Ellenőr, 1871. április (3. évfolyam, 198-226. szám)
1871-04-01 / 198. szám
mnely képviselő magáévá teszi. Miután Pulszky Ferencz erre késznek nyilatkozott, a többség Mocsonyi indítványának mellőzésével Pauler javaslatát szavazta meg. Az ügy ekép törvényes és végleges elintézés végett a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz tétetett át. — Felolvastatik és véglegesen megszavaztatik a községek rendezéséről szóló törvényjavaslat s ezután következett napirenden Simonyi Ernő indítványa az úthálózat tervezésére kiküldendő országos bizottság tárgyában. Simonyi Ernő szükségesnek tartja mindenekelőtt megjegyezni, hogy indítványa nem tartalmaz bizalmatlansági szavazatot a közlekedési minisztérium iránt, hanem indítványát tette azért, mivel anyagi jólétünk múlhatlan föltétele a csatornarendszer és vasúti hálózat s ennek tervezésére országos bizottságot tart legalkalmasabbnak. Szóló hoszabb beszédben Anglia Francziaország és Belgium példáira utal, hol a közlekedési eszközök nagy horderejét már rég felismerték; azután kimutatja a hiányokat, melyek onnan származtak, hogy a folyószabályozási és vasúti munkálatok nálunk nem egy rendszeres terv alapján eszközöltettek. De szóló még nagyobb fontosságot tulajdonít a közutak építésének, mert e nélkül az ipar és kereskedelem sehol sem fejlődhetik. S a közutak építése körül látszott leginkább a tervhiány, a mit a pénzügyi bizottságiól is ismert, a midőn az 1869-ki költségvetés alkalmával a közlekedésügyi minisztériumot forgalmi viszonyainknak megfelelő gyökeres reformterv előterjesztésére szólította fel. Az ennek folytán a minisztérium kebelében összehívott bizottság a legtöbb tekintetben ellenkező nézetben volt, mint a pénzügyi bizottság s egy megállapított terv hiányában sem a képviselőház sem a minisztérium nem járhatott el következetesen. Az úthálózat tervezésén kívül nagy fontosságú kérdésnek tartja szóló azt, hogy mily után fedeztessék a közlekedési eszközök szaporítása által származó nagy költség. El kell határozni, hogy az utak kölcsön útján építendők-e s ez esetben, hogy a kölcsön mi módon vetessék fel. Fontos kérdésnek tartja továbbá, hogy a fizetendő kamat egy része vám útján fizetendő-e, vagy mint Francziaországban, hol nincsenek vámok. Az enqnétek ellen felhozatik, hogy lassan munkálkodnak. Ezt nem tartja veszteségnek, mert ha az enquéte csak két év alatt készülne is el munkálatával, jobb, mintha ez idő alatt egy pár mérfölddel többet építünk, mert rendszer hiányában — ebben nincs köszönet. Végül ajánlja elfogadásra határozati javaslatát. Elnök a jegyzőkönyv kivonatát felolvastatja és hitelesítteti s a községi törvényjavaslattal a főrendekhez küldi. — E rövid félbeszakítás után, szólásra senki sem lévén felirva: Gorove István, közlekedési miniszter felel Simonyinak. A határozati javaslatnak azon részét, mely a kőutak kiépítésére vonatkozik, készséggel elfogadja s igyekezni fog annak eleget tenni. A többire nézve többféle észrevételei vannak. E határozati javaslat kivitelének a vízi közlekedési eszközök képezik legnagyobb akadályát. Simonyi is azt kívánja, a múlhatlan szükséges is, hogy a tervvel együtt a költségvetés is terjesztessék be, de ez oly nehézségekkel jár, amelyekkel egy-két év alatt nem lehet tisztába jönni. A tudomány mai álláspontján sem a Dunának sem a Tiszának 50 év előtt készült szabályozási terveit nem lehet használni s új tervek készítése évtizedekbe kerül. A vasutakat illetőleg sem lehet Simonyival egy véleményen, mert a végpontok iránti határozat nem mindig frigg a kormánytól. Kéri a képviselőházat, hogy a javaslatot, mint gyakorlatiatlant ne tegye magáévá. Simonyi Ernő mint indítványtevő védelmezi javaslatát. A miniszter által felsorolt nehézségekkel megküzdöttek más nemzetek is, mert az általa javasolt mód nem új, más nálunknál előrehaladottabbak ezen az uton jártak. — A többség nem fogadta el a határozati javaslatot. — Következik ezután az Iványi Dániel és Halász Boldizsár által közelebb beadott határozati javaslatok