Ellenőr, 1872. szeptember (4. évfolyam, 202-226. szám)
1872-09-26 / 223. szám
hátság viszonya. — Egyedüli nehézségre a római curia adott okot. — E tekintetben a külügyér oly eljárást követett, mely Olaszország indokolt nemzetiségi érzületét érintetlenül hagyva a kölcsönös megértés útját egyengette, mely eljárás mindkét fél részéről méltányoltatott. A Törökország iránti viszonyt a lehető legjobbnak mondja, mely az osztrák-magyar keleti politika helyességét igazolja. — A többi keleti országok iránti viszony szintén jó, s a monarchia ez államok fejlődése iránt mindig jóakaró érdekeltséggel viseltetik. — Serbiát illetőleg kijelenti, hogy a két kormány az ottani s a mienk mindig zavartalan jó viszonyban állt egymáshoz, s a felmerült zavarok csak egyesek részakaratú tendentiájában gyökereznek. Azonban a lapok hírei e tekintetben is túlzottak, így pl. nem igaz az sem, mintha magyar alattvalók a Milán-ünnepélyen a fejedelmet szerb királylyá kiáltották volna ki. A monarchia átalános keleti politikáját főbb vonásaiban feltüntetve kiemeli, hogy a monarchiának keleten csak oly igényei lehetnek, melyek nemzetgazdászati akadályok elhárításában lelik kifejezésüket. A közlekedés biztosítása tekintetéből megindított alkudozások eredményre vezettek s ma már Romániával négy vasúti összekötés van biztosítva. Dr. Giskra még a romániai zsidóüldözés kérdésében kíván felvilágosítást. Andrássy úgy látja a hírhedt zsidóheryeket Romániában egy a kormánynak zavarokat okozni szerető párt rendezi. — Egyébiránt a külügyérség megtett mindent, hogy ottani zsidó alattvalóink bizton lehessenek. Dr. Giskra Megelékszik a felvilágosítással, de a jezsuiták felől — kiván még valamit tudni. Andrássy gr. megjegyzi, hogy e kérdés tulajdonképen nem tartozik a külügyi ressortba, és csak ha külügyi komplikációk támadnának belőle akkor volna kötelessége fellépni. Addig a legislatio terére tartozik. Dr. Grocholszky kérdi, váljon a berlini nézetcsere csupán nemzetközi viszonyokra vonatkozott-e, vagy pedig az egyes államok belviszonyaira is kiterjedt. — Andrássy gr. kijelenti, hogy a nézetcsere belügyeket nem érintett. — Dr. Weber tudni óhajtja, miként viselte magát kormányunk Rómával szemben s nevezetesen ennek belügyeinkbe tett túlkapásai iránt. Andrássy gr. kijelenti,hogy belügyekbe nem avatkozhatik. Egyébiránt nem találta, hogy a pápa belügyeinkbe avatkozott volna. Ezzel Andrássy befejezte felvilágosításait, s a bizottság előadója, Dr. Strasz, folytatólag olvasta jelentését. Az I. czim a központi vezetés rendes kiadásairól , — a II. a rendelkezési alapról, ez utóbbi fölött kifejtett rövid vita után — változatlanul elfogadtattak, ülés vége 1s túltkor éjjel. A bizottság ma délelőtt tartott ülésének érdekesebb részletei a következők: Dr. Deme indítványára határoztatott, hogy a kormány terjesszen elő javaslatot a katonai lelkészség létszámának alábbszállítása iránt. Dr van der Strass interpellálta a hadügyminisztert a katonai fenyítő eljárás módosítása iránt. A hadügyminiszter azt felelte, hogy a javaslat már ki van dolgozva, s talán a tél folytán tárgyalás alá kerülhet. A bizottság már az 5-ik czimig („katonai képző intézetek“) haladt, s ennek tárgyalását holnap fogja folytatni. A magyar delegatio hadügyi albizottsága tegnap d. u. ülést tartott, melyben gr. Lónyay, dr. Kulin, Benedek, Frith intendáns és két törzstiszt is részt vett. Mindenekelőtt elhatároztatott, hogy a bizottság ugyanazt az eljárást fogja követni, mely a múlt alkalommal is alkalmasnak bizonyult be, azaz előbb alaki szempontból vizsgálja meg a közös hadügyi költségvetést, azután bírálat alá veszi a hadügyminiszernek az utóbbi delegáció határozataira adott válaszait és azok fölött határoz, végül a költségvetés egyes tételeinek czimenkénti vizsgálataiba bocsátkozik. Ezután indítvány létetett a tárgyban, mikép hozassanak az albizottság megállapodásai a nyilvánosság elé? Rövid tanácskozmány után elhatároztatott, hogy az előadó a napilapok szerkesztőinek, ha hozzá fordulnak, tájékozást nyújtson. Az előadó előterjeszti a költségvetés alakjára vonatkozó nézeteit. A költségvetés alakja megfelel a delegáció által korábban kifejezett kívánságnak; a