Ellenőr, 1871. július (3. évfolyam, 287-312. szám)
1871-07-01 / 287. szám
költségvetést. Hozzávetőleg ki lehet számítani, hogy a budget vita egy hónapig fog eltartani. Maguk a vezérférfiak úgy nyilatkoztak, hogy egy hónapnál nem lehet több időt szánni erre, mert azután nyomban két fontos tárgyat kell elintézni : a választási törvényjavaslatot s a hadsereg újjászervezésére vonatkozó tvjavaslatot. Chambord gróf szerencsekivonatait a pápának gr. Damas adta át. Őszentsége természetesen nagyon megilletődve fogadta a virágos stylusban előadott magasztalásokat s gratulátiókat s különösen megnyugtatására szolgált a neversi püspök nyilatkozata, ki igy szólt: szent atyánk ! gr. Chambord nem olyan liberális féle ember, hanem igazi jó katholikus. A pápa titkos konsistoriumi ülést tartott volt múlt hétfőn, a melyen több püspököt nevezett ki s ez alkalommal igy szólott híveihez : „Viktor Emanuel király közelebb ide fog érkezni a külhatalmak követeivel együtt. Mi minden lehető lépést megtettünk a külföldi kabineteknél, de mindenünnen csak bókokat kaptunk. Többé semmi remény. Reméljünk tehát még inkább istenben, mert valamely csoda nélkül minden el van vesztve. Hire jár egyszersmind, hogy őszentsége végkép elhagyni készül Rómát s Corsikában települ le. A helyzet Párisban. — Jun. 26. — Mikor jő a nemzetgyűlés Párisba ? kérdik naponkint egymástól a párisiak — írja a D. News egyik levelezője. — S valóban, kivéve a versaillesi szálloda tulajdonosokat és vendéglősöket, mindenki lelkéből megunta XIV Lajos mogorva, egyhangú kisvárosát. A nemzetgyűlési képviselők nagyobb része visszatért Párisba s csak ideiglenesen tartózkodik Versaillesban. A kamarából rendesen Párisba szoktak ebédre berándulni a „Trois Fréres“-be, vagy az „Angol Kávéháziba, sőt vannak gonosz nyelvű emberek, kik azt rebesgetik, hogy az országos ügyek nem kis rövidséget szenvednek a képviselő urak mohó sietsége által, a midőn kellő időben igyekeznek Párisban ebédelni s a színházi előadásokon megjelenni. A párisiak boszankodva a fölött, hogy Versaillest csak egy pillanatra is fölébe erőszakolják az ő imádott Lutetiájoknak, azzal kezdik magukat vigasztalni, miszerint Páris elvitázhatlanul fővárosa a czivilizált világnak s igy csak másodrendű azon kérdés, vájjon fővárosa-e egyszersmind Francziaországnak is ? Helyesen jegyzik meg továbbá, hogy ha Thiers és a rurálisok csakugyan veszélyesnek tartják Páris erkölcsi befolyását a nemzetgyűlésre, üssék fel azon fenséges testület székhelyét valamely más, Páristól távolabb eső helyen. Mert jelenleg csaknem az egész nemzetgyűlés Párisban tartózkodik s csupán az ülésekre szalad ki Versaillesba úgy, hogy az ország politikai fővárosának a ténylegestől való elkülönítésével járó hátrányokat Versaillesnál mind meg lehet találni, mig előnyt egyetlent sem tudnánk felmutatni. S maguk a legkonservatívebb és legpártsellenesebb lapok is oly hévvel követelik a nemzetgyűlés visszatérését, miszerint remélhetjük, hogy nem sokáig lesz két fővárosunk. A nemzetgyűlés augusztus hó táján hihetőleg szünetelni fog, s midőn ismét összejő, bizonyosan a régi törvényhozótestületi palota fogadja falai közé. Átalános volt a várakozás, hogy Thiers a longchampsi katonai szemle után, legott ki fogja mondani a párisi ostromállapot megszüntetését, mi azonban a szemlével együtt elmaradt. De mivel e lépés különben is rövid időn megtörténik, helyén lesz konstatálnunk, miszerint a commune valódi és vélt tagjai ellen folyt üldözések megszűntek s a katonai főparancsnokság a legdicséretreméltóbb tapintattal és discretióval gyakorolja korlátlan hatalmát. Az egész hónap lefolyása alatt alig hallottam egyetlen panaszt a tisztek avagy a katonák ellen. A sajtóval szemben szintén a legelnézőbb eljárás követtetett s nem méltattak figyelemre a lapok némely túlkapásai úgy, hogy Páris alig élvezett valaha nagyobb sajtószabadságot, mint épen a jelen ostromállapot alatt, melyet pedig átalában a sajtó kérlelhetlen ellenségének szoktak tartani. A katonák szintén jól viselték magukat és semmi súrlódás nem jött köztudomásra még oly városrészekből sem, aminek a St Antoine külváros és