Ellenőr, 1872. november (4. évfolyam, 254-278. szám)

1872-11-22 / 271. szám

része igen korlátolt viszonyok közt növekedvén fel, a azért csekély elméleti ismeretekkel bírván, elmé­­leti úton, például a szakirodalmi művekből vagy folyóiratokból nem igen képesek megismerkedni az újabb vívmányokkal és javításokkal, hanem e tekintetben egészen a közvetlen látásra és szemlé­­lésre vannak utalva ; — másodszor azért, mert ha­zánk iparosai legnagyobb részt még a kézműves osztályhoz tartoznak, már­pedig a kézmű köztudo­­más szerint csak a művészeti elemek fölvétele által biztosíthatja fennmaradását, sőt fejlődését a gyár­­szerű termeléssel szemben, s a tett tapasztalatok szerint az iparmúzeumoknak rendkívüli befolyásuk van épen az iparnak nemesítésére. Épen azért, mivel az iparmúzeum eme felette égető szükségességéről meg vagyunk győződve, s mivel az iparmúzeum mielőbbi létesítésében és az egész országra kiható működésében iparunk életrevaló fejlődésének egyik legfontosabb ténye­zőjét látjuk, nagy örömmel vettük a földmivelés, ipar és kereskedelmi miniszter úrnak abbeli c­élzatát, miszerint a bécsi világkiállítás alkal­mával nagyobb mennyiségű iparmúzeumi tárgyak vásároltassanak s e végett 50.000 frtnyi összeg, vétessék fel a jövő évi költségvetésbe. De ép oly lehangoló fájdalmas érzéssel tapasztaltuk és tapasztalták bizonyára az összes hazai iparosok, sőt mindazok, kik a hazai ipar fejlődését óhajt­ják, hogy az érintett összeg megszavazása és ez­által az iparmúzeum mielőbbi létrejövetele veszé­lyeztetve van, a­mennyiben a 1. pénzügyi bizott­ság az összeg törlését hozta javaslatba. A magyar törvényhozás a legkedvezőtlenebb pénzügyi körülmények közt sem hagyhatja a hazai ipar érdekeit figyelmen kívül, különösen akkor, midőn az életbe léptetett iparszabadság szükségszerű előfeltételeit teljesíteni kell, azok elől kitér, és midőn évtizedeken át vissza nem térő kedvező alkalom mutatkozik, egy jelenté­keny lépést tehetni a hazai ipar előmozdítása é­rd­ekében ? Miután meg vagyunk győződve, hogy a mé­­gen tisztelt képviselőház melegen óhajtja iparunk gyors előmetételét és az ipartörvénybe letett sza­bad­iparnak üdvös hatású érvényesülését, azon kérelemmel járulunk a mélyen tisztelt képviselő­ház elé, miszerint a földmiveselés ipar és keres­kedelmi minisztérium költségvetésében iparmúze­umi tárgyak vásárlására előirányzott 50,000 frtnyi összeget megszavazni kegyeskedjék. Szolnok nov. 19. Mi legyen Szolnok? rendezett tanácsú város e,vagy nagy­község? Arról van szó. A 12,438 frt állam adót fizető köznép szörnyen fél a rendezett ta­nácstól, mely e városban egykor kuczuczul gaz­dálkodott úgy, hogy az annak árnykorában meg­gyűlt adósságok u tán 50-60 ezer­ért máskép nem törleszthetők, mint ha a szegény város tulajdonát képző fekvőségek elárusittatnak, de irtózik a nép a rendezett tanácstól azért is mert nem képes el­gondolni : honnét fog előteremteni a mintegy 15 ezer főnyi sok pénz, a­melybe a törvény 64-ik­­ értelmében számtalan tisztviselővel járó rende­zett tanács kerül, s a­melyre szavazók 311777 fit évi adót fizetnek, tehát közel két annyival többet a nagy­község barátainál. E szerint Szolnok, — honnét ez idő szerint mindaz ki szerét teheti, — ha t. i. a feneketlen sáron át bir hatolni, — meg­szökik, — a többség szavazatakint rendezett taná­csú város fogna lenni — feltéve, hogy elégséges szellemi és angyagi erővel rendelkezik.“ A bizottság, mely a kérelem felterjesztésével és a szükségelt erő kimutatásával jön megbízva, mit tesz e tekintetben? nem tudjuk, — csak an­nyit mondhatnak hogy folyhat mellette nyugodtan a Tisza, roboghatnak alatta a gőzmozdonyok kü­lönböző irányban, — füstölöghetnek a gőzmalom, és számos fűrészelő gyárak kéményei, süröghet­­nek foroghatnak a búza, s egyéb kereskedők, és meglépesedhetnek, de azért a község maga sze­gény maradt örökké, mert — nincs, ki ügyeivel gondoljon, mert e szerencsétlen városban azok, kik hivatvák arra, hogy a közjót előmozdítsák, — nem bánják, ha a kerék kiesik is, — kiki magá­nak él, is szinte különösnek tűnik fel előttek, ha egyik másik a közügy iránt érdeklődik, sőt kész még arra is hogy lerontsa azt a kis jót, a­mit