Ellenőr, 1871. június (3. évfolyam, 257-286. szám)

1871-06-01 / 257. szám

azt mondja, hogy Bazaine nem volt szerencsés, és hogy a metzi capitulatio nem volt sem észszerű, sem szabad elhatározás műve. Kéri végre a kam­rát, ne tűrjön gyűlöletes gyanúsításokat oly fér­fiakon, kik dicső tábornokok voltak. — Úgy lát­­szik tehát, hogy Changarnier tisztázni akarja B­a­­z­a­i­n­e­t az árulás vádja alól, ellenben ügyetlen­séget, habozást és szerencsétlenséget vet szemére. Lefle hadügyminiszter ezután kijelente, hogy a katonai törvények szerint minden parancs­nok, ki valamely erősséget átad az ellenségnek haditörvényszék elé állítandó. Ő, mint hadügymi­niszter, meg fogja tenni kötelességét, úgy a seda­­ni és metzi, mint a többi kapitulációk ügyében. — A kamra áttérvén a napirendre, Dussansoy indítványára köszönetet szavaz a tűzoltóknak. Versaillesben javában folyik a vizsgálat Assy és társai ellen. Állítólag bizonyítékok van­nak rá, hogy Assy, a márczius 18-diki felkelés egyik alapindítója, a bonapartisták szolgá­ban állott. Jules Favre és Picard, mint az „Etoi­­le beige“ jelenti, beadták lemondásukat. Még nem hallani, kik lesznek utódjaik. Lapszemle. A Reform ismételve a nagy városok megerő­­ditésének kérdése mellett követ el egy vezérczik­­ket s például hozza fel Páriát, mely megmutatta, miként milliókra menő lakossal biró városok is miként láthatók el évekre élelemmel, s mikép védhetik magukat hatalmas seregek ellenében. A­­ Napló konstatálja, hogy az igazságügy­­miniszteri tárcza politikai életünknek tengeri kí­gyója kezd lenni s reméli, hogy Andrásy itt nem fogja Pató Pál urunk elvét magáévá tenni, miu­tán a hosszas átmeneti állapot a kormány gépeze­tet szerfölött gátolja működésében. A Hon szerint csak pár hét még­­ az új megyék zöld asztalai meg lesznek terítve; kije­lenti továbbá, hogy az uj megyék jelenségeit nagy figyelemmel fogja kisérni és szívesen vesz ügyba­rátaitól minden hű és érdekes tudósítást. A M. Újság sajnosan említi fel, hogy kormá­nyunk képzelt nagyhatalmi érdekből seregestől­­sorozza ifjainkat a zászlók alá felszámíthatlan ká­rára a mezőgazdaságnak, melynek felvirágzását hasztalan várjuk a mostani kormánytól. Az U. Lloyd reméli, hogy a magyar delegá­­tió a polgárok s gyermekeik javára a hadi bud­get alábbszállítására fog törekedni; inkább keve­sebb ló, mint rosz bírák­­ inkább kevesebb nye­reg, mint félig éhenhaló néptanítók ! A P. Lloyd a párisi borzalmakról szólván fel­említi, hogy a Caesarok őrjöngése ott ellenlábasá­ra talált a csőcselék őrjöngésében, mely a porosz háború szerves kiegészítéséül a legborzasztóbb for­radalmat hozta színre. A M. Állam azon felfedezésére jut, hogy a porosz irányadó elemek készebbek illiberális, az új birodalom természetével és érdekeivel merőben ellenkező, tarthatlan alapokon kísérleni meg a szervezkedést, semhogy a gyűlölt katolikusokkal egyenlően osztozkodjanak a szabadságban. A Sz. Egyház a pozsonyi kath. lakosok ál­tal az országgyűléshez intézett k­e­r­e­t­e­t tesz kö­zé, mely a kath. kongressus kisebbségének javas­lata ellen tiltakozik. ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, máj. 31. A képviselőház ma két vasúti törvény­­javaslatot s egy csomó kérvényt tárgyalt le. Élénk vita volt a gácsországi vasúti törvényjavaslat fölött, mely e pálya nagyobb, emelkedésű irányvál­toztatására czéloz s módosítás nélkül el is fogad­tatott. A kormány örömét ez újabb diadala fölött kissé csökkentheti azon szerencsétlenség, melyet a mai nap egyik magasabb hivatalnokára hozott. Soha ügyetlenebb érvelést mint Nyiry Józsa ta­nácsosé, ki mai szűzbeszédével ugyancsak megmu­tatta, hogy a közlekedési minisztérium, mily szo­morú állapotban van mostani hivatalnokai mellett. Már most egy cseppet sem csodálkozhatunk a fö­lött, hogy a nem szakember Gorove oda akarja hagyni e tárczát, miután volt szerencsénk megis­merkedni Szapáry államtitkár és Nyiry miniszteri tanácsos szakképzettségével s körülbelül tudhatjuk, minek lesznek a most folyó gazdálkodás eredmé­nyei, melyeket csak ezután­ előterjesztésekben fogunk bemutatni. Félhető, hogy ezek nem lesznek oly felvidító hatásúak, mint Újbánya új képvise­lőjének mai szavai. A főrendiház mai ülésében a képvise­lőházi üzenet átvétele után három törvényjavaslatot, szavazott meg. A képviselőhöz illése. Elnök Som­sich Pál. Kérvényeket nyújtanak be ö­­­n­ö­k az erdélyi mú­zeum részéről és Jámbor Pál Baja városától a szab. kir. városok közé való felvétel iránt. Interpellatiók. Csiky Sándor sürgeti a pénzügyminiszterhez beadott két interpellatiójára a választ. Almássy Sándor a közlekedési miniszter fele­letét sürgeti azon interpellatiójára, hogy az állam­vaspályánál miért német az ügyvitel s miért alkal­maztatnak oly egyének, kik nem tudnak magyarul. Gorove István közlekedési miniszter válaszol ez interpellatióra. Ő kiadott egy rendeletet, mely szerint az államvasutakhoz csak­is magyar szüle­tésű egyének alkalmaztassanak. Megtörténhetik azonban, hogy ezek között vannak olyanok, kik nem tudnak­ jól magyarul. Az ügyvitelre nézve ki van adva az utasítás, hogy az magyarul történ­jék. Az illető vasúti igazgatóságok csak is a még el nem használt német jegyeket adták ki, most azonban, ha magyarul kívántatik, magyar szám­lákat és jegyeket adnak. Almássy Sándor nincs megelégedve a válasz­szák mert nem magyar születésű, hanem magya­rul tudó egyéneket kell alkalmazni. A legtöbb vasúti társulat az alkalmazandó egyénektől először is azt kérdi, hogy németül tud-e. Gorove István közlekedési miniszter még azt jegyzi meg, hogy a kormány törekvésén nem múlt, hogy nem lehet mindenhol magyar hivatalnok, hanem nem találnak elegendő alkalmas egyé­neket.­­ A ház tudomásul veszi a miniszter vá­laszát. Tóth Vilmos felel Horn Ede minapi interpel­­lációjára az ünnepnapon való munkaszabadság tár­gyában s azt feleli, hogy az elébe került konkrét esetekben a törvény szerint intézkedett s ezt jövőre is tenni fogja. Horn Ede megelégedéssel veszi a miniszter ígéretét, mert ebből minden község tudni fogja, hogy hasonló esetekben a minisztériumhoz for­duljon.­­ A ház tudomásul veszi a miniszter fele­letét. Napirend: az első gácsországi vasút enge­dély okmányának megváltoztatásáról szóló törvényja­vaslat. Szilágyi Virgil a közp.­bizottság előadója ajánlja a bizottság jelentését, mely szerint a tör­vényjavaslat némely kisebb módosítással elfogadandó volna. Az ajánlott változtatás a forgalom könnyí­tését fogja eszközölni, az üzletkiadásokban táma­dó különbzetet pedig a társulat vállalja magára s igy az eredeti törvényjavaslat czélja nincs ve­szélyeztetve, hanem inkább elő van segítve. Simonyi Ernő mielőtt a tárgyhoz szólna azt kivánja, hogy a közp.­bizottság előadója bővebb felvilágosítást adjon, mert szavaiból ő nem győ­ződhetett meg arról, hogy a czél előmozdítása most könnyebb lesz, s a jelentésben ez szintén nincs benfoglalva. Szilágyi Virgil előadó azt mondja, hogy az indokolás meg­van a kormány előterjesztésében s a pénzügyi és vasúti bizottság jelentésében. Az­­ építésre vonatkozólag legfőbb momentuma az, hogy e vonal átalán */6o 8 illetőleg 1/10 emelke­déssel építtetik a földréteg természeténél fogva, miután igen mély bevágásokra volna szükség, az eredmény oly mértékben volna veszélyeztetve, hogy a forgalom fenakadásától lehetne tartani. Ennek elhárítására szükséges volt az 1/10 emelke­dést megengedni. Csak arról volt most szó, hogy ezen 1/,0 emelkedésből a forgalom és az üzleti kiadásokra nézve eredő nehézségek miként hárít­­tassanak el. Simonyi Ernő megengedi, hogy lehetnek kö­rülmények, mikor az eredeti szerződéstől el kell térni, habár nehezebb körülmények között kell építeni a vasutat, mint tervezve volt, hanem azt a törvényhozás méltóságával megférőneke nem tartja, hogy e mellett oly érvek használtassanak, a­me­lyek nem állanak. A bizottság mondhatná, hogy az építés iránti nehézségek forogtak fen és azért a kormány jónak látta új törvényjavaslatot előter­jeszteni, mely ezen 1/M emelkedést megengedi, de nem érti, hogy oly indokolás nyújtatik be, mely ellenkezőjét mondja annak, a­mi áll. Tény, hogy ezen vasút hátrányosabb állapotban lesz, mint lett volna eleinte, hanem a miniszteri jelentésben vannak oly körülmények felhozva, a­melyek azt mondják, hogy ezen körülményeknél fogva kényte­len volt az eredeti tervet megváltoztatni, de hogy oly állapotban mutattassék be a törvényjavaslat, mintha ezáltal a czél elérése könnyíttetnék, azaz, hogy oly érveléssel álljon a bizottság a törvény­­hozás elé, a­mely egyátalában nem áll, azt nem tartja helyesnek. Szilágyi Virgil megjegyzi, hogy a kitűzött czélt t. i. ezen forgalomnak nemcsak előállítását, hanem biztosítékát, a változtatás nem veszélyez­teti, hanem inkább elérését könnyíti. Ezt oly egy­szerűnek és világosnak tartja, hogy a bővebb indokolás fölösleges. Móricz Pál: ezen ügy nem oly nagyon egy­szerű s világos, mint a központi előadó mondja, sőt a képviselőház bevallhatja magának, hogy itt rászedetett. Midőn ezen családi vasút építése sző­nyegre került, a közlekedési miniszter biztosította a központi bizottságot és az országgyűlést, hogy megvizsgált tervek folytán 1/60—V 70 emelkedéssel készülhet e vasút. Most kiderül, hogy 1/10 emelke­déssel akarják építeni. Ez az országgyűlés félre­vezetése s ennél fogva szóló nem szavaz a tör­vényjavaslatra. Iványi Dániel azt kérdi a vasúti bizottságtól, miképen győződhetett meg, hogy ezen máso­dik terv, melyet a kormány benyújtott, csak­ugyan helyes. Erről kötelessége lett volna meg­győződni s a két ellenkező állítással szemben független szakértőt kellett volna a helyszínére küldeni. Korizmics László, mint a vasúti bizottság elnöke, azt mondja, hogy a munkálatok e vasúton meg­kezdettén belátták, hogy a kivitel nem ígér ál­landóságot. Kerestek tehát egy másik vonalt s találtak is, de ennél az emelkedés kissé erősebb. A vasúti bizottság e körülményt hátrányosnak tar­totta ugyan, de belátta,hogy nem lehet mást tenni. Szakembert nem küldött ki a helyszínére, mert nem feladata a kormányt új közegekkel fe­lülvizsgálni s ily bizalmatlanságra a kormány nem is adott okot. P. Szathmáry Károly e vasút történetére tekint vissza. Az első tvjavaslat behozatalánál a straté­gia szempont volt a fő s most 1/10 vasutat akar­nak építeni, mely csak félannyi teher­képességgel bír mint az eredeti terv szerint, azonkívül pedig nem mindenütt lesz kettős vágánya, hanem egy helyen csak egyes lesz. Az ily vasút kiépítése s fentartása ellen tiltakoznia kell. Nyiry Józsa e javaslat ellen tett kifogásokra kiván felelni. Az mondatott, hogy a ház méltósá­ga alatt áll, egy már hozott törvény változtatása. (Felkiáltások a balon. Nem az mondatott !) Ez mindenhol szokás, s egy czélszerűbb törvény beho­zatala a kormány kötelessége is. A kormány ez ügyben egészen nyíltan járt el, s ő visszautasítja azon kifejezést, mely szerint az országgyűlés rá­szedetett volna. Azok ellenében, kik a technikai akadályokat hozzák fel, a szimmeringi és rigi vasutakra utal. (Derültség.) Továbbá stratégiai vonalnál úgymond nem is valami rettentő nagy terhek szállításáról van szó, hanem gyors szállí­tásról. Ezt pedig nagyobb gőzerő alkalmazásával könnyen el lehet érni. (Hosszan tartó derültség.) A stratégikus momentumok most ép úgy megvannak mint voltak. Csakhogy vannak dolgok, miket min­den embernek lehet érteni, de nem ildomos min­den alkalommal hangoztatni. Móricz Pál személyes kérdésben szól s nem fogadja el, hogy Nyiry visszautasítsa kifejezését. Erre csak az elnöknek van joga. Gorove István közlekedési miniszter, midőn ezen vasút ügye először került a ház elé, az elő­terjesztés az át­alános tervek alapján történt, ezek azonban igen messze állnak a részletes ter­vezettől. Lehetne talán az eredetileg megállapí­tottnál még kisebb emelkedéssel is keresztül vinni, de a"pálya és az üzlet biztossága szenvedne ál­tala és e tekintetben az állam érdekei a társula­téival érintkeznek. Mert, ha az üzleti akadályok a forgalom megzavarását és ez által a kiadások szaporodását idézik elő, akkor az állami kincstár érdeke szen­ved, minthogy a biztosíték fedezésének szüksége nagyobb mértékben áll elő. A másik ok, mely a kormányt ezen megváltoztatásra bízta, az volt, mert kötelességének tartotta, hogy e pálya kiépí­tése oly esélyektől ne tettessék függővé, melyek különben más után elkerülhetlenek. Ha a vállal­kozó társulat nem lett volna képes ellensúlyozni azon előnyöket, melyeket ily változtatások követ­keztében nyer, akkor a kormány nem érezte volna magát feljogosítva arra, hogy a törvényhozást e változtatások elfogadására kérje. Ajánlja a ja­vaslat elfogadását. Huszár Imre Nyíri szavaira tesz megjegyzés, A rigi és szemmeringi pá­pát hozta fel, de felhoz­hatta volna pl. a raont-cenisi vasutat s a budai gőz­siklót is, (Derültség.) mely kétségkívül még na­gyobb emelkedéssel bir. De vajon a Feli rendszer szerint fog e épülni a kérdéses pálya, mint ama­zok s vajon a stratégiai szemponttal össze­fér-e, hogy a sebességi követelménynek nem fog meg­felelni. Nem fektethet nagy súlyt Nyiry azon sza­vaira sem, hogy: vannak dolgok, melyeket min­den embernek kellene érteni, mert ezen dolgot, melyről beszélt, Nyírinek sokkal jobban kellene értenie, mint a­mennyire előadásából kivehető volt, hogy érti. (Élénk derültség és tetszés.) Pártolja Móricz Pál véleményét. (Helyeslés.) Szontagh Pál (csan.) szerint a főhiba akkor történt, midőn ezen vasútra nézve az első tvja­vaslat megszavaztatott. Az hogy megszavaztatott, nem bizonyított egyebet, mint azon lázas inge­rültséget, mely a speculatio körül ezen országban kifejlődött, és a mely — fájdalom — a képviselő­­ház többségében is viszhangra találván, az a dol­got kellőleg nem tanulmányozta s később a kivi­­hetlennek bizonyult vasutakra és vasutak költsé­geinek megszavazására is kiterjedt. Arra nézve a mi a szakértelemről mondatott, hivatkozik Tom­­menre, ki kifejtette, hogy a vasutat 1/10 emelke­déssel ki lehet építeni. Ellene nyilatkozik a ja­vaslatnak s magáévá teszi Móricz Pál szavait. (Helyeslés.) Madarász József Nyiry állításait czáfolja s helyreigazítja, a mit Simonyi E. szavain ferdített. Részéről nem bir ugyan oly technikai ismeretek­kel, hogy néhány hivatalra magát képesítve érez­­né, hanem mint lak­us is belátja azt, hogy a Nyiry technikai érvei tarthatlanok. Szapáry Gyula gr. nem tagadja, hogy hátrá­nyos, ha egy vasútra nézve magasabb emelkedés szükségeltetik, mint a­mennyi az eredeti tervek szerint megállapítva van, mert a közlekedést min­den esetre nehezíti, de ez nem zárja ki azt, hogy ha ezen megváltoztatás a szükség által parancsol­­tatik, és a hátrányok ellenében előnyök is álla­nak, melyeket a létező viszonyok közt elismerni kell, a változtatás még­is megszavaztassák, a vál­toztatás pedig határozott előnyökkel jár s erre nézve szóló a miniszteri s a bizottsági jelentéseket oly kimerítőknek tartja, hogy a javaslat elfoga­dását, hosszabb indokolás nélkül is ajánlhatja. Szilágyi Virgil előadói rövid zárszóban felel Szathmáry és Madarásznak s a jelentés elfogadá­sát ajánlja. — A ház átalánosságában elfogadja a közp. bizottság jelentését. A részletes tárgyalásnál : Simonyi Ernő azon ellentéteket mutatja ki, mely a miniszteri előterjesztés, a közp.­bizottság jelentése és Nyiry képviselő szavai között van. A miniszter nem azt állítja mit a miniszter­tanácsos (Nyiry) állított, hogy nem lehet építeni, hanem azt, hogy igenis lehet, és azt­ mondja, hogy a „bizottság javaslatára támaszkodva, a pályának 1/60-a­d emel­kedéssel leendő építése iránt már egyszer kiadott határozatomat fentartottam . Tehát itt arról, hogy nem lehet építeni, szó sincs. Miért kívánja tehát megváltoztatni a miniszter, mivel az engedélyesek újra folyamodtak, hogy 1/10 emelkedéssel építhes­senek és erre az mondja: „E kérést az engedé­lyesek helyébe lépett részvénytársulat igazgató tanácsa is ismételten szorgalmazta.“ Tehát nem azért, mert lehetetlen, hanem főleg azért, mert ezen társaság, mely eddig vállalkozott, ily feltétel alatt építeni nem akar. — Ez szólóra nem­ indok e­z, megváltoztatására. Nyiry Józsa személyes ügyben szól s azt mondja, hogy ő mint képviselő s nem mint hivatalnok szól a tárgyhoz. Madarász József: Lehetetlen, hogy ne helyte­lenítse, miszerint egy minisztériumban beosztott hivatalnok merően ellenkezőjét állítsa annak, mit a miniszter mond. A miniszter jelentésében ugyanis hivatkozva független szakértő férfiak ítéletére, azt mondja, hogy hatvanas emelkedés mellett is ki­építhető, csakhogy roszabban, és most egy mi­niszteri hivatalnok azt állítja, hogy így lehetetlen kiépíteni. Ez az mit meg kell róni. Ezután a tvjavaslat szakaszai további vita nélkül a közp.­bizottság szövegezése szerint. A gömöri iparvasutak hálózatának kiépítéséről szóló törvényjavaslat. Simonyi Ernő: Most harmadízben hivatik fel a ház arra, hogy e tárgyban határozzon. Először határozott az 1868. XLIX t. sz. által, melyben kimondotta, hogy ha a vasiparral foglalkozó bá­nyavidékek valamelyike saját érdekében már meg­levő vasutat akar kapcsolatba tétetni, ennek köny­­nyítésére az állam 100 ezer írttal mfldóként hoz­zájárul, úgy azonban hogy a többi részvényessel egyenlő módon a jövedelemben osztozzék. Az en­nek folytán a gömöri consortiummal megindított tárgyalásoknak eredménye nem volt. 1870-ben tv.javaslat terjesztetett a ház elé, melyben az ál­lamsegély előnyösbbé változtatott át. Ekkor már iparvasutakról volt szó és a mfld­kénti 100 ezer természetesnek fogjuk talál­ni, hogy a fiú, ki már bölcsőjénél legelőször is vitézségről hall, ez esz­mével nőve föl, később nem táplál más óhajt mint fegyveres és lovas vitézzé válhatni, s igy, dalol, forint csak úgy volt kamatozandó, ha a többi részvényes kamatai tökéletesen füdözték. Most a dolog harmadik stádiumában már országos érdeke­ket képviselő vasutakról van szó. Most azt mond­ják, hogy Magyarországon a vasipar kifejlesztése országos érdek lévén, ezen vasutakat, melyek hi­­vatvák a vasipart kifejleszteni, az államnak kell kiépütnie. Furcsa, hogy 3 esztendő kellett hozzá, hogy ezen nagy érdekeket csak most látja ezen világításban a kormány. Nem fejtegeti mennyire országos érdekű a vasipar fejlesztése, nem bon­­czolgatja, várjon Gömör­e a legalkalmasabb pont ezen ipar fejlesztésére , de ha mindezt elismeri is, nem érti, hogyan lehet a tv. ja­vaslatot oly formá­ban előterjeszteni, mely ezen vasutak építésének egyetlen czélját, mely az államot érdekelheti, meg­hiúsítja. E­­javaslat tehetetlenné­ teszi — országos szempontból véve a dolgot — a vasipar felvirág­zását. Lehetségessé teszi ugyan, hogy az egyes birtokosok az általuk termelt vason többet nyer­jenek, mint eddig, de ez nem országos érdek. Or­szágos érdeknek azt tartaná, ha a magyar vas a külországi vassal a magyar piac­okon versenyké­pessé tétetnék, ez azonban épen ezen­­javaslat által tétetik lehetetlenné. Ezen tjavaslat azt mond­ja,"hogy szerződés köttetett az ottani birtokosok­kal, kik az államtól megkívánt áldozatnak körül­belül év­­ét magukra vállalják, de ezt is csak 10 évre és ezért megkövetelik, hogy ezen 10 év alatt ők állapítsák meg ezen szálítási árszabályt és pe­dig oly magasra, hogy a mellett egyes vasúthá­­morok tulajdonosainak jövedelme szaporodhatik ugyan, de országos szempontból a vasipart előmoz­dítani nem lehet. Szóló nincs ellenére annak, hogy az ipar felvirágozása érdekében vasutak épí­tessenek, ha ezen érdek az ország általános érde­keivel összeesik, de­­ oly vasutakra, melyek csak egyes vasgyárak érdekeit mozdítják elő, szóló egy krajcrárt sem szavaz meg. Kerkapoly Károly pénzügyminiszter : a kérdés most az, hogy az ügy azon változott formában, melyben az a ház elé most kerül, nagyobb áldo­zattal jár-e, mint járt volna előbb? Szerinte, nem­­­után 311 ezer forintnyi elsőbbségi kötvény kü­lönben is ki lett volna bocsátva, igaz azon különb­séggel, hogy az állam nem vállalt volna a jöve­delemért garanciát, most pedig vállal. Ez hát to­vább terheltetés. De ez áron a 80 ezer frtnyi „A“ betűs rész­vény elenyészik és 80 ezer írtnak megfelelőleg a jövedelem már meg­találja magában a vasutban a fedezetet s igy ennek kamatoztatása nem előzi meg az állam részéről befektetendő összeg kama­tozását, s az elsőbbségi kötvények kamatoztatása és törlesztése után fenmaradó jövedelmi többlet egészen az állam javára válik. Ide járul, hogy az állam 100.000 írtja még a jövedelem elégtelensé­ge esetén is jövedelmezni fog 4°­0-et, miután eny­­nyit az érdekeltek most annak biztosítnak. Kérdés csak az, vájjon az így mutatkozó előny megér­­demli-e azon áldozatot, hogy az első kötvények­ért a garantiákat elvállalja az állam. Szóló meg­győződése szerint az előny megérdemli az áldoza­tot. A tarifát az illető vasipar érdekeltjei, miután maguk kívánták azt így megállapíttatni, nem tart­ják olyannak, mely a vasiparra megelőlog hasson, miután teljesen valószínűtlen az, hogy azon gyár­iparosok úgy akarnák a tarifát megállapítani, hogy a mellett iparuk meg ne állhatna. Szontágh Pál (göm.) nem osztja Simonyi azon nézetét, hogy itt nem országos érdekről van szó. Hivatkozik Angliám, továbbá Szerbiára és a szom­széd osztrák tartományokra, a­hol ezen iparág ér­dekében vasutak építtetnek. Különben e kérdés már 1868-ban maga a törvényhozás által nyerte megoldását. Simonyi azon ellenvetésére, hogy e vasút csak egyes vasgyárosoknak kedvez, azt vá­laszolja, hogy a gyárosok haszna leginkább abban fog állani, ha olcsón termelhetnek, ezt pedig csak úgy tehetik, ha többet termelhetnek és így az ő érdekük a közönség érdekével azonos. Irányi Dániel nem tagadja, hogy a gömöri vasutaknál az ország is érdekelve van, de mig azon főfontosságu vonalak sintsenek ki­pitve, me­lyek az ország széléig visznek, addig mellékvo­nalak kiépítése nem ajánlatos s azért a szóban forgó gömöri vasutat sem tartja oly fontosnak, hogy azt az állam pénzén kelljen kiépíteni. Így gondolkozott ezelőtt a minisztérium és a ház is, mert az előbbi terv szerint csak bizonyos segély­nyújtásra köteleztetett az ország. Csodálkozik, hogy a pénzügyminiszter, ki midőn az országos fontos­ságú fiumei kikötőről volt szó, lehetetlennek találta a folyó jövedelmekből még csak egy milliót is utalványozni, most a mértföldenkinti 100,000 írtra tehát a szükséges sokkal nagyobb összegre nézve nem tesz ily nehézséget. Végül kijelenti, hogy a tvjavaslatot nem fogadja el, de szívesen járul ré­széről is a gömöri vasipar emeléséhez, mihelyt a A rövid szakgatott s gyakran rejtélyes felki­áltásokat és elbeszéléseket ezekben magyarázó felkiáltások és párbeszédek, tájékozó leírások és gyakran lyrai ömlengések helyettesítik. Innen kö­vetkezik az, hogy a román népköltészeti gyűjte­ményekben a „ballada“ cooectio nevezett alatt osztályozott költemények nagy részt tulajdonképen nem is balladák, hanem románczok, vagyis he­lyesebben epicai dalok románcz alakban. A tulajdonképeni dalok közzé soroztatnak mindazon szerelmi, vigalmi s rokon tartalmú köl­temények, melyek a román népköltészet meséjét örökké hervadhatlan virágokkal díszítik. E dalok­­­ban a szerelem ezer meg ezer érzeménye, az igazi megkapó költészet mindig új és tisza színeivel festetik élőnkbe. E dalokban a nő egy darab a napból, könnyebb, mint a kőszáli zerge­s termete oly karcsú, hogy egy gyűrűn át lehetne húzni. Végül felolvasó a verselés technikájáról szólt. A román népköltészet csak legfeljebb 8 tagig ter­jedő trocheus sorokat ismer. Tekintve a rímeket a versszakok párosával ölelkeznek s a rímek a nyelv természeténél fogva oly tökéletesek, hogy assonancia csak ritkán fordul elő. Versszakok nin­csenek , de a dallamhoz alkalmazva, kétsoros sza­kokra oszthatók. Mielőtt még a román írók megkezdték volna a népköltési kincsek gyűjtését, már Berlinben Kotzebue által németre fordított népdalok jelentek meg. Alexandri Vazul román lyrikus 1852-ben adta ki az első gyűjteményt, 1859. és 66-ban pe­dig Marienescu. A német irodalomban Schuller és Mokesch (Szeben), francziában Ubicini és Charles az angol­oknál Stanley, az olaszban Ruscala, s nálunk Áts Károly ültettek át román népköltési darabokat. Ez érdekes felolvasás után Vulkáni több ér­dekes, általa fordított darabot mutatott be, me­lyekben a költészet gazdagsága, a kifejezések erede­tisége valóban kiváló. Ezek közül megemlítjük a „Kakuk és gerle“ közt folyó szerelmes párbeszé­det, mely gyöngédség tekintetében ritkítja párját. A „Kis bárány“ czímű népballadából pedig idéz­zük a következő gyönyörű részt: TÁRCZA. A Kisfaludy-társaság május havi ülése. A Kisfaludy-társaság máj. 31-iki ülése nem­csak hosszú, hanem tartalmas is volt. Érdekes ér­tekezéseket hallottunk Vulcanu külső tagtól, Tol­­dy Ferencztől s egy hangulatteljes lyrai verset Dalmadytól. Az első értekezés Vulcanu Józsefé volt, ki székfoglalóját tartván, Greguss Ágost mint titkár emlékezetbe hozta, hogy az alapszabályok szerint ily alkalomkor a tagot üdvözölni kell, a miről eddig megfeledkeztek. Bár ez­úttal is meg­feledkeztek volna s ne üdvözölte volna oly eset­len, tapintatlan köszöntővel a román írót. Elkez­dett politizálni, beszélni nemzetiségi viszályról, bujtogatásról, stb. úgy hogy a nagy számmal egy­­begyült románok csak néztek jobbra balra s a meg­­gratulált sem érezhette magát szépirodalmi inté­zet csarnokában, hol azt magyarázzák neki: mily­­enséges és szabadelvű szellem lengi át a mi nemzetiségi törvényeinket. Vulcanu pár szóval megköszönte megvá­ló­g­tatását, aztán a román népköltészet ismerteté­séről olvasott föl egy tüzetes­ tanulmányt, melyet lehető bő kivonatban közlünk. Átalánosan szólva a népköltészetről, igen érdekesen ismertette a román népköltészet saját­­sá­gait. Mint minden népnél, úgy itt is a népkölté­szet fejlődött ki először, még pedig­ úgy, hogy ma n.Az igen gazdag az. A természettől dús képzelő tehetséggel s mélyen érző szívvel megáldva, lel­kűnek titkait hangzatos dallamokban s rögtönzött költeményekben önti ki. Felolvasó idézi több ide­gen író ítéletét a román népköltészet felől, többi közt Michelet következő véleményét: „Mihelyt ki­nyitod Alexandrinak népköltészeti gyűjteményét, fejedet és szívedet szokatlan illatát tölti be, má­morral és részegítő elemmel vegyülve. Nem tudod miért, de sírsz. Édes és mégis lenge búskomoly­ség fog el. A felleg nem oly sűrű, hogy egy nap­sugár át ne hasson rajta.“ A román nép dalos voltát leghívebben jel­lemzi általa énekelt következő dal : Ha tavaszi szellő leng, Dalom a mezőben zeng, Játszom a virág felével, Versenyzek a fülmisével , Ha jö a tél zúzmarája, Dalolok szobába zárva, Vigasztalom magamat, Éjeimet s napjaimat. Ha az erdő lombja zöldül, Dalt éneklek vitézségb­ű­, S ha hervad a fa levele, Az én dalom is sir vele. Dalt mondok, dalt sóhaj­tok, Dallal tartom éltemet, Dalt éneklek, dalt súgok, Ed csak dallal élhetek. Ebből látszik a természet iránti előszeretet. Alig van dal, melyben ez érzeménynek hangot ne adjon. A nap és a föld, a hold és a csillagos ég, az év­szakai, a természet teremtményei, az erdők, virágok, lovak, madarak stb. nagy szerepet ját­szanak a román népköltészetben. A napot mindig szépnek gyakran szentnek is nevezi; a földet és holdat szintén magasztalja. De különö­sen a csillagokat kedveli. Ez a nép hiedelemmel van összeköttetésben, mert a román nép a csilla­gokból sok mindent vél kiolvashatónak. A virá­gok majd mindenikét megéneklik, különösen a bazsalikomot. Ezt a leányok hajukban hordva azt képzelik, hogy elbűvölik vele a férfiakat. Az er­dők szeretetét e pár sorral igazolja egy dal vége: Még csak a zöld erdők teszn­k igazságot a szegénynek. A lovak dicsőítése e dal­ töredékben éri el tetőpontját: Román lévén, román lesz én, Hű pajtásom mindig ré­vén. A madarak szintén kedvenczei a román nép­­költészetnek. A gerlicze a szerelem és hűség jel­vényeként szerepel, a sólyom mint a vitézség és gyorsaságé. Leggyakrabban emlegeti azonban a kakuk madárt, mert e madarat a nép rejtélyes­nek s az emberi sorssal összeköttetésben levőnek tartja. A természet szeretetéről tanúskodik azon jellemző körülmény is, hogy a román népdalok nagy része „zöld levél“ („frundia verde“) kezdés­sel indul meg, s e zöld levél fájának megnevezé­se nemcsak puszta véletlenségr­e van bizva. A cser, babér, fenyő stb fákhoz s a virágok minde­­nikéhez külön fogalom van kötve. E szerint aztán a román népdalokban a „zöld levél“ fájának meg­nevezése már előre jelzi a dalnak vig vagy bus, szerelmi, epicai vagy elegiai jellegét, így pél­dául: Gyönyvirágnak zöld levele. Volt nekem egy jó testvérem Édes szerető nővérem, stb. Gyomnak gajnak zöld levele. Hazám rész hernyókkal tele. Rozmarinnak zöld levele. Jaj a szegény idegenre, Mert őt csak a hold szereti, És csak a nap melegíti. Említi a fölolvasó a román népköltészet haj­lamát a bűbájos és rejtélyes felé. A mesés csodá­kon kivül, mint, az aczélhegyekre épített kristály­paloták, felhőkig nyúló fák, melyeken tündér fé­szek van, találunk még itt arany almákat, melyek földre dobva császári palotákká válnak, ezüst rok­kákat, melyek maguktól fonnak stb. A tündéri és szellemi lényeken kívül létezik egy alak, mely valamennyi közt a fő helyet foglalja el. Ez Cosin­­zán Hona (Ilén’a Casan-diean’a), ki tökéletesen megfelel a magyar Tündér Ilonának. Ő képviseli a fiatalságot, szépséget, szűzi ártatlanságot, an­gyali jóságot, szóval az emberiség tökéletesített példányképét. A nép aranyhaja s varázsló tekin­tetű tündérnek képzeli. Annyira szép, hogy a nap­ba lehet nézni, de az ő arczába nem. A sok nép­­költészeti mű közül legnépszerűbb azon kis költői elbeszélés, mely Argil királyfival való szerelmé­ről szól. Az itt előadott után a román népköltészet jellemzésére e szó felelhetne meg legrövidebben: pásztori. De a román népköltészet nem csupán idylly darabokból áll. Igaz, hogy benne túlnyomó a lyrához való hajlam, de még­sem lehet tisztán lyrai költészetnek mondani, mert ezt megczáfolná a sok „vitézi ének.“ A román népköltészetben jelentékeny epicai anyag is létezik. Példa erre a következő bölcsődal: Beli, beli kis babám, Drága kedves fiacskám, Mert anyád majd elrenget, Bölcsődnél énekelget, Hogy lehess majd nagy vitéz, Harczba, tűszbe menni kész. Nagy vitéz s olyan szép épen, Mint a fényes nap az égen, S hőn szeretve a csatákat, Mentsd meg ellentől hazádat. A gyermekkori benyomások a legmaradan­dóbb emléket hagyják lelkünkben. Azért nagyon Fegyver nélkül a vitéz Hal, mely víz nélkül elvész, fé ló nélkül a legény Hal, száraz tó fenekén. A román, mint latin faj népköltészeti tekin­­tetben legtávolabb áll a francziától, közelebb az olaszhoz, s még közelebb a spanyol s portugál­hoz. A szomszéd népek közül pedig legközelebb áll a szerbekéhez. Vagyis: a román népköltészet epikai magán lyrai költészet, mintegy: epikai test, lyrai mezben. Az alak, mely előttünk áll, epikai, de e hang, mely belőle szól : lyrai. Három főrészre oszlik: 1.) colindák, 2.­ balladák és románok, 3.) dalok. A colindák, vagy másképen corindák­­ ezen latin szóból „colo“ eredvén, mint neve i­s mutatja, oly ének, melye­ket valaki tiszteletére zengenek. Ezek legrégibb darabjai a román népköltészetnek. Eredetük a ró­maiak idejére vihető vissza s azon jelből ítélve, hogy igen sokban Aurelian uralkodó említtetik, ezen római imperator idejére tehetők. Ezek azon­ban nemcsak azon korbeli eseményeket írnak le, hanem kiterjednek sokkal előbbre is. Sőt a nép ajkán ma is él egy colinda, mely a sabin nők el­ragadtatását énekli meg. A colinda tisztán római eredetű. A rómaiak legjelentősebb calendájuk volt az uj évi, midőn egymást üdvözölték, megajándékozták, és szokás­ban vala a házaknál énekelni E szokás most is él a románoknál s az akkor énekelt dalokat ne­vezzük colindának. A colindák egy része vallásos, más része világi. Az elsők folytatását képezik a pogány mythologiának, a kereszténység eszméivel vegyítve, az utóbbiak pedig megörökítik a legré­gibb nemzeti szokásokat Némely colinda aztán valóságos krónikaszerű ballada, mely elbeszéli Dácia colonisad­óját. A balladák és románc sok felénél többet fog­lalják el az egész román népköltészetnek. Ha eze­ket a skót költészet e nembeli példányszerű ter­mékeihez hasonlítjuk, a különbség mind alanyi, mind alaki tekintetben feltűnő. Ezek — mint Russo mondja — valóságos krónikák. Nem állít­ják élénkbe a drámai eseményeket, hanem azokat elbeszélik. A ne­m király lánya, A világ arája, És nászunkkor legott Egy csillag lehullott. A hold és nap várták koszorúnkat.­­

Next