Ellenőr, 1871. február (3. évfolyam, 139-166. szám)

1871-02-14 / 152. szám

Előfizetési árak: Egész évre « 1 20 ft. — kr. I Évnegyedre l 5 ft. — kr.­ Félévre . . . 10 B — „­­ Egy hónapra l 1­9­80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, bálvány-utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesités a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 152. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók Légrády testvérek irodájába (2 sas-utcza 24. sz.) intézendők. Kedd, február 14. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri A nyilt-tér egy petit sort. 80 kr.beigtatásáért . . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 . Kiadóhivatal: Pesten, kétsas-utcza 14. szé­m. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó-h­ivatalában kétsasutcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest 2 sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában Pest, arany kéz utcza 5. szám. III. évfolyam. Pest, febr. 13. Az osztrák miniszterkrizis, mely az uj kabinet kinevezésével, úgy látszik, nem ért vé­get, hanem csak új stádiumba lépett, még az 1869-ik év vége felé vette kezdetét, mi­dőn a nemzetiségek, különösen a csehek és lengyelek elégületlenségei oly nagy mérvet öltöttek, hogy az akkori minisztériumnak elkerülhetlen kötelességévé vált határozott állást foglalni el s kijelölni az utat, melyet a mindinkább növekedő nemzetiségi követe­lésekkel szemben Ausztria államü­gyei­nek további vezetésénél követnie kell. Az akkori minisztérium, mint emlé­kezhetünk, a felebbiek következtében két pártra szakadt. A minisztériumnak »több­sége­ "a fenálló rendszer szigorú megtartá­sa mellett nyilatkozott; határozottan ellene volt mindazon törekvéseknek, melyek az egyes országok államjogi állásának megvál­toztatását czélozták; a cseh nemzet képvi­­selőinek követelését az osztrák állam fenállásá­­nak veszélyeztetése nélkül betölthetetlennek tartó.Galicziát illetőleg lehetőnek nyilvánított ugyan némi engedményeket, de annyit nem, mennyi a lengyel nemzet megnyugtatására elegendő lett volna, mert félt Oroszország­tól és mert a lengyelek iránt tanusított enge­dékenységben csak ingert látott a többi né­pek ellenállásának növelésére. Meg kell jegyezni, hogy ezen minisz­teri többség vezére Giskra és Herbst valá­­nak és hogy pártjukon állott — és áll je­lenleg is az úgynevezett német, vagyis alkotmányhű párt a reichsrathban. A minisztérium „kisebbsége“ épen az ellenkező nézetben volt. Múlhatlanul szüksé­gesnek tarta a nemzeti ellenzékkel való kiegyezkedést és a dec­emberi alkotmány módosítását ; tagadta, hogy Ausztria ben­ső állami élete valaha rendes állapotba juthasson a csehek és lengyelek kibékülése nélkül. A korona a kisebbség nézetét találta helyesnek; azt fogadta el és Potockyt, mint a kisebbség egyik tagját, megbízta a kabinet összeállításával. Egy év tapasztalata meggyőzte e mi­nisztériumot arról, hogy­ nem képes a felál­lított programmot keresztülvinni és egy évi haszontalan fáradozása után néhány hét előtt beadta lemondását. A korona előtt most két út volt. Vagy visszamenni a miniszteri többség program­jához, melyet egy év előtt nem helyeselt, és meghívni a kormányra azokat, kiket egy év előtt — nem helyeselvén kö­vetni kívánt nézeteiket — elbocsátott, vagy megmaradni továbbra is a kiegyez­kedés útján azon az úton, melyet a ural­kodó elfogadott akkor, midőn a miniszteri többség program­ját elvetette, és új em­bereket hívni a kitűzött czél valósítására. A második eset következett be. A Programm, melyet az uralkodó az osztrák nemzetek kiegyeztetésére egy év előtt elfoga­dott, épségben hagyatott továbbra is. Bizo­nyítják ezt a következő szavak, melyekkel a császár az új minisztérium megalakítását kiséré. A febr. 4-én kelt kézirat ezeket mond­ja: „A jelenlegi alkotmány terén állva, az eddigi törekvések sikertelensége, melyek czélja az volt, hogy a birodalom ezen felének összes népei közös alkot­­mányszer­ű tevékenységre egyesíthessenek, meg nem ingathat azon meg­győződésemben, hogy egy oly miniszté­riumnak, mely a pártok felett áll, sike­rülni fog a különböző érdekek gondos megfigyelése útján e feladatot a kívánt A fennebbi sorokból látjuk, hogy a császár hű maradt kiegyenlítési tervéhez és hogy daczára annak, miszerint a terv keresztülvitele a lelépett minisztériumnak nem sikerült, erős meggyőzöződése, hogy az az ahoz való folytonos ragaszkodás által előbb utóbb még­is sikerülni fog. A terv, a czél: Ausztria különböző népeit kielégíteni, fön­­maradt, csak a régi férfiak helyébe, kik e tervet keresztülvinni nem bírták, jöttek újak, a czél elérését megkísérendők. Mennyivel képesebb az új minisztérium a kitűzött feladat megoldására elődénél — ez a kérdések kérdése és ez azon szem­pont, melyből az új minisztérium tagjainak szerencsés vagy szerencsétlen választása megítélendő. A terv, melynek megoldására az új miniszterek meghívottak, jó, csak az a kér­dés, hogy a meghívottak képessége és sza­­badelvűsége egyenlő arányban áll-e a kí­vánt megoldás fontosságával. Siker tekintetében mi rész­jelnek te­kintjük, é­s ezért kedvezően nyilatkozni az új minisztériumról, míg tetteit nem látjuk, lehetetlen is , hogy ily semmi múlttal, semmi népszerűséggel nem bíró férfiak hivattak meg a kormányra, mert azt nem tehetjük fel, hogy Ausztriában, bár a parlamenten kívül, tekintélyes és liberális, de egyszersmind a nemzetek kielé­gítését komolyan óhajtó egyének ne talál­koznának s hogy ilyenek hiányában volt volna kénytelen a fejedelem Habieu­nek és Jirecsek urakhoz fordulni. Arra, hogy a kabinet nem a parla­ment kebeléből választatott, egy argumen­tumot hoznak fel. A reichsráb­ban kompact pártnak csupán a német vagyis alkotmányhű párt nevezhető. Ez a párt pedig ellene van minden concessiónak a cseheket és lengye­leket illetőleg; ez a párt nem akarja a kiegyezkedést a jogos követelések teljesíté­sével; a korona tehát, mely a kiegyezke­dést létesíteni minden eddig tapasztalt ne­hézség és akadály daczára folytonosan óhajtja, nagyon természetes, — úgymond — hogy azt a pártot nem hívhatja meg a kormányra. Nem akarjuk most itt fejtegetni, meny­nyire parlamentáris eljárás az, parlamen­ten kívül álló egyént emelni a miniszteri székre; nem akarjuk kutatni azt sem, vájjon nem talált volna-e az uralkodó a német párton kívül férfiakat a reichstáb­­ban, kik a kitűzött czél keresztülvitelére készséggel vállalkoztak volna, csak azt je­gyezzük meg, miszerint nekünk nem lehet és nem lehet senkinek érdekében, ki a centralisatiónak és a népjogok elnyomásának nem barátja, hogy Giskraék és Herbsték jussanak a kormányra, mert az a programm, melynek alapján ezek állanak, a legköze­lebbi rokonságban van a centralisatióval s a legközelebb áll az octóberi diplomához. Csávolszky Lajos: Buffet. A néhai báró Eötvös József miniszter helyének betöltésére megtörtént kinevezés folytán az oktatásügyérségi támlásszék gyászboritéka