la­kostársai némelyik a köz­szellem fejlesztése te­kintetében tett. Azt pedig, hogy a hatóság a vá­ros java előmozdítására valamit tegyen, — nem várjuk, — mert Szolnok Egertől messze van. Ezt a visszás állapotot szinte már megszoktuk. Innét van, hogy a városból a vasútig csak életveszély közt lehet kijutni, — a város kellő közepén elsülyedt járművek meredeznek ki a fe­neketlen sárból, — az úgynevezett könton majd felszaggatott kövek halmazán, — majd mély ha­barék pocsolyákon át kell a régi indóházhoz elju­tni hogy járdák nincsenek, az itt ott létezők neme­­rültek, az eddigi rendezetlen állapot hozza, hogy a pótadó a múlt évekre ki se volt vetve, hogy a községi pénztár egyaránt üres hogy a tanárok, ta­nítók, kántor se fizettethetnek, okozza, hogy a miveletlen nép bátran űzheti garázdálkodásait — a közerkölcsiség elleni művelést; és ezt nem csak felnőttek, de még a gyermekek is. — El van­nak csapva nincs, ki fékezze őket, mert az esésé­­re Szolnokon nem gondol senki. Beszélni arról, TÁRCZA. JANE EYRE. — ÖNÉLETÍRÁS — írta CUBEEE BELL. (Folytatás). Midőn a felfedezés felett elmélkedtem, a pá­zsiton egy kis leány szaladt végig, dajkája kísé­retében. Figyelmesen megnéztem új tanítványomat, ki engem kezdetben nem látszott észrevenni; mint­egy hét-nyolcz éves, vékony gyermek volt, kes­keny, halvány arczc­al, finom vonásokkal, sűrű haja fürtökben csüggött alá, derekáig. — Jó reggelt, Adela kisasszony, mondá Fair­­faxné asszonyság. Jöjjön és beszélgessen e ladyval, ki önt ta­nítani fogja, és önből ügyes nőt alkotni van hi­vatva. A gyermek odajött. — C’est lá ma gonvernante? kérdé dajkájához fordulva és ujjaival reám mutatva. — Mais oui, certain­ement, volt a válasz. — Idegenek ezek ? kérdem meglepetve a fran­czia beszéd által. — A dajka külföldi és Adela a kontinensen született, hol úgy hiszem születése óta lakott, a legutóbbi félév kivételével. Midőn ide jött egy szót se tudott angolul, most már kissé beszéli a nyelvet, de én nem értem, mert számtalan franczia szót vegyít közé, de úgy hiszem, hogy ön jól meg fogja érteni. Szerencsémre alkalmam volt egy franczia szü­letésű nőtől tanulni meg a franczia nyelvet, és minthogy mindig iparkodtam lehetőleg gyakran és hosszasan beszélgetni madame Pierrot-val, ezenkí­vül pedig a legutóbbi hét év alatt naponkint bizo­nyos számú franczia szót tanultam meg könyv nél­­kül és gondosan törekedtem a tanítónőm kiejtését elsajátítani, meglehetős gyakorlottságra és tökélyre tettem szert a franczia a beszédben és nem kellett félnem, hogy szégyent vallok Adéla kisasszony előtt, ki odajött és kezet szorított velem, midőn megtud­ta, hogy én leszek nevelőnője. Midőn együtt be­mentünk reggelizni, néhány szót intéztem hozzá saját anyanyelvén, kezdetben csak röviden felelt, de midőn leültünk az asztalhoz és csaknem tízperczig figyelmesen vizsgált nagy barna szemeivel, egy­szerre csak elkezdett gyorsan és folyékonyan cse­vegni. — Ah ! ön épen oly jól beszéli anyanyelve­met mint Rochester úr! mondá francziául; én épen úgy beszélhetek önnel, mint vele és Sophie­ is. Tu­dom, hogy örülni fog e miatt, mert itt senki se érti őt ; Fairfaxné asszonyság csak angolul beszél. Sophie az én dajkám: ő velem jött át a tengeren, egy nagy hajón, melynek a kéménye füstölgött — Oh ! mily nagyon füstölt! — és én beteg voltam és Sophie is, és Rochester úr is. Rochester úr lefe­küdt egy pamlagra egy szép szobában, melyet sa­­lonnak neveztek, Sophie és én kis ágyakban feküd­tünk egy másik szobában. Én csaknem kiestem ágyamból, olyan volt mint egy deszka. És kisasszony — kérem, hogyan is hívják önt? — Eyre, Jane Eyre. — Aire ? Bah! nem tudom kiejteni. No, de mindegy, hajónk hajnalkor megállt egy nagy, igen nagy város előtt, mely tele volt sötét szinűi házak­kal és sűrü füsttel és korántsem hasonlított azon csinos, tiszta városkához, hol ezelőtt laktam, és Rochester úr karján vitt ki a partra egy deszka­­hídon, és Sophie utánunk jött, aztán mindhárman kocsira ültünk és elhajtottunk egy szép nagy házba, mely szebb és nagyobb volt ennél és hotelnek hívták. Csaknem egy hétig laktunk ott, és én So­­phieval naponként elmentem egy nagy zöld térre, mely tele volt fákkal és