felvétele vagy mellőzése fölötti kérdés. — Miután a többség mind a két javaslat felvétele mellett nyilatkozott, az ünnep utáni ülés napirendjére tűzetnek ki. — Következik napirenden: az úrbéri viszonyok rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Huszár Imre a közp.bizottság előadója ismerteti a vezérelveket, melyekből a bizottság kiindulva a beterjesztettjavaslatot elfogadta és csak külalakjára és beosztására nézve látta szükségesnek változtatásokat tenni. Ajánlja a bizottság előterjesztését az elfogadásra. — A ház általánosságában elfogadván ajavaslatot, áttér a részletes tárgyalásra. — Az 1 §-hoz Kiss Sándor ajánl módosítást, mely azonban nem fogadtatik el, hanem a ház az első öt szakaszt vita nélkül a szerkezet szerint szavazza meg. — A 5. §-nál Madarász József a bérszedési jog megszüntetést az úrbéri telkeken épített száraz-, szél-, vagy gőzmalmokra nézve is kimondani inditványozza. — Ez ellen szólnak Nehrebeczky Sándor és Paczolay János, mig Simonyi Ernő a módositványt pártolja. A többség az eredeti szerkezetet fogadja el. Salamon Lajos a királyi kisebb haszonvételek tárgyában azt kérdi az igazságügyminisztertől: a korcsmáltatási jog szabályozásáról a miniszter külön törvényt ígért, elkészült-e javaslata, vagy mikor szándékozik azt benyújtani. Horvát Boldizsár azt feleli, hogy a minisztertanács még nem határozott a javaslat fölött és pedig azért, mert a megváltási modalitások igen bonyolódottak. Mielőtt e kérdés tisztába hozatnék, a pénzügyminiszternek is statistikai adatokat kell szereznie arról, hogy mennyire megy a kárpótlás, melyet az államnak közvetítés alá kell vennie. A kormány rajta lesz, hogy a kérdés mielőbb oldassák meg s aztán a tvjavaslatot is csakhamar be fogja terjeszteni. — Ezután a vita nélkül megszavaztatnak a 7-9. §§. A 10. § nál: Tisza Kálmán a b) pont ellen tesz mejegyzést. E pont azt mondja, hogy az 1859. év végéig történt foglalások iránt nem lehet keresetet indítani, ha ez 1859. decz. 31-ig meg nem indíttatott. Ez azt teszi, hogy létezhetik egy időszakban elkövetett foglalás, amelyre nézve keresetet indidítani sohasem lehet, mert ha 1859. év deczemberben történt a foglalás, ugyanazon év decz. Stig csakugyan keresetet indítani nem lehetett. Ez nem lehet a törvényhozás intenziója. Már az 1853-ban megjelent patens az 1820-tól történt foglalásokra nézve három évi időt engedett, mely alatt kereset indítható. Ezen patens értelme szerint tehát azt kellene mondani, hogy az 1859. év végén a terminus csak azon foglalásokra áll, melyek 1853 előtt történtek; azonban itt, miután azóta számos ítélet, bírói eljárás is jött közbe, kérdés vájjon lehetne-e ezt czélszerűnek kimondani, mert természetesen ennek, ki vagy ki nem mondása nagy mérvben függ attól, hogy mi volt az eddigi bíróságok eljárása ? — Ha a miniszter ez iránt nem ad felvilágosítást, indítványozza, hogy e pont holnapig függőben hagyassák. Horváths Boldizsár a pont függőbenhagyását kéri, holnapig tájékozást fog magának szerezni az e tekintetben követett bírói gyakorlatról. — Megszavaztatnak ezután a következő szakaszok a 15 §-ig. Madocsányi Pál e kihagyását indítványozza, ellenében Nehrebeczky Sándor a szövegezést pártolja. Ghyczy Kálmán a maradványföldeket illetőleg tesz módosítást s a végére e szavakat kívánja tétetni: „Ezek a zsellérek által megváltandó maradványföldekül tekintendők, a mennyiben az úrbéri táblában kitett mennyiséget túlhaladják.“ Várady János a szakasz kihagyása, Paczolay János pedig a szöveg mellett szól. Justh József Ghyczy módosítását pártolja, míg Zsedényi Ede a szakasz kihagyása mellett van. Horvát Boldizsár Ghyczy módositványához TÁRCZA. vagy a Monte Beni családrege. Irta HAWTHORNE NÁTHÁNIEL. Első kötet. XXII. Fejezet. A Medici kertek. „Donatello — monda Miriam aggódva, midőn a Barberini téren áthaladtak — mit tegyek önért, szeretett barátom ? Ön reszket, mintegy a római láz hideg rohama alatt.“ „Igen — monda Donatello — szivem didereg.“ Mihelyt összeszedhette gondolatait, Miriam az ifjút a Medici villa kertjeibe vezette, remélvén, hogy azon bájos magány csendes árnya és napsugara némileg felfrisiti kedélyét. A kertek itt régi divat szerint egyenes ösvényekkel vannak ellátva puszpángfa szegélylyel, mely igen magas és sűrü sövényt képez, s époly egyenesen meg van nyírva és csipkedve, mint valamely kőfal. Vannak zöld fasorok messze kilátással, cserfák által beárnyékolva, s az ösvények minden átmetszésénél fafonadékkal borított köütéseket talál a látogató, amelyeken megpihenhet, valamint márvány szobrokat, melyek elhagyatottan tekintenek reá, sajnálván elvesztett orrukat. A kert szabadabb részében, a nyaraló faragott homlokzata előtt szökőkutak, virágágyak és edényekben nagy menynyiségű rózsák láthatók, melyekből Olaszország kellemes napja illatot csal ki, melyet a nem kevésbé kellemes szellő mindenfelé szétszór. De Donatello semmi örömet sem talált e dolgokban. Hallgatag közönyösséggel ment tova, és sajátságosan félig nyílt, vad szemekkel nézett Miriamra, míg ez összhangba igyekezett hozni az ifjú kedélyét az övével, s így könnyebbíteni meg annak szívét a tehertől, mely nehézkesen függött rajta. Leültette őt egy kőpadra, hol két boltíves fasor metszette egymást úgy, hogy azonnal észrevehették már messzünnen az ösvényen bármely esetleges tolakodó közeledését. „Kedves barátom — mondá, hanyagul leeresztett kezeinek egyikét mindkét kezével megragadván — mit mondjak önnek, hogy önt vigasztaljam ?“ „Semmit!“ felelé Donatello szomorú tartózkodással. „Nem vigasztal engemet többé semmi.“ „Én elfogadom saját szerencsétlenségemet — folytatá Miriam — saját vétkemet, ha ugyan vétek az — és legyen bár vétek avagy szerencsétlenség, el fogok tudni bánni vele. De ön legkedvesebb barátom, ki a legritkább teremtmény volt e kerek világon s oly lénynek látszott, kihez a bánat fel nem hathat — ön, kiről én azt hittem, hogy oly fajhoz tartozik, mely örökre eltűnt, egyedül ön maradván életben, hogy mutasssa az emberiségnek, mily örömteli és vidor élet volt otthonos egy rég elmúlt korban — mi dolga van önnek a bánattal avagy a vétekkel ?“ „Úgy szállottak meg, mint más embereket,“ mondá Donatello duzzogva. „Kétségtelenül én is arra születtem.“ „Nem, nem, azok velem jöttek,“ viszonzá Miriam. „Enyém a felelősség ! Oh miért születtem én ? Miért kellett nekünk találkoznunk ? Miért nem távolítottam el önt magamtól, tudván — mert szivem megtiltotta, — hogy a köd, melyben járok önt is el fogja lepni. Donatello nyugtalanul feszengett azon ingerlékeny türelmetlenséggel, mely gyakran együttjár az önmagával tehetetlen kétségbeesés hangulatával. Egy kettős farkú barna gyík — melyhez hasonló csodát gyakran hoz létre a római napfény — futott át lábai között s hozta őt rémületbe. Azután csendesen ült egy ideig, valamint Miriam is, ki egész szivét rokoszenvvé igyekezett olvasztani s azt mind rá árasztani, habár csak egy pillanatnyi szívélyességéért is. Az ifjú szivéhez emelte kezét, és amint Miriam keze is abban nyugodott, készakarva azt is vele emelte fel. „Nagy súly nehezedik itten reám !“ mondá. Miriam rémülve képzelte észrevenni (de határozottan elfojtotta e képzelmet), hogy Donatello csaknem észrevétlenül összerezzent, a midőn saját kezét szivére szorítván, azzal együtt az övét is oda szorította. „Bizza reám szivét, édesem! folytatá Miriam. „Engedje hordanom egész súlyát ! én képes vagyok azt elviselni, mert nő vagyok és szeretem önt! Én szeretem önt , Donatello. Nem vigasztalja önt e vallomás ? Tekintsen reám ! Eddigelé kedves voltam az ön tekintetének. Nézzen szemeimbe ! Nézzen lelkembe! Keressen oly mélyen, amint csak tud s nem fogja felét sem látni azon gyöngédségnek és azon átengedésnek, a melyet e pillanattól kezdve ön iránt táplálok. S mindaz, amit kérek, abban áll, fogadja el azon teljes önfeláldozást ( mely azonban égő szerelmemnek épen nem áldozat), a melylyel orvosolni iparkodom a bajt, melyben én érettem rohant!“ Miriam mindezen hő nyilatkozatára Donatello mély hallgatással felelt. „Oh, szóljon hozzám!