Ellenőr, 1872. november (4. évfolyam, 254-278. szám)
1872-11-01 / 254. szám
is, ha a nagy Németország szabadelvű férfiai, a cultúra legmagasabb fokán álló nép, a szabadság zászlóvivői, mint magukat nevezni szeretik, egyedül egy embertől tételezi fel és várja mindenét, létét, szabadságát és boldogságát. Hátha ez ember nem annyira barátja a szabadelvű eszméknek, mint némelyek gondolják ? Azt mondják, Eulenburg szépen beszélt, de mi haszna, kevesebb pathosz és több erély. Aztán Eulenburg szavai csak nevetségesnek tűnnek fel a reactionáriusok előtt, hisz mindenki ismeri múltját. Egészen másként van az Bismarckkal, aki annak szemébe merné mondani, hogy 47-től56-ig másként gondolt és másként beszélt, az csak önmagát tenné nevetségessé. Bismarck tettei és az eredmények igazolják, hogy gondolatai és szavai jó alappal bírtak. Ami engem illet, bevallom, hogy e nagy bizalmat még nem látom igazolva. Ha valaki minden vagyonát a kockára teszi, s a szerencse kedvezvén neki, talán megtízszerezi vagyonát, lehet-e azért a hazárdjátékot igazolnunk? Meglehet, Bismarck előbb Poroszországot és vele Németországot egy gyér nagggyá akarta tenni, s ezt csak azon után hitte elérhetőnek. Meglehet, Németországot nagggyá akarta tenni, azután boldoggá. De váljon elérkezettnek hiszi-e azon időt, midőn már Németország elég nagy és erős arra, hogy végre annak boldogságával is többet foglalkozzanak ? Vájjon e boldogságot ismét nem hiszi e más után elérhetőnek, mint a szabadelvűek vélik ? Megvallom azon múltból, melyet Bismarck bír, azon tettekből, melyek által nagggyá lett, nem tudom feltalálni azon garantiát, mely a szabadelvűeket oly reményekre jogosítaná. Hisz épen azért, mert mindent tőle feltételeznek, mert minden tőle függ, nem merül e fel önkénytelenül a gondolat, vájjon komolyan óhajtja-e Bismarck a reformokat. Ha igen, miért nem mozdul Varzinból ? Azt mondják, beteg. E betegség azonban úgy látszik egy jó tulajdonsággal bír, akkor fordul jobbra, amikor épen szükséges. A császár-találkozás előtt ép úgy hallottunk e betegség aggasztó voltáról, úgy változott az mint a Chamäleon s midőn itt láttuk az államkanczellár urat, mindenki azt találta, hogy a falusi levegő nagyon jót tett neki, mily jól néz ki. Azóta persze a köszvény s tudja az Isten mi megint elője, no de lord Chatam, — hogy többet ne idézzek, — példája eléggé bizonyítja, hogy egy nagy államférfi, ha komolyan törekszik valami nagyot keresztülvinni, nem köszvény, de halálos baj által sem engedi magát visszariasztani. Hazánkban is van példa reá elég, s még az aránylag csekély fontosságú gyér választásoknál is hány súlyos beteg jelent meg. No de elég ebből ennyi,a jövő majd felderíti kételyeinket. Addig azonban, míg a szabadelvű reformok első kelléke, a sajtószabadság nem lesz behozva, addig a kormány szabadelvűségében a legkevésbé sem lehet bízni. Azon rendkívüli lendület, melyet Poroszország és előtérben fővárosának kereskedelme és ipara vesz, legjobban észlelhető a vasutak roppantul növekedő forgalmában. Ennek megfelelőleg a keleti, potsdami, hamburgi, lehrtori, stb. indóházak máris részint egészen átalakítottak, részint egészen újból építtettek , az előbb említtettek sorra Berlinnek méltán díszére válnak. Annál nagyobb azonban a panasza anhaltii (Drezda-Bécsi vonal) vasút ellen. Ha hallottunk honunkban sok panaszt egy vagy más vasút ellen, úgy azt nem tudom még hány számmal kellene sokszorozni, hogy fogalmunk legyen azon tömérdek panasz, baj, összeütközés, elkésés, stb.-ről, amelylyel e vasút igazgatósága illettetik és illetőleg e pályán történik. Az elkésés oly mindennapi, hogy akkor csodálkozunk, ha egy vonat jókor jő meg. Összeütközés oly gyakran történik, hogy példabeszéddé vált Berlinben gúnyolva figyelmeztetni az illetőket, kik e pályán kénytelenek utazni, hogy készítsenek végrendeletet. Számtalan kereskedő testületek már szövetséget kötöttek, hogy a mennyire lehet elkerülik e vonalat, bár áldozattal, miután az igazgatóság még figyelemre sem méltatja panaszaikat. Egy szóval sokan azt hiszik, hogy az anhalti pálya élén, vagy bolond vagy ostoba férfiak állanak. Pedig hát a szegény igazgatóság talán csak nagyon kevéssé hibás. Egészen ugyan alig menthető, de a forgalom az utolsó évben oly roppantul és váratlanul növekedett, hogy az akadályokat egyelőre teljesen legyőzni csakugyan lehetetlen. Az utolsó kimutatásból látjuk ugyanis, hogy Megérkezett: Darabszám Teherkocsi 1871-ben 1872. 