ott kívülem igen sok gyer­mek volt és egy tó, tele gyönyörű halakkal, me­lyeket én­­kenyérmorzsával etettem. — Érti ön, hogy mit mond, mikor ily gyor­san beszél? kérdé Fairfaxné asszonyság. Nagyon jól értettem, mert szokva voltam madame Pierrot folyékony beszédéhez. — Szeretném, folytatá a jó nénike, szeret­ném, ha ön egy-két kérdést intézne hozzá szülei felől; kiváncsi vagyok, vajon emlékezik-e még reájuk ? — Adela, kérdem, kinél lakott ön ama csi­nos tiszta városkában, melyről az imént beszélt. — Azelőtt anyámmal laktam, de ő elment a szűz Máriához. Anyám tánczolni, énekelni és sza­valni tanított. Sok úr és asszonyság látogatta anyá­mat, én ezek előtt tánczolni szoktam, vagy térdeikre ültem, s énekeltem nekik. Én ezt nagyon szeret­tem. Akarja ön hogy énekeljek? Minthogy reggelijével épen elkészült, megen­gedtem neki, hogy bemutassa művészetét. A kis leány leszállt székéről, hozzám jött és térdemre ült, kezét összekulcsolta ölében, fürteit lerázta ar­czáról és szemeit égre emelvén, elkezdett egy opera dallamot énekelni. A szöveg egy megcsalatott hölgy­ről szólt, ki kedvesének hűtlensége miatt kesereg, majd ismét büszkeségét hívja segítségül, megparan­csolja komornájának, hogy öltöztesse őt legpompá­sabb ruháiba, és diszítse fel legértékesebb ékszerei­vel és elszánja magát a hittelent fölkeresni egy táncz vigalom­ban, és vigsága által értésére adni, mily kevéssé törődik hűtlenségével. A tárgy igen furcsán volt választva a gyer­mek korához képest, de úgy hiszem, épen abban rejlett az előadás sajátszerűsége, hogy a szerelem és féltékenység szenvedélyét egy gyermek vékony hangjai fejezték ki — annyi bizonyos, hogy az egész productió igen rosz ízlést árult el — legalább az én véleményem szerint. Adela eléggé csinos hangon és korának naiv­­ságával énekelte el a canzonettát, aztán leugrott térdeimről és igy szólt: — Most pedig kisasszony szavalni fogok ön­nek valamit. Ezzel kiállt a szoba közepére és elkezdette szavalni La Fontaine regéjét: La Ligue des Rats. A kis költeményt oly szabatosan és helyesen hang­súlyozva és korához képest oly ügyes hang- és tag­lejtésekkel adta elő, hogy minden lépten-nyomon látszott, mily gondosan lett betanítva. —­ Anyja tanította önt e költeményre? — kérdem. — Igen, és ő is épen így ejtette ki: „Q­u’ avez-vous donc? lui dit un de ces r­atsp­ar­­­er!" Ilyenkor fel kellett emelnem kezemet, hogy eszembe jusson, hogy emeltebb han­gon kell mondanom a kérdést. Most tehát ha kí­vánja, tánczolok. —­ Nem, elég volt ennyi. De mondja meg, kinél lakott ön, midőn anyja elment a szűz Má­riához. — Madame Frédéricnél és férjénél; ő vigyá­zott reám, de azért nem volt rokonom, úgy hi­szem, hogy szegény volt, mert nem lakott oly szép házban mint az anyám. De nem laktam sohá nála, Rochester úr megkérdezett, akarok vele menni Angolországba, és én azonnal azt mondtam hogy akarok, mert korábban ismertem Rochester urat mint madame Frédéricet és ő mindig igen nyájas volt irántam, és csinos ruhákat és játékszereket ajándékozott nekem, de lássa, nem váltotta be szavát, mert engem elhozott ugyan Angolországba, hanem ő maga ismét visszautazott és most soha se látom őt. Reggeli után Adéléval a könyvtárba mentem, mely szobát Rochester úr úgy látszik tanulószo­bánkat jelölt ki. A könyvek legnagyobb része üveges szekrényekbe volt elzárva, de egy szekrény nyitva volt, és megtaláltam mindazon könyveket, melyek az elemi oktatáshoz szükségesek lehettek, valamint néhány kötet regényt, költeményt, életraj­zot, útleírást stb. Úgy hiszem Rochester úr azt hitte, hogy ez teljesen elég egy nevelőnő magán használatára, és valóban egyelőre elég is volt, mert­­ e könyvek azon néhány kötethez képest, melyek­­ Lowoodban koronkint kezembe kerültek, igen bő anyagot nyújtottak a mulatságra, és ismereteim gyarapítására. Ezenkívül e szoba még egy egészen új és kitűnő hangú zongorával, festő állványnyal és két földtekével volt felszerelve. Növendékem meglehetősen tanulékony, bár a szorgalomra nem nagyon hajlandó volt; látszott rajta, hogy nem szoktatták eddig semminemű rend­szeres foglalkozáshoz. Éreztem, hogy okszerűtlen lenne kezdetben nagyon kifárasztani türelmét, ezért miután nagyon sokat beszéltem neki, és rá­bírtam, hogy valami keveset tanuljon, az idő dél felé közeledvén, megengedtem, hogy dajkájához menjen, magam pedig ebédig néhány vázlatot szán­dékoztam rajzolni számára. Midőn a lépcsőkön felmentem papiromért és rajzónaimért, Fairfaxné asszonyság megszólított: — Nemde a reggeli tanóra elvégződött ? A jó nénike egy szobában volt, melynek szárnyajtói nyitva álltak. Bementem hozzá a nagy diszes terembe, melynek bíborszinü székei és füg­gönyei, török szőnyege, diófa táblázattal kirakott falai, színes üvegekből összerakott nagy ablaka és nemes ízléssel diszitett magas mennyezete megra­­gadák figyelmemet. Fairfaxné asszonyság épen né­hány vörös üvegből készült virágedényt porolt le, melyek oldalt egy asztalon álltak. — Mily gyönyörű szoba! kiáltam körülnéz­ve, mert soha életemben nem láttam ehhez hason­ló pompát. — Ez az ebédlő terem. Épen most nyitottam ki az ablakot, hogy némi fris­ség és napsugár ha­toljon be, mert különben minden megpenészedik a ritkán használt szobákban; a nappali szoba itt a szomszédban olyan mint egy sirbolt. Ezzel egy övezetre mutatott az ablakkal szem­ben, mely szintén úgy mint emez egy keleti ízlésű szőnyeggel volt elfödve, de most e függöny félre volt vonva. Felmentem a két széles lépcsőn, mely a termeket egymástól elválasztá és azt hittem, hogy a tündérek birodalmába léptem, oly szokatlan volt hogy e bajokon segíteni kell, — annyit tesz, mint falra borsót hányni. — Ha sok ily községe lenne e honnak, jövőnk felett kétségbe kellene esnünk. — Na de majd kisegítenek bennünket a bajból a virilisek. —k­— A hivatalos lap mai száma egy de­menti következő dementiját közli: A „Budapesti Közlöny“ nov. 19-iki számának „Nem hivatalos rész­ében megjelent közlemény utolsó” kikezdésében egyebek közt ez volt mond­va: „És különös az, hogy feltűnően sok oly do­logról tud beszélni, (t. i. az „Ellenőr“ tudósítója), mely hivatalos titok, és eskü alatt a főparancsnok­ság segédirodájára van bízva.“ Alapos értesülés folytán föl vagyunk jogo­sítva azon nyilatkozatra, hogy a honvéd főparancs­­nokságnál tartott vizsgálatból kiderült, miszerint az „Ellenőrinek múlt szombati számában „Dixi“ aláírással megjelent közlemény, a honvéd főparancs­nokságnál alkalmazott tisztek és hivatalnokok min­den tudomása és befolyása nélkül keletkezett alaptalan gyanúsításokat tartalmaz.­­ A Budapest rendezésénél fölme­rült nyelvkérdésről az orosz „Odessky Viestnik ezeket mondja: A magyar tanácskozási nyelvre vonatkozó kérdés még nincs eldöntve s szabadságában ha­gyatott mindenkinek,(!) nézetét az országgyűlésben kifejezni. Várható, hogy a bal és jobboldal ösz­­szes chauvinisticus elemei egyesülni fognak oly czélra miszerint a magyar nyelv uralmát biztosítsák. Külföldi szemle. Pest nov. 21. A párisi sajtót csaknem kizárólag a nemzetgyűlés jövő ülése tartja feszült várakozásban s bizonyos aggálylyal tekintenek a Changarnier által provokált tusa kimenetelére, melytől némileg a Kerdrelféle javaslat sorsa is függ. A pártok a napokban minden idejöket oda fordították, hogy e kérdésekkel szemben határozott állást foglaljanak. A republikánus baloldal Grévy el­nöklete alatt tartott vasárnapi ülésében sajnálatát fejezte ki a Kerdrel által felidézett viták fölött, melyek az országot is nyugtalaníthatják s elhatá­rozta, hogy elfogadja a nyílt, ütközetet, feliratról azonban hallani sem akar. Ez ülésen bejelentetett egyszersmind azon nevezetes tény, hogy Duver­­gier de Hau­ranne a balközépből a baloldali klubba íratta be magát. A jobbközép ugyanakkor szintén gyűlést tartott, melyen kimondotta, hogy feliratot nem fog intézni Thiershez és pedig azért, mert a nemzetgyűlés magasabban áll a köztársaság al­­elnökénél. Továbbá, hogy határozott nyilatkozatot kell követelni a kormánytól a radikalizmus ellen, vagy Changarnier interpellációja alkalmával, vagy pedig a Kerdresféle javaslat vizsgálására kikül­dött bizottság kebelében. Elvül kimondatott ez­után, hogy a jobbközépnek el kell kerülni minden összeütközést Thierssel, fentartván mindamellett a nemzetgyűlés jogait, megóván a statusquo-t és tisztán konservativ irányban taszítván és támogat­ván Thierst. Gambetta Thiers üzenetének felolvasása után hit szerint Barthelémy St. Hilairehez köze­ledvén, igy kiáltott fel: „Nagyszerű felséges! Eddig kételkedhettünk, de ma már!