Ellenőr, 1872. november (4. évfolyam, 254-278. szám)
1872-11-22 / 271. szám
része igen korlátolt viszonyok közt növekedvén fel, a azért csekély elméleti ismeretekkel bírván, elméleti úton, például a szakirodalmi művekből vagy folyóiratokból nem igen képesek megismerkedni az újabb vívmányokkal és javításokkal, hanem e tekintetben egészen a közvetlen látásra és szemlélésre vannak utalva ; — másodszor azért, mert hazánk iparosai legnagyobb részt még a kézműves osztályhoz tartoznak, márpedig a kézmű köztudomás szerint csak a művészeti elemek fölvétele által biztosíthatja fennmaradását, sőt fejlődését a gyárszerű termeléssel szemben, s a tett tapasztalatok szerint az iparmúzeumoknak rendkívüli befolyásuk van épen az iparnak nemesítésére. Épen azért, mivel az iparmúzeum eme felette égető szükségességéről meg vagyunk győződve, s mivel az iparmúzeum mielőbbi létesítésében és az egész országra kiható működésében iparunk életrevaló fejlődésének egyik legfontosabb tényezőjét látjuk, nagy örömmel vettük a földmivelés, ipar és kereskedelmi miniszter úrnak abbeli célzatát, miszerint a bécsi világkiállítás alkalmával nagyobb mennyiségű iparmúzeumi tárgyak vásároltassanak s e végett 50.000 frtnyi összeg, vétessék fel a jövő évi költségvetésbe. De ép oly lehangoló fájdalmas érzéssel tapasztaltuk és tapasztalták bizonyára az összes hazai iparosok, sőt mindazok, kik a hazai ipar fejlődését óhajtják, hogy az érintett összeg megszavazása és ezáltal az iparmúzeum mielőbbi létrejövetele veszélyeztetve van, amennyiben a 1. pénzügyi bizottság az összeg törlését hozta javaslatba. A magyar törvényhozás a legkedvezőtlenebb pénzügyi körülmények közt sem hagyhatja a hazai ipar érdekeit figyelmen kívül, különösen akkor, midőn az életbe léptetett iparszabadság szükségszerű előfeltételeit teljesíteni kell, azok elől kitér, és midőn évtizedeken át vissza nem térő kedvező alkalom mutatkozik, egy jelentékeny lépést tehetni a hazai ipar előmozdítása érdekében ? Miután meg vagyunk győződve, hogy a mégen tisztelt képviselőház melegen óhajtja iparunk gyors előmetételét és az ipartörvénybe letett szabadiparnak üdvös hatású érvényesülését, azon kérelemmel járulunk a mélyen tisztelt képviselőház elé, miszerint a földmiveselés ipar és kereskedelmi minisztérium költségvetésében iparmúzeumi tárgyak vásárlására előirányzott 50,000 frtnyi összeget megszavazni kegyeskedjék. Szolnok nov. 19. Mi legyen Szolnok? rendezett tanácsú város e,vagy nagyközség? Arról van szó. A 12,438 frt állam adót fizető köznép szörnyen fél a rendezett tanácstól, mely e városban egykor kuczuczul gazdálkodott úgy, hogy az annak árnykorában meggyűlt adósságok u tán 50-60 ezerért máskép nem törleszthetők, mint ha a szegény város tulajdonát képző fekvőségek elárusittatnak, de irtózik a nép a rendezett tanácstól azért is mert nem képes elgondolni : honnét fog előteremteni a mintegy 15 ezer főnyi sok pénz, amelybe a törvény 64-ik értelmében számtalan tisztviselővel járó rendezett tanács kerül, s amelyre szavazók 311777 fit évi adót fizetnek, tehát közel két annyival többet a nagyközség barátainál. E szerint Szolnok, — honnét ez idő szerint mindaz ki szerét teheti, — ha t. i. a feneketlen sáron át bir hatolni, — megszökik, — a többség szavazatakint rendezett tanácsú város fogna lenni — feltéve, hogy elégséges szellemi és angyagi erővel rendelkezik.“ A bizottság, mely a kérelem felterjesztésével és a szükségelt erő kimutatásával jön megbízva, mit tesz e tekintetben? nem tudjuk, — csak annyit mondhatnak hogy folyhat mellette nyugodtan a Tisza, roboghatnak alatta a gőzmozdonyok különböző irányban, — füstölöghetnek a gőzmalom, és számos fűrészelő gyárak kéményei, süröghetnek foroghatnak a búza, s egyéb kereskedők, és meglépesedhetnek, de azért a község maga szegény maradt örökké, mert — nincs, ki ügyeivel gondoljon, mert e szerencsétlen városban azok, kik hivatvák arra, hogy a közjót előmozdítsák, — nem bánják, ha a kerék kiesik is, — kiki magának él, is szinte különösnek tűnik fel előttek, ha egyik másik a közügy iránt érdeklődik, sőt kész még arra is hogy lerontsa azt a kis jót, amit