Ellenőr, 1872. szeptember (4. évfolyam, 202-226. szám)

1872-09-26 / 223. szám

hátság viszonya. — Egyedüli nehézségre a római curia adott okot. — E tekintetben a külügyér oly eljá­rást követett, mely Olaszország indokolt nemzetiségi érzületét érintetlenül hagyva a kölcsönös megértés útját egyengette, mely eljárás mind­két fél részé­ről méltányoltatott. A Törökország iránti viszonyt a lehető leg­jobbnak mondja, mely az osztrák-magyar keleti politika helyességét igazolja. — A többi keleti or­szágok iránti viszony szintén jó, s a monarchia ez államok fejlődése iránt mindig jóakaró érdekelt­séggel viseltetik. — Serbiát illetőleg kijelenti, hogy a két kormány az ottani s a mienk mindig zavartalan jó viszonyban állt egymáshoz, s a fel­merült zavarok csak egyesek­­ részakaratú tenden­­tiájában gyökereznek.­­ Azonban a lapok hírei e tekintetben is túlzottak, így pl. nem igaz az sem, mintha magyar alattvalók a Milán-ünnepélyen a fejedelmet szerb királylyá kiáltották volna ki. A monarchia átalános keleti politikáját főbb vonásaiban feltüntetve kiemeli, hogy a monarchiá­nak keleten csak oly igényei lehetnek, melyek nemzetgazdászati akadályok elhárításában lelik kifejezésüket. A közlekedés biztosítása tekinteté­ből megindított alkudozások eredményre vezettek s ma már Romániával négy vasúti összekötés van biztosítva. Dr. Giskra még a romániai zsidóüldözés kér­désében kíván felvilágosítást. Andrássy úgy látja a hírhedt zsidóheryeket Romániában egy a kormánynak zavarokat okozni szerető párt rendezi. — Egyébiránt a külügyér­­ség megtett mindent, hogy ottani zsidó alattvalóink bizton lehessenek. Dr. Giskra Megelékszik a felvilágosítással, de a jezsuiták felől — kiván még valamit tudni. Andrássy gr. megjegyzi, hogy e kérdés tu­lajdonképen nem tartozik a külügyi ressortba, é­s csak­ ha külügyi komplikációk támadnának be­lőle akkor volna kötelessége fellépni. Addig a legislatio terére tartozik. Dr. Grocholszky kérdi, váljon a berlini nézet­csere csupán nemzetközi viszonyokra vonatko­zott-e, vagy pedig az egyes államok belviszonyai­­ra is kiterjedt. — Andrássy gr. kijelenti, hogy a nézetcsere bel­­ügyeket nem érintett. — Dr. Weber tudni óhajtja, miként viselte magát kormányunk Rómával szemben s nevezetesen en­nek belügyeinkbe tett túlkapásai iránt. Andrássy gr. kijelenti,­­hogy belügyekbe nem avatkozhatik. Egyéb­iránt nem találta, hogy a pá­pa belügyeinkbe avatkozott volna. Ezzel Andrássy befejezte felvilágosításait, s a bizottság előadója, Dr. Strasz, folytatólag olvas­ta jelentését. Az I. czim a központi vezetés rendes kiadá­sairól , — a II. a rendelkezési alapról, ez utóbbi fölött kifejtett rövid vita után — változatlanul elfogadtattak, ülés vége 1s túlt­kor éjjel. A bizottság ma délelőtt tartott ülésének ér­dekesebb részletei a következők: Dr. D­e­m­e­­ in­dítványára határoztatott, hogy a kormány ter­jesszen elő javaslatot a katonai lelkészség létszá­mának alábbszállítása iránt. Dr van der Strass interpellálta a hadügy­minisztert a katonai fenyítő eljárás módosítása iránt.­­ A hadügyminiszter azt felelte, hogy a javaslat már ki van dolgozva, s talán a tél folytán tárgyalás alá kerülhet. A bizottság már az 5-ik czimig („katonai képző intézetek“) haladt, s ennek tárgyalását hol­nap fogja folytatni.­­ A magyar delegatio hadügyi albizottsága tegnap d. u. ülést tartott, melyben gr. Lónyay, dr. Kulin, Benedek, Frith intendáns és két törzstiszt is részt vett. Mindenekelőtt elhatároztatott, hogy a bizott­ság ugyanazt az eljárást fogja követni, mely a múlt alkalommal is alkalmasnak bizonyult be, az­az előbb alaki szempontból vizsgálja meg a közös hadügyi költségvetést, azután bírálat alá veszi a hadügyminiszernek az utóbbi delegáció határoza­taira adott válaszait és azok fölött határoz, végül a költségvetés egyes tételeinek czimenkénti vizs­gálataiba bocsátkozik. Ezután indítvány létetett a tárgyban, mikép hozassanak az albizottság megállapodásai a nyil­vánosság elé? Rövid tanácskozmány után elhatá­roztatott, hogy az előadó a napilapok szerkesz­tőinek, ha hozzá fordulnak, tájékozást nyújtson. Az előadó előterjeszti a költségvetés alakjára vonatkozó nézeteit. A költségvetés alakja megfelel a delegáció által korábban kifejezett