Ellenőr, 1872. május (4. évfolyam, 102-125. szám)
1872-05-26 / 122. szám
előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes stásis ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza .. szám. Semmit sem töltünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 122 szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók IL.égráti testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendőle. Vasárnap, május 26. 1872 Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri beigtatásáért .... 10 kr. A nyilt tér egy petit sora 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 . Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcan 6. szá m. (Légrády testvéreit irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két sas utcza 14. sz. ala intézendők. IV. évfolyam. Roszabbak a jezsuitáknál. A jezsuita név kezd európaszerte ismét gyűlölt lenni. A felvilágosodott értelem, a tiszta érzés mindinkább elfordul e név viselőitől , s csak is a butaság s a fanatismus érez irántok melegen. A társadalomnak , mely őket befogadta, kevés haszon mellett sok kárt okoztak. Egy valamire való ország sem rajong érték napjainkban. Németországban most foly le processusa a társadalomnak ellenök. Nem czélunk elbeszélni azon égbekiáltó bűnöket, miket fénykorában elkövetett e rend. Csak egyszerűen jelezni kivánjuk az aggodalmat, mely a jók lelkében ébred — minden oly hit felmerülése alkalmával, — mely a másonnan elutasított jezsuitáknak országunkban szándékolt megtelepedését hozza Én sem vagyok barátjok, s vallom, hogy azon elv, mely őket tetteikben vezérli, „a czél szentesíti az eszközöket“ nem erkölcsi elv; tudom, hogy kevés haszon mellett sok kárt okoztak a magyar társadalomban is. De én úgy látom, hogy a magyar társadalmi erkölcsnek van már hazánkban annyi megrontója, amennyi csak kell; s azt hiszem, hogy a netalán itt megtelepedő német jezsuiták sem működhetnek oly szomorító eredménynyel, oly káros hatással, mint azon — itt köztünk levő, s általunk sok évekig tisztelt férfiak, kik napjainkban ezen jezsuita elv szerint — a czél szentesíti az eszközöket — kezdenek működni most már rendszeresen. Ezen elv kezd már közöttünk erkölcsi elvvé, summum princípiummá válni . . . pedig hát nagyon kevesen járhattak jezsuita collegiumba azon tisztelt urak közül, kik kezdenek készek lenni az elébök kitűzött czélért mindenre. A kormány minden áron fenn akarja magát tartani. A magyar nép zöme nem támogatja őt, sőt elfordulni látszik tőle annak a félnek higgadtabb és józanabb része is, mely őt a múlt választások alkalmával még támogatta. A kormány érzi, tudja ezt. Mozgásba hoz tehát minden erőt, megragad minden eszközt, hogy megtartsa helyzetét a nép akaratjának kijátszásával is. — Hatalmát, erejét titkos védpajzsul tartja a törvényszegés felett . . . pazarul szórja szét kegyét, befolyását a butaságra, a léhaságra s a jellemtelenségre — valamikor csak ezek őt támogatni ígérkeznek. Tudjuk mi jól, hogy a kormányon is emberek ülnek, s hogy kormányt alakítani angyalokból nem lehet soha; s hogy minden kormánynak lehetnek, sőt lesznek bizonyosan hibái, tévedései, gyarlóságai; de nézetünk szerint egy kormánynak féltékenyen kell őrizni lételének erkölcsi alapját, mely szilárdabb minden más mesterkélt és mondva csinált alapnál. Ezen erkölcsi alap nélkül is fenállhat ugyan egy kormány néhány évekig, de tartósan alig, a nép szivében pedig soha. A czél szentesíti az eszközöket, ezen jezsuita elv kezd, habár a szivek rejtekébe zárva is, iránytű lenni sokaknál, kik pedig nem hallgattak soha jezsuita professorokat. A politikai téren egyre nő azoknak száma, kik elvileg rokonok a jezsuitákkal, s csak is abban különböznek tőlük, hogy nem reverendában járnak, s nincsen sima képök. A jezsuiták is sok