Ellenőr, 1871. február (3. évfolyam, 139-166. szám)
1871-02-21 / 159. szám
3-ot. Hogy a reáltanodák, műegyetem ügyei kellő szakértelemmel s gyorsan elintéztethessenek s a külföldi technikai tanügy kellő figyelemmel kísértessék, a közoktatási minisztérium kebelében egy technikai osztály alakitassék. A 4-ik pont a tanárok fizetésének fölemeléséről szól. Ivánka Imre elfogadja az első három pontot, az utolsóra azonban nem lehet még most határozni, mert az a pénzügyi bizottsághoz utasítandó. Sürgeti, hogy a műegyetem Pestre helyeztessék és pedig az egyetemhez minél közelebb, hogy azután a tanulók, mint minden tanintézetben, hol a tanszabadság dívik, azon tanárt hallgathassák, a kihez legtöbb bizodalmuk van s kit leginkább képesek megérteni. Zsedényi Ede az egész javaslatot a pénzügyi bizottsághoz utasítani óhajtja, mely aztán a hozzá nem tartozó részt a tanügyhez teszi át. Megjegyzi egyszersmind, hogy e bizottság kebelében a volt közoktatási miniszter a műegyetem áthelyezését illetőleg úgy nyilatkozott, hogy annak előnyösebb Budán maradni, hol a város jelentékeny áldozatokra is kész, míg Pest e tekintetben semmi ajánlatot sem tett. Tanárky Gedeon pártolja Zsedényi indítványát. Váradynak nem adhat felvilágosítást, hanem kéri azt a miniszterrel közölni. Györffy Gyula az indítvány kinyomatását kéri. Ghyczy a pénzügyi bizottsághoz kívánja utasítani, azon meghagyással, hogy mielőbb tegyen róla jelentést. (A pénzügyi bizottsághoz utasittatott.) — A József-műegyetemre 424,888 frt szavaztatott meg. Szó nélkül megszavaztatott: a reáltanodai tárképezde és orsz. rajztanitó képezde költsége. — A középtanodák rovatánál Schvartz Gyula fölemlíti, hogy a középtanodákról beadott törvényjavaslatban a tanárok fizetésének minimuma nincs megállapítva. Figyelmezteti erre a kormányt, s óhajtja, hogy a minimum megfeleljen a kor igényeinek. Irányi Dániel, miután a középiskolákban a testi büntetés eltöröltetett, s az előterjesztésből az látszik, hogy most az elemi iskolák részére készül a minisztériumban fegyelmi szabályzat, kérdi az államtitkárt : milyen ,hatással volt a középiskolákban a testi büntetés eltörlése ; vájjon az elemi iskolákban a vesszőzés el lesz-e törölve? Meg van győződve, hogy el lesz törölve, de óhajtja e nyilatkozatot, mert reménye, hogy az jó hatással lesz a felekezeti iskolák azon igazgatóira, kik a testi fenyítéket még el nem törölték. Kérdi továbbá, hogy a tornászati ügyben mi történt a közép és elemi iskoláknál. Szeretné, ha az államtitkár kijelentené, hogy ha valahol tornacsarnokokat építenek s azt maguk erejéből nem tehetnék, a kormány gyámolitani fogja. Tanárky államtitkár tudatja, hogy a közép tanodákból beérkezett jelentés szerint a testi büntetés eltörlése a lehető legjobb eredményt mutatja, sőt az erkölcsiséget csak növelte. Azért a minisztérium az elemi iskoláknál sem fog másként intézkedni. A nyári tornászat köteles tantárgy a középiskolákban és képezdéknél; mindenütt vannak tornamesterek. A boldogult miniszternek szándéka volt a tornázást az alsóbb iskoláknál is életbe léptetni, hogy legalább a lépést és tartást illetőleg a katonai gyakorlatra is kiterjesztessék. A tornacsarnokok, ha kötelezik magukat, hogy a néptanítókat a szünidőben tanítják, segélyben részesülnek. — A kir. gymnasiumok költségei szó nélkül megszavaztatnak. — Tanitóképezdék, elemi, felsőbb nép- és polgári iskolák. Várady Gábor újólag a tankönyvek ügyét hozza föl, mert a múltkor az államtitkár azt mondta, hogy az általa akkor felhozottak felekezeti iskolákban taníttatnak, melyekre nem terjed ki a kormány felügyelete. Azok azonban felekezet nélküli iskolákban is használtatnak, s ezúttal olyanokat mutat be, melyek a pesti közös iskolákban használtatnak. Szóló több ily tankönyvből olvas föl mutatványokat, melyekben Magyarország nincs külön említve, s mindig Ausztria czim alatt fordul elő. Egyik Erdélyt még most is mint nagyfejedelemséget említi, ami az unió-törvény nem respektálására mutat. A most és múltkor feltüntetett példákból kitűnik, hogy a