Ellenőr, 1872. szeptember (4. évfolyam, 202-226. szám)

1872-09-14 / 213. szám

felséget visszatértekor hagyományos hűséggel és szívélyességgel üdvözlik. Ha az örömöt ő felségé­nek hű népei körébe való visszatérte felett valami még fokozhatja, úgy ez a közvéleménynek azon öntudata, hogy a monarchák találkozása kiválóan békés jellemű volt, hogy ő felsége hű népei szá­mára utazásából a béke új, erősbített biztosítékát hozza magával, mint szerencsés zálogát Ausztria hatalmának, becsületének és áldásteli fejlődésének. Ugyancsak a „ W. A.“ Bismarck herczegnek a berlini küldöttség előtt mondott szavait követ­kezőleg commentálja: „A­mit mi tegnap e helyen (a szemlében) a laonarchák találkozásának czéljai­ és jelleméről kiemeltünk, ma nemcsak az újabban jött német és porosz hírlapokban, hanem azon szavakban is megerősítésre talál, melyeket a né­met birodalmi kancellár és Moltke gr. Berlin vá­ros polgári okleveleinek átnyujtásakor mondottak; e szavak a közlött s a legtávolabbi körökben üdvözlött híreknek mintegy commentárját ké­pezik.“­­ A külső-Szolnok vármegyei gazd.­egylet által folyó hó 22 én Törö­k-S­z.-Mikló­s­o­n r­e­n­­dezendő ipar és gazdasági kiállitásra még egyszer felhivjuk a vidékbeli lakosok figyelmét. A kiállítás fő czélja az iparczikkek, kézmű­vek és terményekből a kitűnőbbeket az 1873-as bécsi világkiállításra küldeni, hogy ott méltó kép­viselői legyenek iparunk és gazdasági el­haladott­­ságunknak. Helyi és országos érdekből egyiránt kívánatos tehát, hogy a részvét élénk legyen. A kecskeméti kiállítás sikere hasson buzdí­­tólag hazánk többi városaira és vidékeire is. A kiállítások fontossága már most világszerte el van ismerve, s azok az iparosok vagy termelők, kik már több kiállításban vettek részt, tudják és ta­pasztalják, hogy anyagi érdekeiket segítették elő, midőn kiállítottak. A kiállítások, az ipar és gazdaság állapotá­nak e hű tükrei, nevezetes tényezőül szolgálnak az anyagi jóllét emelkedésére, mert ezekből tud­juk meg, miben nem szorulunk többé a kül­földre, s megtudjuk azt is, miben vagyunk még hátra, s így mit kell pótolnunk. Vegyenek részt tehát iparosaink és gazdáink minél nagyobb számmal a török sz­miklósi kiállítá­­son, s ha a kiállítók száma nagy lesz, a kiállítás látogatottsága sem fog elmaradni. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház mai ülésének főtárgyát a delegáció tagjaira történt szavazás képezi, mely­nek eredménye iránt, jóllehet ez csak a holnapi ülésben fog kihirdettetni, már ma is aligha lehe­tünk kétségben. A közkézen forgó jobboldali sza­vazó­listák puritán kormánypártiságukban aligha fognak módosulást szenvedni a szavazás aktusa által, s az urna biztosan sértetlen sorrendben fogja visszaadni a ma látott listák érdemtáblájára fel­jegyzett választottak, ha nem is egytől egyig hiva­tottak neveit.­­ A függő államadósságok ellenőrzésé­re rendelt,s a könyvtári bizottság megválasztása mely utóbbi konditióbanagy álmélkodásunkra az ellenzéki Vécsey Tamás nevét is felvette a deákpárti kegyesség — szintén a mai ülésre esett. E tárgyakhoz még csak egy pár kérvény, megbízó levél bemutatása, s képvi­selői állásokról való lemondás csatlakozott az ülés elején, melynek folyamában Császár Bálint inter­­pellációja, a Fogaras vidéki képviselő-választás akadályainak elhárítása iránt, — volt az egyetlen figyelemreméltó mozzanat, — már csak azért is, mert a jelen volt meginterpellált belügyminiszter könnyed mosolyát is képes volt elnyerni. A képviselőház Ülése sept. 13-án. Elnök : Bittó István,­ jegyzők : Szeniczey Ödön és Tombora Iván. A kormány részéről jelen vannak: Lónyay, Pauler, Tóth és Trefort. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesítetvén, el­nök a következőket jelenti: Horváth Gyula, Küküllő megye felső kerületében meg­választott képviselő beadta megbízó levelét. — Az állandó igazolási bizottsághoz utasittatik. — Kerkapoly Károly pénzügyminiszter kijelenté, hogy Zalamegye tapolczai vá­lasztó kerület képviselőségét fogadja el minélfogva a Te­mesvár városi központi bizottság új választás elrendelésére fog felhivatni. — Szende Béla képviselő úr kijelenti, hogy az oraviczai kerület képviselőségéről lemond és a lugosi kerület képviselőségét tartja meg. Ennélfogva az oraviczai válasz­tó­kerület központi bizottsága fel fog szólittatni uj válasz­tás elrendelésére.