Ellenőr, 1871. augusztus (3. évfolyam, 313-338. szám)

1871-08-22 / 330. szám

Szélmalom-harcz. Emlékeznek még­­. olvasóim azon két czikk­­re, melyekben a Hon 44 jegyűt munkatársa ellenében igazolni óhajtottam Pest megye szervező küldöttsé­gének azon megállapodását, hogy a közmunka- és katona-ügyek egyegy járásban a főszolgabíróra bí­zassanak, a­mi azonban nem gátolja azt, hogy a szolgabíró saját kerületében egészen független le­gyen a főszolgabírótól, a­ki vele nem rendelkez­hetik, mert a szbíró közvetlenül az alispánnal érintkezik; közvetlenül csak ennek és a megyé­nek felelős, és intézkedései ellenében közvetlenül az alispánhoz történik a fellebbezés. Ennélfogva a főszbirói állás mellett is elég van téve a törvény azon követelményének, hogy a szbiró saját kerü­letének első tisztviselője legyen. Kimutattam to­vábbá, hogy ezen intézkedés miért czélszerű, mi­ért szükséges, és kimutattam a törvény §§-ból, hogy ez intézkedés sehol, legkevésbbé sem ütkö­zik a törvénybe. Hasonló értelemben írt két czikket a Hon­ban Gulner Gyula úr, mert a ki a törvényt (az egész törvényt értem,nem csak annak két sorát,) ismeri; a kinek a közigazgatási, s neve­zetesen a közmunka- és katonaügy­ekről foga­lma van, s a­ki előtt Pest megye helyi viszonyai és lakosságának érdekei nem képeznek terra incogni­­tá­t, az­­nem irhat, nem gondolkozhatik másként. 44 úr ezen czikkekre válaszol a Hon vasár­napi számában „Zabhegyezés“ ízlésre mutató czim alatt. Megvallom e válaszszal szemközt némi zavar­ban vagyok , mert még egy részről igen szerettem volna ezen®érdekes, és nemcsak pestmegyei érdekű thema felett érvek és jóakaratú felfogás ellen vi­tatkozni , úgy másrészt egy kissé Don Quixottenak érzem magamat, midőn oly ellenféllel állok szem­ben, a­ki a felhozott világos érveket, a­ki a tör­vény értelmét nem tudja, vagy nem akarja megér­teni, s a­helyett, hogy saját állításait érvekkel vé­dené vagy a mieinket érvekkel c­áfolná, úgy tesz mint a makranczos gyermek, a­kinek összes ek­adatolása, összes érvelése csak abból áll: „csak azért sem!“ így tesz 41- ar is, a­ki válaszában egy kis­sé más hangon ismétli mind­azt, a­mit első czik­­kében mondott, és főleg a vita alapját képező fő­­szbí­ai hivatalt illetőleg észre sem látszik venni azt, a­mit mi bátorkodtunk már egyszer felhozni ezen állításai ellen. Minek is csúfolná a mi érve­inket ? elég, ha olyan lumen, mint ő, másodszor is azt mondja, „csak azért sem !“ezzel be van bi­zonyítva minden. Először azon általános elv mellett kardosko­dik, hogy a közigazgatási központ egyesítve le­gyen a törvénykezési központtal, s ez alkalmat felhasználja annak kitüntetésére, hogy tud — gö­rögül is, mert így kiált fel: „ez képezi a közigaz­gatási tudomány alpháját!“ Itt úgy járt 44 mr, mint az egyszeri műveit ember, a­ki a Conservations Lexiconnak csak első lapjait tanulta meg. Ismeri az a-t, de úgy látszik a­l ig már nem jutott, mert akkor tudnia kellene, hogy ez általános elv csak úgy lehet hasznos és czélszerű, ha először egyáltalán alkalmazható (pe­dig említettem, hogy Pest megyében 3 túszék lévén 3 tvkezési központ van, holott 3 alispánságot szervezni absurdum volna,) és ha másodszor a gyakorlati életnek, a helyi viszonyok speciális ér­dekeinek is megfelel, pedig nem felelne meg, ha a tervezett 12—13 szolgabirói kerület helyett a minisztérium által megállapított 16 járásbíróság kedvéért 16 szolgabirói kerületet alkotnánk. Czikkének második részében Gulner úrnak egy mellesleg tett — s nem a főtárgyra vonatko­zó — megjegyzésével polemiisál egy hasábon át. Ez még a czikknek egyedüli része, melyben nem csak az „azért is“ szerepel, hanem egy kis okos­kodás is, noha itt is Gulner állításának eszik öt sorát tette polémiája tárgyául, s nem igen tartotta méltónak az öt sornak Gulner által felhozott indo­kolását figyelemre méltatni. Gulner úr részletesen fejtegetvén czikkében, miért tartja czélszerűbbnek, ha a szolgabirói kerületek székhelyei nem hatá­roztalak meg előre: részemről csak azt jegyzem meg, hogy a törvény e tárgyban csak annyit mond: „a kültisztviselő a kerületben köteles lak­ni,­ és hogy nézetem szerint a közigazgatásnál egyátalán nagyon csekély befolyással van az, hogy az egyes kerület székhelye meg van-e állapítva, vagy sem. Más a törvénykezési székhely, a­hova a lakosságnak saját és mások ügyeiben (mint ta­nú) legtöbbnyire személyesen kell elmennie, de közigazgatás alá eső ügyeit minden ember saját községe elöljáróságánál és a jegyző útján intézheti el a nélkül, hogy egy lépést is kellene tennie la­kóhelyéről, minélfogva alig érezhető különbséget fog tenni, ha a szolgabiró lakhelye néha-néha — legroszabb esetben hat évenként — változik; an­nál inkább, minthogy minden szolgabirónak úgy is kötelessége mennél gyakrabban jelenni meg kerülete községeiben. Vitánk alapját, a főszbitákat illetőleg azonban excellál 44 ur s itt akarja főleg megmutatni, hogy neki nem szükséges figyelembe venni mások érveit, me­lyekkel állításait megczáfolták, mert ő csalhatat­lan, mert ő mindent bebizonyít azzal, ha „csak azért is“ ismétli, a­mit egyszer már megczáfoltak. Egy szóval sem iparkodik megczáfolni a törvényre hivatkozásunkat, (a­mi persze a törvény világos szavai ellen bajos is volna,) hanem felül a magas paripára s azt mondja: „A törvény szól szolgabi­­rákról és semmiféle fő vagy közép, vagy alszol­gabirákról.“ Azt hiszem, a­ki olvasta csütörtökön megjelent czikkemet, meggyőződhetett róla, hogy a törvény ámbár specialiter nem említ is főszbi­et, mégis nekünk ad igazat. 44 arúgy látszik nem ol­vasta el e czikkemet, különben nem m­akran­­czosködnék. Teljes megnyugtatására azonban a múltkor mondottakon felül még idézem a köztör­vényhatósági törvény 62. § át, melynek utolsó pontja így szól: „Az egyes tisztviselők hagyomá­nyos nevei megtarthatók". Ilyen alaposan szól 44 úr arról, a miről vi­tatkozni akar. Azt mondja továbbá 4 4 m art hogy ő soha nem ismerheti el a megye azon jogát, „hogy a szki­ói hatáskört megcsonkítsa, s hogy közé és az alispán közé új közeget ékeljen be.“ Ebből ismét csak az látszik, hogy nem akar tudomással bírni arról, a­mit e tárgyban első czikkére válaszoltunk, sőt még azt a fáradságot sem vette magának, hogy a törvénynek általunk idézett §§-ait megnézte volna, mert tisztán kimu­tattuk, hogy a törvény szavai szerint, a szbb­ó teljesíti azon kötelességeket, melyeket a törvény és szabályrendeletek reá ruháznak. Hi­vatkozunk arra, hogy mutasson egy pontot is a községi vagy köztörvény­hatósági törvényben, a­mely pont azt kívánná, hogy a katona- és köz­munka­ügyek kivétel nélkül minden szolgabíró te­endőjét képezték. 44 ór a­helyett, hogy ezt tette volna, s hogy így megc­áfolt volna minket, a helyett beszél oly hatáskör megcsonkításáról, a­mely hatáskör mindeddig szabályozva nincs, a­me­lyet megállapítani még csak a létesítendő szabály­rendeletek feladata leend. Csalhatatlanságának büszke érzetében azután igy folytatja: „A ki azt mondja, hogy a köz­munka s katonai ügyek elvételével is a szlgabiró független a maga hatáskörében, s hogy ezen ügy­nek a főszolgabiróra való átruházása folytán nem támad egy uj közeg, annak a felfogását én cso­­l­dálni igen, de irigyelni nem tudom.“ Bizony pedig irigyelhetné, mert azt hiszem, ha a szolgabiróval nem rendelkezhetik a más ke­rületben levő (fő-) szolgabiró; ha a szbiró közvet­lenül érintkezik az alispánnal; ha ettől kapja uta­sításait, és ha intézkedései csakis ehez fellebbez­­hetők, ha egyátalán kerületében az alispánon, il­letőleg megyén kívül neki nem parancsol senki, akkor borzasztó elfogult felfogás kell ahhoz, hogy valaki mégis azt állíthassa: „csak azért sem első tisztviselő , csak azért sem független.“ Nem akarom ismételni, a­mit múltkori czik­­keimben a közmunka és katona ügyek járásonkén­­ti összpontosításának czélszerűségéről szóltam, de hogy lássuk, milyen kitűnően ért 44 úr a közigaz­gatáshoz, a­melynek nagy mestere gyanánt szeret­ne szerepelni, idézem következő sorait: „De a­mi engem illet, velem semmiféle megyei filosófus — s ha még oly nagy lumen volna is — el nem hi­tetheti azt, hogy bizonyos ügyeket (különösen a katonai és közmunkaügyeket) egy ember jobban elvégezhesse, mint három ; föltéve, hogy ez a há­rom is annyira képesített, mint amaz egy* 44 úr tehát az hiszi, hogy az ügyek gyor­sabban, és pontosabban intéztethetnek el, ha egy­egy sorozójárást három kfelé szakítunk, daczára annak, hogy az egész sorozójárásban csak egy­szer és csak egy helyen jön össze a polgári és katonai bizottság, azt hiszi, hogy sokkal prakti­­kusabb, ha az egész járás számára egy helyen tartott újonczozás és sorshúzás alkalmával egy