Ellenőr, 1872. május (4. évfolyam, 102-125. szám)

1872-05-01 / 102. szám

czélzatos ferdítéssel — a jobboldal által emeltető az alispáni székre — hisz 1867. május havá­ban a megyében jobb- vagy balpárt még nem is létezett — törekvése kísérlet marad, mert hívőt, követőket nem talál. Tisztázzuk a helyzetet! Az igazi ellenzéki, a múltban érdemeire fenen hivatkozó, gyanúsítható­an hazafi; az ellen­zéki kör alelnöke; a 48-asok fővezére; megtisz­telve érzi magát a jobboldali szavazatok által; s hogy azokat megnyerhesse az ellenpárt megbí­zottjával levelezésbe bocsátkozik, küldötteivel egyezségre lép, — adott szavát, — hogy saját pártja bírálatát bevárja — meg nem tartja; vég­­re egy alkalmi és nem illetékes összejövetel bi­zonytalan lefolyása után, saját pártjának mellőzé­sével megejtett jelöltségét elfogadja, sőt annak határozata ellenére jelöltségét továbbra is fen­­tartja. — — — — — — — — — Ezen befejezett tények földerítésével Kállay Emánuel úr a közvéleményre nem csak bátran, de nagyon is merészen hivatkozott. Csakhogy az ápril 16-i megyei bizottsági választás — s hí­veinek a joboldallal együtt szavazása, és bukása után — elkésett! A közvélemény már ítélt, s a május 2-i tiszt­­újító gyűlésen ítéletét végrehajtandja. Az egyik alispánjelölt, Bónis Barnabás, kit az ápril 15-re gróf De­genfeld Imre korelnök által — a kijelölés végett — összehitt pártértekezlet emelt fel, — midőn a 16-iki szavazáson 179 bal- és 4 deákpárti szava­zattal fogadtatott el a Bónis-párt által aj­ált kije­lölő bizottság — a másik: Kállay Emánuel úr, ki az­ ellenpárt, a jobb­oldal bizalmát bírja, — melynek a kijelölő bizott­ságot ajánló listáját 37 bal és 83 jobboldali sza­vazat támogatta — s ezen bizalomból leszárma­zott jelöltségét személyes hívei kezéből vette át. Ki az ellenzék ügyében a haza ügyét látja; kinek Szabolcs megye hírneve, politikai jövője szi­vén fekszik; ki az elvet a személynek alá nem rendeli; ki az egyenes utat szereti, tudni fogja kötelességét. Több megyei bizottsági tag, Berlin, ápril 27. (Saját levelezőnktől.) A birodalmi gyűlés még mindig folytatja az államhivatalnokok jogviszonyáról szóló törvényja­vaslat tárgyalását; a vita annyiból is igen érde­kes, hogy a kormánypárt minden erőlködése da­­czára némely kérdésben vereséget szenvedett, így Bernáth azon módosítványát, hogy az államhiva­talnok azon rendelet végrehajtásáért, melyet elöl­járója határozott megbízásából hajtott végre, ne legyen felelős, hanem csak azon illető elöljáró főbb hivatalnok a ki a rendeletet kiadta. Del­brück miniszter sehogy sem akarta elfogadni, s megjegyzé, miszerint ő tudja, hogy a szövetség­tanács sem fog abba beleegyezni. Erre Lasker képviselő válaszolt, hogy nem tudja, váljon a t. szövetségtanács elnöke privát mulatságból infor­­málta-e magát már a tanácsnál, de csodálja, hogy nem akar beleegyezni abba, a­mi számos állam­ban már tényleg behozatott, s a­mit nálunk csak azért nem akarnak elfogadni, mert szeretnének a hivatalnokokból puszta gépeket képezni. A vita nagy Lo­uuScg^ur­ur.^géo-re Bernáth módosítványa a jobb kisebbségben maradt. ' '~ Hasonló leszavaztatást kikerülendő a 16. §. azon javaslatához, hogy a hivatalnokok csak a legfelsőbb törvényszék jóváhagyásával vállalhassa­nak hivatalt; az Eysoldt képviselő által benyúj­tott módosítás, sőt bátran lehet mondani, lényeges új indítvány,­­hogy egy államhivatalnok se vál­lalhasson el bármely nyereményre, keresetre ala­kult társulatnál állomást“, egy bizottsághoz uta­­síttatott. E kérdés még élénk vitára fog alkalmat szolgáltatni, mert mint utolsó levelemben említem, számos érdekelt szólal fel a hírlapok útján is, melyben különféle módon igyekeznek bebizonyítani, hogy az államhivatalnokokat kártékony volna min­den más állomástól elzárni, s egyik fő érvök az, hogy miként fogja a sok társulat azt a sok üres állomást betölteni, miként fogja azt a sok jeles embert pótolni, a­kik kénytelenek lesznek a társu­latoktól búcsút venni. Hasonló érvek c­áfolgatásába ereszkedni fe­leslegesnek tartom, mert e kérdés már nálunk is tüzetesen megvitattatott, s úgy látszik lehet remé­nyünk hozzá, hogy e kérdés a birodalmi gyűlés­ben is szabadelvűen fog megoldatni, ha csak a szövetségtanács nem fog akadályul szolgálni. Mint az eddigi ülésekből láttuk, a német bi­rodalmi gyűlésen hallhattunk szabadelvű hango­kat, sőt egynémely indítvány, ha a kormány nem lépett fel határozottan ellene, keresztül is ment; azon siker azonban, mely a kormánynak, s külö­nösen vezérférfiainak, az államkanczellárnak lép­teit, terveit kisérte, oly nimbust kölcsönzött an­nak, hatalmát oly nagggyá tette, hogy annak ha­­­tározott ellenzéket képezni a szabadelvűek sem akarnak, s talán nem is akarhatnak. Egyedül egy irányban van a kormánynak egy csak nagyon törpe minoritású ellenzéke, ez a papi párt. Azon erély, melylyel a kormány a katholikus hierarchia a pápai hatalom megtörését előmozdítja, a je­zsuiták fondorkodásait megszegi, eredményezi, hogy viszont az egyház a kormánynak minden után módon bajokat iparkodik okozni. A kor­mányt ezen harczában a papi párttal valamennyi szabadelvű, a sajtó és a közvélemény egyhangú­lag támogatják; e támogatás azonban annyira megy, hogy némelyek szeretnek mindenkiben a­ki a kormány némely intézkedése ellen határozottan felszólal, egy jezsuitát, vagy legalább is jezsuiták szövetségesét látni. Így említettem, hogy Elsass és Lothringia ügyében a minap többen szólaltak fel a kormány ellen, a papi párt leginkább a katholicismus el­nyomása miatt,­ és mások kik szemére veték a kormánynak, hogy nem tartotta figyelemben­­a lé­tező jogokat, hogy erőszakoskodást követett el az alkalmat némely lap rögtön felhasználta, hogy Fabrit, egy szintén erélyes felszólalót a jezsuiták­kal való szövetséggel gyanúsítson. Fabri pedig tudvalevőleg szabadelvű protestáns pap a­ki nem egy iratában küzdött erőteljesen a jezsuiták ellen, s a­ki a polgári házasság behozatala mellett van. Ezen gyanúsítást, (habár a birodalmi gyűlé­sen jelenleg csakugyan csak egy határozott ellen pártja van a kormánynak t. i. a papi- a jezsuita párt,) alaptalannak tartom s hiszem, hogy az nem is fogja a kívánt eredményt előidézni s a nagy­közönség nem fog mindjárt minden kormány ellen felszólalóban egy feketelelkű embert látni, és hogy viszont a szabadelvűek nem fognak, a jezsui­tákkal szövetkezni. Az ez idei költségvetésben mint ezt már bi­zonyára olvasták a bevétel tíz millióval van többre előirányozva, mint a kiadás; ezen fölül a sok milliárd csak úgy özönlik, hadisarca fejében a német állam pénztáraiba, méltán csodálkozhatunk tehát, mi okozza, hogy a kormányférfiak még min­dig késnek az adó reformjavaslatokkal, vagy hogy legalább némely terhet, és nem igazolható adót rögtön le nem szállítanak. Az újság bélyeg eltör­lése miatt történt felszólalás minap eredménytelen volt. Camphausen pénzügyminiszter megígérte, hogy a jövő birodalmi gyűlésnek egy általános adóre­formjavaslatot fog benyújtani, csak aztán úgy ne járjanak vele mint mi Magyarországon a pénzügy­­miniszterek hasonló ígéreteivel. Az újság bélyeg eltörlése mellett feleslegesnek tartom lándzsát törni, hisz e tekintetben Magyarországon hála Isten előbbre vagyunk, de mint adatot, mily befolyása van az újság bélyeg eltörlésének a műveltség egy emeltyűjének, az újságoknak terjesztésére, felem­lítjük, hogy a Németországban 1868-ban 145.964,691 újság fordult meg a postán, tehát átlag esett egy főre 41/* db. mig, Ausztria Magyarországon hol ekkor már nem létezett újság bélyeg 1868-ban 275.515,979 újság fordult meg a postán átlag 81/* egy főre, tehát lehet mondani kétszer annyi. A kormány pedig daczára a tömérdek pénznek, mely felett rendelkezik megtagadta ez adó eltörlését jelenleg. Meglehet hasonló sorsnak néz eléje, a szabadelvűek, vagy­is haladás párt másik indít­ványa a jó adó eltörlése tárgyában, legalább az eddigi alkudozások ez irányban, nem vezettek eredményre. Úgy látszik a kormány az állampénz­tár kezelésénél hű marad a német nemzet egyik fő jellemvonásához a takarékosság elvéhez, és gyűjti a garast garasra, jobban mondva a millió­kat milliókra, elfelejtvén, hogy egy államnak nem feladata pénzt gyűjteni, hanem népét nemzetét ne­velni és oda törekedni, hogy adózó polgárainak vállaira minél kevesebb terhet rakjon; elfelejtvén hogy egy államnak hatalma nem avas szekrények fenekén fekvő aranyokban,­­ hanem polgárainak erejében, azoknak anyagi és szellemi vagyoná­ban rejlik. Hasonló gazdálkodás van a német birodalom fővárosánál is, a népesség óriásilag szaporodik, épületek paloták emelkednek, a város jövedelme nagyobbodik, de a berlini parfüm terjesztője, a híres berlini canalisatió még mindig a régi álla­potban van. Az egészségügyi bizottmány s mások üléseket tartanak ez ügyben, de ez már gyakran történt, és a tanakodásnál egyéb eredményre nem jutnak. Ez utolsó (?) bizottmány állítása szerint a canalisatió tíz millió tallérba kerülne, részemről alig hihetem, hogy egy ily óriási városban rendes csatornázást azon összeggel keresztül lehessen vinni, de ha igen, annál inkább tudok csodálkozni, hogy a milliárdokból, melyek legnagyobb része tudva­levőleg hadi czélokra fog fordíttatni, nem tudnak a város atyái egy kis részt ily közhasznú czélokra kikölcsönözni. Nagy sajnálattal hallottam illetékes helyről, hogy Mallingerné végképen el fog menni a hely­beli operától, az igazgatóság nem tudta maradásra birni s általa az operaház legjobb erejét veszti el, azonban nem csodálom, hogy a művésznő tá­vozik, mert daczára, hogy művészete sokkal ki­képzettebb és tökélyesebb, mégis háttérbe szorít­­tatott sok tekintetben, Berlin másik kitűnő éne­kesnője Lucca irányában, ez alatt nemcsak a fize­tést értjük (Lucca 16.000 Mallinger 12.000 tallért kap) hanem általán egész helyzetét. A­ művésznő ugyanis állítólag magas magasabb és legmagasabb pártfogás alatt áll. Mallingerné nemsokára Péter­­­várra megy, babérokat és rubeleket aratni. g­­r- Páris, april 26. (Saját levelezőnktől.) A nemzetgyűlés, melynek tagjait a depar- rom hétre bezáratotta,há­­nl szokott helyiségében, mely más alkalmasabb hiányában, a Versailles- palota kicsi színháza. Az új ülésszak megnyitása napján aggódva kérdezék a republikánusok, mit fognak maguk­kal hozni az ország atyái, kiknek közelről volt alkalmuk választóik kívánságaival megismerked­­ni, várjon belátták-e, hogy midőn a republikai államforma végletes behozatalának eszméje mind nagyobb hódításokat tesz immár a vidék földmi­­velő osztályai között is, hazafiatlan, lelkiismeret­len volna még továbbra is monarchia felállítását erőszakolni. Felelet e kérdésekre nem késett le ez: a ré­gi szerecsenyt nem lehet fehérre mosni. S való­ban a versaillesi nemzetgyűlés most is csak az mi három hét előtt volt: monarchikus, pártosko­­dó, mely gyöngeségének öntudatában most már kisszerű akadékosság, incselkedésekkel igyekszik zavart okozni a kormánynak, mely megunva fon­­dorkodásaik szánalmas sikertelenségeit, a szi­lárdabb magatartású, biztosabb jövőt ígérő re­publikánus elemre kezd támaszkodni. Törvény tiltja a departamenti tanácsoknak, hogy óhajaiknak a kormányhoz intézendő felirat­ban kifejezést adjanak. Több tanács­­könyve mert ebbe óhajaik beiktaták, megsemmisítetett. Hogy a törvény rendeletébe ne ütközzenek, ha már hivatalosan nem tehetők, a tanácsülések be­zárása után, mint magányosak, sok departement tanácsának tagjai feliratot intéztek Thiershez, mely­ben köszönetet mondanak eddigi eredménydús működéséért, szerencsét kívánnak további kor­mányzásának s gyakrabban kifejezik azon óhajuk, bárha mielőbb véglegesen kiáltatnék ki a repub­likai államforma. Szembeötlő, hogy mihelyt ez óhaj nem hi­vatalosan fejeztetett ki, törvénybe nem ütközik s igy azt a kormány nem is semmisítheti meg, és mégis a versaillesi ház fanatikus monarchistái megtámadják Thierset s minisztériumát, mert oly nyilatkozatokat mernek elfogadni, melyek a re­publika fönmaradásának kedvezők. Bezzeg ha e feliratok monarchia utáni só­várgást s azon óhajt fejeznék ki, hogy azonnal sereg küldessék V. Emanuelnek Rómából való elkergetteté­­sére s a pápa világi hatalmának helyreállítására, ők volnának az elsők, kik hallgatnának, még ak­kor is, ha az ily óhaj hivatalból, tehát törvény ellenesen létetett volna. De ezzel még nincs vége a jobboldal fag­gatásainak s számot akar kérni a kormánytól —■ Gambetta utazásai, beszédeiért! Mintha bizony a kormány ráparancsolhatna Gambettára, hogy ne utazzék s befoghatná száját, midőn azt a republika védelmére nyitja! Mindkét ügynek szombaton kell jönnie sorra interpelláczió alakjában. Mint ebből látjuk, a monarchikus párt egész hévvel szándékozik folytatni rövid ideig szünetelt