Ellenőr, 1871. július (3. évfolyam, 287-312. szám)

1871-07-01 / 287. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre ... 10 „ — „­­ Egy hónapra . 1 „ 80 8 Egyes szám ára 10 lerajezár. Szer­­esztési iroda: Pesten, bálvány-utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamdziók Légrády testvérek irodájába (nádor­ utcza 8. sz.) iid­encnek. 287. szám. Szombat, július 1. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri beigtatásáért . . . . 10 kr. A nyilt­ tér egy petit sora 30 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas-utcza 14. m.á. m. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó­ hivatalában kétsasutcza 14. sz.,­ Légrády testvérek nyomdájában Pest, nádor-utcza 6. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában Pest, aranykéz-utcza 5. szám. III. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre....................... 10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetésikor— postai utón vagy személyesen — al­cázza Az Ellene­trad­ó hivatala (Pesten, két sas utcza 14. sz.) Százaléka könyvárusi utón történő meg­rendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni p­o­s­t­a­i utalványozás által. Miskolcz, június 28-án. (M.) A borsodmegyei szervező küldött­ség megkezdette munkálkodását három szak­osztályban; az egyik szakosztály, mely a tisztviselők létszáma, hatásköre,, fizetése stb. szóval a szorosabban vett szervezés ügyével foglalkozik, eddig a következő megállapodá­sokra jutott: Az 1870. XLII. törvényczikk 44-dik §-ában felállitott állandó választmányt úgy tekinti, mint az eddigi különféle küldöttsé­gek összesítését. E szerint az eddig fenál­­lott költségvetési, gazdasági, útépitési ál­landó küldöttségek az új állandó választ­mányba olvadván, egyéb speciális tárgyak végett jövőre is fognak külön bizonyos tár­gyakkal megbízott küldöttségek is önállóan működhetni. Az állandó választmány három szakosztályra oszlik s a gyűlési napirendre kerülendő tárgyakra nézve a törvény ren­delete szerint véleményt fog előterjeszteni, mi végett a gyűlést megelőző héten összes ülést tart s a még azontúl is előfordulandó tárgyak végett a gyűlést megelőző napon is tartozik ülést tartani. Nem kis bajába került a szakosztály­nak meghatározni, mi akar lenni, mire való voltaképen ezen új állandó választmányi institutió. Az eddigi önállóan működő kül­döttségek a czélnak tökéletesen megfeleltek, e tekintetben nem volt semmi reformra szükség. Mint értesültünk az új intézmény alapeszméje azon atyáskodó gondoskodás volt, hogy a gyűlési tárgyak kellőleg elő­készíttessenek s meglepetések utján ne ho­­zattassanak a gyűlésekben helytelen hatá­rozatok. A törvénynek egy más szakasza szerint ugyane czélból a napirenden levő tárgggyal össze nem függő önálló indítvá­nyokat se lehet a gyűlésen tárgyalni, ha 24 órával előbb bejelentve nem voltak. Miután azonban a 44.­ §. első bekez­dése szerint a 43. §. a, b, c, e, f, i, k, m pontjai alatt elősorolt ügyeknek s át­a­lá­ban az önkormányzat fontosabb ügyeinek közgyűlési tárgyalását az ál­landó választmány készíti elő, bekövet­kezhetnék azon eset, hogy mindent el le­hetne odázni, ha mindjárt a napirenden levő tárgygyal összefüggésben indítványoztat­­nék is, azon ürügy alatt, hogy azt előbb az állandó választmánynak kell előkészíte­nie. Nehogy ez történhessék, abban állapo­dott meg a szakosztály, hogy ha ily ese­tekben az indítványozó és még öt tag kí­vánja, az állandó választmány a fenforgó tárgyat azonnal felvenni s a más­napi ülésben előterjeszteni köteles legyen. Az alispán hatáskörére vonatkozólag, mint tudva van (58. §.) az alispán felírhat a miniszterhez, ha annak rendeletét tör­vénybe ütközőnek, vagy károsnak tartja ; ha a miniszter megmarad rendelete mellett, az al­ispán azt a gyűléselébe terjesztheti.­Eszerint tökéletesen az alispán discretiójára van bízva végrehajtani vagy nem hajtani a tör­vényellenes rendeleteket s teheti ezt anél­kül, hogy a megye még csak tudo­mást is vehetne róla, mert csak a 16. §. esetében van világosan kimondva, hogy­ az alispán eljárásáról a közgyűlésnek jelentést tesz. A megye állapotáról adott átalános jelentéseibe pedig azt veszi fel, a mit akar s az érdekesebb confliktusi esete­ket ha tetszik elhagyhatja. Erre nézve ab­ban állapodott meg a szakosztály, hogy — miután a törvény ezt nem tiltja — az al­ispán jelentést tartozzék tenni a közgyűlés­nek minden oly esetről, melyben indítatva érezte magát felírni valamely rendelet el­len, az újabb leirat folytán azonban vég­rehajtotta a miniszteri rendeletet s nem élt azon jogával, hogy a gyűlésre appelláljon. Ugyancsak az 58. §. 1. pontjára nézve abban állapodott meg a szakosztály, hogy igenis intézkedhetik az alispán a katonai elszállásolás körül oly esetekben, midőn át­vonulásról vagy gyakorlatokról van szó, de állandó elszállásolásról intézkedni a gyűlés hatásköréhez tartozzék. A szolgabirói járások vagy szakaszok felől később fog tanácskozni a szakosztály midőn majd a várt értesítés a bíróságok szervezéséről megérkezik. Addig is vita tárgyává tette azonban a szolgabírák ha­táskörét. S itt már teljes mértékben lépett elő a zűrzavar, melyet a kir. bíróságok ne­vezetesen a járásbíróságok behozatala s az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól való elválasztása, mint előre látható volt, szükségképen előidéz. S bár­mennyire elis­meri is a szakosztály, hogy az új törvények­hez alkalmazkodni szükségesség, bármeny­nyire kész is a lehető jó rendnek az egye­sek érdekei megóvásának tekintetét léptet­ni előtérbe s nem húzni ujjat a létreho­zott viszonyokkal, az eddigiek után kétség­be kell esni a fölött, hogy valahogy össz­hangot lehessen teremteni a megyei insti­­tutio s az új bírósági szervezet között. A zűrzavarból következő megállapodás állott elő a szolgabírák állására nézve: Borsod­megye részére a 25-ös bizottság hat járás­bíróságot tervezett, majdnem bizonyos, hogy ebből egy most el fog maradni; az ötből egy Miskolczon lévén, eléggé el lesz foglalva a miskolczvárosi ügyekkel s e sze­rint marad valószínűleg négy törvénykezési járás s ennek megfelelő négy közigazgatási járás mint eddig. Ennek feltevése mellett a szakosztály két szolgabirót tervez járá­­sonkint egyenlő hatáskörrel s egyszerűen „szolgabiró“ czimmel, így tehát tulajdonké­­pen a közigazgatási járás jövőre nem lesz, hanem lesz nyolcz szakaszra osztva a megye. A közigazgatási járás consistentiája csak any­­nyiban marad meg, a­mennyiben két-két szakasz területe lesz egy járásbíróság terü­letével azonosítva , járás alatt Borsod me­­gyében csak a járásbíróságok területe fog értetni. Minden két szakaszban lesz egy