Ellenőr, 1872. április (4. évfolyam, 78-101. szám)

1872-04-20 / 93. szám

Előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Fe­.len, néder-utcza 6. Szí',n­íi. Setemit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Lev­elek csak bérmentesen­ fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A la­pot illető reklam­ációk Légrády testvéreit irodájába (nádor­ utcza 6. sz.) intézendők. Hirdetési díjak: Tizhasábos petit sor egyszeri A nyilt-tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 3 !” „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor­n 6 a­z á­ra. (Légrá­ly testvérek irodájában). Az e­ő£zetési pénzek helyben ét vidékről Pest, két sas utcza TI. sz. ala intézetniük. "­­ — Szombat, április 20. 1872. IV. évfolyam. 93 szám. [Segítsünk! Magyarország alsó vidéke, melyet hazánk legáldottabb ré­sze gyanánt szoktunk emlegetni, tíz alatt áll, ínséggel küzd, pusz­tulásra jutott, segítségért kiált. Kell ennél többet mondani azon emberbarátoknak,a kikben nem ölheti meg a szír nemes dobbanásait semmiféle politika, bármely párthoz tartozzanak is ? Nem mondok többet. Adakozzunk! Pest, 1872. ápril hs 2-án.­­ Csernátony Lajos: Adakozás Magyarország a­ vidéki árvíz sújtott népessé­­gének segél­y­e­zésére. (Tizenharmadik közlés.)­­ A tegnapi kimutatás összege : 1259 frt 9 kr.­ ­ Garami Rikárd tanár ... 1 „ — „ Gyürki András Miskolczról . 1 „ — „ összesen 1261 frt 9 kr. Pest, ápr. 19. —7— Tisza László, mint olvasóink emlékezni fognak, határozott és méltó visz­­szautasitásban részesítette a jobboldali űkr­­lapok amaz oktalan gyanúsítását, mintha az ellenzéknek Erdélyben megindított küz­delme tökéletesen összeesnék a nemzetiségi izgatásokkal. A vád egyátalában nem új és nem csak az ellenzék erdélyi részét éri falánkra. Kormánypárti lapjainknak úgy­szólván mindennapi kenyerét képezi az a szövetség, mely a magyar baloldal és az államellenes nemzetiségi propagandát sze­rintük összefűzi. Hanem sohasem tarthat­tuk feladatunknak a kormánypárti appará­tusnak hazugságok gyártására rendelt osztá­lyát komoly méltatásban részesíteni. Pár­tunknak magatartása szemben a nemzeti­ségekkel oly szabatos és hazafias, törekvése oly nyomatékosan domborítja ki a magyar állammiság eszméjét, hogy erkölcsi gyengí­tésére csak azok vállalkozhattak, kiknek nem fekszik szívökön becsületes hírnevek fentartása saját táborok előtt sem. Politi­kai pártok szellemi küzdelmeiben nem fog­lal ugyan helyet az, mit századunk művelt­sége az anyagi hadviselésre nézve megálla­pított , hogy fölebbvalóik részéről phisikai büntetés érje azokat, kik becstelen fegyve­rekkel küzdöttek az ellenség ellen. De tud­tuk, hogy a nemzet józan értelmisége csak a rágalmat ítéli el, és tarthattuk magun­kat azon török közmondás intelméhez, mely szerint nehezen éri czélját az olyan utas, ki minden el­ugatásra megáll és védelmezi magát. Ma azonban 1. laptársunk a P. Napló visszatér Tisza László czikkére, és a nem­zetiségek viszonyát pártjainkhoz oly hig­gadt és tárgyilagos modorban veszi Koncz­­kése alá, mely a megvitatást nemcsak föl­hívja, de a kérdés tisztázására egyedül elő­nyös lehet. Tisztelt laptársunk elismeri pár­tunk c­élzatainak hazafiasságát, de bebizo­nyítani erősödik, hogy a törekvés, a bal­­középi programm támogatásába a nemzeti­ségeket is bevonni egy oly végzetszerű té­vedésen alapul, mely pártunk győzelmének esetén az országnak vesztét fogja csalhatat­lanul eredményezni. Meggyőződése szerint a nemzetiségek csak egy országos zűrzavar előidézésének czéljából kölcsönözhetnék tá­mogatásukat a magyar ellenzéknek. Már nem is csodálkozunk a P. Napló azon jó­indulatú bigottériáján, melynél fog­va oly változhatlanul vallja, hogy a balkö­­zépnek a létező államjogi alap megváltoz­tatására irányzott czélja „szükségkép az általános bomlást tételezi fel.“ A P. Napló nem is tartja szükségesnek ez óriás hord­erejű állítást legalább egy szóval indokolni, pedig talán megtette a nagy fölfedezést, hogy a bal közép titokban communistikus tendentiákat követ és hirtelenében fogja kormányrajutásakor megsemmisíteni nem­csak az államot, hanem a társadalmat, az egyházat és a családot. Egyszerűen „szük­ségkép“ — és a Columbus tojás tetejére van állítva. „Szükségképk­ép úgy, mint szük­ségkép fog Plantamour üstököse összeüt­közni a földdel, mi tudvalevőleg előre ájta­­tos imádkozásba ejtette a világ végéért re­megő lelkeket. Tudós csillagászok azon vé­leményben vannak ugyan, hogy ily összeüt­közés bajt nem okozhat, és az üstökös fel­oszlása csak földünk termő erejét fogja nö­velhetni. De a babonás hit ellen hiába min­den küzdelem, és a P. Naplónak megrög­zött babonája, hogy az 1867-es egyezség keretén kívül nem létezhetik állami fenma­­radás és társadalmi kapcsolat. Tisztelt laptársunk türelmes érzülete azonban remélnünk engedi, hogy nem fogja rész néven venni, ha nem osztozunk babo­nájában. Nekünk ellenkezőleg erős meg­győződésünk, hogy Magyarország nemzeti létének biztonságát, a trón, a hatalom ál­landó talapzatát csakis pártunk törekvései­nek megvalósulta által fogja nyerhetni, meg vagyunk győződve, hogy a magyar nemzet józan állhatatossága, mely nagy európai viharokat törhetlenül ki tudott állani, a helyzet elodázhatlan követelménye és pár­tunk törvénytisztelete nehézség és rázkódás nélkül fogják meghozni a létező alap kívánt megváltoztatását. Sokat foglalkoztunk tisztelt laptársunk „szükségkép­ével“, de nem is tudnánk to­vább mit mondani, mert érveléseinek ten­gelyét ez egyetlen nem indokolt „szükség­kép“ képezi. Hanem azon elvakult pártönzés, mely oly veszedelmes gonoszsággal uralkodott a jobboldal törvényhozási és kormányzási te­vékenységén, gyermekdec naivitással nyilat­kozik laptársunk részéről. Azon közvetlen egoismussal, melynek természetességét még nem homályosítja el az erkölcsi igazságok sejtelme és mely az ítélet mérvét egyedül saját észrevehető előnyében keresi, mondja ki leplezetlenül a Pesti Napló, hogy egye­dül a kormánypártnak lehet az ország in­tegritásának veszélyeztetése nélkül kortes­kedni a nemzetiségek szavazatáért,­­ el­lenben a baloldal azt honárulás nélkül nem teheti, habár mint laptársunk is bevallja csak egy erősebb és biztosítottabb Magyar­­országot óhajt és kétségbevonhatlan őszin­teséggel tiltakozik mindenkor oly tendentiák ellen, melyek hazánk területi épsége ellen áskálódnak. Kár, hogy a Pesti Napló még indokolja ezen véleményét, mi­által csak veszti üde himporát ; bár egyedüli érve az, hogy a közösügyes kormányrendszer jogilag és tettleg létezik, miért is megteremtésére nem kell zűrzavar, hanem mint kézzelfog­ható valóság megszilárdulhat magától. Mi a zűrzavart csak a Pesti Napló rögeszméjében bírjuk látni. Pártunk utó­gondolat és hitegetés nélkül mutatja föl az ország minden polgára előtt semmi folt ál­tal nem érintett lobogóját, melyen hazánk sértetlen és teljes államiságának eszméje van felírva, és a­zt hisszük, hogy csak ügyünk igazságát, törekvéseink czélszerűségét és elveink felvilágosultságát bizonyíthatná az, ha zászlónk alá látnak sorakozni azon elé­­gületlen nemzetiségeket, melyek szövetségét nem kérjük a haza rovására, és melyekhez elveink, csakis saját elveink tá­mogatásáért fordulunk, mint a közhaza jó és balsorsában velünk egyformán érdekelt hon­fitársainkhoz. És ha a közösügyes rendszer zűrzavar és országbomlás nélkül valósulha­tott meg „tényleg és jogilag“ dac­ára a nemzetiségek és a magyar faj közös elégü­­letlenségének,­­ annál inkább fog érvénye­sülhetni, szilárdság és erőben gyarapodhat­ni egy olyan rendszer, mely visszaszerzi az országnak ezredéves életfeltételét, kielégít minden jogos igényt és a közös szabadság­ban olvaszt el minden fajgyűlölséget és bel­­viszályt. Vagy talán azért kell fentarta­nunk a közös ügyes alkotmányt, mert a nemzetiségek kielégítését lehetetlenné teszi? A magyar faj fentartásának érdeke azt kí­vánná, hogy a hazának más nyelvű polgá­rai okvetlen ellenségei legyenek, és bűn volna pártunk hazafias eszméit köztük ter­jeszteni ? Mi azt vélnők, hogy minden magyar párt szent kötelessége törekvéseinek haza­fias szolgálatához csatolni az ország minden nyelvű polgárának részvétét; tisztelt laptár­sunk is gondolkodhatnék fölötte, vájjon nem a nemzet ellenségeinek ügyét mozditja-e elő leginkább, midőn a nemzetiségeket kire­keszti a jogos propaganda mezejéről? a á­­ ebédelt. — Deák sem távozott s tegnap hallotta —a jobboldali lapok szerint —hogy Musz­kaország és Magyarország hasonlítnak egymáshoz, mert mindkettőnek békére van szüksége ; ezt a nevezetes újságot — a jobboldali lapok szerint — Novik off orosz követ mondta Deáknak, kit meglátogatott. — A muszka mumus tehát meg­halt, a jobboldal tiszteletére :audi gut. — Szerencséje Tisza Kálmánnak, hogy Novi­­k­o­f­f nem találkozott vele sehol, különben ki­tört volna a keleti kérdés,,«a választók jobboldali orientálására. — Minisztereink most már vesze­kedhetnek maguk közt, szeretvén egymást nagyon. Ez a mai helyzet Budapestéi. Az e­x­ek idejét éljük s mulatságos látni, mily mélabúsan sétálgatnak azon néhai kép­viselők, kik nem tudják hova legyenek tájéko­zatlanságukban s félnek, hogy nem kellenek többé egy választókerületnek sem, akár minő ál­­arczot bigygyeszszenek ismeretes képükre. Sopron­­megye, például, már szóba sem akar állani Tö­rök Sándor úrral. Floruit sed flos fuit ille cadu­­cus. — Visontai Kovách László ur is tántorog mióta Németh Albert állott ebbe. — De legsze­rencsétlenebbül néz ki Kautz Gyula, mert minden éjjel azt álmodja, hogy uj jelölt érkezett Győrbe, s akkor neki vége van. Ilyen borzalmas napjai vannak most az e­x-képviselőknek, kivált ha gya­nítják, hogy múltkori választóik szegényebb osztálya sem akarja elveszteni a szavazat­jogot s inkább szeret három évre nem pe­dig ötre választani megbízottat, azon teljhatalmú törvényhozók közé, a­kik bőréről és zsebéről fog­nak rendelkezni. Persze most a mamelukság is fog hízelegni a népnek, melyet máskor számba sem vesz. S lesz hízelgés és pipacserélés és vállveregetés, több az elégnél. Hanem hát re­ményijük, hogy megjő az esze a népnek is, saját érdekében s nem hagyja magát el­­ámuttatni a virilismus, a megbukott vá­lasztási jognyirbáló javaslat s öt éves parlamentre számitó rendszer embereinek leereszkedő hízelgése és vesztegető kísérletei által. * — Ugyan kirek szipen egy pipa dohányt, ides kedves nagyságos urfiak f esedezék az utszé­­li czigány két fiatal emberhez. „Itt van more, ilyet soha sem szivtál. — válaszoltak a megszólítottak kegyesen. — Csókolom kézit lábát ide a kedves nagy­ságos urfiak. Most már csak egy szikrácska tűz kellene. Ugyan csókolom. . . . „­Na itt van az is, mert látjuk, hogy derék ficzkó vagy. Köszönet azonban ekkor már nem jött s a két ifjú tovább indult az országúton, midőn a pi­pázó czigány utánuk kiáltott: hé! ugy­e bár, hogy kendtek csak diákok ? így járhatnak sokan az e­x-képviselők kö­zül. S tán hallották is már többen a kiáltást, hogy „hé ! ugy­e hogy kendtek csak diákok . . . Vége van a nagyságos urfiságok idejének. * Hanem ha ezen redukált nagyságosságok kö­zül mégis visszanyeri képviselőségét, egy vagy más után, mások gratiájából vagy Erdélyben, né­hány diák: emlékezzék meg legalább mostani állapotjára, jel­e­n­l­e­gi kegyeskedéseire, e­x-hely­­zetének leereszkedő fogásaira s ne higyje el ma­gát annyira, hogy választóinak s­zavazati jogkörét is kész legyen megszorítani. S hogy jobban eszébe vegye tanácsomat, mondok egy má­sik adomát is, ugyancsak a feketék világából. „Hogy vagy rigó? E kérdést hallá egy néger, ki sétált az ut­czán egy amerikai városban —­­ megdöbbent mert nem látott senkit. Jobban körültekintve ész­revette, hogy egy papagály gorombáskodott vele Ekkor felkiáltott vigyorogva: — Ne oly hangosan te szajkó ! Azért hogy oly nagyra vitte isten a dolgodat s most arany lánczot hordasz, nem kellene magadat elhinni, mert én emlékszem még az időre, midőn fajod a bokorban lakott; aztán megérhetem még azt a napot is, mikor tán hozzám kerülsz kosztba. * Gróf Lónyay ma este vagy holnap reggel Bécsbe megy, hol alkalmasint elhatározzák mit lehet ideiglenesen is — utólagos jóvá­hagyás reményében — tenni a vizárkárosultak, kolozsvári egyetem és Ludoviceum ügyében. Az­tán elnéz Erdélybe is, hol nagy főispáni értekez­let lesz, mert hát a jobboldali uralomnak vége lenne, mihelyt a magyarországi kerületek által elutasított emberei részére nem maradna meg a királyhágón túl egy refugium pauper­o­­r­u­m. Annyi bizonyos, hogy az erdélyi Don Kolibrados aristocratia meg van ijedve szörnyen, mert hát a baloldal elvetemedettsége kész szö­vetkezni azon oláhokkal is, a­kiket a kormány­párt igyekszik lekenyerezni a saját érdekében. * // Ő felsége alvidéki útját is a napokban fog­ják rendezni. A király nagy ebédeket fog adni mindenfelé, mert hát nem lehet vendége senkinek, így hallottuk ma hiteles helyről. Nem kommentáljuk az értesítést, hanem kijelentjük meggyőződésün­ket, miszerint ő felségét hódolatteljesen fogja üd­vözölni, lakomával is lakoma nélkül is, min­den párt, az árvízsujtott vidékek ínségének kö­zepette is. * Párbeszéd két é­v közt. Jobboldali: Meggyül a bajod Kál­mán. Baloldali: Hogy-hogy ? Jobboldali: Kerületedben „a legelső ma­gyar ember lép fel.“ Baloldali: Nem mindennapi vetélytárs az igaz, s meg is buknám dicsőségesen ő felségével szemben, ha magára hagyatnék, de a­mint a dolgok állanak nem féltem meg választatá­somat. Jobboldali: Mit beszélsz, te re­bellis ? Baloldali: Azt, hogy ott lesz gr. Lónyay is az én népszerűségem nevelésére. * Egy beteg barátom magán­leveléből ironi ki a következő sorokat: Az utczából kimenni még nem tudok s igy az egész parlamenti küzdelem alatt sem láthattam rendesen a jobboldali lapokat. Valahányszor azon­ban kezembe került egyik vagy másik mindenik­­ből csak azt olvastam, hogy a baloldal a hibás mindenben. Eszembe jutott a veszekedő lányok egyike, ki felkiáltott: nem tudom, miként törté­nik, de mindig nekem van igazam. — Ha ti nem álltok sarkatokra, a többség buzgalma elseperte és ragadta volna a gátokat is. — A pártokat lé­tesíti a véleménykülönbség, de kell, hogy egyesítse a Patriotismus, ez pedig nem áll egyébben, mint Magyarország szabadságának és önkormányzati jogainak biztosításában. Akarja ezt sok derék ember a jobboldalon is, s épen ezeknek bá­torítására is szükséges az ellenzék tétele.......... A mi viszonyaink szemlélése gyakran eszembe juttatja Moliére doctorrá avatott fiatalemberét, ki censorához igy szólott: Vobis vobis debeo Plus quam naturae et patri meo. Natura et pater meus Hominem me habent factum: Vos avetis factum medicum. Az a sok fogalmazó, titkár, tanácsos, fő­ispán — tisztelet a kivételeknek — legtöbbnyire a fiatal doctor servilismusával bir s többre be­csüli azt, kitől hivatalt kap, mint a hazát mely­nek fia. Hanem erről, annak idejében irok én az Ellenőrnek: („Szól Petiké nagy mogorván: hol van hát?“ – visszhangozza a szerkesztő.) most csak még annyit mondok,hogy ne jamais trojp espérer, ne jamais desespérer. Nálunk kevés ember tart valamit arra, hogy ember s nagyon sokat tart arra, hogy hiva­talnok, de azért még sem kell csüggedni. A te barátod azt kívánja mindenesetre és mindig, hazánk érdekében, hogy több ember vágya­kozzék részesülni a függetlenségből, mint a budgetből. Neked pedig életet és erőt a küzdelemre. Isten áldjon meg kedves Amicus. * A jobboldali lapok írják, hogy Jámbor Pál ellenében Kusán egy reformpárti jelölt lépett fel Kármán Lajos úr személyében. Igaz ugyan, hogy Jámbor Pál impracticus természete annyira megy, miszerint nem fogadott el egy több ezer forintnyi jövedelemmel járó papi állomást; s igaz továbbá az is, hogy sohasem volt Bach és Schmerling pest megyei szolgabírája vagy bármi rendű eszköze, de én mégis azt hiszem, hogy Jámbor Pált ezen érdemetlenségeinek daczára is, megválasztja a kulai kerület ismét. — S z i r á k r­ó­l Írják lapunknak apr. 18 di­­káról: Egy igen szép ünnepélynek voltunk tanúi tegnap. Az országgyűlésről hazatérő képviselőjét, Plachy Tamást fogadta a szarvas-gedei vá­lasztó kerület. Daczára annak, hogy megérkezése napjáról csaki,2 nappal előbb értesültünk s csakis a legközelebbi községeknek volt tudomá­sok róla, mégis pár százan jelentek meg az apC/.­­szántói állomásnál a választópolgárok, kik között a legközelebbi vidék intelligentiája csaknem teljes számmal volt képviselve. A vonatról leszálltakor dörgő éljen fogadta képviselőnket, kit a választó­­kerület balpártjának elnöke, Bozó Pál üdvözölt, melyre Plachy Tamás felelvén, megindult a menet­ elől lovas legények, utána a képviselő s végül hosszú sora a kocsiknak zászlókkal, mely menet őt faluja határáig kísérte, hol búcsút mondott, szeretve tisztelt képviselőjének a választó­pol­gárság. Valódi öröm töltötte be az ember kebelét, midőn ezen fogadtatást látta, nem csak azért, mert ez által megérdemlett tiszteletét fejezte ki a kerület képviselője iránt, hanem azért is, mert ebben mintegy zálogát látta annak, hogy a kerü­let régi elvei mellett tántoríthatlanul megmaradt, s annál fogva a jövő képviselő választás elejébe bizalommal nézhetünk. D.S­vátok által előterjesztett kívánalmakat és a magyar minisztériumnak erre vonatkozó­lag tett nyilatkozatait, módunk volna meg­ítélni azt, hogy a horvátok követelése volt-e összeegyeztethetlen a magyar korona jogai­val és épségben tartásával, vagy a magyar minisztérium által kilátásba helyezett en­gedmények voltak felette szűkkeblűen mérve. Ennek megismerése tisztázta volna a hely­zetet, míg így folyton abban a kétes álla­potban vagyunk, hogy nem tudjuk az ér­tekezletek meghiúsulásáért, melyik felet il­leti a vád. De szükséges lett volna a kölcsönösen tett követelések és nézetek nyilvánosság elé bocsátása azért is, hogy a horvátoknak az új választásoknál irányul szolgáljanak. A horvát választópolgárok ma csak annyit tudnak, hogy a magyar kormány nem egyezett bele a volt horvát képviselők­­kí­vánalmaiba. Egyebet semmit. Hogy haj­landó volt-e a magyar kormány az uuró­­törvény módosítására és ha igen, mely irány­ban, és miféle kívánalmaikat volt haj­landó teljesíteni, arról nem tudnak semmit. Mikép várhatja azt a miniszterelnök, hogy a jövő országgyűlésbe oly képviselőket válasz­­szanak a horvátok, kik hajlandók lesznek az unió-törvény olyképen a módosító­ra, mint azt a magyar kormány elfogad­hatónak találja, ha egyszer a horvát vá­lasztók­­ mit sem tudnak arról, hogy melyek és milyenek ez elfogadható módosítások ?. A második kérdésre adott feleletben azt mondja Lónyay miniszterelnök, hogy ha a horvát országgyűlés feloszlatásának okait akarjuk vizsgálni, megtalálhatjuk azo­kat az akkori horvát országgyűlésre meg­választott képviselők nagy többsége által aláírt úgynevezett szeptember 20-iki ma­­nifestumban, melyet, ha figyelemmel olva­sunk, meg fogunk győződni arról, hogy ezen manifestum kétségbe vonja az ő felsége által szentesített kiegyezési törvénynek ér­vényét, mely pedig alaptörvény és igy ter­mészetes, hogy oly országgyűléstől, mely­nek többsége ily irányú ünn­­élyes nyilat­kozatot tett, sikert várni nem lehetett. E feleletet helytelennek kell tartanunk két oknál fogva. Először egyes képviselők által az országgyűlésen kívül tett nyilatko­zatért magát az országgyűlést feloszlatni soha sem lehet. Mi a szept. 20-ai manifes­­tumot nem tekintjük a horvát nemzet nyi­latkozatának. A horvát nemzet, mint nem­zet a törvény­szer­űl­eg összeállított ország­­gyűlésen nyilatkozhatik csak. Ha a magyar minisztérium érvényesnek ismer e tekintet­ben oly­ nyilatkozatokat is, melyek az or­szággyűlésen kívül történnek, akkor ma holnap fölösleges lesz az országgyűlés össze­hívása is. Második okunk az, hogy mikor az or­szággyűlés megnyílt, a horvát képviselők már nem ragaszkodtak e manifestum hatá­rozataihoz. Lónyay maga is beismerte, hogy , habár a horvát képviselők követelései még mindig olyanok, melyeknek eleget nem te­­het, de e követelések már eltérnek a szept. 20-iki követelésektől. Ha tehát Ló­nyay miniszterelnök tudta, hogy midőn az országgyűlés megnyílt, a horvát képviselők többsége már elhagyta volt a szept. 20-iki manifestumot és mégis e manifestumot hozza fel az országgyűlés feloszlatásának indokolásául, úgy ez kétségtelen tanú­bizonyságot tesz azon ide oda kapkodó, min­den államférfiús komolyságot nélkülöző po­litikáról, melyet hazánk leglényegesebb ügyei közül a jelenlegi magyar kormány követ. — Meghívás. Miután az ellenzék királyhá­­góntúli 9-es bizottmánya, mint az országos balol­dali végrehajtó bizottság fiókja, székhelyét a mai naptól fogva Pestről Kolozsvárra teszi át; kérjük e bizottság tisztelt tagjait, név szerint: Szilágyi Lajos, Elekes György, Makray László, Orbán Ba­lázs, Bánfy Dezső, K. Pap Miklós, Bereczky Sán­dor és Pap Lajos tiszteletbeli tag urakat, méltóz­­tassanak f. év ápril 27-én a Kolozsvártt tartandó értekezletre megje­­nni. Pest, 1872 april 19-én Tisza László elnök. Bak­­csi Ferencz jegyző. Apróságok. A királyi család elutazott császárságába. — Egy falragasz hirdeti, hogy „A képviselőház ma............“ A többit leszakította a végzet vagy a szél vagy egy czipész inas. — A sándor utczai palota olyan élettelen, mintha a főrendek tanács­koznának benne múlandóságuk felett. — A képvi­selők jelöltekké változtak át s kerületeikbe utaz­tak — verb a v­o­­at. — A pártok köz­ponti köreiben alig van már pagát ultimo. — Az étteremek jobboldali és baloldali asztalainál isme­retlenek ülnek, volt képviselők gyanánt — A terézvárosi kerületben a pár megindult a plakátok implacabilis harcza : Éljen Jókai! éljen Radó­cza ! — Nedves, hideg napjaink vannak s a fe­­renczvárosi választók alig várják, hogy elvigye az ördög ezt a tavaszi időt. — A Józsefváros­ban várják Csernátony Lajos jelentését, mely meg is jelenik az Ellenőr vasárnapi számában. — A Lipótvárosban idegessé kezd lenni Wahrmann Mór barátunk. — A belváros deákpárti urait fel­vette kényelmükből a Pesti Napló vészszava. — Ghyczy még itt van s tegnap S­o­n­stich­ Pest, ápril 19. Az országgyűlés utolsó üléseiben több oly fontos ügy került szőnyegre, melyeknek hírlapi tárgyalását — ha akkor mellőznünk kellett is a tömérdek tárgy összehal­mozó­­dása miatt — nem mellőzhetjük most utó­lagosan. Ilyen egyik ügy a horvát­ kérdésben tett interpellátóra adott miniszterelnöki fe­lelet. A feleletből csupán két pontot emlí­tünk fel, mint olyat, mely az ügynek leg­fontosabb részét képezi. A felelet eme két pontja a következő két kérdésre vonatko­zik. Először: „Micsoda kivonatokat terjesz­tettek elő az értekezésre meghívott horvát­­szlavónországi képviselők és min múlt az egyezség ?“ Másodszor : „Mi­ért oszlatott fel a hor­vát országgyűlés ?“ Az első kérdésre constatálja Lónyay miniszterelnök, hogy közte és minisztertár­sai közt, valamint néhány volt horvátor­szági képviselő között két ízben tartatott értekezlet, melyben úgy a horvátok, mint a miniszterek elmondták nézeteiket minden tartózkodás nélkül. De, hogy melyek voltak azon nézetek, melyeket a horvátok nyilvá­nítottak, és hogy minő kivonatokat terjesz­tettek a minisztérium elé, azokat nyilvános­ságra bocsátani nem tartja megengedhe­tőnek. E felelettel valamint báró Simonyi La­jos és Irányi Dániel interpellálók nem vol­tak megelégedve, akkor nem lehetünk meg­elégedve mi sem. Két oknál fogva. Ha ismernék a kor­­ i választások előtt. — A pest-belvárosi ellenzék bizott­mánya ma esti 7 órakor ülést tartott, melynek tárgyai közül kiemeljük a következőket: Az egyik jegyzői állomásra Krenedics úr válasz­tatott, a végrehajtó bizottságba pedig a kilépett Ivánka Imre helyébe Cseresnyési Károly ügyvéd. Ezután a nagy bizottmány egészíttetett ki a következő új tagokkal : Ábrahám Sándor, Brankovics György, Bakonyi István, Czagányi Gáspár, Déry József, Dobos Ferencz, Demján János, Hubenay, Farkas László, Füller Sándor, Glósz József, Grissa Ágost, Hindy Kálmán, Heinz József, Jánosy Mihály, Kun László, Klein István, Kuthy Imre, Kuncz Imre, Kurcz Sándor, Lövin­­ger, Komjáthy Béla, Leipold Pál, Margó József, Bordács István, Korompai Márton, Pethes Antal, Haraszty János, Nagy Gergely, Nagy Mátyás, Pesch Lajos, Ragályi Dénes, Rappel aranyműves, Trescsenszky gombkötő, Told Dániel, Kalas József, Bezenbeck Alajos, Miskey Ferencz, Weinsenag

Next