Ellenőr, 1872. augusztus (4. évfolyam, 177-201. szám)

1872-08-01 / 177. szám

litikai események az ő socialista eszméik előmoz­dítására szolgálhatnak. A harmadik füzet érdekes jegyzőkönyv töredéket tartalmaz a párisi interna­­tionalisták üléseiről, melyekből közöljük a követ­kezőket, s melyekből meggyőződhetünk, hogy még­sem oly hatalmas gazdag társulat az az in­ternationale. 1871 j­anuár 5-ki ülés: Bai­s­son előadja, miszerint egy külön in­­ternationalista közlönyt lenne szükséges megindí­tani s annak fennállását kellően biztosítani, ne­hogy néhány szám megjelenése után a lap meg­bukjék, mert ez komoly vereség lenne­ a Inter­­nationáléra nézve. C a m e­­ i n a t megjegyzi, hogy jól meg kell fontolni a dolgot a ha nem tudják kellően biztosítani a lap szilárd fennállását, jobb lesz ha egyik vagy másik internationalista secti­­óra hagyják a kezdeményezést, mert veszedel­mes dolog lenne egy a föderált tanács nevében megnyitott lapot elveszni engedni, minthogy ez lerontaná az Internationale hitelét a közvélemény előtt. Frankies kijelente, hogy nekik egy a a föderált tanács nevében kiadott lapra van szük­­ségök, és ha az illetők nem tartják szoros köte­lességüknek egy ily lap erélyes és hathatós támo­gatását, kétségbe kellene esni a franczia interna­­tionalista társaság jövője iránt. Január 12-ei ülés: Armand Lévi a köztársasági társulat kül­döttje ajánlkozik ingyen dolgozni a kérdéses lapba mindaddig, míg az véglegesen meg nem szilárdul. Ígéri, hogy ha politikai visszhangja leend az internationali­stáknak, harczolva a pap­ság és az ipari feudalismus ellen, s reméli, hogy a munkaosztály képes leend saját erejéből fenn­tartani egy lapot, mely hetenkint egyszer lenne megjelenendő. — Végül a következők választot­tak be az illető lap szerkesztői bizottságába: Frankel, Findy, Minet, Bachruk, Goullé, Franquin Variin, Laporte, Theisz és Verdure. Ezek körülbe­lül azon internationalisták, kik a nemzetőri központi bizottságban, később pedig a kommune­­ben részt vettek. Január 19-ki ülés: La cord oda nyilatkozik, hogy az Interna­tionale roszul fogta fel szerepét; a munkásoknak kezökbe kellett volna keríteni a szept. 4-ki hatal­mat s ezt még ma sem lenne késő megtenni. Ha az Internationale mindjárt kezdettől fogva szilár­dul haladt volna kitűzött czélja felé, minden máskép fordult volna különösen okt. 31-én. — Ma mindenfelé a legnagyobb rendetlenség látható, pedig az Intenationalenak nem szabad figyelmen kívül hagyni egy pillanatra sem, hogy ez órában még tétele is koc­kára van téve. Megölhette vol­na a kormányt, ha saját hírlappal bírva, kizárta volna ebben a közönség előtt a kormány hibáit. A fennforgó életkérdések tanulmányozása czéljából indítványozza, hogy naponkint tartassanak ülések. Január 26-­ i ülés: Az előbbi ülés jegyzőkönyvének felolvasása alkalmából Lacord megjegyzi, hogy a­­könyv egyes helyei veszélyesebbé válhatnának a gyűlés tagjaira nézve, ha valami módon idegen kézbe tévednének. Rouveyrol kijelenti, hogy az In­ternationale nagyon gyenge, szétzüllött, noha a világ még gazdagnak és egységesnek hiszi. Sze­rinte a föderált tanács határozatait nem szabad a közönség tudomására juttatni, miért is a titkárnak kötelességévé teendő, hogy tüntesse elő a jegyző­könyvekből mindazon helyeket, melyek kompro­mittálók lehetnének a tagokra nézve........................ V­a­r­­­i­n tudatja, hogy a „La République des travailleurs“ jövő szombaton valószínűleg nem je­lenhet meg, mert nincsen pénz s tanácsolja, hogy miután nin­cs lap, társuljanak valamelyik republi­kánus csoporttal s adjanak ki röpiratot, mely a január 22-ki kapitulatió eseményeit valódiságukban tüntesse föl. A kapitulatióval szemben az Inter­nationale megtette kötelességét. — Frankel nem helyesli, hogy társai a levertség hangján szóljanak, szerinte erélyes propaganda még az In­ternationale részére vonhatja a népet. Fölemlíti továbbá, hogy a klubbok, a ligák nem tettek sem­mit s el hagyták esni Párist, a midőn megment­hették volna. Ha a poroszok bevonulnak, a bour­­goisie hizelegni fog nekik, hogy hatalmát és ki­váltságait megtarthassa. Lacord röviden ketté vágja a vitatkozást, melynek szerinte most nincs helye: tenni kell valamit a munkások visszahó­­dítására s aztán a néhány munkásnak a hatalom emberei közé bejuttatására. Mélin fölemlíti,hogy az események még javakra fordulhatnak s készen kell lenni a körülmények felhasználására. Hardy úgy látja, hogy a köztársaság veszélyben van s ennek megvédésére az internationalistáknak a re­publikánusokkal kell egyesülniök. — — — — Február 1­5-­ i ülés: A v­onal tudatja, hogy a „Petite Pesse“ köz­leménye szerint Hugo Victor és Louis Blanc az U-0L*ULL«aM»SgBl_ L---------- —i—lS~UTi ,TN­jN­i­»Cjlgg^g! TARCZA. A HOL JOBB. — Eredeti elbeszélés. — Irta : Kazár Emil. XVI Az utczai harcz javában folyt, midőn Pinty berohant Forgó Döméhez, ki a legnagyobb nyug­talanságban törte az élét. — Győzelem, győzelem! — kiáltott a sená­­tor. — Itt vannak a mi embereink, s ugyan­csak éreztetik ittlétüket. Megjártuk polgármester úr. — Ne nevezzen, kérem, polgármesternek. •— Megjártuk, mert akkor nem hittünk, mi­kor igazat mondtak. Kicsit eljárt a nyelvünk. Nem gondolja-e a tutor ur? Soha sem tanulna meg úszni az ember, ha vízbe nem jutna — mormogta Forgó Döme. — A körülmények kényszerítő hatását éreztük mind­annyian. — Úgy van, tutor úr. — Most már könnyeben lélekzem. Ah, va­­lahára jobb idők következnek. A harcz tart még oda kün ? — A vége felé van uram. Forgó Döme úr felöltönyt vett magára. — Körül kell nézni, hogy mi történt. — Mért gyötri köszvény karjaimat! — ki­áltott Pinty siránkozva, — hogy én is küzdhetnék a derék harczosok közt. Forgó Döme és Pinty senator bejárták az egész várost. Forgó ur mindenütt lelkesítő szava­kat mondott, s a kivel csak szóba állt nagy hév­vel beszélt a dicső eseményekről, melyek ép oly örvendetesek, a mily váratlanul érkeztek. Reggel felé volt, midőn a buzgó öreg ur haza felé tartott s útjában egy csoport emberrel találkozott, kik a hid felől jöttek. E csoport ének és diadalkiáltások közt jött. Forgó úr már meszi­e­ lóbálta feléjök kalapját és hasonlóan telt Pinty is. — Nini ! — kiáltott valaki a csoportból. — Ott van a vén szélkakas. — Ejnye be szeretném­ kitörni sarkait. — Az a nagyszájú Pinty se különb ámi. — Azért legjobb, ha az ember igyekszik, hogy félre ne ismertesse magát. Az ég tartsa ma­gát békében Forgó úr. Forgó Döme midőn házához ért, a kapuban találta Ferkót, ki egykedvüleg ült a kapu sarok­kövén. — Már régen várom nagyurat. Minden ház olyan a lobogóktól, mint a májusfa; csak a mienk olyan, mint egy száraz tőke, mert azokat a régi lobogókat mind leszedtem. — Legyen olyan a mi házunk is, mint a többi. —­ Csakhogy eltávoztak azok a vándor ma­darak, ugye-e uram ? Jobban fogyasztottak, mint a harmadévi sáskák. — Berger úr is eltávozott ? — Nem lehet egyszerűn azt mondani, hogy eltávozott, oly vágtatva hagyott el bennünket. — Nem történt semmi a ház körül? — Csekésség uram. Egy kis csetepaté volt és vagy négy plundrást agyonlőttek. — Hol vannak az asszonyok ? — A beteg körül. — Micsoda beteg körül ? — Majd el is feledtem. Különben is csekély­ség az egész, mint a doktor mondta, mert a seb nem veszedelmes. — Sehonnan mit beszélsz ? — Egy honvédtiszt megsebesült, és azt be­hozták a házba. Különben jól ismeri nagy jó uram, mert a ki megsebesült Kálóczy uram fia. — Láss dolgod után. E beszélgetés alatt a folyósóra értek, hol Zsuzsa az ismerős léptekre épen akkor dugta ki fejét az egyik ajtón. — Oh bátya, már azt hittem neked is ba­jod történt. Hála istennek, hogy itt vagy sebesül­tünk van Döme. — Keresztényiig ápolni fogjuk. A sebesültet a keresztényinél is jobban ápol­ta Eszter. A fiatal Kálóczy különben igen derültnek látszott és csak jobb karja volt zsindelyek közzé kötözve. A bal kar­jával