Ellenőr, 1872. május (4. évfolyam, 102-125. szám)

1872-05-01 / 102. szám

Előfizetési árak Égász évre . 20 frfc. — kr. Évnegyedre . . Félévre . . 10 „ — „ Egy hónapra Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-uteza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 5 frt. — kr. 1 » 80 , Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A. 1ai>ot illető reclamátiók H. 6 & i* á d y testvér ele irodájába (nádor-uteza G. sz.) intézentlöli Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri beigtatásáért .... 10 kr. A nyilt-tér egy petit sora 30 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utoza6.szá m. (Légrády testvéreit irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két sas utcza 11. sz. ál a intézendők 102. szám. Szerda, május 1. 1872 1Y. évfolyam. Pest, ápr. 30. Lapunk tegnapi számában be lön mu­tatva a jobboldali sajtónak rendszeres ma­gatartása a csehek irányában, melynek foly­tán az már nemcsak hazánkban, hanem egy újabb fajtájú, mozgékonyabb és olcsóbb svajezi gárda módjára másutt is végez zsol­dos szolgálatokat a nemzetek önállóságának és szabadságának őstőrekvései ellenében. Nem tartjuk feleslegesnek a fáradságot, tü­zetesen és ismételten megvilágítani e tény­nek természetét; bár a monstruozus dolgok magyarázata politikában nagyon kellemet­len foglalkozás, melynek szükségessége csak erkölcsi erőnk és eredeti igazságérzetünk hanyatlásáról tesz szomorú tanúságot. De misem bizonyíthatja ennél szembeszőkőbben, hogy hová sülyesztette hazánkat a közös­ügyi rendszer folytonossága ' és semmisem tüntetheti ki annyira azt az óriási szédel­gést, melyet az uralkodó kormánypolitika a nemzet legfelsőbb létérdekeivel üz: úgy hogy nem lehet eléggé bámulni az iszonyú önámitáson, mely hasonló koczkáztatott ha­zárdjátékban képes látni azon tartós és biz­tos jogállapotot, hol befejezését éri a nem­zetnek több százados küzdelme és háborit- lanul fog érvényesülhetni állami missióink­nak teljes gyakorlata. Soha rósz komédia annyi szomorgás- ra és rósz tragödia annyi nevetésre még nem adott okot, mint a közösügyi vitus- táncz, midőn a jobboldali sajtó öröm ujjon­gásbán tör ki a cseheknek a magyar kor­mány beavatkozásával elősegített leverése fölött és ebben az 1867-es egyezménynek fényes igazolását, a népek között kötött szövetség tényleges megpecsétlését hangu- lattfljes hymnusokkal ünnepli. Szegény közösügyes szerződés és szegény Deák Fe- rencz ! ki az alkunak jogosultságát a pragmatica sanctió által reánk szabott kö­telezettségben kereste, mely szerint az osz­trák örökös tartományokkal kölcsönös vé­delmi viszonyban kell államink. A nemzet ijedt csodálkozással tapasztalhatta már azt is, hogy a közös védelem kötelezettsége az egységes osztrák hadsereg torvenyesitésére vezetett, miáltal megfosztatott az állami létnek leglényegesebb atributumától ; mind­azonáltal nem lehetett ember e széles ha­zában, ki ne hitte volna, hogy az önállóság csorbítására magyarázott kötelezettség egye­dül a külellenség támadásaira és a két ikerállam területi épségének megóvására vonatkozhatik. Hanem a közösügyi szerző­dés tartalma azon sympathetikus téntával van megírva, mely a vonásokat csak idő múltával hozza napvilágra. Most fölocsud- hatunk a csalódásból, látnunk, tapasztal­nunk és tudnnnK kell azt, hogy az az ál­dásos solidaritás kiterjed a két állam min­den belügyi válságára és határtalan jóindu­latunkban csak az előnyöket nem tekintjük közösügyeknek, de igen is minden bajt és zavart. Valóban