Ellenőr, 1871. március (3. évfolyam, 167-197. szám)

1871-03-28 / 194. szám

Előfizetési árak: Egész évre ■ . 20 ft. — kr. Évnegyedre . 1 6 ft. — kr.’ Félévre ... 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 a Egyesi szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, bálvány-a teza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók­ Légrády testv­ér­e is irodájába (2 sas-utcza 24. sz.) intézendők. 194. szám. Kedd, márczius 28. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt­ tér egy petit sora 30 kn beigtatásáért . . . . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas-utcza 14. szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó­ hivatalában kétsasutcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest 2 sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában Pest, arany kéz utcza 5. szám. III. évfolyam. Az „füleitől*“ ára egy évre .... 20 forint — kr. Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két­ sas utcza 14. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő meg­rendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni p­o­s­t­a­i utalványozás által. félévre....................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Pest, márcz. 27. Párisban tegnap történtek meg a köz­ségi választások, melyek egy ma érkezett távsürgöny szerint kedvezőleg ütöttek ki és biztosítják a rend visszaállítását. A táv­sürgöny ez utóbbi állítása csak annyit je­lenthet, hogy a rendpárt szervezkedése foly­tán egyre szűkebb mederbe szoríttatik a felkelés, és hogy így a törvényes állapot visszaállítására jóval több kilátás van ma, mint pár nappal ezelőtt, midőn a Thiers­­kormány és egyáltalán a belbéke híveinek tétlensége miatt a felkelés korlátlan úrnak érezte magát Párisban. Alapos okaink van­nak azonban azt hinni, hogy a rend visz­­szaállítása még­sem fog oly könnyű szerrel történni, mint azt a törvényes kormány irodáiból kikerült sürgönyök és proklamá­­cziók elhitetni szeretnék. A rendpárt erélye­sebb föllépése csak szűkebb mederbe szo­ríthatja a felkelést, de nem nyomhatja azt el erőszak nélkül. A lázadók, kik fogyni látják lábaik alatt a tért, elkeseredve ra­gaszkodnak hatalmukhoz és nem hajlandók arról lemondani, bármily csábítólag han­gozzanak is Saisset tengernagy ígéretei, ki magára vállalta a lázadás lecsillapítá­sát. Kiegyezkedési kísérletei az utóbb érke­zett párisi sürgönyök szerint hajótörést szenvedtek a lázadók daczán és hajthat­­lanságán. Bárhogy álljanak is azonban a dolgok, nem téveszthetjük el szemeink elől ama rendkívüli előnyt, mely a párisi rendpárt szervezkedésében rejlik. E párt elég elkésve lépett ugyan ki az akc­ió terére, de föllépé­se utóvégre is lényeges fordulatot adott a helyzetnek és jelentékenyen könnyített a Thiers-kormány kényes állásán. Ha áttekintjük a márczius eleje óta történt párisi eseményeket, megszilárdul bennünk a meggyőződés, hogy a lázadás kitörését nagy részben a franczia kormány erélytelensége s a párisi lakosság túlnyomó részének megfejthetlen közönyössége mozdí­tották elő. Ha a nemzetőrség mindjárt ele­ve siet támogatni a kormányt a mont­­martrei és bellevillei ügyben, soha sem fejlődhettek volna az események odáig, hogy körülbelül egy héten át kérdésbe he­lyeznék a törvényes rend visszaállításának lehetőségét német segély nélkül. A párisi lakosság nagy része azonban csak akkor kezdett magához térni letargi­ájából, midőn a felkelés