­­ A belügyminiszter átteszi Holdme­­zővásárhely közönségének kérvényét melyben megválasz­tatott országgyűlési képviselőjének Kossuth Lajosnak (Él­jenzés a szélső balon) a választási e­lnökhöz intézett le­mondása folytán uj képviselőválasztás elrendelését kéri. A központi bizottság uj választás elrendelésére fog felszólit­­tatni. — Kraszna megye közönsége Küküllő megyének a képviselőházhoz intézett kérvényét Dicső-Szt-Mártonban felállítandó kir. törvényszék iránt magáévá teszi. — Nyit­­ra megye közönsége kéri az és­zak-nyugoti vasútvonal ki­építését tárgyazó 1871 41. t. sz. végrehajtását. — Márma­­rosmegye közönsége a Kolozsvárott felállítandó egyetemre vonatkozó törvényjavaslat tárgyalását kéri. — Ács Károly pestmegyei pénztárnok bennmaradt tisztviselői fizetésének kiadása miatt folyamodik, hogy azt a kérvényben kijelölt czélokra fordithassa. — B­o­é­r Antal benyújtja Kiss János volt honvédszázados özvegyének kérvényét, melyben az orsz. honvédsegélyző egylet által eszközlendő nyugdíjazta­tását kéri. — Mindezen kérvények a kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Császár Bálint aziránt interpellálja a belügyimi­­ m­i­nisztert, van-e tudomása Fogaras vidékének azon vétkes hanyagságáról, melynek egyedül kö­szönhető az, hogy mindeddig az országgyűlésen képviselve nincsen. Fel lett ugyan szólítva a közös­bizottmány kiküldésére, de ezen felszólítás­nak semmi eredménye nem volt. Kérdi a belügy­minisztert, van-e tudomása a mondottakról ? ha van, minő intézkedéseket tett a törvény tiszteletben tartása végett, ha pedig még nem intézkedett, hajlandó-e és mikép intézkedni? Az interpelláló a belügyminiszternek ki fog adatni. Elnök erre bejelenti, hogy az állandó igazo­ló bizottság megalakulván elnökéül Szirmay Ödönt jegyzőül pedig Szögyényi Lászlót választotta. Je­lenti továbbá, hogy a kilenc­ bíráló bizottság kö­vetkezőkép alakult meg:Az I- bizottságban elnök Paczolay János ; jegyző Radó Kálmán. — II. bi­zottságban elnök Madas Károly ; jegyző Bittó Bé­ni.— IV.­bizottságba elnök Wodianer Béla ; jegyző Kvassay László. — IV. bizottságba elnök Lónyay János ; jegyző Molnár Antal. — V. bizottságba elnök Bothos Kálmán ; jegyző Dániel Ernő. — VI. bizottságba elnök Muszlay Sándor; jegyző Jurka Bazil. — VII. bizotságba elnök Vizsolyi Gusztáv; jegyző Lukács Béla. — VIII. bizottság­ba elnök Tolnay Károly ; jegyző Kubinyi Árpád. — IX. bizottságba elnök Prileszky Tádé ; jegyző Dőry József. — Tudomásul vétetik. A bíráló bizottságnak a tegnapi ülésen jelen nem volt tagjai föleskeztetvén a napirend vétetett föl, melyen a delegationális a függő államadóssá­gok ellenőrzésére kiküldendő és a könyvtári bi­zottság megválasztása volt, — a szavazati je­gyek beadatván kijelenti az elnök, hogy a szavazás eredménye a holnap 10 órakor tartandó ülésen fog kihirdettetni. Ugyanazon ülés napirendjét kiegészíti Győrffy Gyula az udvarhely­széki választásra vo­natkozó indítványának tárgyalása és a trónbe­,­szédének a végből leendő másodszori fölolvasása hogy a válaszfelirat iránt intézkedni lehessen. Ezzel az ülés 12 óra 15 perczkor eloszlott, ag#aHBg88ggg8Bg-ggggBa^B=—ia= ■ r m TÁRCZA. Petőfi szü­letéshelye A vitát, mint már kijelentettük, eldöntött­­nek lehet tekinteni. Petőfi Kis Kőrösön született, ehhez többé kérdés nem fér. De alig múlik nap, hogy nem kapnánk újabb értesítéseket és ok­mányokat, melyek Petőfire vonatkozó érdekes adatokat tartalmazván, azok közlését meg nem tagadhatjuk, sőt szívesen teljesítjük, mert bi­zonyosan közönségünkre nézve is érdekes olvas­mányt képeznek. Ma Blázy Lajos kis-körösi evang. lelkész úrtól kaptunk egy levelet, melyhez szintén mel­lékelve van Petőfi keresztlevelének hiteles máso­lata ; megegyezik a tegnap közlöttel. Továbbá küldi a következő bizonyítványt: Bizonyítvány mely szerint a Kis-Kőrös inváros alólirt elöljáró­sága részéről hi­elesen bizony­ittatik , hogy Petőfi Sándor szülei Petrovics István és neje Hruz Má­ria, fiuk nevezett Petőfi Sándor születése idejében, jelesül 1822. 