Ellenőr, 1871. június (3. évfolyam, 257-286. szám)

1871-06-01 / 257. szám

Előfizetési áraic: Egész évre . » 20 ft. — kr. Évnegyedre . . 8 ft. — kr. Félévre ... 10 „ — „ Egy hónapra . ! B 80 „ Kgjí-M szám ára 30 krajraár. Szerkesztési Iroda: Penteu, bálvány-utcza 4. szám, I. emelet Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő Levelek csak bérmentesen fogadtatnak -l Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn i finnepre következő napon. A. lapot Illető reelamátiók Légr ády teatréreb Irodájába (2 sas-utcza 84. ez.) IntézendSk. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyílt-tér egy petit sora 80 ka heigtatásáórt . ; » . 10 kr. j Bélyegdij minden beiktatásért 8Ö „ Kiadóhivatal: Peilten, kétsas-ntosa 14« szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó-hivatalában kétsasntcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest 2 sas ntcza 24. sz. és Naschlt* J. ügynöki Irodájában Pest, arany kéz utcza 5. szám. 257. 8záiü. Csütörtök, junius 1. 1871. III. évfolyam. Felelet K. L. urnák a ,,Reformban.4 Pestről távol lévén, csak ma jutott ke­zembe a „Reform“ múlt szombati száma, mely támadást tartalmaz ellenem a Horrái Boldizsár visszalépéséről irt czikkem miatt. Az (M) jegyes czikkiró igenis én alulirt vagyok ; nem csináltam titkot belőle, s mi­dőn rövidség okáért nevem aláirása nélkül egyszerű jegy mellett kezdettem Írni az El­lenőrben, egyik czikkem nek fölébe helyeztem az (M) jegyet, s aláírtam nevemet is, hogy a kik csekély hírlapírói működésemet némi 1 figyelemre érdemisitik, egyszer mindenkorra tájékozva legyenek. Azonban K. L. urnák, a Reform czikkezőjének, részéről nem volt \ ügyes eljárás nevemet megemlíteni, mert mintán ő névaláírás nélkül intéz ellenem személyes támadást, most már az ürügyet is eljátszotta arra, hogy névtelenül támad­hasson meg személyesen; neki egyenesen ignorálni kellett volna, ki vagyok. Én nem véltem szó nélkül hagyható- nak H. B. ur abeli eljárását, hogy miut n nagy eszmék s nagy elvek mellett lépett sorompóba, miután úgy lépett fel, mint reformer, ki feladatául tűzte ki átalakítani egész törvénykezési s az ezzel elválaszthat- lan kapcsolatban álló közigazgatási rend­szerünket, miután kezében tartotta az esz­közöket valósítani mindazt, mit a közügyre nézve jónak vélt: egyszerre sarkán fordul, s mert nem akar vesződni a nehéz munká­val, mert nem akar megküzdeni a kivitel elmaradhatlan nehézségeivel, ott hagyja a faképnél az egész ügyet. Nem véltem szó nélkül hagyhatónak ezen eljárást különösen azért, mivel a visszalépés akkor történt, midőn H. B. ur egy jövedelmes és a mi­niszterinél mindenesetre kényelmesebb állás­sal lett megkínálva, minek folytán egyene­sen úgy áll a dolog, hogy azért vonult vissza eszméinek és elveinek érvényesítése elől, azért mondott le a miniszteri tározó­ról, mivel egy kényelmesebb, biztosabb és igy anyagilag előnyösebb állomás kínál­kozott. Hogy ez ellen felszólaltam, az egye­nesen a közerkölcsiség érdekében történt; nekem vagy pártom bármely tagjának nincs semmi okunk visszatartani azt, kinek con- ceptioi nézetünk szerint több kárt tehetnek hazánknak, mint török-tatár, mert teljesen felforgatni alkalmasak azon alkotmányos belszervezetet, mely a polgári és egyéni szabadságot hazánkban annyi viszontagságos századon át fentartotta. II. B. ur eljárásában kifejezést nyernek s megrovás nélkül hagyat­ván szentesítést, mindenesetre hallgatólagos helybenhagyást nyernek következő nézetek ; Szabad mindenkinek, a ki tehetséggel bir, előállani magánnézetekkel, tanulmá­nyokkal, elméletekkel s azokkal a haza ügyének rovására kísérleteket tenni