költségvetés a korábban megszavazott tételeket is összehasonlítás végett tartalmazza s azon kisebbszerű változtatások, melyeket a hadügyminister tenni jónak látott, az egyszerűség és könnyebb áttekinthetés miatt a delegátió helyeslésével találkoztak; egyedül a stylaris és nyelvtani fogalmazás ellen történt sok kifogás, de erre nézve kijelenté a hadügyminiszer, hogy a fordítási osztályban két kapitányt fog alkalmazni, kik a fordítási ügyeket vezetni fogják. A múlt delegáció határozataira nézve az albizottság a hadügyminiszernek a katonai törvénykezési rendszer és bíróságok, valamint a nyug- TÁRJZA. Egy segédtanító története. Irta Erckmann-Chatrian. (Folytatás.) X. Következő vasárnap, tanítványaimmal és a sziklaközi lakosokkal lementem Chéne-Fenduba. Segédkeztem Guillaume ur mellett szokás szerint, s a vecsernye végeztével, miután mindent rendbe raktam a sekrestyében, készültem elmenni az öreg iskolamesterrel, midőn Bernard ur jelt adott, hogy várjak. Guillaume ur megértvén, hogy a plébános úr négyszemközt akar velem beszélni, azonnal távozott. „Renaud, mondá Bernard úr, miután magunk voltunk, én meg vagyok önnel elégedve. Mondtam már többször és ismétlem most is, hogy a gondviselés vezette önt Sziklaközbe, hogy e vadak országát civilizálja. Mennél többször gondolok rá, annál nagyobb szerencsének tartom, hogy ez így történt. A püspök úrnak jelentést tettem arról, amit ön oda temn mivel. Jóakaratáról biztos lehet, s amint valami jó hely ürül a megyében, ön iskolamester lesz, de addig is szükséges, hogy ön művét megkoronázza; fel kell használni azon körülményt, hogy a kis anabaptisták iskolájába járnak, s le kell rakni sziveikbe szent vallásunk magvait.“ Amint ezt hallottam, elhalaványodtam, s így feleltem : — De, plébános úr, a mit ön kiván tőlem, az lehetetlen. — Lehetetlen! ... És miért ?— kérdé nyers hangon. — Mert megigértem az öreg Jakabnak, hogy nem kísérlem meg unokái megtérítését,— felelem félénken. Fölegyengedett, s boszosan nézett rám; díjazásra vonatkozó fejtegetéseiben megnyugodott, az elszállásolási kérdés megoldását a magyar miniszerelnök által tett azon nyilatkozat után, hogy a két fél ministériuma és a hadügyminiszter között megállapodás jött létre, az albizottság tudomásul vette. Hosszabb elvi vitát idézett elő a hadügyminiszernek azon fejtegetése, melyben föltüntette, hogy az élelmezési enquette határozataira vonatkozólag a magyar és birodalmi tanácsi delegáció között ellentétes nézet fejlődött ki; ez elvi vita akörül forgott, valljon kötelező e a miniszterre nézve oly határozat, melyet csak az egyik delegátió hozott ? Ugyanezen időben ülésezett a külügyi albizottság, mely az előterjesztéseket rendben tárgyalta. A vajdahunyadi kincstári kőszén és vasbányákat a pénzügyminister egy consortiumnak (Erlanger, franco-bank stb) adta át akkép, hogy az az eddigi 45.000 frt évi jövedelmet lefizeti az állampénztárba, hanem kötelezi magát, hogy 6 millió frtot fordít a szükséges vasművek felállítására, s évenként legalább 1.200.000 mázsa nyers vasat állít elő. Ha abefektetés után a tiszta nyeremény többet tenne 17%-nál, a consortium köteles a többet felét az állampénztárba szolgáltatni. A Deákpárt értekezletén a pénzügyminiszer e határozata szóba kerülvén, egy tag azt kérdezte, várjon a consortium a szerződés megtartására tett-e le megfelelő biztosítékot, mire a pénzügyminister igenlőleg válaszolt. A „P. L. azonban azt hallja, hogy a consortium csak azon feltétel alatt kötelezte magát a fenti szerződés valósítására, ha a részvényeket, melyek a szükséges tőke betetszésére kibocsáttatnának, elhelyezte. A nevezett lap úgy a nagy közönség, mint ez üzlet érdekében állónak tartaná, ha illetékes helyről a valódi tényállás hitelesen köztudomásra hozatnék .Ezt részünkről is óhajtjuk. A vörös könyv. Keleti keresk. forgalom. 24 Calice lovag Andrássy grófnak. Shanghai 1872 márcz. 28 —A múlt év márcz. 