tisztviselő helyett mind a háromnak ott kellene tölteni idejét, s azt hiszi, hogy az úgyis roppant pedantériát s pontosságot követelő katonai ügyek­ben sokkal kevesebb lesz a confusio, ha az egy sorozó járásra tartozó anyakönyveket három felé szakítjuk. Vagy azt hiszi talán, hogy jobb utaink len­nének, ha a közmunkaügyet egy ember helyett egy járásban háromra bízzuk ? Azt véli, hogy na­gyon gyors eljárás lehetne, ha az egy járási mérnökkel három szbbró rendelkeznék, s a mérnök nem tudná, hova forduljon, melyik utasításnak fe­leljen meg előbb ? Azt gondolja,­­hogy az egész járáson keresztül vonuló nagy védgátak, különö­sen veszély idején sokkal jobban fognak fentar­­tatni, ha egy ember helyett három bajlódik velük, s ha az egyik kerület kénytelen elhanyagolni a védgátat, mert nincs megfelelő úti alapja ? Úgy látszik, 44 urnak sem a közmunka rendszerről, sem az úti alapról fogalma sincs, mert különben ilyen állítással nem blameirozta volna magát. Pedig szerezhetett volna némi fogalmat, ha elolvassa Gul­ner Gyula czikkének erre vonatkozó részét, mi­előtt azt mondja: „csak azért is!“ Még igen sokat, részletes adatokat lehetne felhoznom e tárgyban, de megvallom restellek té­nyekkel, adott viszonyokkal, adatokkal és józan érvekkel vitatkozni oly ellenféllel, aki, mint a fen­tebbiekből is kitűnik, hogy azokat felfogni nem képes, és a­ki, míg első czikkében a megyét sze­mélyes érdekek pártolásával vádolta, most állítá­sai tarthatlanságának érzetében nem tud másként vitatkozni, mint a következő szylgyakorlattal, a­melylyel a Gulnerhez intézett, de az én állítása­imra is vonatkozó czikkét végezi : „Az "Ellenőr­ben is két czikket indított ár­va fejemre Rakovszky István úr, ki úgy látszik névtelensége alatt is egyik barátját vélte ben­nem találni. A fentebbiek után őt illető válaszom igen rövid lehet. Annak, a­ki a közmunka és közlekedési ügyeknek a főszolgabiróra való átru­­hálása után, a szolgabirót saját járásában mégis első tisztviselőnek tekinti, én csak azt a szerény tanácsot adhatom, indítson haladékalanul pert azon tanár ellen, a­ki az logikára tanította. Ezzel a magam részéről e tárgyban befejez­tem a vitát, s többet nem fogok válaszolni, mert okosabb dolgom is van, mint zabot hegyezni.“ Bizony igaza is van. Ilyen czikkezés után sokkal okosabban teszi, ha nem szól olyan dol­gokról, a­melyeknek csak alpháját érti, és azt is csak félig,­­ hanem elmeg zabot hegyezni. Rakovszky István.­­ Az „Ungarischer Lloyd” úgy értesül Ga­­steinból, hogy az osztrák császár hirdetett lá­togatása igen kétségessé vált. A két fejedelem majd csak a német császár elutazásakor fog ta­lálkozni a salzburgi pályaudvarban. Az említett lap tudósítója szerint sok hiú mentséget hoznak fel e programmváltoztatás okául, többi között, hogy Vil­mos császárnak nyugalomra és háborútlan gyógy­kezelésre van szüksége, hogy Gasteinban nincs elég hely az osztrák császár és kísérete számára s hogy Ferencz Józsefet szomorú emlékek tartják távol Gasteintól. Hogy mindez okok nem fejezik ki az igazságot, nem szorul bővebb bizonyításra. A valódi okokat eltalálni nehéz, de bizonyos, hogy a látogatás elmaradása a legroszabb benyomást kel­tené — a levelező szerint. Beust, kinek állása a Németországgal szemben fennálló jelen viszonyok fenmaradásától függ, telhetőleg igyekszik uralkodó­ját viszontlátogatásra bírni, és hogy utolsó kísérle­tet tegyen, szükség esetén Ischlbe fog rándulni. Különben a jelenleg Gasteinban tartóz­kodó két kanc­ellár gyakran és szívélyesen érint­kezik egymással, de saját képein tárgyalásokról, mint állítják nincs szó, és csak oly átalános be­szélgetésekre szorítkoznak, melyek a két állam közti jelen barátságos viszony erősbítését és a mindkét részről proklamált békepolitika fenntartá­sát czélozzák. A díszebéden, melyet Vilmos császár Ferencz József császár születésnapján adott, a né­met császár császári barátjának egészségére ürité poharát, mire Beust gróf uralkodója megbízásából Vilmos császár egészségére szóló pohárköszöntéssel felett* . Az osztrák v­á­l­as­zt­ás­i m­o­zga­­­­galmakhoz. A morva nagybirtokosok „alkot­­mányhű“ része egy választási fölhívást bocsátott ki, melyben a többi közt ki van mondva, hogy a párt nem fog helyeselni oly törekvést, mely a biroda­lom egységes erejét veszélyeztetné, és hogy min­den erejéből ellen fog állni az egyes tartományok különállását illető igyekezetnek. Az alkotmányhű nagybirtokosok jelöltjei azok, kik a múlt választás alatt voltak. Mintegy közvetitőül lép föl Mitrowsky gr. s egy választási lis­tát köröztet, melyen 10 alkot­mányha­n 15 feudális név van. Gráczban azon szempontból indulván ki, hogy a landtagok feloszlatása még nem volt indokolt, a képviselők megbízását nem tekintik lejártnak s azért a volt képviselőket ismét meg fogják vá­lasztani. A stájerországi közpár­ti választási bizottság szintén kibocsátó „felhívását“ s a polgárokat az erők egyesítésére szólítja föl, mert „sok az, ami koczkán forog.