csend­biztos az eddigi számú pandúrokkal, miu­tán a közbátorság fentartása mint rendőri ügy ezután is a megye hatáskörébe tarto­zik s ellenkezőleg a törvény sem intézkedik, a szakosztály azt véleményezi, hogy az egész közbátorsági személyzet a megyénél marad oly formán, hogy azzal a járásbiróság is rendelkezhetik. Csendbiztos és pandúrok ezen­túl a járás székhelyén lesznek állandó­sítva. A községi költségvetések a törvény szerint a „megyehatóság“ által vizsgáltat­nak és erősítetnek meg. A törvény ezen in­tézkedésének hibás volt a szembeszökő, ha úgy magyaráztatik, hogy a „megyehatóság“ alatt a közgyűlés, vagy az alispáni hivatal értetik, mert csak a szolgabirák képesek ítélni a felett, helyes-e valamely falu költ­ségvetése, miután a helyi körülményeket csak ők ismerhetik. Ennélfogva a „megye­hatóságot“ úgy kívánja értetni a szakosz­tály, hogy a megye ezen esetben szolgabi­rák által gyakorolja hatóságát, az­ok fela­datává teszi jövőre is a falusi költségveté­sek felülvizsgálatát. Az eként felülvizsgált költségvetések jőnek azután az állandó vá­lasztmány elébe, hogy a 44. §. m) pontjá­nak elég­tétessék. Eddig terjednek ekkoráig a szakosztály megállapodásai. Kivéve a szolgabírákra vo­natkozó intézkedést, melynek folytán me­gyei közigazgatási járások ezentúl megszűn­nének létezni, s a megye szakaszokra lenne felaprózva, s a többi mind olyan, hogy sok tekintetben javítana az új megyei tör­vényen; bátrak vagyunk azokat ennélfogva más megyék működő küldöttségeinek figyel­mébe ajánlani, nagyobbat elérnünk nem lehetett.. Szerinte miután a kérdés már egyszer fölmerült Ausztria és Ma­gyarország előtt, az volt a fő dolog, hogy a kér­dés békés után intéztessék el. És ez mégis tör­tént. Természetes, hogy azt nem kutatja Széchen gróf, hogy a békés kiegyenlítés mily áron tör­tént meg. Valamely fölmerült viszályt mindig legköny­­nyebben elintézhetni békés után, ha az egyik fél enged, s minél nagyobb engedményekre va­gyunk készek, annál biztosabbak lehetünk, hogy a kérdésben forgó ügy békés szellemben oldatik meg. De az ügynek ilyképen a békés kiegyenlítése még korántsem jelenti azt, hogy azon ügy a mi érdekünkben oldatott meg. Ami az osztrák-magyar birodalom és szom­széd államaink közti viszonyt illeti, a külügyi képviselő Orczy báró épen úgy mint néhány nap előtt Beust az osztrák delegatióban, azt a biztosí­tást adta, hogy Német és Olaszország irányában viszonyaink a legbarátságosabbak. Oroszországgal ha nem vagyunk is valami különös jó barátságban de nem vagyunk semmi ellenségeskedésben. Oly kérdésekben, hol Oroszország érdekei az osztrák magyar monarchia érdekeivel ellentét­ben jönnének. Ausztria Magyarország Törökország­gal fog együtt járni, miután a bécsi külügyi hivatal, mint képviselője kijelente, meg van arról győződve, hogy Törökország politikája a magyar­osztrák birodalom politikájával ellentétben nincs és nem is lehet.