Ellenőr, 1872. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1872-01-16 / 12. szám

Előfizetési árak Egész évre . . 20 fii — kr. Évnegyedre I : 5 frt. — kr. Félévre . . . lü „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ E­gyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Peetőfi­ nádor-utcza 6. szán. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn,­­ ünnepre következő napon. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem A lapot illető reklamátiók­ Léffrády testvérek irodájába (nádor-utam 0. as.) intézendők, vállalkozunk. Minden er­asités a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Kedd, január 16. 1872 12 szám. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt­ tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-uteza 1i. szám. (Légrádyi testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, kát­sas utcza 14. m. 41. intézendők. IV. évfolyam. Pest, jan. 15. .­­ (B.) A hazai ultramontán sereg nem­­ veszi tréfára a dolgot, hanem komolyan hozzálát keresztes had­menetének valósításá­hoz. Viola Károly, e legújabb amiensi Pé-­­ tér — commis voyageur kiadásban — már nem egyedül zarándokol az ország­ban, hogy buzgalmat és lelkesedést keltsen a hívőkben a keresztes hadjárat iránt. Most már komolyabb előkészületek történ­nek, és síkra szállnak a Bouillon Gottfrie­­dek és Balduinok is: Apponyi György és Albert grófok. Amaz szóval, emez tollal hirdeti a hadjárat szükségességét, és látva e nemes buzgalmat, nem foroghat fen többé kétség, hogy az ultramontán táborban ko­molyan kezdik venni a riadót.­ Nem először történik, hogy e helyen ráutalunk hazai ultramontánjaink nagymér­vű erőködéseire, melyek mindinkább hatá­rozottabb jelleget tüntetnek föl. Nem elé­gedve meg azon rendkívüli befolyással, melyet a hazai törvényhozás a magyar kath. egyház számára biztosít — ultramontán kolomposaink határozottan arra törekednek, hogy az államot ezen egyház uszályhordozó szolgájává ala­­csonyítsák le. Ők jajveszékelnek a magyar katholikus egyház elnyomása miatt, ők, kik aranjuezi napokat élnek a jelenlegi több­ség uralma óta, ők, kiknek hajaszálát sem meri meggörbíteni kormány és törvényho­zás. Merd hát mutasson nekünk valaki álla­mot, melyben ez időszerint annyi dédelge­­tésben részesül az ultramontanizmus, mint ép Magyarországon ? Vagy nevezzen meg nekünk valaki országot, hol az ultramon­tán dacz és törvénysértés elnézőbb kormány­ra talál, mint Magyarországon? Azt hisszük, hogy mindenki Magyaror­szágnak fogja nyújtani e tekintetben az ér­dem koronáját. Belgiumban, — mely álla­mot valaki tán fölhozhatna példa gyanánt — most ugyan klerikális többség és kleri­kális kormány állanak a kormányrúd mel­lett, ámde Belgiumban mindenkor volt és van hatalmas szabadelvű elem, mely nem engedi a felhők magasságáig nőni az ultra­montanizmus fáit. Ez a szabadelvű elem az, a­mi nálunk majdnem teljesen hiányzik. Az ország lakossága minden iránt érdeklő­dik inkább, csak az állam s az egyház kö­zötti harcz iránt nem. És e közöny az, melyre az ultramontán had legbiztosabban véli alapítani vakmerő terveinek sikerét. Hogyan?! Az ultramontanismus egyre szorgosa­bban szövi sötét hálóját az ország­ban szerteszét, emitt katholikus izgató ka­szinókat alapítva, amott a más vallásfele­­kezetüek ellen bujtogatva, ismét itt a köz­ségi iskolák ellen áskálódva — és mindezt közönyösen nézi végig értelmiségünk ? Nem kellene-e ellenkezőleg minden megközelít­hető téren érthetővé tenni az ultramontán keresztes had szomorú vitézei előtt, hogy lejárt Magyarországon is már az ily bolond­ságok korszaka, és hogy nem rajong rajtuk kívül senki e hazában szabadságölő tervei­kért? Kormányunktól ne várja a nemzet, hogy segíteni fog kettészakítani az ultra­­montán propaganda által szőtt hálót. Ellen­kezőleg, a kormány ezidőszerint inkább ke­resi a clerus czimboraságát, mint valaha. A közelgő választások folytán másrészről az ultramontanizmus is kihívóbban és kö­­vetelőbben lép föl, mert meg van győződve róla, hogy a kormánynak szüksége van szö­vetségére. Minő liberális reformokat nyúj­tott e kormány Magyarországnak, hogy várni lehetne tőle szabadelvűséget és erélyt az ultramontán túlcsapongásokkal szemben? Nem-e kerülni iparkodik e kormány még látszatját is a­nnak, mintha meg akarná óvni az állam jogkörét a clerűs törvénysértései­vel szemben. A csalhatatlanság ki van hirdetve az egész országban, és Jekelfalusy megintésén mint ártatlan komédián kaczag az ultra­montanismus. A közoktatásügy terén még mindig klerikális befolyások irányadók, s a községi iskola ellen szünet nélkül tart a clerus gyűlöletes izgatása. A vallásszabad­ságról, a polgári házasságról szóló törvény­­javaslatok el vannak temetve, mig a kath. egyháznak egyetlen hajaszála sem görbült meg. Hogyan várhatná tehát a nemzet ezen kor­mánytól, hogy erélyes álláspontot fog el­foglalni az ultramontanismus vakmerő túl­kapásaival szemben. Mindenesetre jó lesz éles szemmel te­kinteni az ultramontán clique üzelmei és fondorlataira, melyek egy compact, szerve­zett klerikális párt alakítására czéloznak, mintha nem volna már elég a ragályokból Magyarországban. Valóban „teljes boldog­.­ságunkhoz“ mi sem hiányzik még, mint ama csekélység, hogy a közelebbi ország­gyűlésen egy ultramontán fractio élén hall­juk beszélni Lonkay Antalt vagy Apponyi Albertet, kiktől kiternék, hogy beköszöntő gyanánt egy dicsőséges római expeditiót ajánlanának a magyar kormánynak. Az ult­­ramontán clique teljesen tisztában van ma­gával czéljai iránt, és tudva, hogy nincs mit tartania a kormány és többség ellen­szenvétől, kigöngyölített lobogóval lép föl most. Ám legyen tisztában magával az or­szág is az iránt, minő veszélyeket takar e lobogó. A világ legszánandóbb népe vol­nánk, ha Magyarországban most kerülhetne fölül az ultramontanizmus, s most, midőn minden más állam kiűzi köréből e megmé­telyező ragályt. Buffet. Nem ugyan a „Pesti Napló“ jelentései­ből, melyeknek édességétől, mint mákonyos porok­tól az álmatlanság betege, mesterkélt nyugalom­ba szenderülhet a vidéki jobboldal hideglelős ter­mészete, hanem a közlékenysége által pártközi viszonyok fővárosi jellegének bizalmassága által jut, időnként köztudomásra sok tény, mely eléggé bizonyítja, hogy a deák-körben nincs árkádiai boldogság. Most például nagy feszültség van a pásztorok közt, subtegminefagi, sa­nyáj néz, bámul és béget, a furulyások felé. A teg­nap esti conferentia eseményének hírével már tele volt ma a ház. A hírlap-biztosíték ügye kerülvén tárgyalás alá, Lónyay és Szlávy miniszter urak elhatároztatni akajták, hogy a párt tegye magáévá a főrendi szakeszű­ség üzenetét, s vonja vissza a képviselőház értelmes és szabad­elvű határozatát. Ezen óhajtást érvényesítendő is volt, m­inden okoskodás nélkül, azon mameluk­­ság, mely a pártfegyelem ürügye alá rejti lelkü­­leti szegénységét s már-már annyira elgépiesítette a jobboldalt, hogy ebben a lappangásra szoktatott férfiasság lételéről még csak a szégyenérzet ellen­állhatatlan kitörései tesznek néha tanúságot. Meg­jelent azonban Deák s megmondá az értekezlet­nek, hogy a dologban nem lát pártkérdést, felem­­líté, hogy a közjogi alapra vonatkozólag a minisztériumot támogatni jobboldali kötelesség mindig, de ezen kötelezettsége mellett fenmarad minden tagnak azon joga, hogy a nem köz­jogi kérdésekben úgy szavazzon, mint neki tet­szik. Emlékeztető az illetőket, hogy a cautio el­törlése iránti határozat hozatalára többen folytak be a jobboldalról is s hogy ezeket nem lehet és nem illik kényszeríteni előbbi szavak megha­­zudtolására. Végre — és hévvel — kinyilatkoztatá, hogy e részéről a hirlap biztosíték eltörlése iránti ha­tározat megváltoztatását nem pártolhatja s leg­felébb annyit tehet, hogy a szavazásban nem vesz részt, ha a kör többsége ezen szavazást a főrendi módosítvány támogatására vagyis a képviselőház által eltörlendőnek ítélt cautió újabb fentartására kívánja irányzani. Ily értelemben szólott Deák s utána más­ok, kik, vele együtt nem fognak részt venni a szavazásban, tekintve, hogy körük többsége a főrendi módosítvány elfogadását határozta el.­­ S most már sokkal érdekesebb lesz megtudni, hogy a jobboldal­ró­l kik fognak szavazni a főrendek szolgálatá­ban még akkor is, midőn ez ellenében Deák és nézettársai a folyosókon fognak maradni. Meg­vallom ugyan, hogy e tiltakozó sétálás helyett inkább szeretném — s jelesen egy Deák egyéniségéhez mél­tóbbnak tartanám — a tiltakozó szavazást; na de érjük be azzal, a­mit kapunk a köztudomásra jutott ténynyel, mi­szerint Deák nem helyesli a minisztérium és a köz többségének eljárását az úgynevezett párt­kérdések folytonos felerőszakolására s eltörlendő­nek véli a hírlapi biztosítékot. * Meglehet, hogy a minisztérium mégis úgy tekinti a köz­értekezlet ezen megállapodását, mint győzelmet és hatalmának jelét. Mert egy darab idő óta — gróf Lónyay Menyhért kormányelnök­ségének első napjától kezdve — fuvni kezdett egy szellőcske, mely suttogá, hogy „az öreg úr szerepe már lejárt; nincs többé szükség rá; te­kintélye csak útban áll; meg kell értetni vele, hogy a pártfegyelem alá tartozik ő is; s ha nem akarja megérteni, akkor bizony nélküle, sőt el­lene is kell menni.“ Ez a jobboldali kedves szel­lőcske röpkedett sokfelé s jelentékeny czélzások­­ra is lengetett bizonyos lapot, s nem igen érez­nénk meglepetést, ha a kezdetleges tartózkodás czélzatait lassanként vagy tán rövid időn egye­nes támadásra is változtatná a subventionált vál­lalkozás merészsége. Meglehet tehát — mint mondom, hogy a deák-kör tegnapi conferenc­­iájának Deák-ellenes eredménye is mi­­niszteriáli­s győzelemnek tekintetik még. Van azonban egy másik kérdés, mely iránt a jobboldali hangulat is olyan, hogy attól, a kor­mány sem igen remény­lhet diadalmat. Értem a N a k­ó h­á­z ügyét. Erről is sokat beszéltek ma a csemegézők. A túlnyomó vélemény szerint gr. Lónyay Menyhért kormányelnök úr annyira meggyőződött javaslata bukásának bizonyosságáról, hogy kény­telen lesz azt visszavonni, mielőtt tárgyalás alá kerülne. Nem ke­le­ az senkinek és semmi szempontból. Áifrttatik, hogy a főrendek már kiszemelték azon öt tagot, kik az országos bi­zottságba lennének általuk megválasztandók s k­i­k mindnyájan ellenzik a Nákó-ház megvételét. Nem titok, hogy gróf A­n­d­r­á­s­y Gyula kül­­ügyér úr kárhoztatja e vásárlási meglepetést egész szenvedélylyel és mindenfelé. Halljuk, hogy a közmunkatanács részéről tisztet teljesen, de erélyesen fog nyilatkozni ellene a vélemény ma este. És merjük állítani, hogy a miniszerek többsége is az ellenzékkel érez ezen kér­désben. Egy szóval azon éles észről, tapintatról és ravaszságról, melyet annyiszor emlegetnek hívei, gróf Lónyay M. nem adott semmi jelt ezen Nákó-ház história feltalálásában, kivált ha meg­gondoljuk, mily kényes helyzetbe hozta magát kormánye­lnöksége által s mennyire vigyáznia kellett volna, hogy ne adjon fogantyút ez irányban létező féltékenységek, gyanakodások, gyűlöletek jobboldali tömegének mozgósulá­sára. Sajátságos, hogy az olyan óvatos ember mint ő ily könnyelműen lovagolta magát bele egy posi­­tióba, melyből nem hátrálhat tekintélyvesztés nél­kül s nem számíthat sikerre saját pártja legha­talmasabb részének felbőszítése nélkül. Ugyan miként feledkezhetett meg a bizalmatlanságról, melylyel fogadtatott a deákpárt által ? Ugyan mi tompíthatta el emlékezetét a mogorva resignatio jelentősége iránt, melybe ama bizalmatlanság át­ment ? •­­ Hát azt hiszi, nem maradt mély nyoma az U­n­g. Lloyd által ismételve is közlött ama híreknek, miszerint némely minisztertár-­­­sait másokkal szándé­kozik f­elváltani s ezen má­sokat a baloldalr­ól szeretné megszerezni? S ha e hírek nem maradhattak mély nyo­mok nélkül a jobboldali kedélyben, ugyan mi jut­tathatott eszébe egy olyan tervet, melynek ke­resztülvitele még gróf Andrásy Gyulának is sok bajba került; már pedig iránta megvolt mind a bizalom mind a rokonszenv egész pártjánál s Deáknál is ?* Senki sem mondhatja, hogy mi — az El­lenőr — valami ellenségeskedtési an­i­must mu­tattunk volna gróf Lónyay Menyhért úr kormány­elnöksége irányában. Sőt észre vették sokan s nem is tetszett némelyeknek barátaink közül sem, hogy nem használjuk fel éles kikelésekre ellene még az olyan botrányok előfordulását sem, a mi­lyenek voltak a nógrádi eset, az uj helyi vá­lasztás s a főispáni erőszakoskodások néhány megyében, nem is említve apróbb botrányokat, bárha ezek sem történhettek volna meg a kor­m­­ányelnök tudta nélkül. A támadástól­ ilyetén tartózkodásunkat — melyet nem is tagadunk s szándékosnak is elismerünk — már annak is tulajdonították sokan, hogy tán mi is tudunk valamit azokról az O. Lloyd által emlege­tett alkudozásokról s nem ak­ar­j­u­k elron­tani a játékot ellenzéki­ érzelmeink erőteljes nyilatkozataival. Csalatkoztak a gonosz gya­­nitók. Nem volt az egész dologban semmi, mint kisülhet majd később mindenki megelége­désére; hanem hát — akár volt akár nincs — gróf L­ó­n­y­a­i Menyhért kormányelnöksé­gét mi csak azért nem támadtuk meg eddig, mert speciális okot rá még nem adott, pénz­ügy érs­égének tényei feletti véleményünket pedig — elmondva lévén azok az illető időben — nem tartottuk áthozandóknak egy új térre, míg ezen mi sem történt. Most megtörtént a Nákó-ház, s ezt bizony nem is kezelnék szelí­den, ha nem volna olyan óriási ügyetlen­ség, hogy nem is kell rámutatni, mert mindenki bámul, miként követhette azt el épen egy Lónyay Menyhért! Notabene egy kibúvó ajtócskáról is szól a hír. Országháznak nem, hanem város­háznak vagy más középületnek igen — mond­ják a szelidebb ellenzők. Nem kell tréfálni, mert lesznek minden esetben emberek, kik a Nákó-ház falait és élettörténetét szigorú vizs­gálat alá vétetnék, midőn arról volna komolyan a kérdés, hogy azt akár országháznak akár város­háznak, egy szóval bár­milyen közé­pületnek vegye meg a közpénztár. Nem kell feledni, hogy a Sándor utczai és városház téri palotákból épen azért is kívánkoznak ki az illetők, mert solid, biztos épületben óhajtanak lenni,. Ybl úr csi­nálhatott szép tervet, hanem erre vonatkozólag igen fontos és életbevágó kérdésekre­­ kellene neki megfelelni — tán jótállólag is — ha tervének kiviteléről lehetne szó. Na de nem lesz. * A nagy vasúti szerződésre nézve jelenleg röviden csak annyit mondunk, hogy a Pester Lloyd értesülése téves. Az ügy nem jött a minisztertanács elé, nincs is útban , s ha mégis odajut, ott is marad.­­ A képviselőház os­ztályai vasárnap d. e. 10 órakor tárgyalás alá vették: 1-er a m­a­­gyar sorhadi csapatokhoz, és a hadi­tenge­részethez 1872-ik évben kiállítandó ujoncz és pót­­tartaléki jutalékok megajánlásáról szóló; — 2-or az 1868-ik évi X­L-i­k tvényezikk 12-ik § ának és az 1868. évi XLI. tvényezik 6-ik§-ának módosítása illetőleg a honvédzászlóaljak szaporí­tásáról, — és 3-or a magyar korona országaira eső had­jutaléknak az 1869. évi nép­számlálás alapján megállapításáról, illető­leg az 1868. XL. t. sz. 13. §-ának módosítá­sáról szóló­­javaslatokat; továbbá az állandó pénz­ügyi bizottság jelentését a köztörvény­ható­ságok közigazgatási árva — és gyámhatósági kiadásainak ideiglenes fedezéséről,­­ és a ha­tárőrvidék után vállalandó közös költségek hozzájárulási arányáról szóló­­javaslat tárgyában, valamint, a határőrvidék után vállalandó közös költségek hozzájárulási ará­nyáról szóló törvényjavaslatot az állandó pénzügyi bizottság szövegezése szerint.­­ A Deák párt értekezletén, mely tegnap este 6 órakor tartatott egy bizottság vá­lasztatott Perczel Béla elnöklete alatt a válasz­tási törvényjavaslatra vonatkozólag vélemény­adásra, tagjai a következők: Benedek Gyula, Berde Mózes, Buday Sándor, Gorove István, Jan­­kovics Antal, Kemény Gábor b., Paczolay János, Petrovay Ákos, Prileszky Tádé, Szapáry Gyula gr. Széll Kálmán, Szeniczey Ödön, Szilágyi, De­zső, Szögyény László, Urházy György, Vay Ádám gr. Wahrmann Mór, Zichy Nándor gr. Ezután a hírlapi biztosíték kérdése került szőnyegre. Az eredmény az, hogy a párt egy ré­sze a cautio eltörlése mellett, más része pedig el­lene fog szavazni. “ Az osztályok előadóiból ala­kult közp.­bizottság ma reggeli 9 órakor ülvén össze­tárgyalta és elfogadta az osztályok által tárgyalt­­javaslatokat. Az ujonczozásokra nézve kimondd, hogy a kihirdetés után rögtön foganatba lép. A 876 számú­­javaslat 1. §-át pedig a IV. osztály előadójának szerkesztése szerint követke­zőleg fogadta el : „Azon hadjutalék, mely a had­sereg és hadtengerészet 800.000 főből álló teljes hadi létszámra határozott állományának biztosítása czél­jából a magyar korona országaira a még nem polgáriasitott határőrvidéki részek kivételével a véderőről szóló 1868. évi XI. t. sz. értelmében esik ugyanezen törvényczikk 13. § ának e részbeni módosításával az 1869. évi népszámlálás eredmé­nye alapján az eddigi 329,632 fő helyett 329,216 főben állapítható meg.“ Kimondatni kívánja továbbá a bizottság, hogy a határőrvidéki két kerületre nézve bizott­ság küldendő ki, mely a hová­tartozás iránt vé­leményt adjon, de a quótát e kérdés semmiképen se változtassa, bárhova dőljön. Előadóvá az ujonczozási kérdésben K­i­r­á­­l­y­i Pál a pénzügyekben S­z­é­l­l Kálmán vá­lasztottak . A már másod ízben elnapolt horvát­­országgyűlés ma nyittatott meg Zágrábban. Eddig semmi tudósításunk a gyűlésről, mely két­ségkívül egyike lesz a legérdekesebb horvát or­­szággyűléseknek. Mi mindenesetre nagy figye­lemmel várjuk, hogy a 3 év előtt Magyar és Horvátország között megkötött kiegyezkedést mily módosítások alá kívánja venni a többségre jutott ellenzék. A memorandum, melyet a nemzeti, párt a bécsi értekezletek alkalmával a magyar kor­mánynak átnyújtott, nem került nyilvánosságra s igy teljesen tájékozatlanok vagyunk a több­séget képező nemzeti párt követeléseit illetőleg. Távirati tudósítás szerint országgyűlési elnökévé e párt Mazuranicsot Belovár képviselőjét jelöl­te ki. A kir. leirat, melylyel az országgyűlés meg­­nyittatik, hír szerint igen rövid lesz, s nem tar­talmaz semmi lényegeset. A zágrábi „Narodne Novine.“ „Az ország­gyűlés köszöbén“ feliratú czikkében sajnálja ugyan, hogy a horvát törvényhozás kilencz hóna­pon át szünetelt, és nincs kétség benne, hogy ez irányban történnek majd felszólalások és pana­szok az országgyűlésen, — más részről azonban a „nemzetiekkel“ folytatott bécsi értekezletek és alkudozások örvendetes bizonyítékul szolgálnak, hogy a hosszú kilencz havi szünet még­sem folyt le haszon nélkül, azt bizonyítván, miszerint a horvát ellenzék sokat felejtett, és tanult is egy­úttal a mint azt t. i. a nemzetnek helyesen fel­fogott érdekei kívánják. Hogy az ellenzék megbízottjainak a magyar kormánynyal folytatott értekezletei mily ered­ményt mutathatnak fel — czikkező eddig még nem tudja. Általánosan véve fel a dolgot, egyik fő feladata az lehetett, hogy az országgyűlés sikeres működhetésének útját megtörje. Ez eredmény a bécsi conferentiák által tán el is éretett, mert az­­ országgyűlés megnyitása az ellenzék részéről a legjobb reményekkel váratik. Páris, jan. 10. (Saját levelezőnktől.) Természetesen, a választások mindent háttérbe szorítanak. Politikában, úgy látszik, csak meglepetések­kel lehet haladni, mert míg mindenki Hugo Vik­tor győzelmét hitte, 458,993 bek­t szavazó közül 121,158 szavazattal 93,423 ellenében Vautrain, mérsékelt republikánus jön megválasztva. A sza­vazó polgárok nagyobb fele 244,412 nem sza­vazott. Jelenleg még felette nehéz volna az e vá­lasztások feletti közhangulatot tolmácsolni, a leg­sajátságosabb tünemény azonban, hogy velük töb­bé kevésbé minden párt meg van elégedve­ job­ban, a győzelmet minden p­árt magának tulaj­donítja. A radicalis republikánusok szerint a győze­lem őket illeti, mert szerintük a Hugo Viktorra szavazó radicalis republikánusok száma, kik a monarchistákkal való minden alkudozást vissza­utasítanak, 1871. évi jul. másodikától nem csak meg nem fogyott, de ellenkezőleg, daczára a leg­mostohább viszonyoknak, igen erélyesen fentartot­­ta magát, nem is tekintve, hogy épen e párt so­rai a commune leveretése után felette megritkitot­­tak. Vautrain megválasztásában szintén csak a republikánus elem győzelmét lehet látni, mert Vau­train, a párisi republikánus városi tanács elnöke nyíl­tan mint republikánus jelölt lépett fel, kik tehát reá szavaztak, szintén republikánusok, s ha mint ilyenek reá és nem Hugóra szavaztak, ennek fő­oka, mert szemük előtt tárták a kormány elég nyílt ígéretét, miszerint, ha Vautrain leend meg­választva, a­ kormány valamint a nemzetgyűlés Versaillesból Párisba teendi át székhelyét, s hogy ezek az átalános kegy­elmezés kérdését kevesebb szenvedélylyel s több engesztelődéssel fogják tár­gyalás alá venni. S ha meggondoljuk, hogy Vautrain a Res­­publicat már 48-ban szolgálta, magát kiáltványá­ban szintén republicanusnak mondja, különbeni mérsékelt sőt engedékeny természete mellett, még mindig lehet republicanus, sőt épen, mert ily mérsékelt republicanus, azért egyesíté a forradal­makban kifáradt Páris szavazatát személyében,­­ másrészt a párisi sajtó­unió monarchicus tenden­­tiái mellett Vautrain nem csak hogy nem támo­gatható, de ellenkezőleg a túlnyomó republicánus elem ellenében dicstelenül oszlott fel s a szavazá­sok alatt a nem létezés szenvedő szerepét vala kénytelen játszani, meg kell vallani, miszerint Párisban a republicanus elem ellenállhatlanul túl­nyomó számerővel bír, a­mint ezt ma a conser­­vativ „France“ is kénytelen bevallani, midőn azt mondja: „Párisban hosszú időre csupán republi­canus jelölt megválasztása leend lehetséges.“ A versaillesi nemzetgyűlés emberei, kik mit sem akarnak tudni a Republicáról, érezhetik, hogy a mindig republicanus Páris épen nem haj­landó monarchia fővárosává válni. Páris, midőn a nyugalmas Vautrainre szavazott, megmutató, hogy akar Francziaország fővárosa lenni, a­mint ehhez joga is van, de megmutató egyúttal azt is, hogy a republicánus Francziaország fővárosa akar lenni, mert már beleunt a forradalmakba s jól tudja, mint vele az egész ország,­­hogy csupán s egyedül a republicai kormányforma az, mi Fran­­cziaországot a cselszövények és forradalmak ellen megóvja, így a republicánus pártiak. A monarchisták minden színezete, mint fen­ t­sebb már általánosságban mondom, külön-külött szintén pártjuk győzelmét látják a párisi szava­zatokban. A bizonyításnál mindegyikök phantas­­ticus számműveletekkel él, így a bukott császárság pártja egyszerű kivonást alkalmaz s íme győzött: Szavazó: 480,000 Vautrain: 121,158 Hugo: 93,423 összeg: 214,581 214581 Eredmény 255,419 elégületlen bonapartista! Az „Union“ a legitimista párt hivatalos közlönye ; az U­-:——“ — -tl-----....nimus v­iv. közlönye ; a „Le Journal de Paris“, az orle­­anismus hiv. közlönye; az „Ordre“ a bonapar­­tismus hiv. közlönye; a jelen választások előtt mindnyájan a szavazástól való tartózkodást javas­sák párthiveiknek. A m. évi julius másodiki vá­lasztásoknál ugyan e lapok legkeményebben kár­hoztatták a szenvedő hallgatást. Ha már e lapok hatását mérlegeljük, a kö­vetkező igen érdekes eredményre jövünk. A nevezett lapok egyesülete, (Union parisi­­enne de la presse) július másodikén közös eről­ködéssel Wolowszki jelöltjüknek 143,781 szavaza­tott teremtenek. A radicális párt ellenjelöltje Bon­­valet 93,968 szavazatot kapott. Szavazott tehát ekkor összesen 237,749. A ma szóban levő választásnál szavazott 214,581, kik közül, mint láttuk, a mérsékelt republicanus Vautrain 121,158, a radicalis Hugo 93,423 szavazatot nyert, s így világos, hogy meg­közelítőleg csak 22,768 szavazat képviseli jelen­leg a fennemlített unió elveit, azaz az egyesült papi­ legitim, az Orleans és bonaparte pártot; ugyancsak ezt látszik fényesen igazolni azon körülmény is, hogy a radicális párt július má­sodikától máig legkevésbé sem változott, akkor Bonvalez 93,968, most Hugo 93.423 szavazatot kapott, mi egy és ugyanaz, mert az 545 szava­zatkülönbség figyelembe nem is jöhet. A tizenhat departementben, hol e hó 7-én választás történt, az eredmény szintén kedvező a republikai államformának. Bár a végeredmény eddig még nem ismeretes, mindig elég teljes a tájékozásra s a pótértesítések már nem változtat­hatják az eddigi eredményeket. A császárság alatt, midőn 35.000 lélekre esett egy választás, a 17. képviselőválasztás alig okozott valami feltűnést. Nem úgy most, midőn egyetlen képviselőt is egy egész departement vá­laszt, midőn tehát a tüntetés számarány által sok­kal impozánsabb. Mindenekelőtt constatálnunk kell, hogy tisz­tán és tulajd­onként monarch­i­us külöltek nem is léteztek, a legmerészebbek is megelégedtek annak nyilvánításával, miszerint megválasztatva a vég­leges kormányforma megállapítását fogják a nem­zetgyűlésben sürgetni. Chesnelong maga (Passes Pyrénées), kit a bonapartisták szeretnek magukénak nevezni, igen kategorikusan kijelenté, hogy a bukott császár­ság érdekében, mit sem óhajt többé, mit sem akar megkísérleni. Konstatáljuk még azt is, hogy a republiká­nus államforma sokkal kevéssé félt a vidéki föld­­mivelői osztályoknál, mint még azt ez­előtt pár nappal hinni mertük volna a „Jurauxnak“ csúfolt vidékiekről. A délvidékiek kivétel nélkül repulikánus képviselőket választottak, így Bouches­ du Rhone két radikálist conservatively ellen; Var egy radi­kálist cons. legitimista ellen; Algir két radikalist e­lsére egy radikálist; Doubs egykor a klerikalis­­mus erőssége most egy republikánust; Nord, a legmakacsabb küzdelmek után valószínűleg egy republikánust s egy konservativet választand; Sommes konservativet választót; Pas-de-Calaia bonapartistát, ki azonban e színezetét be nem val­lotta ; Ardennes republikánust; Basses Pyrénées mint láttuk egykori imperialist választott oly fel­tétel alatt, hogy le kelle tennie eddigi elveiről. Mindezekből eléggé világosan kitűnik, hogy daczára a jelenlegi versaillesi ház monarchikus érzelmeinek, Francziaországban csak a respublika lehetséges, nem is szűnnek meg a repulikánus lapok e ház azonnali feloszlatása, új alkotmányzó gyűlés összehívása érdekében naponta felszólalni. A párisi szavazások előtt nyílt titok volt Thiers azon nyilatkozata, miszerint Vautrain meg­választása esetén nyomást ígért gyakorolni a Pá­risba való visszatérés kérdésében a nemzetgyű­lésre. Az e kérdés megbírálására kiküldött bizott­mány azonban épen nem siet a kérdést szőnyeg­re hozni, s ezt mint állítja, azért, mert — saját­ságos véletlenség — előadója megbetegedett. E ki­fogással azonban a párisiak épen nem elégednek meg, s az ígéret betöltését sürgetik. A tegnapi városi tanács megnyitása előtt több rád, republicánus érzelmű tanácsos, midőn szerencse kivonatait­ fejezé ki Vautrainnek meg­választásához , egyszersmind eszébe juttatá a városi tanács elnökének, miszerint az összes pá­risi kereskedői világ a választások eredménye után biztonsággal számol a kormánynak Párisba való visszatérésére s a kegyelem be­gyakorlásá­ra. „A nép gondolatában, — mondák a szóvivők — a kormány erkölcsi ígérete részes, ígéretek tétettek, kell, hogy megtartassanak.“ Vautrain mél­tányolni látszaték e jogos emlékeztetést. Francziaország brüszeli követéről beszélik, hogy a szavazást megelőző éjjel Párisba jött, beadta szavazatát s még az­nap visszatért követi ; székhelyére írtam a sajátságos tüneményről, hogy az előtt pár héttel Francziaország csak nem összes diplomatiai testülete Versaillesban időzött. Ez ab­ , normis állapot ma már megszűnt s a berlini, a berni, florenczi, brüszeli követek elfoglalók szék-­­­helyeik, a pekingi követ e napokban hagyja el , Francziaországot.­­ Metternich­ig már kibérelte a vagyont, a­mely vasárnap Olaszországba lesz őt viendő (magya­r születésű) nejével, kit, mert a császárság ideje­­ alatt fényes estélyeket tudott rendezni, nem kev­­­véssé sajnálnak a hivatalosok. Apponyi, az előb­­benit helyettesítendő, e napokban váratik. (Es­­­­télyei is) A helvétiai kormány betiltá Eudes, a com­mune egykori tábornoka által kiadott „Revanche“ czímű lap megjelenését. A párisi magyar egylet újjá szervezkedi

Next