“ Bécsben a különféle politikai egyletek üléseznek s alakítanak agitionális bizottságo­kat — és dörögnek hangzatos frázisokat a „né­metség elnyomása“ s az „alkotmány megsértése“ ellen.* A bécsi községtanács és Hohenwart gr. közt összeütközés történt. Az ok, mely a községtanácsot a politikai tér­re terelte, a következő: Hohenwart gróf, hogy az alsóbb osztályokat is megnyerje maga részére, a bécsi tanácsnak meghagyta, hogy azon személye­ket is vegye be a választói lajstromokba, kik az országos (landesfürstlich) adópótlékkal együtt mind­össze legalább 21 fi­a adót fizetnek. Eddig az alkot­mány fenállása óta a számítás mindig az említett pótlék betudása nélkül történt; igaz, hogy ez által ezer és ezer személy kizáratott a választásból, míg most annak élvezetébe jutnak. Ekként a tény ma­gában véve örvendetes lenne, a községtanács va­lóban ötször is kérvényezte ezt, azonban mindig eredménytelenül. Midőn az országgyűlés oly tör­vényt szavazott meg, melynek ezélja a választók számának szaporítása volt, az előbbi miniszterek­nek sikerült kivinni, hogy e törvény a korona szentesítését meg nem nyerte. Miután a kormány a választásjog kitágítását eddig alkotmányos úton nem vitte ki, most ezt az oktrojálás útján kívánja keresztül hajtani. Felder polgármester tiltakozott az alkotmány­­ellenes rendelet ellen, és tartózkodott oly rendelet végrehajtásától, mely meggyőződése szerint az al­kotmányba ütközik. Ha a kormány mégis kívánja a rendeletet végrehajtani, ám tegye, de ő nem fog osztozkodni a felelősségben, így nyilatkozott Fel­der a községtanácshoz írt levelében, és míg ő másnap Rauscher bíbornoknál volt ő felsége szüle­tésnapjára adott diszebéden, addig a községtanács­ban e tárgy felett zajos vita eredt. A heves vita, melyben Luszkai­dl is a kor­mány ellen szólt, azzal végződött, hogy az egész tárgy újra a jogügyi bizottmányhoz utasíttatott, melynek feladata tesz a rendelet alkotmányszerű­­­ségét megvitatni. — Orosz hódítások Közép-Ázsiában. A „Ruszky Invalid“ részletes jelentést hoz egy, a múlt hóban jó sikerrel befejezett orosz hadjáratra , melyet f. évi május első felében Kolpakovszky tábornok tur­­kesztáni kormányzó a tarancsi, illetőleg kuldzsai zultán ellen indított. A nevezett fejedelem az In­valid szerint, már régen ellenséges indulattal vi­seltetett Oroszország iránt, alattvalói által hábor­­gattatta a szemirjecsenszki orosz határ­őrcsapa­tokat s midőn f. év tavaszán Kolpakovszky tábor­nok visszakövetelte tőle a kuldzsai területre meg­szökött orosz kirgizeket, reclamatióira választ sem adva követeit tettleg bántak­oaztatta. Ez szolgálta­tott okot a hadjáratra. Kolpakovszky május elején két alezredes és egy őrnagy vezérlete alatt három hadcsapatot indított a tarancsi terület ellen. Az összes orosz haderő gyalogság , kozák, lovas­ság 8 tüzérségben körülbelül 4000 emberből ál­lott, s jóllehet az ellenség aránytalanul túlszámban volt, több apró és nagyobb csatákat viva győzel­mesen előre nyomult, május 18-án Mazara erődöt elfoglalta, a­hol fegyverek és élelmi­szerekben roppant nagy zsákmány került kezébe. A döntő csaták Akkentnél június 16-án, Algmánál június 28 án, a­hol az ellenség összes tábora és 23 erős­ségi ágyú az oroszok kezébe esett, továbbá Csin­osa—c­ordzs és Szujdun várak alatt vivattak. A Szujdánnál szenvedett megveretés után, a­hol maga Kolpakovszky tábornok személyesen pa­­rancsnokolt, a kuldzsai zultán julius 3 án az orosz táborba jött s kegyelemre megadta magát julius 4 én pedig Kolpakovszky Kuldzsa fővárosába vonult be, melyben 21 ágyút s nagy mennyiségű fegyvert és egyéb hadi készletet kerített ha­talmába. Külföldi szemle, Pest, aug. 21. A franczia sajtót és közvéleményt kizárólag Rivet indítványa foglalkoztatja el annyira, hogy a commune pere csak középszerű sensatiót képes kelteni. A nemzetgyűlés bizottságaiban a leghevesebb viták me­rültek fel azon bizottság tag­jainak megválasztásánál, mely a kivetféle javaslat vizsgálásával volt megbízandó; a jelen volt 653 képviselő közül 340 a javaslat mellett 310 pedig ellene nyilatkozott. A bizottságok ezután következőleg választot­ták meg küldötteiket: az 1. bizottság megválasz­totta Benoist d’Azyt, a 2. Malleville marquist,­a 3. Vitetet, a 4. Ricardot, az 5. Calletet, a 6. Goular­­dot, a 7. Bottieaut, a 8. Moreaut, a 9. Boulét, a 10. Rivetet, all. S. M. Girardi­nt, a 12. Bertaul­­dot, a 13. Perrotot, a 14. Lavergnet, a 15- Dela­­court. — a megválasztott 15 küldött közöl hat pártolja csak Rivet indítványát u. m. Malleville, Ricard, Goulard, Moreau, Rivet és Berthold. A hivatalos lapban közelebb megjelent s alább olvasható közlemény egyik legfájdalmasabb és legszégyenteljesebb sebünket tárja fel, írja a Siécle. S míg oly polgárokat fogunk látni, kik aj­tóról ajtóra járnak koldulni egy-egy kis czifra rongyot, hasztalan írjuk zászlónkra a „köztársa­ság“ szót. A hivatalos lap hivatkozott közleménye így szól: A belügyér számtalan kérvényt kapott decoratiókért azon szolgálatok fejé­ben, melyeket egyes polgárok mint nemzetőrök a hazának tettek. A miniszter tudatja az illetőkkel, hogy ő az ily kérvényeket a hadügyérhez teszi át s csak akkor szokta kedvező értelemben elintézni, ha a hadügyértől vagyis ennek utján azon pa­rancsnoktól, kinek hadtestében az illető folya­modó alkalmazva volt, a kérvény ajánlólag érke­zik vissza. Az új párisi érsek emez esküt tette le legközelebb Thiers előtt: „Esküszöm és ígérem istennek, esküszöm a szent evangéliumra, hogy engedelmes és hű maradok a kormányhoz, melyet a franczia köztársaság alkotmánya állított fel. ígé­rem egyszersmind, hogy nem tartok fen semmi olyan összeköttetést, nem veszek részt semminemű tanácskozásban, nem leszek tagja semmi oly li­­guának sem ven­ az országban, a ku­lffilben, mely a közcsendet veszélyeztetné, és ha egyház­megyémben avagy másutt valamely az állam ellen irányzott cselszövényről értesülök, azt legott tuda­tom a kormánynyal.“ Az orosz hivatalos lap egy czáriuházt közöl, mely St. Pétervár városát elkülönzi a kor­mányzóságtól s külön hatóságot állít fel a szék­város számára. A rendőrfőnökség eltöröltetik s a városi kormányzat és rendőri ügy vezetése egy városi főnök kezébe tétetik le. A párisi lapokból, Párisban azon hir terjedt el, hogy a bona­­partisták tüntetésszerüleg szándékoznak meg­ünnepelni aug. 15-ét. A kormány megkettőztette a katonai őrjáratokat, de a féli demonstratio elma­radt és Páris nyugalma egy csöppet sem lett meg­zavarva. Egyedül a St. Augusztin egyházban tar­tatott Te Deum a letűnt császárság tiszteletére, melyben részt vettek többen a bukott rendszer főbb­jei közül, mint Roucer, Bébié, Pinard, Billault volt miniszterek, Castelnau tábornok, Casablanca, Ge­­vini corsicai képviselő, Abatucci volt államtaná­­csos; továbbá a „Peuple frangais“ összes szerkesz­tősége, Dupont a Constitutionel szerkesztőségének tagja Nieverkerke gróf és mások. Riv­et javaslata, mint a „Francais“ ér­tesül, a ministérium kebelében is ellenzékre talált. Tudni akarják, hogy Larcy, Cissey, és Pothuan a terv ellen nyilatkoztak, és Dufaure is kedvetlen­séggel nézi a kísérletet. A hivatalos lap közzéteszi azon törvényt,­mely eltörli a September 4-ei kormánynak a tiszti fokozatokra vonatkozó intézkedéseit. A had­ügyminiszter van megbízva azon tisztek jogc­ímeit ta­nulmányozni, kiknek állása a hadseregben tett szolgá­lataik és szerzett tiszti fokozatok szempontjából re­­visiónak lesz alávetve. E revisiót a nemzetgyűlés egy tizenöt tagú bizottsága fogja végezni, mely a hadügyminiszter meghallg­atása után végérvényesen fog határozni a kérdésben levő tisztek állása fölött. Mint a „Constitutionel“ írja, a belügyminisz­ter körrendeletben figyelmeztette a praefeteket, hogy aug. 15 én, szigorúan ügyeljenek minden III. Napóleon mellett vagy ellen történő tüntetés meggátlására. A nemzetgyűlés kezdeményezési bizottsága tárgyalás alá vette Hervet de Saisy­­javaslatát, mely az ellenség által elpusztított városok kárpót­lására a korona gyémántjainak és ék­szereinek eladását indítványozza. A bizott­ság elhatározta a javaslat tekintetbe vételét és megbízta előadóját, hogy a nemzetgyűlés előtt in­dítványozza utalását a pénzügyi bizottsághoz. Ugyanazon bizottság vizsgálat alá vette vol­na Ordinaire és Millaud képviselőknek a lyoni ostromállapot megszüntetés­ét c­élzó törvényjavaslatát. A megvitatás elmaradt, miután a belügyminiszter megígérte, hogy nyolc­ nap alatt a nemzetgyűlés elé törvényjavaslatot terjeszt, mely az ostromállapotot, mindenütt, ha­ még fenn­áll, meg f­oja szüntetni. Thiers kihallgatáson fo­gadta Cremieuxt, és az algiri, az orani és a c­o­­stantinei főrabbineket, hogy meghallja vélemé­nyüket az algiri zsidók honosítása felől. A hadsereg újjászervezésév­el fog­lalkozó nemzetgyűlési bizottság legutóbbi ülésében meghallgatta előadójának jelentését a katonai törvény első czikkelyéről. Kíváncsian várják e jelentés közlé­sét, hogy tudhassák miként egyeztette össze az előadó Thiersnek és a bizottságunk szöges ellen­tétben álló nézeteit a helyettesítésre, a kötelező szolgálatra és a nemzetőrség feloszlatására vonat­kozólag. A végrehajtó hatalom főnökének egy rende­lete kimondja a lándzsás lovasezredek megszűntét, és a létező kilencz ily ezred közül hetet a dragonyosok, egyet a vadászok és egyet a huszárok közé oszt be. A commune pere. A haditörvényszék két előzetes ülésben a 18 communetag elleni terjedelmes vádiratot olvasván fel 1. hó - án megkezdette a vádlottak , a tanuk ki­hallgatását , legelől jött Ferré, ki nem várván védő ügyvédének Du­pont de Bassacnak védbeszédét, olvassa saját ké­szítményü önvédelmét, miközben a commune di­csőítésére tért át annyira, hogy Gaveau kormány­biztos kénytelennek érezte magát őt rendre uta­sítani. Ferré ezután saját ügyére szorítkozva fel­­tartóztatlanul olvasta végig védiratát. A különböző okmányok felolvasásakor, me­lyek Ferré aláírásával voltak ellátva, Ferré mind­egyiket magáénak ismeri, csak azt nem, mely a pénzügyőrségi palota felgyújtására vonatkozik, szakértők azonban ez aláírás valódiságát is beis­merik. Ferré a vallatás alatt Assyval együtt a legközönyösebben viselte magát. Assi kijelenti, hogy ő Pária ostroma előtt ki­lépett az Internationale ből, de beismeri, misze­rint a központi bizottságnak tagja volt s több ren­deletet írt alá; elmondja továbbá, hogy ő minden­kor ellenszegült annak, hogy a commune támadó­lag lépjen fel Versailles ellen s a mellett szólt, hogy Montmartreon foglaljanak védő állást és ez volt oka annak, miszerint ő (Assi) egy ízben a com­mune parancsára elfogatott. Assi Picardot is tanuul idéztetvén meg, ez elbeszéli, hogy a kormány tudván, miszerint Assi van megbízva a commune részéről a lőkészletek gyártásának főügyeletével s a különböző aknák ásatásával, rá akarta őt bírni, miszerint árulja el a commune, és e c­­élból alkudozásba bocsátkozott vele, de Assy hajthatlan maradt. Billioray Chanzyt hivatta meg tanánl, ki elbe­szélte, hogy midőn Láváiból a vasúton Versaillesba indult, a Parison átmenő vonatot a felkelők feltar­tóztatták , töbekkel együtt őt (Chanzyt) is elfog­ván a városházára, a közp. bizottság elé vezeték. A közp. bizottság itt azonnal kijelentette, hogy a tk. elfogatása az ő tudta nélkül történt s különö­sen egy szőke fiatal bizottsági tag védelmezésére Chanzy csakhamar szabadon bocsáttatott. Jourde felhozza, hogy a franczia bank m­­g­mentésére mindent megtett. Ploeuc a bank ideig­lenes igazgatója kihallgattatván, azon meglepő val­lomást teszi, hogy az ostrom alatt három milliárd frank volt a bankban, ezért ő volt a bank oly en­gedékeny a communis­ák iránt s fizetett ki nekik 16 milliót. Mik­őt a bank pénztárnoka vallja, hogy Jourde egy ízben a korona gyémán­tait követelte, mi megtagadtatván, fenyegetőzött, később ismét 500,000 frankot csikart ki, Jourde erre megjegyzi hogy ez aránylag csekély összeggel 8--10 milliót kimért meg a banknak, mert ha ő nincs, a com­mune­­­lfoglalja a bankot. Courbet oda nyilatkozik, miszerint ő azon hi­­szemmel lépett be a communebe, hogy sikerülni fog több kihágást megakadályozni s hogy előbb utóbb ki fog Paris Versaillessal egyezkedni; a po­litikai ügyekben ő nem igen vett részt a mi­den gondja a műkincsek megmentésére irányult és e tekintetben sokat is tett : a Vendoroe szobor meg- semmitését nem tanácsolta Dorian és Jules Simon Courbet javára tesznek vallomást.­­ Courbet ki­jelenti, hogy ő május hó elején lemondott s igy az utolsó napokban történtekbe be nem avat­k­od­t. Trinquet czipész, 35 éves, a politikai kiudónk egyik leghevesebb szónoka volt, majd a közbizton­sági bizottság tagjául választatván mindent meg­tett arra nézve, hogy az elkeseredést a versaillesi kormány ellen szítsa.­­ Trinquet nem is tagadja, hogy a templomok megkutatására, a kezesek sze­désére vonatkozó törvényre a egyebekre rá szava­zott; azt azonban tagadja, hogy a gyújtogatási rendeletekben részt vett volna, egyszersmind saj­nálkozását fejezi ki azon észlelet fölött, hogy most a kommune mindegyik tagja tisztázni igyekszik magát, társaira tol mindent a helyett, hogy férfia­san bevallaná részességét. Champy, 25 éves a klubbok egyik heves szónoka, majd mint a kommune tagja mindenben részt vett s mindenkor a leghevesebb kommunis­tákkal szavazott. Bevallja, hogy a kommune min­den ülésén részt vett, de tagadja, hogy a kezesek legyilkolására, avagy a gyújtogatásokra szavazott volna; ezek oly tények úgymond, a­melyeket a kommune többsége sohasem szavazott volna meg, a­melyek pusztán néhány ember elhatározásának eredménye gyanánt tekinthetők. Champy elbeszéli továbbá, hogy a máj. 21. a 11. városnegyed polgármesteri hivatalába men­­vén, ott néhány kollegája a fölött tanácskozott, hogy menekülhetési szempontból a porosz tisztek­kel kellene érintkezésbe tenniök magukat, mint a­kik rokonszenveznek a kommunistákkal, ehez ké­pest a vincennesi kapun még az­nap egy küldött­ség ment ki, a poroszok azonban azt válaszolták, hogy már minden késő, különben másnap menje­nek ki még egyszer. Másnap azonban társai már lángba borították az érintett negyed polgármesteri hivatalát; ő mind itt, mind egyébütt megakadá­lyozni s elfojtani igyekezett a tüzet. Régére állatorvos, mint commune-tag a párisi 5. városnegyed polgármesteri hivatalára delegálta­­tott, s ott is mardt egész a felkelés elnyomásáig. Kiemeli, hogy ő a kezesek elfogatásában s a gyujtogatási rendeletek kiadásában részt nem vett, s hogy mindent megtett, miszerint negyedének nemzetőrsége támadóan fel ne lépjen az utczai harczokban, sőt hogy a védelemről is mondjon le; fő gondja volt továbbá, hogy negyedében a középü­letek és templomok sértetlenül maradjanak.­­ Végül kijelenti, miszerint a commune sem a keze­sek kivégezését, sem különösen a gyújtogatásokat nem rendelte el, s hogy mindez a nemzatőri foe­­deratió műve volt, mely ellen a commune min sem tehetett. Lullier 33 éves volt tengerész tiszt, tagadja, hogy ő tagja lenne az Internationalnak, s hogy “egész márcz. 18-áig valamely tettleges szerepet vitt volna, noha egyik bellevillei ezred már ko­rábban parancsnokául választotta, s a commune ezredessé nevezte ki. E tájban azonban az összes felkelő sereg fővezérségével kínálták meg, mit ő visszautasítván Garibaldit hozta javaslatba. Ezután hosszasan fejtegeti haditervét, melyet a versaillesi csapatok ellenében a communenek benyújtott, mely azt azonban el nem fogadta, noha a terv kitűnő volt Majd elbeszéli kérkedve, hogy egy ideig valóságos dictaturát gyakorolt, s hogy Chanzy tk. kiszabadí­tására mindent megtett. A vendeőme­téri katastro­­pba alkalmával el volt zárva s ezért nem ő, de Bergeret tk. felelős, ki akkor a téren parancs­nokolt. Tagadja, hogy ő csapatokat­ toborzott vol­na, vagy parancsnokul tolta volna fel magát, mint­hogy a felkelők maguk kérték őt fi­­ vezér­lésökre. Kiemeli, hogy ő többizben mind a lapokban, mind a sajtóban hevesen megtámadta a commune tag­jait s kész volt a communet megbuktatni. Biharmegyéből, Biharmegye szervezési javaslatából ed­­digelé még csak az alispáni hatáskör szabályozása fekszik előttünk. Felemlítjük ebből a követke­zőket : A törvényben elősoroltakon kivü­l az alispáni hatáskörhöz tartoznak a közmunkaerőnek, illetőleg az abból befolyt váltsági öszvegnek, a közgyűlés rendelkezéséhez képest — czélszerű felhasználása iránti intézkedés; — a pénzben is kiutalványozás­ra, s ezen pénztár feletti őrködés; — azonban a közgyűlés előleges felhatalmazása nélkül, csak meghatározott összeg erejéig utalványozhat. Az utak, hidak jó karban tartása feletti főfelügyelet, s vizáradások következtében a parti lakosok sze­mélyes és vagyoni biztosítása iránti intézkedés. — Katona s honvéd