­ ­ 4. Pauler és Tóth Vilmos miniszter uraktól kérdjük, mikép van az, miszerint K­á­r­f­fy osztálytanácsos a cultusminisztériumban és B­a- l­a­­­t­h­y osztálytanácsos a belügyminisztériumban rendes szálláspénzt húznak és amellett kü­­lön természetbeni lakással is bírnak ? * A tegnapelőtti udvari ebédre mint egy bécsi táviratból értesülünk a magyar delegatió összes tagjai hivatalosak voltak, míg a reichsrathi delega­tió részéről csak az urak házának tagjai s az al­­sóház föderalista tagjai: a lengyelek, szlovének és tyrolok hivattak meg. Lassert kivéve egyetlen német delegátus sem volt hivatalos. S a császár minden egyes vendégével váltott szót, csak Lasser­­rel nem. * A külügyi vitának, mely a magyar delegatió két utóbbi ülésében tartatott, két fő részét kell megkülönböztetnünk. Először azt, mely a londoni konferentia ered­ményére vonatkozik; másodszor azt, mely Ausz­tria Magyarország és Európa többi államai közt lé­tező viszonyt illeti Hogy a londoni konferentia eredménye nem az osztrák-magyar birodalom előnyére ütött ki, hogy az értekezlet által Ausztria és Magyarország tekintélye és állása a külföld előtt mit sem nyert és mit sem erősödött, azt fölösleges volna most újból hosszasan vitatni. Mióta az értekezlet befejeztetett, meg volt az már vitatva az európai sajtóban többször. S ma­ga Széchen­yi. is, ki az értekezleten tényleges részt vett, csupán a kérdés békés utón való meg­oldását emlegeté, mint oly nyereményt, melynél Páris, jan. 25. (Saját levelezőnktől.) A választások előtt állunk. Ha nagy lármát ütnék leveleimben a választásokról — mint önök várják — nem lennének azok­oa képei Párisnak, pedig czélom ez. Van még­is egy észrevételem. Rousseau óta Francziaországban elég, hogy vala­mi paradoxon s mint vert arany igazság fog kéz­ről kézre vándorolni. Az uj állam bölcseségnek megvan a maga igazsága, paradoxona: Köztár­saság republikánusok nélkül. Az uj bölcseségkő régi mint Thiers 30-as világnézete. Ennél ifjabb még is­mert 1849-ből van keltezve. Ekkor anél­kül, hogy az elvet formulázták volna tényleg mind a legitimisták, mind a bonapartisták oda töreked­tek, hogy hivatalokból, igazgatásból a köztársasá­giak kiszoríttassanak. Ezek tétlen politikája mel­lett ez kitűnően sikerült. A siker jel volt a két párt nyílt és elhatározott fellépésére. A bonapartis­­ták ügyesebb és merészebb fondorkodók valának s mig a legitimisták a haditervet koholták, átlép­ték a Rubicont és Francziaország az államcsínyre ébredt fel. A helyzet ugyan az. A különbség, hogy Bo­naparte Lajos helyett Thiers becsület­szava a köztársaság záloga. Az én bizalmas francziám végtelen megnyugszik ebben, mintha az államcsíny nem is történt volna, mintha P. L. Courier nem is francziául írta volna.­ Quelle preuve en avez vous? N­’la dit. Belle raison! Vous juger par ce qu’ il dit de ce qu ’il pense. En vérité, vous étes simples. Anélkül, hogy Thierst gyanúsítani akarjam, írhatom ezt, mert ő mint az assemblée meghatalmazottja kénytelen a többség első makrancsossága előtt le­lépni s akkor, hol lesz a garantia ? A július 2-ai választásoktól függ Francziaor­szág sorsa. Mit várhatunk ? Párisban a császári ügynökök a munkásokat munkába vették s a vá­lasztásoktól való tartózkodásra igyekeznek bírni. A rémuralom jelen fénykorában nem sok csábítás kell erre. Bordeauxban egy egész csapat napóle­­onista korteskedik a szabad kereskedés álcrája mögött. A császársági tisztek alsóbb, felsőbb rang­ban mind szálingóznak vissza rangjukat elfoglalni. A császári ügynökök a parasztok közt is mo­zognak s a régi mesét az első császárról, hogy el­árulták tábornokai, forgalomba hozzák, azon naiv toldalékkal, hogy a sereg nem akart a porosz kéz­re játszott császártól megválni s íme ezért követte a fogságba. Ilyesmit persze csak a főpapok fel­ügyelete alatt álló iskolákból kikerült okosak hi­hetnek el. Fájdalom, ez országban a népet a hí­vők oskolájában nevelik. A munkások azon tudatban élnek, hogy őket meg akarják semmisíteni. Mit támogat, hogy Thiers kimondta volt : a­ki betér házába és leteszi a fegyvert, sem szabadságától, sem életétől nem lesz megfosztva és mennyire tartotta meg látjuk az utczákon elvonuló fogolyszállítmányokból s a soha véget nem érő zaklatásokból. A munkások kétségbeesése bár­mi áron menekülést és aztán boszút kiván. S mi lesz, ha Napóleon kezet fog velük. A ki hitte volna ! felkiáltásra a semmi eszköztől vissza nem riadó császári kalandor nevetése fogna felelni. Gondolják önök, én ebből a bonapartisták közeli győzelmét következtetem. Mentsen Isten! Hanem a köztársaságiak elnyomásában látom a távoli veszélyt s az eszközökben, melylyel a két királypárt most küzd: saját vérpadját. Miért tart­ják fen az ostromállapotot, mely a gyülekezés, a sajtó és gondolatszabadságot töltött fegyverrel fe­nyegeti ? Miért a rendőri rémuralom az egész bi­rodalomban ? Mind a köztársaságiak ellen külön­böző czímen alkalmazott fegyver. Lám, az imád­ság elrendelésére mindig kész, az ájtatosságra fo­gékony assemblée, miért nem választott egy bal­oldalit is a kegyelem-bizottságba ? Az irgalom szó­zata a lemészárolt tetemek halma fölött csaknem sértette volna a kegyes füleket? S mi lesz, ha végeztek a köztársaságiakkal, ezen királytalansággal, melyben oly gondosan érez­tetik, hogy mi hiányzik. Fusióval, vagy anélkül monarchia. Kimondását belzavarok követendik a kijátszott pártok részéről s ez lesz a pillanat, mi­dőn Napoleon Elbájából visszatér és a nagybátya gyönyörű kiáltványai közül kiáltozza. Francziák! A régi kormányt hozzák vissza. Földnépe ! A tized, a robot, a gyónó czédula mind visszatérnek. Akar­játok-e tűrni a papság kényuralmát, a nemesség zsarnokságát? stb. És — és a hazugságból élő császárság iga­zat fog mondani először, s talán utólszor. A sereg­ben ott lesznek a tisztek, a katonák, kik a­ rendőr­­kémek óhajainak oly borzasztó végrehajtói vol­tak, s az emberiesség ezen új iskolája nem fo­­gadandja mozgással mesterét. Páris ? Csak azt fogja tudni, hogy főváros lesz, mit az aszemélye tegnapelőtt tőle határozottan megtagadott. Térjünk a nap eseményeire. Pynt Félixet ma még nem fogták el, a héten csak hatszor fogtak Pyatot. A hadbiróság, a cba- csepot igazság elnapoltatok holnapról. A harmadik nemleges újság, hogy a szemle bizonytalan időre el­marad. A háború alatt megroncsolt lóversenytér nézőpadjai a katonai hatóság által megigazítottak. A boulognei erdő kitakarítatott. Mégis Thiers tá­bornok nem tarthatta meg a fényes urinépség mu­­lattatására a nagy szemlét. Kár. Milyen szép lett vol­na a zöld pázsiton ellépdelő vörös nadrág háttér­ben azon 3 óriás halommal, melyek alatt a főbe­­puffogtattak ezrei nyugszanak. Mily lélekemelő lett volna, midőn a „entreprise des pompes funéb­­res“ tábornoka legmagasabb megelégedését tol­mácsló beszédét így fejezte volna be: éljen a vi­lág legszebb serge, milyen még Timurkánnak sem volt! Francziaország katonai jövője nem szemlék­ben, hanem a szervezésben keresendő. A szervezé­si törvény előkészítésével felhatalmazott bizottság a szolgálat idejére még a két túlnyomó