Ellenőr, 1871. június (3. évfolyam, 257-286. szám)
1871-06-01 / 257. szám
Előfizetési árak: Egész évre . » 20 ft. — kr. Évnegyedre . . 8 ft. — kr. Félévre ... 10 „ — „ Egy hónapra . ! B 80 „ KgyI-M szám ára 30 krajzaár. Szerkesztési Iroda: Penten, bálvány-utcza 4. szám, I. emelet Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő Levelek csak bérmentesen fogadtatnak - Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn isnnepre következő napon. A lapot illető reklamátiók Légrády testvérek Irodájába (2 sas-utcza 84. sz.) Intézendők. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri ! A nyílt tér egy petit sora 80 ha beigtatásáért . . » . 10 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 80 „ Kiadóhivatal: Pessten, kétsas ntcsa 14« szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadóhivatalában kétsasntcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest , sas utcza 24. sz. és Naschk* J. ügynöki Irodájában Pest, arany kéz utcza 5. szám. 257. száll. Csütörtök, junius 1. 1871. III. évfolyam. Felelet K. L. urnák a ,,Reformban. Pestről távol lévén, csak ma jutott kezembe a „Reform“ múlt szombati száma, mely támadást tartalmaz ellenem a Horvát Boldizsár visszalépéséről irt czikkem miatt. Az (M) jegyes czikkíró igenis én alulirt vagyok ; nem csináltam titkot belőle, s midőn rövidség okáért nevem aláirása nélkül egyszerű jegy mellett kezdettem írni az Ellenőrben, egyik czikkemnek fölébe helyeztem az (M) jegyet, s aláírtam nevemet is, hogy akik csekély hírlapírói működésemet némi figyelemre érdemesítik, egyszer mindenkorra tájékozva legyenek. Azonban K. L. úrnak, a Reform czikkezőjének, részéről nem volt ügyes eljárás nevemet megemlíteni, mert miután ő névaláírás nélkül intéz ellenem személyes támadást, most már az ürügyet is eljátszotta arra, hogy névtelenül támadhasson meg személyesen; neki egyenesen ignorálni kellett volna, ki vagyok. Én nem véltem szó nélkül hagyhatónak H. B. urabeli eljárását, hogy mint a nagy eszmék s nagy elvek mellett lépett sorompóba, miután úgy lépett fel, mint reformer, ki feladatául tűzte ki átalakítani egész törvénykezési s az ezzel elválaszthatlan kapcsolatban álló közigazgatási rendszerünket, miután kezében tartotta az eszközöket valósítani mindazt, mit a közügyre nézve jónak vélt: egyszerre sarkán fordul, s mert nem akar vesződni a nehéz munkával, mert nem akar megküzdeni a kivitel elmaradhatlan nehézségeivel, ott hagyja a faképnél az egész ügyet. Nem véltem szó nélkül hagyhatónak ezen eljárást különösen azért, mivel a visszalépés akkor történt, midőn H. B. úr egy jövedelmes és a miniszterinél mindenesetre kényelmesebb állással lett megkínálva, minek folytán egyenesen úgy áll a dolog, hogy azért vonult vissza eszméinek és elveinek érvényesítése elől, azért mondott le a miniszteri tározóról, mivel egy kényelmesebb, biztosabb és így anyagilag előnyösebb állomás kínálkozott. Hogy ez ellen felszólaltam, az egyenesen a közerkölcsiség érdekében történt; nekem vagy pártom bármely tagjának nincs semmi okunk visszatartani azt, kinek conceptiói nézetünk szerint több kárt tehetnek hazánknak, mint török-tatár, mert teljesen felforgatni alkalmasak azon alkotmányos belszervezetet, mely a polgári és egyéni szabadságot hazánkban annyi viszontagságos századon át fentartotta. N. B. ur eljárásában kifejezést nyernek s megrovás nélkül hagyatván szentesítést, mindenesetre hallgatólagos helybenhagyást nyernek következő nézetek . Szabad mindenkinek, a ki tehetséggel bir, előállani magánnézetekkel, tanulmányokkal, elméletekkel s azokkal a haza ügyének rovására kísérleteket tenni a nélkül, hogy teljesen tisztában legyen magával arra nézve, üdvös lesz-e azoknak alkalmazása, vagy nem; szónoklatokkal, írással, javaslatok készítésével zajt üt, hírnevet szerez az ember, a többit s üsse a kő. Szabad mindenkinek félben hagyni a munkát, amelyre saját meggyőződésének s a közjó előmozdításának kötelező ereje késztette, mihelyt a munkának terhe jobban kezdi nyomni vállait; következetesség és a közjó nem érdemes arra, hogy az ember magának bajt és kellemetlenséget szerezzen; nem kell elmulasztani semmi szín alatt, ha az embernek saját egyéni ellátására, maga és családja anyagi viszonyainak biztosítására kedvező alkalom kínálkozik; mert mindenkinek maga felé hajlanak ujjai s mindenkinek legelső kötelessége az, melylyel önmaga iránt tartozik, a közügy senkitől sem követelheti, hogy magát feláldozza. Hogy ezen nézetek szentesítést nyernek, akár csak azáltal is, hogy a méltó megrovás elmarad, de különösen azáltal, hogy valaki még kardot is ránt oly egyén mellett, kinek magaviselete ezen nézeteknek megtestesülése, akkor arra tanítjuk a közönséget, arra különösen az ifjabb nemzedéket, hogy könnyelműen és lelkiismeret nélkül lépjen elő minden Projectenmacher, aki ügyesen tudja árulni portékáját, szabad a vásár, jó lesz-e, nem jó lesz-e a közügyre nézve, az mellékes dolog, az ember feltűnik, hírnevet szerez, előnyös állásba emelkedik, carrieret csinál, az ily felfogás megsemmisíti azon erkölcsi felelősséget, melyet vállalni tartozik mindenki azért, amivel a közönség elébe lép, megsemmisíti a soliditást, a komolyságot a közügy terén munkálkodó embereknél; hogy ne tekintessék hazafias és férfias kötelességnek, fáradni, tűrni, szenvedni, nélkülözni a közügyért; hogy a közügy csak arra való, hogy ambitió és önhaszonlesés kielégítésére képezzen kizsákmányolási területet; maradjunk meg rajta , amíg nyereményt ígér, de ha másutt több eredmény mutatkozik akár egy, akár más tekintetben, ott kell hagyni, hadd vesződjék vele más, a prés moi le déluge, hogy bolond ember az, aki nem magáról gondoskodik mindenekelőtt; biztos állás, anyagi haszon a legfőbb jó, mely után törekedni mindenkinek legelső és legfontosabb feladata; természetes következése ennek, hogy pénznek nincs szőre s jöjjön bárhonnan, ezért érni a fődolog, mert bármit mondjanak is tán egyes szerencsétlen ábrándozók, mai világban a pénz minden anyagi és igen nek szellemi előnyöknek is s alapja. Az ily közmorál ellé léptem én síkra, midőn elmondottam nézeteimet s ezzel terjesztettem én K. L. szerint „silány és igazán alacsony erkölcsi érzékről tanúskodó felfogást“ és ezért „szégyen az Ellenőr eljárása nemcsak azon lapra, de pártjára is, amelyet képvisel.“ Ezzel K. L. bizonyítja be, hogy lelke silány s erkölcsi érzéke igazán alacsony, mert úgy látszik, hogy fogalma sincs arról, hogy mi kötelessége van az embernek a haza, a közügy iránt, fogalma sincs azon mértékről, melylyel kell mérni azon embereket, kiket tehetségük és sorsuk oda állított, hogy a közügyek terén szerepeljenek. Az ő egész émelyítő etnkája csak azon körben mozog — a minthogy bevallja maga is, miszerint nemcsak a közügy, de magánérdek is készteti szólani — hogy feljajdul; noli turbare circulos meos, midőn önérdek szempontjából nyomorult egyéni önző szempontokból forgatódnak az emberek a közügyek körül. S elaljasultsága e tekintetben annyira megy, hogy még az erkölcstanító Cato censor szerepét merészkedik segélyezni s másnak akar leezkét tartani abból, hogy mi az erkölcsiség, midőn