példányképe az önzetlen szö­vetségnek, melynek próbakövét a szükség­ben osztoszkodás képezi; mert nemcsak fegyveres bellázadás esetén, milyen a boche- si orrmetszőkké volt, állunk mi helyt fenye­getett szomszédainkért. Mi nekünk köteles- ségszerüleg kell belenyúlnunk mindazon belügyi alkotmányviszályokba, melyek fo­lyamata teljesen a törvény határai közé szorítkozik. Hogy ez aztán minden egyéb, csak nem nemzeti önállóság, hogy követ­kezetesen magyarázva lényegben oly töké­letes birodalmi egységre vezet, milyent Ausz­tria hírhedt centralisatorai csak külalakjá­ban nem tudtak megsejteni: világosnak és kézzelfoghatónak tetszhetik ugyan előttünk, de majdnem megirigyelteti velünk azok boldogságát, kik élnek az üdvözítő rögesz­mében, hogy hazánk hatalmi növekedésének és állami befolyásának apotheozisát lehet zengeniök. Bizony szegény közösügyes szerződés ! Szegény Deák Ferencz! Az a közős véde­lem, nemhogy vállvetett szövetkezés volna a kívülről jövő ellenség ellen, de épen har- ezot jelent az ellen, kivel állítólago­sán szövetkeztünk. Mert ki volna azon szö­vetséges ! Az osztrák népek ? De hiszen azoknak többsége állhatatosan küzd a léte­ző rendszer ellen, és csak elkeseredés érze­tével gondol a magyar kormányra. Es a harezot ugyanazon egyezmény idézte fel, mely a szövetség zálogául szolgált volna. Nem mi állítjuk, hanem a deákpárt gya- nusitásképen szokta emlegetni, hogy az ellenzék szövetségben áll a csehekkel; de létezik-e megsemmisitőbb Ítélet a deákpárt­ra nézve, mint az, hogy ellenséggé tette Ausztria egyik tekintélyes, gazdag és tehet­séges népfaját, midőn a magyar nemzet előtt szoros kötelezettséget vállalt a szövet­séges viszony megerősítésére és ennek fejé­ben a legsúlyosabb áldozatokra késztette állami függetlenségéből ? Ha a mint meg vagyunk győződve, a magyar baloldal kormányrajutása teljesen képes volna eloszlatni a gyűlölet felhalmo­zott tömegét és helyreállíthatná a barát­ságos viszonyt nemzet és nemzet között: ez csak elveink igazságáról és törekvéseink helyességéről szolgáltatná a legdicsőbb ta­núságot. De ha nem sikerülne is ellenséges szomszédaink kibékitése, pártunkat nem érhetné vád, mert az nem áldoz föl sem­mit állami függetlenségünkből és nem vá­sárolja a szövetséget hazánk őrök jogainak árán. Ám a mi reánk nézve érdem, az a deákpártnak kötelezettség; a mit az ellen­zéknek mulasztásul sem lehetne felróni, óriási bűn a deákpárt részéről, melyet ha­tározott felelősség terhel azért, hogy a nemzet keserves lemondásának árán csak a szomszéd népek jogcsorbitását és a faj­gyűlölet felszitását tette lehetségessé. A választási mozgalmakhoz.*) Mindenütt lázas tevékenység fejlődik a vá­lasztások érdekében. Érzi a nemzet, hogy ered­ménye fontos s tán végzetszerü, ennélfogva igyek­szik kifejteni erejét. Mindez átalában jelzi azt, hogy a nemzetben az alkotmányos joggyakorlatra erős érzék, s igazi hivatás van. Az ilyen nemzet tévedhet, egyszer-másszor lépteiben botolhatik , de edzett izmai csakhamar visszanyerik a rugékony- ságot s biztosságot. A választási mozgalmak egyes részleteit itt elősorolni nem szándékunk. Azok ösmertetését más helyen találja az olvasó. Mi itt most a vá­lasztási mozgalmak átalános jellegét, azok átalá- nos politikai színezetét, e színezet fejlődési pro- cessusait óhajtjuk tárgyalni, úgy a mint azok kü­lönféle változatokban, a hullámszerű események felett idomultak s idomulnak. A ki az 1865-ki s 69-ki választások folya­mát figyelemmel kisérte, tapasztalnia kell a vá­lasztási motorok meglepő különbségét, mely a mostani s az akkori választások között feltűnnek. Akkor is voltak pártok, s ezek politikai nézetük szerint sorakoztak, küzdöttek egymás ellen; — de a mozgalom indító ereje, annak jellege sokban kü­lönbözött a mostanitól. Nézzük először is a 65-iki választások fo­lyamát E választások politikai szinezetüket még a 61-ki feliratokból kölcsönözték. E párt akkor élén Deák Ferenczczel, a régi lumur, mint egy cmnai tál, mely ellen a küzdelem terén egy harározatlan alak jelent meg, az ak­kori kanczellárok protectiója alatt. Mindenki mo­solyogva nézte a hiú erőlködést, mint törik meg a szirten a gyenge hab. Korai szülött volt még éretlen az életre, el is veszett az akkori éles po­litikai légkörben, azaz nem veszett el, csak el­aludt, hogy ma más vezéralakokkal ébredjen fel. Es ki hinné, hogy mégis mily éles küzdelmek fejlődtek ki itt-ott. Egyes személyek ellen rend­szeresített támadás volt irányozva. A hazafiság füzében aczéllá izmosodott politikai egyéniségek eltávolítása a parlamentből, titkos jelszó volt. El­ső csirája volt ez a bekövetkezett oorruptionak a jeunesse dorée első hajnala, a reactió első fel­lépése. Az angol királynő szállodából jött a jel­szó, meg kell a hajthatatlan hazafiakat buktatni, s a hajtható hazafiakat választani. Kétes politikai jellemek Deák nevében szerepeltek egyes szilárd­ságukról ismert, érdemekben gazdag jelöltek el­len. Hajlékony eszközzé tenni a parlamentet, ez volt a titkos czél, melyet a választó közönség alig ismert, s igy a választási vezér-befolyást s irányt, melynek eszköze lön, fel sem fedezhette. Hisz akkor a bizalom oly általános volt. Ez volt a 65-ki választások jellege, melyet a lefolyt ese­mények oly híven tükröznek vissza, megösmer- tetve annak csalárd színezetét. A 65—68-iki országgyűlés a jóhiszemű vá­lasztók bizalma köpenye alatt meghozta a kiegye­zési műben a nagyszerű meglepetést, mely meg­lepetés sajátságos álmositó befolyása alatt történ­tek még a 69-iki választások is. Egy kiegyezési anyag állott akkor a nemzet előtt, melyet leg­többje úgy tekintett, mint egy idomítható anyagot, melyből képzelete szerint a legjobb a legtökélete­sebb alakot is lehet gyúrni. Hiszen ez értelemben beszélt még akkoron az angol királynő Sphynxe is, lágy hajlékonysággal úgy mutatva be a kezdett müvet, mint egy szükségből kisegítőt, mely a jobb­nak akkor mikor, helyet adhat. E csalogató zenéhez járult a nagymérvű rábeszélési tehetsége is a kormánynak, a vesztegetések alakjában, mely a nép fogékony elemén könnyen erőt vett. Azon­ban mindez még nem volt elég. Az élénk kép- zelödésüek elébe felidéztetett a forradalom réme, mely a fejlődhető alap megbuktatásával felszínre jöhet, s a titkos muszka sympathia, mely az el­lenzék czéljait gonosz szinre feste. A jobboldalnak ily választási fegyvere ellen kellett akkoron küzdeni az ellenzéknek, mely a körülményekkel különben teljesen ismerős, czéljá- val tisztában volt. — A Deák-politika könnyen idomithatóságának külszíne, s a mindenváróknak félig-meddig csalódásban tartása, volt a 69-ki vá­lasztások vezérszelleme, mótora, melynek a megle­petés s jóhiszeműség bizonyos nyomása alatt álló nemzetből, sikerült a Deák-politika pártját több­ségre hozni. Már itt is mily különbséget fedezünk fel a 65 iki és 69-iki választások taktikai menete, s annak jellege között; pedig a czél már 65-ben is ugyanaz volt, a mi 69 ben, t. i. a pragmatica sanctióból leszármaztatva, megállapítani Magyar- ország reálunióját Ausztriával, s igy biztosítani a Habsburg dynastiának birodalma hatalmi állását. Az ellenzék, mely 65-ben még mindössze is csak bizalmatlanság s gyanúban nyilvánult, a jeunesse dorée tünete, s a hazafiasán markirt személyek választási megtámadása ellen: 69-ben már kije­lölte álláspontját szabatosan a jobboldallal szem­ben, habár egyes része kivételével, mely a haza veszélyeztetett várormán jókor helyet foglalt, némi tájékozatlanságot mutató kapkodás után. *) A Szombati Lapok apr. 27-iki számából. Ilyen volt a 69-ki választások folyását ve­zérlő szellem; a jobboldal részéröl a taktikai mű­ködés fátyolozott, s nagy háttere, tágas teréül szolgált a képzelődés játékának. Ha a most folyó választási küzdelmet ezek­hez hasonlítjuk, ismét csak lényeges különbséget kell felfedeznünk az igazgató taktikában, mely amazokétól elválasztja. Az igaz, hogy most már a czél is merevebben tűzetett ki, mely körül a küzdelem folyik. Az állami kérdés, mely 69-ben még oly idomithatónak mutatkozott, most kizár minden magyarázatot. Deák Ferencz most nem régen választói előtt nyilvánitá, hogy minden egyébben lehet köztök „véleménykülönbség, csak egyben nem, mely t. i. a kiegyezési alapra vonat­kozik, mely minden áron fentartandó, s mint egyedüli üdvös a hazára, oly alap, melynek fel­bontásával csak vész következhetik be. A mester szava viszbangzik a tanítványok között; s Gyulai Pál megirta Csernatonynak a „Pesti Napló“-ban, hogy legyen bárki az, ki neki a XII. t. ez. fen- tartását ígéri, arra szavaz Csernatony mint ellen­zéki ellen, ki a XII. t. ez. megváltoztatását kí­vánja. Tehát a 69-ben még idomítható alapanyag, ma már, merev, száraz, mely semmi érintést nem tűr, s legyen török-tatár, burkus-muszka, a ki erre esküszik, az szent társ, mert beállott nálunk is, a XII dik tvezikkre, a pol.tíkai fát .lismus, mely koránját az idézett tvezikkben látja, s csal- hatlanságát onnan származtatja. íme igy idomult itt a 69-i választások intéző szelleme, a mostani merev állásponttá, mely nem tűr többé semmiféle érintést, vagy haladó módosí­tást, melynek követőire alkalmazhatók Stuart Mill szavai: „ezek egy alkotmányt épen oly szemmel tekintenek, mint a milyennek néznek egy gőzekét, vagy egy cséplőgépet.“ És milyen különös logika, mily eszmejárat merül fel ezen átalakulás processusában. Csak nem régen egy küldöttség előtt Deák Ferencz azt fejtegető, hogy mennyire ellensége sokszor a jobb a jónak. Azaz, más szavakkal ez annyit tesz: hogy az ellenzék törekvésének czélja, jobb a XII. törvényczikknél, mely szerinte a jó; és ez a jobb a legnagyobb ellensége az ő „jó“-jának, melyről most legújabban ő és számtalan társa, sőt még a parlamentben is, szeretnek úgy emlékezni, hogy „egyedül üdvözitő Magyarországra.“ Mily ellen­mondása a meghasonlott kedélynek, mely küzd egy rögeszmével, s nem tud kibontakozni a reá sulyosodó zavarból. A lelkiállapotnak egy neme, melynek betege a szentirásban Deák Ferencz fent idézet mondatát igy fejezi ki: „videó meliora pro­boque, tarnen deteriora sequor.“ ^ -nt i -í” i . n —* o a mos­*cvu. v«AK»«™temlSllege között; 1869-ben a XII. törvényezikk még nem annyira elvi, mint opportunitási kérdés volt, ma már a legridegebb elvi kérdés, sőt a jobboldal szerint életkérdés; s mig 1869-ben a hajlékony opportunitás ürügye kölcsönözhetett a küzdelemnek bizonyos népies szint is, ma már a küzdelem olyan forma, mint a szabad polgárok harcza egy zsoldos hadsereg el­len. Egyik oldalon küzd a nép, a polgár, másik oldalon a pressió minden nemével ellátott had, melynek zömét rendszeresített gárda, a hivatal se­reg, élén a mindenféle kedvezményekkel s elő­nyökkel felruházott törzskar képezi, mely rövid napi parancsokban veszi s adja utasításait, érde­kei előmozdítására. Figyelemmel k.sérjük a jelöltségre vonatko­zó eljárását a jobboldalnak. 1869-ben indokolt programmok adattak elő, ma már átalában mel­lőzik azokat, elégnek tartják utalni Gyulay Pál modora szerint csupán a XH-ik t. ezikkre. Csak a lefolyt országgyűlés is nagy változást idézett elő az önkormányzat s a szabadság gyakorlati al­kalmazásában, s kilátásba helyezte a jog meg­szorítást tovább is vinni. Mindezekről, de különö­sen a kultúra, s a haladó szabad institutiók, mi- képeni kezeléséről, mély hallgatást tapasztalunk a jobboldali,táborban. — Mintha mondanák né­ma hallgatásukkal: mindezek a XII. t. czikk alatt állanak. A mostani választási küzdelem jobboldali irány eszméje körülbelöl ez: az 1867. Xlít. czikk, minden áron fentartandó; ugyanazon politikai fa- talismus, melyet akár a rémuralmárok, akár a Caesaroknál feltalálhatunk, kik vakhitök s dog­májuk kivitelére csakugyan nem válogatnak az eszközökben. Hogy mi lesz az ily jellegű küzdelem ered­ménye, ez a jövő titka. De bármilyen legyen az eredmény, s bármily kormány emelkedjék fel ez eredmény oszlopain, egyet már most eleve mon­dunk neki: nincs roszabb és veszedelmesebb mint a nemzeti aspiratiók szabadlég utáni törekvését minden áron meggátolni, s mesterséges eszközök­kel útját állani, mert mennél jobban akadályozta- tik, e törekvés feszitő ereje, mint a gőzé hatvá- nyozódik, s ha másképen nem, expíosióval tör magának tért és utat. A választások előtt. — A buda-országuti ellenzék 100-as bizottsága tegnap ülést tartott. Kisebb bizottmá­nyok alakíttattak, s ezek működésűk eredményé­ről minden hétfőn jelentést tesznek a nagy bizott­ságoknak. Tekintettel arra, hogy e kerület vá­lasztói magyar érzelmüek, de nagyrészt német aj- , kuak, kívánatosnak találtatott egy német lap megnyerése az ellenzék ügyének. — A k u n s z e n t m ik 1 ó s i baloldali kör apr. 21-iki közgyűlésén eddigi elnöke Magay Károly helyett közfelkiáltással Yirágh Dénest vá­lasztotta meg, alelnökökű) pedig Tóthfalussy Jó zsefet, és Tóth Ambrust. Jegyzők és bizottmány megmaradtak. — A hajdúnánási választókerü­letben Oláh Miklós saélsöbali képviselőjelölt ellenében a nánási születésű debreczeni ügyvédet, Molnár Györgyöt léptette fel a baloldal. — Miskolcz városában újólag Mo- csáry Laios és Kun János kérettek fel baloldali képviselőjelöltekül, s megválasztatásuk az iparo­sok között történt jobboldali s Pestről kiindult agitatió daczára valószínű. — Barsmegye lévai kerületében, — mint lapunknak a mai napról távirják — a bal­oldali közgyűlés nagy lelkesedéssel báró M e d­j nyánszky Árpádot kiáltotta ki képviselője­löltnek. — A nagy-kanizsai kerületben a baloldal Virava József ismert pesti ügyvédet léptette fel. — Baranyamegye sz.-lörinczi kerületé­ben a baloldali nagy értekezlet közfelkiáltással Helffy Ignáczot léptette fel képviselőjelölt­jéül. * Dabas, ápril 29. Folyó hó 28-án az alsódabasi casinó helyi­ségében több mint 500 ellenzéki választó gyűlt egybe, egy részt Halász Boldizsár volt képviselő jelentésének meghallgatása — másrészt a bekö­vetkező képviselő - választás iránti tanácskozás végett. Halász Boldizsár rövid beszédében össze­hasonlítván az országgyűlést megnyitó trónbeszé­det a kormány működésével kimutatta — meny­nyiben nem váltotta be a kormány a trónbeszéd Ígéreteit. Az országgyűlésen tárgyalt törvényja­vaslatok s hozott törvények iránt az ellenzéknek magáévá tett nézeteit s magatartását jelezvén — a bírósági szervezetnél a központosítás s kineve­zési rendszer ellen, a hatósági s községi szerve­zetnél pedig a legtöbb adót fizetők kiváltsága ellen tett észrevételei s az ellenzéknek az önálló magyar bankrendszer melletti küzdelme zajos tet­szés nyilatkozatokkal s egész jelentése helyeslés­sel fogadtatott. Jelentésének végeztével a bizodalmát meg­köszönvén az egész értekezlet sajnálkozása a el­lenző nyilatkozatai között kijelentette, hogy kép­viselői állását továbbra is megtartani nem óhajt­ván, a bekövetkező választásnál a jelöltséget el nem vállalhatja, s miután ismételt felszólítás után is megmaradt határozata mellett, az ő ajánlatára az értekezlet egyhangúlag Szilassy Istvánt kiál­totta ki képviselő jelöltül, ki a kerületben mint szolgabiró, főszolgabíró s utóbb mint alispán tisz­ta jelleme, közügyekbeni fáradhatatlan buzgósága, ügy- és emberszeretetéről tette magát ismeretessé s e mellett az ellenzéknek mindig határozott hi­ve volt. Az uj jelölt fölszólitása végett számos tag­ból álló küldöttség menesztetvén Dánszentmiklós- ra a jelölthöz, a kerületi ellenzék s az értekezlet elnökének Halász Móricznak, — a tanácskozmány vezetéséért s a párt érdekébeni működéséért zajos éljenzések között az egybegyült választók elisme­résöket nyilvánítván az értekezlet eloszlott. —b * az országgyűlés feloszlása óta megyénkben is fokozott erővel indult meg a politikai élet küz­delme. Folyó bó 22-én Kassán a középponti vá­lasztmány alakíttatott meg compromissum utján 61 bal- és 48 jobb-pártiból. A választások elő­készítésével megbízott összeíró küldöttség tagjai jó tapintattal megválasztatván, az összeírások a megyei választókerületek székhelyein fognak esz­közöltetni. A váiasztási előmozgalmak is megindultak kerületenkint, a szikszói, gönczi és a csereháti kerületekben az ellenzék oly egyének körül cső portosul, a kik ellen a jobboldal legnagyobb va­lószínűség szerint még ellenjelöltet sem fog felál­lítani. A szikszói választókerületben Pécby Tamás, a göncziben Szatmáry Miklós, a cserehátiban Ven- déghy Gábor, az ellenzék jelöltjei. Hir szerint a jobboldal terve, hogy a Csere­háton Ferdinandy Bertalan fog felléptetődni, a gönczibe pedig gr. Károlyi menne által, de je- löltségök még megalapítva nincs, holott az ellen­zék jelöltei mellett az értelmiség és a nép meg- törhetlen falanxa csoportosul. A füzéri kerületben gróf Károlyi Edével szemben Bárczay József jobboldali lépett fel, a küzdelem már ma is oly dimensiókat öltött, hogy a végeredményt belátni teljesen lehetetlen. A baloldal eddig igyekezett passiv maradni, s külön jelöltet felléptetni, de miután ily jelölt felléptetése eddig nem sikerült, a legnagyobb bi­zonytalanságban van a további teendők felett. Különben ezen választási küzdelem is töké­letesen uj fordulatot venne azon esetben, ha gróf Károlyi Éde a gönczibe menne át, hol bukása egész bizonyossággal bekövetkeznék. A nagyidai választó-kerületben ismét Semsey Albertet s ha ez betegsége miatt visszalépne gróf Péchy Manót emlegetik. E tót ajkú kerületben a klérus adja ki a slagvortot, itt más mint ultramontán jelöltről be­szélni sem lehet, az intelligentia pedig oly gyér számú, hogy szava elhangzik a pusztában. Órvendetesebb ennél Kassa megfordulása, t. i. a legutóbbi városi választásoknál az ellenzék teljes győzelmet aratván a városi bizottmányban, daczára a virilistáknak, 30—34 szótöbbséggel ren­delkezik az ellenzék, s többsége a választásoknál a 300 at meghaladta. Figyelemre méltó, hogy e számból mintegy 150 1869 ben jobboldali volt, s a reform (?) országgyűlés hátrafelé haladó politi­kája miatt lett átterelve a baloldalra. Eddig határozottan egy jelölt mellett sem állapodott meg sem a jobb, sem a bal, annak ki­tűzése a napokban fog megtörténni. Az ellenzék győzelmét Kassán kétségtelennek tartja még a jobboldal is. A szomszédos megyékben mindenfelé erős küzdelem készül, még Sáros megyében is két ellenzéki jelölt van, s különösen Bánó József ellen Zsadnyi Ferencz lépvén fel, az ellenzék erős küzdelmet kezdett. Zemplénben az ellenzék minden válasz­tókerületben léptetett fel jelöltet s különösen Ma- tolay Etelének Ujhelyben, Kossuth Mihálynak Nagy-Mihályban, úgy szintén a szerencsi, mádi és liszkai választókerületek ellenzéki jelölteinek megválasztása nagyon valószínű. Az ó conservativ és ultramontán fractióval erős küzdelme lesz mindenfelé az ellenzéknek ; a felsőház középkori lovagjai avas eszméiket át- plántáltatni akarják a népképviselőházba; Ígére­tek, fenyegetések, megvesztegetések mindenfelé javában folynak ; erős hitem, hogy a demokra- tia önbizalmában megerősödve, győzelmesen fog kikerülni e küzdelemből. A Deák-párt pedig (ha ugyan még ennek tovább is nevezhető) ismét egy újabb vegytani processuson megy keresztül, 69-ben conservativ szinezetet vett fel, most ó-konservátivvá készül átváltozni. A deák-párt 5 évi kormányzása után oda sülyedt le, hogy egyedül ezen elemek pártfogásá­ból tengődik. Szükséges végre valahára, ho,-y a demokra­ta, a független középosztály tömörüljön s lehe­tetlenné tegye egy oly kormány és párt uralko­dását, a mely minden lépten megsértve ezeknek jogosult érdekeit, rohamosan halad lefelé azon lejtőn, a melyen hátrafelé igen, de előre haladni nem lehet. Meczner József. — Tolnamegye ellenzéke az országos bal­oldali nagy választmány május 15 iki ülésére a kővetkezőket küldötte ki: a szegszárdi választó- kerületből B.Wimmersperg Nándort és S c h őn- a u e r Imrét, a pinczehelyi kerületből Dobrovsz- k y Jánost és S z 1 u h a Ignáczot, a kölesdi kerü­letből P erezel Istvánt és Perez el Lajost, a bonyhádi kerületből P erezel Antalt és Ki- nithy Sándort, a szakcsi kerületből Dőry Já­nost és Szilák Józsefet, végül a d.-földvári ke rületből Kurcz Ferenczet és Petrick Fe- renczet. — Nyíregyházáról egy igen tisztelt barátunk sorai kíséretében kaptuk meg a Kállay Emánuel nyilatkozatára tett észreifételeket, s kö­zöljük a mint következik: „A „Szabolcs“ czimü hetilap 16-dik számá­ban s később az „Etlenör“-ben Kállay Emánuel ur egy nyilatkozatot tett közé, melynek bevallott czélja az, hogy a történtekről felvilágositást adva, a személye ellen terjesztett „gyanúsító hireü“ s „hamis rágalmakat“ visszautasítsa. A nyilatkozat mellőzi a gyanúsító hírek S hamis rágalmak felfedezését, s igy azok valósá­gát fentartani, vagy az állítólagos felvilágosítás által megdöntötteknek tekinteni nem lehet. E nézetből kiindulva észrevételeinkkel csu­pán a felvilágosításul előadottakra szorítkozunk. Kállay Emánuel ur „igazi“ ellenzéknek ne­vezi azt, mely vele „oly hosszú időn át együtt küzdött“ s megvárta volna tőle, hogy politikai múltját tekintve — elutasítsa a „meg nem érde­melt szerint Szabolcsmegye ellen­zékének igazi, és nem igazira osztályozása, az ellenzék ügyének érdekében nem kívánatos. Az pedig, — hogy az elsőséggel, az igazsággal nyilatkozó ur régi bajtársait, s ezekkel önmagát ajándékozá meg, kevés tapintatra mutat. De nem igényelhető az sem, hogy politikai múltja a je­lenért biztositékul vétessék. Mert fájdalom 1 nap­jainkban a legszenvedélyesebb ellenzékiek, az úgynevezett szélsőbal tagjai közt is akadtak egyének, kik, egy merész szökéssel a túloldalon termettek, és most övék a hatalom és dicsőség országa! Ennyit a bevezetésre. A mi a felvilágosítás első adalékát, — a Kállay András ur idézett levelét — illeti, úgy lát­szik a tómjénfüst megtette hatását. Nyilatkozó ur megköszönte a bizalmat, mely az ellenpárt, — a jobboldal — részéről mutatkozott, sőt „szabatosabb alakba öntve“ is óhajtotta azt. Pedig a czél nagyon világos volt. A jobb­oldal a lehető legjobb közigazgatás végett . . , . Kállay Emánuel urat jelölte ki az alispáni ál­lomásra. Nagyon kellene sajnálnunk Kállay Emánuel urat, ha az általa névszerént is felsorolt férfiak között, kiket bizalmával megtisztelt, egy oly őszinte barátja sem akadt volna, ki az előzményekkel megismertette volna, ha bizonyosan nem tudnók, hogy igenis tudtára adták azt, hogy a jobboldal előbb jelenlegi alispánunk Bónis Barnabás urat ke­reste fel és ajánlotta támogatását bizonyos — ez­úttal általunk szellőztetni nem kívánt —feltételek alatt s csak miután Bónis Barnabás ur aztnyilat- koztatá ki, hogy ő „elvbarátainak tudta és bele­egyezése nélkül semmiféle transaktiókba bocsát­kozni s annak megállapodásaival ellenkező ígére­tet tenni nem fog“ indultak el más baloldali je­lölt keresésére. De világos az is, hogy ezen formaszerü ki­jelölés érdemileg is elfogadtatott, — mert daczára annak — hogy nyilatkozó ur vér- és névrokona a jobboldali megbízottnak adott válaszában kije­lenté: miszerént a szabatos alakba öntött czél* előbb pártja birálata alá fogja bocsátani, s addig „sem igent sem nemet“ nem mond, kijelentéséibe nem váltva márczius 24-ke óta raját szavai sze­rént is — alispáni jelölt; s a jobboldal legnagyobb részének „megtisztelő szavazatára (?) számit. Hogy nem váltotta be Kállay Emánuel ur kijelentését — azon kijelentését: hogy pártjának bírálatát bevárja, mielőtt igent, vagy nemet mond és igy pártjának beleegyezése nélkül, vagy leg­alább mellőzésével lépett fel, nyilvánvaló azáltal, hogy az ellenzéki kör — melynek ő egyszersmind alelnöke is — e tárgyban csupán az április 15- diki pártértekezleten határozott; holott a „szaba­tos alak“ : a jobboldali jegyzőkönyv vétele s a 8 jobboldali kiküldöttel elért egyetértése után; s a gr. Degenfeld Gusztáv ur — ki a párthoz nem is tartozik — elnöklete alatt tartott összejövete­len saját személyes hívei által, már mint jelölt kikiáltatott. Mulatságos a fenebb tisztelt gróf ur összejövetelén „a farkas és bárány“ történetének miliomszor ismételt szinrehozatala is! Tehát a „pártértekezlet“ megállapodása csakugyan „megsemmisült“ azáltal — hogy egy tag a jelenlegi első alispánt, qjispáni jelöltül kiáltotta? S ezen szerencsés véletlennek köszönhető, hogy viszont Kállay Emánuel ur a jelöltséget elfo­gadta ! ? Egy tag, egy párttal szemben 1 Sok jóhiszeműséget feltételez nyilatkozó- jelölt ur, ha eljárását ily kicsinyes álokkal véli igazolhatni. Pedig mindennek van határa, s igy azon bizalomnak is, melyet érdemes személye iránt — politikai tekintetben — igényelhet. S ha e határt átlépte — hasztalan ül önhittségének magas paripájára; hasztalan nyúl kortesfogáshoz: midőn Bónis Barnabást —«

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék