Ellenőr, 1871. február (3. évfolyam, 139-166. szám)

1871-02-21 / 159. szám

3-ot. Hogy a reáltanodák, műegyetem ügyei kellő szakértelemmel s gyorsan elintéztethessenek s a külföldi technikai tanügy kellő figyelemmel kísér­tessék, a közoktatási minisztérium kebelében egy technikai osztály alakitassék. A 4-ik pont a tanárok fizetésének fölemelé­séről szól. Ivánka Imre elfogadja az első három pontot, az utolsóra azonban nem lehet még most határozni, mert az a pénzügyi bizottsághoz utasítandó. Sür­geti, hogy a műegyetem Pestre helyeztessék és pedig az egyetemhez minél közelebb, hogy azután a tanulók, mint minden tanintézetben, hol a tan­­szabadság dívik, azon tanárt hallgathassák, a kihez legtöbb bizodalmuk van s kit leginkább képesek megérteni. Zsedényi Ede az egész javaslatot a pénzügyi bizottsághoz utasítani óhajtja, mely aztán a hozzá nem tartozó részt a tanügyhez teszi át. Megjegyzi egyszersmind, hogy e bizottság kebelében a volt közoktatási miniszter a műegyetem áthelyezését illetőleg úgy nyilatkozott, hogy annak előnyösebb Budán maradni, hol a város jelentékeny áldoza­tokra is kész, míg Pest e tekintetben semmi aján­latot sem tett. Tanárky Gedeon pártolja Zsedényi indítványát. Váradynak nem adhat felvilágosítást, hanem kéri azt a miniszterrel közölni. Györffy Gyula az­ indít­vány kinyomatását kéri. Ghyczy a pénzügyi bizott­sághoz kívánja utasítani, azon meghagyással, hogy mielőbb tegyen róla jelentést. (A pénzügyi bizott­sághoz utasittatott.) — A József-műegyetemre 424,888 frt szavazta­tott meg. Szó nélkül megszavaztatott: a reáltano­dai t­árképezde és orsz. rajztanitó képezde költ­sége. — A középtanodák rovatánál Schvartz Gyula fölemlíti, hogy a középtanodákról beadott törvényjavaslatban a tanárok fizetésének minimu­ma nincs megállapítva. Figyelmezteti erre a kor­mányt, s óhajtja, hogy a minimum megfeleljen a kor igényeinek. Irányi Dániel, miután a középiskolákban a testi büntetés eltöröltetett, s az előterjesztésből az látszik, hogy most az elemi iskolák részére készül a minisztériumban fegyelmi szabályzat, kérdi az államtitkárt : milyen ,hatással volt a középiskolák­ban a testi büntetés eltörlése ; vájjon az elemi iskolákban a vesszőzés el lesz-e törölve? Meg van győződve, hogy el lesz törölve, de óhajtja e nyilatkozatot, mert reménye, hogy az jó hatással lesz a felekezeti iskolák azon igazgatóira, kik a testi fenyítéket még el nem törölték. Kérdi továb­bá, hogy a tornászati ügyben mi történt a közép és elemi­ iskoláknál. Szeretné, ha az államtitkár kijelentené, hogy ha valahol tornacsarnokokat épí­tenek s azt maguk erejéből nem tehetnék, a kor­mány gyámolitani fogja. Tanárky államtitkár tudatja, hogy a közép tanodákból beérkezett jelentés szerint a testi bün­tetés eltörlése a lehető legjobb eredményt mutatja, sőt az erkölcsiséget csak növelte. Azért a minisz­térium az elemi iskoláknál sem fog másként intéz­kedni. A nyári tornászat köteles tantárgy a közép­iskolákban és képezdéknél; mindenütt vannak tor­namesterek. A boldogult miniszternek szándéka volt a tornázást az alsóbb iskoláknál is életbe léptetni, hogy legalább a lépést és tartást illetőleg a katonai gyakorlatra is kiterjesztessék. A torna­csarnokok, ha kötelezik magukat, hogy a népta­nítókat a szünidőben tanítják, segélyben ré­szesülnek. — A kir. gymnasiumok költségei szó nélkül megszavaztatnak. — Tanitóképezdék, elemi, felsőbb n­ép- és polgári iskolák. Várady Gábor újólag a tankönyvek ügyét hoz­za föl, mert a múltkor az államtitkár azt mondta, hogy az általa akkor felhozottak felekezeti isko­lákban taníttatnak, melyekre nem terjed ki a kor­mány felügyelete. Azok azonban felekezet nélküli iskolákban is használtatnak, s ezúttal olyanokat mutat be, melyek a pesti közös iskolákban hasz­náltatnak. Szóló több ily tankönyvből olvas föl mutatványokat, melyekben Magyarország nincs külön említve, s mindig Ausztria czim alatt fordul elő. Egyik Erdélyt még most is mint nagyfejedelem­séget említi, a­mi az unió-törvény nem respek­tálására mutat. A most és múltkor feltüntetett pél­dákból kitűnik, hogy a tankönyvekben