1871. 1872 júliusban 130.000 1511.400 237.300 m. 574000 augustus 139.800 149.800 310.200 fn. 634100 septemb. 161.000 161.100 332400 fn 675400 430.800 fn. 462.300 879.900 fn. 1884600 London, okt. 29. (Saját levelezőnktől.) Az összes angol sajtót a német császárnak ítélete foglalkoztatja, melyet az az Anglia s Amerika között fönforgott San Juan kérdésben hozott, jobban néhány német jogász és tatár által hozatott. Az új ítélet szerint az é. a. Egyesült Államok követelése tökéletesen összevág a versengő államok között 1846-ik évi június havában kötött egyesség hű értelmezésével. A határvonalnak e szerint a Haro csatornán át kell futnia s San Juan szigete az angolok által az Egyesült Államok javára átengedendő, így az Ítélet. Ismét egy új vereség, melyet az angol politika s általa Angolország szenved. A szerencsétlen Alabama Ítélet után, egy másik ítélet, nem szerencsésebb az elsőnél. Az előbbemre akadtak angol politikusok, kik győzelemnek mondák, a legtöbbek a béke oltárára hozott áldozatnak. Az új vereségnél sokkal nagyobb ennek érzete, hogy semmint azt eltitkolhatná a sajtó bármely árnyalata, valamint kivétel nélkül megegyeznek abban mindnyájan, hogy a szóban forgó esetben, úgy mint az Alabamma-kérdésben is, jog és igazság Anglia mellett állott. A német császárt igazságtalan részrehajló bírónak nem nevezik azonban,hanem szemére lobbantják az ítéletet készítő német jogász és profesoroknak, hogy ezek ítéletüket az 1846-ki egyességre fektették, mely állításukként, semmi mértéket nem adhatott az ügy eldöntésében. Akármint legyen is, nem a mi dolgunk ítéletet hozni, ha vájjon a német professoroknak vagy angol sajtónak van-e igaza; ehelyett inkább konstatáljuk, hogy Amerika ezúttal is érvényt tudott szerezni büszke de ép oly igazságos politikájának : „Amerika az amerikaiaknak.“ Semmi sem mulatságosabb, mint midőn most, eső után, az angolok fölveszik a köpenyeget, fenyegetéseikkel elhalmozzák Amerikát, s oly kihívó hangon szólanak, mintha ma is készen állnának az új világ hatalmával szembe szállani. Most jut eszükbe elmondani a világ előtt, hogy kik és mik ők, s hogy kik és mik az amerikaiak,; hogy ezeket a felszabadítási harcz alkalmával agyontiporják vala, ha a francziák nem jönnek a lázadók segítségére; hogy a közöttük folyt második háború is úgy végződött, hogy az angolok legkisebb engedményeket sem tettek az amerikaiak javára s végül azon végeredményre jönnek, miszerint háború és nem engedményezés az út, melyet Angolországnak Amerika ellen követnie kell, ellenkezőleg ez követeléseiben mindinkább merészebb leen, s egyúttal föl is szólítják az angol kormányt, hogy csak jól ráijeszszen az amerikaiakra. Ellenoldalról úgy hallik, hogy az angol kormány Anglia háláját akarná kifejezni a német professorok iránt, hogy ezek a labelaisi kérdést oly szerencsésen oldották meg. Az angoloknak nem lévén Sévres-porczellángyáruk, másrészt, mert valószínűleg ismerik a németeknek előszeretetüket, mely inkább vonza őket arany mint törékeny porczellán felé, a ministérium elhatározta volna, hogy a német tudósok számára arany emlékérmeket veret, mik egyik oldalon Vilmos császár arcrát fogják mutatni, a másikon a tudós professorok neveit koszorúk és czímerektől környezve. Ha e hir megvalósul, az angol kormány bebizonyítja vele, hogy savanyu almába is tud mosolylyal harapni. Egyébként jó lesz időnként gyakorolnia magát benne — nehogy elszökjék. Mint távirda által értesülünk, tegnap d. u. nagyszerű meeting tartatott Newcastleben az izlandi politikai foglyok megkegyelmezése érdekében. A népgyűlés név szerint megnevezte a szerencsétleneket, kiket szabadon óhajt látni, s kik már évek óta