Ellenőr, 1872. szeptember (4. évfolyam, 202-226. szám)

1872-09-10 / 209. szám

prío ment volna bele, ha ő excellentiája nem állja útját. * Még csak egyet. Gratulálunk gr. Lónyay Menyhárt úr azon tapintatának is, mely­nél fogva olyan j u d ic i­o s u s embert szemelt ki magának ügynökül egy kényes és — a kor­­mányelnöki óhajtás szerint — titoktar­tást igénylő missióra, mint a milyennek a G.hyczy levélkéjének kezdetén megnevezett hír­lapíró átalánosan elismerve van. A Pesti Napló ezeket írja : Az „Ellen­őr“ ismét egész dühét — gr. Lónyay ellen önti ki. Az „Ellenőr“ előtt csak egy fusió képzelhető, az — mély czéljárg Lónyay megbuktatását ismeri. Az em­ber elcsodálkozik, hogy oly rontinározott journal­ista, mint Csernátony, hogy írhat ilyesmit komolyan. Él­hetetlen többség lenne az olyan, mely a saját kor­mányát a kisebbség által hagyná megbuktatni. Tisztelt kollegám csodálkozásáról nem tehe­tek. Nekem nemcsak reményem, de hitem is, hogy gróf Lónyay Menyhért kormányelnöksége bukni fog rövid időn, mert buknia kell, ha szüksége van nemzetünk érdekeinek a pártok új alakulására. S ha gróf Lónyay Menyhért az új pártalakulást nem­zetünk érdekében és valóban akarja, akkor leteszi a kormányel­nökséget saját elhatározása folytán is nemsokára önzetlenül, mikép létre jöhessen — bár­mi név alatt is — azon egyesség, melynek épen az ő po­litikai egyénisége képezi főakadályát Én elégszer adtam bizonyítékát állításomnak, miszerint tolla­mat nem vezeti r a n­e­m n­e soha személyes ellenségeim érdekű eljárása irányában sem, melyet midőn üd­vösnek tartok bármi részben, készséggel ismerek el Pulszky Ferencznél is. Még kevésbé sugalltat tehát magán­­­a n­e­m­­ e gróf Lónyay Meny­hért irányában, ki nekem, tudtommal, soha sem vétett, a kitől én nem kértem soha semmit s igy nem kaphattam tagadó választ sem, s a kinek ré­széről még azt is elismerem szívesen, hogy kor­mányelnöksége kezdetén igen udvarias házigazda volt irányomban is,fraternizáló estélyén. A mit én gróf Lónyay Menyhért kormányelnöksége ellen ízok, azt sugalja egyesegyedül a tapaszta­lás és meggyőződésem, hogy kormányzati rend­­szerre és eljárása veszedelmet képez hazámra nézve , ez közér­ze­lem, különben értelme sem volna annak, hogy a jobboldal, száz szavazatnyi mindenható törvényhozó többséggel annyiszor és oly sóvárogva emlegesse a fusio szükségességét. Arról nem is szólok, hogy gróf Lónyay Menyhért mennyi tapintatlansággal bi­zonyította be — még a legújabb trónbe­szédben is — hogy a kormányelnökség­­hez hiányzik nála azon tulajdonság, mely bizal­mat kelt, zavart tisztáz, kedélyeket csillapít, és megnyerő. Pedig ez is fontos tényező az alkotmá­nyos országok parlamentáris működésének ered­ményeire nézve. Én csak a kormányzata alatt előfordult tényekből ítélek, ezek pedig mind azt követelik, hogy adjon helyet másnak, nemzetünk javára. Most még teheti ezt önkéntesen , később tenni fogja akaratlanul. • Nem tudom még tájékozni magamat egy hit eredete és ez él fa felől, de feljegyzem a mint hallottam ma egy tekintélyes egyéntől. „Ha Lónyay meg nem bukik két hó­nap alatt, belügyminisztere Sennyey lesz.“ Én ezt nem hiszem azért, mert báró Seny­­n­y­e­i­t sokkal eszélyesebb államférfiúnak mond­ják ismerősei, mintsem felelhetném róla, hogy kedvet érezhetne csöppnek menni egy sülyedő hajó repedéseinek betömésére. — De hogy e hír­rel kit fenyegetnek megindítói: a jobboldalt-e vagy a baloldalt? azt nem tudom még kitalálni. Na de majd megtudjuk, ha tartja magát. * A Hon-ban olvasom­­ Tors Kálmán el­més rovatában a következő észrevételt, melyet jel­esen osztok én is :* Az egész osztrák és magyar sajtó, mint a kiváló gyöngédség s figyelem szembeötlő tanujelét regisztálta, hogy Berlinben királyun­k ott tartózkodása alatt a császári palotában és a meglátogatandó közhelyeken minden olyan képet, szobrot, feliratot és egyéb külsőséget eltávolítottak, a­mely az 1866-iki hadjáratra emlékeztet. És ez csakugyan gyöngédség és figyelem, mert ama tárgyak látása a fejedelmi vendégben bizonyára csak kellemetlen és elszomorító emléke­ket támasztana, a­mik nem illenének bele egy örömünnep műsorába. Ezt megérti mindenki. Hanem ha mi koronázuk, országgyűlést nyi­tunk meg és zárunk be első királyunk