le­­vétetett s az asztalka fátyolkeretes babérkoszo­rúja is eltűnt. Hogy milyen lesz az új miniszter, azt csak tettei után ítélhetni meg. Nekünk tehát nem lehet sem örvendeni, sem búsulni a választás felett, mely Paul­er Tivadar urat emelte az ország egyik legfontosabb állomására. Jelenleg csak a jobb­oldali elégedetlenséget s a baloldali elv­kérdést jegyezzük fel, melyeket e kinevezés kel­tett maga ellen. A jobboldalon nagy és terjedelmes zú­golódás van a miatt, hogy a miniszteri tárczát nem az országházi többség valamelyik tagja nyerte el hűsége és érdemei elismertetése gyanánt. Ki lett volna az a legérdemesebb, azt persze érzi mindenik zúgolódó, de nem mondja meg egyik sem. „Mire való a párt — melytől rideg fegyelmet is követel a kormány minden szavazásnál — ha nem vétetik számba igénye, midőn ezt illetékesen lehetne kielégíteni ?“ Ez a méltatlankodó kérdés for­gott ma mindenféle változatban s elég hangosan is azok részéről, kik szerint a jobboldal meg van sértve k­itettségi hírnevében és méltóságér­zetében az által, hogy kebelében nem ta­gltatott olyan ember, kit oktatásü­gyérré lehetett volna tenni. A baloldali ellenvetés P­a­u­­­e­r urat ille­tőleg — mint érthető is — nem ily apprehen­­siókon alapszik ugyan, de oka ennek sem egyéb, mint a tény, hogy a kinevezés extraneus egyéniséget juttatott miniszterségre. Az ellenzéki kifogás tisztán elvi kérdés. Senki sem tagadja, hogy a korona tanácsosainak megválasztása a fe­­edelmi jogok közé tartozik, de az sem szenved kétséget, hogy ezen fejedelmi jog csak akkor gya­­koroltatik az alkotmány s a parlamentáris önkor­mányzat szellemében, midőn az országgyűlésnek felelősséggel tartozó miniszterek olyan körből sze­meltetnek ki, melyben a nemzeti akarat törvényes tolmácsai székelnek. Bizonyítja ezt Anglia foly­tonos példája, hol nem lehet miniszter senki, ha­csak nem tagja a parlament egyik vagy másik házának ; mint nem lehetett volna maga Glad­stone sem, ha (s pár év előtti esetére emlékez­ Allin 'Kép­viselöireis' veffl vara Sztatel, s így áthallá­sán előbbi választói előtt — Lancashireben se­gítve nem lett volna. Egy szóval: épen abban áll egy alkotmányos monarchia miniszterének parlamentáris jel­lege, hogy két bizalom egyesületét sze­mélyesíti : a fejedelemét, kinél a kinevezési jog van, s az országét, mely a törvényhozási tagok több­s­égében nyer változható kifejezést. A mely kinevezésben hiányzik e jelleg, azt nem lehet parlamentárisnak tekinteni s legalább is saj­nos jelnek vehetni arra, hogy a constitutionalismus valódisága iránt nincs teljes érzék azoknál, kik a koronának tanácsot adnak. S ez­úttal nem mellőz­hetjük azon megjegyzésünk utólagos nyilvánítását sem, hogy Ba­­­u­er Pál úr belügyéri egész létele folytonos sérelem volt a Parlamentarismus fogalma ellen, tekintve, hogy nem volt tagja sem a képvi­selőháznak, sem a főrendiháznak, kivéve, ha sa­ját alárendeltje maradt, mint főispán, mely esetben még kevésbé illett a parlamentáris kormányzat és felelősség keretébe. És megjegyzem ezt főleg az­ért, nehogy tetéztessék e szabálytalanság azon to­vábbi eszmejárás érvényesítése által, miszerint Pauler Tivadar úrnak nem is kell képviselővé választatni sehol, mert hát elég neki, hogy mi­niszterré lett s mint ilyen beeresztetik mindkét házba. S ha Szlávy miniszter úr esetében nem tapasztaltuk volna, mennyivel kényelmesebbnek talál­ta elfoglalni egyér­ helyét s helyeseltetni foglalása kényelmét a szokott többség