Ellenőr, 1872. augusztus (4. évfolyam, 177-201. szám)
1872-08-01 / 177. szám
litikai események az ő socialista eszméik előmozdítására szolgálhatnak. A harmadik füzet érdekes jegyzőkönyv töredéket tartalmaz a párisi internationalisták üléseiről, melyekből közöljük a következőket, s melyekből meggyőződhetünk, hogy mégsem oly hatalmas gazdag társulat az az internationale. 1871 január 5-ki ülés: Baisson előadja, miszerint egy külön internationalista közlönyt lenne szükséges megindítani s annak fennállását kellően biztosítani, nehogy néhány szám megjelenése után a lap megbukjék, mert ez komoly vereség lenne a Internationáléra nézve. C a m e i n a t megjegyzi, hogy jól meg kell fontolni a dolgot a ha nem tudják kellően biztosítani a lap szilárd fennállását, jobb lesz ha egyik vagy másik internationalista sectióra hagyják a kezdeményezést, mert veszedelmes dolog lenne egy a föderált tanács nevében megnyitott lapot elveszni engedni, minthogy ez lerontaná az Internationale hitelét a közvélemény előtt. Frankies kijelente, hogy nekik egy a a föderált tanács nevében kiadott lapra van szükségök, és ha az illetők nem tartják szoros kötelességüknek egy ily lap erélyes és hathatós támogatását, kétségbe kellene esni a franczia internationalista társaság jövője iránt. Január 12-ei ülés: Armand Lévi a köztársasági társulat küldöttje ajánlkozik ingyen dolgozni a kérdéses lapba mindaddig, míg az véglegesen meg nem szilárdul. Ígéri, hogy ha politikai visszhangja leend az internationalistáknak, harczolva a papság és az ipari feudalismus ellen, s reméli, hogy a munkaosztály képes leend saját erejéből fenntartani egy lapot, mely hetenkint egyszer lenne megjelenendő. — Végül a következők választottak be az illető lap szerkesztői bizottságába: Frankel, Findy, Minet, Bachruk, Goullé, Franquin Variin, Laporte, Theisz és Verdure. Ezek körülbelül azon internationalisták, kik a nemzetőri központi bizottságban, később pedig a kommuneben részt vettek. Január 19-ki ülés: La cord oda nyilatkozik, hogy az Internationale roszul fogta fel szerepét; a munkásoknak kezökbe kellett volna keríteni a szept. 4-ki hatalmat s ezt még ma sem lenne késő megtenni. Ha az Internationale mindjárt kezdettől fogva szilárdul haladt volna kitűzött czélja felé, minden máskép fordult volna különösen okt. 31-én. — Ma mindenfelé a legnagyobb rendetlenség látható, pedig az Intenationalenak nem szabad figyelmen kívül hagyni egy pillanatra sem, hogy ez órában még tétele is kockára van téve. Megölhette volna a kormányt, ha saját hírlappal bírva, kizárta volna ebben a közönség előtt a kormány hibáit. A fennforgó életkérdések tanulmányozása czéljából indítványozza, hogy naponkint tartassanak ülések. Január 26- i ülés: Az előbbi ülés jegyzőkönyvének felolvasása alkalmából Lacord megjegyzi, hogy akönyv egyes helyei veszélyesebbé válhatnának a gyűlés tagjaira nézve, ha valami módon idegen kézbe tévednének. Rouveyrol kijelenti, hogy az Internationale nagyon gyenge, szétzüllött, noha a világ még gazdagnak és egységesnek hiszi. Szerinte a föderált tanács határozatait nem szabad a közönség tudomására juttatni, miért is a titkárnak kötelességévé teendő, hogy tüntesse elő a jegyzőkönyvekből mindazon helyeket, melyek kompromittálók lehetnének a tagokra nézve........................ Varin tudatja, hogy a „La République des travailleurs“ jövő szombaton valószínűleg nem jelenhet meg, mert nincsen pénz s tanácsolja, hogy miután nincs lap, társuljanak valamelyik republikánus csoporttal s adjanak ki röpiratot, mely a január 22-ki kapitulatió eseményeit valódiságukban tüntesse föl. A kapitulatióval szemben az Internationale megtette kötelességét. — Frankel nem helyesli, hogy társai a levertség hangján szóljanak, szerinte erélyes propaganda még az Internationale részére vonhatja a népet. Fölemlíti továbbá, hogy a klubbok, a ligák nem tettek semmit s el hagyták esni Párist, a midőn megmenthették volna. Ha a poroszok bevonulnak, a bourgoisie hizelegni fog nekik, hogy hatalmát és kiváltságait megtarthassa. Lacord röviden ketté vágja a vitatkozást, melynek szerinte most nincs helye: tenni kell valamit a munkások visszahódítására s aztán a néhány munkásnak a hatalom emberei közé bejuttatására. Mélin fölemlíti,hogy az események még javakra fordulhatnak s készen kell lenni a körülmények felhasználására. Hardy úgy látja, hogy a köztársaság veszélyben van s ennek megvédésére az internationalistáknak a republikánusokkal kell egyesülniök. — — — — Február 15- i ülés: A vonal tudatja, hogy a „Petite Pesse“ közleménye szerint Hugo Victor és Louis Blanc az U-0L*ULL«aM»SgBl_ L---------- —i—lS~UTi ,TNjNi»Cjlgg^g! TARCZA. A HOL JOBB. — Eredeti elbeszélés. — Irta : Kazár Emil. XVI Az utczai harcz javában folyt, midőn Pinty berohant Forgó Döméhez, ki a legnagyobb nyugtalanságban törte az élét. — Győzelem, győzelem! — kiáltott a senátor. — Itt vannak a mi embereink, s ugyancsak éreztetik ittlétüket. Megjártuk polgármester úr. — Ne nevezzen, kérem, polgármesternek. •— Megjártuk, mert akkor nem hittünk, mikor igazat mondtak. Kicsit eljárt a nyelvünk. Nem gondolja-e a tutor ur? Soha sem tanulna meg úszni az ember, ha vízbe nem jutna — mormogta Forgó Döme. — A körülmények kényszerítő hatását éreztük mindannyian. — Úgy van, tutor úr. — Most már könnyeben lélekzem. Ah, valahára jobb idők következnek. A harcz tart még oda kün ? — A vége felé van uram. Forgó Döme úr felöltönyt vett magára. — Körül kell nézni, hogy mi történt. — Mért gyötri köszvény karjaimat! — kiáltott Pinty siránkozva, — hogy én is küzdhetnék a derék harczosok közt. Forgó Döme és Pinty senator bejárták az egész várost. Forgó ur mindenütt lelkesítő szavakat mondott, s a kivel csak szóba állt nagy hévvel beszélt a dicső eseményekről, melyek ép oly örvendetesek, a mily váratlanul érkeztek. Reggel felé volt, midőn a buzgó öreg ur haza felé tartott s útjában egy csoport emberrel találkozott, kik a hid felől jöttek. E csoport ének és diadalkiáltások közt jött. Forgó úr már meszie lóbálta feléjök kalapját és hasonlóan telt Pinty is. — Nini ! — kiáltott valaki a csoportból. — Ott van a vén szélkakas. — Ejnye be szeretném kitörni sarkait. — Az a nagyszájú Pinty se különb ámi. — Azért legjobb, ha az ember igyekszik, hogy félre ne ismertesse magát. Az ég tartsa magát békében Forgó úr. Forgó Döme midőn házához ért, a kapuban találta Ferkót, ki egykedvüleg ült a kapu sarokkövén. — Már régen várom nagyurat. Minden ház olyan a lobogóktól, mint a májusfa; csak a mienk olyan, mint egy száraz tőke, mert azokat a régi lobogókat mind leszedtem. — Legyen olyan a mi házunk is, mint a többi. — Csakhogy eltávoztak azok a vándor madarak, ugye-e uram ? Jobban fogyasztottak, mint a harmadévi sáskák. — Berger úr is eltávozott ? — Nem lehet egyszerűn azt mondani, hogy eltávozott, oly vágtatva hagyott el bennünket. — Nem történt semmi a ház körül? — Csekésség uram. Egy kis csetepaté volt és vagy négy plundrást agyonlőttek. — Hol vannak az asszonyok ? — A beteg körül. — Micsoda beteg körül ? — Majd el is feledtem. Különben is csekélység az egész, mint a doktor mondta, mert a seb nem veszedelmes. — Sehonnan mit beszélsz ? — Egy honvédtiszt megsebesült, és azt behozták a házba. Különben jól ismeri nagy jó uram, mert a ki megsebesült Kálóczy uram fia. — Láss dolgod után. E beszélgetés alatt a folyósóra értek, hol Zsuzsa az ismerős léptekre épen akkor dugta ki fejét az egyik ajtón. — Oh bátya, már azt hittem neked is bajod történt. Hála istennek, hogy itt vagy sebesültünk van Döme. — Keresztényiig ápolni fogjuk. A sebesültet a keresztényinél is jobban ápolta Eszter. A fiatal Kálóczy különben igen derültnek látszott és csak jobb karja volt zsindelyek közzé kötözve. A bal karjával azonban üdvözletet integetett Forgó urnak, kit már régen nem látott. Az öreg ur kimondhatom szívességgel fogta meg a fiatal tiszt balját. — Szerettem volna önt teljes épségében üdvözölni házamnál, de ha már szerencsétlenség történt, örülök, hogy nálunk talált enyhet. Fájdalom, s tisztelt atyja ura bizonyos idegenkedéssel viselte- tik irántam, de reményem, hogy ön által meg fog eléggé ismerni. — Az én atyám mogorva vén medve, de bánni lehet vele. Forgó Döme úr ezután aggodalmasan kérdezősködött a fiatal tiszt sebjefelől, s bár Kálóczy László erősítette, hogy nagy baj nem lesz a derék ember mégis csak rázta fejét, s azt mondá : „atyjánál sem találna gondosabb ápolást, mint nálunk.“ Zsuzsa asszony sürgött-forgott a szobában, s mindent felborogatott. A jó teremtés igen zavartnak látszott, s gyakran (kivált, ha a seb veszélyességéről folyt a beszéd) köhintett is egyet-egyet igen csodálatos pillantásokat vetve hol Eszterre, hol pedig a fiatal tisztre. Végre Forgó úr eltávozott a szobából, mikor Zsuzsa asszony felsóhajtott. — Ismét egygyel több bűn nyomja a lelkemet, így van az, ha az ember egyszer a hínárba engedi magát sodortatni. A jó ég látja lelkemet, de nem vagyok oka semminek. Én mosom kezeimet, csak aztán ön is le tudja mosni azt a sebesült kezét Kálóczy uram. — Asszonynéném, — szólt derülten a tiszt, — most már elmodhatjuk, hogy egy kézre játszunk. — Ne csak lássa maga aztán, hogy mit nyer. — Ezt a kezet! — kiáltott László ajkaihoz vonva Eszter kezét. Forgó Döme úr alig ért szobájába, s alig nyugodt le egy székre, hogy pihenhessen, és rendbe szedhesse zűrzavaros gondolatait, midőn hatalmas sarkantyú és kardcsörgés után megnyilik a szobaajtaja s egy naptól sütött huszártiszt lép be. — Én vagyok Forgó ur, ha még megismer. — Peterdi öcsém! — kiáltott az öreg ur meglepetve. Es de hisz az természetes, hogy te is itt vagy ! Már úgy elszoktunk a jóbarátoktól hogy azok előttünk a legnagyobb meglepetések. ■— Minden vágyam ide vonzott, s boldog vagyok. Tisztesebben nem is köszönthetnék be hozzád, mintha azt mondom, hogy itt van házadban minden kincsem. — Az öreg ur úgy tett, mintha nem értené e szavakat. — Nagyon kegyes volt én uram, — folytatotta Peterdi, — midőn levelemre oly szívességgel és jóindulattal válaszolt. Nem volt ugyan határozott válasz, de reményekre jogosított. — Furcsa idők voltak akkor, s azóta sok minden történt, — szólt sóhajtva Forgó úr. — Én a válaszért esedezem. — Csöndesebben öcsém, — szólt az öreg úr, jóakaratú mosolylyal. — Úgy tudom, hogy e házaság nem egészen nyerte meg atyja tetszését. Ő büszke. — Már megegyezett uram, és nem létezik semmi akadály, ha csak Eszter kisasszony. . . . — Barátom, a mi leányomat illeti .... — Forgó Döme elharapta a szót de arcza igen biztatónak látszott. — El volt rá készítve még annak idejében — folytatta Forgó Döme. — A legutóbbi napokban azonban, midőn már nem hittem, hogy önt valaha láthatjuk, mert halálhíre szárnyalt egy korábbi rokoni viszony............. — Uram, ne gyötörjön! — Azonban már vége mindenek. Röviden : Eszter mennyaszony volt, de mivel ön és kedves fiam, most ön a vőlegény. Forgó Döme megölelte a fiatal tisztet, s könnyeket törült le szemeiből, megjegyezvén : ők ezek örömkönnyek.“ Azután karjára fűzte az uj vőlegényt s bevezette leányához. — Ismered-e Eszter? — kérdezte Forgó ur kedélyesen, a huszártisztre mutatva. A leány elsápadt. — Peterdi ur. Zsuzsa asszony ijedtében feldöntött egy széket s összekulcsolván kezeit, a szoba boltozatára nézett. Forgó úr még bemutatta a sebesültet is, aztán a szomszéd szobába vezette Peterdit és leányát is. Zsuzsa asszony ekkor mérgesen bevetette magát az egyik székbe. — Nem vagyok oka semminek, hanem az én fejem ezt ki nem állja. — Emlékezem, — szólt gondolkozva Szalóczy, — hogy ez is kérő. Egy uj játék személye. — Asszonynéném, mi mégis megnyerjük a játékot. (Folyt. köv.) Internationale tiszteletbeli elnökei és hogy Maion és Tolain 2—2000 frankot kaptak első részlet gyanánt azon 20—20,000 fr. évi járulékra, melyet az internationale ezeknek képviselőségük tartamára engedélyezett, ezt haladéktalanul rectifikálni kell. S e r a i 11 e r megjegyzi, hogy e közleményt csak az elnökségeket illetőleg kellene helyreigazítani, a 20,000 frankos dotatiókat pedig hagyni kellene, hadd higyje a világ, hogy ők gazdagok. Frankel megelégedéssel látja, hogy a bourgessie és lapjai foglalkoznak ő velök és félnek tőlök. — — — — — — — — — — — Márczius 1-i ülés: Varin sürgős teendőnek tartja, hogy az internationalisták mindent megtegyek arra nézve, miszerint a nemzetőrség delegáltjaiul választassanak s igy a központi bizottságba bejussanak. Kéri, hogy egy négyes bizottság neveztessék ki ezen közp. bizottságba, mely megítélje mennyiben foglalkozhat azzal az internationale s kimerítő jelenést tegyen a föderált tanácsnak. Tudatja egyszersmind, hogy a febr. 15 én alakult nemzetőrségi közp. bizottság szövetségi ajánlatokat tett az Internationalenak. Bidet állítja, hogy Vinoy tbb. nem talál többé engedelmességre a hadseregben s a sorkatonaság nem hajlandó föllépni a polgárság ellen, hogy Vinoy ágyukért küldött a place Royalera, melyeknek kiszolgáltatását a nemzetőrség megtagadván a sorkatonaság nem tett semmi komolyabb föllépést. Charbonneau mindebben roppant előnyt lát az Internationalera nézve, tudja, hogy a a nemzetőrségi központi választmány tisztán socialista érzelmű tagokból áll, de mégis bizalmatlansággal viseltetik iránta, és szükségesnek látja, hog négy tagot küldjön az internationale ama bizottságba, akik azonban minden politikától tartózkodván, csak a socialista küzdelmekben vesznek részt. A négy tag küldése elfogadtatott. Tanács a versaillesi monarchistáknak. Lemoine a Journa des Débats jelestollú munkatársa eme tanácsot adja az állandó bizottság tagjainak, kik Thiers belügyi politikájának kifejtésére szólították fel . A nemzetgyűlés szünetelési idejének meghatározására kiküldött bizottság, mely nagy részben ugyanazon tagokból áll, kik nem rég küldöttségileg jelentek meg egész váratlanul Thiersnél, s azon óhajt nyilvánította, hogy újabb barátságos értekezletet tarthasson vele, s úgy látszik, hogy a köztársaság elnöke f. hó 29 én avagy 30-án eleget teend e meghívásnak. Meg vagyunk győződve hogy Thiers a legnagyobb örömmel fog megjelenni választói előtt s megadni nekik mindazon felvilágosításokat, amelyeket csak kívánhatnak tőle, sőt gyakorta többet is szokott nekik adni, mint amennyit akarnának. A közvélemény jelen hangulata és a kedélyek átalános lecsillapulása mellett, eme felvilágosítások csak egyetértést szülhetnek és mi legelsők kívánunk szerencsét hozzájuk. Ha mindazáltal meg volna engedve, hogy tanácsot adjunk az oly bölcs férfiakból álló bizottságnak, az nem lenne más, minthogy ne keressék nagyon a felvilágosításokat. Legközelebb olvastuk, hogy több évvel ezelőtt hozott határozatnál fogva a tudományos akadémia kimondotta, hogy jövőben semmi oly tervet nem fog vizsgálni, melynek tárgyát a kör négyszögítése, az örökös ingás, vagy más hasonló, megoldhatlannak tartott theória képezné. Ez oly jó példa, amelyet a nemzetgyűlés is hasznára fordíthatna. Be kellene látnia, hogy bizonyos tárgyak a kor négyszögítésének kategóriájába tartoznak s ilyen a többiek közt a bordeuxi egyezmény is. A bordeauxi egyezmény fő jellemvonása, vagyis jobban mondva, fő tulajdonsága épen az, hogy nem határozott és nem is határozható meg. Ezen erkölcsi és eszményi egyesség sohasem formuláztatott. Írásba nem foglaltatott, nem czikkelyeztetett és ez oknál fogva tartott épen csak mostanáig. Majd mikor alakot, testet fog ölteni, meg fogja változtatni egyszrsmind természetét is. Nem azért találták ezt fel, hogy segítségével alkotmányt hozzanak, de ellenkezőleg, hogy ilyennek hazását megakadályozzák. Vannak egyes békétlenek, akik így szóllanak : „Az ideiglenes intézmények nem tarthatnak örökké, végeznünk kell velük.“ Végezni, mivel ? kivel ? készen vagyunk-e valamire ? Maga az események menete és a monarchista pártok megoszlása következtében az ideiglenes állapot a rend terrénuma lett. Míg azon pártok, melyek a rend képviselőinek vallják magukat, nem nyithatnak egyebet az országnak, mint egyenetlenségek látványát, a köztársaság fogja képviselni a polgári békét, és a köztársaság megbuktatása leendő jel a polgári háborúra. A köztársaság a jelen körülmények között — Hogyan merészüli magukat ilyen emberek mutatni ? Pinty hallotta jól e megjegyzéseket, s elment minden kedve a további üdvözlésektől. De Forgó egész nyugodtan közeledett feléjök, éltetve a hazafiságot és bátorságot. — Hogy vagyunk polgármester úr? — kérdezte egy izmos ember, kinek minden zsebéből egy-egy karabély agya nézett ki, kezében pedig egy kétcsövű puska volt. — Utat nyitunk, ha pusztulni akarnak az urak — kiáltotta egy másik. — Majd megtalálja a nyomát, hogy merre futottak jó emberei. — Polgártársak, — szólt ekkor Forgó Döme úr, szomorú hangon, — látom, hogy ti gúnyoltok s az aggság tehetetlenségét figyelembe sem veszitek ! — Ejha, vigye el a tatár a vénséget, ha kétkulacsosságból él. — Barátaim, a zsarnokság érti módját, mint lehet megvesztegetni szegény alattvalók szivét, s mint lehet undokra mázolni a becsületességet. Ugyan mondjátok, mit tettem én? Voltam-e ártalmatokra ? Pedig fenyegettek, kényszerítettek szörnyen. Tudták, hogy van tekintélyem, befolyásom, s kényszerítettek, hogy övék legyek, fenyegetvén fogsággal, vagyonom vesztével. Durva köryök ellen hogyan menekülhettem volna, ha hívőknek nem színlelem magam ? De nem is magamért, hanem kedves gyermekemért hajoltam a fenyegetésekre. Mit nekem e hitvány élet, mely úgyis közel van már a sírhoz. Ha tovább fejlődnek a szomorú események, meglátjátok, hogy hasznotokra váltam volna. — Úgy van, erősítem, tisztelt polgárok! — kiáltott Pinty, ki nagyon roszul érezte magát. — Mit hallgatunk rájuk — kiáltott egy hang, — legjobban teszszük, ha agyonütjük. — Vagy legalább is emléket hagyunk bőrükön. Akadtak, kik hajlandók lettek volna az emlékek osztogatására, s tán meg is teszik, ha az öreg Kálóczyt épen arra nem viszi sorsa, és közbe nem veti magát. — Ha vétkesek, — igy szólt, — megkapják büntetésüket. Ne tegyük erőszakoskodás által kisszerűvé e nagy napot. A tömeg eloszlott morogva, Forgó úr és Pinty pedig megköszönték a pártfogást. — Félreismernek — panaszkodott Forgó ur, nem rendszeresen az irányidó hatalom akaratából a vagy erőködése következében jött létre, hanem anélkül, önmagától, azt leenne mondanunk, hogy tagadólagosan állott elé, mzt kívülről semmi sem támogatja. Az ideiglenessgből a véglegességbe fog átmenni, mint a biztaló elévülésbe s az elfoglalás tulajdonba megy át. Azt mondották, hogy Thiers kiválóan konservativekből álló bizottság elé menvén, választóival fog szemben állni. Mrt valóban kétségtelen, hogy Thiers Bordauxban mindenek fölött a konservativek választottja volt.Állítják, hogy megváltozott, mi részünkről azt hsszük inkább szolgája, mint teremtője volt az eseményeknek. Nagyon éleslátásúnak kellett volna azon embernek lenni, aki előre láthatta volna eme fájdalommal és kínokkal teljes napok zavarai és homálya közepette, miszerint tartós kományt vesz át. S mi nagyon valószínűnek tartjuk, hogy Thiers nem látott akkor egyebet, mint a már úgyis megpróbált emberi erőre nézve alig súlyos feladatott, hogy lefizesse a hadisarcot , felmentse a megszállott kerületeket. Messzebb láni lehetetlen volt. Azon idő óta napról napra szemeink előtt folytak le az eseményk. A monarchia nem birt sem a szükséges egységgel, sem a kellő határozottsággal, hogy elfoglalj a helyet, s igy a köztársaság foglalta azt el is tartja birtokában Ez eredmény elérésére senki sem tett többet mint az úgynevezett konservativ párt. Ez volt az, mely a kebelében uralkodó zavargási szellem által legtöbbet tett a republikánus párt fegyelmezésére, ez volt az, mely a végrehajtó hatalom iránti kicsinyes féltékenységénél fogva legtöbbet tett a kormány lefegyverzésére, bármely nevet viseljen is az egykoron. Láthattuk ezt több alkalommal, azonban csak futólagosan egyet említünk meg, mely legközelebbi dátumat. i. az államtanácsot, melybe hogy kellemetlenséget okozzanak Thiersnek, a konzervatív párt fölébe helyezte boszúságát az elveknek , feláldozta kicsinyes szenvedélyeknek a rend, a jó kormányzat s a jó közigazgatás szabályait. Ezért mondottuk mi és ismételjük újabban, hogy a köztársaságot a konzervatív párt alapította meg. Mi ugyanis végeredménye e mélységes taktikának? Egy nemzetgyűlés kormányának megalapítása és megszilárdítása. És ez eredmény mindazoknak műve, akik a borceauxi egyezmény nevében írják magukat alá. S e mindenhatóság ellensúlyát Thiers személyes hatalma képezi. Thiers azonban halandó és ha le fog tűnni, a konservatív párt megteremti az egy nemzetgyűlés kormányát. E mélységes konservativok ma semmit sem akarnak tenni. Nem akarnak egyebet mint barátságos lábon maradni Thierssel. Azonban tegyük fel csak egy pillanatra róluk, hogy ennél többet, Thiers megbuktatását akarják. Ugyan kit tennének helyébe? Van talán királyuk? szeretnék látni. Még egy másik feltételt engedünk meg, mely a legnagyobb megelégedést okozna nekünk, mert arról tenne bizonyságot, hogy a konservatív párt kész a kormányzásra. Megengedjük, hogy meghasonlás esetére Thierssel, a konservatív párt előre biztosított magának egy köztársasági elnököt, minisztereket és gondolkozott kellő számú többségről a kamarában. De ez esetben a konservatív többség inkább mint valaha megalapítja a kormányt egy nemzetgyűlés által, minden monarcha kizárásával és így megszerzi magának azon dicsőséget, hogy valósította a republicáns eszményt, melyet egykor az elnök alkotott nem a köztársaságról, de a nemzetgyűlésről. Pater Gabriel sajtópere. (Első nap. — Folytatás.) A tárgyalás 5*/a órakor újra fölvétetvén, az elnök a dr. Schasnig vallomásában foglalt azon látszólagos ellentétet, hogy t. i. p. Gabriel Dunczinger Annát nem bántotta volna, igyekszik földeríteni. — Schasnig : Én azt mondottam, hogy illetlenül bánt ugyan vele, de azért meg nem rontotta. E kifejezésem az előzetes kihallgatás alkalmával lényegtelennek találtatott. Dunczinger Anna a tébolydában többször felkiáltott, hogy neki nincs lelke, mert egy ropogást hallott, ez alatt lelke eltűnt, dr. Pullitzer is bizonyítja ezt. Vádló helyettese kérdi Schasnigot, várjon hiszi-e, hogy az előadottak nyomán igazoltak az incriminált czikkek kifejezései. Mire ez azt válaszolja, hogy erre nézve a válasz a bíróság dolga. (Éljenzés.) Dunczinger Anna még egyszer kihallgattatik. Elnök kérdi D. Annát, hogy miért ment mégis Gábrielhez, jóllehet nem akart a kamarába menni, mivel erkölcstelenségtől tartott. Azért, felele, mert nekem igen szép dolgokról beszélt s nem volt irántam szigorú, csak a fő gyónás után tudtam meg, hogy tulajdonképen mit akar. Dr. Nürnberger: Melyik parancsról volt leginkább szó a gyónásban ? — D. Anna: A hatodikról. Dr. Dürnberger: Mondja meg már most minden félelem nélkül, mit mondtam én és a többi urak önnek bírói kihallgattatására nézve ? — D. Anna: Hogy mindég az igazságot mondjam és ezt mondottam is. Dr. Dürnberger kérdezősködéseire előadja a tanunő a tegnapi nap élményeit, midőn az apáczák hozzá mentek s kérték , hogy ne mondjon semmit a vallás ellen, mint kiáltottak be az ajtó lyukon, a házi lakók, hogy ne bocsásson be senkit a bírói személyeken kívül, mint támadt utóbb a lárma, hogy főbe ütéssel fenyegették őt és anyját, s hogy ő a vendéglőbe menekült. Erre az eskü kérdésének megállapítása következik. Dr. Dürnberger azonnali megeskettetést kér dr. Glancz Brandstädter Anna előadására támaszkodva ellene van a meghitetésnek. Elnök kihallgatja dr. Schasnig Mátyást, mint szakértőt, ki Dunzinger Annát teljesen beszámítható lelki állapotnak mondja. A betegség a gyónás következtében ütött ki. D. Annának azon rögeszméje van, hogy lelkét egy recsegés következtében elvesztette D. Gábrielről azt beszélte, hogy ez neki mit sem tett, csak kissé megszirógatta.“ Testi vizsgálatot nem vitt végbe, mert így elvesztené patiensnőinek bizalmát. A gyónás tetemesen előmozdította búskomorságának kifejlődését. Elnök azon kérdésére, hogy várjon a betegség által nem szenvedett D Anna emlékezőtehetsége, dr. Schasnig nemmel fell, mit dr. Polliczer is megerősít. Dr. Dürnberger ismétlé indítványát az esküre vonatkozólag. Dr. Glanz ellene szól. Azonban dr. Dürnberger indítványa elfogadtatván. D. Anna megeskettetik. Megjelenik Brandstädter Anna, a vádló tanúja. Tanúvallomásából kiveszszük, hogy midőn múlt pénteken D. Annával találkozott, ez azt mondta neki, hogy mindazt, mit a lapok csókolásról, vagy érintésről írtak, csupa hazugság. Azt is mondta neki, hogy többször így szólította meg őt D. Gabriel : „ De kedves gyermekem, nem érzesz irántam semmi rokonszenvet ?“ (Mozgás és derültség.) — D. Anna (helyreigazítólag.) Nem úgy mondta, hanem igy: „Kedves gyermekem, tetszel nekem, oly szép tested van; de irántam nincs benned semmi rokonszenv ?" M a rque t elnök: Brandstädter k. a. hogy fogja föl ön azon szavakat, melyeket állítólag D. Anna mondott önnek? — Brandstädter: Azt nem tudom, nem is értem. Én csak annyit tudok, hogy ezáltal a gyóntató a vallásosság iránti hajlamunkat állandósítani igyekszik. (Derültség.) Buchner Mária, vádló tanúja azt állítja, hogy midőn ő aug. 15-én p. Alfonstól a kamarából kijött, senki sem volt sem a templomban, sem a folyosón, úgy hogy némileg félelem szállotta meg. Lehetetlennek tartja, hogy D. Anna azon napon p. Gábrielnél lett volna. — Elnök: A sekrestyés ön után bezárta a rácsozatot, de ki is nyithatta? — Tanú: (izgatottsággal) Oh nem, nem, az nem történik soha! (Derültség.) — Az idő előrehaladottsága folytán (esti 9 óra) elnök a tárgyalás folytatását d. e. 9 órára tűzi ki. Holnap Dunczinger Mária kihallgatása vétetik foganatba. * * (Második nap) Mielőtt Dunzinger Mária kihallgattatnék, dr. Essenwein tanúvallomása kerül felolvasásra. Tanút D. Mária (anya) többször kérte föl, látogatná meg beteg leányát, mert az az orvosi gyógykezelést nélkülözi. Ő azonban az anyát többször elutasította e szavakkal: „Az ön leánya csak színleli a betegséget!“ Tanúvallomásában azonban az orvos úr azt állította, hogy ő tulajdonképen nem is tudja, mily betegségben szenvedett Dunzinger Anna. — Dr. Meysinger, ki Annát gyógykezelte, öt szegény és szorgalmas leánynak mondja Munkakedvét — úgymond — még csak a múlt évben vesztette el, betegsége paroxismusában, többször mondá e szavakat: „Bár sohase mentem volna a karmelitákhoz!“ Panaszkodott továbbá, hogy mitevő legyen most, mikor lelke nincs, s hogy nem bir éjjel aludni. Ő volt az, ki a szerencsétlent Schasnighoz utasította ki a leányt föl is vette tébolydásába. Ott töbször beszélte el barátnőinek, hogy őt egy bizonyos pater Gabriel szépnek találta, s hogy szereti is. De az álmatlanság akkor is folyton üldözte őt, aminek következtében nagyon elsoványodott. — Érdekes tanúvallomást tesz Walzel kapitány. Elmondja ugyanis, hogy egy napon valamelyik barátja azt irja neki, miszerint, ha háladatos regényanyagot kíván, menjen Kapuziner Gasse 17-ik számú házba s kérdezősködjék Dunzingerné lakása felöl; Dunzingernét pedig kér Hírek. Pest, juli 31. — Ideiglenes magyar színház Pesten. Pest város mai közgyűlése — mint várni lehetett, — egyhangúlag, minden ellenvetés nélkül átengedte Miklósi Gyula budai színigazgatónak az István tér egy részét, hogy oda ideiglenes magyar színházat k építhessen. A föltételek megállapítását a gazdasági bizottságra sbízta. Pestváros tehát ismét kimutatta érdekeltségét a magyar szinügy iránt. Az ideiglenes színházban , mely októberre elkészül, addig folyhatnak előadások, míg a tervezett népszínház megnyílik, s e szerint a magyar szinügy Pesten abba a stádiumba jutott, hogy második fészket is nyert, s a magyar közönség a már szűkké vált nemzeti színházon kívül is találhat esténkint szórakozást. Az ügy fontosságát nem kell fejtegetni. Ismeri azt mindenki, ki csak hallott valaha valamit a magyar főváros magyartalanságáról. Miklósi kezébe nagy horderejű feladat van letéve: egy második magyar színház tisztességes fentartásának ügye. Minden tőle függ, s a tapintatosságtól, melyet okvetlen teljes mértékben kell érvényesítenie, ha biztos sikert óhajt. Reméljük, hogy vállalkozásában lehető kevés a risko, s tervszerűig fog működni. A közönség meg van, arra bizton számíthat csak a hazafiság nevében gyönge tagokkal rész játékrenddel, szóval élvezhetlen estékkel ne tartsa távol a színháztól. A nemzeti színházba járó nagy közönség tanúsítja, hogy van elég színházlátogató- De ha nem talál szórakozást, vagy soványabbat talál, mint színházon kívül, nem fogja fölkeresni. Miklósi színházát, s daczára a köteleső jó helynek, megtörténhetnek, hogy a magyar színügy oly vereséget szenvedne Pesten, melynek hordereje az építendő népszínházra is kiterjedne. Hiszszük, hogy ezt meggondolta Miklósi, s akármikor is épül föl a Hermina-tér állandó magyar színháza, abba az istván téri ideiglenes színházból megy át egyenesen a közönség. Van idő, hogy Miklósi jól szervezze társulatát. Ez nagyon szükséges neki is, meg a közönségnek is. A vidéki szerződtetések épen októberben telnek le, megnyerheti tehát a legjobb erőket, s oly társulattal köszönthet be Pesten, mely egy népszínház feladatainak teljesítéséhez rögtön hozzá foghat, és szószóló lehet a népszínház fölépítésének sürgetésére, bizonysága lehet annak szükségessége felől. Hiszszük is, hogy igy lesz, s e hitben üdvözöljük a magyar nyelv második csarnokát az ország fővárosában! — Az állami jótékonysági harmadik sorsjátékot a kincstárimunkások javára rendezik közelebb. Ezek árvái számára akarnak menházat állítani, s a humánus eszme megtestesítésére szolgáland a sorsjáték jövedelme. Nagyon érdemes tehát a pártolásra, s a sorsjátékra előlegesen is fölhívjuk a közönség figyelmét. — Zeneművészek ösztöndíja. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a folyó évre zenészét ösztöndíjak és segélyezésekre, megszavazott 2500 forintnyi javadalmazásból: Gobbi Henrik zeneszerzőnek 400, Bartalus István zeneművésznek 300, Bartay Ede zeneszerzőnek 300, Hauser Natalia zongoraművésznőnek 400, Nyizsnyai Gusztáv zeneszerzőnek 200, Saphir József zongoraművésznek és Larzsovszky Jusztina zongoraművésznőnek egyenkint 150, továbbá ifj. Huber Károly zongorásznak, Baumgarten Regina művésznőnek és Hiray József hegedűművésznek fejenkint 200 forintot engedélyezett. — Az őrsz. m. képzőművészeti társulat jul. 24-én tartott választmányi üléséből a következőket tartjuk kiemelendőknek. Mészölyi Géza festész hazánkfiának „Szürkület“ czímű tájfestménye a tárlatból a vételárnál jóval magasabb áron kelvén el, a művész a 200 írt többletet a társulat javára engedte át, mely szép adományáért a választmány köszönetét nyilvánítja. A tár idezze meg, miért van leánya a tébolydában. (Mozgás.) A hivatalos lapból. Janik János a maga és utódai számára magyar nemességet nyert. A szegedi főreáltanoda igazgatójává Véss Albert pécsi töreáltanodai tanár neveztetett ki. A közokt. miniszter a körmöczi állami főreáltanodához dr. Brózik Károlyt rendes tanárrá nevezte ki. Gyurcsán József segédlelkész vezetéknevét „Zalányi”“-ra, Vén János né Szabó „Borsodiéra változtatta.