emlékére nemzeti ünnepet ülünk egy évben egyszer, ha ezerenkint tárulnak fel hazánkfiai és Budára s ott vonulnak el diszmeneteink a Szent György téren, hogy mi ránk miért hatna lehangolólag a Hentzi szobor s miért szeretnék eltávolítását ? azt meg nem érti senki, legalább nem, a­kiknek kellene. Hiszen mi nemzet vagyunk, tizenöt millió háttal, azután meg nem is vagyunk vendég, ha nem ül a magunk házában. Hja, paraszt, az más! # Tallérosy Zebulon — mint alább lát­hatják olvasóink — megtartotta furfangos ígére­tét , felfedezte a Reform által utazgatásom tu­­rini része felől adott tudósításnak „közhiedelem“ szerinti eredetét. Zebulon — különben is mu­latságos — levelében, melyet a tegnapi Üstö­­k­ö­s hozott, az a legfőbb tréfa, hogy igaz A Reform „értesülése“ ugyanis baloldali étter­münkből indult el saját kérésemre, s a Marchal­­kör kivonatára, mely kiváncsi volt látni, mit okoskodnak ki belőle a jobboldali lapok. * Tekintedezs barátom uram ! No mar csak nizd szeles újságírót! Az a franya Czérna Toni hogyan keveri bele engemet credoba. Tugya barátom uram, mi az a „credo?“ Magyarul „Hiszekegy“ azit neveztetik Hiszekegy­nek, mert hiszek „barmot“ atyát, fiút, szentjeiket. Minden okozs ember igy tesz. Himi kel mind a háromban. „Hiszek egy öreg urban, Deák Fe­­renczben, mindenható atyában, minisztériumok te­­remtöjében. ” Hanem azután hiszek Kossuthban is, ki szenvedet Pontius Pilatusoktul, megfeszitetik is meghala, is eltemetetik, de megin csak felta­­mat, felmente Turinba s ki tugya, ha, ha elgyün­­tilnyi eleveneket is holtakat? Harmadszor hiszek szent lilékben, Ghyczy Kalmanban, hiszek egy közönséges keresztyin partfusiot, partoknak egyes­­sigit, uj minisztériumban testünknek feltámadását, is az örök iletet — diurnum mellett. — Amen.“ Enii a harmas hiszekegynil fogva, mar csak engegyenek meg nekem, hogy in mind a harom istensiget szeretem jo baratsagba megmaranyi; mer tudom jól, hogy azok egymásai nincsenek jo baratsagba. Különkülön mindeniknek igazat adom: együtt mint a harmat soha nem talalom, is igy meg nem szoríthatnak soha. Mas izs csak ezt teszi. Mongya Czérna Toni, od voltam Andrássy Gyulánál, kit talaltam nala ? Irányi Danyit! od voltam Kosuthnal, kit talaltam nala ? Kiss Miklós párisit, erözs lonynyslat, od voltam Gyczynal, kit talaltam nala ? Kit talaltam nala ? Lónyay Me­­nyust! Csak mar most kapunk valahin egy újság­írót, a­ki megtámadna, hogy miért voltam Kosuth­nal, hogy elmondhassam, hogy más izs vet ot! „Ujsagirot!“ aszongya Oberlutheraner bará­tom, (kinek nevéhez pohár kel) „ha csak lú kel!“ mongya Bangyi csikós. Már szerzem in aztat! Mas nap gyan, van mar ujsagiro, ki meg­­tamagyon irte, s uczu neki esik a Czérna Tómnak nem egy hanem három , s kezdenek pü­­fölni. E meg csak nevetet magaban, mint egy­szeri ember, kit tivedisböl más belet megvertek: „hogy fognak ezek majd mirgelönyi, ha megtu­­nak, hogy nem azt vertek meg, a kit gondoltak?“ Akor aztán ő i­s elmondta „magyarazatkipen,“ hogy kit talalta Kossuthnal, jobboldalrul? Hja bí­zom, fen kel tartanyi »Fühlungot“. Hanem átkozot dolog az, hogy egy orszag­­gyülis kezdetin ember egymást nem ismeri, azt se tunyi, kibe mi lakik ? Ki mi lesz, hová lesz ? Ma elmegyek Bittó miniszterhez, mondom neki ezer complimentet, holnap áthagy minisztériumot s fucscs minden compliment. Pauler leköszön, akor elkezdem szidnya, milyen rész miniszter volt, másnap megint másik miniszter szikbe ül be, s megint rákezdhetem dicsirnyi, milyen jó mi­niszter ! Megyek egy miniszterhez látogatnyi, őt ta­lálom előszobában fiatal új képviselőt. No gondo­lom, ez i­s nostras. Elmondom neki égisz aperte, hogy bizon kutyával alunk, minden ember harag­szunk egymásra. Hát csak mindig magok lopja­nak, mink már soha sem ? Gyün oda egy főispán, az i­s elkezdi neki panaszkonyi, hogy joboldali választás mennyi pénzbe került s most mig kor­tesek akarnak hivatalt kapn­i s miniszternek nincs honnan. Azután odagyün ujonan kinevezet püspök „in partibus infidolium“ s lamentál neki szörnyen, hogy mit ir neki az a kilenczezer frt fize­­tizs, mikor most izs két uj kormánypárti képvi­selőt kel megvalasztatnyi s az nem élig traktara. Is perversus nosphita, mikor mindezt vigig hall­gatja, akor aszond : no már mind maskipen lesz­­ez, ha mink kerülünk kormányra, baloldal! De mar igazan kelene e felsiginek minden joboldali­­nak egy irdemrendet mellre akasztanyi, hogy azal egymásra ismerhetniük. Alazatozs szolgája Tallérossy Zebulon. A fejedelmek ünnepélyei Berlinben. (Saját levelezőnktől.) Ferencz József császár és király tegnap d. u. 6 órakor érkezett meg a potsdami új indóház­­ba a szász koronaherczeggel együtt. Vilmos császár mint a 34-ik oszt. gyalogez­red tulajdonosa ennek tábornoki egyenruhájában jelent meg a koronaherczeg, Károly, Ágoston her­­czegek, Bismarck, Moltke, Roon osztrák táborno­ki, Frigyes Károly Albrecht herczegek, Wrangel gróf magyar huszár tábornoki egyenruhában mind­annyian „a Maria Therezia rend nagy szalagjával érkeztek az indóházhoz az osztrák-magyar ural­kodó fogadására. A vonat megérkeztekor a 2-ik gárda ezred 1-ső szakaszának tisztelgése után a katonai zene­karok által játszott osztr. néphymnus hangzott fel. A két felség ezután szívélyesen megcsókolván egymást a korona és többi herczegek és táborno­kok mulattattak be Ferencz József ő felségének, ki főleg Moltke tábornok és Bismarck herczeggel váltott több bizalmas szót. A nép, mely az indóháztól egészen a Linde­­nek és királyi palotáig sűrü sorokban lepte el a zászlókkal feldiszitett utczákat mindenütt lelkes hod­okkal és hurrákkal fogadta Vilmos és a jobb­ján porosz tábornoki egyenruhában ülő Ferencz Jó­zsef császárt, leglelkesebben fogadtatott mindenütt Bismarck, ki ma nyitott hintóban kocsizott a fe­jedelmek után, a császárok és herczegek hintáit még a kocsik szakadatlan sora kivette, Andrássy gr. honvéd-tábornoki ruhában jelent meg ; a ko­csik sebes robogása mellett azonban nem tudtuk kivenni, ki volt társa. Átalában a tegnapi fogadtatásról azt találtam, nem tudom véletlen hozta-e magával (az érkezés ideje is alkalmasabb lehetett), de tény, hogy össze­­hasonlíthatlanul több közönség jelent meg az osz­trák-magyar uralkodó fogadására és az üdv­ki­áltások, kendő és kalap lobogtatások sokkal élén­­kebbek szívélyesebbek voltak tegnap mint tegnap­előtt. A berliniek phlegmája azonban most is ki­tűnt, mert minthogy a császárok összejövete­lta­­lán mint egy örvendetes nemzeti ünnep tekintetik, aránylag ugyan a nép­tömegek és üdvkiáltások az élénkség sokkal nagyobb most, mint más ün­nepélyességeknél, legalább idevalók is azt talál­ják de azért a város korán sem volt oly fénye­sen kidiszitve mint az Bécsben vagy Pesten tör­ténik. Szőnyegek avagy virágfüzérek az ablakok­ban csak a legnagyobb ritkaságok közé tar­toztak. , Alig érkezett meg Ferencz József ő felsége és szállt le a királyi palotában (Nagy Frigyes, nem Vilmos palotája) s már ismét kocsira ültek ő felségeik és nyolczadfélórakor az orosz czárt látogatták meg saját szállásán, és azután né­hány percz múlva Ferencz József az orosz czár­­­ral együtt ismét visszarobogtak követve a többi nagy uraktól Vilmos császárhoz. És most van vége a katonai díszparádé­­nak, melyre a katonaság reggel nyolcz órától kezdve vonult ki többnyire a Wacht am Rhein hangjai mellett, miként egy régebb levelemben említem itt Németországban és főleg Berlinben, sehol nem fejtetik ki oly fény sőt jóformán egye­dül csak a katonai ünnepélyeknél , mint a jelen­legi 3 császár találkozás is egyedül katonai ün­nepélyességekből áll, még a mai operában elő­adandó Morgamno díszelőadásra is a jegyek két­­három pad kivételével mind a katonaság számára tartatnak fel. Képzelhetik tehát mily valóban szép lát­ványt nyújtott ma a csaknem teljesen új ruhá­zatban megjelenő és a városon átvonuló katonaság, s kivált a gárda ezredek, melyek mind válogatott egyénekből állanak, gyönyörű termetű daliás ma­­gatartású katonák, a zenekarok lelkesítő hangjai mellett valóban nagyszerű benyomást tesznek még a higgadt nézőre is. A mintegy 70— 80 ezredből álló gyalog­lovas és tüzér katonaság 10 órakor már mind rendben állt, s az osztrák és orosz csá­szárok hymnusaikkal fogadtattak, melyek egy­szerre, játszatnak. Ő felségeik csak a legfőbb katonai főktől követve, lovagoltak el a hadsereg előtt, s a mint­egy 70,000 főből álló díszes katonaság, a császá­rok, herczegek és herczegnők, arany és ezüstől tündöklő katonai főszemélyek, tábornokok és tisz­tek, ehhez a zenekarok zenéje a szemlélőre kell, hogy maradandó benyomást gyakoroltak legyen. Ép e pilllanatban térnek vissza a hadi szemléről legelöl az özv. királyné, kit alig üdvö­zölnek néhányan, ő azonban ezt sem viszonzó büszkeségében, rövid idő múlva követik Vilmos császár, jobbján az orosz czár (kifelé az orosz cár Ferencz Józseffel együtt ült) mindenütt öröm­mel üdvözlök őket, Vilmos a cárt lakára kiséri s azután egyedül kocsizik palotájába, — ezeket kö­vetik az osztrák magy. uralkodó a porosz korona herczeggel — tovább Bismarck — Wrangel Roon — A berlini császári találkozás­ról táviratilag a következő részletek érkeztek legközelebb: Ferencz József császár, mint legfel­sőbb kíséretétől állíttatik, a legjobb egészségben van, a Berlinben való legszívélyesebb fogadtatá­sáról minden tekintetben kielégítőleg nyilatkozott. A három császár közti érintkezés oly bizalmas jellemű, mintha csak közeli rokonok lennének. A fehér teremben 7-én tartott nagy díszebéden Ferencz József császár Auguszta császárné és Vilmos császár közt foglalt helyet. Sándor csá­szár Auguszta császárnétól balra, amattól balra Victoria koronaherczegné, Vilmos császár mellett a badeni nagyherczegné, e mellett a német koro­naherczeg ült, s ehez sorakoztak a többi fejedelmi uraságok. Az ausztriai császár porosz egyenru­hát viselt egy porosz érdemrend szalagával; Sán­dor császár a porosz egyenruhát és egy ausztriai rend szalagát; Vilmos császár az ausztriai egyen­ruhát és az orosz Szent­ András rend szalagát. Szemben a császárokkal ültek : Gorcsakoff és Bismarck herczegek, Andrássy és Berg grófok; ezekhez sorakoztak legközelebb : Bellegarde, Schuwaloff és Adlerberg grófok, Dubril és Károlyi nagy­követek, Milintine és Roon hadügyminiszte­rek, és így tovább a császári vendégek többi kör­nyezete. A díszebédnél Vilmos császár a következő­ po­hárköszöntőt mondá : „A legszívélyesebb köszönet érzelmeivel poharamat császári vendégeim jólétéért emelem.“ Az ezen köszöntőre következett zene át­tért a „Gott erhalte Franz den Kaiser"4 dallamra, mire Ferencz József császár kelt föl és Vilmos csá­szár jókivánatai szívélyesen megköszönve válaszolt és ezeket mondá : „Isten tartsa és oltalmazza Vil­mos császárt, Auguszta császárnét, és a királyi házat!“ Rövid időköz után Sándor császár emelt szót és ezeket mondá : „Én a vitéz porosz hadse­regre ürítem poharamat!“ — Az orosz császár Károly és Albrecht (az atya) porosz herczegeket orosz tábornagyokká nevezte ki. Másnap, azaz 8-án reggel 8 órakor Ferencz József császár a szász koronaherczeggel és Miksa Manó bajor herczeggel, gróf Stillfried főszertartás­­mester által kisértetve a Hedwig templomba ment. A bejáratnál az összes papság által fogadtatott egy csendes misét hallgatott és 8­2 órakor vissza­tért a kis palotába. Déli 1 órakor az állatkertbe Vilmos és Fe­rencz József császárok, valamint Auguszta csá­szárné, az orosz császár, a trónörökös-nagyherczeg és a német koronaherczeg együtt mentek el. A többi fejedelmek a nagy csillagnál az állatkertben várták a felségeket ; innen együtt folytatták a ko­csizást. Az állatkerttel szomszédos utczák, valamint a kert bejárata ünnepiesen valának feldíszítve. Az igazgató­tanács és az igazgató Bodinus fogadták a felségeket, és vezették őket körül a kertben. A kö­zönség, mely már korán reggel nagy számban je­lent meg, lelkesülten üdvözlő az uralkodókat. Majd­nem egy órai időzés után a két császár és a többi fejedelmek Potsdamba mentek. Délután a császárok Potsdamot, Sansoucit, Glienke várát és Babelsberg várát látogatták meg; innen este 7 órakor kocsiztak el az új palotába, hol a koronaherczegnél b­eázás volt. Az új palota és környéke fényesen ki volt világítva. Az ünne­pélynek a legszebb idő kedvezett. Este a nagy takarodó a legfényesebben ment végbe. Az összes ezredek zenészei, egészben 1224-en a dobosokkal együtt, 400 fáklyavivő által kisértet­ve, este 9­­ órakor a Frigyes-szobortól a kéjkertbe indultak, miután Sándor és Vilmos császárok az operaházból kijöttek és Ferencz József császár az ausztriai követségi palotából, a­hol a diplomatiai testületet fogadta volt, a kir. várpalotába vissza­tért. A programmban kitűzött darabok a legfénye­sebben adattak elő, és hatalmas benyomást tettek. Az emberek tolongása roppant nagy volt; az ut­czák és terek fényesen ki voltak világítva. Különö­sen fényes benyomást tettek azon villámos lángok, melyekkel a kétkert a régi múzeum oszlopcsarnoka a takarodó végével ki voltak világítva. Az uralko­dók a kir. palota ablakaiból tekinték ezen ünne­pélyt. A takaradó 12 1/2 órakor ért véget. Az épü­letek közt kitűntek : a városház, a hadügyminisz­­teri palota, az egyetem, a könyvtár és a katholi­­kus templom; az utczák közül a hársfasor, az ope­ratér, a csendőr-piacz és a Vilmosut. Berlin, szept. 