saját tanai, ha követőkre találnának, épen arra lennének alkalmasak, hogy megmérgezzék nemzetünket a hazaszeretet, áldozatkészség és fenkölt szellem tekintetében, mig eddig egészen meg nem romlott jellemét, bármi szomorú példányait lássuk is egy más keletkező fajnak, mely előtt nincs magasabb érdek, magasabb felfogás, mely előtt minden eszközt szentesit a őzér t. i. saját zsebeinek megtömése, s mely fajnak mint látjuk már saját morálja van, s van prédikátora is K. L. ur személyében. Silányul vétkeztem a közerkölcsiség ellen, s egyszersmind a legsilányabbul vétkeztem K. L. szerint a democratia ellen. Mivel! Azzal, hogy megszóltam egy szereplő államférfiat, ki biztosabb és előnyösebb állásért ott hagyja saját elveit s terveit, nem bánja akár foganatositannak akár nem, a bajt pedig, melyet csinált s a munkának nehezebb részét másoknak hagyja örökségül. Hát az ily eljárásra szabadalma van a democratiának! Hát ilyen a democratia? S aki nem akarja elismerni ezen szabadalmat, aki nem ilyennek óhajtja a democratiát, az ellene vétkezik ? Gyönyörűséges valami az a democratia úgy mint festi K. L. ur. Ő ezt mondja: „Uraim ! a democratia ideálja oly tisztviselő, a ki a közvélemény hívására kilépjen magánéletéből az állam kormányrúdja mellé, és hivatásának betöltése vagy a közbizalom elvesztése után ismét visszavonuljon magányába, nem kérve jutalmat vagy ellátást az államtól. De épen a legnagyobb nehézsége is a democrat államnak tehetséges és jellemes férfiakat, akik munkájukból tisztességesen megélnek, de vagyont nem szereztek és akiknek tán családjuk és gyermekeik vannak, ily férfiakat, mondjuk arra bírni, hogy magánfoglalkozásukat feladják a közügyért azon kilátással, hogy néhány év múlva közhivatalukról lelépvén, újra elölről legyenek kénytelenek kezdeni jövőjük megalapítását.“ Tehát a democratiát az jellemzi, hogy csak a jutalom vagy ellátás, a tisztességes megélhetés (értsd: nagy fizetés és nyeremények) vagyonszerzés , család , gyermekek, jövő megállapítása, (értsd: házak és százezerek) újra elől kezdés stb. . . és mindig csak ez és kizárólag csak ez legyen a vezércsillag, mely vezeti a közpályán a democratia embereinek lépteit! Az rágalmazza a legsilányabbul a democratiát, aki azt állítja, hogy a democratia csak az önzésnek és anyagiságnak melegágya, aki azt állítja, hogy magasabb felfogás, a lélek fenköltsége, emberiség és haza ideáljai előtte ismeretlenek. Vagy tán ezek az aristokratia szabadalmát képezik ? Így állítja szembe K. L. a democratiát és aristocratiát ? Nekem más véleményem van a democratiáról. Én a lelki nemességet, a nagylelkűséget, az áldozatkészséget ép úgy megvárom tőle és én úgy tapasztalom és ismerem annak körében, mint az aristocratiában; nem ismerem es nem tapasztalom, hogy e tekintetben annak háta mögött maradjon, de előnyben látom igenis erkölcsiség, ép, józan eszűség és munkaképesség tekintetében. Az, miről K. L. beszél, nem democratia, hanem egy a despotismus által nivellált és az anyagiság által elkorcsosított társadalom. Isten óvjon bennünket az ily democratiától. De nem akarom tovább fejtegetni mindazon következményeket, melyek önként folynak K. L. csömörletes erkölcstanából. Láthatni az eddigiekből, mily légkörben mozognak érzelmei és gondolatai.*M ily ember merészel erkölcsi leczkéket tartani, ily ember merészel erkölcsi megbotránkozást segélyezni én ellenem. Csak is ily embertől telhetik ki az, hogy névtelenül bujkálva, intézze valaki ellen a legdurvább személyes támadást. Mocsáry Lajos. Buffet: „Hej Laboda, Laboda! Lábod ide, nem oda.