Ellenőr, 1871. szeptember (3. évfolyam, 339-363. szám)

1871-09-26 / 359. szám

de nem ma, l ott"'r Előfizetési árak Egész évrs . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre­­ .6 frt. — kr. Félévre ... 10 n — „­­ Egy hónapra . 1 , 10 , Egyen szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlőnk, ám nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 359. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamációk Légrády testvérek Irodájába (nádor-utcaa 0. as.) intézendők. Kedd, szeptember 26. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt­ tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utoza 6. szám. (Légrády testvérek irodájában). ki előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két­ sas utesa lé­­tx. ála intésen dőkt. III. évfolyam. else „Ellenőr“ óra egy évre .... 20 forint — kr. félévre..........................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két­ sas utcza 14. sz.) Százal­ék a könyvárusi utón történő meg­rendelése­k után az „e­llenízr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni p­o­s­t­a­i utalványozás által. A negyedévi előfizetések megtorlódása sok munkát adván a posta- és kiadó-hiva­taloknak, kérjük a közönséget, méltóztassék megrendeléseit s illetőleg ezeknek megújí­tását minél korábban tenni meg, nehogy a lap vételében fenakadást vagy ké­sedelmet tapasztaljon. Vidéki nézet a horvát országgyűlés elnapolásáról. Megeshetik, hogy azon gyanúsítások után, melyekkel az ellenzék és az ellenzéki sajtó a horvát kérdésbeni felszólalás miatt illet­hezett, e lapok 1. szerkesztője időnkívülinek fogja találni, hogy az „Ellenőr“ a horvát országgyűlés elnapolásával újabban foglal­kozzék. Miután minden ember szereti kerülni a méltatlan ráfogásokat, nem volna ebben semmi különös. Azt hiszem azonban mégis, hogy a szer­kesztő úr velem együtt azon nézetnek lé­­vé­n híve, hogy semmi méltatlankodás, sem­mi ráfogás és gyanúsítás nem szabad, hogy elijesszen bennünket az igaznak megmondá­­sától, helyet fog adni lapjában jelen sora­taimnak. I­ Őszintén mondom, hogy bár sokat lát­tam már a mostani kormány által elkövet­tetni olyat is, a­mit lehetetlennek tartottam, mégis meglepett ezen elnapolás által követett eljárása. Olvastam a kormánypárti lapokban, hogy a horvát nemzeti párt, mely az utób­bi választásoknál felülkerekedett, sz. István koronája épségének ellensége, hogy az or­szág területi épsége ellen törekszik. Szomorú dolog ha úgy van, de még eddig csak puszta föltevés, mert egyes párt­tagok nyilatkozata még nem bizonyíték, a párt pedig hitelesen és hivatalosan a mai napig nem nyilatkozhatott. Látva és hallva mindezeket, vidéki fel­fogásommal azt gondoltam, hogy az alkot­mányos kormány mielőbb alkalmat fog ad­ni a megválasztottaknak, hogy mint ország­gyűlés nyilatkozzanak. Azt hittem, hogy e nyilatkozat vagy meg fogja c­áfolni a terjesztett vészhíreket, vagy ha igazol­ja azokat, akkor fog a kormány az alkotmány és törvényellenes tényekkel szemben alkotmányos és törvényes hatalmával föllépni, bizton számíthatva ekkor e haza min­den hit fiának helyeslésére, pártkülönbség nélkül. Hitemben azonban csalódtam. E csaló­dás mindenekelőtt arról győzött meg, hogy nem jó az, ha valaki szemet hunyva kisebb tények előtt is, a jót akarja föl­tenni.­ Én ugyanis minden ezelőtt történtek daczára azt tettem föl, hogy kormányunk okult a Schmerling korszak példáján, hogy megtanulta, mit nem szabad tenni egy al­kotmányos, egy tapintatos kormánynak, és ime most azt kell látnom,hogy okulás helyett mit sem tanult azon idők kormányából, s hogy azon utat követi a horvátokkal szemben, a­melyet az osztrák követett velünk szemben. Csodálatos, hogy nem nyitja föl szemeit, a tudat sem, miszerint azon után ama kor­mány teljes fiascot aratott! Azon föltevésben, hogy roszat fogná­nak cselekedni, megtagadja a nép válasz­­tottaitól, hogy összejöhessenek, s a közös or­szággyűlésen szerepelteti azokat, kik — nem vonom kétségbe — igen derék emberek, de ma már senkit és semmit nem képviselnek. Ily után lábbal tiporja az alkotmá­nyosságot magát, illusióvá teszi ezt, és azok melletti rokonszenvezésre kényszeríti az alkotmányos intézmények barátait, ki­ket — ha csakugyan úgy viselnék magu­kat, mint a kormány orgánumai hirdetik — egyhangúlag el fognának ítélni. Alig lehet politikában nagyobb ügyet­lenség, mint az, ha a jogot, az igazságot ellenfeleink mellé állítjuk. Ezt teszi pedig a kormány ma a hor­vát nemzeti párttal szemben. Sokat gondolkoztam azon, mi lehet oka, hogy az Andrásy-kormány ily alkot­mányellenes és egyszersmind ily ügyetlen eljárást követ , nem hihetve, hogy a velünk szemben oly csúfosan megbukott kiéhezte­­tési és megpuhítási politikával akarna csak kísérletet tenni. A felelet erre rövid, de leverő. A pil­lanatnyi sikernek áldozza fel a jövendőt. Ellenzéki irányú horvát képviselők kétségessé tehetnék többségét a képviselő­házban, hogy ez ne történjék, lábbal tapodja az alkotmányos elveket, és feláldozza a jö­vendőt. Feláldozza, mert ha igaz mindazon rész a horvát nemzeti pártról, amit róla a kormány orgánumai beszélnek, ezen eljárás mint igaztalan és az alkotmányosság elvei­be ütköző­ erőt, életet kölcsönöz a rosz szel­lemnek, — melyet, ha csakugyan létezik — jogos, alkotmányos eljárás mellett meg lehetett volna semmisíteni. Na, de ily módon a többségéről biztos kormány keresztül viheti mindazt, a­mit akar, csinálhat törvényeket, a­melyek több­ségét — hite szerint — a jövőben is biz­tosítani fogják, és ha ez meg­lesz, „Mein Liebchen was willst du noch mehr ?“ Alkotmányos elv, jogi fogalom, Hor­vátország valódi megnyerése: mi az szem­ben az Andrásy-kormány fennmaradásának biztosításával ? És mégis az ellenzék keresi tiltott uta­kon — a Napló, Reform és consortes szerint a többséget. Dunai: Tisztelt barátunk annyira fején találta a sze­get, hogy nézeteihez nem adhatunk egyebet azon biztosításunknál, miszerint teljesen egyetértünk azokkal. Szerkesztő: — A Reform tüzetes tárgyalás alá vette a bankügyés valuta helyreállításáról egyik tisztelt barátunk által közrebocsátott nézete­ket. Bírálatáról — mely még nincs befejezve — s­zámot ad illető rovatunk. Van azonban egy előle­­ges következtése, mely tévedés, habár indokolható. Ezt itt igazítjuk helyre. Tisztelt laptársunk ugyanis, azon észrevétellel kezdi meg bírálatát, hogy a kér­désbeni közlemények „kétségkívül azon eszméket tartalmazzák, melyek mellett az ellenzék is síkra szálland.“ Ha e jövendölés csak azt akarja mondani, hogy a hazánk pénzügyi jövendőjének egésséges és szilárd alapokra fektetését czélzó tervezet indít­ványozójával — az általa hangsúlyozott feltételek teljesülésének biztosítását kikötve — egyetértene, adandó alkalommal, pártunk országgyűlési egész képviselete is, az ilyen jövendölést beteljesedhe­­tőnek tartjuk mi is. Ha azonban a Reform jós­lata egy jövendő esély valószínűségére azon felte­vésből utalt, hogy a kérdésbeni tervezet nem egyéni nézet most sem, hanem pár­t-m­e­g­á­l­la­pod­á­s kifejezése már­is, akkor tisztelt laptársunk téved. A „bankügy és valuta helyreállí­tás­ár­ól“ értekező czikksorozat t­i­s­z­t­á­n egyéni nézeteket fejezett ki a fontos ügy feletti esz­­mesurlódás és fogalomtisztulás előmozdítására. Sem pá­rti­nitiativa, sem párt-megálla­­p­o­d­á­s a kérdésbeli közlemények ere­detére nem gyakorolt legkisebb befolyást is. És ezt a bank ügy és valuta helyreáll­ításáról szóló czikkek írójának kivonatára , egyenes megbízásá­ból jelentjük ki. Szerkesztő: A válság Ausztriában. .. (M.) Tehát, egyik tizenkilenc­, másik egy híján húsz s nekünk, ha tanácsos vol­na is átalában a beavatkozás politikája az osztrák ügyek irányában, már csak azért sem lehetne akár egyik akár másik párthoz csat­lakoznunk, mivel az elősorolt körülmények­nél fogva természetellenes és egyszersmind veszélyes volna minden szorosabb viszony. Ha mi összeszűrjük a levet a németek­kel, még inkább magunkra ingereljük az autonomistákat s akkor ők azután megket­­tőztetik a törekvést, hogy ellenünk lázítsák a szlávfalu nemzetiségeket; halálos ellen­ségül fognak tekinteni minket, kikkel pedig egy hajóban eveznek, a mennyiben állami, vagy akár tartományi önállóságért vívnak. S mit nyerünk a német barátság által ? Ideig óráig tartó fegyverszünetet, de en­nek fejében tág kaput nyitunk a különben is oly nagy bajjal visszautasítható germa­­nisatiónak, mely természetesen annál na­gyobb lendületet nyerne a speciál­ barátság ürügye alatt. Másrészről veszélyes az auto­­nomistákkal fűzendő szorosabb viszony azért, mert akkor lovat adunk saját nemzetisé­geink alá, hogy ők is ugyanazon utón ke­ressék a nemzetiségi kérdés megoldását, a­melyen indították ez ügyet a Lajthán túl. Ott t. i. másodrendű szerepet játszván az önállóság és politikai szabadság, a fajok és nyelvek házalkodása áll az előtérben s mint a cseh nemzetiségi törvényjavaslatból lát­hatjuk, oly torzalakú intézményeket, eredmé­nyezett, milyeneknek megkisértéséből „nem instálunk.“ A landtagnak nemzetiségi curiái, a választókerületeknek nyelvek szerint alakítása, status in statu-féle irány, melybe ott a nemzetiségi kérdés tereltetik, oly valami, mi a szorosabb barátsági érintkezés folytán itt is napirendre kerülne. Csak baj és veszély fenyeget akárme­lyik oldalra hajlunk szorosabb szövetkezés és közös cselekvés czéljából. De ha össze­tett kézzel nézzük az ottani dolgokat, any­­nyira összezavarodhatnak az ügyek Lajthán­­tól, hogy utóvégre teljesen megakad a kö­zös ügyes birodalmi szervezet működése s kimaradunk szépen akarva nem akarva a 67-iki műnek keretéből. Ezen tekintet ok­vetlen oda tereli a deákpártot, hogy akar­va nem akarva előbb-utóbb beleharapjon a savanyu almába. S bármennyire defavonál­­tatik is legújabban ismét minden beavatko­zás, nem tagadtatik az, hogy fen van tartva „annak idejére'“ S nem lehet ta­gadni azt sem, hogy már előre látható igen sok jelből, melyik párt lesz az, melyhez a deákpárt csatlakozni hajlandóbb. E párt a német alkotmányhívek pártja. S ha tekintetbe vesszük, hogy ezen párt volt az, melynek uralkodása alatt s közre­működésével köttetett meg az 1867-es kie­gyenlítés ; ha tekintetbe vesszük, hogy ezen párttal alkottatott meg a dualismus rend­szere, feloszlatván a szerepelt itt a magyar­ság ott a németség között; ha tekintetbe veszünk egyes újabb nyilatkozatokat és párt­állási kísérleteket is : nagyon valószínű, hogy a deákpárt az osztrák-németek mérlegébe lesz hajlandó vetni saját súlyát. A delegá­­ciós, közösügyes alkotmány tettleg él több év óta a német párt uralkodása alatt, a többiek strikolása már próbált dolgunk s ta­lált benne módot a deákpárt, hogy habár fictiókhoz folyamodva, kielégítesse magát a lajthántali alkotmányosság alapfeltételére néz­ve, reichsrath és delegatio inkább van biz­tosítva, ha az autonomisták és nem a néme­tek tagadják meg közreműködésüket; a bé­csi döntő körökben Hohenwart és társai áll­nak ugyan kegyben ez idő szerint, de ez ideig, óráig tarthat, s ama döntő körök ter­mészetes rokonszenve a németek irányában igen könnyen fölülkerekedhetik bármely perczben ; mindezen tekintetek oda fognak hatni okvetlenül, hogy a deákpárt és a ma­gyar kormány előbb utóbb határozottan a német párthoz csatlakozzék az autonomisták ellen. Miután már azt is láthatjuk, hogy me­lyik azon párt, melyhez kormány és deák­párt, ha makacsul ragaszkodik az 1867-iki mű fentartásához, „annak idejében“ csatla­kozni fog, nem kételkedhetünk a felett, hogy tettleg el fog térni a be nem avatkozás po­litikájától s fejünkre fogja vonni a beavat­kozásnak veszedelmeit. A mostani viszonyok közt ez elkerülhetetlen. Csak egy mód van ennek elkerülésére. E mód Magyarország önállóságának helyre­állítása. Váljunk el egymástól, ágytól és asztaltól s akkor azután németek és csehek, centralisták és autonomisták miattunk akár a fejükön tánczolhatnak. Akkor azután nem kell amiatt aggód­ni, össze fog-e jöhetni a reichsrath, össze le­het-e tákolni a delegátiót, s ha összejő, nem kell kutatni, váljon törvényesen, alkotmá­nyosan van-e összeállítva, nem kell ficti­ókhoz folyamodni s szemet hunyás fogyat­kozásaira. A mi dolgainkat az nem zavarja meg, ha ott fel van függesztve vagy el van törölve az alkotmányosság, nekünk mindegy akár­mit csinálnak. Századokon át megvol­tunk mi alkotmányos állapotban, mig Lajt­­hántul absolutismus uralkodott s azt tapasz­taltuk, hogy az osztrák alkotmányos nera alatt semmivel sem voltunk kevésbé fenye­getve az osztrák-német centralisatió által, mint az absolutismus idejében. Nem mon­dom, hogy közönyös ránk nézve, milyen esz­mék uralkodnak odaát, hiszen még az sem közönyös, más államokban s Európaszerte a felvilágosodás áll-e felül vagy a reactió , de biztos alapon nyugvó állami önállóság mel­lett nincs állapotunkra az ottani belviszo­­nyoknak közvetlen befolyása. Meg volt mondva mindjárt az 1867-ki kiegyenlítés fölötti harcz kezdetén, hogy a realunió okvetlen maga után vonja azt, hogy egymásnak minden perczben útjában állunk s kölcsönösen szenvedünk bajaink miatt; meg volt mondva, hogy ily viszony mellett valamint szabad mozgásra, úgy nyugodalmas létre sem számíthatunk. S most viszonyunk Ausztriához egy uj, még pedig veszélyes com­plica­tióval nehezedik. De ennek folytán közelebb vagyunk ugy­­látszik, mint valaha ahoz, hogy az 1867-ks műnek gyarlósága csattanósan bebizonyul­jon. Egyszerre úgy találhatja magát Ma­gyarország a közös ügyes állapottal, mint a hal a tóban, melynek vize lecsapoltatott. Szándékozik-e a deákpárt ennek bekö­vetkezését „minden áron“ elodázni, kerüljön bármibe ? Tehet kísérletet. Beavatkozhatik a lajthántali ügyekbe. S miután mindent összevéve mostani háttérbe szorulásának daczára is több esélye van Ausztriában a német pártnak, ehez igenis csatlakozhatik s felbiztathatja a bécsi döntő köröket, hogy vessenek véget erélyes fellépéssel a comé­­diának. Ha ama döntő körök komolyan akar­ják, most is gyakorolhatnak oly pressiót valamennyi tartományban, hogy kijátszhat­ják, sőt elhallgattathatják s ha nagyon is hangossá válnék, letorkolhatják az autono­­mista ellenzéket. Ez után most is legbizto­sabb a reichsrath és delegátió összetákolása. Nagyjából szinleg meg lehet tartani bizo­nyos alkotmányos formákat s gróf An­­drásy s a deákpárt fejei magokra fogják vál­lalni, hogy eloszlassák a magyar országgyű­lési többség scrupulusait. Igaz, hogy halálos ellenségeinkké tesz­­szük az autonomistákat, élükön a csehek­kel, de — fönn lesz tartva az 1867 -ik évi mű. Ezt megkisérelheti. A kérdés csak az, mit szeret jobban a deákpárt, a hazát-e, vagy 1867-iki művét? Bizonyára a hazát. De hát akkor ne támadja meg most is folytonosan oly indu­latossággal a baloldal programmját, mert egy szép reggel azon veheti észre magát, hogy akarva nem akarva ugyanazon Pro­gramm alapján áll. Kár tehát annyira le­szólni, képtelenség nevetségesség színében állítani elő a baloldali politikát, mert kény­telenek lehetnek maguk is ugyanazt adop­tálni. S hagyjanak fel azzal, hogy minket megtérítsenek, egyengessék inkább az utat, melyen maguknak is vissza kellhet vonul­­niok bizonyos eshetőségek között. Mi, ha eddig nem capacitáltattuk magunkat, bizo­nyosan nem fogjuk engedni most, midőn elveink győzelmére több kilátás van mint valaha volt. Hagyjanak föl azzal az ízet­len reformpártalakítási kisértgetéssel , épen közjogi része programmunknak az, melyet annál inkább előtérbe kell állítanunk, mi­nél inkább hoz az idő újabb adalékokat a a közös ügyes állapot gyarlóságának bebizo­nyítására. Nyilatkozat. A „Pester Lloyd“ szombati esti lapja, ismer­tetvén a lajtántúli válságra vonatkozó lapvélemé­nyeket, közli kivonatban „A válság Ausztriában“ czímű czikkeimnek I. számát, úgy adván elő tévez­ően annak tartalmát, mintha én ajánlanám a Magyarország részéről való nyílt és nyomatékos beavatkozást a lajtántúli ügyekbe. A tévedés onnan eredhetett, hogy az illető, egyszerű hírlapolvasók módja szerint csak átfutva olvasta említett czikke­­met. Én nem, hogy ajánlanám a beavatkozást, ellenkezőleg calamitásnak tekintem, melyet azon­ban elkerülhetlenü­l fejünkre fog vonni a deákpárt, ha minden áron fenn akarja tartani a közösügyes delegátiós államszervezetet. Ha akként fejeztem ki magamat, hogy be kell avatkoznunk, ez csak azon kényszer­helyzetet jelezi, melynél fogva azt a­mit a politika terén a hatalom polczán ez idő szerint álló deákpárt tesz, az ország teszi s tetszik nem tetszik egyeseknek vagy pártoknak, mindnyájan részeseivé leszünk annak, a mi az ország részéről történik. Mocsáry Lajos: A főrendiház ma kedden, déli 19 órakor illést tart. Páris, szept. 21. (Saját levelezőnktől.) A poroszok Páris szomszédságából eltávoztak s a Seine megye helységei egy éves nyomorga­­tóiktól szabadultak meg. St. Denis tegnap estre világított örömében, ez volt a legkésőbb átadott pont. Ötven ember maradt legutoljára az erődben, melyet ugyan­annyi franczia jött délben felvál­tani. A dobok megperdültek, a zászlók üdvözletre hajoltak teljes ünnepélyességgel.A német tiszt kezet szorított a francziával s a franczia hamiskásan mond­ta : viszontlátásig, a közeli viszontlátásig. Dijonban Goeben tábornok minden fegyver beszedését rendelte el, mivel két kilovagló orvost orgyilkosok golyóval sebesítettek meg. Ez helyes intézkedés a folyton ismétlődő kísérletekkel szem­ben és nem is oly gyűlöletes mint azon tiszt ténye, ki egyik községet kivonulások örömének tanúsítása miatt hat­ezer frank bírságra ítélt. A Seine megyéből kivonuló poroszok fel­szaporodott málhájukon (ennek módja ismeretes) árverés útján könnyítettek. Persze a francziák min­den gunynyal kisérik a derék pakolókat, de elfe­ledik, hogy még megvetendőbb azon franczia, ki polgártársai elorzott vagyonát igyekezett olcsón megvenni s talán sajnálta nyereség leső lelke, hogy többet nem szereztek be az árverésre. A lapok említik, hogy a­aktanyák kályháit is dobra ütöt­ték. A porosz lapoknak azon híre, hogy a tárgya­lások Amim báróval megszakadtak volna a „Pa­tria“ szerint hamisak és annyira szállítandó le, hogy Am­im báró betegsége és Rémusat külü­gyér távozása miatt szünetel. Ez utóbbi a Mont-Cenis megnyitásának ünnepélyén van. A poroszoknak fizetett hadikárpótlások arany pénzben történte itt oly szükségét idézte elő ezen pénznemnek, hogy egy százalék váltásdíjat vesz­nek, mi azt vélem egy pár nap múlva meg fog szűnni, mivel Poroszországban a napóleonarany két garassal olcsóbb rendes értékénél és a francia bank hitele, meg beváltási készsége csorbában. Daczára ennek a magas beváltás díjat az magya­rázza meg, hogy a bank minden nap bizonyos összeget váltván be a csődület miatt igen bajos hozzájutni. Thierst különböző helyekre küldték a lapok szünidőzni, különösen Fontainebleanba költözé­­ s Szerkeszté­­sének hire volt elterjedve. Legújabb értesülések alapján Versaillesban marad. Thiers házából elhordott műkincsekből hat­van ládával fedeztek volna fel, azonban hely és körülményekről minden részlet hiányzik. A hadiszállításokban csalással vádoltak egyik feje elfogatott s az első vallatás alkalmával tett felfedezései folytán újabb botrányok lepleztet­­tek volna le, mi az eredmény meg nem hiúsitá­­sának czéljából még titokban tartatik. Lyonban foly a lefegyverzés, a rend nem zavartatott meg. Csupán a városház terén ácsorgó tömeg egy szerkesztőt ismert fel, ki a nemzetőr­ség ellen irt s egy ember szidalmazta ezért, mire a szerkesztő bottal felelt, mi a népet ingerültség­be hozta. S a töltött revolver mutogatása sem védi meg a kávéházba menekült szerkesztőt a már széket, asztalt, rombolni kezdő nép haragjától, ha a katonaság őrjárata idejében meg nem érke­zik s a botozó szerkesztőt be nem kiséri. Páris városának kölcsönére 350 millióra a jövő hét keddjén fog megnyittatni az aláirás. Si­kere bizonyos. A vidéki aláírók jelentékeny ösz­­szegeket küldöttek a préfethez me­sek mint ille­téktelenhez czimzettek visszautasítottak. Say a „J d. Débats“ vezetését tényleg át­vette. A becsület­­­rend palota felépítésére 400 000 frankon felül írták alá. S még vagy 58,000 tag mit sem adakozott. Az aláírók közt találtak nagy összeggel 10,000 fre. Sina báró hazánkfiát, ha­sonló nagyságú összeggel Wallace Richard angol követet és a bőkezűség vádjával nem illethető Cambridgei angol királyi herceget 500 egész frank­kal s. a­­. Rochefort tegnap került a haditörvényszék elé. Egy kis szürkülésen kívül más változás nem észlelhető rajta. Igen előkelően egész feketébe öl­tözve jelent meg. Magatartása nem csak nemes és határozott, hanem szerény is, mi az általános rész­vétet érdemelte ki. Hasonlót mondhatni hírlapíró társairól is. Még az improvizált helyek sem voltak elégségesek a közönség befogadására. Az előkelő hölgyvilág fényesen volt képviselve s a megelőző tárgyalások alatt egyszer sem voltak hasonlóan zsúfolva a kar­zatok. Rastoul orvos, ki deportatiora ítéltetett volt, a magány fogdában megörült. Ez alkalomból az összes szabadelvű sajtó felszólal a vizsgálati fog­lyokra szabott magány börtönben való letartózta­tás ellen, melyet mint minősített büntetést csak ítélet után lehet jogosan alkalmazni. Rastoul orvos is deportatióra és nem magán fogságra lévén ítélve, a visszaélést erélyesen meg­­róvják. A ház feloszlatását és a commune foglyok megkegyelmezését kérni minden nap egy halom kérelem érkezik. A kormány a fogdosások folyta­tásával felel. Tegnapról is négy jelentéktelen nem­zetőr befogatását jelentik. Nem lesz érdektelen a franczia amnestiák statistikájábXII érv 13 pairial, 1810. marcz. 23—25 1814. apr. 23—26, 1815. jan. 13. 1816. jan. 12. jun. 2 és 19. 1817 aug. 13, 1825. máj. 26, 1830. aug. 26, 1837. máj. 8. 1840. apr. 30. 1848. febr. 29. apr. 17, máj. 1 és 5, 1859 aug. 16, 1869. aug 16, 1870. szept. 4. Ebből kitűnik, hogy a deportatióra ítéltek tíz évnél tovább szenvedték büntetésüket. A „Scandale“ lap első száma, mely Meauxban jelent meg, elkoboztatott. Két lap induland meg nemsokára, az első „L’Europe,“ politikai színezete ismeretlen, a másik Duvernois szerkesztése alatt „L'ordre" czímen. Hogy ez micsoda pártállása ? kérdésre azt feleli a „Charivari“ : „mi a rendet illeti, arról felelek én !“ U. G. — Idézünk alább egy ép oly jeles, mint lelkes czikket s ajánljuk olvasását minden hazaszerető magyar embernek. Irta Imre Sándor, debre­­czeni tanár, s megjelent a Révész Imre által kitünőleg szerkesztett „Figyelő“ szeptemberi füze­tében. Két részre osztottuk, hogy átvehessük egé­szen, a terünkre torlódó tárgyak halmazának da­czára is. S tesszük ezt a mély hatás folytán, me­lyet e czikk saját érzelmeinkre gyakorolt, s azon meggyőződéssel, hogy ép oly benyomást teend másokra is, ha nemzetüket szeretik. Németesedés, korcsosodás. 1. E panasz régi, de sohasem volt oly alapos és fontos mint ma. Midőn a magyar nemzet nyel­vének s azzal együtt a nemzetnek elenyésztetését az absolutismus tervezte és munkába vette, a nem­zet ezer éves alkotmánya s nagy tettek által ki­küzdött függetlensége volt megtámadva, mi ellen írott törvénynyel harczolhattunk. Velünk volt a szabadság Istene s az igazság. Most a szabadság, társadalmi egyenlőség, népek ősi és természetet joga nevében özönlik ellenünk a fensőbb művelt­ség árja, é­s csendes de biztos hatással kezd elborítani bennünket. E mozgalomban nem lesz egy jogunk sem megtámadva, egy törvényczikkünk sem megsértve; a társadalmi szabadság s egyen­lőség jogczimén szabad választás illet mindenkit ez idegen és a kevésbé művelt (!) hazai nyelv, vagy a műveltség és hazass­ág között. Oly körben készül a veszély fejünkre, melyet legkevésbé s e tekintetben épen nem fegyelmez a törvény: a csa­ládban, a magán és üzleti életben. A beszéd és nyelv nemzetisége, mint közmondás szerint a gon­dolatok,vámmentesek, egyéni tetszéstől függők,az or­szágos törvény rendelkezésétől szabadok. Ekkor el­lenünk fensőbb, szellemi erővel harczolnak, — és harczolnak részakarat nélkül s ön­tudatba ül, mint az időjárás harczol mezeink tenyészete ellen. Ily erő előtt egykor, legalább egyelőre, meghajlott az óriás római birodalom is, — noha az áramlat reá, általa anyagilag eltiport ellenfelétől jött. A mi el­lenünk pedig egy szellemben és anyagiakban leg­­hatalmasb nagy nemzet lesz, melynek nagyságáért s műveltsége üdvös irányáért a gondviselést álda­nunk kell . . s igy ellenünket átkoznunk sem le­het ; sőt igazán vallva, ez ellenség csakis nemzeti

Next