vélemény közt nem döntött; egyik 5, másik 3 évet ajánl. A kapitulació rendszerét megváltoztatják, mennyi­ben ezután nem tőkével, hanem jövedelemmel fog­ják jutalmazni. Említenem felesleges, hogy nálunk az első dívik. Az átalános kötelezettség alól sok kivételt akarnak keresztül vinni a kimondott elv daczára, a többi közt a földmívesiskolák kitűnőit fel akarják menteni. Troehu, kinek 1867-ből igen kitűnő munkája van a franczia szöregről, egy ter­jedelmes szervezési javaslaton dolgozik. Július köze­pére, mondják megjelenik. A püspökök még nem szűntek meg az ország iránti csekély rokonszenv lerombolásán működni, még mindig keresztes hadjáraton törik körül nyitott fejük. Merész otrombasága a „Monde" közlönyük­nek Voltaire szobrának a sárban döntési ajánlatáig megy. Voila un communeaux! kiáltana fel Voltaire. Dupanloup körözvényében írja: „lehetetlen Pá­ris közelebbi történetében az isten kezét nem lát­ni.“ — Ki hitte volna — kiált fel egy Voltairian, — hogy Orleans püspöke denunciálja az istent! U. G. A hírlapírók Ügye. Tors Kálmán barátunk a „Hon“ csütörtöki szá­mában egy melegen írt czikkben elmondta nézeteit egy alakítandó hírlapírói nyugdíjintézet tárgyában. Az eszme közös megbeszélése után érle­lődött odáig, hogy barátunk azzal a nyilvánosság elé lépett. Úgy hisszük, hogy nekünk most már nincs sok mondani­valónk egy ily nyugdíjintézet égető szükségességéről. Ha a legtöbb társadalmi osztály önsegély útján iparkodik könnyíteni hely­zetén, nem látjuk be, miért ne biztosíthatnák a hírlapírók is későbbi napjaikat anyagi szükség bajai ellen, önsegély útján. Nincs tudomásunk róla, várjon a külföldi hír­lapirodalom körében állanak-e már fen a tervezett nyugdíjintézethez hasonló egyletek. Azt hiszszük, hogy nincsenek. Külföldön, főleg Anglia, Német- és Francziaországban, hol a hírlapok rendkívüli elterjedtsége miatt a journalista állása anyagilag a jövedelmezőbbek közé tartozik, nem foroghat fen vagy azután, a­mi nálunk szükségesség, el­­maradhatlan, égető szükségesség. Az önérzetes, elvekért küzdő hírlapíró, ki nálunk ritka kivéte­lekkel élte végéig anyagi gondokkal küzd, eddig csak elhintett eszméi hatásában találja vigaszát és fáradozásainak díját. Ez nem elég. Meg kell lenni a tudatnak is, hogy az aggkor napjai biztosított existentiát fog­nak juttatni a hírlapírónak. Mikor gyengül a szel­lem rugékonysága és apad a testi erő, akkor tán megkívánhatja a hírlapíró is, hogy nyugalomban, anyagi gondok által nem háborgatva élje le küz­delem teljes éltének végnapjait. Az írói segély­egylet, úgy, a­mint most fonáll, nem nyújthatja a hírlapíróknak e garanciát. A nyugdíjintézet eszméje tehát átalán véve jó és üdvös. Ez nem­­zárja ki, hogy valaki közülünk az ügy érdekében helyesebb indítvány­nyal ne lépjen elő, ha egyátalán a nyugdíjintézet eszméjét jobbal lehetne helyettesíteni. Ezen ügyben, mely a szó legszorosabb ér­telmében véve a hírlapírók magánügye, azt hisz­szük, megtaláltuk a közös érintkezési pontot. A tárgy olyan, hogy nem jöhet hírlapi vitatás alá. Tisztázni az eszméket, részletezni a teendőket, meg­állapodni a részletek iránt — mindezt a magunk körében sokkal sikeresebben végezhetjük el. E czélból mélhatlanul össze kell jönnünk mielőbb, tán már jövő vasárnap, s azok, kik ez eszmét meg­pendítették, gondoskodni fognak róla