7. — Andrássy — kik mindannyian 4-kor ismét a diszebédre Vilmos császárnál jelennek meg. Valamint a bécsi úgy helybeli lapok most tele vannak vezérczikkekkel, melyekben a három hatalmas uralkodó közötti barátságos viszony alap­ján az ismeretes örök béke szavai hangoztatnak. Jó jelnek és örvendetes ténynek találják a lapok azt is, hogy az osztrák-magyar uralkodó gri Andrássyt és Auersperg herczeget hozta ma­gával és hogy pl. csak egyet idézzünk a Nat. 7. Így szólal fel vezérczikke végén: „Oly férfiak ezek a kik bírják a bizodalmát, mert nem szólnak más­ként, mint a­hogy gondolnak, mert oly hazafiak ezek, kik minden személyes hiúságtól menten egyedül hazájuk jólétét igyekeznek előmozdítani. Ezen férfiaknak jelenlegi hivatalaikkal való felru­házása az állampolitikának szilárdságot nyújt, azt tiszta fényben tünteti fel, ily férfiak ké­pesek, alkalmatosak arra, hogy a c­sá­szár jelenlétét Berlinben hasznossá is tegyék. A Sedán-ünnepély mily kevéssé sikerült, ar­ról tudo­ttam önöket, azonban a sajtó teljes ha­ragját idézték fel a social demokraták, kik nem­csak mint múlt levelemben említem fel, nyilvá­nos gyűléseiken szólaltak fel a csatanap megtar­tása ellen, hanem pl. Chemnitzben míg a többi pol­gárság fáklyásmenetett rendezett, ők egy ellende­­monstációt követtek el, fekete gyász lobogóval tar­tottak körmenetet, mely lobogón következő felirat áll: „41,800 halott volt e nap, tisztelet e nap­nak, a németnek gyalázata (der Deutschen Schmach).“ A három nap óta tartó gyönyörű tiszta idő és most változott meg este 7 órakor, s 9-kor kellene a fényes kivilágításnak megtartatni, mely­nek lefolyásáról holnap értesítendem önöket. A­z­ ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház Ülése sept. 9-én. Korelnök: Gubody Sándor; körjegyzők: Apponyi Albert gr., Hedry Ernő, Keglevich Gá­bor gr., Lukács Béla, Molnár Antal és Péchy Jenő. A kormány részéről jelen vannak: Lónyay, Szlávy, Pauler, Tisza, Tóth és Trefort. Korelnök az ülést megnyitván a sept. 5-én tartott ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Olvassa erre azon képviselők neveit, kiknek mandátumai az osztályok alakítása után érkeztek be, tehát előbb mintsem azok működésüket befejezték volna. Ezek a következők: Borb­a Zsigmond 7-ik, Ho­­dossy Imre 8-ik, Zsitvay József 6-ik, Vidlicskay József 9-ik, Wächter Frigyes 6-ik, Benedicti Al­bert 1-ső, Varga E.­l-ső Tolnay Károly 4-ik. Mind­ezek a 15. §. rendelete szerint a körjegyzők általi sors­húzás útján osztattak be az osztályokba. Jelenti egy­szersmind, hogy mielőtt az osztályok befejezték volna működésüket, még két kérvény adatott be, és pedig Csernovics Péter és Szeniczey Ödön vá­lasztása ellen. Mióta pedig az illető osztályok be­fejezték működésöket, beadattak kérvények Vidacs János, Tassy Miklós, Lükő Géza, Wächter Fri­gyes, Trauschenfels Emil és Bathtyány Zsigmond választása ellen. Megjegyzendő, hogy még mai nap is érkezett a megbízó levél, és pedig Szilágyi István és But­­tyán Lászlótól, melyek a ház alakulása után fog­nak áttétetni az állandó igazoló bizottsághoz. Ha­sonlókép Csáky Tivadar gr. megbízó levele is, ki megkérte tenné át megbizó levelét az első osztály­hoz ; mivel azonban ezen osztály működését már befejezte, kérelme természetesen nem volt teljesít­hető. (Helyeslés.) Kéri továbbá az osztályok előadó­i, szíves­kedjenek jelentéseiket előterjeszteni; előbb azon­ban még bejelenti, hogy az egyes osztályok ré­széről kik választottak az állandó igazoló bizott­ságba. Az első osztály részéről: Szirmay Ödön a második osztály részéről: Hajós János; a harma­dik osztály részéről: Petrovay Ákos; a negyedik osztály részéről : Giczey