a nél­kül, hogy teljesen tisztában legyen magával árrá nézve, üdvös lesz-e azoknak alkalma­zása, vagy nem; szónoklatokkal, írással, javaslatok készítésével zajt üt, hírnevet sze­rez az ember, a többit —- üsse a kő. Szabad mindenkinek félben hagyni a munkát, a melyre saját meggyőződésének s a közjó előmozdításának kötelező ereje kész­tette, mihelyt a munkának terhe jobban kezdi nyomni vállait; következetesség és a közjó nem érdemes arra, hogy az ember magának bajt és kellemetlenséget szerezzen; nem kell elmulasztani semmi szin alatt, ha az embernek saját egyéni ellátására, maga és családja anyagi viszonyainak bizto­sítására kedvező alkalom kínálkozik; mert mindenkinek maga felé hajlanak ujjai s min­denkinek legelső kötelessége az, melylyel önmaga iránt tartozik, a közügy senkitől sem követelheti, hogy magát feláldozza. Hogy ezen nézetek szentesítést nyer­nek, akár csak azáltal is, hogy a méltó megrovás elmarad, de különösen azáltal, hogy valaki még kardot is ránt oly egyén mellett, kinek magaviseleté ezen nézeteknek megtestesülése, akkor arra tanítjuk a kö­zönséget, arra különösen az ifjabb nemze­déket, hogy könnyelműen és lelkiismeret nél­kül lépjen elő minden Projectenmacher, a ki ügyesen tudja árulni portékáját, szabad a vásár; jó lesz-e, nem jó lesz-e a közügyre nézve, az mellékes dolog, az ember feltűnik, hírnevet szerez, előnyös állásba emelkedik, carriéret csinál; az ily felfogás megsemmi­síti azon erkölcsi felelősséget, melyet vállal­ni tartozik mindenki azért, a mivel a kö­zönség elébe lép, megsemmisíti a soliditást, a komolyságot a közügy terén munkálkodó embereknél; hogy ne tekintessék hazafias Ó3 férfias kötelességnek, fáradni, tűrni, szenvedni, nél­külözni a közügyért; hogy a közügy csak arra való, hogy ambitió és önhaszonlesés kielégítésére képezzen kizsákmányolási terü­letet; maradjunk meg rajta , a mig nyere­ményt igér. de ha másutt több eredmény mutatkozik akár egy, akár más tekintetben, ott kell hagyni, hadd vesződjék vele más, a prés moi le déluge; hogy bolond ember az, a ki nem ma­gáról gondoskodik mindenekelőtt; biztos ál­lás, anyagi haszon a legfőbb jó, mely után törekedni mindenkinek legelső és legfonto­sabb feladata; természetes következése en­nek, hogy pénznek nincs szőre s jöjjön bár­honnan, czélt érni a fődolog, mert bármit i mondjanak is tán egyes szerencsétlen áb- | rándozók, mai világban a pénz minden | anyagi és igen nők szellemi előnyöknek is I alapja. Az ily közmorál ell m léptem én síkra, midőn elmondottam nézeteimet s ezzel ter­jesztettem én K. L. szerint „silány és iga­zán alacsony erkölcsi érzékről tanúskodó fel­fogást“ és ezért „szégyen az Ellenőr eljá­rása nemcsak azon lapra, de pártjára is, a melyet képvisel.“ Ezzel K. L. bizonyítja be, hogy lelke silány s erkölcsi érzéke igazán alacsony, mert úgy látszik, hogy fogalma sincs arról, hogy mi kötelessége van az embernek a haza, a közügy iránt, fogalma sincs azon mértékről, melylyel kell mérni azon embere­ket, kiket tehetségűk és sorsuk oda állított, hogy a közügyek terén szerepeljenek. Az ő egész émelyítő ethicája csak azon kör­ben mozog — a minthogy bevallja maga is, miszerint nemcsak a közügy, de magán­érdek is készteti szólani — hogy feljajdul; noli turbare circulos meos, midőn önérdek szempontjából nyomorult egyéni önző szem­pontokból forgalódnak az emberek a köz­ügyek körül. S elaljasultsága e tekintetben annyira megy, hogy még az erkölcstanitó Cato censor szerepét merészkedik negélyez- ni s másnak akar leezkét tartani abból, hogy mi az erkölcsiség, midőn saját tanai, ha követőkre találnának, épen arra lenné­nek alkalmasak, hogy megmérgezzék nem­zetünket a hazaszeretet, áldozatkészség és fenkölt szellem tekintetében, mig eddig egé­szen meg nem romlott jellemét, bármi szo­morú példányait lássuk is egy más kelet­kező fajnak, mely előtt nincs magasabb ér­dek, magasabb felfogás, mely előtt minden eszközt szentesit a őzéi t. i. saját zsebeinek megtömése, s mely fajnak mint látjuk már saját morálja van, s van prédikátora is K, L. ur személyében. Silányul vétkeztem a közerkölcsiség el­len, s egyszersmind a legsilányabbul vétkez­tem K. L. szerint a democratia ellen. Mi­vel! Azzal, hogy megszóltam egy szereplő államféríiut, ki biztosabb és előnyösebb ál­lásért ott hagyja saját elveit s terveit, nem bánja akár foganatositatnak akár nem, a bajt pedig, melyet csinált s a munkának nehezebb részét másoknak hagyja örökségül. Hát az ily eljárásra szabadalma van a de- mocratiának! Hát ilyen a democratia? S a ki nem akarja elismerni ezen szabadal­mat, a ki nem ilyennek óhajtja a democ- ratiát, az ellene vétkezik ? Gyönyörűséges valami az a democratia úgy mint festi K. L. ur. ö ezt mondja: „Uraim ! a democratia ideálja oly tiszt­viselő, a ki a közvélemény hivására kilép­jen magánéletéből az állam kormányrudja mellé, és hivatásának betöltése vagy a köz­bizalom elvesztése után ismét visszavo­nuljon magányába, nem kérve jutalmat vagy ellátást az államtól. De épen a leg­nagyobb nehézsége is a democrat államnak tehetséges és jellemes férfiakat, a kik mun­kájukból tisztességesen megélnek, de va­gyont nem szereztek és a kiknek tán csa­ládjuk és gyermekeik vannak, ily férfiakat, mondjuk arra bírni, hogy magánfoglalkozá­sukat feladják a közügyért azon kilátással, hogy nehány év múlva közhivatalukról le­lépvén, újra elölről legyenek kénytelenek kezdeni jövőjük megalapítását.“ Tehát a democratiát az jellemzi, hogy csak a jutalom vagy ellátás, a tisztességes megélhetés (értsd: nagy fizetés és nye­remények) vagyonszerzés , család , gyer­mekek, jövő megállapitása, (értsd: há­zak és százezerek) újra elől kezdés stb. . . és mindig csak ez és kizárólag csak ez le­gyen a vezércsillag, mely vezeti a közpá­lyán a democratia embereinek lépteit! Az rágalmazza a legsilányabbul a democrati- at, a ki azt állítja, hogy a democratia csak az önzésnek és anyagiságnak meleg­ágya, a ki azt állítja, hogy magasabb fel­fogás, a lélek fenköltsége, emberiség és ha­za ideáljai előtte ismeretlenek. Vagy tán ezek az aristokratia szabadalmát képezik ? így állitja szembe K. L. a democratiát és aristocratiát ? Nekem más véleményem van a democratiáról. Én a lelki nemességet, a nagylelkűséget; az áldozatkészséget ép úgy megvárom tőle és ép úgy tapasztalom és ismerem annak körében, mint az aristocra­tiában; nem ismerem el nem tapasztalom, hogy e tekintetben annak háta mögött ma­radjon, de előnyben látom igenis erkölcsi­ség, ép, józan eszüség és munkaképesség te­kintetében. Az. miről K. L. beszél, nem democratia, hanem egy a despotismus által nivellált és az anyagiság által elkorcsositott társadalom. Isten óvjon bennünket az ily democratiától. De nem akarom tovább fejtegetni mind­azon következményeket, melyek önként folynak K. L. csőmörletes erkölcstanából. Láthatni az eddigiekből, mily légkörben mo­zognak érzelmei és gondolatai. =*# ily em­ber merészel erkölcsi leczkéket tartani, ily ember merészel erkölcsi megbotránkozást negélyezui én ellenem. Csak is ily ember­től telhetik ki az, hogy névtelenül bujkálva, intézze valaki ellen a legdurvább személyes támadást. Mocsáry L a j os. Buffet. „Hej Laboda, Laboda! Lábod ide, nem oda.