Ellenőr, 1871. december (3. évfolyam, 415-439. szám)

1871-12-03 / 417. szám

tekervényességét és frázisdagályát. Andrásy kör­irata ebben a hibában nem szenved. Ez szem­beötlő, kézzelfogható, első tekintetre jellemző. A „Napló“ kiemelte ezt. Mi kiemeltük hasonlólag. A „Hon“ nemkülönben. Az egész bécsi sajtó szintén. És ki fogja emelni még néhány száz német, len­gyel, olasz, angol sat. lap. Mindezek copizálták, transzkribálták, plagizálták a „Napló“-t. Voltá ízekre szedve a „Napló" okoskodása. A pöffesz­­kedő arrogantia több­é ezen okoskodásban, avagy a szánalomraméltó bornirtság — ám ítéljék meg mások. Jön a harmadik pont. Az „Ellenőr“ keletke­zése óta oly külpolitikát sürget, mely még látszatát is kerülje annak mintha Ausztria-Magyarország akár nyugati, akár keleti szomszédjainak rovására terjeszkedési és hódítási terveket forralna. Szám­talan czikkben fejtegette lapunk ily külpolitika köve­tésének szükségességét. És megjelenik Andrásy körirata, melynek legkidomborodóbb passusa az, hogy Ausztria-Magyarország nem akar, nem fog, nem bír terjeszkedési politikát követni. A „Napló helyesli e passust. Mi is. A „Hon” is. Kisebb ma­gyar napi és heti lapok is. Az egész bécsi sajtó is. És fogja helyeselni az egész európai sajtó azon ré­sze, mely jó akarattal viseltetik az osztrák-magyar monarchia iránt. Ergo : copisáltuk, transkribáltuk, plagisáltuk a „Napló“ t valamennyien. Kérem, ha ez az okoskodás — pedig ez a „Napló“ okosko­dása — nem az együgyű­ malitia superlativuma, akkor az ilyen malitiának egyátalán nincs super­lativuma. Ha nem tudjuk, mi sugalta a „Napló“ táma­dását ellenünk. Nem akarja fölfogni, hogy mi An­drásy köriratára nézve több tekintetben ugyanazon véleményben bátorkodunk lenni, mint azon kor­mánypárti sajtó, melyről megemlítettük, mily köte­­lességszerű tapszáporral fogadta a köriratot. Hisz ép ez az, a­mi megkülönböztet bennünket egy­mástól, és a­mi oly különböző értéket kölcsönöz az önök tapsainak, s a mi helyeslésünknek. Gróf Andrásy, a­ki ismeri az „Ellenőr“ Íróinak füg­getlenségét, kétségkívül tudni fogja, mit tartson a kormánypárti és mit az ellenzéki lapok helyes­lése felöl köriratát illetőleg. Ha az „Ellenőr“ és vele a „Hon," melyek oly határozott pártállást foglalnak el gróf Andrásy politikai személyével szemben,­ az új külügyér köriratában találtak helyeselni valót is, úgy ez csak azt jelenthe­ti, hogy Andrásy köriratában tényleg van jó és helyeselni való dolog. A kormánypárti sajtó ellenben magasztal és tapszáporral fogadott és fo­gad olyast is, a­minek helytelenségéről tán meg van győződve bensőleg, de mint kormány vagy pártja részéről származó tettet és enunciatiót párttakti­­kából kötelességszerűle­g földicsér. Hogy a szín­­ház köréből vett hasonlattal éljünk : a korrmánypár­­ti sajtó a claque, az ellenzéki sajtó a független véleményét meggyőződése és ízlése szerint nyilvá­nító színházi közönség. És valamint a c­la qne hi­vatásának megfelelőleg megtapsolja emezt, vagy amazt a színészt, — melyet ha művészetéről meg­győződik — megtapsol a független színházlátoga­tó közönség is: úgy lehetnek esetek, midőn a kormánypárti sajtó c l­a q n­e n r-jei daczára az ellen­zéki sajtó is talál valamit, helyeslésre méltót poli­tikai ellenfeleinek tetteiben. Ilyen eset volt Andrá­sy első körirata. A claque megtapsolta azt, a­mint megtapsolta Andrásy minden eddigi tettét, és mi, a független véleményünket meggyőződésünk szerint nyilvánító közönség, helyeseltük azt főbb pontjai­ban , a­miért a „Napló“ czikkének copizálásá­­val vádol. Kimutattuk e vád együgyüségét és ne­vetséges alaptalanságát. Hála istennek, nincs szük­ségünk a Bródi Zsigáktól és Adler Ignáczoktól észt kölcsönözni. Borostyáni Nándor. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése decz. 3-án. Elnök Somssich Pál. Szontagh Pál (gömöri) beadja a Kubinyi Rudolfnak megválasztásáról szóló jegyzőkönyvet. Tóth Kálmán benyújtja Bajaváros kérvényét a bajai tanítóképezdének államköltségen való felépí­tése iránt; — a kérvényi bizottsághoz utasittatik. Bittó István igazságügyminiszter felel Vid­­liczkaynak a bíróságok életbeléptetése iránt bea­dott interpellátiójára. A kormánynak azon szándé­ka, hogy az új bírósági szervezetet 1872. jan. hó első napjaiban léptesse életbe, most is fenáll és nem képzelheti el, mi okból érezhette magát az interpelláló arra indíttatva, hogy e szándékot két­ségbe vonja. Kijelenti egyszersmind, hogy az igaz­ságszolgáltatás folytonosságának megóvása tekinte­téből minden intézkedés meg fog tétetni s azt hi­szi, hogy az igazságszolgáltatás nem fog más fen­­akadást tapasztalni, mint a­mely az irományok át­adása és átvételével jár. (Helyeslés.) V­i­d­­­i­c­z­k­a­y József megnyugszik a vá­laszban. — A ház pedig tudomásul veszi. Tóth Vilmos belügyminiszter felel Helfynek a nyáron befogott munkások iránt hozzá és az igazságügyeihez intézett interpellátiójára. Előadja, hogy augá­ban az illető munkások a kapitányság által betiltott gyűlést tartottak s mintegy 500 an kalap­jukra gyászfátyolt téve, melylyel a párisi commu­net gyászolták, kirándultak a városligetbe s lázitó beszédeket tartottak a monarchia fenállása, az al­kotmány és a vallás ellen. Bittó István igazságügyér kiegészítésül még előadja, hogy az elfogott munkásoknak czéljuk volt hogy az államnak jelen alapokon való nyugvásából felforgatása után egy úgynevezett népállamot állít­sanak fel, mi végből a katonaságot esküszegés ut­ján akarták felhasználni. Czéljuk volt a gellért­hegyi czitadellát is hatalmukba keríteni. A foglyok Váczra kísértettek s a vizsgálat szeptember 12-ig tartott. Többen szabadon bocsáttattak, most még 12-én ülnek fogságban. Helfy Ignácz megjegyzi, hogy a belügyértől kimerítőbb választ várt volna. Meg van arról győ­ződve szóló, hogy azon izgató beszédeket Pesten senki sem hallotta, kivéve a Thaisz hivatalához tartozókat. (Felkiáltások : elég ez!) Úgy lehet, hogy a belügyér nem is gondol­kozott azon okokról, melyek ezen u. n. mozgal­mat szülték, hanem csak beérte azzal, a­mit a pesti kapitányságtól megtudott. Figyelmezteti a kormányt arra, hogy nincs hatalom a világon, mely megállítson oly mozgalmat, mely eszmén alapszik. Nagyon óhajtotta volna szónok, ha a mi belü­gyelü­nk oly módon fogta volna fel a kérdést, mint Gladstone legközelebbi a munkás kérdésben tartott beszédében tette. Ez igen jó hatással lett volna Magyarországra. Arra figyelmezteti a bel­­ügyért, ne szaporítsa a haza bajait oly kérdés előtérbe tolásával, mely nálunk még nincs, hisz épen az a baja Magyarországnak, hogy nincsenek munkásai. Bittó figyelmét pedig felhívja az elfo­­gottak 6 havi szenvedésére s nejeik és gyerme­keik kényeire.­­ A válasz tudomásul vétetik. Tóth Vilmos belügyér ezután felel Babesnek a vízkárosultak iránt beadott interpellációjára. A miniszter kijelenti, hogy a Temes­ és Torontál me­­gyében történt számos vízkárok és nagy gabona­­szükség miatt az illető károsultakat a 150 ezer irtot tevő inségi alapból kölcsönnel fogja megkínálni, sőt a szükséghez képest, kormánybiztost is fog a hely­színére küldeni. A­mi az adó­executiók be­szüntetését illeti, ez iránt a pénzügyér adhatna felvilágosítást. Bábes Vincze felhíván még a belügyér figyel­mét e tekintetben Krassó megyére és a Maros mentére, a válaszban megnyugvását fejezi ki. ~~ A válasz tudomásul vétetik. Ezután következik a nógrádi ügy. Tóth Vilmos belügyminiszter felolvasván Plachy Tamásnak általunk is közlött interpellátióját, következőleg válaszai: T. ház! (Halljuk.) Midőn ezen interpellációra válaszomat egész készséggel ta­gadom, szükséges­nek tartom mindenek előtt elmondani azt, a­mi Nógrád­ megye szervezésére vonatkozólag, annak megindításától kezdve , a mai napig történt. (Halljuk.) Valamint az ország összes ívhatóságaih­oz, úgy Nógrád megyéhez is f. évi máj. 15-én rendeletet bocsájtattam ki, a­melyben szervezési munkálatok megindítására hívtam fel, kifejezést adva azon jo­gos várakozásomnak, hogy oly s­nokálatot fognak jóváhagyás végett elém terjeszteni, a­mely egy­részt megfeleljen a jó közigazgatás feltételeinek, más­részt az adózók érdekét figyelemben tartsa. Nógrád­ megye 1. évi aug 2- án hozzám felterjesz­tette ezen munkálatát. Én azt gondosan átvizsgál­ván a törvény értelménél fogva és egyszersmind egy felfolyamod­vány alapján, a­mely panasz ké­pen hozzám a munkálat­tam­ beterjesztetett, meg­tettem ezen munkálat ellenében, a törvény által nekem megadott jog és kötelességnél fogva észre­vételeimet és miután ezen munkálatnak némely pontjai olyanok voltak, melyek a törvénynyel ellen­keztek, nevezetesen, hogy a viril­is voksok néma népesség szám arányához lettek megállapítva, hogy a virilisták lajstromából a legtöbb adót fizetők közül többen kihagyattak, kik nem a Megyében laknak, mondom miután törvényellenes intézkedé­sek foglaltattak a múmia latban én a munkálat ezen pontjainak megváltoztatását határozottan kö­veteltem. Voltak azínban a munkálat felétt a czélsze­­rűség szempontjából is kifogásaim. Nevezetesen Nógrád megye ezen munkálata a megyét 12 szol­­gabirói kerületre osztotta fel, minden kerület élére állítván egy önálló szolgaimét. Én azt biztető, hogy tekintettel Nógrád megye lakosságának számára és a megye területére, ezen intézkedés által az adó­zók érd­kei nem vetettek figyelembe, azért azt tanácsoltam Nógrád megyének, hogy vegye a mun­kálatnak egy részét újabb tanácskozás alá, hatá­rozottan kijelentvén, miszerint ez a megye auto­nóm jogköréhez tartozik, — és én annak praeju­­dicálni nem akarok; de jó lesz a fölött még egy­szer határozni. Egyszersmind azt is mondottam Nógrád megyének, hogy nem ellenzem, hogy a 92 §. értelmében addig, m­íg ezen újabb határozatokat meghozni és hozzám felterjeszteni fogja, a további intézkedéseket megtegye. Nógrád megye közönsége ezen rendeletemet okt. hó 23—24-én tartott közgyűlésén tárgyalta, és észrevételeimet alaposaknak találván a virilis voksok lajstromának kiigazítását egyik válaszmá­­nyára bízta. A 12 szolgabiró helyett 6 szolgabirót vélt felállíttatni, s ez iránt munkálatát hozzám felter­jesztette. Meg kell jegyeznem, hogy ugyanazon gyűlésben megválasztotta az igazoló és bíráló bi­zottság tagjait, és a bizottsági tagok választásá­nak vezérletére hivatott elnököket is. Miután Nó­grád megye az általam törvényesség szempontjából tett észrevételeket tárgyalta és elfogadta, én ezen felterjesztését tudomásul vettem. A 6 szolgabiróra nézve azonban megjegyzem, hogy akkor midőn Nógrádmegye a 12 szolgabirót állította fel, nem vette tekintetbe az adózók érdekeit; akkor midőn 6 szolgabirót állított fel, nem felelt meg a jó közigazgatás érdekeinek, és azt hiszem, hogy tekintve Nógrád megye lakosságát és topographicai helyzetét, leghelyesebb­é cseleked­nék, ha a megyét 8 szolgabirói kerületre osztaná,­­ ezt azonban csak mint tanácsot adtam, mert ez a megye autonóm jogköréhez tartozván, nekem abba beavatkozásom nincs. Fölszólítottam a me­gyét, hogy e felett újból tanácskozzék, és h­ozza tudomásomra határozatát. Ezen újabb rendeletemet Nógrád megye nov. 21 én tárgyalta. A virilis szavazatokat ezen gyű­lésben állapította m­eg véglegesen. A szolgalmakra nézve tett észrevételemet alaposaknak ismerte el, netti fogadta el ugyan azon nézetemet, hogy 8 szolgabirói kerületre ossza fel a megyét, de adott a 6 szolgabiró mellé szolgabiró segédeket. Végre ugyanazon közgyűlés tárgyalta azon rendelete­met, melylyel az árvaszék szervezését véglegesen jóváhagytam. Ezek után indítványoztatott Nógrád megye közgyűlésén, hogy miután az 1870 42. t. ez. 30 és 92. §§. értelmében a megye közönségének csakis akkor lehet a bíráló és igazoló bizottságo­kat, és a választásra kiküldött elnököket megvá­lasztani, midőn a megye szervezési munkálat a belügyminiszter által véglegesen helyben van hagy­va ; — miután okt. 23—24-én e munkálatok vég­legesen helybenhagyva nem voltak, igy az akkori közgyűlés nem járt el törvényesen akkor, mikor az igazoló és bíráló bizottságokat megválásáig, ennélfogva október 23—24-iki gyűlés határj^^jj semmisítse meg a nov. 21 iki gyű­lés És loványt a többség elfogadta, a kisebbség azonban sérel­mesnek látván, a gyüléstebret oda hagyta, és hozzám felfoly­ámadást intézett, a melyre nézve én megadom Válaszomat. (Halljuk !) Nem tagadhatom tisztelt ház, hogy midőn én a törvény értelmében a megye szervezési munkálatot megindítottm és folytattam, azon praxist vettem fel, hogy megtévén ezen munkálatokra úgy a törvényesség, mint a czélszerű­ség szempontjából észrevételeimet, ezen észrevételeket a megyék közönségeivel közöltem felhíván őket, a munkálatok ekkénti megváltozta­tására, s egyszersmind tudtul adtam azt, hogy addig is, míg­yre nézve a határozatokat velem közölnék, a 92-ik szakasz értelmében a további intézkedéseket megtehetik. Tettem ezt két oknál fogva. 1-ször azért, hogy a szervezési munkálatok befejezését siettes­sem és elősegítsem,­­tettem továbbá azért, hogy elhárítsam a kormányról azon sok oldalról támasz­tott gyanút, mintha a kormány a megyék szerve­zését a jövő képviselői választások utáni időre kí­vánná halasztani. Nem tagadhatom azt sem, hogy a megyék legnagyobb része talán csekély kivéte­les utasításom szerint járt el, de nem tagadhatom másrészről te­hát, hogy ha a törvényt betű szerint akarjuk értelmezni, akkor csakugyan áll, hogy mindaddig, míg a szervezési munkálatok véglege­sen helyben hagyva nincsenek, a 92 ik szakasz értelmében az igazoló és bíráló bizottságokat és az elnököket megválasztani nem lehet, nem tagad­hatom továbbá azt sem, hogy a régi megyei praxis szerint, melynek, a t. ház igen jól tudja, én nem­ tartozom feltétlen imádói közé, azt bizonyítja, hogy egyik megyei közgyűlés a megelőző közgyűlés ha­tározatait megváltoztatta, s hogy igen sok eset for­dult elő, midőn az egyik közgyűlés által és ugyan­azon tárgyra kiküldött deputatió helyett a másik közgyűlés más deputatiót küldött ki, így állván a dolog t.­hát! Én nem tehetek egyebet, miután nekem a törvényt egy törvényha­tósággal szemben lazábban értelmezni ii nem lehet, mint azt maga a törvényhatóság teszi — mondom nem tehetek egyebet, mint hogy Nógrád megye no­vember 21-ei azon határozatát, a­melylyel az ok­tóber 28-án és 24-én tett határozatokat halomra döntötte, megváltoztatta a törvényre való hivatko­zással, ismétlem, hogy nem ti­melek egyebet, mint­hogy egyszerűen Nógrád megye november 21-ei közgyűlésének ezen határozatát tudomásul vegyem. (Élénk helyeslés jobb felől.) Plachy Tamás: T. Káz­­a belügyminisz­ter úr midőn interpellátiómra szíves volt historicus és chronologicus rendben helyesen válaszolni, előadta mindazt, melyek Nógrád­megye szervezésének szempontjából a tör­vény kihirdetése, illetőleg a miniszteri ren­delet keltétől kezdve történtek, s ezt meg­vallom a tényállással megegyezőleg adta elő némely kivétellel. Kivételt képez az én felfogásom s tudomásom szerint e valóság­tól az, midőn belügyminiszter úr azt állí­totta, hogy az október 23-ai közgyűlés ak­kor t. i. midőn a miniszteri jóváhagyás foly­tán a megyei szervezési munkálatot a tör­vény rendelete s a miniszter kivonata sze­rint Nógrád megye alakította ugyanakkor vá­lasztotta meg a bíráló és igazoló bizottságot.Ez nem úgy van.Ez­ az október 24-ei közgyűlésen napirend tárgya volt. A főispán e választások megejtése végett a következő napra halasz­totta a tárgyalásokat és akkor történtek meg a választások. Maga a belügyminiszter úr is elismeri, hogy azon rendeletében, a­melyben Nógrád megyének szervezési mun­kálatát némely részében neheztelvén azt­ a­ tör­­vényhez rendelte, egyszersmind permissive, és többet mondok, nem permissive, hanem­ meghagyólag méltóztatott intézkedni arról is, hogy Nógrádmegye az 1870. 42. t. sz. 62. §-a értelmében, a további teendőket a megyében eszközölje. Erre méltóztatott a megyét a főispáni körözvényt megelőzőleg egyenesen felhívni. Oly tartalmi­ leirattal, melyben az mondatik, hogy mindenekelőtt a jóváhagyott megye szervezeti munkálat és az abban felállított nehézségek tárgya­landók, csak azután ejtendők meg a válasz­tások a törvény értelmében. A főispán, ki a köztörvényhatósági tör­vény értelmében közvetítő közege a kor­mánynak, kétségtelenül köteles volt tudni, de tudta is azon intézkedéseket, melyek a kormányt vezérelték és ő öntudatosan tűzte ki a határ­időt a választásra, midőn Nóg­rádmegye közgyűlése 1871. okt. 24-én meg­ejtette a választásokat. (Élénk helyeslés balfelől)­­ Mindaz, a­mi ezentúl történt, csak az erőszak kifolyása és törvényellenes marad. (''Szontágh Pál — Csanádi — közbeszól: me­gyei international). Mert az 1870. 42­­. sz. 92. §-a azt mondja , hogy a helybenhagyott határozatok alapján egy újabb közgyűlés megválasztja az igazoló és többi bizottsá­gokat. Lehet, a­mint miniszter úr mondja, van praecedens arra, hogy a megyében ta­lán egyes statútumok újabb statútumokkal helyetesítettek, ott a­hol ezek ellenében a törvény világos szava nem intézkedett kü­lönösen azon időben, midőn a csöngeti és tyukodi ólmosbotok játszották a szerepet. De tagadom­, hogy arra pr­ecedens lenne, miszerint törvény szerint és törvény mellett megejtett választások megsemmitessenek. (Élénk helyeslés báifelől.) Erre nincs pr­e­cedens. Álláspontját indokolja a miniszter úr és azt mondja, hogy szemben a nógrádi kér­déssel álláspontja, a megyei autonómiának a tisztelése és a non-interventió. Ha gúny nem volna, igazságnak igen jó lenne. Én azt hiszem, hogy a non-inter­­ventio elvének ezen vörös támlásszékből a belügyér által való pronuntiatiója hasonlít a mithologiai Jánus arczhoz, melynek jobb­féle kegyesen néz kegyeltjeire és czukorsü­­teményeket osztogat, mig balkezében kan­csukát tart s szemében mérges levelleteket. Hasonlít a mesebeli báránybőrbe bujt far­kashoz. (Derültség.) Mert mig kevés me­gyében vad, addig Nógrád megyében igen szelíd. Most a kormány, kir­ályi biztos, itt a non.-interventió azon közeg, mely a képet illustrálja. Mert a miniszter úrnak nem volt elég bátorsága az egykori rómaival azt ki­áltani fel: amicus Pulszky, amicus Huszár, amicus Forgách, amicus Muzslay, sed major amica veritas ! (Zajos helyeslés balfelől.) Arczul csapta a törvényt, melynek végre­hajtására nem volt hivatva. De mit fog eredményezni ezen a miniszteri padról ily czímek után proclamált non-interventio ? Eredményezni fogja első­sorban azt, hogy még azok is, kik legőszintébb barátjai vol­tak a megyei önkormányzatnak, a megyei intézményt a múltban tisztelni fogják ugyan, de jövőben perhorreskálni fogják. (Élénk helyeslés balról.) eredményezni fogja azt, hogy a nép, mely eddigi megyei képvisele­tében az értelem és nem az erőszak köze­gét tisztelő, jövőben undorral fordul el azon cselszövényektől, melyek színhelye jö­vőben a megyék tanácskozási helye leendő, végre eredményezni fogja azt, hogy legali­­zálva lesz a törvénysértés és az erős­zak a noninterventió ürügye alatt. És csodálatos, hogy épen azok és kö­zöttük mindenekfelett a belügyminiszter úr, kik a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával itt e házban a megyék onuipotentiáját, azoknak túlkapásait hangsúlyozták leginkább most, egyszerre a legmelegebb barátjai lettel egész a noninterventióig a megyei auto­nómiának. Sajátságos jelensége ez az időnek és úgy hasonlít a politikai corrup­­tióhoz, mint hasonlít egyik tojás a másik­hoz. (tetszés balról.) Pedig a politikai cor­­ruptio ragály, miniszter úr! mely terjed feltarthatlanul, és jaj azon nemzetnek, mely törvényeibe vetett bizalmát elvesztette! (Úgy van, balról..) Azért vigyázzanak azok, a kik ma a dicsőség, a kik m­a a hatalom, mert én azt hiszem­, hogy a jövőé a neme­­zis, és ez a politikai bűnök lajstromának kérlelhetlen számlájából előbb utóbb, de minden­esetre le fogja vezetni azon főösz­­szeget, mely nem lesz más, mint közös megsemmisülésünk. Én ettől félek, és mert mindazokat, miket itt elmondottam, a tör­vénynyel merőben ellenkezőknek tudom és vallom, és mert azt így tudom, talán fe­lesleges lesz kijelentenem, hogy a miniszter úr válaszával egyáltalában megelégedve nem lehetek, hanem a tárgyat napirendre tűzet­ni kérem.­­Élénk helyeslés, éljenzés és taps balfelől; a baloldali képviselők szónokhoz sietnek és kezet szorítanak vele.) Tóth Vilmos belügyminiszter: T. ház! Da­czára azon lelkes éljeneknek, melyekkel a t. bal­oldal az előttem szólót üdvözölte. (Felkiáltások balfelöl: Joggal!) Kötelességemnek tartom mégis némi megjegyzéseket tenni a t. képv. úr előadá­sán. (Halljuk !) Mindenek­előtt újabban és hatá­rozottan hivatkoznom kell arra, a­mit mondtam, hogy én a törvényhatósággal szemben lazábban egy törvényt értelmezni nem tudok, azt lazábban értelmeznem nem szabad. A törvénynek 92-ik §-a világosan azt mondja, hogy a helybenhagyott határozat alapján egy újabb közgyűlés megválaszt­ja az igazoló és bíráló bizottságnak választás alá eső tagjait. (55aj.) Volt szerencsém előadni ebronol­­logicus rendben a d­­olog menetét Nógrád megye szervezési munkálatára nézve és abból világosan kitetszik, hogy Nógrád megye szervezési munká­latának végleges helybenhagyása csak november 21-én történt volt, mert november 21-én tárgyal­tatott azon rendeletem, melyben az árva ügyek rendezésére vonatkozó munkálatot helyben hagy­tam. Kijelentettem továbbá, hogy én egyáltalában nem tartom törvénysértésnek, valamint a többi megye meg is tette a 92. § értelmében az intézkedéseket, mielőtt véglegesen helyben lett volna hagyva a munkálat. (Folytonos nyugtalanság és ellenmondás balfelől.) De nekem, te­hát, mint miniszternek, hogy ha valamely megye a törvényt betű szerint értel­mezi, nem szabad azt lazábban magyarázni. (Zajos ellemmondás bal felől. Helyeslés jobb felől.) Én, t. ház, valóban nem érzem magamat hivatva a régi megyék védelmére felszólalni, a házban eléggé hangosan elmondottam e részben argumentumaimat, mindazáltal kénytelen vagyok konstatálni, hogy nem áll a t. képviselő úr azon állítása, miszerint a megye egyik közgyűlése által megejtett választásokat nem semmisítette volna meg. (Zajos ellenmondás bal felől. Úgy van­ jobb felöl.) Megsemmisítette igen­is, tudjuk, hogy a régi megye egyik közgyűlésén adott követi uta­sításokat a máúk közgyűlés megváltoztatta (Felki­áltások bal felől: Ez egészen más!) sőt a köve­teket vissza is hívta, (Folytonos közbeszólás és zaj a bal oldalon) és azok, kik a megyében éltek, megmondhatják jobban talán, mint én, hogy nagyon gyakran előfordult azon eset, hogy a megye egyik közgyűlésén bizonyos tárgyban kiküldött egy depu­­táltat és a másik közgyűlésen ugyanazon tárgy­ban egy másik deputátiot. (Igaz! ügy van ! jobb felől. Ellenmondás bal felöl). Azt mondja a t. képviselő úr, hogy én talán helyeslem ezen eljárást; nem helyeslem s épen ezért küzdöttem azon törvény mellett, melynek 46. § a az ilyen dolgokat elhárítja a jövőre (Helyeslés jobb felöl. Nagy zaj bal felől.)■­ Igen is a jövőre, mert a régi megye a régi törvény alap­ján áll és az új megye ezen törvény alapján fog szer­vezhetni, melynek 46 ik § ában világosan ki van mondva, hogy a napirendre kitűzött tárgyakkal össze nem függő önálló indítványt, mely 24 §­­ával előbb be nem jelentetett, a közgyűlésen tár­gyalni nem szabad. Ugyanazon­­ határozza meg azt, hogy a megyék szabályokat fognak tanácsko­zásaikra alkotni, melyek jövőre irányadók lesznek. Tehát nekem ne tessék szemrehányást tenni, hogy a régi megyét nem védelmeztem, én csak ezen törvényt védelmeztem, melynek 46. §-a jövőre gon­doskodik az ily eshetőségekről. (Zsj.)" De hát hol lehet megtalálni báró Orczy Bódogot ? Fogom magam, s megindulok, hogy Jaka­tán mégis csak fölkeresem. Az eset rendki­­vülisége majd csak kimenti a késő esti láto­gatást. Az intendáns épen a reáliskola mellett lakik. Midőn a reáltanoda utcza sarkához érek, a bará­tok tornya 10 órát kongat minden ünnepélyesség nélkül. (A kapuk zárását illetőleg Budapesten ez sokkal félelmesebb időpont, mint az éjfél, azért említetik itt.) Az utcza sarkon épen akkor for­dult ki a patrol. Az utcz­a másik végén épen ak­kor koczogott egy lovas. Nincs kétség hogy lovas drabant volt. Légy nyugodt Budapest, álmaid fölött jól őrködnek ! A reáliskola melletti ház kapujában ép ak­kor áll ott a házmesterné, hogy a házmesteri traditió szerint még egy pillantást vessen a sötét utczába, s aztán bezárja a kaput. — H ! galambom, egy szóra. Nem tudná-e nekem megmondani, hogy itthon van e­z. Orczy Bódog a méltósága. Hát erre szörnyű dühvel becsapja az orrom előtt a kaput, hogy az olyat szólt, mint egy 24 fontos ágyú; aztán nagy zörgedelmességgel ráfor­dította a zárt. — Ejnye ennek bizony rosz, kedve tan, — gondoltam magamban, — de ilyen a ház­mesteri természet. Zörögtem a kapun, s mivel hallottam, hogy a kapu alatt halk beszéd vad, tehát beszóltam a kulcslyukon. — Ugyan ne haragudjék a ténsasszony! Súgja ki itt ezen a likon, itthon van-e a mél­­tóságos báró úr ? Egy pillanatnyi mély csönd. A szép­ utczából kimért léj­­ek locsognak-pocsognak a bátyúk­ban A magyar utcza felől két lovas csattog. A barátok tere felől ismét kimért léptek hallat­szanak. A kulcs megcsikordul a zárban,­­ a kapu egyszerre feltárul és sötét torkából. . . De itt meg kell jegyeznem, hogy visszahökkenteni egész a TARCZA. A hét viszhangja. (Melyben különben az mondatik el, hogy a hét tör­ténetét mért nem b. Orczy Bódog interdon* irta meg, mint ist a nyájat olvasó bízvást megvárhatta volna.) Egészen ki vagyok fáradva. Mindenütt ke­restem b. Orczy Bódog ő méltóságát, hogy fölkér­jem, mint mai napság egyetlen illetékest, írná meg a hét történetét, hisz úgy is érdekében lehet el­mondani egyet-mást. Hiába kerestem, nem találtam meg. Tegnap ott vártam a nemzeti színházban, hogy talán csak a Vörösmarty születési évfordu­lati ünnepélyén megjelenik páholyában, de mind hiába ! Bátor voltam kérdezősködni a zártszéli nyi­­togatónál is, hogy vájjon ő méltósága nem fog-e ma eljönni. Ez a szolgálatkész ifjú úr azt mondta, hogy nem szolgálhat vele. — Mért kérdezi ezt az úr? kérdezte mel­lettem egy szörnyű morózus úr, borzasztó fenye­gető hangon. — Azt el nem mondhatom — válaszoltam nyájasan. A morózus úr erre egy jelentékeny szem-hu­­nyorgást vetett balra. És én ott láttam Thais fő­kapitány hatalmas alakját, szürke atilában, ezüst gombokkal. Nagy ég, Thais főkapitányi szemei visszahunyorogtak. — Azt mondom, hogy csöndesen legyen az úr ! — folytatta szomszédom hivatalos szeretetre­­méltósággal. Nagyon csöndes lettem, de mivel az inten­dánst is nagyon vártam, hogy a hét történetét il­lető kérésemmel előállhassak, majd minden perez­­ben páholyára nézegettem. — Mért néz az úr mindig az intendáns pá­holyára ? E pillanatban elhatároztam, hogy lenézem to­lakodó szomszédságomat, a­mit úgy foganosítottam hogy fölnéztem a páholyokba, hol mindig lehet csinos fejeket látni zajon. Aha az urnák czimborái vannak a kar­. Czimboráim uram ? Jog és egyenlőség tisztelt szomszéd. A karzat nem czimborája a zárt­széknek, hanem a közönség másik része. Felbőszankodva teljes odaadással hallgattam a kisebb Szigetit, mint nagy Julius Caesart, Mol­nárt mint Brutust, Lendvait mint Antoniust és Fe­lekit, mint a sovány és fondor Cassiust. — Mit néz az úr mindig a zenekarra? — Ez inquisitió! — Az úr Reményi helyét nézi. Én látom az úr szeméből, hogy az úr azt akarja kiáltani: lás­suk Reményit.