njonczozás, valamint az ide vontkozó előmunkálatok iránti intézkedés; továbbá a szabadságos katonák berendelése, pótsorozás eszközlése, szabadságolás, elbocsátás s nősülés iránti kérvények tárgyalása,­­ eredményhez jutta­tása. — A megye épületeire, azok jó karban tar­tására, — a hivatal helyiségekben lévő szerelvé­nyekre, bútorokra s azok időnkénti javítására, — a várnagy közvetítése melletti főfelügyelet s in­tézkedés , valamint a központi és vidéki megyei épületeknek tűzkár elleni biztosítása. A megyei szolgák, hajdúk, csendőrök ruházata, irodai szük­ségletek s a szolgaszemélyzet által használandó szerelvények s eszközöknek — a mennyire lehet­séges — közgyűlési utasítás értelmébeni beszerzé­se. A megyei közkórház igazgatásában főfelügye­let s annak érdekében intézkedés; annak állapo­táról minden év végével tüzetes s a pénztár állá­sára is kiterjedő jelentéstétel; — ide értetvén az élesdi kórház is, mely mint a megyeinek fiókja, azzal a megyei határozat szerint ugyanegy kor­mányzat alatt áll. Az első alispán, mint a megyé­nek választott kormányzó tisztviselője, a közigaz­gatás tulajdonképeni keretébe tartozó ügyeket in­tézi. Miután a házi pénztárnak havonkénti felül­vizsgálata a kormányzó alispán törvény szabta kö­telességei közé tartozik ,­­ a tárgy rokon termé­szeténél fogva felhatalmaztatik, illetőleg utasitatik, hogy amennyiben a közmunka iránti intézkedés, és a közkórház feletti felügyelet a 2-ik alispáni tárnához soroztatnék, úgy a közmunka, mint a kórházi alap pénztárát időszakonként megvizsgál­hassa és megvizsgálja. Azon tárgyak, melyek a 2 ik alispán által lesznek intézendők, előzőleg egyszer mindenkorra meg nem jelölteknek, hanem esetről-esetre, a tisztújítások alkalmával, az elválasztandó egyéni­ség korábbi foglakozásához vagy szakismeretéhe képest fognak meghatároztatni, illetőleg tárcza­ szerint elkülönítetni. A 2-ik alispán a tárczájához beosztandó ügyekben önállólag intézkedik , s in­tézkedéseiért úgy az állam-kormány, mint a me­gye közönsége irányában személyes felelősséggel tartozik. — Egyébként az első alispán távolléte, akadályoztatása, vagy az első alispáni szék meg­­ürülése esetében a megyének­­összes kormányzását vezeti.* A biharmegyei balközép­ pártnak f. évi jul. 18-án tartott tanácskozmánya által a margittai vá­lasztó­kerületben a balközéppárt alválasztmánya megválasztásának eszközlésére kiküldött párttag, Gyakolay Antal mai napon az előre meghirdetett időben d. e. 11 órakor a köz helyiségében a ta­­nácskozmányt nagy számú tagok­ jelenlétében meg­nyitván s a tanúsított érdekeltséget megköszönve a megjelenteket üdvözölte, kimerítő beszédében in­dokolta, a pártoknak mi okból kell szervezkedni, s ha kétségbe nem veheti is, hogy minden párt czélja a közhaza boldogsága, az eltérő út és esz­közök teszik azt szükségessé, s minthogy e párt­nak határozott programmja van, minden honpolgár hozzá csatlakozhatik, ha meggyőződésével azonos, vagy azt legjobban megközelíti, — elmondotta s fel is olvasta azon pontokat, melyek az albizott­ságnak választását egyenesen a választó­kerület párttagjai megállapodásának tartotta fel s először is felhívta a párt tagjait határozathozatalra a fe­lett: az elnök és 4 tagból álló azon albizottságot akarják-e ma megválasztani, mely bizottságnak tagjai minőségüknél fogva a központi bizottság tagjaivá válnak, vagy egyúttal ezen albizottságba a helyi viszonyok követelése szerint több tagokat is fognak megválasztani ? Lovász Gábor indokolt indítványára az első fogadtatott el s kimondatott, hogy a megválasz­tott 5 tag s ezek mellé választandó jegyző e vá­lasztó­kerületben lakó párttagokat újból összehíván akkoron fognak e tekintetben határozni, illetőleg a bizottságot is meg fogják vála­sztani, miután he­lyi érdek nemcsak megkívánja ezt, de ez után fogják a községekben a pártot is szervezni. A slívsztalos lapból. A m. kir. pénzügyminiszter Csurdy Ferenc s­zombori m. kir. jószág-igazgatósági írnokot a kis-aztapári m. kir. szimtartósághoz ellenőrré nevezte ki. A pécsi m. kir. pénzügyigazgatásig részéről Spehár Alajos adóhivatali tisztté, Mészáros Károly és Hantossy Ist­ván pedig adóhivatali Stgidtisztekké neveztettek ki. A pesti m. kir. pénzügyi igazgatóság Krúdy István III. osztályú szimtisztet, a pesti m. kir. közp. dohány raktárhoz tisztté nevezte ki.

Next