5 éről kelt légi leirat kötelességemmé tevén, hogy minél tüzetesebb jelentést tegyek China, Siam és Japán keresk. forgalmának állásáról, azon szakértő munka után, mely „Szakértői jelentések az osztrák magyar expeditióról China, Siam és Japánban ezalatt nemrég közre bocsáttatott, itt önállóan csak főbb vonásaikban fogom festeni ez országok kereskedelmi viszonyait. A khinai és japáni kereskedés főtárgyát a thea és selyem kivitel képezi, melyért gyapot, gyapjú, ópium és érczek vitetnek be. Átalában e két ország kereskedelmi forgalma a legszorosabb összeköttetésben áll egymással, sőt még bankjaik és biztosító társaságaik is közösek, valamint kereskedelmi cégeik és kereskedelmi szokásaik is. Siam külön kereskedelmi csoporthoz tartozik t. i. a keletindiaihoz 8 kiviteli czikkei czukor, bors, sapanfa és teakfa, főleg pedig rizs, mig bevitele alig érdemel említést úgy, hogy mig Chinában a kereskedelmi forgalom 1871-ben 459 millió forintot tett, a simái csak 14 millió forintot tett ki. Figyelmet érdemel itten, hogy a reánk nézve legfontosabb kiviteli czikkek China és Japánban egészen vámmentesek. Ilyenek: arany és ezüst rudakban, liszt, kukoriczaliszt, sago, kétszersült, bepáczolt hus, bepáczolt főzelék, sajt, sör, vaj, cukoráruk, kész ruhák, gyertya, dohány, szivar, bor, szesz, házieszközök, kárpitos áruk, késfélék, orvosi szerek, üveg és kristályfélék. Ez áruk bevitele Angliából és más nyugat európai tartományokból több millió értéket képvisel. Évekkel ezelőtt csaknem kizárólag angolok tartották fenn tartományokban a kereskedelmi összeköttetést Európával, most azonban évről évre nagyobb tért és előnyösebb helyzetet szereznek maguknak a többi európai államok kereskedői is, sőt Bangkokban és Saigonban a német kereskedők igen túlnyomó számban telepedtek le. Japánban amerikaiak, németek, svájcziak, hollandok, francziák, belgák és olaszok naponkint nagyobb tért nyernek. Nagasakiban jelentékenyen túlhaladják a nem angol házak az angolokat, Hiogoban egyenlő arányban vannak képviselve s legfelebb csak Yokohamában túlnyomó még az angol elem. Hasonlóan kedvezők a viszonyok a nem angolokra Chinában is, azon különbséggel, hogy itt az angolok mellett csak az amerikaiak és németek vannak tömegesen képviselve, míg a többi európai nemzetek csak szórványosan fordulnak elő. Gyapjúból 1870-ben bevitetett Chinába 19.506.000 fr, Japánba 14.281.000 fr és Siamba 501.000 fr értékben. Érczből és érczárukból ugyanakkor Chinába 11,989.000 fr, Japánba 1138.000 fr Siamba 1,737.000 fr értékben, még pedig három negyed részben Angliából és egy negyed részben svájczi, német és belga gyárakból. A többi vámmentes czikkeket a következő országok szolgáltatják, és pedig : orvosságokat Anglia. — — Tudom, mondá kis vártásvá, noha ön elmulasztotta nekem ezt megmondani. Szó nélkül maradtam. — Csodálkozik ? folytatá. Tudok én mindent! Ezek az anabaptisták kényelmesnek találják a mi iskoláinkba járatni gyermekeiket, úgyszólván ingyen neveltetni őket, s azért mégis megmaradni utálatos tévhitükben ... A dolgok folyhattak így a bitorló alatt, de az idők változtak, s kell hogy ennek vége legyen! Ön megígérte az öreg Jakabnak, hogy nem kísérli meg unokái megtérítését. . . . jól van ... ön szavát fogja tartani, miután elég gyenge volt azt megadni. De nem ígérte meg a vén eretneknek, hogy el fogja hanyagolni a sziklaközi gyermekek vallásos nevelését, pedig ez első kötelessége ! Holnaptól megkezdi a katekizmus tanítását, egy órán át délelőtt, egy órán át délután. Gondosan hangsúlyozza a gyónás, áldozás és egyházunk minden szentségeinek szükségességét. Csak a sziklaközi gyermekekhez fog beszélni, csupán hozzájuk; de a kis anabaptisták ott lesznek, hallani fogják az ön magyarázatait, s a többi aztán Isten dolga. Érti? — Igen, plébános úr, mondom fél hangon. hogy legyen, végre, számítok önre. Én és a községi tanácsos urak a jövő hét folyamában meg fogják látogatni iskoláját. Óhajtom, hogy minden rendben legyen ! Vette a kalapját és ment. Azok a szavak, melyeket a „baglyok sziklájáéról hallottam, kevesebb hatással voltak rám, mint Bernard ur parancsa ; pár perczig egy helyben maradtam, kérdezvén magamtól, ha jól hallottam-e ? Amint kissé magamhoz jöttem, elmentem az iskolaházhoz. Guillaume urat kertjében találtam, hol— szép időben — szokása volt vecsernye után kis lúgosába ülni, s egy korsó sör mellett olvasni nejének az újságot, melyet Banquel úrtól kapott, s olvasás közben magyarázni is