1823 és 1824-ik évben a kis-kőrösi mészárszéket a várostól, — a város levéltárában létező eredeti s hiteles okiratok szerint — haszon­bérelvén, nem csak, hogy az elősorolt években itt laktak s a kérdéses ezeket haszonbérelték,hanem már 1821-ik év október havában ide költözköd­vén, egyelőre, mig más alkalmas lakhelyet kap­nak, a mészárszék melletti egy szoba konyha és kamarából álló helyiség engedtetett át nékiek, sőt átköltözködésük könnyebbsége okáért az elöl­járóság, ingóságaik elhozatalára mintegy 6 kocsit ajánlott fel, — s hogy a fent érintett 1821-ik év­ben ide Kis-Kőrösre átköltözködtek, kitűnik a levéltárban létező számadásokból s mellékleteik­ből, melyek szerint már az 1821-ik évi nov. és decz. hónapokban a széket átvévén, tőle rendes haszonbért fizettek. Miről is kiadtuk jelen bizonyítványunkat ne­­veink aláírásával s városunk pecsétjével megerő­­sitve. K.-Körösön szept. 11. 1872. Kiadta : Tepliczky János jegyző, Oroszi György biró, Takács János esküdt, Szabadszállásai János esküdt, Zahorszki Pál esküdt, Kis János tanácsnok. * Egyébiránt az okmányok rendeztetnek, s fel fognak küldetni az akadémiához. Ugyancsak Blázy úrtól kaptuk megboldogult atyja egy levelét, melyet még 1867-ben írt, s felküldött egy pesti laphoz, de az akkor — nem tudni mi okból — nem jelent meg. A levél igy hangzik: Kiskörös-e vagy Félegyháza volt Petőfi szülő­hazája ? Született legyen bár Petrovits Sándorunk — mert későbben vette fel a Petőfi nevet — Kis- Kőrösön vagy Félegyházán ; mindenesetre magyar volt, s igy az egész haza dicsősége. Tehát nem hiú dicsvágy, s nem is feleselési viszketeg, hanem az igazság, mely alapja a történelemnek, késztet arra , hogy a „Magyar Újságban“ Félegyházáról „Petőfi születéséről“ megjelent czikkre felelve, kimutassam: miként először abból semmikép sem következik Petőfinek Félegyházán történt szüle­tése , s másodszor, hogy csakugyan Kiskőrösön született. Sie Mindenek előtt csodálkozásomat kell kije­lentenem azon, hogy jó szomszédunk Petőfi Sán­dornak Kiskőrösön történt születését újra kétségbe vonják, puszta állításon épült hamis következte­tésből, azon fontos adatok ellenében, melyeket a „Vasárnapi Újság“ 1857 évi folyamában 12, 26 s főleg a 42-ik Tagjain közlött. Ugyanis ez utol­són Sándorunk öcse Petőfi István imigyen ta­núskodott: „Sándor Kiskőrösön született 1822-ik év deczember 31-én, pontban éjféli 12 órakor. Ezt szüleimtől nem egyszer hallottam, s midőn felnőttem számtalanszor olvastam a „nagy biblia“ melléklapján atyám jegyzékét, Sándor fiam szü­letett s. t. b. „Ezek után térjünk át a két kitű­zött tárgyhoz. Mi az elsőt illeti, a félegyházi czikkben, két hamis következtetés — s nem is okmány vagy bizonyítvány — hozatik fel u. m.: 1. Hogy N. N. 1822-től 1824-ig bérlő volt Félegyházán, s ennek albérlője Sándorunk atyja Petrovics, tehát már 1822-ben is ott lakott, és igy fia Sándor ott született. Ez puszta állítás s 8 ebbőli hamis következtetés, és azért nem való ! Mert lehetett valaki 1824-ik évben albérlő, de ebből még nem következik, hogy már 22 ben is az volt, különösen január 1-jén, midőn Sándor kereszteltetett. De ha kedves szomszédaink ok­mánynyal be tudnák is bizonyítani — minek le­hetetlenségét alul látandjuk — hogy Sándorunk atyja már 1822-ben ott lakott, még ez sem bi­zonyítaná ottani születését, mert lehet valaki va­lamely községnek lakója az év folytában, midőn annak kezdetével mégis másutt lakott. — Ez tör­ténik különösen a mészárszék és korcsma bérlők­kel, minő Petrovicsunk is vala, ki Kiskőrösről Sándor születése után Félegyházára, innen ismét Szabadszállásra költözött. 2. „Hogy azon bába még életben van, ki Petrovics fiát Kiskőrösre vitte keresztelőre, de hogy melyik fiát? ezt — úgymond bizonyosan nem tudja, pedig majdnem hihetetlen, hogy em­lékezetébe ne vésődött volna azon öröm, melyet a szülők — miként látandjuk — első és pedig fiu-szülött fölött tanúsítottak s melyet némileg a bábával is éreztetnek. Tehát okmány helyett is­mét bizonytalan állitás s ebből származott hamis következtetés. Ilyekkel nem lehet bebizonyítani, hogy Petőfi Félegyházán született volna. Ellenben annak bebizonyítására, miként Petőfi Sándor, fcaferm­irui­i , gaggal Mgjait, Petrovics István fia, csakugyan Kiskőrösön szüle­tett, következő csalhatlan s bármely hatóság előtt érvényes okmányokkal szolgálok: 1. Az anyaköny­v­ tanusága u.m. a Kis-Kő­rösi ág. ev. egyház kereszt, anyakönyve IV. köt. 127 lap 1823-ik évi 1-ső szám alatt ezek irvák: „Numerus quot? 1. — Datum­ mense Januario 1. — Nomen infantis: Alexander. Nomen et Cog­nomen Parentura : Stephanus Petrovics, Maria Hruz. — Nomen et Cognomen Susceptorum et Testium : L­e­v . Nob. Juvene Carolo Martiny cum sorore sua Ludovica — ezek a keresztelő papnak gyermekei, ez utolsó férjezett Mesko volt kiskő­rösi s erdőtarcsai birtokosnő már elhalt; az első, ha életben van szinte tanúságot szolgáltathatna — Nob . Samuele Dinga cum Cons. Eva — elhaltak — Joh. Viczian — ennek neje még él 1. alól. — Sna Kovatsay.“ — Más kézzel oda van írva: Nb. Jeles magyar költő, Petőfi Sándor név alatt.“ Erre ugyan azt mondják szomszédaink, mint fennen láttuk: „hogy Félegyházán születvén, ke­resztelésül Kis-Körösre vitetett, mivel ott ev. egy­ház nem létezett.“ De ez szinte csak hypothesis! Mert nem említve itt az alól következő okmányo­kat , é­s elnézve attól, miként nem valószínű, hogy a legzordonabb téli időben félnapi járó földre küldenék óhajtott első szülöttüket keresztelőre az okos szülők, c­áfolatul az akkor hívott anya­könyvi szerkezetet hozom fel. Ugyanis igaz, hogy az akkori anyakönyvekben nincs rovata a szülő­hely és időnek , de az volt gyakorlatban, hogy a helyben szülötteknél semmi megjegyzés sem tör­tént; ellenben a másutt szülöttekhez a hely is hozzátétetett, pl. Johan Pilát, Jaber Polgard. Gózon Sebestyén officialis Gsengődiensis. — Paul Zelénak agaro In Tázlár — két és félmrf. Kis- Köröstől — Jós. Kovacsay arendator in­tézetlen stb. Ha tehát Petrovics Félegyházán lakott volna, a keresztelés alkalmával az anyakönyvi szerkezet szerint oda teendezték: „Steph. Petrovics, Sub­arendator Félegyhazensis.“ De mivel ennél a szü­letési hely nincs kitéve, mint a többi helyben szülötteknél sem , ebből következik, hogy Sándor­nak Kis-Körösön kellett születnie. Azonban több ennél 2. A helybeli tanácsnak 2. v. alatt ide csatolt eredeti bizonyítványa, mely városunk levéltárában található s mindenki által megnézhető okmányok után adatott ki. Ezen okmányok értelmében ki­adott bizonyitvány már világosan tanúsítja :­­mi­ként Petrovicsék 1822-ben, midőn Sándor fiuk született, és 1823-ban, midőn kereszteltetett, va­lóságosan Kis-Körösön laktak. 3. Életben vannak még két oly tisztes egyé­nek, kik 70 felé járnak, s készek bármikor hit­tel is erősíteni: miként nem csak azt tudják bi­zonyosan, hogy Petrovics István, Sándor fia szü­letésekor itt lakott, hanem maguk is jelen voltak a keresztelési pasitán, a felül felhozott okmányban Három évvel ezelőtt, midőn Hyacinthe atya irt a karmeliták generálisának és visszalépett a szerzetből, mely, mint mondá, reá nézve „a lélek börtöne“ lett: sok jámbor, kik inkább vérmes re­ményük mint éleslátásuk által tűnnek ki, előre megjósolták, hogy e barátból egy franczia Luther lesz és feje egy nagy schismának, mely galliká­­nok és infallibilistákra osztja Francziaországot. Mi történik, ha a császárság tovább is békén fenáll, nem tudhatjuk, de már 1869-ben lehetett látni, hogy Francziaország kicsis felé rohan, mely figyelmét számos éveken át kizárólag politikai tárgyakra tereli s ily körülmények közt elmond­hatják Hyacinthe atyáról, hogy rosz csilagzat alatt született: mindaz, amire igényt tarthatott, abban állott, hogy ha már nem Luther, legalább Savo­­narola szerepét játszhassa. Mo­st megnősült, s ez esemény­eire nagy fel­tűnést okozott az egész országban s pillanatra Francziaország legkiválóbb alakjául tüntette őt fel. Sokak által meghurczoltatva, némelyek által lágy melegen védve s még a nem klerikális közön­ség többsége által is kárhoztatva, osztja jelenleg mindazon emberek sorsát, kik valaha saját öklük­re háborút kezdettek erejöket jóval túlhaladó visszaélések ellen. Holnap már csaknem egészen el lesz feledve. A közhangulat szerencsétlenségre nem hajlandó oly kérdések vitatásába bocsátkozni, a minőket ő meg­pendített s noha tanai és bátorító példája jó mag­ként fog lehullani és termékenyíteni, ő valószínű­leg nem­ fogja megláthatni a vetést. És ez sajnálatraméltó dolog, mert Leyson Károly derék és nagy ember. Lehetetlen becsüle­tes szemeibe nézni, avagy hallani hangját, mely a keresztény komolyság csengésével bír, anélkül, hogy ne éreznék, miszerint oly hitszónok áll előt­tünk, a­kire méltán reá bízhatjuk magunkat. Az ő kereszténysége nem a konklávék vagy püspöki székek kereszténysége, magából a kutforrásból, Krisztus saját tanaiból merített oktatás az, az emberek jólétére és felvilágosodására, és nem mint a szentszék akarja, a hívők lelkének a pa­pi uralom járma alá igázására irányítva. Leyson Károly 1827-ben születve, iskolatár­sai közt mint költő tűnt ki. Ritka jó verseket irt, tele képzelettel, idylli szépséggel és kelem­mel , s mint mondják irodalmi pályára készült, midőn azonban a párisi Gymnase színház egyik vigjá­ékát visszautasította, ő szerényen úgy véle­kedett, hogy bizonyosan túlbecsülte ügyességét és képességét s gondolatait az egyház felé irányí­totta. A csendes papi élet nagy vonzerővel birt a költő szelíd lelkületűre. Lelki szemei előtt lebeg­­tek ama tengermelléki, vagy a Vosges és Pyre­­nék egyik-másik zord tájékán fekvő franczia plébániák, hol a lelki­pásztor tanulmányozhatja a természetet, taníthatja nyáját s elhunyhat isme­retlenül, de emlegetve szerény hívei által, kik hőn szerették őt. jelölt házban, mely akkor a szülök szállásául szolgált; ezek pedig a) a fennt­art egyik komának, néh. Viczian Jánosnak özvegye, szül. Szenohraczki Zsuzsánna, városunk mostani birájának Viczian Pálnak édes anyja.— Ezen keresztanya még arra is világosan emlékezik, miként Sándorunk atyja, nagy örömét kifejezendő csakhamar a születés után átfutott Viczian barátihoz az örvendetes első — és pedig fiú — születést közlendő eme szavakkal : „ba­bocskája van“ fiút értvén ez alatt, kit aztán más­nap Sándornak kereszteltetett. b) Kis András, birtokos ur, ki költőnk anyjával a Hruz család után némi rokonságban is van, világosan emlékezik, hogy Sándor keresz­telési lakomáján a 9 dik sz­emu házban, mint Petrovics akkori szállásán, még legény korában, jelen volt. 4. Több tanulótársai van­nak Petőfinek az ország­ban, kik tanuk lehetnek arra, miként Petőfinek fiatalabb korában Kisköröst mondta szülőhazájá­nak, sőt az iskolai jegyzőkönyvek s bizonyítványai­ba is azt íratta be. — Igaz, hogy későbben kun­nak vallotta magát — mert gyermek­korát csak­ugyan azok közt töltötte — s szülő helyéül majd Félegyházát majd Szabadszállást mondta vagy tán be is íratta; de ha tanulótársaival összejött s ezek szemére vetették szülő­helye megtagadását, azt válaszolta tréfásan: „mert bánom vagy szé­gyenlem, hogy tótok közt születtem.“ Pedig ha jó Petőfink most jöhetne Kiskörösre, elbámulna s jó hazafi létére igen örvendene azon nagy előhala­­dáson, melyet az időtől fogva a magyarosodásban tettünk. Különben születhetik vagy hivataloskod­­hatik valaki a tótok és németek közt: még­is jó e törzs magyar lehet! Sőt itt többet használhat a magyarosodásnak, mintha csupa magyarok közt élne! — Elég itt, ha két helybeli tanulótár­sai bizonyságait hozom fel: a) Első: Szalay Frigyes úr, helybeli nagyobb leányok tanítója, ki Petőfivel, még akkor Petro­vics Sándorral, Selmeczen járt iskolába, sőt vele egy szobában lakott. Itt sokszor megemlékezett Kiskőrösről, mint születés­helyéről, kereszt-szülői­ről s szüleinek jó barátiról, kiket szünnapok alatt meglátogatni nem csak feltette magában, hanem mégis látogatott s jó darabig itt időzött, majd Martiny papnál, majd Viczianéknál mint keresztszülőinél, midőn még nem restelte magát kiskőrösinek vallani. b.) Második: Sárkány János úr, azelőtt hi­vataltársam, most aszódi pap s pestmegyei főes­peres. Ez még 1857-dik közlötte a „Vasárnapi­ Ujsággal“ Petőfi születését, s fennt újra kimutatott anyakönyvi kivonatot, s annak 12-ik lapján foly­tatólag ezeket irta: „Petőfi tehát kiskőrösi szüle­tésű ! Sz. Lőrinczen Sándorral egy szobában lak­tam, későbben is kalandos életének minden pha­­sisaiban ismertem mint katonát, mint obsitost, mint pesti statistát, mint kezdő költőt, és mint — A különböző bizottságokba a jobboldal jelöltjei a következőik voltak: Delegátió: Beöthy Ákos, Bittó Kálmán Bujanovics Sándor, Csotta János, Éber Nándor, Fáik Miksa, Házmán Ferencz, Horvát Boldizsár, Halassy Gyula, Horváth Lajos, Hodossy Imre, Kálnoky Pál úr, Karácsonyi Guido­­r, Kemény Gábor­­, Kiss Miklós (zólyomi) Lónyay János, Lészay Lajos, Mihályi Péter, Paczolay János, Perczel Béla, Petrovay Ákos, Prileszky Tádé, Péchy Manó gr, Podmaniczky Frigyes br, Pulsz­­ky Ágoston, Rudics József br, Sennyey Pál br, Szapáry Gyula gr, Széll Kálmán, Szeniczey Ede Szögyényi László, Ürményi Miksa, Wahrmann Mór Wass Sámuel gr, Wodianer Albert br, Zsedé­­nyi Ede, Erdődy István gr. Jakics Antal, Mis­­kátovics József Krsnyavi Mihály. Póttagok: Barcsay Ákos, Benedikty Albert, Brogyányi Vincze, Földváry János, Hunyady László gr. Lukács Béla, Szirmay Ede, Stoll Ká­roly Trauschenfels Emil, Horváth Mihály. A függő államadósság ellenőrzé­sére kiküldendő bizottság jelöltjei a követke­zők : Bohus Zsigmond, Farkas Gyula, Kálnoky Pál, Kvassay László. — Póttagok: Erdődy Ru­dolf úr, Földváry János. A könyvtári bizottság jelöltjei: Hoff­­m­ann Pál, Horváth Mihály, Kautz Gyula, Pulsz­­ky Ágost, Vécsey Tamás. Külföldi szemle. Pest sept. 13. Berlin ismét csendes; a három császár el­utazott falai közöl; a két vendég saját birodalmá­ba, Vilmos császár pedig Marienburgba, hogy je­len legyen Nyugatpreussen tartomány bekebelezése százados évfordulójának megünneplésén. Ez ün­nepélyesség természetesen fájdalmas érzéseket kelt fel a lengyeleknél, kik e nap által Lengyelország feldarabolására emlékeztetnek. A császári találkozás utó­hang­­j­a gyanánt eme figyelemre méltó sorokat olvas­suk a „Journ des Débats­“ ban : „Előbb szolid had­sereg s azután szövetségek“ ez a magatartási elv, melyet a bécsi korp­ány 1867. óta elfogadott, s mely mint látszik Ausztriának már is jelentékeny előnyöket hozott. Egész zajtalanul, lassan-lassan állíttatott vissza az osztrák-magyar hadsereg s a legtökéletesebb hadiszerrel láttatott el; az ezre­­dek létszámát emelték és kiegészítették, a tarta­lékot megalkották s begyakorolták s a honvé­dekből oly sereget alkottak, melynek jelességét már a legszakavatottabb tábornokok elismerik. Ezen rendszabályok meghozták gyümölcseiket. Míg Ausztria Francziaországban megőrizte a ro­konszenveket, melyeket az 1859. háború kiirtani képtelen volt, Olaszországot magához közeledni s vele jó viszonyokba lépni­ látta. Csakhamar Po­roszország ugyanazt tette. Azon szükségtől áthatva, hogy Németországnak délen és keleten jó szom­szédokkal kell bírnia, Bismarck hg. megszüntette a berlini lapok mérges polémiáját a bécsi kabinet ellen, uralkodója, s az osztrák császár közt az el­ső találkozást létre­hozta, s minden alkalommal kifejezte azon óhaját, hogy Berlint békében és barátságban lássa állni Bécscsel. A mostani csá­szári találkozás megkoronázása e politikának. Most Oroszország is követte Olasz- és Poroszor­szág példáját. A czár kezet szorított Ferencz Jó­zsef császárral, s föltehető, hogy ez egyike azon ad­atoknak, melyekkel ő az európai békét szilár­dítani, s azt jelezni akarta, hogy az eredmények, melyeket a berlini entrevuetől várt, nem az osz­trák-magyar monarchia rovására fognak elévetni. Szóval északon és keleten, délkeleten és észak­nyugaton Ausztria mindenütt barátságát keresett­nek látja, s kormánya büszke lehet az általa elfogadott politikának eredményeire.“ Francziaor­­szágnak követni kell az osztrák-magyar monar­chia példáját, s akkor ő is hasonló sikert lesz képes fölmutatni. A franczia nemzetgyűlés állandó bizottságában interpelláltatván a kormány a­zon hírek mibenállása iránt, hogy az adó­bevé­tel az idén 90 millióval kevesebb, mint az a költ­ségvetésben előirányozva jön, a belügyér kitérő­­leg válaszolt s csak annyit konstatált, hogy ez ösz­­szeg nem felel meg a valóságnak. A versaillesi hadak megkezdették az őszi hadgyakorlatokat Jonchére és Val-Fleury kö­zött. A csapatok két részre osztatnak; az egyik Vergé tk., a másik Montaudon tk. alatt; amaz vé­dő állásba helyezi magát a Jonchéretől Mont-Va­­lerienig elnyúló lejtőn, emez pedig a támadást vezeti. A franczia tengeri haderő 1872. évben állott 104 felfegyverezett hajóból (ebből 7 pánczélos) és 73 tartalékos járműből, a tengeré­szeti legénység létszáma pedig 27,993 volt. A fo­lyó 1873 évben lesz 94 felfegyverzett hajó (8 pán­czélos) 62 tartalékos (ebből 19 pánczélos) s a tengerész hadsereg 28,421 emberből áll. Hogy pedig a tengerészeti hadsereg budgetje minél szű­­kebbre szoríttassék, a hadügy­ér három csoportra osztotta a hajóhadat: 1) oly hajókra, a melyek mindenkor teljesen felszerelve és készen tartan­dók, vagyis a normális flotta, melyre jelentéke­nyebb kiadások fordíthatók ; 2) még használható hajók, de a­melyek többé nem fognak javíttatni; 3) eladásra szánt hajók. A tengerészeti tiszti kar a következő: Két tengernagy, 12 altengernagy, 24 ellentengernagy, 100 hajókapitány, 200 fregat­­kapitány, 640 hadnagy, 500 kadét és 210 gya­kornok. A hollandi kormány megtiltotta a Né­metországból kiűzött jezsuiták befogadását azon előkelő családoknak, melyek birtokaik egyik vagy másik részét a jövevényeknek felajánlották. Úgy látszik, hogy a kormány eme lépését Bismarck eszközölte ki. A genfi békebiróság befejezvén mun­kálatait Bernbe rándult át, hol a szövetségtanács tegnap fényes banketet rendezett a biróság tag­jai számára. — Grant úgy látszik, nagyon meg van elégedve a genfi ítélettel, melynek értelmé­ben 15 millió dollárt nyer Amerika Angliától a kárpótlás fejében. Garibaldi bevonulásának évfordu­­lóját fényesen ülték meg e hó uyán Nápolyban s este pompásan kivilágított az egész város, míg a köztereken né­l­y katonai zenekar játszott. Spanyolországban alfonsista felkelés van ismét kitörőben, és több tartományi főváros­ban, hol a mérsékeltek és a Montpensier pártiak mozogni kezdenek, kellő elővigyázati intézkedések létettek, mi mindenesetre azt bizonyítja, hogy a kormány is nyugtalanítóknak találta az ottani mozgalmakat. Másrészről a karlisták Catalo­­niában még mindig garázdálkodnak s Baldrich tábornok intézkedései elégteleneknek bizonyultak be velük szemben, miért is a tábornok Madridba idéztetett. A harmadik köztársaság férfiai: Hyacinthe atya. — A „D. News“ után.— Szellemi képessége azonban kizárta őt ily békés életből. Felavattatása után legott az avig­­noni papnöveldébe küldetett a bölcsészet előadá­sára, később Nantesbe tétetett át mint hittanár a e pályán kelt fel benne hivatásának tudata. Az általa tanított theologia terhes hiúság gyanánt tűnt fel előtte. Mire való oly sok dogma az egyszerű igazság kifejezésére: „Szeressétek egymást!“ mely a legtökéletesebb kommentára minden keresztény tanításnak ? Leyson érezte, miszerint ő arra van hivatva, hogy leleplezze e tiszta igazságot s denunciálja azon visszaéléseket, melyek a katholika vallással léteznek. Lyonba lépett a karmelita szerzetbe s ugyanitt tűnt fel elsőben mint szónok 1862-ben, majd a következő évben Bordeauxba, egy év m­úl­ve Perigueuxbe ment át, s innen egy évi működés után Párisba tétetett át és ott is maradt egész 1867-ig. A három első városban minden egyes egy­házi beszédével növekedett hírneve, és midőn Pá­risba került, époly híres szónok volt, mint vetély­­társa Felix jezsuita pater. Kevésbé sima ékesszó­lásában mint Dupanloup, kevésbé büszke mint Ra­­vignan és kevésbé fellengző mint Lacordaire, Hya­cinthe atya hangja mélyen behatott és felolvadt a szívekben. Kik hallották böjti praedicatióit 1867- ben a párisi Notre-Dame egyházban, nem fogják azokat elfeledni soha. Gazdagok, szegények, frivo­lok és bölcselkedők, minden zegezugát megtöltöt­ték a nagy székesegyháznak, midőn a barát prae­­dikált. Alacsonysorsuak, hatalmas államminiszte­rek, világi delnek, püspökök sereglettek oda, mi­dőn az egyszerű barát prédikált a második csá­szárságnak oly hangon, amit azelőtt ritkán lehe­tett hallani. Hyacinthe atya kérlelhetlen volt a minden­napi élet szégyenletes fogyatkozásainak feltárásá­ban , denuntiálta a képmutatást, megmondta őszin­tén hallgatóinak, hogy lelkiismeretük sokkal hűebb kalauz mint bármely pap, és kiket azon veszélyes rendszer ellen, mely tartalmi dolgokban fölébe akarja helyezni a gyóntató atya tekintélyét az atyáénak avagy a férjének, míg közoktatási ügyekben az egyház parancsát igyekszik az ál­lamé, vagy a magánegyéneké helyébe igtatni. Nem csoda tehát, hogy az ultramontanok nyugtalankodni kezdettek. Hyacinthe atya tanítá­sai egyértelműek voltak azon kijelentéssel, hogy a papság egyszerűen a szentségek kiszolgáltatója, s a régi kifejezés szerint „az egyház szolgája“, és nem annak ura. — Veuillot Lajos az „Univers“­­ben legott a legdühösebben meg is támadta e ta­nokat és azoknak hirdetőit, és szerm­cse volt Hya­cinthe atyára nézve, hogy magánélete ezerszere­sen nagyító üvegen keresztül is illustratiója volt tanainak, mert kevés ember volt annyira túl­­üvöltve, mint ő a legélesebb journalisták és a leg­­tekintetnélkülibb hírlapok által, így Veuillot bevádolására Rómába idéztetett a bátor lelkületű barát. Megjelent és védte magát a pápa jelenlétében úgy, hogy csaknem teljesen absolválva térhetett vissza, mivel a pápai udvar elvetette ugyan tanait, de oly embert látott benne, aki sokkal erősebb és veszélyesebb, semhogy tanácsos benne vele szembeszállni. Azonban néhány héttel visszatérte után a nemzetközi békekongressuson (1869) tartván be­szédet, egyenlő lábra helyezte a zsidó, protestáns és katholikus vallásokat, mint a civilizált embe­riség három nagy vallását. Erre aztán vége sza­kadt minden papi türelemnek. Darboy párisi ér­sek, barátja és patrónusa a legingerlékenyebb hangú levélben tudatta vele, hogy nagyon messze megy­­ továbbá rendének generálisa, egy nagyon is türelmes ember, ki csodálta és addig minden­képen buzdította is Hyacinthe atyát, — szintén értésére adta, hogy vagy beszéljen a kánoni tör­vények értelmében, vagy pedig fogja b‘ ’száját. Ekkor irta azután Hyacinth atya 1869 szept. 20-ki famosus levelét, mely épen az ökumén zsi­nat előestélyén jelenvén meg s merészen megtá­madván a pápai infallibilitást, bombaként robbant szét a katholikusok sorai közt. Dupaloup egyik káplánját küldte Hyacinthehoz és nagy püspöki dérdárral igyekezett őt rábeszélni, kímélje meg az egyházat egy sajnálatra méltó skandalum látvá­nyától. Midőn pedig látta, hogy káplánja későn érkezett arra, hogy az illető levél közzétételét meggátolja, irt és kérte a pátert, vonja vissza nyi­latkozatát, boruljon a pápa lábai elé és kérjen tőle feledést, elismert jelest. Pesten gyakrabban megfordulván, majd mindig találkoztam vele. — Midőn­­utoljára voltam vele, nekem s több kiskőrösi barátinak szentül megigéré, hogy szülőföldét s itteni barátit legközelebb meglátogatandja. Azonban a forrada­lom közbe jött, s ez gátolta adott szavának be­váltásában.“ — Végre 5-ször. Hogy Petőfi Sándor csakugyan Kis­kőrösön született, ez itt, hol szüleinek baráti, ko­mái s ügyes-bajos társai közül még most is élnek, oly köztudomású tény, miként ennek következté­ben azonnal, midőn halálának szomorú hírét vet­ték, emlékszobrot állítottak, követünk Ivánka Imre úr pedig a 9-dik számú házra vörös­ márvány táb­lát vésetett ezen felirattal: „Itt született Petőfi 1822 December 31-kén.“­­ Mellszobra pedig a fő­piaczon az ev. iskola nagy épülete előtt 3 sor ákáczfa közepette van felállítva ezen aranyos vé­­settel: „Petőfinek 1861 Kiskőrös és vidéke.“ En­nek fényképezett ábrájával szívesen szolgálandók, ha azt valamely képesújság adni akarná, vagy bármely fényképész avagy honvédjóltevő a hon­védtőke alap gyarapítására árultatná. Úgy hiszem, jól jövedelmezne ez a sokat szenvedett derék hon­védek számára. Mert ki volna a széles nagy ha­zában, ki az elvérzett honvéd s kitűnő költő, Pe­tőfi Sándornak kiskőrösi emlékszobrát birni na óhajtaná ? ! Ezen okmányok, bizonyítványok , a csekély­­ségig előadott események, u. m. saját fivére, anya­könyvi kivonat, városi bizonyitvány, kereszt-szü­lők, iskolatársak s köztudat és hit kimutatása után úgy hiszem senki sem fog többé joggal kétel­kedhetni afelett, hogy Petőfi Sándor valóban és bizonnyal Kiskőrösön született? Ám azért kedves félegyházi szomszédaink állítsanak emléklapot a híres költőnek ! Megérdem­li ő azt, ha­bár csak azért is, hogy kisded évei­nek nehányát Önöknél töltötte. Mi lelkileg részt veendünk örömükben, sőt ama dicsőségben is szí­vesen megosztozunk mint jó szomszédok, hogy bár Petőfi Sándor Kiskőrösön született, de kisded éveit Félegyházán élte át. — Közli id. Blázy Lajos, kiskőrösi egyik ev. pap. — Petőfi k­e­resz­taty­­­án­ak vallo­mása. Simonidesz János szécsényi ev. lelkész Ígé­retéhez képest Petőfi ott lakó keresztatyjával hi­vatalos vallomási jegyzőkönyvet vétetett fel, melyet a „P. N.“ mai száma közöl s igy hangzik: Alálirt királyi járásbiró, Simonides János, szé­csényi evangélikus lelkész, Pintér Sándor szécsényi lakos ügyvéd, Minich Emanuel szécsényi lakos orvos és Skorovszky Károly orvostudor által a mai napon felkérettem arra, hogy miután halha­tatlan, lánglelkű lyricus költőnk, Petőfi Sándor születéshelyéről a nemzet határozott tudomással nem bír, ez idő szerint Szécsény mezővárosában özvegy Zmeskal Kálm­ánné asszonynál tartózkodó Martinyi Károly elaggott férfit, mint ki e részben

Next