lakostársai némelyik a közszellem fejlesztése tekintetében tett. Azt pedig, hogy a hatóság a város java előmozdítására valamit tegyen, — nem várjuk, — mert Szolnok Egertől messze van. Ezt a visszás állapotot szinte már megszoktuk. Innét van, hogy a városból a vasútig csak életveszély közt lehet kijutni, — a város kellő közepén elsülyedt járművek meredeznek ki a feneketlen sárból, — az úgynevezett könton majd felszaggatott kövek halmazán, — majd mély habarék pocsolyákon át kell a régi indóházhoz eljutni hogy járdák nincsenek, az itt ott létezők nemerültek, az eddigi rendezetlen állapot hozza, hogy a pótadó a múlt évekre ki se volt vetve, hogy a községi pénztár egyaránt üres hogy a tanárok, tanítók, kántor se fizettethetnek, okozza, hogy a miveletlen nép bátran űzheti garázdálkodásait — a közerkölcsiség elleni művelést; és ezt nem csak felnőttek, de még a gyermekek is. — El vannak csapva nincs, ki fékezze őket, mert az esésére Szolnokon nem gondol senki. Beszélni arról, TÁRCZA. JANE EYRE. — ÖNÉLETÍRÁS — írta CUBEEE BELL. (Folytatás). Midőn a felfedezés felett elmélkedtem, a pázsiton egy kis leány szaladt végig, dajkája kíséretében. Figyelmesen megnéztem új tanítványomat, ki engem kezdetben nem látszott észrevenni; mintegy hét-nyolcz éves, vékony gyermek volt, keskeny, halvány arczcal, finom vonásokkal, sűrű haja fürtökben csüggött alá, derekáig. — Jó reggelt, Adela kisasszony, mondá Fairfaxné asszonyság. Jöjjön és beszélgessen e ladyval, ki önt tanítani fogja, és önből ügyes nőt alkotni van hivatva. A gyermek odajött. — C’est lá ma gonvernante? kérdé dajkájához fordulva és ujjaival reám mutatva. — Mais oui, certainement, volt a válasz. — Idegenek ezek ? kérdem meglepetve a franczia beszéd által. — A dajka külföldi és Adela a kontinensen született, hol úgy hiszem születése óta lakott, a legutóbbi félév kivételével. Midőn ide jött egy szót se tudott angolul, most már kissé beszéli a nyelvet, de én nem értem, mert számtalan franczia szót vegyít közé, de úgy hiszem, hogy ön jól meg fogja érteni. Szerencsémre alkalmam volt egy franczia születésű nőtől tanulni meg a franczia nyelvet, és minthogy mindig iparkodtam lehetőleg gyakran és hosszasan beszélgetni madame Pierrot-val, ezenkívül pedig a legutóbbi hét év alatt naponkint bizonyos számú franczia szót tanultam meg könyv nélkül és gondosan törekedtem a tanítónőm kiejtését elsajátítani, meglehetős gyakorlottságra és tökélyre tettem szert a franczia a beszédben és nem kellett félnem, hogy szégyent vallok Adéla kisasszony előtt, ki odajött és kezet szorított velem, midőn megtudta, hogy én leszek nevelőnője. Midőn együtt bementünk reggelizni, néhány szót intéztem hozzá saját anyanyelvén, kezdetben csak röviden felelt, de midőn leültünk az asztalhoz és csaknem tízperczig figyelmesen vizsgált nagy barna szemeivel, egyszerre csak elkezdett gyorsan és folyékonyan csevegni. — Ah ! ön épen oly jól beszéli anyanyelvemet mint Rochester úr! mondá francziául; én épen úgy beszélhetek önnel, mint vele és Sophie is. Tudom, hogy örülni fog e miatt, mert itt senki se érti őt ; Fairfaxné asszonyság csak angolul beszél. Sophie az én dajkám: ő velem jött át a tengeren, egy nagy hajón, melynek a kéménye füstölgött — Oh ! mily nagyon füstölt! — és én beteg voltam és Sophie is, és Rochester úr is. Rochester úr lefeküdt egy pamlagra egy szép szobában, melyet salonnak neveztek, Sophie és én kis ágyakban feküdtünk egy másik szobában. Én csaknem kiestem ágyamból, olyan volt mint egy deszka. És kisasszony — kérem, hogyan is hívják önt? — Eyre, Jane Eyre. — Aire ? Bah! nem tudom kiejteni. No, de mindegy, hajónk hajnalkor megállt egy nagy, igen nagy város előtt, mely tele volt sötét szinűi házakkal és sűrü füsttel és korántsem hasonlított azon csinos, tiszta városkához, hol ezelőtt laktam, és Rochester úr karján vitt ki a partra egy deszkahídon, és Sophie utánunk jött, aztán mindhárman kocsira ültünk és elhajtottunk egy szép nagy házba, mely szebb és nagyobb volt ennél és hotelnek hívták. Csaknem egy hétig laktunk ott, és én Sophieval naponként elmentem egy nagy zöld térre, mely tele volt fákkal és