Ellenőr, 1871. június (3. évfolyam, 257-286. szám)
1871-06-03 / 259. szám
A commune legtöbb tagja vagyy agyonlövetett vagy elfogatott. Delescluze, mint már írtuk, harczolva esett el. Hulláját a Voltaire-rakpart mögött levő torlaszon találták. Delescluze egész életében republikánus volt. Mint hírlapíró, egyike volt a legtehetségesebbeknek. Magánéletében szelíd erkölcsű volt, és sokan nem foghatják meg, hogy elegyedhetett a borzasztó torlaszharczba. Annyi bizonyos, hogy hősiesen végezte be küzdelemteljes pályafutását. — Mi- liére, ki szintén a commune tagja, a Luxemburg-kertben fogatott el, és azonnal agyonlövetett A császárság alatt a „Marseillaise“ munkatársa volt, és egy időben sokat emlegettetett, midőn összekoczczant Rochefort Henrikkel. Miliére neje a Versaillesbe vitt foglyok között van. B i 11 i o r a y, a commune egyik legismertebb tagja azon perczben fogatott el a tengerészkatonák által, midőn a postakocsiba akart szállni. Azonnal főbelövetett. Vermorel némely hírek szerint elfogatott, mások szerint főbelövetett. Vernorel a császárság alatt a „Courier Frangais“ munkatársa volt, és állítólag Rouher által volt felbérelve. Razona, a „Reveil“ munkatársa torlaszon esett el. Raoul Rigaut, a commune rendőrfőnöke a Luxembourg kertben lövetett főbe. Courbet, a hírneves festő a tengerészeti minisztérium palotájában lövetett főbe. Meillet, Brunet és Bosquet a Vendemé téren lövettek agyon. La Cécilia tábornok, Durand és Parisét hasonlólag elvesztek. Parisét gyógyszerész volt, és állítólag ő tervezte először Paris felgyújtását. Lefrangais, Gambon és Amouroux a bankutczában lövetett főbe. Va 1l és és Ferré a St. Denis utczában lövettek agyon. A foglyok között vannak: Assy, Mégy, Ranvier, Eudes, Cluseret, Clément, Malsournái, Durassier, Okolowicz sat. Párisból írják, hogy a kegyetlenséget, mely a jelenlegi harcz alkalmával uralkodott, hasonlítani sem lehet az 1848-diki felkelés vad tetteihez. A foglyokkal állatiasan bánik a katonaság. A tisztek urai a foglyok életének, sőt egyes katonák egész önhatalmilag lövik agyon az elfogottakat A Monceaux-parkban, hol sok fogoly van, folytonosan puskatüzet lehet hallani. Ott egyre lövik főbe az embereket. Ez történik a Luxemburg kertben is. Ami a felkelők által főbelőtt kezeseket illeti, úgy többnek nevét említik a franczia lapok. Az agyonlőttek között vannak Darboy érsek, Bon Jean, a seramitőszék elnöke, de Guerry apát, Ducoudray jezsuita, Clery jezsuita, Jecker bankár, és még egy csomó világi pap, jezsuita és rendőrkém. Elítéljük e borzasztó kivégzéseket, de másrészről el kell ismernünk, hogy nem nagy kár ezen emberekért. A„Moniteur Universel“ szerint következő épületek égtek le Párisban. A „Palais Royal“nak csak falai állanak meg, a csarnokok azonban megmentettek. A Lyrique-színház egy része leégett, a Châtelet színháznak ellenben nem történt baja. A Tuilleriák , a Louvre egy része leégett, a műkincsek azonban nem sérültek meg. A Louvre könyvtára ellenben elpusztult. Az igazságügyi palota leégett, kivéve az ügyvédek könyvtárát. A rendőrfőnökség épületének csak külső falai állanak, belseje teljesen összeégett. A városház teljesen elhamvadt. Az államtanács s a számvevőszék palotái teljesen leégtek, úgy a becsületrend épülete is. A külügyminisztériumban a gránátok tönkre tették a tetőt s az első emelet szobáit. — A megmentett épületek között vannak. A nemzeti könytár, a Mazarin könyvtár, a pénzverde, a Carnavalet-múzeum, az új s a régi kórház, a Saint-Chapelle, a Notredame-templom, a kereskedelmi törvényszék, a nemzeti levéltár, a Pantheon, a Geneviéve-könyvtár, a Luxemburg palota s a többi. Versaillesból érkező sürgönyök szerint Lefranc Victor külügyminiszterré fog kineveztetni. Picard bankigazgatóvá és Lefle tábornok pétervári követté van kiszemelve. Hadügyminiszter Cissey tábornok lesz. Thiers kérelmére Favre megmarad a minisztériumban. A Reform szerint Németország magához rántván a vezérszerepet, nem vezetni, de hajtani akarja Európát, mert abban az irányban, melyet ő választott, senki sem fogja önként követni, s kevés idő be fogja bizonyítani, hogy Európa alig volt valaha kényelmetlenebb helyzetben mint most. Az U. Lloyd a párisi borzasztó katastrópha befejezésével nem látja az európai békét visszatértnek, sőt fekete pontokat vesz észre Olaszország felől, hol a pápa világi hatalmának kérdéses Nizza és Savoya Ugye könnyen újabb háborúra vezethet Francziaországgal. A P. Lloyd a német viszonyokat jellemzőnek találja Bismarck irányadó fellépését a kir. gyűlésben Elsass és Lotharingiát illetőleg s különösnek találja, hogy az országos képviselet fejet hajt a parlamentáris életformáit figyelemre sem méltató kancellár előtt. A Napló oda nyilatkozik, hogy a párisi kommunisták kiszolgáltatása kérdésében Magyarország csak a humanismus és szabadelvűség útját követheti s e tekintetben most sem tántorodhat el hagyományos politikájától. A M. Újság szerint mint európaszerte, úgy nálunk is a centralisatió győzött a decentralisatió fölött; a kormány hatalmát nem korlátolja senki, azonban mégis be kell látnia a köztörvényhatóságok rendezésének gyakorlati lehetetlenségét. Lapszemle. A Hon nem tudja, mily titok lappang a Lloydkérdés leple alatt, miért akarja a kormány a 4 év előtt károsnak bizonyult szerződést most meghosszabbítani s reméli, hogy felvilágosítást nyer az ország mielőbb ez ügyben. TÁRCZA. A. T A I. A K U L Á K vagy a Monte Beni családrege: Irta HAWTHOPNE NÁTHÁNIEL. Második kötet. Hilda viszont tiszteletre méltó alakot vett észre oly fehér hajjal, mint a hó és oly arczczal, melyet megható jóság jellemzett, s mely mindamellett gondolkodás és mély be látás jeleit viselte, noha a szemek átható fényét most némileg elhomályositák a könyek, melyeket az aggastyán csekélyebb felindulásra hullatott vagy csaknem hullatott, mint a minő azokat ifjú embereknél kicsalhatná. „Nem kerülte ki figyelmemet, leányom — monda a pap — hogy ez alkalommal ismerkedett meg kegyed először a gyóntató székkel. Hogyan történik ez ?“ „Atyám — viszontá Hilda, felemelvén és ismét leszegezvén szemeit — én uj-angliai születésű vagyok s a miként önök mondják eretnekül születtem.“ „Új-angliai!“ kiáltott fel a pap. „E hely volt az én szülőhelyem is, s ötven évi távollét után sem szűntem azt meg szeretni. De, eretnek! És kibékült kegyed az egyházzal ?“ „Soha, atyám““ mondá Hilda. „És igy állván a dolog — kérdé az aggastyán — minő oknál fogva igyekezett kegyed, leányom, élni azon szent kiváltságokkal, melyek kizárólag az egyedül igaz egyház tagjainak számára nyujtvák, t. i. a gyónással és a feloldoztatással ?“ „Feloldoztatással, atyám ?“ kiáltott fel Hilda, visszarettenve. „Oh, nem, nem ! Én soha nem is gondoltam arra! Egyedül a mi mennyei atyánk bocsáthatja meg az én vétkeimet, és csak őszinte megbánása által annak, ami roszat valaha elkövethettem, és legjobb igyekezetem által egy magasabb élet felé, remélhetem az ő bocsánatát! Isten őrizzen, hogy bűnbocsánatot kérjek egy halandó embertől!“ „E szerint, miért — viszonzá a pap, némileg kevésbé gyöngéd hangon — miért, kérdem újra, vette kegyed igénybe a szent sacramentomot, a midőn kegyed eretnek s nem kívánt osztozkodni sem hitet nem helyezett azon kimondhatatlan előnyökben, amelyeket az egyház nyújt vezeklőinek ?“ „Atyám — felesé Hilda, az egyszerű igazságot akarván megmondani az aggastyánnak — én anyátlan leány vagyok, és idegen itt Olaszországban. Egyedül isten, a ki reám gondot visel, és legközelebb áll hozzám; s azon borzasztó lettű, a melyet önnek fölfedeztem, ő közé és én közém fúródott úgy, hogy mintegy a sötétségben tapogatóztam utána, de meg nem találtam — borzalmas magány volt csak, amire akadtam, és annak közepén eme bűn! Nem bírtam elviselni. Úgy tűnt fel előttem, mintha saját magam követtem volna el e borzasztó bűnt, amidőn szívembe rejtve tartogattam. Borzadalmassá váltam saját magam előtt. Közel állottam az őrüléshez!“. „Ez nehéz megpróbáltatás volt, szegény gyermekem !“ jegyzi meg a gyóntató. „A kegyed megkönnyebülése, remélem, nagyobbnak fog bizonyulni, mintsem e pillanatban véli !“ „Már is érzem, mily véghetetlen !“ mondá Hilda, hálásan arczára tekintve. „Bizonyára, atyám, s a gondviselés keze vezetett engemet e helyre, s éreztette velem, hogy a kereszténység eme nagy templomának, a vallás ezen tér és otthonjának okvetlenül tartalmaznia kell valamely itt, valamely enyhítő szert legalább, kimondhatatlan aggályomra. S ez csakugyan valónak bizonyult. Elmondottam a gyóntatószék szent pecsétje alatt, s most nem fogja terhelni többé szegény szivemet!“ „De leányom — felesé a tiszteletre méltó pap, megindulván Hilda szavain — kegyed feled valamit, kegyed tévedésben van! — kegyed oly kiváltságot igényel, a melyre épen semmi jogczimmel nem bir. A gyóntatószék pecsétje, mondja kegyed ? Isten őrizzen tőle, hogy ez valaha feltöressék, a midőn annak rendje szerint nyomatott fel; ez azonban csak oly tárgyakra való, a melyek bizonyos előirt mód szerint bízattak őrizetére s azonfelül oly egyének által, a kik hittel vannak eme sacramentum szentsége iránt. Én — valamint az egyház valamennyi tudós casuistája is tenné — époly szabadnak tekintem magamat felfedezni minden egyes részleteit annak, amit kegyed gyónásának nevez, mintha csak közönséges utón jutottak volna tudomásomra.“ „Ez nincs helyén atyám!“ mondá Hilda, szemeit az aggastyánra szegezve. „Nem látja, gyermekem — viszont, némi hévvel — minden finom lelkiismerete mellett, s nem képes belátni, hogy kötelességem tudatni az esetet az illető hatósággal, a mennyiben bűn követtetett el a közigazság ellen és hihetőleg egyéb részkövetkezmény is származhat belőle?“ „Nem, atyám, nem! felelé Hilda, bátran, miközben arczát pir futotta el és szeme csillogott beszéd közben. „Bízzék inkább egy leány egyszerű szivében, mint egyházának bármely casuistájában, bármily tudós is legyen különben. Higgyen saját szivének ! én az ön gyóntatószékéhez, atyám, mint ájtatosan hiszem, az ég közvetlen ösztönzésére jöttem, s ez hozta önt is ide ma, kegyelme és szeretetében, hogy felszabadítson engemet egy oly kínzás alól, amelyet tovább el nem viselhettem. Én bíztam a zálogban, melyet az önök egyháza mindenkor szentnek tartott a pap és az emberi lélek között, mely e közvetítő után ott fenn a magasban honoló atya felé törekszik. Amit önnel közöltem, megszentelten fekszik isten és ön között. Hagyja azt ott, atyám, mert ez az igazság, és ha máskép cselekszik, nagy roszat követ el, mint pap, és mint ember egyaránt! És higgyen nekem, semmi kérdőrevonás, semmi kínzás, nem fogja soha oda kényszeríteni ajkaimat, hogy kimondjam azt, ami általam szükséges lenne arra nézve, miszerint gyónásomat fel lehessen használni a vétkes egyének megbüntetésére. Bízza a gondviselésre, hogy elbánjék velek !“ „Kedves kis földim — mondá a pap félmosolylyal barátságos öreg arczán — kegyed újabb bátorságot tud meríteni, midőn alkalmat vél reá találhatni.“ „Nekem csak arra van bátorságom, amit helyesnek vélek, felesé Hilda egyszerűen. Egyébként félénk szoktam lenni." „Kegyed azonban összezavarja a helyes érzelmeket a legbadarabb következtetésekkel — folytatá a pap — mint az már szokásuk a nőknek a mennyire őket hosszas tapasztalás után a gyóntatószékből ismerni tanultam — legyenek ifjak, avagy vének. Mindamellett, hogy szivét megnyugtassam, hihetőleg nem szükség, hogy a titkot felfedezzem. Amit kegyed elmondott, ha nem csalódom és talán még több is, tudva van már azon helyen, amelyet az leginkább érdekel “ „Tudva ! kiáltott fel Hilda. Tudva Róma hatósága előtt! És mi fog ennek következménye lenni ?“ „Csitt — válaszold a gyóntató, ujját ajkára illesztvén — én csak gyantásomat fejeztem itt ki a kegyed előtt, ami épen nem a tény megerősítése úgy, hogy kegyed vidámabban mehet útjára, nem tartván magát többé terhelve semminemű felelősséggel e sötét tettet illetőleg. És most, leányom, mivel viszonozza kegyed egy aggastyán jószívűségét és rokonszenvét ? „Hálás megemlékezésemmel — mondá Hilda — amig csak élek!“ „És semmi mással? kérdé a pap rábeszélő mosolylyal. Nem jutalmazná őt meg egy nagy örömmel, egyikével azon végső örömeknek, a melyeket e földön ismerhet, melyet képes legyen magával vinni egy jobb hazába? Szóval nem engedi meg neki, hogy kegyedet mint eltévedt bárányt az igazak nyájába visszavigye ? Kegyed némi fogékonyságot tüntetett fel azon könnyebbülés és vigasz iránt, melyeket az Egyház nagy készletben tartogat minden hű gyermeke számára. Jer haza kedves gyermek, szegény vándor, ki meg pillantottad a mennyei fényt — jer haza és nyugodjál meg!“ „Atyám — mondá Hilda, fölötte megindítva azon jó indulatu komolyság által, melyben azonban minden barátságos színezete mellett is lehetett némi professionális ravaszság. Én nem merek egyetlen lépést sem tovább menni, mint a meddig a gondviselés vezet. Ennélfogva ne szomorítsa el önt, ha többet soha nem térek vissza a gyóntató székhez; soha nem mártom ujjamat szentelt vízbe; soha nem jelölöm mellemet a kereszt jelével. Én puritánok leánya vagyok. De minden eretnekségem daczára — téve hozzá édes, könytelt mosolylyal — meg fogja ön látni egy napon a szegény leányt, a kivel eme nagy keresztényi szeretetet éreztette, a mint jó emlékeztetm önt reá s köszönetét elrebegni érte, egy jobb hazában.““ Az öreg pap kétkedőleg rázta fejét, de amint ugyanazon pillanatban kezét kinyújtotta, hogy áldását adja reá, Hilda leérdést s oly ájtatos egyszerűséggel fogadta az áldást, mint akármely katholika nő.“ (Folyt. köv.) ORSZÁGGYŰLÉS. Pest, jun. 2. Az országgyűlés mindkét háza ma rövid ülést tartott. A képviselőház csak alaki teendőkkel foglalkozott, s egy főrendiházi szeneten kivül két interpellációt és három bizottsági jelentést vett át. A főrendiház hosszas bajlódás nélkül a gömöri és gácsországi vasutakkal végzett, módosítás nélkül hozzájárulván mindkét javaslathoz. A képviselőhöz ülése. Elnök Somssich Pál. Kérvények. Elnök bemutatja Gyíírmegye kérvényét a kórházi ügy rendezése iránt s Temesvár város folyamodását az ércsi uradalomnak nék. b. Eötvös József családja részére való megvétele iránt. Székely Péter beterjeszti az örvény-abádi tiszaszabályozási társulat feliratát sérelmei orvoslása tárgyában. Lónyay Gábor beadja az orsz. magy. gazdasági egylet kérelmét, hogy a mezőgazdasági intézetek a közgazdasági miniszter kezelése alatt maradjanak. Interpellációrc. Babes Vincze a szegedi kir. biztos ügyében interpellálja a belügyért. Torontál megyében nemrégiben egy Molnár nevű kir. biztosi ügynök egy román kécsai Saru nevezetű lakost, ki több évekig községi biró volt, s soha vizsgálat alatt nem állott, befogatván megkinoztatta, azután Klárira vezette s ottan a községház előtt egy élő fához megkötve két napig tartotta, ismételve az összecsődült nép előtt megkínozta. Kérdi: intézkedett-e már a miniszter vagy szándékozik-e intézkedni, hogy ez ügyben szigorú vizsgálat tartassák. Kapp Gusztáv az igazságügyérhez (Felkiáltások : nincs!) intéz interpellációt a talmácsi uradalmi per dolgában, melynek ügyiratait a miniszter január hóban kikérte a legfőbb itélőszéktől s mindekkoráig az illetékes bírósághoz vissza nem adta. Mivel igazolja ezt a miniszter és szándékozik-e a pert haladéktalanul visszaadni ? Főrendiházi isénet. Apponyi Albert gr. főrendiházi jegyző átnyújtja a főrendek által közelebb megszavazott törvényjavaslatokat az illető jegyzőkönyvi kivonattal együtt, mely felolvastatik. A törvényjavaslatok közül a főrendek csak az első folyamodású bíróságokra szólóhoz ajánlanak módosítást. Ez tárgyalás alá fog vétetni, a többi pedig szentesítés alá terjesztetik. Bizottsági jelentéseit. Ordódy Pál beadja az állandó igazoló bizottság jelentését Kelecsényi Rafael rendes feltételes igazolása tárgyában. — Kelecsényi a 9. osztályba soroztatik. Egyúttal bejelenti elnök, hogy Hoós Ferencz és Chorin Ferencz a végleg igazoltak sorába felvétetnek. Széll Kálmán beadja a pénzügyi bizottság jelentését a Pest városa által felveendő kölcsön bélyeg és adómentessége tárgyában. — Sürgősségénél fogva azonnal az osztályokhoz utasittatott. Királyi Pál beterjeszti a közp. bizottság jelentését a pestvárosi nagykörút és az azon építendő házak adómentességéről szóló tvjavaslatról. A hétfői ülés napirendjére tűzetett. Pulszky Ágost benyújtja a közp.bizottság jelentéseit az amerikai egyesült államokkal a kivándorló egyének állampolgársága iránt kötött szerződésről, továbbá az uruguai, perui, chilei és argentini köztársaságokkal kötött kereskedelmi szerződésről szóló tvjavaslatok iránt. — Holnapra tűzetnek ki tárgyalásra. Napirend: Olvasatnak a vízszabályozási társulatokról s aját rendőrségről szóló törvényjavaslatok s végleg elfogadtatnak. Egyszersmind az erre vonatkozó jegyzőkönyvi kivonat hitelesíttetik s a főrendekhez átküldetik. — Egyéb tárgy nem lévén, elnök a legközelebbi ülést holnap déli 12 órára tűzvén ki, az ülést feloszlotta. Napirenden lesznek holnap a már kitűzött tárgyak. Iványi D. a tornászairól beadott javaslatát is ajánlotta tárgyalásra, a többség azonban ellene nyilatkozott. * A főrendiház ülése. Elnök Maráth György. Bujánovics S., képviselőházi jegyző átnyújtja a tegnap megszavazott két törvényjavaslatot. Cziráky János gr. a jogügyi bizottság részéről beterjeszti az úrbéri viszonyok, az irtványok és a telepítvényesekről szóló javaslatok iránti jelentést. Tárgyalás alá vétettek a gácsországi és gömöri vasutakról szóló tvjavaslatok ,s észrevétel nélkül elfogadtatnak. Egyéb tárgy hiányában az ülés feloszlott. Jövő ülés holnap d. e. 11 órakor. Páris az utczai harcrok után. Mit gondol s mit érez Páris e pillanatban, nehéz megmondani, minthogy minden gondolatot a félelem látszik dominálni — írja a D. News levelezője m. hó 27 éről. Már három napja, hogy lezajlottak az utczai harczók a Faubourg St.-Honoré és a Chaussée d’Antin utczák közelében, s e loyális negyed lakói, kiknek nincs mit félni a sorkatonaság benyomulásától, minda mellett félelmet árulnak el. A boltok csaknem kivétel nélkül bezárvák s alig van vendéglő, melyben lehetne valami enni valót kapni. A sütők reggelenkint egyegy órára nyitják csak fel boltjaikat s néhány zsemlét és kenyeret eladván, ismét bezárják az ajtókat. A vegyes kereskedők nem tartják érdemesnek boltjaikat felnyitni. Itt ott láthatunk csak néhány dohánytőzst éskorcsmát nyitva, ablakaik azonban ezeknek is be vannak csukva. Minden átalános félelemre mutat. A párisiak épugy rettegik az alkotmányos kormány törvényes mint a legyőzött commune törvénytelen boszuját. — A múlt éjjel bejártam csaknem fél Párist s mindenfelé a legszomoritóbb képekkel találkoztam. Figyelmeztettek, hogy ne induljak el oly későn, mert könnyen a kormány egyik-másik túlbuzgó ügynökének körmei közé juthatok, én azonban nem akartam hinni, hogy a rend csak azért állíttatott volna vissza Párisban, miszerint a rémuralomnak adassék hely. És csakugyan szabadon járhattam mindenfelé. Az utczasarkokon őrök állottak, a katonák néha erősen szemügyre vettek, sőt követtek is, de meg nem szólítottak, sem fel nem tartóztattak, mivel békésen az utcza közepén jártam mindenütt, tudván azt, hogy ha a járdán haladok, mint gyújtogatót csupa gyanúból könnyen elfoghatnak. Hosszas éjeli bolygásom alatt egyetlen járókelővel sem találkoztam ; hallgatag, zord, s puszta volt az egész város és az utczák csak az őrök lépteit hangoztatták vissza. A rémuralom korszakát éljük — írja ugyanazon lap másik levelezője. Az emberek félénken tekintenek egymásra s mindenkiben egy-egy boszóló angyalt látnak. A nők magatartása a jelen bonyodalmas időben a legelszomoritóbb ; mind a versaillesiak, mind a felkelők részéről sokkal kegyetlenebbnek mutatkozik a gyöngéd nem a férfiaknál. Mig a felkelőkkel tartó asszonyok petróleummal lobbantják lángra az ártatlan polgárok házát s mint tigrisek harczolnak a torlaszok mögött, a versaillesi nők örökre megbélyegezték magukat azon gyáva kegyetlenség által, melyet a gyámoltalan foglyokkal szemben tanúsítottak. Pedig egy oly fogolycsapat látása már magában véve is szánalomra indítja az embert; rendesen négyen-öten egy sorban haladnak a katonaság között, többnyire hátra kötött kezekkel; öltözetök túlnyomólag egyszerű blouse, részben sorkatonasági egyenruha, miből nem lehet azt következtetni, hogy ezek csakugyan átszökött sorkatonák volnának; nem, de a commune épen nem volt válogatós a ruhák megválasztásában s mivel sok egyenruhát talált elő a raktárakban, nem késett azokat katonái között szétosztani. Azonban újabb rémület szállotta meg a francziákat, mert azt gyanítják, miszerint a vörösek egész Francziaországot lángba akarják borítani. Versailles maga is fél a petróleumtól s Fontaineblauban többeket fogtak el azon gyanúból, hogy az erdőt fel akarták gyújtani. Marseilleben pedig egész gyújtogató összeesküvésnek jöttek nyomára s több elfogatás történt. Eddigi számítások szerint Párisban a közelebbi napokban 40,000 felkelő esett el s 36,000 jutott fogságba, s mintegy 64,000-nek sikerült elrejtőzni vagy elmenekülni. Több nemzetgyűlési tag meglátogatván a Satory tábort, Versailles mellett, mely a felkelők ideiglenes börtönéül rendeztetek be ottan a foglyokat a legborzasztóbb állapotban találták ; több ezren sátrak nélkül szabad ég alatt halnak, s ételek kevés fekete kenyér s italuk még kevesebb romlott viz; a nők a férfiakkal együvé van- nak zárva. Az így kezelt szerencsétlenek közül Utczai harczok a latin negyedben. A Párisban közelebb lefolyt szomorú eseményekről eddig csak a Szajna jobb partján fekvő városrészekről bírtunk tudósításokkal, most azonban előttünk fekszik a D. News levelezőjének elbeszélése az utczai harczokról, a mint azok a folyó balpartján eső negyedekben lezajlottak. Említett levelező múlt hó 26-áról ezeket írja: Izgalmas időket éltünk a város e részeiben a közelebbi napok alatt. Mihelyt hire jött, hogy a sorkatonaság a st.-cloudi kapun benyomulván a Battignolestől egész Mont Parnasseig kiterjeszkedett, a legvadabb izgatottság szállotta meg a kedélyeket. A boltokat legott bezárták, torlaszokat építettek mindenfelé, férfiak, nők és gyermekek egyenlő buzgalommal; a járókelők letartóztattak minden kor- és nem- különbség nélkül s közreműködésre kényszeríttettek. A gazdasszonyok továbbá a sütőboltokat és mészárszékeket valóságos ostrom alá vették, több napra ellátandók családjukat a szükséges élelmiszerekkel , mert úgy vélekedtek, hogy a testvérharcz az utczákon elkeseredett és huzamos leend. Máj. 21-én esti hat óra felé bombák kezdettek hullani a Luxemburg palota környékére, mire a forgalom azonnal megszűnt; az utczasarkokon nemzetőrök foglaltak állást, többnyire régi szerkezetű, lőkupakos puskákkal fegyverkezve. Ugyanekkor falragaszok tudatták a polgárok nagy rémületére, hogy a nemzetőrök fel vannak hatalmazva előkivánni nemcsak azt, ami a torlaszok építéséhez szükséges, de egyátalában egész ellátásukat a polgároktól teremteni elő. Másnap reggel a nemzetőrség a torlaszok körül foglalt állást s ekkor kezdődött meg egész komolysággal az utczai harcz. Ágyuk és lőkészletek érkeztek a nemzetőrök számára, a torlaszok felszereltettek, őrjáratok siettek alá s fel az utczákon s felhívták a háztuajdonosokat, hogy az utczai ablakokat egytől egyik betegyék, a zsalukat pedig nyitva hagyják, ki pedig senki ne merészeljen nézni; ha valaki szigorúan meg nem felelt e követeléseknek, puskatusával térítették észre. Úgy látszik, hogy a központi bizottság ez intézkedésével azt akarta elérni, miszerint az ablakokból ne lőhessenek észrevétlenül a felkelőkre, s talán, hogy szükség esetében a szobák bútorzatának felgyujtása könnyebben menjen. Délután a harcz a Vaugirard, Rennes és Bonaparte utczákban dühöngött s amint az éj közeledett, borzasztó ágyú és mitrailleuse tűz fejlődött ki úgy, hogy a házak alapjaikban megrengettek. Éjfél tájban még hevesebbé lett az ütközet s a halál és rombolás angyala szállott mindenfelé. Már 23-án gyönyörű napra virradtunk, s midőn az Odeon melletti lakásomból kiindultam, legott arról győződtem meg, hogy a felkelők nemcsak tért, de bátorságot is vesztenek. Összevissza szaladgáltak az utczákban tisztek nélkül. A sorkatonaság kilencz óra felé megtámadta a M. le Prince utcza végén emelt torlaszt, melyet a felkelők egész déli 12 óráig makacsul védelmeztek, ekkor azonban vad futásban menekültek a Racille utczán végig, nyomukban mindenütt a versaillesiak a lakosság „Éljen a sorkatonaság!“ kiáltásai között s az Odéon színházon csakhamar a három szinti zászló lobogott. Az Odeontól mintegy 100 ölnyi távolságra a Racine utczában újabb torlasz mögött vonták meg magukat a felkelők s a katonaság egy óra felé parancsolatot kapott a tüzelés megkezdésére. Ez csaknem három óra hosszat tartott, minden jelentékenyebb eredmény nélkül; a felkelők kétségbeesetten lőtték, az Odeont s mind ezt, mind egy szomszédos kávéházat szerfölött megrongáltak bombáikkal. A katonaság végre rendeletet kapott, hogy egyenkint házról házra csúszva közeledjék a torlaszhoz s az ablakokból áraszszon tüzet a felkelőkre; ez meg is történt és pedig oly sikerrel, hogy egy órai tüzelés után a torlasz elhagyatva állott s a felkelők a Pantheon térre vonultak vissza. A katonaság elfoglalván a torlaszt, a 70. sor ezred trombita szó mellett a Luxemburg kertet s az Odeon tért szállotta meg. A nép seregesen tolult az utczákra, hogy emlékül egy-egy bombadarabhoz juthasson, milyen elég feküdt szerte a kövezeten. Az utczák s főleg a Racine utcza borzasztóan néztek ki; vérpatakok voltak minden lépten-nyomon s holttestek és sebesültek borították a torlasz környékét; a házakat bombák és puskagolyók rongálták meg; ablakot pedig alig lehetett egyet is épen látni. E közben a 71. sorezred is megérkezett nehéz ágyúival s a M. le Prince és az Odéon itt pedig nagy számmal egészen ártatlanok s többen már is szabadon bocsáttattak. Milliére neje, ki szintén e táborban van letartóztatva, midőn fogolytársaihoz beszédet kezdett intézni, agyon lövetett Bellevilleből 900 felkelő akart elmenekülni a porosz őrvonalakon keresztül; a német katonák azonban puskatűzzel fogadták a menekvőket s 100 at lelővén közölök, a többit átszolgáltatták a versailesiaknak. Mazas és la Roquette fogházakban 6000 felkelő van letartóztatva. Cavalier, vagyis a Pipe en Bois gúnynév alatt ismert felkelő mint fogoly Versaillesba vitetett s vádolva van, hogy a Vendome szobor ledöntése körül ő fejtett ki legtöbb buzgalmat, ezt szállotta meg, majd a 70 ikkel s a tengerészekkel közös fellépést kezdve, csakhamar hatalmába ejtette a St.-André, Ancienne Comédie, Buci, Dauphine és Mazarine utczákban fekvő torlaszokat, melyeknél a felkelők fegyvereiket és lőkészleteiket is hátrahagyták. Délutáni 4 óra felé a tengerészlövészek a St.-André utczai torlasz mögött foglaltak állást s heves tüzet nyitottak a felkelőkre, kik ugyanazon szűk utca végén egy másik torlaszt védelmeztek. A tengerészek a házak tetején és ablakaiban foglalván állást, félóra alatt kiverték a torlasz mögől a felkelőket. Ekkor láttam, hogy a túlparton borzasztó tűz dühöng az új hídtól egész IX Lajos kápolnájáig. A Szajnához vezető utczák s a st. Michel boulevard megtisztíttatván a felkelőktől, a sorkatonaság a St.-Germain boulevardon álló torlaszra fordította figyelmét. Hat óra körül heves tüzelés kezdődött itt s a Pantheon táján; puskaropogás, ágyudörgés és mitrailleuse recsegés borzasztóan vegyült egymásba. Fél hétkor a Pantheon a sorkatonaság kezében volt s a tengerészek sonkát, kenyeret, vagy bust szúrván szuronyaikra haladtak végig a Soufflot utczán a St.- Michel boulevardra. A harcz a Pantheon körül rövid, de elkeseredett volt s a torlaszok körül vastagon egymásra halmozva feküdtek a legirtózatosabban megcsonkított hullák. A sorkatonaság nem adott kegyelmet senkinek, aki fegyveresen kezeibe került. Communista foglyok a satoryi táborban. A párisi foglyok ideiglenesen a Versailles mellett fekvő satoryi táborban vannak elhelyezve, honnan az ott feküdt katonaság most a párisi laktanyákba költözött át. E táborról a „Times“ levelezője ezeket irja : A barakkok és istálók nem lévén elegendők a foglyok befogadására, ezek egy része künn a szabad ég alatt szorittatott össze s közöttük nagy számú rendőrség áll éber őrt töltött chassepotokkal. A foglyok nagy része mozdulatlanul áll, sokan betegeknek látszanak, többeket rongyok fednek, mások mezítláb vannak és soknak lövegét piszkos zsebkendők képezik. A folyvást tartó eső ellen sokan azzal védték magukat, hogy a szalmát, melyen háltak válluk köré halmozták fel. Egyik istálóba betekintvén, azt mindenkora emberekkel tömve találtuk, voltak közötték aggastyánok és gyermekek, némelyek állottak, mások végig nyújtózkodtak az alájuk szórt szalmán. Soha életemben nem láttam ennyi borzasztó és visszataszító arcot, együtt; a velünk jött rendőrtől hallottam, hogy e foglyok egy része holt részegen s csaknem őrült állapotban hozatott ide; az alkohol és dohánylével vegyitett pálinka, melyet a commune embereivel itatott, tökéletesen elbénitotta őket. A tábor egy része fallal van körülvéve s e falon belül őriztetnek a legkétségbeesettebb* jellegű letartóztatottak, minthogy azonban ottan szabadon s minden lánczok nélkül csoportosíttattak össze, a körfalak több helyütt át vannak törve s a libakon ágyuk kandikálnak be, hogy ha zendülés törnék ki a foglyok közt, legott alkalmazásba vétessenek. A nők külön egy kétemeletes házban vannak letartóztatva számra, mintegy 200 an, legnagyobb részben a legaljasabb néposztályból ; vannak köztök őszhajúak, de vannak fiatalok és igen csinosak is. Különösen magára vonta figyelmemet egy szép szőke leány, dús szőke hajzatával 8 hyénaszerü vad tekintetével és mozdulatával. Ruhája ennek is mint társainak szerfölött ronda és sáros volt, mig baját úgy látszott, a tőle kitelhető gonddal illesztette fejére. Néha egy-egy oldal pillantást vetett nagy kék szemeivel a bennlünket kalauzoló csendőrre s e pillantások a lemélyebb megvetést fejezték ki. A pyromania Párisban. Francisque Sarcey a Gauloisban elbeszéli, hogy ő közelebb egy jeles orvossal eredt beszédbe s ez előtte azon meggyőződését fejezte ki, hogy a borzasztó katastrófának, melylyel a communo pályafutását befejezte, legfőbb oka a „ragályos elmeháborodás“ volt. A párisiak elméjét, monda, a kiállott ostrom nélkülözései fokozatosan megzavarták s a márcz. 18-ki lázadás végleg gyuladásba hozta a megzavart elmét úgy, hogy utoljára a lakosság nagy része valóságos dühöngő őrülésbe esett. „E ragályos őrjöngés egyike a legmeglepőbb eseteknek, melyet phisiologisták valaha észleltek — monda az orvos. Meglep bennünket, látván, hogy nők, ifjú gyermekek és hajadonok petróleummal gyújtogatásra indulnak. Sokan azt hozzák fel, hogy a gyújtogatásra az bírta a nőket és gyermekeket, mert a communetől tíz frankot kaptak naponkint, de fel lehet-e tenni, hogy ily összegért szembe rohanjanak a biztos halállal? Nem, a párisiak valóságos pyromániában szenvedtek. A gyújtogatást ha ilucinatio nyomása alatt hajtották végre és nem ez az első eset, hogy egy egész népség őrültségtől elkapatva, fáklyákkal szaladgált szerteszét s lángba borított mindent, ami útjába akadt. A középkor tele van hasonló példákkal. A nők ily állapotban rendesen sokkal merészebbek és megátalkodottabbak, mint a férfiak, minthogy ingerlékenységük inkább ki van fejlődve, agyuk gyöngébb s érzékiségök élesebb mint az erősebb nő-