Ellenőr, 1872. május (4. évfolyam, 102-125. szám)

1872-05-26 / 122. szám

előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „­­ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes stásis ára 10 k­rajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza .­. szám. Semmit sem töltünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 122 szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A­ lapot illető reclamátiók IL.­é­g­r­á­ti­­ testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendőle. Vasárnap, május 26. 1872 Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri beigtatásáért .... 10 kr. A nyilt­ tér egy petit sora 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 . Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcan 6. sz­á m­. (Légrády testvéreit irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két sas utcza 14. sz. ala intézendők. IV. évfolyam. Roszabbak a jezsuitáknál. A jezsuita név kezd európaszerte ismét gyűlölt lenni. A felvilágosodott értelem, a tiszta érzés mindinkább elfordul e név vi­selőitől , s csak is a butaság s a fanatis­­mus érez irántok melegen. A társadalom­nak , mely őket befogadta, kevés haszon mellett sok kárt okoztak. Egy valamire való ország sem rajong érték napjainkban. Né­metországban most foly le processusa a tár­sadalomnak ellenök. Nem czélunk elbeszélni azon égbekiáltó bűnöket, miket fénykorában elkövetett e rend. Csak egyszerűen jelezni kivánjuk az aggodalmat, mely a jók lelkében ébred — minden oly hit felmerülése alkalmával, — mely a másonnan elutasított jezsuitáknak országunkban szándékolt megtelepedését hozza Én sem vagyok barátjok, s vallom, hogy azon elv, mely őket tetteikben vezérli,­­ „a czél szentesíti az eszközöket“ nem erkölcsi elv; tudom, hogy kevés haszon mellett sok kárt okoztak a magyar társa­dalomban is. De én úgy látom, hogy a magyar társadalmi erkölcsnek van már ha­zánkban annyi megrontója, a­mennyi csak kell; s azt hiszem, hogy a netalán itt megtelepedő német jezsuiták sem működhetnek oly szomorító eredménynyel, oly káros ha­tással, mint azon — itt köztünk levő, s általunk sok évekig tisztelt férfiak, kik nap­jainkban ezen jezsuita elv szerint — a czél szentesíti az eszközöket — kezdenek működ­ni most már rendszeresen. Ezen elv kezd már közöttünk erkölcsi elvvé, summum princípiummá válni . . . pedig hát nagyon kevesen járhattak jezsui­ta collegiumba azon tisztelt urak közül, kik kezdenek készek lenni az elébök kitűzött czélért mindenre. A kormány minden áron fenn akarja magát tartani. A magyar nép zöme nem támogatja őt, sőt elfordulni látszik tőle an­nak a félnek higgadtabb és józanabb része is, mely őt a múlt választások alkalmával még támogatta. A kormány érzi, tudja ezt. Mozgásba hoz tehát minden erőt, megragad minden eszközt, hogy megtartsa helyzetét a nép akaratjának kijátszásával is. — Ha­talmát, erejét titkos védpajzsul tartja a törvényszegés felett . . . pazarul szórja szét kegyét, befolyását a butaságra, a léhaságra s a jellemtelenségre — valamikor csak ezek őt támogatni ígérkeznek. Tudjuk mi jól, hogy a kormányon is emberek ülnek, s hogy kormányt alakítani angyalokból nem lehet soha; s hogy min­den kormánynak lehetnek, sőt lesznek bi­zonyosan hibái, tévedései, gyarlóságai; de nézetünk szerint egy kormánynak félté­kenyen kell őrizni lételének erkölcsi alapját, mely szilárdabb minden más mes­terkélt és mondva csinált alapnál. Ezen er­kölcsi alap nélkül is fen­állhat ugyan egy kormány néhány évekig, de tartósan alig, a nép szivében pedig soha. A czél szentesíti az eszközöket, ezen jezsuita elv kezd, habár a szivek rejtekébe zárva is, iránytű lenni sokaknál, kik pedig nem hallgattak soha jezsuita professorokat. A politikai téren egyre nő azoknak száma, kik elvileg rokonok a jezsuitákkal, s csak is abban különböznek tőlük, hogy nem re­verendában járnak, s nincsen sima képök. A jezsuiták is sok kárt, nagy romlottságot okozhatnak tagadhatatlanul, de mind ez utóbbi, világias ruhában járó s szakált, ba­juszt viselő politikai jezsuitákat veszélye­sebbeknek ismerjük erkölcsi szempontból. A jezsuiták klastromokban lakván, elveiket csak szűk körben terjeszthetik, s csakis azokra terjed ki befolyásuk mérge, kik őket iskoláikban hallgatják, kik tanítványaikká lesznek. Ezen jezsuita collegiumokban meg­kapott mételye is a léleknek többnyire el­pusztul a szabad lég világos körében az élet— e legnagyobb tanító mester, is­kolájában. — Mig ellenben — s ezt tények igazolják — azon irány, mely a politikai téren működő jezsuiták által fejlesztetik, — erkölcsrontó hatásával mindinkább terjed, s mind jobban dúl a népnek eddig tiszta erkölcsén. Nagy urak, kik a népet csak akkor keresik fel, ha lépcsőre van szükségök az emelkedéshez, — felületes emberek — kik nem igyekeznek behatni a lélek mélyébe, s azt a pár éljent, a mit elébök kiált s utá­­nok ereszt a nép — a valódi érzelem igazi nyilvánulása jeléül veszik — meglehet, nem látják a sebet, melyet eljárásuk üt a nép egészséges lelkén, s nem hiszik, hogy er­­kölcsrontó befolyásuk oly káros hatással van a magyar nép tiszta erkölcsére, — melyet helyre hozni rövid idő alatt teljes lehetet­len, s hosszú évek múlva is csak nehezen lehet. — De mi — kik közvetlenül a nép­pel együtt vagyunk, kik úgy szólván vele élünk — látjuk, érezzük azon káros hatást, melyet erkölcsrontó befolyásukkal megterem­tettek, nem mondjuk, hogy készakarva, de könnyelműségből. Állítsanak a jezsuiták az országban né­hány klastromot, nem féltem a magyar nép erkölcsét ... de ragadtassák a kormány és pártja tovább is azon irányban, melybe so­dortatott az egyedüli kormányképesség fe­löli önhittségének hiú szele által — a nép erkölcse megromol végkép. Jól fegyelmezett hivatalnok-sereg, párt­érdekben működő összeíró bizottságok, az országban szerteszét kóválygó s pénzt nem tudom honnan kapó szemtelen kortesek meg annyi médiumok a nép erkölcsének meg­rontására. Azt hiszik önök oda fenn, hogy a nép látva azokat, kiknek dolgozni kellene hiva­taluk körében, ide-oda jönni-menni, testőrö­­kül mintegy a kormánypárti jelölteknek, s hallva őket mint valami sípládát — dics­éreket zengedezni a kormánypárti jelöltek gyarlóságairól — nem látja be, hogy a kor­teskedés a hivatalnokok részéről csakis a közügyek rovására történhetik. Az összeíró bizottságok jogtalan eljá­rása is elkeserítő a népre s igy káros annak erkölcseire. Mikor az összeíró bizottság Pált beírja, Pétert a­ki épen oly minőségű, el­utasítja, mikor A-nak idétlenül kedvez, B.­­nek kegyetlenül utat mutat, mindig egyet szerit a nép erkölcsi érzületének nyakán. E kegyetlen műtétet ők mosolyogva végzik, azzal nem törődnek, ha a népnek fáj is ezen opera­­tió . . . . Nekik csak numerus kell. Minél több számot állíthatnak fel, azt hiszik, annál erősebbek lesznek. Csalódnak. Min­den jogtalanul beírt szám, egy darabot ta­kar el a nép lelkében a törvény iránti tiszteletből, s minden jogtalanul elutasított választó élő hirdetője lesz a keresztre feszí­tett igazságnak. Legkárosabb befolyással van a nép er­­kölcsiségére azon nagymérvű vesztegetés, mely kezd virágozni, mint valami jól kez­dett üzlet ... S már ott vagyunk, hogy nem is szégyenljük kitenni a firmát a bolt fölé. Csak az árát határozza meg valaki magának, s lesz vevője. Ez az erkölcsi romlottság terjed mind jobban ; a piac­ mindig népesebb lesz, ijesz­­tőleg szaporodik az adók és vevők száma. Ez üzletet a kormány kezdte meg, talán nem öntudatosan, de megkezdte. Megkezdte pedig akkor, mikor korteseit hivatalokba rakta. E sorok írója talán soha, a jelen kormány alatt bizonyosan nem fog semmi­nemű hivatalért esedezni, s igy nem irigy­ség, nem a mellőztetés keserű érzete szól belőlem, de az igaz meggyőződés egyszerű szavai jönnek ajkamra, midőn azt mondom, hogy Magyarországon a butaság, a könnyel­műség, s az élhetetlenség előtt rakottabb asztal nem volt terítve soha. Tanfelügyelők lettek oly emberek, kiknek fogalmuk sincs a nevelésről, bírókká neveztettek oly egyé­nek, kik nagyon gyarló itélőtehetséggel let­tek megáldva, korona-uradalmi jószágok kezelése bízatott oly emberekre, kik a ma­gok ősi jószágát elgazdálkodták végkép, több­nyire protectió útján, s a corifeusok mel­lett tett szolgálatok megjutalmazása fejé­ben. A capite foetit piscis ... Ez a sze­rencsétlen rendszer azután megy az utolsó hivatalszolga kinevezéséig . . . még annak is kellett valami érdemet szerezni a párt előtt, legalább egy nagyot hazudni előbbi balpárti gazdája ellen. Mi lesz ebből utoljára ? Az, hogy a hi­­talra készülő fiatal­ember nem tanul, mert tudja, hogy képesség nélkül is kap hivatalt, ha az uralkodó párt irányában érdemei lesznek. A magyar úr folytatja tovább is egész könnyelműséggel jószága elgazdálko­­dását, mert tudja, hogy vannak terjedel­mes koronás uradalmak, hol meghúzhatja magát öreg napjaira valamely tiszttartói lak vagy prefectura tágas szobáiban . . . Az egyszerű földmives, az eszem-iszom napo­kat megkedveli, elszokik a munkától, s épen oly sóvárogva várja a választás megújulá­sát, mint eddig az aratás és szüret idejét. Szóval azon irány, melyben kezd ha­ladni társadalmunk, annyira tévesztett, hogy az csak a romlottság örvénye felé visz bennünket. Jó lesz elejét venni a bajnak, míg idő van . . . Meg kell szüntetni az erkölcs­rontó vesztegetést, mely akárki által űzetik, egyformán ítélendő. Boros hordókon jutni el az országházi szószékbe, szégyenítő lehet bárkire. Bizonyos összeg mellett — rá­adás gyanánt kelni el, nem valami di­csőség . . . Ne féljünk a jezsuitáktól, nem sok ron­tani valót találnak azok társadalmi életünk­ben, ha ezen irányban haladunk továbbra is, melyen elindultunk. Ha ,,az ország talp Apróságok. C­z e­gy­­ódén szó sem lehet más mint B­o­­bory Károly megválasztásáról. Fellépett ott ugyan egy másik Károly is, t. i. Földváry Károly, a­ki rendkívül vitéz ezredes volt 1848—9-ben, s a magyar szabadságharcz történetében hősi nevet vívott ki magának, hanem hát olyan most, 1872-ben, apol­­­i­t­i­k­á­j­a, hogy semmiképen sem kell a derék czeglédieknek. Aztán meglehet az is, hogy ezek az elvhű polgárok olvasták azt a procla­­m­a­t­i­ó­t is, melyet Földváry Károly ezredes ur, mint az olaszországi magyar légió parancsnoka adott ki, Kossuth dicsőí­tésére, s némely más egyének nemdicsőítésére — ha jól emlékszem —A­n­c­o­n­á­b­a­n, 1866-ban, s nem bírják összeilleszteni a­z­t a proclamatiót Földváry Károly úr mostani kiáltvá­nyával Mondok én valamit. Ha a kormánypárt valóban érzi azt, a­mit lapjai elmondottak Föld­váry Károly úr jobboldali szereplésének jelentőségére nézve ,akkor a kormá­ny­­párt központi bizottmányának köte­lessége volna egy olyan kerületben léptetni őt fel, hol számíthat megválasztatására. Hiszen Czegléden csak bukását biztosítja, mert ott a jobboldal olyan gyenge lábon áll, hogy tán nincs is. Miért nem tűzik ki jelöltségét valame­lyik erdélyi városkában ? Hiszen azon minisz­teri fogalmazók, titkárok, s más ilyen hivatalnokok közül, kiket oda küldözgetnek az „önálló“ képviselőség elfogadására, tán csak megtarthatnának itt egyet, dolga mellett, hogy jusson hely Földváry Károlynak is, ha már csakugyan törvényhozó akar lenni. Hanem persze az csak szóba kerül, ha lapjaik ma­gasztalják és ajánlgatják Czeglédnek, hol bukása kétségtelen, de t­e­n­ni é­r­e­t­te valamit, vagyis oda adni neki a rendelkezésükre álló erdélyi jobboldaliak valamelyik engedelmes kerüle­tét, hol győzelme bizonyos lenne, az már több volna, mint puszta frázis, az már volna v­alami. Hja, de mikor ez a valami a Lukácsok, Bró­­dyk, Molnárok s az ejusdem farinae tekin­télyeknek kell. Ki tehet róla, hogy Földváry Károly ur csak a legvitézebb ezredessé­­gi­g vitte 1848—49-ben s nem érte el a ministe­­rialis fogalmazóság magaslatát? Még csak egyre figyelmeztetem azon jobb­oldali lapokat, melyek nagy hűhót csapnak Föld­váry Károly fellépése mellett Czegléden, hol B­o­b­o­r­y megválasztatása bizony­o­s. Tudok én egy helyet, melyhez Földváry Károly­nak joga van s a­melyet hogy elfoglaljon, egye­nesen és csupán csak a ministeriumtól függ. Ez a hely nem az országházi képviseletben, ha­­nem a honvédség főtiszti körében van. Mért nincs még kinevezve Földváry Károly az uj honvédség ezredesei közé is? Miért e mellőztetés egy olyan régi katona irányá­ban, ki még 1848—49 ben, a csaták idejében a hősök közt is kitűnt, s ezenkívül most már a jobboldal buzgó hívei közé is felcsapott. Az ilyene­kben van a hálátlanság, drága kor­mánypárti lapok, hanem az ilyenekre persze em­lékeztetni kell önöket, hogy elhallgassák to­vábbra is. Annyi bizonyos, hogy Czegléd nem lesz oka, ha Földváry Károly ezredes urat nem nevezik ki az ú­j honvédség főtiszti karához ezu­tán sem. Czegléd csak annak lesz oka, hogy Föld­váry Károly jobboldali képviselőjelölt nem vá­­lasztatik meg képviselőnek az elvhű B o b o r y ellenében.* A kecskeméti hangulatról kezeskedik egy nóta, melynek vége megmondja az igazat kö­vetkezőleg: Tizenhárom deákpárti, Léptetett fel meg a raámi, A te neved tudjuk Szeles Az is maradsz te kotnyeles. Éljen Kiss Miklós!­­ A pesti lipótvárosi Deákpárt elnöke Vécsey Sándor kérve kéri a lipótvárosi választókerület polgárait, hogy választójegyeiket haladéktalanul átvegyék, annál inkább, úgymond, mert a most váltott választó­jegyek három évig érvényesek. Ezzel az elnök úr, úgy látszik, azt akarja mondani, miszerint könnyen megtörténhetik, hogy az országgyűlés feloszlatta, é s új választások fog­nak elrendeltetni. Ugyancsak Vécsey úr egy körözvényt is bo­csátott közre, melyben a hitelintézetek és más tár­sulatok azon hivatalnokait, kik évi fizetésül leg­alább 840 forintot húznak, a pestvárosi központi választási bizottmány azon határozata alapján, mely szerint a választói képesség ezen uraknál a szellemi tőke után elismertetik, figyelmezteti, hogy jegyeiket kivegyék. Ha csakugyan így áll a dolog, hogy azon uraknál, kik 840 frtot húznak, a szellemi tőke után elismertetik a választási jog, akkor mikép egyeztethető az össze azon eljárással, melyet az összeíró bizottságok követnek ? Tudomásunk van róla, hogy ellenzéki emberek, kik 840 forintot meghaladó fizetést húznak, és azt ki is mutatják, visszautasítottak, míg mások — a Deákpárthoz tartozó egyének — ugyanazon az alapon választó jegyeket kaptak, vagy a szellemi tőke után csak jobboldaliaknál ismertetik el a választói képesség, de a baloldaliaknál nem ? Valóban megdöbben az ember, látva azt a tömérdek igazságtalanságot és megbotránkoztató részrehajlást, melyet az összeíró bizottságok eljárása naponként feltüntet. A választások előtt. a Pest város központi bizottmá­nya ma esti 7 órakor gyűlést tartott a városház tanácstermében. Elnök Havas Ignácz körülmé­nyes jelentésében előadja, hogy mindeddig a vá­ros öt választókerületében 7662 választó­polgár íratta be magát; bejelenti egyszersmind Sztupa György bizottmányi tagnak lemondását. Ezután a következő javaslatokat terjeszti elő: Azon kérdést illetőleg, hogy mikép végeztessék be f. hó 28-án, mint az összeírás utolsó napján a conscriptió, azt ajánlja, hogy a beiratkozni kívánók, legyenek bármily számban esti 6 óráig bocsáttassanak a terembe, de azontúl nem. Ugyanazon eljárás volt gyakorlatban 1869-ben is. — Az összeírás ered­ménye, illetőleg a jegyzőkönyvek négy napig, vagyis f. hó 2- től jun 1-ig bezárólag, naponkint 9 —12 ig s d. u. 3-tól 6-ig lesznek közszemlére kitéve. Fölkér továbbá néhány bizottsági tagot, hogy a közszemlét ellenőriznék, nehogy valaki — bármely szándékból is — a jegyzőkönyveket vál­toztassa. A felszólamlási idő meghatározása igen élénk vitát idézett elő, míg végre is oda történt az egyezkedés, hogy az jun. 2-tól jún. 6-ig bezárólag tartson. Ezen javaslat mint legczélszerűbb közhe­lyesléssel fogadtatott. — A reclamatiók átvételére az összeírást ellenőrző bizottsági tagok kérettek föl. — A választás napja a mai bizottsági ülés­ben még nem határoztatott meg. — Ülés vége 8 órakor. * — Az összeírás eredménye ma dél­után 6 órakor a főváros öt kerületében a követ­kező volt: belvárosban 1073, Lipótvárosban 956, Józsefvárosban 1081, Terézvárosban 3050, Ferencz­­városban 1002. % — A Pester Lloydnak következőket írják Óbudá­ról. Az igazi deákpártiak itt igen kellemetlen helyzetben vannak. Harkányi kinyilatkoztatta, hogy nem fog többé fellépni. Sajnálattal látták őt távozni, s megvárták, hogy helyébe a deákpárti elvek más híve fog törekedni a kerület képvise­lésére. És mi történt? Apponyi Albert gróf meg­hívta a kerület „katholikusait”, programmbeszé­­dének meghallgatására. Már ez is hideg zuhany­ként hatott és eltűnt minden kétely a grófnak érzülete felől, midőn papok vezetése és a kettős kereszt védelme alatt látták őt bevonulni. Nem is árult az uj jelölt zsákban mac­skát; dicséretes őszinteséggel tudtul adta, hogy ellensége a place­­tumnak, közös iskoláknak, polgári házasságnak és a liberálisok által követelt egyéb intézményeknek. A szent­endrei deákpártiak nem mennek oly mesz­­sze mint Gyulai Pál, ki kész bárkire rászavazni, ha hive az 1867-es XII. tezikknek. Minthogy Apponyira nem akarnak szavazni, nehogy liberá­lis elveiket tagadják meg, Ivánkára meg közjogi álláspontjánál fogva nem szavazhatnak, legszebb politikai joguknak nem fogják hasznát vehetni. Levelező szerint a legnagyobb baj az, hogy a nagy bajjal organizált óbudai deákpárt feloszlásá­nak megy elébe, mert tagjai közül sokan el van­nak határozva válság peretében Ivánkára sza­vazni. *■ Horn Ede pozsonyi választóihoz intézett be­szédéből közöljük a következőket: Mindenek előtt elnézést kér a gyülekezettől, hogy Jókai Mór gyöngélkedés és más tekintetek­nél fogva meg nem tarthatván e napon, mint előre meg volt állapitva, programmbeszédét, a kilátásba helyezett magas szellemi élvezetek helyett, szónok egyszerű házi kosztjával kell beérniük pünkösd vasárnapján, mely annál egyszerűbb leend, mivel a pozsonyi balpárt bizottsága épen e pillanatban szükségesnek tartván a választók élénkebb felvil­­lanyozását, rögtönözve szólította őt fel programmbe­­szédének megtartására. E tetszéssel fogadott bevezetés után ha nem is alaptalannak, de mindenesetre túlzottnak mondja szónok a bizottság aggodalmait, mert egy alkot­mányos állam öntudatos polgárai, minőknek ő a pozsonyiakat ismeri, felingerülhetnek, elkeseredhet­nek a tapasztalt igaztalanságok felett, de semmi­esetre sem hangoltathatnak le annyira, hogy bárki által is megraboltatni engedjék magukat legszebb polgári joguk gyakorlásától. (Éljenzés.) S ha sike­rül is az összeíró bizottságnak a balpárt sorait pártoskodás által megritkítani, a baloldal érdeke végérvényesen alig szenvedhet ez­által, sőt épen ezen személyeskedés és önkénykedés oda ösztönzi a balpártot, hogy­ megkettőzött erőfeszítéssel pó­tolja a csekélyebb szám­ot s biztosítsa minden áron az ellenzék diadalát. (Éljenzés.) Szónok áttér ezután a jövő országgyűlés felada­tának fejtegetésére s úgy látja, hogy ez országgyű­lés teendőit a király már 1869 ápr. 24.ki trón­beszédében elősorolta ; mert bár szomorú, de megczáfolhatlan tény, miszerint az akkor mondott trónbeszéd csekély módosítással és törléssel a jövő országgyűlés megnyitásakor is elmondható. Az akkor felsorolt számos feladatból alig oldatott meg valami s a múlt országgyűlés ezen meddősége leginkább azon rendszertelenségnek tulajdonítható, melyet a kormány a­­javaslatok beterjesztése kö­rül elárult, tulajdonítható továbbá azon ügyefo­­gyottságnak, melynek következtében a beterjesz­tett­­javaslatok nagyobb része is használható­ volt, mint pl. a választási­­javaslat, mely számo­sokat fosztott volna meg választási joguktól. És itt kijelenti szónok, hogy ha a jövő országgyű­lésnek tagja lehet, újabban is ki fog kelni ezen­­javaslat ellen s követelni fogja, hogy minden nagykorú, szeplőtlen életű és független állampol­gár választási joggal ruháztassék fel, s a census végleg mellőztessék, mert a­ki ezt elfogadja, el kell fogadnia következetesen a virilis intézményt is (Éljenzés). Igaz ugyan, hogy némelyek úgy magyaráz­zák a dolgot, hogy csak az, aki az állam terhei­ben részesül, szólhat egyszersmind annak ügyei­be,­­ így azonban is veti ellen szónok, az adóská­­lával a szavazati jognak is emelkednie kellene, s a­ki adót fizet, több szavazattal is kellene bírnia (­Derültség. Éljenzés!) De különben van-e nyomasztóbb teher, mint a véradó, mint az ujon­­czozás ?‘Ennek pedig alá kell magát vetni minden nagykorúnak, legyen bár szegény avagy gazdag, és ily teher után méltán megilleti őket a megfe­lelő jog. (Harsány éljenzés és taps). De továbbá, van-e ember, a­ki ne fizetne államadót ? Ott van a házbér, melynek egy harmada a házi úr utján házadó fejében az állampénztárba folyik, ezenkí­vül a hús, bor, kenyér, só, fa után nagy összeg jut szintén az állampénztárakba (Hosszantartó él­jenzés). — Vannak, úgymond szónok, kik a sza­vazati jog kiterjesztése ellenében Francziaország példájára hivatkoznak, hol e rendszer végromlást hozott az országra. De­ miért nem hivatkoznak ezen urak a Svájczra, Észak-Amerikára, Olaszor­szágra és Németországra, hol e jog részint egész kiterjedésében, részint bő kiszélesítésben áldásdú­­san működik? Nem, Francziaországot n­em a po­litikai jogok kiszélesítése, de a császári corrup­­tió s a nép tudatlansága döntötte veszélybe! (Él­jenzés.) Majd áttérve a­ trónbeszédben sü­tü­n­ck hangoztatott felsőházi reformra, szelv­k a mi főrendiházunk fennállását égbekiáltó­nak nevezi, a midőn saját csekélységé­­t képvi­selő 12—15 egyén 15 millió magyar állampolgár 400 képviselőjének a szabadság és haladás érde­kében hozott legfontosabb határozatait is feltar­tóztathatja, mint történt a telepítvényesekre, a vadászatra, a hirlapkautióra stb. vonatkozó törvé­nyekkel. Ily állapot épen nem lehet alkotmányos és meg nem egyeztethető a népképviselettel. Azt mondják, hogy a felsőház elkerülhetle­­nül szükséges, hogy mérséklő, fékező elemül szol­gáljon az alsóház netaláni elhamarkodása ellen. Itt elfeledik azonban, hogy az alsóház összealko­­tása és szervezése már magában elegendő biztosí­tékot nyújt minden elhamarkodás ellen; ha pl. mint a magyar országgyűlésen történik, minden tvjavaslat először a kilencz osztályban, aztán a közp.­bizottságban megvizsgáltatik, majd a ház­ban átalános és részletes vitán megy keresztül, hogy aztán még egy újabb olvasás alá kerüljön, Így valóban minden konzervatív elemnek, minden aggodalomnak kellő alkalom van nyújtva arra, hogy magát érvényesítse. Továbbá egyes rohamos pillanatokban, midőn talán fékre volna szükség az állítólagos fékezők sohasem töltik be szabato­san feladatukat, s ők az elsők, a­kik tovább állanak. (Derültség.) Szónok tehát nyíltan bevallja, hogy ő nem bánná, ha a felsőház reformja annak végleges eltörlésére vezetne, s ha így a múzeum termei eredeti rendeltetéseknek adathatnának át, kettős nyereség éretnék el (Derültség.) Ha azonban az ország továbbra is fenn akarja tartani e luxust, szónok azt óhajtaná, hogy a felsőház magva szin­tén választások útján képződjék , minthogy alkot­mányos államban a törvényhozás minden ténye­zőjének első­sorban a nép bizalmából kell ki­emelkednie. A fenebb említett két kérdéssel összefüggés­ben áll egy harmadik, melyet nem említett fel ugyan az 1869-ki trónbeszéd, de a múlt hónapok­ban mégis előkerült az országgyűlésen, s ez az öt évi országgyűlési tartam. Erre nézve felemlíti szónok, hogy már korábban kifejtette miért nem tartja ő ezt összeférhetőnek az újabb kor demokratikus alapelveivel és az alkotmányos állam követelményeivel. Nemm akarja azonban ta­gadni, hogy az országgyűlés nagyobb állandósá­gának tekintetéből jogosult némileg a hosszabb ülésszak követelése, de ezen oly módon lehetne segíteni, mint az Belgiumban és Hollandiában egy félszázad óta a legszebb sikerrel történik, hogy t. i. az országgyűlési ülésszak négy évre szabas­­sék, a kamara azonban fele részben minden má­sodik év végén megujittassék. Szónoknak szán­déka volt ez inditványnyal fellépni, mint tudjuk azonban e törvényjavaslat nem került tárgya­lás alá. Az 1869. trónbeszédben felemlített sajtótör­vény reformról a kormány egészen megfeledkezett s midőn az ellenzék legalább a hirlapkautió el­törlését sürgette, a kormány ennek minden ere­jéből ellene szegült s a főrendiház közreműködé­sével meg is buktatta e törekvést. Szónok meg vallja különben, hogy a hirlapkautió kivételével a mi sajtótörvényünk nem épen rendkívül rosz, s egyetlen hátránya legfeljebb azon ügyetlenség­ben és tapintatlanságban áll, melylyel azt a kor­mány a közelebbi években az u. n. nemzetiségi vezérek ellen alkalmazta, kiket ilymódon márty­­rokká nevelt. (Úgy van!) A kormány elhanyagolta továbbá az 1869. diki trónbeszédben felemlített egyleti és gyüleke­zeti ügyet, es a részvénytársulatokat, az adórefor­mot és az egyensúlyt a budgetben. Mielőtt azonban e két utóbbi tárgyról szó­lana, felemlíti szónok, hogy némely deákpárti or­gánumok és szónokok csaknem felségsértés gya­nánt vetik az ellenzék szemére, hogy ez a nem magyar ajkú nemzetiségek jogos igényeit teljesí­teni iparkodik. Szónok azonban tökéletesen egyet­ért itt Tisza Kálmán azon szavaival, hogy „Ma­gyarország területi épségén belül mindent meg­adunk a nemzetiségnek, azonkívül semmit.“ A­mi már most az adóreform és a pénzügyi helyzet fontos kérdéseit illeti, szónok, úgymond, mindenkor azok közé tartozott a múlt országgyű­lésen, kik leggyakrabban emeltek e tárgyban szót a jövőben is hasonlót ígér tenni. Mily ered­ménytelen volt azonban fáradozásuk s mily szük­séges itt az ellenzék erélyes fellépése és a választók erélyes tiltakozása, arra nézve felemlíti, hogy 1870. végén a deficit 872 millió, 1871. végén 18 millió volt, az 1872. évre megszavaztatott 169 millió bevétel, 232 millió kiadás, a deficit tehát ez évben 63 millióra megy, (Nyugtalanság) tehát évről-évre növekedik, nem is véve figyelembe a számtalan póthitelt, melyhez a kormány időről-időre folya­modik. Az itt felsorolt számok azonban még távol­ról sem fejezik ki pénzügyünk állapotát s ha ezt valóságában ismerni akarjuk, azt kell vizsgálnunk egyrészről, mi a főösszege a rendes és rendkívüli kiadásoknak s mi ezzel szemben a rendes és rend­kívüli bevételek főösszege, és ha így állítjuk ősz­ köve a tiszta erkölcs megvész“ . .. ledőlünk mi minden jezsuita klastromok nélkül is, és rabigába görnyedünk. Demény József: — A főváros polgárságát figyelmez­tetjük, hogy a beh­atások már csak folyó hó 26, 27, és 28-án azaz vasárnap, hétfő­n és kedden eszkö­­zölhetők. Siessenek, a­kik eddig mé­g nem tettek, képviselőválasztási joguk biztosításával, mert az idő már rövid. — A v­a­s m­e­gy­ei baloldali kör folyó évi június 2-án délután 6 órakor Szombathelyen a Szarvas fogadó nagy­termében közgyűlést fog tartani. Melyre különösen a központi választmány ellenzéki tagjait elnöki megbízásból van szeren­csém tisztelettel meghívni. Kell Szombathelyen, 1872. máj. 24. Boda Márton közp. jegyző.

Next