Ellenőr, 1871. július (3. évfolyam, 287-312. szám)

1871-07-01 / 287. szám

költségvetést. Hozzávetőleg ki lehet számítani, hogy a budget vita egy hónapig fog eltartani. Maguk a vezérférfiak úgy nyilatkoztak, hogy egy hónapnál nem lehet több időt szánni erre, mert azután nyomban két fontos tárgyat kell elintéz­ni : a választási törvényjavaslatot s a hadsereg újjá­szervezésére vonatkozó tvjavaslatot. Chambord gróf szerencsekivonatait a pá­pának gr. Damas adta át. Ő­szentsége természe­tesen nagyon megilletődve fogadta a virágos sty­­lusban előadott magasztalásokat s gratulátiókat s különösen megnyugtatására szolgált a neversi püs­pök nyilatkozata, ki igy szólt: szent atyánk ! gr. Chambord nem olyan liberális féle ember, hanem igazi jó katholikus. A pápa titkos konsistoriumi ülést tartott volt múlt hétfőn, a melyen több püspököt nevezett ki s ez alkalommal igy szólott híveihez : „Viktor Emanuel király közelebb ide fog érkezni a külhatalmak követeivel együtt. Mi minden lehe­tő lépést megtettünk a külföldi kabineteknél, de mindenünnen csak bókokat kaptunk. Többé semmi remény. Reméljünk tehát még inkább istenben, mert valamely csoda nélkül minden el van vesztve. Hire jár egyszersmind, hogy ő­szentsége végkép elhagyni készül Rómát s Corsikában települ le. A helyzet Párisban. — Jun. 26. — Mikor jő a nemzetgyűlés Párisba ? kér­dik naponkint egymástól a párisiak — írja a D. News egyik levelezője. — S valóban, kivéve a versaillesi szálloda tulajdonosokat és vendéglősöket, mindenki lelkéből megunta XIV Lajos mogorva, egyhangú kisvárosát. A nemzetgyűlési képviselők nagyobb része visszatért Párisba s csak ideiglene­sen tartózkodik Versaillesban. A kamarából rende­sen Párisba szoktak ebédre berándulni a „Trois Fréres“-be, vagy az „Angol Kávéháziba, sőt vannak gonosz nyelvű emberek, kik azt rebesgetik, hogy az országos ügyek nem kis rövidséget szen­vednek a képviselő urak mohó sietsége által, a midőn kellő időben igyekeznek Párisban ebédelni s a színházi előadásokon megjelenni. A párisiak boszankodva a fölött, hogy Ver­­saillest csak egy pillanatra is fölébe erőszakolják az ő imádott Lutetiájoknak, azzal kezdik magukat vigasztalni, miszerint Páris elvitázhatlanul fővárosa a czivilizált világnak s igy csak másodrendű azon kérdés, vájjon fővárosa-e egyszersmind Franczia­­országnak is ? Helyesen jegyzik meg továbbá, hogy ha Thiers és a rurálisok csakugyan veszélyesnek tart­ják Páris erkölcsi befolyását a nemzetgyűlésre, üssék fel azon fenséges testület székhelyét vala­mely más, Páristól távolabb eső helyen. Mert je­lenleg csaknem az egész nemzetgyűlés Párisban tartózkodik s csupán az ülésekre szalad ki Versail­­lesba úgy, hogy az ország politikai fővárosának a ténylegestől való elkülönítésével járó hátrányokat Versaillesnál mind meg lehet találni, mig előnyt egyetlent sem tudnánk felmutatni. S maguk a leg­­konservatívebb és legpártsellenesebb lapok is oly hévvel követelik a nemzetgyűlés visszatérését, mi­szerint remélhetjük, hogy nem sokáig lesz két fő­városunk. A nemzetgyűlés augusztus hó táján hi­hetőleg szünetelni fog, s midőn ismét összejő, bi­zonyosan a régi törvényhozótestületi palota fogad­ja falai közé. Átalános volt a várakozás, hogy Thiers a longchampsi katonai szemle után, legott ki fogja mondani a párisi ostromállapot meg­szüntetését, mi azonban a szemlével együtt elma­radt. De mivel e lépés különben is rövid időn megtörténik, helyén lesz konstatálnunk, miszerint a commune valódi és vélt tagjai ellen folyt üldö­zések megszűntek s a katonai főparancsnokság a legdicséretreméltóbb tapintattal és discretióval gya­korolja korlátlan hatalmát. Az egész hónap lefo­lyása alatt alig hallottam egyetlen panaszt a tisz­tek avagy a katonák ellen. A sajtóval szemben szintén a legelnézőbb eljárás követtetett s nem méltattak figyelemre a lapok némely túlkapásai úgy, hogy Páris alig élvezett valaha nagyobb sajtószabadságot, mint épen a jelen ostromállapot alatt, melyet pedig átalában a sajtó kérlelhetlen ellenségének szoktak tartani. A katonák szintén jól viselték magukat és semmi súrlódás nem jött köztudomásra még oly városrészekből sem, a­minek a St Antoine külváros és Belleville, hol pedig épen nem látják jó szemmel a hadsereget. — A tisztaság és fe­gyelem meglepő javulást mutat fel a katonaságnál s a felebbvalók rendesen üdvözöltetnek az utczá­­kon, mig ez korábban csak kivételesen történt.