ott kívülem igen sok gyermek volt és egy tó, tele gyönyörű halakkal, melyeket énkenyérmorzsával etettem. — Érti ön, hogy mit mond, mikor ily gyorsan beszél? kérdé Fairfaxné asszonyság. Nagyon jól értettem, mert szokva voltam madame Pierrot folyékony beszédéhez. — Szeretném, folytatá a jó nénike, szeretném, ha ön egy-két kérdést intézne hozzá szülei felől; kiváncsi vagyok, vajon emlékezik-e még reájuk ? — Adela, kérdem, kinél lakott ön ama csinos tiszta városkában, melyről az imént beszélt. — Azelőtt anyámmal laktam, de ő elment a szűz Máriához. Anyám tánczolni, énekelni és szavalni tanított. Sok úr és asszonyság látogatta anyámat, én ezek előtt tánczolni szoktam, vagy térdeikre ültem, s énekeltem nekik. Én ezt nagyon szerettem. Akarja ön hogy énekeljek? Minthogy reggelijével épen elkészült, megengedtem neki, hogy bemutassa művészetét. A kis leány leszállt székéről, hozzám jött és térdemre ült, kezét összekulcsolta ölében, fürteit lerázta arczáról és szemeit égre emelvén, elkezdett egy opera dallamot énekelni. A szöveg egy megcsalatott hölgyről szólt, ki kedvesének hűtlensége miatt kesereg, majd ismét büszkeségét hívja segítségül, megparancsolja komornájának, hogy öltöztesse őt legpompásabb ruháiba, és diszítse fel legértékesebb ékszereivel és elszánja magát a hittelent fölkeresni egy táncz vigalomban, és vigsága által értésére adni, mily kevéssé törődik hűtlenségével. A tárgy igen furcsán volt választva a gyermek korához képest, de úgy hiszem, épen abban rejlett az előadás sajátszerűsége, hogy a szerelem és féltékenység szenvedélyét egy gyermek vékony hangjai fejezték ki — annyi bizonyos, hogy az egész productió igen rosz ízlést árult el — legalább az én véleményem szerint. Adela eléggé csinos hangon és korának naivságával énekelte el a canzonettát, aztán leugrott térdeimről és igy szólt: — Most pedig kisasszony szavalni fogok önnek valamit. Ezzel kiállt a szoba közepére és elkezdette szavalni La Fontaine regéjét: La Ligue des Rats. A kis költeményt oly szabatosan és helyesen hangsúlyozva és korához képest oly ügyes hang- és taglejtésekkel adta elő, hogy minden lépten-nyomon látszott, mily gondosan lett betanítva. — Anyja tanította önt e költeményre? — kérdem. — Igen, és ő is épen így ejtette ki: „Qu’ avez-vous donc? lui dit un de ces ratsparer!" Ilyenkor fel kellett emelnem kezemet, hogy eszembe jusson, hogy emeltebb hangon kell mondanom a kérdést. Most tehát ha kívánja, tánczolok. — Nem, elég volt ennyi. De mondja meg, kinél lakott ön, midőn anyja elment a szűz Máriához. — Madame Frédéricnél és férjénél; ő vigyázott reám, de azért nem volt rokonom, úgy hiszem, hogy szegény volt, mert nem lakott oly szép házban mint az anyám. De nem laktam sohá nála, Rochester úr megkérdezett, akarok vele menni Angolországba, és én azonnal azt mondtam hogy akarok, mert korábban ismertem Rochester urat mint madame Frédéricet és ő mindig igen nyájas volt irántam, és csinos ruhákat és játékszereket ajándékozott nekem, de lássa, nem váltotta be szavát, mert engem elhozott ugyan Angolországba, hanem ő maga ismét visszautazott és most soha se látom őt. Reggeli után Adéléval a könyvtárba mentem, mely szobát Rochester úr úgy látszik tanulószobánkat jelölt ki. A könyvek legnagyobb része üveges szekrényekbe volt elzárva, de egy szekrény nyitva volt, és megtaláltam mindazon könyveket, melyek az elemi oktatáshoz szükségesek lehettek, valamint néhány kötet regényt, költeményt, életrajzot, útleírást stb. Úgy hiszem Rochester úr azt hitte, hogy ez teljesen elég egy nevelőnő magán használatára, és valóban egyelőre elég is volt, mert e könyvek azon néhány kötethez képest, melyek Lowoodban koronkint kezembe kerültek, igen bő anyagot nyújtottak a mulatságra, és ismereteim gyarapítására. Ezenkívül e szoba még egy egészen új és kitűnő hangú zongorával, festő állványnyal és két földtekével volt felszerelve. Növendékem meglehetősen tanulékony, bár a szorgalomra nem nagyon hajlandó volt; látszott rajta, hogy nem szoktatták eddig semminemű rendszeres foglalkozáshoz. Éreztem, hogy okszerűtlen lenne kezdetben nagyon kifárasztani türelmét, ezért miután nagyon sokat beszéltem neki, és rábírtam, hogy valami keveset tanuljon, az idő dél felé közeledvén, megengedtem, hogy dajkájához menjen, magam pedig ebédig néhány vázlatot szándékoztam rajzolni számára. Midőn a lépcsőkön felmentem papiromért és rajzónaimért, Fairfaxné asszonyság megszólított: — Nemde a reggeli tanóra elvégződött ? A jó nénike egy szobában volt, melynek szárnyajtói nyitva álltak. Bementem hozzá a nagy diszes terembe, melynek bíborszinü székei és függönyei, török szőnyege, diófa táblázattal kirakott falai, színes üvegekből összerakott nagy ablaka és nemes ízléssel diszitett magas mennyezete megragadák figyelmemet. Fairfaxné asszonyság épen néhány vörös üvegből készült virágedényt porolt le, melyek oldalt egy asztalon álltak. — Mily gyönyörű szoba! kiáltam körülnézve, mert soha életemben nem láttam ehhez hasonló pompát. — Ez az ebédlő terem. Épen most nyitottam ki az ablakot, hogy némi frisség és napsugár hatoljon be, mert különben minden megpenészedik a ritkán használt szobákban; a nappali szoba itt a szomszédban olyan mint egy sirbolt. Ezzel egy övezetre mutatott az ablakkal szemben, mely szintén úgy mint emez egy keleti ízlésű szőnyeggel volt elfödve, de most e függöny félre volt vonva. Felmentem a két széles lépcsőn, mely a termeket egymástól elválasztá és azt hittem, hogy a tündérek birodalmába léptem, oly szokatlan volt hogy e bajokon segíteni kell, — annyit tesz, mint falra borsót hányni. — Ha sok ily községe lenne e honnak, jövőnk felett kétségbe kellene esnünk. — Na de majd kisegítenek bennünket a bajból a virilisek. —k— A hivatalos lap mai száma egy dementi következő dementiját közli: A „Budapesti Közlöny“ nov. 19-iki számának „Nem hivatalos részében megjelent közlemény utolsó” kikezdésében egyebek közt ez volt mondva: „És különös az, hogy feltűnően sok oly dologról tud beszélni, (t. i. az „Ellenőr“ tudósítója), mely hivatalos titok, és eskü alatt a főparancsnokság segédirodájára van bízva.“ Alapos értesülés folytán föl vagyunk jogosítva azon nyilatkozatra, hogy a honvéd főparancsnokságnál tartott vizsgálatból kiderült, miszerint az „Ellenőrinek múlt szombati számában „Dixi“ aláírással megjelent közlemény, a honvéd főparancsnokságnál alkalmazott tisztek és hivatalnokok minden tudomása és befolyása nélkül keletkezett alaptalan gyanúsításokat tartalmaz. A Budapest rendezésénél fölmerült nyelvkérdésről az orosz „Odessky Viestnik ezeket mondja: A magyar tanácskozási nyelvre vonatkozó kérdés még nincs eldöntve s szabadságában hagyatott mindenkinek,(!) nézetét az országgyűlésben kifejezni. Várható, hogy a bal és jobboldal öszszes chauvinisticus elemei egyesülni fognak oly czélra miszerint a magyar nyelv uralmát biztosítsák. Külföldi szemle. Pest nov. 21. A párisi sajtót csaknem kizárólag a nemzetgyűlés jövő ülése tartja feszült várakozásban s bizonyos aggálylyal tekintenek a Changarnier által provokált tusa kimenetelére, melytől némileg a Kerdrelféle javaslat sorsa is függ. A pártok a napokban minden idejöket oda fordították, hogy e kérdésekkel szemben határozott állást foglaljanak. A republikánus baloldal Grévy elnöklete alatt tartott vasárnapi ülésében sajnálatát fejezte ki a Kerdrel által felidézett viták fölött, melyek az országot is nyugtalaníthatják s elhatározta, hogy elfogadja a nyílt, ütközetet, feliratról azonban hallani sem akar. Ez ülésen bejelentetett egyszersmind azon nevezetes tény, hogy Duvergier de Hauranne a balközépből a baloldali klubba íratta be magát. A jobbközép ugyanakkor szintén gyűlést tartott, melyen kimondotta, hogy feliratot nem fog intézni Thiershez és pedig azért, mert a nemzetgyűlés magasabban áll a köztársaság alelnökénél. Továbbá, hogy határozott nyilatkozatot kell követelni a kormánytól a radikalizmus ellen, vagy Changarnier interpellációja alkalmával, vagy pedig a Kerdresféle javaslat vizsgálására kiküldött bizottság kebelében. Elvül kimondatott ezután, hogy a jobbközépnek el kell kerülni minden összeütközést Thierssel, fentartván mindamellett a nemzetgyűlés jogait, megóván a statusquo-t és tisztán konservativ irányban taszítván és támogatván Thierst. Gambetta Thiers üzenetének felolvasása után hit szerint Barthelémy St. Hilairehez közeledvén, igy kiáltott fel: „Nagyszerű felséges! Eddig kételkedhettünk, de ma már!“ — Ön fiatal, viszonzó Barthelémy, és még nem ismeri az embereket, különben sohasem kételkedhetett volna ön Thiersben. — Oh, én sohasem kétkedtem Thiersben, jegyzi meg Gambetta, de környezete mindenesetre némi félelemre adhatott okot. Ezt különben távolról sem önre vonatkozólag akarom mondani. — Legyen ön nyugodtabb a jövőben, mondá végül Thiers főtitkára, és értse meg, hogy Thiers sohasem hirtelenkedi el a dolgot. A franczia hadügyér oldala mellé Thiers egy állandó vegyes bizottságot nevezett ki, melynek feladata leend a vasutaknak a hadsereg általi használatára vonatkozó kérdésekben intézkedni. A bizottság áll egy katonai elnökből és egy szintén katonai alelnökből, három polgári tagból, kik közöl egy a közmunka minisztériumból, kettő vasutaktól és végül egy tüzér, egy mérnök és egy törzskari katonatisztből. Amazokat a közmunkaminiszter, ezeket a hadügyér nevezi ki. Arnam gróf párisi porosz nagykövet sehogy sem találja magát Párisban, hol a németek iránti ellenszenv oly erős és oly átalános, miszerint a felsőbb körökből teljesen ki van zárva, mi annyira elkeserítette, hogy legközelebb visszahívását s Rómába áthelyezését kérte. — (Mi sokkal simulékonyabbak vagyunk s megmutattuk ezt 1849- ben, a midőn mig jeleseink osztrák golyó által egymásután vérzettek el az „uj épület“ mögött, az uj épület előtti palotákban mosolyó arczczal s vig pohárcsengés közt üdvözölt vendégekként fogadtuk a fehér zubbonyos tiszteket.) A pápának nem kell pénz! Az olasz kormány megküldte e napokban ő csalhatatlanságonságának a 3225 millióra menő civillistát, Antonelli azonban kijelentette, hogy a pápa nem ismervén el az olasz kormánynak reá vonatkozólag tett intézkedéseit pénzt sem fogadhat el tőle, minthogy különben is oly kevésre van szüksége, miszerint a hívek kegyeletes megemlékezéséből is megél. Az olasz vallási testületek iránt a kamarában beadott törvényjavaslat, az azok megszüntetése és javaik convertálása iránti törvényt Róma tartományra is ki akarja terjeszteni; a generális házak azonban fentartatnának, az alapítványi jószágok is meghagyatnának, ezeket azonban nem szabadna szaporítani. Ezen házak nem élveznék a polgári személyek jogait. Az elfoglalandó javak jótékony alapítványi czélokra lennének fordítandók. A nyugdíjak utalványozása egy év alatt fogna megtörténni. A Rómában levő vallásos testületek javai el nem adható járadékokká fognak átalakítatni. A spanyol hadseregben történt újabb kinevezések s egyes garázdálkodó tisztek példás fenyítése következtében tömegesen érkeznek a kormányhoz a lemondások, Andalusiában pedig előintézkedések léteznek egy katonai pronunciamento ellen, mely egy sevillai zászlóalj kezdeményezése mellett legközelebb lenne kitörendő. Hasonlót jelentenek Xeresből. Cordovában ismét a föderalismus forróiig, Despenaperrosban pedig két repulikánus banda már is fellépett. „A lengyelek programmja 1872. évre“ czime azon röpiratnak, mely közelebb Posenben Kraszewszky tollából a sajtó alól kikerült. A honfitársai előtt nagyrabecsült lengyel író azt tanácsolja, hogy a lengyelek hagyjanak fel a hiábavaló manifestumok és tüntetésekkel. Ezeknek kora már lejárt. A lengyelek politikája új fordulatot kell hogy vegyen ez évben, azt t. i. hogy a szó és beszéd mezejéről a tett mezejére lépjen. E röpirat nem ment azon utógondolattól, hogy az egységes Lengyelország újra fel fog támadni, hanem ez az első lengyel politikai irodalmi termény, mely az adott viszonyokkal és tényezőkkel vet számot. Oroszország védelmi rendszerét a „Birzevija Wiedomosti" nem találja kielégítőnek, s hosszabb bizonyítgatás után azon végkövetkeztetésben állapodik meg, hogy a hadügyér sürgős feladata új elődöket építeni, részint pedig a már meglevő járműveket tökéletesíteni. Czikkiró meggyőződése szerint a hadsereg élelmi raktárainak s egyéb szükségleteinek, valamint a tartalék összpontosításának fedezése czéljából elkerülhetlen Smolenszk mellett és a Dnyeper megfelelő partján erődöket építeni, ahol a hadseregek szükség esetében összpontosulnának. Szükséges továbbá, hogy ezen indítványozott várművek góczpontját képezzék a Pétervárról, Moszkvából, a a balti tengeri kikötőkből, Uraitól, az azovi és fekete tengerektől s a Visztula mentében fekvő várművektől feléjök vezetendő utaknak s vaspályáknak. E lap a birodalom nyugati széleit oly védtelen állapotban találja, hogy az út a porosz határoktól Riga és Pétervárig, sőt egészen Moszkváig nyitva áll az ellenségnek. A további védelmi hiány abból áll, hogy a lengyel tartományokban oly czélszerűtlen utakat építenek, melyek a várak vonalait vagy teljesen kerülik, vagy pedig lehetségessé teszik az ellenségnek az orosz vaspályákról az összes orosz védelmi vonalat bekeríteni. Végül a Birzs. Wied, szakembere azon javaslattal lép fel, miszerint Pétervár erősitessék s az összes tengeri intézetek Kronstadtból a Néva torkolatán teremtendő várművekbe helyeztessenek át. Az új erődök, melyektől a Páris városára hivatkozó czikkíró csodaeredményeket remél, egy részt maga a hadsereg által a táborozási idényekben volnának emelendők. A Néva mentében találkozó mocsárak lecsapolása által pedig magának a fővárosnak egészségi és éghajlati viszonyai is sokat nyernének. A hivatalos lapból. A vallás- és közoktatási minister a szabadkai állami tanitónő-képezdében Mezey Ignácz r. kath. segédlelkészt a r. kath. és Aradszky Jakab g. kel. diakónust a g. kel. vallástanitással az illető egyházi főhatóságok ajánlatára bizta meg. Az ideiglenesen beszüntve volt dinnyési posta folyó hó 20-án működését ismét megkezdened, s levél- és kocsi postai szolgálattal foglalkozand és összeköttetésben lesz a Buda és Kragerhof közt közlekedő vasútvonalakkal. E postahivatal kézbesítési körét következő helységek és puszták képezik: Dinnyés és Pákozd községek, Börmend puszta, egyik Völgyszéli lyukába, mely köré összegyűlt lassanként a jelszó által vezérlett egész piros társaság, kissé megviselten s elég foltosan de jókedvüleg. Megkisértetett a róka kiásatása, de aztán abban hagyatott, mert a lyuk mély és kanyargós volt. — Újra nyergelvén némelyek, rendbe s rázogatván egyenruháikat sokan ismét útra kelt a csapat s kapott is egy második rókát, mely udvarias volt nagyon, a mennyiben t. Gödöllő felé vitte ő felségét és követőit s az uradalmi vágásban tűnt el aztán a nádas közt. Innen a királyné haza ment, a társaság egy része Fóthra, a többi pedig egyenesen Pestre, hová késő este történt az érkezés. A hollandi delnők ezúttal hárman voltak. Auersperg herczegnő is jelen volt. A miniszterek közül dr. Wenckheim B. és Tisza L. vettek részt a mulatságban. És most — az udvar eltávozása utáni kirándulásoknál — fog megválni, hogy ki a valódi sportsman vagyis olyan vadász, ki mocsárba vágtat a rókáért, ha nincsenek is jelen ő felségeik.* A tegnapi hajtás megviselte a róka-falka társulatot. Délben volt az indulás Fóthról, hol Károlyi István gróf és grófnő azon szerencsében részesültek, hogy kastélyukban reggelizett ő felsége a királyné. — A reggeli után — melyben részesültek különféle teremekben a többi vendégek is — megindult a társaság a Vácz irányában fekvő erdős hegységek felé, s nem sokára olyan meredek helyek árkos-bokros tömkelegébe jutott, hogy tagjai szerte oszlottak és elvesztették egymást. Ketten hárman bajlódtak egy mocsárban, honnan egy pár lovag gyalog lábolt ki. Ketten hárman egy járatlan magaslat széléig értek, honnan vissza kellett térni — s igy járt a királyné is. E sok fáradsággal áthatolt vadon túloldalán ugrott fel a róka, de könnyű játéka volt, mert bár üldözői — már a bányán együtt maradtak — nyomában voltak mindig, mégis beszaladt A korcsolyázás az a sport, mely a közönség minden osztályában talál híveket rang-, nem és korkülönbség nélkül, s így a sport e „válfajára“ is lesz gondunk a tél folytán. Az idén azonban nem a legkedvezőbbek a kilátások. A tél eddig igen enyhe, s az időjósok szerint az is marad, másfelől a korcsolyázó egylet a városi hatóság részéről sok mostohasággal találkozott, s ez némi kedvetlenséget szült. A bódét, melyet az egylet a városligeti tó partjára építtetett, a