“ Ez a Laborcza völgyi vasút históriája. Kosz G! s c b ä f t volt legelőbb is az országra nézve. Aztán rósz G’schäftnek találták azt a vállal­kozók is. Ergo fizesse meg az elszámitásukat az állam. Ez mind szép dolog ; hanem gr. A n d r á s y Gyula kormányelnök ur talán mégis vigyázhatna, hogy kormányzósági hírnevének anyagi önzés- telenségét ne compromittálják rokonai, kik mindenféle vasút és vasszállitás élén szerepelnek s az állammal kötött szerződéseiket csak akkor tartják meg, ha reájuk nézve nyereségesnek mu tatkozik. a gácsországi, ma tárgyalt vasútvonalban kormányilag javasolt változtatásokra vonatkozólag akarta, — de elkésett — felemlíteni valaki az egyik miniszter régibb, de őszinte, mert ülésen kivüli nyilatkozatát, (egy más vonalt illetőleg) hogy : „mi tagadás benne : e bizony a z é n csalá­dom stratégiai vasútja.“ * A mai ülésben hemzsegtek a miniszterek. Jelen volt báró Wencklieim Béla is, ki meg­találta végre az állomást, melyre méltóztatott szü­letni. S ott volt gróf Pej ács ev ich is, kit lát­va az ember még mindig eszembe jut B e d e k o- v i c s rokonszenves alakja és C a 1 w .ps o, q u i ne pouvait se consoler dn départd’Ul- ly s s e. A miniszterek ezen sereglése jelent valamit. I Alkalmasint miniszter tanács lesz válságos ügyek­ben, horvát kérdésben, tárcza dolgokban. * Egyébiránt örömmel tudatjuk, hogy Ker- kapoly pénziigyérüuk visszanyerte dörgedel­mes vad hangját, melyet nagyon kedvelünk elő­adásában, kivált midőn a vasúti consorti umokra vonatkozólag olyan nyers igazságokat zug el mint ma, Nem titkolom, hogy Ke r ka­pó ly irányában még több —ámbár másszerü — részrehajlással viseltetik az Ellenőr mint ked­ves kormányelnökünk, gróf Andrásy Gyula irá­nyában. Mert a mig eunél hóditó az a bizonyos „tudom -is-én mi“ (je ne s a i s q uo i) addig K ér­kép oly i ur teljesen elragad nemcsak tanul­mányképessége által — miben kitűnő ugyan, de nem páratlan — hanem, hogy úgy szóljak, szeli- dithetetlen bö lényiségével is, melyre büszke lehet az egész kálvinistaság nyakassága. Nagyon fájt tehát az átaláuos észrevétel, miszerint Bé ős­ben megtanitották lassan beszélni. Eszembe jutott, hogy az ötvenes években a Londonba érkező ma­gyar utazók suttogó hangon beszéltek, m i- bely politizálni kezdettek száműzött honfitársaik­kal. „Ugyan beszélj hangosabban — figyelmezte- ték végre egyet — hiszen itt szabad vagy, nem kémkedik utánadseu kiszólhatsz mint neked tetszik.“ S valóban mégis tör-' 1 tént minden jóravaló magyarral, bogy nebqjjy na­pi 1 o u d o n o z ás után, visszaesett faji őszinte­ségünk igazmondó bgngzatosságának ‘ becsületes szokásába. így j ár K erk ap oly is: Bécsben any- nyira mérsékelni kell to n u s á t, hogy suttog pár napig Pestre térése után is. Hanem aztán ki tör belőle az eredeti hajlam erőteljes bömbölése, a környezet otthonias, visszhangzó vadonában. Örvendünk neki. * Az igazságügyéi- még folyvást kereste­tik. Tán megtalálja a mai kormánytanács. Hogy az ábitozókban nincs hiány, azt bebizonyítottak jobboldali laptársaink udvarias jelölgetései, melyek közül mi nem is tartottunk idézendőnek mindeni- bet, nem akarván járulni a miniszterség nevetsé- gesitéséhez az idétlen hiúságok iránti pajtáskodó tekintetből származott éretlen ajánlgatások felem- ütésével sem. *■§£ A képviselőház mai ülésében az első magyar gácsországi vasútról szóló törvény módosítása volt tárgyalás alatt. Az 1869-ben hozott törvény szerint e vasút­nál az emelkedés V^-ban állapitatott meg, mig most a minisztérium legalább is V^-re emelkedést tart szükségesnek megengedni. Minden józan ember belátja, hogy ezen in­tézkedés egyedül csak a társulat előnyére szolgál, mert mig a meglevő törvény szerint a társulat kényszerítve lett volna emelkedettebb helyeken költséges ásatásokat tenni, most ettől meglesz kiméivé. A javaslat támogatói — kik a hányán vol­tak, annyifélekép beszéltek, — csak jobban meg­győztek bennünket arról, hogy itt nem az állam­érdek kiváuja a módosítást. Mig a miniszteri ta­nácsos lehetetlennek tartja a meglevő tör­vény értelmében kiépitetni a vonalat s azért kí­vánja a módosítás elfogadását, addig maga a mi­niszter lehetségesnek nyilvánítja a kiépitetést és csupán czélszerüségi okoknál fogva kéri a módo­sítás megszavaztatását. Szilágyi a központi bizott­ság előadója azt mondja, hogy a módosítás elő­nyére van az államnak, tehát el kell fogadni, Korizmics a vasúti bizottság elnöke pedig azt mondja: nem azért fogadta el a módosítást a va­súti bizottság, mintha azt előnyösebbnek tartaná, sőt ellenkezőleg érezte, hogy ez nem előny, hanem hátrány. Ily argumentálások után tessék aztán a kor­mány nézetei és szándékai iránt tisztában lenni. De legszánandóbb és egyszersmind legnevet­ségesebb volt Nyiry Józsa föllépése. Ismertük már mi Nyiry Józsa szellem-sze­génységét eddig is, de tulajdonképen csak ma volt neki alkalma megmutatni, hogy mennyire tehetet­len ember ő, és hogy mennyire képtelen azon állásra, melyet ismerősei nagy bámulatára s a közügy nagy kárára elfoglalva tart. Mai föllépése által tökéletesen eompromitálta — nem magát, mert hiszen ő magát már nem compromittálhatja előttünk, hanem compromittálta az ország előtt a közlekedési minisztériumot, mely­nek ő egyik előkelő hivatalnoka. Lehetetlen, hogy Gorove nem restellette végig hallgatni beszédét. Nem csak a szakismeret hiánya ritt ki minden szavából, hanem nélkülözte a leg­egyszerűbb józan felfogást is. A képviselők még most is kaczagnak azon a tömérdek badarságon, melyet ez a bárgyú em­ber össze-vissza hadart beszédében. * Lapunk mai táviratai közt olvasható volt azon rövid válasz, melyet a császár a fel­íratott átnyújtó küldöttségnek adott. A bécsi sajtót kizárólagosan ez esemény fog­lalkoztatja. Az uj Presse egy vezérczikkben írja : Rendszabályok és nem férfiak kellenek; absolutis- mus, vagy parlamenti kormányzat; a mi e kettő közt van, nem érdemli meg az erőlködést és ál­dozatot, melyek nélkül egy pártharcz sem képzel­hető. A nagy létezési kérdés a majoritás feliratának elvetésével határozottan retrospektiv politikára mutat. Az alkotmánypárt gondol arra, hogy jól ren­dezett védelmi állásába vonuljon vissza, hogy a támadást eredményesen megkezdhesse. A minisz­térium a maga nézeteit a parlamenttel vagy a nélkül is kiviszi. A kabinet jelenlegi csatározásai előjátékát képezik a tartománygyiilésekben való nagy hadjáratoknak. A felirati mozgalom elté­vesztette czélját. A képviselőknek folytatniok kell az ellenál­lást a tartománygyülésekbsn, melyeket a reichs- rathban kedvezőtlen körülmények közt meg kelle szakitniok. — A „Tagblatt“ szerint a képviselőbáz a minisztérium elbocsáttatását kérte ; ez azonban megtagadtatok E lap szerint a háznak oda kell törekednie, bogy a miniszterek maguktól köszön­jenek le; a mit nevezett lap szerint a budget megtagadása által érhetnek el. A „Morgenpost“ Írja : A korona és kép. ház között nem létezik súrlódás, hanem a minisztéri­um és parlament között. A háznak félelem és szenvedély nélkül kell határoznia. A szélső b Joldal még nem mondá ki végső szavát. Alkalmasint Ausztriában is nem so­kára lesznek német deklaránsok. A „Vaterland“ a feliratot gyermekes tünte­tésnek mondja. A „Vorstadt Ztg.