által, a nélkül, hogy pozsony választóinak — mint parancsolta volna az alkotmányos szokás és önérzet — alkalmat nyújtó bizalmuk megnyithatásának jogát gyakorolni, re­­ménylenek Tóth Vilmos miniszter úrtól is, hogy nem késik választókerületére hivatkozni, várjon szeretik-e még őt nagyméltóságában. Amint azon­ban az előzmény áll, nem fog meglepni, ha Tóth úr sem akar jobb lenni Szlávy úrnál, akár miként érezze is magát ezen botrányos eljárások folytán a constitutionális állapot. * P­a­u­­­e­r­t illetőleg azt mondták a jobbol­dali elégedetlenség csitítására, hogy nehéz volt a választás, mert protestánst nem lehet­e­tt s katholikus papot nem kellett kinevezni. Ebben van igaz. Jelen körülménye­­i­n­k közt elismerhetni, hogy a kultuszminiszterségre eszélyesen nem lehetne protestánst nevezni. Hogy pedig semmiféle papot nem kell azzá tenni soha, azt elismerjük minden körülmé­nyek közt. Hanem hát nagy szegé­nységi bizonyítvány mégis a deák-körre nézve, hogy ama két nehéz­ségen csak úgy lehetett segíteni, ha tagjai közül senki sem nyeri el a cultustárczát. Hát nincs köz­tük egyetlen katholicus ember is, a­ki miniszter­ségre való lehetne a nélkül, hogy pap­ volna? Szegény deákkör. Nem gondoltuk, hogy ily szá­nalmasan álljon képzettsége, annyi dicsekedés után talentumairól.* Sietni kellett. — ez a másik csitító mondás. És ezzel van kapcsolatban ezen minisz­teri kinevezések — históriájának legérdekesebb része. Sietni kellett — mondják — mert S­e­n­y­­nyei és Hajnald arra dolgoztak Bécsben, hogy a nevelésügy és vallásügy válasz­tassanak els az utóbbi csatoltassék gt. Festetich minisztériumához a király oldala mellé. Adom e hírt, a­mint vettem tökéletesen meg­bízható és tekintélyes helyről. Mennyiben áll, azt nem tudom, de tagadhatatlan, hogy csak általa magyarázhatni ki azon provisorium rögtöni meg­szüntetését, mely Szlávyra bizta volt múlt héten a cultus-tárczát. De ha a jobboldali elégedetleneket ezen csi­tító szer sem békíti ki, akkor egyebet nem fog­nak kapni.* A legújabb oudit szerint L­ó­n­y­a­y és Seny­­nyey nemcsak, hogy nem játszanak egy kézre, sőt bőszen dolgoznak egymás ellen. Majd kibékülnek.* Az ülés végén pedig elterjedt Falk hire, miszerint B­eust csakugyan lemondott. Periculosum est credere et non credere. * Tíz napja, hogy egy képviselőtársam követ­kezőleg figyelmeztetett: Ügyelj gr. Forgács Antalra. Soha sincs itt, csak a hónap közepe felé, midőn a kassa-oderbergi társulat igazgatósági ülé­sén 200 frtot kap, a­ki jelen van. Meglátod, hogy itt lesz febr. 13-án. Ekkor felveszi képvise­­lőségi napidíjait. Másnap jelen lesz 200 frt erejéig a kassa-oderbergi üzlet ülésén. Aztán visszamegy Bécsbe, hol marad a másik 200 frtos megjele­nés idejéig, márcziusban. És úgy jön. Gróf Forgács Antal ma megjelent. Egyébiránt nem bánjuk, ha soha sem látjuk is. Aztán voltak neki kevésbé mulatságos appara­­llói is.* Úgy látszik, hogy az ellenzéket át akarják csalni a kormánypártra. Ma csak a j­obboldali folyosón volt meleg, a baloldalin tán nem is fűtöttek.* Különben a mai ülés emlékezetes marad egyike által azon remek beszédeknek, melyeket tart — időnként — Ghyczy Kálmán pártunk örömére s mint dulce decus az egész ország­házra nézve. Válasz Vass Gyula barátomnak. — Tolcsva, febr. 8-án. — Polemizálni nem szeretek, — kivált elvbará­tommal. — Zemplén megye szolgaias, vagy nem szolgaias szelleméért szintén nem teszem tüzbe a kezemet. Az Andrásy grófok kedvéért szavazta e meg a Hegyalja gyönyörű vidékét végighasitó vasutat az országgyűlés, nem az én gondom. Én, mint e vidék lakója köszönettel veszem. De hogy az országos 25-ös bizottság által Zemplén megye Gálszécs városába tervezett járásbirósászot ama tagja voltam, mely a megye minden vidékéről pártszinezet nélkül volt összealakitva, nem a gróf Andrásy Gyula kedvéért tette át Terebesre; arról Vass Gyula barátomat én biztosíthatom, a kit ő úgy ismer, ki az Andrásy grófoknak se megváltozott politikai elveit, se privát érdekeit nem igen osztom s illetőleg nem pártolom. Az „Ellenőrben“ megjelent czikkedből ba­rátom úgy látszik, hogy te azon tévedésben vagy, hogy a megyei bizottmányi gyűlésen 1870. dec. 6—10. arról volt szó, hogy ökröket venni, vagy gabonát eladni Gálszécsbe menjünk-e, avagy Tere­besre ? mert akkor én is osztom véleményedet, hogy mindig jobb a gálszécsi, mint a terebesi vásár. De miután arról volt szó, hogy Gálszécsben vagy Terebesen legyen e a járásbíróság székhe­lye, nem érthetek czikkeddel egyet. A járásbíró­ságot csak azért se tenném oly városba, hová a nép nagyon szeret vásárra járni, hogy a benne a csodálatosan föltámadt perlekedhetnémségi vagy alkalomszerüleg ne ébresztessék , s az éhes pók­ként leselkedő procatorok 10—20 frtos perből száz forintra és többre is növesztett pereitől meg­­óvassék ; de ezt, mellőzve, tekintsen valaki Zemp­lén megye térképére, látni fogja, hogy míg Ter­e­­bes az alkotandó kerület közepén vasúti állomás mellett, addig Gálszécs a megye és kerület szélén, fél órányira Abaujmegye határától — igaz, a kassai és unghvári főországut vagy töltés mel­lett — fekszik s nincs rá eset, hogy valaha Gál­­szécset vasút érintse, s igy az általad annyira ki­emelt vásári s kereskedelmi forgalom is, a most tavaszkor, vagy őszszel megnyíló terebesi vasúti indóház átvételével, ok és természetszerűleg Gálszécsből mind el fog szivárogni. Azért hidd el, hogy ezen kérdésbe Zemplén megye, mi máskor megeshetett, nem az Andrásy grófok, de a nép ér­deke szempontjából határozott. Én a megye gyű­lésén is megmondtam, hogy a kinevezendő Horvát Boldizsár huszároknak nem vagyok ba­rátja, társaságokra nem vágyom s hiszem, hogy őket is, mint más több definitívnek hitt hatalma­sokat, ezen szolgálhatnámság mániájából kijózanult nemzet szelleme, a semmiségbe fogja seperni; azt mondhatja senki, hogy az Andrásy grófoknak szeretném érdekeit pártolni, hanem megvallom, szeretem, ha a megyéről a megye tudtával, nem pedig a rólunk nélkülünk divatos tanai szerint rendelkeznek. Az országgyűlés és minisz­ter megszabhatják költségvetési szempontból, ebba, és ebbe a megyébe ennyi és ennyi törvényszék és járás-biró lesz — de hol ? — az a megye belügyeihez tartozik s ennek illetékesebb bírája Zemplén önmagára nézve, mint a 25-ös országos bizottság, melynek talán 1/20 része se látta soha Zemplént. Azért én Gálszéts helyett Terebest s Patak helyett hason okoknál fogva Tolcsvát aján­lom, így történt ez Zemplén megye évnegyedes, idei nagy­gyűlésén, nem pedig valami rögtönzött zug­gyűlésen; kik a közügyeket elhagyták, ne panaszkodjanak. Hogy azt mondanád barátom, miután lakvá­rosom, Tolcsva is szóban van az gyakorol reám bi­zonyos hatást, nem hiszem felőled. Jól ismered körülményeimet, haszonbérbe adandó házam nincs, perem nem volt soha, nem is lesz járásbíróság előtt. De igazat adok annak mindig, akinek igaza van, Andrásy Gyula grófnak is, ha igaza van; de neked sem, ha igazad nincs. Jobb lett volna addig, mig ezen gálszécsi urak locális érdekeit védő czikket írtad, nekem irsz pár sort, hogy a hála isten­ tőlünk elment Komáromy első alispán helyett, kit tennénk meg balodalit — nem pedig újra valamit Andrásy mame­­lukot — zempléni alispánnak. Szirmay ezen tárgy miatt már Pestről lejött s holnapután Ujhelyben e tárgyban nagy jobboldali tanácskozmányt tart. Isten veled Mezősy László. Midőn adtuk azon levelet, mely Gálszécs érdekében szólott, előre tudtuk, hogy nem marad el rá a válasz Te­r­e­b­es érdekében. Hanem hát fiat piscis — gondoltuk magunkban. Tegyük egy példával kézzelfoghatóvá, hogy mivé lenne a hírlap, ha tért nyitnánk a járásbíróságot igénylő helyek transcendentális érdemeinek és egymást lesióló tiltakozásainak versenyzésére. Mert magá­tól érthető, hogy ha kiadjuk valamelyik hely di­cséreteit egy másiknak rovására, ettől sem tagad­hatjuk meg az öndicséreti feleletet amannak ro­vására. És ez nem volna sem hasznos, sem mulat­ságos história, midőn néhány ezer vetélytársról lehet szó. Egy példa erre elég. Többre nincs szük­ség s sorompónkat leeresztjük. A vitézi­­ játéknak vége. S­z­e­r­k. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése febr. 13 án. Somssich elnök bejelenti a miniszterelnök köz­lése után, hogy gr. Pejacsevich Péter a Budapes­ten székelő­­kormányhoz horvát-szlavón miniszter­nek van kinevezve. (Éljenzés.) Jelenti továbbá, hogy a porosz belügyőrség a képviselőház és főrendiház tárgyalásai nyomtatványából kér egy egy példányt, s ennek fejében cserepéldányt ajánl föl (Helyeslés.) Kérvények. Elnök bejelenti, hogy Pest város fenyítő törvényszéke Guthy Benő képviselő kiadatását kéri, hogy vizsgálatot indíthasson ellene a kir. tábla által ho­zott ítélet folytán bűnszerzés miatt a Dell’Ádámi Ágos­ton-féle fennáltő perben. (A mentelmi bizottsághoz uta­­síttatik.) Komárom megye a Vágh folyó szabályozását sürgeti. Szakácsi Dániel bemutatja Abaújmegye Erdő- Horváthi, Komlóska, Ó-,Új-és Közép-Huta községek kér­vényét, melyben törvénykezés tekintetében Zemplén­ me­­gyéhez kérik magukat csatolt­ani.­­ A pénzügyi bizottság részéről Ordódy Pál előterjesztést nyújt be a Kemény Gá­bor és társai indítványa tárgyában az erdélyi tör­vényszékek tisztviselői fizetésének fölemeléséről, továbbá a közalapok 1869-iki zárszámadásáról és végre a miniszterelnöki póthitel tárgyában. (Ki fognak nyomatni.) Napirend: Az igazságügyi budget részletes tárgyalása. — A munkácsi fegyintézet tételénél Vukovics Sebő szólalt föl 2000 frtot óhajtván le­vonni az előirányzott 99.000 írtból, mert azt hi­­tja..1«TM” »g.*tőVtgirgjrd­ ágyaiuS­­azt mondta, hogy némely börtönben, például a lipótváriban zene is van. Kivánja, hogy javíttassanak a börtönök, de nem akarja, hogy vonzóvá tétessenek. Szilády Áron elismeréssel említi föl, hogy a fegyházakban vallás szerint imahelyek állíttattak föl. De óhajtaná, hogy a fegyenczek oktatása ne imaházakban, s főkép ne a protestáns imatermek­ben történjék, mert gyakran tettlegességek for­dulnak elő a fegyenczek közt, s ez a hely szent­sége vagy szentségtelensége körül vallási vitákra nyújt alkalmat, és sokan a vallások megkülönböz­tetését látják benne. Horvát Boldizsár miniszter ígéri, mikép igye­kezni fog, hogy az oktatást elkülönözze az imater­mektől. Vukovics ellenében azt mondja, hogy a zene nem mint vigalmi eszköz vizetett a fegyhá­­zakba, hanem hogy ebben is megélhetési módot nyerjenek kiszabadulásokkor. A zene különben leginkább isteni tiszteleteknél használtatik. — Megszavaztatott a fentebbi rovat alatt 99,700 frt; a váczi fegyintézetre 167,500. E fegy­­ház bevételeinél, mely később 21,500 frtban fo­gadtatott el, Horvát Boldizsár miniszter a fegyenczek iparüzleti jörelméről következő kimutatást tette: Befolyt Munkácson 1869-ben 4425 frt 80 kr, 1870- ben pedig a bezárt számadások szerint 636 frt és itt némi emelkedés van körülbelül 35°/0. Li­­pótvárott 1869-ben 6799 frt., 1870 ben 8542 frt igy tehát ott is emelkedés mutatkozik 1700 frttal. Illaván 1869-ben 4761 frt 74 kr., 1870-ben 5054 frt, tehát itt is emelkedés van. Váczott 1869-ben a tiszta jövedelem volt 11973 frt 75 kr a házi kezelés mellett 1870-ben fölemelkedett 12422 frtra, tehát az eredmény világosan mutatja, hogy a házi kezelés az országos fegyintézetekben a leg­­jutányosabb legtöbb sikert mutat fel és ezen kí­vül meg kell jegyeznem, hogy az építéseknél is a fegyenczek alkalmaztatván, ezáltal 5313 frtnyi megtakarítás eszközöltetett.­­ A lipótvárosi fegyintézetre megsza­vaztatott 170.000 frt, az illavaira 117,000 forint, a szamosujvárira 145.000, a maria-nostraira 41,900 frt. A n­ enyedi fegyintézetnél: B. Kemény István módosítványt adott be, hogy az ottani igazgatónak is annyi fizetése legyen, (t­­i. 1200 helyett 1600) mint más fegyházak igaz­gatóinak, mert az által, hogy ott kevesebb a fog­lyok száma, az igazgató legkevésbbé sincs állása kötelességeitől fölmentve. Horvát miniszter nem ellenzi a módosítást. .Tisza K. ellenben meg­jegyzi, hogy a fizetések egyenlősége nem az összegek­től, hanem a helyi viszonyoktól függ, s az előirány­zott összeg mellett szavaz. Kéri a házat, hogy a tava­lyi határozat szerint az összegek emelését rögtön ne határozza meg, hanem utasíttassék a pénzügyi bizottsághoz. — A többség elfogadta K. Kemény István indítványát. Megszavaztatott a fegyintézetre összesen 27,148 írt. A váczi állami fogház (sajtó­vétségért elitéltek helye) megszavaztatott 11, 425 forint. — Telekkönyvezésre megszavazott a ház 90,000 frtot. „Az erdélyi telekkönyv kiren­deltségek“ rovatánál Benedikty Albert fölemlíti azon lassúságot melylyel a telekkönyvezés foly Erdély­ben, és kívánatosnak tartja, ha Erdély­­ délnyuga­ti részeinek telekkönyvezésére egy második telek­könyvezési igazgatóság küldetik ki. Horváth Boldi­zsár adatokat nyújt be arra nézve hol folynak er­­délyben a helyszinelési munkálatok. Ez a nagy részén már megindult s legközelebb mindenütt­ fo­ganatosíttatni fog.­­ Az erdélyi telekkönyvezési kirendeltsé­geknek megszavazott a ház 300 ezer frt helyett 3,400 frtot, a többi pedig a rendkívüli költségve­tés rovatába tétetett át. Az újon­ felállítandó te­lekkönyvi tanácsokra 24 ezer frt adatott. — A nyugdijak 455 ezer frttal szintén megszavaztattak. — Rendkívüli kiadások: Codifica­­tionalis munkálatokra 50 ezer frt. A pénzügyi bi­zottság 15 ezer forint levonását javasolja, továbbá azt, hogy a codificationális osztály ne az igazság­ügyi tárczához tartozzék. Szólóknak G­h­y­c­z­y Kálmánt és Perczel Bélát egyszerre hívják fel a jegyzők Ghyczy: „Nézetem szerint az által, hogy Perczel képviselő ellene vagy mellette akar-e szólani . . . . Perczel: Ellene kívánok szólani. Ghyczy: Én is. (Derültség, Ghyczy leül.) Perczel Béla a pénzügyi bizottság véleménye ellen szól. Az összeg maga nem oly sok, hogy 15.000 forintot le lehetne belőle vonni. Továbbá szükséges, hogy a törvények szerkesztésére rendelt codificationális osztály az igazságügyér tárczájához tartozzék, mert minden törvénynek van jogi oldala, mikkel az ig­azságügyi­ minisztérium foglalkozik tüzetesen. Különben is a miniszteri előterjesztés kifejti, hogy a codificationális osztály ügyrendjé­nek megállapítása a miniszter­tanácsot illeti. Óhajtja, hogy a kiváló bíráknak tág befolyás en­gedtessék ez osztályba, minthogy a törvényeket ezek tudják leggyakorlatiabban megbírálni. Ghyczy Kálmán: T. ház! Én azon kérdést, me­lyet az előttem szóló igen t. képv. ur beszéde végén felemlített, hogy t. i. a codificationális mun­kálatokra megszavazandó összeg melyik miniszter költségvetésébe vetessék fel, igen másodrendű kérdésnek tartom. A fő kérdés előttem az, vajjon ezen összeg megszavaztassék-e vagy nem, és mily alakban mily módon szavaztassék az meg. Arra nézve sem vagyok egy értelemben az előttem szóló képviselő úrral, hogy mi legyen vé­leménye a pénzügyi bizottságnak. Mert én a pénz­ügyi bizottság jelentéséből nem veszem ki azt, hogy a pénzügyi bizottság külön codificationális osztályt akarna felállítattni, mint ezt az előttem szóló képviselő úr említette. Én a pénzügyi bizott­ság jelentéséből ennek épen ellenkezőjét értettem, és azért szükségesnek tartom a tényállást a t. ház előtt némileg felvilágosítani. Több ízben folytattak már e házban tanács­kozások a codifik­ationális munkálatokra megsza­vazandó költségek felett, de mindig alapon távol attól, melyen ezen ügy jelenleg áll. Eddig az igaz­ságügyminiszter saját maga nevében lépett a ház elé és kívánt előbb 10, azután 15 ezer frtnyi ösz­­szeget saját tárczája számára megszavaztatni azon codificationális munkálatok költségeire, me­lyeknek, mint pl a büntető és polgári törvény, a büntető és polgári­­ perrendtartásnak elkészítése tűzik. " * **--*v*i­vícjr/4av­fir/frók­A7 for-Most az ügy más stádiumban van, jelenleg az igazságügyminiszter nem csak a saját maga részé­re, hanem a többi minisztériumokban is foly­tataodó codificationális munkálatok számára, az eddiginél nagyobb összeget 50.000 forintot kér megszavaz­tatni, és azon előterjesztésében, melyet költségve­téséhez csatolt, világosan kijelenti, hogy ezen összeg a minisztertanács határozata folytán felállí­tandó külön codificationális osztálynak szervezésé­re fog fordíttatni. Ezen codificationális osztálynak feladatát az említett előterjesztésben az igazság­ügyminiszter igen világosan felfejti, kimondván, hogy az részint rendes, részint rendkívüli tagok­ból állván, részint maga készítene az illető szak­minisztériumok utasítása szerint törvényjavaslato­kat és szabályrendeleteket, részint a minisztériu­mokban készítetteket újólag tárgyalná, felülvizs­gálná, némileg egy aiveauban egy fokon állana a törvényjavaslatok és szabályrendeletek szerkesz­tésére nézve az illető szakminisztériumokkal, azok­nak, — a­mi nekem megvallom, különösnek tet­szik, — koordinálva lenne, mert minden törvény­­javaslatnak, mielőtt a ház elé terjesztetnék, min­den szabályrendeletnek, mielőtt kibocsáttatnék, a megállapított tervezet szerint a codificationális osz­tály véleményezésén kellene keresztül mennie. A miniszter előterjesztésében csak azt mondja, hogy a codificationális osztálynak szabályszerű működé­sét munka felosztását, vezetését, üléseinek tárgya­lásait, szóval egész szervezetét, a minisztertanács szabály­rendelettel fogja megállapítani. A pénz­ügyi bizottság mindamellett, hogy érintkezésbe tette magát a min­szterelnökkel, sőt talán épen a

Next