valódi czéljainak előtérbelépésével a legaggasztóbb mérvben fenyegetve látta egyéni és vagyoni bizton­ságát. Minden nap, mely márczius 18-dika óta letelt, tisztábban körvonalazta e láza­dás tulajdonképi jellegét. A proletár­iá­­t­u­s­.harcra ez az uralgó társadalmi osztályok, vagy jobban mondva az uralgó társadalmi rend ellen, mint azt a felkelők hivatalos közlönye is elég őszinte volt megvallani. Egy lázadás mely azzal lép a világ elé, hogy megsar­­c­olja a gazdagokat, lelöveti a fegyvertelen tüntetőket és halálra ítélteti a másként gondolkozókat — egy ily lázadás csak ar­ra alkalmas, hogy Francziaországnak min­den tisztességes elemét a kormány köré csoportosítsa. A központi bizottmánynak rendeleteit és kiáltványait ugyanazon szel­lem lengi át, mely a júniusi lázadáson vé­res fonálként vonul végig. A csőcselék har­­cza ez a tisztességes lakosság ellen, a so­­czialismusnak erősödése ez a fenálló állami és társadalmi rend ellen. Nem csodálkozunk, hogy ily körülmé­nyek között Párisban úgy, mint az ország legtöbb pontján erélyesen kezdenek szer­vezkedni a renddel párosult szabadság hí­­vei. A lyoni, marseille-i és legutóbb a sz­­ellem­i események megmutatták, hogy e szervezkedés egy nappal sem volt elhalasztható, szemben azon föllépéssel, me­lyet az anarchia pártja Francziaország leg­nagyobb városaiban tanúsít. A Thiers-kor­mány, mely három—négy nappal előbb csak proklamác­iókat szembesíthetett a fel­kelők fegyveres hatalmával, a rendpárt or­szágos szervezkedése által nemsokára oly helyzetbe jő, hogy megingatott tekintélyét végső esetben fegyveres erővel is vissza fogja állíthatni. A rend embereinek föllépése már ed­dig is annyit eredményezett, hogy a német beavatkozás valószínűsége egyelőre legalább háttérbe lépett. Francziaország ezáltal nagy szégyentől menekült meg, mely bizonyára keserűbben érintette volna a jó hazafiak kedélyeit minden eddigi lealáztatásnál. Párisban azonban kevés remény van hozzá, hogy a törvényes rend visszaállítása vér­ontás nélkül eszközöltessék. A fanatizált felkelők, kiknek semmi veszteni valójuk nincs, előreláthatólag nem fogják letenni a fegyvert, és daczolni fognak a támadással. Elég visszaemlékeznünk az 1848-diki júniusi napokra, hogy elképzeljük egy ily torlasz­­harcznak borzadalmait. Tény az, hogy a rend férfiainak szer­vezkedése jelentékenyen megszilárdította a törvényes kormány helyzetét és kilátásba helyezi a felkelés elnyomását. Annál kívá­natosabb ez, mert Francziaorszgágban soha sem volt nagyobb szükség a belbékére s a kölcsönös egyetértésre, mint jelenleg, mi­dőn nemcsak mély és számos sebek begyó­­gyítása forog kérdésben, hanem őrködni kell egy nagy kincs: a köztársaság föntar­­tásán. (B.) Buffet: Tizenhárom szavazatnyi többséggel győze­lemre jutott a v­i­r i­­­­­s szavazatjogra alapítandó új kasztrendszer, melynek indokolására Tóth Vilmos belügyér úr elmondá, hogy mennyi izgalom, ellenszenv, gyűlölet van sok vidéken a kapu­­t és emberek ellen. Mint olvasóink észlelni fogják, ez érvelés tökéletesen illik a 67 ki állambölcsé­szet logikájához. A szenvedélyek háborognak, ergo neveljük azokat uj anyagokkal. Vagy mint Bér­anger dand­ta: Éteignons les lumiéres Rallumons les feux. Oltsuk ki a jogegyenlőség szövétnekét, szít­sunk tüzes kiváltságokkal. Mennyire áldottuk 1848- ban a magyarok istenét, hogy a nemesi elő­jogok és feudális előnyök józanul nagylelkű meg­szüntetését a vihar előtti időben sugallá nemzetünknek. Most ellenkező politika járja a boldogságot, mert, úgy látszik, nagyon nyugal­masak az idők jelei s épen tán a béke millenium­á­­nak kezdetén érzik magukat kormányzóink, midőn nincs többé szükség az érdekek harmonizálására s veszélytelenné lett a privilégiumok uralmának helyreállítása is. Bizony mondom, sokszor juthat eszünkbe Ooetk­e azon mondása, hogy „ha nem volna oly veszetten furfangos a dolog, akkor ugyancsak ostobaságnak lehetne nevezni.