“ kiáltott fel az ifjú hölgy. „Legalább ígérje meg, hogy lassanként némileg ismét boldog leend !“ „Boldog ?“ mormogá Donatello. Oh, soha többé! soha többé!“ „Soha ?“ Oh, az hozzám intézve, borzasztó szó!“ feleié Miriam. „Borzasztó szó arra, hogy egy női szívre ejtsük, a mely szereti önt s tudja, hogy ő okozta az ön szerencsétlenségét! Ha szeret engemet, Donatello, ne ismételje azt. És ön bizonnyal szeretett engemet?“ „Szerettem" feleié Donatello komoran és tartózkodással. Miriam eleresztette az ifjú kezét, de egyik kezét mégis a Donatellóé mellett hagyta s várt egy pillanatig, hogy lássa, tesz e valami kísérletet, hogy azt visszatartsa. Ez egyszerű kisérlettől nagyon sok függött. Mély sóhajjal — mint a minővel néha az alvó fordul meg zavart álmában — Donatello megmegváltoztatta tartását s két kezét homlokán kulcsolta össze. A római april kedves melege, mely májusba hevült át, egészen betöltötte a légkört körülöttök ; de amint Miriam ez önkénytelen mozdulatot látta s hallotta ama megkönyebbülő sóhajt (mert úgy értelmezte azt), borzadály futotta át egész valóját, mintha az Apenninek legfagyosabb szele fuvalt volna reá. „Nagyobb szerencsétlenséget okozott önmagának, semmint gyaníthattam volna,“ gondolta magában kifejezhetlen szánalommal. „Oh, ez szomorú csalódás volt ! A boldogság egy nemét nyerhette volna e tettének következményéül, ha arra szerelem indítja, mely elég életerős túlélni ama borzasztó pillanat dühét — elég hatalmas saját törvényt szabni, s igazolja magát a természetes lelk komédiának vége, a városház ki van ürítve — írja a „J. de Génévé“ lyoni levelezője márczius 25-ről. Az események foglalatja ez: Kiürülvén a pénz a forradalmi község pénztárában, a bizottság tagjai megkeresték a bankot, hogy előlegezzen 2 milliót, feleletül azonban azt nyerték, hogy aláírásuk nem lévén ismert, a bank előbb tudomást szerez magának kilétükről s értesítni fogja őket minél előbb határozatáról. Látva, hogy hitelük nincs s tapasztalva, hogy a nemzetőrség nem hajlandó őket támogatni, a bizottság tagjai vették észre, hogy vége mindennek. Nem maradt egyéb hátra, mint visszavonulni vagy polgárháborút idézni elő. Hosszas tanácskozás után a fogoly prófethez a következő levelet intézték: „Lyon községe! Tekintve, hogy a nemzetőrség által kikiáltott ideiglenes község nem részesül többé a nemzetőrség támogatásában; tekintve, hogy a nemzetőrség kötelességet mulaszt el, midőn a községet nem támogatja, a község tagjai mandátumaikat leteszik, aláírva Blanc, Parratton.“ Az okmányt a Valentin ajtaja elé állított őrre bízták, meghagyván neki, hogy azt egy negyed óra lefolyása alatt kézbesítse. Ők pedig elillantak. Valentin azonnal tudtul adta Crouzat tanknak megszabadulását, maga pedig a bankhoz sietett, ahova csak hosszas fölvilágosítások után eresztették be az őrök. Hét órakor reggel a harmadik zászlóalj, a rend legszigorúbb föntartója elfoglalta a városházát. Megérkezett csakhamar Crouzat trink is s a tricolor zászlót azonnal kitűzette. A városház főtermében semmi különös válkifurdalások ellen. De végrehajtani egy borzasztó gyikosságot (és ez volt bűne, hacsak a szerelem megsemmisítve az erkölcsi distinctiókat máskép nem intézkedett volna) minden más jobb ösztönből, mint egy gyermek hiú képzelgése! Én sajnálom őt szívem egész mélyéből! Ami engemet illet, én túl tettem magamat mind a magam, mind a másik sajnálatán “ Felkelt az ifjú oldala mellől s elébe állt szomorú, sajnálkozó tekintettel; a megtört lélek tekintete volt ez, siratva magában nem annyira a bánatot, mint inkább azt, amit mélyebb rokonszenve mondatott vele. „Donatello, nekünk válnunk kell,“ mondá, mélabús szilárdsággal. „Igen, hagyjon el engemet! Menjen vissza régi kastélyába, mely amint ön mondá nekem, uralja a zöld völgyet az Apetininek között. Úgy mindaz, ami történt, csak rosz álom gyanánt tűnik fel. Mert álom közben a lelkiismeret alszik, s gyakran mocskoljuk be magunkat vétekkel, a melyre ébrenlétünk perczeiben képtelenek volnánk. A tett, melyet ön múlt éjjel végrehajtott, épen nem volt más mint ily álom, s ép oly kevés alappal birta mint ön tenni vélt. Menjen, és feledje el az egészet!