Ellenőr, 1872. május (4. évfolyam, 102-125. szám)

1872-05-30 / 125. szám

Egész évre Félévre előfizetési árak 20 frt. — kr. 10 „­­ „ Évnegyedre .­­ 5 frt. — kr. Egy hónapra 1»80„ Egyes szám ára 10 krajezár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reklam­ációk­ Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. Hirdetési díjak: Tizhasábos petit sor egyszeri beigtatásáért . . . . 10 kr. A nyilt­ tér egy petit sora 30 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza 6. szá­m. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két­ sas utcza 14. sz. ála intézendők. 125. szám. Csütörtök, május 30. 1872 IV. évfolyam. Pest, május 29. — z— Az ausztriai kormányzat, midőn örökké problémákkal kénytelenül foglalkozni, csak magát hozza mindig közelebb a telje­sen problematicus állapothoz. Azon siker, melyet az Auersperg minisztérium a reichs­­rath határozatképességének kivnvivása által nagy ügy gyel-bajjal elért, megszűnik siker lenni már a legközelebbi alkalomkor, midőn a meglevő határozatképességnek semmiképen nem tudják hasznát venni. A dec­emberi alkotmány megmentése és a német hege­mónia biztosítása, mely a bécsi kormány czéljainak legelsejét képezné, lassanként kez­det és végnélküli metaphisikai fogalomnak bizonyul. Abban egyetért mindenki, hogy a reichs­­rath teljességének kierőszakolása nem je­lenti az üdvözülés malasztját és csak esz­közül szolgálhat a kitűzött czélnak eléré­sére, de hogy hol és miben fogja hát az alkotmány­megmentés nagy műve végleges megoldását nyerni, azt a hivatott bölcseség mai napig sem volt képes meghatározni. Az alkotmánypárt sok diadala közepett is úgy érzi magát, mint a nehéz betegség­ből fellábadt ember, ki túl van ugyan ba­ján, de kénytelen folyvást vigyázni magára és visszanyert egészségét a betegségnél is terhesebbnek találja, mert bírja már az erő és épség minden vágyát a nélkül, hogy azok­nak kielégítést szerezhetne. A reichsrathoz megnyitott trónbeszéd a törvényhozás első feladatának a lengyel kívánalmak elintézését tűzte ki. A gali­­cziai kérdés lebonyolítása tekintetett az al­kotmánypárti programm azon Achilles-sar­­kának, hová a halálos sebzés elhárításának irányulnia kell. M­s úgy látszott, hogy az Auersperg kormány kir oly átgondolt mű­ködési tervezettel, mely a szándékolt ered­ményt biztosíthatná, s melynek következe­tes keresztülvitelére szilárdul el van tökél­ve. A minisztérium felhasználta összes be­folyását, hogy megakadályozza a magára vállalt feladat elejtését, melylyel azt fenye­gette az alkotmánypárt állhatatos ellen­szenve a legcsekélyebb concessiók iránt. A kísérlet kedvező auspiciumok között indult is meg; az alkotmánypárt le tudott mondani azon gyűlöletes szándékáról, hogy a galicziai egyezséget a választási reform­mal együtt tárgyalva a lengyel képviselők szavazatait egy méltatlan alku tárgyává tegye és a reichsrath kiküldött bizottsága egy kiegyezési módozatot állapított meg a kormánynyal egyetértésben. Eddig összhangzatosan folyt a kísérlet. Mintha azonban fótuma volna minden osz­trák kormánynak, hogy csak rövid ideig legyen képes egyenes vonalban haladni és azután okvetlenül kelljen egy letérésnek a görbe irányba bekövetkeznie: innentől beál­lott a zavar, épen midőn közel kilátásban volt már a bonyodalom végleges megoldása. A bizottsági munkálat több nevezetes pont­ban tanúsított nagy előzékenységet a len­gyelek kívánságai iránt, és véleményünk szerint mindenesetre a reichsrath egyik leg­böl­csebb tényét képezhette volna, bár a lembergi resolutióban felállított követelések mértékétől még távol állott. Az alkotmány­párt szűkkeblűsége, mely az egyik kezével elveszi azt, mit a másikkal adott, egy oly pontot csúsztatott mindamellett a munká­latba, melynek teljes értelmetlensége kútfeje lett a jelenleg fölmerült zavarnak és habo­zásnak. A kikötésben, hogy az engedmé­nyek törvényes érvénye ne csak a reichsrath, de a lembergi tartománygyűlésnek hozzájá­rulásától is függjön, mi sehogy sem tudjuk fölfedezni azon biztosítékot eshetőleges jövő követelések ellen, melyet az alkotmánypárt benne nyerni remél. Mert jövő igények tá­masztását a lengyelek részéről ily papírvédv soha sem fog megakadályozhatni, ha azok érvényesítésére kedvező az idő és alkalom, míg ellenkező esetben a tényleges viszonyok hatalma képezi az egyedül megbízható biz­tosítékot. És, e pont hozott fenakadást a kiegye­zési mű menetébe. A lengyelek kétségtele­nül szívesen élveznék a kilátásba helyezett előnyöket, de irtóznak attól, hogy tarto­­mánygyűlésök nyíltan tagadja meg a reso­­lutió óhajainak teljességét. Másrészről a kormány is ki akarta kerülni azon eshető­séget, hogy egy a reichsrath által elfoga­dott törvény a tartománygyűlés ellenállásán szenvedjen hajótörést, és az új tervezet sze­rint a kiegyezési munkálat előbb Lemberg­­ben fogna beterjesztetni. A circulus vitiosus ugyanaz, és csak a kiindulási pontok különböznek. Tisza Kálmán válasza Kossuthnak, — melyet a mai „Hon“ és „Ellenőr“ közölnek — oly gyönge s beteges, hogy még a tizen­három próbás balközépieknek sem tetszik. Ol­vas az ember másfélszáz sort, s letéve a la­pot úgy érzi, mintha üresebb volna feje és szí­ve, mint minekelőtte ezen politikus enuncziá­­czióval idejét tölté. Egy pohár limonádéban több a savany, mint ebben az él. Álmélkodva kezdjük, letéve a lapot, hogy mi is van tulaj­donképen mondva ezen levélben, s kérdésünk­re nem vagyunk képesek feleletet találni. A Pesti Napló szerint kisszerű, logikátlan és ellenmondásokkal teli felélete ugyan, de ennek okát ne Tisza Kálmán akaratában, hanem egyénisége és párt­állásában kell keresnünk. A Korunk irodalmi társulatának e­l­a­j­án­­dé­koz­hat­ó tekintélyei szerint pedig Tisza KálmánKésőbb „bihari dolgok“ czíme alatt a biharmegyei Báránddal összevegyíti H. Bö­szörményt, Szolnokokat s beszél a 48-asok iz­gatásairól, oly elcsépelt modorban, hogy akár­­mely ellenzéki lap, ha ilyen kéziratot ismeret­len egyéntől kap, azt mint semmit se tartal­mazó közleményt egyszerűen bevetné a pa­pírkosárba. Magából értetik, hogy teljesen szükségtelen lévén azzal foglalkozni, vajjon mit ítélnek az ellenzék akármelyik tagjáról és eljárásáról a kor­mánypárti sajtóbohózatnak a,,felsőbbség engedelmé­­vel“ bíráskodó clown-jai: nem utaltunk volna ez esetbeni ugrándozásaikra még a fenebbi rövid idé­zetek ismertető vonásai által sem, ha kötelességünk nem volna elismerni, hogy a kormánypártnak azon lapja, mely nem jár ingyen és ajándékban a választások idejére sem s ön­ál­lással bir „a felsőbbség engedelme nélkül“ is megmondani néha véleményét igazságos őszinteséggel. Tisza Kálmán nyilatkozatáról úgy ítél a mint egy tisztessé­ges ellenfélhez s a j­o­b­b­o­l­d­a­l becsülésre méltó részének közlönyéhez illik. A Pester Lloyd czikkéből — mely minden tekintetben a gentlemanlike pártharcz mo­dorában van tartva s a mivelt emberek közti esz­metusának értelmes hangján szól — idézzük tehát — válaszul a fenebb idézettekre — a következő sorokat:„Tisza nyilatkozatát legutóbbi esti lapunk hozta egész terjedelmében s most elismernünk kell érdemét, hogy elejétől végéig — s pedig nem csak azon pontjainál, melyek Kossuthra és a szélsőbalra, hanem azoknál is, melyek a jobb­oldalra vonatkoznak — megvan benne a „nyu­godtság és mérsékeltség.“ — A kormánypárt azon lapjai, melyeket ez idő szerint ingyen küldözgetnek a választó országnak, egyhangú ítéletet mondanak Tisza Kálmán nyilatkozatának jellemzésére. A Reform szerint —■ Vakulj magyar. A minisztérium igen gyakran elmond­hatná azon derék közmondást, mely így hangzik: „Őrizz meg Uram jóbarátaimtól, ellenségeimtől majd csak megóvom magamat.“ Ez jutott eszünk­be, a Pesti Napló f. hó 25-iki esti kiadásának olvasásakor. Az öreg és jó hírnevében derekasan megfogyatkozott Pesti Napló megemlékezvén azon eshetőségről, hogy buda­pesti tanfelügyelővé Gönczy Pál osztálytanácsost fogják kinevezni, örömében áradoz s roppant sületlenségeket beszél, mintha csak édes bortól részegedett volna meg. Hallucinatioi következők: Igaz ugyan, hogy a kormány önmagával esett következetlenségbe, mi­dőn Zichy Antal visszalépésével a buda­pesti tanfelügyelőséget Il­od osztályúvá degredálta, adván ezentúl csak 400 frt rendes fizetést, mely oly csekély, hogy arra vidéki már gyakorlott tan­felügyelők pályázni nem fognak; az is igaz, hogy pályázatot hirdetett ezen állomásra, holott már kéz alatt megvolt a P­a­r­a,k­­­é­t o­s­z, egyedül üdvözítő G­ö­n­c­z­y Pál az EU Nagyságának be­cses személyében, s így ha valaki netalán pályá­zott volna, a­mi megtörténhetett, miután a pályá­zati határidő három hétre volt kiszabva, az igen szépen felsült, mivel az osztálytanácsos úr osztálytanácsosi fizetését megtartván, említett állomást elfoglalja. Reméljük, hogy Gönczy Pál úr saját ér­dekében nyilatkozni fog, hogy ő megtartja ugyan osztálytanácsosi fizetését, de ezenkívül külön fize­tést nem igényel. Ezt szükség tennie annyival inkább, mivel ha tanfelügyelői teendőit, végezni akarja, két hivatalt nem viselhet, s ha mindkettőt viselné, azon nem épen alaptalan gyanúra adna okot, hogy sem egyik sem másik hivatal nem jár­na komoly, valamely hivatalnokot becsületesen el­foglaló teendőkkel. Mivel utóbbi esetben, okosabb és becsületesebb eljárás a felesleges hivatalokat egyszerűen megszüntetni, mint a nép zsebéből be­hajtott s gyakran igazságtalanul késedelmi kama­tokkal kirequirált filléreit az ország nagyságos heréinek feneketlen zsebeibe csúsztatni. No de Gönczy Pál úr nyilatkozni fog, addig val­lassuk egy kissé a vén obsitost, a jámbor „Pesti Napló“ t. Hát uram ön jó szolgálatot vél tenni Pauler bácsinak azzal, ha a coulissa mögötti titkokat ily naiv módon kifecsegi ? Vajon emeli az a kor­mány amúgy is hanyatló tekintélyét, ha a félhi­vatalos sajtó legalázatosabb kofakészségének hevé­ben dobra üti, hogy a kormány által hirdetett pá­lyázatokat nem kell ám komolyan venni, az csak vakult magyar, a kinevezendő nagy férfiú meg van már akkor, mikor talán az ország egyik másik vidékén a folyamodásokat írják ?!............. Bizony kedves „Pesti Napló“, ha ön az ilyen be­szédekkel szolgálatot vél tenni kormányának, ak­kor ön sajnálatraméltó agylágyulásban, szellemi s erkölcsi végelgyengülési túltengésben szenved. — Egy derék külföldi tanár pár év előtt, analytikai utón magyarul tanulván, az öreg „Pesti Napló“ czímét így fordította németre : Pester Son­nenpfeld, s íme a Napló erőszakkal arra tör, hogy az ily műfordítást lehetőleg igazolja. Csak igazolja tehát, rajta, segítse bűne! Most még néhány szavunk van a kormány­hoz. Ha valamely hivatalt szervez a minisztérium, vagy valamely hivatal megürül, elismerjük a kor­mány azon jogát szívesen, hogyha valakinek kép­zettségéről a miniszter vagy egy-két megbízható magasabb hivatalnok, személyesen meg van győződve, ne hirdessen pályázatot, hanem hívja föl az illetőt ez vagy amaz állás elfogadására. Ehhez joga van a kormánynak s biztosan hisszük, hogy ily bizalmi után gyakran igen jeles tehetségeket s munkaerőket nyer, olya­nokat, kiket egy vagy más tekintet, mint a­ sze­rénység, a mellőztetéstől való félelem stb. a rend­szeres pályázástól visszatart. De ha már egyszer a kormány hivatalos közlönyében a Budapesti Közlönyben pályázatot hirdet, akkor ne intéz­kedjék alattomban úgy, mintha egyenesen azt akarná a t. ez. közönség tudomására juttatni, hogy „atyafiak, szavaimnak pedig hitelt ne adjatok,“ mert az ily eljárás a kormány amúgy is megin­gott hitelének egyenes rovására történik. Vigyáz­zon a kormány, hogy kísértetbe ne jusson, hiszen után útfélen jóravaló úgynevezett deákpárti emberek azt hirdetik, a pályázatok kihirdetése csak arra való, hogy a közönség szemébe port hintsenek. Ha már jelenleg is úgy áll a do­log, hogy önérzetes derék műveltséggel bíró fér­fiak idegenkednek a pályázattól, épen oly okok miatt, milyeneket a Pesti Napló kifecsegett, s mi nem kétkedünk a Napló szavaiban, ha a köz­mondás eszünkbe jut: Kinder und Narren sagen die Wahrheit, akkor a jövőben ki lehet téve a minisztérium azon kellemetlenségnek, hogy pályázni valamire való emberek egyátalában nem fognak. Míg a szabolcsi, ungl-beregi s hevesi tanfelügyelőségekre pályázott egy-két igen képzett épen arra való egyéniség, már a budapesti tan­felügyelőség pályázati kihirdetésére átalában az volt a vélemény, a­mit czikkünk czíméül írtunk fel. Pedig ama pályázati kihirdetések is csak ilyenformák voltak ám, no de félhivatalos kom­mentárral nem kísértettek, így állván a dolgok, mi csak szerencsét kí­vánhatunk a magas kormánynak, ha Zichy An­tal visszalépése után Gönczy Pál urban jól vá­lasztott. Egyébiránt halljuk, örömmel halljuk, hogy Gönczy úr mozog , mint osztálytanácsos, a népnevelés terén. Reméljük, ezen mozgás nem csak phisikai, mivel különben omnia animalia eunt, repunt, curriunt, volant, natant, a­mint ezt egy régi latin grammatika tanítja. Eszünkbe jutván a latin grammatika, tudatjuk, hogy ha ed­dig a közönség érdemlett feledésben részesítette volna, hogy Eő nagysága hajdanában latin nyelv­tant is irt, s mint leendő népiskolás­t, nyelvtanából minden igazi klassicismust szám­űzött. A­ki a culinaris barát diákságot akarja tanulmányozni vagy magát a nyelvtant vik­pendiu­­mul használni, annak ezennel ajánljuk. Egyéb irodalmi bűneiről ezúttal nem fogunk emlékezni, hanem ha az osztálytanácsos is oly derék tanfel­ügyelő lesz, a­milyen növén­y­é­s­z, nyelv­ész, s ha mint tanfelügyelő olyan vastag porfel­­leget lesz képes a pesti közönség szemébe szórni, a­milyent szórt az ország szemébe a hivatalos lap hasábjain a londoni tanszer kiállítás ügyében, ha — mondjuk ki nyíltan — az alaptalan humbugot úgy folytatja folyvást, mint eddig, akkor még sokra viheti ezen a középszerűség szinvonalán is alól álló kapaczitásoknak a már jelesebb tehetségek rovására igen kedvező korszakban s még minisz­terré is lehet, hiszen parva sapientia regitur mundus. hó 12-re a lipótvárosi deákpárti választó­polgár­ság volt meghiva. Miután azonban