Ellenőr, 1871. április (3. évfolyam, 198-226. szám)
1871-04-08 / 205. szám
szolgálatot azáltal, ha a jelen küzdelemben a francziákat magukra hagyjuk és nem interveniálunk. Marquardsen meg van győződve, hogy a svájcziak hűsége constatálva lesz. Mindenesetre Németország meg tudja védelmezni azon németeket, kik külföldön meggyőződésükért szenvedtek. A két Reichensperger, Gappelt és Haider rövid megjegyzései után a vita bere kesztetett s a hat javaslat egyhangúlag elfogadtatott. Pár is. A polgárháború komolyan megkezdődött, írja a D. News párisi levelezője f. hó 2-áról Ma reggel nyolcz órakor ágyulövések halatszottak, mi engemet azonban legkevésbbé sem lepett meg, miután tegnap hire járt, hogy a Mars-mezőn ma nagy hadiszemle fog tartatni a nemzetőrök fölött a commune beszentelése alkalmából s tudván azt is, hogy a mi nemzetőreink nagyon szeretik a puffogatást. A boulevardokra lépve ki, feltűnően elhagyatottaknak láttam azokat, noha épen reggelizés ideje volt, a midőn legnagyobb szokott lenni a járókelők száma. A nép a Champs Elyséesre s a Mars mezőre sereglett, hogy jelen lehessen a hadiszemlén. Midőn azonban ide értek s hadiszemlének legcsekélyebb jelét sem látták, nem tudták elképzelni, mit jelentsenek az egymást érő ágyulövések. Valami névnap van talán? Utána néztek s úgy találták, hogy Mirabeau halálának évfordulója van. Semmi kétség mondok, miszerint a nemzetőrök a nagy republikánus hazafi emlékét ünnepük a maguk módja szerint, mint aki egykor rémülésben tartotta Versaillest. Mert noha már napok óta hallottunk híreket egyes apróbb összecsapásokról s a versaillesiak fenyegető készülődéseiről, senki sem hihette, hogy komoly ütközetre kerülhessen a dolog s hogy a heves ágyúzás csakugyan csatát jelent. Nagy néptömeg csoportosult össze a diadalív körül, honnan bombákat láttak Courbevoie fölött szétpattanni, melyek fokozatosan mind közelebb hatoltak Párishoz s végre egy bomba a körfalakon belül a 79. számú házra esett, sőt hallomás szerint egy másik a Roule boulevardon egy gyermeket meg is ölt. A nép ezek láttára rémülten futásnak eredt, kiáltozván: „Bombázni fogják Párist.“ A történtekről szóló hírek a legellenmondóbbak, az esti lapok a legtarkább tudósításokat köztik, a szemtanuk hihetetlen meséket beszélnek el. Halljuk, hogy Versaillesból már reggel mintegy 5000 ember indult ki mitrailleuseekkel Courbevoie és Puteaux ellen, melyeket a felkelők tartottak megszállva. A nemzetőrök közönséges puskákkal lévén ellátva, eleinte visszaverettek , a csata azonban egész napon át tartott anélkül, hogy tudnak, minő eredménynyel. A felkelők szerint a versaillesi sorkatonaság fraternizálni kezdett a felkelőkkel, a mögötte felállított rendőrkatonák azonban tüzet adtak a sorkatonaságra. Délután három óra felé egyik felkelő vezér beszédet tartott a párisiakhoz a hadügyminiszteri épület erkélyéről a Vendôme téren, tudatván, hogy a commune diadalt aratott, s hogy még ez éjjel Versailles ellen fognak nyomulni. Úgy látszik, miszerint a mai csatározásnak a Versailles kormány részéről nem volt egyéb czélja, mint a felkelőket a Szajnán át illő távolságra viszszanyomni, mert ez megtörténvén, az ágyúzás félbeszakadt. A felkelők a legrémségesebb színekben tüntetik fel mai vitézségüket, egész zászlóaljakat semmisítettek meg s mindenféle borzasztó öldöklést vittek véghez. Én azonban nyolc hó óta annyira hozzászoktam a nemzetőrök kérkedéseihez hogy most már érzéketlen vagyok mindenre, amit tőlök elbeszélni hallok. Lehet, hogy egész zászlóaljak megsemmisültek azaz eltűntek.; a kérdés csak az, miként történt mindez ? Keresztül vágták magukat? elfogattak? vagy mikép Rochefort mondaná, a Szajna partjairól Cocytus partjaira léptek talán? Páris azonban a legnagyobb izgatottságban van,mindenfelé a nemzetőrök dicsőítését hallani, kik most boszut esküsznek elhullott társaikért, mások a versaillesiak szándékait találgatják s terveket főznek megsemmisitésekre. Riadót vernek a dobok s a nemzetőrség fegyverben áll. Délután öt óra körül a Champs Elyséest s az oda vezető utczákat katonaság lepte el nagyszámú ágyúval és mitrailleusevel. Mit fognak tenni, az ég tudja. A hiszékenyek szerint Versailles ellen fognak nyomulni, szétverik a nemzetgyűlést s csodálkozásba ejtik egész Francziaországot. A felkelők parancsnokai különböző véleményen vannak : a józanabbak pusztán védelemre kívánnak szorítkozni, míg a türelmetlenek egyenesen Versailles ellen akarnak indulni, mely nézetet a nemzetőrök többsége is támogatja. Ma alkalmam nyit közelebbről szemügyre venni egyik hadtestét azon párisi nemzetőröknek, kik daczolni mernek Thiers feldicsért katonaságával. A 155. zászlóalj a csata színhelyére indulva, épen ablakom alatt pihent meg néhány pillanatra. Ez emberek magatartása a legkatonásabb volt s fegyvereiket szintén műértőleg rakták gúlákba, látszólag ügyes tisztek alatt állottak, jó zenekarral s csinos markotányos nővel ellátva. A nagyobb rész azonban valóságos terhet képező borjút czipelt hátán, mely halálra fárasztja a katonát, mielőtt rendeltetési helyére érve csatába ereszkednek. A commune egy rendelete elkülönzi az egyházat az államtól, s a nemzet számára lefoglalja a vallási testületek által kezelt egyházi vagyont. A párisi commune veresége. Ma reggel 6 órakor a sürgönyzé a „Times“ párisi levelezője e hó 3-án — nagy ütközet támadt a nemzetőrök és a versaillesi hadcsapatok között. Mintegy 100,000 nemzetőr vonult ki a városból 3 hadoszlopban , a baloldali Châtillon, a jobboldali Neuilly és Clichy, a középső pedig a Point-du-Jour-on keresztül. A Mont-Valerien megtámadtatván, hathatósan felelt s két részre osztá a párisi haderőket. A középső és a baloldali Meudon irányába vonult az issyi erőd által támogatva, mely a párisiak kezében van. E helyen komoly csata keletkezett. Bergerettlek, a párisi nemzetőrök főparancsnoka 10 órakor segédcsapatokat kért. Semmi kétséget sem szenved, hogy a község csapatai belátták, miszerint a tétlenség politikája kárhozatos lesz rájuk nézve és maguk idézték elő a tegnapi csatát. Ez azonban nem felelt meg reményüknek, mert egy, ezred kivitelével, mely a válság pillanatában a községet éltette, mind zászlójához hű maradt s bebizonyitá, hogy nagyobb hadképességgel bir, mint a nemzetőrség. Ma nagyobb mértékben folytatták támadásukat. Egész éjjel doboltak és harcztábort alkottak az avenue die Neuilly-n az avenue de la Grand, Armée-n és az elyrei mezőkön le egész az egyetértés térig. Őrtüzeket gyújtottak s nagy lelkesültség uralgott egész éjjel. A „Marsaillaise“-t, a „Chant du départ-t énekelték, a községet éltették és azt kiálták : „ Versailles!“ Reggel még a reactionarius járásokból is jöttek csapatok. 100.000 ember Bergerettöb főparancsnoksága alatt gyűlt össze. Ezeknek, 3 részre osztva, Versailles felé, támadásuk czéljához kellett vonulniok. A haditerv illetékesek álllása szerint, teljesen megbukott. A mai ütközet károsabb volt a községnek, mint a tegnapi. A kudarc fő oka, hogy nem hitték, miszerint a Mont-Valérienből lőni fognak rájuk, sőt ennek ágyúi elé mentek s ott állították fel ütegeiket. Az erőd parancsnoka egy ideig nem zavarta őket, de midőn rájuk lövetett, a legnagyobb zavarban visszavonultak. Sokan Párisba menekültek és árulással vádolták vezérletöket. Ez 8 óra előtt történt és több órát vett igénybe. Midőn a haderőket erősíteni akarták, nagyon kevesen jöttek elő .Azoknak pedig, kik az erőd alatt elvonultak, útjük el volt vágva a Mont Valérien tüze által. Mint mondják, a községi pártemberek helyzete nagyon kockáztatva van. A legújabb hírek szerint Bergeret tbb. 15,000 emberrel el van metszve, Flourensnak pedig, ki megszabadítására indult, meghagyták, hogy vele egyesüljön és ily módon mindkettő 30—35 ezer emberével kénytelen vagy magát megadni, vagy pedig a legnagyobb hátránynyal harczolni. Vannak, kik azt állítják, hogy Flourensnak sikerült Versailles-ba menni és a középső hadoszlop az Issy és Vauves erőd támogatása alatt előremehetett. Az előrehaladt ütegek élénken tüzeltek Sévres ellen. Châtillon-t mintegy 10,000 községpárti foglalta el. Mondják, hogy a Mont-Valérien és Buzenval között hevesen verekednek. 8 óra előtt elfoglalták a versailles-i csapatok a Reuil és Nanterre közti tért egész Courbevoie-ig, 8 óra után sok nemzetőri csoport szökött Párisba, a Valérien pedig folyton tüzelt Argenteuil irányában. 10 órakor az avenue de Neuilly telve van nemzetőrökkel. Némelyek Párisba mennek, mások a földre fekszenek vagy a közel vendéglőben isznak. Courbevoi irányában nem történt semmi hadi mozgalom. A községi csapatok fenen beszélnek és panaszkodnak az árulásról; van köztök néhány garibaldista és rendes katona. A Neuilly-hídnál egy jól szervezett hadosztály volt felállítva.Itt nagy rettegés állott be, mert azt beszélték, hogy a Mont Valérien tüzérsége lejött az erődből és az avenue népét fogja elűzni. Egy hadosztály rögtön kész volt szembeszállni az ellenséggel. A szökevények egész serge menekült át a hídon. Az avenue de Saint-Germain végén a nép a falak alatt keresett menhelyet. A Mont-Valerienből folyton Argenteuil felé ágyúztak. Két ló hullája feküdt az utón, mondjuk mindkettő Bergerettlek-é volt; a házakban egy sebesült nemzetőrt és egy holt garibaldista tisztet találtak. Egy bomba esett le a Mont-Valerienből az avenue végére, melyen néhány elhagyott ágyú állott. A Mont-Valérien tüzelése ezután lassan-lassan gyöngült. Egész Nanterre-ig lehetett menni. Közbeközbe golyószórók dörögtek. A község hadcsapatai teljesen elvesztették bátorságukat. A tisztek ruháért koldultak, hogy egyenkabátjukkal el ne árulják magukat. Azt mondták, hogy el vannak árulva. A sebesültek s a halottak számát, mely aránylag nem volt nagy, nem lehet meghatározni a harertér ropant terjedelme miatt. Golyósebek nem voltak láthatók. 3 óra tájban nem tüzelt többé a Mont Valérien. Az ütközet teljesen véget érte. A csendőrök idestova ügettek, hogy a szökevényeket elfogják. „Ön tehát egy kielégítőbb okról bír tudomással ?“ kérdé Kenyen. „Gondoltam egyre a múlt éjjel, míg a csillagokat vizsgáltam — felesé Donatello — de, bocsánat, nem szándékom azt megmondani. Egyik oka volt azonban őseim hosszabb és egészségesebb életének, hogy számos mulattató szokásuk és módjuk volt, melyek által magukat s magukkal együtt vendégeiket és barátaikat is felvidámitották. Ma már csak egy ily módunk van !“ TÁRCZA. 1 T A L A K Á L Á S, vagy a Monte Beni,,családrege. Irta HAWTHORNE NÁTHÁNIEL. KlisS Kötet. XXV Fejezet. Napfény. „Jerünk — modá a gróf — látom, hogy ön már is szomorúnak találja e régi házat. Valóban, én is úgy vagyok! Pedig vidám hely volt ez az én gyermekségemben. De látja ön, atyám idejében (és amint hallottam ugyanaz volt az eset Őseim végtelen során keresztül) nagybátyánk, nagynénék és mindennemű rokonok együtt szoktak volt élni, mint egy család. Ezek nagyobb részben vidám, barátságos nép voltak s melegen tartották egymás szivét.“ „Két szív elég lenne a felmelegítésre — jegyzé meg a szobrász — még az ily nagy házban is.Igaz, hogy a magános szív kissé fagyasztónak találhatja. De úgy hiszem barátom, miszerint az ön törzsének pezsgő vére az önén kivül még számtalan más évben is folyik ?“ „Én vagyok az utolsó.“ mondá Donatello szomorúan. „Mindnyájan eltűntek mellőlem gyermekségem óta. Az öreg Tamás el fogja önnek mondani, hogy Monte Beni levegője nem oly kedvező a hosszú életre, mint egykor szokott lenni. De rokonaim hirtelen kimúlásának titka nem ebben rejlik.“ „És melyik az?“ kérdé a szobrász. „Meg fogja ön látni!“ monda ifjú házigazdája. Ez alatt a szobrászt a számtalan termek egyikébe vezette be és frissítőket rendelvén, a vén Stella egy hideg tyúkot helyezett az asztalra, gyorsan ízletes rátortát csatolván hozzá, melyet Girolamo sebtében készített. Ezután cseresznyét, szilvát, baraczkot és egy tányér múlt évi termésű különösen finom fügét hozott. A vinczellér is mutatván ősz fejét az ajtóban, ura intett neki. „Tamás, hozz napfényt!“ mondá neki. Azt hitte volna az ember, hogy e rendeletnek a leggyorsabban úgy lehet engedelmeskedni, ha feltárja a zöld zsalu mindkét szárnyát s beereszti a déli nap fényét a gondosan beárnyalt szobába. De Monte Benin bölcs előrelátással a téli napokra, a midőn kevés a napfény s az esősekre, a midőn épen nem süt nap, firól fira szálló szokás volt a napfényt a pinezében felhalmozva tartani. Az öreg Tamás hozott fel belőle egy kis szalmával borított palaczkban, melyből kihúzta a dugaszt s kevés gyapotot eresztett bele, hogy felszívja az olíva olajat, mely a becses folyadékot a jégtől elzárta. „Ez olyan bor — jegyzé meg a gróf, — melynek készítési titka századokról századokra családunkban maradt; de nem is venné hasznát senki, ha mindjárt ellopná is, hacsak el nem lopná vele a szőlőkertet is, melyben egyedül termelhetők a montebeni szőlőfürtök. Alig maradt egyéb reám, mint azon darab szőlő, ízlelje meg nedűjét s mondja meg, érdemes-e a napfény névre, mert ez a neve.“ „Valóban, dicső név!“ kiáltott fel a szobrász. „Kóstolja meg,“ mondá Donatello, miközben barátja poharát tele töltötte s a magáéba szintén egy keveset öntött. „De előbb szagolja illatát, mert e bor ebben nagyon bőkezű s mindenfelé el fogja árasztani.“ „Oh, minő felséges " mondá Kenyon. „Semmi más bor nem bir ehez hasonló illattal. Zamatjának, ha be akarja teljesíteni azt, amit ilata igér, valóban ritkának kell lennie, mely utóbbi hasonló az ifjúkori remények régi édességéhez, melyet semmi valóság nem elégíthet ki soha!“ E megbecsülhetlen folyadék halvány aranyszínű volt hasonlóan a többi legnemesebb olaszországi borokhoz és meggondolás nélkül s mértékletlenül fogyasztva, valami igen finom champagnesnek lehetett volna képzelni. Mindazáltal nem volt hevítő hatású, noha finom csípőssége némileg hasonló hatást gyakorolt az ínyekre. Szörpentve, a vendég újabb szörpentésre érzett kedvet, de a bor oly hosszas szüneteléseket követelt, hogy illatának elrejtett sajátságai és finom keresettségei felfedeztessenek, hogy ivása valóban inkább erkölcsi, mint phisikai elvet szerzett. Oly élvezetesség rejlett benne, mely meghiúsított minden elemzést, és — hasonlóan minden egyébhez, ami különösen jó — talán inkább meg lehetett ítélni reá emlékezés mint a mindenkori izlelés által. Egyik leglégiesebb varázsát a bor leggazdagabb minőségeinek múlékony élete képezte, mert noha némi időzést és halogatást igényelt, de ha hosszúra nyújtottuk a szerpentést, elvesztette mind illatát, mind zamatját. A monte benii bor egyéb csodás sajátságai mellett azoban nem kell megfeledkezni annak fényéről sem, mert amint Kenyon poharában állott, körül az asztalon egy kis fénykör csillogott, mintha valóban arany napfény lenne. „Én most jobb embernek érzem magamat e régi ital után,“ jegyzi meg a szobrász. „A legfinomabb orvietói, vagy ama híres, legkeletibb montefrasconei közönséges borok hozzá képest. Ez bizonyára az aranykor bora, a minet legválogatottabb fürtéiből kisajtálni maga Bachus tanította az emberiséget. Kedves grófom, miért nem hírneves ezen bor? A halvány, folyékony aranyat minden ilyen üvegben arany scudivá lehetne tömöriteni s ez csakhamar milliomossá tenné önt!“ Tamás, a vén vinczellér, ki az asztal közelében állott s élvezte a borra mondott dicséreteket, épen mintha csak őt illették volna azok, a következő feleletet adta. — „Nekünk egy hagyományos meggyőződésünk van — mondá — hogy t. i. szőlőkertünk eme ritka kora legott elvesztené csodás tulajdonságait, mihelyt piaczra vitetnék. A Monte Beni grófok soha egyetlen üvegnyit sem cseréltek be aranyért. Lakomáiknál, a régi időkben herczegeket, bibornokokat s egyszer egy császárt és egyszer egy pápát vendégeltek meg e felséges borral és mindenkor, még e napokon is, szokásuk volt bőségesen folytatni azt, midőn a kiket szerettek és tiszteltek, asztaluknál ült. De maga a nagyherczeg sem ihatott volna e borból, hacsak nem e födél alatt!“ „Amit ön nekem mond, kedves barátom — viszontó Kenyon — még inkább tiszteltté teszi előttem a monte benti napfényt, mint előbb. Amint önt megértettem, ez mintegy szentelt nedű s a vendégszeretet és társadalmi rokonérzület szent erényeit jelképezi. „Körülbelül úgy van, uram — mondá a vinczellér hamis szemhunyoritással — de minden tartózkodás nélkül szólva, van még más igen s nyomós ok is, melynél fogva egyetlen hordóival s avagy üveggel sem lehet a mi drága borunkból piaczra küldeni. E bor, uram, annyira ragaszko(Folyt, köv.) A rendes katonák szidalmakkal és veréssel illették a foglyokat, míg egy tábornok közbe nem lépett, azt állítva, hogy a megvetés a legjobb büntetés rájuk nézve. A csendőrség még kevesebb izgalmat tanúsított a községpártiak iránt. Nem szükséges őket megkötözni, monda az egyik, „mert a legkisebb futási kísérletnél agyon fognak lövetni.“ A neuilly-i hídnál még ezután is fel voltak állítva a községpártiak és 4 nagy ágyú egy torlasz mögött. A kapuk zárva tartottak és megtiltották a nemzetőröknek a városba visszamenni. Párisban élénkebb volt a nép agitatiója, de csakis távolabb az elyzei mezőkön és a boulevardokon. A párisiak meglepő viseletet tanúsítottak, és nagyon hitték, hogy Versaillesből meg fognak támadtatni. A vasúti összeköttetést e hely és a főváros között felfüggesztették. Versailles: Thiers a nemzetgyűlés márczius 31-ei ülésén Roucher és Granier de Cassagnac elfogatására vonatkozólag kinyilatkoztatta, hogy e lépés az ő tudtán kívül történt. Ő, úgymond, kit a császárság száműzött, nem kíván most megtorlással élni. Az ő kormánya alatt — írja a „D. News“ levelezője f. hó 7-ről — ép oly szabadon taposhatják Francziaország földjét a császár régi szolgái mint bárki más. Mihelyt meghallotta a két férfiú elfogatását, legott elrendelte szabadon bocsáttatásukat anélkül, hogy, mint Roucer közzétett levelében hamisan állította, valami feltételt szabott volna elébök s egyedül azt tudatta velök, hogy saját biztonságuk szempontjából tanácsos lesz az országot elhagyniok.A mai ülés, melyen Thiers nem volt jelen, kizárólag a különböző kérvényekről szóló jelentetéseknek volt szentelve, mely kérvények mindnyájan a legexcentrikusabbak voltak. A többiek közt bizonyos marquis azt kérvényezte, hogy a köztársaság, vagy monarchia kérdése plebiscitum által döntessék el s azon esetben, ha a monarchia fogadtatnék el, a nyolcz százados törvényesség által szentesített monarchia állíttassák vissza. Egy más javaslat a korsikaiaknak Francziaországból leendő száműzetését kérte; ismét egy másik méreg által kivánta megtisztittatni az országot a poroszoktól. Grévy ezt hallván, borzasztóan összeránczolta homlokát s megütközését fejezte ki, hogy még ilyesmit is merészelnek egy franczia nemzetgyűlésnek javasolni. Majd egy svájczi kérte, hogy a franczia alkotmánymódosítások alá vonassék. Az egész ülés alatt egyetlen szót sem hallottam Páris helyzetéről, mely pedig óránként komolyabbá válik; úgy látszik, miszerint a nemzetgyűlés nagyon könnyedén veszi a dolgot. A vasút a Szajna balpartján szakadatlanul közlekedik, noha a commune a jobboldali vonatokat beszüntette. A felkelő nemzetőrök Clamartnál minden vonatot megmotoznak ugyan s ugyanazt teszik Batignollesban a többi vasúti menetekkel is. A bonapartisták, kik valóban hemzsegnek Versaillesban, ma nagy örömet éreztek. A párt Németországból közelebb visszatért egyik ügynöke a Reservoirs utczában nagy tömeg előtt bizonyítgatta, hogy III. Napóleon restaurátiója mennyire valószínűnek tűnik fel a jelen körülmények között. Bismarck néhány nap múlva ugyanis tudatni fogja Thierssel, hogy a nemzetgyűléssel legkevésbbé sincsen megelégedve, melynek erélytelensége épen nem garantírozza a békefeltételeket, egyszersmind pedig plebiscitumot fog sürgetni egy „erős kormány“ teremtése végett s az említett ügynök szerint már előre ki van csinálva, hogy melyik legyen amaz erős kormány. A kormány erélyes előintézkedéseket tett, hogy Versailles minden meglepetés ellen biztosíttassék. Naponkint új erők érkeznek és Porchefontaine és Villeneuve-Fatang mellett új táborok alakultak. Besançonból az idegen légiót három zászlóalja érkezett meg s a jelenleg Versaillesban összpontosított haderők összesen 8 gyalog és 3 lovashadosztályból állanak. A versaillesi csapatok St. Cloudot s a Szajna egész vonalát megszállva tartják. Azon hit, hogy a versaillesi sprhad 13 ezrede a párisi felkelőkhez pártolt volna át, teljesen alaptalan. Vidéki dolgok. Ungvár, apr. 3. Az „Ellenőr“ múlt hó 31-én kelt 197-dik számának „Hirek“ rovatában egy Ungvárról ily czim alatt „Egy nagyságos királyi tanácsos kiváltságai“ vett érdekes történetbe közöltetik azon reményben, hogy erre vagy cáfolat vagy felvilágosítás érkezene. Minthogy ezen téves közleményért a névtelenség pajzsa alá rejtőzött tudósító felelősséget vállalt s ezzel az ellenem emelt vádakat mintegy megerősíteni akarta — tartozom saját múltamnak azzal, hogy felkérjem szerkesztő urat, szíveskednék jelen felvilágosító soraimnak becses lapjában tért engedni. Való az idézett közlemény azon állítása, hogy korcsmár verekedés közben egy ember megöletett s a gyanúval terheltek között van apámnak inasa is, minderről azonban nekem és a hábelieknek tudomásunk nem volt, — való, hogy felszólaltam az elfogatás módja ellen, nem mint „nagyságos úr“ — hanem igenis felszólaltam mint a hazának egyik szerény és önmaga részére semmiféle kiváltságokat soha nem igényelt polgára, — az egyéni szabadság jól felfogott érdekében, — felszólaltam azon joggal, mely minden embert hasonló körülmények között megillet. De álljon itt a tény maga, híven és igazán előadva. Márczius 15-én reggel apám hazulról elutazott, ugyanazon napon délután 2—3 óra között háza pandúrok által megrohantatik s inasa minden további hiraladás nélkül nagy lárma között elfogatik. Az utczai népcsődület és zaj által figyelmessé tétetvén, kifutok s látom, hogy az inas a lépcsőn kalapjáért fel akarván menni, ezen szándéka kivitelében egy pandúr által gátoltatik. — kérdésemre ki rendeletéből fogatott el ? az őt letartóztató akkor már csak egyetlen pandúr azt adá feleletül, hogy az őrmester ur parancsából, ki is egy másik ember elfogatását ment eszközölni más pandúr társával — s mig az őrmester ur vissza nem érkezend, neki tőle rendelete van az inost a ház kapuja előtt fogva tartani, hogy azon elfogatandó másik egyénnel együtt bekisértethessék ! Az ily eljárás vájjon nem bosszantó-e a mai korban, s megengedhető-e a közbiztonsági közegeknek, hogy bárkinek is házát ostromállapotba helyezzék, s abban kényük kedvük szerint garázdálkodhassanak , megengedhető-e, hogy az ember egyéni szabadsága néhány rendőri szolga hivatali túlbuzgalmának martalékává essék. Megvallom, első gondolatom volt nyilvánosság elé hozni az esetet, de mert nem vagyok barátja az izetlenkedésnek, s mert nem tartottam időszerűnek, hogy most a bekövetkezendő rendezés küszöbén az alkotmány őreinek eljárását elemezgessem, mert nem szeretek saját házamnál szemetelni, — elhalgattam vele, — csupán magán körbeli beszélgetés alkalmával emeltem panaszt a központi főszolgabíró úr előtt, gondolva ez eset után a közbiztonsági közegek utasításba nyerendik jövőre a humánusabb bánásmód követését, s a közönség azok túlkapásaitól meg lesz kímélve. Ha valakinek házhoztartozója avagy cselédje büntetést és elfogatást érdemlő cselekményt követ el, azt hiszem az az idézésnek s azt netán követő elfogatási parancsnak írásban kell kiadatnia, s azt minden családfő jogosan igényelheti, hogy vele az elfogatás előlegesen közöltessék. *) Ha épen nem is ugyanezen szavakkal, de bizonyára csak ily értelemben kapacitáltam a kérdéses egyetlen ott maradt pandúrt, hogy az inas bekisértetését bízza reám, s kövessen — ha akar — távolról, nehogy ezen inas, kiről akkor még nem is sejthettem, miről vádoltatik, kénytelen legyen, fényes nappal pandúrok kíséretében végig járni a népes utczákat. Alaptalan hát a közlő vádja , s kirok annyi nevetéssel, hogy sem a pandúrokat, sem azok ifjú őrmesterét össze nem gazembereztem s megbotozással nem fenyegethettem. Az őrmesterrel igaz találkoztam később s mint olyat ki magát már a miveltebb osztályhoz tartozónak sorozza (hozzám is járván egykor hivatalt kérni) nem vonakodtam megszólítani s figyelmeztetni eljárása törvénytelenségére, — de tőlem fenyegetődzést nem hallhatott mást, minthogy azt mondom „felsőbb helyre fogom feljelenteni.“ Alaptalan az is, hogy a főszolgabíró és a csendőr főhadnagy urakat, kiknek személyét soha eszem ágában sem volt sértegetni, s kiket én a magam részéről szintén tiszteletreméltó egyéniségeknek tartok, a palam et publice szidtam volna, mert ha ez igaz volna, akkor bizonyára úgy egyik mint másik tőlem elégtételt követelt volna, ami pedig nem történt. Egyébiránt igaz az, hogy megróttam a követett eljárást egészben és részleteiben akkor, megrovom ezután is s megrója velem mindenki, ki az eseményről alapos tudomással bir, tehet nekem úgy mint minden más szabad embernek s polgárnak elvitázhatlan jogom van. Mindezek után szabadjon reménylenem, hogy a közlemény írója vagy elismeri cáfolatom valódiságát, vagy ha nem, lesz benne legalább annyi méltányosság, hogy felvont sisakkal álland elém s nem takaródzik tovább a névtelenség pajzsával. Nagy Béla: A hivatalos lapból Széles Dénes nagyági bányafőnök s bányatanácsos, és Ferschin Imre selmeczi számtiszt és számtanácsos pénzügyminiszteri titkárokká neveztettek ki. A közoktatási miniszter ezen minisztérium számvevőségéhez Deffner Antal számtisztet számtanácsossá nevezte ki. A pénzügyminiszter a mármarosi bányaigazgatóságnál üresedésben lévő két fogalmazói állomásra Berta Pál lippai uradalmi ügyészi írnokot, és Rácz György sugatagi sóraktári mázsamestert nevezte ki. Pest-, Pilis- és Solt megyékbe kebelezett Kalocsa városnak megengedtetett, hogy a legközelebbi árvíz miatt *) Ha a körülmények megengedik, igen , de a közbiztonság érdekei sokszor sürgős eljárást igényelnek. Szerk. meghiúsult márczius 20—21-iki országos vásárát ez évben f. évi ápril hs 17. és 18-án tarthassa meg. Nagy Szent Miklóson és Perjámoson állami távírdák nyittatván meg, az ottani vaspálya távirdaállomásokon a magán sürgönyök felvétele f. évi apr. 15 étől megszüntettetett. A belügyminiszter a nagykikinda kerületet rablók-, rablógyilkosok- és gyujtogatókra nézve a rögtön bíráskodási joggal további egy évre fölruházta. Hírek. Pest, ápr. 7. — Ma, mint nagypéntek napján a főváros lakossága nagy tömegekben látogatta a templomokat s a napnak kegyeletes jellege volt. A templomokhoz processiók mentek s ének hangzott az utczákon. A tavaszi idő is kedvezett a templomok látogatásának. Hogy a vallásos hagyományok iránt van még kegyelet a fővárosban, kitetszik abból is, hogy a halpiaczokon már tegnap akkora vásárlás volt, mikép a halászok alig voltak képesek kielégíteni a vásárlókat, ma d. e. 10 órára pedig a halkészlet sprengolva volt. Az akadémia nagy ülései május közepén kezdődnek s az ünnepélyes nagygyűlés máj. 21-én lesz. Ez ülés egyik felolvasója a közös pénzügyminiszter, Lónyai Menyhért lesz, ki Eötvös fölött mond emlékbeszédet. Eötvösről Arany vagy Szász Károly is ír egy alkalmi költeményt, mely szintén az ülés programmjának egyik részét fogja képezni. — A jótékony bazár érdekében a következő felhívást kaptuk: „Hazánk több vidékét súlyos csapás érte. A rendkívüli esőzések következtében kiáradt folyók ezer meg ezer hold legjobb minőségű szántóföldet elbontottak, miáltal nemcsak minden vetés, de sok helyen a földmivelők házai is elpusztíttattak, s így előre látható, hogy rövid idő múlva véginségnek lesznek áldozatai. Ily nyomor enyhítésére egyesek által nyújtott segélyzések nem elégségesek, szükséges tehát, hogy országszerte gyűjtések eszközöltessenek. A főváros jótékony nőegyletei hivatásukhoz hiven legelői felkarolták az árvizek által sújtottak ügyét és javukra egy könyöradományi „Árucsarnok-bazár“ megnyitását elhatározták. Minden osztályú lelkes hölgyek közreműködésüket felajánlották s nemcsak az „Árucsarnok" felszerelése költségeinek fedezését, de még a könyöradományok elárulását is magukra vállalták.Nekem, kinek azon megtisztelő feladat jutott, hogy az „Árucsarnok“ szervezését eszközöljem, felhívom, a főváros könyörérzeti és áldozatkészségéről ismeretes kereskedői osztály minden tisztelt tagját, hogy vállalatunkat az “Árucsarnokban“ elárusítható czikkek adományozásával támogatni kegyeskedjék. Az ily kegyes adományok nyugta mellett átvétetnek Damjanics János özvegye, az országos magyar gazdasszonyok egylete elnökének lakásán (papnövelde-utcza 1-ső sz. 1-ső emelet) és a magyar korona gyógyszertárban (szénatér.) A nemeslelkű könyöradományozóknak neves