Ellenőr, 1871. október (3. évfolyam, 364-389. szám)

1871-10-19 / 379. szám

rezte a mobilokat s ő maga rendkívüli kormány­­biztosi nemzeti szalagját a genfi jel­vénynyel cserélte föl. Testeim Brameloz segédeket küldött s ez be­­csületbiróság ítélete előtt megtagadta az elégtételt. „Radical“ czimen Mottu párisi községtanácsos és fia napilapot indítottak, mely első számában legalább a nő és gyerek letartóztatottak számára kegyelmet kér. Politikai programmja üres általá­nosságból van fűzve, irányát neve kimondja. Rosselnek megjelent műve, mely nem egyéb Napoleon emlékiratai s több jelesebb katonai iró véleményének kiollózásánál mint azt igen sok „Gon­dolatok s elvek“ cziműm­unkánál látjuk. Épen sem­mit sem nyújt szerves egészet, ha­nem a Jomini, híres művére nagyon emlékeztető előszót, melyet nem vagyok oly mértékben bámulni hajlandó mint a francziák általánosságban. Sand György egy öt felvonásos drámát feje­zett be, melyet a „Gymnase“ nak ígért. A Vendôme szobor felállítását egy pár nap múlva meg fogják kezdeni. Az eltörött lemezek újra vannak már öntve, Renard vállalkozó fogja vezetni a munkálatot. U. G. Pest város közgyűlése. — Okt. 18. — A városatyák szép számmal jelentek meg a mai közgyűlésre, sőt a karzatokat is nagyobb hallgatóság foglalta el a rendesnél, mit külön­ben eléggé igazoltak a napirendre tűzött fontos tárgyak. A jegyzőkönyv hitelesítésére a bizottság meg­választatván, felolvastatik a m. kir. igazságügyér­nek az árvaügy kezelésére és rendezésére vonat­kozó jóváhagyása, ezután a vi­s­e­g­r­á­d-a­p­á­t­k­u­ti kőbánya ügyében kijelenti a közgyűlés, mi­szerint Pestváros kész e­bányát a 40 évi bérlet eldöntéséig is f. évi szept. végétől jövő év sept. 30-áig terjedő még egy újabb évre 10.000 ft bér összeg fizetése mellett megtartani s az albérlőket oda utasítani, hogy a dunaszabályozási társaság­nak a kellő mennyiségű anyagot ezután is mél­tányos árakon szállítsák. Bejelentetik továbbá, hogy a kőbányai puszta telkekből 18769 □ négyszög­öl, élenkint 3 fr 6­2 krjával eladatott, mit a közgyűlés helybenhagy. Erre felolvastatik Steiger G­y. egy Pes­ten felállítandó népszínházra vonatkozó in­dítványa, mely szerint tekintve a népszínház er­kölcsnem­esítő hatását, tekintve, hogy a nemzet legdrágább kincsének, a nemzeti nyelv felvirágoz­tatásának, terjesztésének és megőrzésének legbiz­tosabb eszköze a czélszerűen vezetett népszínház, tekintve, miszerint Pest városának hazafias köteles­sége a nemzeti nyelv emelésére minden tehetsé­gében álló utakon hatni, mondja ki a közgyűlés, hogy egy 12 tagú bizottmányt küld ki, mely ma­gát a fővárosi közmunkák tanácsával s a nemzeti színhá­zat érintkezésbe tevén, alkalmas helyet sze­meljen ki egy Pesten felállítandó népszínház szá­mára. (Éljenzés.) Steiger Gy. lelkes szavakban indokolja indítványát. „Teljes tudatával vagyok — úgymond — a városra itten háramlandó áldozatnak, de meg­tettem az indítványt, mert ismerem önök áldozat­­készségét, hol a közműveltség és főleg kedves hazai nyelvünk forog kérdésben. A népszínházak pedig egyik elsőrangú emeltjűi a közművelődés­nek; elismerték ezt már a régi görögök is, de el­ismerték újabban az összes civilizált nemzetek. A munkás, ki egész héten át fárasztó foglalkozása után látott, lelki örömmel lép be vasárnapokon a hazafiság és nemzetiség­e felszentelt csarnokaiba s szive, lelke nemesül az ott láttottak s hallottak által. A népszínház átalános fontossága ellen nem lehet tehát kifogás s nem lehet főleg nálunk, hol ez átalános érvek mellett nemzetiségünk fejleszté­sére és megvédésére szükséges az ily intézmény. — Nem a mi hibánk, hogy a nemzeti nyelv áta­­lánosan meg nem honosult városunkban, de az oly főváros, mely nem igyekeznek a nemzet nyelvét minden lehető módon emelni, nem lehetne soha a nemzeti jelleg képviselője. A nemzet filléreiből nemzeti színházat, aka­démiát s más közhasznú intézeteket állított fel vá­rosunk kebelében, reánk bízta azokat s igy bizal­mát fejezte ki irányunkban, most itt az idő, hogy méltán viszonozzuk a nemzet ezen bizalmát. Ott a sajtó, mely minden pártkülönbség