valószínűleg, hogy ez összejövetel megtörténhessék. (B.) — A „Pesti Napló“ esti lapja a fönebbi in­­ditványnyal foglalkozván, következőket jegyzi meg: „E lapok egyik szerkesztője több barátjával és most egy kis füzet összeállításán fáradozik, mely röviden ismertetni fogja a főbb ilynemű kül­földi egyleteket s egyszersmind egy alapszabály­tervezetet közölne a pesti ilynemű egylet számára. Reményük, hogy a füzet néhány hét múlva készen lesz, s aztán „kézirat gyanánt“ közölni fogják írótársaikkal, a végleges megalakulást majd egy összehívandó közgyűlés decretálhatjá”. Mindezt különben csak azért említjük fel, mert a dolgot a „Hon“ szóba hozta, s ha más laptársunk tenné meg a kezdeményezést, ki az előmunkálatokkal gyorsabban készülhet el, a közügy iránti tekintet­ből szívesen csatlakozunk hozzá.“­mányáról elmélkedvén, a nevemet egy e tanácskoz­­mány alkalmával állítólag tett ellenindítványnyal hozza kapcsolatba. Az igazság érdekében tartozom annak kije­­lentésével, hogy a m. k. curiának kérdéses ta­­nácskozmányában részt nem vettem, s mivel az­­annak tagja nem vagyok, nem is vehettem. Ellenben részt vettem a m. k. ítélő táblának f. hó 19-én tartott azon teljes ülésében, melyben több tárgy között a m. k. igazságügyminiszter mű­ködésének megkezdése felőli átirata előterjesztetett, de ezen átirat elintézése alkalmából követendő eljárás tekintetében sem indítványt, sem ellenin­­ditványt nem tettem, — sőt szükségét sem láttam egy olynemű indítvány megtételének, — mint az „Ellenőr" érintett közleményében nevemmel kap­csolatba hozatik, — miután a teljes ülés tagjainak az elnöki előterjesztés folytáni egyhangú, s tud­tommal a m. k. curia ez iránybani nézeteivel is egybehangzó megállapodása, a követendő eljárás­ra nézve, meggyőződésemmel teljesen megegye­ző volt. A tények ily állásában, az „Ellenőr“ érintett közleménye által is helyeselt eljárás indítványozá­sának érdeme engemet meg nem illetvén, é­s tisz­telt szerkesztő úrnak ez ügybeni értesülése a fen­tebbiek szerint tévedésen alapulván, nem kétlem, hogy tisztelt szerkesztő úr indokoltnak fogja ta­­lálni e helyreigazító sorok szíves közlése iránt kérelmemet, melyet tisztelt szerkesztő úrhoz nyú­t,­ és minden tartózkodás nélküli jelen nyilatkozatom tanúsága szerint csupán és egyedül az igazság érdekében intézek. Fogadja t. szerkesztő úr kitűnő tiszteletem kifejezését, melylyel vagyok Tisztelt szerkesztő urnak alázatos szolgája Sárkány József a pesti kir. it. tábla r. bírája. * Értesülésünk téves részének helyreigazítását örömmel veszszük tudomásul, mert inkább szeretjük, ha a méltóságérzet és férfias önállás kérdéseiben egyhangúlag történik a helyes megállapo­dás s nincs ellene bármily csekély ki­seb­bség is. S az ily unanimitás legörvendetesebb ak­kor, midőn a felsőbb bíróságok eljárásában fordul elő, fü­ggetlenségök és tekintélyük érdekében, melyre sohasem lehetnek tuságosan féltékenyek. Szerkesztő: Pest, jun. 29. Tisztelt szerkesztő úr! A mai „Ellenőr“ egy közleményt hoz, mely a m. k. curiának, — az uj igazságügyminiszter mikénti Üdvözlete iránt állítólag tartott tanácshoz­ Külföldi szemle. Pest, jun. 30. A két milliárdra nyitott franczia köl­csön aláírása minden várakozáson felül kedve­zően sikerült. Pouyer Quertier pénzügyér a nem­zetgyűlés 28 diki ülésében tudatta, hogy hat óra alatt 4500 millió frankot meghaladó összeg íratott alá . Páris egymaga 2500 milliót, a departe­­mentek egy milliárdnál többet ss a külföld szintén egy milliárdot jegyzett alá, nem is említve, misze­rint több helyről még nem is érkezett tudósítás. — E körülmény, téve hozzá a pénzügyért, azon kedvező helyzetbe hoz bennünket, hogy kötele­zettségeinket Németország iránt leróhatjuk s tarto­mányainkat az idegen megszállás alól mielőbb fel­menthetjük, nem várván be a kitűzött határidő­ket sem. A franczia hadikárpótlás egyik részletének lefizetése, a­mely mint tudjuk „a fel­kelés elnyomása után harminc­ napra“ volt tör­lesztendő, é­épen e hétre esett, berlini hírek szerint azonban e részlet még nem fizettetett le s jól. 4-ike tűzetett ki újabb határidőül s a további részletek törlesztése a kiszabott időknél előbb várható. A párisi sajtó republikánus uni­i­ója egy követjelölti névsort tesz közzé. Minden oda mutat azonban, hogy ez alkalommal nem a sajtó matadorai fogják játszani a döntő szerepet e téren, hanem a tőlük egészen függetlenül városnegye­­denként alakuló bizottságok. Mac Mahon újabban is kijelentette, miszerint nem kíván követjelöltül fellépni, míg Gam­betta eddigi vonakodása da­czára, legközelebb mind a marseillei, mind a pá­risi jelöltséget elfogadta. A nagy hadiszemle a Longchampson Péter-Pál napján pompás idő mellett roppant nép­tömeg jelenlétében végbe ment s igy vége sza­kadt azon találgatásoknak, melyek ez ünnepély többszörös elhalasztásához fűződtek. Thiers legközelebbi budgetbeszéde a nem­zetgyűlésen, rész­vért csinált Németországban s azon következtetésre jutatta a NI. Alig. Zigot, hogy az öt milliárd hadikárpótlás semmi esetre sem terhes Francziaországra nézve. „Thiers, úgymond, távolról sem szándékozik a franczia szárazföldi és tengeri hadsereg létszámát alább szállítani s igy takarékosságot hozni be a budget­­be. Sőt ellenkezőleg mindkettőt a korábbi magas fokon akarja fentartani s azonfelül még 900,000 főnyi tartalékkal megerősíteni. Miből mi azon vi­lágos bizonyságot merítjük, hogy még mindig nem hagytak fel Versaillesban a gondolattal, miszerint Francziaország világuralomra van hivatva. Ha te­hát a francziák a korábbinál kedvezőtlenebb vi­szonyok közt is fentarthatni hiszik a régi hadiál­lományt, úgy a hadikárpótlás mindenesetre inkább csekély mintsem túlságosan nagy. Továbbá, mint­hogy Francziaország semmi oldalról nincs fenye­getve, az ily óriási készülődés világosan támadási szádékot árul el s fenyegetés a szomszédokra nézve.“ A f­r­a­nc­zia h­a­d­s­e­r­eg újjászerve­zésére vonatkozólag a „Patrie“ a köv. közleményt hozza: „A hadsereg reorganizálására kiküldött bi­zottság véleménye szerint a tényleges hadsereg­nek 360,000 emberből és a tartaléknak 900,000 emberből kell állani. A szolgálati idő 3 évre fog megállapíttatni. Az új fegyverekkel és az új hadtan szerint a katonák betanítása sokkal gyorsabban és sikeresebben fog eszközöltetni, mint azelőtt. A kor­mány fölszólít minden szakértőt, nyilatkozzék e kérdésben, melytől Francziország jövője függ. A hadügyminiszter buzgóságában pláne annyira ment, hogy a tiszteket rangkülönbség nélkül fölhatal­mazza, hogy nézeteiket szabadon minden megszo­rítás nélkül hozzák nyilvánoságra. Ájul. 2-ki pótválasztások után a kormány azonnal a nemzetgyűlés elé terjeszti a

Next