“ a cseheknek barátságos fogadtatást vindikál, mivel azok a kor­mánytól a reichsrath megbuktatását várják. Ha ezen czél el nem leend érve, a csehek leteendik az álarczot, túlzó követeléseikkel fel­hagynak ; s ez leend a Hobenwarth-miniszterium utolsó órája. A pénteki reichsratb-ülés dönthet a maga és az alkotmány jövője felett. Az „Oest. Journal“ nem helyez fontosságot a feliratra. Oda int, hogy a felirat elvetését ne vegyék további működés alapjául, minthogy ő felsége válasza előrelátható volt és a korona ragaszkodik az alkotmányos rendhez és viszo­nyokhoz. A bírói szervezet kérdéséhez. A „Jogtudományi közlöny“ május 23-ikán megjelent 21-ik száma kiemeli, hogy nekünk két dologra van legelőször szükségünk, u. m. jó köz- igazgatásra és egy magánjogi codexre. ígéri to­vábbá, hogy ellenőrködni fog a felett miszerint a nepotismus kiirtásával szakképzett és füg getlen bíróságok alakítása biztositassék. — Bizo­nyára nem zudult volna fel a közvélemény Hor­vát Boldizsár ellen, ha szem előtt nem tartotta volna Rotteck következő mondatát, (ugyanő, ki a democratiára, a küllőid liberaíismusára annyiszor szeretett hivatkozni.) „Boldog azon ország, melyben az igazság­ügyi törvényhozás és közigazgatás megfelelnek az igazság tiszta eszméjének, azaz, mi egyebet sem czéloznak, mint a valódi j ognak, mint olyan­nak, megismerését és kezelését! Az ország alkot­mányának és kormányának ezernyi más hiányait készséggel tűrjük, ha csak legalább a jog igazán meg van oltalmazva és Themis temploma corrup- tio által nincsen megfertőztetve. Váljék azonban, vagy válnék egyszer valamely országban a szent igazság a zsarnokság inasává, vagy csak él­nének is vissza, s alacsonyitanák le az igazságot a szeszélyes önkény vagy elbizakodott p árí­sz e 11 e m rósz eszközévé, szűnnék meg a bírósá­gok függetlensége, és a birák biztos állása, töl­tetnének be a bírói állomások az udvari kegy rabszolgáival, vagy a miniszterek te­remtményeivel, avagy a birói Ítéleteket a hatalom mondaná toll alá a bíráknak, vagy legalább e hatalom jóváh agyásának lenné­nek alávetve, változtatnának át az úgynevezett „találói ajognak“ a hatalom poroszlóivá: azután a társadalomra nézve jobb lenne, hogy oszoljék fel, és hogy tagjai a természeti állapotban meglevő önvédelmi jo gban keressenek némi kárpótlást azon jogbiztonságért, melyet az állam tőlük megtagadott.“ (Das Staats-Lexicon von C. v. Rotteck u. C. Welcker. VIII. Band. 27. lap „Justic.“) Külföldi szemle. Pest, május 31. A nyugalom és megzavart rend tehát vér es és borzasztó küzdelmek után helyreállittatott Pá- risban. Mac-Malton tábornagy proclamátiót iuté- zett a párisi lakossághoz, melyben fölszólítja, hogy térjen vissza a munkához. Ennek megfelelőleg a bemenet ismét szabad Párisba. Nem soká hát rész­leteket fogunk olvasni azon rombolásról, melynek Páris legszebb városrészei áldozatul estek. Az égésre vonatkozó eddigi hírek mindenesetre túl­zottak voltak, miután lassanként bebizonyul, hogy sok emlékszerü épület sértetlenül áll főn, holott a táviratok hirei után a világ már veszve hitte azokat. Az elkeseredés, melylyel a küzdelem Paris utczáin folyt, fölülmúl minden képzeletet. A katona­ság vandál brutalizmussal öldökölt, és dühében nem tett különbséget ártatlanok és vétkesek kö­zött. Legszerencsésebben jártak még azon felke­lők, kik fegyverrel kezükben estek el. Mindinkább bebizonyul, hogy Delescluze az elesettek között van. E hajthatlan jellemű, de túlzott republikánus, meggyőződéséhez híven nem kereste a menekülést, hanem utolsó lehelletig azok ellen küzdött, kiket joggal a franczia köztársaság megbuktatóinak tartott. Sorsában eddigelé — a mennyire tudva van — a felkelők vezérférfiai kö­zül Courbet, Amouroui, Gambon és Vall és osztoztak. F. hó 26-dikán