bűnhődnek politikai vétségükért, s kimondta, miszerint : „a kemény és kínzó bánásmód, melyben Anglia politikai vétkeseit részesíti, a mai művelődés szokásaival össze nem egyeztethetők, s egyenes ellentétben vannak a vallásias sympathiákkal, miket Anglia politikai szenvedélyek ellen hangoztatni szokott. Angol államférfiak s publicisták szánalmat színlelnek más országok politikai foglyai irányában, így Gladstone simpathiáját fejezé ki a nápolyi foglyok iránt, a jelen angol sajtószemély Francziaország commune foglyaiért, de e mellett ez is amaz is megindulatlanul tekintik a szívtelen bánásmódot, melyet maga Anglia követ saját politikai foglyai iránt.“ A legközelebbi vasárnapon itt Londonban kell tartatnia hatalmas népgyűlésnek a high parkban ; ha azonban valósággal meg fog-e tartatni, eddig nagyon bizonytalan, minthogy a hatóság vonakodik megadni erre az engedélyt. London híres „policemanjei“ szintén tartottak meetinget; a megtartás előtt hozzájuk is megérkezett a megfélemlítés, hogy: „azokra, kik a gyülekezetben kiválóbb szerepeket visznek, komoly következmények, talán elbocsáttatás várnak.“ E megfélemlítés ellenére a meeting igen teljes számú volt, s mindenek előtt megállapittatott, miszerint a policeman nem teljesen rabszolga bir politikai jogokkal s különösen szabadságában van, ha úgy tetszik, meetingben részt venni s fizetés felemelést kérni, mert ő nem katona, hanem polgári közeg, polgári czélokra, kinek szabad be — és kilépnie a policemantestületbe a pillanatban, melyben neki tetszik. A meeting két fő feladata volt a fizetés felemelés és a szolgálati óra leszállítás kérdéseiben egyetértésre jönni. Mindkét czél eléretett, de úgy látszik, nem sok haszonnal, mert midőn a policemanek kérvényét a küldöttség a commissionerfőnöknek átadá, ez igen durván kelt ki a kérvényezők ellen vakmerőségük miatt, szemükre lobbantván, hogy,policemant egy nap alatt is lehet csinálni, s ha egy kilép, ezerrel töltheti be helyét.“ Pedig, miután a policemanek fizetése tíz éven belül nem emeltetett, mégis tény, hogy az emberek keresete a mai drágasággal arányban nem áll, tehát hogy nélkülöznek, nyomorognak, s innen a mai londoni policeman épen nem utasítja vissza a megvesztegető pénzt, mi természetesen mindig a közbiztonság rovására történik. Ez időtájt Londonban egy részvénytársaság van alakulóban, mely az eddig szokásban levő kőszéngázat más világító anyaggal akarja helyettesítni. E más anyagot „aerogáznak“ nevezik, tulajdonkép azonban nem egyéb mint kőszéngáznak léggel való keveréke. Maga a találmány nem új, gondolatban már rég meg van, csupán a két anyag kellő keverését nem tudták eszközölni. Az új rendszernek könnyen megérthetjük azon előnyét, hogy nagyobb hőséget leend képes kifejteni, mint a jelenlegi; egyéb előnyeiként felsoroltatik még, hogy nem oly veszedelmesen robbanó, mint a jelenlegi, sőt épen nem is robbanó ; előállítása felettébb egyszerű tehát olcsóbb, de olcsóbb még azért is, minthogy jobban világít egyrészt, másrészt ugyanazon mennyiségű kőszén nagyobb mennyiségű világitó gázt képes szolgáltatni az uj rendszernek, mint a réginek. TÁRCZA. JANE EYRE. — ÖNÉLETÍRÁS — Irt* CURE BE BELL. (Folytatás) , aqro június elején, nagyon sokáig elman Kásunk szerint elváltunk társainktól és elmentnnk messzire, úgy hogy végre eltévesztettük az utat és egy magános háznál kellett tudakozódnunk, melyben egy férfi és egy nő lakott, kik egy félig vad sertés csordát makkal tartottak egy erdőn. Midőn haza értünk, a hold már magasan állt az égen, a kertajtóhoz egy ló volt kötve, melyet ismertünk, minthogy mindig az orvos szokott jönni rajta. Mary Ann azt monná, hogy valaki nagyon beteg lehet, azért mert ily későn este küldtek Betes úrért. Ezzel bement a házba , én még néhány perczig a kertben maradtam és elültettem néhány gyökeret, melyeket az erdőből hoztam, mert attól féltem, hogy másnap reggelig elfonnyadnak. Miután munkámmal elkészültem, még kissé künn időztem ; a virágok oly erősen illatoztak, midőn a harmat leszállt; az este“ csendes, derült és enyhe volt; a lenge nyugati szellő másnapra ismét szép időt ígért, a hold kelet felől még teljesen emelkedett az égboltozaton. Mindezt megjegyeztem magamnak és élveztem, amennyire egy gyermek képes arra és egyszerre egy gondolat nagyon élénken megfészkelte magát agyamban. — Mily szomorú dolog most betegségben és halálos veszélyben forogni! E világ mégis szép — nagyon sajnos lenne innét hirtelen elszállittatni és elköltözni, nem tudni hova? És ekkor lelkem legelőször iparkodott megérteni mindazt, amit valaha menyországról és pokolról hallottam, e pillanatban rendültem meg legelőször és akár előre, akár hátra, akár magam körül tekintettem, nem láttam egyebet megmérhetlen mélységnél! csupán azon pontot érzem, melyen álltam, a jelent; minden egyéb idomtalan felhő és tátongó űr volt és reszkettem azon gondolatra, hogy megtántorodhatnám és lezuhanhatnék e hapsba. Míg ezen új eszme felett tépelődtem, megnyílni hallottam a főajtót. Betes úr jött ki rajta és vele egy ápolónő. Ezen utóbbi künn maradt, míg az orvos felült lovára és eltávozott, aztán be akarta csukni maga után az ajtót, de én oda szaladtam. — Hogyan van Burns Helén ? — Nagyon gyöngéd, volt a válasz. — Őt látogatta meg Betes úr? — Őt. ---- Hiti.Yuimju',7 y ... ...... _______ Ha tegnap hallom e szókat, nem bírtak volna előttem más jelentőséggel, minthogy Helént elviszik Northumberlandba rokonaihoz. Nem is sejtettem volna, hogy halálának közellétét jelenthetik, de most azonnal tudtam, világos volt előttem, hogy Burns Helen utolsó napjait éli e világon és el fog költözni a szellemek országába, ha ugyan létezik ilyen. Az irtózat egy neme vett erőt rajtam, aztán mély fájdalom, végre a vágyra szükség őt látni. Megkérdeztem, hogy melyik szobában fekszik. — Temple kisasszony szobájában, mondá az ápolónő. — Felmehetek hozzá ? Beszélhetek vele ? — Oh nem, gyermekem, az nem lehetséges, és most ideje, hogy ön is bejöjjön, mert megkapja a lázt, ha künn marad, mialatt a harmat leesik. Az ápolónő bezárta a főajtót, én a mellékajtón mentem be, mely a tanterembe vezetett; épen jókor érkeztem; kilencz óra volt, Miller kisasszony lefekvésre hívta össze a növendékeket. Mintegy két órával később, tizenegy óra tájban lehetett, a midőn képtelen lévén aludni és az alvóteremben uralkodó csendből azt következtetvén, hogy társnőim mélyen alusznak — halkan felkeltem, felöltem szoknyámat hálóköntösöm fölé, mezítláb kiosontam a teremből és elindultam keresni Temple kisasszony szobáját. E szoba a ház túlsó oldalán volt, de ismertem utamat, és a folyosó ablakain itt-ott bevilágító felhőtlen holdfény lehetővé tette, hogy azt könnyen megtaláljam. A kámfor és égett eczet szagja figyelmeztetett, midőn a hagymáz-betegek szobájának közelébe jutottam, sietve osontam el az ajtó előtt, nehogy meghallja lépteimet az ápolónő, ki e szobában egész éjjel virrasztóit. Féltem, hogy meglátnak és visszaküldenek, ...........—mám mert látnom kellett Helént, —meg kellett még egyszer ölelnem halála előtt — meg kellett őt utólszor csókolnom, váltanom kellett vele egy utolsó szót. — Egy lépcsőn lemenvén, végig haladván az első emelet egy részén és szerencsésen, minden nesz nélkül kinyitván és becsukván két ajtót, egy második lépcsőzet elé jutottam; ezen felmentem s ekkor előttem állt Temple kisasszony szobájának ajtaja. A kulcslyukon át és az ajtó alatt világosságot pillantok meg ,köröskörülményi csend uralkacsak be van támasztva, alkalmasint azért, hogy frissség hatolhasson be a szűk beteg szobába. Nem voltam képes habozni, a türelmetlenség majd megölt, lelkemet és érzékeimet kínos sejtelmek gyötörték — kinyitottam az ajtót és betekintek. Szemeim Helént keresték és attól féltem, hogy egy holttestet látok. Temple kisasszony ágya mellett és annak fehér függönyével félig letakarva, egy kis ágy állt. Az ágytakarók alatt egy alak körvonalait pillantam meg, de az arczot a függönyök elfödték, az ápolónő, kivel a kertben beszéltem, egy karszéken ült és aludt; az asztalon egy gyertya égett, melynek hamvát már rég nem vágták el. Temple kisasszony sehol se volt