Belleville, hol pedig épen nem látják jó szemmel a hadsereget. — A tisztaság és fegyelem meglepő javulást mutat fel a katonaságnál s a felebbvalók rendesen üdvözöltetnek az utczákon, mig ez korábban csak kivételesen történt. Ezzel ellentétben azonban sajnálatra méltó látványt nyújtanak a lovasság és tüzérség lovai, piszkos, gyapjas és csonttá aszott alakjukkal, mi különben nem csoda, ha látjuk, miszerint a szerencsétlen állatok istállók hiányában köztereken, sétahelyeken vannak elhelyezve, éjjel nappal szabad ég alatt, sárban vízben csaknem térdig állva. A párisiak nem voltak kellően értesülve a tegnapra hirdetett katonai szemle elmaradásáról s nagy számban mentek ki Longchampsra. Ezenkívül B elevi 11 eböl, mintegy 500 nő kerekedett fel s indult végig a boulevardokon, hogy a szemle alkalmával Thiersnek egy kérvényt nyújtsanak át, elfogott övéik szabadon bocsátásának ügyében. Thiers gyengélkedik, meghütötte magát a kamrában, midőn múlt pénteken a budgetbizottságban öt óra hosszat beszélt; szombaton szobáját őrizte aztán, de tegnap kikocsizott s még roszabbul tért haza. Barátai azonban hosszú időt TAR CZA. A czölöp-épitkezés Sweiczban. S w e i c z, junius 20. 1871. Junius 18-án egy gazdasági igazgató vezetése alatt nevezetes kirándulást tettünk a Zuriektől mintegy négy órányira fekvő Wetzikonba. E falutól negyed mértföldnyi távolságra egy tér és völgy nyílik katlan alakulat turszás tözeges talajjal, mely sáros vad füvekkel van borítva és néhol felette süppedékes. Az amerikai ingoványok jutottak eszembe, midőn láttam, hogy az ingoványok tulajdonosa a süppedékes mocsáron jár, anélkül, hogy csak egy lábnyira is alá sülyedne. Hajdan egy tó hulláma zajlott itt, ma csak a kísérteties zörejt keltő sás zúgása hajlik, s a halak tanyáját rút nyújtózkodó nadálysereg válta fel. A tó egykori léte kétségbe vonhatlan, de ezzel határozódott minden tudomás e helyről még csak néhány év előtt. A véletlen azonban fölfedezésre vezetett s ma már világos, hogy a víztükrén emberek építkeztek. A tulajdonos ugyanis (Messicomer Jakab) tőzeg ásatás alkalmával sorba vert facsölöpökre bukkant, mely fölfedezés aztán több egyetemi tanár kutatásait vonta maga után, s ma már Dr. Keller tanár vizsgálódásai nyomán világos, hogy Sweicz ezen ősrégi lakói a vizen épített kunyhókban laktak bizonyos távolságra a parttól, amely épületek aztán vagy menhelyül, vagy talán erősségül szolgáltak úgy az ember , mint állati támadásoktól. A talált különféle eszközök után ítélve, ezen őslakók comfortja nem messzire terjedhetett, mit az egyszerű fapadok, fogasok igazolnak, de a csinosan font szalma készletek, melylyel hihetőleg lakjaik s bútoraik voltak borítva, némi kényelemre mégis hagynak következtetni. A czölöp-épitkezők előtt a vas használata úgy látszik teljesen ismeretlen volt, mert a talált eszközök mint: fegyver, kés, zúzó eszköz, csont, kő, fa és szaruból vannak készítve, s így a lakosok léte helyesen a kőkorszakba esik. Iparos foglalkozásaikról a szövőszékek maradványai elég tanúságot tesznek, úgy látszik azonban, hogy főbb foglalkozásuk a földmivelés és állattenyésztés volt, különösen pedig a kecskéké, mit a szenesült trágya maradványai bizonyítanak. A házőrző eb nyomai szintén feltalálhatók, és csak a szárnyas állatok hiányozhattak, melynek tenyésztése azonban itt ma is a kivételességek közé tartozik, úgy hogy tudat például még itt tartózkodásom alatt nem láttam, kivéve azon példányt, mely a műegyetem múzeumában kitömve áll. Az akkori állatvilág felderítésén, e talált csontvázak maradványából sokat fáradozott Rutimeier tanár, ki észleleteit „Untersuchung der Thierreste aus dem Phalbauten der Sweicz“ művében írta le, míg a házieszközök használata a műveltség és életmód felvilágosítására a már nevezem Dr. Feller. „Mitteilungen der antiquarischen Gesellschaft“ czímű műve vet világot. Bármily alaposnak látszanak is e kutatások, még sok talány áll fejtetlenül. Nem tudni ugyanis honnan jött e nép, mily országokkal volt összeköttetésben, s mely korban fejtette ki művelődését. Szoros vizsgálat alá jön tehát még ma is minden felszínre került tárgy. Legnagyobb mennyiségben