Ellenőr, 1871. február (3. évfolyam, 139-166. szám)

1871-02-01 / 139. szám

Tegnap a delegátiók kilátásban lévő közös szavazásáról szólva, megjegyeztük, hogy hír szerint a magyar delegátusok közül többen a német delegátió által eszközlött törlések mellett fognak szavazni, s megjegyeztük továbbá azt is, miszerint óhajtandó volna, hogy a hir teljesüljön. A „Hon“ ezen át­alános megjegyzéseink által kissé nyugtalanitatva lévén, részletezni kiván­­ja a dolgot s azt mondja, „hogy ott, a­hol a né­met delegátió a nagyszámú nyugalmazások kérdé­sében, továbbá a tengerészeti költségek megálla­pításánál a kiadásokat tetemesen össze akarja von­ni, kétségtelenül a német részen van az igazság és méltányoság­­, s mind a nemzetgazdászati, mind a hadászati nézetek a magyar delegatiót kötelezik, hogy nézeteiben a német felfogáshoz közelítsen. A­hol azonban az ezredek helyes dislocatiójára, had­fogadó kerületeikbe visszahelyezésére, s az új ha­dászati felosztásra szükséges költségek megszava­zásáról van szó, ott a magyar delegáció nézetét kell mind szabadelvűnek, mind czélszerűnek, mind hazánk viszonyaihoz szükségképen alkalmazottnak tartanunk.“ Nagyon helyes. És mi csak azért nem tar­tottuk ezt szükségesnek fölemlíteni, mert azt hisz­­szük, olyan ember csak nincs m a magyar delegáció­­ban, aki az ezredek hazaszállítására kért öszege­­ket meg ne akarná szavazni. A vallás­i közoktatási alapok tár­gyában kiküldött képv. bizottság tegnapi ülésében három albizottságot választott véleményes jelentés tételre. E bizottságok a következők: a vallási alapok­ra nézve Ghyczy Kálmán, Perczel Béla és Györffy Gyula; a tanulmányi alapokra: Sa­lamon Lajos, Muzslai Sándor s Hoffmann Pál; a többi vegyes természetű alapokra: Simonyi Ernő, Vukotinovics, Török Dániel s Mihályi Péter. Az erdélyi-, szerb- és görög-keleti alapokra nézve a bizottság előbb felvilágosításokat kér a minisztertől. Nyilatkozat. Az Ellenőr idei 132. számában bekö­szöntő abudgevitához czimű czikk öt­letéből a t. szerkesztő úr által tett azon megjegy­zésre : „hogy én 420. frthazok azon bizonyos nyugdijakból, melyeket nem a hazafiságért osztogattak“ — ezennel hazafi és képviselői kötelességemnek is­merem kijelenteni, hogy ámbár én azon nyugdí­jasok sorába tartozom, kiknek nyugdiját a képvi­selőház 1870 márczius 22-én 1626. sz. a. mint az 1848 ig fennállott nyugdijszabályok értelmében nyugdíjra igénynyel bírókét el nem vonandóknak határozta és igy én azt 1840—1850-ig az igaz­ságügyi téren tett közszolgálatomért — de nem a Bach vagy Schmerling alatti szolgálatért, annál kevésbé pedig holmi muszkavezetésért — teljesleg jogosult lennék tovább is élvezni ; mindazáltal azt népfölségi alapelveimmel, népképviselői állá­sommal és független szabad meggyőződésemmel összeférhetőnek nem találván, ezen czims 420 írt nyugdíjról mai napon az igazságügyérhez 2287. s­z. a. b­e­a­d­o­tt nyilatkozatom szerint feltétlen le­mondottam és erről a képviselőházat is értesittetni kértem. Ezen nyilatkozatomnak közlésére mind azon lapokat felkérem, melyek a fentebbi közleményt átvették volna. Pesten 1871 jan. 31-én. Lázár Ádám marosvásárhelyi népképviselő. Nem ereszkedve azon indokolás elemezésébe, melylyel Lázár képviselő úr értesít egy helyes eljárásáról, örvendünk, hogy felszólalásunknak ily hasznos­ eredménye lett személyeljük, hogy a kép­viselő úr által adott dicséretes példát követni fogják az országgyűlés két házának mindazon tag­jai— bár­mely párthoz tartozzanak is — kik a törvénytelen, sőt nemzetel­lenes kormányok alatti szolgálatukért húznak nyugdíjt az országtól, melynek érdekei ellen esz­közül használtatták magukat. A nyugdíjakról való önkéntes lemondás valódi minimumát ké­pezi a bűnbánás azon tényleges jeleinek, melyek kedvéért fátyolt vethetni multjukra, de ha e mél­tánylandó példa nem követtetik önkéntesen az ille­tők által, akkor remény­jük, hogy eljön az idő — s tán nemsokára — a midőn a képviselőházban lesz olyan többség, mely kitörül a költségvetésből minden jutalmat azok részére, kik nem hazafisá­­gukért nyertek a közadóból fizetendő nyugdíjat. Csernátony. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése jan. 31-én. Somssich elnök jelenti, hogy K. Eötvös kul­tusminiszter beteg lévén, a költségvetés tárgyalásá­nál Tanárky Gedeon államtitkár fogja képviselni. Kérvények. Szeniczey Ödön benyújtja Puszta-Baracs birtokosságának kérvényét, hogy Baracs a dunaföldvári járásbírósághoz csatoltassék. Irányi Dániel beadja a pé­csi tanító egylet kérvényét, mely a baranya megyei iskola­­tanács által már beadott folyamodványt támogatva a kultus­miniszter által hibásan magyarázott oktatási tör­vény egy szakaszának helyes magyarázatát kéri. Napirend: A kereskedelmi földmivelési minisztérium költségvetése. Máttyás Arisztides sajnálkozva említi föl, hogy kevesen és csöndesen vesznek részt a képviselők a kereskedelmi ügyek költségvetésének tárgyalá­sában. Remélte, hogy Korizmics, kit szóló e téren tekintélynek tart, oda mutat a hiányokra, de az ő tegnapi beszéde nem irányult egyébre, mint a földmivelés előmozdítás­ára és a súlyt itt is csak a gazdasági intézetekre fektette. Ebben is a jövő által vigasztalta magát, és mert 100 gazdasági tanintézetre 3-4 milliót nem adhatunk ki, még azon óhajtást sem fejezte ki, hogy egyelőre lega­lább 10 tanintézetet állítsunk. Szóló több figyelem­ben akarja részesíteni kereskedelmi állapotunkat, melyeket igen elhanyagoltnak mond. Hogy ennek mi az oka, (folytatá ezután) , meg vagyok győződve, hogy mindenki hitel­viszonyaink hiányosságában, közlekedési eszközeink elégtelensé­gében és hiányosságában, és egyéb forgalmi in­tézetek, mint entrópék és doxok teljes hiányában keresi és találja a bajok okát. A kérdés az,­­mik okozzák ezen bajokat és mi annak oka, hogy ed­dig azok elhárítására oly kevés történt? Azt, hogy a bajokat a t. kormány okozta volna, nem fogom állítani, mert az csakugyan nem áll. De hogy ezen bajok chronikussá váltak, és hogy azok el­hárítására oly kevés, úgy­szólván semmi sem tör­tént, annak igenis a kormány az oka. Említtetett, t, képviselőház, hogy mily káros az országra a kormányzati ágak helytelen felosztása. Hogy oly kevés történhetik a földmivelés, ipar és kereskede­lem, de különösen a kereskedelem érdekében, an­nak nézetem szerint egyik fő indoka abban rejlik, hogy nálunk a földmivelés, ipar és kereskedelem egy minisztériumban van összefoglalva, a közleke­­désügy pedig külön minisztériumot képez, a­helyett hogy a földmivelési minisztérium lenne külön és a kereskedelmi minisztérium a közlekedésivel össze lenne foglalva. Én nem képzelhetek magamnak a kormány részéről organikus eljárást a kereskede­lem és ipar érdekében, midőn a közlekedési mi­niszter, kinek minden gondjának oda kell irányoz­va lenni, hogy épen az ország anyagi felvirágoz­tatása czéljából létre­hozott közlekedési eszközök fontos feladatuknak meg is feleljenek, ha ő kizá­rólag közlekedési miniszter és kezében a ke­reskedelmi és ipar­tárc­a is nincsenek egyesítve; ha ő nincs azon helyzetben, hogy behatóan tanul­mányozza a kereskedelem és ipar szükségeit, hiá­nyait és akadályait, akkor ő magára van hagyat­va. És ha ő egyebet nem tesz, mint vasutakat és csatornákat építtet, folyamokat szabályoz, anélkül, hogy a közlekedés ezen eszközeit, az ipar és ke­reskedelem érdekeit kellően felhasználja, hivatását bizonyára nem teljesíti. Én óhajtanám, bár minél hamarább belátná a kormány, hogy a kereske­delmi és ipar minisztériumot, ha czéljának meg akar felelni, okvetlen össze kell foglalni a közle­kedésügyi minisztériummal. Miután a dolog így áll, mindazon hiányok miatt, melyekkel találkozunk, elismerem, hogy nagy­részt tulajdonképen a közlekedésügyi minisz­tert kellene megtámadnom , hogy e vita e tekin­tetben nem tartoznék a mai budget tárgyalásához, de végre is, mert az ipar és kereskedelmi minisz­térium budgetje tárgyaltatik, s ha egyebet nem, azt minden körülmények közt megkívánom, hogy a kereskedelmi miniszter úr kövessen el minden lehetőt, hogy hathatósan befolyjon a közlekedés­ügyi miniszterre, hogy ez kötelességét kellően teljesítse. Nekem abból, hogy a közlekedésügyi minisz­térium keblében nem teljesíttetik az, minek tekin­tettel a kereskedelem érdekére történnie kellene, azt kell következtetnem, hogy a kereskedelmi mi­nisztérium befolyását nem használja fel kellőkép; minélfogva kénytelen vagyok a kereskedelem hi­ányait ma is megtámadni. Magyarázatul vagy ment­ségül mindenesetre nyomós indok az, hogy a ke­reskedelmi miniszter úr csak néhány hó óta vezeti tárczáját. Mondatott tehát tegnap és talán ez volt indok arra nézve, hogy a szónokok oly keveset foglalkoztak a kereskedelemmel, az mondatott Horn képviselő úr által, hogy az államnak tulajdonké­pen egyebet sem kell tenni, mint a kereskedelem akadályait elhárítani. Ez igen szép tétel te­hát, ha vissza nem élünk ezen fogalommal, vagy félre nem magyaráz­zuk azt készakarva. Azon tétel, hogy az állam a kereskedés és ipar érdekében mentül kevesebbet tegyen a gyakorlati életben, teljes meztelenségében nem állhat fen, Magyarországon pedig legkevésbé alkalmazható. Ha Holland, Belgium, Anglia keres­kedelmi viszonyairól beszélünk, el fogjuk ismerni, hogy a kormánynak ott igen kevés tennivalója van; elismerjük, hogy ott a hitelviszonyok meg­szilárdultak ; kellő törvények védik a kereskedelem és ipar érdekeit, hogy a társulati munkásság annyi­ra ki van fejtve, hogy egyesek, az államban élő polgárok úgyszólván mindent megtesznek. De nem ismerem azt el, hogy ez álljon Magyarországra nézve, hol annyira zilált viszonyok közt élünk, s hol ennélfogva még számos reformok kellenek. Itt a helyes kereskedelmi politika nem az, hogy a kormánynak nem kell egyebet tenni, mint félre­tolni az akadályokat, mert itt a legnagyobb aka­dály az, hogy nincsenek pozitív institutióink. És ez értelemben nem lehet beszélni akadályok elhá­rításáról, de újjá­teremtéséről a kereskedelmi vi­szonyoknak. Azt hiszem, senki sem tagadja azon állítás valódiságát, hogy az államnak feladata, a hitelvi­szonyok folytonos emelésére mindent elkövetni, mi tehetségében áll. Az mondatott: mindent, mi a kormány tehetségében áll. Nem akarok kitérni odiosus tárgyra, mely itt jogosan és méltányosan annyiszor vettetik a kormány szemére, t. i. szeren­csétlen közjogi helyzetünkre; nem akarom azt állítani, hogy egyes egyedül közjogi állapotunk az oka, hogy pénzügyeinken függetlenül segíteni nem tudunk. De intézkedjünk, a­mennyire állapotaink meg­engedik, hogy pénzügyi viszonyaink rendeztesse­­nek, hitelviszonyaink szilárdabb alapra fektettes­­senek, hogy ne legyünk kénytelenek egyetlenegy bécsi pénzintézet önkényének odadobva lenni. Hogy ez nagy baj, azt­ a kormány is beismerte. Emlékeztettem a t. házat 1869-ben azon vitákra, melyek a pénz vagy ha úgy, tetszik iparezisis ide­jében itt folytak, midőn Lónyay akkori magyar pénzügyminiszter kimondta egész nyíltan, hogy igenis arra kész törekedni, ne legyünk a bécsi nemzeti bank önkényének a hitel összegére nézve alávetve. Mondom tehát, mit a kormány maga el­ismert, hogy ez baj, és ha ez a közjogi alappal nincs összeköttetésben, annál inkább megtámad­hatom a kormányt, hogy e téren mit sem tett. Hogy­ Magyarországon a földmivelés érdekeinek előmozdítására csak egy hitelintézet nem elegendő, az kétségtelen. Igaz, hogy a kormány nincs hivatva földhi­telintézeteket felállítani. De a kormány hivatva van törvénybeli és egyéb kormányzati kedvezmé­nyekkel felkölteni a kedvet az egyesekben, elő­mozdítani a társulási szellemet, hogy ily hitelin­tézetek létre­jöjjenek. Történik valami e téren ? Nem, sőt oly helyzetben vagyunk, hogy p. Er­dély a földhitel jótéteményeiben nem részesülhet. Tudom, hogy ennek egyik oka a telekkönyvi hi­ányban fekszik. De tagadom azt, hogy azért, mert Erdélyben telekkönyv nincs, ne lehessen módot találni, hogy a hitelintézetek földhitelműveleteket Erdélylyel ne kössenek, és egy­úttal saját spec­i­­ális érdekeiket is meg nem óvhatnák. Vagy a közlekedés terén semmi feladata nincs a kormánynak ? Csak az akadályok elhárí­tásának nevezzük azt, ha nem akarjuk megszün­tetni azon számtalan visszaélést, mely az önző és saját érdekeinket az igazságtalanság határáig szem előtt tartó vasúttársaságok részéről űzetik. Daczára annak, hogy régi engedélyokmányok támogatják, a t. kormány mégis elkövethetne vala­mit, hogy­­ a­mennyiben az engedélyokmányok megengedik, az illető vasutak a növekedő forgalom mellett kötelmeik teljesítésére szoríttassanak. A t. közlekedési miniszter úr azt állítja, hogy elkövet­tek. Bátor leszek egy pár adatot felhozni, mely igazolja ezeknek ellenkezőjét, vagy tett-e valamit a t. kormány forgalmi intézetek létrehozására néz­ve. Én ugyan úgy tudom, hogy a vasutak nem arra valók, hogy egy országnak felesleges termé­sét raktározzák. Nem méltóztatott a kormány szem előtt tartani azon elvet, hogy egy vasút csak arra való, hogy a „force se traction-t“ adja, hogy minden egyébnek más forgalmi intézetek által kell közvetíttetnie. Ilyenek az országos raktárak úgy nyerstermények, mint egyéb kereskedési czikkek­­re ; mi történt e téren ? Örömmel hallom, hogy valah­ára kezd a kormány foglalkozni az entrepots és docks eszméjével. Meg vagyok győződve, hogy a kormánynak már évek óta tudnia kellett azt, hogy entrepots és docksok nélkül a magyar zilált kereskedelmet reorganizálni lehetetlen, és mégis 4 év múlt el, és pozitív lépések e téren nem történtek , legfe­­lebb csak tanácskozások a minisztérium kebelében. A kereskedelmi törvények szintén nem egyebek, mint az akadályok elhárításának eszközei? Igaz, hogy ezek létrehozatala nem tartozik a kereske­delmi miniszter egyenes intézkedése alá, hanem nem ártott volna, ha a kereskedelmi miniszter figyelmeztette volna többi t, hivataltársait ezen reformokra és azok égető szükségére. De van egy oly tárgy, a­hol a kormány közbenjárása nélkül épen nem lehet semmit sem tenni és ez az, a­mi legelhatározottabban támadja azoknak állítását, a­kik mindent magánosok által akarnak a kereskedés terén elintézni, és a kormány csak az akadályt hárítsa el, és ez a nemzetközi keres­kedés. Kereskedési szerződések létre­hozása, meg­nyitása a messze külföldön kereskedelmi piac­ok­­nak a haza számára, oly munka ez, a­mit magá­nosok a kormány nagyobb beható munkálkodása nélkül képesek elérni ? Felfogásom szerint, nem a konzulátusok ügye, hogy a messze távolban a hazai kereskedés érde­kei megoldassanak és ellenőriztessenek, ez magáno­sok ügye ? mindenesetre és kizárólag a kor­mányé. Ez tehát ismét csak az akadályok elhárítása lenne! Én tisztelt ház! azon legbensőbb meggyő­ződésemet ismétlem, hogy Magyarországban azon tűnt, hogy az iparnak és kereskedésnek nincs egyébre szüksége, mint arra, hogy az akadályok elháríttassanak, veszélyesnek tartom. Nem gyámko­dást akarok az ipar és kereskedés felett; nem azt, hogy az iparnak és kereskedésnek minden szabad mozgását a Kormány rendeletekkel és felügyeleti jogával gátolja; nem ezt akarom ; ezen szemre­hányás ellen tiltakozom, de akarom azt, hogy a­hol az egyesek és társulatok nem képesek mindent megtenni arra, hogy a kereskedés ügye rendes kerékvágásban haladjon, tegye azt a kormány. Ez pozitív működés, és nem az akadályok elhárítása. Azt mondta a tisztelt közlekedési miniszter úr, vagy legalább beszédében érintette, hogy a kormány mindent megtett azon bajok elhárítására, melyek a közlekedés terén mutatkoznak. Tehát azt akarja mondani, hogy több bajon nem lehetett se­gíteni, mint a­mennyin segített. Ezt tisztelt ház, kell, hogy kétségbe vonjam. Mik a közlekedési calamitások ? Hogy ezen szó igen találó — ha szótáromban nagyobb számban lenné­nek az élesebb kifejezések, talán még élesebbet választanék, — azt bizonyítják azon napról napra előforduló panaszok és felszólalások az illetékes testületek részéről, melyek alaposan és megc­áfol­­hatlanul indokolva emeltetnek a kereskedelmi és közlekedési miniszter urak ellen, s mutatja azon legutolsó fellépés is, mely engem valójában elszo­morít, a pesti kereskedelmi test­ület és illetőleg a pesti gabnacsarnok részéről, mely azt hiszem a t. kormányt, de talán a t. házat is foglalkoztatni fogja, melyben a mai legégetőbb hiányok ki lévén jelölve, a leghangosabb panasz emeltetik azon tét­lenség és erélytelenség ellen, mely e minisztériu­mokban uralkodik. Lássuk a calamitásokat. Én te­hát, de mindenki is, ki a forgalom emelkedését né­hány év óta figyelemmel kísérte, kell, hogy belás­sa, hogy Magyarországban a vasutak kettős vágá­nyok nélkül a kereskedelem igényeinek megfe­lelni nem képesek, hogy Magyarországban minden nagyobb, különösen a kivitelre irányzott vasútnak kettős vágán­ynyal kell bírnia. Mit tett a miniszté­rium e tekintetben ? Még 1868-ban emeltetett a kereskedelmi testületek részéről ez irányban han­gos panasz. Vegyük az államvasut-társaságot. Mit tett ez 1868 óta ? Czeglédtől Pestig és Pesttől Váczig csináltatott kettős vágányt, de Pest és Bécs között, valamint Czeglédtől lefelé nyoma sincs a kettős vágánynak. Azt mondja a t. közlekedési miniszter úr, hogy nincs jogunk ezt követelni. Én ezt tagadom. Ismerem az engedélyokmányt, annak 5-ik pontja azt mondja szóról szóra, hogy a vasút­társaság minden időben köteles lesz a forgalomhoz mért közlekedési eszközökről gondoskodni. Erre támaszkodva, én mint ügyvéd, minden időben magamra vállalnám a felelősséget e társulatot bíró által kényszeríteni a második vágány ra­kására. Az igen t. miniszter úr lehet, hogy más né­zetben van, de hogy az igen t. miniszter úr nézete tán elszigetelve fog állani , mutatja a bécsi keres­kedelmi minisztérium eljárása is mely által és most kényszerittetett az államvaspályatársaság arra, hogy Bodenbach előtt egy másod­vágányt létesítsen,n épen hasontartalmú engedély-okmány alapján. És t. képv. ház, ha azon helyzetben van az ország, hogy azért, mert 25—30 évvel ezelőtt az akkori viszonyok közt, és nem a mostani viszo­nyokhoz mért engedély­okmány alapján, egy vas­úttársaság ma is a kereskedés igényeit figyelmen kívül hagyhatja, az országot közvetlenül napról napra károsíthatja, és mi t. i. az ország, azon helyzetben vagyunk, hogy a bajon nem segíthetünk, akkor mondjunk le minden kormányzatról, mond­junk le az alkotmányosság áldásairól. (Élénk he­lyeslés a baloldalon.) De akkor te­hát, ne is kö­vetelje a kormány oly szigorúan az adózási terhek behajtását, ha másrészről nem tud eleget tenni azon kötelességnek, melylyel tartozik az adózó népnek. Azt fogja talán mondani a kereskedelmi miniszter úr, mert hiszen tudnia kell róla, hogy 68 óta sok történt az államvaspályánál, hogy az­óta nevezetesen a kocsipark megszaporodott. Igen, számlag megszaporodott, de az eredmény ma is ugyanaz, bizonyítékául annak, hogy a szaporítás nem volt elegendő. Megszaporodott a kocsipark, de növekedett a forgalom, ha nem is a nyers ter­mények, gabona, bor, dohány és ilyenekben, de növekedett az úgynevezett darab-kereskedés, az úgy­nevezett „Stück-Handel“,és az veszi el azon kocsik egy részét, melyek a gabonakivitel s ke­reskedés czéljából, mint szaporítás az illető pályá­nál beszereztettek. Az állapot tehát ugyanaz. Hogy az igen t. miniszter úr nem kiván szo­ros s szigorú kimutatást a felett, hogy mennyiben felel meg a kocsik létszáma a kivitel és általában a közlekedés igényeinek, az nem a mi hibánk. Ha­nem, hogy a kereskedőknek annyival inkább iga­zuk van, midőn e hiányokat számokkal igazolva tüntetik fel, az kétségbe vonhatlan; csak az saj­nos, hogy oly ritkán és csekély mértékben hall­gattatnak meg. Az igen t. minisztérium és illetőleg a keres­kedelem érdekeit is gondviselő közlekedési minisz­ter úr a legújabban bocsátott ki és folytonosan bocsát is a társaságokhoz rendeleteket, sajnos, hogy én a legtöbbeknek czélszerűségét nem vagyok képes belátni. Teszem, hogy a gabona vidéken, kisebb állomásokon, hol nincsenek elegendő rak­tárak, meg ne romolják, a­mi azáltal áll be leg­inkább, hogy szabad ég alatt hever eső, és minden viszontagságnak kitéve, azt a rendeletet adta ki, hogy nem szabad szabad ég alatt lerakni és a társaság­nak nem szabad addig átvenni, m­íg fedél alá nem ehet. Ez szerény felfogásom szerint nem c­élra ve­zető eljárás, mert sok részben megakasztja ott is a forgalmat, a­hol más után talán könnyebben le­hetett volna rajta segíteni. Ha az igen­t, miniszter úr nem rendeli el, hogy raktárak építtessenek, mert ezek építésére egész a végtelenig jogosan csakugyan nem lehet kény­szeríteni a társaságokat, mégis kényszerítse leg­alább arra e társaságokat, hogy födanyagot sze­rezzenek be, vagyis, hogy már egészen belemen­jek a kereskedés ezen ágába, hogy szerezzenek vagy 1000 drb. ponyvát és ezen 1000 drb. pony­vával takarják be a szabad ég alatt levő gabonát. T. hát! . Én nem tudom, hogy szeretik e azokat a rovatokat a lapokban olvasni némelyek a képviselő urak közül, melyek a kereskedés hi­ányairól szólnak. De csakugyan néha elrémítő dol­gokat olvas az ember ott. Én nem régen olvastam egy svájczi levélből, hogy csak negyedfél hónap kellett arra, hogy a gabona Magyarországból Pest­ről, Szegedről, szóval Magyarországból oda ki­jusson. E hibának azonban csak részben lehet oka a mi helyzetünk, mert hiszen, ezen gabna ke­resztül megy Ausztrián és Bajorországon, azon­ban, hogy nyitott, fedetlen kocsiban helyeztetett itt el, hogy negyedfél hónap kellett elszállítására, és a gabna úgy érkezett meg, hogy kapával kel­lett kivájni a kocsiból, annak mindenesetre az it­teni manipulació volt az oka. A­ki Magyarországon csak egyszer vásárolt és így kapja meg czikkeit, az soha többé ide vásárolni nem jó, inkább elveszti azon előnyét, hogy Magyarország van hivatva, előbb mint Orosz­ország vagy az aldunai tartományok, vagy Észak Amerika gabonájával a világ piaczán megjelenni, és inkább más­ forrásokból és drágán vásárol mint­­semhogy ily körülmények között Magyarországon gabna­vásárlásba bocsátkozzék. És vájjon lehetne-e ezen károkat számokban kifejezni, vájjon elhiszi e a t. ház, hogy a keres­kedés a közlekedés akadályai által okozott vesz­teséget valóságos pénzzel kifejezhetők , vájjon el­­hiszi-e, hogy úgy veszti el a nemzet vagyonát, hogy azt helyre pótolni soha nem lehet. Ha a ga­bonában oly hiánylat van, mint ma nálunk, t. i. 6—7, sőt 8%, akkor méltóztassanak kiszámítani a veszteséget, azt fogják látni, hogy milliókra mennek azon összegek, melyek tényleg elvesznek, úgy mintha ezen milliók egy rakáson lennének és mi azokat az Aetna torkába vetnék. Hogy a nem­zet vagyona ez után évről évre tényleg milliókkal megkárosíttatik, az kétségtelen, és hogy a kor­mány mégis oly keveset tesz ezen hiányoknak megszüntetésére és orvoslására, azon valóban cso­dálkoznom kell. Te­hát­ keveset kell még mondanom, hogy legalább részemről abban a hitben élhessek, hogy nem ellenmondási viszketegből, hanem tényleg a hazai kereskedés hiányos viszonyaiból és sajnos állapotából indulok ki, midőn a kormány­nyal szem­ben e bajok miatt, ha nem is panaszt emelek, de aggályt kell, hogy kifejezzek. Azt tekintetbe kell vennem, hogy helyzetünk nem olyan, miszerint minden bajt egyszerre orvo­solni lehessen, azt tudom, hogy sem physikai időnk nincs rá, sem elégséges pénzzel nem bírunk, hogy minden reformot életbe léptessünk, s azt is meg­engedem, hogy nem vagyunk azon helyzetben sem, hogy belássuk minden reformok összegét és hogy szellemi erőnkkel egyszerre fel tudjuk fogni a tenni­valók halmazát; de hogy ezekkel szemben is az ipar és kereskedés érdekében oly kevés tör­tént, hogy oly kevéssé vétetik figyelembe az, hogy ha Magyarországban a kereskedelem vészit, a termelés vészit ott, hol a kereskedés a nemzet fővagyonosodása forrását képezi, ott a kereskede­lem mint övezős karoltatik fel; de ott, hol mint Magyarországban, óhajtásunk szerint a kereskede­lem csak közvetve a nemzeti alapvagyon, a termelő képesség kifejlődésének eszköze, mondom, hogy ott a kereskedelem érdeke épen oly fontos, mint a földmivelés érdeke, mert azonos a termelés ér­dekével, és csak más alakban nyer kifejezést. E tekintetben nem lehetek tehát nyugodt és kell, hogy mély sajnálatomat fejezzem ki, s azon aggo­dalomnak adjak kifejezést, hogy ha ez néhány évig így megy, akkor Magyarország kereskedelme systematice tönkre lesz téve. Én is azok közé tartozom, kik igen szeretnek gazdálkodni, gazdálkodni a nemzet erejével. Ott a­hol annyi szükséglet van, bizonyos sorrendet kell tartani, és nem lehet mindent egyszerre el­intézni. Nem lehet azonban elismernem, hogy Ma­gyarország oly sajnos helyzetben lenne, hogy a kereskedés, ipar­viszonyok javítására és az által közvetve átalában az összes termelő nép jólétének növelésére egy pár milliót ma már ki ne ad­hatnánk. Igaza van Kerkapoly pénzügyminiszter úr­nak, midőn azt mondja, hogy be kell fektetni az országba, ha hasznosnak mutatkozik, akár adós­sággal is; de miért nem követik az elvet ott, hol legjövedelmezőbb, miért teszik ezt csak egy irány­ban, miért nem épen ott, a hol az legindokoltabb ? Én t. kép, hát óhajtom, hogy ha eddig nem, úgy ezentúl a t. kormány jobban viselje szívén a ke­reskedelem és ipar és vele kapcsolatban a terme­lés érdekeit is. Nyúljon valahára azon reformok­hoz, melyek által a nemzeti vagyonosodás, mely­nek eddig csak csalképét tüntette fel, valóságos ténynyé lesz. Gorove István közlekedési miniszter miután Máttyus olyanokat is előhozott, melyek a közleke­dési ügyet illetvén, a kereskedelmi napi mozza­natokkal pedig összefüggvén, azonnal válaszol. Maga a képviselő úr kiemelte beszédében, hogy mennyire emelkedett Magyarország kereskedelmi forgalma. Lehet e ennél fényesebb adat arra, hogy Magyarország kereskedelme csakugyan emel­kedőben van ? Mindnyájan tudjuk, hogy a gabna kivitel ezelőtt 2—4 millióra ment, s ma már 20— 25 millióra rúg. Nem csoda tehát, hogy a forgal­mi eszközök nem képesek az ily rögtöni emelke­désnek eleget tenni. A kormány egyik feladata volt mindenféle vasúti összeköttetést létesíteni. Fölem­líti a háború visszahatását is. A vasúti szekerek egész a határig mennek, de mit használ, ha on­nan nem szállítják tovább, mert a hadi készletek veszik igénybe a szomszédos állam közlekedési eszközeit. Egyébiránt a kormány minden tekin­tetben meg­teszi az intézkedést, hogy a calamitá­sokat orvosolja ; ez kitűnik már a költségvetés­ből is. Korizmi­s László azért szólal föl, hogy kije­lentse, mikép nemcsak a mezőgazdaság érdekli, s ha tegnap sokkal pongyolább volt, mint kellett volna, annak az az oka, hogy mindenki úgy be­szél, a­mint épen helyesnek találja. Nem mondta, hogy 10—16 év múlva fogjunk a dologhoz, hanem hogy ennyi idő alatt megbizhatjuk a terhet. Érkövy Adolf, a földmivelés és mezei ipar emelkedésének kitüntetésére összehasonlítást tesz 1844 és 1858 közt, mely éveket az utolsó huszon­öt év legjobb éveinek mondják. 1844 ben gyapjú­­kivitel­ volt 21 millió frt, 18 millió szemes gabna s az állatfélék 9 milliót tettek. A czukor, liszt és szesz tekintetbe se jöhet. 1868-ban a gyapjú kivitel 33 millióra, gabna 130 millió, liszt 24 mil­lió, állatokból pedig 38 millióra rúg; a szesz most 6 millió frtot képvisel a kivitelben, s az 1869-iki zárszámadások szerint 6—7 milliót jöve­delmez, most pedig 8 milliónál többel szerepel. Az első gőzmalom 1840-ben épült Pesten, 1850 —51-ben a második és harmadik, most pedig a budapesti gőzmalmok 13 millió mérő gabnát ké­pesek megőrölni, 13 millió mázsa kőszenet fogyasz­tanak és 5 ezer embert foglalkoztatnak. 1847 ben még sorsolás útján óhajtott a gazdasági társulat egy cséplőgépet hozatni Angliából, s azóta 1500 gőzerős cséplőgép van a hazában. De az állattenyésztés el van hanyagolva, mert eredményt csak a sertés kivitel mutat. Mező­­gazdaságunk egészen a föld kizsarolására szorít­kozik. Az erdők szintén elhanyagolvák. Hegyeink, ormaink kopárok, a tavak, folyók halnélküliek. — Megemlíti szóló a gazdasági irodalom hanyatlását is, az úrbéri minimumot, mely a szabad kereske­dést, és átalában a n­emzetgazdasági mozgalmat gátolja. A tel­eitvényesek kérdése által 20—25.000 család van érdekelve olyképen, hogy a lét és a nemlét között lebeg, mert szóló ismer eseteket, hogy templomos, iskolás faluk ma meg voltak, két hónap múlva pedig szerződésük letelvén, 3— 4000 ember fedél és kenyérkereset nélkül volt, és földönfutóvá lett. Mikor 20—25.000 ily csa­ládról van szó Magyarországon, hol tulajdonkép a rendezett községek száma úgy is csekély, min­denesetre kiváló figyelmet érdemelnek. De erre nézve már be van adva a törvényjavaslat. Az aszály és f­agy esőzések kártékonyságá­val szemközt felhívja a figyelmet a csatornázásra. Végül pedig a sok ünnepnap kártékony hatását is fölemlítvén, kijelenti, hogy a minisztérium irá­nya felől, a felsorolt hiányokkal szemközt, meg van nyugodva. Péchy Tamás az utolsó szónok volt az áta­­lános vitában. Leginkább Gorove beszédére tett megjegyzéseket, ki a kettős vágányok miatt inté­zett kérdésre nem válaszolt Máttyusnak. Érkövy adataira azt mondja, hogy azok igen természete­sek, miután a felhozott időköz nagy haladás ideje s míg 1844-ben nem volt vasút, most már majd minden irányban van. A kor érdeme ezen haladás és nem a kormányé. Van haladás, de nem olyan, a milyennek lenne kellene. — Az átalános vitára többen feljegyezve nem lévén, a zárbeszédek következtek. Tisza Kálmán beszédje elején Érkövy adatai­ról szólt. A kiviteli czikkek ára 1844 és 68 közt nagyon emelkedett, de gondoljuk meg, hogy mennyire változott kiviteli czikkeink értéke is. A­z­ előttem szóló fölemlítette egyéb hiánya­ink között az úrbéri maradványok és más hason­lókról szóló törvényt. Én abban, hogy ezeknek megoldása okvetlenül szükséges, vele tökéletesen egyetértek, és mert akarom, hogy ezen megoldás mentül hamarabb bekövetkezzék, nem fogok ezek­ről ezen alkalommal többet szólani, midőn róluk beszélni igen, de megoldani a kérdést nem lehet. Hanem elvárom, hogy a t. képviselő úr pártolni fog, midőn majd, ha más nem teszi, indítványozni fogom, hogy a budget bevégzése után első helyre tegyük ezen kérdések megoldását, (Helyeslés bal­­felől.) a­melyeket nemzetgazdasági és politikai te­kintetben megoldani mindenek felett szükségesnek tartok. (Tetszés balfelől.) Igen­­, barátom és elvrokonom Máttyus Arisztid beszédjének elején megvallom, hogy meg­ijedtem a­mennyiben azt hittem, hogy a keres­kedelemre vonatkozó nézeteink eltérnek egymástól, a­mit részemről nagyon nem szerettem volna, mi­után oly szerencsés vagyok, hogy nézeteink rende­sen találkozni szoktak. Azonban én úgy látom, hogy e tekintetben sem közte, sem köztem és azok között, a­kik az ellenzék részéről a tegnapi na­pon felszólaltak, lényeges különbség nincs , mert én legalább azt hiszem, hogy épen azoknak esz­közlését kívánta mai beszédében, a­mit a tegnapi napon szólók kívántak és a­mit én is kívánok.­­ Mert ő is kívánta a hitel hátrányainak elhárítá­sát, kívánta a kereskedelem hátrányainak közle­kedési eszközök és vám tekintetében és a konzu­­látusok jobbá szervezése általi elhárítását, és ez az, mi a szabad kereskedés elve szeri­n kívánható, és kívánandó, mi nem beavatkozásnak jele, hanem elhárítása az akadályoknak. Ezt teljes örömmel konstatálom, nem akarván ismételni azokat, a­mi­ket ő véleményemmel tökéletesen megegyezőleg oly szépen és helyesen elmondott. Az igen­­. közlekedési miniszter úr beszé­dére van még egy pár észrevételem. Ő azt mondta, hogy Máttyus Aristid képvi­selő úr 3—4-szer visszatért arra, hogy mennyire emelkedett Magyarország kereskedelme, tehát ez­által mind a jelen miniszternek, mind neki, ki kereskedelmi miniszter volt, a legnagyobb elégté­telt szolgáltató. Én azt tudom, hogy ha sok a bevitel, és kü­lönösen mint említve volt, nem nyers, hanem mint gondolom „Stück Waaren“-okból , mindenesetre örvendetes jel, mert azt mutatja, hogy az ország­nak van miből venni. De én azt tartom, hogy annak oka, mikép volt, mivel megvenni, abban rejlik, hogy ha egyes vidékeket ért is csapás, hazánkban az utolsó időkben elég jó termés volt, míg a külföldi rész termés kivételt idézett elő.­­ Azt, hogy itt jó termés volt, vagy azt, hogy ott rész termés volt, hogy ezt a minisztérium csinálta volna, azt minden tiszteletem mellett sem hihetem. S ha abból azt méltóztatik következtetni, hogy ez a minisztérium érdeme, erre másfelől azt lehet mondani, ha, mitől az isten őrizzen meg, majd rúsz év következik be, hogy ez a minisztérium bűne. Hanem az igaz, ekkor megmaradhatna a közleke­dési miniszter úrnak azon vigasztalása, hogy épen úgy, mint most mondá : nem azért van kevés ko­csi, mert nem szaporítják, hanem azért, mert nö­vekedett a kereskedelem, akkor meg azt mond­hatná: íme, nehogy megint panasz legyen a köz­lekedési eszközök hiányossága miatt, úgy intézke­dett, hogy a kocsik elegendők legyenek, vagy tán még egyszerűen érdemül hozhatná fel,mellőzve az okot, a­mi azt előidézte: ime, alig panaszkodtak azon, hogy nincs elég kocsi, s már elég van. (De­rültség balfelől.) Azon kérdésre, hogy a második vágány mi­ért nem állíttathatott fel, arra a miniszter úr nem felelt. Azt, hogy a közlekedési eszközök első perc­­­ben mindjárt nem teremhetik meg gyümölcseiket, elismerem, de azt bátor vagyok a miniszter úr fi­gyelmébe ajánlani, hogy kereskedelmünknek egyik legnagyobb akadályát közlekedési tekintetben a czegléd-szolnok pesti közlekedési nehézségek ké­pezik. Két éve már, ha jól emlékszem, hogy e nehézségen segíteni akart egy magántársulat állam­segély nélkül, de a minisztérium ellenszegült, és a többség minket leszavazott, és ennek elhárítá­sára még most sem történt semmi. Ezt, azt hiszem, hogy nem lehet semmiféle rosz concessióval, mely még a régi időtől maradt reánk, helyre ütni. (Helyeslés balfelől.) A 8 hóna­pig tartott háborúra figyelmeztetett a miniszter úr. Ez igaz, de ezt Máttyus képv. ur sem hagyta figye­lem nélkül. De midőn meggondolta, hogy ezen 8 hónapos háború folytán, habár nem is egészen helyeselhető, s habár e tekintetben is a kormány nagyon későn kezdett gondoskodni, megeshetett az, hogy kocsijaink egy része visszatartatott, meggon­dolta azt is, hogy épen ezen bábom által kivite­lünk igen csökkent; ha tehát csökkenés mellett is kevés volt a kocsi, ha nem lett volna háború és teljes kivitel lett vala, akkor bizonyosan még ke­vesebb lett volna a kocsi. Azt, hogy csak a vasutak állítsanak raktá­rakat, azt Máttyus képv.­társam egy szóval sem mondta; ő épen azt mondotta, hogy raktárak elő­állításáról másképen kell gondoskodni. Nem akarok hosszasan visszaélni a t. ház figyelmével. (Halljuk) méltóztassék megengedni, hogy még csak pár szóval feleljek azokra, miket a t. keresk. miniszter úr tegnapi beszédében meg­jegyezni méltóztatott. Egy szemrehányást tett nekem s azt monda, hogy ha megemlékeztem volna a régi barátságról, s mellőzöm az ellenzékeskedést, mely­be beleéltem magamat, magán után megnyugta­tást szerezhettem volna magamnak azokra nézve, melyeket tőle kérdeztem ; az igaz, hogy akkor azon nagy szorgalommal, melyet kifejtettem, nem brillí­rozhattam volna. A barátságra politikai nézet­­különbségnek befolyása nincs. Én azt hiszem, hogy a legkülönbözőbb politikai nézetek mellett fennáll­hat a barátság mindaddig, míg a kölcsönös becsü­­lés fenti áll és én részemről biztosítom a t. miniszter urat, hogy épen, mert a becsülést tartom, a ba­

Next