Ellenőr, 1872. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1872-07-02 / 151. szám

fog először leszavazni, hogy semmi összeütközés elő ne idéztessék, a legnyugodtabb kedélylyel vonult önként félre egy a választó helyről 300 ölnyi tá­rósban felütött tanyájára s ott tölté nyugton az egész éjét. Reggeli mintegy 4 órára leszavazván a jobb­oldal — összehordva még kórházból is embereit, a még falukról is pandúrok által hajtatva be az elmaradottakat, még egy ref. lelkészt is Kulifay Lászlót, kit a hires főkertes lévai főbérlő Leiden­frost László czukorrépástárszekerén vitettek be, ott termet lelkesülten a balpárti választók nagy tömege s leszavazván a jobbpárt utolsó hulladéka is, elindult szavazni számos lovas és gyalog katonaság szigorú őrködése alatt,­­ kétség kívül a bekövetkezett nagy elkeseredés miatt féltvén a választó comitét, mert a már ekkor eltávozott jobboldalit nem félthette. Megkezdődött hát a szavazás helységenként, de egyúttal az elámulás­ is, s ezután az elkeseredés mely mindig nőttön nőt, midőn a helységek egyenként leszavazván elpanaszták a katonai őr­ségen túl levő csoportoknak, hogy száz szavazó­ból nem szavazhatott több mint 40—60-ból 15— 20 a legjobb módú, az összeíráskor minden ki­fogás nélkül beírt birtokos szavazók közül, kik között voltak 40—60 éves birtokos és művelt ne­mesek is. Volt több eset, hogy kezében volt az ok­mány, mely szerint a központi választmány által először kitörültetett, de aztán joga végzésileg vissza­adatott, s most még sem szavazhatott mert neve az igazoltak jegyző­könyvében nem ta­láltatott És mikép történhetett, ezt kérdi tán az olvasó ? Csak úgy, hogy a névjegyzék az alispán Pólyá­nál, mint képviselőjelöltnél,­­ ennek czimborájá­­nál Katona Gyulánál tartatván másfél hétig titok­ban : ezeknek kell-e azon gazságot elkövetniük, hogy az ilyeneket, sőt tetszésök szerint többeket is kitörültek a névjegyzékből a maguk embereit pedig beírták, s az igy szerkesztett névjegyzéket hi­telesítették, úgy hogy a helységeknek megküldött kizártakon kivül, még számtalanul lettek a jegy­zőkönyvből kihagyva. Mind e mellett is, az elnök nem merte s tán szégyenlette is — a közönség, hanem csak a co­­mité előtt kijelenteni, hogy Pólya József nyert többséget, mely választás ellen pártunk óvását vezette bé a jegyzőkönyvbe kijelentvén, hogy ily roppant sérelme orvoslásáért az ország­gyűléshez fog folyamodni , s népünk keserű­ségét enyhíteni s méltó boszuját csillapítani csak is az által lehetett, és lehet, hogy ily törvény és jogsérelem előtt az országgyűlés szemet hunyni nem fog, hanem mint legfőbb fölső biró orvosolni fogja azt, ha nem akarja, hogy a nép a haza ve­szedelmére maga szolgáltasson magának igazságot. És ennek már némi előjelét is adta nem választói gyülekezete ugyan, mert az többnyire már eltávo­zott, hanem a­mi annál feltűnőbb, maga az ott várakozó s az ügy kimenetelét kíváncsian váró nép, mely midőn déli 11 órakor a választás he­lyéről haza a városba kocsizó főkértest s egyik lelketlen reclamáló Leidenfrost Lászlót megpillan­tó, kövekkel rohanta meg s csak rohamos hajtá­sának köszönhető ezúttal, hogy elmenekülhetett. Mint állítják, pisztolyt sütött volna a népre, de ez nem sült el, mint bűnös tette. Íme hát pisztoly is volt nála a választás he­lyén ! így tisztelte ebben is a törvényt! Egy szemtanú választó: M­­Cy VBIdUftiUU nv­in­vva«r)u Baloldaliak: Baja: Tóth Kálmán. Eger: C­s­i­k­y Sándor. Esztergom megye : köbölkuti kér S­i­m­o­n­f­fy Kálmán, dorogi kér. Zsitvay József. Vasmegye: kis-czelli kér. Horváth Elek, körmendi kér. Takács Lajos. Tornamegye: görgői kér. Lüka Géza, szini kér. Hammersberg Jenő. Torontói m.: biliéti kér. Huszár Imre, pár­­dányi kér. N­i­k­o­l­i­t­s Sándor, basahidi kér.