látható ; mint később hallottam egy hagymázos beteghez hívták le a kórházszobába. Előre mentem, megálltam a kis ágy mellett, kezem már a függönyt fogta, de jobbnak láttam szólni, mielőtt ezt félrevontam volna. Még mindig attól remegtem , hogy egy hullát pillanthatnék meg. — Helén! suttogom halkan, ébren van ön ? Helén felemelkedett, hátra tolta a függönyt és én megpillantam halvány, hervadt, de nyugodt arczát, oly kevéssé megváltozottnak látszott, hogy minden félelmem azonnalelenyészett. — Csakugyan ön az, Jane ? kérdé nyájas hangján. — Oh! gondolom magamban, még nincs oly közel a halálhoz; az orvos csalódik: ha oly veszélyesen beteg lenne, nem beszélhetne ily nyugodtan. Lehajoltam hozzá és megcsókoltam, homloka, arcza, keze és csuklyája hideg volt, de ajkai úgy mosolyogtak, mint egykor. gj^Mgaai mi ii M..II wg i iijjgg B uj'« — Miért jött ön ide, Jane ? Tizenegy óra már elmúlt, néhány perccel ezelőtt hallottam az óraütést. — Eljöttem, hogy önt megláthassam Helén ; hallottam, hogy nagyon beteg és nem tudtam volna elaludni, mielőtt önnel beszéltem. — Ön tehát azért jött, hogy elbúcsúzzék tőlem. Alkalmasint épen jókor érkezett. — Elmegy ön valahová, Helén ? Talán haza fog menni? — Igen, végleges, utolsó hazámba. j.n. ~V~7 7 "—‘--gVoceHen szakit ám felbe szavaimat. Mielőtt kényeimet elfojtani iparkodtam, Helént egy köhögés roham lepte meg, az ápolónő azonban nem ébredt fel. Midőn a roham megszűnt, Helén néhány perczig mozdulatlanul és kimerülten feküdt, aztán e szókat suttogá : — Jane, az ön lábacskái meztelenek , feküdjék le és takaródzék be paplanommal. Teljesítem kívánságát; karjával átölelte vállaimat és én közelebb simultam hozzá. Hosszú szünet múlva újra megszólalt, de folyvást suttogva: — Én nagyon boldog vagyok, Jane, és ha ön halálom hírét fogja hallani, ne szomorkodjék, mert nincs reá ok. Mindnyájunknak meg kell egykor halni és az én betegségem épen nem kínos, hanem lassú és fokozatos ; lelkem teljesen nyugodt. Senkit se hagyok hátra, aki nagyon sajnálna ; csupán atyám él és az is közelebbről megnősült, tehát nem fog engem nagyon nélkülözni. Az által, hogy ifjan halok meg, sok szenvedéstől fogok megmenekülni. Nincsenek oly tehetségeim vagy képességeim, melyek életemet kellemessé tehetnék a világon; hibáim örökös akadályul szolgáltak volna. — De hova fog ön menni Helén ? Láthatja azt? tudja azt? — Hiszem, bízom benne, hogy Istenhez megyek. — Hol az Isten ? Mi az Isten ? — Az Isten az én teremtőm és az öné, ki nem fogja összerombolni azt, amit alkotott. Feltétlenül bizom hatalmában és teljes bizalommal viseltetem jósága iránt. Türelmetlenül számlálom az órákat, míg elérkezik azon eseménydus perez, mely engem hozzá vezet és őt felfedezi előttem. — Ön tehát bizonyos benne, Helén, hogy létezik mennyország és hogy lelkünk odajut halálunk után? — Bizonyos vagyok benne, hogy létezik jövő élet ,hiszek az Isten jóságában ; bátran reá bizhatom valóm hallhatatlan részét. Az Isten az én atyám, az Isten az én barátom; szerettem őt és erősen hiszem, hogy ő is szeret engem. — És én ismét látni fogom önt, Helén, halálom után ? — Kétségkívül, kedves Jane, ön is a boldogság birodalmába fog átköltözni, önt is ugyanazon hatalmas közös atya fogja magához venni. romát tív.Jortom, de ezúttal csak gondolatban? „Hol van ama birodalom? Létezik-e valóban?“ És szorosabban átkaroltam Helént; kedvesebbnek látszott előttem mint valaha ; úgy éreztem, mintha nem bocsáthatnám el magamtól; arczommal nyakára borultam. Barátnőm ekkor legédesebb hangján szólt: — Mily jól érzem magamat! Az utolsó köhögési roham kissé kifárasztott; úgy érzem, mintha képes lennék aludni, de ne hagyjon el, Jane, szeretem, ha itt van mellettem — Itt maradok önnél, kedves Helén, senki se fog öntől elválasztani. — Nem fázik kedvesem? — Nem. — Jó éjt Jane. — Jó éjt Helén. Megcsókoltuk egymást és csakhamar elszenderedtünk mindketten. Midőn felébredtem, már nappal volt; szokatlan mozgás ébresztett fel, feltekintettem; az ápolónő karjai közt voltam, ki a folyosón keresztül visszavitt az alvóterembe. Nem dorgáltak meg azért hogy elhagytam ágyamat; mindenkinek egyébre volt gondja : számos kérdésemre nem kaptam kielégítő választ; de egy vagy két nap múlva megtudtam, hogy Temple kisasszony hajnalkor visszatérvén saját szobájába, engem a kis ágyban talált; arczom Burns Helén vállán nyugodott és karjaim nyakát tárták átölelve. Én aludtam és Heléna halva volt. Sírja a brocklebridgei temetőben van, tizenöt évig csupán egy gyepes halom bolitá; de most egy szürke márványtábla jelöli, melyre neve van vésve és e szó: „RESURGAM.“ (Folyt hír) Tehát csak három hó alatt egy millió több mint 100*0-al növekedett a bevitel, a kivitel hasonlókép 500000 fontnál többet emelkedett. Az igazgatóság mentségére tehát szolgál az, hogy a megérkező tehervonatok épenséggel el nem férvén a helybeli indóházban,mely különben is minden lehető kényelmetlenséggel bir) és közelében, a teherkocsikat egész a legközelebbi állomásig kell rendesen visszatolni, csakhogy az óriási közlekedésnek tér nyittassák s a kocsik ez által annyira összetorlódnak, miként gyakran ép az utolsó kocsik jőnek előtérbe s némelyek 10—14 napig vesztegelnek a háttérben, míg reájuk kerülhet a sor. Egyébiránt a régi gyalázatos indóház, melynek előtere is esőben egész tavat képez (a Bécsből jövők nagy ámulására) legközelebb szintén egészen át fog alakíttatni, ami természetesen roppant nehézségekkel lesz összekötve. y. r. — A tótok értekezlete. A „Slovenské Noviny“ a f. hó 23-án tartott tót értekezletről hoz jelentést. Számos tót nemzetpártin kivül Prileszky, Karuch, Halassy és Matuska képviselők is jelen voltak. Szlotta György indítványára Zarzetzky József választatott elnöknek, Micsinny Pál és Lehotzky Gusztáv pedig jegyzőknek. A megnyitó beszéd után Bobula több rendű üdvözlő levelet és táviratot jelentett be; az elsőbbek között volt egy Ipolyi püspöktől, Nemessányi liptói tanfelügyelőtől s másoktól; a táviratok voltak: Nádasról, Nagyszombatról, Nyitráról, Privigyéről, Ipolyságból és Ó-Túráról (Nyitra m.) Azután Bobula tartott beszédet, melyből kiemelendők a következők: A magyar minisztérium megalakulta után a boldogult Palárik párthívei szükségesnek láttak egy tót hírlapot alapítani, mely a magyar állam eszméjének álláspontjára állván ez eszmét fejtegesse és terjeszsze, így létesült a „Slov. Nov.“ E lap párthívei úgy vélekedtek, hogy országos ügyekben a szélső ballal kell tartani. Szónok elmondja, hogy Kossuthtól igen nyájas levelet kapott, melyben a nemzetiségek kívánalmai, a mint azokat a „Slov. Noviny“ fejtegette, jogosultaknak ismertetnek el. — Szónok érintkezésbe jött Böszörményivel, ki is a „Slov. Nov.“ irányát s elveit a „Magyar Ujság“ban következetes kitartással istápolta. Azonban a szélső bal Madarász-féle töredéke soha sem volt lírható arra, hogy ezen irányt magáévá tegye, így történt, hogy Böszörményi halála után a „Slov. Nov.“ és a szélső bal közti kapocs megszűnt. Azóta a „Slov. Noviny“ azt az elvet követte, hogy egyik párthoz sem kell tartani, hanem egészen függetlenül csupán nemzeti irányban működni. Későbben értekezett Bajner belügyi miniszterrel, ki a tót viszonyokat illetőleg nem csekély mértékben van tájékozva, azonban korai lelépte meghiússá a további érintkezést. A legújabb időben végre Karuch képviselő vállalá magára a szerepet közbenjárni, hogy a tót nemzet méltányos kívánalmai teljesíttessenek. Ezen kívánalmak szónok véleménye szerint a következők: 1) hogy a szűkkeblű nemzetiségi törvény vétessék revistó alá. Hogy mikor és mikér kelljen azt megváltoztatni, szónok nézete szerint a kérdés akkorra halasztható el, ha majd a magyar pártok is belátják, hogy a tót nemzet mivelődése a magyar hazafisággal nem ellenkezik; 2) hogy az 1868. évi nemzetiségi törvény 17. §-a értelmében ezúttal legalább két állami ,reálgymnázium alapittassék, tót előadási nyelvvel. Magától értetődik, hogy e tanodákban a magyar nyelv kötelezett tantárgy lenne s a felsőbb osztályokban fölváltva a tóttal előadási nyelvül is használtatnék. 3) hogy ezen reálgymnasiumoknál oly alkalmas tanárok is vétessenek föl, kikben a tót nép nem ellenségeit, hanem jóakaróit látná; 4) hogy a tót mivelődési intézetek az ország pénztárából segélyeztessenek. Itt első sorban áll a tót „Matica.“ Ha a felvidéki intelligentia ezen intézet ellen antipathiával viseltetik, rajta áll,hogy ezen intézet ügyeire befolyást gyakoroljon, s ha szükséges, az intézet újjászervezését indítványozza s keresztülvigye, ha pedig azt nem akarja, alapítson ő maga a tót nép számára egy más mivelődési intézetet s ennek eszközöljön ki államsegélyt. A tót népnek mindegy, akárkinek a kezéből nyer mivelődést, 5 hogy a nemzetiségi törvény 17. §-ához képest alkalmas tót férfiak a felsőbb országos hivatalokon is alkalmaztassanak, és pedig olyanok, akik egyrészt a tót nép jóakarói, másrészt pedig a kormány bizalmát is bírnák, hogy a magyarok és tótok közti barátságos viszonyt előmozdítsák s azt aláásni ne engedjék; végtére 6 kivánságképen előhozza azt, hogy a „Minerva“ czimű nyomda Pesten, melyet a többi közt maga Deák Ferencz is mint részvényes gyámolit, ne üldöztessék, mint eddig, hanem gyámolittassék. Ezután Karuch képviselő Szlotta György fölszólítására a tót ügyek állásáról következőleg nyilatkozott: ő abban látja a tót nép főbaját, hogy a közoktatás oly nyelven történik, melyet a nép nem ért, s melyen tehát a kellő ismereteket magának meg nem szerezheti. Ez gátolja a haladást az ország érdekei ellenére, mi iránt ő a belügyminiszterrel értekezett, ki is beismervén, hogy e részben valaminek történnie kell, értekezőt a többi felvidéki követekkel való tanácskozásra utasítá. Ezt mind a miniszterelnök, mind a közoktatási miniszter, mind végre Deák is helyesnek találta felismerte egy mérsékelt s az egyetértés közvetítésére képes tót párt szükségét, valamint a felvidéki képviselők is elismerték, hogy a felvidéket illetőleg valaminek történnie kell. Az időtájban jelent meg a fölhívás a tót értekezlet megtartására, hogy az új tót iskola jövendő nemzetpolitikai magatartása megállapíttassék. Szónok jónak látván a kormánynak alkalmat nyújtani, hogy intenzióiról a fentebbi irányban nyilatkozzék, a liptói főispánnal Szentiványi Mártonnal egyetértve a felvidéki iskolák tárgyában az országgyűléshez egy interpellációt akart intézni. Azonban a felvidéki követek a dolgot tanácskozás alá vévén, abban állapodtak meg, hogy a felvidéket illető ügyekben egyetértőleg akarnak eljárni, s ennek folytán a kiküldött bizottságnak meghagyták, úgy a tótok kiváralmait és sérelmeit, valamint a felvidéket illető egyébb ügyeket működési körébe vonni, s egyúttal a hirdetett értekezleten résztvenni. Ezen határozatnak szónok alá vetvén magát az interpellációt elnapolta. A határozatokat, melyeket ez értekezlet hozott, már közöltük. John Stuart Mill az Internationalerel. Az Internationale nottinghami ágának titkára a társulat programmját és ezen ág „A forradalom törvénye“ czimü röpiratát megküldvén J. S. Millnek, ez a következő sorokban válaszolt. Avignon 1872. okt. 14. — Uram ! Vettem aug. 27-töl hozzám intézett levelét s köszönöm önnek az Internationale nottinghami ága által kibocsátott röpirat és a társulati programm megküdött másolatait. A társulat alapelveiben, amint azok a programmban kifejtvék, sokat találok, amit melegen helyeslek, és keveset, amivel tényleg egyet nem érthetek, noha azon átalánosságnál fogva, melyben ez elvek tartják, lehetetlen megmondanom, mennyiben működhetném közre azon rendszabályok gyakorlati érvényesítésére, melyeket a társulat maga elé tűzött, hogy ez elveket életbe léptesse. A programm és a röpirat phraseologiája azonban egy megjegyzés tételére kényszerítenek. Minő előny rejlik ugyanis abban, ha itt a társulat tanai „A társadalmi és politikai forradalom alapelveinek“ neveztetnek. A forradalom szó, mint az elvek és vélemények egy vagy más árnyalatának elnevezése, nem angol. A forradalom a kormányformának erőszakos megváltoztatása, történjék az akár népies lázadás, akár katonai usurpatio által, és minthogy „az ember“ kifejezés mindig bizonyos meghatározott embert jelent, úgy a „forradalom“ szó alatt valamely határozott forradalom értendő, minő volt például a franczia, vagy az 1688-ki angol forradalom. E kifejezés úgy látszik Francziaországból származott hozzánk át. És én nem hihetem, miszerint helyes lenne e beszédmódot a francziáktól adoptálnunk. Ez a franczia szellem gyöngeségéből veszi eredetét, mi nagy mérvben félrevezeti a franczia nemzetet szabadság és haladás utáni törekvésében, a midőn frásisok és szemlélődések oly módon ragadják el őket, mintha azok valóságok volnának, melyek önálló akarattal és tényleges hatalommal bírnak. Ezelőtt egészen más jelleget tüntetett fel az angol gondolkozásmód ; határozott tényeket és nem homályos szavakat igényelt. Nincs semmi tényleges dolog, aminek neve „forradalom" avagy „forradalmi elv“ volna. Vannak maximák, melyeket az én nézetem szerint az önök társulata helyesen tart olyanoknak, amelyek lényegesen szükségesek a józan kormányzásra, és tagadhatlanul létezik iránylat, mely az emberiség értelmiségének és művelődésének arányában folyton növekedik -s mely a józan kormányzás tanainak elfogadása felé irányul. Ezek azon tények, melyek ez esetben felmerülnek és minél világosabban és egyenesebben konstatáljuk ezeket, annál inkább meg fogják érteni egymást az emberek, annál határozottabban fogják látni, miről vitatkoznak és mit akarnak bebizonyítani. Midőn e helyett az emberek mint „a forradalom“ barátai és ellenségei sorakoznak külön zászlók alá, az egyedül fontos kérdés, mely méltányos és hasznos lehet, figyelmen kívül hagyatik s a cselekvények nem igazi nevükön neveztetnek. Azon különben üdvös érintkezés, mely a közelebbi években az angol és franczia munkás osztály egyes részei között létrejött, drágán meg lesz fizetve, ha arra indítja ez ország előhaladt politikusait, hogy elhagyva az angol szellem legszebb jellegét, azt a franczia szellem legroszabb faja által helyettesítsék. Nem zárhatom be levelem anélkül, hogy ki ne fejezzem nagy megelégedésemet a fölött, miszerint az önök testülete teljes mértékben elismerte azon igények jogosultságát, melyek minden tekintetben egyenlő jogokat követelnek a nőknek a férfiakkal, valamint a kisebbségnek számarányához képest a majoritással. További eszközül ugyanazon czél elérésére, mely egyszersmind már nem kevésbé fontos czélok előmozdítására is szolgálhat — ajánlom önöknek az aránylagos képviseltetés fontos kérdését. Fogadja stb. J. S. Mill. Külföldi szemle. Pest oct. 30. Thiers a „XIX Siecle“ szerint egy átalános bölcsészeti műven dolgozik, melyben az úgynevezett materialismus tanait igyekszik megdönteni. C is s e y tk hadügyér bizottságot küldött ki az egyéves önkéntesek intézményére vonatkozó szabályok kidolgozása végett Hallomás szerint departementenként vegyes bizottság fog a felveendők megvizsgálására kiküldetni. Aumale herczeg 10,000 frankot küldött a kivándorlott elsass-lotharingiak felsegélésére. A „Húsz havi elnökség“ czimü munka első kiadása négy nap alatt elkelt s most második kiadás van sajtó alatt. Ára 5 frank. Du faure franczia igazságügyét- törvényjavaslaton dolgozik a párbajok eltörlése tárgyában. E tvjavaslat alapelvei a következők : sebesülés vagy halál esetében nagymérvű pénzbírság rovandó ki, s a tanuk egyetemlegesen felelősek ; a kihívott sérült fél nem büntethető ; végül a párbaj által nem követett provocátió pénzbírsággal büntetendő A porosz kerületi rendezésnek az urakházában folyó tárgyalására vonatkozólag megjegyzi a „Nordd. Alig.“, hogy a ház eddigi magatartása által csak magát s a conservativ ügyet, melyet képviselni akar, károsítja. Itt — úgymond — nem olyasmiről van szó, mit tetszés szerint megtenni vagy elmulasztani lehet, hanem oly törvényjavaslatról, melyet keresztül kell vinni és amely keresztülvitetni is fog, ezért kezeskedik a kormány minden tényezőjének egyetértő meggyőződése ezen reform keresztülvitelének szüksége iránt. Ha a felsőház, az ismert tényállás daczára, a javaslattal szemben tisztán negatív jár el, a ház mindenekelőtt lemond minden tényleges befolyásról a javaslat alakjának megállapítására, s vé