“ A Vukovích ép oly értelem­, mint ér­­zelemdús beszédje után (melyet közlünk egész terjedelmében) szólott Tóth Vilmos. A miniszter úr párhuzamot csinált a belga és a tervbeni magyar községek közt, ez utób­b­i­n­a­k szabadelvűséget kimutatni. Hanem a v­i­r­­­­­s jogra nem idézett Belgiumból semmit, pedig arról volt szó. Egyébiránt mi elfogadjuk a példányt s kérjük a belügyér urat, hogy vonjon parallelt a belga és magyar államok közt fügetes­­ségi, parlamentáris és korm­ányfelelősségi szempon­tokból. S ha kimutatja, nem mondom előnyünket, hanem csak távolróli hasonlóságunkat is a bruxel­­lesi mintával szemben : kötelezem magamat, hogy az Ellenőr deákpárti közlöny lesz. Hanem e­l­ő­bb ne utaljon azon országokra, honnan semmi jót és üdvöst sem vesznek át soha a szabadság és nem­zeti önállás érdekében.* Királyi Pálnak az a hivatása, hogy be­széljen ebéd után és mint előadó, így magyaráz­hatni ki mai kirándulását Nimródhoz, kiről a Va­­dászlapban olvasott s a Centaurusokról, kiket a jobboldali lófő székelyek után tanulmányozott. Egy szóval : Királyi Pál ur zárbeszéde olyan volt, mintha toaszírozott volna; csaknem vártuk, hogy mikor issza már ki a poharat. * Tury Gergely úr is a viril is jogra sza­vazott. S tökéletesen önzetlenül, ha — mint mond­ják — ama jogot gyakorolni nem lesz mód­jában. Egyébiránt reményijük , hogy Háromszék, melynek ellenzékiségét annyiszor emlegetik, job­ban megválasztja érzelmeinek és érdekeinek kép­viselőit a jövő parlamentre. Különben a jobboldalon szél­ben beszélték ma, hogy „Gergelyből azért még­sem lesz fő­ispán.“* Gr. Károlyi Ede is v­­­r­­ i­s volt, hanem et tán nem is választották ellenzéki képviselő gyanánt. Én részemről soha sem tudtam kitalálni, hogy melyik párthoz tartozik. Az igaz hogy nem is törődtem vele.* A Spectator után adom a következő sorokat a parlament egyik utóbbi üléséről: „Lám b­írt az angol parlament márcz. 14- iki ülésén egy bizottság kinevezését hozta indít­ványba a miniszteri kiv. fizetések megvizsgálása végett, látszólag azon szándékkal, hogy e fizetések, főleg pedig épen a miniszterelnöké, felemeltessék. Legfőbb érve abban állott, hogy a miniszteri fize­tések legutóbbi megállapítása óta mindennek ára jelentékenyen növekedett, míg a fizetések megfe­lelő arányban nem javíttattak, s emlékiratokat és kimutatásokat idézett annak bebizonyítására, hogy az illető hivatalok tulajdonosaiknak mindenkor pénzbe kerülnek. Utána Fawcett a miniszterek fizetéseinek egyenletlensége ellen szólalt fel, mint a­mely körülmény káros változásokra szolgáltat okot . R a th b o n e szerint egyeseknek gyakran csak azért adatik hatalom, hogy nyugodtan nézzék, miképen megy minden végbe ,s példának felhozza a közoktatási minisztert. Mandel­la inkább Tisztelt szerkesztő úr! Szíveskedett egy szerkesztői észrevételemet félreérteni, hogy ez alapon par force „bakot lö­vessen“ velem. Én ugyanis egy munkatársammal szemben, ki a franczia szellemet a második császárság alatt á t­a­l­á­b­a­n ítélte el, azt jegyzem meg, hogy ez a szellem III. Napóleon alatt is hozott létre (tehát nem alapitásról volt szó,) kitű­nő munkákat. Egy m­ásik pontban pedig megem­­lítem a „Revue des deux mondes“-ot, mint a melyhez hasonló folyóiratot a német irodalom föl­mutatni nem bír. Ez észrevételből­­. szerkesztő úr kegyes volt azt következtetni, hogy én e franczia folyóiratot soha sem láttam, mert ha láttam volna, czimlapjáról tudnám, hogy az már negy­venegy éves s igy nem a császárságnak köszöni lételét, melynek irányában ellenséges állásban is élt mindig. De hol mondtam én, hogy e „Revue“-t a császárság hozta létre? Ellenkezőleg, igen jól tudom,­­s le is írtam lapom negyedévi folyamában,­ hogy a császárság ép ennek ellenében egy másik szemlét hozott lét­re : a „Revue contemporaine“-t, e szintén jeles tartalmú folyóiratot, de a­melyre — ép eredete miatt — soha nem hivatkozom, mint a franczia szellem kiváló termékére. Azt, a­mit én állitok, hogy a „Revue des deux mondes“ (19 évi folyamon át) a franczia szellem kitűnő terméke volt s e szellem által hozatott létre, a második császárság alatt is, úgy hiszem szerkesztő úr sem fogja elvitatni ? Valamint tán abban sem fogunk ellenkezni, hogy e folyó­iraton — minden kitűnősége daczára — szintén meglátszott némileg a császári uralom káros hatá­sa, s nemcsak azáltal, hogy a polgár­ királyság alatt támadt nagyelméjű munkatársak helyét az újabb tehetségek nem bírták oly nagy fénynyel betölteni, hanem az által is, hogy végre a bona­­partisztikus irányzatok a még ez erősen tartott folyóiratba is be tudtak némileg szivárogni, nem csupán a Feuillet „Sybille története“ czimű udvari regénye által, hanem néhány tudományos czikk engedékeny kanyargásaiban is. Ha­t. szerk. úr figyelmére méltatta volna lapom nyolcz évi folyamát, bizonyára meggyőző­dik belőle, hogy ama félreértett, elmagyarázott ész­revételemből több merészséggel, mint alappal kö­­vetkezteté azt, miszerint én ez emlegetett folyó­iratot sohasem láttam. Igenis , meggyőződhetett volna, látva, hogy lapom franczia közleményeinek főforrását — egész a múlt őszig — ép­p „Revue“ l­­épezé mindig. Onnan merítem például a legtöbb franczia elbeszélést: Pavie, Henri Riviére, Sand, Castellane sat. munkáit, valamint számtalan más munkát egészben, vagy kivonatban, névszerint Pré­­vost Paradoltól (többi közt az ön által különösen kegyelt Sardou hibás irányáról), Scuddo-tól, Mon­­tegut-tól, Taillandier, Martha és Blaze de Bury­­től, kinek egyik értékes tanulmányát: „Steinné asszony és Gothe“ czímmel ép e napokban szán­dékozom kiadni. S e műveknek legnagyobb részét nem csupán másoktól lefordítva kaptam, hanem egyrészt magam fordítottam le, többet pedig má­sok számára kijelöltem, sőt más lapok, különö­sen politikai közlönyök tárczái számára is, igen sokszor használtam e­gő forrást, így évek előtt én fordítom belőle Beulé „Polygnotosz-át, e — néze­tem szerint — legjelesb tanulmányt mindazok közt, melyeket a régi Athén képíróitól ismerek, Remusat több munkáját, Gaston Boisier-nek Cice­róról és Assicusról irt közléseit (kivonatban) s az amerikai polgárháborúról irt részletes tanulmányo­kat a „Hon“ számára, melynek akkor ép a t. szerk. ur is munkatársa volt, s ekkér a dolog tudomásával lehetett. Mindezt korántsem dicsekvésként említem, (mert névtelenül adtam ki akkor is, több gyönyö­röm lévén bennök, mint érdemem), hanem kény­telen