Ellenőr, 1871. szeptember (3. évfolyam, 339-363. szám)
1871-09-26 / 359. szám
de nem ma, l ott"'r Előfizetési árak Egész évrs . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre .6 frt. — kr. Félévre ... 10 n — „ Egy hónapra . 1 , 10 , Egyen szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlőnk, ám nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 359. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamációk Légrády testvérek Irodájába (nádor-utcaa 0. as.) intézendők. Kedd, szeptember 26. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utoza 6. szám. (Légrády testvérek irodájában). ki előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két sas utesa létx. ála intésen dőkt. III. évfolyam. else „Ellenőr“ óra egy évre .... 20 forint — kr. félévre..........................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két sas utcza 14. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „ellenízr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni postai utalványozás által. A negyedévi előfizetések megtorlódása sok munkát adván a posta- és kiadó-hivataloknak, kérjük a közönséget, méltóztassék megrendeléseit s illetőleg ezeknek megújítását minél korábban tenni meg, nehogy a lap vételében fenakadást vagy késedelmet tapasztaljon. Vidéki nézet a horvát országgyűlés elnapolásáról. Megeshetik, hogy azon gyanúsítások után, melyekkel az ellenzék és az ellenzéki sajtó a horvát kérdésbeni felszólalás miatt illethezett, e lapok 1. szerkesztője időnkívülinek fogja találni, hogy az „Ellenőr“ a horvát országgyűlés elnapolásával újabban foglalkozzék. Miután minden ember szereti kerülni a méltatlan ráfogásokat, nem volna ebben semmi különös. Azt hiszem azonban mégis, hogy a szerkesztő úr velem együtt azon nézetnek lévén híve, hogy semmi méltatlankodás, semmi ráfogás és gyanúsítás nem szabad, hogy elijesszen bennünket az igaznak megmondásától, helyet fog adni lapjában jelen sorataimnak. I Őszintén mondom, hogy bár sokat láttam már a mostani kormány által elkövettetni olyat is, amit lehetetlennek tartottam, mégis meglepett ezen elnapolás által követett eljárása. Olvastam a kormánypárti lapokban, hogy a horvát nemzeti párt, mely az utóbbi választásoknál felülkerekedett, sz. István koronája épségének ellensége, hogy az ország területi épsége ellen törekszik. Szomorú dolog ha úgy van, de még eddig csak puszta föltevés, mert egyes párttagok nyilatkozata még nem bizonyíték, a párt pedig hitelesen és hivatalosan a mai napig nem nyilatkozhatott. Látva és hallva mindezeket, vidéki felfogásommal azt gondoltam, hogy az alkotmányos kormány mielőbb alkalmat fog adni a megválasztottaknak, hogy mint országgyűlés nyilatkozzanak. Azt hittem, hogy e nyilatkozat vagy meg fogja cáfolni a terjesztett vészhíreket, vagy ha igazolja azokat, akkor fog a kormány az alkotmány és törvényellenes tényekkel szemben alkotmányos és törvényes hatalmával föllépni, bizton számíthatva ekkor e haza minden hit fiának helyeslésére, pártkülönbség nélkül. Hitemben azonban csalódtam. E csalódás mindenekelőtt arról győzött meg, hogy nem jó az, ha valaki szemet hunyva kisebb tények előtt is, a jót akarja föltenni. Én ugyanis minden ezelőtt történtek daczára azt tettem föl, hogy kormányunk okult a Schmerling korszak példáján, hogy megtanulta, mit nem szabad tenni egy alkotmányos, egy tapintatos kormánynak, és ime most azt kell látnom,hogy okulás helyett mit sem tanult azon idők kormányából, s hogy azon utat követi a horvátokkal szemben, amelyet az osztrák követett velünk szemben. Csodálatos, hogy nem nyitja föl szemeit, a tudat sem, miszerint azon után ama kormány teljes fiascot aratott! Azon föltevésben, hogy roszat fognának cselekedni, megtagadja a nép választottaitól, hogy összejöhessenek, s a közös országgyűlésen szerepelteti azokat, kik — nem vonom kétségbe — igen derék emberek, de ma már senkit és semmit nem képviselnek. Ily után lábbal tiporja az alkotmányosságot magát, illusióvá teszi ezt, és azok melletti rokonszenvezésre kényszeríti az alkotmányos intézmények barátait, kiket — ha csakugyan úgy viselnék magukat, mint a kormány orgánumai hirdetik — egyhangúlag el fognának ítélni. Alig lehet politikában nagyobb ügyetlenség, mint az, ha a jogot, az igazságot ellenfeleink mellé állítjuk. Ezt teszi pedig a kormány ma a horvát nemzeti párttal szemben. Sokat gondolkoztam azon, mi lehet oka, hogy az Andrásy-kormány ily alkotmányellenes és egyszersmind ily ügyetlen eljárást követ , nem hihetve, hogy a velünk szemben oly csúfosan megbukott kiéheztetési és megpuhítási politikával akarna csak kísérletet tenni. A felelet erre rövid, de leverő. A pillanatnyi sikernek áldozza fel a jövendőt. Ellenzéki irányú horvát képviselők kétségessé tehetnék többségét a képviselőházban, hogy ez ne történjék, lábbal tapodja az alkotmányos elveket, és feláldozza a jövendőt. Feláldozza, mert ha igaz mindazon rész a horvát nemzeti pártról, amit róla a kormány orgánumai beszélnek, ezen eljárás mint igaztalan és az alkotmányosság elveibe ütköző erőt, életet kölcsönöz a rosz szellemnek, — melyet, ha csakugyan létezik — jogos, alkotmányos eljárás mellett meg lehetett volna semmisíteni. Na, de ily módon a többségéről biztos kormány keresztül viheti mindazt, amit akar, csinálhat törvényeket, amelyek többségét — hite szerint — a jövőben is biztosítani fogják, és ha ez meglesz, „Mein Liebchen was willst du noch mehr ?“ Alkotmányos elv, jogi fogalom, Horvátország valódi megnyerése: mi az szemben az Andrásy-kormány fennmaradásának biztosításával ? És mégis az ellenzék keresi tiltott utakon — a Napló, Reform és consortes szerint a többséget. Dunai: Tisztelt barátunk annyira fején találta a szeget, hogy nézeteihez nem adhatunk egyebet azon biztosításunknál, miszerint teljesen egyetértünk azokkal. Szerkesztő: — A Reform tüzetes tárgyalás alá vette a bankügyés valuta helyreállításáról egyik tisztelt barátunk által közrebocsátott nézeteket. Bírálatáról — mely még nincs befejezve — számot ad illető rovatunk. Van azonban egy előleges következtése, mely tévedés, habár indokolható. Ezt itt igazítjuk helyre. Tisztelt laptársunk ugyanis, azon észrevétellel kezdi meg bírálatát, hogy a kérdésbeni közlemények „kétségkívül azon eszméket tartalmazzák, melyek mellett az ellenzék is síkra szálland.“ Ha e jövendölés csak azt akarja mondani, hogy a hazánk pénzügyi jövendőjének egésséges és szilárd alapokra fektetését czélzó tervezet indítványozójával — az általa hangsúlyozott feltételek teljesülésének biztosítását kikötve — egyetértene, adandó alkalommal, pártunk országgyűlési egész képviselete is, az ilyen jövendölést beteljesedhetőnek tartjuk mi is. Ha azonban a Reform jóslata egy jövendő esély valószínűségére azon feltevésből utalt, hogy a kérdésbeni tervezet nem egyéni nézet most sem, hanem párt-megállapodás kifejezése máris, akkor tisztelt laptársunk téved. A „bankügy és valuta helyreállításáról“ értekező czikksorozat tisztán egyéni nézeteket fejezett ki a fontos ügy feletti eszmesurlódás és fogalomtisztulás előmozdítására. Sem pártinitiativa, sem párt-megállapodás a kérdésbeli közlemények eredetére nem gyakorolt legkisebb befolyást is. És ezt a bank ügy és valuta helyreállításáról szóló czikkek írójának kivonatára , egyenes megbízásából jelentjük ki. Szerkesztő: A válság Ausztriában. .. (M.) Tehát, egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz s nekünk, ha tanácsos volna is átalában a beavatkozás politikája az osztrák ügyek irányában, már csak azért sem lehetne akár egyik akár másik párthoz csatlakoznunk, mivel az elősorolt körülményeknél fogva természetellenes és egyszersmind veszélyes volna minden szorosabb viszony. Ha mi összeszűrjük a levet a németekkel, még inkább magunkra ingereljük az autonomistákat s akkor ők azután megkettőztetik a törekvést, hogy ellenünk lázítsák a szlávfalu nemzetiségeket; halálos ellenségül fognak tekinteni minket, kikkel pedig egy hajóban eveznek, a mennyiben állami, vagy akár tartományi önállóságért vívnak. S mit nyerünk a német barátság által ? Ideig óráig tartó fegyverszünetet, de ennek fejében tág kaput nyitunk a különben is oly nagy bajjal visszautasítható germanisatiónak, mely természetesen annál nagyobb lendületet nyerne a speciál barátság ürügye alatt. Másrészről veszélyes az autonomistákkal fűzendő szorosabb viszony azért, mert akkor lovat adunk saját nemzetiségeink alá, hogy ők is ugyanazon utón keressék a nemzetiségi kérdés megoldását, amelyen indították ez ügyet a Lajthán túl. Ott t. i. másodrendű szerepet játszván az önállóság és politikai szabadság, a fajok és nyelvek házalkodása áll az előtérben s mint a cseh nemzetiségi törvényjavaslatból láthatjuk, oly torzalakú intézményeket, eredményezett, milyeneknek megkisértéséből „nem instálunk.“ A landtagnak nemzetiségi curiái, a választókerületeknek nyelvek szerint alakítása, status in statu-féle irány, melybe ott a nemzetiségi kérdés tereltetik, oly valami, mi a szorosabb barátsági érintkezés folytán itt is napirendre kerülne. Csak baj és veszély fenyeget akármelyik oldalra hajlunk szorosabb szövetkezés és közös cselekvés czéljából. De ha összetett kézzel nézzük az ottani dolgokat, anynyira összezavarodhatnak az ügyek Lajthántól, hogy utóvégre teljesen megakad a közös ügyes birodalmi szervezet működése s kimaradunk szépen akarva nem akarva a 67-iki műnek keretéből. Ezen tekintet okvetlen oda tereli a deákpártot, hogy akarva nem akarva előbb-utóbb beleharapjon a savanyu almába. S bármennyire defavonáltatik is legújabban ismét minden beavatkozás, nem tagadtatik az, hogy fen van tartva „annak idejére'“ S nem lehet tagadni azt sem, hogy már előre látható igen sok jelből, melyik párt lesz az, melyhez a deákpárt csatlakozni hajlandóbb. E párt a német alkotmányhívek pártja. S ha tekintetbe vesszük, hogy ezen párt volt az, melynek uralkodása alatt s közreműködésével köttetett meg az 1867-es kiegyenlítés ; ha tekintetbe vesszük, hogy ezen párttal alkottatott meg a dualismus rendszere, feloszlatván a szerepelt itt a magyarság ott a németség között; ha tekintetbe veszünk egyes újabb nyilatkozatokat és pártállási kísérleteket is : nagyon valószínű, hogy a deákpárt az osztrák-németek mérlegébe lesz hajlandó vetni saját súlyát. A delegációs, közösügyes alkotmány tettleg él több év óta a német párt uralkodása alatt, a többiek strikolása már próbált dolgunk s talált benne módot a deákpárt, hogy habár fictiókhoz folyamodva, kielégítesse magát a lajthántali alkotmányosság alapfeltételére nézve, reichsrath és delegatio inkább van biztosítva, ha az autonomisták és nem a németek tagadják meg közreműködésüket; a bécsi döntő körökben Hohenwart és társai állnak ugyan kegyben ez idő szerint, de ez ideig, óráig tarthat, s ama döntő körök természetes rokonszenve a németek irányában igen könnyen fölülkerekedhetik bármely perczben ; mindezen tekintetek oda fognak hatni okvetlenül, hogy a deákpárt és a magyar kormány előbb utóbb határozottan a német párthoz csatlakozzék az autonomisták ellen. Miután már azt is láthatjuk, hogy melyik azon párt, melyhez kormány és deákpárt, ha makacsul ragaszkodik az 1867-iki mű fentartásához, „annak idejében“ csatlakozni fog, nem kételkedhetünk a felett, hogy tettleg el fog térni a be nem avatkozás politikájától s fejünkre fogja vonni a beavatkozásnak veszedelmeit. A mostani viszonyok közt ez elkerülhetetlen. Csak egy mód van ennek elkerülésére. E mód Magyarország önállóságának helyreállítása. Váljunk el egymástól, ágytól és asztaltól s akkor azután németek és csehek, centralisták és autonomisták miattunk akár a fejükön tánczolhatnak. Akkor azután nem kell amiatt aggódni, össze fog-e jöhetni a reichsrath, össze lehet-e tákolni a delegátiót, s ha összejő, nem kell kutatni, váljon törvényesen, alkotmányosan van-e összeállítva, nem kell fictiókhoz folyamodni s szemet hunyás fogyatkozásaira. A mi dolgainkat az nem zavarja meg, ha ott fel van függesztve vagy el van törölve az alkotmányosság, nekünk mindegy akármit csinálnak. Századokon át megvoltunk mi alkotmányos állapotban, mig Lajthántul absolutismus uralkodott s azt tapasztaltuk, hogy az osztrák alkotmányos nera alatt semmivel sem voltunk kevésbé fenyegetve az osztrák-német centralisatió által, mint az absolutismus idejében. Nem mondom, hogy közönyös ránk nézve, milyen eszmék uralkodnak odaát, hiszen még az sem közönyös, más államokban s Európaszerte a felvilágosodás áll-e felül vagy a reactió , de biztos alapon nyugvó állami önállóság mellett nincs állapotunkra az ottani belviszonyoknak közvetlen befolyása. Meg volt mondva mindjárt az 1867-ki kiegyenlítés fölötti harcz kezdetén, hogy a realunió okvetlen maga után vonja azt, hogy egymásnak minden perczben útjában állunk s kölcsönösen szenvedünk bajaink miatt; meg volt mondva, hogy ily viszony mellett valamint szabad mozgásra, úgy nyugodalmas létre sem számíthatunk. S most viszonyunk Ausztriához egy uj, még pedig veszélyes complicatióval nehezedik. De ennek folytán közelebb vagyunk ugylátszik, mint valaha ahoz, hogy az 1867-ks műnek gyarlósága csattanósan bebizonyuljon. Egyszerre úgy találhatja magát Magyarország a közös ügyes állapottal, mint a hal a tóban, melynek vize lecsapoltatott. Szándékozik-e a deákpárt ennek bekövetkezését „minden áron“ elodázni, kerüljön bármibe ? Tehet kísérletet. Beavatkozhatik a lajthántali ügyekbe. S miután mindent összevéve mostani háttérbe szorulásának daczára is több esélye van Ausztriában a német pártnak, ehez igenis csatlakozhatik s felbiztathatja a bécsi döntő köröket, hogy vessenek véget erélyes fellépéssel a comédiának. Ha ama döntő körök komolyan akarják, most is gyakorolhatnak oly pressiót valamennyi tartományban, hogy kijátszhatják, sőt elhallgattathatják s ha nagyon is hangossá válnék, letorkolhatják az autonomista ellenzéket. Ez után most is legbiztosabb a reichsrath és delegátió összetákolása. Nagyjából szinleg meg lehet tartani bizonyos alkotmányos formákat s gróf Andrásy s a deákpárt fejei magokra fogják vállalni, hogy eloszlassák a magyar országgyűlési többség scrupulusait. Igaz, hogy halálos ellenségeinkké teszszük az autonomistákat, élükön a csehekkel, de — fönn lesz tartva az 1867 -ik évi mű. Ezt megkisérelheti. A kérdés csak az, mit szeret jobban a deákpárt, a hazát-e, vagy 1867-iki művét? Bizonyára a hazát. De hát akkor ne támadja meg most is folytonosan oly indulatossággal a baloldal programmját, mert egy szép reggel azon veheti észre magát, hogy akarva nem akarva ugyanazon Programm alapján áll. Kár tehát annyira leszólni, képtelenség nevetségesség színében állítani elő a baloldali politikát, mert kénytelenek lehetnek maguk is ugyanazt adoptálni. S hagyjanak fel azzal, hogy minket megtérítsenek, egyengessék inkább az utat, melyen maguknak is vissza kellhet vonulniok bizonyos eshetőségek között. Mi, ha eddig nem capacitáltattuk magunkat, bizonyosan nem fogjuk engedni most, midőn elveink győzelmére több kilátás van mint valaha volt. Hagyjanak föl azzal az ízetlen reformpártalakítási kisértgetéssel , épen közjogi része programmunknak az, melyet annál inkább előtérbe kell állítanunk, minél inkább hoz az idő újabb adalékokat a a közös ügyes állapot gyarlóságának bebizonyítására. Nyilatkozat. A „Pester Lloyd“ szombati esti lapja, ismertetvén a lajtántúli válságra vonatkozó lapvéleményeket, közli kivonatban „A válság Ausztriában“ czímű czikkeimnek I. számát, úgy adván elő tévezően annak tartalmát, mintha én ajánlanám a Magyarország részéről való nyílt és nyomatékos beavatkozást a lajtántúli ügyekbe. A tévedés onnan eredhetett, hogy az illető, egyszerű hírlapolvasók módja szerint csak átfutva olvasta említett czikkemet. Én nem, hogy ajánlanám a beavatkozást, ellenkezőleg calamitásnak tekintem, melyet azonban elkerülhetlenül fejünkre fog vonni a deákpárt, ha minden áron fenn akarja tartani a közösügyes delegátiós államszervezetet. Ha akként fejeztem ki magamat, hogy be kell avatkoznunk, ez csak azon kényszerhelyzetet jelezi, melynél fogva azt amit a politika terén a hatalom polczán ez idő szerint álló deákpárt tesz, az ország teszi s tetszik nem tetszik egyeseknek vagy pártoknak, mindnyájan részeseivé leszünk annak, a mi az ország részéről történik. Mocsáry Lajos: A főrendiház ma kedden, déli 19 órakor illést tart. Páris, szept. 21. (Saját levelezőnktől.) A poroszok Páris szomszédságából eltávoztak s a Seine megye helységei egy éves nyomorgatóiktól szabadultak meg. St. Denis tegnap estre világított örömében, ez volt a legkésőbb átadott pont. Ötven ember maradt legutoljára az erődben, melyet ugyanannyi franczia jött délben felváltani. A dobok megperdültek, a zászlók üdvözletre hajoltak teljes ünnepélyességgel.A német tiszt kezet szorított a francziával s a franczia hamiskásan mondta : viszontlátásig, a közeli viszontlátásig. Dijonban Goeben tábornok minden fegyver beszedését rendelte el, mivel két kilovagló orvost orgyilkosok golyóval sebesítettek meg. Ez helyes intézkedés a folyton ismétlődő kísérletekkel szemben és nem is oly gyűlöletes mint azon tiszt ténye, ki egyik községet kivonulások örömének tanúsítása miatt hatezer frank bírságra ítélt. A Seine megyéből kivonuló poroszok felszaporodott málhájukon (ennek módja ismeretes) árverés útján könnyítettek. Persze a francziák minden gunynyal kisérik a derék pakolókat, de elfeledik, hogy még megvetendőbb azon franczia, ki polgártársai elorzott vagyonát igyekezett olcsón megvenni s talán sajnálta nyereség leső lelke, hogy többet nem szereztek be az árverésre. A lapok említik, hogy aaktanyák kályháit is dobra ütötték. A porosz lapoknak azon híre, hogy a tárgyalások Amim báróval megszakadtak volna a „Patria“ szerint hamisak és annyira szállítandó le, hogy Amim báró betegsége és Rémusat külügyér távozása miatt szünetel. Ez utóbbi a Mont-Cenis megnyitásának ünnepélyén van. A poroszoknak fizetett hadikárpótlások arany pénzben történte itt oly szükségét idézte elő ezen pénznemnek, hogy egy százalék váltásdíjat vesznek, mi azt vélem egy pár nap múlva meg fog szűnni, mivel Poroszországban a napóleonarany két garassal olcsóbb rendes értékénél és a francia bank hitele, meg beváltási készsége csorbában. Daczára ennek a magas beváltás díjat az magyarázza meg, hogy a bank minden nap bizonyos összeget váltván be a csődület miatt igen bajos hozzájutni. Thierst különböző helyekre küldték a lapok szünidőzni, különösen Fontainebleanba költözé s Szerkesztésének hire volt elterjedve. Legújabb értesülések alapján Versaillesban marad. Thiers házából elhordott műkincsekből hatvan ládával fedeztek volna fel, azonban hely és körülményekről minden részlet hiányzik. A hadiszállításokban csalással vádoltak egyik feje elfogatott s az első vallatás alkalmával tett felfedezései folytán újabb botrányok lepleztettek volna le, mi az eredmény meg nem hiúsitásának czéljából még titokban tartatik. Lyonban foly a lefegyverzés, a rend nem zavartatott meg. Csupán a városház terén ácsorgó tömeg egy szerkesztőt ismert fel, ki a nemzetőrség ellen irt s egy ember szidalmazta ezért, mire a szerkesztő bottal felelt, mi a népet ingerültségbe hozta. S a töltött revolver mutogatása sem védi meg a kávéházba menekült szerkesztőt a már széket, asztalt, rombolni kezdő nép haragjától, ha a katonaság őrjárata idejében meg nem érkezik s a botozó szerkesztőt be nem kiséri. Páris városának kölcsönére 350 millióra a jövő hét keddjén fog megnyittatni az aláirás. Sikere bizonyos. A vidéki aláírók jelentékeny öszszegeket küldöttek a préfethez mesek mint illetéktelenhez czimzettek visszautasítottak. Say a „J d. Débats“ vezetését tényleg átvette. A becsületrend palota felépítésére 400 000 frankon felül írták alá. S még vagy 58,000 tag mit sem adakozott. Az aláírók közt találtak nagy összeggel 10,000 fre. Sina báró hazánkfiát, hasonló nagyságú összeggel Wallace Richard angol követet és a bőkezűség vádjával nem illethető Cambridgei angol királyi herceget 500 egész frankkal s. a. Rochefort tegnap került a haditörvényszék elé. Egy kis szürkülésen kívül más változás nem észlelhető rajta. Igen előkelően egész feketébe öltözve jelent meg. Magatartása nem csak nemes és határozott, hanem szerény is, mi az általános részvétet érdemelte ki. Hasonlót mondhatni hírlapíró társairól is. Még az improvizált helyek sem voltak elégségesek a közönség befogadására. Az előkelő hölgyvilág fényesen volt képviselve s a megelőző tárgyalások alatt egyszer sem voltak hasonlóan zsúfolva a karzatok. Rastoul orvos, ki deportatiora ítéltetett volt, a magány fogdában megörült. Ez alkalomból az összes szabadelvű sajtó felszólal a vizsgálati foglyokra szabott magány börtönben való letartóztatás ellen, melyet mint minősített büntetést csak ítélet után lehet jogosan alkalmazni. Rastoul orvos is deportatióra és nem magán fogságra lévén ítélve, a visszaélést erélyesen megróvják. A ház feloszlatását és a commune foglyok megkegyelmezését kérni minden nap egy halom kérelem érkezik. A kormány a fogdosások folytatásával felel. Tegnapról is négy jelentéktelen nemzetőr befogatását jelentik. Nem lesz érdektelen a franczia amnestiák statistikájábXII érv 13 pairial, 1810. marcz. 23—25 1814. apr. 23—26, 1815. jan. 13. 1816. jan. 12. jun. 2 és 19. 1817 aug. 13, 1825. máj. 26, 1830. aug. 26, 1837. máj. 8. 1840. apr. 30. 1848. febr. 29. apr. 17, máj. 1 és 5, 1859 aug. 16, 1869. aug 16, 1870. szept. 4. Ebből kitűnik, hogy a deportatióra ítéltek tíz évnél tovább szenvedték büntetésüket. A „Scandale“ lap első száma, mely Meauxban jelent meg, elkoboztatott. Két lap induland meg nemsokára, az első „L’Europe,“ politikai színezete ismeretlen, a másik Duvernois szerkesztése alatt „L'ordre" czímen. Hogy ez micsoda pártállása ? kérdésre azt feleli a „Charivari“ : „mi a rendet illeti, arról felelek én !“ U. G. — Idézünk alább egy ép oly jeles, mint lelkes czikket s ajánljuk olvasását minden hazaszerető magyar embernek. Irta Imre Sándor, debreczeni tanár, s megjelent a Révész Imre által kitünőleg szerkesztett „Figyelő“ szeptemberi füzetében. Két részre osztottuk, hogy átvehessük egészen, a terünkre torlódó tárgyak halmazának daczára is. S tesszük ezt a mély hatás folytán, melyet e czikk saját érzelmeinkre gyakorolt, s azon meggyőződéssel, hogy ép oly benyomást teend másokra is, ha nemzetüket szeretik. Németesedés, korcsosodás. 1. E panasz régi, de sohasem volt oly alapos és fontos mint ma. Midőn a magyar nemzet nyelvének s azzal együtt a nemzetnek elenyésztetését az absolutismus tervezte és munkába vette, a nemzet ezer éves alkotmánya s nagy tettek által kiküzdött függetlensége volt megtámadva, mi ellen írott törvénynyel harczolhattunk. Velünk volt a szabadság Istene s az igazság. Most a szabadság, társadalmi egyenlőség, népek ősi és természetet joga nevében özönlik ellenünk a fensőbb műveltség árja, és csendes de biztos hatással kezd elborítani bennünket. E mozgalomban nem lesz egy jogunk sem megtámadva, egy törvényczikkünk sem megsértve; a társadalmi szabadság s egyenlőség jogczimén szabad választás illet mindenkit ez idegen és a kevésbé művelt (!) hazai nyelv, vagy a műveltség és hazasság között. Oly körben készül a veszély fejünkre, melyet legkevésbé s e tekintetben épen nem fegyelmez a törvény: a családban, a magán és üzleti életben. A beszéd és nyelv nemzetisége, mint közmondás szerint a gondolatok,vámmentesek, egyéni tetszéstől függők,az országos törvény rendelkezésétől szabadok. Ekkor ellenünk fensőbb, szellemi erővel harczolnak, — és harczolnak részakarat nélkül s öntudatba ül, mint az időjárás harczol mezeink tenyészete ellen. Ily erő előtt egykor, legalább egyelőre, meghajlott az óriás római birodalom is, — noha az áramlat reá, általa anyagilag eltiport ellenfelétől jött. A mi ellenünk pedig egy szellemben és anyagiakban leghatalmasb nagy nemzet lesz, melynek nagyságáért s műveltsége üdvös irányáért a gondviselést áldanunk kell . . s igy ellenünket átkoznunk sem lehet ; sőt igazán vallva, ez ellenség csakis nemzeti