kívánságnak; a költségvetés a korábban megszavazott tételeket is összehasonlítás végett tartalmazza s azon kisebb­­szerű változtatások, melyeket a hadügyminister tenni jónak látott, az egyszerűség és könnyebb át­­tekinthetés miatt a delegátió helyeslésével talál­koztak; egyedül a stylaris és nyelvtani fogalma­zás ellen történt sok kifogás, de erre nézve kije­lenté a hadügyminiszer, hogy a fordítási osztályban két kapitányt fog alkalmazni, kik a fordítási ügye­ket vezetni fogják. A múlt delegáció határozataira nézve az al­bizottság a hadügyminiszernek a katonai törvény­kezési rendszer és bíróságok, valamint a nyug- TÁRJZA. Egy segédtanító története. Irta Erckmann-Chatrian. (Folytatás.) X. Következő vasárnap, tanítványaimmal és a szik­laközi lakosokkal lementem Chéne-Fenduba. Segédkez­tem Guillaume ur mellett szokás szerint, s a vecsernye végeztével, miután mindent rendbe raktam a sek­restyében, készültem elmenni az öreg iskolames­terrel, midőn Bernard ur jelt adott, hogy várjak. Guillaume ur megértvén, hogy a plébános úr négy­szem­közt akar velem beszélni, azonnal távozott. „Renaud, mondá Bernard úr, miután ma­gunk voltunk, én meg vagyok önnel elégedve. Mondtam már többször és ismétlem most is, hogy a gondviselés vezette önt Sziklaközbe, hogy e va­dak országát civilizálja. Mennél többször gondolok rá, annál nagyobb szerencsének tartom, hogy ez így történt. A püspök úrnak jelentést tettem arról, a­mit ön oda temn mivel. Jóakaratáról biztos le­het, s a­mint valami jó hely ürül a megyében, ön iskolamester lesz, de addig is szükséges, hogy ön művét megkoronázza; fel kell használni azon kö­rülményt, hogy a kis anabaptisták iskolájába jár­nak, s le kell rakni sziveikbe szent vallásunk magvait.“ A­mint ezt hallottam, elhalaványodtam, s így feleltem : — De, plébános úr, a mit ön kiván tőlem, az lehetetlen. — Lehetetlen! ... És miért ?— kérdé nyers hangon. — Mert megigértem az öreg Jakabnak, hogy nem kísérlem meg unokái megtérítését,— felelem félénken. Fölegyengedett, s boszosan nézett rám; díjazásra vonatkozó fejtegetéseiben megnyugo­dott, az elszállásolási kérdés megoldását a ma­gyar miniszerelnök által tett azon nyilatkozat után, hogy a két fél ministériuma és a hadügy­miniszter között megállapodás jött létre, az albi­zottság tudomásul vette. Hosszabb elvi vitát idézett elő a hadügyminis­zernek azon fejtegetése, melyben föltüntette, hogy az élelmezési enquette határozataira vo­natkozólag a magyar és birodalmi tanácsi dele­gáció között ellentétes nézet fejlődött ki; ez elvi vita akörül forgott, valljon kötelező e a miniszter­re nézve oly határozat, melyet csak az egyik de­­legátió hozott ? Ugyanezen időben ülésezett a külügyi al­bizottság, mely az előterjesztéseket rendben tár­gyalta.­­ A vajdahunyadi kincstári kő­szén és vasbányákat a pénzügyminister egy consortiumnak (Erlanger, franco-bank stb) adta át akkép, hogy az az eddigi 45.000 frt évi jövedel­met lefizeti az állampénztárba, hanem kötelezi magát, hogy 6 millió frtot fordít a szükséges vas­művek felállítására, s évenként legalább 1.200.000 mázsa nyers vasat állít elő. Ha a­­befektetés után a tiszta nyeremény többet tenne 17%-nál, a con­sortium köteles a többet felét az állampénztárba szolgáltatni. A Deákpárt értekezletén a pénzügymi­niszer e határozata szóba kerülvén, egy tag azt kérdezte, várjon a consortium a szerződés meg­tartására tett-e le megfelelő biztosítékot, mire a pénzügyminister igenlőleg válaszolt. A „P. L. azon­ban azt hallja, hogy a consortium csak azon fel­tétel alatt kötelezte magát a fenti szerződés való­sítására, ha a részvényeket, melyek a szükséges tőke betetszésére kibocsáttatnának, elhelyezte. A nevezett lap úgy a nagy közönség, mint ez üzlet érdekében állónak tartaná, ha illetékes helyről a valódi tényállás hitelesen köztudomásra hozatnék .Ezt részünkről is óhajtjuk. A vörös könyv. Keleti keresk. forgalom. 24 Calice lovag Andrássy grófnak. Shanghai 1872 márcz. 28­ —A múlt év márcz. 