tusáit; lapirodalmi téren tegnap már meg is nyi­totta. Nem lehetett monarchikus lapot találni, mely nem lett volna tele lamentácziókkal a felett, hogy Francziaország sorsát oly ember vezeti, a ki min­den pillanatban náthát kap s folyton nehéz emész­tésben szenved ! Szinte undorító látni, mily mo­hósággal vetik magukat e lapok a legtiszteletle­nebb érvek kiaknázására is, hogy czéljukhoz jus­sanak. A sok jövetmenet Páris-Versailles között Thiersnek megártott s e napokban gyönge roszul­­létet érzett. A monarchicus lapok egynémelyike erre aztán előleges halotti beszédeket hoz. Köny­­nyű megérteni czélzatukat, ez az, hogy folytonos izgatottságban tartsák a kedélyeket, félelmet s aggodalmat hintsenek, úgy mutatván be az orszá­got, mely folytonos örvény felett lebeg, és mind­ezt csak azért, mert az államfő haja ősz­i hangja gyakorta elhaló. r. A marburgi „Slovenski Narod“-nak egy prágai levelező Ferdinand császárról a kö­vetkező adomát közli: „F. hó 20-án egy Koller­­féle küldöttség a császárhoz ment, és attól tartva, hogy a választás alkalmával rendetlenségek ki­törnek, tanácsolta neki, hogy Prágát elhagyja. Erre a császár igy válaszolt: „Ne féljetek! Ti nem ismeritek a cseheket. Azok a ti kedvetek­ért nem fognak forradalmat csinálni. És én itt maradok.1 — 55 ~ ^ i.»j. várallya-mosóczkerületi nemzeti balpárt programm­ját, melynek megtartására magát az ottani követ­­jelölt, Pauliny-Tóth Vilmos lekötelezte. A programm pontjai: 1. Akarunk magyar (azaz magyarországi) hadsereget. 2. A delegátiók eltörlését. 3. A pénz­ügyek önálló rendezését. 4. Reformokat úgy szellemi, mint anyagi téren, különösen az adókat és a dohány monopóliumot illetőleg. 5. Az or­szág integritásának megőrzésével az összes lakos­ság kielégítését és egyenjogúsítását úgy vallási, valamint nemzetiségi tekintetben, és pedig: 6. Vallásfelekezeti tekintetben akarjuk az egyház függetlenségét az államtól, tehát az országban lé­tező, törvényesen elismert minden vallásfelekezet­nek önállóságát, az egyház, iskola és vagyon autonóm kormányzatát; nem akarunk hitfeleke­­zet nélküli iskolákat, s nem akarjuk a vallásfele­kezetek vagyonának csonkítását. 7. Nemzetiségi tekintetben akarjuk Magyarország önállóságát és integritását, de egyszersmind­­ egyidejűleg és egyenlő mértékben a magyar hazában lakó ösz­­szes nemzetek egyenjogúsítását és pedig annak keresztülvitelét az állami organismusban és a polgári életben úgy, hogy az tetté váljék, hogy valamennyi nemzetek számára, és egyenlő mér­tékben a nemzeti lét és nemzeti élet törvény ál­tal biztosíttassák, s hogy biztosíttassanak nekik a nemzeti léteihez megkívántató eszközök is, egyiknek úgy, mint a másiknak. A programm e felkiáltásokkal végződik: Éljen apostoli urunk királyunk ! Ferencz József! Éljen magyar haza! Éljen a tót nép! Pedig hát e bajon könnyű volna segíteni. a­ köztársaság elnökének személye csak annyiban bír a jövő biztonsága tekintetében valódi fontos­sággal, a­mennyiben a republika még nincs vég­legesen megalapítva, tehát csak megalapítandó s nem lesz mitől félni. Igaz, hogy a monarchisták épen a megalapítástól félnek. A kapitulácziók felülvizsgálatára kiküldött bizottmány, jelentése, mint hallik, nyomasztó Ba­­zariere. Átalános a meggyőződés, hogy a tábor­nagy nem fogja kikerülhetni hadi törvényszék elébe leendő állíttatását. Bazaine azt állította, hogy ő nem vette Mac-Mahon tábornagy üzenetét, mely szerint keresztül kellett volna vágnia magát seregével a német hadakon s Mac-Mahon sere­gével leendő egyesülésre törekednie.­ Azonban bebizonyított tény, hogy Bazaine csakugyan vette Mac-Mahon üzenetét és hogy semmiben sem kö­vette a főparancsnok rendeleteit. Ugyancsak a kapitulácziók bírálatára kikül­dött bizottmány e napokban vette tárgyalás alá Strassburg kapitulatióját. A bizottmány nem igen látszik sympathiát táplálni Uhrich tábornok iránt, kit maga elé idézett s kitől hosszadalmas ma­gyarázatokat kért. Ellenben Phaltzburg erőd parancsnokát szép tartásáért megdicséri a bizottmány, s elismerte­tett, hogy csupán az utolsó pillanatban akkor adta meg magát, midőn a további ellenállás már lehetetlen volt. Külföldről érkező hírek közül a Spanyolor­szágból érkezők, melyek napról napra komolyab­ban kezdenek hangzani, minden más hírt háttérbe szorítanak. Az itteni kormány Amadeus kormá­nyával kötött szerződés folytán erős csapatokat küld a franczia-spanyol határokra a forradalmiak­nak franczia földre leendő menekülése megakadá­lyozására, de még inkább a fegyvercsempészés meggátlására Catherineau tábornok, kiről az állíttatott, miszerint a karlisták forradalma vezetésére Spa­nyolországba ment, s jelenleg is Párisban van s nem is fog a küzdelem terére menni. Míg Spanyolországban a nép vére foly, ad­dig az elűzött uralkodó­ház tagjai Párisban egész nyugalommal mérlegelik a küzdelmek esélyeit, amaz előnyöket, miknek folytán ismét elfoglalhat­nák vesztett trónjukat. Mint hallik, a tegnap tar­tott családtanácsban állapították meg pontjait a kiáltványnak, melyet a szererencsétlen spanyol néphez szándékoznak intézni, ha Amadeo trónja meginganék s bukása bizonyossá válnék. A franczia republikánus elem, igaz, nem vi­seltetik sympathiával Amadeo királysága iránt, s örömmel látta volna ennek bukását, ha köve­tője republika asszonyság leendett; igy azonban, midőn csupán azért ontatik vér, hogy helyét más trónkövetelő töltse be, s midőn e trónkövetelő csapatjait papok vezetik tűzbe e kiáltással: halál a szabadelvűeknek, nem kívánnak szerencsét küzdelmeikhez. K. M: A munkások pere. (Hetedik nap, ápril 29-én.) A Rozgonyi Bertalan által előterjesztett vád­beszéd után P­o­­­i­t­z­e­r Zsigmond védője emelt szót. Dr. Friedman Bernát: Ha valakit év­századok előtti törvényekre hallok hivatkozni, úgy tetszik, mintha valamely művelt férfiút a szokásos ruha helyett vas­sisakkal és pánczélosan buzogánynyal a kezében látnék megjelenni egy békés, polgári ünnepélyen. A közvádló úr régi, évszázadok előtti törvényekre hivatkozik vádja megállapítása végett. Oly időkbeli törvényekre, a­midőn munkás­kérdésről és socialismusról — mos­tani értelemben — nem tudtak még semmit. Akár együttesen, akár egyenként veszszük a vádlottaknak bűnül felróttakat, azokban a kir. felség, a szent korona, vagy az ország közálla­­dalma elleni nyílt támadást és szegülést még az­­ irigység sem képes felismerni, legfeljebb az, ki a kákán is csomót keres. (Derültség.) Minden rendőrségnek az a fogása van, hogy a­midőn hatalmát nagyobbítani akarja, nagy ösz­­szeesküvés hírét terjeszti, nem létező összeeskü­véseket nyomoz, s kis tüntetéseket úgy mutat be, mint egy általa elfojtott forradalom kezdetét. A mi rendőrségünk is szeretne országos központi rendőrséggé válni, s így ama jelentőség nélküli utczai demonstrációból hűhót kellett csinálni. El­hitette országvilággal, hogy a párisi petroleumban­­da Budapesten ütötte fel tanyáját. Tartottak pl. házmotozásokat. S miket találtak? Lőpor és pet­roleum készleteket? Vagy kardokat és fegyvere­ket ? Korántsem! Hanem igenis találtak­­ egy nagy csomó papirost, minden jelentőség nélkül, a­melylyel sem gyújtogatni, sem lőni, hanem leg­feljebb csak füstölni lehet! (Derültség.) Fölfedez­tek egy sociális iskolát, melyben írni, olvasni ta­­nult néhány munkás, a­helyett hogy szabad ide­jöket iszákossággal töltötték volna el. A tek. törvényszék hallotta az „Internatio­nale“ alapszabályait és vezérelveit. Nincs az ok­___.ol x ____, mely veszélyesnek lenne ne­vezhető. Nem tagadom ugyan, hogy az „Inter­nationale“ némely fractiója, vagy annak c­ége alatt jogosítatlanul más gyülekezetek többek közt oly eszméket is hirdetnek, melyek a nálunk ural­kodó fogalmak szerint veszélyesek. De meg fogja viszont engedni a közvádló úr azt, hogy ezek sem mind kárhozatosak. Az „Internationale“-t, ha annak vezérelvei és törekvései átalában veszé­lyesek lennének, semmi rendezett állam nem tűrné meg területén Svájcz és Anglia legalább is annyi joggal tekinthetik magukat rendezett jogállamoknak, mint hazánk. A­mit tehát azok minden félelem nélkül meg mernek tűrni területü­kön, azt nekünk apodictice kárhoztatnunk nem lehet. A­mit védenczem, Politzer Zsigmond az egy ideig általa szerkesztett „Testvériség“ czí­­mű lapban irt, itt kérdés tárgyát nem képezheti. Nem, három okból. Először: mert azok fölött ítélni a­zel. törvényszék illetéktelen. A sajtó termékeit a törvényhozás polgáresküdtek utalma alá helyezte. Másodszor: mert azon sajtótermé­kek megjelenése óta egy félév elmúlt, s a köz­vádló úr az illetékes bíró előtt panaszt eddig nem emelt, ebbeli kereseti joga tehát már elévült. Harmadszor : mert ugyanezen érvvel lépett fel védenczem ellen a közvádló úr a másik ügyben is, már­pedig egy rókáról két bőrt nyúzni nem lehet. Egyébiránt pedig, a közvádló úr nem is jelölte ki pontosan, várjon a „Testvériség“, mely számának, mely czikkét, s annak, mely kitételeit inkriminálja, a mit pedig sajtótörvényeink hatá­rozottan követelnek, különben a vizsgáló bíró te­kintetbe sem veheti. Vádoltatik továbbá Politzer azzal, hogy ma­gát sociál­demokratának vallja. De kérdem, ki a sociáldemokrata ? Nézetem szerint az, a ki a lé­tező viszonyokat democrata elvek szerint refor­málni akarja.“ Minden kornak megvoltak a maga sociál­demokratái, azok kik a rabszolgaság, ké­sőbb a jobbágyság megszüntetéséért a rendi elő­jogok eltörléséért küzdöttek, azok, kik a vallás­­szabadságért és jogegyenlőségért harc­oltak, mind socialdemokraták voltak. A mostani socialdemokraták jelszava: javí­tani a munkás­osztály anyagi és politikai helyze­tét. Azzal tehát, hogy valaki magát socialdemok­­ratának vallja, még nem mondott magáról olyat, ami büntetésre méltó lenne. A védenc­em által alapított szakosztályok veszé­lyessége nincs igazolva. Mert abból, hogy valamely egyletben „fejmunkás“ vagy „iro­dalmi szakosztály“ létezik, még egyátalában nem következik, hogy az veszélyes is Sem az iro­dalmi tevékenység, sem a fejmunka ilyennek nem bélyegezhető. Védenczemnek több ily osztály alakítása rovatik terhére, azonban ezen osztá­lyokról egyebet sem jegyzett föl a krónika, mint azt, hogy egy ilyen czim létezik. A köz vádló ur ezen czifra czímekre annyi súlyt látszik fek­tetni, hogy valóban kiváncsi vagyok, vájjon ke­vésbé veszélyeseknek tartotta volna-e ezen szak­osztályokat, ha azokat esetleg pl. „Heiliger Fló­rián“ vagy „Miatyánk-osztály“-oknak keresztelik ? Ha va­l­akiről el lehet mondani, hogy a munkásosztályban a communis­­mus tanait szította, az a közvádló úr volt. A befogottak legnagyobb része azt sem tudta, hogy mi a „communismus“, mi az a „so­­cialismus“, mígnem a vizsgálat során ez eszmék­kel közelebbről meg nem ismerkedett. Hogy védenc­em az „Internationale” tagjává akart lenni, nem eshetik büntetés alá. Először azért nem, mert azt Magyarországon semmi tör­vény nem tiltja, másodszor mert az akarat nem Kept«,, -vu: u:_A ValatjinAV Végre még az is felhozatik védenczem ellen, hogy izgató beszédeket tartott, megjelöltetvén a hely is, hogy hol, de vájjon mi a dolog lényege, hogy mit beszélt, nem igazoltatik. És nagyon együgyűeknek tarthat minket a tek. törvényszék, ha azt teszi fel rólunk, hogy azon állítólagos be­szédek izgató voltát neki minden bizonyíték nél­kül elhiszszük. Ez az első eset, hogy hazánkban nem a khr. tábla, hanem első folyamodású­­törvényszék hoz ilyen bűnperben ítéletet. Ezerek lesik a tek. tör­vényszék ítéletét, mert ez az első tűzpróba, mely­ben a királyi kinevezés utján alkotott bíróságnak meg kellene mutatnia, hogy függetlenségét úgy lefelé, mint felfelé is megtudja tartani. A közvádlit­­ur meggyőződött már a tárgya­lás folyamán, hogy vádja gyenge lábakon áll, azért azok egy részével hátrálni kezd. Védenczem és néhány társa ellen is csak azért tartja fenn, mert nem akarja a küzdtért harcz nélkül elhagy­ni, mihelyt egyszer arra rálépett. Azért nem egye­zett bele az ügy sommás eldöntésébe sem, azért akar írásbeli eljárást is, mert elmarasztalást r­e­­m­élni sem mer, s mert azt gondolja, hogy a perbefogás kérdéséhez nem szoktak oly alapos bi­zonyítékokat igénybe venni, mint az érdemleges elmarasztaláshoz, csak perbefogást kér egyelőre, hogy ezt megnyerve, oly számos egyén hosszas­etartóztatása némileg mentve legyen. De hiszem, hogy ez sem lesz elég erős arra, hogy vádlott elítéltessék. Ugyanezért kérem a tekintő törvény­széket, mentse fel védenczemet mindkét vád alól. (Élénk helyeslés.) Ezek után Külföldi Viktor és Farkas Ká­roly védője, Funták Sándor emel szót. Si­vár, érv- és bizonylat­szegénynek nevezi a köz vádló beszédét. Voltaképen nem az itt ülő vádlot­tak, hanem átalános eszmék ellen emeltetik vád. Sajnos lenne, ha a kormány az eszmék elnyomá­sára ugyanazon eszközöket használná, mint a zsar­nokság . Fölemlíti ezután, hogy vádlottaknak társadalmi befolyása és állása sem olyan, hogy oly nagy eszmék létesítését, vagy az állam felforgatá­sát kivitetnék. Aztán így szólt: „És lennének bár azok, kik itt a vádlottak padján ülnek, mind hívei a socialismusnak és com­­munismusnak azon mérvben, mint hívei annak egy Blanqui, egy Fournier, vagy egy Proudhon; én tagadom azt, hogy hivatása lenne Magyaror­szág kormányának, befogni a szájat, mely ezeket hirdetni akarja, és széttépni a könyvet, melyre e tanok felírvák. Sőt nyíltan kimondom, hogy én, ha tehetségemben állana, minden faluban hirdet­tetném a socialismus tanait; hirdettetném azon tant, mely azt jelenti, hogy nem jogosult, hogy valaki bárki, nagyobb jóllétet élvezzen, mint meny­nyit munkája által érdemel; és nagyon tartok tő­le, hogy ha Magyarország népe­s lakosai megér­tenék mi van kifejezve e pár szóban, tartok tőle, mondom, hogy a nagy többségnek attól kellene félnie, hogy ez elv érvényesülése esetén inkább veszt, mint nyer.“ Nem elnyomni, hanem egész téves voltukban meg kell ismertetni a socialismust és commu­­nismust. Ami a munkáskérdést illeti, történtek nálunk is oly mozgalmak, melyek oda irányulnak, hogy a munkaadó ne egyedül élvezze a hasznot, míg a munkás nyomorog. Áttérve külföldi védelmére, mellőzi azt, hogy mennyire lehet valakit törvényszék elé állí­tani a miatt, ha egy lelkes kommunista Páriából levelet ír neki, csupán azt kérdezi, számbavehe­­tő-e ez a levél, melyben az áll, hogy a budai citadellát el kell foglalni észrevétlenül. (Derültség.) Még az egyén sem számbavehető, ki ezt állítja. Farkasról azt mondja Funták, hogy nézetei legjolidabbak, azaz leginkább tisztázottak. De nincs abban semmi veszélyes az államra. Tagja, sőt ügynöke volt az internationalenak, de az nem hűt­lenség a korona ellen. Az internationale alapsza­bályait itt is felolvasták, s benne van azokban, hogy a czél előmozdítására a tagok csak hazájuk speciális törvényei által megengedett határok közt kötelezték. S ha tagnak lenni nem bűn, nem bűn azzal levelezni sem. Farkasnál könyveket hírlapo­kat is találtak. De a socialismus oly szörnyű fon­tos kérdése az európai társadalomnak, annyira a század jövője, életérdekei állnak vele koczkán, hogy lehetetlen, hogy legyen műveit ember, kinek könyvtára, gyűjteménye teljesen ment legyen ,­ commune irányát méltányoló, czélját helyeslő, esz­méinek történetét ismertető művekkel, annál is inkább, mert el kell ismernünk, hogy századunk nem egy igen nagy szelleme az ő zászlójuk alatt küzdött. Az mondatott itt, hogy a mi munkásaink és úgy kezdték a mozgalmakat, mint a francziák, s a commune lett vége. Erre nézve Funták így szól: Távol legyen tőlem sérteni ama nagy nemzetet, melynek az európai szabadság majd minden vív­mányát köszöni, de ki kell mondanom, hogy a franczia communalis mozgalmaknak legnagyobb és fontosabb indoka az azon ember által teremtett corruptio volt, a­kinek nevében midőn Cavaignac 1852-ben ezreket lődöztetett össze : a világ, a sajtó, s a kormányok „Európa megmentőjéről“ beszéltek. Európa megmentője teremtette azt a corruptiót, a­mely hogy megszűnjék, föl kellett, hogy gyújtassék Páris, meg kellett, hogy aláztassék Francziaország. Még egyet. A munkás­kérdés legközelebb már országgyűlési szabályozás alá fog okvetlenül kerülni. Ez volt védenc­eim működésének egy leg­fontosabb c­élja. Íme hát maga a törvényhozás is el fogja részben ismerni e törekvés jogosult vol­tát, s intézkedni fog törvények teremtéséről ama h­aotikus fogalmak helyébe, melyek erre nézve ma fönállanak. Ne előzze meg a törvényszék, kérem ezt. (Tetszés jelei a hallgatóság részéről ) * A délutáni tárgyalás ismét rendkívül számos közönség jelenlétében veszi kezdetét. Mielőtt a tárgyalás megkezdetnék, a­­­fö­l­d­i Victor több tekintélyes egyén által aláírt kezes levelet nyújt be s szabadlábra helyeztetését kéri. A kérelem fölött a törvényszék a tárgyalás befejeztével fog határozni. Füzesséry és Stiller védő­ügyvédek közt létrejött egyezség folytán ez utóbbi emel előbb szót védbeszéde előterjesztésére. Stiller Mór: (Svoboda Lajos védője) Oly nagy hatalma van a nyilvánosságnak, hogy a mi a hivatalszoba dohos atmosphaerájában rémnek látszott, az itt már elveszti jelentőségét s ebből kö­vetkezik, hogy a vádlónak le kellett mondania tegnapi szerepéről, de sőt felcserélni azt, mert ma azok ártatlanságát hirdeti, a­kiket tegnapelőtt még vétkeseknek mondott. De ha a közvádló úr sze­repet cserélt, ugyanezt kell tenni a védőknek is, s a­helyett, hogy védenczeik ártatlanságát bizo­nyítgatnák, vádolják azokat, kik e szegény véd­telen emberek majd egy teljes évi fogságának okai voltak. • Védő az uralkodó divatnak tulajdonítja ezen befogatási vágyat. A franczia jakobinusok idejében — úgy­­mond — az osztrák kormánynak is halálra kel­lett ítéltetni Magyarországon egynéhány »jakobi­nust.“ A reform­mozgalmak megindultakor, Lovasi, Kossuth és Wesselényi börtönnel lakoltak. Vádlottakat a sociális eszmékért vádolják, különösen azért, mert azok a „népállam“ fölállí­tására­ irányozzák. Megvallja védő, hogy ponto­san maga sem mrna nem halni e szót, de kétségbe vonja azt is, hogy a közvádló úr tudná biztosan, csak annyit lát, hogy „köztársaságot“ ért alatta Ezt pedig nem fogadja el, mert tudomása szerint épen a köztársaságokban törekesznek a népállam­ra. Ebből kifolyólag azt következteti, hogy a „népállam“ a nép teljes képviseltetésén alapuló kormány­form­a — legyen az akár köztársaság, akár egyeduralom. Már­pedig ebben védő hűtlen­séget fölfedezni még mikroszkóppal sem képes. Azon könyvekre nézve, melyeknek olvasása vád­lottaknak bűnül rovatott fel, megjegyzi, hogy elő­ször hallotta itt, mikép „kiátkozott könyvek“ — Rómán kívül is lennének. Végre védenetének fölmentését kéri, annál is inkább, mert itt a per­­befogatás egyértelmű lenne a szabadelvű eszmék elnyomásával. Erre Szvoboda Lajos is szót emelt. Igen szép szónoki tehetségénél fogva sikerült neki a hallgatóság tetszését kinyerni, mely tetszés beszé­dének végeztével hangos nyilvánulásra is talált. S­z­vo­b­o­d­a után Dr. Schulhof Géza mondá el jól szerkesztett védbeszédét; ezt K­i­s­­ An­drásé követte, kit szász dialectusa eredeti szó­noknak tüntetett föl. A vádlottak mind a megin­dulás, de egyszersmind a benső szilárd meggyő­­zés hangján szóltak s szavaik hangos tetszésnyil­vánításban részesültek. Végre még Füzesséry (Ihrlinger védője) emel szót. Most látom csak — mondá, — hogy igaz azon közmondás, mely azt tartja, formá­kat esse fel. Mert valóban, ha valaki itt a formákat, a huszonhét vádlottat a rendkívül nagy hallgatósá­got, a hat védő ügyvédet látja, még el találja hinni, hogy itt valóban hűtlenségi per forog fen. Pedig a vádlottak békés emberek, s az ellenök emelt vád, rajtuk kívül eső okokból keletkezett. Ő nem vádolja a királyi főügyészséget. Hiszen mi­kor a főkapitányság akkora halmaz­okmányt adott át a főügyészségnek, lehetetlen s nem is szabad volt azt a tűzbe dobni. Hanem mikor e pör csekélysége, úgyszólván parányisága az authentikáció által kitűnt, akkor valóban csodálja, hogy minek helyezik a védő urak magukat oly erős védelmi positúrába. (De­rültség.) Olyannak látszik a kormány közegeinek el­járása, mint volt 1860-ban, mikor az ismeretes Zrinyi-kávéházban tüntettek. Jókai így irta le ezen a menetet:“ Elől egy suszter-inas, utána egy drabant, ezután egy lovas katona, és végre a gyalogság. Mikor ezen hűhóra a nép összecső­dült,­­a­mi Pesten még akkor is megtörténik, ha valaki az utcza közepére állva, ég felé néz) kö­zibük lőttek. Tiltakozik azonban az ellen, hogy egy oly kormány, mely ily eljárást követ, csak a „becsületes“ jelzőre is igényt tartson. Áttérve az Ihrlinger elleni vádra, abban bűnt felfedezni sehogy sem képes. A titkos írás használata büntetést még nem involvál, s igen jól emlékszik, hogy ő a normális iskolában is tanulta már a titkos irás egy nemét, mely azóta százféle versión ment át. — A városligetbe katonasorban történt kirándulásról megemlékezve, kérdi, várjon akkor nem követtek e volna el fölségsértést, vagy hűtlenséget, ha nem katonasorban, ha nem csür­­he módra „rándultak“ volna ki ? (Derültség ) kéri védenemének fölm­entését. Ezek után a közvádló és ismét a védő ügy­védek teszik megjegyzéseiket egymás állításaira s argumentátiójára. A karlista lázongás Spanyolországban. A lázongás kiválóan azon részeiben vert gyökeret Spanyolországnak, melyek a műveltség

Next