“ Jaj csak olvastam volna már akkor, mit Bar­­talus István úr a mai hivatalos lapban ír Reményi eltávozásáról, majd megfeleltem volna én, s foga­dom, hogy e morózus lényt földerítettem volna. De így nem tehettem egyebet, minthogy vállat vontam és hallgattam. Hanem nekem okvetlen beszélnem kellett az intendánssal, a lefolyt hét buda­pesti kilójával. Még egyszer oda néztem földszinti páholyára, meg az emeleti páholyokra, aztán a zenekaron át a színpadra, csakhogy kikezdhessek kényelmetlen szomszédságommal, s aztán szakítsak vele. Úgy történt, mint gondoltam. Durva masszából gyúrt ügyfelem rám dördült. — Tanácslom, ne forgassa oly gyanúsan szemeit. — De ez már kiállhatatlan. Mint látom, el kell hagynom az előadást. Kimentem, de távozásom közben láttam a főka­pitányi szemeket, amint tetőtől talpig végig mértek. Nincs kétség, személy­leírásomra vett mértéket. De ugyan mért ? Az eső csak úgy szakadt. Várjon hol talá­lom én meg az intendánst. A színház udvarán meg­álltam, várva, hogy majd csak kijő valaki, a­kitől megkérdezhetem. Csakugyan jött is valaki. — Itt van az intendáns úr — kérem aláson ? Sötét volt ugyan, de megesküszöm, hogy e­­ kérdésemre gyanúsan nézett reám, s a gyanús te­kintet által"megemésztett perczenetek után ily ki­fejező szónoklattal utasított el : — Níncs. Tehát itt nincs. Ekkor jutott eszembe, hogy a csendesebb időkben gyakran lát­om az szen­­dánst a Kamona-kávéházban. Nosza keressük fel ott. Míg a hatvani utczán végig mentem, úgy tet­szett, hogy egy sötét alak követ. Az eső omlott, én siettem. A sötét alak is sietett. A jelenet titoktel­jességét még az­ is növelte, hogy a hatvani ut­cza asphalt burkolatán léptei sem hallatszottak. Éreztem, hogy valami ismeretlen veszély kör­nyékez. Bátorság, bátorság. Igyunk meg egy csé­sze t­eát a kávéházban. A­mint benyitom az ajtót , még egyszer hátra nézek, s látom, hogy a sötét alak megállt a kávéház sarkán, honnan dominálni­­ lehet a kávéház mindkét oldalát. A kávéházban az intendáns szintén nem ta­lálható. Felvilágosításul csak annyit mondhattak,­­ hogy már több nap óta nem jár oda. Mialatt elfogyasztottam a thicát, arra a vak­merő gondolatra vetemedtem, hogy az intendáns urat fölkeresem saját lakásán. Csak a szomszédba kell menni. Midőn kilépek a kévéházból, majd sóbálvány­­ Dyá változtam. A sötét alak most is az OD a helyen állt. Megindulva, jött utánam. Visszafordultam és megszólitam : — Légy bár közönséges halandó, vagy már meghaltnak hazajáró árnya, mely még ily sötét világi­­tás mellett is testet tudsz ölteni nyomdokaimban, de feledned kell. Ki vagy, mi vagy, és engem kö­vetsz- e ? — Én a közbiztonság őre vagyok ! Valóban drabant volt átázott köpenyben. — Miért követ tehát? A lucskos árny a pesti drabant világ szokott naivságával felelt: — Parancsom van rá. — És miért? na—BBWBeagsfiv­ín 1 — Mert az úr gyanús személy. — A hivatalos stylusnak nem vagyok barát­ja kedves barátom. Legyen szives polgári kifejezé­sekkel elmondani, hogy mi által lettem gyanús személy ? — Mi tudjuk — válaszolt rendületlen hiva­talos komolysággal a közbiztonság őre, — hogy ön csak azért jött el a színházból, mert a kávé­házakban a fiatalságot fel akarja lazítani. — Nincs kétség, Thaisz úr egy pesti má­sodik commune-forradalom szövevényes szálait fe­dezte fel. — Barátom, talán azon utasítással követ en­­yemet, hogy egyenesen Váczra kisérjen ? — Hogy minő utasítással, azt nem tartozom­­ elmondani. — Komoly a helyzet belátom, mert barátom uram csontig ázik. Feleljen azonban egy kérdé­semre: gyanús személyiségemnek megengedhető-e, hogy vacsoráljak. — Arra nézve nincs utasításom. — Becsületemre mondom, barátom uram, oly náthát kap ebben az esőben, meg úgy fog kö­högni, hogy dézsa­számra ihatja az albis-theát, s még sem fog használni. Erre nagyon meghökkent. — Ígérje meg tehát nekem, hogy nem fog ma este kávéházba menni,­­ nem fogja lázítani a fiatalságot. Aztán adja ide a vizit­kártyáját. Az értekezlet véget ért. A közbiztonság őre visszatért, én pedig vacsorárnt mentem. Fölösle­ges itt festeni azon kedélyállapotot, melyet mint gyanús személy érezhettem. Mindez nem tartozik a dologhoz. Tévedés az egész ! — vigasztaltam ma­gam — hanem arról meg voltam győződve, hogy az ország szivében iszonytató dolgok dúlhatnak, s alig vártam a „Reforménak azt a számát, mely­ben a sz.­István napra tervezett petroleumos for­radalom leírásának második kiadása is megje­lenik. Mindezek daczára is egy pillanatra sem szűnt meg a vágy, hogy b. Orczy Bódogot fölkérjem a hét történetének megírására. "

Next