Ellenőr, 1872. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1872-06-22 / 144. szám

de dicsően küzdött ellenzéknek és jelölt­jei­nek. Még jönni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek nyakán. Tö­bben­ így vetik el a vihar magvait. Gyöngyös, jun. 18. A­hol egyszer a törvénykezési közegek megszűntek a törvény részrehajlatlan végrehajtói lenni, hanem a kormánypártnak a szabad vá­lasztási jogot kigúnyoló,semmi törvényes formákat nem respektáló, hanem a balpártot üldöző és a szabad vélemény elnyomására minden eszközt felhasználó kortesekké alakultak át, ott a té­nyek oly világosan szólnak, miszerint minden commentár feleslegessé vál­t Fris emlékezetben lehetnek a hatvani ese­mények hol a jobbpárt tömegesen rontott a bal­pártra, s verekedést idézett elő. Ezt a bíróságok s jobboldali szellemű elöl­járók behunyt szemmel nézték, sőt a­ vélemény nyilvánításának szabadságát, mely szerint Németh Albert követjelölt pártjával szót sem válthatott, elnyomni maguk törekedtek. Tat­pártban e hó 16-án mindkét párt saját tanyáján mulatott. A csendbiztos Szabó Ignácz egész délután kinn volt, s miután meggyőződött, hogy a balpárt nagy többségben van, és hogy Kovács László ké­pviselőjelöltjüknek biztos kilá­tása van a megbukásra, estefelé befogatott, haza Gyöngyösre ment, ott hagyván pandúrjait, a jobbpárt élén Skultéti István urat. A balpárt a9.lát,.taAvé­'jé nál i11 ji­opárt Ványaiat már meghaladták, a jobbpártiak a kerítésen ke­resztül köveket dobáltak utánuuk és többeket nagyon megsebesítettek.­­ Ezek visszafordulván, mire a pártvezérek az embereket visszatarthatták volna, a reájuk dobott köveket visszahaj­gálták, s lárma támadván, a sürü kőzápor közt kiugor­­ván a jobbpárti tanyáról Galyó József nevezetű Váczról kiszabadult, tulvajság végett odaküldött fegyencz két fiival, és a balpárt zászlaját kezd­vén lépn­i, s tudját széttörni, verekedés fejlődött ki, melynek azonban daczára, hogy csak igen rövid ideig tartott, mert Szabadhegyi urnak a párt nagyobb részét elterelni sikerült, mégis mindkét részről több könnyű sebesülések let­tek következménye. Skultéti úr lóra­ka Gyöngyösre nyargalt, katonaságot hozott, midőn ez azonban megérkezett már a faluban csendes­ség volt, s a katonaság azonnal visszavonult. Valami nagyobbszerü sérülése csak a zászlót tépő G­aly­ónak esett és így bal pártinak, kinek Galyó fiai fejszével vágták be arczát. Ez alkalommal éjjel Szabadhegyi úr istálló-ját is felgyújtották, a gyanú egy pandúrt terhel, dvel mást ottan sem be, sem kimenni nem lát­tak. Jelem­ző mindenesetre, hogy midőn a tüzet észrevették és lárma támadt, csak egye­dül a házi úrnők és nőcselédek lévén otthon, a pandúr belo­vagolt az udvarba, de sem a felszólításra oltani nem sietett, sem az oltásra senkit sem rendelt hanem a felszólító háziasszonynak a szemei közé mosolyogván, szépen lépést ismét kilovagolt. Másnap reggel a kir. ügyész délelőtt, dél­után pedig a kir. aljárásbiró jött ki, de csakis jobboldalak panaszát hallgat­ák meg, s ezen egy oldalú panaszra számos baloldalit elfogattak és vason Gyöngyösre kísértettek. Azóta az üldözés és befogató® szakadatlanul tart, s már mintegy 60 baloldali egyén, köztük több sérült, sőt­­­yanok is, kik a verekedés színü­ iyén jelen sem voltak, elfog­atta­k, s ki sem hallgatva, bebörtönöztettek, tel,­eg­es ki is jelenté a bíróság, miszerint vá­lasztás előtt ki sem fognak bocsájtatni, sőt a pan­dúrok az illetőket felszólítják a jobbpárthoz térni át, mely esetben késznek nyilatkoztak őket el sem fogni . Mint halljuk holnap az orosziakra kerül a sor, és hogy Viski András apezi lakos, azért mert Apczon a Németh Albert zászlóját kitűzte, s ott is pártot teremtett, a hatvani járásbíróságnál már fogva van.