­­ Ezzel ellentétben azonban sajnálatra méltó lát­ványt nyújtanak a lovasság és tüzérség lovai, piszkos, gyapjas és csonttá aszott alakjukkal, mi különben nem csoda, ha látjuk, miszerint a szeren­csétlen állatok istállók hiányában köztereken, sétahelyeken vannak elhelyezve, éjjel nappal sza­bad ég alatt, sárban vízben csaknem térdig állva. A párisiak nem voltak kellően értesülve a tegnapra hirdetett katonai szemle elmaradásáról s nagy számban mentek ki Longchampsra. Ezenkí­vül B el­­­e­v­i 11 eböl, mintegy 500 nő kerekedett fel s indult végig a boulevardokon, hogy a szemle alkalmával Thiersnek egy kérvényt nyújtsanak át, elfogott övéik szabadon bocsátásának ügyében. Thiers gyengélkedik­, meghütötte magát a kamrában, midőn múlt pénteken a bud­­getbizottságban öt óra hosszat beszélt; szombaton szobáját őrizte aztán, de tegnap kikocsizott s még roszabbul tért haza. Barátai azonban hosszú időt TAR CZ­A. A czölöp-épitkezés Sweiczban. S w e i c z, junius 20. 1871. Junius 18-án egy gazdasági igazgató vezeté­se alatt nevezetes kirándulást tettünk a Zuriektől mintegy négy órányira fekvő Wetzikonba. E falu­tól negyed mértföldnyi távolságra egy tér és völgy nyílik katlan alakulat turszás tözeges talajjal, mely sáros vad füvekkel van borítva és néhol felette süppedékes. Az amerikai ingoványok jutottak eszembe, midőn láttam, hogy az ingoványok tulaj­donosa a süppedékes mocsáron jár, anélkül, hogy csak egy lábnyira is alá sülyedne. Hajdan egy tó hulláma zajlott itt, ma csak a kísérteties zörejt keltő sás zúgása hajlik, s a halak tanyáját rút nyújtóz­kodó nadálysereg válta fel. A tó egykori léte kétségbe vonhatlan, de ezzel határozódott minden tudomás e helyről még csak néhány év előtt. A véletlen azonban fölfedezésre vezetett s ma már világos, hogy a víztükrén emberek építkeztek. A tulajdonos ugyanis (Messicomer Jakab) tőzeg ása­tás alkalmával sorba vert facsölöpökre bukkant, mely fölfedezés aztán több egyetemi tanár kutatá­sait vonta maga után, s ma már Dr. Keller tanár vizsgálódásai nyomán világos, hogy Sweicz ezen ősrégi lakói a vizen épített kunyhókban laktak bizonyos távolságra a parttól, a­mely épületek aztán vagy menhelyül, vagy talán erősségül szolgál­tak úgy az ember , mint állati támadásoktól. A talált különféle eszközök után ítélve, ezen ős­lakók comfortja nem messzire terjedhetett, mit az egyszerű fapadok, fogasok igazolnak, de a csinosan font szalma készletek, melylyel hihetőleg lakjaik s bútoraik voltak borítva, némi kényelemre mégis hagynak következtetni. A czölöp-épitkezők előtt a vas használata úgy látszik teljesen ismeretlen volt, mert a talált eszközök mint: fegyver, kés, zúzó eszköz, csont, kő, fa és szaruból vannak készítve, s így a lakosok léte helyesen a kő­korszakba esik. Iparos foglalkozásaikról a szövő­székek ma­radványai elég tanúságot tesznek, úgy látszik azonban, hogy főbb foglalkozásuk a földmivelés és állattenyésztés volt, különösen pedig a kecskéké, mit a szenesült trágya maradványai bizonyítanak. A házőrző eb nyomai szintén feltalálhatók, és csak a szárnyas állatok hiányozhattak, melynek te­nyésztése azonban itt ma is a kivételességek közé tartozik, úgy hogy tudat például még itt tartózko­dásom alatt nem láttam, kivéve azon példányt, mely a műegyetem múzeumában kitömve áll. Az akkori állatvilág felderítésén, e talált csontvázak maradványából sokat fáradozott Ruti­­meier tanár, ki észleleteit „Untersuchung der Thierreste aus dem Phalbauten der Sweicz“ művé­ben írta le, míg a házieszközök használata a mű­­veltség és életmód felvilágosítására a már nevezem Dr. Feller. „Mitteilungen der antiquarischen Ge­sellschaft“ czímű műve vet világot. Bármily ala­posnak látszanak is e kutatások, még sok talány áll fejtetlenü­l. Nem tudni ugyanis honnan jött e nép, mily országokkal volt összeköttetésben, s mely korban fejtette ki művelődését. Szoros vizs­gálat alá jön tehát még ma is minden felszínre került tárgy. Legnagyobb mennyiségben találhatók a