azonban üdvözletet inte­getett Forgó urnak, kit már régen nem látott. Az öreg ur kimondhatom szívességgel fogta meg a fiatal tiszt balját. — Szerettem volna önt teljes épségében üd­vözölni házamnál, de ha már szerencsétlenség tör­tént, örülök, hogy nálunk talál­t enyhet. Fájdalom, s tisztelt atyja ura bizonyos idegenkedéssel viselte-­­ tik irántam, de remény­em, hogy ön által meg fog eléggé ismerni. — Az én atyám mogorva vén medve, de bánni lehet vele. Forgó Döme úr ezután aggodalmasan kérde­zősködött a fiatal tiszt sebje­­felől, s bár Kálóczy László erősítette, hogy nagy baj nem lesz a de­rék ember mégis csak rázta fejét, s azt mondá : „atyjánál sem találna gondosabb ápolást, mint nálunk.“ Zsuzsa asszony sürgött-forgott a szobában, s mindent felborogatott. A jó teremtés igen zavart­­nak látszott, s gyakran (kivált, ha a seb veszélyes­­ségéről folyt a beszéd) köhintett is egyet-egyet igen csodálatos pillantásokat vetve hol Eszterre, hol pedig a fiatal tisztre. Végre Forgó úr eltávozott a szobából, mikor Zsuzsa asszony felsóhajtott. — Ismét egygyel több bűn nyomja a lelke­­met, így van az, ha az ember egyszer a hínárba engedi magát sodortatni. A jó ég­ látja lelkemet, de nem vagyok oka semminek. Én mosom kezei­met, csak aztán ön is le tudja mosni azt a sebe­sült kezét Kálóczy uram. — Asszonynéném, — szólt derülten a tiszt, — most már elmodhatjuk, hogy egy kézre ját­szunk. — Ne csak lássa maga aztán, hogy mit nyer. — Ezt a kezet! — kiáltott László ajkaihoz vonva Eszter kezét. Forgó Döme úr alig ért szobájába, s alig nyugodt le egy székre, hogy pihenhessen, és rendbe szedhesse zűrzavaros gondolatait, midőn hatalmas sarkantyú és kardcsörgés után megnyilik a szobaajtaja s egy naptól sütött huszártiszt lép be. — Én vagyok Forgó ur, ha még megismer. — Peterdi öcsém! — kiáltott az öreg ur meglepetve. Es de hisz az természetes, hogy te is itt vagy ! Már úgy elszoktunk a jóbarátoktól hogy azok előttünk a legnagyobb meglepetések. ■— Minden vágyam ide vonzott, s boldog vagyok. Tisztesebben nem is köszönthetnék be hozzád, mintha azt mondom, hogy itt van házad­ban minden kincsem. — Az öreg ur úgy tett, mintha nem értené e szavakat.­­ — Nagyon kegyes volt én uram, — folytatot­ta Peterdi, — midőn levelemre oly szívességgel és jóindulattal válaszolt. Nem volt ugyan határo­zott válasz, de reményekre jogosított. — Furcsa idők voltak akkor, s az­óta sok minden történt, — szólt sóhajtva Forgó úr. — Én a válaszért esedezem. — Csöndesebben öcsém, — szólt a­z öreg úr, jóakaratú mosolylyal. — Úgy tudom, hogy e házaság nem egészen nyerte meg atyja tetszését. Ő büszke. — Már megegyezett uram, és nem létezik semmi akadály, ha csak Eszter kisasszony. . . . — Barátom, a mi leányomat illeti .... — Forgó Döme elharapta a szót de arcza igen biztatónak látszott. — El volt rá készítve még annak idejében — folytatta Forgó Döme. — A legutóbbi napok­ban azonban, midőn már nem hittem, hogy önt valaha láthatjuk, mert halálhíre szárnyalt egy korábbi rokoni viszony............. — Uram, ne gyötörjön! — Azonban már vége mindenek. Röviden : Eszter mennyaszony volt, de mivel ön és kedves fiam, most ön a vőlegény. Forgó Döme megölelte a fiatal tisztet, s könnyeket törült le szemeiből, megjegyezvén : ők ezek örömkönnyek.“ Azután karjára fűzte az uj vőlegényt s bevezette leányához. — Ismered-e Eszter? — kérdezte Forgó ur kedélyesen, a huszártisztre mutatva. A leány elsápadt. — Peterdi ur. Zsuzsa asszony ijedtében feldöntött egy szé­ket s összekulcsolván kezeit, a szoba boltozatára nézett. Forgó úr még bemutatta a sebesültet is, aztán a szomszéd szobába vezette Peterdit és leá­nyát is. Zsuzsa asszony ekkor mérgesen bevetette magát az egyik székbe. — Nem vagyok oka s­emminek, hanem az én fejem ezt ki nem állja. — Emlékezem, — szólt gondolkozva Szaló­­czy, — hogy ez is kérő.­­ Egy uj játék személye. — Asszonynéném, mi mégis megnyerjük a játékot. (Folyt. köv.) Internationale tiszteletbeli elnökei és hogy Maion és Tolain 2—2000 frankot kaptak első részlet gyanánt azon 20—20,000 fr. évi járulékra, me­lyet az internationale ezeknek képviselőségük tar­tamára engedélyezett, ezt haladéktalanul rectifi­­kálni kell. S e r a i 11 e r megjegyzi, hogy e közle­ményt csak az elnökségeket illetőleg kellene helyreigazítani, a 20,000 frankos dotatiókat pe­dig hagyni kellene, hadd higyje a világ, hogy ők gazdagok. Frankel megelégedéssel látja, hogy a bourgessie és lapjai foglalkoznak ő velök és félnek tőlök. — — — — — — — — — — — Márczius 1-i ülés: V­a­r­­­i­n sürgős teendőnek tartja, hogy az internationalisták mindent megtegyek arra nézve, miszerint a nemzetőrség delegáltjaiul választassa­nak s igy a központi bizottságba bejussanak. Ké­ri, hogy egy négyes bizottság neveztessék ki ezen közp. bizottságba, mely megítélje mennyiben fog­lalkozhat azzal az internationale s kimerítő jelen­ést tegyen a föderált tanácsnak. Tudatja egy­szersmind, hogy a febr. 15 én alakult nemzetőr­ségi közp. bizottság szövetségi ajánlatokat tett az Internationalenak. Bidet állítja, hogy Vinoy tbb. nem talál többé engedelmességre a hadseregben s a sorkatonaság nem hajlandó föllépni a polgárság ellen, hogy Vinoy ágyukért küldött a place Ro­­yalera, melyeknek kiszolgáltatását a nemzetőrség megtagadván a sorkatonaság nem tett semmi ko­molyabb föllépést. Charbonneau mindebben roppant előnyt lát az Internationalera nézve, tudja, hogy a a nemzetőrségi központi választmány tisz­tán socialista érzelmű tagokból áll, de mégis bi­zalmatlansággal viseltetik iránta, és szükségesnek látja, hog négy tagot küldjön az internationale ama bizottságba, akik azonban minden politikától tartózkodván, csak a socialista küzdelmekben vesz­nek részt. A négy tag küldése elfogadtatott. Tanács a versaillesi monarchistáknak. Lemoine a Journa des Débats jelestollú mun­katársa eme tanácsot adja az állandó bizottság tagjainak, kik Thiers belügyi politikájának ki­fejtésére szólították fel . A nemzetgyűlés szü­netelési idejének megha­tározására kiküldött bizottság, mely nagy részben ugyanazon tagokból áll, kik nem rég küldöttségi­­leg jelentek meg egész váratlanul Thiersnél, s azon óhajt nyilvánította, hogy újabb barátságos értekezletet tarthasson vele, s úgy látszik, hogy a köztársaság elnöke f. hó 29 én avagy 30-án ele­get teend e meghívásnak. Meg vagyunk győződve hogy Thiers a legnagyobb örömmel fog megje­lenni választói előtt s megadni nekik mindazon felvilágosításokat, a­melyeket csak kívánhatnak tőle, sőt gyakorta többet is szokott nekik adni, mint a­mennyit akarnának. A közvélemény jelen hangulata és a kedélyek átalános lecsillapulása mellett, eme felvilágosítások csak egyetértést szül­hetnek és mi legelsők kívánunk szerencsét hoz­­zájuk. Ha mindazáltal meg volna engedve, hogy tanácsot adjunk az oly bölcs férfiakból álló bi­zottságnak, az nem lenne más, minthogy ne ke­ressék nagyon a felvilágosításokat. Legközelebb olvastuk, hogy több évvel ezelőtt hozott határo­zatnál fogva a tudományos akadémia kimondotta, hogy jövőben semmi oly tervet nem fog vizsgálni, melynek tárgyát a kör négyszögítése, az örökös ingás, vagy más hasonló, megoldhatlannak tartott theória képezné. Ez oly jó példa, a­melyet a nem­zetgyűlés is hasznára fordíthatna. Be kellene látnia, hogy bizonyos tárgyak a kor négyszögítésének kategóriájába tartoznak s ilyen a többiek közt a bordeuxi egyezmény is. A bordeauxi egyezmény fő jellemvonása, vagyis jobban mondva, fő tulajdonsága épen az, hogy nem határozott és nem is határozható meg. Ezen erkölcsi és eszményi egyesség sohasem formuláztatott. Írásba nem foglaltatott, nem czik­­kelyeztetett és ez oknál fogva tartott épen csak mostanáig. Majd mikor alakot, testet fog ölteni, meg fogja változtatni egyszrsmind természetét is. Nem azért találták ezt fel, hogy segítségével alkotmányt hozzanak, de ellenkezőleg, hogy ilyen­nek hazását megakadályozzák. Vannak egyes békétlenek, a­kik így szó­l­lanak : „Az ideiglenes intézmények nem tarthat­nak örökké, végeznünk kell velük.“ Végezni, mi­vel ? kivel ? készen vagyunk-e valamire ? Maga az események menete és a monarchista pártok megoszlása következtében az ideiglenes állapot a rend terrénuma lett. Míg azon pártok, melyek a rend képviselői­nek vallják magukat, nem nyithatnak egyebet az országnak, mint egyenetlenségek látványát, a köztársaság fogja képviselni a polgári békét, és a köztársaság megbuktatása leend­ő jel a polgári háborúra. A köztársaság a jelen körülmények között — Hogyan merészüli magukat ilyen embe­­­­rek mutatni ? Pinty hallotta jól e megjegyzéseket, s elment minden kedve a további üdvözlésektől. De Forgó egész nyugodtan közeledett feléjök, éltetve a ha­­­­zafiságot és bátorságot. — Hogy vagyunk polgármester úr? — kér­­­­dezte egy izmos ember, kinek minden zsebéből egy-egy karabély agya nézett ki, kezében pedig egy kétcsövű puska volt. — Utat nyitunk, ha pusztulni akarnak az urak — kiáltotta egy másik. — Majd megtalálja a nyomát, hogy merre futottak jó emberei. — Polgártársak, — szólt ekkor Forgó Döme úr, szomorú hangon, — látom, hogy ti gúnyoltok s az aggság tehetetlenségét figyelembe sem ve­szitek ! — Ejha, vigye el a tatár a vénséget, ha két­­kulacsosságból él. — Barátaim, a zsarnokság érti módját, mint lehet megvesztegetni szegény alattvalók szivét, s mint lehet undokra mázolni a becsületességet. Ugyan mondjátok, mit tettem én? Voltam-e ártal­matokra ? Pedig fenyegettek, kényszerítettek ször­nyen. Tudták, hogy van tekintélyem, befolyásom, s kényszerítettek, hogy övék legyek, fenyegetvén fogsággal, vagyonom vesztével. Durva köryök el­len hogyan menekülhettem volna, ha hívőknek nem színlelem magam ? De nem is magamért, ha­nem kedves gyermekemért hajoltam a fenyegeté­sekre. Mit nekem e hitvány élet, mely úgyis kö­zel van már a sírhoz. Ha tovább fejlődnek a szo­morú események, meglátjátok, hogy hasznotokra váltam volna. — Úgy van, erősítem, tisztelt polgárok! — kiáltott Pinty, ki nagyon roszul érezte magát. — Mit hallgatunk rájuk­­ — kiáltott egy hang, — legjobban teszszük, ha agyonütjük. — Vagy legalább is emléket hagyunk bő­rükön. Akadtak, kik hajlandók lettek volna az em­lékek osztogatására, s tán meg is teszik, ha az öreg Kálóczyt épen arra nem viszi sorsa, és köz­be nem veti magát. — Ha vétkesek, — igy szólt, —­ megkap­ják büntetésüket. Ne tegyük erőszakoskodás által kisszerűvé e nagy napot. A tömeg eloszlott morogva, Forgó úr és Pinty pedig megköszönték a pártfogást. — Félreismernek — panaszkodott Forgó ur, nem rendszeresen az irányidó hatalom akaratából a vagy erőködése következében jött létre, hanem anélkül, önmagától, azt le­enne mondanunk, hogy tagadólagosan állott elé, mzt kívülről semmi sem támogatja. Az ideiglenessgből a véglegességbe fog átmenni, mint a biztaló elévülésbe s az elfog­lalás tulajdonba megy át. Azt mondották, hogy Thiers kiválóan kon­­servativekből álló bizottság elé menvén, választó­ival fog szemben állni. Mrt valóban kétségtelen, hogy Thiers Bordauxban mindenek fölött a kon­­servativek választottja volt.Állítják, hogy megvál­tozott, mi részünkről azt h­sszük inkább szolgája, mint teremtője volt az eseményeknek. Nagyon éleslátásúnak kellett volna azon embernek lenni, aki előre láthatta volna eme fájdalommal és kí­nokkal teljes napok zavarai és homálya közepet­te, miszerint tartós kom­ányt vesz át. S mi na­gyon valószínűnek tartjuk, hogy Thiers nem lá­tott akkor egyebet, mint a már úgyis megpróbált emberi erőre nézve alig súlyos feladatott, hogy lefizesse a hadisarc­ot , felmentse a megszállott kerületeket. Messzebb láni lehetetlen volt. Azon idő óta napról napra szemeink előtt folytak le az eseményk. A monarchia nem birt sem a szükséges egységgel, sem a kellő határo­zottsággal, hogy elfoglalj a helyet, s igy a köz­társaság foglalta azt el is tartja birtokában Ez eredmény elérésére senki sem tett többet mint az úgynevezett konservativ párt. Ez volt az, mely a kebelében uralkodó zavargási szellem ál­tal legtöbbet tett a republikánus párt fegyelme­zésére, ez volt az, mely a végrehajtó hatalom iránti kicsinyes féltékenységénél fogva legtöbbet tett a kormány lefegyverzésére, bármely nevet vi­seljen is az egykoron. Láthattuk ezt több alka­lommal, azonban csak futólagosan egyet említünk meg, mely legközelebbi dátuma­t. i. az államta­nácsot, melybe hogy kellemetlenséget okozzanak Thiersnek, a konzervatív párt fölébe helyezte bo­­szúságát az elveknek , feláldozta kicsinyes szen­vedélyeknek a rend, a jó kormányzat s a jó köz­­igazgatás szabályait. Ezért mondottuk mi és ismételjük újabban, hogy a köztársaságot a konzervatív párt alapította meg. Mi ugyanis végeredménye e mélységes takti­kának? Egy nemzetgyűlés kormányának megalapí­tása és megszilárdítása. És ez eredmény mindazok­nak műve, a­kik a borceauxi egyezmény nevében ír­ják magukat alá. S e mindenhatóság ellensúlyát Thiers személyes hatalma képezi. Thiers azonban halandó és ha le fog tűnni, a konservatív párt meg­teremti az egy nemzetgyűlés kormányát. E mélységes konservativok ma semmit sem akarnak tenni. Nem akarnak egyebet mint barát­ságos lábon maradni Thierssel. Azonban tegyük fel csak egy pillanatra róluk, hogy ennél többet, Thiers megbuktatását akarják. Ugyan kit tennének he­lyébe? Van talán királyuk? szeretnék látni. Még egy másik feltételt engedünk meg, mely a legnagyobb megelégedést okozna nekünk, mert arról tenne bizonyságot, hogy a konservatív párt kész a kormányzásra. Megengedjük, hogy meg­­hasonlás esetére Thierssel, a konservatív párt elő­re biztosított magának egy köztársasági elnököt, minisztereket és gondolkozott kellő számú többség­ről a kamarában. De ez esetben a konservatív többség inkább mint valaha megalapítja a kor­mányt egy nemzetgyűlés által, minden monarcha kizárásával és így megszerzi magának azon dicső­séget, hogy valósította a republicáns eszményt, melyet egykor az elnök alkotott nem a köztársa­ságról, de a nemzetgyűlésről. Pater Gabriel sajtópere. (Első nap. — Folytatás.) A tárgyalás 5*/a órakor újra fölvétetvén, az elnök a dr. Schasnig vallomásában foglalt azon látszólagos ellentétet, hogy t. i. p. Gabriel Dun­­czinger Annát nem bántotta volna, igyekszik föl­deríteni. — S­c­h­a­s­n­i­g : Én azt mondottam, hogy illetlenül bánt ugyan vele, de azért meg nem rontotta. E kifejezésem az előzetes kihallgatás al­kalmával lényegtelennek találtatott. Dunczinger Anna a tébolydában többször felkiáltott, hogy neki nincs lelke, mert egy ropogást hallott, ez alatt lelke eltűnt, dr. Pullitzer is bizonyítja ezt. Vádló helyettese kérdi Schasnigot, várjon hiszi-e, hogy az előadottak nyomán igazoltak az incriminált czikkek kifejezései. Mire ez azt vála­szolja, hogy erre nézve a válasz a bíróság dolga. (Éljenzés.) Dunczinger Anna még egyszer kihall­­gattatik. Elnök kérdi D. Annát, hogy miért ment mégis Gábrielhez, jóllehet nem akart a kamarába menni, mivel erkölcstelenségtől tartott. Azért, fe­lele, mert nekem igen szép dolgokról beszélt s nem volt irántam szigorú, csak a fő gyónás után tudtam meg­, hogy tulajdonképen mit akar. Dr. Nürnberger: Melyik parancsról volt leginkább szó a gyónásban ? — D. Anna: A hato­dikról. Dr. Dürnberger: Mondja meg már most minden félelem nélkül, mit mondtam én és a többi urak önnek bírói kihallgattatására nézve ? — D. Anna: Hogy mindég az igazságot mond­jam és ezt mondottam is. Dr. Dürnberger kérdezősködéseire elő­adja a tanunő a tegnapi nap élményeit, midőn az apáczák hozzá mentek s kérték , hogy ne mondjon semmit a vallás ellen, mint kiáltottak be az ajtó lyukon, a házi lakók, hogy ne bocsásson be sen­kit a bírói személyeken kívül, mint támadt utóbb a lárma, hogy főbe ütéssel fenyegették őt és any­ját, s hogy ő a vendéglőbe menekült. Erre az eskü kérdésének megállapítása kö­­vetkezik. Dr. Dürnberger azonnali megeskette­­tést kér dr. Glancz Brandstädter Anna előadására támaszkodva ellene van a meghite­­tésnek. Elnök kihallgatja d­r. Schasnig Mátyást, mint szakértőt, ki Dunzinger Annát teljesen be­számítható lelki állapotnak mondja. A betegség a gyónás következtében ütött ki. D. Annának azon rögeszméje van, hogy lelkét egy recsegés következtében elvesztette D. Gábrielről azt be­szélte, hogy ez neki mit sem tett, csak kissé meg­­szirógatta.“ Testi vizsgálatot nem vitt vég­be, mert így elvesztené patiensnőinek bizalmát. A gyónás tetemesen előmozdította búskomorságá­nak kifejlődését. Elnök azon kérdésére, hogy várjon a be­tegség által nem szenvedett D Anna emlékező­tehetsége, dr. Schasnig nemmel fell, mit dr. Pol­­liczer is megerősít. Dr. Dürnberger ismétlé indítványát az esküre vonatkozólag. Dr. Glanz ellene szól. Azon­ban dr. Dürnberger indítványa elfogadtatván. D. Anna megeskettetik. Megjelenik Brandstädter Anna, a vádló tanúja. Tanúvallomásából kiveszszük, hogy midőn múlt pénteken D. Annával találkozott, ez azt mondta neki, hogy mindazt, mit a lapok csókolásról, vagy érintésről írtak, csupa hazugság. Azt is mondta neki, hogy többször így szólította meg őt D. Gab­riel : „ De kedves gyermekem, nem érzesz irántam semmi rokonszenvet ?“ (Mozgás és derültség.) — D. Anna (helyreigazítólag.) Nem úgy mondta, ha­nem igy: „Kedves gyermekem, tetszel nekem, oly szép tested van; de irántam nincs benned semmi rokonszenv ?" M a r­q­u­e t elnök: Brandstädter k. a. h­ogy fogja föl ön azon szavakat, melyeket állítólag D. Anna mondott önnek? — Brandstädter: Azt nem tudom, nem is értem. Én csak annyit tudok, hogy ezáltal a gyóntató a vallásosság iránti hajla­munkat állandósítani igyekszik. (Derültség.) Bu­chner Mária, vádló tanúja azt állítja, hogy midőn ő aug. 15-én p. Alfonstól a kamará­ból kijött, senki sem volt sem a templomban, sem a folyosón, úgy hogy némileg félelem szállotta meg. Lehetetlennek tartja, hogy D. Anna azon napon p. Gábrielnél lett volna. — Elnök: A sekrestyés ön után bezárta a rácsozatot, de ki is nyithatta? — Tanú: (izgatottsággal) Oh nem, nem, az nem tör­ténik soha! (Derültség.) — Az idő előrehaladott­sága folytán (esti 9 óra) elnök a tárgyalás folyta­tását d. e. 9 órára tűzi ki. Holnap Dunczinger Mária kihallgatása vétetik foganatba. * * (Második nap) Mielőtt Dunzinger Mária kihallgattatnék, dr. Essenwein tanúvallomása kerül felolvasásra. Tanút D. Mária (anya) többször kérte föl, látogatná meg beteg leányát, mert az az orvosi gyógykezelést nélkülözi. Ő azonban az anyát többször elutasí­totta e szavakkal: „Az ön leánya csak színleli a betegséget!“ Tanúvallomásában azonban az orvos úr azt állította, hogy ő tulajdonképen nem is tudja, mily betegségben szenvedett Dunzinger Anna. — Dr. Meysinger, ki Annát gyógyke­zelte, öt szegény és szorgalmas leánynak mondja Munkakedvét — úgymond — még csak a múlt évben vesztette el, betegsége paroxismusában, többször mondá e szavakat: „Bár sohase men­tem volna a karmelitákhoz!“ Panaszkodott továbbá, hogy mitevő legyen most, mikor lelke nincs, s hogy nem bir éjjel aludni. Ő volt az, ki a szerencsétlent Schasnighoz utasította ki a leányt föl is vette tébolydásába. Ott töbször beszélte el barátnőinek, hogy őt egy bizonyos pater Gabriel szépnek találta, s hogy szereti is. De az álmatlanság akkor is folyton ül­dözte őt, a­minek következtében nagyon elsová­­nyodott. — Érdekes tanúvallomást tesz Walzel kapitány. Elmondja ugyanis, hogy egy napon va­lamelyik barátja azt­ irja neki, miszerint, ha hála­­datos regényanyagot kíván, menjen Kapuziner Gasse 17-ik számú házba s kérdezősködjék Dun­­zingerné lakása felöl; Dunzingernét pedig kér­ Hírek. Pest, juli 31. — Ideiglenes magyar színház Pesten. Pest város mai közgyűlése — mint várni lehetett, —­ egyhangúlag, minden ellenvetés nélkül átengedte Miklósi Gyula budai színigazga­tónak az István tér egy részét, hogy oda ideigle­nes magyar színházat k építhessen. A föltételek meg­állapítását a gazdasági bizottságra sbízta. Pestvá­ros tehát ismét kimutatta érdekeltségét a magyar szinügy iránt. Az ideiglenes színházban , mely októberre elkészül, addig folyhatnak előadások, míg a tervezett népszínház megnyílik, s e szerint a magyar szinügy Pesten abba a stádiumba ju­tott, hogy második fészket is nyert, s a magyar közönség a már szűkké vált nemzeti színházon kívül is találhat esténkint szórakozást. Az ügy fontosságát nem kell fejtegetni. Ismeri azt min­denki, ki csak hallott valaha valamit a magyar főváros magyartalanságáról. Miklósi kezébe nagy horderejű feladat van letéve: egy második ma­gyar színház tisztességes fentartásának ügye. Min­den tőle függ, s a tapintatosságtól, melyet okvet­len teljes mértékben kell érvényesítenie, ha biztos sikert óhajt. Reméljük, hogy vállalkozásában lehető kevés a risk­o, s tervszerűig fog mű­ködni. A közönség meg van, arra bizton számít­hat csak a hazafiság nevében gyönge tagokkal rész játékrenddel, szóval élvezhetlen estékkel ne tartsa távol a színháztól. A nemzeti színházba járó nagy közönség tanúsítja, hogy van elég színházlátogató- De ha nem talál szórakozást, vagy soványabbat talál, mint színházon kívül, nem fogja fölkeresni. Miklósi színházát, s daczára a köteleső jó hely­nek, megtörténhetnek, hogy a magyar színügy oly vereséget szenvedne Pesten, melynek hord­­ereje az építendő népszínházra is kiterjedne. Hisz­­szük, hogy ezt meggondolta Miklósi, s akármikor is épül föl a Hermina-tér állandó magyar színháza, ab­ba az istván téri ideiglenes színházból megy át egye­nesen a közönség. Van idő, hogy Miklósi jól szervezze társulatát. Ez nagyon szükséges neki is, meg a közönségnek is. A vidéki szerződtetések épen októberben telnek le, megnyerheti tehát a legjobb erőket, s oly társulattal köszönthet be Pesten, mely egy népszínház feladatainak teljesí­téséhez rögtön hozzá foghat, és szószóló lehet a népszínház fölépítésének sürgetésére, bizonysága lehet annak szükségessége felől. Hiszszük is, hogy igy lesz, s e hitben üdvözöljük a magyar nyelv második csarnokát az ország fővárosában! — Az állami jótékonysági harmadik sorsjátékot a kincstári­­munkások javára rendezik közelebb. Ezek árvái számára akarnak menházat állítani, s a humánus eszme megtestesítésére szol­­gáland a sorsjáték jövedelme. Nagyon érdemes te­hát a pártolásra, s a sorsjátékra előlegesen is föl­hívjuk a közönség figyelmét. — Zeneművészek ösztöndíja. A val­lás- és közoktatásügyi miniszter a folyó évre ze­nészét­ ösztöndíjak és segélyezésekre, megszava­zott 2500 forintnyi javadalmazásból: Gobbi Hen­rik zeneszerzőnek 400, Bartalus István zenemű­vésznek 300, Bartay Ede zeneszerzőnek 300, Hauser Natalia zongora­művésznőnek 400, Nyizs­­nyai Gusztáv zeneszerzőnek 200, Saphir József zongoraművésznek és Larzsovszky Jusztina zongo­raművésznőnek egyenkint 150, továbbá ifj. Hu­ber Károly zongorásznak, Baumgarten Regina mű­vésznőnek és Hiray József hegedűművésznek fe­­jenkint 200 forintot engedélyezett. — Az őrsz. m. képzőművészeti tár­sulat jul. 24-én tartott választmányi üléséből a következőket tartjuk kiemelendőknek. Mészölyi Géza festész hazánkfiának „Szürkület“ czímű táj­festménye a tárlatból a vételárnál jóval magasabb áron kelvén el, a művész a 200 írt többletet a társulat javára engedte át, mely szép adományá­ért a választmány köszönetét nyilvánítja. A tár idezze meg, miért van leánya a tébolydában. (Mozgás.) A hivatalos lapból. Janik János a maga és utó­dai számára magyar nemességet nyert.­­ A szegedi fő­­reáltanoda igazgatójává Véss Albert pécsi töreáltano­­dai tanár neveztetett ki. A közokt. miniszter a körmöczi állami főreáltanodához dr. Brózik Károlyt rendes tanárrá nevezte ki. Gyurcsán József segédlelkész vezetéknevét „Zalá­­nyi”“-ra, Vén János né Szabó „Borsodiéra változtatta.

Next