hírlap utján közhírré fognak tétetni. A bazár rendezőség nevében Csekonics grófné, elnök. — Izsó Miklós derék szobrászunk jelenleg Zrínyi Ilona és II. Rákóczy Ferencz mellszobrait készíti. Nemrégiben végezte be Ghyczy Kálmán szép mellszobrát is, melyet a baloldali kör rendelt meg nála, s melyről már több gipszöntvény készült. A kör eredeti czélja az volt, hogy a szobor a klubb helyiségében állíttassék föl, de ez ellen Ghyczy határozottan tiltakozott. A kör küldött egy példányt a komáromi választókerületnek is. — A tudományos társulatok egyik buzgóbb munkájukat fogják elveszteni, ha Ipolyi Arnold kanonokot — mint kire jár — rozsnyói püspökké nevezik ki. E főpappal mindig találkozunk, akár az akadémia, akár a „Kisfaludy-társaság, akár a történelmi társulat, akár pedig a képzőművészeti társulat üléseire megyünk. Neki nincs „holt keze" s a tudományon kivül a művészeteknek is egyik pártfogója. Nevezetesen a festészetért áldozik sokat s oly becses képtára van a pesti papnövelde intézet egyik termében, hogy bármely közintézetnek becsületére válnék. — Tegetthoff Vilmos tengernagy, távirati jelentés szerint, tegnap Bécsben meghalt. Ausztria kevés képzett tengerészeinek egyikét veszté benne. 1827 ben született a stájer Margburgban s atyja, ki a szárazföldi seregben őrnagy volt, már fiatal korában adta be a velenczei tengerészeti iskolába. 1845-ben a tettleges szolgálatba lépvén, gyorsan emelkedett és 1857-ben korvette-kapitány, 61-ben pedig sorhajókapitány lett. 1864-ben részt vett a helgolandi csatában s 1866- ban mint altengernagy ő vívta ki a lissai győzelmet Persano fölött, mely utóbbi azonban nagy részben maga volt oka az olaszok vereségének. 1868 márczius 6-dikán az osztrák magyar tengeri hajóhad főparancsnokává neveztetett ki s mint ilyen többször megfordult Pesten is, s legutóbb a delegátió ülésfolyama alatt, midőn is a tengerészeti költségvetést védelmezte. Az életben mint kedves modorú embert ismerték, pedig életelnl nagyon szeretett. A múlt évben József főherczeggel egy honvédségi gyakorlatnál volt Pesten. A főparancsnok látható megelégedettséggel a zászlóaljak s Tegetthoffhoz fordulva azt mondá: „Meglássa, tergernagy, ha alkalom lesz rá, honvédeiül bátorsággal fognak verekedni.“ —„Bátorodili szülőföldjéhez, hogy már nehány mértföldnyi szállítás savanyúvá változtatja. S mindamellett olyan bor ez, a mely nagyon jól eláll a pinezében, e padlózat alatt s illatot, zamatot és fényt gyűjt össze sötét börtönében. Ezen üveg napfény, az ön számára, vendég ur, egy vig szüret óta, midőn a gróf ur itten még csak gyermek volt — tartogatja már magát,mint tartogatja a hajadon kecseit, mig kedvese első érettek.) „Ne várjon ön Tamásra, míg elmondja beszédét a borra vonatkozólag, mielőtt poharát kiürítené,“ jegyzi meg Donatello. „Ha már egyszer az üveg ki van bontva, legfinomabb tulajdonságai rövid időn eltűnnek. Kétlem, hogy az ön utolsó szerpentése ép oly kellemes lesz, a minőnek az elsőt találta.“ És valóban, a szobrásznak úgy tetszett, mintha a napfényt mintegy észrevétlenül elfelhősödöttnek találná, amint az üveg fenekéhez közelített. A bor hatása mindamellett is gyöngéd felderítésben nyilvánult, mely nem oly hamar oszlott szét, így felfrisítve, Kenyon körültekintett az ősrégi teremben, amelyben ültek. A legnehézkesebb stylben volt építve kőpadlózattal, melyen erős oszlopok emelkedtek a fal mellett övezeteket hordva, melyek egymást metszették a boltozatos menyezetben. Az egyenes falakat, valamint a padozat táblázatait egészen frescók borították, melyek kétségtelenül pompásan néztek ki, midőn először oda festették és talán nemzedékeken át azután is. A festmények ünnepies és vidám jelleget tüntettek fel, arkadiai jeleneteket ábrázolva, ahol nymphák, faunok és satyrok vngadoztak halandó ifjak és hajadonok közt és Pan s a bor istene, valamint a napfényé és zenéé nem vonakodtak jelenlétük nem igen fátyolozott dicsőségével deríteni fel némely erdei mulatságot. Egy tánczoló alakokból álló füzér, csodásan változatos alakkal és mozdulattal, folyt a szoba egész párkányzatán körül.