vagyok védelmül hozni föl akkor, midőn szerk. ur azt fogja rám, hogy ez emlegetett fo­lyóiratnak szinét sem láttam. Óhajtom tehát önt azon eljárás ellen tartott egy csipős rövid beszé­det, mely szerint kerek egyéniségekkel négyszögü libak töltetnek be, mint pl. Fortescuevala keresk. miniszterség. Gladstone nem fogadván el fizetése felemelését— melyre pedig Lambert a legnagyobb súlyt , fektette — visszautasította a „ministérium egyenruhásítását“ is, nem tartván czélszerűnek a hivatalnokokat mindig ugyanazon egy minisztériumban tartani. E gyakorlat nem nevelne államférfiakat. A fizetés sohasem szokott tekintetbe vétetni az előléptetéseknél; a­mi pedig Fortescuet illeti, engedjenek csak neki időt ! Ő a legczélszerűbb fvjavaslatot fogja beterjeszteni a kereskedelmi jegyekre nézv­e, minek halogatá­sát Mandella sajnálattal éün­ttette fel.“" * Úgy látszik, hogy az ellenzék is kezdi elis­merni a boldogságot. Tegnap Th­as­sy Miklós, ma pedig Majthényi Dezső jobboldali vá­lasztásáról beszéltek barátai. Nem akar agglegény lenni egyik sem. Majthényi Dezső eljegyezte Pest egyik bájos leányát Mur­áti kisasszonyt. A nászünnep májusban lesz.­­ A huszonötös bizottság szomba­ton d­ e. ülést tartott, melyben jelen volt Horvát Boldizsár igazságügyminiszter is. Míg az érdem­leges tárgyalásokba belebocsátkozhatnék, egyelőre abban állapodott meg a bizottság, hogy megvá­­lasztó kérvények előadóit, kik a következők: And­­rásy Gyula, Kézsmárky József, Bánó József, Papp Lajos, Ivácskovics György és Stoll Károly. A fel­sőbb bíróságok véleménye a bíróságokra és telek­­könyvekre vonatkozólag, kinyomatván, ki fog osz­tatni a bizottság tagjai közt és ekkor fogja kez­detét venni az érdemleges tárgyalás. A londoni Spectator találóan jellemzi a francziaországi hangulatot: „A franczia politika jellemző kinyomata ez idő szerint a langyosság. A vörösek lágymeleg revolutionáriusok Párisban, a kormány lágymele­gen igyekszik őket elnyomni, a nemzetgyűlés lágymeleg reakczionárius tettben, bár annál dühö­sebb szóval, és a nép lágymelegen vad a néme­tek ellen, úgy látszik, csakugyan igaz, hogy a franczia kormány, mihelyt Párison kívül jut, legott elveszti a földet lába alól, részletezve világosítani föl a­felől, hogy nekem a folyóiratot, melyre mint a „f­r­a­n­c­z­i­a szellem­­n­e­k“ minden időben, tehát folytonosan jeles ter­mékére hivatkoztam, okvetlenül látnom kellett, mert különben nem dolgozhattam volna annyit (és még sokkal többet) belőle. Sőt látom annak ma is minden nap annyi évi folyamat, hogy újabb könyveimet alig tudtam tőle hova tenni, belőle egy halmazt és most szándékozom egy ifjúsági könyvtár számára elküldeni. Különben szerk. ur tapasztalt jóindulatába ajánlom magamat. Pesten, márcz. 26. 1871. A „F­ő­v. L­a­p­o­k“ s­z­e­r­k­e­s­z­t­ő­j­e. Én szó szerint és e­g­é­s­z t­er­j­e­d­el­mébe­n idéztem azt, a­mire megjegyzést tettem. Meglehet, hogy t. kollegám egyebet, kevesebbet akart mondani, mint a­mit és mennyit kifejezett; de ez nem az én hibám, hanem az ő tollának gyarlósága, mely ma, fennebbi sorokban is — elárulja folytonosságát, midőn a létrehozatal és alapítás közt sajátságos különbséget állit fel s az utóbbit tán az első nélkül is megtörtén­­hetőnek tartja. Egyébiránt, t. barátom, fogadja köszönetemet azon élvezetért, melyet e komor időkben szerzett nekem és irodalmi barátainknak az által, hogy laboriosus és részletes c­áfolatába ereszkedett azon — nem tagadom kissé gúnyos — állításomnak, miszerint „úgy látszik,­ hogy a Revue des deux mondes-ot nem is látta. Megvallom, hogy ekkora naivságot nem tettem fel Vadnay Károlyról. S legyen meggyőződve, hogy a nevezett folyóirattak­ ismeretségéről soha sem kétkedtem, ámbár — egy elmés barátunk szerint — az ember nézhet valamit sokáig a­nélkül, hogy meglátná. Én csak jelezni akar­tam a tényt, miszerint a „F­ő v­á r­o s i L­a­p­o­k“ szerkesztője bakot lő — már akár ítészeti hypocri­­taságból, akár irály gyengeségből — mihelyt „Fer­nande“ jut eszébe, melynél az általa kedvelt és dicsért darabok közül eleget találhatott volna er­kölcstelenebb irányzatának, s a melyet — a nem­zeti színház iránti érdekeltségből — mégis a rendőrség figyelmébe ajánlott. A mi végre a „Fővárosi Lapok“ nyolcz évi folyamának figyelemremél­tatását illeti, ez iránt nem kellene­­. kollegámnak feltételesen szólania, mert hiszen jól tudja, hogy éveken át írtam bele a számkivetés földjéről és minden díj nélkül, mert hát jól esett írnom haza. Csernátony. Külföldi szemle. Pest, márcz. 27. A Francziaországból érkező hírek még mindig nem jeleznek lényeges változást a helyzetben. Mai sürgönyök szerint a párisi rend­párt s a felkelők között nem sikerült a kiegyez­kedés s a talán újabb és súlyosabb összeütközések várhatók a szerencsétlen franczia fővárosban. A központi bizottság, mely pár napig mérsé­kelte terroristikus fellépését, ismét egy csomó oly rendszabályt hozott, melyek a felkelők czéljaira a legsötétebb szint vetik. A központi bizottság ugyanis elhatározta, hogy vád alá helyezi a versailles-i kormány tagjait. Elrendelte továbbá C­l­é­m­e­n­­c­e a­u párisi maire és mindazon hírlapírók elfo­­gatását, kik állítólag gyalázólag szóltak a nép­­fensőségről. E rendszabályok mind­amellett tanús­kodnak, hogy a lázadók nem akarnak észre térni. Most kétségkívüli tény, hogy Garibaldi fiai, Menet­ti és Ricciotti jelentékeny szerepet visznek a párisi és lyoni eseményekben, bár az „Indep­ beige“ párisi levelezője f. hó 22-dikén még nem akarta hinni, hogy Menotti összköttetés­ben áll a lázadókkal. A 22-diki eseményekről még mindig sok részletet közölnek a lapok. A felkelők által agyonlőttek közt megemlítik Ban­dry könyvkereskedőt, Náthán váltóügynököt és Lazary gyógyszerészt, ki egészen szétmarczangoltatott. A felkelők e kegyetlen eljárása rendkívül elkeserí­tette a lakosság nagy részét, mely ezen esemé­nyek után a legroszabbtól tart. A legújabb párisi hírek egyhangúlag azt jelentik, hogy Saisset tengernagy körül folyvást több rendpártoló nemzetőr csoportosul. Másrészről azonban a központi bizottság makacs védelemre készül. A bizottság legújabb kiáltványa így szól: Megszűnt az alkudozások percze, most szigorú cselekvés vált szükségessé. A felkelők halálra ítéltek 25 nemzetőrparancsnokot. Az algíri lázadás növekedőben van , így Francziaországnak ez oldalról is meggyűlt a baja. A lázadás a marokkói határtól a tunisi ha­tárig terjed, tehát átöleli egész Algírt. Elnyomá­sára nagy katonai erő szükséges. A londoni „Observer“ -nek azt jelentik, Chislehurstból, hogy Napoleon császárnak nincs semmi része a párisi zavarokban. Az excsászár passiv szerepet fog tanúsítani továbbra is és nem fog megtűrni neve alatt semmiféle intrigákat. Ő csak nyilvánosan fog a franczia nemzethez­­ for­dul­ni. Konstantinápolyr­­ól fontos hír je. A porta állítólag fölszólította a garantírozó hatalmas­ságokat, hogy vessenek véget a bukaresti állapo­toknak, melyek örökös megzavarással fenyegetik a szomszéd országok nyugalmát, sőt az európai békét. Kérvények. Elnök jelenti, hogy Thuróczmegye közönsége a Vág szabályozása tárgyában kérelmez. Heves és Külső Szolnokmegye valamint Komárom vá­ros közönsége a katonaság felszerelését hazai gyárt­mányokból eszközöltetni kérik. — Csanády Sándor a beregmegyei N. Begány 91 lakosa részéröl Francziaors­­zág feldaraboltatása ellen nyújt be kérvényt — P­o­­povics Zsigmond Világos községétől terjeszt be fo­lyamodást a 25-ös bizottság által ajánlott járásbíróság meghagyása tárgyában. — V­ukovics Sebő Palánka több malomtulajdonosának folyamodását nyújtja be Zenne József folyamfelügyelőnek ezen állásba való visszahe­lyezése iránt. — S­z­ü 1l­ő Géza Pozsonymegye több községe részéröl ad be kérvényt, hogy ne csatoltassanak a nagyszombati tvszékhez. — Lónyay Gábor Tolcsva városa feliratát terjeszti be járásbíróság elnyerése vé­gett. — Királyi Pál Botyán Antal és társai kérvé­nyét nyújtja be a garadi pusztának telepítési czélra lee­dő megszerzése vég­ét. — Szakácsy Dániel Tokaj város kérvényét adja be törvényszék felállítása tárgyában. Interpellátiók: Almásy Sándor a közleke­dési minisztert interpellálja, van-e tudomása, hogy az állami vaspályán a fizetésről szóló elismervé­­nyek német nyelven vannak kiállítva. — Irány­i Dániel a belügyminiszterhez intézett két régebbi interpelláczióját újítja meg a nyomtatványok áru­lása és Raspe munkás elfogatása tárgyában. Napirend. A községek rendezéséről szóló tv javaslat folytatólagos tárgyalása. Vidliczkay József a virilis szavazatokban a Schmerling-féle fogalmak maradványát látja s vélhető, hogy káros következményei sem maradnak el. A jövő kor ez intézményt e két szóval fogja jellemezni: hátralépés, hanyatlás. Hátralépés az alkotmányos fejlődés terén és hanyatlás az 1848- ban közlelkesedéssel üdvözölt polgári jogegyenlő­ség magaslatáról. Pártolja a kisebbségi javaslatot. Brennerberg Mór a közjó érdekében a válasz­tójog korlátozását szükségesnek tartván, a bizott­sági előterjesztést szavazza meg. Csáky Tivadar gr. a virilis szavazatokat nem fogadja el, de csak azért szólal fel, hogy tilta­kozzék Hoffman állítása ellen, miszerint jobboldali képviselő nem szavazhat a virilis szavazatok ellen. Reformkérdésekben nem ismer pártfegyelmet s ha alárendelte magát a politikai okoknak, melyek a virilis szavazatok mellett a törvényhatóságoknál szóltak, a községeknél nem forogván fenn politi­kai elv, a kisebbségi véleményt fogadja el. Bobory Károly a községeknél úgy mint az államnál nem lehet más alkotmányos elv, mint a közakarat. A közérdeknek minden magánérdeket alá kell rendelni, valóban igazságosan alkotott képviselet tehát csak úgy képzelhető, ha a pol­gárok közös választása által eszközöltetik. A viri­lis szavazatokkal az ország polgárai hátrább fog­nának helyeztetni, mint az 1832-ki országgyűlés által a jobbágyok. Török Sándor (soproni) a virilis szavazatot nem jognak, hanem kötelességnek tartja s a tvja­­vaslatot pártolja. Almásy Sándor a kérdéses intézkedésben a konkolyt látja, mely a községekben el fog hintet­ni s folyton tartó ingerültséget szülni a polgárok között. Veszélyesnek tartja még azért is, mert hátralépés és a polgároktól eddig gyakorolt alkot­mányos jogokat vesz el. Vukovics Sebő­, T. ház! Nem kételkedem, hogy a tanácskozás jelen előhaladt stádiumában felszólalási­m a t. ház unalmával fog találkozni és ha valamely közönséges civilis vagy kriminális törvényről volna szó, azt hiszem, hogy be lehetne fejezni a tárgyalást, de a jelen törvényjavaslatot oly organikus műnek tartom, mely nagy hatással lesz egész­­.alkotmányos életünkre, és mely alkot­mányunkat alapjában megingathatja. Te­hát, mi gyakran szeretjük kiemelni, hogy parlamentáris kormányunk van. Én bátor vagyok e tekintetben , kételkedni, mert én azt hiszem, hogy valóban par­lamentáris kormányunk nem lehet addig, míg a maga teljes valódi értelemben levő parlamentünk nem lesz. Valódi parlamentünk pedig nem lesz addig, míg az egész alkotmánynak alapja, hasisa, míg az egész nemzet nem lesz a teljes alkotmá­nyosság és önkormányzat elvén rendezve; a mos­tani törvényjavaslat pedig épen az alkotmánynak ezen alapkövébe vág bele. Te hát! Vannak idők, nem szenved kétséget, a politikai életben, mikor nem lehet sok remény, hogy új népjogokat, szabadságokat lehessen sze­rezni. Én azt hiszem, hogy oly időben annál na­gyobb azon kötelesség, hogy a létező, a már brrt jogokat, a nemzetnek már biztosított szabadságait őrizzük meg és minden lehető módon védjük meg a megcsonkítástól. Mi a jelen időben, tekintvén azon fellegeket, melyek elborították Európának politikai egét, kétségkívül ilyen körülmények között élünk és én megvallom annál inkább csodálkozom azon, hogy a kormány a­helyett, hogy védelme alá vette volna a népjogokat és szabadságokat, oly eclatáns lépéseket tesz hátrafelé, milyeneknek jeleit adták a jelen törvényjavaslat beterjesztése által. Minapában más szakasz alatt, a kormány vezetése alatt, a t. ház méltóztatott a belügymi­nisztert arbiteri joggal felruházni minden kérdés­ben, mely a község és megye között felmerülhet. Egy másik §-ban a községeknek önkormány­zati jo­gát merő illusióvá méltóztatott lealacsonyítani. Egy harmadik szakaszban a települési sza­badságot faggató rendszabályokkal korlátolni mél­­tóztattak. És most a nemzet által anynyira felka­rolt és bizalommal bírt jogegyenlőséget méltóztat­­nak felforgatni. A jogegyenlőségnek a téren nem­csak az az értelme, hogy mindenki tehetség,érdem és közbizalom útján elnyerhesse e közélet minden állomásait, hanem megfordítva az is, hogy senki képesség, érdem és közbizalom nélkül ne nyerhes­sen el fokozatot a közpályán, csupán azért, hogy születési vagy vagyoni rangja van. (ügy van! bal felől.) T. hát! Nem szenved tehát kétséget, hogy a jelenben előttünk fekvő javaslat által meg lesz rövidítve a nép azon jogában, mely biztosítva volt neki a 48-ki törvények által. De bátor vagyok megjegyezni azt, hogy ezen reaktionárius tenden­­tiákban a kormány túlment még a 48-ik törvé­nyeken is, a­mennyiben nemcsak a 48 ki tör­vények egyik lényeges elvét sérti meg, hanem a 44 iki törvénynek elvét is, mely az átalános hivatal­képességbe fektetve van. (Helyeslés bal felől.) Ezen elv szintén megdöntetik. Midőn ily fontos — mert legyen az kedvező vagy nem, mindenesetre fontos — változtatásra hiv fel bennünket a kormány, azon kell csodálkoznom, hogy egyátalában semmi legkisebb okát élénkbe nem terjesztette ezen szándékának és e széria Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése márcz. 27-én. Elnök Somssich Pál a jegyzőkönyv hitelesí­­tése után jelenti, hogy Ocs­k­ay Rudolf, Nyitra­­megye Verbó kerületének képviselője betegség miatt lemond képviselői állásáról. — Új választás fog elrendeltetni.

Next