Ellenőr, 1871. október (3. évfolyam, 364-389. szám)

1871-10-27 / 386. szám

Agáp érte Félévre Előfizetési árak . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre I . . 10 „ — „­­ Egy hónapra Egyed szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. 5 fkrt.— kr. 1 . 80 . Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére noha villatkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn ■ ünnepre következő napon, lapot illető reklamátiók Légrády testvérek Irodájába (nádor­ utcaa 6. u.) Intézendők: Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt­ tér egy petit sora 30 kr. beigtatásdért . . . . 10 kr. 1 Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza 6. szám. (Légrády testvérek irodájában). ás előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két­ sasutcza 14. sz. ála intésen dők. 386. szám. Péntek, October 27. 1871. HL évfolyam. mm Felhívás. Chicago, Amerika leggazdagabb és leg­nevezetesebb városainak egyike, a lángok martalékává lett; 500,000 lakosainak nagy része kenyér és fedél nélkül várva várja az érző embertársak gyors segélyét. Közel és távol nagyszerű gyűjtések rendeztetnek a nyomor legalább egy részének enyhíté­sére.­­ A borzasztó baleset ily pillanatai­ban mutatkozik egész magasztos fenségében az emberi szív, pillanatig meg megáll a nagy nyomor láttára, hogy a másik pil­lanatban már siessen itt hozni és vigaszt. Néhány éve múlt, hogy egy hozzánk közelebb álló országot, a Schweiczot, súlyos elemi csapások értek. A külsegély enyhített a bajon és Magyarország­­. Eötvös Jó­zsef kezdeményezése után, valóban nagy­szerű gyűjtése által kiérdemelte Európa cso­dálatát és növeszté a szabad Helvetia ha­zánk iránt való rokonszenvét és becsülését. Meg vagyunk győződve, hogy Magyar­­ország most, midőn újra ezrek nyomorán kell segíteni — szintén nem marad hátra. Ezer meg ezer mértföld­­választ ugyan el bennünket a nyomor színhelyétől — az óczeánon át nem hat el hozzánk a szeren­csétlenek jajgatása, — de azért hazánk nem mulasztandja el az alkalmat, hogy legalább némileg leróvja háláját amaz ország iránt, melyben vajmi sok hazánkfia talált menhe­­lyet, keresetet, biztonságot, segélyt és rokon­­szenvet; nem fogja elmulasztani az alkalmat, hogy a polgárainak nyújtott segély által, leróvja tiszteletadóját a szabadság s az em­beri jogok lankadatlan előharczása iránt; nem fogja végre hazánk elfelejteni, hogy épen Chicagóban számos hazánkfia esdve és küzdve várja gyors segélyünket. Bátran fordulunk minden emberbarát áldozatkészségéhez, kérve e czélra, bármi cse­kély segélyt is. Minden fillér, a­midőn enyíti a megmérhetlen nyomor egy részét, tanúságul szolgál majdan rokonszenvünkről és azon forró óhajunkról, hogy segítsünk embertár­saink nyomorán. A hozzánk beérkező összegeket mi az illető adományozók megnevezése után az Átalános Magyar Hitelbank igazgatóságának adjuk át, a­mely szives leend azokat Mr. Jay, északamerikai követnek czélszerű szét­osztás végett átszolgáltatni. Tisztelt laptársaink a vidéken kéretnek a felhívás szíves közlése és hasonló gyűjté­sek rendezésére. A szerkesztőség, gyár kiegyezkedés nem foglalhat helyet törvényczikkelyeik között , készeknek nyi­latkoztak e tekintetben a módosításnak ele­get tenni, de határozottan ellenezték a le­irat egyéb pontjait és követeléseit. S mi­után a császár a közös minisztérium és Andrásy által javaslott leirathoz továbbra is ragaszkodott, Hohenwart beadta lemondá­sát, minélfogva a cseh kiegyezkedés töké­letesen