t. Uraságodat "a múlt or­­szággyűlésre nem egy politikai párt kiáltotta ki képviselőnek, s miután képviselővé lévén, mint ilyen nem egy pártot képviselt a parlamentben, hanem az egész választó­kerületet­ illőnek, sőt kö­­telességszerűnek tartjuk, hogy nem csupán a deák­párti, hanem az összes lipótvárosi választóknak tegyen számadást. Azon esetre tehát, ha a meg nem hívott választók előtt külön alkalommal kívánná e tárgy­­bani számadását előterjeszteni — miután várako­zásunk daczára a nem deákpárti választókhoz Uraságod részéről mind­ekkoráig semmiféle ilyetén jelentkezés nem érkezett — fölkérem több pol­gártársam nevében, méltóztassék tudtunkra adni nekünk, kik nem vagyunk deákpártiak, váljon mikor fog ráérni e részbeni tartozását irányunk­ban is leróni, és álláspontját, melyet a múlt or­szággyűlésen elfoglalt, előttünk is indokolni. Pest, 1872. május 29-én. Dr. Murinyi Endre ügyvéd. Helyreigazítás. A „Reform“ 134 és 136-ik számában Krasz­­namegyéről és személyemről is oly tudósítások fog­­lalvák, melyek az igazsággal és tényálladékkal merőben ellenkeznek. Az értesítést tisztán személyemre vonatkozó­lag következőkben kívánom helyreigazítani. 1872. május 6-án következő felhívást küldöt­tem szét: ,,Alólirt, mint a sz.-somlyói választó kerü­letnek a múlt országgyűlésre felküldve volt követe az országgyűlés működéséről számot adni szándé­kozván — felkérem a kívül czímzett köz­ség választóit, hogy f. hó 12-én délután 2 órakor Sz.-Somlyón a megyeháznál megjelenni szí­veskedjenek.“ Ezen felhívásom szólott a kerület minden vá­lasztóihoz pártkülönbség nélkül, miután beszámolá­somat a kerület összes választói előtt óhajtottam megtenni — s hogy a megyeházához hívtam a választókat a nélkül, hogy az alispánnak előre je­lentettem volna : ennek természetes alapja volt a múlt idő gyakorlata, a mennyiben emberemlékezet óta a követi beszámolások megyénkben mindig a megyeháznál szoktak megtétetni. Ezen eljárásomat közölvén alispán Lázár János úrral, a tisztelt alis­pán úrnak csak azon aggodalma volt, hogy a me­gyeháznál zavargások fognak történni. Én becsületszavammal jótállást fogadtam a tisztelt alispán úrnak, hogy a követi jelentésen kívül mi sem fog a megyeháznál történni, és a tisztelt alispán úr 11-ik májusban, tehát a gyűlést megelőzött napon, midőn az már visszavonható nem volt — írásban kereken és véglegesen megta­gadta a megye termét. A gyűlés ideje elérkezvén személyesen siettem a megyeházhoz, előre tudván a terem ajtajának bezáratását s azonnal kijelentet­tem a nagy számmal összegyűlt választóknak, hogy miután gátolva vagyok követi jelentésem megtéte­lében s más helyiség hiányában beszámolásomat nem akartam a korcsmában tenni meg — beszá­molásomat írásban fogom választóimnak megkül­deni, — de másfelől felhívtam a választókat, hogy csendesen hagyják oda a megye udvarát s ne csi­náljanak botrányt, a­mit a választók meg is tettek, mert szép csendesen hagyták oda vezetésem alatt a megye udvarát. íme, nem Bánffy Zoltántól tagadta meg az alispán a megye termét , hanem tőlem beszámolni akaró volt követtől s nem is akart a balpárt határozni azon helyiségben a jelöltség iránt, hanem a követi beszámolást akarta meghallgatni. Ennyit kívántam az igazság érdekében közölni. Sz.-Somlyó, május, 26. 1872. B- Bánffy Elek: Nyilt levél Wahrmann Mór úrhoz. Tisztelt Wahrmann ur! Uraságodnak, mint volt lipótváro­si ország­gyűlési képviselőnek számadó előterjesztésére e Légycsapó. A kormánypárt lapjai élvezik Berzenczey László urat. A subventionált irodalom megnyerte őt illetékes dolgozótársnak. A kolozsvári Kelet megtalálta foltját, s nagy örömmel közli a maros­vásárhelyi nyúlhős minden hetvenkedésát. „Szá­radjanak rám mindazon piszkok, melyeket ma balközépi lapok rám szórnak. Szóval becsületvesz­­tett magyar ember legyek“ — mondja a Kelet által. Berzenczey úr, ez önelátkozás teljesülését azon esetre állítván fel, ha nyomorultságának bebizonyítására országgyűlési irományokat is mu­tatna fel Tisza László. Lehetne felmutatni ilyene­ket is, mind a bigámiára mind a t­o­r­d­a­i vasútra vonatkozólag, de nincs szükség ez okmányok kikeresésére. Feleslegessé tette azt azon piszok, melyet saját kezeivel, saját jelleméből, saját arczátlanságára szórt, a már köz­­lött, de minden újabb felszólalására, kielégitő válasz gyanánt, ismét k­­ö­t­­­e­n­d­ő levele által, melylyel — Kovács Áronhoz in­tézve — megvallotta, mennyire „becsületvesztett magyar ember“ — a következő sorokban: M.-Vásárhely, 1872. márcz. 6. Kedves barátom ! Keserves, de meg kell lenni: tudod, hogy kénytelen valók lemondani a képviselőségről, mert a kormány ahhoz kötött egy feltételt, melytől függ minden vagyonom. Ők nem tárták meg, de közelebbről újra re­ményem volt. Ma kaptam egy intést, miszerint az ígéret bizonyosan teljesül, ha nem fogok be­szélni vasárnap, ellenkező esetben soha. Paran­csolj, mit tegyek. Berzenczey László, s. k. A választások előtt. —A pestvárosi összeírásokat ille­tőleg közöltük már, hogy a beírottak összes száma 10,736. Minthogy 69-ben 9631 választó volt be­írva, ez alkalommal 110- tel több íratott be. Pót­lólag kell még közölnünk, hogy a Józsefvá­rosban a reclamálók száma 210-re rúg. Termé­szetes, hogy a reclamációk elintézése a tegnap közlött számokat lényegesen fogja változtatni. Az eredmény azonban a reclamálók számbavételével is nem mondható kielégítőnek, mert minden 20 lélekre csak egy választó esik. — Meghívás: F. hó 30-án, azaz csütör­tökön d. u. 6­ órakor, a budai II-ik kerületi bal­oldali választók az Országúton „Zöpfl“ vendéglő­jében pártértekezletet tartanak, melyre a budai baloldali párttagok minél számosabban megjelenni fölkéretnek. * . — A budai összeírások eredménye f. hó 28-án d. u. 5 óráig a következő : Az I. kerü­letben összeiratott: a várban 510, a Tabánban 540, a Krisztinavárosban 300, összesen 1350 vá­lasztó. A II. kerületben összeiratott: a Víziváros­ban 929, az országúton 208, Újlakon 310 vá­lasztó. * — Pest megye ráczkevei kerületében ma délben fejeztetett be a választók összeírása. Míg 1869-ben csak 2823 iratkozott be, jelenleg a vá­lasztók száma 4711. Összesen 225 utasíttatott el. Beöthy Lajos megválasztása bizonyos. * Vukovics Sebő a bácsi kerület válasz­tóihoz egy nyilt levelet intézett, melynek első ré­szében számol a múlt országgyűlésről. A jövő országgyűlés teendőiről a követke­zőket mondja: „Mik lesznek a jövő, országgyűlés teendői, azt nálunk, hol egyes tárgyak nem vétetnek fel sorban gyülekezetek és sajtó útján, hanem a köz­figyelem azok egész halmazára egyszerre fordít­­tatik, előre sejteni sem lehet. A múlt országgyű­lésen be nem végzett tárgyak eléggé fontosak arra, hogy az útnak első gondjait igénybe vegyék. A főváros rendezése; az alvidéknek az árvizektől megmentése; a kolozsvári egyetem ; a telepítvé­­nyesek sorsa; a bűnvádi eljárás javítása; több vasút és csatorna iránti javaslatok; úgy a közön­séget megnyugtató átalános vasútforgalmi törvé­nyek s ezek mellett az adó­rendszer lehető leg igazságosabb szabályozása,­­ mind oly tárgyak, melyek liberális szellemben alkotva a közjót sike­resen előmozdíthatják. De bármi legyen a kormánynak szándéka sa­ját törvényjavaslataira nézve, azon szerencsétlen törvényjavaslatot, melyet az országgyűlés végletei­­ben az 1848. évi választási törvény szűkebb kor­látok közé szorítására terjesztett elő, ha csak a közérzületet sérteni nem szándéka, többé napvilág­ra hozni nem fogja. Bármily zajt ütöttek is a több­ség orgánumai az ellenzéknek azon törvényjavaslat meghiúsítására intézett eljárása ellen, az ellenzék élvén, a ház szabályainak határain belül, és a szólás szabadságával dönthetlen s nagy számú érveinek fejtegetésére, s e tekintetben csak azt tevén, a­mi olykor hasonló czélra eszközül a parlamentek és hazájában Angliában is használtatik, nem tett rosz szolgálatot a hazának, midőn azon polgártársaitól kik a választási jog elvesztésére kiszemelve valá­­nak, e veszélyt elhárította. Óhajtani kell, hogy a kormány reactionarius javaslatok által soha többé hasonló kényszerségre okot ne nyújtson, s ha az 1848. 5. t. sz. módosí­tását más alkalommal elő­terjesztendő, javaslatát az 1848. évi törvények szellemében előhaladólag, azaz, az átalános választó­jogot az adófizetés és had­viselés kötelezettségére alapítsa. Egy körülményre kérem még önök figyelmét, tisztelt választók. A lefolyt országgyűlés alatt gyak­ran hallottuk azon panaszt, hogy a többség nem tartatik kellő tiszteletben. Ezen panasz, a­mennyi­ben a többség határozatainak törvényes erejét soha senki kétségbe nem vonta, nincs helyén, de ha a többség megalakulásának módjára nézve némileg alapos, a felelősség nem az ellenzéket, hanem a minisztériumot és a többség vezérférfiait illeti. Ren­den van, hogy parlamenti kormányforma alatt a többség tekintélye kifogáson felül álljon. De ha a többség megalkotásában visszaélésnek és indisere­­tiónak volt része, ily ingrediensek mellett tisztelet és tekintélynek csorbulni kell. Visszaélés az, hogy kormánytól függő, s az ország által más nemű mun­­áért jutalmazást vevő hivatalbeliek képviselő állást vállalhatnak; indiseretio az, hogy a közönség min­den rétegeiben, magának a többségnek soraiban is sokszor hallható éles megjegyzések szerint, a kép­viselői állással üzérkedés folytattatik. Az alsó bíróságok választásának a nemzet­től elvételét azon érvvel indokolták, hogy részre­hajlatlan bírákat választás útján nyerni nem le­hetne ; de legyen ez így vagy nem, arról legyünk, meggyőződve,, hogy addig míg az ország képvise­lőházában szigorúbb elvek levegője uralkodni nem fog, egészséges közerkölcsöt hiában fogunk keresni az ország bármely spberájában. Ha e mé­tely meg nem szüntettetik, ha ama visszaélésnek a kormány maga véget nem vet, a többség tekin­télye és tiszteletének hiánya ellen a panasz meg fog újulni. Elveim és nézeteim ez őszinte nyilvánítását, fogadják szívesen tisztelt bűntársaim, mint szám­adást arról, miért tartottam lelkiismereti köteles­ségemnek szavazatommal az ellenzéket támogatni Ha elveim önök hazafi jóváhagyásával találkoz­nak, mint találkoztak a múlt országgyűlés előtt, úgy legyen szabad reménylenem, hogy nagyrabe­­csült bizodalmunkkal ezúttal is szerencséltetni, s a jövő országgyűlésre képviselőjüknek megválasz­tani fognak.“ Nagy-Szalonta, május 27. Szomorú eseményt kell regiszt­álnom. Teg­nap tartotta Nagyszalontán Csutak Kálmán jobb­oldali jelölt programmbeszédét, s ugyanez alka­lommal egy verekedés fejlődött ki, melynek fáj­dalom egy ember élete lett áldozata. Az ilyen szomorú eseményt bizonyára pártkülönbség nélkül őszintén fájlalja minden becsületes honfi, mindenki követeli, hogy a büntető igazságszolgáltatás sújtsa azt, a­kit az érdektelen vizsgálat bűnösnek fog feltüntetni. Én a legnagyobb tárgyilagossággal fogok igyekezni megismertetni annyit a mennyi egyelőre is kétségtelenül való. Csutak Kálmán N.-Váradról többek társaságá­ban épen akkor érkezett Nagy-Szalontára, midőn az isteni tisztelet befejeztével a templom előtt a nagy néptömeg a szokásos közigazgatási hirdeté­seket hallgatta. A menet egyenesen ezen néptö­meg felé hajtott, de a Csutak Kálmán kíséretéből egy lovas egyén (mint állíttatik szándékosan) egyet a Simonyi Lajos párthívei közül elgázolt, mire az indulatba jött tömeg a lovast lováról le­rántotta, ki e közben kissé meg is sebesíttetett. A két pártbeliek összetalálkozása, s ezen össze­­koc­c­anás okozta igerültség lehetlenné tette, hogy Csutak Kálmán programmbeszédét a templom előtti téren mondja el, miért is ő és pártja egy az elfogadásra előre kijelölt magánházhoz mentek, hol a programmbeszéd akadálytalanul lett felol­vasva. A Simonyi pártbeliek saját helyiségökre értekezletre vonultak vissza. A fentebbi programmbeszéd és értekezlet után mindkét párthoz tartozók a nálunk szokásos körmenetet tartották meg. E körmenetek példás rendben tartottak. A két párt találkozott, min­­denik éltette saját jelöltjét, s szép rendben tovább haladott. A Simonyi-párt körülbelül 800 hely­beli szavazó polgárból állott, a Csutak-párt az egész választókerületből szekeren behozott, leg­nagyobb részt nem szavazókat tartalmazott, és mégis a szalontai Simonyi párt (melyhez a kerü­let többi távollevő választóinak nagy többsége is csatlakozik) jóval felülmúlta a Csutak híveket. A körmenet befejezte után mindkét pártbeliek saját, a város különböző részein levő, helyisége­ikre vonultak vissza, s mindenki örvendett, hogy a kedvezőtlen kezdet daczára a rend kifogástala­nul tartatott fen , miben bizonyára kiváló érdeme van a helybeli szolgabiró urnak, mint ezt a jobb­oldaliak is elismerőleg kifejezték. A délutáni órákban — midőn a jó rend megzavarásának még csak eshetősége sem látszott fenforogni, mert a két párt messze távolban kü­lön volt egymástól — a Csutak párthívei közöl nehány gyaraki ember eltávozott a gyülhelyről, s városunknak egy egész mellékutczájára menve itt, közöttök és a mellékutczában lakó nehány szalontai Simonyi pártbeli egyén közt összekoc­czanás támadt, mely tettlegességre fajult. Első­sorban Szemes Péter a veszekedő felek ki­­békítése végett közbe lépett tekintélyes polgár, az összeíró küldöttségnek faluról épen akkor haza jött tagja, jön sérelmezve, s az ennek következtében kifejlődött nagyobb mérvű verekedésnek, gyászos következménye az lett, hogy egy gyaraki ember agyonüttetett, egy másik folytásra töltött pisztoly­­lövés által nem veszélyes, és három más egyén könnyű sértést kapott. A verekedés részleteiről elfogulatlan ember tudósítást nem írhat , mert az egész tény félre­eső helyen történt, s a kezdemé­nyezésre úgy a fejlődésre nézve a legellentétesebb hírek szárnyalnak. Majd a vizsgálat eltisztázza a kérdést. Óhajtjuk, hogy a bűnöst pártkülönbség nélkül érje a büntető igazságszolgáltatás súlya, s különösen a kezdeményezés méltó súlyosító körül­ményül tudassák be Tény azonban az, hogy a verekedés semmi összefüggésben nem volt a szo­kásos körmenetekkel, nem a két párt mint tömeg

Next