tankönyvekben Magyarország államisága, területi épsége meg van támadva, és meghamisítva az ország története. A kormánynak van joga, hogy minden iskola tankönyvét megvizsgálja azért, ha a történelem és föld leírás tanítattik-e, s akkor van joga megvizsgálni és bírálni, hogy a tankönyv híven van-e szerkesztve. A kormánynak ily tankönyvek irányában a sajtótörvények útján is lehet befolyást gyakorolni, mert ha midőn valaki a 48-iki törvények fentartása mellett, talán erősebb kifejezéssel szót emel, midőn valaki Magyarország államisága és függetlensége mellett ír, s oly kifejezést használ, mely a közvádló szerint a sajtótörvényekbe ütközik: ha az pörbe fogatik, miért nem él a kormány ezen jogával szemben oly tankönyvekkel, amelyek épen az ellenkező irányban és szellemben működnek, amelyekben tényleg meg van támadva Magyarország államisága szemben oly tankönyvekkel, melyekben Magyarország történelme meghamisíttatik. Tehát kettős joga volt a kormánynak ily tankönyvekkel szemben. Az egyik jog, mely a sajtótörvény által van adva, a másik, melyet a közoktatási törvény ad. Tanárky államtitkár ismétli, hogy azon tankönyvekben, melyeket a közoktatási miniszter adott ki, ilyen hibák nincsenek. Azt hiszi, hogy az említett könyvek már nem is taníttatnak, s ha igen, azok hibája, kik közvetlen felügyelettel vannak megbízva. Tisza Kálmán szintén erélyes intézkedésre hívja fel a kormányt. Az iskolák fölötti kormányfelügyelet törvényben gyökerezik. Szilády Áron ajánlja a kormánynak, hogy ezen bajok orvoslására az általa feltalálható legjobb módot rövid idő alatt vegye foganatba. Vécsey Tamás kívánja, hogy utasítsa a minisztérium a maga orgánumait, hogy e tekintetben a leglelkiismeretesebb felügyeletet gyakorolják, annyival inkább, mert a minisztérium az 1848-iki törvények értelmében a mulasztásokért felelős, és különösen sajnos volna, hogy fia ezen mulasztások mielőbb jóvá nem létetnének, most midőn az egész fiatalság tanköteles, midőn a törvény kötelezi őket az iskolai termekre. — A budai tanítónőképezde rovatánál Bobory Károly kérdi: várjon van-e a háznak szándékában a kormánynak úgy a férfi, mint és különösen a nőtanító képezdére nézve akként intézkedni, hogy különösen az utóbbiak számára, minthogy a növendékek a törvény által benlakni köteleztetnek, oly épületek emeltessenek, vagy szereztessenek, melyek a czélnak és a törvény minden kivonatának megfelelnek. Tanárky kijelenti, hogy a tervek és költségvetés már megvannak, és az építéshez még ez évben hozzáfognak. — Az 1871. folyamában felállitandó 4 férfi és 1 női tanitóképezde költségeinél Tisza Kálmán részletes indokolással határozati javaslatot nyújt be, mely szerint ezen képezdék felállításánál a minisztérium a fősúlyt a női tanítóképezdére helyezze. Tanárky államtitkár elfogadja a javaslatot. Csiky Sándor fölemlíti, hogy tavaly a ház 20 tanítóképezde felállítását rendelte el, abból eddig csak 13 létesült. Szeretné tehát tudni, hogy a képezdék mely helyeken állítatnak föl , mert megtörténhetik, hogy a kormány egy-két úri tagja nem tudja a közhajtást, holott, ha köztudomásra hozatik, mindenki hozzászólhat. Tanárky államtitkár: a boldogult miniszter többfelé egyezkedett és szerződésre is lépett, de a dolog mostani stádiumában szóló nem nyújthat határozott felvilágosítást. Zsedényi kijelenti, hogy Eötvös azt mondta, mikép a helyek már ki vannak jelölve, de nem nevezte meg, mert azon esetben ott csak roppant árakon lehetett volna megvásárolni mindent. A Tisza határozati javaslata elfogadtatott. Elnök jelenti, hogy holnap fontos törvényjavaslatok adatnak be. Az ülésnek más tárgya nem lesz, mint e javaslatok iránti határozatok és a közoktatási budget hátralevő része. TÁRCZA: ÁTALAKULÁS, vagy a Monte Beni családrege, írta HAWTHORNE NATHÁNIEL. Első kötet. „Minő nő ez!” kiáltott fel Miriam hosszas hallgatás után. „Mondja csak kérem, nem kísérlette- e meg, mig e szobor előállításán működött, megrohanni önt dühével avagy szerelmével ? Nem félt ön hozzányúlni, midőn mindinkább meleg életre kezdett térni kezei között? Kedves barátom, ez nagy mű! Hol tanulta ön ezt ?“ „Ez jó adag gondolkozás, indulat s elmebeli és kézi munka összesége“, mondá Kenyon, miközben elárulta a tudatot, hogy műve jó , „de mégsem tudom hogyan sikerült végre. Nagy tüzet tápláltam keblemben s azt az anyagba dobtam — mint Áron az izraeliták aranyát a kemenczébe — és e forróság kellő közepében emelkedet föl Cleopatra, mint kegyed előtt áll.“ „Amit leginkább csodálok rajta — mondá Miriam — az azon nőiség, melyet ön oly tökéletesen vegyített mindazon látszólag ellentétes elemekkel. Honnan lopta ön e titkot, Szelid Hildájában soha nem találhatta azt, noha e nőiség hűségét elismerem.“ „Nem, valóban, nem Hildában,“ mondá Kenyon. „Az ő nőisége régi jellegű s meg nem egyeztethető a homály, avagy a gonosz semmi árnyékával.“ „Önnek igaza van — viszont Miriam — vannak ily régi jellegű nők, mint ön nevezi őket, és Hilda ezek közül való. Ő meghalna a legelső rész cselekedetre — feltéve egy pillanatra, hogy képes volna roszat tenni. A bánatból, bármily gyöngének látszik is, Hilda nagy terhet elviselhet, de a vétekből egy toll nehézségűt sem. Én úgy hiszem, hogy ha az volna sorsom, én bármelyiket, vagy egyszerre mindkettőt is elviselhetném, de lelkiismeretem még époly fehér, mint Hildáé. Kétségbe vonja ön ?“ „Az ég őrizzen, Miriam!“ kiáltott fel a szobrász. Kenyont meglepte azon különös fordulat, melyet látogatója oly hirtelen adott a beszélgetésnek. Hangja — annyi felindulás volt benne inkább elfojtja mint kifejezve — szintén nem tetszett természetesnek. „Oh, barátom — kiáltott fel az ifjú hölgy rögtöni szenvedélylyel — akar ön valóban barátom lenni ? Én elhagyatott, elhagyatott, elhagyatott vagyok ! Szívemben egy titok van, mely éget, amely kínoz engemet! Sokszor félek, hogy megőrülök, sokszor ismét remélem, hogy meghalok bele , de egyik sem történik a kettő közül. Oh, ha megsúghatnám legalább egyetlen emberi léleknek ! És ön — ön mélyen belát a nőiségbe, ön teljesen felfogja azt széles látásával! Talán, talán, ezt azonban csak az ég tudhatja, ön képes lesz engemet megérteni! Oh, hadd beszéljek!“ „Miriam, kedves barátnőm — viszonta a szobrász — ha segíthetek kegyetlen, szóljon nyíltan, mint testvéréhez." „Segíteni rajtam? Nem!" mondá Miriam. Kenyon válasza tökéletesen nyílt és nyájas volt, és mégis Miriam érzékeny felindulása bizonyos tartózkodást és ijedelmet fedezett fel mele gen kifejezett készségében, történetét meghallgatni. Igazán szólva, a szobrász szíve bensejében kételkedett,jó lesz-e a szegény szenvedő leányra nézve, ha elmondja, amit annyira óhajtott elmondani, vagy rá nézve, meghallgatni azt. Ha valamely tényleges barátsági kötelességet kellett volna végrehajtania, úgy kétségtelenül örömmel siet megtenni minden tőle telhetőt. De ha csak egy csordultig telt szív keresett megkönnyebbülési nyílást ? ez esetben épen nem volt bizonyos, miszerint a vallomásnak kedvező hatása lesz. Minél inkább küzdött és harczolt a titok, hogy tudomásra jusson, annál bizonyosabbnak látszott, miszerint meg fog változni a korábbi viszony, mely közte és azon barátja között létezett, akinek titkát felfedezné. Hacsak emez egész rokonszenvével és a rokonszenv ép azon nemével, melyet ez alkalom igényelt, meg nem ajándékozná, Miriam idővel gyűlölné őt és önmagát még inkább, ha a férfi beszélni hagyná őt. Ez volt, a mit Kenyon önmagában mondott, de végre is vonakodása, akár birt róla tudomással, akár nem, bizonyos gyanakodásból származott, mely szivébe lopózott s annak egyik sötét zugában feküdt. De bármily sötét volt is, midőn Miriam szemébe nézett, rögtön felfedezte azt. „Oh, gyűlölni fogom önt! kiáltott fel, mintegy visszhangul a szobrász elhallgatott gondolatára; csaknem elfojtotta a szenvedély árja, mely ily módon visszazúdult reá. Ön époly hideg és könyörtelen, mint márványa.“ „Nem, de, isten látja, tele rokonszenvvel!“ viszonzá a szobrász. S valóban gyanúja, noha megerősítette azt ; azon rejtély, mely Miriamot környezte, eloszlott a nő szelíd és bánatteljes felindulásának komolyságára. S most már készen állott bizalmának fogadására. „Tartsa meg tehát rokonszenvét oly bánatok számára, melyek ily vigasszal megelégszenek, mondá hatalmas erőfeszítést téve, hogy magát összeszedhesse. Ami az én szomorúságomat illeti, tudom mikép bánjak vele. Csak tévedés volt az egész: ön mit sem tehet én érettem, ha csak kővé nem változtat itten márvány társul Cleopatrája számára, és én, biztosítom önt, nem vagyok az ő fajtájából. Feledje el e badar jelenetet, barátom, és ne engedje látnom a vonatkozást reá szemeiben soha, midőn azok a jövőben az enyéimmel találkoznak.“ „Ha kegyed úgy kívánja, legyen minden elfeledve,“ felelé a szobrász, megszorítva kezét, a midőn Miriam távozott, „vagy ha valaha szolgálatára lehetek kegyednek, csak hivatkozzék készségemre. Addig pedig, kedves Miriam, találkozzunk ugyanazon tiszta, barátságos érzelemmel, mint ennek előtte. „Ön kevésbé őszinte, mint hittem volna — mondá Miriam — ha azt akarja elhitetni velem, miszerint nem lesz változás közöttünk.“ Amint a szobrász látogatóját az előszobán (Folyt. köv.) Lapszemle. A Hon szerint az autonómia létrehozását két fontos intézkedésnek kell megelőznie, t. i. a kegyúri jogok megszüntetésének törvényhozás útján és egy széles alapú incompatibilitási törvény létrehozásának. A P. Lloyd vigasztalódva jegyezheti meg, miszerint épen nem tekintheti aggasztónak, ha nemzetiségeink még mindig zajongnak, noha Magyarország a horvát kiegyezésben s a nemzetiségi törvényben mindent megtett, mit egy józan politika átalában követelhet. A P. Napló úgy hiszi, hogy Tóth Vilmos programmbeszédes körirata átalában a legjobb benyomást tette az országban; az ellenzék duzzog ugyan, de ő is jobb szereti azon minisztert, ki nyíltan bevallja, mit akar, mint azt, aki nézeteit elpalástolja. A N. fr. Lloyd Beust önkénytes avagy erőtetett visszalépésében s Andrásynak államkanczellárrá leendő kinevezésében legkevésbé sem látna szerencsétlenséget sem a kül, sem a specifice magyar ügyek vezetésére nézve. Az U. Lloyd a Beustról keringő hírekre megjegyzi, hogy ha valakinek érdekében áll Beust elmozdítása, ez a feudál-klerikális párt, míg Beust maradását pártszükséggé kovácsolni az alkotmánypártiaknak állhat érdekükben. A Reform szerint Andrásy a háború kezdetén érvényesítette befolyását s kivívta a semlegességet, most azonban, midőn e vívmány gyümölcseit kellene szednie, itt Pesten duzzog s a boldogtalan Beustnak megengedi, hogy azokat mások szájába rázza. A M. Állam legokosabbnak tartja, hogy várjunk, miután az új osztr. minisztérium jelen és jövő magatartásáról úgy sem tudhatunk semmit; annyi áll az eddigi dementik után, hogy ez új minisztérium nem centralista, nem feudalista, nem konservatív, nem liberális, nem klerikális, nem aristokratikus, nem demokratikus. A M. Polgár Deák közelebb — úgymond — elismerte, hogy a törvényhozásnak joga van a codificationális bizottság előleges szervezéséhez, de mégis félrendszabálya jutott érvényre, mely mintegy érvágás a miniszterrel szemben. A Debreczen szerint a magy. minisztérium az uj tagok belépésével folyvást gyengül s ez okozta a Deákpárt kebelében legújabban kitört viszályt, melyet most Deák tekintélye elsimított ugyan, de jöhet idő, midőn e tekintély daczára is összecsapódik a vihar a kormány feje fölött. Déli pósta. A békealkudozásokat nem Thiers,hanem Favre fogja vezetni, kit is 20 óra a franczia békebizottság élén Versaillesba vártak. A német békefeltételek párisi hírek szerint Elsass és német Lotharingjának átadása egész Metz, Thionville és Belfortig, valamint 7 miliárd frank hadi kárpótlás fizetése lenne. A Páris körül tett erődítések összesen 50 millió frankba kerültek s ezenkívül a tüzérség felszerelésére 10 mill. frank adatott ki. — Hogy a kettős választások által szükségessé vált újabb választások elkerültessenek, a kormány úgy intézkedett, hogy a kétszer választottak után legtöbb szavazatot kapott egyén lépjen az előbbi helyébe. A párisi polgármester a kenyér árát 16-án kilónkint 50 centimesban állapította meg. Napoleon proclamatiója Párisban is rosz benyomást tett. G a rbad 14-én Marseillebe érve szállása előtt nagy néptömeg gyűlt össze, a tábornok azonban tudatta, hogy el van fáradva s nem jelenhet meg. A nemzetgyűlés 18-ai ülésén a Neurthe departementből utan érkezett képviselők mindnyájan csatlakoztak Keller nyilatkozatához. Az elnök ezután Thiersnek egy iratát olvassa el, melyben ez háláját fejezi ki a nemzetgyűlésnek irányában tanúsított bizalmáért s ígéri, hogy önfeláldozással fog e tisztének megfelelni. Óhajtott volna a nemzetgyűlésben személyesen megjelenni, de akadályozva van, holnap azonban a miniszterekkel együtt fog megjelenni. Rochefort tiltakozik azon intézkedés ellen, mely szerint a nemzetgyűlés körül katonaság állíttatott fel. Erre néhány választás igazolása után az ülés véget ért. Lord Lyons angol követ Szóval közölte Thierssel, hogy a britt kormány az újon megalakult franczia kormányt elismerte. Napoleon herczeg a következő sorokat intézte a Timeshoz: London 1871 febr. 16. Uram! Lapjának mai számában e czim alatt „Egy franczia követjelölt“ nehány reám vonatkozó sort találtam. Midőn a hirek, melyeket ön most visszhangoztat, jelentéktelenebb lapokban jelentek meg, hallgattam. Most azonban határozottan kijelentem, hogy az ön levelezőjének adatai teljesen hamisak. Több év óta s különösen az újabb események alatt hazám politikájától távol, visszavonultan élek, részint Svájczban, részint Angliában s reméltem, hogy igy ment lehetek mindazon rágalmaktól, melyeket itt határozottan visszautasítok. Napóleon (Jerome). Pont Felix a következő hasonlatot állítja fel Favre és Gambetta között: Favre Párist a poroszoknak, Gambbetta Lyont a royalistáknak adta; Favre a párisi egyezményt, Gambetta a lyoni községi kormány eltörlését írta alá ; Favre a párisi hadak főparancsnokságát Trochu és Villoyra, Gambetta pedig a franczia hadakét Chanzy és Bourbakira bízta. Favre nem végezhette ki Párist, míg Gambettta kivégezte Bordeauxt, Lyon, Ruent és Nantest. Páris. Piát Felix, az átalános szavazat kegyelméből törvényhozó, a franczia nemzetgyűlés tagja, a „Le Vengeur" czímű lap tulajdonos szerkesztője, a jelenben és jövőben mindeneknek kijelenti — írja a „D. News" párisi levelezője 14-éről — amint következik: „Ha én volnék a souvérain nép, én mindenek előtt elbocsátanám az összes monarchikus tábornokokat. Francziaország kardját Garibaldi kezébe adnám. Képviselőimet átalában oda utasítanám, hogy valamennyi kir. herczeg kiűzésére s ha ez nem elég, halálára szavazzanak. Mint nemzeti vagyont lefoglalnám mindazon polgári avagy egyházi árulók javait, kik a fennálló köztársaság daczára, királyok mellett ármánykodnak. Meghagynám képviselőimnek, hogy alkossák meg a revoluczionális kormányt, de nem Bordeauxban, ez aristokratikus, nyitott, a központtól távol, tengerparton fekvő városban, mely semmi befolyást nem gyakorolhat az ország egyetlen részére sem, nem bíz védelmi eszközökkel, s melynek lakosai nem kézművesekből, de vándor, közömbös, cosmopolitikus tengerészek és idegenekből áll. Meghagynám képviselőimnek, hogy tömeges felkelést szavazzanak meg s ne engedjenek át „egy ujjnyit sem területünkből, egyetlen követ sem várainkból." Elkészülnék a végső áldozatra, tudván, hogy a becsület útja nem más, mint a biztonságé, hogy Moskva megmentette Oroszországot, Saragossa Spanyolországot és Puebla Mexikót. E szerint végletekig folytatandó háborút rendelnek el, mint legbiztosabb módot a küzdés befejezésére. Elrendelném, hogy a nemzetgyűlés Lyonba tétessék át, hogy a revoluczió a Cevennesekbe vitessék át s hogy az összes védelmi kormány minden kivétel nélkül vád alá helyeztessék—Favre épen úgy, mint Gambetta." Mit tenne ezután Pyat, nem mondja el, a kezdet azonban már így is sokat igér s a hatalmas vörös republikánus 150.000 választóra talált Párisban, kik programmját magukévá tették. E választók fele az „International“ tanítványai. Hírlik, hogy a fővárosban 300.000-en nem vettek részt a választásokban. A bejegyzett választók összes száma 550.000 főre menvén, kitetszik, hogy a 150.000-re menő vörösek mellett a régi, vagyis a monarchikusok, mérsékelt republikánusok s más szín nélküli politikusok pártja 100.000 főre mehetett. A hatalmas vöröspárt a fővárosban, mint egy ember, a késig folytatandó háború mellett van s kész a legkétségbeesettebb tettekre; tisztán a lakosság áll s előbb utóbb tényezőként fog az ország dolgaiban szerepelni. Én nagyon lehetőnek tartom, hogy a vörösek s a poroszok közt véres összeütközés fejlődik ki, ha ez utóbbiak csakugyan bevonulnak a fővárosba. Mondják, hogy ez esetben az illető utczák házainak lakói eltávolíttatnának s porosz katonák szállanák meg e házakat, e hírt azonban alig lehet elhinni, mert valószínűtlen, hogy a lakosság fosztogatástól tartva, hajlandó legyen lakóit elhagyni, továbbá ily sértést nem is tűrne el. Az angol királynő trónbeszédének Francziaországra vonatkozó része átalában kedvező benyomásra talált Párisban, anélkül azonban, hogy, teljesen eloszlatta volna azon neheztelést, melyet „Anglia hideg közönyössége Francziaország szerencsétlensége iránt“ keltett. Az angol adományok szétosztása körül a párisi polgármesterek a leghanyagabbul s a legönkénytesebbül járnak el. Az eddigi adományokból jutott a 11-ik városnegyednek 1344 szcze tömörített tej, 550 kilo chesshirei sajt, 5120 kilo kétszersült, 220 fehér só és 1300 kilo sózott juhás. Motu, a polgármester és tanácsa látván, hogy a negyed 190,000 főre menő lakosa közt kiosztva e küldeményt roppant csekély adagokba kellene darabolni, a tejet a gyermekek számára adta ki, a többi élelmiczikkeket pedig a közkonyháknak szolgáltatta át. Az 5-ik városnegyed polgármestere Bordeauxban lévén, alárendeltjei még most sem osztották ki az angol segélyt. Az élelmezési intézkedések átalában ki nem elégítők. Kenyérnek valónk van ugyan negyvenöt napra, de juhok, sertések, ökrök és tehenek még nem érkeztek, s egész húskészletünk egy félnapi szükségnek felel meg. Füstölt és sózott hús bővebben hozatott be, de átalában ehetetlen. Hal roppant kevés és méregdrága ; vaj, zöldség és baromtakarmányból végtelenül kevés érkezett, a zab pedig teljesen hiányzik, miután a mi volt, kenyérnek használtatott fel. De leginkább érezhető a hiány a tüziszerben. Az eddig érkezett összes szén és koalis-mennyiség egy nyolczad napra sem elegendő. Fát alig lehet látni s a sütök a legnagyobb zavarban vannak. Ha minél előbb nem jó tüziszer, azon helyzetbe jutunk, hogy lesz elég lisztünk, s tűzrevaló hiányában mégsem lesz kenyerünk. Páris jelen helyzete teljesen abnormis; fogyaszt, de nem termel; költ de nem keres ; arany, ezüst özönlik kifelé, de vissza nem tér; a nyomor véghetetlen, de munka nincs. Mikép fog e probléma megoldatni, alig képes az ember elgondolni. — E közben a dolgoknak szabad folyás van engedve. Van kormányunk, melyet Trochu és a párisi polgármesterek képviselnek , de ez nem kormányoz bennünket; az igazi kormány Bordeauxban van, azonban ez sem kormányoz s kizárólag az alkotmi, gyűlés szervezésével van elfoglalva. Ki kormányoz tehát tulajdonkép bennünket — nem tudjuk. Egyedül azt tudjuk, hogy a fegyverszünet első feltétele, Páris bő és gyors élelmezése, nincsen betöltve, s ép oly nélkülözéseknek nézhetünk ismét elébe, mint aminőt az ostrom alatt kiállottunk. Búcsú a vosgesi hadseregtől. A vosgesi hadsereg főhadiszállásáról Chalon sur Saôneból vettük a következő két kiáltványt: „A vosgesi hadsereg vitéz harczosaihoz! A legnagyobb fájdalommal s a kérlelhetlen körülmények által kényszerítve hagytak el titeket vitéz harczosaim. Visszatérvén tűzhelyeitekhez, beszéljétek el családotoknak a küzködéseket, a fáradalmakat s a csatákat, melyeket együtt viseltünk a köztársaság szent ügyéért. „Mondjátok el nekik, hogy oly parancsnoktok volt, aki szeretett benneteket, mint saját gyermekeit és a ki büszke volt vitézségtekre. A viszontlátásra boldogabb körülmények között. Bordeaux 1871 febr. 13. — Garibaldi.“ * „Katonái a vosgesi hadseregnek! Kötelességem pillanatra megfoszt attól, a mi minden időben legnagyobb boldogságát képezte életemnek : dicső főnökünk mellett élni és harczolni. Már 1860-ban is maradnom kellett, hogy őrködjem azon bátrak sorsa fölött, kik bennünket 1871- ben követtek, noha akkor egy hálátlan kormány félreismerte szolgálataitokat s érdemeiteket, én itt leszek most, hogy azokat a világ előtt fenhangon hirdessem. Bordone törzskari főnök.“ Jules Favre beszéde A franczia külügyminiszter következő beszédet tartott a nemzetgyűlés f. h. 13-dik ülésében. „Midőn a honvédelmi kormány hatalmát az ország képviselőinek kezeibe teszem le, oly kötelességet teljesítek, mely rám nézve különösen kedves (Mozgás). Mióta a honvédelmi kormány tagjai magukra vállalták a reájuk bízott súlyos terhet, semmit se óhajtottak inkább, semmit se vártak inkább, mint azon nap megérkeztét, amelyen szemben állhatnak a nép képviselőivel (Helyes). A legsúlyosabb, a legleverőbb körülmények közt jelennek ők meg, de hála önök hazasságának, összetartásának, amelyhez nem hiában fogunk appellálni (Fölkiáltások : nem! nem! Taps) és amit a szerencsétlenség, józan ész és anyaföldünkhöz vonzó édes aggodalom egyaránt tanácsolnak, sikerülni fog bekötni a sebeket s rekonstruálni a jövőt. (Hosszan tartó tapsvihar.) „Önöket illeti, uraim, a nagy munka. Ami minket illet, mi többé semmik se vagyunk, csupán felelni készek minden tetteinkről, melyeket a becsületesség vitetett végbe velünk, azon becsületesség, mely sugalmazni fogja önöknek is minden határozatát, s vezetni fog bennünket is nyilatkozataink, feleleteink alkalmával. (Helyes): „Várva arra, hogy egy újonan megalakult hatalom jöjjön létre, mely törvényesen hivatva lesz Francziaország sorsa felett intézkedni, van szerencsém a következő nyilatkozatot tenni: „A honvédelmi kormány tagjai leteszik a hatalmat a nem- Francziaország. Versailles-ból írja a L’ Indép. belge levelezője e hó 13-ról: Garibaldi Menotti egy igen udvarias levelet intézett Manteuffel tábornokhoz, melyben tudatja vele, hogy a 61-ik porosz gyalogezred zászlóját, melyet elvesztettnek tekintett, a harcrtéren egy halom halott és sebesült alatt megtalálták. E levélből kitűnik, hogy a 61-ik ezred hősileg védte zászlóját és a haldoklók még testekkel elfedték azt. Garibaldi fiának ez önkénytes lépése kellemes benyomást gyakorolt az egész főhadiszállásra. A Páris és Rennes, Brest, St.-Nazaire és Quimper közti vasúti vonalakat helyreállították. Lyonból jelentik a „Journal de Genéve"nek, hogy a „Darázsok“ híres írója, Alfonz Karr, a következő levelet írta a lyoni lapoknak: Kedves pályatársaim! Lyonon keresztülmenvén, egy kis helyet kérek számomra lapátokban. Elég volt a frázisokból. Francziaországnak nem áll módjában és nincs ideje azokat meghallgatni. Én 8 napot töltöttem a poroszok által elfoglalt vidékeken. — Láttam Bourbaki hadseregét Svájczba bemenni. Láttam. — Tudom. Sok igaz dolgot el kell mondanom, néhány nap múlva elő fogom adni azokat. Mára kettőt mondok el belőlök. Kívánom, hogy a bordeaux-i nemzetgyűlés keblébe hívjon, — habár felvilágosítás okáért — egy oly egyént, ki látta foglyainkat, sebesültjeinket, betegeinket és haldokló katonáinkat; — úgy hiszem, van joguk a képviseltetésre. Kívánom, hogy a nemzetgyűlés elnökének asztalára egy lajstromot tegyenek és minden képviselő, ki a háború folytatása mellett szóland, írja fel nevét e lajstromba: ez lenne anyakönyvi lajstroma egy új előőrs-ezrednek, mely legelőször fog az ellenséggel szembeszállni. Nem sokára folytatását. Alfonz Karr, Bordeaux-ból írják, hogy Crémieux már e hó 6-án intézte eme sorokat a védelmi kormányhoz : Uraim és kedves polgártársaim! Fogadják el lemondásomat az igazságügyi minisztérium tárczájáról. Kérem tudassák velem, kinek adjam át e fontos hivatalt. A kormány tagjaként le nem tehetem hatalmamat, melyet a nép kikiáltása és elfogadása folytán bírok, mint a nép képviselőinek kezeibe; de amíg a nemzetgyűlés össze nem jó, megszűnöm tanácsaik és tetteikben részt venni. Nincs ellenemre, ha nem hirdetik ki keresztül kisérte, ez a gyöngyhalász szobrára mutatott. „Az én titkom nem gyöngy — mondá — de megfutna az ember, ki utána lemerülne.“ Miután Kenyon az ajtót betette, Miriam vontatva lefelé indult a lépcsőn, félúton azonban megállapodott, mintha küzdelemben lenne önmagával, vájjon visszatérjen-e ? „A baj megtörtént — gondolá — és igy elfogadhattam volna a vigasztalást is, melynek vele kelle járnia. Elvesztettem — a midőn elvakító szomorúságomban kissé félre lőttem a czéltól — elvesztettem, amint jövőben tapasztalni fogjuk, e tisztalelkű, becsületes, igazszivü ifjú ember igaz barátságát, és mindezt semmiért. Mi lenne, ha most tüstént visszatérnék s felkérném őt, hogy hallgasson meg ?“ Két három fokkal felebb lépett, de ismét megállapodott, mormogott valamit magában s fejét rázta. „Nem, nem, gondolta magában,és én csodálkozom, hogyan tudtam még csak álmodni is róla. Hacsak sajátomul nem bírnám szívét — és az Hildáé s nem is akarom ellopni tőle — ne legyen soha kincstára titkomnak. Ez nem drága gyöngy, mint épen most mondom neki , de az én sötét vörös karbunkulusom — vörös mint a vér — sokkal becsesebb kő, semhogy idegen szekrénybe zárjam.“ Ezzel lehaladt a lépcsőn, s Árnyékát reá várakozva az utczán találtazetgyűlés elnökének kezébe. Helyükön maradnak a rend fentartása s a törvények tiszteletben tartása feletti őrködés végett mindaddig, míg szabályszerüleg föl nem mentetnek (Nagyon helyes! nagyon helyes!)" „Beadja egyszersmind lemondását a kormány minden tagja egyenként, várva, hogy önök által helyettesítve legyen, addig mindenik teljesíti kötelességét. Az én kötelességem volt lehetőleg hamar megjelenni önök közt. Sajnos körülmények közt lesz alkalmam részletesen tudtára adni önöknek, hogy miért tűztem ki febr. 8-át a választásra és febr. 12-ét az összegyűlésre, de számítottam Francziaország hazafiságára s meg voltam győződve, hogy felszólítva ezen végső csodával határos erőfeszítésre, szavam nem hangzik el a pusztában. Nem csalódtam, önök itt vannak. Súlyt fektettem a kormány, az önök, az ellenség s Európa érdekében arra, hogy pontosak legyünk, ezért jöttem Párisból Bordeauxba. Engedjék meg, hogy egy pár napra visszatérjek helyemre, mert nehéz és kényes kötelesség várakozik reám. Mindezen nehézségekkel szemben nem tudom másként kifejezni magamat, de önök érteni fogják, hogy ezen művet saját felelősségünk alatt kezdve meg, nem hagyhatjuk abban, meghajolva azonban önöknek eljárásunk fölött mondandó igazságos ítélete előtt. „Első kötelességem lesz kijelenteni a velünk alkudozók előtt azt, hogy Francziaország kész bátran teljesítni kötelességét, bármi történjék is. (Élénk helyeslés és taps). „A nemzetgyűlés teljes szabadsággal fog határozni, mint ez olyan képviselőkhöz illik, kik Francziaország üdvét és becsületét tartják szem előtt. (Taps.) Ezt tudnia kell az ellenségnek. Egyszersmind meg kell mondani neki azt is, hogy nemcsak egynéhány polgár nevében, akik megválasztatva egy város által képviselőkül mohón várták az órát, amelyben Francziaország tanácsát kérhetik ki, hanem az egész ország, a nemzetgyűlés nevében kérjük a szükséges időt elkezdett művünk befejezésére. „Az időhaladék előre meg volt állapítva, de a szerződésben kimondatott, hogy a fegyverszünet meghosszabbíttathatik. Az én véleményem szerint ennek a megújításnak a lehető legrövidebbnek kell lenni! Nem szabad egy percet sem veszítenünk. Nem szabad megfeledkeznünk az ellenség által lábbal tiport szerencsétlen népességről, anélkül, hogy minden erőfeszítésünk daczára segíthetnénk a szerencsétleneken. Legyetek meggyőződve, hogy könnyeitek , áldozataitok súlyosan nehezednek nem lelkiismeretemre, mert isten látja lelkem! én ártatlan vagyok, de felelősségemre. Semmit sem kívánok gyorsabban elérni, mint hogy nyomorainknak véget vessek. Önök támogatni fognak s e tekintetben számitok önökre. (Igen! igen !) „Meg fogom mondani az ellenfélnek, hogy Francziaország rövid időhaladékot kíván, mialatt érett megfontolással határozzon a haza sorsa felett. (Nagy tapsvihar.)“ Favre ezen beszédére az elnök fejezte ki az egész gyűlés óhaját a béke mielőbbi megkötésére vonatkozólag.