találhatók a növényi részek, továbbá alakított kő és csont eszközök, melyek olykor egész halmazban hozatnak fölszinre. Azon helyek, hol a szenesült gyömölcsnemek: mint, búza, árpa, mogyoró, alma — tömegesen jőnek elő, az éléstár helyiségére hagynak következtetni, mi egy pusztító égés után a vízbe esett, de lényegtelen változást szenvedett. Mooseedorf, Wangen és Greing falvak, s murteni tónál a legrégibb, kőkorszakbeli falvak, s ezek közé tartozik a legnagyobb hihetőséggel, a már ma csak maradványokat mutató Robhenhausen is, míg ellenben, Montelier a neuhateli czölöpépítkezők korát és Castion-t Parma mellett a bronz korszakba tehetjük. A neuchateli tó mellett fekvő Marin a legkésőbbi czölöpépítkezésre mutat, itt már vas darabokat és téglaanyagot is találtak. Mindez bizonyítja, hogy nyugati Svarczban a vizeni építkezés szokásban volt, mit a legrégibb helvét-római korszakba lehet visszavinni. * A növényország az, mely a legnagyobb mennyiségű tárgyat nyújtja vizsgálódásul. A búza szemek burok nélküliek, míg az árpa tokjában rejtve találtatik. A kalászban egyesült szemek a ritkaságok közé tartoznak, a teljes kalász pedig a legritkábban fordul elő, de láttam mégis a legkülönfélébb nemekből egy-egy teljes kalásztokot. Ilyenek : a triticum vulgare antiquorum; a hordeum hexasticum densum; a hexasticum sanctum ; triticum turgidum, vagyis egyptomi búza ; a trit.dioceaceum és a setaria Italica. Minden esetre figyelemre méltó, hogy már e korszakban tíz különböző gabna nem szolgált táplálékul. Fő élelmiszernek látszik a hatsoros árpa és azután a búza , mit majd minden czölöp építkező helyen találtak nagy mennyiségben. A szemek kicsinysége daczára úgy látszik igen kedvencz eledelük lehetett mind a kő mind a bronzkorszakban; hihetőleg sok liszt tartalma tette ajánlatossá előttük e két gabnanemet. Egy ehez hasonló gabnafaj (Brimelweizen) nyugati Svejzban ma is nagy mennyiségben termeltetik, mivel rövid, erős szára ellentáll az idő viszontagságainak. Ritkábban található az egyptomi búza, de annál csodálatosabb, hogy ezen csak Egyptom és a közép tenger melléki tartományokban használt gabnafaunitt már a kőkorszakban termeltettek. Az eszközökről, melyekkel a föld miveltetett mindeddig igen kevés van felderítve. Az eke nem igen lehetett használatban. Hogy a föld kövérítése szokásban volt, bizonyossá lett az ujóbbi ásatásokból, midőn egy hat láb mély szenesült kecsketrágya anyagra bukkantak ; a trágya halmazban talált férgek pedig azt engedik gyanítani, hogy az sokáig heverhetett egy helyen. Hogy gyűjtötték be a gabnát, bajos volna meghatározni. A olasz pénteken egy arató áll, ki közvetlen a kalász alatt metszi azt el, míg az egyptusi rajzok szerint ők a középén vágják le. Hogy a czölöpépítők tőről metszhették, vagyis illetőleg szakíthatták, onnan gyanítható, mivel házi eszközeik borítására felhasználták, és a trágya halmazok is annak haszonra fordítását bizonyítják. A megtisztítás hihetőleg egyszerű módon történt taposás által, honnan a római triticum is a trituare, taposni, szóból teszi jelentését. A mag megőrlése miként történt, bizonyos. Két sima egymásra illő kő közzé tették azt, s nagy fáradsággal zúzták össze. Liwingstone a délafrikai népeknél hasonlót talált (narrative of an expedition to the Zombeek, London 1865 544.). Hogy mily gyarló volt azonban ez őrlés, a szenesült kenyér maradványokból látszik, melyekben olykor egész szemek is láthatók. A sütés módja gyanithatólag az araboknál máig szokásban levő módszer szerint történt. Vízzel megkeverték s izzó köré helyezvén hamuval betakarták. Kenyerük egészen kerek volt s átmérője alig több 15 milliméternél. Az egyetemi múzeumban láttam egy új sütésre használt követ, mely 55 milliméter magas, alja egészen homorú. Kérdés, ha az igen használatban volt rozsból mint az egyptomiak, tudtak-e italt készíteni ? Sajátságos, hogy a tisztított rozs a legrégibb héber népnél, valamint a görögnél is használatban volt. (Ruth könyve 4 f. 14. v. Samuel XVII. 17. v.). A görögök az áldozati oltárt és barmot árpa liszttel hintették meg. Telemach meghagyja Eurykleianak, hogy jól varrt bőr zacskóba