­ M­i-­j­e­t­i­c­s Svetozár. Fehérmegye: vaáli kér. Salamon Lajos sárkereszturi kér. Madarász József, ráczalmási kér. Janicsáry Szilárd. Pozsonymegye : malaczkai kér. L­u­k s­ic­s Bódog, bazini kér. Dulovics Ernő. Abaujmegye: szikszói kér. Péchy Tamás szepsi kér. Szentimrey Elek, gönczi kerület Szathmáry Miklós. Nagyvárad: Győrffy Gyula Szeged város: alsó kér. Kállay Ödön. Szabadka város: M­u­k­i­c­s Ernő és Varga Károly. Tolnám.: szegszárdi kér. S­z­­­u­h­a Benedek, imrá ksi kér. Simoncsits Béla, pinczehelyi kér. Hofh Károly. Nógrádm.: losonczi kér.Beniczky Gyula, sziráki kér. gr. Degenfeld Lajos. Zenta v.: Majoros István. Zalam.: baksai kér. T­h­a­s­s­y Miklós. Hevesm.: mezőtúri kér. Csávolszky La­jos, pétervásári kér. gr. Keglevics Gábor, fü­­gedi kér. Al­m­á­s­s­y Sándor, szolnoki kér. Ho­­r­á­n­s­z­ky Nándor. Jászberény: Sipos Orbán. Baranya m. dárdai kér. J­ó­k­a­y Mór, sik­lósi kér. Vajda János, szalántai kér. Simonyi Ernő, sz.-lőrinczi kér. Helfy Ignácz, Pest m., dunapataji kér. V­i­d­a­c­s János, eczeli kér. Földváry Mihály, gödöllői ker. Beniczky Ödön, ráczkevei kér. Beöthy La­­j­o­s, abonyi kér. G­u­­­n­e­r Gyula, dunavecsei kér. Jankovich Miklós, váczi kér. D­e­g­r­é Alajos, monori kér. B­a­rt­h­a Andor, Hajdú Nánás kér. Oláh Miklós, szoboszlói C­s­a­n­ády Sándor. Félegyháza : R­á­t­o­n­y­i János. Nyitra m.: vágvecsei kér. gr. E­s­z­t­e­r­h­á­zy István. Gömör m. : putnoki kér. Ragályi Gyula, rozsnyói kér. M­á­r­i­á­s­s­y András.­­Gyulaváros: Beliczey Rezső. Krasznam. : br.-somlyói kér. Bocsánszky Adolf. Zemplén m. : s.-a.-ujhelyi kér. Matolay Etele, aliszkai kér. Szakácsy Dániel. Halas v.: Szilády Áron. Békés­ Csaba v.: Kemény Mihály. Arad m. : radnai kér. M­o­c­s­o­n­y­i Sándor kisjenői kér. Stanescu Imre, buttyini kér. Benes Döme, világosi kér. Moconyi Antal. Borsod m.: m.-keresztesi kér. Duka Fe­rencz, csáb­i kér. Ragályi, Komárom v.: G­h­y c­z y Kálmán. Nagy-Kikinda v.: Cernovics Péter. Szentes : László Imre Somogy m.: kaposvári kér. Körmendy Sándor, n.­atádi kér. P. Szathmáry Károly, tabi kér. Máttyus Aristid, szigetvári kér. Mednyánszky Sándor, csurgói kér. S­r­é­t­e­r Lajos, marczali kér. Horváth Sándor. Komárom m.: ócsai kér. Zá­mory Kál­mán, n.­igmándi kér. M­i­r­k­o­v­i­t­s Zsigmond, tatai kér. G­h­y­c­z­y Dénes, udvardi kerület Szombat­­helyi Győző. Szepes m.: kézsmárki kér. V­é­c­s­e­y Tamás. Szathmár m.: csengeri kér. Dom­a­hid­y Ferencz, aranyos-megyesi kerület Csaba Gyula, Nagykárolyi kér. D­o­m­a­h­i­d­y István, kraspói kér. G­a­l­g­ó­cz­y Sándor, mátészalkai kér. Péchy Jenő, gyarmati kér. Vályi János, Bihar m.: hosszupályi kér. Beöthy Al­gernon, a­ szalontai kér: br. S­i­m­o­n­y­i Lajos, székelyhídi kér : Nagy György ugrai kér: Far­kas Elek, csekei kér: Roman Sándor, belénye­si kér : Kozma Parthén, bihari kér: Gáspár András, bárándi kér: Móricz Pál, b.­újfalui kér: C­s­a­n­á­d­y Sándor, margittai kér: B­a­r­a­n­y­i Ágoston. Békés m.: gyomai kér. Eördögh­ Frigyes orosházai kér. Karassay István. Bács m.: bácsi kér. V­u­k­o­v­i­c­s Sebő. » 1 - —— - 1-~— • A 4- k T^wapf „ ' Veszprém m.: enyingi kér. Matkovich Tivadar. Csongrád m.: szegvári kér . Bogyó Sán­dor, tápéi kér. Majthényi Dezső. Zombor v. Maximovits Miklós. Aranyosszék : Houchard Ferencz és Csipk­és Lajos. Makó v. : Dob­sa Lajos. Kassa v. : Éder Ferencz. Kecskemét : I.­­ker. Kiss Miklós. Csongrád v. : Éder István. Jászkun kér. Kardszag : Varró Samu, já­­kóhalmi kér. Oláh Gyula. Debreczen : I. ker. Tisza Kálmán, II. ker. Kiss Lajos. Hajdu-Böszörmény : Gaál Mihály. Czegléd : B­o­b­o­r­y Károly, összesen 114. Jobboldaliak: Győr: Kautz Gyula. Győrmegye : tébhi kér. G­o­d­a Béla, peéri kér. S­a­á­r­y Miklós, győr-szigeti kér. Földváry Miklós. Pozsony: L­ó­n­y­a­y Menyhért­er és S­z­l­á­v­y Jósef. Oláhfalu: U­j­v­á­r­y Lajos. Körmöcz: H­a­v­as Sándor. Vasmegye : kőszegi kér. Fáik Miksa, szom­bathelyi kér. Horváth Boldizsár, sárvári ker. R­a­d­ó Kálmán, sz.-gothárdi kér. Széll Kálmán felső-köri kér. Holtán Ernő, muraszombati kér gr. Szápáry Géza, németujvári kér. Ernusz­ Sándor, rumi kér. I­s­t­ó­c­z­y Győző. Hontmegye: ipolysági kér. Paczolay Já­nos, németi kér. Ivánka Zsigmond, szálkai kér. Z­m­e­s­k­á­r Zoltán. Beszterczebánya: H­a­l­a­s­s­y Gyula. Sz.-Fehérvár: Schvarcz Gyula. Fiume : C­s­o­rt­a János. Csanádmegye : nagylaki kér. Dedinszky József, battonyai kér. E­r­k­ö­v­y Adolf. Zólyommegye: szliácsi kér. Radvánszky Károly, breznóbányai kér. Lehoczky Egyed, korponai kér. Kiss Miklós. Turóczmegye: sz.-mártoni kér. Justh Jó­zsef, stubnai kér. Justh Kálmán. Gyulafejérvár: Kemény Gábor b. és S­z­i­­lágyi Dezső. Sopron város: Trefort Ágoston. Mosonmegye : zurányi kér. M­aj­o­r Pál, m. -óvári kér. Hegedűs János. Arad: ifj. gr. Ráday Gedeon. Szarvas: b. Podmaniczky Frigyes. Krassómegye: oraviczai kér. Szende Béla, lugosi kér. ugyanaz, facseti kér. B­é­s­á­n Mihály, bogsáni kér. Joanovit­s György, n. zorlenczi kér. Pe­tri­k Gyula, szászkai kér. Popescu, Trencsénm., vágbeszterczei kér. Szitányi Bernát, bittsei kér. Urbanovszky Ernő, Cza­­czai kér. M­á­d­a­y Lajos, illavai kér. U­h­­­á­r­i­k János, trencséni kér. S­z­i­l­v­a­y Károly, varini kerület Kvass­ay László, baáni kerület Ottlik Géza, zsolnai kér. Kr­aj­csik Alajos. Temesvár: Kerkapoly Károly. Temesmegye , kis-becskereki kér. G­o­r­o­v­e István, moraviczai kér. Marx Antal, rékasi kér. Janicsáry Sándor, rittbergi kér. Nedeczky István, orczifalvi kér. O­n­o­s­s­y Mátyás, njaradi kér. Fröhlich Gusztáv, csákovai kér. gr. K­a­­r­á­c­s­o­n­y­i Guido, hidegkúti kér. Tormássy Mihály. Buda város : első kér P­a­u­­­e­r Tivadar, második kér. Házmán Ferencz. Pest: belváros Deák Ferencz, Lipótváros Wahr­mann Mór, Józsefváros Steiger Gyula, Ferencz város Tavaszi Endre, Terézváros Ra­­d­o­c­z­a János. Sopron megye : n.-mártoni kér. Hoffmann Pál, kismartoni kér. Beöthy Ákos, lövői kér. Ü­r­m­é­n­y­i Miksa, eszterházai kér. P­a­l­k­o­v­i­c­s Károly, n.-baromi kér. gr. Zichy Imre, csor­­nai ker. Tóth Bálint, Torontál m. : Zsombolyai kér. b. L­i­p­t­h­a­y Béla, óbessenyői kér. Balogh János, sz.-györgyi kér. Dániel Ernő, b.-komlósi kér. D­á­n­i­e­l Béla, zichyfalvai kér. Dániel Pál, n. sz.-miklósi kér. Bogdán Vincze. Pozsonymegye , n.-szombati kér. Prilesz­­ky Tádé, somorjai kér. Bittó Benjamin, duna­­szerdahelyi kér. Bittó István, sz.-jánosi kerü­,­let L­u­k­á­c­s­y, galanthai kor. Bittó Kálmán zempezi kér. Farkas Gyula. Fehérm. : csákvári kér. Kégl György, bo­­dajki kér. Szőgyényi László. Árvám : bobrói kér. Z m e s k á 1 Mihály, al­kolna m: bonyhádi kér. Per­cz­el Béla, szakcsi kér. Dőry József, kölesdi kér. Vizsoly Gusztáv. Szeged: felső kér. Horváth Mihály. Bars m.: lévai kér. Pólya József, újbányai kér. Divald Adolf, az.-maróthi kér. Majthol­nyi Bálint. Zala m.: Csáktornyai kér. Szabó Imre, Z.­­egerszegi kér. Csill­a­gh László, lendvai kér. Molnár Pál, keszthelyi kér. Tolnay Károly, n. kanizsai kér. Csengery Antal, tapolczai kér. Kerkapoly Károly. Szamosujvár: Molnár Antal és Lukács Béla. Abauj m.: zsadányi kér. B­á­r­c­z­a­y József nagy-idai kér. S­e­m­s­e­y Albert. Nógrád m.: b.-gyarmathi kér. gr. Forgách Antal, szécsényi kér. Pulszky Ágost, nógrádi­­ker. M­u­z­­­y Sándor, füleki kér. gr. B­e­r­c­h­­t­o­l­d Arthur. Nyitram.: a-tapolcsányi kér. gr. B­erényi Ferencz, vágujhelyi kér. gr. S­z­a­p­á­r­y Gyula, nyitrai kér. T­ó­th Vilmos, érsekujvári kér. b. Wodianer Albert, privigyei kar. Brogyányi Vincze, szakolczai kér. Tarnóczy Gusztáv,gal­­góczi kér. Ocskai István, zsámbokréti kér. T­ar­­nóczy Béla,szeniczei kér. Buzinkay Pál, ver­­bói kér. Kosztolányi Károly. Gyöngyös: Pulszky Ferencz. Heves m.: gy.-patai kér. Kovách László, kápolnai kér. gr. Károlyi Gyula, abád-szalóki kér. gr. S­z­a­p­á­r­y Gyula. Baranya m.: mohácsi kér. Kardos Kál­mán, sásdi kér. S­i­s­k­o­v­i­c­s Tamás, pécsváradi kér. L­e­j­t­h­é­n­y­i Nándor. Pécs: T­a­r­a­y Endre. Zapolén m.: terebesi kerületben M­o­l­n­á­r István, megyaszói kér. Harkányi Károly, ho­­monnai kér. S­z­i­r­m­a­y Ödön, k.-helmeczi kér b. Sennyey Pál, n.-mihályi kér. Kazinczy István, mádi kér. V­é­c­s­e­y-O­l­á­h Károly. Selmecz v.: b. Mednyánszky Dénes. Miskolcz v.: Horváth Lajos és D­á­l­n­o­­ky Barnabás. Borsod m.: edelényi kér. gr. C­s­á­k­y Gyu­la, szirmabessenyői kér. Ghyczei Samu, mező­kövesdi kér. Brezovay László, dédesi kér. Szepessy Gyula. Gömör m.: jolsvai kér. Máriás­sy Kál­mán, rimaszombati kér. K­u­h­i­n­k­a István, kör. kér. S­zentmiklóssy Pál, rimaszécsi kér Szakáll Antal. Arad m.: pécskai kér. Csemeghy Károly sz. annai kér. Bohus Zsigmond. Pest m.: dabasi kér. M­a­d­a­s Károly, sz.­­endrei kér. gr. A­p­p­o­n­y­i Albert. Ung m.: szobránczi kér. Ibrányi Lajos, kaposi kér. Petrovay Ákos, ungvári kér. E­ö­r­y Jenő, n.-bereznai kér. Nhrebeczky Sándor, Sáros m. kis-szebeni kér. H­o­d­o­s­s­y Imre, zborói kér. T­o­s­z­t Gyula, héthársi kér. Szmre­­csányi László, eperjesi kér. Bujanovich Sándor, girálti kir. Bánó József, bártfai kér. H­e­d­r­y Ernő. Somogy m., szili kér. gr. H­u­n­ya­d­y Lás­zló lengyeltóti kér. gr. F­e­s­t­e­t­i­c­h Pál. Szepes m. , szepes-szombati kér. Z­s­e­d­é­n­y­i­, lublói kér. Hradsz­ky Antal, iglói kér. Jen­­drassik M. lőcsei kér. gr. Csáky Tivadar, gölniczbányai kér. Feszt Imre. Marosszék: Bothos Kálmán és Jeney József. Felső Fehér m. gr. Haller Ferencz és gr. Nemes János. Bács m., hódsághi kér. Szemző János, apathiai kér. Schmausz Nándor, rigyiczai kér. Sommsich Pál, ó-moraviczai kér. Vojnits Barnabás, ujverbászi kér. Kármán Lajos, almási kér. ifj. b. R­u­d­i­t­s József, kulpini kér. D­i­m­i­t­r­i­e­vi­cs Milos, Veszprémmegye , zirozi kér. H­u­n­k­á­r Mi­hály, veszprémi kér. Eötvös Károly, ugodi kér. Szabadhegyi Antal, n.-vázsonyi kér. Mol­nár Aladár, s.-vásárhelyi kér. gróf Zichy Manó. Nagysinkszék : Eitel Frigyes és S­c­h­a­a­­ser Frigyes. Pápa u.: Zichy Antal. Székváros: Éber Nándor. Kolos: Zeyk Károly. Bihar m.: tenkei kér. Lipovniczky Sán­dor élesdi kér. G­o­z­m­a­n János.­­Belső-Szolnok megye : alsó kér. Torma Károly, felső kér. Földváry János. AlaÁ-IiVli*!«* mogjro • » «onyoJi top. }>. TC p­ mény István, borbándi kér. Barcsay Ákos. „• Erzsébetváros :Patrubány Gergely és C­si­ky István. Kecskemét város: H. kér. Horváth Döme. Bereg megye: Tiszaháti kér. L­ó­n­y­a­y János, kászonyi kér. L­ó­n­y­a­y József, munkácsi kér. Horváth Károly, felvidéki kér. Budai Sándor. Sepsi-Szentgyörgy: Császár Bálint. Megyés­ szék :Schreiber Frigyes és Sach­se­n­h­e­i­m Albert. Illyefalva: Gidófalvi Albert. Dobokamegye: alsó kér. gr. Va­ss Sámuel. Liptó megye: rózsahegyi kér. K­a­­­u­c­h József. Összesen 204. l—l.:»! 1-«« V M V\ i n y 1 mád Az angol alsóház s a parlamenti kormány. — Fordította Timon. — I. Nincs fönségesebb gyülekezet az angol par­lamentnél ; neve egy színvonalon áll a római se­­natus nevével. Bölcsője volt az újkori szabadság­nak ; a „parlamenti“ kormányoknál szabályai, törvényei, formulái elfogadvák minden polgáro­­sult országban. Az egész világon tudják, mit je­lentenek e szók: indítvány, határozat, jobbítvány, budget, napirend. Róma a polgári jog nyelvtanát alkotta, Angolország alkotta a politikai nyelvtant. Megtanította Európát, Amerikát, Austráliát az egész világot, hogy ismerje, vágyódjék bizonyos kormányzati eszményre, mely az erőt az ész szolgálatába helyzi, a hatalmat az értelemnek ad­ja, mely összeegyeztetvén a jelen szükségleteit a múltnak jogaival, megakadályozza a forradalmakat reformok által, tartózkodást parancsol minden bé­kétlenségnek, s megfékez mindennemű becsvágyat. Az angol parlamentnek történelme a hűbé­riség esetében vész el: a legelsők azon gyüleke­zetekre emlékeztetnek, melyeket Tacitus rajzol, a germánok erkölcseit írván le. *) János király „Magna Chartája” nem létesített valódi nemzeti képviseletet: nem hívta meg a király tanácsába, a főpapokkal s a főrenddel, csak a korona hű­­bérnökeit; nem szól sem választásról, sem kép­­viseltetésről, sem városokról sem községekről. III. Henrik, Jánosnak utóda alatt már valódi képvise­leti parlament van. Homályban születik ; a régi történészek alig foglalkoznak ezen gyülekezetek­kel. 1265-ik évi január 22-ikén a parlament Londonban egybeül. Az egybehívó levelek meg­hagyják a „sherif“-eknek, válaszszanak s küld­jenek megyénkint két lovagot, nagy városonkint két polgárt, megyei kis városonkint (bourg) két városi polgárt. II. Edvard alatt (1272—1307) ti­zenkét parlament ülésezett, hol lovagok, földbir­tokosok, városi polgárok foglaltanak helyet. Ezen király minden vállalatában használta azokat, ne­vezetesen, hogy walesi David meggyilkoltatását törvényesítesse, s hogy Scótiát lenyűgözze. Az 1327-iki parlament elég hatalmas volt, hogy II. Edvard királyt trónjától megfoszsza. Az ő uralma alatt fejlődött ki kétségkívül a parlamentnek alsó és felső háza végleges különválása ; a hűbéri nagytanács némikép szerveződik, a szerepek meg­oszlanak. II Rikárd alatt a községek — alsóház — nem érik be többé azzal, hogy az adót en bloc szavazzák meg; külön fedezetet szavaznak külön kiadásokra. Ezen és a következő országsár (IV. Henrik­) alatt a parlament majd minden évben összegyűl. A községek tehát a 13-ik század vége óta elismert szerve az angol alkotmánynak. A souverainetas tényleg már a parlamentben van, de ezen időszaktól fogva viselete a királyság irányában inkább védelem mintsem támadásszerű. Midőn a parlament 1399-iki September 30-ikán II. Rikárdnak letételét proclamálja, a Lancasteri her­­czeg a megüresült trónhoz közeledik s e formulát nyilvánítja: „az atya, fiú és sz. lélek istennek nevében én Lancasteri Henrik, igénybe veszem ezen Angolország királyságát mert egyenes vo­nalban származom le a jó úrtól. (Lord) II. Hen­rik királytól, s mely emlitett királyság felbom­lásnak indult, kormányzat hiányában,­­ a jó tör­vények megszegése miatt.“ Ezt mondván, Henrik a trónra ült. A királyság elismerte bírójának a parlamentet; büntették a k­­irályt, a­nélkül, hogy a királyságot büntetnék. A két rózsa harczai azon­ban erősítik a királyi hatalmat, tönkre juttatván a nagy családokat. A tudor­ok alatt az alsóház aláza­tossá s szolgáivá lesz; mindazon­által VIII. Hen­rik ezt írá a pápának: „Az angol parlament vi­tái szabadok és korlátlanok; a koronának nincs joga sem korlátolnia a vitákat, sem a tagok sza­vazata felett ellenőrködnie. A XV-ik század végén valamennyi ország királya sikerrel küzdött az aristokratia ellen, Arragoniai Ferdinánd, Nápolyi Ferdinand, XI-ik Lajos, VII-ik Henrik. Úgy látszik, hogy ugyan­azon okoknak mindenütt ugyanazon eredményt kell vala szülniük, de a monarchia, absolutabbá válván, nem nyerte mindenütt ugyanazon jelleget. Az alsóház inkább bűntársa mint rabszolgája volt VIII-ik Henrik vérengző despotismusának. A Tu­dorok mint a Plantag menetek alatt a pa­rlament megtartó lényeges kiváltságait, meghatározta foly­vást az adó össz­egét s természetét. A királyi mint a nemzeti szenvedélynek ugyanazon tárgya volt. VHI-ik Henrik a legabsolutabb király, mely­­lyel Anglia valaha bírt, akarata ellenére adomá­nyozta a teljhatalmat a parlamentnek. Mi lehetett tilos avagy lehetetlen egy testületnek, mely ki­rálynékat űzött el és bélyegzett meg, elkobzotta egy­negyedét a földbirtoknak az országban, meg­változtatta a megállapított vallást, ártatlanokat ítélt el, több ízben módosította a trónöröklés ren­dét? Nem volt semmi, mit ne kívántak volna tő­le, cselekedhetett tehát mindent. Erzsébet országlása alatt, a nemzeti felhe­­vültség, s a vallási rajongás bálványozottá tevék a királynét, megbocsájták túlkövetelő szeszélyeit, az alkotmányos formák iránti gőgös megvetését, melyek különben is elég hiányosan voltak még körvonalazva. Gyászos utóda alatt kezdődött csak amaz emlékezetes küzdelem, mely a parlament győzelmével, s azzal végződött, hogy az Anglia sorsának véglegesen urává lön. E harczok törté­nelme Angliának örökké nagy időszaka leszen , mi sem halványíthatja annak tragikai dicsőségét, sem az 1868-iki forradalom, sem harcza a franczia forradalom és Bonaparte ellen. A parlamenti szabadságok olyak mint a földbe fúródott erős gyökerek: a fát gyakran in­­sultálták, ágai, sőt dereka eltörettek, a vén törzs mindig épen maradt. Három nagy elv szövődik át minden eseményen, hiányosan körvonalazva kez­detben, gyakran kérdésessé tétetve, de mindig győztesen : 1.) a király nem hozhat törvényt a parlament nélkül; 2.) nem szedhet adót a parla­ment nélkül. 3) Ha a törvényt végre nem hajtják, a király közegei felelősek a törvényszékeknek. VIII ik Henrik engedni kénytelen, midőn a jö­vedelem hatodát kívánta adóul behozatni, Erzsé­bet enged midőn a kereskedők fellázadtak az egyedáruságok ellen, miket létre akart hozni. Már Comines dicsőíti az angol alkotmányt, a kor­látolt, a mérsékelt monarchiát. I­ só Károly a latin, római királyságról, az isteni jogról merészkedett álmodni; theologusai tagadták a szerződést az egyezményt a királyság s a nemzet között. 1629-től 1640-ig, — daczára, hogy elfogadta volt a jogok kérvényét (petition des droiss) mely a fejedelem kötelezettségeinek el­ismerése volt — mellőzte a parlament egybehivá­­sát Melyet 1640-ban egybehívott lön a „hosszú parlament.“ Sújtotta ez legelől Land-ot és Strafford­­ot, s aztán mikor a király, tagjai közül ötöt a többi közt Pyrn-et és Hampden-et annak színe előtt el akarta fogatni, megbossulta magát, magán a királyon. A kezdetben védőleges és az alkot­mány nevében támasztatott forradalom, csakhamar magát a parlamentet is megdönti. Cromwell pro­­tectorrá lévén, választási reformot új alsóházat, új fel­­sőházat alkotott, de ezen kamarák soha sem látszot­tak, soha sem voltak eléggé szabadok. A restauratió létrejöttekor, általános jelszó volt: „szabad parl­iament." Cromwell, választási reformja igen bölcs de erőszak műve vola. Vissza is tértek ő utána a régi parlamenthez. A parlamenti rendszer reformjának eszméje épen nem volt népszerű, csakis századunkban vál­hatott azzá. Anglia meg volt elégedve alsóházá­val, bárminemű eredete lett legyen annak. Nem tartotta féken a királyságot? Nem támasztotta 1688-ban egy védőleges forradalmat, mely vég­legesen kielégített minden szenvedélyt, az ország minden érdekét. Addig, míg az uralkod­ó érde­kek, az uralkodó szenvedélyek a kormányban képviselvék, az ily kormányról elmondhatni, hogy az képviseleti. Azon értelemben, melyben e szót mai napság értelmezik, az angol kormány az utol­só századokban nem volt képviseleti alig hogy azzá kezd lenni. Alkotmányában ezen alapelvre akadunk : nem egyes emberek képviseltetnek, de testületek, erkölcsi lények, városok vagy megyék. Egy követ annyi mint egy másik, egy vá­­lasztó annyi mint egy más választó. Vl.-ik Henrik törvényében sehol sincs szó bárminemű képességi számról. Máig sem létezik semmi arány a választók és a választottak száma közt. Az első angol parlamentek valódilag a nagy hűbéresek, vagy azok megbizottainak országgyű­lései valának. A városok „szabadvárosi“ minősé­gükben voltak azokon képviselve. Egy szabad mezőváros (bourg) a felségiség egy részecskéjé­vel birt, szabad kereskedelem központja vala, mely nem fizetett vámot, ment volt itt és hid vámtól, a királyi adótól, s közigazgatását keres­kedők testülete kezelte. Kiváltság­levél adományozta részére a vásár- s piacztartás s adószedés jogát; a jog, hogy tagokat küldhessen a parlamentbe, terhes kötelezettségnek tekintetett, s a municipális ki­váltságok válságdíja volt. A képviselet sok eset­ben épen nem volt irigyelt szabadalom. A koro­na adományozhatta s elvonhatta a választás sza­badalmát. VIII. Henrik nik Károly nagy számu úgynevezett választó mezővárosokat al­kottak, volt eset hogy maga a sherif jelölte ki a választás jogát gyakorló városokat. A király ezen exorbitáns kiváltsága csak Ilik Károly alatt szűnt meg. Nem létezett semmi meghatározott szabá­ly, a választó­jog illetékességére nézve választás központaiban. — Itt, minden szabad ember — freeman — választó volt, amott csak a testületek tagjai, a polgárnügyok és municipális tanácsosok voltak választók Ezen oly durva,oly önkényes rendszer a hűbériség végső kifejezése volt; a hatalmat a föld birtokosai­nál a nagy családoknál hagyta meg. A követek nagyobb része közvetve nagy közvetlenül a hó­dító aristocratiát képviselte. A múlt század végén Leeds, Birmingham, Manchester nem voltak képviselve, de a norfolk­i herczeg tényleg 11 követet választott Lansdale lord 9et, Darlington lord 7et, Russland és Buckingham herczegek egyenként 6ot. Galton-ban 7, Tavistock-ban 10, Saint Michel-ben 7 választó volt; 70 követ úgy­szólván senkit sem képviselt, 90 követ közép­­számitással 50-50 választót, 37 középszámitással 100-100 választót képviselt, 200 követ volt, kit 7000 választó választott. Az 1832iki reform idejé­ig 300 követ tényleg a pair-ek által választatott, Ti III r—i- -iii-r—rgiii­iiiniTr­ifU­­rrmn csak 170 tekintethetett teljesen függetlennek. Macaulay téved midőn ezen reformot illetőleg írja : „Városok egyszerű falvakká aljasodtak, falvak városokká nagyobbodtak,é­s midőn hinni látszik, hogy választási jogú falvak,—a rothadt város­kák — mind, egykor jelentékeny helyeknek maradványai. Ellenkezőleg, minden időben létez­tek falvak, majorok, puszták melyek képviselettel bírtak, falu major puszta létükre. A hires a­­­d- Sarum városka,mely választási kiváltságát 1832- ben vesztette el, két követet választott, s nem volt csak 12 választója. Mi 1832-ben visszaélésnek látszott, nem tűnt fel annak az előbbi századok­ban. A községek ugyan csak Angliát képviselték, nem ez s ez falut, s ez amaz dombor juhaival, ju­hászaival, ebeivel, de Angolországot. A politikai jog, ez időszakban egy volt a birtokjoggal. Míg egész Európa absolut királyok uralma alá került, az an­gol aristokratia fenntartotta hatalmát, hozzá lévén nőve a földhöz, abból szívta a politika életnedvét.­­Mit tett a választási rendszer szabályszerűtlensége, képte­lensége, ha e rendszer meghagyta a hatalmat azok­nál, kik az ország felett kétségtelen védnökséget patronátust gyakoroltak, kik védelmezték az angol becsületet, szabadságot? A nagy családok ugyan­azon jog czimen bírták parlamenti székeiket mint örökös uradalmaikat. A jelölt kivonult kastélyából, zenével és zászlókkal, s a földművesek felkiáltásával üdvözöltetett. A sörös hordók csapra üttettek, s faasztalok súlyos étkekkel rakattak meg. A követ megbízóinak beszédet tartott, őket felvidítani töre­kedvén; a választás vendégség volt. A „rothadt városkák“, a „zsebbeli városkák“, politikai javadalom valának. Waller költész 16 éves korában Ayesham követe lön. Fox 1768-ban 19 éves korában foglalt helyet a parlamentben mint Midhurtt követe, melyet apja Hollandlord, vett volt számára. 21 éves korában tagja jön North lord minisz­tériumának. A hatalom még nem volt verseny tár­gya, a nemzeti souverainetas nem tekintetett még oly kincsnek, melyet minden férfi lakos között szabatosan fel kelljen osztani. Csak­is két párt, mindkettő aristokrata mindkettő társadalmi hata­lommal felfegyverkezve küzdött egymással a hata­lomért, s gyakorolta azt sorjában. Beérték ugyan­azon egy választási rendszerrel. Felléptek a politi­kában, mint szokás fellépni a világban, hol előre kijelölt helye van mindenkinek. A nagy földbirto­kosok megválasztathatták városkáikban, rokonai­kat, pártolt­jaikat. E pártfogolás gyakran a mutat­­kozás embereinek, parasitáknak szolgált előnyére; fel tudta azonban keserni a Pitteket, Foxokat, Burbeokat, Tirneyeket, Sheridaneket, Canningeket, Broughamokat, Macau­lay­k­a­t is. (Folyt. köv.) *) »Mox rex vei prineeps, pro»t aetas euique, prout nobilitas, prout decus belloium, prout facundia est audi­­untur, auctoiitate svadendi magis, quam jubejndi potes­­toíö. Berlin juníus 27. (Saját levelezőnktől.) Helybeli lapok sorra közük ma a következő pesti táviratot: „Az eddigi választások közül 150 a Deákpárt javára dőlt el, 47 az ellenzék és 17 a 48-ki forradalom-párté. A Deákpárt 381 ke­­rületben nyert többséget és csak 12-őt vesztett el eddigi kerületeiből . Az utóbbi „381“ valószínűleg távvirdai hi­bát nem is tekintve, minthogy ugyanazon távirat számos lapban jelent meg, ez azt engedi gyaníta­nunk, hogy a helybeli lapok tudósításaikat nem saját megbízottjaik utján szerzik, hanem azokat valami kormánypárti irodából kapják. Feltűnő ezen bárcsak rövid táviratból, hogy annak szel­leme egyező amaz érdekekkel, melyek a helybeli lapokban megjelenni szoktak s a­hol a közép­bal is mint egy oly ellenzék ecseteltetik, mely az ál­lami rend felforgatására törekszik, és a­mely párt ha az országban többségre találna jutni, a forra­dalmat vonná maga után. A 48-as párt pedig Ber­linben egyértelmű a párisi kommunistákkal. A magyarországi választások iránt helybeli körökben meglehetős érdekeltség mutatkozik, a lapokban majd mindennap jelennek meg táviratok a választásokról, sőt rövidebb czikkek is. Ezen érdekeltség nemcsak azon közös vi­szonyból magyarázható meg, mely jelenleg Ausz­­tria-Magyarország és Németország között szövő­dik, de mert a pénzvilág mindinkább kiterjeszti figyelmét a magyar papírokra, melyek közül a vasúti részvények, elsőbbségi kötvények és az ál­lami kölcsönök sokkal nagyobb kamatot nyújta­nak, mint a hasonnemű már igen magas árfolya­mokkal bíró német papírok. Fájdalom azonban, a legnagyobb rész előtt a magyar pénzügy még nem bír elegendő hitellel, s habár az jobb színben áll, mint a török vagy ro­mán állampapírok, sokan még­is nagy merészsé­get vélnek az által elkövetni, ha pénzüket magyar papírokba helyezik. A jezsuiták még egyrészt előkészítik mago­kat a költözködéshez s a kezeik között levő nagy birtokokat részint eladogatják, részint más után hozzák biztosságba, másrészt annál nagyobb te­vékenységet fejtenek ki a népnek izgatásában. Mű­ködésüknek fő tere a lengyel tartományok, hol a szó- és gyóntatószékből a szótárukban oly bősé­gesen képviselt becsmérlő szavakkal illetik a né­meteket, kik ugyanezen tartományokban szintén nagy számmal vannak képviselve. Érdekes képét nyerjük az igazgatásoknak a lengyel „Przyjaciel ludu“ néplapból, melyben e je­zsuita atyák által tartott szónoklatokról és azok­nak hatásáról bőven olvashatunk. így nevezett lapból értesülünk, hogy a sz. atyák naponkint ötször szoktak szónoklatokat tartani s a népet megható beszédeikkel mindig könyek­­re fakasztják. E prédikácziók legszebb része az, a hol a né­pet oktatják, hogy milyennek kell a sz. gyónás­nak lennie, mit kell főleg töredelmesen bevallani­­ok, s hogy ha e cselekvőnktől visszatartózkodnak, az által Isten haragját fogják magokra venni, ki kegyetlen csapásokkal fogja a lengyel nemzetet meglátogatni, ha az nem iparkodik kegyet a gyó­nás által ismét megnyerni. Szegények, kik ma kenyérért kénytelenek koldulni idegeneknél, szegény árvák, kiknek szü­lei valaha dúsgazdagok voltak, ma,­­5 borzalom más vallásuaknál kénytelenek szolgálni, városaink legszebb utczáin legszebb térein kik foglalják el atyáink birtokát ? a zsidók és németek. Jószágainknak, falvainknak legnagyobb ré­sze kiknek kezébe vándorol át: a németekébe. A német száma napról napra növekszik, az istentelen-­ség terjed s. t.­b.­­A­ nép azután e szent lélektől sugallott és Isten kegyességétől áthatott kenetel­­jes beszédektől annyira megszokott hatva lenni hogy a prédikáczió végével térdre borul és a sz­­at­yák minden kivonatát teljesíteni ígéri. A jezsuiták működését igen jellemzik azon egyletek, melyeket különféle ájtatos sze­czélok czime alatt alakítanak, milyenek a többi között a rózsafüzes egyletek. Ezek tagjai mindenféle rendű és mindkét nemű szolgák és szolgálók, az alapszabályok általán az egész egylet szervezete szorosan katonai alapokon nyugszik. Tizenkét egyén képez egy rózsát , ily rózsa egy rózsafü­zért s ismét egy bizonyos számú rózsafüzér képezi a szeplőtlen szűz Mária egy isteni kertjét. S min­den ily kert egy páter föltétlen fövezérlete alatt áll. S ezen egyletek azok,­melyekben a szent gyó­nás által s más után a családok legbensőbb itt.

Next