Ellenőr, 1871. május (3. évfolyam, 227-256. szám)

1871-05-28 / 254. szám

barakkok ablakain a nemzetőrök nagy mohóság­gal derékaljakat, vánkosokat, székeket, asztalokat, szóval mindenféle bútordarabot hánytak le az ut­­czára. Több kocsit, omnibuszt feldöntöttek s ezek­re halmozták aztán az említett ingóságokat, tar­káivá kövekkel, mackadammal, sárral, földiszurok­kal s más előrántható tárgyakkal. Más torlaszt emeltek ismét a St.-Honoré utczában mindjárt a Palais Royal szomszédságában, melyet oktalanul mi is elmentünk megnézni, mire legott közremű­ködésre szólítottak fel bennünket, mi sok fárad­ságunkba nem került, mert száz kéz volt minden kődarabra; egyszerre borzasztó robbanást hallot­tunk fejünk fölött s egy bomba darabjai nehány ölnyire tőlünk estek le, ezt csakhamar egy máso­dik követte, a mi aztán épen nem látszott előt­tünk többé kellemes dolognak s igy csakhamar odább állottunk. Említenem sem kell, hogy tovább haladtunkban még számtalanszor kényszerí­tettünk torlaszt építeni. A bevonulás Párisba. A „Times“ levelezője következőleg írja le a versaillesi csapatok bevonulását Párisba. A május 21-én végbement nagy esemény mindenkit meglepett. Az iránt tisztában volt kiki, hogy ennek csakhamar be kell következni, hanem azt, hogy a bevonulás 21-én történjék meg, nem hitte senki. Maga Mac-Mahon úgy számított, hogy legalább 6 napba fog kerülni a nagy munka ki­vitele. Egy szakasz gyalogság a város falain be­lül volt, a­nélkül, hogy valaki tudott volna vala­mit a belopódzásról. Auteuil és Point du Jour va­lami két óra hosszat voltak kitéve a bombázás­nak az után, hogy már a versaillesiak kezében voltak. Egy Clément nevű tiszt a szt. cloudi kaput s a közel fekvő árkokat minden őrizet nélkül ta­lálván, zsebkendőjével intett embereinek, kik az­tán valami 100-an összeszedőzködve megszállották az odahagyott állomásokat. E közben villámgyorsan terjedt el a hir, hogy rést találtak s csakhamar egy egész zászlóalj si­etett a merész kezdeményezők támogatására. Fél négyre az auteuili és point-du-jouri állo­mások bőven meg lettek rakva csapatokkal Au­teuil kapuja és felvonó hídjai romban hevertek, de ezek helyett a lázadók egy óriási torlaszt emeltek. A „division Vergé“ egyenesen Auteuilnek tartott. Alig értek oda az első hadoszlopok, a há­zakból golyók repültek feléjök s jelentékeny pusz­títást vittek véghez. A mitrailleuseök azonban olyan hathatósan kezdtek dolgozni, hogy a láza­dók egy pár óra alatt eltisztultak. A „division Douay“ a st. cloudi kapun át­haladt Poinsidu-Jour felé. A katonák gyorsan ha­toltak be a romban fekvő kaszárnyákba és kasa­­matákba s az ott rejtőzködő lázadókat egytől egyig nyakon csípték. Ezután előkészületek tétettek az előnyomu­lásra. Az ellenség Vaugirard és Montrouge között oly hevesen tüzelt, hogy ezt a pontot okvetlen rohammal kellett elfoglalni. Erre a nem épen könnyű munkára a „division Dissey“ volt ki­­küldve, mely azt derekasan véghez is vitte. La Muette 22-én reggeli 2 órakor jutott a versaillesiak kezébe minden nagyobb ellenállás nélkül. Később egy új hadosztály érkezett Passy felől, hogy La Muette elég biztosítva legyen az eshetőségek ellen, a „division Vincy“a Trocaderot foglalta el. A főhadiszálláson csak 4 órakor adatott ki a pa­rancs, hogy a tüzelést Point du-Jour irányában be kell szüntetni. Este felé — folytatja a levelező — megsé­táltam Point-du-Jourt, Auteuilt, a st. cloudi és auteuili kapuk közt fekvő várfalakat. Minden, a­mit láttam, azt bizonyítja, hogy a versaillesi tü­zérség jól czélzott: a kapuk összedülve, a felvonó hidak leszakadva, az Auteuil és Point-du-Jour közt elterülő térségen a bombavájta lyukak egy­mást érték. Maga Point-du-Jour, valamint St. Cloud szintén el vannak pusztulva. A kaputól a vasúti állomásig nincs egy ház, mely lakható lenne; csak háromnak van fedele; az utczák mintha bom­bákkal lennének macadamirozva. A viaduct és a hidak kevésbé vannak megsérülve. A viaducttól egy hatalmas égést vettem észre, melynek a Mars mezőn kellett lenni s azt is kivettem, hogy a ver­saillesiak és insurgensek közt véres harcz foly. A tartalékcsapatok a Concorde-téren s a Rivoli ut­­czán voltak fölállítva. Vinoy Ionoknak 70—80,000 ember áll rendelkezésére minden pillanatban. Több irányban lehetett hallani fegyvercsörgést, harczi lármát..­­ Éjjel a Vendôme-tért is megszállták s az a bir szárnyal, hogy már a Tuilleriákat és a Hotel de Villét is elfoglalták. A Versaillesba szállított foglyok száma jelentékeny. TÁRCZA. vagy a Monte Beni családrege. Irt» HAWTHORNE NÁTHÁNIEL. Második kötet. XII. Fejezet. Oltár és tömjén. Rómának a vigasztalás bizonyos nemei kö­zelebb esnek keze ügyébe mindazok számára, a­kiknek azokra szükségük van, mint bármely más helynek az ég alatt, és Hildát kétségbeesett hely­zete különösen kitette azon veszélynek, ha ugyan egyenesen veszélynek nevezhetjük azt, hogy ily vigaszt keressen és abba bele­nyugodjék. Ha ismerték volna a jezsuiták bánatos szi­vének állapotát, magával örökölt új angliai puri­­tanizmusa alig védhette volna meg a szegény le­ányt ama jó atyák ájtatos stratégiája ellen. Tud­ván, mikép ők, hogyan kell minden egyes gépe­zettel elbánni, teljesen lehetetlen lett volna Hil­dára nézve, ellenállani oly hit vonzalmainak, mely oly csodásan alkalmazkodik minden emberi szük­séglethez. Nem mintha kielégíthetné a lélek vá­gyait, de legalább néha magasabb elégtételhez se­gítheti a lelket, mint a­minőt a hit magában fog­lal. Számtalan külformákat szolgáltat, melyekbe a szellemi öltözködhet és nyilvánulhat ; van például számos festett ablaka, melyeken át a mennyei nap­fény, másutt figyelemre sem méltatva, dicsően észre vehetővé válik szép és pompás látványossá­gában. Nincs semmi hiány avagy gyöngeség az emberi természetben, melyre nézve a katholicismus gyógyír nélkülinek vallaná magát; enyhítőszere van kétségtelenül bőségben és megnyugtató kimeríthet­len változatosságban, mely egykor hasznos gyógy­szer lehetett, noha most a hosszas állás kissé elvette hatását. Hogy méltányosak legyünk, a katholicismus saját czéljaira oly ügyességi csodákat mutat fel. A képviselő­ház mai ülésében a jegyzőkönyv hitelesítése után S­i­m­o­n­y­i Lajos báró a köz­ponti bizottság részéről adott be jelentést a víz­­szabályozási társulatok és a gátrendőrségről szóló törvényjavaslatok iránt. Z­s­e­d­é­n­y­i Ede a pénz­ügyi bizottság jelentését terjeszte be a pesti közút adómentessége tárgyában, Szilágyi Virgil pe­dig a számvizsgáló bizottság­ részéről nyújtott be jelentést az 1870. augusztus hótól deczember ré­miszerint alig lehet azt képzelnünk, hogy pusztán­­ emberi találmány. Hatalmas gépezete nem a föl­dön készült és állíttatott össze, hanem a föld fölött­­ avagy alatt. Ha csupa angyalok működnének rajta a gépészek azon különböző osztályai helyett, melyek fogantyúit és biztonsági szelepeit kezelik, a rendszer okvetlenül vindikálná fenséges és­ szent eredetét. Hilda e szerint gyakori zarándokolást tett Róma templomai között, hogy csodálja azoknak pompáját. Az ájtatosság eme palotáinak megte­kintése nélkül lehetetlen fogalmat szereznünk ma­gunknak a vallás magasztosságáról, mely e palo­tákat felemelte. Számosan csiszolt aranytól tün­dökölnek s festményekkel ragyognak. Falaik, oszlopaik és övezeteik drágakő-daraboknak tetsze­nek, oly szépek és drágák a márványok, a me­lyekkel borítva vannak. Padlózatuk gyakorta a legbecsesebb művü mozaik. Magas párkányzataik körül kifaragott angyalok serege lebeg, s a tető boltozatán s a kupola belső domborulatán belől oly ragyogó, s oly művészi láttávlattal (perspec­tive) kidolgozott freskók tűnnek fel, hogy a szent alakokkal népesült ég a szemlélő fölött csak cse­kély magasságban látszik megnyílni. Vannak to­vábbá az oldalágakból és keresztszárnyakból nyíló kápolnák, melyeket fejedelmek saját temetkezési helyükül és saját külün szentjeik oltáraiul díszí­tettek fel. Ezekben összpontosul s mint egy gyúpont körül egyesül az egész épület minden fénye. Hacsak a szűk drágagyöngyök nem vol­nának, melyek sokszínű fénynyel égnének a könyv lapjain, s onnan rezgő csillogást nem lövelnének az olvasó szemébe, hasztalan lenne megkísérte­nünk egy ily fejedelmi kápolna leírását. Hilda, bánatában nyugtalanul, most újabb zarándokolásra indult ez oltárok és szent képek közé. Megmászta az Ara Coeli százfokú lépcső­jét; átfutotta Laterani sz. János csendes, széles hajóját; megállott a Pantheonban, a kupola kerek nyílása alatt, melyen keresztül a verőfényes kék ég ma is úgy néz le, mint lenézni szokott akkor, amidőn még római istenségek állottak az ódon szerű fülkékben. Bement minden templomba, mely utjába esett; de nem azért, hogy csodálja azok­nak pompáját, melyet alig méltatott nagyobb figye­lemre, mintha valamely új angliai meeting ház fe­nyőből épült belseje lenne. Ment — és ez veszélyes ámolygás volt — szemlélni, mily szorosan és kényelmesen simul a katholika hit minden emberi dologhoz. Lehetetlen Pest, május 27. — Piros pünkösd napjának előes­téje derült, tiszta és nyárias, s ha így marad, ak­kor Budapestet holnap és holnapután nem a városban, hanem szerteszét a zöldben kell keres­ni. Ez ünnep a kovászos ugorka és rántott csirke idényének ouvertürje. Hétfőre évek óta a Széche­­nyi-hegy van előjegyezve, s az ottani bucsu ezre­ket szokott egyesíteni. Vártunk vendégeket is, nevezetesen a kolozsváriakat kéjvonattal. Helyet­tük ma este érkezett egy sürgöny, mely jelenti, hogy a kolozsvár-pesti kéjvonat közbejött akadá­lyok miatt elmarad. — Az igazságügyi miniszterje­­löltek legujabbja Ordódy Pál képviselő, kit Barthos udvari tanácsos kíséretében említenek,­­ volt kételkedni, hogy sok ember szellemi előnyt talált benne, a­ki semmi ilyes dolgot nem bírt­­ volna felfedezni, a mi alaktalan áhitatoskodási módunkban, mely azonfölül az ájtatos lélek von­zalmához képest csak meghatározott és igen ritka időszakokban élvezhető. De itten,mihelyt mennyei táplálék utáni vágy szállja meg a lelket, éhsége legott kielégíthető. Egyik vagy másik oltárnál szüntelenül száll fel tömjén ; misét folyvást tar­tanak s ez égfelé emeli azoknak ájtatosságát is, kik nem tudják szavakba önteni könyörgéseiket. S továbbá, ha az ájtatoskodó maga óhajtja felaján­lani kérését, elrebegve szive titkait, mindig álla­nak készen isteni kihallgatók kik átveszik azokat ajkairól ; és a­mi még inkább felbátorítja az illetőit : eme kihallgatók nem voltak minden­kor isteniek, de mennyei emlékekben is megtar­tották az emberi tapasztalat gyöngéd alázatossá­gát. Most szentek az égben, de egykor emberek a földön. Hilda látott parasztokat, polgárokat, kato­nákat, előkelőket, nőket fedetlen fővel, úrhölgye­­ket selyemruhákban magánosan lépni a templo­mokba, letérdeld egy pillanatra vagy egész órák­ra s irányozni halk könyörgéseket valamely saját választásuk szerinti szent oltára felé, kinek áldott személyében, úgy érezték, hogy külön baráttal birnak a mennyekben. Sokkal alázatosabbak vol­tak, semhogy közvetlenül az istenséghez fordultak volna. Ismervén saját méltatlanságukat, kegyes patrónusok közbenjárásáért könyörögtek, ki egy­kori vértanusága alapján és több százados meny­­nyei élet után, megkísérthette beszéld az isten­séggel, mintegy barát barátjával. Noha némán bi­rája előtt, még a kétségbeesés is beszélhet s ki öntheti lelke nyomorát mint vizet oly ügyvéd előtt, ki annyira bölcs az eset megértésében, ékesszóló annak védelmezésében s hatalmas kegyelmet nyer­ni, bármi lett légyen is a bűn. Hilda szemtanúja volt saját ítélete szerint az ilynemű bizalom egy példájának egy ifjú -és védszentje között. Az ifjú egy oltár előtt állott térdelve, csavarva kezeit s egész alakja lélekfurdaló visszaemlékezés tusája alatt vonaglott, végül pedig letérdelt, hogy sirjon és könyörögjön. Ha ezen ifjú protestáns lett vol­na, szivébe zárva tartotta volna mindé kinokat s ott hagyta volna égni mindaddig, mig az őt egész közönyössé nem keményíti. Hilda gyakran és hosszasan időzött a Szűz képei és oltárai előtt s mindenkor nehezen távo­zott tőlök. Itt, talán, bármily különösnek tűnjék is ii­­, finom müszlése jó szolgálatára volt s a ka­tholika vallást egy áttérttől fiasztotta meg. Ha a festész Máriát mennyei arczczal ábrá­zolta, szegény Hilda most épen oly hangulatban volt, hogy imádja őt s elfogadja a hitet, a mely­ben a szűz oly magas állást foglalt el. Látta azon­ban, hogy nem egyéb az, mint valamely földi szépség hízelgő arczképe, legjobb esetben is a művész neje, vagy valamely parasztleány a Cam­­pagnából, avagy egyik római herczegnő, aki­nek udvarolni óhajtott. Szerelemből vagy más indokolható okból magasztalta fel a régi festész e nőket, és így amennyire ügyessége hathatott, nemcsak a halhatatlanság jutalmát, de egyszer­smind azon kiváltságot is megszerezte számukra, hogy keresztény oltárok fölött tündököljenek s imádtassanak sokkal szenteb­b­ buzgalommal, mint földi életök alatt. Hilda finom érzékét azonban az illem tárgyában nem lehetett megcsalni, hogy le­térdeljen ily oltárok előtt. Sehol sem találhatta fel a szűz anyát, a melyre szüksége lett volna. Itt egy földi anya volt imádva ölében tartott kisdedét, mint azt Éva idejétől fogva minden anya teszi. Más festményen szomorú érzés tükröződött vissza az anya arczán a gyermeken észlelt némi isteni tulajdon miatt. Egy harmadikon, úgy látszott, hogy a festész ma­gasabb felfogással bírt s erősen kidomborítani igyekezett a szűz örömét a felett, hogy a meg­váltót világra hozta, s elválhatlanul összefort hó­dolatát és szerelmét a kisded alak iránt, a me­lyet keblére szorított. Ennyiben kifogástalan volt e festmény. Hilda azonban ennél többet keresett: mennyei szépségű arczot, mely époly földi, mint mennyei legyen, vonásain az elvonult bánat ár­nyékával , halhatlan ifjúságban tündökölve, de matronaszerü és anyai kinézéssel, s királynői mél­tósággal felruházva, de a mely végtelenül gyön­géd legyen, mint istenségének legmagasabb és legmélyebb atributuma. „Ah — gondolta Hilda magában — miért ne volna egy nő, a ki meghallgassa a nők kö­nyörgését ? egy anya a mennyekben minden hoz­zám hasonló anyátlan leányok számára ? Isten irántunk tanúsított gondoskodásának közepette megvonhatta volna-e tőlünk ez adományt, a melyre gyöngeségünknek oly nagy szüksége van ?“ Sz. Péter templomába gyakrabban ellátoga­tott mint a többiekbe. Úgy gondolkodott, hogy téa rés falai között s hatalmas kupolájának boltozatut alatt lenni kell elég helynek a keresztény ha minden alakjainak számára, a hívőknek épugy, mint az eretnekeknek, hogy letérdelhessenek, s s kell lenni kellő segélynek minden teremtmény lelki szükségleteire. Hildára azonban nem mindig gyakorolt egyen­lő hatást e hatalmas székesegyház nagyszerűsége. Midőn első ízben szellőztette a nehéz bőr­függönyt az ajtók egyikén, a képzeletében élő árnyépületet elmosta előle a valóság. Az ő előfogalma szerint sz. Péter temploma végtelen kiterjedésű épület volt, homályos építkezési modorral, sötét, szürke és roppant kőhalmaz, végtelen hosszúságban el­nyúlva s az égboltozathoz hasonló kúp által beí­velve. E roppant szélesség és magasság alatt, a­mint ő képzelé, az ember egyénisége nagyon is érezhető csekélységét, míg a lélek határtalan nagyságának diadalát ülte. Ehez képest első láto­gatásai alkalmával, midőn a templom valóságos belsejének körülvevő pompája szemei elő­t tündö­költ, ő megszentségtelenítőleg igen csinosnak ne­vezte az egészet; óriási mérvű finom asztalos munkának, s csodásan nagyszerű ékszerszek­rénynek. Ez utóbbi képlet leginkább tetszett képzelő­désének ; szekrény, belülről a legváltozatosabb színű drágakövekkel egészen kirakva úgy, hogy egyetlen hajszálnyi széles tér se maradjon csekély belsejében érntetlenül ragyogó fényükkel. Képzel­jük aztán e mozaik­szekrény parányi csodáját egy székesegyház nagyszerűségévé növekedve anél­kül, hogy elvesztené kicsinységének belterjes pom­páját, de minden apró jelessége fenségessé ipar­kodván lenni. A varázsszerű átalakulás a parányi­ságból a roppant kiterjedésbe nem volt azonban a legügyesebben keresztülvive, mivel a dús ékítés mindenkor gátolni szokta a tér és magasságnak reánk gyakorolt behatását. Hilda többszörös látogatás után is még min­dig sajnálta a sötét, végtelen belsőt, melyet be­hunyt szemeivel gyermeksége óta látott, de a mely azonnal eltűnt, mihelyt a valóságban létező ajtón egy pillantást vetett a székesegyházba. Úgy tetszett neki, hogy gyermekkori látványa előnyö­sebb ez egyházra nézve, melyet Michel Angelo s ’ a többi nagy építészek építettek, mert a képzelt­­ épületről azt mondá: Minő roppant! míg a való­ságos szt. Péter templomáról csak azt mondhatta: „Mindamellett nem oly roppant nagy !“ Azonkívül a mint a templom jelenleg áll, egyetlen pillan­tással egészen nem látható be. Lát az ember Az országos közoktatási tanács,­ n. „Az alelnököt, mindegyik szakosztály bel­tagjainak felét, — valamennyi kültagot stb. a magyar közoktatási miniszter nevezi ki,„ — igy szól a 11 §. „A munka terhét lényegesen a beltagok vi­szik. (15 §.) „A tanács tagjai dijt nem húznak. (17. §.) „A kültagok a tanács és szakosztályok ülé­seiben bármikor részt vehetnek s azokban hatá­rozó szavazattal bírnak, sőt különösen fon­tos esetekben a tanácskozmányokra, a tanács vagy szakosztályi elnök ál­tal egyes kültagok külön is meghi­­vattathatnak. (Tanfelügyelői stylus) (15. §, második kikezdés.) „Azon kültagoknak, kik a ta­nácskozmányokra különösen meghi­vatnak— az illető napi, esetleg mun­kadijak mellett, a szabályszerű úti­költségek megtéríttetnek.“ (18. §.) Commentár nélkül is szembeszökő, hogy az itt felsoroltam paragraphusok az országos közok­tatási tanácsot rokkant állapotra kárhoztatják. Hogy valamennyi kültagot a közoktatási minisz­ter fogja kinevezni, az még hagyján, csak egy uj czimmel több s az nem fáj senkinek. De az már igenis fájhat és fájni fog a beltagoknak, kik „a munka terhét lényegesen viszik,“ hogy míg a kültagok napi- és munkadijai, nemkülönben úti­költségeik megtéríttetnek, addig az ő lényeges fáradalmaik jutalom nélkül maradnak. Igaz, a 18. §. csak azon esetben ígéri a napi- és munkadíjak stb. megtérítését, ha az ille­tő kültagok „a tanácskozmányokra különösen meghivatnak." De mi következik ebből ? Nem-e az, hogy a kültagok s ezeknek is nem mindegyi­ke egyszer meg fognak hivatni a tanácskozmá­nyokra, máskor nem. Ha privátis értésekre esik a tanácskozmány ideje, jöhetnek ugyan mindig, hanem ilyenkor csak beszélniük leen, szabad, az evés tiltatik, épúgy mint a beltagoknak. Nem is lehet józan észszel felfogni, hogy egy kültag a huszadik megyéből — külön összesítés, meghívás, a napi- és munkadíjak megtérítése nélkül, a ta­nácskozmányban csak egyszer is részt vegyen. Hagyja a dicsőséget „a terhet viselő beltagoknak.“ Miután pedig a 16. §. szerint „a szakosz­tályok jogában áll — a közoktatási taná­cson felvül álló szakértőket is (tehát nem kültagokat) meghidatni, kiknek ez eset­ben napi- és munkadíjaik s útiköltségeik szintén megtéríttetnek“ , mi szükség van akkor a kineve­zésre és különösen a kültagok kinevezé­sére? Ha a javaslat különbséget tesz a külta­gok és szakértők között, nem az követke­zik-e abból, hogy a kültagok nem lesznek szakértők, hanem hihetőleg tanfelügyelők vagy más czím után leselkedő jámbor kormány­­párti jutalmazandók. Bizony, ha a kültagok csak külön meghívás következtében kapnak gázsit; vagyis — mint kifejtem — ha csak külön meg­hívásra fognak a tanácskozmányokban részt ven­ni , akkor mi értelme sincs a kültagságnak; a kültag helyét betöltheti mindannyiszor — és mert a szakosztály által választatik — jelesebben az e czélra külön meghívott szakértő is. Hátra van még, hogy kételyemet fejezem ki a fölött, fogják-e a beltagok a munka terhét m­i­n­­den díj nélkül viselni. Adja isten, én nem hiszem. Lehet, hogy kezdetben megbirkóznak ama teherrel, talán fütyölni is fognak a jókedvű mun­kához, hanem egy-két év múlva mindannyi beltag tanfelügyelőnek fog kívánkozni, s ha ki nem ne­veztetik, meg fog haragudni s nem dolgozik in­gyen, mikor a tanfelügyelők pénzért ásítanak. Mindenesetre helyesebb volna a kültagokra s illetőleg a vidék tanügyi érdekeinek képviselői­re az első czikkemben érintett módozatot alkal­mazni a beltagok számát kevesebbre szállítani s a beltagokat is munkáik arányához képest illő módon díjazni. Timkó József i­ géig vezetett pénztári számadások iránt. E jelen­tések ki fognak nyomatni. Harmadszori felolvasás után végleg megsza­­vaztatik a szegedi kit. biztos számára kért póthi­­telről szóló törvényjavaslat s egyszersmind hitele­síttetik a jegyzőkönyv erre vonatkozó pontja. Egyéb tárgya az ülésnek nem lévén, ennök a képviselőknek boldog ünnepeket kívánva, az ülést feloszlatta. Legközelebbi ülés szerdán reggeli 9 órakor. Napirend: a gácsországi vasút s a gömöri iparvasút hálózat iránti törvényjavaslatok, kér­vények.* A főrendiház ma déli * 1/1­ órakor tartott ülé­sében Bujanovics képviselőházi jegyző át­nyújta a közelebb megszavazott törvényjavaslato­kat, melyek a jegyzőkönyvi kivonatok felolvasása után az illető bizottsághoz utasíttattak vélemény­­adásra. Legközelebbi ülés szerdán d. e. 11 órakor. ORSZÁGGYŰLÉS, P­e 81. máj. 27. A frankfurti békeszerződés ratificatiója. A frankfurti ratifikationális jegyzőkönyv és az új fizetési módozatokra vonatkozó pótszerződés szövege a következő: Kelt M. m. Frankfurtban 1871. máj. 20-án. Alulírottak: Jules Favre franczia külügyér, Pouyer- Quertier franczia pénzügyér és Goulard a franczia nemzetgyűlés tagj­a egy részről és Bismarck hg. német birodalmi kanczellár s Arnim b. császári felhatalmazott másrészről, mai napon összejöttek, hogy a végleges és ratifikált békeszerződést kicse­réljék, mely a német birodalom és a franczia köztársaság között máj. 10-én ugyancsak e város­ban aláíratott. Jules Favre és Pouyer-Quertier előterjesztet­ték a ratifikált okmányt, melyet a végrehajtó ha­talom feje e hó 18-án írt alá, valamint egy hite­lesített másolatot azon törvénytől, melylyel a nem­zetgyűlés máj. 18 án a békeszerződést ratifikálja, s melynek 2. czikkében felhatalmazást ad a határ megállapítására a szerződésben javaslatba hozott területcserét illetőleg. Bismarck hg. és Armin b. szintén előmutat­ták a császár által 16-án aláírt szerződést és egy másik okmányt, melyben a bajor és wü­ttembergi királyok s a badeni nagyherczeg szintén jóváhagy­ják a szerződést. Ez okmányok felolvasása után a szerződő felek kölcsönösen tudomásul vették a megtörtént helybenhagyást s a jegyzőkönyvet két példányban aláírván, egymás közt kicserélték. Ezután abban állapodtak meg az aláírók, hogy a végleges békeszerződés 7. czikke értelmé­ben az első fél milliárd lefizetése 30 nap alatt történjék azon időponttól, midőn a kor­mány tekintélyét Párisban helyreállította. A fize­tési módozatok ugyanazon czikkben foglaltatnak, aláírók azonban azon módosítást teszik itten, hogy 125 millió frank a franczia bank jegyeiben fizet­tessék le a következő feltételek mellett. Negyven millió jövő június hó 1-ig fizettetik le, további negyven millió pedig június 15-éig. E fizetések lehető legnagyobb része száz, ötven és 20 fokos bankjegyekben történik és pedig Strass­­burg, Metz és Mü­hlhouse városokban. A második egy milliárdra a conto 125 millió fizettetik le hat­van nap alatt, számítva az első félmilliárd lefize­tésére kitűzött határidőtől. Eme 125 millió a bé­keszerződés 7. pontjában meghatározott valutákban fizetendő, ha ugyan addig más eltérő megállapo­dás nem történnék. A­ hivatalos lapból. A pénzügyminister a diósgyőri bányahivatalhoz Tribusz Antal rhoniczi vasgyári bánya­tisztet I-s. bányatisztté és bányamér­nökké , és Schmidt László, fehérpataki bányatisztet II. bányatisztté az aranyid­­kai kohóhivatalhoz ; Krecsméry János rózsahegyi or­vost bányaorvossá és a selme­czi kerületben Steinhansz Gyula bányatisztet, másodren­dű bányatisztté nevezte ki. P­a­n­g­h Dezső: az állományú honvéd-gyalog főhad­nagy a honvédség létszámából kitöröltetett. Hírek, mint a­ki államtitkára lenne. Megemlítjük azon­ban, hogy egy nagyon illetékes férfiú nyilatkozata szerint: eddig a minisztertanácsban Horvát utód­jára nézve nem történt semmi megállapodás. — A berlini „M a g a z i n“-ban Schwicker tanár hosszasabban K­ Eötvös felől, ismertetvén a költőt, bölcsészt és államférfit. — Érdekes felolvasáson. Egy jeles képzettségű franczia tudós, Desjardins Er­­n­ő párisi tanár készül közelebb Pestre jönni azon czélból, hogy itt egy-két felolvasást tartson. D­e­s­j­a­r­dins úz irodai munkálatai után mint történész és régész kitűnő névvel bir Francziaországon s mint ilyent, fővárosunk nedveit közönsége bizo­nyára szívesen látja. Első felolvasásának tárgyául a ránk nézve oly annyira fontos dunai kérdés fejtegetését választotta, a­melyet hosszabb idő óta tüzetesen tanulmányoz, másodiknak pedig Páris ostromának leírását, s hogy e felolvasása mennyire érdekes lesz, eziránt biztosítékot nyújt azon körülmény, hogy Desjardins úr Páris ostroma alatt ugyanott mint táborkari tiszt működött. Részletes tudósítást annak idején adunk. — A tűzoltók távírdája. Néhány hét óta már Pest utczáit összevissza szövi néhány sod­rony: a tűzoltók távirdája, melyen minden tűzoltó­állomás egy pillanat alatt részletesen értesül a veszély hollétéről, s nagyságáról. A város terüle­tén öt tűzoltó állomás van, melyek mind távira­tilag vannak összekötve, ezen kívü­l a távirda a városház tornyába és a nemzeti színházba is el van vezetve. A gépek, melyek az egyes állomá­sokon vannak, igen egyszerűek; a mellékállomá­sokon csak egy billentyű és egy harang, a főállo­másokon pedig 2 billentyű, 2 harang, 2 váltó, 2 jelfogó és 4 tájoló létezik. A jelzések a harangok által eszközöltetnek. A billentyű lenyomá­sával megszólal azon állomás harangja, melylyel beszél­ni akarunk. Pest városa tűzoltási tekintetben 8 részre van felosztva, mely 8 rész az abc első nyolcz betűjével jelöltetik. Az A betűnek jelzésére a billentyűnek egyszeri, hosszabb ideig tartó le­nyomása szükségeltetik, mely egyszeri lenyomás­nak az illető állomáson, melylyel beszélni akarunk, egyszeri harangszó felel meg, és igy folytatva a következő betűk két, három egészen nyolcz ha­­rangozással jelöltetnek. Mindegyik betű mint a városnak egy része, magában foglal több utczát, melyek különbözően összeállított jelekkel vannak jelképezve. — A mely utczában a tűz kitör, azon utczának a jele sürgönyöztetik a különböző állo­másokra — Vannak még más jelek is, — melyek a tűznek minőségét, nagyságát és más mellékha­tározásokat fejeznek ki, az őrség tájékozása vé­gett. A városház tornyán éjjel nappal alkalmazott tüzér nemcsak a legpontosabb helyismerettel bír, hanem a különféle jelzésekben és általában a tűzoltósági távirászatban is jártas. Ha ez tüzet vesz észre, jól figyel arra, hogy a város mely tá­ján, t. i. a nyolcz betű, vagyis nyolcz rész, melyi­­­kében és mely utczában van ez? Ezt kellőleg szem­­ügyre vévén, azonnal felhívja a főállomást egy meghatározott jellel, hogy tűz van, és ha ez visz­­szafelel neki, miszerint jelen van a gépnél, a to­ronyban levő őr az ott levő billentyűvel jelzi az illető betűt, az utcza jelét és a tűz minőségét vagy nagyságát a főállomásnak, mely tüstént fel­­készülődvén, a tüzet hasonló módon tudtára adja a második és harmadik állomásnak, melyeken szintén tüzőrség létezik. A színháznak azért nem jelzi, mert ott őrség nincs, redeltetése egyedül az lévén, a színházban támadt tüzet a főállomásnak értésére adni. — Színházi hírek. A nemzeti színház 16—18 tagjából alakult társulat a szünidők alatt először Szegeden kezdi meg előadásait jan. 18 ál. A társaság főbb tagjai: Némethi Irma, Molnárné, Molnár, Szigeti Imre, Náday, stb. Egyelőre 6 bérletre nyitnak aláírást. — A nemzeti szín­háznál elő fogják adni a temesvári török konsul „III. Szelim“ drámáját, melyet német nyelven itt és Erődi Béla fordított le. — Szt.­­ Januárius vére, mely a ná­polyi székesegyházban ereklye gyanánt őriztetik, újabb időben nagyon nyugtalankodik. Az ottani „Liberta Cattolica“ beszéli, hogy e hó­b­án, a szent vértanú emlékére tartatni szokot ünnepélyes körmenet alkalmával, az ereklye csodákat művelt. E napon ugyanis azt vették észre, hogy a vér a számára rendelt tabernaculumból kivétetvén, rész­ben meg volt olvadva, a körmenet alatt pedig tizennégy percznyi könyörgés után egészen felol­vadt, úgy, hogy a szokásos csókolások után egé­szen fris vér mutatkozott a szelenczében. Vissza­vitetvén a templomba, ismét megkeményedett, míg a kincstári épület kápolnájában újabban felolvadt; azonban nem egészen, hanem sűrű kocsonya állo­­mánynyá, a­mely állapotban aztán meg is maradt. — Fölvilágosodás, jöjjön el a te országod! — Magyar­ország és Egyptom közt távpurgonyt akarnak létesíteni. Az ügy megbírálá­­sára és véleményadásra a minisztérium Takács távirászati főigazgatót kérte föl. — A főrendiház május 31 én délelőtt 11 órakor ülést tart. — A „Magyar Állam“ egészen oda van a­miatt, hogy a honvédségi zászlókat