kárt, nagy romlottságot okozhatnak tagadhatatlanul, de mind ez utóbbi, világias ruhában járó s szakált, bajuszt viselő politikai jezsuitákat veszélyesebbeknek ismerjük erkölcsi szempontból. A jezsuiták klastromokban lakván, elveiket csak szűk körben terjeszthetik, s csakis azokra terjed ki befolyásuk mérge, kik őket iskoláikban hallgatják, kik tanítványaikká lesznek. Ezen jezsuita collegiumokban megkapott mételye is a léleknek többnyire elpusztul a szabad lég világos körében az élet— e legnagyobb tanító mester, iskolájában. — Mig ellenben — s ezt tények igazolják — azon irány, mely a politikai téren működő jezsuiták által fejlesztetik, — erkölcsrontó hatásával mindinkább terjed, s mind jobban dúl a népnek eddig tiszta erkölcsén. Nagy urak, kik a népet csak akkor keresik fel, ha lépcsőre van szükségök az emelkedéshez, — felületes emberek — kik nem igyekeznek behatni a lélek mélyébe, s azt a pár éljent, a mit elébök kiált s utánok ereszt a nép — a valódi érzelem igazi nyilvánulása jeléül veszik — meglehet, nem látják a sebet, melyet eljárásuk üt a nép egészséges lelkén, s nem hiszik, hogy erkölcsrontó befolyásuk oly káros hatással van a magyar nép tiszta erkölcsére, — melyet helyre hozni rövid idő alatt teljes lehetetlen, s hosszú évek múlva is csak nehezen lehet. — De mi — kik közvetlenül a néppel együtt vagyunk, kik úgy szólván vele élünk — látjuk, érezzük azon káros hatást, melyet erkölcsrontó befolyásukkal megteremtettek, nem mondjuk, hogy készakarva, de könnyelműségből. Állítsanak a jezsuiták az országban néhány klastromot, nem féltem a magyar nép erkölcsét ... de ragadtassák a kormány és pártja tovább is azon irányban, melybe sodortatott az egyedüli kormányképesség felöli önhittségének hiú szele által — a nép erkölcse megromol végkép. Jól fegyelmezett hivatalnok-sereg, pártérdekben működő összeíró bizottságok, az országban szerteszét kóválygó s pénzt nem tudom honnan kapó szemtelen kortesek meg annyi médiumok a nép erkölcsének megrontására. Azt hiszik önök oda fenn, hogy a nép látva azokat, kiknek dolgozni kellene hivataluk körében, ide-oda jönni-menni, testőrökül mintegy a kormánypárti jelölteknek, s hallva őket mint valami sípládát — dicséreket zengedezni a kormánypárti jelöltek gyarlóságairól — nem látja be, hogy a korteskedés a hivatalnokok részéről csakis a közügyek rovására történhetik. Az összeíró bizottságok jogtalan eljárása is elkeserítő a népre s igy káros annak erkölcseire. Mikor az összeíró bizottság Pált beírja, Pétert aki épen oly minőségű, elutasítja, mikor A-nak idétlenül kedvez, B.nek kegyetlenül utat mutat, mindig egyet szerit a nép erkölcsi érzületének nyakán. E kegyetlen műtétet ők mosolyogva végzik, azzal nem törődnek, ha a népnek fáj is ezen operatió . . . . Nekik csak numerus kell. Minél több számot állíthatnak fel, azt hiszik, annál erősebbek lesznek. Csalódnak. Minden jogtalanul beírt szám, egy darabot takar el a nép lelkében a törvény iránti tiszteletből, s minden jogtalanul elutasított választó élő hirdetője lesz a keresztre feszített igazságnak. Legkárosabb befolyással van a nép erkölcsiségére azon nagymérvű vesztegetés, mely kezd virágozni, mint valami jól kezdett üzlet ... S már ott vagyunk, hogy nem is szégyenljük kitenni a firmát a bolt fölé. Csak az árát határozza meg valaki magának, s lesz vevője. Ez az erkölcsi romlottság terjed mind jobban ; a piac mindig népesebb lesz, ijesztőleg szaporodik az adók és vevők száma. Ez üzletet a kormány kezdte meg, talán nem öntudatosan, de megkezdte. Megkezdte pedig akkor, mikor korteseit hivatalokba rakta. E sorok írója talán soha, a jelen kormány alatt bizonyosan nem fog semminemű hivatalért esedezni, s igy nem irigység, nem a mellőztetés keserű érzete szól belőlem, de az igaz meggyőződés egyszerű szavai jönnek ajkamra, midőn azt mondom, hogy Magyarországon a butaság, a könnyelműség, s az élhetetlenség előtt rakottabb asztal nem volt terítve soha. Tanfelügyelők lettek oly emberek, kiknek fogalmuk sincs a nevelésről, bírókká neveztettek oly egyének, kik nagyon gyarló itélőtehetséggel lettek megáldva, korona-uradalmi jószágok kezelése bízatott oly emberekre, kik a magok ősi jószágát elgazdálkodták végkép, többnyire protectió útján, s a corifeusok mellett tett szolgálatok megjutalmazása fejében. A capite foetit piscis ... Ez a szerencsétlen rendszer azután megy az utolsó hivatalszolga kinevezéséig . . . még annak is kellett valami érdemet szerezni a párt előtt, legalább egy nagyot hazudni előbbi balpárti gazdája ellen. Mi lesz ebből utoljára ? Az, hogy a hitalra készülő fiatalember nem tanul, mert tudja, hogy képesség nélkül is kap hivatalt, ha az uralkodó párt irányában érdemei lesznek. A magyar úr folytatja tovább is egész könnyelműséggel jószága elgazdálkodását, mert tudja, hogy vannak terjedelmes koronás uradalmak, hol meghúzhatja magát öreg napjaira valamely tiszttartói lak vagy prefectura tágas szobáiban . . . Az egyszerű földmives, az eszem-iszom napokat megkedveli, elszokik a munkától, s épen oly sóvárogva várja a választás megújulását, mint eddig az aratás és szüret idejét. Szóval azon irány, melyben kezd haladni társadalmunk, annyira tévesztett, hogy az csak a romlottság örvénye felé visz bennünket. Jó lesz elejét venni a bajnak, míg idő van . . . Meg kell szüntetni az erkölcsrontó vesztegetést, mely akárki által űzetik, egyformán ítélendő. Boros hordókon jutni el az országházi szószékbe, szégyenítő lehet bárkire. Bizonyos összeg mellett — ráadás gyanánt kelni el, nem valami dicsőség . . . Ne féljünk a jezsuitáktól, nem sok rontani valót találnak azok társadalmi életünkben, ha ezen irányban haladunk továbbra is, melyen elindultunk. Ha ,,az ország talp Apróságok. Cz egyódén szó sem lehet más mint Bobory Károly megválasztásáról. Fellépett ott ugyan egy másik Károly is, t. i. Földváry Károly, aki rendkívül vitéz ezredes volt 1848—9-ben, s a magyar szabadságharcz történetében hősi nevet vívott ki magának, hanem hát olyan most, 1872-ben, apolitikája, hogy semmiképen sem kell a derék czeglédieknek. Aztán meglehet az is, hogy ezek az elvhű polgárok olvasták azt a proclamatiót is, melyet Földváry Károly ezredes ur, mint az olaszországi magyar légió parancsnoka adott ki, Kossuth dicsőítésére, s némely más egyének nemdicsőítésére — ha jól emlékszem —Anconában, 1866-ban, s nem bírják összeilleszteni azt a proclamatiót Földváry Károly úr mostani kiáltványával Mondok én valamit. Ha a kormánypárt valóban érzi azt, amit lapjai elmondottak Földváry Károly úr jobboldali szereplésének jelentőségére nézve ,akkor a kormánypárt központi bizottmányának kötelessége volna egy olyan kerületben léptetni őt fel, hol számíthat megválasztatására. Hiszen Czegléden csak bukását biztosítja, mert ott a jobboldal olyan gyenge lábon áll, hogy tán nincs is. Miért nem tűzik ki jelöltségét valamelyik erdélyi városkában ? Hiszen azon miniszteri fogalmazók, titkárok, s más ilyen hivatalnokok közül, kiket oda küldözgetnek az „önálló“ képviselőség elfogadására, tán csak megtarthatnának itt egyet, dolga mellett, hogy jusson hely Földváry Károlynak is, ha már csakugyan törvényhozó akar lenni. Hanem persze az csak szóba kerül, ha lapjaik magasztalják és ajánlgatják Czeglédnek, hol bukása kétségtelen, de tenni érette valamit, vagyis oda adni neki a rendelkezésükre álló erdélyi jobboldaliak valamelyik engedelmes kerületét, hol győzelme bizonyos lenne, az már több volna, mint puszta frázis, az már volna valami. Hja, de mikor ez a valami a Lukácsok, Bródyk, Molnárok s az ejusdem farinae