Ellenőr, 1871. június (3. évfolyam, 257-286. szám)

1871-06-03 / 259. szám

A comm­une l­egtö­b­b tagja vagyy agyonlövetett vagy elfogatott. Deles­­cluze, mint már írtuk, harczolva esett el. Hulláját a Voltaire-rakpart mögött levő torlaszon találták. Delescluze egész életében republikánus volt. Mint hírlapíró, egyike volt a legtehetségesebbeknek. Magánéletében szelíd erkölcsű volt, és sokan nem foghatják meg, hogy elegyedhetett a borzasztó torlaszharczba. Annyi bizonyos, hogy hősiesen vé­gezte be küzdelemteljes pályafutását. — M­i­­- liére, ki szintén a commune tagja, a Luxem­­burg-kertben fogatott el, és azonnal agyonlövetett A császárság alatt a „Marseillaise“ munkatársa volt, és egy időben sokat emle­gettetett, midőn összekoczczant Rochefort Henrikkel. Miliére neje a Versaillesbe vitt foglyok között van. B i 11 i o r a y, a commune egyik legismertebb tagja azon perczben fogatott el a tengerészkato­­nák által, midőn a postakocsiba akart szállni. Azonnal főbelövetett. V­e­r­m­o­r­e­l némely hírek szerint elfogatott, mások szerint főbelövetett. Ver­­norel a császárság alatt a „Courier Frangais“ munkatársa volt, és állítólag Rouher által volt felbérelve. R­a­z­o­n­a, a „Reveil“ munkatársa tor­laszon esett el. Raoul R­i­g­a­u­­­t, a com­mune rendőrfőnöke a Luxembourg kertben lö­vetett főbe. Courbet, a hírneves festő a tengerészeti minisztérium palotájában lövetett főbe. Meillet, Brunet és Bosquet a Ven­demé téren lövettek agyon. La Cécilia tábor­nok, Durand és Parisét hasonlólag elvesztek. Parisét gyógyszerész volt, és állítólag ő tervezte először Paris felgyújtását. Lefrangais, Ga­m­­bon és Amouroux a bankutczában lövetett főbe. V­a 1l é­s és Ferré a St. Denis utczában lövettek agyon. A foglyok között vannak: Assy, M­é­gy, R­an­v­i­e­r, Eudes, Clus­eret, C­lé­ment, M­als­o­urnái, Durassier, Okolo­­w­i­c­z sat. Párisból írják, hogy a kegyetlenséget, mely a jelenlegi harcz alkalmával uralkodott, hasonlíta­ni sem lehet az 1848-diki felkelés vad tetteihez. A foglyokkal állatiasan bánik a katonaság. A tisz­tek urai a foglyok életének, sőt egyes katonák egész önhatalmilag lövik agyon az elfogottakat­ A Monceaux-parkban, hol sok fogoly van, folyto­nosan puskatüzet lehet hallani. Ott egyre lövik főbe az embereket. Ez történik a Luxemburg kert­ben is. A­mi a felkelők által főbelőtt kezeseket illeti, úgy többnek nevét említik a franczia lapok. Az agyonlőttek között vannak Darboy érsek, B­o­n J­e­a­n, a seramitőszék elnöke, de Guerry apát, Ducoudray jezsuita, Clery jezsuita, Jecker bankár, és még egy csomó világi pap, jezsuita és rendőrkém. Elítéljük e borzasztó ki­végzéseket, de másrészről el kell ismernünk, hogy nem nagy kár ezen emberekért. A­­„Moniteur Universel“ szerint következő épületek égtek le Párisban. A „Palais Royal“­­nak csak falai állanak meg, a csarnokok azonban megmentettek. A Lyrique-színház egy része leégett, a Châtelet színháznak ellenben nem történt baja. A Tuilleriák , a Louvre egy része leégett, a mű­kincsek azonban nem sérültek meg. A Louvre könyvtára ellenben elpusztult. Az igazságügyi pa­lota leégett, kivéve az ügyvédek könyvtárát. A rendőrfőnökség épületének csak külső falai álla­nak, belseje teljesen összeégett. A városház telje­sen elhamvadt. Az államtanács s a számvevőszék palotái teljesen leégtek, úgy a becsületrend épüle­te is. A külügyminisztériumban a gránátok tönk­re tették a tetőt s az első emelet szobáit. — A megmentett épületek között vannak. A nemzeti könytár, a Mazarin könyvtár, a pénzver­de, a Carnavalet-múzeum, az új s a régi kórház, a Saint-Chapelle, a Notredame-templom, a keres­kedelmi törvényszék, a nemzeti levéltár, a Panthe­on, a Geneviéve-könyvtár, a Luxemburg palota s a többi. V­ersaillesból érkező sürgönyök szerint Lefranc Victor külügyminiszterré fog kinevez­­tetni. Picard bankigazgatóvá és L­e­fl­e tábor­nok pétervári követté van kiszemelve. Hadügymi­niszter Cissey tábornok lesz. Thiers kérelmére Favre megmarad a