Samu ; az ötödik osztály részéről: Palkovics Károly; a hatodik osztály ré­széről : Szőgyényi László ; a hetedik osztály ré­széről: Dedinszky József; a nyolc­adik osztály részéről: Simonyi Lajos dr. ; a kilenczedik osztály részéről: Ottlik Géza. Erre az első osztály előadója Mihályi Péter a 9-ik osztályba sorolt képviselők jegyző­könyveiről szóló jelentést olvassa fel. (E jelentés lényegét, — az igazolt s nem igazolt képviselők névsorát — vasárnapi számunkban adtuk.) Elmondja továbbá, hogy heves vita támadt az osztályban az igazoló bizottsági tag választása alkalmával, annyira, hogy több osztálytag óvást is adott be. Az esetet következőleg beszéli el. Az osztály — második ülésében, miután a jegyzőkönyvek megvizsgálását befejezte volna, — feszólíttatott az elnök által, hogy a szavazást ejtse meg az állandó igazoló bizottsági tagra nézve. A jelen volt 29 szavazat beadatott, mely­ből Szathmáry Károly képviselő nyert 12, Szir­­may Ödön gr. képviselő 11 szavazatot. S erre az elnök kijelentette a szavazás ezen eredményét, hozzá­tévén, miszerint általános szavazattöbbséget egyik jelölt sem nyert. Ekkor hosszabb vita tá­madt a fölött, váljon az állandó igazoló bizottsági tag megválasztására nézve elég-e a jelenlevők rela­tív többsége, vagy pedig megkívántatik-e az ab­solut többség. Az osztály többsége oda nyilatko­zott, miszerint a házszabályok különösen 10. §-a értelmében, mely azt mondja, hogy az „osztályok és pedig ezen alkotási osztályok határozataikat e jelenlevők szavazatainak általános többségével hoznák,“ és kétségkívül a választási tény ma­ga is határoz­atnak tekintendő lévén, — az álta­lános többség megkívántató, és ugyan azon ülés v végén az elnök által feltett azon kérdésre, ha megkívánja-e az osztály az általános többséget vagy sem, elhatároztatott 18 szavazattal, hogy csakugyan az osztály az általános többséget meg­kívánja. Mikor a kérdés feltétetett és a szavazás eszközöltetett, ez alatt az osztálynak kisebbségben volt tagjai eltávoztak. A mai ülésben, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése alkalmával megálla­podás történt arra nézve, hogy az elnök tegye fel újra a kérdést, hogy kíván-e az osztály új szavazást vagy sem. Az osztály többsége új sza­vazást kívánván a kisebbség a következő óvást adta be: „Miután az összeütközés az osztályban a házszabályok különböző értelmezéséből eredt, mi a házhoz apellálunk, és addig az osztály min­den ebbeli határozata ellen óvást emelünk.“ Helfy Ignátz: T. ház ! Az előadás, melyet t. képviselő­társam tett, meglehetősen hű, mondom meglehetősen, mert van két pont, mely látszólag csekély jelentőségű, de ez esetben meglehetős fon­tossággal bír. Az első az, hogy mikor a szavazás megejtetett a t. elnök úr kimondotta a szavazás eredményét, de nem tette hozzá ő maga azt, hogy a választott az általános többséget el nem nyerte mert arra nem is gondolt maga az elnök úr sem hanem történ­t,egészen más. Miután ugyanis a működésünket mindkét részről a lehető legnagyobb részrehajlatlansággal végrehajtottuk, ami nem is dicsérendő, mert ez az ilyen bírói működésben kö­telesség, és mondhatom is, hogy volt eset rá, a­mikor egy jobboldali képviselő védelmezte egy baloldali képviselő mandátumát, de volt ellenkező eset is, s a választásra került a dolog: az ellen­zékiek megállapodtak jelöltjükben, a jobboldaliak nem, kiknek egyik része Szilágyi Dezsőre a má­sik Szirmay Ödönre szavazott, így kikerült az ur­nából az ellenzéki Szathmáry Károly. Midőn az elnök az eredményt kijelentette, felállott egy jobb­oldali osztály­tag, a­ki azt mondotta, hogy a vá­lasztás mm érvényes, mert hiányzik az általános többség. Erre hivatkozott a házszabályokra, de bár­mennyire felszólíttatott, hogy olvassa fel a házszabályokat, melyek elé írják, hogy az állandó igazolási bizottságba választandó tagra okvetlenül átalános többség kell, ezt fel nem találta. Okos­kodott az egyik s a másik rész is, és itt megjegy­zendőnek tartom intra parenthesim, hogy Tisza Lajos közlekedés­ügyi miniszter úr és képviselő­­társunk úgy magyarázta a jobboldalnak e szét­ágazó határozatát, hogy nem tudták, vajon elő­adóra vagy az állandó igazolási bizottság tagjára szavaznak-e. Két órai heves vita után én tanácsoltam az osztálynak, hogy terjeszszük az ügyet az ország­gyűlés ítélete alá. De már ebbe a többség nem akart beleegyezni, hanem felszólították az elnököt, hogy újra tegye fel a kérdést. Ebbe természetesen mi nem egyezhettünk bele, mert a beleegyezés ál­tal követelésünktől állottunk volna el. Ekkor az ülést elhagyni valánk kénytelenek s visszaérkez­vén, megtudtuk, hogy távozásunk után 17 tag ma­radt az egész osztályban s mégis ugyanazok, kik azt állítják, hogy abszolút többség kell a válasz­táshoz, megejtették a választást daczára annak, hogy csak 17-en voltak, s így a szerint magya­rázták a házszabályokat, mint azt a pártérdek kí­vánta. Ezeknél fogva bátor vagyok magam és elvtársaim nevében a t. ház részrehajlanságához folyamodni és felkérni a t. házat, hogy miután a házszabályok nem szólnak e tekintetben világo­san, méltóztassék határozatot hozni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Zsedényi Ede, mint az első osztály elnöke a tényállást szintén így adja elő, de hivatkozással a házszabályok 10-ik és 98-ik §-aira, azokról azt véli kimagyarázni, hogy a választás érvényessé­géhez a fenlevő osztálytagoknak absolut többsége szükséges, a­mit szóló, mint ki már többször el­nökölt az osztályokban, tapasztalatból tud. A mint­­. előttem szóló képviselő úr állítja — folytatja szóló — igaz, hogy e tekintetben ta­lán kétség lehetett a felől, váljon akkor midőn feltettem a kérdést és a jelenlevőktől 19-én igen­­lőleg felkeltek 11 tag pedig azonnal a teremből eltávo­zott, az osztály­ülés határozatképes volt-e ? Elég, hogy mikor a kérdést feltettem az ülésben jelen voltak, eltávoztak után pedig azonnal kije­­lentetett, hogy többé határozatképesek nem va­gyunk, és az ülést felfüggesztvén, a végső meg­választás végett más ülést hirdettem, a­melyben 24 tag jelenléte mellett 17 szavazattal megválasz­tatott Szirmay Ödön. Azt hiszem tehát, hogy az 1-ső osztály szorosan a szabályok értelmében járt el, miért kérem a t. házat, hogy az osztály eb­beli eljárását tudomásul venni méltóztassék. (Élénk helyeslés jobbfelől ) Miután e tárgyhoz még Deák Ferencz, Ma­darász József, Huszár Imre és Ghyczy Kálmán hozzászólottak, a ház a jelentést tudomásul vette. Salamon Lajos az osztály üléseinek jegyző­könyvét kéri felolvastatni, mi megtörténvén, kér­di az elnököt, hogy miként lehet az, miszerint a választása ellen beadott kérvény a tárgyalás al­kalmával csak egy példányban volt meg, jelenleg pedig már kettőben van meg. Szóló ezt nem tart­hatja jogszerű eljárásnak. Korelnök nem emlékezik ugyan­ezen esetre, annyit azonban tud, hogy a gyakori hiányok miatt nem egy kérvényt utasított vissza azon megjegyzéssel, hogy a hiány ezen vagy azon mó­don pótolandó. Csernátony Lajos az osztály ebbeli eljárását, szintén nem mondhatja korrektnek. Mert annyi bizonyos — úgymond, — hogy meg van hatá­rozva, miként legyen felszerelve a kérvény, hogy tekintetbe vétessék. Itt arról volt szó, melyik osz­tályba soroltassanak a képviselők jegyzőkönyvei Ha tehát a jegyzőkönyvek megtámadási nem tö­kéletes alakban történt, az osztálynak nem lehe­tett volna azon jegyzőkönyvet egy kevésbé ked­vező cathegóriába helyezni. Ha később a hiány pótoltatik, akkor ez későbbi eljárásnak tárgyát képezi. Zsedényi Ede konstatáltatni kívánja, hogy ő a házszabályok 14 §-ának d pontja szerint járt el, a midőn ezen megbizó levelet, mely ellen kér­vény adatott be, a reá vonatkozó kérvénynyel együtt tárgyalás nélkül jegyzékbe foglalta. Erre a következő osztályok előadói az előtte való osztályok tagjainak megbizó leveleiről szó­ló jelentéseket adják elő, kiki megjegyezvén, hogy a második osztály Hajós Jánost, a harma­dik Petrovay Ákost, a negyedik G­h­i­c­z­e­y Sámuelt, az ötödik Szőgyényi Lászlót, a hete­dik Dedinczky Józsefet, a nyolczadik K. Si­monyi Lajost és végre a kilenczedik Ottlik Gézát választotta meg az állandó igazoló bizottság tag­jául. Korelnök konstatálván, hogy a kifogástalan mandátummal bíró képviselők száma több, mint az általános többségre szükséges, a ház hivatalno­kai választásához hozzá lehet fogni. Felszólítja tehát az a) és b) alá sorolt képviselőket, hogy holnap reggeli 10 kor a választások megejtése végett megjelenni szíveskedjenek,végül tudomására adja a háznak, hogy a király a delegátiókat sept. 16-ára Pestre hivta össze.­­ Az illető okmány Ghyczy javaslatára a megalakulás után fog fel­olvastatni. Ezzel az ülés 11 óra 35 perczkor eloszlott A főrendiház ülése szept. 9 én, Majláth György országbíró és elnök meg­nyitván az ülést, a múlt ülés jegyzőkönyve hite­lesíttetik. Fölszólítja ezután a fegyelmi bizottság tagjait az eskületételre. (Megtörténik.) Jelenti továbbá, hogy a kir. meghívó levéllel meghívott főrendek közül az 1872-iki országgyűlésre képvi­selőkké választottak, következőleg a főrendiház tagjai nem lehetnek a következők : Gr. Apponyi Albert, gr. Berehtold Arthur, gr. Berényi Ferencz, gr. Batthyányi Zsigmond, gr. Bánffy György, gr. Csáky Gyula, gr. Csáky Tivadar , gr. Degenfeld Lajos, gr. Eszterházy István, gr. Forgách Antal, gr. Hunyady László, gr. Haller Ferencz, ifj., gr. Károlyi Gyula, b. Kemény Gábor, b. Kemény István, gr. Keglevics István, b. Mednyánszky Dé­nes, gr. Nemes János, b. Podmaniczky Frigyes, gr. Péchy Manó, b. Perényi Zsigmond, gr. Ráday Gedeon ifj., gr. Szapáry Géza, gr. Szapáry Gyula, b. Sennyey Pál, b. Simonyi Lajos, gr. Vas Sá­muel, b. Vécsey József, gr. Zichy Ferraris Manó, gr. Zichy Imre. Továbbá meghivattak, de nem jelentek meg és felmentetésöket kértek részint hivatalos elfoglaltságuk, előhaladott koruk, családi viszonyaik és egészségi állapotok következtében és pedig a honfiusítottak közöl: h. Schwarzen­berg János Adolf, h. Khevenmüller Metsch Richard, h. Windischgrätz Aladár, gr. Crenneville Folliol Ferencz, gr. Crenneville Folliol Károly, gr. Cren­neville Folliol Lajos, b. Schleisnigg János, b. Schleisnigg Károly; ezeken kívül: Apponyi Lajos gr., Apponyi Gusztáv gr., Andrássy György gr., Apor Károly b., Batthyány Kristóf gr., Battyhány István gr., Batthány Zsig­mond gr., Batthány Károly gr., Bonnár Sándor, Csáky Tivadar gr., Dessewffy Kálmán gr., Eszter­házy Józs.g., Eszterházy Pál g., Eszterházy Ernő g., Eszterházy Ferencz gr., Eszterházy Antal gr., Crenneville Folliol Károly gr., Crenneville Foliol Lajos gr., Geramb Ferencz b., Győrfy László, Horeczky Ferencz b., Józsika Lajos b., Ivacsko­­vics György, Kollonics Miksa gr., Marki Ignácz, Mednyányszky Dénes b . Nemes Vincze gr. Ná­­dasdy Lipót gr . ifj Nádasdy Ferencz gr., Pálffy Alajos gr., Pálffy Dani Vilmos gr., Pongrácz Ödön gr., Prónay Aurél b., Szájbéli Henrik, Szirmay Sándor gr., Schwarzenberg János Adolph hg. Szé­chenyi Kálmán gr. Szécsenyi Ferencz gr., Szé­­cseny Jenő gr. Smidegg Gusztáv gr., Schmidegg Ferencz gr., Sina Simon b., Zichy Ipoly gr., Zi­chy Aladár gr., Zichy Domonkos gr., Zichy György gr., Zichy Kamilló g , Zichy Nép. János gr. id. Zichy Pál g., Zichy Károly g., Walterskirchen Richard b., Walterskirchen Ernő Vilmos b., Vay László gr. Nyáry István g. Prózay Gábor b. azon körülményre hívja föl a főrendek figyelmét, hogy a főrendiház tagjai közül Bokán nem jelennek meg és elmaradásuk okát sem tudatják Ez iránti határozat hozatalára szólitja föl a házat. Elnök úgy hiszi, hogy az igazoló bizottság jelentése ezen főrendekre ki fog terjedni.— Kéri továbbá az elnök, hogy a közösügyi bizotság tag­jaira kiki adja be szavazati jegyét.— Ez megtör­ténvén, és a szavazatok öszeolvastatván a követ­kező eredmény hirdettetett ki. Almászy György gr. 52;Andrássy Aladár gr. 51;Erdődy Sándor gr. 53; Hajnald Lajos 52; Inkey Nándor 51; Károlyi György gr 51; Károly Sándor gr 51; Keglevich B. gr. 48 ; Keglevich I. gr. 49; Mailáth Antal gr. kir. tárnokmester 52; Meszbil Victor b. 51; Mikes Já­nos gr. 53 ; Olteanu János lugosi püspök 51; Prónay Gábor b. 51; Szapáry Antal gr. 51 ; Szé­­chen Antal gr. 52; Vay Lajos b 50; Zichy Fe­rencz gr. kir. főajtósállómester 53; Zichy Nándor gr. 51; Zichy Ferraris Victor gr. pesti főispán 51. — Póttagok: Dőry Lajos b. 52; Gyürky Áb­­rahám gr. nógrádi főispán 52; Hunyady Pál gr. 52; Forgách József gr. 52; Máljevácz Péter pozsegai főispán 52 ; Pallavicini Ede őrgróf 52 szavazattal választattak meg. — Erre a mai ülés jegyzőkönyve hitelesítetvén, az ülés eloszlott. Külföldi szemle. Pest sept. 9 Szep t. 4-k óta nagyobb franczia város­ok kegyeletes csendben ülték meg, há­­romszinű zászlók ékítették szerte a házakat, a Folytatás a mellékleten.

Next