­­ Az elfogatások és üldözések szaka­datlanul tartanak : jobboldali egy sincs letartóz­tatva, jóllehet világos, hogy miután egy párt a másik tanyája előtt már elhaladt, nem verekedési szándékkal ment arra, magát pedig megveretni azt hisszük senki sem tartozik. Ez aztán szabad választási jog verekedést idéztetni elő a kisebb­séggel, eztán elfogatni a többségből legalább annyi szavazó­képes polgárt, miszerint a kisebbség több­séggé váljék é­s végre így tartani meg a vá­lasztást, kiereszteni az embereket, egy részét ár­tatlannak nyilvánítván, másokat bizonyíték hiányá­ban mentvén fel, s egy-kettőt pro formáéi is ítél­vén ; ha pedig az efféle következmények nem tetszenek, teszek lemondani az önvédelemről, s magát agyonfittetni. — Az igy választott képvi­selő aztán hiven tolmácsolja választói többségének akaratát. A központi választmány már értesítve, s felkérve a szükséges intézkedések megtételére. Mi lesz az eredmény nem tudjuk, a minisztériumtól,­­ mely ily eszközökkel biztosítja magának a kormányképességet, a­mitsem várhatunk. Ezen vérlázító igazságtalanság az elkeseredést annyira fokozta, miszerint a választókerületben jót állam semmiről sem lehet. Végre sem marad más, mint ismét a passiv resistentia elve és modorának életbeléptetése, s­­ majd ha idők jönnek, midőn a minisztérium a honpolgárok bazafiságára kénytelen appellálni, mert parancsolni nem lesz módjában, majd fele­lünk neki oly gúnyos kaczajjal, mint ő igazságos kérelmeinkre jelenleg felel. Földváry Kálmán. T Á RÓ C­Z A. KLOTILD. - Irta it A It It ALb’nXL. -Második rész. (Folytatás.) Lxir. „Meghalt! meghalt! kiáltá Klotild megré­mülten. Meghalt ! és hogyan halt meg ? — Mari, mondá Vatinel anélkül, hogy felelne nekie, most az enyém vagy. Le akarsz mondani mindenről, állá­sdról, vagyonodról, jó hírnevedről? Akarsz menekülni velem ? Én m­ndezért nem tudok ne­ked egyebet adni, mint szerelmemet és életemet. — De feleljen csak nekem, mondá Klotild. Te­hát igaz, a­mit ön mond, hogy Arthur meghalt? És hogyan történik ez ? Talán megölték ? De mi lelte az ön kezét? Tony, mi baja önnek? Ön meg van sérülve? — Arthur meghalt, viszonzá Vatinel Tony. Mari, engém akarsz-e mostan len­ni ? nekem akarod e adni értedet, mind én neked adtam már régóta az enyémet? . . . akarod? . .­­ De az lehetetlen, ön ámít engemet. Hogyan tudja Ön? — Arthur meghalt, ismétlé még egy­szer Vatinel. Határozz mostan mindkettőnk sorsa fölött. — Fejem el van veszve e pillanatban, nem értek semmit, nem akarok semmit, nem tudok semmit, felesé Klotild, ki nem mert újabb kérdé­seket tenni és aki csak borzalommal fekszett Vatinelre. Engedjen időt eszmélnem, gondolkoz­nom és tudnom. Távozzék, inte itt a nap. Az ég nevére távozzék! én meghalok ! . . .“ Vatinel szomorú és ünnepélyes tekintettel nézte Klotildot s szó nélkül távozott. Klotildot erre elha­gyta az erő s ájultan talál­ták őt ágyában. Midőn magához tért, nem emlékezett semmi másra, mint kellemes és borzasztó dolgok vegyü­­lékének benyomására. Azt hitte, hogy álmodott, oly összefüggést­eler­ek­n­ek találta emlékezeteit, melyek egymás után felébredtek elméjében. A reggelinél mondottak: „Arthur ma vagy holnap megérkezik. Minő szerencse, hogy nem volt útban az ez éjjeli borzasztó zivatarban ! — Nem, nem, mondá Klotild magában, az nem igaz, a zivatar rémített el. Oh ! de Tony, az ő gyön­gédségei, csókjai, hangja. . . . Nem, emlékezem .... csakugyan mondotta nekem. . De az le­hetetlen­­ megcsalt. . . Mit cselekedjem?. . hogyan lássam őt ? . . . Nem írhatok neki ily dolgokról. . . Ez állapotot nem bírnám még egy napig el­tűrni anélkül, hogy meg ne örüljek. Hogyan van, hogy azon boezu, a­melyet annyira óhajtottam, a melynek előidézéséért mindent megtettem­, oly nagy félelemmel tölt el? Minő gyávaság fogja el szivemet ?