tekintélyeknek kell. Ki tehet róla, hogy Földváry Károly ur csak a legvitézebb ezredességig vitte 1848—49-ben s nem érte el a ministerialis fogalmazóság magaslatát? Még csak egyre figyelmeztetem azon jobboldali lapokat, melyek nagy hűhót csapnak Földváry Károly fellépése mellett Czegléden, hol Bobory megválasztatása bizonyos. Tudok én egy helyet, melyhez Földváry Károlynak joga van s amelyet hogy elfoglaljon, egyenesen és csupán csak a ministeriumtól függ. Ez a hely nem az országházi képviseletben, hanem a honvédség főtiszti körében van. Mért nincs még kinevezve Földváry Károly az uj honvédség ezredesei közé is? Miért e mellőztetés egy olyan régi katona irányában, ki még 1848—49 ben, a csaták idejében a hősök közt is kitűnt, s ezenkívül most már a jobboldal buzgó hívei közé is felcsapott. Az ilyenekben van a hálátlanság, drága kormánypárti lapok, hanem az ilyenekre persze emlékeztetni kell önöket, hogy elhallgassák továbbra is. Annyi bizonyos, hogy Czegléd nem lesz oka, ha Földváry Károly ezredes urat nem nevezik ki az új honvédség főtiszti karához ezután sem. Czegléd csak annak lesz oka, hogy Földváry Károly jobboldali képviselőjelölt nem választatik meg képviselőnek az elvhű B o b o r y ellenében.* A kecskeméti hangulatról kezeskedik egy nóta, melynek vége megmondja az igazat következőleg: Tizenhárom deákpárti, Léptetett fel meg a raámi, A te neved tudjuk Szeles Az is maradsz te kotnyeles. Éljen Kiss Miklós! A pesti lipótvárosi Deákpárt elnöke Vécsey Sándor kérve kéri a lipótvárosi választókerület polgárait, hogy választójegyeiket haladéktalanul átvegyék, annál inkább, úgymond, mert a most váltott választójegyek három évig érvényesek. Ezzel az elnök úr, úgy látszik, azt akarja mondani, miszerint könnyen megtörténhetik, hogy az országgyűlés feloszlatta, é s új választások fognak elrendeltetni. Ugyancsak Vécsey úr egy körözvényt is bocsátott közre, melyben a hitelintézetek és más társulatok azon hivatalnokait, kik évi fizetésül legalább 840 forintot húznak, a pestvárosi központi választási bizottmány azon határozata alapján, mely szerint a választói képesség ezen uraknál a szellemi tőke után elismertetik, figyelmezteti, hogy jegyeiket kivegyék. Ha csakugyan így áll a dolog, hogy azon uraknál, kik 840 frtot húznak, a szellemi tőke után elismertetik a választási jog, akkor mikép egyeztethető az össze azon eljárással, melyet az összeíró bizottságok követnek ? Tudomásunk van róla, hogy ellenzéki emberek, kik 840 forintot meghaladó fizetést húznak, és azt ki is mutatják, visszautasítottak, míg mások — a Deákpárthoz tartozó egyének — ugyanazon az alapon választó jegyeket kaptak, vagy a szellemi tőke után csak jobboldaliaknál ismertetik el a választói képesség, de a baloldaliaknál nem ? Valóban megdöbben az ember, látva azt a tömérdek igazságtalanságot és megbotránkoztató részrehajlást, melyet az összeíró bizottságok eljárása naponként feltüntet. A választások előtt. a Pest város központi bizottmánya ma esti 7 órakor gyűlést tartott a városház tanácstermében. Elnök Havas Ignácz körülményes jelentésében előadja, hogy mindeddig a város öt választókerületében 7662 választópolgár íratta be magát; bejelenti egyszersmind Sztupa György bizottmányi tagnak lemondását. Ezután a következő javaslatokat terjeszti elő: Azon kérdést illetőleg, hogy mikép végeztessék be f. hó 28-án, mint az összeírás utolsó napján a conscriptió, azt ajánlja, hogy a beiratkozni kívánók, legyenek bármily számban esti 6 óráig bocsáttassanak a terembe, de azontúl nem. Ugyanazon eljárás volt gyakorlatban 1869-ben is. — Az összeírás eredménye, illetőleg a jegyzőkönyvek négy napig, vagyis f. hó 2- től jun 1-ig bezárólag, naponkint 9 —12 ig s d. u. 3-tól 6-ig lesznek közszemlére kitéve. Fölkér továbbá néhány bizottsági tagot, hogy a közszemlét ellenőriznék, nehogy valaki — bármely szándékból is — a jegyzőkönyveket változtassa. A felszólamlási idő meghatározása igen élénk vitát idézett elő, míg végre is oda történt az egyezkedés, hogy az jun. 2-tól jún. 6-ig bezárólag tartson. Ezen javaslat mint legczélszerűbb közhelyesléssel fogadtatott. — A reclamatiók átvételére az összeírást ellenőrző bizottsági tagok kérettek föl. — A választás napja a mai bizottsági ülésben még nem határoztatott meg. — Ülés vége 8 órakor. * — Az összeírás eredménye ma délután 6 órakor a főváros öt kerületében a következő volt: belvárosban 1073, Lipótvárosban 956, Józsefvárosban 1081, Terézvárosban 3050, Ferenczvárosban 1002. % — A Pester Lloydnak következőket írják Óbudáról. Az igazi deákpártiak itt igen kellemetlen helyzetben vannak. Harkányi kinyilatkoztatta, hogy nem fog többé fellépni. Sajnálattal látták őt távozni, s megvárták, hogy helyébe a deákpárti elvek más híve fog törekedni a kerület képviselésére. És mi történt? Apponyi Albert gróf meghívta a kerület „katholikusait”, programmbeszédének meghallgatására. Már ez is hideg zuhanyként hatott és eltűnt minden kétely a grófnak érzülete felől, midőn papok vezetése és a kettős kereszt védelme alatt látták őt bevonulni. Nem is árult az uj jelölt zsákban macskát; dicséretes őszinteséggel tudtul adta, hogy ellensége a placetumnak, közös iskoláknak, polgári házasságnak és a liberálisok által követelt egyéb intézményeknek. A szentendrei deákpártiak nem mennek oly meszsze mint Gyulai Pál, ki kész bárkire rászavazni, ha hive az 1867-es XII. tezikknek. Minthogy Apponyira nem akarnak szavazni, nehogy liberális elveiket tagadják meg, Ivánkára meg közjogi álláspontjánál fogva nem szavazhatnak, legszebb politikai joguknak nem fogják hasznát vehetni. Levelező szerint a legnagyobb baj az, hogy a nagy bajjal organizált óbudai deákpárt feloszlásának megy elébe, mert tagjai közül sokan el vannak határozva válság peretében Ivánkára szavazni. *■ Horn Ede pozsonyi választóihoz intézett beszédéből közöljük a következőket: Mindenek előtt elnézést kér a gyülekezettől, hogy Jókai Mór gyöngélkedés és más tekinteteknél fogva meg nem tarthatván e napon, mint előre meg volt állapitva, programmbeszédét, a kilátásba helyezett magas szellemi élvezetek helyett, szónok egyszerű házi kosztjával kell beérniük pünkösd vasárnapján, mely annál egyszerűbb leend, mivel a pozsonyi balpárt bizottsága épen e pillanatban szükségesnek tartván a választók élénkebb felvillanyozását, rögtönözve szólította őt fel programmbeszédének megtartására. E tetszéssel fogadott bevezetés után ha nem is alaptalannak, de mindenesetre túlzottnak mondja szónok a bizottság aggodalmait, mert egy alkotmányos állam öntudatos polgárai, minőknek ő a pozsonyiakat ismeri, felingerülhetnek, elkeseredhetnek a tapasztalt igaztalanságok felett, de semmiesetre sem hangoltathatnak le annyira, hogy bárki által is megraboltatni engedjék magukat legszebb polgári joguk gyakorlásától. (Éljenzés.) S ha sikerül is az összeíró bizottságnak a balpárt sorait pártoskodás által megritkítani, a baloldal érdeke végérvényesen alig szenvedhet ezáltal, sőt épen ezen személyeskedés és önkénykedés oda ösztönzi a balpártot, hogy megkettőzött erőfeszítéssel pótolja a csekélyebb számot s biztosítsa minden áron az ellenzék diadalát. (Éljenzés.) Szónok áttér ezután a jövő országgyűlés feladatának fejtegetésére s úgy látja, hogy ez országgyűlés teendőit a király már 1869 ápr. 24.ki trónbeszédében elősorolta ; mert bár szomorú, de megczáfolhatlan tény, miszerint az akkor mondott trónbeszéd csekély módosítással és törléssel a jövő országgyűlés megnyitásakor is elmondható. Az akkor felsorolt számos feladatból alig oldatott meg valami s a múlt országgyűlés ezen meddősége leginkább azon rendszertelenségnek tulajdonítható, melyet a kormány ajavaslatok beterjesztése körül elárult, tulajdonítható továbbá azon ügyefogyottságnak, melynek következtében a beterjesztettjavaslatok nagyobb része is használható volt, mint pl. a választásijavaslat, mely számosokat fosztott volna meg választási joguktól. És itt kijelenti szónok, hogy ha a jövő országgyűlésnek tagja lehet, újabban is ki fog kelni ezenjavaslat ellen s követelni fogja, hogy minden nagykorú, szeplőtlen életű és független állampolgár választási joggal ruháztassék fel, s a census végleg mellőztessék, mert aki ezt elfogadja, el kell fogadnia következetesen a virilis intézményt is (Éljenzés). Igaz ugyan, hogy némelyek úgy magyarázzák a dolgot, hogy csak az, aki az állam terheiben részesül, szólhat egyszersmind annak ügyeibe, így azonban is veti ellen szónok, az adóskálával a szavazati jognak is emelkednie kellene, s aki adót fizet, több szavazattal is kellene bírnia (Derültség. Éljenzés!) De különben van-e nyomasztóbb teher, mint a véradó, mint az ujonczozás ?‘Ennek pedig alá kell magát vetni minden nagykorúnak, legyen bár szegény avagy gazdag, és ily teher után méltán megilleti őket a megfelelő jog. (Harsány éljenzés és taps). De továbbá, van-e ember, aki ne fizetne államadót ? Ott van a házbér, melynek egy harmada a házi úr utján házadó fejében az állampénztárba folyik, ezenkívül a hús, bor, kenyér, só, fa után nagy összeg jut szintén az állampénztárakba (Hosszantartó éljenzés). — Vannak, úgymond szónok, kik a szavazati jog kiterjesztése ellenében Francziaország példájára hivatkoznak, hol e rendszer végromlást hozott az országra. De miért nem hivatkoznak ezen urak a Svájczra, Észak-Amerikára, Olaszországra és Németországra, hol e jog részint egész kiterjedésében, részint bő kiszélesítésben áldásdúsan működik? Nem, Francziaországot nem a politikai jogok kiszélesítése, de a császári corruptió s a nép tudatlansága döntötte veszélybe! (Éljenzés.) Majd áttérve a trónbeszédben sütünck hangoztatott felsőházi reformra, szelvk a mi főrendiházunk fennállását égbekiáltónak nevezi, a midőn saját csekélységét képviselő 12—15 egyén 15 millió magyar állampolgár 400 képviselőjének a szabadság és haladás érdekében hozott legfontosabb határozatait is feltartóztathatja, mint történt a telepítvényesekre, a vadászatra, a hirlapkautióra stb. vonatkozó törvényekkel. Ily állapot épen nem lehet alkotmányos és meg nem egyeztethető a népképviselettel. Azt mondják, hogy a felsőház elkerülhetlenül szükséges, hogy mérséklő, fékező elemül szolgáljon az alsóház netaláni elhamarkodása ellen. Itt elfeledik azonban, hogy az alsóház összealkotása és szervezése már magában elegendő biztosítékot nyújt minden elhamarkodás ellen; ha pl. mint a magyar országgyűlésen történik, minden tvjavaslat először a kilencz osztályban, aztán a közp.bizottságban megvizsgáltatik, majd a házban átalános és részletes vitán megy keresztül, hogy aztán még egy újabb olvasás alá kerüljön, Így valóban minden konzervatív elemnek, minden aggodalomnak kellő alkalom van nyújtva arra, hogy magát érvényesítse. Továbbá egyes rohamos pillanatokban, midőn talán fékre volna szükség az állítólagos fékezők sohasem töltik be szabatosan feladatukat, s ők az elsők, akik tovább állanak. (Derültség.) Szónok tehát nyíltan bevallja, hogy ő nem bánná, ha a felsőház reformja annak végleges eltörlésére vezetne, s ha így a múzeum termei eredeti rendeltetéseknek adathatnának át, kettős nyereség éretnék el (Derültség.) Ha azonban az ország továbbra is fenn akarja tartani e luxust, szónok azt óhajtaná, hogy a felsőház magva szintén választások útján képződjék , minthogy alkotmányos államban a törvényhozás minden tényezőjének elsősorban a