egy magyar- országi születésű commuuistát is főbe lőttek a kormáuycsapatok. Ez Franke 1 Leo volt, ki alig hat hét előtt választatott a commune-be. A felke­lők által agyonlőtt kezesek számát 64-re teszik. Versaillesből stírgönyzik, hogy a fel­kelők nagy része, mely Vincennesba szorittatott, ott megadta magát. Számos fogoly esett a kor­mánycsapatok kezei közzé, C1 i n cbam p s tbk. hadteste már elhagyta Párisi, a mi leginkább bi­zonyítja, hogy a rend teljesen helyreállt már Fran- ©ziaország szerencsétlen fővárosában. A rendőrség, mely részben a volt császári kormány embereiből áll, már napok óta folytatja a kutatás és kémkedés gyalázatos mesterségét. Egy deuunciáló szó elég, hogy a legtiszteségesebb ember elfogassék, a házmotozásoknak se vége sa hossza, és akad elég ember, ki segit a rendőr­ségnek valóságos hajtóvadászatot tartani a com­mune valódi és állítólagos párthiveire. T h i ers, mint távirati utón értesülünk, meghagyta a párisi lakosság lefegyvereztetését s a Szajna-inegye nem­zetőrségének föloszlatását. E rendeletek kivitele nem talált a legcsekélyebb ellenállásra sem. Angol lapok szerint a commune tagjai Párisból Brüsselb e akartak menekülni, hogy ott folytassák a lázadást. Mindenekelőtt a köz­épületeket gyújtották volna föl. Azt hisszük, hogy e bir alig egyéb koholmánynál. A belga kormány azonban annyira megrémült a tervezett látogatás­tól, hogy Hugo Vietornak parancsot adott azon­nal elhagyni Belgiumot. Hugo Victor bűne abban áll, hogy tiltakozott a párisi menekültek kiutasí­tása ellen. A reactióFrancziaországban nap- ról-napra vakmerőbben üti föl fejét. Thiers megbukása már csak betek vagy napok kérdése. A legitimisták Chan garni er tábor­nokot szemelték ki Thiers utódja gyanánt, és min­den utón áskolódnak a jelenlegi kormányelnök ellen. A párisi polgármesterek már visz- szatértek kerületeikbe, ellátva a kormány által több meghatalmazással. így a polgármesterek azonnal kiutasíthatnak minden egyént Parisból, ki nem bir kereseti forrást kimutatni, vagy, ki már egyszer fenyitő törvényszék előtt állott. Az idege­nek is alája esnek e rendeletnek. Á párisi menekütek kérdése élén­ken foglalkoztatja Angliát, Svájczot és Belgiumot, Anglia és Svájcz, mint már jelentettük, csak azon esetben hajlandók kiszolgáltatni a menekült párisi felkelőket, ha vizsgálat utján kitűnnék, hogy kö­zönséges bűntényeket is elkövettek. Ez az egye­düli helyes eljárás. Mert a commune téuyleg po­litikai párt volt, és soraiban sok volt a fel­lengzős, de becsületes ember. Belgium ellen­ben ki fogja szolgáltatni a felkelőket, s igy zsan- dárszerepekre engedi magát fölhasználtatni a ver- saillesi kormány által. G e n f b ő 1 sürgönyzik, hogy ott igen láto­gatott népgyülés tartatott, mely elhatározta, hogy föliratot intéz a szövetségi tanácshoz, miszeriut a svájczi föld nyitva álljon a párisi menekülök előtt. P y a t és G r o u s s e t Genfben tartóz­kodnak. A franczia nemzetgyűlés tegnap­előtt! ülésén a metzi capitulátióról volt szó. Changavnier tábornok élénken kikelt Ba­za i n e ellen, ócsárolva habozását és i d ő v e s z- tegetését, miáltal sikerült a németeknek tel­jesen bekeríteni Metzet. Egyedül az éhség bírta megadásra a franczia hadsereget. Changarnier beszéde további folyamában megemlité, hogy ok­tóber 24 dikén miut parlamentair értekezett a poroszokkal, azt követelvén, hogy a metzi hadsereg­nek engedtessék Algirba vonulni. Frigyes Károly herczeg azonban csak egy zászlóaljnak akar­ta ezt megengedni. Franczia részről e föltétel vis/.- szautasittatott. Changarnier beszéde végé

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék