Ellenőr, 1872. szeptember (4. évfolyam, 202-226. szám)

1872-09-01 / 202. szám

Megjelenik minden reggel,kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reciamátiók Légrády testvérek irodájába (nádorutcza 6. ez.) intézendők. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza6.szá m. (Légrády teetyérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két-sasuteza 14. sz. &1& intézendők. 202 szám Vasárnq), September 1. 1872 IV. évfolyam. Pest, augusztus 31. A jobboldali lapok szériát a kormány egy közelebb tartott miniszteri tanácsban az országgyűlés elé terjesztendő törvényja­vaslatok sorrendjét — a mennyiben tőle függ — már megállapította. A felirati viták és költségvetési tárgya­lások után — melyekről reményük, hogy nem fognak hosszúra nyúlni — mindenek előtt a választási törvényjavaslat kerül na­pirendre. Ezt követné több vasúti con- cessió és több külországgal kötött szerződés tárgyalása, valamint az osztrák Lloyd-gőz^ hajótársasággal kötött posta szállítási szer­ződés, mely daczára annak, hogy az ország­gyűlés által még el sem fogadtatott, tett- leg már is életbe lépett. A kormány azon nézetben van, hogy az imént említett javaslatok még ez év folytán törvényerőre emeltethetnek s aztán hozzá lehetne látni az ország közigazgatási szervezetének befejezéséhez. Szó sincs róla, hogy ha csak a kor­mánytól függne, mint e tervezgetésből lát­juk, nagyon kényelmesen berendezné magá­nak az országgyűlés ügymenetét. Oly tár­gyakat, melyeknek megvitatása reá nézve nem kellemes, a sorrendbe föl sem vesz vagy legfelebb csak az utolsó : a nem sürgős tárgyak közé soroz. A kormány azonban nagyon csalódni fog számításában. Egész csoportja van itt az oly tárgyaknak, melyekről mint látszik, a kormány tudomást sem akar ugyan venni, de a melyeknek mulhatlanul elő kell kerülni az országgyűlésen, akár a költségvetés tár­gyalása előtt, akár azzal egyidejűleg, min­denesetre azonban még a költségvetés tár­gyalásának befőjezése előtt. Ezek oly tár­gyak, melyeket nem szabad hallgatással mellőzni s melyeket — bármily kellemetle­nek legyenek is a kormányra nézve — tisz­tázni kell az országgyűlésen minden áron. Ilyenek, hogy ne is említsük a válasz­tásoknál történt iszonyú visszaéléseket és törvénytelenségeket, melyek bármily alak­ban és bármely alkalommal, de kell, hogy okvetlenül előkerüljenek az országgyűlésen, a borsod-miskolezi kiházasitó egylet botrá­nyos és a belügyminisztériumot mélyen com- promittáló ügye ; aztán a keleti és a ma­gyar észak-nyugoti vasút ügye, melyek mindenike a minisztérium mulasztásai foly­tán oly stádiumba jutott, honnan már csak az állam pénztárának megkárosításával vi­hető tovább; ilyen aztán a nagy vasúti köl­csön számadásainak tisztázása, mit to­vább halogatni lehetetlen, hogy az ország­gyűlés megengedjen; s ilyen végre a zár­számadás és az államszámvevöszék jelenté­seinek szigorú átvizsgálása és megbi- rálása. Eme legutóbb említett ügy egy maga elegendő arra, hogy az országgyűlésnek több idejét igénybe vegye. Mióta a magyar kormány áll, a zárszámadások megvizsgá­lásának ügye még sohasem képezte az or­szággyűlés komoly tárgyalását. Ötször sza­vaztuk már meg a kormánynak a költség- vetést anélkül, hogy valaha komolyan meg­vizsgáltuk volna, mikép használta fel a ré­szére megszavazott költségeket. Roppant visszás helyzet az, hogy a költségeket év­ről évre megszavazzuk, s ami a fő, a költ­ségek hova fordításáról és miképeni fel- használásáról számadást sohsem kérünk, vagy ha kérünk is, azokat komoly és be­ható vizsgálat tárgyaivá sohssm tesszük. Ha egyátalán óhajtjuk, hogy államház­tartásunk rendes kerékvágásba jöjjön, úgy e visszás helyzetet meg kell szüntetnünk. Az országgyűlésnek nem szabad többé meg­engedni, hogy az előbbi év zárszámadásai­nak kellő átvizsgálása nélkül állapitassék meg a jövő évi költségvetés. Az állami számvevőszék tartozik Sep­tember elejéig a megelőző évre vonatkozó zárszámadást, egybehasonlitva az ezen évre megállapított költségvetéssel elkészíteni s az országgyűlés elé hozni. Ha tehát a zár­számadások a jövő évi költségvetéssel egy­idejűleg nem terjesztetnének az országgyű­lés elé, a törvényhozás feladata lesz a szám­adások haladéktalanul való előterjesztését követelni s addig, mig azok a ház asztalán nem lesznek, meg nem kezdeni a költség­vetés tárgyalását. Ez tehát, valamint a fönebb érintett tárgyak, lehet, annyira igénybe veszik a törvényhozás működését, miszerint nem va­lószínű, hogy a törvényhozás a jelen évben a költségvetés, mellett még egyéb — bár­mily sürgőseknek mutatkozó — törvényja­vaslatokat is tárgyalás alá vegyen. Ennek oka nem a jelenben keresendő, j hanem a kormány múlt bűneiben van. — A hivatalos lap mai száma a kö­vetkező legfelsőbb kéziratot közli: Magyar miniszterelnökömnek vallás- és köz* oktatási magyar miniszteremmel egyetértÖleg tett előterjesztése alapján, Stojkovics Arzén, bu­dai görög-keleti püspököt a karloviczi érsekség és szerb p triárchátus administrátori hivatalától kegyelemben felmentem és neki az egyház terén kifejtett sok évi működése elismeréséül Fe- rencz-József-rendem nagy keresztjét adományo­zom : egyúttal pedig az említett érsekség ürese­dése ideje alatti (sede vacante) administrátorává Gruics Nikanor, pakráczi görög-keleti püspö­köt kinevezem. Kelt Bécsben, 1872. évi augustus hó 29-én. Ferencz József, s. k. Gróf Lónyay Meny­hért, s. k. Dr. Pauler Tivadar, s. k. — Szertartás a magyar ország­gyűlés ünnepélyes megnyitásakor 1872. évi szeptember havában. ' . Kedden, 1872. szeptember 3-án délelőtt 11 órakor a magyar országgyűlés mindkét házának tagjai a budai királyi várban megjelennek és a mennyire a várkápolna térfogata megengedi, le­mennek oda, az isteni tiszteletet megballgatandók. A többi tag ez alatt a nagy teremben marad. Ő császári és apostoli királyi felsége az em­lített szent misére minden nyilvános kiséret nél­kül az udvari kápolnának oratóriumába megyen, mely alatt a püspök az apostoli kereszttel állani fog. A nagymise után ő felsége termeibe távozik s ott időzend, a mig az egyházi méltóságok átöl­tözködnek és longis-ban az udvari kápolnábó1 a felső terembe értek, hol is ez alatt a többi, ö fel­ségének kíséretére hivatalos cs. kir. udvari főmél­tóságok, testőrkapitányok, a magy. kir. miniszterek, a herczegprimás, a zászlós urak és a püspök a kettős kereszttel a kihallgatási teremben (a felső várnégyszög oldalán.) összegyűltek. Mihelyt minden elrendeztetett, ő felségének, a császári királyi fökamarás által jelentés tétetik, s erre ő felsége fölkelvén, a belső termekből a nagy terembe a kővetkező rendben távozik : egy cs. kir. kamara-irnok; két rendi biztos ; a magy. kir. főajtóuálló helyettese; a herczegprimás ; a m. kir. miniszterek; a cs. kir. első főudvarmester á pálczával; a magyer királyi főlovászmester he­lyettese, mint helyettese a cs. kir. udvari főmar- schallnak, a fölfelé tartott meztelen királyi karddal. Jobbján a püspök az apostoli kereszttel; ő csá­szári és apostoli kirá yi felsége ; oldalt s hátul a m. kir. testőrkapitány, a cs. kir. gyalog testőrök é3 a cs. kir. lovas testőrök kapitánya, a cs. kir. udvari főkamarás és a cs. kir. főhadsegéd képe­zik a kíséretet. A terembe érve ő császári és apostoli kir. felsége trónra lép, leül és kalpagját felteszi. Kí­sérete a kijelölt állásokat foglalja el a trón oldalán. Most beszédet fart ö császári és apostoli ki­rályi felsége a magyar országgyűlés mindkét há­zának egybegyült tagjaihoz. E beszéd végeztével ő felsége felkel, leveszi kalpagját s az előbb megjelölt rendben a belső termekbe vonul. = Damjanich és Lehner sírja. A lapok­ban közelébb fölmerült hírek folytán Damja­nich özvegye következő levelet intézte a „M Új­ság“ szerkesztőségéhez: Mély megillőtődéssel, mondhatom sebzett szívvel olvastam a „Magyar Újság“-ban az aradi „Alföld^-ből átvett czikket e czim alatt: Damja­nich és Lahner sirja. Nem szokásom, minden aprólékos dologért a nyilvánosság terére lépni és a hírlapokban fel­szólalni, fz okból hallgattam mindeddig, ha­bár nehezemre esett, hogy a lapokban, a körül­mények bővebb ismerete nélkül, néhányszor a mácsai sir elhanyagolása lön felemlítve. De most az „Alföldiben közlött jelenet után a sír­nál, kötelességemnek ismerem, mint az ott nyug­vó egyik vértanúnak özvegye, fájdalomtól resz­kető kézzel azon okokat közzétenni, melyek en­gem arra bírtak, hogy mindeddig nem tettem meg a szüksége» lépéseket a Mácsán nyugvó két vértanú tetemei végleges elhelyezése iránt. Az aradi vérnap estéjén 1849-ben Damjanich es Lahner tetemei, Csernovics Péter rokonom kert jében, Mácsán lettek eltemetve. 1863-ban Mácsa gróf Károlyi György birtokába ment át, és én 1864-ben gróf Pálffy Mór akkori budai helytartó­hoz folyamodtam, hogy mivel a szerb papság ha­tározottan megtiltotta a tetemek áttételét az otta­ni családi sírboltba, engedje meg háborithatlan teljesítését ebbeli szent kötelességemnek. Folya­modványom azonban egy hó múlva Szerb Tivadar akkori aradmegyei főispán által hozzám visszakül­detett azon hátirattal, hogy ő csász. kir. felsége abbeli kérelmemnek, miszerint Damjanich János ki­végzett forradalmi tábornok földi maradványai jelen nyughelyükről a mácsai családi sírboltba áthelyeztessenek, helyt adni nem méltóztatott. Azóta a sir közellakó fivérem, Csernovics György intézkedése folytán, mint ideiglenes nyug­hely, felismerhető állapotban tartatik fen. Es most, miután akadály nélkül megtehetném a vér­tanuk iránti kötelességemet, lelkes honfiak taná­csára évről évre elhalasztottam ebbeli óhajtásom kivitelét, azon hitben, hogy a magyar nemzet ha- zafiui kegyelete és tisztelete jeléül az elvérzett hősöknek egy méltó emléket fog Aradon, kiszen- vedésök helyén felállítani, mely alatt mind a 13 tábornok maradványai és igy a Mácsán elteme- tetteké is végnyughelyeiket fel fogják lelni. Miután pedig tudom, hogy e czélra 34000 frtot túlhaladó összeg gyűlt be, mely reményem megvalósulását közel kilátásba helyezé, nem nyugtalanítottam imádott férjem porait. És ime, az „Alföld“ közlése szerint egy ide­gen ember, minden megbízás és felhatalmazás nélkül részemről, habár honfiúi kegyelettől ösz­tönözve feldúlta sajátomat, szent síromat. Ezt nem olvashattam feljajdulás nélkül. Mély bánattól áthatva ezennel nyilvánosan felszólalok, és felké­rem azon bizottságot, melynek élén Aczél Péter Aradmegye főispánja eddig jónak látta a terve­zett aradi emlék felállítását elhalogatni, mivel sze­rinte a begyült összeg elégtelen egy méltó emlék készítésére,, (ámbár ha a mai nemzedék nem ki- ván bővebben adakozni, a jövö generatiótól még kevesebb részvétet várhatunk), felkérem, mondom a bizottságot, nyilatkozzék a nemzet előtt: kíván- e tenni és gyorsan az eddig begyült összeg ere­jéhez képest? ha ign, mikor szándékozik a 13 vértanú h-mvait égi Aradon készülendő közös sírba áthelyezni? A hely kijelölése és sírbolt el­készíttetése rövid idn megtörténhetik. Mert azon esetben, ha a bizottág még most sem látná idő­szerűnek az erélyes cselekvést: én részemről to­vább nem várok, hnem intézkedni fogok, hogy dicsőült férjem és a halálban is hü baj társának porai egy sikertbe öök nyugalomra áttétessenek. Pest, 1872, aug. D. Damjanich János özvegye. Apaságok. A kormánykép« háznagy nem látszik tudni, hogy állami nagy mnepélyességek alkalmá­val — s tán csak nem tekinthetni csekélység­nek az országgyűlés fejedelmi megnyitását — az udvari gyászt maga az uralkodó is félre teszi. Mi — daczára, hogy a nemkormányképes ellenzék­hez tartozunk — biztositktjuk a képviselő- é3 a főrendi urakat, hogy a trmbeszéd meghallgatására nem kell fekete disiruhában menni, hanem mehetnek más szinübm is. Mi ezt nagyon illet ékes helyről s azm hozzáadással tudjuk, hogy az udvari nagy gyísznak különben is vége van szeptem bír elsején. * Az UngarischerLloyd mai esti lapja következőket ir: „Az Ellenőr ma közitárczájában „Egy ebéd a czárnál“ czim alatt az ígész eredeti tudósítást, mely tegnapi esti lapunkbm a pétersburgi statis- tikai congressusról megjtlent. A nevezett lap azonban nem nevezte meg a forrást s igy — daczára azon puritanismusiak, melyet másoknak prédikálni szokjtt — idegtn jószágot tulajdonított el. A ki az illendőség szabáyait megtartatni akarja nagyban, annak nem kell mellőzni annak gyakor­latát kicsinyben sem.“ Válaszom erre a következő: Az Ellenőr hibázott, midőn a tegnapelőtti U n g. L 1 o y d-ból tegnap egy czikket adott forditás ban a forrás megnevezése né kül. S lapunk ezen hi­báját elismerjük azon szemtelen modor daczára is, melylyel mulasztásunkra emlékeztet egy olyan lap, mely nem is élne meg, ha a b é c s i és n é- meíors z á g i lapokból nem ollózhatná ki tartalmát folytonosan, és a nélkül, hogy minden­napi prédájának eredetét — melyet lefordítani sem kell — megnevezné. Olvasóink tudják, hogy az Ellenőr soha sem panaszkodik azon, ha laptársaink átvesznek tőlünk egyet és mást a nélkül, hogy megnevez­nének. Nem panaszkodunk ped'g azért, mert elő­ször is elég nekünk a tudat, hogy a mások által idézett értesítést vagy czikket lapunk adta elő szőr; s mert másodszor, a kicsinységek feletti panaszkodást, vagy plane felzúdulást idétlennek és nevetségesnek tartjuk. Helyes, hogy a lapok meg­nevezzék egymást, midőn átvesznek valamit egy­mástól, de mi bizony nem haragszunk s még ke­vésbé gorombáskodunk, ha — mint elégszer tör­ténik "s feiedékenységből is megtörténhetik bár­kivel is — valamelyik laptársunk nem is mondja meg, hogy az Ellenőr után közöl valamit. Csak előttünk ne közölje a fontos dolgokat: a töb­bit nem bánjuk. A közönség nem azon lapokat keresi,melyek mások után, hanem azokat, a me­lyek mások előtt szoktak járni értesítéseikkel a legtöbb esetben. Az Ellenőr pedig eléggé is­meretes mind eredeti közleményeinek bőségéről, mind értesítéseinek elsőségéről. Úgy látszik azonban, hogy az U n g. Lloyd nem nagy hittel van olvasottsága iránt, különben megnyugodott volna a meggyőződésben, miszerint a közönség felkiáltott az Ellenőr tegnapi tár- czájára : hiszen ezt már olvastuk tegnap, németül, az Ung. Lloydban, mely, mint tudva van, első kézből kap mindent, még azon Renten und Ratenbankféle ajándékokat is, melyeket ille­tőleg máig sem felelt a hozzá intézett kérdé­sekre. S látszik továbbá az is, hogy nem szereti a puritánismus prédikálását. Annyi bizonyos, hogy neki semmi köze sincs ezen katedrához. Zahlt sich nicht aus. Hanem erről majd irok én máskor, midőn egyszer időm és alkalom lesz megismer­tetni kissé a magyar teimelő, iparos, kereskedő és miveit közönséget a romlottság kútfejeinek egyik legundokabb és elpusztítandó fajtájával a s y n . dikatusokból és subventiokból élő azon irodalommal, melyek nyavalyája Bécsből impor­táltatott hazánk hajdani tisztességes és megvásárol- hatlan sajtójának kebelébe. * A Lónyay-sajtó tele van költeményekkel a kabinet rögtöni megerősödéséről, az e végre tar­tott conferentiák utján, melyekben Deák és Csen- gery szerepelnek. Biztosan állíthatjuk, hogy a Csen- geryt illető szereposztás nem egyéb mint mese. Az erősödést illetőleg utalunk a P. Lloyd, mai őzikének végére. Csernátony. — A horvát regnicolaris deputa- tió aug. 22-diki ülésében — mint a „Drau“ Írja — Strossmayer püspök az elnökségről lemondott s helyére Mazuranics választatott meg. E bizottmány unionista tagjainak többrendbeli felszólítása da­czára, a nemzetiek a magyar-horvát kiegyezés pénz­ügyi részének kivételével még egy pontot sem je­löltek meg, melyet revideáltatni akarnak. Az uni- onisták ismételt felhívására a nemzetiek azon vá­laszt adták, hogy az unio-pártbeliek tegyenek erre vonatkozólag ajánlatokat, s végül abban egyeztek meg, hogy a magyar kormányt fölkérik, hogy az lépjen eló' munkálattal s ezt a regn. deputátió elé terjeszsze tárgyalásra. A nevezett lap még a következőket is közli: A mi a pénzügyi kiegyezést illeti, a magyar pénz­ügyminisztérium által Zágrábba küldött tisztviselők által adott felvilágosítások teljesen kimeritőek voltak, s megdönthetlenül bebizonyittatott, hogy Magyaror­szág tényleg 1.500,000 írttal járul a horvát bud- gethez. A nemzetiek erre a pénzügyi kiegyezés alap­ját támadták meg. Ok igy okoskodnak: 1868-ig Horvátország a közös költségekhez körülbelül 2.410.000 írttal járult és Magyarország mintegy 54 millióval; az Ausztria és Magyarország kö­zött kötött kiegyezés után Magyarország 59 mil­liót fizet a közös kiadásokhoz, melyből Horvátor­szágra 3.900,000 frt esik. Horvátország tehát most jobban van megterhelve, mint 1868. előtt volt. Ez azonban teljesen alaptalan. Horvátország 1868 előtt ép úgy deficitben volt, mint jelenleg 1868 után. Akkor az összes birodalom fedezte a hiánylatot, ma Magyarország, mert Horvátország tényleg ma is csak 2.400,000 frtot fizet, s a hiányzó 1.500,000 ftot Magyarország fedezi. * Strossmay er püspökről írják, hogy zágrábi érsekké való kineveztetésének terve teljesen elej- tetett. = Tegnapelőtti czikkünkre ille­tékes helyről az alábbi közleményt vettük, mely­ből megelégedéssel constatáljuk a pénzügyminisz­ter abbeli nyilatkozatát, hogy nem c s u p á n az átalá, nos földhitel részvénytársulatnak hanem kész zálog­leveleit állami biztosítékok letételénél elfogadni min­den jelzálog hitelintézetnek, csak kérje. Hazai jelzá­log hitelintézeinket tehát ezennel fígyelmeztetjük- hogy a nyújtandó kedvezményt siessenek igénybe venni. Az illetékes helyről vett közlemény követ­kezőleg hangzik : Az „Ellenőr“ 200-ik számának vezérczik- kében azt mondja: „A földhite részvénytársaság­nak semmivel sincs több joga igényt tartani az állam által nyújtott kedvezményre, mint van a többi hasonló részvény társulatoknak.“ Ez töké­letes igaz. Ugyan azért azon kérdésére: ha meg­adta a miniszter nevezett részvénytársulatnak azon kedvezményt, hogy záloglevelei állami biztosíté­kok letételénél elfogadtassanak, mi okon tagadhatja meg ugyanazt a többitől ? e felelet egyszerűen csak az, hogy semmi okon. A minthogy különös okok netalán fenforgásának esetét kivéve, nem is fogja megtagadni egy földhitelintézettől is, mely azt igénybe veendi. Tiltja ezt a hazai földhitelin­tézetek iránti köteles tekintet, mely nem engedi úgy tüntetni föl azoknak zálogleveleit, mint a melyeknek biztosítékul elfogadása veszélyes lenne. Hazai jelzálog-hitelintézeteink zálogleveleinek ezen háttérbe szorítása annál kevésbé volna indokolha­tó, minthogy az ausztriai földhitelintézet zálogle­veleit mind az ottani, mind pedig a közös kor­mány elfogadja magánbiztositékul. S vájjon a magyar kormány ugyanakkor, midőn a ma­gyar földhitelintézetek zálogleveleinek cautióké- pességét a közös hadügyminisztériummal szemben hangsúlyozza, teheti-e azt, hogy e zálogleveleket itthon biztositék letételre alkalmatlanoknak te­kintse ? Végül nem lehet érintetlenül hagyni egy pontot, melyet ezikkiró egyátalán nem vett te­kintetbe. O ugyanis azt hiszi, hogy az ha egy záloglevél árfolyama szilárdul, csupán az ille­tő hitelintézetnek használ. Ez téves felfogás;mert hisz a záloglevelek árfolyamának emelkedése e 1- ső sorban a földbirtokos osztálynak van javá­ra, mely záloglevelekben kapja kölcsöneit, mely tehát annál több készpénzt kap hasonló névérté­kű záloglevelekért, minél magasabb a zálogleve­lek árfolyama. Oktalan eljárás volna, ha a kor­mány hazai zálogleveleink árfolyamát minden képzelhető ok nélkül nyomni igyekeznék s ez ál­tal azon helyzetbe hozná hazai földbirtokosainkat, hogy vagy itthon lehetőleg kedvezőtlen fel­tételek mellett jussanak jelzálogos hitelhez, vagy pedig kénytelenittessenek ausztriai hitelinté­zetekhez fordulni. — Horn Ede, a mint halljuk, hajlandó az egyetemen előadásokat tartani a nemzetgazdaságból. Óhajtjuk, hogy a hir való legyen, s reméljük, hogy illetékes körökben semmi akadályt sem fognak gördíteni a szándék valósulása elé. — Képviselőválasztások. Marosvá­sárhelyen a mesterek készen lesznek az összeí­rásokkal nem sokára. Elképzeljük, hogy milyen lehet. A választás úgy sept. 15—20 táján törté­nik meg. — Udvarhelyszéken nem próbálnak szerencsét az uj választással, mert már egyik jobboldali jelölt Török ki is van nevezve kir. ügyésznek Csikba. A községi számadások kérdéséhez* Pestmegye legutóbbi közgyűlésének ismerte­tésében az „Ellenőr“ tegnapi számában megem- littetik azon rövid szóváltás, mely köztem és a közgyűlés nehány tagja közt fölmerült, az állandó választmány számadási jelentéseinek azon inkor­rekt kitétele felett, hogy a számadó a nem igazolt összeg megfizetésében elmarasztaltassék, a helyett, hogy felszólittatnék, az összegnek pe- renkivüli utón való visszatérítésére bizonyos ha­táridő alatt. A tudósító hozzáteszi, hogy a főü­gyész kimutatta, miszerint a megye végre is hajt­hatja elmarasztaló számadási végzéseit. Ez utóbbi tételre némi észrevételt kell ten­nem, mert a főügyész a megye elmarasztaló számadási végzéseinek, ugyancsak a megye által való végrehajthatóságát csak elhitette, de ki nem mutatta. Másodszori felszólalásomban határo­zottan tagadtam is az egész okoskodás helyes­ségét. A kérdés fontos, jó lesz kissé megvilágítani a nyilvánosság napfényénél is, mert úgy látszik, nem vagyunk vele tisztában. Ez is azon kérdések közé tartozik, melyek a törvénykezés és közigaz­gatás különválasztása folytán nem találnák még meg rendes elintézési módjukat, sem a felfogás­áéin a gyakorlatban. Szerintem akkor, ha a községi számadás valamelyik tétele ellen kifogás merül fel, a szám­adó a megye részéről soha semmi esetben o 1 nem marasztaltathatik. Az első lépés, a mit tenni kell, abból áll, hogy a. kifogás szám­vevői észrevétel alakjában közöltetik vele nyilat­kozat végett. Ha ezután a kérdés tisztába nem hozathatik. a megye a számadási követelést meg­állapítja s annak perenkivüli kiegyenlítésére a számadót felszólítja. E végzés jogerőre emelkedé­se után a számadó ellen számadási pert kell inditani, a kifogás alá vett tétel bírói meg­állapítása és a számadó bírói elmarasztalása vésett. Az elmarasztaló Ítéletet tehát a bíróság hoz­za és a polg. t. rendt. 346 §-a értelmében a oi- róság hajtja végre. A mit itt állítok, igen furcsa dolog. Ha a számadás valamelyik tétele ellen észrevétel forog fen, abból a községre nézve számadási követelés, a számadóra nézve pedig s z á m a dá si adósság keletkezik. Azt, hogy jogosult-e a követelés és valódi-e az adósság, sem a község, sem a me­gye el nem döntheti jogérvényesen. Erre csak a bíróság lehet illetékes, mely ezen kérdés eldönté­sében is a polgári eljárás szabályait alkalmazza- Kitünik ez a községi törvény 130 §-ából is, me. lyet felolvastam, sőt maguk a vitatkozók is felol­vastak. Ez is azt mondja, hogy ha a község vagy a számadó a megye _ esetleg a belügyminiszter fe­lülvizsgálatában meg nem nyugszik, azaz a ki- egyenlitésre vonatkozó felszólításnak perenkivüli utón eredménye nincs, a községre nézve illetékes bírósághoz lehet vinni a dolgot, azaz pert kell inditani. A megye, mely elmarasztaló végzést hoz, azt bizonyosan végre is akarja hajtani. Szeretném látni, mikép teszi ezt? Talán a megyei szolgabiró- hoz fordul? A megyei szolgabirónak a törvény csak a mezei rendőrségi kihágások eseteiben és az adóvégrehajtásoknál enged némi ha­táskört, ez utóbbinál plane nem többet, mint a megye képviseelését törvénykezési ügyekben milyen a számadási adósság is, minden hatóságot megvont tőle. Vagy talán a bírósághoz fordul ? A bíróság, a fenemlitett 346. §. szerint csak az önmaga által hozott ítéletet vagy az előtte kötött egyezséget hajtja végre. Fenmarad tehát az erőha- talom. De ennek útjában áll az 1869: 41t. ez. 20. §-a mely szerint senkit illetékes birájától elvonni nem szabad. A végrehajtási eljárás tehát minden­kép semmis és a megye elmarasztalása a papíron marad. Tudom, hogy a megye eddig jogérvénye­sen marasztalhatta el a számadókat és végre is hajthatta elmarasztaló végzéseit, de e joga csak addig állt fenn mig a közigazgatási hatóság mel­let bírói hatóságot is gyakarolhatott. És még ak­kor is nem a közgyűlés mondta ki az elmarasz­talást, hanem az 1848. 11. t. ez 5. §-a alapján szervezett megyei számvevőszék, melyet a törvény törvényszéki hatósággal ruházott fel. Időközben életbe lépett az 1869: 4. t. ez. 1. §-a, mely szerint az igazságszolgáltatás a közigazga­tástól elkülönittetik, és sem a közigaztási sem a bírói hatóságok egymás hatáskörébe nem avat­kozhatnak. így áll a kérdés. Világos, hogy a számadás­beli hiányok megtérítése közigazgatási utón csak azon határig szorgalmazható, a meddig a kiegyen­lítés önkényt végbemehet, vagy a követelés elen­gedtetik, azontúl polgáriperes ügy,4melynek illetékes biráját a polg. törvk, rendt. 39, § a kijeleli. Most is azt mondom tehát, hogy a főügyész a megyei elmarasztalás jogosultságát és annak végrehajthatóságát a közgyűléssel csak elhitette, de semmikép ki nem mutatta. Dalmady Győző =■ „A magyar kormány politikája é 8 Magyarország érdeke“ czim alatt „ A reopag“-tól egy röpirat jelent meg. Van benne sok jó és érdekes, de van benne olyan is, amivel nem értünk egyet; elolvasását azonban ajánljuk a közönségnek. A röpirat azon részéből, mely az egyes miniszterekkel foglalkozik, mutatványul adjuk a következőket: Mit szóljak a mostani Paulerről? — azt hiszem, mindent megmondtam, ha érdemét kieme­lem : ő jeles tanár, kinek Hugo Grotius kedvencz themáját képezte; azonban mint miniszter, még csak Thun Leo sarkáig sem ér fel. A pénzügyi, hadügyi és közlekedési volt mi­niszterekről csupán az 1867-ki egyezmény keretén belül szólhatnék, melynek ressortjai azonban nem olyanok voltak, mintha az adottnál kívánni valób­bat is el nem tűrtek volna. „Csak ember kellett volna a gátra“, mint a közszójárás mondja. A jelenlegi magasabb állású hivatalnokoknak pedig már az is elegendő bírálata, miként azon elterjedt hir képes volt gyökeret verni a közvéleményben, miként a közvagyon nem részesül kifogástalan, s tiszta kezelésben ; mit egyrészt nem lehet csodálni, mert egy bizonyos, volt magas hivatalnok, ki szinte valami bizonyos 50,000 frt elfogadása miatt „palam et publice“ kompromittáltatott, de kellőleg nem rehabilitáltatván, ismét magas — bár más ressortba tartozó állásba helyeztetett, s kinek, mint mondják, igen korlátolt képességű sógora egy nagy horderejű vállalatnak, vagy vasútnak még jelenleg is igen dús jövedelmű igazgatója, mely vasútnál tudvalevőleg, csak 15 milliócBka mutatkozik deficit gyanánt. Továbbá pedig, hogy a nevezett magas hivatalnoknak katonai félkép­zettséget nyert rokona, az ország első törvényszé­kénél — bíróvá qualificáltatott, promovealtatott ad majorom D. gratiam! A volt helügyérekröl nem szólok „de mor- tuis nil nisi bene“ — s csak a jelenlegiről, ki mint tudjuk, tótnak elég Tót(h), de magyarnak — nagyon rósz miniszter. Egyébként annyira már felvitte, miként a múlt évben egy kis bro­chure jelent meg személyéről, s programmjáról; no meg azt is hallották, vagy látták a rósz fülek hogy yokkéval lóháton teszi meg az aranyér el­leni sétákat; no de ezt nem az irigység hozatja föl velem ! Isten látja lelkemet ! hanem csak úgy „per associationem idearum“, miután tudjuk, hogy tót atyánkfiái „more patrio“ gyalog szoktak lova­golni, a módosabbak pedig fuvarozás alkalmával, a ló mellett. Különben jó szónok valamit előadni, de fájdalom, arra soha nem gondolt, hogy tanulmá­nyait a miniszteri hivatásig kiterjesztette volna, a mi pedig, egy miniszternél legalább is van olyan nagy hi­ba, mint a suszternél, vagy szabónál, ha varrni igen, de szabni nem tanult, mert a Kundschaft nem csak szép beszéd és társalgást kiván a mestertől, de jól megteremtett ruhát, avagy lábtyü alkot­mányt is. Fogadni mernék, hogy ő méltóságának van „par excellence“ száz oly hivatalnoka, a kik, ha par excellence tiz évig távol lenne, helyét, mint substitutusok, a gépezet fenakadása, s a köz­figyelem minden zavarása nélkül a legkitűnőbben betőltenék; no de talán ő is tudja, hogy “fac mq talem, talis erő.“ Előfizetési árak Ml éne , : *0 frt. — kr. I Évnegyede « l 5 frt. — ki. Méné . . 10 „ - „ ! Egy hónkra . 1 „ 80 , Egyes szám ára 10 krajezár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor>utcza 6. szám. Semmit ur közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem villáik ózunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék