Ellenőr, 1872. október (4. évfolyam, 227-253. szám)

1872-10-10 / 235. szám

javaslatomat nem fogadja el ,­­ azt is fel­hozta, hogy ő és elvrokonai nem elégesznek meg csupán a formával, nekik az alkotmányosság lé­nyege kell, és aztán kifejezte, mily csekély véle­ménynyel van egyáltalában a formákról. En te­hát sem válaszfeliratomban, sem be­szédemben, sem soha életemben azt, hogy nekem a forma elég volna, nem mondottam, de igen­is nagy súlyt fektetek arra, hogy parlamenti életün­ket a lehetőségig a parlamenti formák közé ve­zessük ; nagy súlyt azért, mert ezen formákat nem valami ideolog, nem valami szobatudós ké­szítette kaptafára, hanem ezen formákat a parla­menti élet maga teremtette, teremtette mint olya­nokat, melyek közt a lényeg legbiztosabban leg­­üdvösebben tud mozogni. (Helyeslés.) Különben ne kívánja tőlem a t. képviselő úr hogy elhigyjem, hogy 5 a formára, az alak­ra oly keveset ad. Engedje meg, valamint egész általam tisztelettel elismert hazafias élete bizto­sítja őt arról,hogy oly megtámadások,mint­ a­minőket egy ifjú képviselő ellene intézett, róla minden véde­lem nélkül lepattognak, és úgy másfelől mind azok, kik a t. képviselő urat ismerik, tudják azt hogy a forma az alak iránt soha oly nagy meg­vetéssel életében nem viseltetett; és ha lehetne még kétség az iránt, meggyőzhetett volna erről múltkori szónoklata; mert a­ki a formára és alak­ra súlyt nem fektet, az egy beszédet oly remekül összeállítani, oly remekül betanulni és művészi­leg előadni soha nem fog. (tetszés) A t. képviselő úr azonban azért sem fogad­ja el a javaslatot, mert azt mondja, hogy az el­lentét e közt és 69-iki felirati javaslat­unk közt. Csanády képviselő úr pedig egészen annyira ment, hogy azt mondja, ha nem írták volna alá ugyan­azon emberek, ő soha hinné hogy ugyan­azon emberektől, vagy ugyanazon pártból­­ered a mostani javaslat­ Attól függ itt is: a lényeget tekintjük e vagy a formát A lényegben — mint épen előbb kifejtettem értelmét — a kettő közt eltérés nincs; a formára nézve — melyre önök semmit sem adnak van. De különben is én, részem­ről azt tartom, hogy összetéveszti a czélt az esz­közzel és az eszközt a czéllal az a­ki a követke­zetességet nem abban keresi, hogy az elébe ki­tűzött czél felé törekedjék. S­e abban, hogy min­dig ugyanazon utón menjen azon czél felé, és mindig ugyanazon szavakat emlegesse. Mit mon­danánk egy hadseregről vagy annak parancsno­káról, kinek feladata lévén egy várat bevenni, bár meggyőződött már, hogy­ azon át, melyet megpróbált czélhoz nem visz, hogy ott csak veszteségeket szenvedhet abban lenné feladatát, hogy mégis mindég ugyanazon úton induljon? Az eredmény az lenne, hogy czélját soha el nem érné; míg azon másik, ki megpróbálja, hogy nem lehetne-e más utón is bejutni a várba, czélját előbb utóbb el fogná érni. A­mit pedig Csanády képviselő úr — úgy látszik, hogy szeretne, leg­alább, hogy azt szeretné, szónoklati modora is néha tanúskodik róla, hogy mindig ugyanazon sza­vakat, mondatokat mondja. (Derültség.) Engedje meg, ez lehet igen szép következetesség (Derült­ség) de ebben őt magát is egy nem szárnyatlan, de szárnyas kétlábú fölülmúlja. (Nagy derültség.) Ezen szárnyas kétlábú állatnak — nehogy az összes szárnyas sereget általánosságban láttassam gyanúsítani — a neve szajkó. (Élénk derültség a jobb és bal, mozgás a szélső baloldalon.) Csakhogy azon madár, soha sem bölcsességéről, sem tapin­tatosságáról, sem arról, hogy valaha valamit ki­vitt volna, nem ismeretes. (Derültség. Mozgás.) Különben az épen most említett képviselő úr nem hosszú beszédében mi reánk vonatkozólag nem tudom már tisztán 3—4 dolgot állított, de történetesen egyik sem igaz. És épen azért kény­telen vagyok ezeket röviden felderíteni. A képviselő úr először is azt állítja, hogy a balközépnek 1865-iki és 1869-iki válaszfelirati javaslatával ellenkezik a jelen. No ez főleg já­ratlanságot árul el, mert különben tudná, hogy 1865-ben a balközépnek külön,­álló válaszfel­irati javaslata nem létezett. De továbbá azt mondja, hogy a balközép bár 1869-iki válasz fel­irati javaslatában megígérte, hogy az ősi alkot­mányhoz hű fog maradni, mind a mellett nem váltotta be szavát , mondja ezt midőn az elv iránti hűtlenségről beszél mert a védkötelességi törvényt megszavazta és be­ment a delegatióba. Már ugyan kérem, egy 1869-ben kiadott programmban tett ígéretet, hogy lehet 1868 ban megszegni ? Hisz’ mind a védkötelezettségi tör­vény megszavazása, mind a delegatióba való menetel nem 1869 után történt, de történt azelőtt, vagyis némely része történt volna, ha történt volna; de — és ez állítását ismét a ház napjaiban való járatlansága okozza, — a védkötelezettségről szó­ló törvényt ezen párt sohasem szavazta meg. Elfogadtuk az általános védkötelezettség elvét, de midőn nem sikerült a törvényt úgy alkotni meg, hogy az megfeleljen az ország követelményeinek és a ma is fenálló törvényeknek, akkor e tör­vény ellen szavaztunk. Mindenkit meggyőzhet­nek erről a ház naplói. Végül ezt mondja, és ezen törvény megsza­vazása és a delegációba való menetel volt oka, hogy a 48-asok a balközéptől elváltak. Ez ismét — nem tehetek róla, de nem áll. Mert az elválás megtörtént ezt megelőzőleg s történt nem valami ily nagy elvi indoknál fogva, hanem törént azért, mert azon időben gyakran kellvén conferentiákat tartani, azon pártnak akkori itt volt tagjai hűsé­gesen eljöttek hozzánk, órákig vitatkoztak velünk s midőn látták, hogy nézeteik nem a mi nézete­ink, mindannyiszor felállott valaki közülök, a­ki azt mondta: egyébiránt akármit határozzanak az urak, mi ebben már tegnap határoztunk és meg­állapodásunkhoz fogjuk magunkat tartani. Ez volt az, a­mi elvette türelmét egy némelyikünknek, kü­lönösen egynek, kit sajnálattal nélkülözök most e ház kebetében, a­ki föltette a kérdést, hogy hát mi haszna legyen akkor annak, ha ide jön­nek az urak, ha már úgy is előre megállapodtak Tehát nem valami nagy elvi indoknál fogva, de ennek alapján — nem mondom egyébiránt, hogy minden hatás nélkül kimentek értekezési termünk­ből és ezóta nem volt önökhöz szerencsénk. Különben te­hát, még csak azt jegyzem meg, mielőtt a túloldali szónokokhoz térnék át, abban, hogy javaslatomat félremagyarázza, Helfy J. képviselő­társam ment legtovább, mert ő az, az a­ki azt mondta két helyen is beszédjében, hogy javaslatomban a közjogi kérdések még csak érint­ve sincsenek. Már engedelmet kérek, midőn a jobb oldalról megtámadnak azért, hogy miért van­nak benne s midőn az önök részéről megtámad­tatok, hogy mért vannak benne oly alakban, a­mint benne vannak, a mikor a nyomtatvány ke­zem­ közt van, hogy akkor hogy lehet ilyesmit állítani, nem tudom, nem keresem s nem is aka­rom okát keresni, mert csakis oly feltevésre jö­hetnék, melyet pedig az ő ismert lojalitásáról feltenni nem akarok. A t. túloldalról egy mondhatom j­les szó­nok Pólya képviselő úr tartott egy bizonnyal e házban hatást tett beszédet. Én elismerem, hogy e beszéd mind parlamenti tapintatról, mind Lépen nem közönséges szónoki tehetségről tanúskodik. Beszédében azt mondja többek között — mert hisz lehetetlen mindenre reflectálnom,­­ hogy helytelen volt Csernátony képviselő úrnak hason­lata, melyet Sweitz, Belgium, Hollandiáról felho­zott annak bizonyítására, hogy Magyarország mint önálló állam is fennállhat. A t. képviselő úr kifej­tette igen helyesen, hogy ezen országok nem azért mert oly nagyok vagy oly kicsinyek, hanem azért állhatnak fenn, mert az európai egyensúlynál fogva fennállásuk Európának érdekében van. Fel­hozni ezeket egy irányban, egy szempontból, azt hiszem, hogy helyesen lehet: azon irányban és azon szempontból ugyanis, hogy Magyarországról kicsinységénél fogva nem lehet azt mondani, hogy önmagában megállani nem tudna. De egyébbiránt azért, hogy a szövetséget ő felsége többi országai és tartományaival fenn akarjuk tartani, — pedig fenn akarjuk tartani mi is ép úgy mint önök — nem szükség annak indokolásául azt monda­ni, hogy azért tartsuk fen, mert Magyarország önmagában nem állhatna fenn, sőt azt tartom, hogy ha meggondoljuk, hogy nemzetek élete felett még századok is fognak elmehetni és hogy azoknak eseményeit előre belátni lehetetlenség, éppen azon kell lenni, hogy ezen szövetség kebelében ezen szövetséget fentartva bár, Magyarországnak megadjuk mindazon erőt, melynél fogva bármikor érdekében legyen Európának itt ezen helyen, hol érdeke egy erős állam létezését kívánja, Magyar­­ország fenmaradása. Tartsuk meg e szövetséget, de erősítsük önmagunkat; így, ha magunk erő­sek leszünk, e szövetségben is többet fogunk ér­ni, megszerezzük annak föltételeit, hogy e szö­vetség nélkül is, ha valamikor kellene megállhas­sunk. Azt is mondotta, ha jól emlékezem, hogy nem lehet ugyanazon szóval a törvény iránti tisz­teletet hirdetni, a­melylyel a kormány megtámad­­tatik és becsméreltetik. Engedje meg a t. képviselő úr, de abban igaza nincs. Ha elfogadnám, hogy ki a kormányt megtámadja, az nem hirdetheti a törvények iránt tartozó tiszteletét ez és úgy lehetetlenné ten­ne minden alkotmányos oppositiót mint a Si­­monyi Ernő t. képviselő úr beszédje végén el­mondott tétel, mert ha az volna a kötelesség, hogy valaki, ha egy törvényt meggyőződése sze­rint is a többség szavazott meg, meg ne támad­jon, mint azt Simonyi Ernő t. képviselő úr saját személyére vonatkozólag ígérte, vagy ha nem le­hetne a kormányt megtámadni anélkül, hogy az ember és törvény iránti tisztelet ellen vétene, ak­­k­or nem lehetne oppositío, mert hisz minden al­kotmányos polgárnak első feladata a törvények iránti tisztelet fentartása.­­ Lehet a kormányt megtámadni a törvény tiszteletének fentartása mel­lett is, ha ez maga a legszigorúbb törvényesség­gel jár is el. — Oly esetekben pedig, ha a kor­mány maga nem tiszteli a törvényt, ott a tör­vény iránti tisztelet sürgetését és a kormánynak megtámadását egy s ugyanazon hanggal lehet. — De különben is a törvények iránti tiszteletnek fe­lülről kellene jönni. Tartsa meg, tisztelje a tör­vényt a kormány, tisztelje minden hivatalnoka, tisztelje minden tisztviselője, és tiszteljék a me­gyék tisztviselői, alispánjai a választásoknál, tisz­teljék a választási bizottságok elnökei, ne enged­jék a törvényt megrontani senki érdekében s ak­kor tisztelni fogja a törvényt mindenki. (He­lyeslés.) Igen szépen fejtegette a tisztelt képviselő úr a kötelesség és a jog közti viszonyt. Fájdalom na­gyon is igazán adta elő, hogy mennyire kezd az ezek iránti helyes fogalom hazánkban megzava­rodni , de arra kérem, ha látja ezt a t. képviselő úr, gondolja meg azt is, hogy ha azon helyzet, melytől ő fél, csakugyan fennáll, az t. i., hogy az emberek mindent csak az államtól várnak, gon­dolja meg, hogy ezt a centralisatio szokta előidézni, és épen azért hasson oda saját pártja kebelében, hogy eltérvén az 5 év óta követett úttól, ne a merev centralisatio felé, mely ezen elsatnyulást elő­­idéző, hanem a helyes alapokon nyugvó önkormány­zatra törekedjenek. (Helyeslés balfelől). Végén beszédének előadván, mennyire sülyedt erkölcsileg a magyar nemzet, előadván, minő nagy veszély ez a hazára nézve, felszólított a képviselő úr, hogy miután én azt mondom, hogy tudom, hogy lehetnek minden pártra nézve oly perc­ek, melyekben valamely bel- vagy külveszély miatt elvei megvalósítását elhalaszthatja a végből, hogy a haza megmentessék, felszólított, valósítsam ezen nyilatkozatomat, meggondolván, hogy az erkölcsi veszély nagyobb minden bárhonnan jöhető vesze­delemnél. Te hát ! Mindenesetre constatálnom kell, hogy az erkölcsi sülyedésnek ily nagy volta és az abból eredő veszélyek iránt a túlsó oldalnak egy jeles szónokától hallottam e szavakat. Constatálom ezt azért is, mert bár­mit mondjanak is önök azon hibára nézve, melyeket ez iránt az ellenzék elkö­vetett, bár legyenek mind igazak azok — mit én tagadok — mit önök e tekintetben mondanak, még akkor is fő oka ezen helyzetnek, ha megvan csak is önök részén van (Felkiátások balfelől: Igaz! Jobb felől mozgás). Megmagyarázom szavai­mat. (Helyeslés.) Önök kebeléből alakult a kor­mány, mely az erkölcsi sülyedés meggátlására vagy terjedésének elnézésére, vagy megengedésére igen sokat tehet, de ha nem tekintjük is ezt, ha önöket csak mint egyéneket és bennünket is mint egyéneket tekintjük, ha igaz az, a­mit semmi jo­gom kétségbe vonni, hogy önök az ország többsé­gét valósággal képviselik, ez nem j­lent egyebet minthogy az ország nagyobb részében, ez esetben a sokkal nagyobb részében önök bírnak befolyás­sal s igy természetes, hogy ha az országban oly általános az erkölcsi sülyedés, ha vádolhatnak is bennünket önök, hogy annak okai mi is vagyunk lehetünk okai a kisebb részében az országnak, hol nekünk van befolyásunk, de a nagyobb ré­szében, hol önöknek van befolyásuk, csak önök le­hetnek az okai. (Felkiáltások balfelől igaz! De­rültség jobb felől.) Különben t. képviselő úr, ha mint nem kétlem a lelke meggyőződését mondotta ki, midőn azt mon­­dá, hogy ily nagy veszély áll előttünk, engedje meg, hogy felkérjem, hogy méltóztassék és mél­­♦óztassanak önök, kik vele egy nézetben vannak, odahatni saját pártjuk, a többség kebelében, hogy alakítsanak önmagukból oly kormányt, mely akar­ja és tudja is ennek elejét venni. (Élénk helyes­lés balfelől.) Legyenek meggyőződve, hogy ezen kormányt az erre irányzott törekvéseiben nem csak, de mindenben, mit a haza anyagi és szel­lemi emelése czéljából tenni fog, nem csak meg­támadni nem, de egész lélekkel támogatni fogjuk. (Élénk helyeslés balfelől) és legyen meggyőződve arról, hogy addig, míg ennek helyes pillanata el nem érkezik, nem fogunk semmi eltérő nézetek szükségtelen fejtegetésével egy ily kormány elé gátokat vetni. (Élénk helyeslés baloldalon) És ha, a­mi igen szomorú volna, a többségben nem volna erre elegendő erő, akkor azok, kik e meg­győződésben vannak, kísértsék meg, hogy váljon elvi feladás nélkül nem lehet e ezen erőt ezen czélra más pártokkal való érintkezés folytán meg­szerezni. (Helyeslés balfelől, mozgás jobbfelől.) De engedjenek meg a t. képviselő urak, mindaddig, míg emlegetik a létező veszélyt, em­legetik szükségét annak, hogy a magyarországi pártok kezet fogjanak, de a végeredményben nem tudnak ezen emlegetéseknek más hangsúlyt adni, minthogy az országnak egy, bár kisebbségben levő, de tekintélyes pártja tépje össze zászlóját, dobja oda elveit és felcsüggesztve jelenjék meg önök sorompói előtt, addig ez emlegetés lehet párt­taktika, de nem a haza bajain segíteni törekvő őszinte szándék. (Helyeslés balról, ellen­mondás jobbról.) Most, mielőtt még az igen t. miniszter urak beszédeire is reflectálnék, fájdalom, csak egy pár szóval érinthetem azon államférfim beszédet, me­lyet a múlt napokban itt e házban hallottunk. Sajnálom, hogy csak kevéssé tehetem, mert leg­nagyobb örömmel és kedvteléssel szeretném ezen remek beszédet taglalni s a mellett néha azzal szemben saját nézetemet kifejteni. De midőn annyira kell reflectálnom, csak két pontra nézve kívánok nyilatkozni. Az egyik a választási vissza­élésekre s a választások körüli teendőkre vonatkozik.­­ Elfogadom azon állást, melyet a t. képv. úr elfogadott, hogy ne vitassuk ma már többé, hogy ki volt a hibás, ki nem volt a hibás, hanem igyekezzünk oly törvényt alkotni, a­mely ily hibáknak jövőre elejét vegye és részem­ről biztosíthatom, hogy ha — mint mondá — azon lesz, hogy alkotassék egy törvény, mely a politikai hatóság befolyását kizárja, mely az anyagi és szellemi megvesztegetés lehetőségét, a­mennyi­ben az csak eszközölhető elenyészteti, ha mondom ily törvény alkotását fogja feladatává tenni, le­gyen meggyőződve arról, hogy a legnagyobb öröm­mel fogják e tekintetben igyekezetét támogatni (Helyeslés balról.) A másik pontra nézve nem lehetek vele egy né­zeten Vonatkozik az a hadsereg kérdésére. De itt is nem akarok mindazokra reflectálni, mik e te­kintetben felhozattal én csakis egyik indokolásra kívánok megjegyzést tenni, kívánom azért, mert míg az ilynemű, de ily concret alakban ki nem fejezett ezélzásokat eddig elhallgatóknak véltem, nem hiszem, hogy most midőn oly alakban állíttattak elénk, azokra vonatkozó ellenkező nézeteimet elmon­dani ne kelljen. (Halljuk!) A t. képviselő úr figyelmeztet bennünket hogy a históriai jog, legimitás mennyire elvesz­tette már Magyarországon kívül a szabadelvűek­nél a befolyást, és ennek kapcsában intett, vi­gyázzunk, hogy mi a magyar hadsereg iránti as­pirálóinkkal a társországok, vagy a nem magyar ajkú nemzetiségek hasonló aspirátióival valamikor ne álljunk szemben. Én te­hát­ azt, hogy a tör­ténelmi jognak, a legitimitásnak nincs ma már meg azon hatálya, mely volt valaha, tökéletesen elhiszem; ha nem hiszem is, hogy minden hatás nélkül való. Mondtam már e házban is, hogy a magyar állam fenállását mint magyar államét én nem ettől, de attól teszem függővé, hogy szellemi és anyagi téren meg bírja-e tartani fajunk supre­­matiáját. De mégis nem foghatom fel azt, hogy azon aspirációk, melyeket mi nem mint magyar nemzet, de mint magyar állam a társaságok számára, és nemcsak magunk magyarok, de min­den, ezen hazában lakó nemzetiségek érdekében szemben a dualistikus állammal felállítunk, hogy ezek ép oly alapon nyugodnának, mint a minőn fognának nyugodni a társországoknak, vagy egyes nemzetiségeknek a magyar hadsereg elleni igényei. Itt az állam, mint egész, igényel szemben a dua­­lizmussal, amott az állam egyes részei állanak szemben az összes állammal. (Élénk helyeslés bal­felöl.) A kettőt összehasonlítani nem lehet. De­ egyébiránt is, mert a nemzetiségi kérdés szóba jött, megjegyzem, hogy nekem erős meggyőző­désem, hogy épen ezen szempontból is okvetlenül szüksége van Magyarországnak arra, hogy had­serege elkülönítessék (Helyeslés balfelől), mert tud­juk azt, hogy hazánk népei közt sokan vannak a neveletlenebbek. Fájdalom még messze van azon idő,­­ a midőn ezen bajtól meg fogunk mene­külni. Miveletlen ember nem okoskodik, mivelet­­len ember csak lát, a reá csak az hat, a­mit szemével lát és kezével megfog. Már most mig ezeknek fiait ugyanazon zászló, ugyanazon jel­vények, ugyanazon parancsszó alatt viszik kato­náknak, mindig csak Austriát fogják látni és soha Magyarországot, és a magyar állam eszméje csak akkor fog húsukká és vérükké válni, ha azt a magyar hadseregben megtestesülve látják. (Tetszés a baloldalról.) Sajnálattal bár, de kénytelen vagyok a tisz­telt szónok beszédétől ez alkalommal búcsút ven­ni. Ha megengedi a t. miniszerelnök úr a rangso fokozat elleni vétségét, előbb az igaz s. m. előadá­sára teszek pár észrevételt. (Halljuk) Az igen t. igazságügyminister úr beszédének csak első ré­szére, mely előre által­a választások idejében ki­adott körrendeletét védelmezte, fogok pár meg­jegyzést tenni. Az igazságügyminiszter úr nagy erővel nagy hatalommal beszélt e tárgyról. Kétség­telenül be is bizonyított valamit, bebizonyította azt, hogy a törvénynek nem állott szándékában a a bírákat választói joguktól megfosztani, ezt két­ségtelenül bebizonyította, de ezt bebizonyítani nem is volt nehéz, mert senki sem tagadta. (De­rültség balfelől.) De nem bizonyította be azt, hogy azon igazságügyminiszteri körrendelet megegyez­nék a törvénynyel. Elég óvatos volt. Ismételve rámutatott az előtte fekvő rendeletre, de felolva­sásától tartózkodott. Azonban fölolvasta azt más­nap Csernátony barátom, és mit láttuk? láttunk, hogy a törvény a bírótól megtagadja a politikai egyletek és gyülekezetekben való részvétet, látjuk hogy az igazságügyminiszter úr azt mondja, hogy azonban a választási gyülekezetekben és vá­lasztási comitékban részt vehetnek, mert hisz ezek nem politikai gyülekezetek. (Nagy mozgás a baloldalon.)Már ha volt és van valaha a vi­lágon politikai gyülekezet más tud­orításra nem, csak a józan észre hivatkozom, hogy a vá­lasztási gyülekezet és komité, mely épen arra van érvényesítve, hogy egy pártnak czélját mozdítsa elő egy más párttal szemben, bizonyosan politikai gyülekezet. És ha a bírót meg kell menteni, — mert csak ez lehet czélja annak, hogy a törvény nem akarja, hogy a bíró politikai gyülekezet tagja legyen,­­ ha a bírót meg kell menteni a párt­szenvedélyek befolyásától, épen ezen tér az, mely­től legtávolabb kell őt tartani, mert hiszen minden oldalról épen a választás körül fölmerült szenvedé­lyekről beszélnek. Megvagyok róla győződve, hogy ha valakinek, ki az alkotmányosságról fogalommal bír, azt mondanám, hogy van Európában egy or­szág, melynek igazságügyminisztere kiadta rende­letében, hogy a választási gyülekezetek nem poli­tikai gyülekezetek, a másik pedig ezt helyeselte, legelőször is nem hinné el, hogy olyan ország lé­tezik és ha elhinné, bizonyára azt mondaná, saj­nálom az országot, mert ott ugyan a pártok fölé emelkedett igazságszolgáltatásról nem lehet szó. De gondolják meg a t. miniszter urak azt is, hogy ha önök, ha épen az igazságügyminiszter nyitja meg a kaput a törvénynek, még a­hol az tiszta is, ily félremagyarázására, mi következik ebből oda kinn in partibus? (Élénk helyeslés balfelől.) Hiszen, hogy a minisztereknek csak egy elejtett szavából mit lehet csinálni arról, csak a múlt napokban győ­ződtünk meg, Tost G­yula képviselő úr beszédéből. A t. igazságügyminiszter úr felemlítvén, hogy két bíró ellen van fegyelmi vizsgálat, igen óvatosan, igen helyesen ismételten kimondta, hogy ő igenis mondja, hogy a máramarosi elnök ellen vádak vannak, de egyátalán nem mondja, hogy ő azon hibákat, melyekkel az elnök vádoltatik, bebizonyí­­tottaknak tekinti. És ime másnap neki áll egy képviselő és sajnos a 1. jobboldal helyeslése közt úgy állítja azon vádakat elő, mintha azok már kétségbevon­­hatlanul bebizonyított factumok volnának. (Mozgás a baloldalon.) Különben azt nem tagadhatom meg, hogy az igazság érdekében ne nyilvánítsam, hogy úgy lát­szik, miszerint a t. miniszter urak sokkal félté­kenyebbek a baloldali bírák becsületére, mint a joboldaliakéra. (Elénk derültség.) A t. igazságügy­miniszter úr igen szépen kifejtette, hogy nem csak az igazság, nem csak a bírói kar érdeke általá­ban, de a vádlott bírónak egyéni érdeke is kö­veteli a vizsgálatot, hogy bee mtete helyreállí­­tassék. Ha ezzel szemben meggondolom,hogy azon esetben, melyet előadott, azon szegény jobboldali bíróra nézve, hónapokig kellett újságok és inter­­pellációkban sürgetni a minisztériumot, míg ama biró meg tudta nyerni az alkalmat, hogy magát igazolhassa, addig a baloldali biró ellenében rög­tön megindult a vizsgálat — lehetetlen ezen irá­nyunkban tanúsított részrehajlóságot el nem is­merni. (Balfelől élénk derültség.) Azt mondhatná a miniszter úr, hogy a vizs­gálat megindítása nem a minisztertől­ függ, hanem az az államügyész indítványa következtében tör­ténik. Kérem olvassa el az államügyészségről szó­ló törvényt, ha nem volna róla tudomása (Derült­ség) és meg fog győződni, hogy az államügyész mennyire mindenestől van a miniszter kezében. A­mi a miniszterelnök úr beszédét illeti, ő első beszédében azt mondotta, hogy én az összes ministériumot rágalmaztam és azt ő visszautasít­ja. Második beszédében pedig azon nézetét mél­­tóztatott kifejezni, hogy beszédem és indítványom közt ellentét van, mert beszédemben megmondom hogy nem hiszem azon vádakat és gyanúsításokat hogy azoknak hitelt nem adok, és mégis indít­ványomban felhívom a figyelmet hogy azok az országban el vannak terjedve és azt mondja to­vábbá a miniszterelnök úr, hogy azt követelem, hogy ők nyugtassák meg a közvéleményt, mire ezt feleli, hogy nyugtassa meg az, a­ki nyugtala­nított, a­mi épen olyan felelet, mintha Pest vá­ros kapitánya a­mikor tűz üt ki, azt mondaná, hogy oltsa, a­ki meggyújtotta (Nagy Derültség.) Azt mondja továbbá, hogy hiszen minden el­­számíttatik, a számvevőségnél vannak az adatok ott mindenki meggyőződhetik az állampénzek lel­kiismeretes kezeléséről Lónyay Menyért grt. miniszerelnök. Nem is mondtam különben magamévá teszem. Tisza Kálmán: Tehát ezen részt vissza­vonom Arra nézve, hogy rágalmaztam volna az összes minisztériumot, a minister­elnök úr nagy tévedésben van. Ha én azt mondtam volna, hogy igen­is én hiszem, én tudom hogy ezek így van­nak, és nem tudnám bebizonyítani, ez rágalom volna, de megengedem, hogy még az is gyanúsí­tás vagy rágalom lenne, ha mondanám, hogy ezen hírek el vannak terjedve, a­mikor nincsenek el­terjedve. De engedelmet kérek, méltóztassék bár­mely után s bárhéi végére járni,­­ nem tudom a minister úrnak saját elvrokonai akarják-e ezt egyenesen megmondani, de higgye el, hogy egy vonással sem nagyítottam, midőn ezen híreknek országszerte pártkülönbség nélkül való elterjedett­­séget állítottam. (Élénk helyeslés balfelől.) Ha ez áll, hogy e körülményt felhoztam, nem csak nem gyanúsítottam, nem csak nem rágalmaztam, de ellentétbe sem jöttem önmagammal, mert legyenek meggyőződve róla, ha én magam hinném azon vádakat nem arra figyelmeztetnék, hogy ily vá­dak, el vannak terjedve, hanem lenne elég fér­fias bátorságom kimondania, hogy vádolom ezt vagy azt a miniszert azzal, hogy ez államot meg­károsította. De azt tartom, és ezt ismételnem kell, hogy nem oly csekélység midőn ily vádak elter­jedve vannak az országban, és azért ki ilyenekre figyelmezteti a parlamentet és ha lehetne figyel­meztetné a koronás fejedelmet, nem rágalmazó nem gyanusító, de teljesíti azon az ország és király iránti kötelességét, hogy figyelmeztetvén a bajra, annak orvosását eszközölhesse. (Helyeslés bal felől). Én legalább részemről tisztán és határozottan e szempontból tettem, és ezen szempontból hoztam fel akkor tett állításomat. Azt is mondja a mi­niszter­elnök ú­r, hogy egy concret vádat mégis hoztam fel ellene, és bár nem neveztem meg, de bizonyosan őt értettem, és erre azt feleli, hogy igen­is ő mint pénzügyminiszter, elnöke maradt az első magyar­ltalános biztosító inntézetnek, elnöke maradt, és elnöke ma is a földhitel­­intézetnek. Én a legnagyobb készséggel ismerem el a miniszterelnök úr érdemeit mindkét intézet létesí­tése körül. Hogy a földhitelintézet létesítése körül korom miatt nem segédkezhettem csekély erőm szerint, ennek okát a miniszerelnök úr megmon­dotta, és köszönöm hogy a világot — mely ősz hajam és kopasz fejem mellett el szokott felejtkezni fiatalságomról — erre figyelmeztette, de megen­gedjen, ha elismerem érdemeit és elismerem azt is, hogy nem egy színvonal alá tartozik, osztalé­kot, haszonvételt nyújtó vagy ilyet nem nyújtó intézetnek élén állni egy minister­elnöknek, meg­engedjen, ha kifejezem mégis azon nézetemet, hogy egész ige­vágó előadása által nemhogy megron­totta volna állításomat, de állításomnak igazságát — ha reducált mérvben is, — mert én intézetek­ről szóllottam, ő pedig csak két intézetről szóllott, — még megerősítette, és engedje meg kimonda­nom, hogy mind­en intézettel, még azzal is, mely­ről elismerem hogy más színvonalon áll, és mely­nek jótéményeiben hogy én is részesültem — mi­után a miniszterelnök úr ezt felhozni méltóztatott — tagadni nincs okom, még ezen intézettel szem­ben is jöhetnek idők, midőn a kormány ellenőr­ködésére lesz szükség. De ha még ezen intézet­nél sem teljesen conect, hogy minister álljon az élén, sokkal kevésbbé correct, sőt határozottan incorrectnek is kell mondani, hacsak egyetlen osz­talékot adó intézetnek is áll ott élén. (Helyeslés balfelől.) De nem is áll, hogy ily intézetek nin­csenek a kormánynyal semmi összeköttetésben. Hiszen ha biztosító­­intézetről szólunk, vannak nagy állam vagyonok, melyeket biztosítani kell, vagy vannak pénzek, melyeket néha rövidebb, hosszabb időre olcsón elhelyezni szokás, és így annyi kedvezményben lehet ily intézetet részesí­teni, hogy a miniszter állásával nem fér meg, hogy az ily intézet élén álljon. Tiszta tehát, hogy a miniszter nemcsak elnöke, de az igazgató ta­nácsnak tagja sem lehet ily intézetnél. Azzal, hogy a miniszter­elnök úr kimondja, hogy elnöke csak ezen intézeteknek volt, nincs kimondva, hogy más intézeteknek nem volt-e igazgatója vagy igazgató tanácsosa, mert erről nem méltóztatott szólani. L­ó­n­y­a­y Menyhért miniszterelnök (közbe­szól), mert nem is voltam ! Tisza Kálmán: Még csak igen rövid egy pár megjegyzésem van (Halljuk) Az igen t. mi­niszterelnök úr azt méltóztatott mondani, hogy én sem nem tanultam, sem nem felejtettem. Valóban ennek megítélése nem én rám tartozik s csak is azért hozom föl, mert eszmei társulás mellett azt is elmondja a miniszterelnök úr, hogy nem tanul­tam, mert sem ő felségén­­ek ünnepélyes koronázása,­­ sem az utóbbi két választás nem volt rám hatás­sal. Az utóbbira nincs mit szol­nom, de az, hogy ő felsége ünnepélyes koronázása nem volt rám hatással — vagy semit sem jelent, vagy ha jelent, akkor az én öt évig követett eljárásom és szava­im lejalitása iránt fejezett ki kétséget,mert hatással ő felsége ünnepélyes megkoronáztatása tartozott rám és mindnyájunkra lenni, annyiban hogy bár­mily téren kerestük is addig és pedig kerestük együtt a miniszterelnök úrral (Derületség) a haza életét, azon perczből kezdve egy lépésü­nk egy szavu­ck egy gondo­latunk nem volt szabad s hogy legyen, mely fejedelem iránti hű­ség és az al­kotmánnyal ellenkezzék (Élénk tetszés balfelöl.) — Én ismétlem, ha ezzel a miniszter­elnök úr mondani akart valamit, ezt vonta kétségbe, ezen kétségbe vonást pedig olyannak tartom, mely visszautasításra sem érdemes. (Tetszés balfelől.) Ghyczy Kálmán t. képviselő úr beszédéből kiemelte a miniszter­elnök úr, hogy valahára mondott egy elismerő szót. Elmondotta­­­i, hogy a pénzügyek szétválasztása mily jótékony hatása. Ha ez a t. miniszter­elnök úrnak legkevésb­­bé is örömet csinál, én is elmondom ezt, mert ez tökéletesen igaz, csakhogy akkor a miniszter­el­nök úr is húzza le ebből azon consequentiákat, a­melyeket nemcsak Ghyczy Kálmán úr húzott le, hanem melyet az egyenes logika húz le be­lőle , ha tehát a részletes elválasztásnak a pénz­ügyeknél ily hatása van, válasszuk el a pénz­ügyet egészen, hogy ezen további elválasztás is idézze elő azon jó hatást. Válasszuk el végre a hadsereget is, hogy ezen elválasztás is ugyan­azt a jó eredményt hozza létre. (Helyeslés balfelől.) T. képviselőház! Én különben e vitának végén, a­melyből igazán sajnálom, hogy oly sok időt vettem igénybe, örömmel akarom constatálni azt , hogyha semmi egyebet nem , de egy czélomat elértem. Legnagyobb örömmel hallot­tam a nyilatkozatokat , melyek e ház­ban létettek az iránt, hogy senki azt, hogy minden törvényt lehessen alkotmányos utón re­formálni, kétségbe nem vonja, hogy senki nem állítja, hogy a­ki bármely törvényt alkotmányos utón reformálni akar, az alkotmányon kívül álljon, hogy mindenki beismeri a jogot, bármely tárgyat is, ha azt czélszerűnek nem látja, megváltoztatni. Legfölebb a belügyminiszter úr ronthatta volna el beszédével örömünket, a­mennyiben azt mondja, hogy azért nem tudunk többségre jutni, mert mi nem törvényeket reformálni, ha­nem az állam­alapot megtámadni akarjuk. (Tóth Vilm. belügym. tag­a­dó­­­ag i­n­t.) Benne van, méltóztassék megolvasni. Ez az egy nyilat­kozat az, a­mi a régi álláspontra emlékeztet. De én remélem, hogy a t. belügyminiszter ,úr is nem utolsó szavát mondotta e tekintetben. És azok a közbe­kiáltások, a­miket önök itt hangoztattak, hogy ennek senki sem állította ellenkezőjét, nem rontották el a feletti örömömet, mert nem vitatva azt, hogy várjon e házban történt e vagy nem ily nyilatkozat, kétségtelen, hogy hirdették éveken keresztül s hírlapokban hirdettek választási prog­­rammjokban s igy az elvnek ezen ünnepélyes megczáfolása e házban engem legalább egy perczre tökéletesen kielégít. Sokan foglalkoztak még egy themával, azon különbséggel, a­mely igen­­. barátom Ghyczy Kálmán nézetei és az én nézeteim között van vagy lehet. Sok mindenféle combinatiókat hallot­tam már erre nézve, azonban igen sajnálom, ha sokaknak kellemetlen dolgot mondok, de midőn nagy fontosságú kérdések közöl oly sokban töké­letesen egyetértünk; midőn ha van is eltérés, azon idő, melyben annak gyakorlati következményei lehetnek, még igen messze van, még addig igen sokat kell, hogy együtt küzdjünk, s midőn e mel­lett oly erős a meggyőződés, legalább az én lel­kemben az iránt, hogy azt semmi megingatni nem fogja, hogy bármit tett vagy mondott is az én­­. barátom, azt személyes érdek soha de legtisz­tább hazafi szeretet mondatta vagy tette vele, ak­­kor az egymás közti meghasonlás, és az, mit önök örömmel hirdetnek, az ellenzék phalaxának? fel­bomlása nincs oly közel mint épen önök kíván­ják. És most tisztelt ház befejezvén beszédemet, arra kérem a t. ház minden tagját, hogy ha le­zajlott ezen vita, mely most végstádiumban van, s ha talán egy rövid szünet után itt ismét találkozni fogunk, teljes készséggel, teljes örömmel és a mellékes pártérdek egész félretételével fogjunk kezet abban, hogy a hiányokat pótoljuk, a hibá­kat kiirtsuk. Én legalább részemről erre teljes készséggel ajánlkozom. (Hosszan tartó élénk he­lyeslés és éljenzés balfelől.) Ezután elnök jelenti, hogy a főrendiház jegyzője üzenetet hozott, mire Károlyi István gr. a főrendiház jegyzője átnyújtja a főrendek által el­fogadott 13 törvényjavaslat jegyzékét, melyek most már szentesítés végett fel fognak terjesztetni. Liptay Béla K. T. ház! A szabályok értelmé­ben szót kérhetnek azok, kik szavaik elferdítését kiigazítani óhajtják. Engedelmet kérek tehát a­­­­­áztól, hogy tapasztalván szavaim elferdítését egy rövid észrevételt tehessek. Debrecen városa igen­­. képviselője éppen most elmondott criticus értekezletében érdemesnek tartotta a válaszfelirati javaslat tárgyalása alkal-­ mával, halva született gyermekét is konczkén alá venni. Meglehet, hogy talán éppen a p­artszenve­­dély a górcsövet, melyen vizsgálatát tette elhomá­lyosította, mert különben nem magyarázhatta volna arra ismét olykép, mintha én a minap elmondott beszédem alkalmával oly kifejezést kívántam volna adni hazánknak Oroszországgal szemben való vi­szonyának , mintha Oroszországnak 1848-49- ben követett eljárását baráti szolgálatnak tekintet­ném. Legyen meggyőződve a t. képviselő úr, hogy én nem tartozom azok közé sem, a­kik nem ké­pesek még ellenszenvüket is a haza érdekének feláldozni. Ez volt szempontom 48 ban midőn óhajtottam, sőt közreműködésemmel be is folytam, hogy a haza magát oly hivatlan invázió ellen meg­védje. Kívánom ma is éppen a haza érdekében, hogy felejtsük meg a múltat. Erre vonatkozott észrevételem. Meglehet, hogy kifejezésem hibás volt, de iránya csak ez lehetett, mit bizonnyal a képviselő úr is helyesel. Elnök­­rajoros István határozati javaslatát a pénteki ülés napirendére tűzvén, ki, az ülést feloszlatja. A főrendiház ülése oct. 9-én. Elnök : Majláth György. — Jegyzők gr. Zi­chy Ferraris Viktor, báró Vay Béla. — A kor­mány részéről jelen vannak Wenkheim, Trefoort és Kerkapoly miniszterek. Elnök az ülést­­ negyed 12-kor megnyitván a tegnapi ülésről vezetett jegyzőkönyv hitele­síttetik. Napirend: A ludovica akadémia 1872/3 évi költségére szükséges 212 ezer forintnyi póthitel­­ről szóló­­javaslat, mely észrevétel nélkül elfo­­gadtatik. A közös pénzügyminisztériumnak 1870-ik évre engedélyezett 173.166 ft 22 kr. szóló póthi­tel javaslat, miután a ministeri indokok felolvas­tattak —­ szintén elfogadtatik az 1869- dik évi 216.204 frtnyi póthitellel együtt. Mihályi képviselőházi jegyző áthozza a sop­­ro-pozsonyi vasút, a Vojtek-Deutsch-Bogzsányi vasútvonal, és a sopron-győri vasút engedélyezésé­­ről szóló, az alsóház által elfogatott javaslatokat, melyek kinyomatni és kiosztatni rendeltetnek. Következik, az 1871. évre a közös hadügy­­ministerium részére engedélyezett 200.000 frtnyi póthitelről szóló tv. javaslat, mely szó nélkül elfo­­gadtatik. Erre a kolosvári egyetem fölállításáról szóló tv. javaslat tárgyalása következett, mely — miután ezen egyetem felállításához —m­egkíván­­tató költségek fedezéséhez szükséges póthitel javal-

Next