“ Ez a Laborcza völgyi vasút históriája. Kosz G schäft volt legelőbb is az országra nézve. Aztán Kosz G’schäftnek találták azt a vállalkozók is. Ergo fizesse meg az elszámításukat az állam. Ez mind szép dolog , hanem gr. Andrásy Gyula kormányelnök úr talán mégis vigyázhatna, hogy kormányzósági hírnevének anyagi önzéstelenségét ne compromittálják rokonai, kik mindenféle vasút és vasszállítás élén szerepelnek s az állammal kötött szerződéseiket csak akkor tartják meg, ha reájuk nézve nyereségesnek mutatkozik. a gácsországi, ma tárgyalt vasútvonalban kormányilag javasolt változtatásokra vonatkozólag akarta, — de elkésett — felemlíteni valaki az egyik miniszter régibb, de őszinte, mert ülésen kivüli nyilatkozatát, (egy más vonalt illetőleg) hogy : „mi tagadás benne : e bizony az én családom stratégiai vasútja.“* A mai ülésben hemzsegtek a miniszterek. Jelen volt báró Wenckheim Béla is, ki megtalálta végre az állomást, melyre méltóztatott születni. S ott volt gróf Pejácsevich is, kit látva az ember még mindig eszembe jut Bedekovics rokonszenves alakja és Caw .pso, qui ne pouvait se consoler du départ d’Uuysse. A miniszterek ezen sereglése jelent valamit. Alkalmasint minisztertanács lesz válságos ügyekben, horvát kérdésben, tárcza dolgokban. * Egyébiránt örömmel tudatjuk, hogy Kerkapoly pénzügyérünk visszanyerte dörgedelmes vad hangját, melyet nagyon kedvelünk előadásában, kivált midőn a vasúti consortiumokra vonatkozólag olyan nyers igazságokat zug el mint ma. Nem titkolom, hogy Kerkapoly irányában még több —ámbár másszerű — részrehajlással viseltetik az Ellenőr mint kedves kormányelnökünk, gróf Andrásy Gyula irányában. Mert amig ennél hódító az a bizonyos „tudomis én mi“ (je ne sas quoi) addig Kerkép oly itr teljesen elragad nemcsak tanulmányképessége által — miben kitűnő ugyan, de nem páratlan — hanem, hogy úgy szóljak, szelidíthetetlen bölényiségével is, melyre büszke lehet az egész kálvinistaság nyakassága. Nagyon fájt tehát az átalános észrevétel, miszerint Bécsben megtanították lassan beszélni. Eszembe jutott, hogy az ötvenes években a Londonba érkező magyar utazók suttogó hangon beszéltek, mihely politizálni kezdettek száműzött honfitársaikkal. „Ugyan beszélj hangosabban — figyelmeztetek végre egyet — hiszen itt szabad vagy, nem kémkedik utánadse, kiszólhatsz mint neked tetszik.“ S valóban mégis tör-' tént minden jóravaló magyarral, hogy nekgjsy napi rondonozás után, visszaesett faji őszinteségünk igazmondó hangzatosságának becsületes szokásába, így jár Kerkapoly is: Bécsben anynyira mérsékelni kell tónusát, hogy suttog pár napig Pestre térése után is. Hanem aztán kitör belőle az eredeti hajlam erőteljes bömbölése, a környezet otthonias, visszhangzó vadonában. Örvendünk neki.* Az igazságügyét még folyvást kerestetik. Tán megtalálja a mai kormánytanács. Hogy az áhitozókban nincs hiány, azt bebizonyították jobboldali laptársaink udvarias jelölgetései, melyek közül mi nem is tartottunk idézendőnek mindeniket, nem akarván járulni a miniszterség nevetségesítéséhez az idétlen hiúságok iránti pajtáskodó tekintetből származott éretlen ajánlgatások felemntésével sem. *■§) A képviselőház mai ülésében az első magyar gácsországi vasútról szóló törvény módosítása volt tárgyalás alatt. Az 1869-ben hozott törvény szerint e vasútnál az emelkedés V^-ban állapitatott meg, míg most a minisztérium legalább is V^-re emelkedést tart szükségesnek megengedni. Minden józan ember belátja, hogy ezen intézkedés egyedül csak a társulat előnyére szolgál, mert míg a meglevő törvény szerint a társulat kényszerítve lett volna emelkedettebb helyeken költséges ásatásokat tenni, most ettől meglesz kimérve. A javaslat támogatói — kik ahányan voltak, annyifélekép beszéltek, — csak jobban meggyőztek bennünket arról, hogy itt nem az államérdek kivánja a módosítást. Míg a miniszteri tanácsos lehetetlennek tartja a meglevő törvény értelmében kiépítetni a vonalat s azért kívánja a módosítás elfogadását, addig maga a miniszter lehetségesnek nyilvánítja a kiépítetést és csupán czélszerűségi okoknál fogva kéri a módosítás megszavaztatását. Szilágyi a központi bizottság előadója azt mondja, hogy a módosítás előnyére van az államnak, tehát el kell fogadni, Korizmics a vasúti bizottság elnöke pedig azt mondja: nem azért fogadta el a módosítást a vasúti bizottság, mintha azt előnyösebbnek tartaná, sőt ellenkezőleg érezte, hogy ez nem előny, hanem hátrány. Ily argumentálások után tessék aztán a kormány nézetei és szándékai iránt tisztában lenni. De legszánandóbb és egyszersmind legnevetségesebb volt Nyiry Józsa föllépése. Ismertük már mi Nyiry Józsa szellem-szegénységét eddig is, de tulajdonképen csak ma volt neki alkalma megmutatni, hogy mennyire tehetetlen ember ő, és hogy mennyire képtelen azon állásra, melyet ismerősei nagy bámulatára s a közügy nagy kárára elfoglalva tart. Mai föllépése által tökéletesen compromitálta — nem magát, mert hiszen ő magát már nem compromittálhatja előttünk, hanem compromittálta az ország előtt a közlekedési minisztériumot, melynek ő egyik előkelő hivatalnoka. Lehetetlen, hogy Gorove nem restellette végig hallgatni beszédét. Nem csak a szakismeret hiánya jut ki minden szavából, hanem nélkülözte a legegyszerűbb józan felfogást is. A képviselők még most is kaczagnak azon a tömérdek badarságon, melyet ez a bárgyú ember össze-vissza hadart beszédében. * Lapunk mai táviratai közt olvasható volt azon rövid válasz, melyet a császár a felíratott átnyújtó küldöttségnek adott. A bécsi sajtót kizárólagosan ez esemény foglalkoztatja. Az új Presse egy vezérczikkben írja : Rendszabályok és nem férfiak kellenek; absolutismus, vagy parlamenti kormányzat, ami e kettő közt van, nem érdemli meg az erőlködést és áldozatot, melyek nélkül egy pártharcz sem képzelhető. A nagy létezési kérdés a majoritás feliratának elvetésével határozottan retrospektív politikára mutat. Az alkotmánypárt gondol arra, hogy jól rendezett védelmi állásába vonuljon vissza, hogy a támadást eredményesen megkezdhesse. A minisztérium a maga nézeteit a parlamenttel vagy a nélkül is kiviszi. A kabinet jelenlegi csatározásai előjátékát képezik a tartománygyűlésekben való nagy hadjáratoknak. A felirati mozgalom eltévesztette czélját. A képviselőknek folytatniok kell az ellenállást a tartománygyűlésekben, melyeket a reichsrathban kedvezőtlen körülmények közt meg kell szakítniok. A „Tagblatt“ szerint a képviselőház a minisztérium elbocsáttatását kérte , ez azonban megtagadtatok E lap szerint a háznak oda kell törekednie, hogy a miniszterek maguktól köszönjenek le, amit nevezett lap szerint a budget megtagadása által érhetnek el. A „Morgenpost“ írja : A korona és képház között nem létezik súrlódás, hanem a minisztérium és parlament között. A háznak félelem és szenvedély nélkül kell határoznia. A szélsőbboldal még nem mondá ki végső szavát. Alkalmasint Ausztriában is nem sokára lesznek német deklaránsok. A „Vaterland“ a feliratot gyermekes tüntetésnek mondja. A „Vorstadt Ztg.