“ És valahányszor valaki az ajtón kopogtatott, hideg futott végig rajta és elhalványult. Ha­tan egy kissé hangosan beszéltek, már várta, hogy a borzasztó újságot fogja hallani. Oly vidámság uralkodott az egész háznál, a­mely borzasztóan roszul esett neki. Sommery asszony rendkívüli ebédre adott rendeleteket. „Galambokat kell leöl­­ni, mondá, Arthur nagyon szereti “ Klotild érezte, hogy mély levertsége ellen­tétben áll a ház többi lakóinak sürgős forgásával. Párszor egész hangosan megy­­egyezt­ék, hogy szomorú. És borzadt a gondolattól, hogy vissza fog­nak emlékezni e szomorúságra, ha megtudták az eseményt. Beszélt a zivatarról, felhozta a helyzetet, melybe az őt juttatta és a melyben reggel talál­ták volt. Az egész nap elmúlt anélkül, hogy valamit hallottak volna. „Íme, mondá, Tony megcsalt en­gemet. De e sérülés, e roppant halvány arcz, midőn megérkezett.“ És mindent a zivatar, a véletlen által ma­gyarázott meg. És különben nem látta-e őt már számtalanszor oly halványan és izgatottan, mert oly szót t­­árt kiejteni, a­mely nem tetszett neki, vagy mivel kissé nyakóczabb volt mint rendesen ? Hirtelen kopogtattak az ajtón. Klotild gon­­dolatai oly irányt vettek, hogy Arthurt várta be­lépni látni. Vorléte abbé volt, ki beszélni kívánt commery úrral és magával vitte a kertbe. LXIII. Miket mondottam, Vorléze abbé Sommery úrral történt összekoc­czanása óta csaknem min­den estét azzal töltött, hogy a meghasonlás előtt a sakkjátékra szentelt időt a tenger­parton sétál­ta el. E napon a zivatar nyomait szemlélni ment ki az abbé. A szél mintegy kifáradva lecsilapult, de a tenger oly erős megrázkódtatást szenvedett egé­sz belsejében, hogy még mindig hatalmasan ingott. Egész naimaza a Kuiuubreie tengeri növényeknek vetődött ki a partra oly távolságban, a­minőre a tenger nem hat soha, amiből meg lehetett ítélni azon düht, melylyel hullámait a szárazra hajtja, hogy mintegy elnyelje. E felforgatást még az is bizonyította, hogy e tengeri füvek közt olyanok is voltak, a melyek teljesen ismeretlenek a trouvillei partokon és a melyeket a felbőszült tenger messze tájakon té­pett ki és ragadt magával. Voltak döglött halak és fadarabok is. A nap halvány és mintegy beteges volt; csöndes, tiszta égen nyugodott le, melyet arany­nyal hintett be. A tenger apadt, de a pálya csaknem észre­vehetőn volt. Azt lehetett volna mondani, hogy elfáradt. Vorléze abbé nézte a napot, amint a tengerbe eltűnt s leült egy sziklára s itt lepte meg az éj gondolataiba merülve. Mindenek előtt hálát adott istennek azon áthághatlan határokért, melyeket a tenger elé emelt; azután elgondolta, hányszor volt szemta­núja Trouvilleben tartózkodása óta hasonló viha­roknak, s hány szerencsétlent nyelt el a tenger. „Istenem, mondá, légy irgalmas’nekik ! A befult halála borzasztó halál; ez nem azon halál többé, a­melyet egész életünkön át próbálunk a napon­­kinti álom által; ez nem azon halál többé, mely abban áll, hogy még egyszer elalszunk azon ván­koson, a­melyen ötven év óta minden este elalud­tunk. Ez küzdéssel, düh­vel, kétségbeeséssel és káromlásokkal vegyes halál. Nincs reá előkészítve az ember szerveinek fokozatos elgyöngülése által; nem jut oda az ember, hogy észrevehetőn át­menetek által nem létezőnek tekintethessék. Itt nem az utolsó szál pattern­el, de az összes kötelékek egyszerre szakadnak ketté. Az erő, az egészség teljében, egészen élve halunk meg !“ És Vorléze abbé imádkozott mindezen halot­takért, a kittnek nincs koporsójuk, nincsen ke­resztjük, mely jelölné a helyet, ahol feküsznek, nincsenek rokonaik, barátaik, akik eljöhetnének sírni és könyörögni fölöttük. „Oh, istenem­ ! foly­tató, légy irgalmas nekik ! ez erőszakos halálban, a melylyel sújtottad őket, nem voltak oldaluk mellett sem szerető barátok, hogy vigasztalják, sem DäDftie, ikolt is Ttolod öltöt. A.a Oöcto­an­e borzasztó sivatagában a fájdalom és két­ségbeesés kiáltásait hallatták, melyeket a szél és vihar lármája sem akadályozott meg, hogy hoz­zád ne hassanak, istenem !“ És az abbé kétszer háromszor végig vonta kezét arczán, nem birta elűzni a befuladtak hal­vány és merev hulláinak képét. A hold lassan szállt fel Trouvile házai mögött és még csak gyön­ge fényt árasztott, mely az égen maradt. Azon óra volt ez, midőn a természetben minden rend­kívüli alakot ölt, azon óra, a midőn úgy tetszik, mintha minden tárgy álruhába burkolóznék, hogy valamely pokoli és fantastikus bálba menjen, mi­dőn a jegenyék fekete kísértetekké válnak és a temető minden köve egy-egy halott alakjává szem­födélbe burkolózva. Ez a lé­klátások órája, a mi­dőn azt hinné az ember, hogy azon különöz ala­kok, azon különös kalandok, a­melyeket álma­inkban látunk, csakugyan megjelennek és járkál­nak, mialatt alszunk. A kopár sziklacsúcsok úgy tűntek fel az abbé előtt, mint elnyúlt holt­testek. Imádkozott még, hogy elűzze e tüneményeket, de hasztalan. Sőt ellenkezőleg: a csalódások és képzelődések any­­nyira szaporodtak, hogy elvégre borzasztó látvány­nak lett szemtanúja. Valami mozgást vett észre a hosszú tengeridben, mely a viz felszínén lebegett, azután megjelent egy fő, egy fiatal szőke gyer­mek fő; feloszlásba ment kis fezével elhárította a a füvet s hátravetette haját, mely a víz által meg­nehezülve halvány arczára hullott vissza. Az­­abbé felismerte e gyermeket, ki néhány hóval előbb fúlt a tengerbe, a midőn kagylót halászni ment. A gyer­mek szelíd hangon igy szólt:­„A halál nem volt szerencsétlenség reám nézve; a gyermekorban ra­gadott el, azaz a tudatlanságban anélkül, hogy lett volna valami sajnálni valóm, amit a múlt­ban hagytam, mivel nem volt múltam, sem semmi, a­mit a jövő ígérhetett volna, a­melytől még nem kértem semmit. Keresd életedben, mennyi nap volt benne, a­melyeket szeretnél újra kezdeni és gondold mintha az én jövőm a te múltad lett volna. Nincs szükségem a te könyörgéseidre. A holtak csak a nappalokat vesztik el, az éjjelek az övék és eme hold, mely felszáll, az ő napjuk. Miért jöttél ide ? Talán tegnap te is befuttál mint én?“ És a part egy másik pontján egy nagyobb test jött ki a tengerfü közöl. Vorléze abbénak eszébe jutott hogy ezelőtt szerelmi kétségbeesésben egy nő vetette magát ehelyütt a tengerbe. Félre­­hárította a füvet, egész évig kiegyenesedett a víz­ből, hátra vetette hajzatát és igy szólt: Nem látott engemet Aubry Samu, midőn éjjelenkint hal­vány arczomat szobája ablakához tartom? vagy annyira megváltoztam, hogy nem képes többé fel­ismerni ? Nincs szükségem imádságaidra. Csak azt mond meg Samunak, hogy nézzen, midőn éjjel ab­laka alá megyek. A holtak csak a nappalokat vesztik el, az éjjelek az övék, és eme hold, mely felszáll, az ő napjuk. Mit csinálsz itt éjnek idején ? Talán befuttál te is tegnap, mint én?“ És e halvány test kilépett a vízből és Aubry Samu háza felé irányozta lépteit. Egy más athlétai erejű test jött ki a fűből nem messze onnan; félrehárította a füvet, hátra­vetette haját és mondá: „Veszett el valaki az éj­jel? Én Méhom András vagyok. A trouvillei plébá­nos sekrestyése voltam s befuladtam, a midőn egy összezúzott hajó segítségére mentem. Nincs szüksé­gem könyörgésekre. A holtak csak a nappalokat vesztik el, az éjjelek az övék, és eme hold, mely felszáll, az ő napjok. Mit csinálsz itt éjnek idején? Talán tegnap faltál be, mint mi ?“ És az abbé erre mindenfelől férfiakat,­ nőket és gyermekeket látott kijönni a vízből és a füvek közöl, kik mindannyian halványak voltak s félre hárították a füvet, hogy kijöhessenek és hátrave­tették hajzatukat. Egész komolyan az egyetértés jeleit tették egymásnak és mindnyájan elkezdtek beszélni különös nyelven, a­melyet inkább érezni, mint érteni lehetett, mert mindnyájan egyszerre beszéltek, mi mind a mellett legkevésbé sem csök­kentette a komor és rideg csendet, mely a tér. Megválasztott képviselők. Baloldaliak: Baja: Tóth Kálmán Eger: Csiky Sándor. Esztergommegye : köbölkuti kér Simontty Kálmán, dorogi kér. Zsitvay József. Vasmegye: kis-cze­­li kér. Horváth Elek, körmendi kér. Takács Lajos. Tornamegy­e : görgői kér. Lük­a Géza, színi kér. Hammersberg Jenő. Torontói m.: biliéti kér. Huszár Imre, pár­­dányi kér. N­i­k­o­l­i­t­s Sándor. Fehérmegye: vaáli kér. Salamon Lajos sárkereszturi kér. Madarász József, ráczalmási kér. Janicsáry Szilárd. Pozsonymegye: malaczkai kér. Luksics . . ■ i. -rv • • - - T*—* . szepsi kér. Szentimrey E^k. Nagyvárad: Györffy Gyula Szeged város: alsó kér. Kállay Ödön. Szabadka város: Mukics Ernő és Varga Károly. Tolnám.: szegszárdi kér. S­z­luh­a Benedek, paksi kér. Simoncsits Béla. Nógrádm.: losonczi kér. Be­ni­cz­ky Gyula, sziráki kor. gr. Degenfeld Lajos. Zenta v.: Majoros István. Zalam.: letenyei kér. Remete Géza. Jobboldaliak: Győr: Kautz Gyula. Győrmegye : téthi kér. G­o­d­a Béla, peéri kér. S­a­á­r­y Miklós, győr-szigeti kér. F­ö­l­d­v­á­r­y Miklós. Pozsony: L­ó­n­y­a­y Menyhért gr és S­z­l­á­v­y Jósef. Oláhfalu: Urváry Lajos. Kőr­möcz: H­a­v­as Sándor. Vasmegye, kőszegi kér. Fáik Mik­s­a, szom­bathelyi kér. Horváth Boldizsár, sárvári kér Radó Kálmán, sz.-gothárdi kér Széll Kálmán felső­köri kér. Hol­lán Ernő, muraszombati kér. gr. Szapáry Géza, némmetujvári kér. Ernusz­ Sándor, rumi kér. I­s­t­ó­c­z­y Győző. Hontmegye: ipolysági kér. Paczolay Já­nos, németi kér. Ivánka Zsigmond, szálkai kér. Zmeskál Zoltán. Beszterczebánya: Halassy Gyula. Sz.-Fehérvár: Schvarcz Gyula. Fiume : C­­­o­rt­a János. Csanádmegye : nagylaki kér. Dedinszky József, battonyai kér. E­r­k­ő­v­y Adolf. Zólgoma megye: szliácsi kér. Radvánszky Károly, breznóbányai kér. Lehoczky Egyed, korponai kér. Kiss Miklós. Turócz megye: sz.-mártoni kér. Justh Jó­zsef, stubnai kér. Justh Kálmán. Gyulafejérvár : Kemény Gábor b. és Szi­nopron város: in­ iuii a Bud­uu. Moson megye: turányi kér. Major Pál, m.-óvári kér. Hegedűs János. Arad: ifj. gr. Ráday Gedeon. Szarvas: b. Podmaniczky Frigyes. Krassómegye: oraviczai kér. Szende Béla, lugosi kér. ugyanaz, facseti kér. Bésán Mihály, bogsári kér. Joan­o­vits György, n. zorlenczi kér. Petri­k Gyula, szászkai kér. P­o­p­e­s­c­u, Trencsénm., vácbeszterczei kér. Szitányi Bernát, bittsei kér. U­rbanovszky Ernő, cza­­czai kér. Máday Lajos, illavai kér. Uhlárik János, trencséni kér. Szilvay Károly, varini kerület Kvass­ay László, baáni kerület Ott­ók Géza. Temesvár: Kerkapoly Károly, Temesmegye : kis-becskereki kér. G­o­r­o­v­e István, moraviczai kér. Marx Antal, rékasi kér. Janicsáry Sándor, rittbergi kér. Nedeczky István, orczifalvi kér. Ónossy Mátyás, njaradi kér. Fröhlich Gusztáv, csákovai kér. gr. Ka­rácsonyi Guido, hidegkúti kér. Tormássy Mihály, Buda város : első kér P­a­u­s­e­r Tivadar, második kér. Házmán Ferencz. Pest: belváros Deák Ferencz, Lipótváros W­ahrmann Mór, Józsefváros Steiger Gyula, Ferenczváros Tavaszi Endre, Terézváros R­sz­rd­ocza János. ■ Sopron megye : n.-mártoni kér. Hoffmann Pál, kismártoni kér. Beöthy Ákos, lövői kér. Ürményi Miksa, eszterházai kér. Palkovics Károly, n.-baromi kér. gr. Zichy Imre, csor­nai kér. Tóth Bálint. . Torontói m. : Zsombolyai kér. b. Lipthay Béla, óbessenyői kér. Balogh János, sz.-györgyi kér. Dániel Ernő, b.-komlósi kér. Dániel Béla, zichyfalvai kér. Dániel Pál, n. sz.-miklós, kér. Bogdán Vincze. Pozsonymegye , n.-szombati kér. Prilesz­­ky Tádé, somorjai kér. Bittó Benjamin, duna­­szerdahelyi kér. Bittó István, sz.-jánosi kerü­­let Luk­ácsy, galanthai kér. Bittó Kálmán, szempezi kér. F­a­r­k­a­s Gyula. Fehérm. , csákvári kér. Kégl György, bo­­dajki kér. Szögyényi László. , Árvám: bobrói kér. Zmeskál Mihály, al­­só-kubini kér. Kubinyi Árpád. Tokám: bonyhádi kér. Perczel Béla, szakcsi kér. Dőry József, kölesdi kér. Vizsoly Gusztáv. Szeged: felső kér. Horváth Mihály. Bars m.: lévai kér. Pólya József, újbányai kér. D­i­v­a­l­d Adolf. „ Zala m.: Csáktornyai kér. Szabó Imre, L­­egerszegi kér. Csillagh László, lendvai kér. Molnár Pál, keszthelyi kér. T­o­l­n­a­y Károly, n. kanizsai kér. Csengery Antal, tapolczai kér. Kerkapoly Károly. .... T . , Szamosujvár: Molnár Antal és Lukács Béla. _ , t - * tw-- Jirimi József Nógrád m.: b.-gyarmathi ker. gr. F o r g á c h Antal, szécsényi kér. Pulszky Ágost, nógrádi ker. M­u­z­­­a­y Sándor, fü­leki ker. gr. B­e­r­c­h­to­ld Arthur. Igy lett Léván jobboldali. T. Szerkesztő ur! Van szerencsém átküldeni a hirhedett bars­­megyei központi bizottmánynak névsorát. Elnöke volt: Katona Gyula; központi vádló, vagy­is re­­clamáló Dillesz Sándor; tagjai: Ambro István, Anderle József, Beke Bódog, Benkő Lajos, Ben­­kovits János, Bottka Béla, Battka Tivadar, Dom­­bay Vilmos, Dóra Szilárd, Fába Zsigmond, Far­kas Nándor, plébános Fleskó Jenő, Gajdosik Ra­fael, Gyürky László, plébános Hasznos Péter, Herkovics Sándor, Jeszenszky János, gr. Kegle­­vich István, Kelecsényi Rafael, Kiss Sándor, Kisz­­lingstein Antal plébános, Koroda Pál, Leidenfroszt László, Levatics Márton, Lipthay Ágoston, Litvay Antal, Loziiczky Lajos, ifj. Mácsay Lukács, Majtényi Albert, Ma­tényi Bálint, Majtényi László id. Majtényi Rudolf, Mássa Elek plébános, May­er­ti über Ferenc, Máriássy István, Mészáros József, Misura Jenő, Nagy Antal, Ocsovszky Antal, Pa­­thay Károly, Petykó Elek, Pristyák Nép. plébá­nos, Reitner Adolf, Rónai Camiil, Rudnyánszky Flóris, Ruzsicska Antal, Schön Ferencz, Singer Ignácz, gr. Stahrenberg István, Spányi József, Szabó Gusztáv, Szatmáry Endre, Szilassy Sándor szolgabiró, Szirányi Sándor, Valemovics József, plébános Várady János, Váray János plébá­nos, Boleman István, Kónyár János, Brogyáni Lajos. A főszerep a becsületes eljárásnál a plébá­nos uraknak jutott, kik még tanítókat is törtettek, ha azok halpártiak valának. A törlött 14­0 szavaló pedig keresheti jo­gát valahol Chinában : nálunk sem törvény, sem a törvény végrehajt*­5"~ velő kormány­ai".« Léván, 1872. jun. 20. A balpárti bizottság meghagyásából­­ M­a­s­s­á­n­y­i Mi­h­á­l­y Páris, junius 19. (Saját levelezőnktől.) A versaillesi monarchisták hasztalan eről­ködnek, hasztalan keresnek eszközt a kezükből kisiklott hatalom visszaszerzésére, a nép tartja ezt s többé vissza nem bocsátja a kezekbe, me­lyek oly roszul használták. Végül érzik, hogy az ideiglenes állapot tovább nem tarthat, hogy a „leyális kísérlet“ tökéletesen sikerült. Ezek az emberek, kik oly gőggel foglalták el székeiket a nemzetgyűlésben, legkevésbé sem kételkedve, hogy a monarchiát visszaállító szán­dékaikat keresztül viendik, ma nem tagadhatják többé, hogy vége minden népszerűségüknek. De hogy ennek ők maguk okai, azt nem akarják megérteni, e helyett Thierset és kormányát vádol­ják minden roszszal. Gyűlést is tartottak s ideges hevükben sző­nyegre veték a kérdést, nem volna-e jó Thiers kormányát feldönteni ? S mig a kérdést szellőz­tették, felismerők, hogy vegetális monarchikus életük egyedül Thiers balance-politikájától függ, ennek megsemmisítésével magukat semmitenék meg. Belátták és megdöbbentek. Elhatárzák, nem megdorgálni, nem is szemrehányásokat tenni a köztársaság elnökének, hanem alázatosan, igen alázatosan kérni őt, hogy ezután ne ebből meg ama pártból válassza minisztereit, hanem egyedül a ház többségéből, azaz monarchistákból. Mintha bizony azáltal, hogy a minisztériumba egy-két monarchistával több léptettetnék be széthordta monarchiájukat fel lehetne állítani! A küldöttség, mely a többség nevében Thi­­ershez fog bocsáttatni az igen alázatos kérelem előterjesztésére Girardin, Broglie és A. Pasquier képviselőkből fog állni. Mindhárom a jobbközép orléanista pártjához tartozik ; mint e körülmény­­ből következtethetjük, a legitimisták távol tartják maguk a nevetséges tüntetéstől. Monarchikus lapok futtatják a hírt, hogy Rothschild bankár látogatást tett a köztársaság elnökénél, saját, és a többi párisi nagy pénzesek nevében tudomására hozta volna a hatást, melyet állítólag a legközelebbi választások eredménye a bel- és külföldi pénzvilágban előidézett. Rothschild egyenesen megnevezte volna, hogy a kár, melyet a három republikánus képviselő megválasztása Francziaország pénzügyi állapotának okozott, leg­kevesebb kétszázmillió frankra tehető. A „G. de Paris“, mely magát e hírről