“ „Oh, az a borzasztó arca! mondá Donatello, kezét szemére szorítva. „Valótlanságnak tekinti kegyed azt?“ „Igen, mert ön alvó szemmel tekintett reá,“ viszonza Miriam. „Valótlanság volt, és hogy ön is annak érezze, szükséges, hogy ne lássa ön többé arczomat. Egykor talán szépnek tartotta ön, most azonban elvesztette báját. Mindamellett most is meglehetne azon szomorú hatása, hogy visszahozná a múlt képzelődést s nyomában a lélekmardosást és aggodalmat, mely az ön egész életét elsötétítené. Ennélfogva hagyjon és feledjen el engemet!“ „Elfeledni kegyedet, Miriam ! “mondá Donatello, némileg felrázkódva kétségbeesett közönyösségéből. „Ha emlékezhetném kegyedre s láthatnám kegyedet azon borzasztó arcz mellett, mely reám mered a kegyed vállain keresztül, az ha nem is örömemre, legalább vigaszomra szolgálna.“ „De mivel azon arcz kisérti önt az enyém mellett — viszontá Miriam, hátra nézve — nekünk szükségképen el kell válnunk. Isten önnel tehát! De ha valaha — balsorsban, veszélyben, szégyenben, szegénységben, vagy bármely sebző aggodalomban, bármely leroskasztó teher alatt — szüksége lesz önnek egy életre, melyet teljesen E hó 16-án bizottmányi gyűlés tartatván Kaposvárott a járásbíróságok leendő helyének megállapítása ügyében, a bizottmány egyértelemben határozta el a járásbíróságok székhelyeit. Egyedül az igali járás székhelyének meghatározása körül támadt élénk vita. Sokan Tabut jelölték ki, némelyek Kecsesét, Karadot s ezek után Kőröshegyet a járás leendő székhelyéül. S bár Tab mellett szól minden közérdek, mégis csak 7 szavazat többséggel lehetett keresztül vinni Tabot A tabi népnevelési egylet — s ezt örömmel fel kell áldozni, csakhogy az öné kissé kényelmesebb legyen: szólítson engemet! Amint a dolgok jelenleg közöttünk állanak, ön drágán vásárolt meg engemet és most csekély értékűnek talál. Dobjon el tehát! Ne legyen soha többé szüksége reám. De ha máskép volna, egyetlen óhajtás — még egy ki sem mondott óhajtás is — önhez fog vinni engemet!“ Egy perczig szünetelt, feleletre várva. De Donatello szemei ismét a földre irányultak s elvadult szelleme és túlterhelt szive egyetlen szót sem talált feleletül. „Ezen óra azonban ne jöjjön el soha,“ mondá Miriam. „Tehát isten önnel — isten önnel örökre !“ „Isten önnel,“ mondá Donatello. Hangja alig hatott át a szokatlan gondolatok és indulatok körén, melyek sűrű, sötét felhő gyanánt reá nehezültek. Valószínűleg oly zavaros közegen keresztül látta Miriamot, hogy képzeletinek tűnt fel előtte; hangját csak gyenge, elhaló visszhangban hallotta. Miriam elfordult az ifjútól, és bármennyire vágyódott szíve feléje, nem akarta megszentségteleníteni e súlyos elválást egy ölelés, vagy csak egyetlen kézszorítás által sem. Csakhamar az oly hatalmasnak látszó szerelem után, mely oly borzasztó tettre szolgált ösztönül, elváltak egymástól minden külső látszat szerint, és oly hidegen, mint oly emberek, kiknek egész kölcsönös érintkezésök egyetlen órányi időre szorítkozik. És Donatello, midőn Miriam eltávozott, egész hosszában kinyujtózott a kőpadon s kalapját szemére vonta, mint azt a szunnyadozó Olaszország renyhe és könnyűvérü fiatalsága szokta tenni, midőn az első alkalmas árnyékban leheveredik, s déli álmot lop. Eltompultság szállotta meg, melyet ő oly álmosságnak tartott, a minőt ártatlanul lefolyt napjaiban ismert. De csakhamar lomhán felemelkedett s elhagyta a kertet. Szegény Donatello összerezzent néha, mintha kiáltást hallana néha ismét visszahökkent, mintha egy félemletes arcz tolakodott volna közel az övéhez. E szomorú hangulatban, elvadítva a bűn és bánat újdonsága által, alig mutatott fel valamit azon sajátságos hasonlatosságból, amelynek révén és saját kedvtelésökre, három barátja tréfásan Praxiteles valóságos Faunja gyanánt ismerte őt el. (Folyt. köv.) járul. — A többség e módosítással szavazza