“ a cseheknek barátságos fogadtatást vindikál, mivel azok a kormánytól a reichsrath megbuktatását várják. Ha ezen czél el nem leend érve, a csehek leteendik az álarczot, túlzó követeléseikkel felhagynak , s ez leend a Hohenwarth-minisztérium utolsó órája. A pénteki reichsrath-ülés dönthet a maga és az alkotmány jövője felett. Az „Oest. Journal“ nem helyez fontosságot a feliratra. Oda int, hogy a felirat elvetését ne vegyék további működés alapjául, minthogy ő felsége válasza előrelátható volt és a korona ragaszkodik az alkotmányos rendhez és viszonyokhoz. A bírói szervezet kérdéséhez. A „Jogtudományi közlöny“ május 23-ikán megjelent 21-ik száma kiemeli, hogy nekünk két dologra van legelőször szükségünk, u. m. jó közigazgatásra és egy magánjogi codexre. Ígéri továbbá, hogy ellenőrködni fog a felett miszerint a nepotismus kiirtásával szakképzett és független bíróságok alakítása biztositassék. Bizonyára nem zúdult volna fel a közvélemény Horvát Boldizsár ellen, ha szem előtt nem tartotta volna Rotteck következő mondatát: (ugyanő, ki a democratiára, a külföld liberalismusára annyiszor szeretett hivatkozni.) „Boldog azon ország, melyben az igazságügyi törvényhozás és közigazgatás megfelelnek az igazság tiszta eszméjének, azaz, mi egyebet sem czéloznak, mint a valódi jognak, mint olyannak, megismerését és kezelését! Az ország alkotmányának és kormányának ezernyi más hiányait készséggel tűrjük, ha csak legalább a jog igazán meg van oltalmazva és Themis temploma corruptio által nincsen megfertőztetve. Váljék azonban, vagy válnék egyszer valamely országban a szent igazság a zsarnokság inasává, vagy csak élnének is vissza, s alacsonyítanák le az igazságot a szeszélyes önkény vagy elbizakodott pártszent em rész eszközévé, szűnnék meg a bíróságok függetlensége, és a bírák biztos állása, töltetnének be a bírói állomások az udvari kegy rabszolgáival, vagy a miniszterek teremtményeivel, avagy a bírói ítéleteket a hatalom mondaná toll alá a bíráknak, vagy legalább e hatalom jóváhagyásának lennének alávetve, változtatnának át az úgynevezett „találói a jognak“ a hatalom poroszlóivá, azután a társadalomra nézve jobb lenne, hogy oszoljék fel, és hogy tagjai a természeti állapotban meglevő önvédelmi jogban keressenek némi kárpótlást azon jogbiztonságért, melyet az állam tőlük megtagadott.“ (Das Staats-Lexicon von C. v. Rotteck u. C. Welcker. VIII. Band. 27. lap „Justic.“) Külföldi szemle, Pest, május 31. A nyugalom és megzavart rend tehát véres és borzasztó küzdelmek után helyreállíttatott Párisban. Mac-Mahon tábornagy proclamációt intézett a párisi lakossághoz, melyben fölszólítja, hogy térjen vissza a munkához. Ennek megfelelőleg a bemenet ismét szabad Párisba. Nem soká hat részleteket fogunk olvasni azon rombolásról, melynek Páris legszebb városrészei áldozatul estek. Az égésre vonatkozó eddigi hírek mindenesetre túlzottak voltak, miután lassanként bebizonyul, hogy sok emlékszerű épület sértetlenül áll fen, holott a táviratok hírei után a világ már veszve hitte azokat. Az elkeseredés, melylyel a küzdelem Paris utcáin folyt, fölülmúl minden képzeletet. A katonaság vandál brutalizmussal öldökölt, és dühében nem tett különbséget ártatlanok és vétkesek között. Legszerencsésebben jártak még azon felkelők, kik fegyverrel kezükben estek el. Mindinkább bebizonyul, hogy Delescluze az elesettek között van. E hajthatlan jellemű, de túlzott republikánus, meggyőződéséhez híven nem kereste a menekülést, hanem utolsó lehelletig azok ellen küzdött, kiket joggal a franczia köztársaság megbuktatóinak tartott. Sorsában eddigelé — amennyire tudva van — a felkelők