növényi részek, továbbá alakított kő és csont eszközök, melyek olykor egész halmazban hozatnak fölszinre. Azon helyek, hol a szenesült gyömölcs­nemek: mint, búza, árpa, mogyoró, alma — töme­gesen jőnek elő, az éléstár helyiségére hagynak következtetni, mi egy pusztító égés után a víz­be esett, de lényegtelen változást szenvedett. Mooseedorf, Wangen és Greing falvak, s murteni tónál a legrégibb, kőkorszakbeli falvak, s ezek közé tartozik a legnagyobb hihetőséggel, a már ma csak maradványokat mutató Robhenhausen is, míg ellenben, Montelier a neuhateli czölöp­­építkezők korát és Castion-t Parma mellett a bronz korszakba tehetjük. A neuchateli tó mel­lett fekvő Marin a legkésőbbi czölöpépítkezésre mutat, itt már vas darabokat és téglaanyagot is találtak. Mindez bizonyítja, hogy nyugati Svarczban a vizeni építkezés szokásban volt, mit a legrégibb helvét-római korszakba lehet visszavinni. * A növényország az, mely a legnagyobb mennyiségű tárgyat nyújtja vizsgálódásul. A búza szemek burok nélküliek, míg az árpa tokjában rejtve találtatik. A kalászban egyesült szemek a ritkaságok közé tartoznak, a teljes kalász pedig a legritkábban fordul elő, de láttam mégis a leg­különfélébb nemekből egy-egy teljes kalásztokot. Ilyenek : a triticum vulgare antiquorum; a hordeum hexasticum densum; a hexasticum sanctum ; triti­cum turgidum, vagyis egyptomi búza ; a trit.­dio­­ceaceum és a setaria Italica. Minden esetre figye­lemre méltó, hogy már e korszakban tíz külön­böző gabna nem szolgált táplálékul. Fő élelmi­szernek látszik a hatsoros árpa és azután a búza , mit majd minden czölöp építkező helyen találtak nagy mennyiségben. A szemek kicsinysége daczá­ra úgy látszik igen kedvencz eledelük lehetett mind a kő mind a bronzkor­szakban; hihetőleg sok liszt tartalma tette ajánlatossá előttük e két gabnanemet. Egy ehez hasonló gabnafaj (Brimel­­weizen) nyugati Svejzban ma is nagy mennyiség­ben termeltetik, mivel rövid, erős szára ellentáll az idő viszontagságainak. Ritkábban található az egyptomi búza, de annál csodálatosabb, hogy ezen csak Egyptom és a közép tenger melléki tarto­mányokban használt gabnafaunitt már a kőkorszak­ban termeltettek. Az eszközökről, melyekkel a föld miveltetett mindeddig igen kevés van felderítve. Az eke nem igen lehetett használatban. Hogy a föld kövérítése szokásban volt, bizonyossá lett az ujóbbi ásatá­sokból, midőn egy hat láb mély szenesült kecs­­ketrágya anyagra bukkantak ; a trágya halmazban talált férgek pedig azt engedik gyanítani, hogy az sokáig heverhetett egy helyen. Hogy gyűjtötték be a gabnát, bajos volna meghatározni. A olasz pénteken egy arató áll, ki közvetlen a kalász alatt metszi azt el, míg az egyptusi rajzok szerint ők a középén vágják le. Hogy a czölöpépítők tő­ről metszhették, vagyis illetőleg szakíthatták, on­nan gyanítható, mivel házi eszközeik borítására felhasználták, és a trágya halmazok is annak haszonra fordítását bizonyítják. A megtisztítás hi­hetőleg egyszerű módon történt taposás által, hon­nan a római triticum is a trituare, taposni, szóból teszi jelentését. A mag megőrlése miként történt, bizonyos. Két sima egymásra illő kő közzé tették azt, s nagy fáradsággal zúzták össze. Liwingsto­­ne a délafrikai népeknél hasonlót talált (narrative of an expedition to the Zombeek­, London 1865 544­­.). Hogy mily gyarló volt azonban ez őrlés, a szenesült kenyér maradványokból látszik, me­lyekben olykor egész szemek is láthatók. A sütés módja gyanithatólag az araboknál máig szokásban levő módszer szerint történt. Vízzel megkeverték s izzó köré helyezvén hamuval betakarták. Kenye­­rük egészen kerek volt s átmérője alig több 15 milliméternél. Az egyetemi múzeumban láttam egy új sütésre használt követ, mely 55 millimé­ter magas, alja egészen homorú. Kérdés, ha az igen használatban volt rozsból mint az egyptomi­­ak, tudtak-e italt készíteni ? Sajátságos, hogy a tisztított rozs a legrégibb héber népnél, valamint a görögnél is használatban volt. (Ruth könyve 4 f. 14. v. Samuel XVII. 17. v.). A görögök az ál­dozati oltárt és barmot árpa liszttel hintették meg. Telemach meghagyja Eurykleianak, hogy jól varrt bőr zacskóba készítsen lisztet az útra. {críxoöi o­f&co­­n­siQcc áX(m­u)­áxirjq). Most még ide írom dr. Beer Oszwald össze­vetéseit a czölöpépítőkről. „A czölöp építkezők úgy látszik nyűgöt né­peivel nem nagy összeköttetésben állhattak, miu­tán az ezeknél használatban volt rozs alkalmasint náluk is alkalmazásra találandott. Ellenkezőleg összeköttetésnek kellett lenni kelettel, a közép­tenger melléklakóival, Palesztinával, miután a gab­­nanemek használata szorosan azonos. Pikering a pharaok emlékein az árpát ott találta valamint a múmiák üregeiben is. Ruházatuk után ítélve szin­tén ezen meggyőződésre jutunk. A múmiák vá­szon gyolcsba takarva találtattak. A papoknak Herodot idejében csak vászon viselet volt megen­gedve öltözetül. Az időt illetőleg 2000 évvel me­hetünk vissza Kr. sz. e. tehát Dávid és Homer idejére. A nevezett és felszínre hozott tárgyak egész tára van a felemlített tulajdonosnál Wetzikonban , és dicséretére felhozhatjuk, miként rendkívüli agy­­buzgósággal áll a kutató tudósok rendelkezésére minden tekintetben. Eperjessy Kálmán: ígérnek még neki tekintve azon körülményt, hogy egész családja magas kort ért el; nagyapya 84, atyja 80 , anyja szintén 80 éves korukban hal­­tak el; atyjának két nővére 80-on felül élt. Thi­ers jelenleg 74 éves s egészben véve életerős szer­­vezettel bir. About Edmond a nemzetgyűlésnek Versaillesban leendő állandósítása ellenében meg­jegyzi, hogy a legközelebbi népszámlálás szerint Versailles 64,000 lakossal bir s ha most az össz­­miniszterium a nemzetgyűléssel együtt ott települ le s a hivatalnokok és képviselők családostól együtt átköltöztek, a lakosság száma egyszerre 230,000-re szökik fel. Hol talál fedélre ily roppant népség? És ha villámsebességgel uj város emel­kedik is ki a földből, mi fogja biztosítani a nem­zetgyűlést ugyanazon nép ellen, a­melytől Páris­ban annyira fél ? A párisi lapokból. A „Bien Public“ f. hó 25-ki számában, me­lyet párisi levelezőnktől vettünk, felemlíti, misze­rint azon aggály kezd néhol felmerülni, miképen a sajtó befolyása a választásokra ugyanazon jellemet fogja ölteni, melyet egykor a császári kormány viselt s igy ugyanazon vissza­élésbe esik, a melyet oly erősen korbácsolt a hi­vatalos jelöltségek nevezete alatt. — Az ily ag­gályok azonban alaptalanok, mert a sajtó szerepe a legszerényebb s a mellett kétségbevonhatlanul hasznos és üdvös. A hírlapok örökös összekötte­tésben ál­lván a közvéleménynyel, nem tesznek egyebet, mint hogy ezt legálisan visszatükrözik, és most a választási idők alatt sem fognak s nem akarnak egyebet tenni. A hírlapok nélkül min­denki tudná ugyan, mit gondol ő, de nem ismerné szomszédjának véleményét. Mi egyiket is, másikat is felvilágosítjuk s igy jö létre az egyesülés, igy közelednek mindig szorosabban egymáshoz az emberek. A „Vérité“ f. hó 26-ki számában megrója Thiers meggondolatlan eljárását a hadiszemle megtartása körül. Szerinte a bölcs hétszer­­forgatja meg nyelvét szájában mielőtt beszélne, s­ kérdi miért nem követte Thiers is e példabeszé­det, mielőtt a nemzetgyűlést a franczia hadsereg, felett tartandó szemlére hivta meg; némi tartózko­dás elejét vette volna mindazon kommentároknak,a­melyek ez idő szerint a szemle ismételt elhalasz­tása fölött hallhatók. Kisértse meg most valaki meggyőzni a tömeget, hogy egyedül a kedvezőtlen időjárás volt oka az elhalasztásnak! Senki sem fog neki hinni s mindenki a maga módja szerint fogja ma­gyarázni e lépést és bizonyosak lehetünk, hogy a legmeglepőbb magyarázatokat fogjuk hallani, mert e fatális szemle valóságos politikai eseménynyé nőtte már ki magát. A párisiak egyszersmind azon kérdést is kezdik felvetni, nem fognak-e a választások is a szemle sorsára jutni ? Mi különben csak gra­­tulálhatnánk a kormánynak ez értelemben teendő lépéséért. Minden nap közelebb hoz ugyanis ben­nünket a választási határnaphoz anélkül, hogy elő­rébb haladtunk volna azon pontról, a­melyen a választók összehívására vonatkozó rendelet meg­jelent. A lapok, melyek illő képviseletet adni ipar­kodnak Párisnak, keserédes frásisokat váltanak egymással a­helyett, hogy valamely gyakorlati eszmét tüntetnének fel. Meg kell vallanunk külön­ben, hogy Páris a jelen pillanatban a legnagyobb zavarban van képviselőinek megválasztását illető­leg. Páris eddig mindenkor valamely tüzetesen körvonalazott és teljesen ismert czél szem előtt tartásával szavazott. A császárság alatt szavazata töb­bszabad oppositiót jelentett. Inkább oda töre­kedett, hogy ellenséges érzületű, mint prakticus és értelmes embereket válaszszon. Febr. 8-án szava­zata megtorló háborút jelentett. Ma azonban még nincsenek annyira leülepedve a kedélyek, hogy egy közös czél körül csoportosulhassanak. Minden össze van rombolva s nem maradt semmi hátra, a­mit még felforgatni lehetne és az emberek még nem jöttek megállapodásra a helyreállítás módját illetőleg. Innen a határozatlanság, a habozás és valljuk meg, a közönyösség bizonyos foka. A Turbigo utczai republikánus bizottságon kívül van még a Lepelletier ut­­czában az úgynevezett Renouard, vagyis orleánista bizottság, továbbá a syn­diká­­lis kamarák bizottsága, mely párisi iparosokat és kereskedőket léptet fel jelöltekül s végül a sajtó­bizottság. E négy bizottság egy mai napon tartandó közös értekezletre egy-egy öt tagú küldöttséget fog kinevezni azon megbízással, hogy ha lehetséges egy közös jelölt-névsort állítsanak fel. Az értekezlet azonban nehezen fog sikerre vezet­ni, mert e négy elágazó bizottság nem könnyen juthat közös megállapodásra a személyeket illető­leg. Halljuk mindamellett, miszerint van több je­lölt, a­kik ellen egyik bizottságnak sincs kifo­gása ; ilyenek Odilon-Barrot, Calmon, Dubail, Flavigny vicomte, Hauteau, Tenaille-Saligny, Jenti, Hervé, Vrignault, Guéroult és Montpayroux. Az egyetemes commune. — A „Bien Public"-ból. — A nemzetközi munkásegylet főtanácsa „Pol­gári háború Francziaorszában“ czim alatt egy röpiratot intézett legközelebb London­ból az egylet európai és amerikai összes tagjai­hoz — írja az említett lap f. hó 25-ki számában. Mi nem akarunk itt ez okmány elemzésébe bocsát­kozni , egyedül főbb alapeszméit fogjuk ismertet­ni. E röpirat valószínűleg az egylet elveinek is­mertetésére van szánva s egyszersmind hadüzene­tül tekinthető minden politikai és társadalmi rend ellen. A munkások uralma megalapításának s a munka emanczipálásának ürügye alatt nem keve­sebbről van itten szó, mint a tulajdon megsemmi­sítéséről. Ezt különben tudhattunk már a nemzet­közi munkásegylet tagjainak beszédeiből és iratai­ból is, de oly tüzetesen és vakmerően még soha nem volt hirdetve e tan mint a jelen röpiratban. Ez után nem marad fen többé semmi csaló­dás, és a­ki ez egyletben nem­ látná a legveszélye­sebb és a legkárhoztatandóbb társulatot: az oly roszhi­­szemű vak lenne, a­ki örömest szemet huny a vilá­gosság előtt. A c­­­é­l tehát nem más, mint a tu­lajdon eltörlése, a társadalmi rend felforgatása, a zavar és inség előidézése. Eszközök pedig a communalis kormány Francziaország minden egyes községében; commune egész Francziaországban, commune az új és régi világrészekben; egyete­mes commune mindenhol. Midőn láttuk működni e kormányt, midőn egész értékében ismerni tanultuk azon szabadsá­got, jólétet és erkölcsiséget, amelyet nyújtani ké­pes, midőn tanúi voltunk hatalma erőszakosságá­nak és veresége dühének: tisztán láthatjuk ■ azon boldog jövőt, mely a uj és régi világrészekre vár­na azon napon, midőn a diadalmas munkásegylet a communet nyújtaná nekik ajándékul. Különben épen nem találjuk helytelennek, hogy ily módon ismerteti meg velünk a nemzet­közi munkásegylet, hová akar bennünket vezetni, s legkevésbé sincsen okunk sajnálkozni a fölött, hogy e vétkes társulat ilyeténképen leleplezi előttünk terveit. Midőn valamely kérlelhetlen ellen­séggel állunk szemben, kivel élethalálharc­ot kell vívnunk, csaknem féldiadal, ha tudjuk terveit és a czélt, a­melyre törekszik. Láttuk munkában a párisi communet; kitűnt, hogy tagjainak gazságát egyedül csak ostoba tu­datlansága közelítette meg ; meggyőződhettünk esz­méiknek tökéletes képtelenségéről és tetteik nevet­séges összefüggéstelenségéről úgy, hogy ez idióták és elvetemült gonosztevők emléke örökre bevésve marad keblünkben. A nemzetközi munkásegylet e röpiratában nem elégedvén meg azzal, hogy simítja a com­mune gonosztetteit, a­midőn azokat a polgár­há­ború dühöngő kétségbeesésének rendkívüli körül­mények között beállott eredményeként tünteti fel: helyesel mindent, dicsőit, mindent, eszményit min­dent, Clément Thomas és Lecomte meggyilkolásá­tól egész a kezesek kivégzéséig, elhallgatván ter­mészetesen a de la Paix utczai mészárlást, el a gyujtogatásokat. Reá nézve a commune, az ily mó­don vérrel borított commune eszményképe azon kormánynak, melytől szerinte az emberiség jövője függ, melytől a jövő nemzedékek munkásai a tu­lajdon megsemmisítését és a munka emancipálását várhatják. Ez tisztán, világosan és határozottan ki van mondva az említett röpiratban ; kétkedésnek többé ez irányban helye sem lehet; figyelmeztetve va­gyunk. Helyezze tehát magát a társadalom, mely­nek az Internationale ily módon állandó hadat üzen, m oly helyzetbe, hogy vele szakadatlanul küzdhessen és talpon lehessen. Az ellenség éber, vakmerő és lelkiismeret­len. Ne ringassuk magunkat hiú ábrándokban a fölötte nyert első győzelem estéjén, a­midőn még távolról sem sikerült őt lefegyvereznünk! Az „Internationale“ veszteségei a legközelebb lefolyt insurrectió alkalmával oly tetemesek voltak, hogy csak lassanként kerülnek napfényre oly meg­bízható adatok, melyekből constatálni lehetne a veszteségek mennyiségét. A legújabb adatok szerint az Internationale 55,000 párisi tagja közül 8000 esett el s 20,000 lett fogoly. A pénzveszteség pedig 3 millióra rúg. A társulat mindennek daczára nem esett kétségbe, hanem parancsot adott Londonból, hogy a párisi fiók­egylet újra szervezkedjék. A központi bizottságnak egy titkos nyomdá­ja került napfényre, a faubourg St. Honoré egyik első rangú szállodájában volt az elrejtve. Egy szol­ga tartotta szobájában, kiről az sült ki, hogy előbb szedő volt Laborénál. Nála találtak egy levelet, melyben többek közt ez áll: „Munkások ! Testvéreink! kik márczs­ban győz­tünk s máj­­ban legyőzettü­nk, nekünk erős boszut kell állatnunk.“ Lissagray nincs letartóztatva, mint kire járt, sőt inkább Londonban él kedvére. Ugyancsak Londonban van P­o­u­p i­s is. Ez a versaillesi csa­patok bevonulása előtt már két héttel odahagyta Párist roszát sejtvén. Mint beszélik, 400,000 fran­kot vitt magával. A hírhedt egyéniségek közül le vannak tar­tóztatva : Coprean, a Madeleine negyed rendőr­biztosa, s titkára Langlois. Coprean kevéssel ezelőtt czipész volt Bellevilleben, Langlois pedig tegyencz. Együtt ittak naphosszat ezek a jó ma­darak s zsarolták Madeleine népét. Rond­ier k. a. Rossel maitresse-e, ki a St. Germain-templom­­ban hatalmas beszédeket tartott. Gaillart apó, Barbar éi a Mot d’Ordre gérantja s egyszers­mind nemzetőrségi parancsnok szintén a hűvösön ülnek. Egy tiszt, kit rejtekhelyéből vonszoltak elő, azzal mentegeté magát, hogy ő volt az, ki a Mi­­nimes-laktanyában parancsnokoskodván azon ren­deletnek, miszerint a laktanyában elhelyezett nő­ket lövesse főbe, nem engedelmeskedett, sőt út­levelekkel ellátva a szegény kezeseket szabadon bocsátotta. A rendőrség 150 zenészt s 40 a commune szolgálatában álló orvost helyezett szabad­lábra, mert kitűnt, hogy ezek csak kényszerűségből szol­gálták a communet. Dr. Hofman Károly urnak. Dr. Hofman K. ur az „Ellenőr“ 283. számá­ban a„Hunyadmegyei levelek“ Vl­áratesz megjegyzést s annak egy állítását akarja meg­­czáfolni, mig tényleg semmit sem czáfol, hanem csak bizonyos — egy szaktudóshoz nem igen illő — fogásokkal él. S a­mi meglepő, még a saját maga által idézett korábbi állításával is alább el­lenkezőt állít, így pl. idézi, hogy „Ezen szén kokszszá változtatását illetőleg, a nagyban véghez vitt kísérletek..........................a leg­kedvezőbb eredményeket szolgáltatták. Az ezen szénből nyert koksz nyers vasgyár­­t­á­s­r­a kitűnőleg alkalmazható.“ Alább pedig azt állítja, hogy: „Értekezésem leírása előtt a kísér­letek csak kicsinyben vitettek véghez, és a nyert koksz kitűnő jó volt.“ Hogy a „nagybani .....................kokszolás .... nem oly köny­nyen sikerülhet..........................előre látható volt.“ Mind­ezek a H. úr saját állításai és mégis azt kérdi tőlem, „hogy hol és mikor állította va­laha“ az általam felhozott szavakat , különösen azt, hogy a zsilvölgyi szén „kokszolásra rendkívül alkal­mas.“ Egy szaktudóstól — furcsa logika elismerni egyszer, hogy „nagyban kitűnő kokszot a­d“ s aztán tagadni, hogy valaha azt állította volna, miszerint „a kokszolásra rendkívül alkal­mas“ lenne. Ez — meglehet H. urnál — nagy különb­ség , hanem még ezen esetben is — olyant c­á­fol, a­mit történetesen — én nem állítottam, mert állításom ezen része szó szerint egyezik az övé­vel, azaz igy hangzik: „a nyers vas gyár­tására kitűnőleg alkalmazható.“ Vagy talán azt akarja mondani H. úr, hogy amaz idézéseket tulajdonképen nem ő állította. Ezt ugyan, a­ki amaz értekezését elolvassa, senki sem fogja mondhatni, miután a­mit ott elmond, az még csak nem is idézés — ennek legkisebb jele sincs — hanem saját állítása — s a tekintélyekre is csak azért hivatkozik, legalább minden olvasójá­nak azt kell hinni, hogy azon állítását, miszerint a zsilvölgyi kőszén kokszolásra alkalmas, még inkább megerősítse-Egyébiránt van annak az értekezésnek egy előbbeni helye is­­az idézett munka 10. lapján,a­hol H. úr minden másra hivatkozás, vagy ellenke­ző megjegyzés nélkül állítja ugyan azt, mit én neki is tulajdonítottam. Azt mondja ugyanis: „Hevítés alkalmával a szén kissé megpuhul felpuffad, s ha a hevítés a levegő elzárása mellett történik, szép, likacsos, kongó kokszot ad.“ Miután pedig ezek — mint tudva van — a kitűnő koksznak a tulajdonságai, a kitűnő koksz pedig „a nyers vasgyártására kitűnőleg alkalmazható,é s miután to­vábbá a törmelék- vagy dara­szenet szokás legfő­leg kokszszá alakítani, kérdem H. urat — meg­jegyezvén még azt is, miszerint ő még csak a legkisebb ezérzást sem teszi arra, hogy itt nem a rendes értelmet adja szavainak, — lehetséges-e az ő szavainak más értelmet adni, mint a­mit én adtam ? Ismétlem, hogy nem! mert különben H. úrnak el kellett volna mondania, hogy állításai tulajdonképen ellenkezőt jelentenek, mint ami azoknak a valódi értelme, hogy csak „milyen“ szénből és csak „mily“ bajjal és költséggel le­het kokszot is előállítani. Mind­ezt azonban H. ur épenséggel nem tette, tehát állított olyant, a­mit most nem akar saját állításául elismerni. De menjünk tovább, H. ur idéz czikkemből, hanem furcsán, épen azt nem idézi, amit idéznie kellett volna. Egyébiránt ez természetes is — tekintetbe véve, hogy ő „czáfolni akart“ — mert ellenkező esetben nem írhatott volna „czá­­fa­l­a t­o­t.“ Legyen szabad tehát nekem a szerkesztő úr enged­elmével egészben idéznem azt, aminek H. úr csak a kezdetét idézte, s amely következőké­pen hangzik : „Fájdalom azonban ezen állítások ed­­digelé csak állítások, amennyiben részint épenségesen nem állanak, ré­szint pedig nem úgy amint állítva van­nak. (Eddig H. úr , a következőkről pedig hall­gat.) Sikerült ugyan a kincstárnak — több ezer forintba került kísérleténél — kokszot előállítani, de csakis a legszebb szénből — teh­át olyanból, amit mint szenet mindig jobban lehet értékesíteni, mintha kokszszá gyártatik, — s oly roppant költ­séggel, hogy a kincstárnak 3—4-szeres áron kel­lene a kokszot eladni, hogy csak a ráfordított költség fedeztessék. Ezt pedig teljességgel nem lehet sikeres kokszolásnak nevezni, nem főleg akkor, amidőn a törmelék szénből még ily áron sem sikerült eddigelé kokszot kisziteni.“ Ezeket írtam én a VI. „Huny­admegyei levele­k“-ben, s ezek után mondja H. ur: „Nem hinném, hogy dr. Cseh úr a zsilvölgyi darabkő­szénnek kokszolhatását kétségbe vonná.“ — De hogy vonom, de hogy vonom, miután — a hely­színen látva az elkészített kokszot — magam is állítottam ennek lehetőségét; csak hogy nem úgy mint H. ur, hanem úgy amint az a való­ságban van, s amint a kokszolás „mi­lyen eredményéről“ — tudakozódásom­ra — épen az ottani bányahivatalno­kok élőszóval értesítettek enge­met. Ezek után nem sok mondani valóm van H. urnak. Ezekből a t. közönség meg fogja tudni ítélni, hogy kinek sántítnak nem csak az állításai, hanem a logikája is. Erre vonatkozólag még csak azt jegyzem meg: t. H. ur czikke 9 kikezdésében azt mondja: „Azon nagyban tett kísérle­tek stb.," az utolsóban pedig: „Értekezésem leírása előtt a kísérletek csak ki­csinyen vitettek végbe............Nagyba­ni kísérletek mind­addig nem történ­tek.“ Ugyan kérdem tudós H. urat: hát ez már tulajdonképen mit jelent? Az előbb „nagyban tett kísérletekről hogyan lehet mondani, hogy: „csak kicsinyben vitettek vég­hez, — nagyban . . . nem történtek“ meg ? Az ily logika mindenesetre — az ügy és az illető tudós érdekében — bővebb magyarázatot igényel. Illető cikkeinek egyik tételét azonban H. úr is elismeri, s ezen örvendek, — mert ez épen a legfőbb pont, az t. i. hogy az ez utáni kísérle­tek bízassanak egy szakvegyészre. „Erre nézve — mondja Hofman úr — szerző úrral tökélete­sen egyetértek.“ Huny­ad megye június 28-án. Dr. Cseh Károly. H­­ r e *k. P . 81. jun. 30. — Jakab Elek nagyérdekü műve: „Ko­lozsvár történeté"-nek három első kötete már ki van nyomva. Az első kötet a Kr. e. 335-től Kr. u. 1540-ig terjedő történetszöveg 40 nagy nyol­­c­adrét­­vén; a másik az oklevéltár, a szöveg pragmatikai alapja 263/4 íven ; hozzá­járul a raj­zok külön kötete, 115 darab kőmetszet I—XXXVI táblára osztva, az oklevélileg nem bizonyítható té­nyek hitelesitéséül. E mű a kolozsvári városi ta­nácstól nyert pályadijat, mire Simon Elek 1000 irtot adott. Ki e müvet megszerezni óhajtja, le­gyen szives vagy a szerzőhöz fordulni (Kolozsvár, Széchenyi-tér 63. sz.) vagy Pesten Ráth, Pfeifer, Tettei és Aigner könyvárusokhoz. Szerző aláírási íveket is küldött szót, melyek jul. 20-ig külden­dők hozzá. A mű ára 10 fit. — A budai színkörnek a csütörtöki rész­időben is volt közönsége. Följegyezzük ezt azért, hogy a kik még nem voltak ott, ne félje­nek attól, mikép társaság nélkül lesznek. A kö­zönség meggyőződvén, hogy Latabár színtársulata tud élvezetes estéket is szerezni, most már láto­gatni kezdi a távol fekvő színkört, s valószínűleg Latabár győzelmesen vonul ki Budáról.­­ A karloviczi szerb kongressus elhatározta, hogy a románoknak a „nemzeti alap­ból“ 300,000 frtot ad át. — Új lap: „Biharmegyei Közlöny“ czim alatt N.-Váradon most már a harmadik lap jele­nik meg. Szerkesztik többen s a szerkesztésért felelős Báttaszéki Lajos, kiadó tulajdonos : Pau­ker Dániel könyvárus. A lap kijelenti, hogy min­den politikát kizárva, csupán a megye és székvá­ros közérdekeit akarja képviselni. Ezt be is váltja a mutatvány­számban, mely a helyi érdekekből tartalmasan van összeállítva, s mi sem kívánato­sabb, minthogy többi számai is folyvást ilyenek legyenek. Mi részünkről nem vagyunk barátai amaz irodalmi hajrának, mely lapot lapra tol, akár van rá szükség, akár nincs, és szétforgácsolja az irodalom iránti ügy sem nagy részvétet. De ily esetben győzzön jobb, ha már N.-Váradon is van három nap. Az új közlöny napilap lesz, s előfize­tési ára egész évre 10 frt, negyedévre 2 frt 50, egy hóra 1 frt. Ez összegek Pauker Dánielhez, (sas utcza, 21. sz. küldendők. — Szép tett. Nagyvárad városa nemes bizonyítványát adta azon tiszteletnek, melylyel nem régiben elhunyt jeles főbírája, Kőrösy Sán­dor érdemei iránt viseltetik. Ugyanis magán kö­rökben gyűjtést rendezett az elhunyt árvái részére s ennek eredménye eddig meghaladja a 7000 forintot. — Múltkor irtuk, hogy Debreczenben a bankóhamisitók közt elfogtak bizonyos Kaszo­­nyit is. Most egy Kászonyi Mihály kinyilatkoztatja, hogy az elfogott nem ő. Mi nem említettünk semmi keresztnevet, s reméljük, hogy a többi netán ezen a néven levők nem fognak egytől egyig nyilat­kozni. — A minisztertanács már tárgyalja a bírósági székhelyek meghatározására kiküldött vegyes bizottság munkálatát. Ha valami közbe nem jön, a megállapított jegyzéket a jövő hét elején már közölni fogják a törvényhatóságokkal.­­ A „Magyar Állam“ mai száma egy manifestumot tesz közé urbi et orbi Viola Károly pozsonyi keresztes vitéz mellett, s tudatja az igaz­­hivőkkel, hogy Viola úr legközelebb Pozsonyban mint lapszerkesztő fog letelepedni. Csak harmad­szor is ki ne utasítsa az ottani városi kapi­tányság. — A pesti főreáltanodában a nyil­vános köz­vizsgálatok jul 10-től 26 ig fognak megtartatni, melyekre a t. ez. szülők és ügyb.1.lí­rátok tisztelettel meghivatnak. A magán vizsgála­tok julius 27 és 28-án lévén megtartandók, a je­lentkezés július 26-án történik az igazgatóságnál. A­ vizsgálatot teendők a szükséges bizonyítványok­kal ellátva tartoznak megjelenni. — Szerkesztő bandita: A bécsi bűn-

Next