Ellenőr, 1872. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1872-01-16 / 12. szám
Előfizetési árak Egész évre . . 20 fii — kr. Évnegyedre I : 5 frt. — kr. Félévre . . . lü „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Peetőfi nádor-utcza 6. szán. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn, ünnepre következő napon. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem A lapot illető reklamátiók Léffrády testvérek irodájába (nádor-utam 0. as.) intézendők, vállalkozunk. Minden erasités a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Kedd, január 16. 1872 12 szám. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-uteza 1i. szám. (Légrádyi testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, kátsas utcza 14. m. 41. intézendők. IV. évfolyam. Pest, jan. 15. . (B.) A hazai ultramontán sereg nem veszi tréfára a dolgot, hanem komolyan hozzálát keresztes hadmenetének valósításához. Viola Károly, e legújabb amiensi Pé- tér — commis voyageur kiadásban — már nem egyedül zarándokol az országban, hogy buzgalmat és lelkesedést keltsen a hívőkben a keresztes hadjárat iránt. Most már komolyabb előkészületek történnek, és síkra szállnak a Bouillon Gottfriedek és Balduinok is: Apponyi György és Albert grófok. Amaz szóval, emez tollal hirdeti a hadjárat szükségességét, és látva e nemes buzgalmat, nem foroghat fen többé kétség, hogy az ultramontán táborban komolyan kezdik venni a riadót. Nem először történik, hogy e helyen ráutalunk hazai ultramontánjaink nagymérvű erőködéseire, melyek mindinkább határozottabb jelleget tüntetnek föl. Nem elégedve meg azon rendkívüli befolyással, melyet a hazai törvényhozás a magyar kath. egyház számára biztosít — ultramontán kolomposaink határozottan arra törekednek, hogy az államot ezen egyház uszályhordozó szolgájává alacsonyítsák le. Ők jajveszékelnek a magyar katholikus egyház elnyomása miatt, ők, kik aranjuezi napokat élnek a jelenlegi többség uralma óta, ők, kiknek hajaszálát sem meri meggörbíteni kormány és törvényhozás. Merd hát mutasson nekünk valaki államot, melyben ez időszerint annyi dédelgetésben részesül az ultramontanizmus, mint ép Magyarországon ? Vagy nevezzen meg nekünk valaki országot, hol az ultramontán dacz és törvénysértés elnézőbb kormányra talál, mint Magyarországon? Azt hisszük, hogy mindenki Magyarországnak fogja nyújtani e tekintetben az érdem koronáját. Belgiumban, — mely államot valaki tán fölhozhatna példa gyanánt — most ugyan klerikális többség és klerikális kormány állanak a kormányrúd mellett, ámde Belgiumban mindenkor volt és van hatalmas szabadelvű elem, mely nem engedi a felhők magasságáig nőni az ultramontanizmus fáit. Ez a szabadelvű elem az, ami nálunk majdnem teljesen hiányzik. Az ország lakossága minden iránt érdeklődik inkább, csak az állam s az egyház közötti harcz iránt nem. És e közöny az, melyre az ultramontán had legbiztosabban véli alapítani vakmerő terveinek sikerét. Hogyan?! Az ultramontanismus egyre szorgosabban szövi sötét hálóját az országban szerteszét, emitt katholikus izgató kaszinókat alapítva, amott a más vallásfelekezetüek ellen bujtogatva, ismét itt a községi iskolák ellen áskálódva — és mindezt közönyösen nézi végig értelmiségünk ? Nem kellene-e ellenkezőleg minden megközelíthető téren érthetővé tenni az ultramontán keresztes had szomorú vitézei előtt, hogy lejárt Magyarországon is már az ily bolondságok korszaka, és hogy nem rajong rajtuk kívül senki e hazában szabadságölő terveikért? Kormányunktól ne várja a nemzet, hogy segíteni fog kettészakítani az ultramontán propaganda által szőtt hálót. Ellenkezőleg, a kormány ezidőszerint inkább keresi a clerus czimboraságát, mint valaha. A közelgő választások folytán másrészről az ultramontanizmus is kihívóbban és követelőbben lép föl, mert meg van győződve róla, hogy a kormánynak szüksége van szövetségére. Minő liberális reformokat nyújtott e kormány Magyarországnak, hogy várni lehetne tőle szabadelvűséget és erélyt az ultramontán túlcsapongásokkal szemben? Nem-e kerülni iparkodik e kormány még látszatját is annak, mintha meg akarná óvni az állam jogkörét a clerűs törvénysértéseivel szemben. A csalhatatlanság ki van hirdetve az egész országban, és Jekelfalusy megintésén mint ártatlan komédián kaczag az ultramontanismus. A közoktatásügy terén még mindig klerikális befolyások irányadók, s a községi iskola ellen szünet nélkül tart a clerus gyűlöletes izgatása. A vallásszabadságról, a polgári házasságról szóló törvényjavaslatok el vannak temetve, mig a kath. egyháznak egyetlen hajaszála sem görbült meg. Hogyan várhatná tehát a nemzet ezen kormánytól, hogy erélyes álláspontot fog elfoglalni az ultramontanismus vakmerő túlkapásaival szemben. Mindenesetre jó lesz éles szemmel tekinteni az ultramontán clique üzelmei és fondorlataira, melyek egy compact, szervezett klerikális párt alakítására czéloznak, mintha nem volna már elég a ragályokból Magyarországban. Valóban „teljes boldog.ságunkhoz“ mi sem hiányzik még, mint ama csekélység, hogy a közelebbi országgyűlésen egy ultramontán fractio élén halljuk beszélni Lonkay Antalt vagy Apponyi Albertet, kiktől kiternék, hogy beköszöntő gyanánt egy dicsőséges római expeditiót ajánlanának a magyar kormánynak. Az ultramontán clique teljesen tisztában van magával czéljai iránt, és tudva, hogy nincs mit tartania a kormány és többség ellenszenvétől, kigöngyölített lobogóval lép föl most. Ám legyen tisztában magával az ország is az iránt, minő veszélyeket takar e lobogó. A világ legszánandóbb népe volnánk, ha Magyarországban most kerülhetne fölül az ultramontanizmus, s most, midőn minden más állam kiűzi köréből e megmételyező ragályt. Buffet. Nem ugyan a „Pesti Napló“ jelentéseiből, melyeknek édességétől, mint mákonyos poroktól az álmatlanság betege, mesterkélt nyugalomba szenderülhet a vidéki jobboldal hideglelős természete, hanem a közlékenysége által pártközi viszonyok fővárosi jellegének bizalmassága által jut, időnként köztudomásra sok tény, mely eléggé bizonyítja, hogy a deák-körben nincs árkádiai boldogság. Most például nagy feszültség van a pásztorok közt, subtegminefagi, sanyáj néz, bámul és béget, a furulyások felé. A tegnap esti conferentia eseményének hírével már tele volt ma a ház. A hírlap-biztosíték ügye kerülvén tárgyalás alá, Lónyay és Szlávy miniszter urak elhatároztatni akajták, hogy a párt tegye magáévá a főrendi szakeszűség üzenetét, s vonja vissza a képviselőház értelmes és szabadelvű határozatát. Ezen óhajtást érvényesítendő is volt, minden okoskodás nélkül, azon mamelukság, mely a pártfegyelem ürügye alá rejti lelkületi szegénységét s már-már annyira elgépiesítette a jobboldalt, hogy ebben a lappangásra szoktatott férfiasság lételéről még csak a szégyenérzet ellenállhatatlan kitörései tesznek néha tanúságot. Megjelent azonban Deák s megmondá