vezérférfiai közül Courbet, Amouroui, Gambon és Vallis osztoztak. F. hó 26-dikán egy magyarországi születésű communistát is főbe lőttek a kormánycsapatok. Ez Franke Leo volt, ki alig hat hét előtt választatott a commune-be. A felkelők által agyonlőtt kezesek számát 64-re teszik. Versaillesből szírvönyzik, hogy a felkelők nagy része, mely Vincennesba szoríttatott, ott megadta magát. Számos fogoly esett a kormánycsapatok kezei közzé, Ciinchamp s tbk. hadteste már elhagyta Párist, ami leginkább bizonyítja, hogy a rend teljesen helyreállt már Fran©ziaország szerencsétlen fővárosában. A rendőrség, mely részben a volt császári kormány embereiből áll, már napok óta folytatja a kutatás és kémkedés gyalázatos mesterségét. Egy denunciáló szó elég, hogy a legtiszteségesebb ember elfogassék, a házmotozásoknak se vége s a hossza, és akad elég ember, ki segít a rendőrségnek valóságos hajtóvadászatot tartani a commune valódi és állítólagos párthíveire. Thers, mint távirati utón értesülünk, meghagyta a párisi lakosság lefegyvereztetését s a Szajna-megye nemzetőrségének föloszlatását. E rendeletek kivitele nem talált a legcsekélyebb ellenállásra sem. Angol lapok szerint a commune tagjai Párisból Brüsselbe akartak menekülni, hogy ott folytassák a lázadást. Mindenekelőtt a középületeket gyújtották volna föl. Azt hisszük, hogy e bír alig egyéb koholmánynál. A belga kormány azonban annyira megrémült a tervezett látogatástól, hogy Hugo Victornak parancsot adott azonnal elhagyni Belgiumot. Hugo Victor bűne abban áll, hogy tiltakozott a párisi menekültek kiutasítása ellen. A reactió Francziaországban napról-napra vakmerőbben üti föl fejét. Thiers megbukása már csak hetek vagy napok kérdése. A legitimisták Changarnier tábornokot szemelték ki Thiers utódja gyanánt, és minden uton áskolódnak a jelenlegi kormányelnök ellen. A páksi polgármesterek már viszszatértek kerületeikbe, ellátva a kormány által több meghatalmazással, így a polgármesterek azonnal kiutasíthatnak minden egyént Paksból, ki nem bír kereseti forrást kimutatni, vagy, ki már egyszer fenyítő törvényszék előtt állott. Az idegenek is alája esnek e rendeletnek. A párisi menekütek kérdése élénken foglalkoztatja Angliát, Svájczot és Belgiumot. Anglia és Svájct, mint már jelentettük, csak azon esetben hajlandók kiszolgáltatni a menekült párisi felkelőket, ha vizsgálat útján kitűnnék, hogy közönséges bűntényeket is elkövettek. Ez az egyedüli helyes eljárás. Mert a commune tényleg politikai párt volt, és soraiban sok volt a fellengzős, de becsületes ember. Belgium ellenben ki fogja szolgáltatni a felkelőket, s így zsandárszerepekre engedi magát fölhasználtatni a versaillesi kormány által. Genfből sürgönyzik, hogy ott igen látogatott népgyűlés tartatott, mely elhatározta, hogy föliratot intéz a szövetségi tanácshoz, miszerint a svájczi föld nyitva álljon a párisi menekülők előtt. Pyat és Grousset Genfben tartózkodnak. A franczia nemzetgyűlés tegnapelőtti ülésén a metzi capitulátióról volt szó. Changavnier tábornok élénken kikelt Bazaine ellen, ócsárolva habozását és idővesztegetését, miáltal sikerült a németeknek teljesen bekeríteni Metzet. Egyedül az éhség bírta megadásra a franczia hadsereget. Changarnier beszéde további folyamában megemlíti, hogy október 24 dikén mint parlamentári értekezett a poroszokkal, azt követelvén, hogy a metzi hadseregnek engedtessék Algírba vonulni. Frigyes Károly herczeg azonban csak egy zászlóaljnak akarta ezt megengedni. Franczia részről e föltétel visszautasíttatott. Changarnier beszéde végé