Ellenőr, 1871. március (3. évfolyam, 167-197. szám)
1871-03-01 / 167. szám
Keglevich beszéde nem tartalmazott volna semmi újat, nem lett volna szerencséje a háznak Ürményi beszédét sem hallani. Meglehet azonban, hogy semmi újat nem mondott, mert mondta azt, ami a közérzelemben van. Ennek csak kifejezést adott és ebben áll az újdonság. E beszédet, amely a közérzelem egy nagy részének adott kifejezést, annak lehet tulajdonítani, hogy ezen vita folyama alatt a jobboldalról minden szónok azon szerencsétlen tendenciához folyamodott, hogy a nemzeti önérzet csökkentésére utalt. Nem tudnak előhozni soha egy kényes, kellemetlen kérdést anélkül, hogy föl ne kiáltanának: jaj nekünk meg kell magunkat vonni, mert mi kis erőtlen nemzet vagyunk. Szóló nem hiheti őszintéknek az ily érzelmeket, s ezek színlelése által idézik elő azon kitöréseket, melyek fölött bámulnak. Keglevich felállította a nemzetiségi kérdést, hogy megmutassa, miszerint az ausztriai birodalomban még azon összetartó erő is hiányzik, ami Olasz- és Németországban megvolt és megvan. Szóló a nemzetiséget nem tartja summum bonumnak, hanem eszköznek a szabadságra, épen úgy, mint a vallást, értve annak formáit, mert hiszen a hitet nem öli ki az ember kebléből sem a kultúra, sem a barbarismus. Svájczban, Amerikában meglévőn a szabadság, vége van a nemzetiségi viszálynak. De míg szabadság nincs, szóló is súlyt fektet a nemzetiségre. Várjon a szabadság felé visznek itt bennünket Ausztriában? A szabadságnak meg kell teremnie az egyéni erő működéséből termő gyümölcsöknek élvezhetését az által, aki a szabadságot élvezi. Hol ez nincs meg, hol a szabadság embere más ember javára dolgozik, ott nincs valódi szabadság. Következőleg nálunk a nemzetiségnek mindenesetre nagy feladata van még a szabadság uralmának megteremtésére és annálfogva kétségtelenül igen fontos ezen dualistikus birodalomban a nemzetiség. Magyarországban érzi mindenki, hogy itt van egy állami eszme. Megvan a nemzetnek közös története, ha más nyelven beszélnek is egymással. De Ausztriában ezt nem fogjuk tapasztalni. Ha pedig úgy áll a dolog, hogy Magyarországban van oly elem, mely összetart velünk az érdek közösségében, akkor vájjon nem kellene-e azon dolgozni, hogy a monarchiának azon része, melyben a fenállás, a soliditásnak elemei megvannak, erősítessék és szilárditassék, saját maga iránti bizalma növeltessék. De azt látjuk, hogy folytonosan bizalmatlanságot gerjesztenek magunk ellen, és aztán csodálkoznak, hogy nyilvánul az érzelem, mikép nem lehet bizodalmunk a túl részben, következőleg magunkat kell erősíteni és megmagyarázni ezen érzelem egész horderejét. A házban gyakran mondották az utóbbi napokban, és különösen a miniszterelnök úr is hangsúlyozta azt többféle változatokban, hogy megingattatik bizonyos eljárások, bizonyos nyilatkozatok, bizonyos tények által a bizalom a fejedelem részéről azon kiegyezkedés őszintesége iránt, mely 1867-ben létre jött a nemzet és trón közt. Szóló nem tagadja ugyan ezen állítás jogosultságát, sem azon eszmemenetnek helyességét sem, de azt tartja, hogy sokkal nagyobb fontossággal bír nemcsak a nemzetre, de magára a trónusra, a dynastiára és a fejedelemre nézve az, hogy a nemzet viseltessék bizalommal iránta. Mert a fődolog nem az, hogy a fejedelem viseltessék bizalommal a nemzet iránt A trónon levő dynastiák, fejedelmek elmennek, nagyon hamar el tudnak menni, de a nemzetek megmaradnak. Tehát magára az uralkodó házra nézve is a fontos nem az, hogy viseltessék bizodalommal irántunk, hanem az, hogy mi viseltessünk bizodalommal iránta. (Helyeslés balfelől.) Azt látjuk Európa szerte, hogy a fejedelmek 24 óra alatt elutaznak, de a nemzet ott marad, meglehet, hogy nagy sanyarúságok közt, meglehet, hogy nagy veszedelmek közt, hanem azokat a veszedelmeket utóvégre is kiheveri. De amely dynastia egyszer elment, az nem jön többé vissza. (úgy van bal felől) Ne méltóztassanak tehát arról beszélni, hogy a fejedelem bizalmatlansággal viseltetik irántunk, ha mi az ország érdekében követelünk pl. hadsereget, a delegatio eltörlését, miből bizonyosan nekünk nem lesz nagy hasznunk egyénileg (Mozgás a jobboldalon.) Inkább arra gondoljon a kormány, hogy ha nem viseltetik valamely nemzetbizodalommal a fejedelem iránt, a trónus, a kormány iránt épen azért, mert legszentebb érdekeit soha sem látja teljesülni, kielégíttetni : az sokkal veszedelmesebb a jövendőre, sokkal veszedelmesebb az egész monarchiára nézve, mint a trónus bizalmatlansága a nemzetnek egy vagy más fraciója iránt, a politikai életben. (Helyeslés balfelöl.) A román egységet szóló egy kicsit igen kis egységnek tartja arra nézve, hogy rémülettel töltsön el bennünket, hanem a szláv egység már valóban nagy és óriási. De az olasz és német egység sem sikerülhetett addig, míg azon nemzetek barbár állapotban voltak, minőben jelenleg a szláv faj van. A műveltség kellő fokán a szláv faj kétségkívül veszedelmes kezd lenni. De vajjon azon veszedelem másrészről nem hordja-e magában saját ellenszerét, épen azon faj műveltségi állapota folytán. Nekünk azonban mindenesetre mindent meg kell tenni arra nézve, hogy a szláv egységi mozgalom ne találjon bennünket a művelt nemzetek mögött, hanem találjon mindig előre haladva és akkor nem fog veszedelmessé válni. Elnök megjegyzi, hogy alkotmányos monarchiákban, hol a kormányt felelős férfiak kezelik, az uralkodó személyét a tanácskozásba belevonni soha sem szabad. (Felkiáltások jobbfelől: Helyes ! a baloldalon : Nem is vonatott be !) Azon férfiak, kik a kormányt kezelik, felelősségre vonhatók, de az uralkodó személye szent és sérthettem (Helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a balon: Nem említette senki!) A miniszterelnök úr midőn bizalmatlanságról szólt, nem az uralkodó személyét, hanem a túltartományok népeit értette megjegyezni. Hollín Ernő honvédelmi államtitkár a szőnyegen levő tárgy fölötti vitából azt látja, hogy mindkét részről az kívántatik, mikép a honvédség minél harczképesebb legyen. Csakhogy az ellenzék ezért úgy véli elérhetőnek, hogy a honvédség organismusából kívánja előállítani a tüzérséget és műszaki csapatokat, a kormány pedig a honvéd gyalogság és lovasság szaporítására és alapos kiképzésére fekteti a fősúlyt. Szóló szükségesnek látja a kormány szempontjait tüzetesebben ismertetni. A kormány a honvédség szervezését illetőleg támaszkodik azon törvényre, mely a véderő elemeit a hadseregből, haditengerészeiből, továbbá a honvédségből és a népfelkelésből állapította meg és mely törvény határozottan azt rendeli, hogy a honvédség háború idején a hadsereg támogatására és a belvédelemre, békében kivételesen a belrend és biztosság fentartására is van hivatva. És ha a törvény ezt világosan úgy rendeli, a komoly szándék, melyet a kormány a honvédségi intézmény felkarolása és erélyes szervezése körül tanúsított, világosan arra mutat, hogy a kormány a törvény rendeletének mindenképen eleget tenni kíván, hogy minden erejéből oda törekedett, miszerint oly állapotba helyezze a honvédséget, hogy az nagy és szép hivatásának mindenkor eleget tenni képes legyen. De Várady mégis e törvényekből követeli, hogy a honvédség műszaki csapatokkal is ellátassék. Hogy a honvédségről szóló törvény 6. §-a azt mondja: „A magyar korona területén a honvédség „egyelőre“ 78 zászlóaljból és 28 század lovasságból alakíttatik", stb. — ez intézkedés semmi másra, csak a zászlóaljak és századok számára vonatkozik. Idéztetett továbbá a törvény azon pontja, hogy „a hadseregi tüzér és műszaki csapatokból a honvédségbe átlépő legénységről külön nyilvántartási jegyzék vezetendő.“ De ebből sem lehet a tüzérség fölállítását követelni, így van ez a porosz Landwehr intézményben is azért, hogy háború idején a legénység a rendes hadsereg megfelelő osztályaiba osztassák. Európában nincs más nézet, mint az, hogy a honvéd keretrendszer alapján, a mai követelményeknek megfelelő tüzérséget és műszaki csapatokat alakítani nem lehet. Hogyan lehessen azt képzelni, hogy egy 8 hétig tartó kiképeztetés mellett azon legénységből, mely évenként csak 2- 3 hétig ismétlő gyakorlatra gyülekezik fegyver alá, képesek legyünk olyan tüzérséget szervezni, mely versenyképes legyen a nagy állandó hadseregek azon tüzérségeivel, melyek az utolsó 20 év alatt úgy a technikai kiképeztetés, mint a taktikai készültség tekintetében oly nagy haladásokat tettek. Történt indítvány a szolgálati idő meghoszszabbítására. De vájjon czélszerű volna e olyképen intézkedni, hogy pl. a honvédlovasság és gyalogságra nézve fentartatnának mindazon kedvezmények, melyeket a törvény felállított, ellenben a tüzérség és műszaki csapatokra nézve sokkal terhesebb és súlyosabb szolgálati viszonyok állapíttatnának meg. De még honnan kerülne elő a kellő képességű egyén és tiszt is ? A honvédségnél az egész tiszti létszámnak csak egy negyedrésze van úgynevezett tettleges állományban, mely rendes fizetéssel van ellátva, legnagyobb része tehát, azaz 374 tartozik a tulajdonképi szabadságos állományba; ezek fizetést nem húznak, és csak akkor részesülnek minden illetékben, midőn tényleges szolgálatban is vannak. Szóló azt is kiemeli, hogy a magyar elem igen kis számmal van képviselve a hadsereg tisztjei közt , és hogy a golyószórókhoz is alig tudott a kormány tiszteket alkalmazni. A financiális szempontokra az mondatott, hogy mindegy, akár ide fizessük, akár pedig a közös hadügyminiszternek a költségeket, s van elég gazdag ércbányánk. De az átalános költségek ugyanazok maradnának akár együtt tartsuk, akár elválasszuk a tüzérség szervezését, csakhogy ezen utóbbi esetben az átalános, tehát a nagyobb költségek okvetlenül, a mi vállainkra fognának súlyosodni. És ha van is nálunk érez és anyag, de a hazai ipar nem eléggé fejlett. Tisza Lászlónak azt válaszolja az álamtitkár, hogy az ottani Landwehreknek nincs külön tüzérségük. Szóló meg van győződve, hogyha a kormány a honvédség szervezeténél először támaszkodott a törvényre, ha másodszor nem bírja a kisebbség véleményében föltalálni azon biztosítékokat, melyeket a honvédségnek harczképessége okvetlenül megkívánna, ha végre sem a puszta elmélet, sem a fönálló gyakorlat nem mutat jobb módot, mint amelyek a szervezésnél foganatba vétettek, akkor a kormánynak eljárása is teljesen igazolva van, ha a maga részéről hozzá nem járul azon indítványhoz, mely tárgyalás alatt van, mert ha egyfelől kötelességében áll gondoskodni arról, hogy a honvédség minél harczképesebb legyen, másrészt szem elől nem tévesztheti a gyakorlati nehézségeket, nehogy éretlen kísérletek által, magát a honvédséget kétes helyzetbe ejtse. (Helyeslés jobbfelől.) Akik attól félnek, hogy a honvédség oly helyzetbe juthat majd a csata hevében, hogy kénytelenek lesznek egy, a szomszédban működő tábortól ágyukat kölcsönözni, azoknak szóló ezeket mondja: Akik a delegátióban lefolyt tanácskozásokat figyelemmel kísérték, tudni fogják, hogy a véderőnek czélszerű szervezése és tökéletesebb kifejthetése tekintetében folyamatban van azon fontos intézkedés, mely szerint a rendes hadseregnek egyes csapatai, az állandó hadrendnek megállapításai szerint kiegészítő kerületeikhez lehetőleg közel fognak elhelyeztetni s ezzel kapcsolatban igen természetes, hogy a honvédség szervezete sem maradhat hátra, sőt szükséges azt olykér kiegészíteni, hogy már béke idején kijelölve legyenek azon helyek, melyeket az egyes csapatok háború idején elfoglalni fognak, hogy tehát a honvédségre nézve is előre meg kell állapítani a harezrendet és illetőleg azon formattot, mely szerint a honvédcsapatok háború idején kivonulni fognak. És az utóbbira nézve bizton föltehető, hogy leszámítva azon zászlóaljakat és csapatokat, melyek őrizetre, helyőrségre és az erődített helyek megszállására lesznek a szükséges számban kiterdelendők, marad még annyi, hogy a honvédcsapatoknak egy nagy részét magasabb taktikai osztályokba egyesítve offensív és defensív hadműveletek czéljából lehet a hadsereg támogatására kirendelni és ebből az következik, hogy amint a harezrend előre gondoskodik ezen dispositiókról, gondoskodnia kell arról is, hogy azon ütegek és tábori felszerelések, melyek hivatva lesznek a honvédséggel közreműködni, szintén a harezrendbe bevézessenek. Beszéde végén következőleg szólt: Legtöbb valószínűséggel bír az, hogy a közelebb viselendő nagy háborúkban ismét nagy tömegek fognak szerepelni, minélfogva minden állam saját biztonsága érdekében kénytelen lesz oda törekedni, hogy véderejét — financiális erejének lehető kímélése mellett — minél szélesebb alapra állítsa, ami a keretrendszer alapján szervezendő honvédségnek minél szélesebb körű kiterjesztésére vezet. A magyar kormány és a magyar törvényhozás e tekintetben már megelőzte az eseményeket, mennyiben a honvédség intézményét már 1868 deczember havában törvénykönyvébe bevette. A törvény megalkotását nyomban követte a végrehajtás. Már 1869 május havában az önkénytesek félfogadása után megalakult a pesti honvéd főtanosztály, mely fölött ő felsége már augusztusban szemlét tartott. Ugyanazon év november havában a 82 zászlóalj gyalogság, s a 32 század lovasság fel volt állítva. S tíz hónappal később több mint 60 ezer fegyveres honvéd vett részt az őszi gyakorlatokban, számra 17 kisebb nagyobb dandárokba egyesítve; ma már több mint 90 ezer jól felfegyverzett és jól felszerelt honvédünk van. Ezekhez járul azon 22.500 ember, kik a közös hadsereg tartalékából lettek múlt évi december utolsó napjáig a honvédséghez áttéve. Ehez járul még az idei újonczjutalék 25.000 ember. És ezek szerint bizton feltehető, miszerint a honvédség létszáma még ez év felében 140.000-re fog emelkedni. Méltányolni fogja bizonyosan mindenki azon nehézségeket, melyeket erélyesen leküzdeni kellett, hogy ily szép eredményt lehessen ily rövid idő alatt előállítani. (Jobbfelől: Igaz!) A legnagyobb akadályok el vannak hárítva, a felszerelés nehézségei többé nem léteznek, a további fejlődésre nézve határozottan ki van jelölve az út és ösvény, melyen haladnunk kell. Tisza László szavainak helyreigazítása végett szólal föl. Nem azt mondta, hogy a poroszoknál a tüzérség is benne foglaltatik a honvédség keretében, hanem hogy ott az első és a második Ausgebot is tökéletesen képesítve van önálló működésre. Várady Gábor szintén helyreigazítás miatt szólt. Nevezetesen Hollán a törvénynek nem azt a pontját cáfolta, melyet ő idézett. Paulini Tóth Vilmos azért szólal fel, mert a szláv egységet hallotta emlegetni. Elmondja először, hogy mi volt az osztrák birodalom. Először a török hatalom ellen alakult oly mozaikszerűseg. De e félelem elenyészvén, existentiájának eszméjét pótolgatni volt szükség, így kitűzte feladatul meggátolni a német és olasz egységet, de nem sikerült. Mostani czélja a szláv egységet meggátolni. De ez ellen ne absolutizmussal, hanem szabadsággal küzdjön. Svájczban vannak olasz és német kantonok, melyek nem vágynak az olasz és német egység kötelékébe, mert megvan szabadságuk. Haladjon a kormány is ezen után. Egyébiránt pártolja, hogy a honvédségnek tüzérsége legyen. Dobsa Lajos: A pénzügyminiszter érvelésére tesz megjegyzéseket. A pénzügyminiszter kiindulási pontja az, hogy ő a honvédséget nem akarja önállólag szervezni. Szaló szerint ezen fölfogás téves és veszedelmes. A honvédség kiválóan és főkép a hon határainak védelmére van hivatva; a közös hadsereg támogatása a népfelkelés dolga. Kerkapoly úgy érvelt, hogy a honvédség szolgálati ideje rövid arra, hogy oly fontos tudományt magukévá tegyenek, és ebből azt következtette a pénzügyminiszter, hogy jobb semmi, mint valami. Szóló a közmondással azt tartja, hogy jobb valami, mint semmi; aki a betűket ismeri, közelebb áll az olvasáshoz, mint az, ki azokat nem ismeri. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy a törvény szavai szerint sem lehet óhajtani azt, hogy a honvédség önállóan működő irányban fejlesztessék. Szóló erre azt feleli, hogy annak van értelme, ha a képviselők hivatkoznak a miniszterekkel szemben a törvényekre, midőn azok megtartásáról van szó. De ha a miniszterek hivatkoznak a törvényhozással szemben a törvény szavaira, annak nincs értelme. Mi a törvényhozás feladata, ha nem az, hogy a törvényeket czélszerűen alakítsa és módosítsa a kor szükséges és kívánalmaihoz; ily módosítás pedig jelenleg még csak a közjogi alapba sem ütközik. Szóló nem barátja az adóemelésnek, sőt óhajtaná azt mindenkép leszállítani, de három dolog van, melynél a szigorú megszorítást nem akarná kezdeményezni: ez a népoktatás, közlekedés és az önvédelem. A pénzügyminiszter azt mondja, hogy javítsuk meg a sorezredek szellemét; szóló sajnálja, hogy a pénzügyminiszter nem mondta meg modust. A pénzügyminiszter azon interpellációjára, hogy miként van az, hogy a 42°0 magyar katona nem javítja a sorezredek szellemét, egy példával válaszol szóla. Egy embernek egy száz akós hordóban volt kevés maradék megsavanyodott bora; gondolkozott tehát miként javítsa meg, mert sajnálta az eczetágyra tölteni. Úgy okoskodott, hogy ha ő finom jó borból beleönt azon százakos hordóba 97%t, csak meg fogja javítani azon 3°/0t. Dictum factum teleöntötte a hordót. És mi lett a következése ? Az, hogy nem az eczetes bor lett édessé, hanem a 97°/0 édes bor megsavanyodott, megdohosodott. És ez nem lehet máskép, mert penészes a donga, penészes a keret és inficiálva van decomponáló elemektől. (Helyeslés balfelől.) A pénzügyminiszter szerint mindezt jobb lenne nem hallani, nem látni, észre sem venni; ezt szóló strucz politikának jelzi. (Derültség.) Strucz-politika azt mondani, hogy a baj akkor nincs meg, ha szemet hunyunk előtte. Andrásy Gyula gr. csak azokra kiván felelni, amelyek — úgyszólván — interpellációképen intéztettek hozzá. Jókai Mór azon kérdésére: mit kíván tenni a czélra, hogy a honvédség harczképes alakot öltsön ? — azt feleli, hogy eszközölni kívánja azt, miszerint mindenekelőtt úgy a honvéd gyalogság, mint a honvéd lovasság elláttassék mindazzal, ami szükséges, hogy a rövid szolgálati idő mellett lehető legjobb legyen ; hogy a lovasság és gyalogság száma telhetőleg szaporíttassék úgy, hogy mentül előbb elérje a 300 ezeret, végül, hogy mind e haderő kellő és jó kerettel legyen ellátva. Kivánja alovasság szaporítását, de kívánja ezenfelül a honvédséget elegendő számú tüzérséggel látni el a közös hadsereg részéről. A honvédtüzérség fölállítását még azon esetre sem kívánná, ha ezt most már az ország ereje megengedné. Nem kívánja két okból. Először, mert azt hiszi, hogy a honvédségi törvény alapján a szolgálatidő nem elegendő arra, hogy mellette jó tüzérség alakulhasson ; ez esetben pedig kitehetnők honvéderőnket azon esélynek hogy kanonenfutter váljék belőle, épen azért, mert akkor a jó gyalogságot és a jó lovasságot nem támogatná jó tüzérség, hanem olyan, mely a szolgálatidő rövidsége és a kellő tényezők hiánya miatt nem volna képes rendeltetésének megfelelni. (Helyeslés jobbról.) Nem óhajtja másodszor azért, mert kívánatosnak tartja, hogy azon csapatok, melyek a csatatéren együtt vannak hivatva a monachiát megvédeni, az együttműködést már otthon a békelábon szokják meg, s nem tartja kívánatosnak azt, hogy egymást idegeneknek tekintsék. Jókai Mór azon kérdésére : mit kíván tenni a magyar kormány arra nézve, hogy Magyarország polgárai, kik a hadseregbe beosztatnak, alkalmat nyejenek arra, hogy magukat a hadászat technikájában kiképezzék , azt feleli, hogy annak elérésére, hogy a magyarok minél inkább tanulmányozzák mindazt, ami a tüzérséghez és még tudományos fegyvernemekhez szükséges; szükséges az, hogy ne vonják meg magukat a művelt osztályok a hadseregben való szolgálattól; szükséges továbbá, hogy ha valakinek több gyermeke van, ne nevelje mindnyájukat ügyvédeknek, hanem gondoljon arra is, hogy a hazának és az államnak különböző szakokra van szüksége, és adja meg nekik egyszersmind az előképzettséget, amely mindezekre szükséges. A kormány is fog gondoskodni czélirányos katonai intézetekről és e részben különösen arról, hogy a Ludoviceum minél előbb újból felállitassék és igy mindenki a katona képeztetésben részesülhessen. (Helyeslés.) Harmadik kérdése Jókai Mórnak az volt, hogy miként fog gondoskodni a kormány, hogy szükség esetén Magyarországon egy tartalék-fegyvergyár s átalában hadikészlet gyár legyen ? Erre azt feleli szóló, hogy a kormány már gondoskodott ezen irányban is: Pesten már áll egy gyár. Most hetenkint szükség esetében, 1000 puska gyártható; gondoskodik a kormány töltvénygyárról, nem különben posztó gyárról. Horváth János azon kérdésére, hogy szándékozik-e a honvédelmi minisztérium még ez év folyamában arról gondoskodni, hogy a honvédség még ez év folyamában vagy saját keretéből, vagy a közös hadseregből kellő számú tüzérséggel láttassák el? — azt feleli, hogy ez már meg is történt. Már a múlt évben adatott ki és fennáll jelenleg is azon rendelet, hogy az őszi gyakorlatoknál a honvédség kellő számú tüzérséggel láttassák el. Keglevich tegnapi beszédére válaszolva, többi közt ezeket mondá: Kérdem a t. képviselő urat, várjon hiszi e, hogy ha a századokon át fenállott osztrák-magyar birodalmat bizonyos decomponáló eszmék következtében fentartani nem lehetne, sok kilátás mutatkoznék arra, hogy Magyarország egymaga annak helyébe újat alkotni képes legyen? (Élénk helyeslés jobbfelől.) Képes legyen akkor, midőn hiányzik azon közös egységes nemzeti öntudat, mely a t. képviselő úr nézete szerint ma Európában államokat alkotni s fentartani képes. (Élénk helyeslés jobbfelől.) De bármi legyen a t. képviselő úrnak ez iránti nézete, egy az, amit én érzek, s ez az, hogy az én feladatom, és nem csupán az enyém, de a mi feladatunk, nem oly politikát csinálni, mely akkor jó, ha a monarchia feloszlik, hanem olyat mely arra jó, hogy azt fentartsa. (Élénk helyeslés jobboldalon.) Ezt követeli tőlünk a pragmatica sanctió, ezt követeli tőlünk a kölcsönös védelem viszonossága, ezt követeli tőlünk abeli kötelmünk, hogy midőn a fejedelem az ország integritását esküvel biztosítja, akkor mi viszont tartozunk az ő birodalmának integritását híven a mi eskünkhöz, amely törvényeinkben nyert kifejezést, fentartani. (Élénk tetszés jobbról.) De ha bekövetkeznék az, mit a t. képv. ur mondott, és mitől isten mentsen meg, akkor Magyarország, — s ezt — daczára azon szemrehányásnak, hogy mi a nemzet önérzetét le szoktuk hangolni, őszintén kimondom, — mert a legújabb kor nem a mellett tanúskodik, hogy a nyugodt, biztos alapon haladó államok jövője compromittáltatik, hanem hogy az elbizakodottság idézi elő a rögtöni súlyos megpróbáltatásokkal járó veszélyeket, — mondom, őszintén kijelentem azt, hogy a t. képv. ur hite teljesülne, akkor szomorú helyzetbe fogna jönni az ország. Ismételve kijelenti ezek után, hogy ami fenforog, az nem közjogi, hanem csupán czélszerűségi kérdés, hogy itt a kormányt egyéb nem vezeti, mint az, hogy az ország erejét nem akarja czélszerűtlen irányban igénybe venni. Győrffy Gyula: Bármennyire igyekezett is a miniszterelnök hangsúlyozni, hogy a honvéd tüzérség felállítása a közjogi alappal és politikával nincs kapcsolatban, mégis ennek ellenkezőjét árulták el a jobboldali szónokok. Aki a vita folyamát figyelemmel kísérte, meg van győződve, hogy az eltérés e kérdésben is hazánk közjogi helyzetére vonatkozó különböző törekvésekből és az ország jövője iránti kötelességnek különböző felfogásából ered. A kormány a birodalmi egység szoros kapcsolata érdekében sok tekintetben alárendelte Magyarország államiságát, és most az ugyanazon érdekeket oltalmazó közös hadsereg hatalmának alárendelik az országos honvéderőt is. Az ellenzék visszatekint a múltra és okul abból, onnan meríti a reményt, erőt és bizalmat. A többség pedig azt állítja, hogy az ország most van kezdetén állami léterének, és így vagy elfeledik, vagy megtagadják a múltat. Szóló a minisztelnek beszédére tett ezek után megjegyzéseket, visszautasítva először is azon vádat, hogy az indítvány népszerűség hajhászásból eredt. A miniszterelnök azon kijelentésére, hogy azon esetben, ha a kormány oly helyzetbe jőne, hogy az ország érdekét és kívánalmát nem tudná teljesíteni, 24 óráig sem maradna helyén szóló azt válaszolja, hogy ha a kormány úgy kerüli ki az akadályokat s úgy távolítja el azon 24 órának elérkezését, hogy még azt sem akarja az ország érdekének tekinteni, mikép a honvédség tüzérséggel bírjon, akkor valóban nem tudni, hogy Magyarországnak minő érdeke lehet az, mely a kormányt helyéből el fogná távolítani ? (Helyeslés balfelöl.) Akik azt állítják, hogy azon indítvány elfogadása az 1868-iki törvények szellemével is összeütközésben áll, azok ellentétbe teszik magukat még a miniszterelnökkel is, vagy legalább 1868- ban tett nyilatkozatával, mert akkor, miként a napló igazolja, a miniszterelnök világosan azt mondta, hogy ezen törvény a honvédségnek tüzérséggel is ellátására, akadályul nem szolgál és hogy ez megtörténhetik, ha azt ő felsége, mint legfőbb hadúr szükségesnek, jónak fogja látni. Ezen nyilatkozata a miniszterelnöknek nem volt tapintatos, mert ha valaki azon nézetben lenne, miszerint a honvédségnek tüzérséggel ellátása a legfőbb helyen akadályoztatik, erre semmi sem szolgáltat inkább okot, mint a miniszterelnök úrnak említett nyilatkozata, melyben kijelentette, hogy ő felségétől függ e kérdés eldöntése. Szóló áttért a pénzügyminiszter beszédére s kimutatta, mily hibásan számította ki a miniszter hogy a háborús események alkalmából mennyivel többett költöttünk a honvédségre, mint a hadseregre. Továbbá a közös hadügyminiszter költségvetési számításai szerint részletesen kimutatja, hogy a jelenlegi honvédségnek ágyukkal való felszerelése nem 12—15 millióba kerülne, hanem 1,200,000 frtba. Szintén a közös hadügyér költségvetése nyomán mutatja ki, hogy a honvédségnek évenként tüzérséggel és műszaki csapatokkal való ellátása legfeljebb 1 millió 800 ezer forintot igényel. Ami azon ellenvetést illeti, hogy tüzérségi tiszteket nem lehetne kellő számban kapni, arra szóló azt válaszolja, hogy ha a honvédtisztek kiképzésének lehetősége meg van nehezítve, ezen hiba is a kormányt terheli. Hogy a mostani 140 ezer főnyi honvédség megfelelő tüzérséget nyerjen — ha a hadsereg tüzérségének aránya vétetik zsinórmértékül — 2963 közlegényre és 142 tüzérségre van szükség. Ezek kiképzése nem oly lehetetlenség. Szóló Ébernek is válaszolt, ki tegnap megrótta az ellenzéket, hogy a hadsereg körüli vitában politikai szempont uralkodik. De e kérdésben a kormánypártnál uralkodik a politikai szempont, mert azon óhajtás, hogy a honvédségnek tüzérsége is legyen, nem politikai, hanem katonai szempont. Hollán beszédjét úgy jellemzi, hogy az nem volt egyéb, mint illustratiója a honvédelmi miniszter azon tételének, hogy az ellenzék indítványa a honvédség harczképességét nem hogy előmozdítaná, hanem csonkítaná. Ily állítás után igen természetes, hogy az államtitkár, ki ezen tételnek megmagyarázására volt hivatva, körülbelül úgy magyarázta, hogy ne adjunk ágyút a honvédségnek, mert a honvédség csak úgy fog érni valamit, ha ágyúja nincs, mert akkor győzhetetlen lesz, ha pedig ágyúja lesz, akkor nem ér semmit s az ellenség által bizonyosan legyőzetik. Csak az ily eszmejárás ismerete után lehet megmagyarázni azt, hogy a miniszterelnök úr egyik szavával dicséri a jelen honvédséget, s azt mondja, a jelen honvédség tisztes érdeme már most is olyan eredményt mutat fel, hogy a hozzákötött reményeknek megfelel; másfelől ellenben azt mondja, hogy a honvédség a közös hadsereg nélkül egy hétig sem bírná megoltalmazni az ellenségtől Magyarországot. Ha ez azon várakozás, melyet a kormány a honvédséghez kötött, akkor valóban nem sokat várhat a honvédségtől, mert az ilyet csak azon honvédségről lehet állítani, melyet most alkottak, melynek fogalmát az 1868-iki törvényben megteremtették, midőn a „Landwehr“ szót magyarra fordították. De nem lehet igy beszélni azon honvédségről, mely két császárság hadseregei elleni csatákban szerzette nevét s fogalmát s melynek öntudatát a mostani honvédségbe önteni forró óhajtások közé tartozhat. A jelen vita csak arról nyújtott tanúságot, hogy a most uralkodó politika a 48-ból névleg átvett, valósággal pedig eltörpített egyéb itézmények közé akarja sorozni a honvédséget is. Most már a kormánytól nyert nyilatkozatok után mindenki tisztában lehet az iránt, hogy a honvédséget is csak névleg akarják visszaállítani, s nem akarják azt, hogy abból jövőre magyar hadsereg legyen. Vannak bizonyára, kiket ez is kielégít, kik talán ezt is nagy nyereségnek fogják tartani, de ne vegyék rész néven, de“ másrészről vannak, kik a honvédség iránti ez eljárást keserűséggel tekintik és akik ebből következtetve, nemcsak a honvédség jelen szervezete, hanem ez intézmény iránt viseltetett őszinte jókarat iránt nagyon kevés bizalmat éreznek. (Tetszésnyilatkozata baloldalról.) Elnök : Holnap központi előadó úr fog szólani. Azután következik a szavazás. — A főrendiház mai ülésében Bujanovics képviselőházi jegyző átnyújtotta a marcziushavi indemnityről szóló szentesített t.-czikket, mely is azonnal kihirdettetett. Nyáry Gyula b. interpellate intéz a kormányhoz, hogy bár a vízveszély Budapestre nézve megszűntnek tekinthető, de mivel a Duna mentén fekvő községek még mindig veszélynek vannak kitéve, sőt állítóleg Tolna környéke máris víz alatt áll, a minő előintézkedések, mentő és segélyző rendszabályokról jön felsőbbségileg gondoskodva? — Az interpelláló kiadatott a belügyminiszternek, s ezzel az ülés eloszlott. Lapszemle. A P. Napló a honvédség felett az országházban eddig lefolyt vitából azon szomorú tapasztalatra jut, hogy ellenzékünk nem hatolt be a parlamentáris rendszer lényegébe, a midőn a közös védelem eszméjét, mely állami életünk alapját képezi, aláásni igyekszik. A Hon igazat ad Kerkapolynak, midőn ez intelligentiánknak a honvédség iránti közönyösségét veti szemére; ez úgymond már csakugyan a nemzet hibája s a befolyásos egyéneknek s a lapoknak oda kell működni, hogy a nemzet a kardot felvenni ne kerülgesse. Az U. Lloyd lehetetlennek tartja, hogy az eddig köztudomásra jött feltétek mellett megkötött béke hosszas ideig tartson s a francziák nemzedékeken át hajlandók legyenek adózni egy idegen hatalomnak anélkül, hogy megtorlásra ne gondoljanak. A Reform úgy látja, hogy ha Ausztria beszakad Németországba, a főváros Bécs és nem Berlin lesz többé s a mi százados küzdelmeink elölről kezdődnek, még pedig nemcsak physikailag erősebb ellenféllel, de belterjesebb s egyenlőtlenebb küzdelemben. A N. fr Lloyd nem érti, miért alakultak az osztrák-németek párttá, midőn Ausztriában ők az irányadók; a cseheknél, lengyeleknél érthető egy nemzeti párt, mert ennek vívmányokat kell kieszközölni, mig a németeknél ily szükség nem forog fen. A P. Lloyd szerint az ellenzék az országházban talán öntudatlanul a fenálló hadseregek szétválasztását és desorganisatióját követelte, mi több éveken keresztül a birodalom teljes védtelenségét vonta volna maga után. A M. Újság szerint a fegyverek harca nyugaton megszűnt, de kezdődik majd az eszmék harcza egész elkeseredéssel s nincs oly hatalom a világon, mely a demokratia eme katonáit legyőzze. A Sz. Egyház azon ténynyel szemben, miszerint jelenleg vannak paptanárok, kik vizsgát nem tettek, határozottan oda nyilatkozik, mondassák ki elvileg, hogy ezután senki se lehessen tanár, akinek illetékes helyről képesítési bizonyítványa nincsen. A M. Állam szerint Schmerling komikusan veszi ki magát oly epocha színpadán, hol a centralismus ellen készülnek szerepelni, mert a jelen minisztériumnak okvetlenül ki kell békülnie a nemzetiségekkel, ez pedig kizárja a centralismust. Déli pósa. A békeelőzmények 27-én délben a bordeauxi nemzetgyűlés jóváhagyásának fentartása mellet aláírattak. Mindkét részről a leghevesebb vita folyt a felhatalmazottak közt, mely több ízben az alkudozások félbeszakításával fenyegetett. A franczia békebizottság Thiers elnöklete alatt számos ülést tartott, míg a feltételek egy szavazat kivételével egyhangúlag elfogatattak, mire Dufaure, Thiers és Favre Versaillesbe mentek aláírás végett. Párisban a békeelőzmények csak a németek bevonulása után fognak közzététetni. Thiers és Favre a 15 tagú békebizottsággal együtt Bordeauxba indult. Bordeauxban 27 én estére várták Thierst s a bizottságot, hogy még azon éjjel ülést tartson a nemzetgyűlés. A szélsőbal párt tagjai előtte való napon újabb kísérletet tettek a mérsékelt baloldal tagjainál, kiket csatlakozásra szólítottak fel azon tiltakozáshoz, mely a területátengedéssel járó békefeltételek visszautasítására adatnék be. Luis Blanc és Victor Hugo beszédet tartottak s főleg az előbbié, a republikánus egység mellett, nagy hatást idézett elő. A gyűlés nagyobb része azon véleményben volt, hogy a békefeltételek közlése előtt minden lépés korai. Gambetta azon indítványnyal lépett fel, hogy a tiltakozás elhalasztandó mindaddig, míg a feltételek hivatalosan nem közöltetnek, egyszersmind azon reményét fejezte ki, hogy az egész balpárt magáévá fogja tenni ezen eljárást. E középút elfogadtatott anélkül azonban, hogy a mérsékelt balpártiak formális kötelezettséget vállaltak volna magukra. Bismarck újabb körjegyzéket intézett a német követekhez f. hó 17-ről, melyben ismételve állítja, hogy a francziák több helyütt robbanó lövegeket használtak s igy a genfi conventiót többszörösen megsértették, így Le Mansnál jan. 11-én s Montbéliardnál jan. végén, a párisi január,, 19-iki kitörésnél, továbbá, úgymond egy kiáltványban, Jules Ferry polgármester is elismerte, hogy a bellevilleiek a városház megtámadásánál ily robgolyókat használtak. Végül egyes német katonákat a francziák a legborzasztóbb utakon végeztek ki; számtalan orvost és kórházi szolgákat elfogtak és durván bántalmaztak. Bismarck az e tényekre vonatkozó okmányokat szintén csatolta körjegyzékéhez. Pár is. Nálunk a legtökéletesebb csend uralkodik, írja a D. News levelezője f. hó 22-ről. A francziák nem tudják, mennyire követelők a németek s erősen hiszik, hogy oly tekintélyes államférfi, minő Thiers, okvetlenül tiszteletet és mérsékletet parancsol az ellenfélnek. — De bármi legyen is Thiers ellenszegülésének következménye, én úgy hiszem, hogy Bismarck nagyon is erős feltételeket szab, minek például hallomás szerint nyolcz milliárd frank hadikárpótlás, Elsass s Lotharingia átengedése Metzczel együtt; a német hadak átvonulása Párison, sőt ezen felül a Champs Elysée városnegyed megszállása is. Thiers ellenszegülése eddig, mint halljuk, Metz átengedése s a Parisba szándékolt bevonulás ellen irányult. A bordeauxi békebizottság tagjaival Thiers tegnap hoszabban értekezett, melyen a németek részéről Versaillesból is részt vettek Henkl gróf és Bleichschröder berlini bankár a pénzügyi kérdés megvitása tárgyában. Broglie kg. tegnap délben hagyta el Párist s Londonba utazott, magával vivén hir szerint a békepontokat is, melyeknek mérséklése végett ki-