nép bizalmából kell kiemelkednie. A fenebb említett két kérdéssel összefüggésben áll egy harmadik, melyet nem említett fel ugyan az 1869-ki trónbeszéd, de a múlt hónapokban mégis előkerült az országgyűlésen, s ez az öt évi országgyűlési tartam. Erre nézve felemlíti szónok, hogy már korábban kifejtette miért nem tartja ő ezt összeférhetőnek az újabb kor demokratikus alapelveivel és az alkotmányos állam követelményeivel. Nemm akarja azonban tagadni, hogy az országgyűlés nagyobb állandóságának tekintetéből jogosult némileg a hosszabb ülésszak követelése, de ezen oly módon lehetne segíteni, mint az Belgiumban és Hollandiában egy félszázad óta a legszebb sikerrel történik, hogy t. i. az országgyűlési ülésszak négy évre szabassék, a kamara azonban fele részben minden második év végén megujittassék. Szónoknak szándéka volt ez inditványnyal fellépni, mint tudjuk azonban e törvényjavaslat nem került tárgyalás alá. Az 1869. trónbeszédben felemlített sajtótörvény reformról a kormány egészen megfeledkezett s midőn az ellenzék legalább a hirlapkautió eltörlését sürgette, a kormány ennek minden erejéből ellene szegült s a főrendiház közreműködésével meg is buktatta e törekvést. Szónok meg vallja különben, hogy a hirlapkautió kivételével a mi sajtótörvényünk nem épen rendkívül rosz, s egyetlen hátránya legfeljebb azon ügyetlenségben és tapintatlanságban áll, melylyel azt a kormány a közelebbi években az u. n. nemzetiségi vezérek ellen alkalmazta, kiket ilymódon mártyrokká nevelt. (Úgy van!) A kormány elhanyagolta továbbá az 1869. diki trónbeszédben felemlített egyleti és gyülekezeti ügyet, es a részvénytársulatokat, az adóreformot és az egyensúlyt a budgetben. Mielőtt azonban e két utóbbi tárgyról szólana, felemlíti szónok, hogy némely deákpárti orgánumok és szónokok csaknem felségsértés gyanánt vetik az ellenzék szemére, hogy ez a nem magyar ajkú nemzetiségek jogos igényeit teljesíteni iparkodik. Szónok azonban tökéletesen egyetért itt Tisza Kálmán azon szavaival, hogy „Magyarország területi épségén belül mindent megadunk a nemzetiségnek, azonkívül semmit.“ Ami már most az adóreform és a pénzügyi helyzet fontos kérdéseit illeti, szónok, úgymond, mindenkor azok közé tartozott a múlt országgyűlésen, kik leggyakrabban emeltek e tárgyban szót a jövőben is hasonlót ígér tenni. Mily eredménytelen volt azonban fáradozásuk s mily szükséges itt az ellenzék erélyes fellépése és a választók erélyes tiltakozása, arra nézve felemlíti, hogy 1870. végén a deficit 872 millió, 1871. végén 18 millió volt, az 1872. évre megszavaztatott 169 millió bevétel, 232 millió kiadás, a deficit tehát ez évben 63 millióra megy, (Nyugtalanság) tehát évről-évre növekedik, nem is véve figyelembe a számtalan póthitelt, melyhez a kormány időről-időre folyamodik. Az itt felsorolt számok azonban még távolról sem fejezik ki pénzügyünk állapotát s ha ezt valóságában ismerni akarjuk, azt kell vizsgálnunk egyrészről, mi a főösszege a rendes és rendkívüli kiadásoknak s mi ezzel szemben a rendes és rendkívüli bevételek főösszege, és ha így állítjuk ősz köve a tiszta erkölcs megvész“ . .. ledőlünk mi minden jezsuita klastromok nélkül is, és rabigába görnyedünk. Demény József: — A főváros polgárságát figyelmeztetjük, hogy a behatások már csak folyó hó 26, 27, és 28-án azaz vasárnap, hétfőn és kedden eszközölhetők. Siessenek, akik eddig még nem tettek, képviselőválasztási joguk biztosításával, mert az idő már rövid. — A vas megyei baloldali kör folyó évi június 2-án délután 6 órakor Szombathelyen a Szarvas fogadó nagytermében közgyűlést fog tartani. Melyre különösen a központi választmány ellenzéki tagjait elnöki megbízásból van szerencsém tisztelettel meghívni. Kell Szombathelyen, 1872. máj. 24. Boda Márton közp. jegyző.