jólértesültnek mondja még azt is állítja, hogy az elnök magyarázatokat akart volna a sok­ milliomosnak adni, de ez min­den felvilágosítást visszautasított, mondván, hogy nincs jogában az elnöktől magyarázatokat venni, s csupán kötelességét akará teljesíteni, midőn a benyomást tudomására hozta. A monarchikus lapok készséggel^tisztítófíiuiv^XL X rom republikánus képviselő kétszázmillió frankba kerül, egy republikánus képviselő hány frankba fog kerülni, s úgy találják, hogy 66,666,666 franc 66 . . centime sat. A kiszámítás számtanilag valóban kifo­gástalan, de mily alávaló lapirodalmilag! A pártszenvedély dühe azonban annyira elvakítja, kivált most végvonaglásában, a monarchikus saj­tót, hogy előtte minden eszköz, vád, rágalom, hazugság szent és jó, hacsak vele ellenfelének a republikánusoknak árthatni vél. Hogy mennyire mehet e reactionárius párt dühe, egy fényes példáját adja ma a „Moniteur Univ“, mely hogy tönkre tegye Belfort hős vé­dőjének, ki republikánus, vérrel szerzett hírét, becsületét, egy német lap czikkét teszi közé, melyben Belfort védelme csaknem hazaárulássá sülyesztetik. Ugyan ez időben a „Patrie“ Metz védelmét magasztalja föl, mint eddig páratlan hő­siest és isteníti Bazainet, mint a világ legnagyobb hősét. Ilyek hallatára nem tudjuk nevessünk vagy szánjuk e megbomlott állapotot, hol őrültségből vagy gonoszságból máglyára vitetnék az, ki egye­dül felelt meg teljesen hazája iránti kötelezettsé­geinek s trónra emeltetnék amaz, ki árulást áru­lással tetőzött! Hogy az ily borzasztóságok végül kihozzák türelmükből a republikánus lapokat, azon, azt hiszem, nincs ok megütköznünk, így midőn az „Eclaire“ és „Patrie“ ama czélzatos hírt ugrat­ták világba, miszerint a republikánus párt egy fellázító kiáltványt szándékozik a néphez bocsá­tani, a mai „Républ. Frang.“ mindkét lap íróit egyszerűen hazugoknak nyilvánítja. Thiersnek a terület felszabadítása iránt a po­rosz kormánynyal vitt alkudozásáról a legjobb hí­­rek keringenek, habár eddig semmi részletes nem szivárgott napfényre. Mindenki azt teszi itt, hogy a három milli­árdnyi kölcsön még őszig fog felvétetni s ez ural­kodó hangulat alatt a két­vente harmincz cen­timmel esett. A fennebbiek után talán mondanom sem kell, hogy a monarchisták ez esést szintén a legközelebbi republikánus választásoknak tulaj­donítják. A poroszok által 1871-dik márczius 11-ig beszedett hadi sarcrok megtérítését, mit a kor­mány magára vállalt, e napokban megkezdendi a pénzügyminiszter. A Parisba való visszatérés kérdése, hosszú szünetelés után ismét napirendre fog kerülni a versaillesi házban Fájdalom, szerencsés megolda­tásával most sem kecsegtet sok remény. A franczia kormány legközelebb aluminium pénzgyártással ten kísérletet. Az aluminium több előnynyel bír a réz felett: drágább, tisztább, s főkép könnyebb. A gyártandó pénz 20 centimes darabok lettek volna, eszméje azonban három ok miatt felhagyatott: mert alumíniumot az ország­ban csupán egy gyáros állít elő s igy ugy­ látszott volna, mintha a kormány egy magánvállalatot támogat ; mert féltek, hogy az aluminiumpénz a szomszéd országokban nem fogna elfogadtatni, (Franczia-, Olasz-, Belgaországoknak és Helvé­­cziának közös pénzegységük van) s e miatt ezüst aránytalan mennyiségben vitetnék ki; végül, mert attól tartottak, hogy a vidék népe hamis pénz­­gyártással fogná vádolni a kormányt.­ Algírból folyton jó hizek érkeznek : békesség, nyugalom, gazdag termés mindenütt. Több vidé­kén sáskák merültek fel ugyan, de mielőtt nagyobb kárt okozhattak volna, kivesztek. Az „Union“ legitim tehát clerikális lap a pápa uralkodása huszonhatodik évfordulóján így­­­Király békés államában, pápa néha zavarta­tott főpapi szabadságában, politikai államok nél­kül, s ha isten úgy akarná, alattvalók nélkül is, a pápa még mindig hatalmasabb volna, mint a világ összes királyságai, mert a lelkiknek paran­csolván, minél inkább megfosztatik, annál inkább erősbödik. ... •, , Ha ez igy van, nem foghatjuk meg, amért hirdetnek a clerikálisok keresztes háborút a pápa világi hatalma helyreállítására. A párisi magyar egyletnek halottja volt. Tegnapelőtt temette az egylet Bányai Lajos urat, Felső-Bányáról, Szatmár megyében. Hazaszeretet, becsületesség és szorgalom miatt tagtársai által tiszteltetett. A hivatalos lapból, a Sehönbrau« fo-Ivó évi junius hó 8-án kelt legfelsőbb eil»‘taroz­ssvai lovag Heuneberg Károly honvédlovas­ a, ezredesi­ . » A gyár honvédség főparancsnokának első­leg ezen utóbbi szolgálattól felmentem, s « Kovács tiszti szolgálat ideiglenes teljes­í tisztjét “­kegyalme­ György honvéd őrnagynak vezényeltetését lebegi sebben megengedni méltóztatott Gye­p fe A beszterczebánya­ királyi pénzügyigazgatóság Vetrik József magánjoghallgatót az ipolysághi kir. adó­hivatalhoz Vil­ik osztályú tisztté nevezte ki. Bosan,a Balázs sz. állományu mi­rv a mairy kir. hon­védségben msett tisztei rangjáról Hírek. Pest, jun. 21. — Régi magyar ékszerek a bécsi világkiállításon. Gr. Zichy Edmund a vi­lágkiállítási magyar országos bizottság azon osz­tályának elnöke, melynek működési köréhez a múlt művészete és művé­­eti fejlődése tartozik, a régi magyar ékszereket s öltözéki ékítményeket is be akarja mutatni a világkiállításon, s követ­kező sorok által ajánlja azt mindenki figyelmébe: E tekintetben hazánk gazdag aknája oly tár­gyaknak, melyek más nemzeteknél fel­ nem ta­lálhatók, minden esetre pedig még használatban nincsenek úgy mint nálunk; értem a régi magyar ékszereket, melyek éppen úgy 300 év előtt, mint jelenleg a még épen fentartott nemzeti öltönyünk díszét képezik, és mint ilyenek részint benső ér­tékük, részint azon történelmi visszaemlékezések által, melyek ezekhez fűződnek, az idegenek fi­gyelmének és csudálkozásának kiváló tárgyai, így az 1867-ik évi párisi kiállítás alkalmával nemzeti Museumunk kiállítása, mely több hason­ló tárgyat foglalt magában, a közfigyelmet fel­­keltötte. Bátor vagyok azért honfitársaimat, kik hasonló tárgyak birtokában vannak, egy collectiv kiállítás eszközlése végett felkérni, melyben ék­szerek, fegyverek, lószerszámok, győzelmi jelek, poharak, és más egyéb érdekes tárgyak, mintegy összes képe régi művészetünknek tűnjenek fel, hogy ezáltal a külföld irányában tanúbizonyságot tehessünk arról, hogy nemzetünk nem való haj­lam és művészeti törekvések nélkül, hanem hog­yha ezek a viszonyok hatalma és a foly­tonos korok által, melyeket mint­ha keresz­ténység védbástyájának kellett viselnünk, háttér­be szortíttattak, és igy nem nyerhettek oly kifej­lődést, mint a­milyennek nyögött Európa polgá­rosult államai örvendenek. Ha ezen felszólításom viszhangra talál, bátor leszek a kivitel módozatait bővebben jelezni. — A terézvárosi választásokhoz a következő sorokat kaptuk és adjuk : Két rövid esetet kívánok elbeszélni, melyek a Radócza-pár­­tiak, s a pesti főkapitányság magatartását a te­rézvárosi választás alkalmával kellő világításba helyezendik. Az első eset a következő : Társaim­mal e hó 19-e éjjelét a terézvárosi párthívekkel együtt a nagymező utczán töltvén mintegy 3 óra­kor reggel egy kis sétamenetre a városliget felé ballagtunk. Visszajövet a terézvárosi templomtér előtt több Jókay-pártival találkozónk s örömünk­­ben „Éljen Jókai“ kiáltásokkal köszönték egy­mást. Sejthettük-e, hogy e felkiáltásunk valami hátrányos következményt vonana maga után ? De úgy volt. Alig hangzott el jelszavunk, rögtön mintegy 25 — 30 vaskos Radocza párti felénk rohant, nyakon rag­adott minket,­­ a katonákat agyonszaratásunkra biztatták. A katonák haboz­tak, mire a felbőszült Radoczisták egy kapitány­­sági közeget kerítettek, s ennek parancsolólag meghagyták : „Kisérje be e kutyákat.“ Azonban a megjelent konstábler, kinek számát a sötétség­ben még nem láthattam, ki azonban e­ngem talán ismert, s bizonyára meggyőződésünket osztotta az elvakult Radocza hívek parancsának meg nem

Next