“ — Ön fiatal, viszonzó Barthelémy, és még nem ismeri az em­bereket, különben sohasem kételkedhetett volna ön Thiersben. — Oh, én sohasem kétkedtem Thiersben, jegyzi meg Gambetta, de környezete mindenesetre némi félelemre adhatott okot. Ezt különben távolról sem önre vonatkozólag akarom mondani. — Legyen ön nyugodtabb a jövőben, mondá végül Thiers főtitkára, és értse meg, hogy Thiers sohasem hirtelenkedi el a dolgot. A franczia hadügyér oldala mellé Thiers egy állandó vegyes bizottságot nevezett ki, melynek feladata leend a vasutaknak a hadsereg általi használatára vonatkozó kérdésekben intézked­ni. A bizottság áll egy katonai elnökből és egy szintén katonai alelnökből, három polgári tagból, kik közöl egy a közmunka minisztériumból, kettő vasutaktól és végül egy tüzér, egy mérnök és egy törzskari katonatisztből. Amazokat a közmunka­miniszter, ezeket a hadügyér nevezi ki. Arn­am gróf párisi porosz nagykövet se­hogy sem találja magát Párisban, hol a németek iránti ellenszenv oly erős és oly átalános, misze­rint a felsőbb körökből teljesen ki van zárva, mi annyira elkeserítette, hogy legközelebb visszahívá­sát s Rómába áthelyezését kérte. — (Mi sokkal si­­mulékonyabbak vagyunk s megmutattuk ezt 1849- ben, a midőn mig jeleseink osztrák golyó által egymásután vérzettek el az „uj épület“ mögött, az uj épület előtti palotákban mosolyó arczczal s vig pohárcsengés közt üdvözölt vendégekként fogadtuk a fehér zubbonyos tiszteket.) A pápának nem kell pénz! Az olasz kormány megküldte e napokban ő csalhatatlansá­­gonságának a 3225 millióra menő civillistát, An­­tonelli azonban kijelentette, hogy a pápa nem is­mervén el az­ olasz kormánynak reá vonatkozólag tett intézkedéseit pénzt sem fogadhat el tőle, mint­hogy különben is oly kevésre van szüksége, mi­szerint a hívek kegyeletes megemlékezéséből is megél. Az olasz vallási testületek iránt a kamarában beadott törvényjavaslat, az azok meg­szüntetése és javaik convertálása iránti törvényt Róma tartományra is ki akarja terjeszteni; a ge­­nerális­ házak azonban fentartatnának, az alapít­ványi jószágok is meghagyatnának, ezeket azonban nem szabadna szaporítani. Ezen házak nem élvez­nék a polgári személyek jogait. Az elfoglalandó javak jótékony alapítványi czélokra lennének for­dítandók. A nyugdíjak utalványozása egy év alatt fogna megtörténni. A Rómában levő vallásos tes­tületek javai el nem adható járadékokká fognak átalakítatni. A spanyol hadseregben történt újabb kinevezések s egyes garázdálkodó tisztek példás fenyítése következtében tömegesen érkeznek a kor­mányhoz a lemondások, Andalusiában pedig elő­­intézkedések léteznek egy katonai pronunciamento ellen, mely egy sevillai zászlóalj kezdeményezése mellett legközelebb lenne kitörendő. Hasonlót je­lentenek Xeresből. Cordovában ismét a föderalis­­mus forróiig, Despenaperrosban pedig két repuli­­kánus banda már is fellépett. „A lengyelek programmja 1872. évre“ czime azon röpiratnak, mely közelebb Po­­senben Kraszewszky tollából a sajtó alól kikerült. A honfitársai előtt nagyrabecsült lengyel író azt tanácsolja, hogy a lengyelek hagyjanak fel a hiábavaló manifestumok és tüntetésekkel. Ezeknek kora már lejárt. A lengyelek politikája új fordu­latot kell hogy vegyen ez évben, azt t. i. hogy a szó és beszéd mezejéről a tett mezejére lépjen. E röpirat nem ment azon utógondolattól, hogy az egységes Lengyelország újra fel fog támadni, ha­nem ez az első lengyel politikai irodalmi termény, mely az adott viszonyokkal és tényezőkkel vet számot. Oroszország védelmi rendszerét a „Birzevija Wiedomosti" nem találja kielégítőnek, s hosszabb bizonyítgatás után azon végkövetkez­tetésben állapodik meg, hogy a hadügyér sürgős feladata új elődöket építeni, részint pedig a már meglevő járműveket tökéletes­íteni. Czikkiró meggyőződése szerint a hadsereg élelmi raktárai­nak s egyéb szükségleteinek, valamint a tartalék összpontosításának fedezése czéljából elkerülhet­­len Smolenszk mellett és a Dnyeper megfelelő partján erődöket építeni, a­hol a hadseregek szükség esetében összpontosulnának. Szükséges továbbá, hogy ezen indítványozott várművek gócz­­pontját képezzék a Pétervárról, Moszkvából, a a balti tengeri kikötőkből, Uraitól, az azovi és fekete tengerektől s a Visztula mentében fekvő vármű­vektől feléjök vezetendő utaknak s vaspá­lyáknak. E lap a birodalom nyugati széleit oly véd­telen állapotban találja, hogy az út a porosz ha­tároktól Riga és Pétervárig, sőt egészen Moszk­váig nyitva áll az ellenségnek. A további védelmi hiány abból áll, hogy a lengyel tartományokban oly czélszerűtlen utakat építenek, melyek a várak vonalait vagy teljesen kerülik, vagy pedig lehet­ségessé teszik az ellenségnek az orosz vaspályák­ról az összes orosz védelmi vonalat bekeríteni. Végül a Birzs. Wied, szakembere azon javas­lattal lép fel, miszerint Pétervár erősitessék s az összes tengeri intézetek Kronstadtból a Néva torkolatán teremtendő várművekbe he­lyeztessenek át. Az új erődök, melyektől a Pá­­ris városára hivatkozó czikkíró csodaeredménye­ket remél, egy részt maga a hadsereg által a tá­borozási idényekben volnának emelendők. A Néva mentében találkozó mocsárak lecsapolása által pedig magának a fővárosnak egészségi és éghaj­lati viszonyai is sokat nyernének. A hivatalos lapból. A vallás- és közoktatási minis­ter a szabadkai állami tanitónő-képezdében M­e­z­e­y Ig­­nácz r. kath. segédlelkészt a r. kath. és Aradszky Jakab g. kel. diakónust a g. kel. vallástanitással az illető egyházi főhatóságok ajánlatára bizta meg. Az ideiglenesen beszüntve volt dinnyési posta folyó hó 20-án működését ismét megkezdened, s levél- és kocsi postai szolgálattal foglalkozand és összeköttetésben lesz a Buda és K­ragerhof közt közlekedő vasútvonalakkal. E postahivatal kézbesítési körét következő helységek és puszták képezik: Dinnyés és Pákozd községek, Börmend puszta, egyik Völgyszéli lyukába, mely köré összegyűlt lassanként a jelszó által vezérlett egész piros tár­saság, kissé megviselten s elég foltosan de jóked­­vüleg. Megkisértetett a róka kiásatása, de aztán abban hagyatott, mert a lyuk mély és kanyargós volt. — Újra nyergelvén némelyek, rendbe s rázo­­gatván egyenruháikat sokan ismét útra kelt a csa­pat s kapott is egy második rókát, mely udvarias volt nagyon, a mennyiben t.­­ Gödöllő felé vitte ő felségét és követőit s az uradalmi vágás­ban tűnt el aztán a nádas közt. Innen a királyné haza ment, a társaság egy része Fóthra, a többi pe­dig egyenesen Pestre, hová késő este történt az érkezés. A hollandi delnők ezúttal hárman voltak. Auersperg herczegnő is jelen volt. A miniszterek közül dr. Wenckheim B. és Tisza L. vettek részt a mulatságban. És most — az udvar eltávozása utáni kirán­dulásoknál — fog megválni, hogy ki a valódi s­portsman vagyis olyan vadász, ki mocsárba vágtat a rókáért, ha nincsenek is jelen ő felsé­geik.* A tegnapi hajtás megviselte a róka-falka társulatot. Délben volt az indulás Fóthról, hol Károlyi István gróf és grófnő azon szerencsében részesültek, hogy kastélyukban reggelizett ő fel­sége a királyné. — A reggeli után — melyben részesültek különféle teremekben a többi vendégek is — megindult a társaság a Vácz irányában fek­vő erdős hegységek felé, s nem sokára olyan me­redek helyek árkos-bokros tömkelegébe jutott, hogy tagjai szerte oszlottak és elvesztették egy­mást. Ketten hárman bajlódtak egy mocsárban, honnan egy pár lovag gyalog lábolt ki. Ketten hárman egy járatlan magaslat széléig értek, hon­nan vissza kellett térni — s igy járt a királyné is. E sok fáradsággal áthatolt vadon túloldalán ug­rott fel a róka, de könnyű játéka volt, mert bár üldözői — már a bányán együtt maradtak — nyomában voltak mindig, még­is beszaladt A korcsolyázás az a sport, mely a közönség minden osztályában talál híveket rang-, nem és korkülönbség nélkül, s így a sport e „válfajára“ is lesz gondunk a tél folytán. Az idén azonban nem a legkedvezőbbek a kilátások. A tél eddig igen enyhe, s az időjósok szerint az is marad, más­felől a korcsolyázó egylet a városi hatóság ré­széről sok mostohasággal találkozott, s ez némi kedvetlenséget szült. A bódét, melyet az egylet a városligeti tó partjára építtetett, a múlt tavasz­­szal a városi hatóság rendeletére kicsinosították, s ennek daczára a nyár közepén — Királyi Pál elfogadott indítványa folytán — el kellett azt hor­­datni, s újból felállítása elé most nehézségeket gördítettek. Igaz, hogy a bódé nagyon szép nem volt, de el lehetett volna nézni addig, mig az egy­let anyagi körülményei szebbnek építését engedik s azután a városliget is uj beosztás és rendezés küszöbén áll, melynek végleges megállapításáig valami állandó építményről különben sem le­het szó. Engedje meg tehát a város a bódé újból való felállítását. Királyi Pál úr a télen úgy is nehezen fog a városligetben sétálni, s igy nem panaszkod­hatok, hogy a bódé elveszi előle a kilátást. Neki, mint nyúlánk magas embernek,, különben is legke­vesebb oka volt ily panaszra. Ő túl láthatott volna a kis bódénak a tetején. Többet akkor, majd ha — fagy! * — A római rókavadászat 18-án csakugyan kezdetét vette s nagy számmal jelentek meg nők és férfiak a Cecchignolan, mint kitűzött találkozási helyen, hol a szép verőfényes idő által csalva közönség is nagy tömegben volt jelen. Hírek. Pest nov. 21. — Erdélyi Olasz alkonzulság fel­állítását határozta el az olasz kormány s a kitl­­üigyér közelebb beterjesztett budgetében már elő­irányozva látjuk ez állomásra­ az illető tételt E konzulság szüksége már rég idő óta érezhető volt, minthogy körülbelül 20,000 olasz munkás dolgozik az erdélyi vasutaknál. A konzulság székhelyére nézve még nincs megállapodás és Kolozsvár vagy Koschán (?) városok vannak kiszemelve. Az utóbbi várost csak az olasz hírlapokból ismerjük, s meg­lehet, hogy Brassó. — Szerdahelyi sí­rj­ára mielőbb emlék­követ akarnak állítani, hogy nyughelye méltón legyen megjelölve. E czélból több fiatal író egye­sült, hogy még a zene­idény alatt a legelőkelőbb művészek közreműködésével hangversenyt rendez­hessenek. A közönség részéről sem fog elmaradni a kellő érdekeltség, az bizonyos. — A Wagner-egylet választmánya jövő vasárnap, nov. 24-én d. e. 11 órakor a zeneked­velők nagytermében (Bálványutcza) gyűlést tart, melyre a tagok tisztelettel meghivatnak. Mende Bódog titkár. — A kholera állásáról a hivatalos jelentés ezeket közti. Budán november 20-dikán 11 újabb cholera eset merült fel; ebből esik: a Krisztinavárosra 1, Tabánra 2, Vízivárosra 1, köz­­kórk. irgalm. kórház. 6. Ehhez hozzászámítván az ápo­lás alatt maradt 105-öt, az összes beteglétszám 116, ezek közül meggyógyult nov. 20-án 11, meghalt 6; octóber 18. óta összesen megbetegült 616, kikből meggyógyult 294, meghalt 223, gyógyke­zelés alatt maradt 99. A katonák között: 20- ától 21-éig megbetegült­­. Ehhez számítván a gyógykezelés alatt maradt 31, ez, az összes bete­gek létsáma 32, ezekből megyógyult 8, meghalt 1, további ápolás alatt maradt 23. — Pesten 20- tól 21-dikéig megbetegült 18, ebből esik : a bel­városra 1, a Terézvárosra 3, a Józsefvárosra 1, a Ferenczvárosra 2, a közkórházakra 12. — Ehez számítva az ápolás alatt maradt 165- öt, az összes beteglétszám 187, ebből meggyó­gyult 11, meghalt 10, a járvány kezdete óta ösz­­szesen megbetegült 393, ebből meggyógyult 87, meghalt 144, további gyógykezelés alatt pedig maradt 162. Kassán. A beteg száma egygyel szaporodott, meghalt egy, az eddig megbetegült 27 egyén közül 15 egyén meghalt. — Szath­­már megy­ében Tiszabecsen n­­ov. 20-án hat cholera eset merült fel, mindannyian gyógykeze­lés alatt vannak. Gömör me­gyében nov. 20- án egy halálos kimenetelű eset fordult elő. Zem­­plén megyében Szilvás-Újfalu mellett dol­gozó vasúti munkások között 11 cholera-eset for­dult elő, melyből 3 halállal végződött. — A Kis­falud­y­ Tá­r­sas­ág jövő szerdai ülésén négy felolvasás lesz. Először is Vajda Já­nos székfoglaló költeménye: „Egy b . . . i ház­ban,“ felolvassa Vadnay Károly ; aztán Szebe­­rényi Lajos újabb forditmányai a „Königinhoff kéz­iratából előadja Greguss Ágost; Komócsy József „Őszi gondolatok“ czímű­ költeménye, bemutatja Tóth Kálmán­ végül Greguss Ágost széptani érte­kezése : „A művészet osztályzásáról.