meghiúsultnak tekinthető. A bécsi kormányhoz közel álló lapok és a cseh közlönyök képzelhető, mily gyű­löletes és ellenséges indulatú hangon be­szélnek mindazokról, kik a kiegyezkedést akadályozzák. A kiegyezkedés megbuktatásával a kö­zös minisztérium mellett mindenekelőtt Ma­gyarországot vádolják. Magyarországban látják önállóságuk legnagyobb ellenségét. És be kell vallanunk, hogy a magyar kormány helytelen beavatkozása által okot szolgáltatott az ily vádakra. A magyar kormány beavatkozása amily veszélyes lehet a jövőre nézve, és oly jog­talanság volt a jelenre. Mert valamint mi meg nem engedhet­jük saját belügyeinkbe az idegen beavatko­zást úgy nem szabad jogot formálnunk ne­künk sem, idegen, tőlünk független ország belügyeinek rendezésébe avatkozni. Elvben ezt hirdette eddig maga a jobboldal is, a kormány is, de ime, amint gyakorlatra került a dolog, a 6­7-ki paktum rögtön szembe állította a kormányt ez elv­vel, s oly térre terelte, melyen nem arat­hatunk egyebet, mint gyűlöletet a szomszéd népek részéről. Az 1867-ki közösügyi törvények gya­korlatban és életben sokkal nagyobb mérv­ben csonkították meg Magyarország állami önállóságát, sokkal tökéletesebb módon tet­ték az egységes osztrák birodalom puszta kiegészítő részévé, mint az elméletileg azon törvényekből és a kiegyezés szelleméből kö­vetkeznék. A XII. törvényczikk elmélete és gya­korlata, betűszerinti értelme és tényleges alkalmazása nem felelnek meg egymásnak. A kiegyezésnek előfeltételei, mint a teljes alkotmányosság és a teljes paritás a mo­narchia mindkét felére nézve fogalmaik nyithatósága és határozatlansága által ki­zárnak minden biztos mértéket az állami önállóság megítélésében és eshetőleges folyo­mányaikban merő illusiókká válnak állí­tólag legnevezetesebb vívmányaink. Mi amily határozottan követeljük Ma­gyarország önállóságát s tiltakozunk minden idegen országtól való függés és beavat­kozás ellen, oly készséggel elismerjük Cseh­ország jogos követeléseit is, és sohasem fogunk akadályul szolgálni e jogos követe­lések teljesítésének útjában. Az Ellenőr szerkesztősége megnyitja az aláírást ......... 30 írttal. Pest, oct. 26.­ ­ A cseh kiegyezkedési kísérlet, mely he­tek óta iszonyú izgatottságban tartotta az osztrák népeket, meghiúsult. A Bécsből vett mai tudósítások, a né­met centralista lapok feltűnő öröme és a félhivatalos közlönyök nyilatkozatai mind megannyian Hohenwart és Hohenwarttal a cseh kiegyezkedés bukását jelentik. Hogy az ügy mikép fejlődött ide, az olvasó az osztrák válságra vonatkozó foly­tonos tudósításainkból már tudhatja. A cseh országgyűlés feliratáig Hohenwart sza­badon követhette politikáját. A feliratra adandó válasz megállapítása volt az első szírt, melyen a kiegyezkedési politika meg­akadt s mint látjuk, hajótörést is szen­vedett. A császár egy, a közös minisztérium és Andrásy miniszterelnök által egyetértő­ig javasolt leiratot fogadott el, melyben határozottan kijelentetett, hogy a Magyar­­országgal létrejött kiegyezésnek nem szük­séges a cseh kiegyezés által utólagosan Szentesíttetni, sőt erről említésnek sem sza­bad lenni az illető czikkekben; hogy Ausz­tria többi királyságainak és tartományainak alkotmányjoga, mint már végleg megálla­pított, a cseh államjog által nem csorbít­ható ; hogy a cseh munkálat azon czikkelye, miszerint itt csupán a korona és Csehor­szág közötti kiegyezésről van szó, meg nem állhat, hanem a reichsrath a többi király­ságok és tartományok képviseletében, mint harmadik tényező a tárgyalásoknál irány­adó szavazattal bír, és végül hogy a sar­kalatos czikkely a reichsrathban nem mint kormányelőterjesztés, de mint a cseh kép­viselők részéről jövő javaslat nyújtandó be. Az ekkép megállapított leirathoz Ho­henwart, kinek már ígéretét bírták a cse­hek, nem adhatta beleegyezését és csak a császár egyenes óhajtásának akart eleget tenni, midőn a leiratot a Prágából Bécs­­be hivott cseh vezérférfiak elé terjeszté. A cseh férfiak, mint tudósításaink szól­nak, szívesen elismerték azt, hogy a ma­i A pénzügyi bizottság mai ülésé­ben a közmunka minisztérium költségvetésének folytatólagos tárgyalásában az államépítészeti hiva­talok költségvetéseit átvizsgálta, a h­atárőrvidéki építészeti hivatalok költségvetéseit pedig a költ­ségvetés részletes kiválasztásáig átalánképen fogja megszavazásra ajánlani. Felhívni határozta a pénz­ügyminisztert, adjon felvilágosítást az iránt, hogy a határőrvidéki utakra nézve történt-e megállapo­dás , pedig arra nézve, mely utak lennének mint közösek a közös költségvetésbe felveendők, s me­lyek azon utak, melyek a horvát-szlavok költségve­tés belszükségletébe veendők fel. Ezen észrevétel mellett az előirányzott költségek apró változtatások után megszavaztattak. Kőutak fentartása. Kezelés: az elő­irányzott 141,092 frt megszavaztatott. Fentartás: utak , hidak fentartására előirányzott 1609 frt megszavaztatott. Utkaparó házakra, szertárak fentartására, utiszerek megvásárlására 25,705 frt megszavazta­tott. Fedanyag előállítására 2,330,740 frt szavazta­tott meg. Hidak építésére s javítására 245,792 fr­t , az úttest tartozékainak fentartására 164,547 frt szavaztatott meg. Különleges építkezések. A bizottság e rovat minden egyes tételét átvizsgálta, s az előirányzott építkezések között előtalált olyanokat, melyek nem feltétlen szükségesek, ezek tárgyalását elha­lasztotta, illetőleg az 1872-ki költségvetésből tö­rölte, e törlések 158,000 forintot tesznek s igy a bizottság e czélra 239,252 frt megszavazott. Utkaparók s napszámosok fizetései 517,004 írttal, előre nem látható kiadások 6040 írttal sza­vaztattak meg, s így a magyarországi határőrvi­déki szükséglet 361,489 forinttal, a horvát ha­tárőrvidéké pedig 345,638 forinttal szavaztat­tak meg. A bizottság pártolólag fogja előterjeszteni s megszavazásra ajánlani a háznak azon új útvona­lak föntartására előirányzott összegeket, melyek Erdélyt Moldvával összekötik. A St. Péter-fiumei vonalra, mely a fiumei Provisorium szervezése folytán a magyar állam­­utak sorába tartozik, 2000 főt szavaztatott meg. Viziutak s tengeri kikötők fentartására az előirányzott összeg megszavaztatott, — kivéve a Béga csatorna föntartásának költségeit, melyeket a bizottság a rendkívüli szükséglet illető rovatán fog tárgyalni. Megszavaztatott még nyugdijakra 77,437 frt. Holnap folytatja a bizottság tárgyalásait. Még egyszer a közjegyzői kényszer. 11. Azzal vigasztal B. úr, hogy minő nagy lesz a szerződő feleknek az iránybani nyugalma, hogy a felvett okmánynak telekkönyvi kitüntetése körül a további eljárás egyedül a közjegyző kötelességévé válik. Első tekintetre úgy látszik, hogy a fenteb­biekben csakugyan van egy kis vigasztalás, de ha bővebben fontolják meg a dolgot, látni fogjuk, hogy vigasztalódás helyett újabb szomorkodási okot fedeztünk fel. A telekkönyvi jogszerzés a be­advány beérkeztének idejétől függ, és egy pereznyi megelőzés a legerősebb jogot is megdönti. Mint­hogy minden időben és térben mozog, a közjegy­zőnek a felvett közokiratoknak a telekkönyvhöz való beküldésére nézve természetesen bizonyos zár­határidő tűzendő ki, mely határidőt a közjegyzői törvényjavaslat 8 napban állapít meg. Már most kérdem, mi történik akkor, ha a közjegyző előtt szereplő utolsó telekkönyvi kivonat tanúsítása sze­rint tehermentes, megvásárolt és kifizetett ingatlan azon idő alatt, míg a közjegyző a felvett okmányt a telekkönyvhöz beterjeszti, zálogjog bekeblezéssel terheltetik , a­mi annál komolyabb figyelmet ér­demel, mivel a javaslat szerint zálogjog magánok­mány alapján is szerezhető. Ha tehát a közjegyzői kényszer s a Szerzési okmányoknak a telekkönyv­­höz a közjegyző általi bemutatása fogadtatik el, akkor nem hogy nyugodtan lehetnének a felek, de sőt a bemutatási zárhatáridő alatt szerzettnek vélt jogaik felett valósággal a Damokles kardja fogna függeni. Hiszen minden gyakorló szakférfiú, a­ki csak egy jelentékenyebb birtok­eladást létesített, tudja, hogy a pereznyi megelőzés elannyira fontos, miként a telekkönyv székhelyén létrejött szerző­déseknél is még a szerződés aláírását megelőző pere­ben kiadott utolsó telekkönyvi kivonattal sem lehet megelégedni, hanem a szerződésnek az igtató hivatalba beérkezte után újra kell a kivonatot hi­telesíttetni, és csak akkor realizálható a szerződés, ha időközben a telekkönyvi állapot nem vál­tozott. A most mondottak ellensúlyozására bizonyo­san arra fogna­k m­átr hivatkozni, hogy míg a kényszert védelmezők egy része és a törvényjavas­lat is csak az ingatlan tulajdonjog szerzését tár­­gyazó szerződések érvényességéhez kívánják a jegy­zői okmányt, s míg mások az ingatlan tulajdonjog szerzést tárgyazó magánokmányt is érvényesnek s előjegyzés alapjául szolgálhatnak kivánják te­kinteni, s csakis a bekeblezési jogerőt akarják a közjegyzői okmány kizárólagos szabadalmául fen­­tartani s addig ő a kényszert ingatlanokra vonat­kozó mindennemű dologbani jogok szerzése, meg­változtatása és megszüntetésére ki akarja terjesz­teni, mert mint a „Themis“ folyó évi 28-ik szá­mából látható B. úr a közjegyzői törvényjavaslat feletti véleményezésre összehívott szakbizottságban a közjegyzői kényszer következő módon való kiter­jesztését indítványozta. „Ingatlanok tulajdonjogának átruházása iránt kötött szerződések, valamint minden telekkönyvi jogokat engedélyező és ily jogokról lemondást vagy átváltoztatást tartalmazó okmányok érvényes­ségére közjegyzői okmány kívántatik. — Kivétet­nek ezen szabály alól a hagyatéki bíróság által felvett osztály­levelek, vagy a perbíróság előtt kö­tött egyességek.“ Itt alkalmam nyílik B.­urnak iu­domosságom és tapintatosságomra mondott bókját viszonozni. Elis­merem, hogy a kényszert védelmezők között azon álláspont, melyet ő védelmez, egyedül következe­tes. A zálogjog épen úgy dologbani jog, mint a tulajdonjog, s a gyakorlati eredményt tekintve, ha egy 100,00 frt értékű ingatlanra 10,000 frt adósság betábláztatik, ez egyenlő horderejű az el­adással. És ha a tulajdonjog­szerzés jegyzői kényszer alá helyeztetnék, ellenben a zálogjog­szer­zés magán okirat alapján lenne eszközölhető, ak­kor nem egy eset lenne, melyben alakszerű vétel helyét pótlólag a vevő magát minden eshetőségre biztosítandó a vételárt meghaladó összeget, mint világos adóságot betábláztatná, s tényleg a birto­kot használatába venné. No de még egyrészt B. úr következetességét egész készséggel elismerem, másrészt lehetetlen el­hallgatnom, hogy a jegyzői kényszernek az ő ja­vaslata szerinti következetes kiterjesztése úgyszól­ván a kivihetlenség legyőzhetlen akadályába ütkö­zik , mert az a távirda és vaspálya által mozgó­sított forgalmat ismét középkori ónlábakkal látná el. Hova jutnánk, ha minden bekeblezésre szánt szerződést, minden bekeblezett követelés kifizeté­sét tartalmazó okmányt közjegyzőnek lehetne csak kiállítani ? Azonban a közjegyzői kényszernek ilyen kö­vetkezetes kiterjesztése sem szüntetné meg a fent jelzett aggályt, mert egyik közjegyző gyorsabban dolgozik mint a másik, és így könnyen megeshe­­tik, hogy A­ közjegyző pár órával később készített adóslevelet sokkal hamarabb fog bekeblezés vé­gett a telekkönyvi hatósághoz eljuttatni, mint B. közjegyző a korábban felvett tulajdonjog szerzési közokmányt. A­mit B. úr a nem telekkönyvezett birtok változásokról, s a zugirászatról elmond, az túlzot­tan van előterjesztve. A nem telekkönyvezett bir­tok változás száma fokonként csökken és ha nem nehezítjük a telekkönyvi jogszerzést, bizonyára na­gyobb mérvben fog csökkenni. Itt úgyszólván egye­düli gyógyszer a most is meglévő érdekveszély, a jogvesztés , — és én kiemelve azt, hogy a ki­sebb adásvevési üzletek közvetítésének egyedül hozzá­férhető közegesül a községi jegyzőket tekin­tem, sőt a gyakorlatból állíthatom, hogy ezek nagy része már most is kifogástalanul működik e téren,­­ a törvényhozás tevékenységét oda vél­ném irányzandónak, hogy a községi jegyzők e té­rem­ szakképzettségének kellő biztosítékairól gon­doskodjék , a­mi karöltve a népneveléssel egyedül lesz képes a minden tekintetben túlzottan ecsetelt zugirászatot elfojtani. És a kisebbszerű adásvevése­­ket tárgyazó okmányok szerkesztése, s telek köny­­veztetése nem is kíván valami kiválós szakképzettsé­­get; sőt a tapasztalás mutatja, hogy nem jogvég­zett egyénekből minden kifogás feletti jó telek­könyvi ülnökök is lettek. A nagyobb ügyleteknél pedig ismétlem, hogy a közjegyzői okmánynak adandó előny fogja a szerződő feleket a közjegy­zőhöz édesgetni, és én azt tartom szomorítónak, ha valaki komolyan hiszi és másokkal is elhitetni akarja — miként a versenytéren a közjegyzőket a zugirászok fogják megbuktatni. A külföldre ismételve és nagy nyomatékkal hivatkozik B. ur, s a ki nem tanulta az európai földrajzot, B. ur e hivatkozásai után azt kellene, hogy higyje, miként az egész Európa honunkon kí­vül csak Francziaországból, Belgiumból, Bajoror­szágból és Ausztriából áll. Ha a közjegyei kény­szer már minden államban be lenne hozva, s min­denütt czélszerűnek bizonyult volna be , akkor érthető lenne B­­ur lelkesedése; de akkor is ha ezen intézményt honunkba átültetni akarnék, gon­dosan kellene körülnézni, hogy különszerű viszo­­nyaink nem tesznek-e szükségessé eltérő intézke­déseket,­­ hogy a kényszer rendszabály életbelép­tetése nevezetes előintézkedéseket, a telekkönyvi intézmény gyökeres átalakítását, a szerződési jog­viszonyokat tárgyazó törvények szabályozását stb. stb. nem teszi-e szükségessé. Mi, kik a közjegyzői kényszert feltétlenül el­­vetendőnek tartjuk, nem bámuljuk és majmolgatjuk az osztrák intézményeket, sőt a közjegyzői intéz­ményt az osztrák rendszertől igen sok tekintetben eltérőleg kívánjuk életbe léptetni, de nem majmoljuk a franczia, belga, vagy bajor közjegyzői rendszert sem, hanem a törvényhozási reform terén figye­lembe vesszük a művelt európai államok intézmé­nyeit, s mindenikből a körülményeinkhez idomítható jót alkalmazva, oly rendszert igyekszünk teremte­ni, mely saját honi viszonyainknak mindenekben megfelelő legyen. Egyátalában nem óhajtjuk, én részemről kü­lönösen nem óhajtom, hogy az osztrák tartomá­nyokkal siami ikrekkint forrasztassunk össze, de a magánjogi törvényhozás terén minden esetre figyel­met érdemlő osztrák törvényhozás irányában nem is viseltetünk indokolatlan ellenszenvvel , s meg vagyunk győződve. ho£y B. uron kívül senki, de hihetőleg maga B. ur sem hiszi, hogy Ausztria azért szenved gyógyíthatatlan betegségben, mert a közjegyzői kényszer életbe léptetve nincsen. Ne erőltessük a közjegyzői kényszert, mert a czélszerű és korszerű intézmények parancsszó nél­kül is biztos tért foglalnak el a társadalomban; az oly intézményt pedig, melynek kor- és czélsze­­rűségéről a nép nincsen meggyőződve, alkotmányos tudozás fent nem tarthatja. Teleszky István:­ ­ Az osztrák válságról a követke­zőket írja az új Presse: A­mint értesülünk, azon alkudozások, melyeket a császár parancsára Hohen­wart gróf folytatott a cseh bizalmi férfiakkal gr. Clammal, dr. Riegerrel és dr. Prazakkal a rescriptum­­ra vonatkozólag, annyiban maradtak eredményte­lenül, a­mennyiben a csehek vonakodtak oly mó­dosításokba beleegyezni, a­melyeket a közös minisztérium és a magyar miniszterelnök hoztak javaslatba. Gr. Hohenwart erre kinyilatkoztatta, hogy ennek következtében a rescriptumot meg nem vál­toztathatja, hanem kötelességének tartja hű ma­radni azon megállapodáshoz, melyre ő a csehek­kel folytatott alkudozások­­ által jutott. A csá­szár a rescriptum megváltoztatását határozta el, mire Hohenwart gróf elbocsátatását kérte, melynek elfogadását­ nem lehet kételkedni. Hogy miként fejlődnek ki a dolgok, azt még a jelen pillanat­ban nehéz elhatározni. Annyi azonban jelezve van, hogy egy átmeneti minisztériumról van szó s ki­látásba van helyezve Koller trnknak Prágába való küldése, mint helytartó. Ez az első hír, melyet jól értesült helyről vettünk. Privatim még a következő kiegészítő tudósítások érkeztek hozzánk. Hohenwartnak a cse­hekkel a rescriptumra vonatkozó alkudozásai már tegnap hajótörést szenvedtek. Hohenwart erről nyom­ban jelentést tett a minisztertanácsban. A császár azonban egyenesen azt a parancsot adta ki, hogy a rescriptumot haladéktalanul Beust és Andrásy grófok kívánsága értelmében kell megváltoztatni. Erre Hohenwart beadta lemondását. Egy más versió szerint Hohenwart a csehekkel folytatott alkudozások meghiúsulása után azt taná­csolta a császárnak, hogy a cseh landtag válasz­feliratára ne is válaszoljon, hanem csak egysze­rűen utasítsa a cseheket, hogy tegyék meg a vá­lasztásokat a reichsrath számára. Ebbe a csehek is készek voltak beleegyezni, bár ha ők perkor­­restálják a reichsrath elismerését s rész néven vesznek minden óvatosságot a kormánytól a sar­kalatos czikkelyek tekintetében. Hohenwart egy­szersmind arról is biztosította az uralkodót, hogy pairek creálása által a siker kimaradhatlan. Az uralkodó azonban nem fogadta el az indítványt, mire a Hohenwart-miniszterium benyújtotta lemon­dását. Andrásy gr. Bécsbe hivatott s még ma éj­jelre várják megérkeztét. Egy harmadik versió szerint Beust két al­kalommal adott kifejezést nézeteinek, először szó­val, másodszor írásban. Mind a kétszer fejtegeté­seit elbocsátási kérelmével zárta be, azt mondván, hogy nem akar akadályul szolgálni a kiegyezés­nél. Gr. Andrásy és gr. Lónyay , a hadügymi­niszter is, magától értetődik, határozottan Beust grófhoz csatlakoztak. Hazájuk csatlakozott, nem csekély csodálkozást idézve elő, Braun államtaná­csos is. Az udvari körök távol tartották magukat. Döntő befolyással volt az uralkodó határozatára Beustnak azon előadás, mely a monarchia állására vonatkozott az európai államrendszerben azon esetre, ha a csehek sarkalatos czikkelyei csak­ugyan érvényre emelkednek. Beust kivált az Olasz­országgal­ viszonyra fektetett nagy súlyt. Hohen­wart gr. a sarkalatos czikkelyekről csak szóval tett nyilatkozatot a császár előtt. A császár p­a­ranc­sának megkapása után a Hohenwart-mi­­nisztérium beadta lemondását. Irányadó körökben a „rend“ helyreállítását sürgetik. Lehet gondolni, hogy az új minisztérium nem parlamentáris jellegű lesz. Benoni­t, Pessingert, Kellersper­­get (belügyérnek) gr.Potockyt és Stremayrt emlegetik. Az öreg „Press­e“ pedig a lap bezárásakor ezekről értesült: A Hondenwart-kabinet ma dél­után átnyújtotta lemondását a császárnak. Sőt tud­ni akarják, hogy a császár sietett, a lemondási kérvényt elfogadni és Lasaert, más versió szerint pedig Auersperg Adolf hget Bécsbe hivatta. — A kicsis kedvező lefolyáséról szóló hirek — jegyzi A kézdi-orbai képviselő választás. Azon percztől fogva, hogy Lázár és különö­sen Thury urak főispánokká lettek legkegyelme­­sebben kinevezve — elhatározták a nagy férfiak, hogy Háromszéken ellenzék nincsen, s ha volna is vagy egy kis töredék, azt meg kell semmisíteni; után útfélen hirdették — már vége itt a balol­dalnak, ki lenne az, ki ezen hatalommal szemben még csak egy árva szót is koc­káztatna az ellen­zék érdekében! Az elbizakodottság tetőpontját érte! — Meg­­válaszszuk azt, a­kit jónak látunk; ily elbizako­dottságban hordozták a tisztviselők faluról falura az aláírást, melyben Tisza Lajos miniszter lett a követséggel megkínálva vagy is felkérve, hogy a képviseletet elvállalja. Első aláírók voltak az uj főispánok Thury és Lázár urak. Néhány nappal a követválasztás előtt jónak látta a Gróf főkirálybiró egy körutat tenni a kéz­di-orbai székben, hogy személyes tekintélyénél s befolyásánál fogva a választást biztosítsa. Orbai­­ban Kovásznára és Kézdiben Alcsernatonra ren­delték az elöljárókat azon ürügy alatt, mintha a községi jegyzőkönyveket kívánnák megvizsgálni, a jegyzőkönyveket természetesen senki mégsem nézte, hanem megkapták a községi elöljárók az ukászt, hogy Tisza Lajos miniszter megválasz­tandó — a mellé járult az ott tömegesen jelen­volt hullók — segéd hullók s lehető minden hi­vatali aspiránsok — capacitatiója — vasút és a többi. Ezeknek utána hívtunk mi is gyűlést­­.Vá­sárhelyre azon nyílt felhívással, hogy a több el­lenzéki választók által már felléptetett b. Szentkeresz­­ty Zsigmond programmot fog mondani. A gyűlés igen népes volt, a választó kerület csaknem egé­szen képviselve befolyásos férfiai által. — A báró programmja köztetszéssel fogadtatott s egyhangú­lag jelöltnek elfogadtatott, a hangulat a legjobb volt, jelöltünk megválasztásán kételkedni nem le­hetett. — Ekkor aztán volt nagy látás-futás, meg­indultak a közigazgatási tisztviselők — a törvény­széknek tagjai faluról falura — és nyilt kortesek­nek állottak fel. Thury Gergely és Lázár Mihály főispánok még éjjel is faluztak — igér­eteket tet­tek, fenyegettek — ezzel sem elégedtek meg, ha­nem a hulló urak által berendelték értekezletre az elöljáróságokat s több befolyásosabb választókat a főispán urak a kézdieket, Kézdivásárhelyre az or­­baiakat Kovászvára. Thury úr vitte a főszerepet, beszédeket tartott, melyeknek fő lényege abban állott, hogy már meggyőződött, hogy a balközép ellenzéknek semmi de semmi jövője, az Andrásy­­kormányt támogatni kell. Ezen értekezletekben rendes nyugta mel­lett a hulló urak a szék pénztárnokától, hol 400, hol 500 é­s még nagyobb össz­egeket is által­­vettek azon utasítással, hogy a szekereket rendel­jék elé s minden egyes választónak azonnal­­ irtot adjanak. Hivatali hatalom s pénz! ezek aztán megtet­ték hatásukat, s igy megkezdődött a választás; a bizottmányi tagok mind telivér jobboldaliak, — Ti­sza miniszter bizalmi férfiai lettek Domokos Fe­­rencz, és főispán Lázár Mihály. A választási terem zsúfolva a tisztviselőktől — az egész tisztség és törvényszék jelen — a városban Thury és Kálnoky Dénes gróf főispán urak — a terem ajtait eláltotta a hivatal­sereg, ott a számtalan aspiráns, volt besugás, fenyegetés — egyik súgta szt. Keresztes István, a másik Ke­­resztesy, a harmadik a bárót, tehát a szegény vá­lasztó már azt sem tudta, hová legyen. A piaczon körülvette a hulló vagy segéd hulló — fenyegette saját községbeli birája vagy jegyzője. A midőn ezen zaklatások ellen több ellenzé­ki tag felszólalt volna ott a teremben, a bizalmi férfiú főispán Lázár Mihály több választót saját méltóságos kezeivel megragadott és hatalmas ká­romkodások s szidalmazások közt a teremből ki­­taszigált — jelesen kilökte Futásfalvi Dombi Já­nost, Mártonfalvi Mihály Albertet; szidalmazta a szentléleki vezetőket Bodort és Bartalist. Olyan volt a főispán ur, mint egy dühöngő oroszlán. Lázár ur volt a comissió lelke; ő volt városi főispán, bizalmi férfi, hajdú, szóval minden benne concentrálódott — sok választó látva ezen hallat­lan erőszakoskodást, haza ment, de volt még egy fogásuk.— A mint a választók rendesen egy tö­megben a piaczon a tanácsház előtt foglalnak he­lyet, — s három napra lévén kiirva a választás — minden napra meghatározva, hogy melyik falu s mily rendben következzék, — valahányszor ész­revették oda fenn a teremben, hogy most ellenzé­ki falu következik a hiét hulló a járásban jelentet­te, hogy ez a falu nincsen jelen !— s vették elé a jobboldali választókat, s midőn azután az ellen­zéki választók jelentkeztek a szavazásra, oda uta­sítottak, hogy a rendet meg kell tartani, várjanak a­mig az utánuk következő falvak szavaztak, vagy jöjjenek a harmadik napon. Az első nap est­éli 7 órakor a comisziónak azt a határozatát hirdeték ki a választók előtt, hogy esti 8 órán túl szavazatok nem vézetnek be — a ki addig szavazatát be nem adja, marad más vagy harmad napra — 7 és 8 óra között épen egy jobboldali falu szavazott, s még 8 órakor sem végezvén be szavazatát — az ellenzéki választók nagy többsége eltávozott — s igy látszék jobbol­dali bizalmi férfiak csak ezt akarták, folytatták a szavazást éji 11 óráig bevévén a bizonyosan tit­kon ott marasztott jobboldaliak szavazatát. Minden törekvés oda irányult: az ellenzéket kifárasztani. Nagyszerű jelenet volt harmad nap: Thury fő­ispán urat az orbai jobboldali választók élén Kéz­divásárhelyre „éljen Tisza Lajos“ zászló alatt be­vonulni látni, — Thuryt — ki még nincs három éve választói előtt nyiltan kimondotta, hogy bűnne­k tartotta volna a jobboldali zászló alatt egy perczig is megmaradni. Volt Thury úrnak egy érdekes találkozása, — ugyanis a gyógyszertár előtt elhaladó futás­falvi Lukács Jánosra rárival „Hát Jankó te is el­pártoltál tőlem ? — Nem pártoltam el méltóságos ur, az ur pártod el tőlünk; ebbe a zekébe válasz­ meg a Pr. — mint futótűz terjedtek el és min­denfelé át­alános, őszinte megelégedést idéz­tek elé.

Next