a le­génység többségének vallása szerinti szertartás mellett is föl lehet szentelni. Mulattató szemforga­tónk szerint ugyanis a honvédzászlóaljak lobogó­jának tulajdonosa s hadi ura a király, ki e zász­lókat a korona és ország jelvényeként hős fiai­nak védelmére bizza; már pedig ő felsége r. ka­­tholikus. Ha ezek a zászlók ő felsége jelvényét képeznék, mit keres ott az ország szine és czi­­mere? No, de ne beszéljünk komolyan. — A kath. congressus csak folytatja görbe útját. Pár nap előtt Budán a prímás elnök­lete alatt értekezlet volt, melyben megállapították azon felirat szövegét, melyet az alkotmányos kö­zeg, t. i. a minisztérium mellőzésével, egyenesen ő felsége elé akarnak juttatni, kegyeibe ajánlva a congressus hírhedt határozatait.­­ Walter Scott a hírneves regényíró születésének százados évfordulójára Anglia északi részében nagy előkészületeket tesznek. Az ünne­pély augustus 9-én Edinburghban fog megtartatni. A rendező bizottságban a legkitűnőbb emberek vesznek részt: Gladstone, Disraeli, lord Derby, Id Lytton, Tenyson, a lord Mayor­s Edingburgh városa legmagasb állású hivatalnokai. Kiállítás fog rendeztetni minden a költőre vonatkozó tár­gyakból, milyenek kéziratok, képek, könyvek stb, mint ez 1868 ban történt a Dante-ünnepély al­kalmával. — Miért nincs pénzünk? Megfelel erre tisztelendő „Magyar Állam.“ Ő kegyessége fölsóhajt, hogy ezüst és arany pénzeinkről eltűnt a még Kossuth által is tisztelt Mária-kép. Aztán igy folytatja: „Mig pénzeinken Máriát láttunk, sokkal több aranyunk és ezüstünk volt, mint a vallásnélküli, vagy inkább vallásirtó modern ta­nok papiros korszakában.“ Máryás kellene a pá­ternek. — Bismarck élete. Frankfurtban léte alatt Bismarck herczeg polgári öltönyt viselt. A „Haltyú“ főpinczére nem állhatta meg, hogy cso­dálkozását ki ne fejezze a változás felett, hozzá lévén szokva a sárga gallérhoz. „Alig ismertük meg excellencziádat.“ „Na, akkor önök úgy jár­tak, mint a francziák — válaszolt nevetve a kan­czellár — ők se ismertek ránk addig, míg föl nem vettük az uniformist. — Pest, Pilis és Solt egyesült v megyék részéről tartandó bizottmányi rendes évnegyedes közgyűlés Pesten a megye székhá­­zának nagytermében­­. 1871. évi jun. hó 6-án d. e. 10 órakor veendi kezdetét. — Jótékonyság, a „Pesti szegény­gyermek kórház-egylet" hálás köszönettel fogadta: 1) Giczey Samuné szül. Dobos Zsuzsanna 100 fo­rintos alapítványát; 2)Wodianer Albert urnak szin­tén 100 fi­tos, 3) a szombathelyi takarékpénztárnak pedig 10 frtnyi rendkívüli adakozásaikat; nem különben 4) Adler Antalné asszonyságnak 10 font rizikásából álló húsvéti ajándékát. Bejelentetett eze­ken kívül a választmánynak, hogy néhai Kovács József hontmegyei Bartha-községi lakosnak 50 frtos hagyománya befizettetett.­­ A budai olvasó-egylet könyvtá­rának gyarapítására f. évi junius hó 7-dikén, azaz szerdán, a zugligeti disznófőnél tánczczal egybe­kötött zártkörű tavaszi mulatságot tartana. Be­lépti jegyek egy forintért válthatók naponkint d. u. 2—3 óra közt az egylet könyvtári helyiségé­ben: Buda­vár, úri utcza 62. szám a­ földszint. Valamint Pfeiffer G. könyvkereskedésében, Pesten a Kristóf tér és Szervita tér sarkán. A hölgyek egy részvényes kíséretében díjmentesek. — Jótékonyság. Mihalovits zágrábi ér­sek a varasdi kórodának és ottani tűzoltóknak egyenkint 200 frtot, a szegényeknek pedig 100 frtot adományozott. — A mohácsi postán pár nap előtt te­temes összeg veszett el az alatt, mig a küldemé­nyeket a kocsiból kirakták. A kocsisra esett a gyanú, s a hiányzó összeget meg is találták. A jó madár a ló alá ásta el az istálóban, de a ló véletlenül kikaparta. — Uj posta. Amint halljuk, Csoma­­közön Szathm­ár megyében, postahivatal fog föl­állitatni. Csomaköz Belével és Szaniszlóval 6-7 ezer lakost számlál, s még eddig nem bírt posta­hivatallal. Nem ártott volna, ha hamarább szétte­kintették volna az ily postahivatalokat illetőleg, mert lehet mondani, hogy a posta nélküli vidékek egészen el vannak zárva a világtól. — A közvélemény folytonos vé­tója alatt vegetáló „Magyar Állam“ közelebb esküdtszék elé fog kerülni. A pozsonyi haladási

Next