5 éről kelt légi­ leirat kötelességemmé tevén, hogy mi­nél tüzetesebb jelentést tegyek China, Siam és Ja­pán keresk. forgalmának állásáról, azon szakértő munka után, mely „Szakértői jelentések az oszt­rák magyar expeditióról China, Siam és Japánban ez­­alatt nemrég közre bocsáttatott, itt önállóan csak főbb vonásaikban fogom festeni ez országok kereskedelmi viszonyait. A khinai és japáni kereskedés fő­tárgyát a thea és selyem kivitel képezi, melyért gyapot, gyapjú, ópium és érczek vitetnek be. Áta­­lában e két ország kereskedelmi forgalma a leg­szorosabb összeköttetésben áll egymással, sőt még bankjaik és biztosító társaságaik is közösek, vala­mint kereskedelmi c­égeik és kereskedelmi szo­kásaik is. Siam külön kereskedelmi csoporthoz tarto­zik t. i. a keletindiaihoz 8 kiviteli czikkei czukor, bors, sapanfa és teakfa, főleg pedig rizs, mig be­vitele alig érdemel említést úgy, hogy mig Chiná­ban a kereskedelmi forgalom 1871-ben 459 millió forintot tett, a simái csak 14 millió forintot tett ki. Figyelmet érdemel itten, hogy a reánk nézve legfontosabb kiviteli czikkek China és Japánban egészen vámmentesek. Ilyenek: arany és ezüst ru­­dakban, liszt, kukoriczaliszt, sago, kétszersült, be­­páczolt hus, bepáczolt főzelék, sajt, sör, vaj, c­u­­koráruk, kész ruhák, gyertya, dohány, szivar, bor, szesz, házieszközök, kárpitos áruk, késfélék, orvosi szerek, üveg és kristályfélék. Ez áruk bevitele Angliából és más nyugat európai tartományokból több millió értéket képvisel. Évekkel ezelőtt csaknem kizárólag angolok tartották fen­n tartományokban a kereskedelmi összeköttetést Európával, most azonban évről évre nagyobb tért és előnyösebb helyzetet szereznek maguknak a többi európai államok kereskedői is, sőt Bangkokban és Saigonban a német kereske­dők igen túlnyomó számban telepedtek le. J­a­­pánban amerikaiak, németek, svájcziak, hol­landok, francziák, belgák és olaszok naponkint nagyobb tért nyernek. Nagasakiban jelentékenyen túlhaladják a nem angol házak az angolokat, Hiogoban egyenlő arányban vannak képviselve s legfelebb csak Yokohamában túlnyomó még az angol elem. Hasonlóan kedvezők a viszonyok a nem angolokra C­h­i­n­á­b­a­n is, azon különbség­gel, hogy itt az angolok mellett csak az ameri­kaiak és németek vannak tömegesen képviselve, míg a többi európai nemzetek csak szórványosan fordulnak elő. Gyapjúból 1870-ben bevitetett Chinába 19.506.000 fr, Japánba 1­4.281.000 fr és Siamba 501.000 fr értékben. Érczből és érczáruk­ból ugyanakkor Chinába 11,989.000 fr, Japánba 1138.000 fr Siamba 1,737.000 fr értékben, még pedig három negyed részben Angliából és egy negyed részben svájczi, német és belga gyá­rakból. A többi vámmentes czik­­keket a következő országok szolgáltatják, és pedig : orvosságokat Anglia. — — Tudom, mondá kis vártásvá, noha ön el­mulasztotta nekem ezt megmondani. Szó nélkül maradtam. — Csodálkozik ? folytatá. Tudok én mindent! Ezek az anabaptisták kényelmesnek találják a mi iskoláinkba járatni gyermekeiket, úgyszólván ingyen neveltetni őket, s azért mégis megmaradni utálatos tévhitükben ... A dolgok folyhattak így a bitorló alatt, de az idők változtak, s kell hogy ennek vége legyen! Ön megígérte az öreg Jakab­nak, hogy nem kísérli meg unokái megtérítését. . . . jól van ... ön szavát fogja tartani, miután elég gyenge volt azt megadni. De nem ígérte meg a vén eretneknek, hogy el fogja hanyagolni a sziklaközi gyermekek vallásos nevelését, pedig ez első kötelessége ! Holnaptól megkezdi a katekizmus tanítását, egy órán át délelőtt, egy órán át dél­után. Gondosan hangsúlyozza a gyónás, áldozás és egyházunk minden szentségeinek szükségességét. Csak a sziklaközi gyermekekhez fog beszélni, csu­pán hozzájuk; de a kis anabaptisták ott lesznek, hallani fogják az ön magyarázatait, s a többi az­tán Isten dolga. Érti? — Igen, plébános úr, mondom fél hangon. h­ogy legyen, végre, számítok önre. Én és a községi tanácsos urak a jövő hét folyamában meg fogják látogatni iskoláját. Óhajtom, hogy minden rendben legyen ! Vette a kalapját és ment. Azok a szavak, melyeket a „baglyok sziklájáéról hallottam, keve­sebb hatással voltak rám, mint Bernard ur paran­csa ; pár perczig egy helyben maradtam, kérdezvén magamtól, ha jól hallottam-e ? A­mint kissé ma­gamhoz jöttem, elmentem az iskolaházhoz. Guil­laume urat kertjében találtam, hol— szép időben — szokása volt vecsernye után kis lúgosába ülni, s egy korsó sör mellett olvasni nejének az újságot, melyet Banquel úrtól kapott, s olvasás közben