múlt tavaszszal a városi hatóság rendeletére kicsinosították, s ennek daczára a nyár közepén — Királyi Pál elfogadott indítványa folytán — el kellett azt hordatni, s újból felállítása elé most nehézségeket gördítettek. Igaz, hogy a bódé nagyon szép nem volt, de el lehetett volna nézni addig, mig az egylet anyagi körülményei szebbnek építését engedik s azután a városliget is uj beosztás és rendezés küszöbén áll, melynek végleges megállapításáig valami állandó építményről különben sem lehet szó. Engedje meg tehát a város a bódé újból való felállítását. Királyi Pál úr a télen úgy is nehezen fog a városligetben sétálni, s igy nem panaszkodhatok, hogy a bódé elveszi előle a kilátást. Neki, mint nyúlánk magas embernek,, különben is legkevesebb oka volt ily panaszra. Ő túl láthatott volna a kis bódénak a tetején. Többet akkor, majd ha — fagy! * — A római rókavadászat 18-án csakugyan kezdetét vette s nagy számmal jelentek meg nők és férfiak a Cecchignolan, mint kitűzött találkozási helyen, hol a szép verőfényes idő által csalva közönség is nagy tömegben volt jelen. Hírek. Pest nov. 21. — Erdélyi Olasz alkonzulság felállítását határozta el az olasz kormány s a kitlüigyér közelebb beterjesztett budgetében már előirányozva látjuk ez állomásra az illető tételt E konzulság szüksége már rég idő óta érezhető volt, minthogy körülbelül 20,000 olasz munkás dolgozik az erdélyi vasutaknál. A konzulság székhelyére nézve még nincs megállapodás és Kolozsvár vagy Koschán (?) városok vannak kiszemelve. Az utóbbi várost csak az olasz hírlapokból ismerjük, s meglehet, hogy Brassó. — Szerdahelyi sírjára mielőbb emlékkövet akarnak állítani, hogy nyughelye méltón legyen megjelölve. E czélból több fiatal író egyesült, hogy még a zeneidény alatt a legelőkelőbb művészek közreműködésével hangversenyt rendezhessenek. A közönség részéről sem fog elmaradni a kellő érdekeltség, az bizonyos. — A Wagner-egylet választmánya jövő vasárnap, nov. 24-én d. e. 11 órakor a zenekedvelők nagytermében (Bálványutcza) gyűlést tart, melyre a tagok tisztelettel meghivatnak. Mende Bódog titkár. — A kholera állásáról a hivatalos jelentés ezeket közti. Budán november 20-dikán 11 újabb cholera eset merült fel; ebből esik: a Krisztinavárosra 1, Tabánra 2, Vízivárosra 1, közkórk. irgalm. kórház. 6. Ehhez hozzászámítván az ápolás alatt maradt 105-öt, az összes beteglétszám 116, ezek közül meggyógyult nov. 20-án 11, meghalt 6; octóber 18. óta összesen megbetegült 616, kikből meggyógyult 294, meghalt 223, gyógykezelés alatt maradt 99. A katonák között: 20- ától 21-éig megbetegült. Ehhez számítván a gyógykezelés alatt maradt 31, ez, az összes betegek létsáma 32, ezekből megyógyult 8, meghalt 1, további ápolás alatt maradt 23. — Pesten 20- tól 21-dikéig megbetegült 18, ebből esik : a belvárosra 1, a Terézvárosra 3, a Józsefvárosra 1, a Ferenczvárosra 2, a közkórházakra 12. — Ehez számítva az ápolás alatt maradt 165- öt, az összes beteglétszám 187, ebből meggyógyult 11, meghalt 10, a járvány kezdete óta öszszesen megbetegült 393, ebből meggyógyult 87, meghalt 144, további gyógykezelés alatt pedig maradt 162. Kassán. A beteg száma egygyel szaporodott, meghalt egy, az eddig megbetegült 27 egyén közül 15 egyén meghalt. — Szathmár megyében Tiszabecsen nov. 20-án hat cholera eset merült fel, mindannyian gyógykezelés alatt vannak. Gömör megyében nov. 20- án egy halálos kimenetelű eset fordult elő. Zemplén megyében Szilvás-Újfalu mellett dolgozó vasúti munkások között 11 cholera-eset fordult elő, melyből 3 halállal végződött. — A Kisfaludy Társaság jövő szerdai ülésén négy felolvasás lesz. Először is Vajda János székfoglaló költeménye: „Egy b . . . i házban,“ felolvassa Vadnay Károly ; aztán Szeberényi Lajos újabb forditmányai a „Königinhoff kéziratából előadja Greguss Ágost; Komócsy József „Őszi gondolatok“ czímű költeménye, bemutatja Tóth Kálmán végül Greguss Ágost széptani értekezése : „A művészet osztályzásáról.“ — Miklósy színházában elég változatos a játékrend; vannak eredeti művek is, s valószínű, hogy mihelyt e színház jobban megerősödik, a vígjátékirodalomban fog egy kis mozgást támasztani, melyből aztán hovatovább több élet fejlődik ki. A „Színlap“ mai száma a közelebbi előadásokra kitűzött eredeti és fordított újdonságok egész sorozatát közli. Ilyenek „A követjölt,“ új franczia vígjáték, melyet pár hét előtt Párisban nagy hatással adtak elő; „Ludas Matyi,“ eredeti, magyar népies zamata szinmű újabb átdolgozásban, mely egy időben a nemzeti színpadnak kedvelt darabja volt. Pénteken „Könyves Kálmán“ czimű dráma kerül szinre, a szabadkőművesek nagygyűlése alkalmából. Előkészületre vannak kitűzve : „Ezer egy éj, tündéries, látványos szinmű, melynek kiállítása díszes és minden tekintetben meglepő és fényes lesz. A szöveget Vörösmarty „Arab regéi“ után írta Benkő Kálmán, a nemzeti színház tagja; a zenét szerzetté Káldy Gyula, az egészen új eredeti tánczokat Storch Miksa szerzette. Megemlítjük ezúttal, hogy még egy hasonló díszes és látványos kiállítású darabot adtak be Miklóssynak, mely szintén szinre fog kerülni, s ez Petőfi „János vitéze“ mely igen sikerülten van szilire alkalmazva. „Thannhauser" paródiájából már javában folynak a próbák s a jövő hó első hetében szintén igen díszes kiállítással fog szinre kerülni. A drámai és vígjátéki személyzet a Paul de Kock regényéből szimüvé alakított „Párisi borbély“ és Dumasnak „Prinzess George“-a betanulásával foglalkozik. Mindkettőt Follinus János fordította le magyarra. — Hangverseny. A redout kisebb termében tegnap díszes és nagy közönség hallgatta meg Bulow, Singer és Cosmann trió-előadásait. Mindhárom a klassikui zene kiválóbb művésze: Bülow zongorán, Singer hegedűn, és Cosman gordonkán. Bülow erőteljes, meleg játékát, Singer tiszta és széleskarigú hegedűelőadását már ismeri közönségünk. Cosman méltó, kiegészítő tagja e társaságnak, s a lágyság, a hangok hatalmas olvadékonysága, mely az ő gondolájából soha sem hiányzik, mindig elragadta a közönséget, kivált Schumann D moll triójában. E művészeket nagyon érdemes meghallgatni s figyelmeztetjük a közönséget a második hangversenyre, mely szombaton, nov. 23-án lesz, következő műsorral: Mendelssohntól D-moll hármas , Bocherinitől sonata, gordonkára, zongorakisérettel; Mozarttól sonata zongorára; Tartinitől: „Le trille du diable,“ hegedűre zongorakisérettel; Beethoventől: B dur hármas. — A nemzeti színházban szombaton Benza Ida k. a. közreműködésével „Hunyady László“ kerül szinre. A k. a. Szilágyi Erzsébetet fogja énekelni, mindazon kihagyások nélkül, melyek eddig csonkitották e szerepet Gara Máriát Pankadi kisasszonytól, Mátyást pedig Humann Alexától fogják látni azok, kik az előadásra jegyekhez juthatnak. — Egy Harpagon Budán. Azok a fiatal emberek, kik az 50-es években jártak a pesti egyetemen, vagy akik egy más tekintetben megszorultak pénz dolgában alkalmasint emlékeznek a tiszteletreméltó Chorn Józsefre egy kis nyájas arczú, rongyos öregemberre, ki órákig ott kullogott az egyetem körül, s ott gunyasztott a kávéházakban naphosszat. Nagy emberismerete volt, aki rögtön leolvasta az arczokról, hogy kinek van szüksége néhány forintra. Adott is rögtön, ha volt hipotéka, átvett mindent zálogba, ha értékes volt. Szeretett kamatok fejében ruhaneműket is kérni, szegény családja számára, melyről érzékenyen tudott beszélni. A kávéházakban sokszor megszólította ismerős kundsehaftjait, hogy fizessenek egy pohár kávét. Hol, merre lakott, senki sem tudta, mert ő csak nyilvános helyeken volt látható. A kora reggel a Dunaparton találta, hol a vízbe dobott gyümölcsöket fogdosta ki. Az is valami. A hatvanas évek elején az öreg Chorn rész fát tett a tűzre, mert néhány hóra elzárták. Ez volt-e az oka, vagy más egyéb is, hogy Chorn egyszerre elvonult a világtól, s csakis azok tudtak felőle valamit, kik még adósai voltak. Utóbbi időkben mint vándor kereskedő tűnt fel, ki korcsmából korcsmába járt egy kis ládikával, melyben szappan, fésű, gyufa s más efféle volt. Ő mindvégig rongyos és sopánkodó maradt, ki nem győzött panaszkodni. Leginkább a budai korcsmákban kínálta olcsó áruit, s ismerték igen sokan. Ez ember meghalt a múlt héten Budán, a Tabán egyik legszurtosabb házának kamarájában, melyben nem volt