az értekezletnek, hogy a dologban nem lát pártkérdést, felemlíté, hogy a közjogi alapra vonatkozólag a minisztériumot támogatni jobboldali kötelesség mindig, de ezen kötelezettsége mellett fenmarad minden tagnak azon joga, hogy a nem közjogi kérdésekben úgy szavazzon, mint neki tetszik. Emlékeztető az illetőket, hogy a cautio eltörlése iránti határozat hozatalára többen folytak be a jobboldalról is s hogy ezeket nem lehet és nem illik kényszeríteni előbbi szavak meghazudtolására. Végre — és hévvel — kinyilatkoztatá, hogy e részéről a hirlap biztosíték eltörlése iránti határozat megváltoztatását nem pártolhatja s legfelébb annyit tehet, hogy a szavazásban nem vesz részt, ha a kör többsége ezen szavazást a főrendi módosítvány támogatására vagyis a képviselőház által eltörlendőnek ítélt cautió újabb fentartására kívánja irányzani. Ily értelemben szólott Deák s utána mások, kik, vele együtt nem fognak részt venni a szavazásban, tekintve, hogy körük többsége a főrendi módosítvány elfogadását határozta el. S most már sokkal érdekesebb lesz megtudni, hogy a jobboldalról kik fognak szavazni a főrendek szolgálatában még akkor is, midőn ez ellenében Deák és nézettársai a folyosókon fognak maradni. Megvallom ugyan, hogy e tiltakozó sétálás helyett inkább szeretném — s jelesen egy Deák egyéniségéhez méltóbbnak tartanám — a tiltakozó szavazást; na de érjük be azzal, amit kapunk a köztudomásra jutott ténynyel, miszerint Deák nem helyesli a minisztérium és a köz többségének eljárását az úgynevezett pártkérdések folytonos felerőszakolására s eltörlendőnek véli a hírlapi biztosítékot. * Meglehet, hogy a minisztérium mégis úgy tekinti a közértekezlet ezen megállapodását, mint győzelmet és hatalmának jelét. Mert egy darab idő óta — gróf Lónyay Menyhért kormányelnökségének első napjától kezdve — fuvni kezdett egy szellőcske, mely suttogá, hogy „az öreg úr szerepe már lejárt; nincs többé szükség rá; tekintélye csak útban áll; meg kell értetni vele, hogy a pártfegyelem alá tartozik ő is; s ha nem akarja megérteni, akkor bizony nélküle, sőt ellene is kell menni.“ Ez a jobboldali kedves szellőcske röpkedett sokfelé s jelentékeny czélzásokra is lengetett bizonyos lapot, s nem igen éreznénk meglepetést, ha a kezdetleges tartózkodás czélzatait lassanként vagy tán rövid időn egyenes támadásra is változtatná a subventionált vállalkozás merészsége. Meglehet tehát — mint mondom, hogy a deák-kör tegnapi conferenciájának Deák-ellenes eredménye is miniszteriális győzelemnek tekintetik még. Van azonban egy másik kérdés, mely iránt a jobboldali hangulat is olyan, hogy attól, a kormány sem igen reménylhet diadalmat. Értem a N a kó ház ügyét. Erről is sokat beszéltek ma a csemegézők. A túlnyomó vélemény szerint gr. Lónyay Menyhért kormányelnök úr annyira meggyőződött javaslata bukásának bizonyosságáról, hogy kénytelen lesz azt visszavonni, mielőtt tárgyalás alá kerülne. Nem kele az senkinek és semmi szempontból. Áifrttatik, hogy a főrendek már kiszemelték azon öt tagot, kik az országos bizottságba lennének általuk megválasztandók s kik mindnyájan ellenzik a Nákó-ház megvételét. Nem titok, hogy gróf Andrásy Gyula külügyér úr kárhoztatja e vásárlási meglepetést egész szenvedélylyel és mindenfelé. Halljuk, hogy a közmunkatanács részéről tisztet teljesen, de erélyesen fog nyilatkozni ellene a vélemény ma este. És merjük állítani, hogy a miniszerek többsége is az ellenzékkel érez ezen kérdésben. Egy szóval azon éles észről, tapintatról és ravaszságról, melyet annyiszor emlegetnek hívei, gróf Lónyay M. nem adott semmi jelt ezen Nákó-ház história feltalálásában, kivált ha meggondoljuk, mily kényes helyzetbe hozta magát kormányelnöksége által s mennyire vigyáznia kellett volna, hogy ne adjon fogantyút ez irányban létező féltékenységek, gyanakodások, gyűlöletek jobboldali tömegének mozgósulására. Sajátságos, hogy az olyan óvatos ember mint ő ily könnyelműen lovagolta magát bele egy positióba, melyből nem hátrálhat tekintélyvesztés nélkül s nem számíthat sikerre saját pártja leghatalmasabb részének felbőszítése nélkül. Ugyan miként feledkezhetett meg a bizalmatlanságról, melylyel fogadtatott a deákpárt által ? Ugyan mi tompíthatta el emlékezetét a mogorva resignatio jelentősége iránt, melybe ama bizalmatlanság átment ? • Hát azt hiszi, nem maradt mély nyoma az Ung. Lloyd által ismételve is közlött ama híreknek, miszerint némely minisztertár-sait másokkal szándékozik felváltani s ezen másokat a baloldalról szeretné megszerezni? S ha e hírek nem maradhattak mély nyomok nélkül a jobboldali kedélyben, ugyan mi juttathatott eszébe egy olyan tervet, melynek keresztülvitele még gróf Andrásy Gyulának is sok bajba került; már pedig iránta megvolt mind a bizalom mind a rokonszenv egész pártjánál s Deáknál is ?* Senki sem mondhatja, hogy mi — az Ellenőr — valami ellenségeskedtési animust mutattunk volna gróf Lónyay Menyhért úr kormányelnöksége irányában. Sőt észre vették sokan s nem is tetszett némelyeknek barátaink közül sem, hogy nem használjuk fel éles kikelésekre ellene még az olyan botrányok előfordulását sem, a milyenek voltak a nógrádi eset, az uj helyi választás s a főispáni erőszakoskodások néhány megyében, nem is említve apróbb botrányokat, bárha ezek sem történhettek volna meg a kormányelnök tudta nélkül. A támadástól ilyetén tartózkodásunkat — melyet nem is tagadunk s szándékosnak is elismerünk — már annak is tulajdonították sokan, hogy tán mi is tudunk valamit azokról az O. Lloyd által emlegetett alkudozásokról s nem akarjuk elrontani a játékot ellenzéki érzelmeink erőteljes nyilatkozataival. Csalatkoztak a gonosz gyanitók. Nem volt az egész dologban semmi, mint kisülhet majd később mindenki megelégedésére; hanem hát — akár volt akár nincs — gróf Lónyai Menyhért kormányelnökségét mi csak azért nem támadtuk meg eddig, mert speciális okot rá még nem adott, pénzügy érségének tényei feletti véleményünket pedig — elmondva lévén azok az illető időben — nem tartottuk áthozandóknak egy új térre, míg ezen mi sem történt. Most megtörtént a Nákó-ház, s ezt bizony nem is kezelnék szelíden, ha nem volna olyan óriási ügyetlenség, hogy nem is kell rámutatni, mert mindenki bámul, miként követhette azt el épen egy Lónyay Menyhért! Notabene egy kibúvó ajtócskáról is szól a hír. Országháznak nem, hanem városháznak vagy más középületnek igen — mondják a szelidebb ellenzők. Nem kell tréfálni, mert lesznek minden esetben emberek, kik a Nákó-ház falait és élettörténetét szigorú vizsgálat alá vétetnék, midőn arról volna komolyan a kérdés, hogy azt akár országháznak akár városháznak, egy szóval bármilyen középületnek vegye meg a közpénztár. Nem kell feledni, hogy a Sándor utczai és városház téri palotákból épen azért is kívánkoznak ki az illetők, mert solid, biztos épületben óhajtanak lenni,. Ybl úr csinálhatott szép tervet, hanem erre vonatkozólag igen fontos és életbevágó kérdésekre kellene neki megfelelni — tán jótállólag is — ha tervének kiviteléről lehetne szó. Na de nem lesz. * A nagy vasúti szerződésre nézve jelenleg röviden csak annyit mondunk, hogy a Pester Lloyd értesülése téves. Az ügy nem jött a minisztertanács elé, nincs is útban , s ha mégis odajut, ott is marad. A képviselőház osztályai vasárnap d. e. 10 órakor tárgyalás alá vették: 1-er a magyar sorhadi csapatokhoz, és a haditengerészethez 1872-ik évben kiállítandó ujoncz és póttartaléki jutalékok megajánlásáról szóló; — 2-or az 1868-ik évi XL-ik tvényezikk 12-ik § ának és az 1868. évi XLI. tvényezik 6-ik§-ának módosítása illetőleg a honvédzászlóaljak szaporításáról, — és 3-or a magyar korona országaira eső hadjutaléknak az 1869. évi népszámlálás alapján megállapításáról, illetőleg az 1868. XL. t. sz. 13. §-ának módosításáról szólójavaslatokat; továbbá az állandó pénzügyi bizottság jelentését a köztörvényhatóságok közigazgatási árva — és gyámhatósági kiadásainak ideiglenes fedezéséről, és a határőrvidék után vállalandó közös költségek hozzájárulási arányáról szólójavaslat tárgyában, valamint, a határőrvidék után vállalandó közös költségek hozzájárulási arányáról szóló törvényjavaslatot az állandó pénzügyi bizottság szövegezése szerint. A Deák párt értekezletén, mely tegnap este 6 órakor tartatott egy bizottság választatott Perczel Béla elnöklete alatt a választási törvényjavaslatra vonatkozólag véleményadásra, tagjai a következők: Benedek Gyula, Berde Mózes, Buday Sándor, Gorove István, Jankovics Antal, Kemény Gábor b., Paczolay János, Petrovay Ákos, Prileszky Tádé, Szapáry Gyula gr. Széll Kálmán, Szeniczey Ödön, Szilágyi, Dezső, Szögyény László, Urházy György, Vay Ádám gr. Wahrmann Mór, Zichy Nándor gr. Ezután a hírlapi biztosíték kérdése került szőnyegre. Az eredmény az, hogy a párt egy része a cautio eltörlése mellett, más része pedig ellene fog szavazni. “ Az osztályok előadóiból alakult közp.bizottság ma reggeli 9 órakor ülvén összetárgyalta és elfogadta az osztályok által tárgyaltjavaslatokat. Az ujonczozásokra nézve kimondd, hogy a kihirdetés után rögtön foganatba lép. A 876 számújavaslat 1. §-át pedig a IV. osztály előadójának szerkesztése szerint következőleg fogadta el : „Azon hadjutalék, mely a hadsereg és hadtengerészet 800.000 főből álló teljes hadi létszámra határozott állományának biztosítása czéljából a magyar korona országaira a még nem polgáriasitott határőrvidéki részek kivételével a véderőről szóló 1868. évi XI. t. sz. értelmében esik ugyanezen törvényczikk 13. § ának e részbeni módosításával az 1869. évi népszámlálás eredménye alapján az eddigi 329,632 fő helyett 329,216 főben állapítható meg.“ Kimondatni kívánja továbbá a bizottság, hogy a határőrvidéki két kerületre nézve bizottság küldendő ki, mely a hovátartozás iránt véleményt adjon, de a quótát e kérdés semmiképen se változtassa, bárhova dőljön. Előadóvá az ujonczozási kérdésben Királyi Pál a pénzügyekben Széll Kálmán választottak . A már másod ízben elnapolt horvátországgyűlés ma nyittatott meg Zágrábban. Eddig semmi tudósításunk a gyűlésről, mely kétségkívül egyike lesz a legérdekesebb horvát országgyűléseknek. Mi mindenesetre nagy figyelemmel várjuk, hogy a 3 év előtt Magyar és Horvátország között megkötött kiegyezkedést mily módosítások alá kívánja venni a többségre jutott ellenzék. A memorandum, melyet a nemzeti, párt a bécsi értekezletek alkalmával a magyar kormánynak átnyújtott, nem került nyilvánosságra s igy teljesen tájékozatlanok vagyunk a többséget képező nemzeti párt követeléseit illetőleg. Távirati tudósítás szerint országgyűlési elnökévé e párt Mazuranicsot Belovár képviselőjét jelölte ki. A kir. leirat, melylyel az országgyűlés megnyittatik, hír szerint igen rövid lesz, s nem tartalmaz semmi lényegeset. A zágrábi „Narodne Novine.“ „Az országgyűlés köszöbén“ feliratú czikkében sajnálja ugyan, hogy a horvát törvényhozás kilencz hónapon át szünetelt, és nincs kétség benne, hogy ez irányban történnek majd felszólalások és panaszok az országgyűlésen, — más részről azonban a „nemzetiekkel“ folytatott bécsi értekezletek és alkudozások örvendetes bizonyítékul szolgálnak, hogy a hosszú kilencz havi szünet mégsem folyt le haszon nélkül, azt bizonyítván, miszerint a horvát ellenzék sokat felejtett, és tanult is egyúttal a mint azt t. i. a nemzetnek helyesen felfogott érdekei kívánják. Hogy az ellenzék megbízottjainak a magyar kormánynyal folytatott értekezletei mily eredményt mutathatnak fel — czikkező eddig még nem tudja. Általánosan véve fel a dolgot, egyik fő feladata az lehetett, hogy az országgyűlés sikeres működhetésének útját megtörje. Ez eredmény a bécsi conferentiák által tán el is éretett, mert az országgyűlés megnyitása az ellenzék részéről a legjobb reményekkel váratik. Páris, jan. 10. (Saját levelezőnktől.) Természetesen, a választások mindent háttérbe szorítanak. Politikában, úgy látszik, csak meglepetésekkel lehet haladni, mert míg mindenki Hugo Viktor győzelmét hitte, 458,993 bekt szavazó közül 121,158 szavazattal 93,423 ellenében Vautrain, mérsékelt republikánus jön megválasztva. A szavazó polgárok nagyobb fele 244,412 nem szavazott. Jelenleg még felette nehéz volna az e választások feletti közhangulatot tolmácsolni, a legsajátságosabb tünemény azonban, hogy velük többé kevésbé minden párt meg van elégedve jobban, a győzelmet minden párt magának tulajdonítja. A radicalis republikánusok szerint a győzelem őket illeti, mert szerintük a Hugo Viktorra szavazó radicalis republikánusok száma, kik a monarchistákkal való minden alkudozást visszautasítanak, 1871. évi jul. másodikától nem csak meg nem fogyott, de ellenkezőleg, daczára a legmostohább viszonyoknak, igen erélyesen fentartotta magát, nem is tekintve, hogy épen e párt sorai a commune leveretése után felette megritkitottak. Vautrain megválasztásában szintén csak a republikánus elem győzelmét lehet látni, mert Vautrain, a párisi republikánus városi tanács elnöke nyíltan mint republikánus jelölt lépett fel, kik tehát reá szavaztak, szintén republikánusok, s ha mint ilyenek reá és nem Hugóra szavaztak, ennek főoka, mert szemük előtt tárták a kormány elég nyílt ígéretét, miszerint, ha Vautrain leend megválasztva, a kormány valamint a nemzetgyűlés Versaillesból Párisba teendi át székhelyét, s hogy ezek az átalános kegyelmezés kérdését kevesebb szenvedélylyel s több engesztelődéssel fogják tárgyalás alá venni. S ha meggondoljuk, hogy Vautrain a Respublicat már 48-ban szolgálta, magát kiáltványában szintén republicanusnak mondja, különbeni mérsékelt sőt engedékeny természete mellett, még mindig lehet republicanus, sőt épen, mert ily mérsékelt republicanus, azért egyesíté a forradalmakban kifáradt Páris szavazatát személyében, másrészt a párisi sajtóunió monarchicus tendentiái mellett Vautrain nem csak hogy nem támogatható, de ellenkezőleg a túlnyomó republicánus elem ellenében dicstelenül oszlott fel s a szavazások alatt a nem létezés szenvedő szerepét vala kénytelen játszani, meg kell vallani, miszerint Párisban a republicanus elem ellenállhatlanul túlnyomó számerővel bír, amint ezt ma a conservativ „France“ is kénytelen bevallani, midőn azt mondja: „Párisban hosszú időre csupán republicanus jelölt megválasztása leend lehetséges.“ A versaillesi nemzetgyűlés emberei, kik mit sem akarnak tudni a Republicáról, érezhetik, hogy a mindig republicanus Páris épen nem hajlandó monarchia fővárosává válni. Páris, midőn a nyugalmas Vautrainre szavazott, megmutató, hogy akar Francziaország fővárosa lenni, amint ehhez joga is van, de megmutató egyúttal azt is, hogy a republicánus Francziaország fővárosa akar lenni, mert már beleunt a forradalmakba s jól tudja, mint vele az egész ország,hogy csupán s egyedül a republicai kormányforma az, mi Francziaországot a cselszövények és forradalmak ellen megóvja, így a republicánus pártiak. A monarchisták minden színezete, mint fen tsebb már általánosságban mondom, külön-külött szintén pártjuk győzelmét látják a párisi szavazatokban. A bizonyításnál mindegyikök phantasticus számműveletekkel él, így a bukott császárság pártja egyszerű kivonást alkalmaz s íme győzött: Szavazó: 480,000 Vautrain: 121,158 Hugo: 93,423 összeg: 214,581 214581 Eredmény 255,419 elégületlen bonapartista! Az „Union“ a legitimista párt hivatalos közlönye ; az U-:——“ — -tl-----....nimus viv. közlönye ; a „Le Journal de Paris“, az orleanismus hiv. közlönye; az „Ordre“ a bonapartismus hiv. közlönye; a jelen választások előtt mindnyájan a szavazástól való tartózkodást javassák párthiveiknek. A m. évi julius másodiki választásoknál ugyan e lapok legkeményebben kárhoztatták a szenvedő hallgatást. Ha már e lapok hatását mérlegeljük, a következő igen érdekes eredményre jövünk. A nevezett lapok egyesülete, (Union parisienne de la presse) július másodikén közös erőlködéssel Wolowszki jelöltjüknek 143,781 szavazatott teremtenek. A radicális párt ellenjelöltje Bonvalet 93,968 szavazatot kapott. Szavazott tehát ekkor összesen 237,749. A ma szóban levő választásnál szavazott 214,581, kik közül, mint láttuk, a mérsékelt republicanus Vautrain 121,158, a radicalis Hugo 93,423 szavazatot nyert, s így világos, hogy megközelítőleg csak 22,768 szavazat képviseli jelenleg a fennemlített unió elveit, azaz az egyesült papi legitim, az Orleans és bonaparte pártot; ugyancsak ezt látszik fényesen igazolni azon körülmény is, hogy a radicális párt július másodikától máig legkevésbé sem változott, akkor Bonvalez 93,968, most Hugo 93.423 szavazatot kapott, mi egy és ugyanaz, mert az 545 szavazatkülönbség figyelembe nem is jöhet. A tizenhat departementben, hol e hó 7-én választás történt, az eredmény szintén kedvező a republikai államformának. Bár a végeredmény eddig még nem ismeretes, mindig elég teljes a tájékozásra s a pótértesítések már nem változtathatják az eddigi eredményeket. A császárság alatt, midőn 35.000 lélekre esett egy választás, a 17. képviselőválasztás alig okozott valami feltűnést. Nem úgy most, midőn egyetlen képviselőt is egy egész departement választ, midőn tehát a tüntetés számarány által sokkal impozánsabb. Mindenekelőtt constatálnunk kell, hogy tisztán és tulajdonként monarchius külöltek nem is léteztek, a legmerészebbek is megelégedtek annak nyilvánításával, miszerint megválasztatva a végleges kormányforma megállapítását fogják a nemzetgyűlésben sürgetni. Chesnelong maga (Passes Pyrénées), kit a bonapartisták szeretnek magukénak nevezni, igen kategorikusan kijelenté, hogy a bukott császárság érdekében, mit sem óhajt többé, mit sem akar megkísérleni. Konstatáljuk még azt is, hogy a republikánus államforma sokkal kevéssé félt a vidéki földmivelői osztályoknál, mint még azt ezelőtt pár nappal hinni mertük volna a „Jurauxnak“ csúfolt vidékiekről. A délvidékiek kivétel nélkül repulikánus képviselőket választottak, így Bouches du Rhone két radikálist conservatively ellen; Var egy radikálist cons. legitimista ellen; Algir két radikalist elsére egy radikálist; Doubs egykor a klerikalismus erőssége most egy republikánust; Nord, a legmakacsabb küzdelmek után valószínűleg egy republikánust s egy konservativet választand; Sommes konservativet választót; Pas-de-Calaia bonapartistát, ki azonban e színezetét be nem vallotta ; Ardennes republikánust; Basses Pyrénées mint láttuk egykori imperialist választott oly feltétel alatt, hogy le kelle tennie eddigi elveiről. Mindezekből eléggé világosan kitűnik, hogy daczára a jelenlegi versaillesi ház monarchikus érzelmeinek, Francziaországban csak a respublika lehetséges, nem is szűnnek meg a repulikánus lapok e ház azonnali feloszlatása, új alkotmányzó gyűlés összehívása érdekében naponta felszólalni. A párisi szavazások előtt nyílt titok volt Thiers azon nyilatkozata, miszerint Vautrain megválasztása esetén nyomást ígért gyakorolni a Párisba való visszatérés kérdésében a nemzetgyűlésre. Az e kérdés megbírálására kiküldött bizottmány azonban épen nem siet a kérdést szőnyegre hozni, s ezt mint állítja, azért, mert — sajátságos véletlenség — előadója megbetegedett. E kifogással azonban a párisiak épen nem elégednek meg, s az ígéret betöltését sürgetik. A tegnapi városi tanács megnyitása előtt több rád, republicánus érzelmű tanácsos, midőn szerencse kivonatait fejezé ki Vautrainnek megválasztásához , egyszersmind eszébe juttatá a városi tanács elnökének, miszerint az összes párisi kereskedői világ a választások eredménye után biztonsággal számol a kormánynak Párisba való visszatérésére s a kegyelem begyakorlására. „A nép gondolatában, — mondák a szóvivők — a kormány erkölcsi ígérete részes, ígéretek tétettek, kell, hogy megtartassanak.“ Vautrain méltányolni látszaték e jogos emlékeztetést. Francziaország brüszeli követéről beszélik, hogy a szavazást megelőző éjjel Párisba jött, beadta szavazatát s még aznap visszatért követi ; székhelyére írtam a sajátságos tüneményről, hogy az előtt pár héttel Francziaország csak nem összes diplomatiai testülete Versaillesban időzött. Ez ab , normis állapot ma már megszűnt s a berlini, a berni, florenczi, brüszeli követek elfoglalók szék-helyeik, a pekingi követ e napokban hagyja el , Francziaországot. Metternichig már kibérelte a vagyont, amely vasárnap Olaszországba lesz őt viendő (magyar születésű) nejével, kit, mert a császárság ideje alatt fényes estélyeket tudott rendezni, nem kevvéssé sajnálnak a hivatalosok. Apponyi, az előbbenit helyettesítendő, e napokban váratik. (Estélyei is) A helvétiai kormány betiltá Eudes, a commune egykori tábornoka által kiadott „Revanche“ czímű lap megjelenését. A párisi magyar egylet újjá szervezkedi