ma­gyarázni is szokta az olyan dolgokat, melyekről gondolta, hogy Katalin asszony felfogását vagy ismereteit túlhaladják. Ez volt egyetlen szórakozá­sa a derék embernek az egész hét unalmai és fá­radalmai után. Francziaország , Holland, Magyarország ; é­p fi­le­t f á­t Singapore; sört Anglia , Norvég, Németország, Bécs; kétszersük­et Anglia; vasat Svájcz, California,Németország; szivart Manila, Bréma, Havannah, Svájcz; kész ruhát Hamburg, Anglia; fegyvereket Német-Fran­­czia­ és Angolország; üveget Anglia, Belgium ; sajtot Anglia, Francziaország, Svájc­; gyer­tyát Ausztria, Holland ; b­út­o­r­o­kat Ausztria, Anglia; bepáczolt húst Anglia és Németor­szág ; praeparált főz­eléket Német- és Fran­cziaország ; lábbelieket Bécs, Anglia és Francziaország; szeszes italokat Ausztria, Anglia, Francziaország, Magyarország; borokat Magyarorsz­ág, Anglia, F­rancziaország; g­y­ó­­c­zik­keket Ausztria-Magyarország, Anglia és Svédország. A­mi a hajózást illeti, fájdalommal kell kon­statálnom, hogy míg 1864-ben 33 osztrák-magyar hajó jelent meg e tartományok kikötőiben. 1869 1870-ben csak két, illetőleg három hajó képvisel­te az illető államokat, mi egyrészt a franczia-né­­met háborúnak, részint pedig azon csalódásnak tulajdonítható, melynek 1864-ben az Attila, Mas­­similiano, Trieste, stb. osztrák hajók magukat ki­tették, a midőn liszt, macaroni, maraskin és más egyéb itten nagymennyiségben felhalmozott áru­­czikkekkel érkeztek ide s ezenfelül még oly ház­hoz voltak consignálva, a mely csőd alatt állott. Az osztrák-magyar lobogó hiányzása azon­ban e vizekről annyival inkább sajnálatos, mint­hogy hajóink a kelet ázsiai parthajózásban előny­­nyel versenyezhetnek s továbbá a vitorlás hajók hiánya itten oly nagy, s a hitelbérek oly maga­sak, hogy még tengeren túli gőzhajók is hajlan­dók a parthajózás eszközlésére. Kivitelünk China, Japán és Siamból főleg csekélyebb mennyiségű selyemkelmére, khi­­hai shwalokra, lackozott árukra, nyers selyemre szorítkozik, míg bevitelünket alkotja: gyufa, miből keresett főleg a bécsi készítmény, gyapjú pokróczok, bécsi lábbeliek, magyar borok, bécsi sör, maraschino, nyers fabútorok, bör-és pipereáruk, reichen­bergi és brüni gyapjú áruk. Sikeres próbát lehetne tennünk a fennebbi czikkek mellett, gyertyával, üvegárukkal, rudvas­­sal, érczárukkal ablaküvegekkel, bőrrel, papírral, szappannal, szeszfélékkel, és dohánynyal, melyek igen keresettek s a többi európai országokból részben gyengébb minőségben hozatnak be. Ugyan fizessék ki már azt a 7000 forintot A „N. Fr. Presse“ keddi száma „Magyaror­szág egy becsületbeli adóssága“ czim alatt egy pesti levelében ezeket írja: „Az alföldi közbiztonság helyreállítására az igazságszolgáltatás rendes közegei nem lévén ele­gendők, királyi biztos küldetett ki teljhatalommal, kinek több százezer forintra menő hitel nyittatott. A kir. biztos szerencsével és sikeresen járt el. Sok százra ment az elfogottak száma, kiket a szegedi várba kellett elhelyezni, lényeges dolog volt ezek őrzése. A megyei pandúrok erre nem látszottak alkalmasaknak, a honvédség még nem volt szervezve, s igy közös hadseregbeli tisztekre és katonákra bízatott a fáradalmas és nagy fele­lősséggel járó feladat. — 1871 május 1-jén egy császári rendelet jelent meg, mely szerint a pol­gári hatóságok által ilyen szolgálatokra alkalma­zott katonaságnál a tiszteknek naponkint 70, az altiszteknek és közkatonáknak pedig 5 kv pót­lék jár. „Ugyancsak 1871 május 1-én a szegedi ra­bok őrizetére Pestről az 58. gy. ezred 2-ik zász­lóalja rendeltetett, s e hivatásban 15 hónapon át az az 1872 augusztus haváig, midőn felváltatott, a zászlóalj az említett rendelet alapján 7000 írtra tartott igényt, s esnek ebből 10 tisztre egyenkint 300 írtjával 3000, a legénységre 4000 frt. A zászlóalj előbb a közös hadügyminisztériumhoz fordult az összeg kifizetése iránt, ez azonban a magyar kir. minisztériumhoz utasította. A mi­nisztérium megtagadta az összeget, később újabb felterjesztés történt, de a pénzt a zászlóalj máig sem kapta meg, s Lónyay és Tóth miniszterek szóbeli ígéretei teljesítetlenek maradtak. „A zászlóalj most delegátusokhoz és képvi­selőkhöz fordul támogatásért, s egy magyar és egy osztrák delegátus már meg is ígérték, hogy az ügyet szóba hozzák.“ Ez a pesti levél lényege. A bécsi lap ezen soraiban van ugyan egy pár állítás, mely téves fogalomra mutat, de a do­log érdemére nézve figyelmeztetjük a kormányt — ismételve is — hogy határozzon a kérdésben! követelés felett haladéktalanul és véglegesen s ha tagadólag határoz, indokolja ezt a nyilvánosság terén. Részünkről egyébiránt azt tartjuk, hogy akkor, midőn a királyi biztosság százezerekbe ke­rült, nem kellene kicsinyeskedni — Ma­gyarország nevének rovására — azon 7000 forint miatt, melyet szolgálataikért megvárni az illető tisztség és legénység feljogosítva hiszik magukat. Lehet hogy a követelés nem egészen alapos, de tény hogy a hadügyérségi közös szabványok mellette vannak, kormányunknak pedig tudomás­sal kell bírni a közös katonaság alkalmazásának feltételeiről. Máskor legyenek előre tisztában az alkalmazás következményeire, de most már. Most is az újságot olvasta, de magányosan; neje elment a faluba. Mindjárt látta arczom­ról, hogy valami rendkívüli dolog történt, s kérdezte: „Ugyan mi történt, Renaud ur ?“ Ekkor, telve haraggal Bernard ur irányában, elmondottam beszélgetésünket, s a gyalázatos pa­rancsot, melyet adott, hogy éljek vissza az anabap­tista gyermekek jelenlétével iskolámban, azok val­lásuktól való eltántorítása czéljából. Guillaume úr szomorúan hallgatott. — Effélét vártam, mondá végre; rég isme­rem én már Bernard urat, ravasz ember sima kül­sővel. Nem találtam természetesnek, hogy oly köny­­nyen adta meg önnek az engedélyt az anabaptista gyermekek iskolájába fogadására; nem tudtam felfogni, hogyan engedheti meg, hogy ön eretne­keket tanítson olyanokra, a­miknek tanításában bennünket megakadályozott, midőn a nagyok isko­láját elnyomta ... Ez bizalmatlansággal töltött el, s igy gondolkoztam: —■ Valami titkos okának kell lenni! — Törtem a fejemet, hogy kitaláljam . . . de most már értek mindent kezdettől fogva . . . Igen, ez órában világos a „baglyok“ ünnepén történt dolog is ; e mód által Bernard úr elnyomta esteli iskolánkat, mely neki nem tetszett, s a mi­dőn önt Sziklaközbe küldötte, cselt vetett az ana­baptistáknak ; ez papi fogás ! Az öreg mester csüggesztett fővel nézett a földre, s a midőn kértem, hogy segítsen rajtam, adjon valami jó tanácsot, hogyan meneküljek e válságos helyzetből, ezeket mondotta: — Istenem, kedves Renaud, milyen tanácsot adjak én önnek ? A bitorló idejében ön igazságot kereshetett volna a polgármesternél vagy feljebb is, s ügyét talán meg is nyerte volna; de a Bour­bonok visszatérte óta a plébánosok mindenhatók plébániáikban: a­­ hivataluk a parancsolás, a mi­énk az engedelmeskedés ! Ha ön nem teszi meg azt, a­mit Bernard úr akar, úgy el van veszve. Nem­csak módot fog találni önt Sziklaközből elűzni, de gondja lesz arra is, hogy az önre fogott csábí­tási szándékot megemlítse a bizonyítványban, s ez által mint veszélyes egyént jelezze társainak, Se­ külföldi szemle. Pest, szept. 25. Hugo Victor eme levelet intézte Gersey­­ből a párisi republikánusokhoz a nagy forrada­lom évfordulójának megünneplése alkalmából: Kedves polgártársaim! Önök jelenlétemet óhajtják bankettekön. Jelenlétem, gondolatom. Engedjék, hogy egy pillanatra szót emeljek önök között. A három császárral állítsunk szembe három dátumot: jul. 14-ét, aug. 19-ét és sept. 21-ét. Július 14-ke lerombolta a Bastillet és jelentése : Szabadság; aug. 10-ke levette a tuileriák koronáját ; jelen­tése: Egyenlőség; szept. 21-re proklamálta a köztársaságot s jelentése: Testvériség. E három eszme diadalmaskodhat három császár fö­lött. Az egyik oldalon három ember, a másikon az összes nemzetek állanak. Igaz, hogy e három em­ber mindenható, hogy kezekben van mindaz, ami az isteni jogot alkotja és jellemzi: az övék a pallos, a kormánybot, az írott törvény, a bakók, a kín­zások. A sötétségek eme rémületes koalitiójával, e kompact, éjjeli, roppant hatalommal mit állítha­tunk mi szembe ? egy hajnalsugarat. És ki fog győzni ? A világosság. — Barátaim, ne kételked­jetek . Francziaország győzni fog. A császárok háromsága lehet háromság, mint bármely más, de nem lehet egység. Mindaz a­mi nem egy, felbom­lik. Mindenek előtt kilátásunk lehet, hogy felfal­ják egymást, továbbá, hogy a föld megrázkódik. Hogy pedig a föld megrázkódjék a királyok alatt, elégségesek bizonyos harsona hangok. E hangok birtokunkban vannak; nevek Voltaire, Rousseau, Mirabeau. Ezek után poharat emelek az amnesti­­ára, mely testvérekké tesz minden francziát, és a köztársaságra, mely testvérekké tesz minden népet. Louis Blanc ugyanakkor eme sorokban tudatta Lodonból meg nem jelenhetését: Uraim és kedves polgártársak ! Francziaországtól távol, saj­nálatomra nem tehetek eleget az önök szíves meg­hívásának. Mindenkor igen hasznosnak tartottam azon évfordulók megünnepelését, melyek a jog dia­dalát juttatják eszünkbe, s mintegy feltámasztják a múltat a jelen előnyére és a jövő szemmel tar­tásával. Borzasztók voltak 1792 sept. 21-ke óta a megpróbáltatások, melyeken a republikánus eszme keresztülment de maguk e megpróbáltatások is bizonyságot tesznek életképességéről és erejéről, bi­zonyságot tesznek arról, hogy a legnagyobb veszély pillanatában hatalma volt mindig az egyedüli, a­melynél az egész nemzet ösztönszerűleg menedé­ket keresett. 1792-ben, valamint 1870-ben ez volt egész Francziaországban az egyhangú felkiáltás: A haza veszélyben! Éljen a köztársaság! — Tisz­telet tehát 1792. sept. 21-re hős férfiainak ! Jövő szept. 21-én szívvel s gondolattal önök és mind­azok között leszek, kik mint önök e napon a köz­társaság alapitóira és a republikánus kormányfor­­ros végleges megalakítására üritnek poharat. Test­véri üdv! 1872. sept. 16. Louis Blanc. A szeptember 21-k­i ünnepélyre meghívott angol positivisták e sorokban fejezték ki sajnálatukat meg nem jelenhetésök fölött: Lon­don sept. 20. Polgárok ! mi boldogoknak és szeren­cséseknek éreznék magunkat, ha társulhatnánk önökhöz szept. 21-ki hazafias ünnepek megölésé­ben. Reánk nézve azonban lehetetlen személyesen megjelenni, de reméljük, hogy kellően képvisel bennünket Beesly. Kérjük, közöljék önök egybe­­gyűlt polgártársaikkal rokonszenvünk kifejezésését, őszinte óhajunkat a franczia köztársaság felvirá­­gozása iránt és szilárd elhatározásunkat, hogy minden erőnkből oda fogunk működni, miszerint a köztársaság francziából nyugati és nyugatiból átalánossá legyen. Congréve Richárd, Crompton Henrik, Barton F. B­, Suleman Tamás, Kaines J stb. A belga gueux-liga e hó 21-én tartotta meg Anversben évi bankerjét, melyen az egész országból nagy számmal jelentek meg a magukat a spanyol iga lerázása óta gueux-knek (koldusok) nevező szabadelvűek. A toaszok hosszú sorát De Wael nyitotta meg felköszöntéssel a királyra mint az ország első polgárára, mint szívvel lélekkel belgára, kinek loyális politikája az egész nemzet tiszteletét és hódolatát vivta ki. Utána Michel so­rolta fel Van de­r Taelen elnök érdemeit. A je­lenlevők szűnni nem akaró éljenzéssel fogadták mindkét toasztot s a zenekar a Brabançonne nem­zeti hymnust kezdette játszani, melyet utána az egész társaság lelkesülten énekelt. Garibaldi eme távirati sorokat intézte a nápolyi radikális demokrata kör tagjaihoz. Vi­­szonzom az önök üdvözlését. — Mondják meg a nápolyiaknak, akik a közelebbi municipális vá­lasztások alkalmával klerikálisokat választottak) hogy nem volt érdemes a legderekabb olaszok hol sem fog maradhatni, ha ugyan kap valahol helyet, a­mi rész bizonyítványnyal nehéz dolog; gyűlölete és boszuja követni fogja önt mindenütt, mert megfosztotta őt az alkalomtól, hogy feljebb valói előtt érdemeket szerezzen. Semmit sem tekin­tenek nagyobb érdemnek egy papnál, mintha egy eretneket sikerül neki megtéríteni; ez titkos becs­vágyuk mindnyájuknak. Bernárd úr is nagyravá­gyó ember; megunta már a kis faluban veszteg­­lést, s szeretne valami gazdag plébániát Lotha­­ringiában. Megkísérlette ő már az anabaptisták gyermekeit Leonora néne iskolájába csalni, de nem sikerült, mert a szegény néne nem tudott semmit, s nem taníthatta volna e gyermekeket egyébre mint a katekizmusra, a­mi bizony az ana­baptistáknak nem kell. Most az ön segélyével reméli a czélt elérni, s bizonyosan előre örvend a várt sikernek. Képzelje haragját, ha az ön vonakodása folytán az alkalmat ismét elszalasztja . . . — De Guillaume úr, mondom őt félbeszakítva, ha megteszem azt, a­mit a plébános úr akar, az öreg Jakab csakhamar meg fogja tudni, s nem küldi többé a gyermekeket az iskolába; ezen felül teljes joggal nevezhetne engem szószegő­nek, hitvány embernek, s én egy szóval sem menthetném ma­gam. — Igaz, nagyon igaz, felesé az öreg, de ha ön nem engedelmeskedik Bernard úrnak, elveszti állását, s ismét szülei terhére lesz: ez borzasztó helyzet . . . elismerem ... Ha az ember szegény, ha az embernek szüksége van állására, hogy meg­élhessen, sok igaztalanságot kénytelen eltűrni . . . Tapasztalásból beszélhetek . . . könnyű becsületes­nek maradni, ha az ember gazdag, de ha szegény . . . kedves barátom, fontolja meg jól, mielőtt va­lamire határozza magát ... ne engedjen az első felgerjedésnek . . . jövőjéről van szó, s ezt tekin­tetbe kell venni . . . íme ezek a tanácsok, melyeket Guillaume úrtól kaptam. Ezzel azt akarta mondani: — Te vagy a gyengébb, alázd meg magad . . . tégy úgy mint annyi más, mint tettem jó magam is. Megköszöntem, s mentem. Szivem vérzett, utólagosan, ne perlekedjenek hét­ezer forintért, a nem gazdag tisztekkel és legénységgel szemben s akkor, midőn a közös hadsereg fenntartására köl­tik el a monarchia bevételeinek legnagyobb részét. Valószínű ugyan, hogy az összeg a közös had­­ü­g­y é­r által volna kifizetendő az illetőknek, de hogy ő is csak az ország zsebéből intézné el az ügyet, azon már kételkedni sem lehet. Gazdálkodjuk meg hát legalább azon rész­vért, mely a követelés el­utasítása által keletkeznék s már mutatkozott is a csalódottaknál. S z­e r­k. csontjaival vetni be a capuai sikot csak azért, hogy klerikálisokat válaszszanak. A harmadik köztársaság férfiai. About Edmond. A „D. News“ után. About Ödön, kit a németek nemrég Saver­­neben elfogtak, a legfrancziább valamennyi franczia regényíró között, a legcsípősebb pamphletista, a legszerencsétlenebb drámaíró, a legtevékenyebb journalista s politikában a legkétségbeesettebb em­ber egész Francziaországban. Midőn harminc­öt év előtt szülőföldén, a pont-á-moussoni seminariumba küldetett, már akkor látszott, hogy ügyes ember lesz belőle, azonban gonosz ficzkó volt, ki isten tudja hol, ellenszenvet szívott magába a szent irók iránt s oly félvállról beszélt rólok, hogy a tisztelendő atyák, tanárai, előbb megkisérlették más gondolkodásmódot verni fejébe, azután pedig kikergették. A fiatal Ödön családjának azonban minden szegénysége mellett is voltak barátai s ezek helyet szereztek neki a párisi Nagy-Károlyféle lyceum­ban. Itt nem szerepelvén a vallási oktatás a pro­grammban, About a legjobban megvolt a lyceum­­ban; a tanórákon kívül mind a mellett épen nem birt szeretetreméltó jellemmel s több ízben ököl­­harczra kelt érzékeny iskolatársaival, kiket csípős megjegyzései s pajzán magaviselete sértett. Az év végén a franczia iskolákban szokásos főverseny alkalmával 1848-ban About nyerte a latin gyakorlattal a nagy érdemdijat, míg a fran­czia gyakorlattal Prévost-Paradot győzött. Az ér­­demdij becsét még inkább emelte Carnot, repu­blikánus közokt. minister beszéde, melyet a két győztes tanonczhoz intézett, midőn átnyújtot­ta nekik a babérkoszorút és az érdemkönyvet­­kijelentvén előttük, miszerint a második köztársa­ság hozzájuk hasonló emberekből álló nemzedéket óhajt nevelni. Carnot felbátorítása úgy látszik megtette hatását Aboutra, mert midőn az „École Normale“ - ba belépett, határozott republiká­nus volt. E tanodát elhagyván az athenei franczia is­­kolába ment, mely mintegy befejező kollégium szerepelt tanárjelöltek számára s itt mellékesen archelogiai tanulmányokra adta magát. De nem ez volt szellemének természetes hajlama. Huszon­öt éves korában befejezett tudós volt tele életézel, maliciával és scepticismussal. Tanulmányozta Vol­­tairet, mint ájtatosabb emberek a bibliát; szün­telen magával hordta a nagy bölcsész egyik má­sik művét s végre annyira át volt hatva Voltaire szelleme által, hogy midőn írni kezdett, öntudatla­nul is oly derült és határozott stylusban s lega­lább is oly ördögi elmeéllel irt, mint nagy mes­tere. „La Gréce Contemporaine“ ez. munkája, mely első rendes műve volt, rögtöni sikert muta­tott fel, de egyszersmind fellármázta úgy az athe­nei mint a párisi görögöket, kik azzal vádolták őt, hogy a vendégszeretetet a leghálátlanabb saty­­rákkal s a legtulzottabb leírásokkal viszonozza. About mindenütt otthonos volt az athenei tár­salgási termekben, sok mindent látott, sok dolog fölött jól mulatott s haza érkezvén, feljegyezte be­nyomásait azon könyörtelen franczia gunyorral, amely nem kimél semmit. Azóta folyvást azzal vádolták About-t, hogy mindig korábbi házigazdái és jótevői ellen fordul.­­ About modora külön­ben példabeszédszerűen kedves; szeretik őt tár­salgó termekben hölgyek között látni s hallgatni, miként szedi darabokra egyik másik napi celeb­­ritássá vált férfit vagy nőt a legfinomabb életézel telt csevegés közben. About 27 éves volt, midőn első művével a nyilvánosság elé lépett, s Buloz legott egy regényt rendelt meg nála a „Revue des Deux Mondes“ számára. About „Tolla“ czímű autobiographia-fé­­le művét adta be, melyhez az eszmét egy né­hány év előtt megjelent s kevéssé olvasott olasz regényből vette. About naivul beismerte, hogy utánzott, ez azonban legkevésbbé sem mentette meg őt a plágiummal való heves ostorozásoktól s az ezen esemény által keltett zivatar még le sem csilapult, midőn a Théátre Frargais szinte­­hozta „Guillery“ czímű 3 felvonásos vígjátékát. Villemessant, mindig résen elmésebb irók után, krónika írónak alkalmazta őt az új Figaro­hoz . About rágalmazói csakhamar oly stylussal talál­koztak itten, aminőre épen nem voltak elkészül­ve. Az író összeköttetése azonban a Figaro-val hirtelen és sajátságos módon megszakadt. Midőn ugyanis a császárra reá lőttek, About meggondo­latlanul ezt írta: „Az egyetlen fegyver, a­mely­ben egy fejedelem meggyilkolásának kísérleténél bízni lehet, a tőr.“ E meggondolatlan szavak csaknem törvényszék elé juttatták Villemessant és és vele About-t gyilkolásra buzdítás vádja alatt, s a Figarót csupán About rögtöni elbocsátása mentette meg a beszüntetéstől. Ez időtájban About regényeket és művészeti bírálatokat is írt a Moniteurbe és Napóleon leg­­közbenjárásának sikerült őt kibékíteni a tuileri­­ákkal, úgy hogy eme lapnál megtarthatta állását s ekkor irta azon elbájoló apró elbeszéléseket, melyek ritkítják párjukat a franczia irodalomban is. Négy év alatt megjelent tőle: „A párisi házas­ságok“ egy sereg novella; „A hegyek királya“ e Görögországot sújtó újabb satyra , ,Germaine" Nem fogom elmondani, hogy a harag és boszú­­vágy mi mindent juttatott eszembe a Sziklaköz felé vezető úton. Minek ? Ezek a dolgok elmúltak, jobb elfeledni. Azt azonban be kell vallanom, hogy egy pillanatra sem jutott eszembe az öreg Jakab bizalmával visszaélni, — nem, e becstelen gondolat nem fért fejembe, hála érte Istennek. Kikeltem magamban az emberek igazságtalansága, fellázadt kedélyem, gonoszságuk ellen, — ez volt minden. El akartam menni, elhagyni a vidéket, de hová menjek? . . . Mit csináljak? . . . Hogyan éljek meg ezután? . . . Méltatlankodásom Bernard úr irányában annál nagyobb volt, mivel mindig jó­tevőmnek tartottam. A­mint felértem a sziklaközi fensíkra, hon­­nét az ember megpillantja a távolban a Sar­re völgyét és Lotharingia végtelen síkságait, az a gondolatom jött, hogy katonának állok. Legalább meglesz mindennapi kenyerem, s nem fogják köve­telni, hogy éljek vissza az emberek bizalmával gyermekeik más vallásra térítése czéljából. Ezt a gondolatot tartottam a legjobbnak, s ez meg is nyugtatott, de elhatároztam, hogy e szándékomról hallgatni fogok, mert a sziklaköziek, s különösen az öreg Huttin, gyermekeik érdekében bizonyosan megkísértenék, hogy maradásra bírjanak. Hét óra felé elmentem vacsoráim az Erdő­kerülőhöz. Azt mondottam neki, hogy híreket kap­tam családom felől, s kénytelen vagyok haza men­ni, de legfeljebb öt—hat napig maradok el. Ajánl­kozott, hogy elvisszi batyumat Chêne-Fenduig vagy tovább is, ha tetszik, megköszöntem szívességét, mondván, hogy igen korán indulok, mert éjfél előtt szeretnék Saint-Nicolasba érkezni, s csak arra kértem, értesítse az anabaptistákat és többi tanyítványaim szüleit. Megigérte és jó utat kí­vánt a ház ajtajánál, kezet szorítván velem. Két­ségbe voltam esve, hogy igy kell elhagynom e derék embert, ki családja kebelébe fogadott, mint fiát, s elhagyni a kis Antóniát, ki annyi vonzalom­mal volt irántam . . . Szivem csordultig volt, de külsőleg megőriztem nyugodtságomat, nem vehet­tek észre semmit arczomon.

Next