szokta az olyan dolgokat, melyekről gondolta, hogy Katalin asszony felfogását vagy ismereteit túlhaladják. Ez volt egyetlen szórakozása a derék embernek az egész hét unalmai és fáradalmai után. Francziaország , Holland, Magyarország ; ép filet f át Singapore; sört Anglia , Norvég, Németország, Bécs; kétszersüket Anglia; vasat Svájcz, California,Németország; szivart Manila, Bréma, Havannah, Svájcz; kész ruhát Hamburg, Anglia; fegyvereket Német-Franczia és Angolország; üveget Anglia, Belgium ; sajtot Anglia, Francziaország, Svájc; gyertyát Ausztria, Holland ; bútorokat Ausztria, Anglia; bepáczolt húst Anglia és Németország ; praeparált főzeléket Német- és Francziaország ; lábbelieket Bécs, Anglia és Francziaország; szeszes italokat Ausztria, Anglia, Francziaország, Magyarország; borokat Magyarország, Anglia, Francziaország; gyóczikkeket Ausztria-Magyarország, Anglia és Svédország. Ami a hajózást illeti, fájdalommal kell konstatálnom, hogy míg 1864-ben 33 osztrák-magyar hajó jelent meg e tartományok kikötőiben. 1869 1870-ben csak két, illetőleg három hajó képviselte az illető államokat, mi egyrészt a franczia-német háborúnak, részint pedig azon csalódásnak tulajdonítható, melynek 1864-ben az Attila, Massimiliano, Trieste, stb. osztrák hajók magukat kitették, a midőn liszt, macaroni, maraskin és más egyéb itten nagymennyiségben felhalmozott áruczikkekkel érkeztek ide s ezenfelül még oly házhoz voltak consignálva, a mely csőd alatt állott. Az osztrák-magyar lobogó hiányzása azonban e vizekről annyival inkább sajnálatos, minthogy hajóink a kelet ázsiai parthajózásban előnynyel versenyezhetnek s továbbá a vitorlás hajók hiánya itten oly nagy, s a hitelbérek oly magasak, hogy még tengeren túli gőzhajók is hajlandók a parthajózás eszközlésére. Kivitelünk China, Japán és Siamból főleg csekélyebb mennyiségű selyemkelmére, khihai shwalokra, lackozott árukra, nyers selyemre szorítkozik, míg bevitelünket alkotja: gyufa, miből keresett főleg a bécsi készítmény, gyapjú pokróczok, bécsi lábbeliek, magyar borok, bécsi sör, maraschino, nyers fabútorok, bör-és pipereáruk, reichenbergi és brüni gyapjú áruk. Sikeres próbát lehetne tennünk a fennebbi czikkek mellett, gyertyával, üvegárukkal, rudvassal, érczárukkal ablaküvegekkel, bőrrel, papírral, szappannal, szeszfélékkel, és dohánynyal, melyek igen keresettek s a többi európai országokból részben gyengébb minőségben hozatnak be. Ugyan fizessék ki már azt a 7000 forintot A „N. Fr. Presse“ keddi száma „Magyarország egy becsületbeli adóssága“ czim alatt egy pesti levelében ezeket írja: „Az alföldi közbiztonság helyreállítására az igazságszolgáltatás rendes közegei nem lévén elegendők, királyi biztos küldetett ki teljhatalommal, kinek több százezer forintra menő hitel nyittatott. A kir. biztos szerencsével és sikeresen járt el. Sok százra ment az elfogottak száma, kiket a szegedi várba kellett elhelyezni, lényeges dolog volt ezek őrzése. A megyei pandúrok erre nem látszottak alkalmasaknak, a honvédség még nem volt szervezve, s igy közös hadseregbeli tisztekre és katonákra bízatott a fáradalmas és nagy felelősséggel járó feladat. — 1871 május 1-jén egy császári rendelet jelent meg, mely szerint a polgári hatóságok által ilyen szolgálatokra alkalmazott katonaságnál a tiszteknek naponkint 70, az altiszteknek és közkatonáknak pedig 5 kv pótlék jár. „Ugyancsak 1871 május 1-én a szegedi rabok őrizetére Pestről az 58. gy. ezred 2-ik zászlóalja rendeltetett, s e hivatásban 15 hónapon át az az 1872 augusztus haváig, midőn felváltatott, a zászlóalj az említett rendelet alapján 7000 írtra tartott igényt, s esnek ebből 10 tisztre egyenkint 300 írtjával 3000, a legénységre 4000 frt. A zászlóalj előbb a közös hadügyminisztériumhoz fordult az összeg kifizetése iránt, ez azonban a magyar kir. minisztériumhoz utasította. A minisztérium megtagadta az összeget, később újabb felterjesztés történt, de a pénzt a zászlóalj máig sem kapta meg, s Lónyay és Tóth miniszterek szóbeli ígéretei teljesítetlenek maradtak. „A zászlóalj most delegátusokhoz és képviselőkhöz fordul támogatásért, s egy magyar és egy osztrák delegátus már meg is ígérték, hogy az ügyet szóba hozzák.“ Ez a pesti levél lényege. A bécsi lap ezen soraiban van ugyan egy pár állítás, mely téves fogalomra mutat, de a dolog érdemére nézve figyelmeztetjük a kormányt — ismételve is — hogy határozzon a kérdésben! követelés felett haladéktalanul és véglegesen s ha tagadólag határoz, indokolja ezt a nyilvánosság terén. Részünkről egyébiránt azt tartjuk, hogy akkor, midőn a királyi biztosság százezerekbe került, nem kellene kicsinyeskedni — Magyarország nevének rovására — azon 7000 forint miatt, melyet szolgálataikért megvárni az illető tisztség és legénység feljogosítva hiszik magukat. Lehet hogy a követelés nem egészen alapos, de tény hogy a hadügyérségi közös szabványok mellette vannak, kormányunknak pedig tudomással kell bírni a közös katonaság alkalmazásának feltételeiről. Máskor legyenek előre tisztában az alkalmazás következményeire, de most már. Most is az újságot olvasta, de magányosan; neje elment a faluba. Mindjárt látta arczomról, hogy valami rendkívüli dolog történt, s kérdezte: „Ugyan mi történt, Renaud ur ?“ Ekkor, telve haraggal Bernard ur irányában, elmondottam beszélgetésünket, s a gyalázatos parancsot, melyet adott, hogy éljek vissza az anabaptista gyermekek jelenlétével iskolámban, azok vallásuktól való eltántorítása czéljából. Guillaume úr szomorúan hallgatott. — Effélét vártam, mondá végre; rég ismerem én már Bernard urat, ravasz ember sima külsővel. Nem találtam természetesnek, hogy oly könynyen adta meg önnek az engedélyt az anabaptista gyermekek iskolájába fogadására; nem tudtam felfogni, hogyan engedheti meg, hogy ön eretnekeket tanítson olyanokra, amiknek tanításában bennünket megakadályozott, midőn a nagyok iskoláját elnyomta ... Ez bizalmatlansággal töltött el, s igy gondolkoztam: —■ Valami titkos okának kell lenni! — Törtem a fejemet, hogy kitaláljam . . . de most már értek mindent kezdettől fogva . . . Igen, ez órában világos a „baglyok“ ünnepén történt dolog is ; e mód által Bernard úr elnyomta esteli iskolánkat, mely neki nem tetszett, s a midőn önt Sziklaközbe küldötte, cselt vetett az anabaptistáknak ; ez papi fogás ! Az öreg mester csüggesztett fővel nézett a földre, s a midőn kértem, hogy segítsen rajtam, adjon valami jó tanácsot, hogyan meneküljek e válságos helyzetből, ezeket mondotta: — Istenem, kedves Renaud, milyen tanácsot adjak én önnek ? A bitorló idejében ön igazságot kereshetett volna a polgármesternél vagy feljebb is, s ügyét talán meg is nyerte volna; de a Bourbonok visszatérte óta a plébánosok mindenhatók plébániáikban: a hivataluk a parancsolás, a miénk az engedelmeskedés ! Ha ön nem teszi meg azt, amit Bernard úr akar, úgy el van veszve. Nemcsak módot fog találni önt Sziklaközből elűzni, de gondja lesz arra is, hogy az önre fogott csábítási szándékot megemlítse a bizonyítványban, s ez által mint veszélyes egyént jelezze társainak, Se külföldi szemle. Pest, szept. 25. Hugo Victor eme levelet intézte Gerseyből a párisi republikánusokhoz a nagy forradalom évfordulójának megünneplése alkalmából: Kedves polgártársaim! Önök jelenlétemet óhajtják bankettekön. Jelenlétem, gondolatom. Engedjék, hogy egy pillanatra szót emeljek önök között. A három császárral állítsunk szembe három dátumot: jul. 14-ét, aug. 19-ét és sept. 21-ét. Július 14-ke lerombolta a Bastillet és jelentése : Szabadság; aug. 10-ke levette a tuileriák koronáját ; jelentése: Egyenlőség; szept. 21-re proklamálta a köztársaságot s jelentése: Testvériség. E három eszme diadalmaskodhat három császár fölött. Az egyik oldalon három ember, a másikon az összes nemzetek állanak. Igaz, hogy e három ember mindenható, hogy kezekben van mindaz, ami az isteni jogot alkotja és jellemzi: az övék a pallos, a kormánybot, az írott törvény, a bakók, a kínzások. A sötétségek eme rémületes koalitiójával, e kompact, éjjeli, roppant hatalommal mit állíthatunk mi szembe ? egy hajnalsugarat. És ki fog győzni ? A világosság. — Barátaim, ne kételkedjetek . Francziaország győzni fog. A császárok háromsága lehet háromság, mint bármely más, de nem lehet egység. Mindaz ami nem egy, felbomlik. Mindenek előtt kilátásunk lehet, hogy felfalják egymást, továbbá, hogy a föld megrázkódik. Hogy pedig a föld megrázkódjék a királyok alatt, elégségesek bizonyos harsona hangok. E hangok birtokunkban vannak; nevek Voltaire, Rousseau, Mirabeau. Ezek után poharat emelek az amnestiára, mely testvérekké tesz minden francziát, és a köztársaságra, mely testvérekké tesz minden népet. Louis Blanc ugyanakkor eme sorokban tudatta Lodonból meg nem jelenhetését: Uraim és kedves polgártársak ! Francziaországtól távol, sajnálatomra nem tehetek eleget az önök szíves meghívásának. Mindenkor igen hasznosnak tartottam azon évfordulók megünnepelését, melyek a jog diadalát juttatják eszünkbe, s mintegy feltámasztják a múltat a jelen előnyére és a jövő szemmel tartásával. Borzasztók voltak 1792 sept. 21-ke óta a megpróbáltatások, melyeken a republikánus eszme keresztülment de maguk e megpróbáltatások is bizonyságot tesznek életképességéről és erejéről, bizonyságot tesznek arról, hogy a legnagyobb veszély pillanatában hatalma volt mindig az egyedüli, amelynél az egész nemzet ösztönszerűleg menedéket keresett. 1792-ben, valamint 1870-ben ez volt egész Francziaországban az egyhangú felkiáltás: A haza veszélyben! Éljen a köztársaság! — Tisztelet tehát 1792. sept. 21-re hős férfiainak ! Jövő szept. 21-én szívvel s gondolattal önök és mindazok között leszek, kik mint önök e napon a köztársaság alapitóira és a republikánus kormányforros végleges megalakítására üritnek poharat. Testvéri üdv! 1872. sept. 16. Louis Blanc. A szeptember 21-ki ünnepélyre meghívott angol positivisták e sorokban fejezték ki sajnálatukat meg nem jelenhetésök fölött: London sept. 20. Polgárok ! mi boldogoknak és szerencséseknek éreznék magunkat, ha társulhatnánk önökhöz szept. 21-ki hazafias ünnepek megölésében. Reánk nézve azonban lehetetlen személyesen megjelenni, de reméljük, hogy kellően képvisel bennünket Beesly. Kérjük, közöljék önök egybegyűlt polgártársaikkal rokonszenvünk kifejezésését, őszinte óhajunkat a franczia köztársaság felvirágozása iránt és szilárd elhatározásunkat, hogy minden erőnkből oda fogunk működni, miszerint a köztársaság francziából nyugati és nyugatiból átalánossá legyen. Congréve Richárd, Crompton Henrik, Barton F. B, Suleman Tamás, Kaines J stb. A belga gueux-liga e hó 21-én tartotta meg Anversben évi bankerjét, melyen az egész országból nagy számmal jelentek meg a magukat a spanyol iga lerázása óta gueux-knek (koldusok) nevező szabadelvűek. A toaszok hosszú sorát De Wael nyitotta meg felköszöntéssel a királyra mint az ország első polgárára, mint szívvel lélekkel belgára, kinek loyális politikája az egész nemzet tiszteletét és hódolatát vivta ki. Utána Michel sorolta fel Van der Taelen elnök érdemeit. A jelenlevők szűnni nem akaró éljenzéssel fogadták mindkét toasztot s a zenekar a Brabançonne nemzeti hymnust kezdette játszani, melyet utána az egész társaság lelkesülten énekelt. Garibaldi eme távirati sorokat intézte a nápolyi radikális demokrata kör tagjaihoz. Viszonzom az önök üdvözlését. — Mondják meg a nápolyiaknak, akik a közelebbi municipális választások alkalmával klerikálisokat választottak) hogy nem volt érdemes a legderekabb olaszok hol sem fog maradhatni, ha ugyan kap valahol helyet, ami rész bizonyítványnyal nehéz dolog; gyűlölete és boszuja követni fogja önt mindenütt, mert megfosztotta őt az alkalomtól, hogy feljebb valói előtt érdemeket szerezzen. Semmit sem tekintenek nagyobb érdemnek egy papnál, mintha egy eretneket sikerül neki megtéríteni; ez titkos becsvágyuk mindnyájuknak. Bernárd úr is nagyravágyó ember; megunta már a kis faluban veszteglést, s szeretne valami gazdag plébániát Lotharingiában. Megkísérlette ő már az anabaptisták gyermekeit Leonora néne iskolájába csalni, de nem sikerült, mert a szegény néne nem tudott semmit, s nem taníthatta volna e gyermekeket egyébre mint a katekizmusra, ami bizony az anabaptistáknak nem kell. Most az ön segélyével reméli a czélt elérni, s bizonyosan előre örvend a várt sikernek. Képzelje haragját, ha az ön vonakodása folytán az alkalmat ismét elszalasztja . . . — De Guillaume úr, mondom őt félbeszakítva, ha megteszem azt, amit a plébános úr akar, az öreg Jakab csakhamar meg fogja tudni, s nem küldi többé a gyermekeket az iskolába; ezen felül teljes joggal nevezhetne engem szószegőnek, hitvány embernek, s én egy szóval sem menthetném magam. — Igaz, nagyon igaz, felesé az öreg, de ha ön nem engedelmeskedik Bernard úrnak, elveszti állását, s ismét szülei terhére lesz: ez borzasztó helyzet . . . elismerem ... Ha az ember szegény, ha az embernek szüksége van állására, hogy megélhessen, sok igaztalanságot kénytelen eltűrni . . . Tapasztalásból beszélhetek . . . könnyű becsületesnek maradni, ha az ember gazdag, de ha szegény . . . kedves barátom, fontolja meg jól, mielőtt valamire határozza magát ... ne engedjen az első felgerjedésnek . . . jövőjéről van szó, s ezt tekintetbe kell venni . . . íme ezek a tanácsok, melyeket Guillaume úrtól kaptam. Ezzel azt akarta mondani: — Te vagy a gyengébb, alázd meg magad . . . tégy úgy mint annyi más, mint tettem jó magam is. Megköszöntem, s mentem. Szivem vérzett, utólagosan, ne perlekedjenek hétezer forintért, a nem gazdag tisztekkel és legénységgel szemben s akkor, midőn a közös hadsereg fenntartására költik el a monarchia bevételeinek legnagyobb részét. Valószínű ugyan, hogy az összeg a közös hadügy ér által volna kifizetendő az illetőknek, de hogy ő is csak az ország zsebéből intézné el az ügyet, azon már kételkedni sem lehet. Gazdálkodjuk meg hát legalább azon részvért, mely a követelés elutasítása által keletkeznék s már mutatkozott is a csalódottaknál. S ze rk. csontjaival vetni be a capuai sikot csak azért, hogy klerikálisokat válaszszanak. A harmadik köztársaság férfiai. About Edmond. A „D. News“ után. About Ödön, kit a németek nemrég Saverneben elfogtak, a legfrancziább valamennyi franczia regényíró között, a legcsípősebb pamphletista, a legszerencsétlenebb drámaíró, a legtevékenyebb journalista s politikában a legkétségbeesettebb ember egész Francziaországban. Midőn harmincöt év előtt szülőföldén, a pont-á-moussoni seminariumba küldetett, már akkor látszott, hogy ügyes ember lesz belőle, azonban gonosz ficzkó volt, ki isten tudja hol, ellenszenvet szívott magába a szent irók iránt s oly félvállról beszélt rólok, hogy a tisztelendő atyák, tanárai, előbb megkisérlették más gondolkodásmódot verni fejébe, azután pedig kikergették. A fiatal Ödön családjának azonban minden szegénysége mellett is voltak barátai s ezek helyet szereztek neki a párisi Nagy-Károlyféle lyceumban. Itt nem szerepelvén a vallási oktatás a programmban, About a legjobban megvolt a lyceumban; a tanórákon kívül mind a mellett épen nem birt szeretetreméltó jellemmel s több ízben ökölharczra kelt érzékeny iskolatársaival, kiket csípős megjegyzései s pajzán magaviselete sértett. Az év végén a franczia iskolákban szokásos főverseny alkalmával 1848-ban About nyerte a latin gyakorlattal a nagy érdemdijat, míg a franczia gyakorlattal Prévost-Paradot győzött. Az érdemdij becsét még inkább emelte Carnot, republikánus közokt. minister beszéde, melyet a két győztes tanonczhoz intézett, midőn átnyújtotta nekik a babérkoszorút és az érdemkönyvetkijelentvén előttük, miszerint a második köztársaság hozzájuk hasonló emberekből álló nemzedéket óhajt nevelni. Carnot felbátorítása úgy látszik megtette hatását Aboutra, mert midőn az „École Normale“ - ba belépett, határozott republikánus volt. E tanodát elhagyván az athenei franczia iskolába ment, mely mintegy befejező kollégium szerepelt tanárjelöltek számára s itt mellékesen archelogiai tanulmányokra adta magát. De nem ez volt szellemének természetes hajlama. Huszonöt éves korában befejezett tudós volt tele életézel, maliciával és scepticismussal. Tanulmányozta Voltairet, mint ájtatosabb emberek a bibliát; szüntelen magával hordta a nagy bölcsész egyik másik művét s végre annyira át volt hatva Voltaire szelleme által, hogy midőn írni kezdett, öntudatlanul is oly derült és határozott stylusban s legalább is oly ördögi elmeéllel irt, mint nagy mestere. „La Gréce Contemporaine“ ez. munkája, mely első rendes műve volt, rögtöni sikert mutatott fel, de egyszersmind fellármázta úgy az athenei mint a párisi görögöket, kik azzal vádolták őt, hogy a vendégszeretetet a leghálátlanabb satyrákkal s a legtulzottabb leírásokkal viszonozza. About mindenütt otthonos volt az athenei társalgási termekben, sok mindent látott, sok dolog fölött jól mulatott s haza érkezvén, feljegyezte benyomásait azon könyörtelen franczia gunyorral, amely nem kimél semmit. Azóta folyvást azzal vádolták About-t, hogy mindig korábbi házigazdái és jótevői ellen fordul. About modora különben példabeszédszerűen kedves; szeretik őt társalgó termekben hölgyek között látni s hallgatni, miként szedi darabokra egyik másik napi celebritássá vált férfit vagy nőt a legfinomabb életézel telt csevegés közben. About 27 éves volt, midőn első művével a nyilvánosság elé lépett, s Buloz legott egy regényt rendelt meg nála a „Revue des Deux Mondes“ számára. About „Tolla“ czímű autobiographia-féle művét adta be, melyhez az eszmét egy néhány év előtt megjelent s kevéssé olvasott olasz regényből vette. About naivul beismerte, hogy utánzott, ez azonban legkevésbbé sem mentette meg őt a plágiummal való heves ostorozásoktól s az ezen esemény által keltett zivatar még le sem csilapult, midőn a Théátre Frargais szintehozta „Guillery“ czímű 3 felvonásos vígjátékát. Villemessant, mindig résen elmésebb irók után, krónika írónak alkalmazta őt az új Figarohoz . About rágalmazói csakhamar oly stylussal találkoztak itten, aminőre épen nem voltak elkészülve. Az író összeköttetése azonban a Figaro-val hirtelen és sajátságos módon megszakadt. Midőn ugyanis a császárra reá lőttek, About meggondolatlanul ezt írta: „Az egyetlen fegyver, amelyben egy fejedelem meggyilkolásának kísérleténél bízni lehet, a tőr.“ E meggondolatlan szavak csaknem törvényszék elé juttatták Villemessant és és vele About-t gyilkolásra buzdítás vádja alatt, s a Figarót csupán About rögtöni elbocsátása mentette meg a beszüntetéstől. Ez időtájban About regényeket és művészeti bírálatokat is írt a Moniteurbe és Napóleon legközbenjárásának sikerült őt kibékíteni a tuileriákkal, úgy hogy eme lapnál megtarthatta állását s ekkor irta azon elbájoló apró elbeszéléseket, melyek ritkítják párjukat a franczia irodalomban is. Négy év alatt megjelent tőle: „A párisi házasságok“ egy sereg novella; „A hegyek királya“ e Görögországot sújtó újabb satyra , ,Germaine" Nem fogom elmondani, hogy a harag és boszúvágy mi mindent juttatott eszembe a Sziklaköz felé vezető úton. Minek ? Ezek a dolgok elmúltak, jobb elfeledni. Azt azonban be kell vallanom, hogy egy pillanatra sem jutott eszembe az öreg Jakab bizalmával visszaélni, — nem, e becstelen gondolat nem fért fejembe, hála érte Istennek. Kikeltem magamban az emberek igazságtalansága, fellázadt kedélyem, gonoszságuk ellen, — ez volt minden. El akartam menni, elhagyni a vidéket, de hová menjek? . . . Mit csináljak? . . . Hogyan éljek meg ezután? . . . Méltatlankodásom Bernard úr irányában annál nagyobb volt, mivel mindig jótevőmnek tartottam. Amint felértem a sziklaközi fensíkra, honnét az ember megpillantja a távolban a Sarre völgyét és Lotharingia végtelen síkságait, az a gondolatom jött, hogy katonának állok. Legalább meglesz mindennapi kenyerem, s nem fogják követelni, hogy éljek vissza az emberek bizalmával gyermekeik más vallásra térítése czéljából. Ezt a gondolatot tartottam a legjobbnak, s ez meg is nyugtatott, de elhatároztam, hogy e szándékomról hallgatni fogok, mert a sziklaköziek, s különösen az öreg Huttin, gyermekeik érdekében bizonyosan megkísértenék, hogy maradásra bírjanak. Hét óra felé elmentem vacsoráim az Erdőkerülőhöz. Azt mondottam neki, hogy híreket kaptam családom felől, s kénytelen vagyok haza menni, de legfeljebb öt—hat napig maradok el. Ajánlkozott, hogy elvisszi batyumat Chêne-Fenduig vagy tovább is, ha tetszik, megköszöntem szívességét, mondván, hogy igen korán indulok, mert éjfél előtt szeretnék Saint-Nicolasba érkezni, s csak arra kértem, értesítse az anabaptistákat és többi tanyítványaim szüleit. Megigérte és jó utat kívánt a ház ajtajánál, kezet szorítván velem. Kétségbe voltam esve, hogy igy kell elhagynom e derék embert, ki családja kebelébe fogadott, mint fiát, s elhagyni a kis Antóniát, ki annyi vonzalommal volt irántam . . . Szivem csordultig volt, de külsőleg megőriztem nyugodtságomat, nem vehettek észre semmit arczomon.