Ellenőr, 1871. december (3. évfolyam, 415-439. szám)

1871-12-01 / 415. szám

rendi­ képviselet helyett, a népképviselet alapjára fektetik, azonban változatlanul hagyják a főrendi­ház szervezetét. „Önök alkotó munkásságának egyik jelenté­keny tárgya lesz, megtartván azon előnyöket, a melyeket egy a nemzet történelméből fejlődött s a nemzet legtöbb érdekeivel egybe forrt felsőház, a biztos és rögtönzés nélküli haladás eszközlésére nyújt, — a főrendek házának szervezetét az ország je­len viszonyaihoz képest átalakítani.“ — Közöltet­­ni fog. Vidliczkay József következő interpellate in­téz az igazság ügyérhez: 1 szól. Szándékozik-e a tisztelt igazságügy­­miniszter úr az új bírósági szervezést jövő 1872- ik évi január 1-én éle­tbeléptetni ? — és ha nem, mi okon marad el annak a mondott határidőben való életbeléptetése. 2 S'or. MiCooda intézkedéseket tett, s fog tenni jövőre a miniszter úr azon czélra, hogy az igazságszolgáltatás fo­ntonossága az uj bírósági szervezet által meg ne szakitassék, s általában az igazságszolgáltatás azon zavaroktól, melyeket ezen szervezet életbeléptetése könnyen okohtat, megóvassék. — Közöltétől fog a miniszterrel. Maximovics Miklós az iránt interpellálja a mi­niszterelnököt, hogy szándékoz­ik-e a határőrvidék polgárosítására vonatkozó s a p. U. bizottság által is sürgetett jelentést mielőbb a ház elébe terjesz­teni. — Közöltetni fog. Pischy Tamás a következő interpellációt intézi a belügyminiszterhez: Mily álláspontot foglal el belügyminiszter úr Nógrád megye nov. 21 én tartott közgyűlésének azon törvény és szokásellenes határozataival szemben, melyek által az, az októberi e czélra összehívott közgyűlés intézkedéseit és választásait halomra döntvén, úgy a községi csoportok elnökségeire, mint az igazoló és biváló bizottságokba is uj ta­gokat választott s a deczember 14 ikére kitűzött választási határidőt deczember 15-ikére tette át. Szándékozik-e, még pedig folyó évi deczem­­ber 15-ke előtt a nógrádmegyei ellenzék indokolt felfolyamodásának alapján mindazon törvénytelen intézkedéseit a november 21-ei közgyűlésnek meg­semmisíteni, melyek­et érdemben hozattak ? — Közültetni fd­r. Tisza Kálmán: Egy indítványt nyújt be a háznak, mely a pénzügyi bizottság átalános jelen­­tésének azon pontjai­a vonatkozik, mely a határ­őrvidéki budget kérdéséről szól. Azért ókajdja ezen indítványt most benyújtani, mert a tárgy fon­­tos lévén óhajtja, hogy mint ez máskor is történt az indítvány időközileg kinyomassék, és majd ak­kor, midőn a pénzügyi bizottság általános jelenté­sének ezen pontja tárgyaltatni fog, ez is tárgya­lás alá vétessék, fentartván magának ekkor az indítvány indokolását (Helyeslés.) Indítványa a kö­vetkező : Tekintettel a határőrvidék különleges viszo­nyaira, de tekintettel arra is, hogy az a magyar koronának tagadhatatlan kiegészítő részét képezi; tekintetül arra, hogy alkotmányos országban az ország bármely részére nézve szerves intézke­dések, még ideiglenesen is csak a törv­éyhozás tudatával, beleegyezésével és jóváhagyásával tör­ténhetnek ; tekintettel arra, hogy a tobozás, ha csak sarkalatosabb elidegeníthetlen jogairól lemondani nem akar, nem fogadhatja el azon helyzetet, hogy az ország bármelyik részének viszonyait megváltoztató intézkedések csupán mint bevégzett tények hozatván tudomására, anélkül, hogy azok felett legalább utólagosan határozott volna, csak a költségek megszavazását tekinthesse hivatá­sának ; tek­intettel arra, hogy a határőrvidék egy ré­szére nézve Horvát-Szlavónországok iránt is köte­lezettségeink vannak; tekintettel arra, hogy az eddigi intézkedése­ket — hogy azok felett határozni, azokat ezen szempontból is megbírálnia lehessen — teljes rész­letességükben ismernie kell a tudozásnak, és tu­dósitatnia az iránt, mily átmeneti módozatok és mennyi idő alatt czéloztatik keresztül vitetni az, hogy az ország ezen nevezetes részei valahára teljesen vissza­csatoltatván, lakóik az alkotmányos jogok gyakorlatába be­léphessenek és 7 ország­gyűlésen is képviselve legyenek, tekintettel arra végre, hogy a miniszterelnök úr által nov. 20-káról bemutatott előterje­sztés, mely a történteket általánosságban adja elő , anélkül, hogy az azok felet­t határozást lehe­tővé tenné, s a dolgot az említett szempontok­­ból, s a jövőt is megvilágosítaná, a czélnak me­g nem felel; indítványozom, hogy utasítsa a ház oda a minisztériuusot­, hogy a tett jelentésében csak emb­eti intézkedéseket teljes részleteiben tegye le a ház asztalára, hogy adjon felvilágosítást az iránt, hogy mennyiben lettek teljesítve azok, a­mik a határ­őrvidék egy részét illetőleg Horvát Szavonország­ok­kal szemtén teljesítendők voltak; mennyiben fordu­latot­ gond a határ­őrvidék népén­ek felvilágosítására, anyagi és szellemi érde­keinek előmozdítására , hogy adjon felvilágosítást az iránt, mily után s mennyi idő alatt szándé­kozik keresztül­­in­ni a­z, hogy a magyar koronának azon jelentékeny része teljesen az alkotmány oltalma alá h­gyeztes­­sék,­­ a haza ott lakó polgárai, az alkotm­án­yo­s jogok élvezetébe helyeztetvén, az országgyűlésen képviselve legyenek? Addig pedig, mig ezek iránt a minisztérium nem nyilatkozott és nyilatkosata felett a ház nem határozhatott, a költségvetés­n­k a határőridőkre vonatkozó tételei feletti megállapodását függeszsze fel. — Ki fog nyomatni. Szapíry Gyula gr. bemutatja a közp. bizott­ság jelenté­sét a dunagőzhajazási társulattal kö­tött szerződésre vonatkozólag. — Ki fog nyo­matni. Szőgyényi László bemutatja a közp. bizottság jelentését a főrendeknek a bírósági végrehajtók­ról szóló tvjavaslatra tett módosítványai iránt. — Ki fog nyomatni. Napir­enden van : a szavazatok beadása a megürült jegyzői állomásra. Beadatott összesen 259 szavazat, ebből üres volt 5. Szenicz.ey Ödön kapott 139 szavazatot, Huszár Imre 108-at, Lzö­­gyény László 7-et, Vajda János 1 szavazatot. Sz­eniczey Ödön igér vén, hogy jóakarattal, szorgalommal fogja pótolni a képesség hiányait, ajánlja magát a ház jóakaratába. Elnök figyelmezteti a házat, hogy ma a köv. irományok osztattak ki: a német birodalommal a távírdák iránti egyezkedés, a főrendek szénése a vadászati törvény tárgyában; a közlekedési mi­nisztérium részéről a battaszék-zágrábi, miskolcz­­bánrévi és a gömöri iparvasutakról, továbbá a Sink patak szabályozásáról szóló tvjavas­atok, végre ha­tározati javaslat a regálék iránt. Javaslatba hozza, hogy az osztályok vegyék tárgyalás alá a német birodalommal a távírdák iránti egyezkedést és a főrendiház üzenetét a vadászati törvény tárgyában. (Helyeslés) Következik az 1872 évi költségvetési elő­irányzat általános tárgyalása, s a p. v. bizottság erre vonatkozó jelentése. A jelentés felolvasottnak tekintetvén a vitát megnyitja Széll Kálmán előadó. Szóló átalános körvo­nalakban vizsgálat alá veszi azon elveket, melye­ken az előirányzat nyugszik s megbírálja az or­szág pénzügyi helyzetét, melyet e költségvetés, mint képet tár elő. Fejtegeti azon különbségeket, melyek a pénz­ügyi bizottság többsége és a különvélemény alá­írói közt fenforog. A törléseket illetőleg nagy önbizalommal azt mondja, hogy a pénzügyi bizottság törlött annyit, a­mennyit kár nélkül tör­ölni lehetett. (Erre jobb­ról „nagyon helyes“ felkiáltások hangzottak föl.) Azon vég­resultatum, melyre a különvéle­mény szerint is, törekednünk kell az, hogy az­ ál­lam kö­igazgatása menetben tartására, javítására elégségesek legyenek rendes jövedelmeink és csak azon investitióknál nyúljunk a rendkívüli segéd­forrásokhoz, melyek határo­zottan productiv czélnak és melleknek gyü­m­ölc­özősége késégtelen. — Ezen resultatum helyességét a többség is elfogadta és a ház szóló is nagyon szívesen hozzájárul. Azonban azt hiszi, hogyha csak egy két évig nem báramol­­nak oly rendkívüli terhek az országra, mint leá­­romoltak 71 ben, a kisebbs­é külön véleményének ezen kívánsága teljesülni fog. Ghyczy Kálmán: T. ház ! (Holijuk ) Azok után a miket Szentagh Pál­­ barátimmal együtt beadott külön véleményü­nkben elmo­ndattu­­k, jelen felszólaláson.Ám csak azon észrevételek meg­vilá­gítására akarok szorítkozni, melye­k az ország pé­zügyi állapotára nézve a pénzügyi bizottság jelentésében a mi nézeteink ellen felemlíttetnek, és részben most az előadó úr által is újólag el­­dozattak. Nem szándékozom e végett a nemzetgazda­sági s pénzügyi tudományok kérdéseinek elméleti fejtegetésébe bocsátko­zi, gyengébbnek is érzem magam e téren, sem hogy ezt tenni merészelném, hanem ha hinném is azt, hogy szép szavakkal tu­dományosan kikerekített iheóriákkal, csillámló pénzügyi ter­ekkel az életnek naponként jelent­kező szükségeit, tőkéjét és kamatját nem jövőben és ideális értékben, hanem rögtön és készpénzben követelő hitelezőt kielégíteni lehessen ; nem érzek hajlandóságot magamban arra sem, hogy hazánk nemzetgazdasági vagy pénzügyi jövőjének a kép­zelődés ecsetével akár világos akár sötétszinekben festett képével magamat megnyugtassam, hanema rideg valóságnak mereven akarok szembenézni, (helyeslés balfelől.) és e szempontból kiindulva a közönséges emberi ész szabályai szerint. Maróici szerint számítva (Derültség.) azt mondom, hogy a ki huzamos ideig évenki­­t többit köt el, annál mint a mennyit vagyonából bevesz és ezen ki­adást többi, tét évenkint új kölcsönvétellel, vagy va­gyona egy részének elidegenítésével fedezi, az utóvégre is megbukik. (Élénk helyeslés a baloldalon ) Ez áll nemcsak a magán­háztartásra, hanem áll az államháztartásr­a nézve is, mert kiapadhat­­lan pénzforrás a világon még nem fedeztetett fel. A különbség a két háztartás közt e tekintetben az, hogy a magán­háztartást ezrek és 100 ezrek túlkiadása teszi tönkre, az államháztartásnál ezt sok milliók túl­kiadása eszközli. A magánzó, ha életének bizonyos szakában kelleténél többet köl­tött és több kölcsönt vett fel, mint felvennie il­domos lett volna, biró elé állít­atik, csőd alá ke­rül, executio alá jut,és épen azért,mert annak idejében túlterjeszkedett kiadásaiban saját erején, végre ín­séget szenvedni kénytelen. Az állam biró elé ren­desen nem idéztethetik, executiot rendszerint nem szenvedhet, de pénzerejének és tehetségének a túlki­­adások után szükségképen következő kimerülése következtében elsenyve­dni, romba dőlni fogja lát­ni szép reményét, de erején túl megkezdett vála­­latait és intézményeit, zavarba hozva fog­ja látni közigazgatásainak egész rendszerét és kimerült hiteléhez akkor nem fog folyamodhatni, midőn ar­ra leginkább szüksége lesz. (Élénk helyeslés bal­felöl .) Kész­akarva mondottam, te­hát, hogy az állam rendszerint execiió alá nem vétetik. A magyar államról ezt oly biztosan mondani nem le­nnt (Mozgás) mert mi nemcsak magányosok irá­nyában vagyunk szerződési kötelezettségben, ha­nem a monarchia másik részének irányában is, úgy a közösügyi quota, mint különösen az államadósá­gi járulék iránt. Történjék meg, hogy ezeket egy­szer nem fizethetnék azt, hogy valamely execucio­nális eljárás és pedig biró nélkül is nem kísértet­ün­k meg ellenünk, mint a szerződés és egyezmény megszegői ellen, azt te­ljes biztossággal fájdalom állítani nem merem. (Derültség ) T. előadó úr ö­sze­hasonlította a jövő 1872ik esztendei költségvetést az előző 1871-ik esztendei költségvetéssel. Az e részben mondottakra csak azt j­gyzem meg, hogy miket ő szíves volt a 72. évi kiadásokra nézve emlí­eni, azok többn­yire va­lóságos pisinv kiadások lesznek, ellenkezőleg az, a­miről ő úgy szólt, hogy már jövedelmünk eny­­nyire és ennyire emelkedett, a­mint pl. mo­ndotta, hogy az álla­m ügyei­ból­­. védelmünk 5.900 000 írttal emelkedett, ez még csak remény, ez talán a valószint­ség szabályai szerint, de minden esetre bizony­­­lat­ul szán­­tott összeg mely kérdés,valóban fo­g-e tol­­ni az ál­ampénztárba. Mondottam, hogy előadó­m két évet hasonlított össze az előirányzatra nézve. Én e tekintetlen szelesebb kört akarok választani; vissza akarok ükinteni a korábban elmúlt évekre is és l­é­z­­ü­gyi á­lásunkat az elmúlt évekről 1868 tól lógva kívánnám sommás átnézetben tisztába hozni (H .ltjuk) Hogy mi az elmúlt 3 évben és a mostani évben is, mert ezen év végéig akarok szám­tani többet, sokkal többet költelünk, mint a mennyit s­jat jövedelmeink után költenünk lehetett volna, ada nézve nem fogok az e őirányzatokra hivat­k­o..i, m­ely el­é k tételei különféle észrevételek alá v­hetők , e tiki tetem­o­ után egy egyszerű nyilvános, kétségbe vonhata­ tényre akarok hi­vatkozni. A külön­véleményben szám szerint ki van mutatva, hogy a magyar államnak ez idő szerint mennyi adóssága van; ezen adósságok közül én a számításból kihagyom az államadóssági járulékot a földtehermentesítési adósságot, az államjegyeket, a némelyek szerint külön rovatba tar­tzó szá­llődé­sra a váltsági adósságot, kihagyom a még csak a jövő évben elköltendő gömöri és a most legújabban felvett 30,000,000-nyi kölcsönt, és számításomat csak a vasúti s a sorsolási kölcsönökre és a kincstári utalványokra alapítom. A vasúti kö­csön kezdetben ugyan 1.000 000- val több volt ugyanazon összegnél, mely a kü­lönvéleményben kin utalt­uik , minthogy idő­közben már törlesztések történtek. Én azonban összehason­lítás végett csak a különvéleményben kitett ösz­­szeget veszem föl: 101.063 376 írttal, felveszem a sorsolási kölcsönből bejött 24.000,000 s a kincs­tári utalványokból ez év végéig körülbelül bejövő 7.000,000, ezen három kölcsön összesen 132 mil­­lió fontot tesz. Ebből a ház asztalán fekvő költ­ségvetés, jelesül annak, hit­el- és pénztárműveleti része szerint még rendelkezésre áll 1872-re, je­lesül, a vasúti kölcsönből 17,577,660 frt, sorsolási kölcsönből meglehet mintegy 8.000,000 írt. E két összeg összesen 25 577,660 forintot tesz s azt a fennebb említett kölcsönvett 132 000,000 forint­ból levonva, kitetszik, hogy a 71-ik év végéig az általam említett 3 rendbeli kölcsönből elfogyaszta­­tott 106.485.707 forint. E felett az 7868, 69, 70 és 71-ik évi elő­irányzatok szerint elköltetett a közös activákból 9.902.006 forint, államjavak 1.227.814 forint ere­jéig, ingó államvagyon elterheltetett, v.­eladatott 8,921,561 frtért s az újabb 3 tétel összesen 20 millió 51,481 irtot tesz. Az 1867 év végével to­vábbá az absolut kormánytól a magy. kormány adó­­hátralékokban átvett 34,187,800 frtot korona és kincstári uradalmak bérhátralék­a 9 millió 823,780 forint. Összesen 44 millió 11,580 fo­rint. Ezen összegre évenkint nevezetes utal­ványozások történtek, minden költségvetésben az utalványozások összege a 17.000.000 forintot meghaladta, de ezek közül számításba nem ve­szek többet, csak azon két tételt, mely 1868. évben az absolut kormánytól átvett adó és bér­leti hátralékok fejében a költségvetésbe fedeze­tül felvétetett felvétetett jelesül adóhátralék fejé­ben 6,372,000, bérhátralék fjében 1,245 000 vagy­is összesen 7 617,000 írt. Hogy ez összeg az 1868 évet megelőző hátralékokból valóban befolyt, arról semmi kétség nem lehet, mert azon átvett adó és bérhátralékokban 21 milliónyi egyenes adón kivü­l fogyasztási adóhátralék is volt 1,463 000, erejéig fr és volt a jogü­gyleti illetékekből hátralék 10,538000 fit és miután épen a jogügyi iletékek képezik a legjobb fejős tehenét a pénzü­gyi miniszt­rnek, két­séget nem szenved, hogy azon két összeg az ab­­so­ut kormánytól átvett adó és bérle­ti hátralékból bizonyosant be is folyt az állampénztárába.Már­­a most összeszámolom mindazt, a­mi az á­talam említett 3 rendbeli kölcsönből az álam vagyonának fogyasz­tásából és az absolut kormánytól átvett hátralé­kokból befolyt, ez összegek együtt 134.154 088 fi­tot tesznek. Ez­’n összeg a n­útt 3 évben és a most folyó év alatt egészen elfogyasztato­tt. Ha ez­ összeg egészen gyümölcsöző beruházásokra for­­dittatott vo­na is, akkor is e körülmény csak azt eredményezhetné, hogy a felvett kölcsönöknek visszafizetése annak idejében könnyítve lesz, de azon tény hogy csakugyan többet adtunk ki, mint a meny­nyit bevettünk, egyátalában nem enyesztetné el. A ház asztalára letett 1872. évi zárszámadások azon­ban kétségen kívül helyezik, hogy vasutakra azon nagy összegből, melyet említettem, csak a követ­kező összeget fektettek be, jelesül: a forgalomban levő vasutakba befektettetett 40,737,957 frt az épülő­félben levő vasutakba befek­­tettetett 10 millió 878,610 frt, összesen 51 615.567 frt, ezen összeget levonván a fenebb említett elfogyasztott 134 millió­ból 82 537 521 azon összeg, melynek hová fordítá­sát felvilágosítani ke­l. Tudom t,­hám, hogy ezen összegből váltazott vissza a buda­pesti lánczhíd, vétetett a kisbéri uradalom, vétetett és­kély részben a gödö­lői ura­lom, vitetett és vissza­váltatott több jószág Erdély­ben, f­lügyelet és vizsgálat alá vétettek az enge­dély­ezett vasutak, nyittattak kőszén bánják, emel­tettek több rendbeli épületek, felállíttattak költsé­ges és nem jövedelmező vasgyárak, de az, hogy ezen általam felemlített nagy összeg, ha mindjárt a vasúti kölcsön kibocsátási árfolyamában szenve­dett nagy veszteség tekintetik is, egészen gyümöl­csöző beruházásokra vagy az ál­am­ értékének öreg­bítésére fordíttatott volna , mindaddig, míg ezt a mi­nisztérium szám szerint ki nem mutatja, én egyenesen tagadom. (Élénk helyeslés a bal oldalon.) Nem is hiszem, hogy a minisztérium ezt bizonyíthassa, mert mindnyájunk tudomásra van, hogy a rendkívüli szükséglet rovatába soro­zott kiadások rendszerint mindig új kölcsön felvé­telével, vagy az államvagyon fogyasztásával fedez­tettek. Ezen kiadások közt van igen sok olyan, a­mi inkább a rendes, mint a rendkívüli kiadá­sok sorába tartozik, mert az államközigazgatás rendes menetének fenntar­ására vagy javítására szükségeltetnek, és ha némely tekintetben közvetve öregbítik is a nemzet anyagi és szellemi tőkéjét, de pénzügyileg gyümölcsöző beruházásoknak semmi esetr­e sem nevezhetők. A külön­véleményben az 1872 ik évre 20 millió frtnyi ilyen összeg van felszámítva. Nem ellenzem, elfogadom a­z. előadó úrnak azon észre­vételét, hogy ezen összegnek legfeljebb csak fele lehet ugyan, mely e tekintetben szóba jöhet, de hozzá­teszem azt, hogy minden pillanatban ki le­het mutatni, hogy a 71­ évi költségvetésben is a vasúti kamatbiztosításon kívül mintegy 15 millió forintnyi ilyen kiadás foglaltatik s a 70-ei költségvetésben is az ilynemű kiadások mintegy 9 millió ftra mennek ily összegeket te­hát oly kiadásokra, melyek pénzügyileg nem gyümölcsöznek és csakugyan leginkább a közigazgatási és az államháztartás rendes menetének fentartására és javitá­sra szük­ségesek, s mint ilyenek inkább a rendes költsé­gek közé tartoznak, évenként huzamos ideig új kölcsönökből és az állam vagyonnak fogyasztásá­ból, nem a gyenge pénzerejű magyar állam, ha­nem nézetem szerint egy állam sem fordíthat hi­telének vérrmeg­omlása nélkül. És erre pé­dával is S/0­gálatok. Az absolut osztrák kormány pénzügye ugyan azon módon jutott tönkre, a­melyen mi megindul­tunk. (Élénk helyeslés a baloldalon. Majd meglát­juk­­ jobb felől) Figyelemmel kísértem azon időben a tárgyalásokat. Az osztrák pénzügyminiszter min­den év végével körmönfont jelentést tett ő felsé­gének, és a birodalmi tanács fenállása óta a biro­­da­mi tanácsnak, a monarchia állami pénzü­gyi állásának kedvező helyzetéről, az állam jövedelmei­nek évenkénti öregbedéséről, de amel­y fici és nagy de­ficit évenként mindig muta között, mely vagy kölcsönn­­ vagy az államvagyon fogyasztásá­val volt fedizendő, ez az osztrák j­é­güügyminisz­ter jelentése szerint csak azon nagyhasznú beru­házásoknak volt tulajdonítandó, melyek te­rveztettek (Derültig balfelől) és tulajdonítandó azon szeren­csetlen körülményeknek, melyek épen az illető költségvetési évet rendkívüli kiadásokkal kivétele­sen terhel­ik. Ezen rendkívü­li kivételes kiadások azonban különböző czímek alatt minden esztendőben vissza­kerültek; a tett beruházáso­k vagy épen nem, vagy nem kellőkép gyümölcsöztek, és az éven­­ként növekedő kölcsönök mindig nagyobb kamat és törlesztési összegekkel nehezedtek az állam­­pénztárra ; e miatt azután eladattak azo­n vállala­tok is, melyekre a beruházások tétettek ; eladatott az államva­spálya és ráadásul hozzáadattak a kras­­sómegyei bányák és uradalmak; eladatott a déli vaspálya: eladattak magyar kincstári, földteher­­me­ntesítési kötvények ; bt táblázás­al terheltettek a magyar kincstári uradalmak; e fogyasz­tatott a haj­dani nevez­tes államadóssági törlesztési alap, el­tűnt a katonai nyugdíjalap, eladatott egyszóval mindaz, a­mit eladni lehetett; eladattak még a kincstári fürdő­helyek is. (Derültség.) Mindezek daczára s a pénzügyminiszternek az állam pénz­­ügyeinek virágzó állapotáról tett folytonos jelen­tései mellett, ő felségének uralkodása alatt és pe­dig mindig beruházások vagy rendkívüli kiadások folytán az államadóssági összeg csaknem 2000 millió frlra növekedett anélkül, hogy ezen roppant összeggel szemben valamely megfelelő beruházás mulattathatnék fel; de be is következett azután a­minek ily eljárás mellett okvetlenül bekövetkeznie kellett: az állam hitele annyira kimerült, hogy utóbb a legszövevényesebb tervezettel kidolgozott lotteriai kölcsönök mellett is igen súlyos feltételek alatt csak nehezen lehetett pénzt találni. Mellesleg legyen mondta nekünk magyarok­nak hálát kellene adni az isteni gondviselésnek, hogy ez így történt, mert csakugyan az osztrák absolut kormány pénzügyi szorultságának köszön­hetjük egy részben, hogy állami önállóságunk azon részét visszanyertük, melynek birtokában va­gyunk. De ép én azért óhajtok részemről minden alkalommal felszólalni a pénzügyi kezelés azon módja ellen, melyet az absolut kormány példá­jára követünk, mert nem szeretném, ha állami ön­­állásunkat azon után veszten­ék el, melyen az osztrák absolut kormány általi követése folytán azt visszaszereztük. (Élénk helyeslés balfelől.) A pénzügyi bizottság sokkal derültebb szín­ben látja pénzügyi állásunkat, mint mi azt a külön­véleményben jeleztük. Előadó úr is e nézetét több érvekkel támogatva hangsúlyozta. Ő is és a pénzügyi bizottság e nézetét első­sorban azzal kívánja igazolni, hogy az 1872 iki költségvetésnek az előző évi költségvetésekkeli összeegyeztetéséből az tetszik ki, hogy a 1872-iki költségvetés hiánya csak látszólag nagyobb annál, mely az előző évekre nézve kiszámíttatott, mert azt mondja a pénzügyi bizottság, és az előadó úr, hogy az előző években a vasúti kiadások és kamatbiztosítás mindig a már felvéve volt vasúti kölcsönből és az állam ingó vagyonának értékesítésével fedeztettek, s az e for­rásból kikirmő összegek már magába a költség­­vetésbe fedezetül felvetettek, s igy a múlt évi költségvetésekben kiszámított hiányok csak azon összegeket mutatják, melyek az e költségvetésben már előzőleg fedezetül felvett forrásokból fedez­hetők nem voltak, most ellenben a vasúti kölcsön és az ingó államvagyonnak legnagyobb része már elfogyasztatván, az 1872 ki költségvetésbe fedezetül nem vétethett fel több, hanem csupán a vasúti kölcsön­ből 15.589,166 frt, s az ingó államvagyon értékessé­g­­ek czimén 2 millió ft,össesen tehát 17,539,166 frt, s igy miután az 1872 ik évben nevezetesebb vasúti és más hasonló épi kezesek terveztetnek, e szerint az 1872 re kiszámított hiánynak látszólag nagyobbnak kellett lenni az előző években k­iszá­mítottaknál. Sőt azt mondja a pénzügyi bizottság, ha tehát a vasúti kölcsön alapjai ki nem merültek volna már, vagy a kölcsön, me­nnek megkötését a törvényhozás e­rend­­te, már előbb köttetett volna és az abból befolyó összegek a vasúti épít­kezések költségeire előirányoztattak volna és a vasúti kamatbiztositás által igényelt összegek tel­jes fedezésére ingó állam vagyon értékesítéséből befolyó tőkék fordittatnának, amint az 1871-ben és azelőtt mindig történt, akkor az 1872 iki költ­ségvetés sokkal kedvezőbb lenne, és az 1872 iki hiány­a egész 6 millióval kisebb lenne, mint az, 1870. és 1871-iki, sőt az 1869-iki is csak mint­egy 2 millióval haladná felül. Igaza van a pénzügy bizottságnak és az elő­adó úrnak, hogy ha meg lett volna mindig vaj­y meg lenne mindazon pénzünk, melylyel mind a kiadásainkat fedezhetnék, valóban hiányról, leg­alább pénztári hiányról szó sem lehetne, s minden esetre nevezetes számtani probléma az, a­mely­nek megoldását a pénzügyi bizottság feladatai tűzte ki magának, midőn azt igyekszik bizonyí­tani, hogy azon 42 milliós defic­it, melyet 1872-re a pénzügyi bizottság kiszámított, valóban mégis kisebb, mint azon 13,20 és 22 millió defic­it, melyet hasonlag a pénzügyi bizottság annak ide­jén számított ki. Nézetem szerint azonban e nehéz feladatnak megoldása a pénzügyi bizottságnak nem is sike­rült. Sőt ellenkezőleg a pénzügyi bizottság érve­léseivel bebizonyította azt, a mit különvéleményünk­ben mi is kiemeltünk, t. i. az 1868—69, 70. és 1871. esztendei hiányok hibásan voltak a költség­­vetési előirányzatokban kiszámítva, s azok sokkal nagyobbak azon összegeknél, melyek az illető költségvetésekben kimutatva vannak. Mert ezen összegekhez, mint a pénzügyi bizottság igen helye­ssen me­gjegyzi, hozzá kell számítani azon öss­­zegeket is, melyek a vasúti kölcsönből s az állam ingó és ingatlan javainak eladásából fedezetül már a költségvetésben is felvetettek és ha ekként számí­tunk, akkor az 1869 évi hiány nem 13, hanem 35 millió az 1870 évi hiány nem 22, hanem 46 millió az 1871. évi hiány nem 20, hanem 48 mil­lió lesz. Az igaz, hogy ezen összegek kisebbek azon 42 millió forintnyi összegnél, melyet­ a pénzügyi bizott­­ság 1872 re kiszámított; de a pénzügyi bizottság elfe­ledkezett arról, hogyha helyesen akarja összehason­lí­­tani azon számítási módot, melyet az 1869-70 és 71 évi költségvetésekre nézve követett, követnie kell az 1872 évi költségvetésre nézve és ez eset­ben az 1872-iki 42 milliónyi hiányhoz hozzá kell ad­nia azon 17 milliót, mely a vasúti kölcsönből az ingó államvagyon értékesítéséből már az előirány­zatban fedezetül fel van véve, és akkor az 1872- évi hiány nem 42, hanem kevés híján 60 millió. Úgy látszik tehát nekem, hogy az 1868, 1869 és 70-ik évi pénzügyi állásunk valóban roszabb volt annál, melyet az előirányzatok feltün­tetek. De ha már magában is ig­y gyenge vigasz az, mivel az előadó úr vigasztalt bennünket hogy a 72-es helyzet csak oly rosz­­sz, mint rész volt a mait, és harmadszor még e csekély vigasztól is el­tünk, midőn a pénzügyi biottság által is helyese­lt számítási rendszer szerint kijön, hogy a 72 évi deficit 12 millióval nagyobb a 71 kinél, és így nagyobb minden hiánynál, mely ed­dig a költségvetésből kiderült. A p­énzügyi bizottság továbbá azt mondja: Igaz! Kiadásaink a múlt években nagy mérvben szaporodtak, mert 1868 ban rendes bruttó kiadás volt előirányozva 127.796.500 frt 1872 re pedig előirányozta­­k a törvényhatóságok házi adójának ré­szére is­hajlított 4.145 749 frt leszállításával 155.595 152 frt és igy 1868 óta a kiadások a tö­vény­hatóságok házi adójának terhére lehajlitott összegnek hozzáadásával szaporodtak 31 944,374 írttal. De azt mondja a pénzügyi bizottság, h­­gy a kiadások e szaporodását tökéletesen ellensú­lyozza, sőt még meghaladja a bevételek öregbítése, mert 68—72-ig a rendes bru­to-bevétel az előirány­zatok szerint 32 160,592 írttal növekedett és így tekintetbe véve még a határőrvidéki nagy kiadást is, mely 72-ben először fordul elő, a költségvetés­ben a múlt év alatt a kiadásokat a bevételek sza­porodása 210.220 írttal meghaladta. Azt mondja tovább előadó úr és a pénzügyi bizottság, hogy ennél még kedvezőbb azon eredmény, melyet a zárszámadások 1868/9/7- re mutatnak, mert 68 ban előirányozva volt rendes bruttó­ bevétel 124.881,000 frt; 1870 ben pedig valóságos eredmény, azaz a p­sztárba valósággal bejött összeg 158.000,624 frtot tett, és így a 68 ik évi előirányzathoz képest az állam bevétele 1870 ben 33.761,000 írttal nö­vekedőtt s ennek tulajaonítható, hogy azon 33 millió hiány, mely a 69, 70 és 71 évekre az elő­irányzatokban kiszámítva volt a zárszámadásokban nem mutatkozott. A­mi az előirányzatokat illeti, az azokban foglalt tételek a valószínűség szabályai szerint hozzávetőleg állapíttatnak meg tájékozásul, össze­­hasonlításul használtathatnak, de nem biztos szám­tani adatok. A­mi pedig különösen az 1868, 69 és 70 előirányzatokat illeti, ezeket a mostani mi­niszterelnök, az ak­kori pénzügyminiszter Lónyay Menyhért úr készítette, kiről közönségesen tudva van, hogy kész volt mindig minisztertársainak ki­adásait ellenőrizni; tudva van, hogy szűk marok­kal szokta mindig a bevételeket előirányozni. És ez­által két czélt ért el; először ez után könnyeb­ben korlátolhatta minisztertársainak az állampénz­tárnak igénybe vételére irányzott követelésen; más részről pedig az év végével a dificit helyett mely­lyel ijesztett, felesleggel léphetett fel. (Derültség.) Nem csoda tehát egyátalában, hogy ily előirány­zat mellett 1868-ik esztendőn előirányozva volt bruttó 124.881,000 frt helyett a valóságos ered­mény 145.340,000 frt lett és így több 20.459,000 frttal az előirányzatnál. Addig, míg zárszámadá­saink nincsenek, más adat az összehasonlításokra nem használtatik, mint az előirányzat, de a­mint a zárszámadások biztos adatokat mutathatnak a valóságos eredmény előtt, az előirányzati adatoknak háttérbe kell vonulniuk. A zárszámadások eredmé­nyének az előirányzatokkali összehasonlítása csak annak felvilágosítására vezethet, hogy váljon az előirányzat helyesen történt vagy nem? Más ér­telme nincs, mert biztos számítási adatokat csak a zárszámadásnak valóságos eredményei nyújt­hatnak. A számvevőszék által újból vizsgálat alá vett 1868-69 és 70 évi zárszámadásokhoz tüzetesen majd csak akkor lehetene szólani, ha azok a tör­vény értelmében a ház asztalára le lesznek téve és azért én is a pénzügyi bizottság által ezen zár­számadásokból előmutatott kivonat valódi értéke és bizonyíték képessége feletti ítéletemet ezen zárszámadások beterjestésének idejére tartom fenn. Annyit azonban már most is biztosan állíthatok, hogy azon kivonat, melyet a pénzügyi bizottság az 1868-69 és 70 esztendei zárszámadásokból köz­­lött, tökéletesen igazolja ugyanazt, hogy az állam kiadásai 1868-tól kezdve mostanáig igen nagy mérvben emelkedtek, de egyáltalában nem bizo­­nyítja azt, mit a pénzügyi bizottság állít, hogy hasonló arányban növekedtek volna az államnak bevételei is, sőt inkább az ellenkezőt bizonyítja be. (Halljuk!) Azon zárszámadási kivonat szerint, melyet felemlítettem, az 1868-ik esztendei rendes, valóságos bevétel 145.340.000 volt; 1870-ik esz­tendőben pedig ugyanazon kivonat szerint a va­lóságos, rendes bevétel tett 158.624,000 frtot. A bevételek tehát 1868-tól 1870-ig a valóságos ered­mény szerint nem 33 millió 761,000 írttal, mint előadó úr álln­a, hanem csak 13.284,000 írttal nö­vekedtek. Ez jeles növekedés mindenesetre, de e növekedés csekély azon öregbedéshez képest, a­melylyel ugyanazon idő alatt az állam kiadásai nö­vekedtek. 1868-ban ugyanis a valóságos, rendes kiadás tett 132.728,000 ftot. 1870-ben a valóságos, a meg­történt rendes kiadás már 160.580.000 frtot tett, és igy 1868 tól 1870-ig a valósággal megtörtént rendé-­ kiadások 28.852.000 írtai, tehát két annyi­val is többel emelkedtek, mint ugyanazon idő alatt növekedtek az állam bevételei. (Helyeslés balfelől. Mozgás jobbfelöl.) Ennek következése az­után az, hogy mindig azon kivonatokról szólva, melyeket a zárszámadásokból a p. v. bizottság előterjesztett, ha az 1868. és 1869 esztendőkben a bevételek és kiadások, a valóságos erdmény sze­rint összehasonlitatnak, akkor ezen évek mind­egyikében a pénztár részére nevezetes fölösleg ma­rad fen, de ez­ a felesleg már eltűnik az 1870-ik esztendőben. Mert 1870 ben már az említett kivo­nat szerint a kiadások, az 1870 évi és pedig az előirányzatnál szinte nagyobb bevételt 1 millió 956.000 frtot meghaladják,és ennélfogva ugyanazon összegre menő hiányt eredményeznek, nem az előirányzott, hanem a valóságos eredmény szerint ; úgy látszik tehát nekem t. ház, hogy azon aranyuezi szép lapok, (Derültség) melyekben Lónyay gr. szűk­­markos előirányzatai folytán a bevételek valóságos eredménye az előirányzatot évenkint meghaladta, 1870 nel már végükhöz értek és 1871/72-ben alig fognak többé vissza kerülni, mert ezen esztendőkben már Kerkapoly miniszter úr a bevételeket a valószínű eredményhez inkább köteleső mérvben irányozta elő, és ezen években a kiadások is ismét nagy mérvben emelkedtek, s azért azon véleményben vagyok, hogy azon derült színezetet, melyben pénzügyünk jelen állását a pénzügyi bizottság ál­tal közlött kivonat sem igazolja, hanem ezen ki­vonat is inkább indokolja azon nézetet, melyet mi az általunk előterjesztett külön­véleményben elő­adtunk, hogy t. i. a költségvetés megállapításá­­sában figyelni kell az államnak már eddig is túl­feszített pénzértjére s a kellő takarékosság elveit szem elől nem kell téveszteni. A­mi a pénzügyi bizottság jelentésének többi részeit illeti, azokra nézve kevés mondani­valóm van. A pénzügyi bizottság ugyan s az előadó­it is felemlítik, hogy nem kell megakasztani az államélet fejlődését, tekintettel kell lenni a kultu­­rális czélokra, s feltétlen takarékosság nem fogja előmozdítani az ország felvirágzását, de más rész­ről elismerik, hogy a kiadások csak akkor gyü­mölcsözők, ha az erőnek megfeszítése nélkül tör­ténnek, hogy sorrendet kell tartani gyümölcsöző kiadásainknál is, és hogy gondosan el kell válasz­tani a hasznost a szükség­­től, a kívánatost a nél­­külözhetlentől, a sürgősen szükségest a halaszt­­hatótól. E tekintetben tehát a két vélemény közt lé­nyeges elvi különbség bívcs, mert az állam életét és annak fejlődését megakasztani mi sem akarjuk, s ezt tanúsítottuk Szontagh Pál barátimmal együtt azzal is, hogy a költségvetésben a kiadások leg­nagyobb részét, épen mivel szükségeseknek tartot­tuk, meg is szavaztuk. A nehézség a közösen el­ismert elv alkalmazás­ában rejlik. A kérdés az, mi az, a­mi megakasztja az államélet fe­jlődését, mi az, a­mi szükséges, a­mi h­alaszthatatlan ? A felel­­­ e kérdésekre, elismerem nagy rész­ben egyéni felfogástól függ. Átalános s­abályelv­­vel e kérdéseket eldönteni nem lehet, hanem azo­kat csak az egyes concret eseteknek megbírálásá­­nál lehet megoldani; az­ért azokra nézve, miket a t. előadó úr az általunk indítványba hozott törlések­nek egyes tételeire nézve elmondani méltóztatott, abstract fejtegetések helyett sokkal czélszerűbb lesz úgy vélem nézeteimnek előterjesztését a maga helyére: t. i. ez egyes miniszteri költségvetések illető tételeinek tárgyalására elhalasztani. (Egy hang jobb felől: He­lyes !) Habár ez nagyon he­ly­­ is (Derültség) mindazonáltal nem tehetem, hogy a t. ház figyelmét egy rövid időre még igénybe ne vegyem, mert nem lehet észrevételt nem tennem a pénzügyi bizottság átalános jelentésének két pontjára, mily két pontot a­z­ előadó úr is ezen alkalommal különösen hangsúlyozott. Az egyik észrevételem a vasúti kamatbiztosítás fejében fize­tendő 9 millió­ért, a másik a kamatozó kincstári utalványokra vonatkozik. A pénzügyi bizottság és előadó úr is azt mondják, hogy a vasúti kamat­biztosítás nem improductiv kiadás, s ez nem érték­fogyasztás, nem egyéb, mint egyszerű előleg, mely annak idejében az államnak kamatostól vissza fog téríttetni. Inproductív kiadásnak magam­ sem tartom a vasúti kamat­biztosítékot, mert elismerem, hogy az csakugyan egy része azon árnak, melyet az or­szág az engedélyezett vasutak élvezetéért, haszná­latáért fizet. Nem ellenezném soha, min is elle­neztem tehát ezen kiadás teljesítését, mert az el­­kerülhetlenül szükséges, annyival is inkább, mivel azt az egyes társulatokkal kötött szerződések szent­sége is biztosítja. De épen azért, mivel ily nagy összegeknek fizetése elker­ülheti is, mivel ezek már eddig is nagy mérvben terhelik az államháztartási és még számos éveken keresztül nagy mérvben terhelni fogják, tartom szükségesnek, hogy óvato­sak legyünk más oly kiadások megszavazásában ,­melyek nem annyira mellőzhetle­k, nehogy az utóbbiaknak netalán elhalasztható fedezésével utol­jára annyira kimerítsük az állam pénzügyét, hogy azokra ne legyen pénzünk, a­mik elkerülhetlenek halaszthatatlanok. (Helyeslés balról.)

Next