nélkül mint egy ember hallatta szavát egy Pesten felállítandó nép­színház mellett. (Éljenzés). Én tehát bizottságot kérek kiküldetni, melynek feladata legyen egy al­kalmas telket kijelölni, melyet a város ingyen át­enged egy népszínház felállítására. Tudom, hogy a telek még nem minden, de meg vagyok arról is győződve, miszerint Pesváros összes polgársága, szegény és gazdag siet filléreivel hozzá­járulni e szent czél megvalósításához. Azért úgy hiszem, hogy sérteném önök hazafiságát, ha itten a kapa­­citálás terére lépnék, tudom, hogy mindenki át van hatva a népszínház felállításának szükségé­től s e czélból áldozatokra is hajlandó, és pusz­tán csak indítványom elfogadását kérem. (Éljenzés.) Széher Mihály helyesli az indítványt, csak azt kívánja felemlíteni, hogy Pest városa ez irányban bir már megállapított határozatokkal; volt ugyanis korábban u. n. városi színháza, mely sa­ját felügyelete alatt állott s melynek egymás után megbukott igazgatói tetemes károkat okoztak a városnak. Indítványozza tehát, hogy a kiküldendő bizottság utasíttassék, miszerint ama korábbi évi közgyűlési határozatok figyelembe vétele mellett terjessze be javaslatát. Ne csak lelkesetyünk — úgymond — de cselekedjünk kombinatíve. Simon Florent nem helyesli Széher né­zetét ; a város nem akarja, hogy a felállítandó népszínház reá nézve jövedelmi forrás legyen, de tényleg ki akarja mutatni, hogy csakugyan Ma­gyarország fővárosa (lelkes éljenzés). Itt nem egyedül az eszmét kell pártolnunk, de fel va­gyunk hiva kijelenteni, hogy a magyar biroda­lom alkotmányos polgárai vagyunk. Pártolja Stei­ger indítványát Steiger: ha senki sem kíván a tárgyhoz szólani, szabad legyen indítványtevői jogomnál fogva még pár szót szólanom. Széher úr, meg va­gyok győződve, a legtisztább hazafiságból teszi a kérdést, vájjon nem ütközik-e a közgyűlés je­len határozata össze a korábbi hasonirányu közgy. határozatokkal? E kételye azonban nem helyes és nem alkalmazható. Hatósági kezelést én sem kívántam s csak ingyen telket kértem. Nem két­lem kimondani, hogy lenne bár a városnak száz határozata azon időből, midőn a német színház eltöröltetett, de konsequentiáról a német nyelvvel akkor követett eljárás után, most saját nemzeti nyelvünkkel szemben egyáltalában nem lehet szó. Egyszersmind kereken tagadom, hogy Magyaror­szág fővárosában bármely más nyelvnek is lehet­nének olyan igényei, mint nemzeti nyelvünknek s bármint jártunk el egykor a német nyelvvel szemben, az bennünket hasonló eljárásra semmi szin alatt nem kötelezhet a magyarral szemben. (Za­jos tetszés.) Erre megválasztatik a népszínházra ajándé­kozandó telek kijelölésével meghatalmazandó bi­zottság, melynek tagjai Gyöngyössy főpolgármes­ter elnöklete alatt Steiger, Naszl, Molnár, Dobos, Radoczay, Tavaszi, Királyi, Gerlóvay, Fnoda, Ab­liczay , Simon Fs., Csengey és jegyző Bar­na Zs. Majd a redoute mögötti telek árve­rezés­éről szóló jelentés olvastatott fel s a köz­gyűlés a telek eladását helyben hagyta, míg Schossberger és társainak ajánlatát elfogadhatlan­nak találta A Rákos-patakra vonatkozólag Simon Fs. már m. szept. 20-án adott be egy indítványt, melyben felszólal az ellen, hogy e patakot a szom­szédos földbirtokosok öntözésre és jégképzésre tet­szésük szerint használják s javasolja, hogy a kö­zelebb kiküldendő határjáró bizottság ennek gyö­keresen elejét vegye. Tavaszi megyjegyzi, hogy a Rákos patak önkényes használása ellen teendő intézkedéseket a határjáró bizottságnak haladék nélkül kellene megtennie s csak azután fogni a határjáráshoz, mi egyhangúlag el is fogad­­tatik. Az említésre méltó tanácskozási tárgyak közt utóljára jött a szeszfinomító társaság trágyaügy­e, melyre vonatkozólag a kiküldött Molnár János vegyész azt a szakértő véleményt adta, hogy e tárgyahalmaz kigőzölgése a közegész­ségre nem ártalmas , jelentetett továbbá, hogy a társaság három év alatt vállalkozott a trágya elta­karítására. A tanács ezzel ellentétben jövő évi márczi­­us hó végéig teljesen eltávolíttatni kívánja az ösz­szes trágyamennyiséget , ha netalán mégis ma­radna belőle valami hátra, az e határidő után a társaság költségén elégettessék. Simon Fs. meg­­botránkozik a szakértő véleményén, s furcsának találja a minisztérium rendeletét, mely oda megy ki, hogy­­ a trágyát el kell hordani, de nem sza­bad hozzá nyúlni. Királyi P. indítványozza, hogy márczius 31-dike után a társaságra minden további napért 100 fő bírság rovassák. Tavaszi úgy hallja, hogy a trágya nagyobb része városi területen fekszik, kívánja tehát, hogy valamint a múltért, úgy a jövőben is bizonyos bérösszeg ki­­vántassék a társulattól, még­pedig jövő évi már­czius vége után négyszögölenkint 8 naponkint egy arany. Szavazásnál a tanács határozata fogadta­­tik el. — Ezután még nehány jelentéktelenebb ügy intéztetett el. T­Á­RC­Z A. MARGIT, vagy: A KETTŐS SZERELEM. Irta Mme Emile de Girardin. EX. — Ah vallatja őt, s ő elárult engem — mon­dá Robert belépve. E bevezetés boszankodása daczára is mo­solyra indítá a marquisnőt, s nem merte meg­dorgálni Gastont, a­ki fejével intett de la Fres­­nayenek, hogy nem csalódott. — Elbeszélte nekem mai napjának minden élvezetét — felesé Margit. Ön nagyon elkényez­tette őt. — Nagyon kedves gyermek — viszonzá Ro­bert, s mi igen szeretjük egymást. Gaston nyakába ugrott, és de la Fresnaye oly hévvel ölelte meg, hogy Margit elpirulni érzé arczát. — Menj fiam, — mondá . Berthault úr vár reád, s Gaston mélabús tekintetet vetve Ro­­bertre, távozott. — Imádandó teremtés ez a gyermek ! kiál­tott fel de la Fresnaye. Most, miután eltávozott, elmondhatom kegyednek, mily végtelenül kedves volt közöttünk; telve szellemmel, tapintattal, sőt mélységgel, — téve hozzá nevetve. Egy megjegy­zése la Bruyére-re méltó. Azt kérdem tőle, szereti e d’Arsac urat, s azt felelte „Szeretem, a mama kedvéért,“ ez még nem a mély értelmű m­egj­egy­­zés, csak bevezetésül mondom . . . Erre tőrbe csaltam, s azt kérdem tőle: „És ha a mama azt parancsolná, hogy ne szeresd?“. — „Oh azt nem kellene parancsolnia“ kiáltott fel a gyermek. — Még ez sem az, a­mire figyelmeztetni akarom, sőt elismerem, hogy ez egy kissé túlzott őszinteség, melyet korának azonban nagyon meg lehet bo­­csátani. — Végre a következő kérdést intéztem hozzá: — De ő szeret téged, d’Arzac­ur ? „ — Nem, szíves irányomban, de jól tu­dom, hogy nem szeret.“ — S miből gyanítod ezt ? „— Soha sem csókol meg, csak a mama je­lenlétében.“ Ez volt az a megjegyzés, mely után ítélve bátran jósolhatom, hogy e gyermekből valaha nagy moralista válik. Különben is azt tapasztalom, hogy a gyermekek tizenkét éves korukig mind mély tanulmányozói az emberi szívnek, megértenek s kitalálnak mindent annyira, hogy szinte félelmesekké válnak. Mi sem kerüli ki figyelmüket ,­­ de azután, tizenkét éves koruktól 20 éves korukig nem tudom, mit tesznek velük, de ostobává lesz mindannyi! Én a nevelés jótéteményeinek tulajdo­nítom ez eredményt; járvány az, a­melyből csak a lustákat lehet megmenteni. Szerencsére Gaston lusta s ábrándozó, s így még van reményem. —Magam hoztam vissza őt kegyednek asszonyom. — Tudom. Nem hoztam egészen karjaiba, mert nem volt még négy óra, midőn a közönyösek előtt is látha­­tóvá válik. Féltem, hogy alkalmatlan leszek, ha nagyon korán jövök. Most különben is nagyon el lehet foglalva ... az esküvő előestéjén! — S ön is, az elutazás előestéjén, — mon­dó Margit mosolyogva. — Én asszonyom, semmivel sem törődöm. — A krakói „Kraj“ a cislajthaniai jelen helyzetet így fogja fel: „a harcz, mely Bécs és a csehek közt folyik, reánk nézve mellékes dolog ; rokonszenvünk a csehek részén van. Azon elv, a melyért a csehek küzdenek, győzni fog, mivel igazságos alapon fekszik, holott a német ellenzék­nél mind mesterséges, alaptalan; de azért mégsem hisszük, hogy ezen harcz rövid idő alatt bevégez­tetnék ; a magyarok is 6 évig — 1861-től, 1867-ig — harczoltak Bécs ellen, míg valamit elértek. Mi oknál fogva lenne rövidebb a csehekkel való harcz ? Folyjon hát a cseh önállóságért és a Bécs hegemóniájáért kitört harcz, az Ausztriára nézve nem veszélyes; a miatt nem kell aggódnunk , valamint ezelőtt a magyarok győztek, úgy győznek a cse­hek is, az történelmi követelmény.“­­ A krakkói „Czas“ e tárgyat szintén fon­tolgatva, úgy hiszi, hogy a föderalismusnak beve­zetése a dualismus létrehozása előtt, talán köny­­nyebb dolog lett volna, de mindamellett a cseh kiegyezés is lehetséges. Feltéve — folytatja a „Czas“ — hogy a sz. szándékosan hanyagolom el legfontosabb ügyei­met ; számítok reájuk, hogy visszakivánjanak; ha elutazásom előtt fejezném be: nem volna ürü­gyem a visszatérésre. — Tehát kedve ellenére teszi e szép utat? — Természetesen sokkal inkább szeretnék maradni, de az nem tőlem függ. S szemei érthetőleg fejezték ki: „Ön tudja jól, hogy öntől függ!" Margit más társalgási tárgyat keresett. — Ön még nem magyarázta meg, miért csalt meg minket, s miért kerülte hálánkat ? De la Fresnaye örülni látszott e kérdésnek, megtetszett, mintha régóta türelmetlenül várta volna azt. — Istenem! — mondá a legegyszerűbb hangsúlyozással; egészen őszintén fogok felelni asszonyom. Azért, mert ez az egész megmentési kaland ijesztő módon hasonlított egy rész regény első fejezetékhez, s mert nem akartam önnel re­gényt játszani; épen nem vagyok regényes ter­mészetű , nincs kevésbé érzelgő ember, mint én, s végre, bár megharagízom, mégis megvallom, hogy kegyed irányában, a­ki pedig oly költői, eszmé­nyi lelkületű lény, én mégis a leghétköznapiasabb érzelmeket táplálom. Midőn minden reggel kísérője voltam a boulognei ligetben, most két éve, kegyed talán azt képzelte, hogy ez érzelgésből, kaland­vágyból történt . . . távolról sem. Annak na­gyon unalmas, mindennapi oka volt. Különös! Én, a­ki mindig irtóztam a házasságtól, a mióta kegyedet megláttam, elhatároztam, hogy nősülök. Ön oly szenvedőnek, oly szelídnek tűnt fel, any­­nyira meglátszott kegyetlen, hogy közönyös a nagy világ iránt, megunta semmiségeit, s gyűlöli hiúságait, hogy igy gondolkoztam : „E fiatal nő végtelenül szeretetre méltó lehet az élet egyszerű­ségében, visszavonulva, falun“ . . . a ellenáll-A hivatalos lapból. S­z­u­p­a­n Zsigmond volt besz­­terczebányai püspök ovi“ czimzo­­es püspökké neveztet­vén ki, visszahelyeztetett, mint kanonok, az esztergomi káp­talanba, az ugyanazon káptalannál megürült két kanonoki állásra pedig P­alás­thy Pál hitutdor s magyar egyetemi ny. r. tanár és K­n­a­u­z Nándor székes-főegyházi s érseki könyvtárőr és magyar akad. tag neveztettek ki. — F­a­u­r János krassómegyei főispán a curia legfőbb itélőszéki osz­tályához rendes bíróvá neveztetett ki — Tarnóczy Béla földbirtokos cs. és k. kamarási méltóságot nyert. A közoktatásügyi minister Eötvös Lajos dijnokot a magy­r nemzeti múzeumhoz könytári segéddé nevezte ki. A igazságügyminiszter G­o­g­­­i­a Antal, fiumei megyei telekkönyvi igazgatót, a fiumei e. f. királyi törvényszékhez segédhivatali igazgatóvá nevezte ki. — Ugy­e bár ? ijesztő ! Az ember biztosság­ban jön, megy . . . s egy lény titokszerűen ül­dözi folyton merész gondolatával, túlzó ábrándjai­val. Ez magyarázza meg az ok nélküli bánatot, azon kínos kedély hangulatot, melynek nem tudjuk okát adni: valaki, a­kit nem szeretünk, gondol reánk . . Kegyed nevet? . . . De én meg vagyok győződve, hogy ebben rejlik minden mig­raine magyarázata; e meggyőződést múltkor sze­reztem, midőn a szép D . . . asszonyt hallottam panaszkodni, a­kit az unalmas R . . . üldöz unal­mas szerelmével. A szép asszony szörnyű fejfájás­ról panaszkodott. „Itt — mondá kezét homlokára téve — kiállhatlan fájdalmat érezek; nem tudom honnan eredt.“ — „R . . . gondol önre, s fohászkodik önhöz — mondám ; az ő unalmas gondolata delejezi meg önt, és nehéz­­kedik kedélyére egész súlyával.“ — „Igaza lehet önnek — viszonzá ő undoran, siessen, szórakoztas­sa őt, az meg fogja gyógyítani.“ Megragadta az alkalmat, hogy így a legnagyobb udvariassággal dobjon ki az ajtón. — Ha kegyed asszonyom, hisz a delejességben, akkor ezt is kell értenie. Emlékezzék két év óta átélt unalmas és fájdalmas napjaira, s vádoljon engem, én gondoltam kegyed­re, és pedig nagyon gyakran gondoltam! Türel­metlenül vártam gyásza végét, hogy alkalmat ke­ressek kegyeddel máshol is találkozhatni, mint a boulognei ligetben s a templomban. De megtud­tam terveit, d'Arzac gróf visszatértét . . . s kénytelen voltam bölcsészszé válni. — Nehezemre esett, mert egy évnél hosszabb időn át megszok­tam kegyedet nemnek tekinteni, s ez elválást, melyre ön kárhoztat kegyetlen eljárásnak, keserű hálátlanságnak tartom, s nem vártam volna azt mindazon figyelem és gondoskodás után, melyet önre fordítottam . . . gondolatban. (Folyt. köv.) Lapszemle. A P. Napló ellentétet akar találni a „Hon“ ama nyilatkozataiban, hogy Ausztria a cseh kiegye­zés által nem veszítene, de Magyarországra nézve a deákpárt szerencsétlen helyzetet készített. (Már a mi felfogásunk szerint ebben semmi ellentét sincs. A németek elnyomatása a csehek által valóban nem tekinthető egyébnek mint rémület phantas­­magóriájának, de a­mi kétségkívül veszélyben fo­rog, az Magyarország állami jogkörének telje. (Hier liegt der Hund begraben.) A deákpártot nem érheti a vád, hogy nyakunkra hozta a bajt, mert ha a kiegyezés nem létesül a csehek centralparla­­mentet követeltek volna. (Ez teljesen önkényes feltevés. Ha a csehek meghajlanak a fenálló 67-es egyezmény előtt, bár áldozatokat követel tőlük, és akadályokat gördít saját önállósági törekvéseik érvényesülése elé, egyáltalában nem lehet megér­teni, miért ne fogadták volna el az eshetőlegesen fenálló personaluniót, mely tőlük áldozatokat nem követel.) A csehek elismerik a közös ügyeket és a veszedelem tulajdonképen csak abban rejlik, hogy a foederalismus később az egész monarchia szét­szedésére vezethet és hogy Németország és Orosz­ország nem nézheti közönyösen államunk configu­­ratióját. (Másról beszél Bodóné mikor a bor árát kérik!) — Egy másik czikkben a „Napló“ a né­met császár trónbeszédét glossálja. A Hon a Lajthán túl történőkben nem véletlen eseményt, de történeti fejleményt lát. A mostani vajúdás gyermeke vagy foederatió, vagy absolutis­­mus lesz, és tartósságra vezető alakulat e két for­ma valamelyikét fogja felvenni. Az átalakulás gyorsasága a monarchia szilárdulására fog vezetni. A foederalismus előnyösebb Magyarország szem­pontjából is, mert nem vezethet absolutismusra és kielégíti a nemzetiségeket; természetesen csak akkor, ha önállásunk helyre lesz állítva, élvezhetjük ez előnyt. A P. Lloyd a német császár trónbeszéde para­­phrazisát adja. A beszédnek jellemző vonása az egység erősítésére c­élzó törekvés, és semmi he­lyet sem enged a szabadság feladatainak. Legör­­vendetesebb azon meleg és szívélyes hang, mely­­lyel a monarchiánkkal kötött barátságos viszonyok­ról tesz említést. A M. Újság a német császár trónbeszédében a berlini kormány azon törekvését látja, Németorszá­got egy centralizált és minden izében katonai ál­lammá szervezni. Nem ezen reményekkel várta Né­metország és a világ a német egységet. — Egy második czikke Magyarországra nézve a lajthántali zavarokkal szemben csak egy üdvös politikát is­mer és ez a noninterventió. De minthogy a közös ügyek beavatkozásra kényszerítenek, első feladat a közös ügyek megszüntetése. A Reform kérdéseket tesz, melyekre az ellen­zék lapjai már ezerszer feleltek. Azon kérdésre, hogy mit tegyen hát a jobboldal, ha a beavatko­zás és be nem avatkozás egyaránt veszedelem, azt lehet mondani, hogy a „Reform“ egyáltalában nem érti meg a mondottakat. Épen mert a 67 es kiegyezés mindenképen bajba vezet bennünket, ha előbb so­ha, hát most kellene egyesített erővel közreműköd­nünk a pervonalunió k­ivivatára. A jjReform, továb­bá azt állítja, hogy a bajnak oka nem lehet a jobboldali politika, és itt elbeszéli az egész osztrák válság történetét kezdettől fogva. Kedves „Reform“ a fáradság teljesen fölösleges! Mi szívesen elhisz­­szük, hogy a deákpártnak nem volt módjában el­hárítani rólunk a bajt, miután már megkötötte a 67-es egyezséget, és ezt nem is kell bizonyítania. De itt a bökkenő! Ezt kell mindig szem előtt tar­tani, hogy a közös ügyes alkunak fatális és logi­kai következménye az, hogy bennünket most vé­szes válságokba sodorhat. Az U. Lloyd szerint Hohenwarth kiegyezési kísérlete megbukottnak tekinthető, de ez által sem­mi sincs bizonyítva a kiegyezés szükségessége el­len. A fajgyűlöletet még mindig le lehet győzni, csak nem szabad a megindított transactiót erősza­kosan elmetszeni. A kísérletet folytatni kell, de a cislajb­án kormánynak feladata, a németeknek ke­zességet nyújtani a felől, hogy nem rovásukra tör­ténik az.­­ A zágrábi hivatalos „N­a­r­o­d­n­e N­o­­vin­e“ lapja élén a zágrábi főhadparancsnoknak az egyes csapatokhoz intézett parancsát hozza, melyben az ogulini lázadás elnyomásában különös érdemeket szerzettek kitüntetése is kilátásba he­lyeztetik. Az immár elnyomott zendüléshez a zágrábi hivatalos lap még a következő adatokat szolgál­tatja : Fabian Rudolf, volt károlyvárosi kapitány, ki a felkelésben szintén részt vett, de a Sljubica helység mellett történt összeütközés alkalmával elillant, elfogatott s a rakovicai katonai bíróság­nak átadatott. A főkolomposok holttetemei (Kva­­ternik Jenő, Rakias és Bach) melyek már el voltak ásva, ismét kiásattak az azonosság megál­lapítása végett. A felkelésbeni részesség miatt f. hó 13 áig 98 egyén állott vizsgálat alatt. Sljubicában a lázongók az ottani őrházat csaknem egészen elpusztították. A zágrábi elfogatások a rakovicai felkeléssel szoros kapcsolatban vannak. A zágrábi fenyítő tör­vényszék előtt eddigelé a következők állanak :­­ Starcsevics : Dr. Starcsevics Antal, dr. Starcsevics Dávid, Starcsevics György gyakornok, és ifjabb Starcsevics Antal tanuló; továbbá Matcsics Fe­­rencz, a „Hrvatska“ legutóbbi szerkesztője, Novak Milan adóhivatali gyakornok, és Medic Dániel hírlapíró. Ez utóbbi az újvidéki „Narod“ nak volt hosszabb ideig főmunkatársa. Waczlaw­ állam alapittatik meg, valamint a szt. István állam alapittatott meg, azon kérdés merül fel, mi lesz a birodalom többi országaiból ? Mily viszonyban lesz Gácsország Bécscsel szemben? A magyarok és a csehek hivatkoznak a sanctio pragmatikára, elektróikra és örökösödési jo­gaikra. — Gácsországra nézve egészen más vi­szony van: mi az (önállóságot) önkormányzatot a természeti jognál fogva követeljük, mivel azon történelmi esemény, hogy Ausztria alá estünk, vagy a „szent szövetség“ szerződése, a lengyelekre nézve mérvadó nem lehet. — A pétervári „Szláv egylet“ feladatául tűzte ki magának, az orosz közönséget a külföldi szlávok ügyeivel a lehetőség szerint legrészleteseb­ben és alaposan megismertetni. E czélra irodalmi műveket ad ki, melyekben a nemoroszországi szlá­vok politikai, irodalmi, műveltsége és gazdászati helyzetéről részletes adatok foglaltatnak. A déli szlávokat illetőleg ily irányú munkák már régóta léteznek Oroszországban. A nevezett egylet csak a nyugati szlávokra vonatkozólag hé­zagot találván e tárgyban, jelenleg „Cseh-és Mor­v­aország“ czímű­ statistikai könyvet adott ki. A pétervári sajtó, nevezetesen a „Golosz“, „Vecernája Gazetta“ és „Birzs, Viedom­“ melegen ajánlják e könyvet az orosz nemzet figyelmébe, felhíván minden orosz hazafit, hogy azt magának megszerezni igyekezzék, annyival inkább, mert szükséges megismerkednie a „leggazdagabb és leg­­miveltebb“ cislajbhaniai rokonnemzet ügyeivel, mely épen most fontos politikai szereplésre van hivatva. A cseh nemzet nagy műveltségének bebizonyításá­ul a nevezett lapok a könyvben tartalmazott azon adatra utalnak, hogy Csehországban 1860-ik év­ben csupán a katolikusoknak 3741 népiskolájuk volt, melyekbe 610.980 gyermek járt, holott Orosz­országban, melynek népessége 16-szor nagyobb a csehekénél, a népiskolákat egyedül 598,121 gyer­mek látogatja. A párisi lapokból. — Okt. 15. — A departementális tanácsok vá­lasztására vonatkozólag a mai hivatalos lapban eme közleményt olvassuk: Némely lapok, s neve­zetesen azok,melyek az ezidő szerint legizgékonyabb pártot képviselik, elferdíteni törekesznek a köze­lebbi választások eredményét. Íme e tárgyban a kormányhoz eddig beérkezett jelentések után a legszigorúbb igazság: A kellő 2860 választásból eddig tudomással bírunk 1850-ről s ebből 94 bo­­napartista, 194 legitimista, 201 radikális jelöltre esett, a­mi együttvéve 489 tanácsost ad. Ezek mel­lett van 493 mérsékelt republikánus és 867 sza­badelvű conservativ, kik őszintén elfogadják a köz­társaságot s igy 1361-en támogatják a kormányt 489-el szemben, ha ugyan minden legitimista és radikális ellene szavazna, föl lehet azonban tenni, hogy ez utóbbi számból legalább 200 szintén a kormány mellett szavaz s igy 1600 szavazat fog állani 200—250-nel szemben. — Ez a szigorú igazság. E közleményre megjegyzi a Siécle: miért nem nevezni meg e legizgékonyabb pártot, miért nem bélyegezni meg nyilvánosan ? Miért nem mondani meg, hogy ez a gyűlöletes bonapartista párt? Nem kevésbé izgékony és talán még ve­szélyesebb, a klerikális párt, mely hadat üzen összes intézményeinknek s a syllabus által akarja helyettesíteni a polgári törvényt? A haditörvényszékek erélyesen foly­tatják a párisi felkelők pereinek befejezését. A f. hó 6 ától 10-kéig 1012 szabadon bocsátási rende­let adatott ki; a vizsgáló bizottságok száma há­romszorosan szaporittatott s ezek most egész nap működnek.­­ A befogottak száma azonban még mindig 40.000-re megy s ezek közül legalább is fele rész ártatlan és rögtöni elbocsátása lenne szükséges úgy, hogy a közvélemény a haditör­vényszékek állítólagos gyors működésével legke­vésbé sem lehet megelégedve. A hadügyér figyelmezteti a tisz­teket, hogy a katonai szabályok a leghatározot­tabban megtiltanak minden közzétételt, bármily természetű legyen s bármily alakban történjék is az — a hadügyér láttamozása nélkül. Ezenkivül tudatta velük, hogy a szabályok egész szigora fog alkalmaztatni mindazok ellen, kik e rendeletet át­hágnák. Thiers és Valentin párisi rend­őr­f­ő­n­ök tegnap hosszasan értekeztek egy új lovas békeőr csapat felállítása felett, és a köztár­saság elnöke igen kedvezően fogadta ez eszmét. A versaillesi t­ü­z­ér­l­a­k­t­a­n­y­á­b­a­n most nagy tevékenység uralkodik; a hadiszerek javításával, festésével és jó karba hozásával fog­lalkoznak : az ágyukat sorban tüzetes vizsga alá vetik, s a hiányosakat rögtön a vidéki fegy­ver­tá­rakba szállítják. A szekerészet lovak szintén meg­vizsgáltatnak, s bizonyos szám naponkint kimus­­tráltatik. A városház felépítése tárgyában a szépművészeti bizottság Say elnöklete alatt tegnap ülésezett s­zerrin egy tervet nyújtott be, mely szerint a 16-ik századbeli homlokzat szigorúan meg­tartatnék. Minthogy e 15 m­ilióba kerülő épülethez mindenesetre talentumos vállalkozó szükséges, egy külön bizottság neveztetik ki a pályázatok meg­vizsgálására, hatlanul felébredt bennem a vágy, hogy kegyedet magammal vigyem ősi kastélyomba. — Egy feltű­nő szépségű nő, a ki nem szereti a nagy világot! . . . kincs volt ez reám nézve, mert nem sze­retném nőmet akarata ellenére is elzárni, de más­részt nem szeretném őt az ostobák módjára sétál­tatni mindenhová, futtatásokra, színházakba, bálok­ba ... A férj napjainkban rabszolgakereske­dő, a­ki mindenütt mutogat egy szép nőt, addig, a­míg el nem veszik tőle ... Én nem szere­tem ezt a mesterséget . . . Nem! Én szép, igen szép nőt kívánok, a­kiben még sincs semmi hiúság . . . E csodát fájdalom soha sem fo­gom feltalálni . . . Vagy talán csalódom, s ke­gyed szereti a világot ? — Nem ! . . . felelé élénken Margit. Szerette volna visszavonni a választ, mely némileg annyit jelentett: Nem csalódtál, én va­gyok az a nő, a­ki megfelel kívánságodnak, — de Robert folytatta szavait. — S a mi végképen elforgatta fejemet, az volt, midőn kegyedet a templomban láttam. . . — A templomban? kérdé Margit, — soha sem vettem önt észre. Hiszen épen ez hódított meg engem. Kegyed ott lángoló, buzgó volt s áhítatába úgy el volt me­rülve, hogy mi sem zavarhatta meg. Több, mint tízszer láttam kegyedet a Madeleine templomban, és kegyed soha sem gyanította, hogy ismeretlene ott van ... Ez nagyon boldoggá tett, mert egyedüli aggodalmam volt, hogy észre vesz engem. Ha meglát — gondolom — nem fogom többé sze­retni, — se képzelt veszélyben mozdulát­lanul re­megve állottam az egész mise alatt, s a templom­ból kimenet boldog voltam, mert kegyed nem né­zett reám. — De hiszen az szörnyű — mondá Margit, — hogy ön engem ily alattomosan meglesett. Törvényszéki csarnok. — A Baumann-féle csalásper tár­gyalása. — Pest, oct. 18. Elnök: Sebestyén ; előadó: Rumbach. — A közönségnek reservált hely egészen megtelt. Vádlottak:Baumann Zsigmond 32 éves pesti születésű, izr. nős, kereskedő, vagyontalan, eddig fenyítetlen — váltóhamisítás és Bau­m­ann Joachim az előbbi nagyatyja, 85 éves, háztulajdonos , hamis eskü letétele miatt. A vád elsőrendű tárgyát több váltóhamisítás képezi, melyet Baumann Zs. elkövetett; ez bevall­ja nyiltan a hamisítást, az utóbbi azonban égre földre esküszik, hogy ő ártatlan. Vádló több pesti pénzintézet mint a melyek többé kevésbé károsultak. A tanuk vallomásából a következőket adjuk: Drucker a Baumann Zs. csődtömeg gond­noka kijelenti, hogy bár a passivák 80,000 frtra rúgnak, aktív vagyona vádlottnak nincs a kár meg­térítésére. Baumanné szül­ Mangold Éva egy elé­be tartott váltóra, melyre az ő neve is alá van írva, határozottan kimondja, mit már esküvel is megerősített: hogy az aláírás hamis, s ő nem írta alá. Schön tanú állítása szerint a „Baumann Éva“ nevet Baumann Zsigmond az ő jelenlété­ben írja alá. Baumann Zsigmond vádlott bevallja, hogy az aláírást neje tudta nélkül írta a váltóra. A pesti népbank képviselője Gubay, ki megkárosított társulata nevében szól, kijelenti, hogy a pesti népbankba leszámítolás végett be­adott váltók összege 1850 frt. Ezen az egy vál­tón azonban Baumanné aláírása — saját vallomása szerint — való, a kár mégis megtérüthetlen, mivel a Baumann családnak vagyona nincs.­­ Az ipar­bank képviselője Burián kijelenti, hogy az ipar­bank 8000 írttal károsult, ennyi a Baumann által az iparbanknak leszámítolás végett beadott hamis váltóknak összege. Bemutattatik Baumann egy 1400 forintról szóló váltója, melyen nagyatyja aláírását hamisí­totta. Baumann Zsigmond s nagyatyja Joachim val­lomása oda megy, hogy a kérdéses váltón a „Bau­mann Joachim“ aláírást Baumann Zsigmond írta oda. — A szakértők egy részének (Turcsányi és Vidéki) jelentése meg azt mondja, hogy a „Bau­mann Joachim“ nevet nem Zsigmond, hanem Joa­chim maga írta oda, míg Roon, Mandello s Win­ter szakértők az összes 25 váltót egy kéz által írottaknak nyilvánítják. E tárgyban a szakértők között élénk vita támadt, mert mindkét rész hatá­rozottan megmaradt állítása mellett. Elnök bemutat összesen 25 váltót, melyek Baumann Zsigmond állítása szerint mind ő általa hamisittattak, s melyek által a­­pesti iparbank, a nemzeti bank, a kereskedelmi bank, a terézvárosi iparbank, Laczkó N., (ki azonban eláll a Bau­mann Zs. elleni keresettől) s Abeles Jánás borke­reskedő károsítottak összesen 51,360 írtig. Elnök kijelenti, hogy miután Kriszhaber­s Bickl tanuk kihallgatását eszközölnie kell, az első tanú azonban Baján lakik, az utóbbi bár Pesten, de a tárgyalásnál meg nem jelent, a végtárgyalást elhalasztani kénytelen. Erre dr. Szarvassy államügyész kiemeli, hogy miután az 5 szakértő közül 3 azt állítja, hogy a kérdéses aláírások mind B. Zs. tollából származnak, míg 2 azon állításánál marad, hogy Bauman Joachim is aláírta a váltókat, sőt ezt be­bizonyítva vélik az által, hogy Bauman Joachim egy 3600 írtról szóló váltót, melyen az ő aláírása is volt, ki is fizetett, s mindezek alapján szük­ségesnek tartja, hogy még más szakértők hivassa­nak meg, kik konstatálják, vájjon kinek az alá­írása van a kérdéses váltókon, s e czélból a vég­tárgyalás elhalasztását kéri. Dr. Friedmann Bernát (vádlottak védő­je) kiemeli, hogy Bauman Joachimnak akkor, mi­dőn az illető 3600 fitos váltót kifizette a többi hamisított váltókról tudomása nem volt, s azt csak azon okból fizette ki, hogy családját bajba ne ejtse. Végre tiltakozik a végtárgyalás elhalasztása ellen. A törvényszéki bírák erre visszavonulnak s hosszabb tanácskozás után kijelenti az elnök, hogy a fent érintett okoknál fogva kénytelen a bíróság a vég­tárgyalást a tényálladék meghatá­rozásának lehetőségéig elhalasztani. Dr. Friedmann ez ellen semmiségi pa­naszt emel, elnök azonban nem fogadja azt el, mire dr. Friedmann a semmiségi panaszt is­métli. Délutáni 2 órakor a tárgyalás véget ért.

Next