készítsen lisztet az útra. {críxoöi of&consiQcc áX(mu)áxirjq). Most még ide írom dr. Beer Oszwald összevetéseit a czölöpépítőkről. „A czölöp építkezők úgy látszik nyűgöt népeivel nem nagy összeköttetésben állhattak, miután az ezeknél használatban volt rozs alkalmasint náluk is alkalmazásra találandott. Ellenkezőleg összeköttetésnek kellett lenni kelettel, a középtenger melléklakóival, Palesztinával, miután a gabnanemek használata szorosan azonos. Pikering a pharaok emlékein az árpát ott találta valamint a múmiák üregeiben is. Ruházatuk után ítélve szintén ezen meggyőződésre jutunk. A múmiák vászon gyolcsba takarva találtattak. A papoknak Herodot idejében csak vászon viselet volt megengedve öltözetül. Az időt illetőleg 2000 évvel mehetünk vissza Kr. sz. e. tehát Dávid és Homer idejére. A nevezett és felszínre hozott tárgyak egész tára van a felemlített tulajdonosnál Wetzikonban , és dicséretére felhozhatjuk, miként rendkívüli agybuzgósággal áll a kutató tudósok rendelkezésére minden tekintetben. Eperjessy Kálmán: ígérnek még neki tekintve azon körülményt, hogy egész családja magas kort ért el; nagyapya 84, atyja 80 , anyja szintén 80 éves korukban haltak el; atyjának két nővére 80-on felül élt. Thiers jelenleg 74 éves s egészben véve életerős szervezettel bir. About Edmond a nemzetgyűlésnek Versaillesban leendő állandósítása ellenében megjegyzi, hogy a legközelebbi népszámlálás szerint Versailles 64,000 lakossal bir s ha most az összminiszterium a nemzetgyűléssel együtt ott települ le s a hivatalnokok és képviselők családostól együtt átköltöztek, a lakosság száma egyszerre 230,000-re szökik fel. Hol talál fedélre ily roppant népség? És ha villámsebességgel uj város emelkedik is ki a földből, mi fogja biztosítani a nemzetgyűlést ugyanazon nép ellen, amelytől Párisban annyira fél ? A párisi lapokból. A „Bien Public“ f. hó 25-ki számában, melyet párisi levelezőnktől vettünk, felemlíti, miszerint azon aggály kezd néhol felmerülni, miképen a sajtó befolyása a választásokra ugyanazon jellemet fogja ölteni, melyet egykor a császári kormány viselt s igy ugyanazon visszaélésbe esik, a melyet oly erősen korbácsolt a hivatalos jelöltségek nevezete alatt. — Az ily aggályok azonban alaptalanok, mert a sajtó szerepe a legszerényebb s a mellett kétségbevonhatlanul hasznos és üdvös. A hírlapok örökös összeköttetésben állván a közvéleménynyel, nem tesznek egyebet, mint hogy ezt legálisan visszatükrözik, és most a választási idők alatt sem fognak s nem akarnak egyebet tenni. A hírlapok nélkül mindenki tudná ugyan, mit gondol ő, de nem ismerné szomszédjának véleményét. Mi egyiket is, másikat is felvilágosítjuk s igy jö létre az egyesülés, igy közelednek mindig szorosabban egymáshoz az emberek. A „Vérité“ f. hó 26-ki számában megrója Thiers meggondolatlan eljárását a hadiszemle megtartása körül. Szerinte a bölcs hétszerforgatja meg nyelvét szájában mielőtt beszélne, s kérdi miért nem követte Thiers is e példabeszédet, mielőtt a nemzetgyűlést a franczia hadsereg, felett tartandó szemlére hivta meg; némi tartózkodás elejét vette volna mindazon kommentároknak,amelyek ez idő szerint a szemle ismételt elhalasztása fölött hallhatók. Kisértse meg most valaki meggyőzni a tömeget, hogy egyedül a kedvezőtlen időjárás volt oka az elhalasztásnak! Senki sem fog neki hinni s mindenki a maga módja szerint fogja magyarázni e lépést és bizonyosak lehetünk, hogy a legmeglepőbb magyarázatokat fogjuk hallani, mert e fatális szemle valóságos politikai eseménynyé nőtte már ki magát. A párisiak egyszersmind azon kérdést is kezdik felvetni, nem fognak-e a választások is a szemle sorsára jutni ? Mi különben csak gratulálhatnánk a kormánynak ez értelemben teendő lépéséért. Minden nap közelebb hoz ugyanis bennünket a választási határnaphoz anélkül, hogy előrébb haladtunk volna azon pontról, amelyen a választók összehívására vonatkozó rendelet megjelent. A lapok, melyek illő képviseletet adni iparkodnak Párisnak, keserédes frásisokat váltanak egymással ahelyett, hogy valamely gyakorlati eszmét tüntetnének fel. Meg kell vallanunk különben, hogy Páris a jelen pillanatban a legnagyobb zavarban van képviselőinek megválasztását illetőleg. Páris eddig mindenkor valamely tüzetesen körvonalazott és teljesen ismert czél szem előtt tartásával szavazott. A császárság alatt szavazata többszabad oppositiót jelentett. Inkább oda törekedett, hogy ellenséges érzületű, mint prakticus és értelmes embereket válaszszon. Febr. 8-án szavazata megtorló háborút jelentett. Ma azonban még nincsenek annyira leülepedve a kedélyek, hogy egy közös czél körül csoportosulhassanak. Minden össze van rombolva s nem maradt semmi hátra, amit még felforgatni lehetne és az emberek még nem jöttek megállapodásra a helyreállítás módját illetőleg. Innen a határozatlanság, a habozás és valljuk meg, a közönyösség bizonyos foka. A Turbigo utczai republikánus bizottságon kívül van még a Lepelletier utczában az úgynevezett Renouard, vagyis orleánista bizottság, továbbá a syndikális kamarák bizottsága, mely párisi iparosokat és kereskedőket léptet fel jelöltekül s végül a sajtóbizottság. E négy bizottság egy mai napon tartandó közös értekezletre egy-egy öt tagú küldöttséget fog kinevezni azon megbízással, hogy ha lehetséges egy közös jelölt-névsort állítsanak fel. Az értekezlet azonban nehezen fog sikerre vezetni, mert e négy elágazó bizottság nem könnyen juthat közös megállapodásra a személyeket illetőleg. Halljuk mindamellett, miszerint van több jelölt, akik ellen egyik bizottságnak sincs kifogása ; ilyenek Odilon-Barrot, Calmon, Dubail, Flavigny vicomte, Hauteau, Tenaille-Saligny, Jenti, Hervé, Vrignault, Guéroult és Montpayroux. Az egyetemes commune. — A „Bien Public"-ból. — A nemzetközi munkásegylet főtanácsa „Polgári háború Francziaorszában“ czim alatt egy röpiratot intézett legközelebb Londonból az egylet európai és amerikai összes tagjaihoz — írja az említett lap f. hó 25-ki számában. Mi nem akarunk itt ez okmány elemzésébe bocsátkozni , egyedül főbb alapeszméit fogjuk ismertetni. E röpirat valószínűleg az egylet elveinek ismertetésére van szánva s egyszersmind hadüzenetül tekinthető minden politikai és társadalmi rend ellen. A munkások uralma megalapításának s a munka emanczipálásának ürügye alatt nem kevesebbről van itten szó, mint a tulajdon megsemmisítéséről. Ezt különben tudhattunk már a nemzetközi munkásegylet tagjainak beszédeiből és irataiból is, de oly tüzetesen és vakmerően még soha nem volt hirdetve e tan mint a jelen röpiratban. Ez után nem marad fen többé semmi csalódás, és aki ez egyletben nem látná a legveszélyesebb és a legkárhoztatandóbb társulatot: az oly roszhiszemű vak lenne, aki örömest szemet huny a világosság előtt. A cél tehát nem más, mint a tulajdon eltörlése, a társadalmi rend felforgatása, a zavar és inség előidézése. Eszközök pedig a communalis kormány Francziaország minden egyes községében; commune egész Francziaországban, commune az új és régi világrészekben; egyetemes commune mindenhol. Midőn láttuk működni e kormányt, midőn egész értékében ismerni tanultuk azon szabadságot, jólétet és erkölcsiséget, amelyet nyújtani képes, midőn tanúi voltunk hatalma erőszakosságának és veresége dühének: tisztán láthatjuk ■ azon boldog jövőt, mely a uj és régi világrészekre várna azon napon, midőn a diadalmas munkásegylet a communet nyújtaná nekik ajándékul. Különben épen nem találjuk helytelennek, hogy ily módon ismerteti meg velünk a nemzetközi munkásegylet, hová akar bennünket vezetni, s legkevésbé sincsen okunk sajnálkozni a fölött, hogy e vétkes társulat ilyeténképen leleplezi előttünk terveit. Midőn valamely kérlelhetlen ellenséggel állunk szemben, kivel élethalálharcot kell vívnunk, csaknem féldiadal, ha tudjuk terveit és a czélt, amelyre törekszik. Láttuk munkában a párisi communet; kitűnt, hogy tagjainak gazságát egyedül csak ostoba tudatlansága közelítette meg ; meggyőződhettünk eszméiknek tökéletes képtelenségéről és tetteik nevetséges összefüggéstelenségéről úgy, hogy ez idióták és elvetemült gonosztevők emléke örökre bevésve marad keblünkben. A nemzetközi munkásegylet e röpiratában nem elégedvén meg azzal, hogy simítja a commune gonosztetteit, amidőn azokat a polgárháború dühöngő kétségbeesésének rendkívüli körülmények között beállott eredményeként tünteti fel: helyesel mindent, dicsőit, mindent, eszményit mindent, Clément Thomas és Lecomte meggyilkolásától egész a kezesek kivégzéséig, elhallgatván természetesen a de la Paix utczai mészárlást, el a gyujtogatásokat. Reá nézve a commune, az ily módon vérrel borított commune eszményképe azon kormánynak, melytől szerinte az emberiség jövője függ, melytől a jövő nemzedékek munkásai a tulajdon megsemmisítését és a munka emancipálását várhatják. Ez tisztán, világosan és határozottan ki van mondva az említett röpiratban ; kétkedésnek többé ez irányban helye sem lehet; figyelmeztetve vagyunk. Helyezze tehát magát a társadalom, melynek az Internationale ily módon állandó hadat üzen, m oly helyzetbe, hogy vele szakadatlanul küzdhessen és talpon lehessen. Az ellenség éber, vakmerő és lelkiismeretlen. Ne ringassuk magunkat hiú ábrándokban a fölötte nyert első győzelem estéjén, amidőn még távolról sem sikerült őt lefegyvereznünk! Az „Internationale“ veszteségei a legközelebb lefolyt insurrectió alkalmával oly tetemesek voltak, hogy csak lassanként kerülnek napfényre oly megbízható adatok, melyekből constatálni lehetne a veszteségek mennyiségét. A legújabb adatok szerint az Internationale 55,000 párisi tagja közül 8000 esett el s 20,000 lett fogoly. A pénzveszteség pedig 3 millióra rúg. A társulat mindennek daczára nem esett kétségbe, hanem parancsot adott Londonból, hogy a párisi fiókegylet újra szervezkedjék. A központi bizottságnak egy titkos nyomdája került napfényre, a faubourg St. Honoré egyik első rangú szállodájában volt az elrejtve. Egy szolga tartotta szobájában, kiről az sült ki, hogy előbb szedő volt Laborénál. Nála találtak egy levelet, melyben többek közt ez áll: „Munkások ! Testvéreink! kik márczsban győztünk s májban legyőzettünk, nekünk erős boszut kell állatnunk.“ Lissagray nincs letartóztatva, mint kire járt, sőt inkább Londonban él kedvére. Ugyancsak Londonban van Poup is is. Ez a versaillesi csapatok bevonulása előtt már két héttel odahagyta Párist roszát sejtvén. Mint beszélik, 400,000 frankot vitt magával. A hírhedt egyéniségek közül le vannak tartóztatva : Coprean, a Madeleine negyed rendőrbiztosa, s titkára Langlois. Coprean kevéssel ezelőtt czipész volt Bellevilleben, Langlois pedig tegyencz. Együtt ittak naphosszat ezek a jó madarak s zsarolták Madeleine népét. Rondier k. a. Rossel maitresse-e, ki a St. Germain-templomban hatalmas beszédeket tartott. Gaillart apó, Barbar éi a Mot d’Ordre gérantja s egyszersmind nemzetőrségi parancsnok szintén a hűvösön ülnek. Egy tiszt, kit rejtekhelyéből vonszoltak elő, azzal mentegeté magát, hogy ő volt az, ki a Minimes-laktanyában parancsnokoskodván azon rendeletnek, miszerint a laktanyában elhelyezett nőket lövesse főbe, nem engedelmeskedett, sőt útlevelekkel ellátva a szegény kezeseket szabadon bocsátotta. A rendőrség 150 zenészt s 40 a commune szolgálatában álló orvost helyezett szabadlábra, mert kitűnt, hogy ezek csak kényszerűségből szolgálták a communet. Dr. Hofman Károly urnak. Dr. Hofman K. ur az „Ellenőr“ 283. számában a„Hunyadmegyei levelek“ Vláratesz megjegyzést s annak egy állítását akarja megczáfolni, mig tényleg semmit sem czáfol, hanem csak bizonyos — egy szaktudóshoz nem igen illő — fogásokkal él. S ami meglepő, még a saját maga által idézett korábbi állításával is alább ellenkezőt állít, így pl. idézi, hogy „Ezen szén kokszszá változtatását illetőleg, a nagyban véghez vitt kísérletek..........................a legkedvezőbb eredményeket szolgáltatták. Az ezen szénből nyert koksz nyers vasgyártásra kitűnőleg alkalmazható.“ Alább pedig azt állítja, hogy: „Értekezésem leírása előtt a kísérletek csak kicsinyben vitettek véghez, és a nyert koksz kitűnő jó volt.“ Hogy a „nagybani .....................kokszolás .... nem oly könynyen sikerülhet..........................előre látható volt.“ Mindezek a H. úr saját állításai és mégis azt kérdi tőlem, „hogy hol és mikor állította valaha“ az általam felhozott szavakat , különösen azt, hogy a zsilvölgyi szén „kokszolásra rendkívül alkalmas.“ Egy szaktudóstól — furcsa logika elismerni egyszer, hogy „nagyban kitűnő kokszot ad“ s aztán tagadni, hogy valaha azt állította volna, miszerint „a kokszolásra rendkívül alkalmas“ lenne. Ez — meglehet H. urnál — nagy különbség , hanem még ezen esetben is — olyant cáfol, amit történetesen — én nem állítottam, mert állításom ezen része szó szerint egyezik az övével, azaz igy hangzik: „a nyers vas gyártására kitűnőleg alkalmazható.“ Vagy talán azt akarja mondani H. úr, hogy amaz idézéseket tulajdonképen nem ő állította. Ezt ugyan, aki amaz értekezését elolvassa, senki sem fogja mondhatni, miután amit ott elmond, az még csak nem is idézés — ennek legkisebb jele sincs — hanem saját állítása — s a tekintélyekre is csak azért hivatkozik, legalább minden olvasójának azt kell hinni, hogy azon állítását, miszerint a zsilvölgyi kőszén kokszolásra alkalmas, még inkább megerősítse-Egyébiránt van annak az értekezésnek egy előbbeni helye isaz idézett munka 10. lapján,ahol H. úr minden másra hivatkozás, vagy ellenkező megjegyzés nélkül állítja ugyan azt, mit én neki is tulajdonítottam. Azt mondja ugyanis: „Hevítés alkalmával a szén kissé megpuhul felpuffad, s ha a hevítés a levegő elzárása mellett történik, szép, likacsos, kongó kokszot ad.“ Miután pedig ezek — mint tudva van — a kitűnő koksznak a tulajdonságai, a kitűnő koksz pedig „a nyers vasgyártására kitűnőleg alkalmazható,é s miután továbbá a törmelék- vagy daraszenet szokás legfőleg kokszszá alakítani, kérdem H. urat — megjegyezvén még azt is, miszerint ő még csak a legkisebb ezérzást sem teszi arra, hogy itt nem a rendes értelmet adja szavainak, — lehetséges-e az ő szavainak más értelmet adni, mint amit én adtam ? Ismétlem, hogy nem! mert különben H. úrnak el kellett volna mondania, hogy állításai tulajdonképen ellenkezőt jelentenek, mint ami azoknak a valódi értelme, hogy csak „milyen“ szénből és csak „mily“ bajjal és költséggel lehet kokszot is előállítani. Mindezt azonban H. ur épenséggel nem tette, tehát állított olyant, amit most nem akar saját állításául elismerni. De menjünk tovább, H. ur idéz czikkemből, hanem furcsán, épen azt nem idézi, amit idéznie kellett volna. Egyébiránt ez természetes is — tekintetbe véve, hogy ő „czáfolni akart“ — mert ellenkező esetben nem írhatott volna „czáfala tot.“ Legyen szabad tehát nekem a szerkesztő úr engedelmével egészben idéznem azt, aminek H. úr csak a kezdetét idézte, s amely következőképen hangzik : „Fájdalom azonban ezen állítások eddigelé csak állítások, amennyiben részint épenségesen nem állanak, részint pedig nem úgy amint állítva vannak. (Eddig H. úr , a következőkről pedig hallgat.) Sikerült ugyan a kincstárnak — több ezer forintba került kísérleténél — kokszot előállítani, de csakis a legszebb szénből — tehát olyanból, amit mint szenet mindig jobban lehet értékesíteni, mintha kokszszá gyártatik, — s oly roppant költséggel, hogy a kincstárnak 3—4-szeres áron kellene a kokszot eladni, hogy csak a ráfordított költség fedeztessék. Ezt pedig teljességgel nem lehet sikeres kokszolásnak nevezni, nem főleg akkor, amidőn a törmelék szénből még ily áron sem sikerült eddigelé kokszot kisziteni.“ Ezeket írtam én a VI. „Hunyadmegyei levelek“-ben, s ezek után mondja H. ur: „Nem hinném, hogy dr. Cseh úr a zsilvölgyi darabkőszénnek kokszolhatását kétségbe vonná.“ — De hogy vonom, de hogy vonom, miután — a helyszínen látva az elkészített kokszot — magam is állítottam ennek lehetőségét; csak hogy nem úgy mint H. ur, hanem úgy amint az a valóságban van, s amint a kokszolás „milyen eredményéről“ — tudakozódásomra — épen az ottani bányahivatalnokok élőszóval értesítettek engemet. Ezek után nem sok mondani valóm van H. urnak. Ezekből a t. közönség meg fogja tudni ítélni, hogy kinek sántítnak nem csak az állításai, hanem a logikája is. Erre vonatkozólag még csak azt jegyzem meg: t. H. ur czikke 9 kikezdésében azt mondja: „Azon nagyban tett kísérletek stb.," az utolsóban pedig: „Értekezésem leírása előtt a kísérletek csak kicsinyen vitettek végbe............Nagybani kísérletek mindaddig nem történtek.“ Ugyan kérdem tudós H. urat: hát ez már tulajdonképen mit jelent? Az előbb „nagyban tett kísérletekről hogyan lehet mondani, hogy: „csak kicsinyben vitettek véghez, — nagyban . . . nem történtek“ meg ? Az ily logika mindenesetre — az ügy és az illető tudós érdekében — bővebb magyarázatot igényel. Illető cikkeinek egyik tételét azonban H. úr is elismeri, s ezen örvendek, — mert ez épen a legfőbb pont, az t. i. hogy az ez utáni kísérletek bízassanak egy szakvegyészre. „Erre nézve — mondja Hofman úr — szerző úrral tökéletesen egyetértek.“ Hunyad megye június 28-án. Dr. Cseh Károly. H r e *k. P . 81. jun. 30. — Jakab Elek nagyérdekü műve: „Kolozsvár történeté"-nek három első kötete már ki van nyomva. Az első kötet a Kr. e. 335-től Kr. u. 1540-ig terjedő történetszöveg 40 nagy nyolcadrétvén; a másik az oklevéltár, a szöveg pragmatikai alapja 263/4 íven ; hozzájárul a rajzok külön kötete, 115 darab kőmetszet I—XXXVI táblára osztva, az oklevélileg nem bizonyítható tények hitelesitéséül. E mű a kolozsvári városi tanácstól nyert pályadijat, mire Simon Elek 1000 irtot adott. Ki e müvet megszerezni óhajtja, legyen szives vagy a szerzőhöz fordulni (Kolozsvár, Széchenyi-tér 63. sz.) vagy Pesten Ráth, Pfeifer, Tettei és Aigner könyvárusokhoz. Szerző aláírási íveket is küldött szót, melyek jul. 20-ig küldendők hozzá. A mű ára 10 fit. — A budai színkörnek a csütörtöki részidőben is volt közönsége. Följegyezzük ezt azért, hogy a kik még nem voltak ott, ne féljenek attól, mikép társaság nélkül lesznek. A közönség meggyőződvén, hogy Latabár színtársulata tud élvezetes estéket is szerezni, most már látogatni kezdi a távol fekvő színkört, s valószínűleg Latabár győzelmesen vonul ki Budáról. A karloviczi szerb kongressus elhatározta, hogy a románoknak a „nemzeti alapból“ 300,000 frtot ad át. — Új lap: „Biharmegyei Közlöny“ czim alatt N.-Váradon most már a harmadik lap jelenik meg. Szerkesztik többen s a szerkesztésért felelős Báttaszéki Lajos, kiadó tulajdonos : Pauker Dániel könyvárus. A lap kijelenti, hogy minden politikát kizárva, csupán a megye és székváros közérdekeit akarja képviselni. Ezt be is váltja a mutatványszámban, mely a helyi érdekekből tartalmasan van összeállítva, s mi sem kívánatosabb, minthogy többi számai is folyvást ilyenek legyenek. Mi részünkről nem vagyunk barátai amaz irodalmi hajrának, mely lapot lapra tol, akár van rá szükség, akár nincs, és szétforgácsolja az irodalom iránti ügy sem nagy részvétet. De ily esetben győzzön jobb, ha már N.-Váradon is van három nap. Az új közlöny napilap lesz, s előfizetési ára egész évre 10 frt, negyedévre 2 frt 50, egy hóra 1 frt. Ez összegek Pauker Dánielhez, (sas utcza, 21. sz. küldendők. — Szép tett. Nagyvárad városa nemes bizonyítványát adta azon tiszteletnek, melylyel nem régiben elhunyt jeles főbírája, Kőrösy Sándor érdemei iránt viseltetik. Ugyanis magán körökben gyűjtést rendezett az elhunyt árvái részére s ennek eredménye eddig meghaladja a 7000 forintot. — Múltkor irtuk, hogy Debreczenben a bankóhamisitók közt elfogtak bizonyos Kaszonyit is. Most egy Kászonyi Mihály kinyilatkoztatja, hogy az elfogott nem ő. Mi nem említettünk semmi keresztnevet, s reméljük, hogy a többi netán ezen a néven levők nem fognak egytől egyig nyilatkozni. — A minisztertanács már tárgyalja a bírósági székhelyek meghatározására kiküldött vegyes bizottság munkálatát. Ha valami közbe nem jön, a megállapított jegyzéket a jövő hét elején már közölni fogják a törvényhatóságokkal. A „Magyar Állam“ mai száma egy manifestumot tesz közé urbi et orbi Viola Károly pozsonyi keresztes vitéz mellett, s tudatja az igazhivőkkel, hogy Viola úr legközelebb Pozsonyban mint lapszerkesztő fog letelepedni. Csak harmadszor is ki ne utasítsa az ottani városi kapitányság. — A pesti főreáltanodában a nyilvános közvizsgálatok jul 10-től 26 ig fognak megtartatni, melyekre a t. ez. szülők és ügyb.1.lírátok tisztelettel meghivatnak. A magán vizsgálatok julius 27 és 28-án lévén megtartandók, a jelentkezés július 26-án történik az igazgatóságnál. A vizsgálatot teendők a szükséges bizonyítványokkal ellátva tartoznak megjelenni. — Szerkesztő bandita: A bécsi bűn-