“ — Miklósy színházában elég válto­zatos a játékrend; vannak eredeti művek is, s va­lószínű, hogy mihelyt e színház jobban megerősö­dik, a vígjátékirodalomban fog egy kis mozgást támasztani, melyből aztán hova­tovább több élet fejlődik ki. A „Színlap“ mai száma a közelebbi előadásokra kitűzött eredeti és fordított újdonságok egész sorozatát közli. Ilyenek „A követj­­ölt,“ új franczia vígjáték, melyet pár hét előtt Párisban nagy hatással adtak elő; „Ludas Matyi,“ eredeti, magyar népies zamata szinmű újabb átdolgozásban, mely egy időben a nemzeti színpadnak kedvelt darabja volt. Pénteken „Könyves Kálmán“ czimű­ dráma kerül szinre, a szabadkőművesek nagygyű­lése alkalmából. Előkészületre vannak kitűzve : „Ezer egy éj,­ tündéries, látványos szinmű, mely­nek kiállítása díszes és minden tekintetben meg­lepő és fényes lesz. A szöveget Vörösmarty „Arab regéi“ után írta Benkő Kálmán, a nemzeti színház tagja; a zenét szerzetté Káldy Gyula, az egészen új eredeti tánczokat Storch Miksa szerzette. Meg­említjük ezúttal, hogy még egy hasonló díszes és látványos kiállítású darabot adtak be Miklóssy­­nak, mely szintén szinre fog kerülni, s ez Petőfi „János vitéze“ mely igen sikerülten van szilire alkalmazva. „Thannhauser" paródiájából már javá­ban folynak a próbák s a jövő hó első hetében szintén igen díszes kiállítással fog szinre kerülni. A drámai és vígjátéki személyzet a Paul de Kock regényéből szimüvé alakított „Párisi borbély“ és Dumasnak „Prinzess George“-a betanulásával fog­lalkozik. Mindkettőt Follinus János fordította le magyarra. — Hangverseny. A redout kisebb termé­ben tegnap díszes és nagy közönség hallgatta meg Bu­low, Singer és Cosmann trió-előadásait. Mind­három a klassikui zene kiválóbb művésze: Bülow zongorán, Singer hegedűn, és Cosman gordonkán. Bülow erőteljes, meleg játékát, Singer tiszta és szélesk­arigú hegedű­előadását már ismeri közönsé­günk. Cosman méltó, kiegészítő tagja e társaság­nak, s a lágyság, a hangok hatalmas olvadékony­­sága, mely az ő gondolájából soha sem hiány­zik, mindig elragadta a közönséget, kivált Schu­mann D moll triójában. E művészeket nagyon ér­demes meghallgatni s figyelmeztetjük a közönsé­get a második hangversenyre, mely szombaton, nov. 23-án lesz, következő műsorral: Mendelssohn­tól D-moll hármas , Bocherinitől sonata, gordon­kára, zongorakisérettel; Mozarttól sonata zongo­rára; Tartinitől: „Le trille du diable,“ hegedűre zongorakisérettel; Beethoventől: B dur hármas. — A nemzeti színházban szombaton Benza Ida k. a. közreműködésével „Hunyady László“ kerül szinre. A k. a. Szilágyi Erzsébetet fogja énekelni, mindazon kihagyások nélkül, me­lyek eddig csonkitották e szerepet Gara Máriát Pan­kadi kisasszonytól, Mátyást pedig Humann Alexától fogják látni azok, kik az előadásra je­gyekhez juthatnak. — Egy Harpagon Budán. Azok a fiatal emberek, kik az 50-es években jártak a pesti egyetemen, vagy a­kik egy­ más tekintetben megszorultak pénz dolgában alkalmasint emlékez­nek a tiszteletreméltó Chorn Józsefre egy kis nyá­jas arczú, rongyos öreg­emberre, ki órákig ott kullogott az egyetem körül, s ott gunyasztott a kávéházakban naphosszat. Nagy emberismerete volt, a­ki rögtön leolvasta az arczokról, hogy kinek van szüksége néhány forintra. Adott is rögtön, ha volt hipotéka, átvett mindent zálogba, ha értékes volt. Szeretett kamatok fejében ruhaneműket is kérni, szegény családja számára, melyről érzéke­nyen tudott beszélni. A kávéházakban sokszor megszólította ismerős kundsehaftjait, hogy fizesse­nek egy pohár kávét. Hol, merre lakott, senki sem tudta, mert ő csak nyilvános helyeken volt látható. A kora reggel a Dunaparton tal­álta, hol a vízbe dobott gyümölcsöket fogdosta ki. Az is valami. A hatvanas évek elején az öreg Chorn rész fát tett a tűzre, mert néhány hóra elzárták. Ez volt-e az oka, vagy más egyéb is, hogy Chorn egyszerre el­vonult a világtól, s csakis azok tudtak felőle va­lamit, kik még adósai voltak. Utóbbi időkben mint vándor kereskedő tűnt fel, ki korcsmából korcs­mába járt egy kis ládikával, melyben szappan, fésű, gyufa s más efféle volt. Ő mindvégig ron­gyos és sopánkodó maradt, ki nem győzött panasz­kodni. Leginkább a budai korcsmákban kínálta olcsó áruit, s ismerték igen sokan. Ez ember meg­halt a múlt héten Budán, a Tabán egyik legszur­­tosabb házának kamarájában, melyben nem volt

Next