minisztériumban. A Reform szerint Németország magához ránt­ván a vezérszerepet, nem vezetni, de hajtani akar­ja Európát, mert abban az irányban, melyet ő vá­lasztott, senki sem fogja önként követni, s kevés idő be fogja bizonyítani, hogy Európa alig volt valaha kényelmetlenebb helyzetben mint most. Az U. Lloyd a párisi borzasztó katastrópha befejezésével nem látja az európai békét vissza­tértnek, sőt fekete pontokat vesz észre Olaszország felől, hol a pápa világi hatalmának kérdése­s Nizza és Savoya Ugye könnyen újabb háborúra vezethet Francziaországgal. A P. Lloyd a német viszonyokat jellemzőnek találja Bismarck irányadó fellépését a kir. gyűlés­ben Elsass és Lotharingiát illetőleg s különösnek találja, hogy az országos képviselet fejet hajt a parlamentáris élet­formáit figyelemre sem méltató kanc­ellár előtt. A­­ Napló oda nyilatkozik, hogy a párisi kommunisták kiszolgáltatása kérdésében Magyar­­ország csak a humanismus és szabadelvűség útját követheti s e tekintetben most sem tántorodhat el hagyományos politikájától. A M. Újság szerint mint európaszerte, úgy nálunk is a centralisatió győzött a decentralisa­tió fölött; a kormány hatalmát nem korlátolja sen­ki, azonban mégis be kell látnia a köztörvényha­tóságok rendezésének gyakorlati lehetetlenségét. Lapszemle. A Hon nem tudja, mily titok lappang a Lloyd­­kérdés leple alatt, miért akarja a kormány a 4 év előtt károsnak bizonyult szerződést most meg­hosszabbítani s reméli, hogy felvilágosítást nyer az ország mielőbb ez ügyben. TÁRCZA. A. T A I. A K U L Á K vagy a Monte Beni családrege: Irta HAWTHOPNE NÁTHÁNIEL. Második kötet. Hilda viszont tiszteletre méltó alakot vett észre oly fehér hajjal, mint a hó és oly arczczal, melyet megható jóság jellemzett, s mely minda­mellett gondolkodás és mély be látás jeleit viselte, noha a szemek átható fényét most némileg elho­­mály­ositák a könyek, melyeket az aggastyán cse­kélyebb felindulásra hullatott vagy csaknem hulla­tott, mint a minő azokat ifjú embereknél kicsal­­hatná. „Nem kerülte ki figyelmemet, leányom — monda a pap — hogy ez alkalommal ismerkedett meg kegyed először a gyóntató székkel. Hogyan történik ez ?“ „Atyám — viszontá Hilda, felemelvén és is­mét leszegezvén szemeit — én uj-angliai születésű vagyok s a miként önök mondják eretnekül szü­lettem.“ „Új-angliai!“ kiáltott fel a pap. „E hely volt az én szülőhelyem is, s ötven évi távollét után sem szűntem azt meg szeretni. De, eretnek! És kibékült kegyed az egyházzal ?“ „Soha, atyám““ mondá Hilda. „És igy állván a dolog — kérdé az aggas­tyán — minő oknál fogva igyekezett kegyed, le­ányom, élni azon szent kiváltságokkal, melyek ki­zárólag az egyedül igaz egyház tagjainak számá­ra nyujtvák, t. i. a gyónással és a feloldozta­­tással ?“ „Feloldoztatással, atyám ?“ kiáltott fel Hilda, visszarettenve. „Oh, nem, nem ! Én soha nem is gondoltam arra! Egyedül a mi mennyei atyánk bocsáthatja meg az én vétkeimet, és csak őszinte megbánása által annak, ami roszat valaha elkö­vethettem, és legjobb igyekezetem által egy ma­gasabb élet felé, remélhetem az ő bocsánatát! Is­ten őrizzen, hogy bűnbocsánatot kérjek egy ha­landó embertől!“ „E szerint, miért — viszonzá a pap, némi­leg kevésbé gyöngéd hangon — miért, kérdem újra, vette kegyed igénybe a szent sacramento­­mot, a midőn kegyed eretnek s nem kívánt osz­tozkodni sem hitet nem helyezett azon kimondha­tatlan előnyökben, amelyeket az egyház nyújt ve­zeklőinek ?“ „Atyám — felesé Hilda, az egyszerű igaz­ságot akarván megmondani az aggastyánnak — én anyátlan leány vagyok, és idegen itt Olaszor­szágban. Egyedül isten, a ki reám gondot visel, és legközelebb áll hozzám; s azon borzasztó lettű, a melyet önnek fölfedeztem, ő közé és én közém fúródott úgy, hogy mintegy a sötétségben tapo­gatóztam utána, de meg nem találtam — borzal­mas magány volt csak, amire akadtam, és annak közepén eme bűn! Nem bírtam elviselni. Úgy tűnt fel előttem, mintha saját magam követtem volna el e borzasztó bűnt, a­midőn szívembe rejtve tar­togattam. Borzadal­massá váltam saját magam előtt. Közel állottam az őrüléshez!