meg a bizottság szerkezetét. — Ezzel az ülés véget ért. Holnap 9 órakor ülés. — A főrendiház mai ülésében a képviselőház jegyzője átnyújtja a községek rendezéséről szólójavaslatot az illető jegyzőkönyvi kivonattal együtt. Ajavaslat felolvastatván, a jogügyi bizottságnak adatik ki véleményezésre. Miután még harmadszori felolvasás után az államköltségvetési törvény kihirdetettnek nyilváníttatott, az ülés véget ért. Pár is, Páris a mai napon a legbékésebb jelleget tünteti fel, vasárnap van s felséges nyári időt élvezünk — írja a „D. News” párisi levelezője 26 áról. A kibékülés nyilvánulásai minden lépten nyomon megújulnak s az emberek összecsoportosulva az utczasarkokon sajnálkozásaikat fejezik ki az átélt zavarok fölött, a vádat az egész „félreértésért“ a „rurális“ nemzetgyűlésre hárítván, mely ocsmányul megsértette Párist, a midőn falai között ülésezni vonakodott s kereskedését bukásra kárhoztatta. Különös tapasztalni, mily könnyen megbarátkozik a közvélemény a bevégzett ténnyel. A párisiaknak igen tekintélyes része legkevsbé sem rokonszenvez a vörösökkel, kik jelenleg diadalmaskodtak, de most, amidőn diadaluk bevégzett tény, érdekes látni, mennyire hajlandó belátni a nép, hogy a vörösöknek mégis igazuk volt s hogy Páris csakugyan helyes okból elégedetlenkedett. Elfeledték vereségüket, el villongásaikat s örülnek, hogy megmenekülhettek a polgárháborútól. Páris a vörösek és nemzetőreik kezébe szolgáltatva a lehető legcsendesebb város s oly elégült s boldog képet mutat, mint bármikor egy szép verőfényes vasárnapon. A színházak ma estére mindnyájan tartanak előadást s a mulatságok egész sora régi jó kedvével kezd beköszönteni. Mit is búsuljon a párisi nép ? Előbb a császárság terjeszte ki fölötte védszárnyait — a nép nem szerette a császárságot, de megelégedést talált az általa biztosított rendben s a nyújtott gyönyörökben. Most a vörös köztársaság fészkelte be magát; a párisiak talán ezt sem szeretik, de elfogadják azon feltét alatt, hogy első életszükségletüknek , a gyönyöröknek élvezését meg ne tagadja tőlük. A felkelő nemzetőrök mindenfelé láthatók s mint a főváros elismert urai tagadhatlanul nyájasak és udvariasak magaviseletökben. Bármerre fordultam már ma, mindenfelé meglepetve kellett tapasztalnom a katonák szeretetreméltó előzékenységét. A vendőme téren még mindig ott láthatók az ágyuk, de többé nem a de la Paix utczának szegezve, hanem a béke jeléül a Napoleon szobor felé irányítva. Délután Montmartre felé irányzom lépteimet s ott mindent még nagyobb csendben találtam. A magaslatokat nem őrizték a korábbi szigorral. Nők és gyermekek járkáltak fön ide s tova az ágyuk körül. A sz. Péter-téren a nők zöldséget s más egyéb apróságokat árultak, melyek között német szivar és dohány is szerepelt. A választások egész napon át teljes rendben folytak. A kormánypárti lapoknak azon felhívása, hogy ne vegyenek részt a polgárok a szavazásban, megbukott a párisi polgármesterek azon elhatározására, hogy a választásokat támogatni fogják, így aztán nagy számmal sereglettek a választók az urnákhoz, melyek ma egész éjfélig ki lesznek téve. Az összes párisi polgármesterek csatlakozása eme választásokhoz nagyfontoságú lépés, melynek horderejét a nemzetgyűlés, úgy látszik, nem képes felfogni. Valóban felkaczagtam, midőn egy londoni lapban azon távirati tudósítást olvastam, hogy Thiers lord Lyons előtt a helyzet urának mondotta magát. Ez nagyon távol áll az igazságtól, mert épen megfordítva, a helyzet ura Thiersnek. Meg vagyok azonban győződve, hogy Thiers mély belátásával a körülményekhez képest módosítani fogja politikáját s nem engedi meg, hogy Francziaország egysége csorbát szenvedjen, vagy a poroszok okot találjanak a háború megújítására. Marseille egészen Páris értelmében nyilatkozott. Ott az a jelszó: „Éljen Páris! Le Versaillessal!“ Lyont pedig eléggé ismerem s tudom, hogy ha Páris és Marseille együtt tartanak, ő azonnal csatlakozik hozzájuk. Gambont a közp. kormány követségbe küldötte Garibaldihoz Caprerára, Thiers rendeletére azonban Bonifaccioban elfogatott. A St. Antoine külvárosban nagy izgatottságot keltett a hír, hogy a nemzetgyűlés tegnap d’Aumalenget nevezte az összes franczia hadak fővezéreül. E kacsát Paschal Grousset, a Noir Victorféle ügyből ismert ifjú korsikai, s a vörösek félhivatalos lapjának, a „Nouvelle République“-nak szerkesztője bocsátotta vízre. Midőn ugyanis ma állig fegyverezve, de mindamellett békésen szavazni indultak a Bastille-negyed választói, az újságáruló gyerkőczök eme lapot kezdettek két kézzel osztogatni közöttök. Mire rögtön e felkiáltásokra fakadtak a békés választók : „Ez az! El vagyunk adva, el vagyunk árulva! Halál az orléanistákra !" E lapból értesültek a párisiak Aumale herczeg kinevezéséről s egész elkeseredve mentek szavazni a községre. A választások eredményéről még nem hallottam semmi bizonyosat. A diadalív körül állomásozó nemzetőrök által este feleresztgetett apró rakéták s más tüzijátékfélék után ítélve azonban azt kell gyanítanom, hogy a község ügye jó lábon áll. Az első, vagyis a Palais Royal-negyedben — írják ugyanazon lapnak 27-ről — a tegnapi választásnál a rend emberei győztek. A bejegyzett 22,500 választó közül szavazott 11,034 s énből a vörösök jelöltjei csak 3,600 szavazatot nyertek. — A második, vagyis a tőzsdenegyedben szintén a kormánypártiak jutottak felszínre, hol 22,853 beíit szavazó közül 11,180 szavazott s csak 4000 a vörösekre. A 7 ik negyedben 22,092, választó közöl csak 5,165 en szavaztak. A „Paris-Journal" a szavazásban részt nem vettek számát 250,000 re teszi, ennek aztán az lesz eredménye, hogy a történt választások a szavazók mértéket meg nem ütő számánál ,fogva — ismétlendők lesznek. A 8 és 9 ik negyedben kétes az eredmény, mig a többi negyedekben határozott többségben vannak a vörösek. A mai párisi választások után bizton várható, hogy a Versailles i nemzetgyűlés haladéktalanul fel fog oszlattatni s egy másik fog választatni a Párishoz csatlakozandó nagyobb városok kívánságainak megfelelően. A párisiak már csak napok szerint számítják a Thiers kormány fenállását s ha nem is tűnik el egészen a minisztérium, legalább lényeges változásokon kell átmennie. A közp.bizottság annyira ura Párisnak, hogy Saisset tengernagy parancsot adott zászlóaljainak, térjenek vissza tűzhelyeikhez. — A közp.bizottság közzéteszi Amoureuxnek a Lyonsba küldött delegátusnak f. hó 24-éről hozzá intézett következő jelentését : Lyonba érkezve legott a városházára vezettettünk, s az erkélyen megjelenni szólittattunk fel, hol 20 ezer polgár éljenzéssel fogadott bennünket. Az itt állomásozó 24 zászlóalj közül 18 késznek nyilatkozott a párisi 215 zászlóaljhoz csatlakozni. Egyetlen csepp vér sem omlott eddigelé, hála az ideigl. bizottság előintézkedéseinek. A versaillesi kormányt itten nem ismerik el. Végre, diadalt aratott a népügy s egyedül Páris van elismerve az ország fővárosául. Az uj községi tanácsok teendőit a vörösek hivlapja következőben adja elő: Első feladatuk leend oly „carta“, oly okmány kieszközlése, a minőt őseink a középkorban az ő „commune“-jöknek neveztek. Ezután módot kell keresniük, mely által a közhatalom elismerje és biztosítsa a municipális autonómia alapszabályait. Páris egyesülve a felszabadult többi városokkal, saját valamint Lyon és Marseille, sőt rövid időn talán tíz más nagyváros nevében is, azon szerződés pontjait fogja tanulmányozni, mely eme városokat a franczia nemzethez kötendi s egy ultimátumot tesz le, mely magába foglalja az illető városok autonómiájának s municipalis souverainitásának biztosítékait. Ugyanazon lap emlékezteti olvasóit, hogy az 1848-ki választási törvény értelmében a bejegyzett választók többsége elég volt a választásra. A közp. bizottság fentartja ama törvény szellemét s a község kifejté a „szabad község a szabad államban“ elvét, követelvén, hogy minden tulajdonkép és kizárólag párisi ügy a párisi község hatásköre alá tartozzék. A „Nouv. Rép.