Magyaror­szág államisága, területi épsége meg van támadva, és meghamisítva az ország története. A kormány­nak van joga, hogy minden iskola tankönyvét megvizsgálja azért, ha a történelem és föld leírás tanítattik-e, s akkor van joga megvizsgálni és bí­rálni, hogy a tankönyv híven van-e szerkesztve. A kormánynak ily tankönyvek irányában a sajtó­tör­vények útján is lehet befolyást gyakorolni, mert ha midőn valaki a 48-iki törvények fentartá­­sa mellett, talán erősebb kifejezéssel szót emel, midőn valaki Magyarország államisága és függetlensége mellett ír, s oly kifejezést használ, mely a köz­vádló szerint a sajtó­törvényekbe ütközik: ha az pörbe fogatik, miért nem él a kormány ezen jo­gával szemben oly tankönyvekkel, a­melyek épen az ellenkező irányban és szellemben működnek, a­melyekben tényleg meg van támadva Magyaror­szág államisága szemben oly tankönyvekkel, me­lyekben Magyarország történelme meghamisíttatik. Tehát kettős joga volt a kormánynak ily tanköny­vekkel szemben.­­ Az egyik jog, mely a sajtó­­törvény által van adva, a másik, melyet a közok­tatási törvény ad. Tanárky államtitkár ismétli, hogy azon tan­könyvekben, melyeket a közoktatási miniszter adott ki, ilyen hibák nincsenek. Azt hiszi, hogy az em­­lített könyvek már nem is taníttatnak, s ha igen, azok hibája, kik közvetlen felügyelettel vannak megbízva. Tisza Kálmán szintén erélyes intézkedésre hívja fel a kormányt. Az iskolák fölötti kormány­felügyelet törvényben gyökerezik. Szilády Áron ajánlja a kormánynak, hogy ezen bajok orvoslására az általa feltalálható leg­jobb módot rövid idő alatt vegye foganatba. Vécsey Tamás kívánja, hogy utasítsa a minisz­térium a maga orgánumait, hogy e tekintetben a leglelkiismeretesebb felügyeletet gyakorolják, annyi­val inkább, mert a minisztérium az 1848-iki törvé­nyek értelmében a mulasztásokért felelős, és kü­lönösen sajnos volna, hogy fia ezen mulasztások mielőbb jóvá nem létetnének, most midőn az egész fiatalság tanköteles, midőn a törvény köte­lezi őket az iskolai termekre. — A budai tanítónőképezde rova­tánál Bobory Károly kérdi: várjon van-e a háznak szándékában a kormánynak úgy a férfi, mint és különösen a nőtanító képezdére nézve akként in­tézkedni, hogy különösen az utóbbiak számára, minthogy a növendékek a törvény által benlakni köteleztetnek, oly épületek emeltessenek, vagy sze­reztessenek, melyek a czélnak és a törvény min­den kivonatának megfelelnek. Tanárky kijelenti, hogy a tervek és költség­­vetés már megvannak, és az építéshez még ez év­ben hozzáfognak. — Az 1871. folyamában felállitandó 4 férfi és 1 női tanitóképezde költségeinél Tisza Kálmán részletes­ indokolással határozati javaslatot nyújt be, mely szerint ezen képezdék felállításánál a minisztérium a fősúlyt a női tanítóképezdére he­lyezze. Tanárky államtitkár elfogadja a javaslatot. Csiky Sándor fölemlíti, hogy tavaly a ház 20 ta­nítóképezde felállítását rendelte el, abból eddig csak 13 létesült. Szeretné tehát tudni, hogy a ké­pezdék mely helyeken állítatnak föl , mert meg­történhetik, hogy a kormány egy-két úri tagja nem tudja a köz­hajtást, holott, ha köztudomásra hozatik, mindenki hozzászólhat. Tanárky államtitkár: a boldogult miniszter többfelé egyezkedett és szerződésre is lépett, de a dolog mostani stádiumában szóló nem nyújthat határozott felvilágosítást. Zsedényi kijelenti, hogy Eötvös azt mondta, mikép a helyek már ki vannak jelölve, de nem nevezte meg, mert azon esetben ott csak roppant árakon lehetett volna megvásárol­ni mindent. A Tisza határozati javaslata elfogadtatott. Elnök jelenti, hogy holnap fontos törvényja­vaslatok adatnak be. Az ülésnek más tárgya nem lesz, mint e javaslatok iránti határozatok és a közoktatási budget hátralevő része. TÁRCZA: Á­TALAKULÁS, vagy a Monte Beni családrege, írta HAWTHORNE NATHÁNIEL. Első kötet. „Minő nő ez!” kiáltott fel Miriam hosszas hallgatás után. „Mondja csak kérem, nem kísér­lette- e meg, mig e szobor előállításán műkö­dött, megrohanni önt dühével avagy szerelmével ? Nem félt ön hozzányúlni, midőn mindinkább me­leg életre kezdett térni kezei között? Kedves ba­rátom, ez nagy mű! Hol tanulta ön ezt ?“ „Ez jó adag gondolkozás, indulat s elmebeli és kézi munka összesége“, mondá Kenyon, miköz­ben elárulta a tudatot, hogy műve jó , „de mégsem tudom hogyan sikerült végre. Nagy tüzet tápláltam keblemben s azt az anyagba dobtam — mint Áron az izraeliták aranyát a kemenczébe — és e forróság kellő közepében emelkedet föl Cleo­patra, mint kegyed előtt áll.“ „Amit leginkább csodálok rajta — mondá Miriam — az azon nőiség, melyet ön oly tök­éle­tesen vegyített mindazon látszólag ellentétes ele­mekkel. Honnan lopta ön e titkot, Szelid Hildájá­ban soha nem találhatta azt, noha e nőiség hűsé­gét elismerem.“ „Nem, valóban, nem Hildában,“ mondá Ke­nyon. „Az ő nőisége régi jellegű s meg nem egyez­tethető a homály, avagy a gonosz semmi ár­nyékával.“ „Önnek igaza van — viszont­ Miriam — vannak ily régi jellegű nők, mint ön nevezi őket, és Hilda ezek közül való. Ő meghalna a legelső rész cselekedetre — feltéve egy pillanatra, hogy képes volna roszat tenni. A bánatból, bármily gyöngének látszik is, Hilda nagy terhet elviselhet, de a vétekből egy toll nehézségűt sem. Én úgy hiszem, hogy ha az volna sorsom, én bármelyiket, vagy egyszerre mindkettőt is elviselhetném, de lelkiismeretem még époly fehér, mint Hildáé. Két­ségbe vonja ön ?“ „Az ég őrizzen, Miriam!“ kiáltott fel a szobrász. Kenyont meglepte azon különös fordulat, me­lyet látogatója oly hirtelen adott a beszélgetésnek. Hangja — annyi felindulás volt benne inkább el­fojtja mint kifejezve — szintén nem tetszett ter­mészetesnek. „Oh, barátom — kiáltott fel az ifjú hölgy rögtöni szenvedélylyel — akar ön valóban bará­tom lenni ? Én elhagyatott, elhagyatott, elhagya­tott vagyok ! Szívemben egy titok van, mely éget, a­mely kínoz engemet! Sokszor félek, hogy meg­őrülök, sokszor ismét remélem, hogy meghalok bele , de egyik sem történik a kettő közül. Oh, ha megsúghatnám legalább egyetlen emberi lélek­nek ! És ön — ön mélyen belát a nőiségbe, ön teljesen felfogja azt széles látásával! Talán, talán, ezt azonban csak az ég tudhatja, ön képes lesz engemet megérteni! Oh, hadd beszéljek!“ „Miriam, kedves barátnőm — viszonta a szob­rász — ha segíthetek kegyetlen, szóljon nyíltan, mint testvéréhez." „Segíteni rajtam? Nem!" mondá Miriam. Kenyon válasza tökéletesen nyílt és nyájas volt, és mégis Miriam érzékeny felindulása bizo­nyos tartózkodást és ijedelmet fedezett fel mele­­­ gen kifejezett készségében, történetét meghallgat­ni. Igazán szólva, a szobrász szíve bensejében kételkedett,jó lesz-e a szegény szenvedő leányra nézve, ha elmondja, amit annyira óhajtott elmon­dani, vagy rá nézve, meghallgatni azt. Ha valamely tényleges barátsági kötelességet kellett volna vég­rehajtania, úgy kétségtelenül örömmel siet meg­tenni minden tőle telhetőt. De ha csak egy csor­dultig telt szív keresett megkönnyebbülési nyílást ? ez esetben épen nem volt bizonyos, miszerint a vallomásnak kedvező hatása lesz. Minél inkább küzdött és harczolt a titok, hogy tudomásra jusson, annál bizonyosabbnak látszott, miszerint meg fog változni a korábbi viszony, mely közte és azon ba­rátja között létezett, a­kinek titkát felfedezné. Ha­csak emez egész rokonszenvével és a rokonszenv ép azon nemével, melyet ez alkalom igényelt, meg nem ajándékozná, Miriam idővel gyűlölné őt és önmagát még inkább, ha a férfi beszélni hagyná őt. Ez volt, a mit Kenyon önmagában mondott, de végre is vonakodása, akár birt róla tudomás­sal, akár nem, bizonyos gyanakodásból származott, mely szivébe lopózott s annak egyik sötét zugában feküdt. De bármily sötét volt is, midőn Miriam szemébe nézett, rögtön felfedezte azt. „Oh, gyűlölni fogom önt! kiáltott fel, mintegy visszhangul a szobrász elhallgatott gondolatára; csaknem elfojtotta a szenvedély árja, mely ily mó­don visszazúdult reá. Ön époly hideg és könyörte­len, mint márványa.“ „Nem, de, isten látja, tele rokonszenvvel!“ viszonzá a szobrász. S valóban gyanúja, noha megerősítette azt ; azon rejtély, mely Miriamot környezte, eloszlott a nő szelíd és bánatteljes felindulásának komolysá­gára. S most már készen állott bizalmának foga­dására. „Tartsa meg tehát rokonszenvét oly bánatok számára, melyek ily vigasszal megelégszenek, mon­­dá hatalmas erőfeszítést téve, hogy magát össze­szedhesse. Ami az én szomorúságomat illeti, tudom mikép bánjak vele. Csak tévedés volt az egész: ön mit sem tehet én érettem, ha csak kővé nem változtat itten márvány társul Cleopatrája számára, és én, biztosítom önt, nem vagyok az ő fajtájából. Feledje el e badar jelenetet, barátom, és ne en­gedje látnom a vonatkozást reá szemeiben soha, midőn azok a jövőben az enyéimmel találkoznak.“ „Ha kegyed úgy kívánja, legyen minden elfeledve,“ felelé a szobrász, megszorítva kezét, a midőn Miriam távozott, „vagy ha valaha szolgá­latára lehetek kegyednek, csak hivatkozzék kész­ségemre. Addig pedig, kedves Miriam, találkoz­zunk ugyanazon tiszta, barátságos érzelemmel, mint ennek előtte. „Ön kevésbé őszinte, mint hittem volna — mondá Miriam — ha azt akarja elhitetni velem, miszerint nem lesz változás közöttünk.“ Amint a szobrász látogatóját az előszobán (Folyt. köv.) Lapszemle. A Hon szerint az autonómia létrehozását két fontos intézkedésnek kell megelőznie, t. i. a kegy­úri jogok megszüntetésének törvényhozás útján és egy széles alapú incompatibilitási törvény létre­hozásának. A P. Lloyd vigasztalódva jegyezheti meg, mi­szerint épen nem tekintheti aggasztónak, ha nem­zetiségeink még mindig zajongnak, noha Magyar­­ország a horvát kiegyezésben s a nemzetiségi tör­vényben mindent megtett, mit egy józan politika átalában követelhet. A P. Napló úgy hiszi, hogy Tóth Vilmos pro­­grammbeszéde­s körirata átalában a legjobb be­nyomást tette az országban; az ellenzék duzzog ugyan, de ő is jobb szereti azon minisztert, ki nyíltan bevallja, mit akar, mint azt­, aki nézeteit elpalástolja. A N. fr. Lloyd Beust önkénytes avagy erőtetett visszalépésében s Andrásynak államkanczellárrá leendő kinevezésében legkevésbé sem látna szeren­csétlenséget sem a kül, sem a specifice magyar ügyek vezetésére nézve. Az U. Lloyd a Beustról keringő hírekre meg­jegyzi, hogy ha valakinek érdekében áll Beust el­mozdítása, ez a feudál-klerikális párt, míg Beust maradását pártszükséggé kovácsolni az alkotmány­pártiaknak állhat érdekükben. A Reform szerint Andrásy a háború kezdetén érvényesítette befolyását s kivívta a semlegessé­get, most azonban, midőn e vívmány gyümölcseit kellene szednie, itt Pesten duzzog s a boldogtalan Beustnak megengedi, hogy azokat mások szájába rázza. A M. Állam legokosabbnak tartja, hogy vár­junk, miután az új osztr. minisztérium jelen és jövő magatartásáról úgy sem tudhatunk semmit; annyi áll az eddigi dementik után, hogy ez új mi­nisztérium nem centralista, nem feudalista, nem konservatív, nem liberális, nem klerikális, nem aristokratikus, nem demokratikus. A M. Polgá­r Deák közelebb — úgymond — elis­merte, hogy a törvényhozásnak joga van a codificatio­­nális bizottság előleges szervezéséhez, de mégis félrendszabálya jutott érvényre, mely mintegy ér­vágás a miniszterrel szemben. A Debreczen szerint a magy. minisztérium az uj tagok belépésével folyvást gyengül s ez okozta a Deákpárt kebelében legújabban kitört viszályt, melyet most Deák tekintélye elsimított ugyan, de jöhet idő, midőn e tekintély daczára is összecsa­pódik a vihar a kormány feje fölött. Déli p­ó­s­t­a. A bék­e­alkudo­zásokat nem Thiers,ha­nem Favre fogja vezetni, kit is 20 óra a franczia békebizottság élén Versaillesba vártak. A német békefeltételek párisi hírek szerint Elsass és német Lotharingjának átadása egész Metz, Thionville és Belfortig, valamint 7 miliárd frank hadi kárpótlás fizetése lenne. A Pár­is körül tett erődítések összesen 50 millió frankba kerültek s ezenkívül a tüzérség fel­szerelésére 10 mill. frank adatott ki. — Hogy a kettős választások által szükségessé vált újabb választások elkerültessenek, a kormány úgy intéz­kedett, hogy a kétszer választottak után legtöbb szavazatot kapott egyén lépjen az előbbi helyébe.­­ A párisi polgármester a kenyér árát 16-án ki­­lónkint 50 centimesban állapította meg. Napoleon proclamatiója Párisban is rosz benyomást tett. G a r­­­b­a­­­d­­ 14-én Marseillebe érve szállása előtt nagy néptömeg gyűlt össze, a tábornok azon­ban tudatta, hogy el van fáradva s nem jelen­het meg. A nemzetgyűlés 18-ai ülésén a Neurthe departementből utan érkezett képviselők mindnyá­jan csatlakoztak Keller nyilatkozatához. Az el­nök ezután Thiersnek egy iratát olvassa el, melyben ez háláját fejezi ki a nemzetgyűlésnek irányában tanú­sított bizalmáért s ígéri, hogy önfeláldozással fog e tisztének megfelelni. Óhajtott volna a nemzet­gyűlésben személyesen megjelenni, de akadályozva van, holnap azonban a miniszterekkel együtt fog megjelenni. Rochefort tiltakozik azon intézke­dés ellen, mely szerint a nemzetgyűlés körül kato­naság állíttatott fel. Erre néhány választás igazo­lása után az ülés véget ért. Lord Lyons angol követ Szóval közölte Thierssel, hogy a britt kormány az újon megala­kult franczia kormányt elismerte. Napoleon herczeg a következő sorokat intézte a Timeshoz: London 1871 febr. 16. Uram! Lapjának mai számában e czim alatt „Egy franczia követjelölt“ nehány reám vonatkozó sort találtam. Midőn a hirek, melyeket ön most vissz­hangoztat, jelentéktelenebb lapokban jelentek meg, hallgattam. Most azonban határozottan kijelentem, hogy az ön levelezőjének adatai teljesen hamisak. Több év óta s különösen az újabb események alatt hazám politikájától távol, visszavonultan élek, részint Svájczban, részint Angliában s reméltem, hogy igy ment lehetek mindazon rágalmaktól, me­lyeket itt határozottan visszautasítok. Napóleon (Jerome). P­ont Felix a következő hasonlatot állítja fel Favre és Gambetta között: Favre Párist a po­roszoknak, Gambbetta Lyont a royalistáknak adta; Favre a párisi egyezményt, Gambetta a lyoni köz­ségi kormány eltörlését írta alá ; Favre a párisi hadak főparancsnokságát Trochu és Villoyra, Gam­betta pedig a franczia hadakét Chanzy és Bour­­bakira bízta. Favre nem végezhette ki Párist, míg Gambettta kivégezte Bordeauxt, Lyon, Ruent és Nantest. P­á­r­i­s. Piát Felix, az átalános szavazat kegyelméből törvényhozó, a franczia nemzetgyűlés tagja, a „Le Vengeur" czímű lap tulajdonos szerkesztője, a je­lenben és jövőben mindeneknek kijelenti — írja a „D. News" párisi levelezője 14-éről — a­mint következik: „Ha én volnék a souv­érain nép, én minde­nek előtt elbocsátanám az összes monarchikus tá­bornokokat. Francziaország kardját Garibaldi ke­zébe adnám. Képviselőimet átalában oda utasíta­nám, hogy valamennyi kir. herczeg kiűzésére s ha ez nem elég, halálára szavazzanak. Mint nem­zeti vagyont lefoglalnám mindazon polgári avagy egyházi árulók javait, kik a fennálló köztársaság daczára, királyok mellett ármánykodnak. Meghagy­nám képviselőimnek, hogy alkossák meg a revolu­­czionális kormányt, de nem Bordeauxban, ez aris­tokratikus, nyitott, a központtól távol, tengerpar­ton fekvő városban, mely semmi befolyást nem gyakorolhat az ország egyetlen részére sem, nem bíz védelmi eszközökkel, s melynek lakosai nem kézművesekből, de vándor, közömbös, cosmopoliti­­kus tengerészek és idegenekből áll. Meghagynám képviselőimnek, hogy tömeges felkelést szavazza­nak meg s ne engedjenek át „egy ujjnyit sem te­rületünkből, egyetlen követ sem várainkból." El­készülnék a végső áldozatra, tudván, hogy a be­csület útja nem más, mint a biztonságé, hogy Moskva megmentette Oroszországot, Saragossa Spa­nyolországot és Puebla Mexikót. E szerint vég­letekig folytatandó háborút rendelnek el, mint legbiztosabb módot a küzdés befejezésére. Elren­delném, hogy a nemzetgyűlés Lyonba tétessék át, hogy a revoluczió a Cevennesekbe vitessék át s hogy az összes védelmi kormány minden kivétel nélkül vád alá helyeztessék—Favre épen úgy, mint Gambetta." Mit tenne ezután Pyat, nem mondja el, a kezdet azonban már így is sokat igér s a hatal­mas vörös republikánus 150.000 választóra talált Párisban, kik programmját magukévá tették. E választók fele az „International“ tanítványai. Hír­lik, hogy a fővárosban 300.000-en nem vettek részt a választásokban. A bejegyzett választók összes száma 550.000 főre menvén, kitetszik, hogy a 150.000-re menő vörösek mellett a régi, vagyis a monarchikusok, mérsékelt republikánusok s más szín nélküli politikusok pártja 100.000 főre me­hetett. A hatalmas vörös­­párt a fővárosban, mint egy ember, a késig folytatandó háború mellett van s kész a legkétségbeesettebb tettekre; tisztán a lakosság áll s előbb utóbb tényezőként fog az or­szág dolgaiban szerepelni. Én nagyon lehetőnek tartom, hogy a vörösek s a poroszok közt véres összeütközés fejlődik ki, ha ez utóbbiak csakugyan bevonulnak a fővárosba. Mondják, hogy ez esetben az illető utczák házainak lakói eltávolíttatnának s porosz katonák szállanák meg e házakat, e hírt azon­ban alig lehet elhinni, mert valószínűtlen, hogy a la­kosság fosztogatástól tartva, hajlandó legyen lakóit elhagyni, továbbá ily sértést nem is tűrne el. Az angol királynő trónbeszédének Franczia­­országra vonatkozó része átalában kedvező be­nyomásra talált Párisban, anélkül azonban, hogy, teljesen eloszlatta volna azon neheztelést, melyet „Anglia hideg közönyössége Francziaország szeren­csétlensége iránt“ keltett. Az angol adományok szétosztása körül a pá­risi polgármesterek a leghanyagabbul s a legönkény­­tesebbül járnak el. Az eddigi adományokból jutott a 11-ik városnegyednek 1344 szcze tömörített tej, 550 kilo chesshirei sajt, 5120 kilo kétszersült, 220 fehér só és 1300 kilo sózott juhás. Motu, a pol­gármester és tanácsa látván, hogy a negyed 190,000 főre menő lakosa közt kiosztva e küldeményt roppant csekély adagokba kellene darabolni, a tejet a gyermekek számára adta ki, a többi élel­­miczikkeket pedig a közkonyháknak szolgáltatta át. Az 5-ik városnegyed polgármestere Bordeaux­ban lévén, alárendeltjei még most sem osztották ki az angol segélyt. Az élelmezési intézkedések átalában ki nem elégítők. Kenyérnek valónk van ugyan negyvenöt napra, de juhok, sertések, ökrök és tehenek még nem érkeztek, s egész húskészletünk egy félnapi szükségnek felel meg. Füstölt és sózott hús bő­vebben hozatott be, de átalában ehetetlen. Hal roppant kevés és méreg­drága ; vaj, zöldség és baromtakarmányból végtelenül kevés érkezett, a zab pedig teljesen hiányzik, miután a mi volt, ke­nyérnek használtatott fel. De leginkább érezhető a hiány a tüziszerben. Az eddig érkezett összes szén és koalis-mennyiség egy nyolczad napra sem elegendő. Fát alig lehet látni s a sütök a legnagyobb zavar­ban vannak. Ha minél előbb nem jó tüziszer, azon helyzetbe jutunk, hogy lesz elég lisztünk, s tűzre­­való hiányában még­sem lesz kenyerünk. Páris jelen helyzete teljesen abnormis; fo­gyaszt, de nem termel; költ de nem keres ; arany, ezüst özönlik kifelé, de vissza nem tér; a nyomor véghetetlen, de munka nincs. Mikép fog e pro­bléma megoldatni, alig képes az ember elgondolni. — E közben a dolgoknak szabad folyás van en­gedve. Van kormányunk, melyet Trochu és a pá­risi polgármesterek képviselnek , de ez nem kor­mányoz bennünket; az igazi kormány Bordeaux­ban van, azonban ez sem kormányoz s kizárólag az alkotmi, gyűlés szervezésével van elfoglalva. Ki kormányoz tehát tulajdonkép bennünket — nem tudjuk. Egyedül azt tudjuk, hogy a fegyverszünet első feltétele, Páris bő és gyors élelmezése, nin­csen betöltve, s ép oly nélkülözéseknek nézhetünk ismét elébe, mint a­minőt az ostrom alatt kiál­lottunk. Búcsú a vosgesi hadseregtől. A vosgesi hadsereg főhadiszállásáról Chalon sur Saôneból vettük a következő két kiáltványt: „A vosgesi hadsereg vitéz harczo­­saihoz! A legnagyobb fájdalommal s a kérlel­­hetlen körülmények által kényszerítve hagytak el titeket vitéz harczosaim. Visszatérvén tűzhelyeitek­hez, beszéljétek el családotoknak a küzködéseket, a fáradalmakat s a csatákat, melyeket együtt vi­seltünk a köztársaság szent ügyéért. „Mondjátok el nekik, hogy oly parancsnok­tok volt, aki szeretett benneteket, mint saját gyer­mekeit és a ki büszke volt vitézségtekre. A viszont­látásra boldogabb körülmények között. Bordeaux 1871 febr. 13. — Garibaldi.“ * „Katonái a vosgesi hadseregnek! Kötelességem pillanatra megfoszt attól, a mi min­den időben legnagyobb boldogságát képezte éle­temnek : dicső főnökünk mellett élni és harczolni. Már 1860-ban is maradnom kellett, hogy őrköd­jem azon bátrak sorsa fölött, kik bennünket 1871- ben követtek, noha akkor egy hálátlan kormány félreismerte szolgálataitokat s érdemeiteket, én itt leszek most, hogy azokat a világ előtt fenhangon hirdessem. Bor­done törzskari főnök.“ Jules Favre beszéde A franczia külügyminiszter következő be­szédet tartott a nemzetgyűlés f. h. 13-dik ülé­sében. „Midőn a honvédelmi kormány hatalmát az ország képviselőinek kezeibe teszem le, oly köte­lességet teljesítek, mely rám nézve különösen ked­ves (Mozgás). Mióta a honvédelmi kormány tagjai magukra vállalták a reájuk bízott súlyos terhet, semmit se óhajtottak inkább, semmit se vártak in­kább, mint azon nap megérkeztét, a­melyen szem­ben állhatnak a nép képviselőivel (Helyes). A legsúlyosabb, a legleverőbb körülmények közt je­lennek ők meg, de hála önök hazasságának, összetar­tásának, a­melyhez nem hiában fogunk appellálni (Fölkiáltások : nem! nem! Taps) és a­mit a sze­rencsétlenség, józan ész és anyaföldünkhöz vonzó édes aggodalom egyaránt tanácsolnak, sikerülni fog bekötni a sebeket s rekonstruálni a jövőt. (Hosszan tartó tapsvihar.) „Önöket illeti, uraim, a nagy munka. A­mi minket illet, mi többé semmik se vagyunk, csupán felelni készek minden tetteinkről, melyeket a be­csületesség vitetett végbe velünk, azon becsületesség, mely sugalmazni fogja önöknek is minden hatá­rozatát, s vezetni fog bennünket is nyilatkozataink, feleleteink alkalmával. (Helyes): „Várva arra, hogy egy újonan megalakult hatalom jöjjön létre, mely törvényesen hivatva lesz Francziaország sorsa felett intézkedni, van szeren­csém a következő nyilatkozatot tenni: „A honvé­delmi kormány tagjai leteszik a hatalmat a nem- Francziaország. Ver­s­aill­e­s-ból írja a L’ Indép. belge le­velezője e hó 13-ról: Garibaldi Menotti egy igen udvarias levelet intézett Manteuffel tábornokhoz, melyben tudatja vele, hogy a 61-ik porosz gya­logezred zászlóját, melyet elvesztettnek tekintett, a harcrtéren egy halom halott és sebesült alatt megtalálták. E levélből kitűnik, hogy a 61-ik ez­red hősileg védte zászlóját és a haldoklók még testekkel elfedték azt. Garibaldi fiának ez önkény­tes lépése kellemes benyomást gyakorolt az egész főhadiszállásra. A Páris és Rennes, Brest, St.-Na­­zaire és Quimper közti vasúti vonalakat helyreál­lították. Lyon­ból jelentik a „Journal de Genéve"­­nek, hogy a „Darázsok“ híres írója, Alfonz Karr, a következő levelet írta a lyoni lapoknak: Kedves pályatársaim! Lyonon keresztülmenvén, egy kis helyet ké­rek számomra lapátokban. Elég volt a frázisokból. Francziaországnak nem áll módjában és nincs ideje azokat meghallgatni. Én 8 napot töltöttem a poroszok által elfoglalt vidékeken. — Láttam Bourbaki hadseregét Svájczba bemenni. Láttam. — Tudom. Sok igaz dolgot el kell mondanom, néhány nap múlva elő fogom adni azokat. Mára kettőt mondok el belőlök. Kívánom, hogy a bordeaux-i nemzetgyűlés keblébe hívjon, — habár felvilágosítás okáért — egy oly egyént, ki látta foglyainkat, sebesültjein­ket, betegeinket és haldokló katonáinkat; — úgy hiszem, van joguk a képviseltetésre. Kívánom, hogy a nemzetgyűlés elnökének asztalára egy lajstromot tegyenek és minden kép­viselő, ki a háború folytatása mellett szóland, írja fel nevét e lajstromba: ez lenne anyakönyvi lajs­troma egy új előőrs-ezrednek, mely legelőször fog az ellenséggel szembeszállni. Nem sokára folytatását. Alfonz Karr, B­o­r­d­e­a­u­x-ból írják, hogy Crémieux már e hó 6-án intézte eme sorokat a védelmi kor­mányhoz : Uraim és kedves polgártársaim! Fogadják el lemondásomat az igazságügyi minisztérium tárczájáról. Kérem tudassák velem, kinek adjam át e fontos hivatalt. A kormány tagja­ként le nem tehetem hatalmamat, melyet a nép ki­kiáltása és elfogadása folytán bírok, mint a nép képviselőinek kezeibe; de a­míg a nemzetgyűlés össze nem jó, megszűnöm tanácsaik és tetteikben részt venni. Nincs ellenemre, ha nem hirdetik ki keresztül kisérte, ez a gyöngyhalász szobrára mu­tatott. „Az én titkom nem gyöngy — mondá — de megfutna az ember, ki utána lemerülne.“ Miután Kenyon az ajtót betette, Miriam von­tatva lefelé indult a lépcsőn, félúton azonban megállapodott, mintha küzdelemben lenne önma­gával, vájjon visszatérjen-e ? „A baj megtörtént — gondolá — és igy elfogadhattam volna a vigasztalást is, melynek vele kelle járnia. Elvesztettem — a midőn elva­­kító szomorúságomban kissé félre lőttem a czéltól — elvesztettem, a­mint jövőben tapasztalni fog­juk, e tisztalelkű, becsületes, igazszivü ifjú ember igaz barátságát, és mindezt semmiért. Mi lenne, ha most tüstént visszatérnék s felkérném őt, hogy hallgasson meg ?“ Két három fokkal felebb lépett, de ismét megállapodott, mormogott valamit magában s fejét rázta. „Nem, nem, gondolta magában,­­és én cso­dálkozom, hogyan tudtam még csak álmodni is róla. Hacsak sajátomul nem bírnám szívét — és az Hildáé s nem is akarom ellopni tőle — ne legyen soha kincstára titkomnak. Ez nem drága gyöngy, mint épen most mondom neki , de az én sötét vörös karbunkulusom — vörös mint a vér — sok­kal becsesebb kő, semhogy idegen szekrénybe zárjam.“ Ezzel lehaladt a lépcsőn, s Árnyékát reá vá­rakozva az utczán találta­­zetgyűlés elnökének kezébe. Helyükön maradnak a rend fentartása s a törvények tiszteletben tartá­sa feletti őrködés végett mindaddig, míg szabály­­szerüleg föl nem mentetnek (Nagyon helyes! nagyon helyes!)" „Beadja egyszersmind lemondását a kormány minden tagja egyenként, várva, hogy önök által helyettesítve legyen, addig mindenik teljesíti kö­telességét. Az én kötelességem volt lehetőleg ha­mar megjelenni önök közt. Sajnos körülmények közt lesz alkalmam részletesen tudtára adni önök­nek, hogy miért tűztem ki febr. 8-át a választásra és febr. 12-ét az összegyűlésre, de számítottam Francziaország hazafiságára s meg voltam győ­ződve, hogy felszólítva ezen végső­­ csodával ha­táros erőfeszítésre, szavam nem hangzik el a pusz­tában. Nem csalódtam, önök itt vannak. Súlyt fektettem a kormány, az önök, az ellenség s Eu­rópa érdekében arra, hogy pontosak legyünk, ezért jöttem Párisból Bordeauxba. Engedjék meg, hogy egy pár napra visszatérjek helyemre, mert nehéz és kényes kötelesség várakozik reám. Mindezen nehézségekkel szemben nem tudom másként kife­jezni magamat, de önök érteni fogják, hogy ezen művet saját felelősségünk alatt kezdve meg, nem hagyhatjuk abban, meghajolva azonban önöknek eljárásunk fölött mondandó igazságos ítélete előtt. „Első kötelességem lesz kijelenteni a velünk alkudozók előtt azt, hogy Francziaország kész bátran teljesítni kötelességét, bármi történjék is. (Élénk helyeslés és taps). „A nemzetgyűlés teljes szabadsággal fog ha­tározni, mint ez olyan képviselőkhöz illik, kik Francziaország üdvét és becsületét tartják szem előtt. (Taps.) Ezt tudnia kell az ellenségnek. Egy­szersmind meg kell mondani neki azt is, hogy nemcsak egynéhány polgár nevében, a­kik meg­választatva egy város által képviselőkül mohón várták az órát, a­melyben Francziaország tanácsát kérhetik ki, hanem az egész ország, a nemzetgyű­lés nevében kérjük a szükséges időt elkezdett művünk befejezésére. „Az időhaladék előre meg volt állapítva, de a szerződésben kimondatott, hogy a fegyverszünet meghosszabbíttathatik. Az én véleményem szerint ennek a megújításnak a lehető legrövidebbnek kell lenni! Nem szabad egy perc­et sem veszítenünk. Nem szabad megfeledkeznünk az ellenség által lábbal tiport szerencsétlen népességről, a­nélkül, hogy minden erőfeszítésünk daczára segíthetnénk a szerencsétleneken. Legyetek meggyőződve, hogy könnyeitek , áldozataitok súlyosan nehezednek nem lelkiismeretemre, mert isten látja lelkem! én ártatlan vagyok, de felelősségemre. Semmit sem kí­vánok gyorsabban elérni, mint hogy nyomorainknak véget vessek. Önök támogatni fognak s e tekintet­ben számitok önökre. (Igen! igen !) „Meg fogom mondani az ellenfélnek, hogy Francziaország rövid időhaladékot kíván, mialatt érett megfontolással határozzon a haza sorsa felett. (Nagy tapsvihar.)“ Favre ezen beszédére az elnök fejezte ki az egész gyűlés óhaját a béke mielőbbi megkötésére vonatkozólag.

Next