“. „Ez nehéz megpróbáltatás volt, szegény gyer­mekem !“ jegyzi meg a gyóntató. „A kegyed megkönnyebülése, remélem, nagyobbnak fog bizo­nyulni, mintsem e pillanatban véli !“ „Már is érzem, mily véghetetlen !“ mondá­­ Hilda, hálásan arczára tekintve. „Bizonyára, atyám, s a gondviselés keze vezetett engemet e helyre, s éreztette velem, hogy a kereszténység eme nagy templomának, a vallás ezen tér és otthonjának ok­vetlenül tartalmaznia kell valamely itt, valamely enyhítő szert legalább, kimondhatatlan aggályom­ra. S ez csakugyan valónak bizonyult. Elmondot­tam a gyóntatószék szent pecsétje alatt, s most nem fogja terhelni többé szegény szivemet!“ „De leányom — felesé a tiszteletre méltó pap, megindulván Hilda szavain — kegyed feled valamit, kegyed tévedésben van! — kegyed oly kiváltságot igényel, a melyre épen semmi jog­­czimmel nem bir. A gyóntatószék pecsétje, mondja kegyed ? Isten őrizzen tőle, hogy ez valaha fel­töressék, a midőn annak rendje szerint nyomatott fel; ez azonban csak oly tárgyakra való, a me­lyek bizonyos előirt mód szerint bízattak őrize­tére s azonfelül oly egyének által, a kik hittel vannak eme sacramentum szentsége iránt. Én — valamint az egyház valamennyi tudós casuistája is tenné — époly szabadnak tekintem magamat felfedezni minden egyes részleteit annak, amit ke­gyed gyónásának nevez, mintha csak közönséges utón jutottak volna tudomásomra.“ „Ez nincs helyén atyám!“ mondá Hilda, sze­meit az aggastyánra szegezve. „Nem látja, gyermekem — viszont, némi hévvel — minden finom lelkiismerete mellett, s nem képes belátni, hogy kötelességem tudatni az esetet az illető hatósággal, a mennyiben bűn kö­­vettetett el a közigazság ellen és hihetőleg egyéb rész­következmény is származhat belőle?“ „Nem, atyám, nem! felelé Hilda, bátran, mi­közben arczát pir futotta el és szeme csillogott beszéd közben. „Bízzék inkább egy leány egy­szerű szivében, mint egyházának bármely casuis­­tájában, bármily tudós is legyen különben. Higg­­yen saját szivének ! én az ön gyóntatószékéhez, atyám, mint ájtatosan hiszem, az ég közvetlen ösztönzésére jöttem, s ez hozta önt is ide ma, ke­gyelme és szeretetében, hogy felszabadítson en­gemet egy oly kínzás alól, a­melyet tovább el nem viselhettem. Én bíztam a zálogban, melyet az önök egyháza mindenkor szentnek tartott a pap és az emberi lélek között, mely e közvetítő után ott fenn a magasban honoló atya felé törek­szik. A­mit önnel közöltem, megszentelten fekszik isten és ön között. Hagyja azt ott, atyám, mert ez az igazság, és ha máskép cselekszik, nagy ro­szat követ el, mint pap, és mint ember egyaránt! És higgyen nekem, semmi kérdőrevonás, semmi kínzás, nem fogja soha oda kényszeríteni ajkaimat, hogy kimondjam azt, a­mi általam szükséges lenne arra nézve, miszerint gyónásomat fel lehessen használni a vétkes egyének megbüntetésére. Bízza a gondviselésre, hogy elbánjék velek !“ „Kedves kis földim — mondá a pap félmo­­solylyal barátságos öreg arczán — kegyed újabb bátorságot tud meríteni, midőn alkalmat vél reá találhatni.“ „Nekem csak arra van bátorságom, amit helyesnek vélek, felesé Hilda egyszerűen. Egyéb­ként félénk szoktam lenni." „Kegyed azonban összezavarja a helyes ér­zelmeket a legbadarabb következtetésekkel — folytatá a pap — mint az már szokásuk a nőknek a mennyire őket hosszas tapasztalás után a gyóntatószékből ismerni tanultam — legyenek ifjak, avagy vének. Mindamellett, hogy szivét megnyugtassam, hihetőleg nem szükség, hogy a titkot felfedezzem. Amit kegyed elmondott, ha nem csalódom és talán még több is, tudva van már azon helyen, amelyet az leginkább érdekel “ „Tudva ! kiáltott fel Hilda. Tudva Róma hatósága előtt! És mi fog ennek következménye lenni ?“ „Csitt — válaszold a gyóntató, ujját ajkára illesztvén — én csak gyantásomat fejeztem itt ki a kegyed előtt, ami épen nem a tény megerősítése úgy, hogy kegyed vidámabban mehet útjára, nem tartván magát többé terhelve semminemű felelős­­­séggel e sötét tettet illetőleg. És most, leányom, mivel viszonozza kegyed egy aggastyán jószívű­ségét és rokonszenvét ? „Hálás megemlékezésemmel — mondá Hilda — a­mig csak élek!“ „És semmi mással? kérdé a pap rábeszélő mosolylyal. Nem jutalmazná őt meg egy nagy örömmel, egyikével azon végső örömeknek, a me­lyeket e földön ismerhet, melyet képes legyen magával vinni egy jobb hazába? Szóval nem en­gedi meg neki, hogy kegyedet mint eltévedt bá­rányt az igazak nyájába visszavigye ? Kegyed né­mi fogékonyságot tüntetett fel azon könnyebbülés és vigasz iránt, melyeket az Egyház nagy kész­letben tartogat minden hű gyermeke számára. Jer haza kedves gyermek, szegény vándor, ki meg pillantottad a mennyei fényt — jer haza és nyu­godjál meg!“ „Atyám — mondá Hilda, fölötte megindítva azon jó indulatu komolyság által, melyben azon­ban minden barátságos színezete mellett is lehetett némi professionális ravaszság. Én nem merek egyetlen lépést sem tovább menni, mint a meddig a gondviselés vezet. Ennélfogva ne szomorítsa el önt, ha többet soha nem térek vissza a gyóntató székhez; soha nem mártom ujjamat szentelt vízbe; soha nem jelölöm mellemet a kereszt jelével. Én puritánok leánya vagyok. De minden eretnekségem daczára — téve hozzá édes, könytelt mosolylyal — meg fogja ön látni egy napon a szegény le­ányt, a kivel eme nagy keresztényi szeretetet éreztette, a mint jó emlékeztetm önt reá s köszö­netét elrebegni érte, egy jobb hazában.““ Az öreg pap kétkedőleg rázta fejét, de amint ugyanazon pillanatban kezét kinyújtotta, hogy ál­dását adja reá, Hilda le­érdést s oly ájtatos egy­szerűséggel fogadta az áldást, mint akármely ka­­tholika nő.“ (Folyt. köv.) ORSZÁGGYŰLÉS. Pest, jun. 2. Az országgyűlés mindkét háza ma rövid ülést tartott. A képviselőház csak alaki teen­dőkkel foglalkozott, s egy főrendiházi szeneten kivül két interpellációt és három bizottsági jelen­tést vett át. A főrendiház hosszas bajlódás nélkül a gömöri és gácsországi vasutakkal vég­zett, módosítás nélkül hozzájárulván mindkét ja­vaslathoz. A­ képviselőhöz ülése. Elnök S­o­m­s­s­i­c­h Pál. Kérvények. Elnök bemutatja Gyíírmegye kérvényét a kórházi ügy rendezése iránt s Temesvár város folyamodá­sát az ércsi uradalomnak nék. b. Eötvös József családja ré­szére való megvétele iránt. Székely Péter beterjeszti az örvény-abádi tiszaszabályozási társulat feliratát sérelmei or­voslása tárgyában. Lón­y­ay Gábor beadja az orsz. magy. gazdasági egylet kérelmét, hogy a mező­gazdasági intézetek a közgazdasági miniszter kezelése alatt maradjanak. Interpellációrc. Babes Vincze a szegedi kir. biztos ügyében interpellálja a belügyért. Torontál megyében nem­régiben egy Molnár nevű kir. biztosi ügynök egy román kécsai Saru nevezetű lakost, ki több éve­kig községi biró volt, s soha vizsgálat alatt nem állott, befogatván megkinoztatta, azután Klárira vezette s ottan a községház előtt egy élő fához megkötve két napig tartotta, ismételve az össze­csődült nép előtt megkínozta. Kérdi: intézkedett-e már a miniszter vagy szándékozik-e intézkedni, hogy ez ügyben szigorú vizsgálat tartassák. Kapp Gusztáv az igazságügyérhez (Felkiáltá­sok : nincs!) intéz interpellációt a talmácsi ura­dalmi per dolgában, melynek ügyiratait a minisz­ter január hóban kikérte a legfőbb itélőszéktől s mindekkoráig az illetékes bírósághoz vissza nem adta. Mivel igazolja ezt a miniszter és szándéko­zik-e a pert haladéktalanul visszaadni ? Főrendiházi isénet. Apponyi Albert gr. főrendiházi jegyző átnyújt­ja a főrendek által közelebb megszavazott tör­vényjavaslatokat az illető jegyzőkönyvi kivonattal együtt, mely felolvastatik.­­ A törvényjavaslatok közül a főrendek csak az első folyamodású bíróságokra szólóhoz ajánlanak módosítást. Ez tárgyalás alá fog vétet­ni, a többi pedig szentesítés alá terjesztetik. Bizottsági jelentéseit. Ordódy Pál beadja az állandó igazoló bizott­ság jelentését Kelecsényi Rafael rendes fel­tételes igazolása tárgyában. — Kelecsényi a 9. osztályba soroztatik. Egy­úttal bejelenti elnök, hogy Hoós Ferencz és Chorin Ferencz a végleg igazoltak sorába felvé­tetnek. Széll Kálmán beadja a pénzügyi bizottság je­lentését a Pest városa által felveendő kölcsön bé­lyeg és adómentessége tárgyában. — Sürgősségénél fogva azonnal az osztályok­hoz utasittatott. Királyi Pál beterjeszti a közp. bizottság jelen­tését a pestvárosi nagy­körút és az azon épí­tendő házak adó­mentességéről szóló tvjavas­­latról.­­ A hétfői ülés napirendjére tűzetett. Pulszky Ágost benyújtja a közp.­bizottság je­lentéseit az amerikai egyesült államokkal a kiván­dorló egyének állampolgársága iránt kötött szer­ződésről, továbbá az uruguai, perui, chilei és ar­­gentini köztársaságokkal kötött kereskedelmi szerző­désről szóló tvjavaslatok iránt. — Holnapra tűzetnek ki tárgyalásra. Napirend: Olvasatnak a vízszabályozási társula­tokról s a­ját rendőrségről szóló törvényja­vaslatok s végleg elfogadtatnak. Egyszersmind az erre vonatkozó jegyzőkönyvi kivonat hitelesít­tetik s a főrendekhez átküldetik. — Egyéb tárgy nem lévén, elnök a legkö­zelebbi ülést holnap déli 12 órára tűzvén ki, az ülést feloszlotta. Napirenden lesznek holnap a már kitűzött tárgyak. Iványi D. a tornászairól be­adott javaslatát is ajánlotta tárgyalásra, a többség azonban ellene nyilatkozott. * A főrendiház ülése. Elnök M­a­r­­­á­t­h György. Bujánovics S., képviselőházi jegyző át­nyújtja a tegnap megszavazott két törvényjavas­latot. Cziráky János gr. a jogügyi bizottság részéről beterjeszti az úrbéri viszonyok, az irtvá­­nyok és a telepítvényesekről szóló javaslatok iránti jelentést. Tárgyalás alá vétettek a gácsországi és gö­möri vasutakról szóló tvjavaslatok ,­s észrevétel nél­kül elfogadtatnak. Egyéb tárgy hiányában az ülés feloszlott. Jövő ülés holnap d. e. 11 órakor. Páris az utczai harcrok után. Mit gondol s mit érez Páris e pillanatban, nehéz megmondani, minthogy minden gondolatot a félelem látszik dominálni — írja a D. News levelezője m. hó 27 éről. Már három napja, hogy lezajlottak az utczai harczók a Faubourg St.-Hono­­ré és a Chaussée d’Antin utczák közelében, s e loyális negyed lakói, kiknek nincs mit félni a sor­­katonaság benyomulásától, minda mellett félelmet árulnak el. A boltok csaknem kivétel nélkül be­­zárvák s alig van vendéglő, melyben lehetne va­lami enni valót kapni. A sütők reggelenkint egy­­egy órára nyitják csak fel boltjaikat s néhány zsemlét és kenyeret eladván, ismét bezárják az aj­tókat. A vegyes kereskedők nem tartják érdemes­nek boltjaikat felnyitni. Itt ott láthatunk csak né­hány dohánytőzst és­­korcsmát nyitva, ablakaik azonban ezeknek is be vannak csukva. Minden átalános félelemre mutat. A párisiak épugy rettegik az alkotmányos kormány törvényes mint a legyőzött commune törvénytelen boszuját. — A múlt éjjel bejártam csaknem fél Párist s mindenfelé a legszomoritóbb képekkel találkoztam. Figyelmeztettek, hogy ne induljak el oly ké­sőn, mert könnyen a kormány egyik-másik túl­buzgó ügynökének körmei közé juthatok, én azon­ban nem akartam hinni, hogy a rend csak azért állíttatott volna vissza Párisban, miszerint a rém­uralomnak adassék hely. És csakugyan s­zabadon járhattam mindenfelé. Az utczasarkokon őrök állot­tak, a katonák néha erősen szemügyre vettek, sőt követtek is, de meg nem szólítottak, sem fel nem tartóztattak, mivel békésen az utcza közepén jártam mindenütt, tudván azt, hogy ha a járdán haladok, mint gyújtogatót csupa gyanúból könnyen elfoghatnak. Hosszas éjeli bolygásom alatt egyet­len járókelővel sem találkoz­­tam ; hallgatag, zord, s puszta volt az egész város és az utczák csak az őrök lépteit hangoztatták vissza. A rém­uralom korszakát éljük — írja ugyan­azon lap másik levelezője. Az emberek félénken tekintenek egymásra s mindenkiben egy-egy bo­szóló angyalt látnak. A n­ő­k magatartása a jelen bonyodalmas időben a legelszomoritóbb ; mind a versaillesiak, mind a felkelők részéről sokkal kegyetlenebbnek mutatkozik a gyöngéd nem a férfiaknál. Mig a fel­kelőkkel tartó asszonyok petróleummal lobbantják lángra az ártatlan polgárok házát s mint tigrisek harczolnak a torlaszok mögött, a versaillesi nők örökre megbélyegezték magukat azon gyáva ke­gyetlenség által, melyet a gyámoltalan foglyokkal szemben tanúsítottak. Pedig egy oly fogolycsa­pat látása már magában véve is szánalomra in­dítja az embert; rendesen négyen-öten egy sorban haladnak a katonaság között, többnyire hátra kö­tött kezekkel; öltözetök túlnyomólag egyszerű blouse, részben sorkatonasági egyenruha, miből nem lehet azt következtetni, hogy ezek csakugyan átszökött sorkatonák volnának; nem, de a com­mune épen nem volt válogatós a ruhák megvá­lasztásában s mivel sok egyenruhát talált elő a raktárakban, nem késett azokat katonái között szétosztani. Azonban újabb rémület szállotta meg a fran­­cziákat, mert azt gyanítják, miszerint a vörösek egész Francziaországot lángba akarják borítani. Versailles maga is fél a petróleumtól s Fontaineblau­­ban többeket fogtak el azon gyanúból, hogy az erdőt fel akarták gyújtani. Marseilleben pedig egész gyújtogató összeesküvésnek jöttek nyomára s több elfogatás történt. Eddigi számítások szerint Párisban a köze­lebbi napokban 40,000 felkelő esett el s 36,000 jutott fogságba, s mintegy 64,000-nek sikerült el­rejtőzni vagy elmenekülni. Több nemzetgyűlési tag meglátogatván a Satory tábort, Versailles mellett, mely a fel­kelők ideiglenes börtönéül rendeztetek be ottan a foglyokat a legborzasztóbb állapotban találták ; több ezren sátrak nélkül szabad ég alatt halnak, s ételek kevés fekete kenyér s italuk még keve­sebb romlott viz; a nők a férfiakkal együvé van-­­ nak zárva. Az így kezelt szerencsétlenek közül Utczai harczok a latin negyedben. A Párisban közelebb lefolyt szomorú esemé­nyekről eddig csak a Szajna jobb partján fekvő városrészekről bírtunk tudósításokkal, most azon­ban előttünk fekszik a D. News levelezőjének el­beszélése az utczai harczokról, a mint azok a fo­lyó balpartján eső negyedekben lezajlottak. Emlí­tett levelező múlt hó 26-áról ezeket írja: Izgalmas időket éltünk a város e részeiben a közelebbi napok alatt. Mihelyt hire jött, hogy a sorkatonaság a st.-cloudi kapun benyomulván a Battignolestől egész Mont Parnasseig kiterjeszke­dett, a legvadabb izgatottság szállotta meg a ke­délyeket. A boltokat legott bezárták, torlaszokat építettek mindenfelé, férfiak, nők és gyermekek egyenlő buzgalommal; a járókelők letartóztattak minden kor- és nem- különbség nélkül s közremű­ködésre kényszeríttettek. A gazdasszonyok továbbá a sütő­boltokat és mészárszékeket valóságos ostrom alá vették, több napra ellátandók családjukat a szükséges élelmi­szerekkel , mert úgy vélekedtek, hogy a testvér­­harcz az utczákon elkeseredett és huzamos leend. Máj. 21-én esti hat óra felé bombák kezdettek hullani a Luxemburg palota környékére, mire a forgalom azonnal megszűnt; az utczasarkokon nemzetőrök foglaltak állást, többnyire régi szerke­zetű, lőkupakos puskákkal fegyverkezve. Ugyan­ekkor falragaszok tudatták a polgárok nagy ré­mületére, hogy a nemzetőrök fel vannak hatal­mazva előkivánni nemcsak azt, ami a torlaszok építéséhez szükséges, de egyátalában egész ellátá­sukat a polgároktól teremteni elő. Másnap reggel a nemzetőrség a torlaszok körül foglalt állást s ekkor kezdődött meg egész komolysággal az utczai harcz. Ágyuk és lőkészle­­tek érkeztek a nemzetőrök számára, a torlaszok felszereltettek, őrjáratok siettek alá s fel az ut­czákon s felhívták a háztu­ajdonosokat, hogy az utczai ablakokat egytől egyik betegyék, a zsalu­kat pedig nyitva hagyják, ki pedig senki ne me­részeljen nézni; ha valaki szigorúan meg nem felelt e követeléseknek, puskatusával térítették észre. Úgy látszik, hogy a központi bizottság ez intézkedésével azt akarta elérni, miszerint az ab­lakokból ne lőhessenek észrevétlenül a felkelőkre, s talán, hogy szükség esetében a szobák bútorza­tának felgyujtása könnyebben menjen. Délután a harcz a Vaugirard, Rennes és Bo­naparte utczákban dühöngött s amint az éj köze­ledett, borzasztó ágyú és mitrailleuse tűz fejlődött ki úgy, hogy a házak alapjaikban megrengettek. Éjfél tájban még hevesebbé lett az ütközet s a halál és rombolás angyala szállott mindenfelé. Már 23-án gyönyörű napra virradtunk, s mi­dőn az Odeon melletti lakásomból kiindultam, leg­ott arról győződtem meg, hogy a felkelők nem­csak tért, de bátorságot is vesztenek. Összevissza szaladgáltak az utczákban tisztek nélkül. A sor­­katonaság kilencz óra felé megtámadta a M. le Prince utcza végén emelt torlaszt, melyet a felke­lők egész déli 12 óráig makacsul védelmeztek, ekkor azonban vad futásban menekültek a Racille utczán végig, nyomukban mindenütt a versaillesi­ak a lakosság „Éljen a sorkatonaság!“ kiáltásai között s az Odéon színházon csakhamar a három szinti zászló lobogott. Az Odeontól mintegy 100 ölnyi távolságra a Racine utczában újabb torlasz mögött vonták meg magukat a felkelők s a katonaság egy óra felé parancsolatot kapott a tüzelés megkezdésére. Ez csaknem három óra hosszat tartott, minden je­lentékenyebb eredmény nélkül; a felkelők két­­­­ségbe­esetten lőtték, az Odeont s mind ezt, mind egy szomszédos kávéházat szerfölött megrongál­tak bombáikkal. A katonaság végre rendeletet kapott, hogy egyenkint házról házra csúszva kö­zeledjék a torlaszhoz s az ablakokból áraszszon tüzet a felkelőkre; ez meg is történt és pedig oly sikerrel, hogy egy órai tüzelés után a torlasz el­hagyatva állott s a felkelők a Pantheon térre vo­nultak vissza. A katonaság elfoglalván a torlaszt, a 70. sor ezred trombita szó mellett a Luxemburg kertet s az Odeon tért szállotta meg. A nép seregesen tolult az utczákra, hogy emlékül egy-egy bomba­darabhoz juthasson, milyen elég feküdt szerte a kövezeten. Az utczák s főleg a Racine utcza bor­zasztóan néztek ki; vérpatakok voltak minden lépten-nyomon s holt­testek és sebesültek borítot­ták a torlasz környékét; a házakat bombák és puskagolyók rongálták meg; ablakot pedig alig lehetett egyet is épen látni. E közben a 71. sorezred is megérkezett nehéz ágyúival s a M. le Prince és az Odéon itt pedig nagy számmal egészen ártatlanok s többen már is szabadon bocsáttattak. Milliére neje, ki szintén e táborban van letartóztatva, midőn fo­­golytársaihoz beszédet kezdett intézni, agyon lö­vetett Bellevilleből 900 felkelő akart elmenekülni a porosz őrvonalakon keresztül; a német katonák azonban puskatűzzel fogadták a menekvőket s 100 at lelővén közölök, a többit átszolgáltatták a versailesiaknak. Mazas és la Roquette fogházak­ban 6000 felkelő van letartóztatva. Cavalier, vagyis a Pipe en Bois gúnynév alatt ismert fel­kelő mint fogoly Versaillesba vitetett s vádolva van, hogy a Vendome szobor ledöntése körül ő fejtett ki legtöbb buzgalmat, ez­t szállotta meg, majd a 70 ikkel s a tengeré­szekkel közös fellépést kezdve, csakhamar hatal­mába ejtette a St.-André, Ancienne Comédie, Buci, Dauphine és Mazarine utczákban fekvő torlaszo­kat, melyeknél a felkelők fegyvereiket és lőkész­­leteiket is hátrahagyták. Délutáni 4 óra felé a tengerész­lövészek a St.-André utczai torlasz mö­gött foglaltak állást s heves tüzet nyitottak a fel­kelőkre, kik ugyanazon szűk utc­­a végén egy másik torlaszt védelmeztek. A tengerészek a há­­zak tetején és ablakaiban foglalván állást, félóra alatt kiverték a torlasz mögől a felkelőket. Ekkor láttam, hogy a túlparton borzasztó tűz dühöng az új hídtól egész IX Lajos kápolnájáig. A Szajnához vezető utczák s a st. Michel bou­levard megtisztíttatván a felkelőktől, a sorkatona­ság a St.-Germain boulevardon álló torlaszra for­dította figyelmét. Hat óra körül heves tüzelés kez­dődött itt s a Pantheon táján; puskaropogás, ágyudörgés és mitrailleuse recsegés borzasztóan vegyült egymásba. Fél hétkor a Pantheon a sor­­katonaság kezében volt s a tengerészek sonkát, kenyeret, vagy bust szúrván szuronyaikra halad­tak végig a Soufflot utczán a St.- Michel boule­­vardra. A harcz a Pantheon körül rövid, de elke­seredett volt s a torlaszok körül vastagon egy­másra halmozva feküdtek a legirtózatosabban meg­csonkított hullák. A sorkatonaság nem adott kegyelmet senkinek, aki fegyvere­sen kezeibe került. Communista foglyok a satoryi táborban. A párisi foglyok ideiglenesen a Versailles mellett fekvő satoryi táborban vannak elhelyezve, honnan az ott feküdt katonaság most a párisi lakta­nyákba költözött át. E táborról a „Times“ levele­zője ezeket irja : A barakkok és istálók nem lévén elegendők a foglyok befogadására, ezek egy része künn a szabad ég alatt szorittatott össze s közöttük nagy számú rendőrség áll éber őrt töltött chassepotok­kal. A foglyok nagy része mozdulatlanul áll, so­kan betegeknek látszanak, többeket rongyok fed­nek, mások mezítláb vannak és soknak lövegét piszkos zsebkendők képezik. A folyvást tartó eső ellen sokan azzal védték magukat, hogy a szalmát, melyen háltak válluk köré halmozták fel. Egyik istálóba betekintvén, azt mindenkora emberekkel tömve találtuk, voltak közötték aggastyánok és gyermekek, némelyek állottak, mások végig nyúj­tózkodtak az alájuk szórt szalmán. Soha életemben nem láttam ennyi borzasztó és visszataszító arc­ot, együtt; a velünk jött rendőrtől hallottam, hogy e foglyok egy része holt részegen s csaknem őrült állapotban hozatott ide; az alkohol és dohánylé­vel vegyitett pálinka, melyet a commune embe­reivel itatott, tökéletesen elbénitotta őket. A tábor egy része fallal van körülvéve s e falon belül őriztetnek a legkétségbeesettebb* jellegű letartóz­tatottak, minthogy azonban ottan szabadon s minden lánczok nélkül csoportosíttattak össze, a körfalak több helyütt át vannak törve s a libakon ágyuk kandikálnak be, hogy ha zendülés törnék ki a foglyok közt, legott alkalmazásba vétes­senek. A nők külön egy kétemeletes házban van­nak letartóztatva számra, mintegy 200 an, legna­gyobb részben a legaljasabb néposztályból ; van­nak köztök őszhajúak, de vannak fiatalok és igen csinosak is. Különösen magára vonta figyelmemet egy szép szőke leány, dús szőke hajzatával 8 hy­­énaszerü vad tekintetével és mozdulatával. Ruhája ennek is mint társainak szerfölött ronda és sáros volt, mig baját úgy látszott, a tőle kitelhető gond­dal illesztette fejére. Néha egy-egy oldal pillan­tást vetett nagy kék szemeivel a bennlünket ka­lauzoló csendőrre s e pillantások a lemélyebb megvetést fejezték ki. A pyromania Párisban. Francisque Sarcey a Gauloisban elbeszéli, hogy ő közelebb egy jeles orvossal eredt beszéd­be s ez előtte azon meggyőződését fejezte ki, hogy a borzasztó katastrófának, melylyel a com­­muno pályafutását befejezte, legfőbb oka a „ra­gályos e­lmeháborodás“ volt. A párisiak elméjét, monda, a kiállott ostrom nélkülözései fokozatosan megzavarták s a márcz. 18-ki lázadás végleg gyu­­ladásba hozta a megzavart elmét úgy, hogy utol­jára a lakosság nagy része valóságos dühöngő őrülésbe esett. „E ragályos őrjöngés egyike a legmeglepőbb eseteknek, melyet phisiologisták va­laha észleltek — monda az orvos. Meglep ben­nünket, látván, hogy nők, ifjú gyermekek és ha­­jadonok petróleummal gyújtogatásra indulnak. So­kan azt hozzák fel, hogy a gyújtogatásra az bír­ta a nőket és gyermekeket, mert a communetől tíz frankot kaptak naponkint, de fel lehet-e tenni, hogy ily összegért szembe rohanjanak a biztos halállal? Nem, a párisiak valóságos py­­ro­mániában szenvedtek. A gyújtogatást ha ilucinatio nyomása alatt hajtották végre és nem ez az első eset, hogy egy egész népség őrültség­től elkapatva, fáklyákkal szaladgált szerteszét s lángba borított mindent, ami útjába akadt. A kö­zépkor tele van hasonló példákkal.­­ A nők ily állapotban rendesen sokkal merészebbek és meg­­átalkodottabbak, mint a férfiak, minthogy ingerlé­kenységük inkább ki van fejlődve, agyuk gyön­gébb s érzékiségök élesebb mint az erősebb nő-

Next