“ tanácsolja a községnek, mondja ki a „rothadt“ nemzetgyűlés feloszlatását s rendelje el tagjainak törvény elé állítását. — A „Cri du Peuple“ igen heves czikket közöl a párisi polgármesterek ellen. A „Vérité“ egy új minisztériumról beszél, mely közelebb Versaillesban alakulna Broglie és Mac-Mahon kül- illetőleg hadügyérökkel. A lyoni felkelés meghiúsulása. tozást nem lehet fel észrevenni, kivéve egy jókora kancsót (dame-jeanne), amelyből a tisztelt bizottság tagjai bátorságot merítettek. Elfogatások a perrache-i vasútnál fordultak elő. A párisi küldöttek tervek meghiúsulta után vissza szándékoztak térni a darázsfészekbe, de Andrieux föltatóztatta őket s azt kérdezte tőlök, hogy kinek nevében beszéltek, mire ezek úgy feleltek: „a bizottság és az erő nevében.“ „És én — replicázott a köztársaság rendőre — én a jog és az erő nevében szólok önökhöz“ s becsukatta az izgatókat. Estére hite hamva sem volt a lázadásnak. A nemzetőrség igen higgadtan viselte magát. Nagy ünnepélyességgel vonultak be a belforti mozgók s a népesség által kedvező fogadtatásban részesültek. Az utczákon végig menő 7—8000-re menő nemzetőr után Hónon, a lyoni polgármester lépdelt a városi tanács tagjaival. Másnap, 26-án délelőtt a városház pinczéiből nagy menyiségű lőport hoztak föl, amit a forradalmi község rejtett oda. A rend tehát helyreállott Lyonban, de ki felel arról, hogy nemsokára ismét meg nem lesz zavarva ? Az angol parlament. A lordok háza 27-én tartott ülésében az elhalt nő nővérével történhető házasságra vonatkozó törvényjavaslatot vette elő, melynek második olvasását Penzance lord hozta rövid beszéddel indítványba. Utána Northumberland hg. szólalt fel e bill elvetése mellett, majd Lifford szólott még mellette s Denman ellene; ezután a lordok megoszolván, szavazás történt, melynél az említett törvényjavaslat 97 szavazattal 71 ellenében elvettetett. Az alsóház ugyanaznapi ülésén több interpelláló után Disraeli figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy a Ballot féle törvényjavaslat második olvasását ne jövő hétfőre tűzze ki, mivel ekkor kezdetvén meg az évnegyedes ülések, a ház számos tagja hiányozni fog. Gladstone sajnálatát fejezte ki a fölött, hogy a dolgon nem változtathat. Graves ezután kívánatosnak mondotta, hogy az ország kereskedelmi kikötőinek védelmére pótintézkedések tétessenek s csekély ülepedésü ágyunaszádok épittessenek, melyek nehéz ágyakkal felszerelve szükség esetén helyi vagy más erőkkel láttassanak el. Brassey támogatta ez indítványt, Headlam, Laird s más nagy kikötővárosok képviselőivel együtt, de amidőn Goschen kijelentette, hogy a kormány különben is építtet már ily naszádokat, Graves ebben megnyugodott s indítványától elállóit. Elnök aztán elhagyván székét a házbizottsággá alakult, mely ott Gécsben a tengerészeti budgetet kezdette fejtegetni. Előrebocsátva tudatta, hogy Childers, ki oly nagy szolgálatokat tett az országnak a tengerészeti ügy fejlesztése körül — jelenleg gyengélkedik. Azután tudatta a bizottsággal, hogy a tengerészeti budget ez évre 9,750,000 font sterlinget vesz igénybe, vagyis a kiadások e téren a múlt évhez képest 385,826 futtal növekedtek- Ez összeget három részre osztotta, kijelentvén, hogy 5,518,000 fut a személyzetre fog fordíttatni élelmiszer és ruházat alakjában, 3.500.000 font tengerészeti járművekre és 700 ezer font különféle szükségletekre. Majd kifejtette, hogy az ez évi hajóépítés programmja egyedül a már készülőfélben levő pánczélos és egyéb hajók befejezésére fog szorítkozni s újabb hajók épitése nem fog eszközlésbe vétetni, ezenkívül még csak kellő számú ágyunaszádok épitése vétetvén fel. Végül az ágyuk számára térvén át, konstatálta, miszerint a kormány jelenleg a szükségnek megfelelően kellő számú ágyukkal rendelkezik, s ez évben aránylagos tartalékról is fog gondoskodni. Hay kritika alá fogta eme jelentést s kezdeményezésére élénk vita fejlődött a tengerészeti adminisztratió elvei és a tengerészeti politika fölött, melynek befejeztével az ülés feloszlott. Vidéki dolgok. Somogyi levél, Márcz. 25.