Ellenőr, 1872. december (4. évfolyam, 279-302. szám)

1872-12-01 / 279. szám

A m. országos tisztviselői kar végrehajtó bizottságán­ak kérvénye, hasz­nálat végett a pénzügyi bizottságnak véleményez­tetik kiadni. Madarász J. Megengedi, hogy a demokratia kötelessége az állam iránt tett szolgálatot jutal­mazni — de ennek is megvan a határa, és azoktól, kik az államtól 4, 5, 6, 10 ezer irtót húz­nak, megkívánja azon értelmiséget, hogy meg tudják ítélni, melyik azon időpont, mikor drága­sági pótlékot kérhetnek. (Helyeslés a szélső­bal­oldalon.) Azért a ház irodájába kéri tétetni. Molnár György védelmezi a bizottság véle­ményét. Simonyi Ernő. A kérvénynek két fontos és egymástól igen eltérő része van. Az állami hiva­talnokok fizetésének fölemelése, s az állami hiva­talnokok viszonyának szervezése és rendezése. A kívánság első részét visszautasítandónak tartja, a másodikra nézve behatóbb tanulmányozást tart szükségesnek, s e végből a kérvényt bővebb meg­vizsgálás s újabb jelentés­tétel végett a bizottság­hoz visszautasítani kéri. Horváth Gyula csatlakozik Simonyi indítvá­nyához. A többség a k. b. véleményét fogadja el. Erre több kérvény észrevétel nélkül intéztetik el. Dobozy István kérvényére a k. bizottság által adott vélemény ellen. Csiky Sándor szólal föl s indítványozza, hogy a kérvény a hozzá csatolt mellékletekkel együtt azon utasítással adassék a kérvényi bizottságnak vissza, hogy azt előzetesen, és érdemlegesen tár­gyalván véleményes jelentését a kérvények felvé­telére kitűzött legközelebbi határnapig a képiselő­ház elé terjessze. Szögyény László ellene nyilatkozik ez indít­ványnak, mire a k. b. véleményéhez képest a pénzügyminiszternek adatik ki a kérvény. A többi kérvény észrevétel nélkül intézte­ik el. Következik: a fővárosi tvjavaslat folyta­tólagos tárgyalása. Az 56. §. függőben hagyatik. Az 57 § hoz módosítványt ad be. Tavaszy Endre, mely szerint a „8 nappal előbb“ kihagyatnék, minthogy a fővárosban gyakran egy gyűléstől a másikig nem telik le 8 nap. Szapáry és Mollnár György felszólalása után, marad a szerkezet. Az 58 szakaszt Mollnár György függőben hagyatni kéri, Gullner Gyula pedig kö­vetkező módosítványt nyújt be hozzá: „a közgyű­lés folyama alatt üresedésbe jött állomásoknak helyettesítés utjáni betöltése,“ s. a t. A . függő­ben hagyatik. Az 59 szakasz Vidlicskay József indítványára következő szerkezetben fogadtatik el: „A fentebbi §, a) és k) pontjaiban elősorolt s általában az önkormányzat fontosabb ügyeinek tárgyalási előmunkálatait a tanács készíti s azokat a közgyűlésen ugyanaz terjeszti elő“. A 60—63 szakaszok észrevétel nélkül, a 64. §. Matolay Etele stylaris módosításával fogadtatik el. A 65 szakasz marad, a 66-ik §. Steiger Gyula oly módosításával, hogy a tanácsosok helyett a „tanács tagjai“ tétessék, s Nehrebeczky stylaris mó­dosításával fogadtatik el. A 68 szakasznál, mely a „f­ő­p­o­l­g­á­r­m­e­ss­te­rség“ institutióját alapitja meg, felolvastatik a N­ oszt. szabadválasztásra fektetett külön­véle­ménye. — Szapáry Gyula gr. fejtegeti azon indo­­kokat, melyek a kp. bizottságot e szakasz ilye­tén megalapításában vezérelték. Felhozza, hogy mindazon nagyvárosokban, hol a polgármestereket választják e választás nagy megszorításoknak van alávetve, holott ott csak administratív hatásköre van a municipiumnak, nálunk van politikai is. Budapest, mint Magyarország fővárosa is ugyanazon hatáskörrel, fel fog ruháztatni, melylyel a többi törvényhatóságok is felruházvák s ennek természetes következménye, hogy azon közegnek, mely hivatva lesz a törvényhatóságot képviselni, nagyobb befolyást kell biztosítani ; a nagyobb befolyást biztosítani uj államkormánynak ezen állomás betöltésére; nevezetesen ily körülmé­nyek közt s ily törvényhatósággal szükséges az, hogy az államkormánynak oly közege legyen, ki a bizottság tagjaival mind a törvényhatóság gyűlé­sein, mindazon kívül érintkezésben lehessen és azok előtt az államnak és az államkormánynak né­zeteit és érdekeit képviselhesse , de kell, hogy ezen közeg az administratióra is felügyeljen és hogy e jogát valósággal gyakorolhassa is ; Így tehát kö­vetkezetesen ezen tisztviselőt nagyobb hatáskörrel kell felruházni, neki több befolyást kell adni mint az említett városokban. Ezért nem tarthatta a k. p. bizottság a főpolgár­mesteri intézményre nézve felhozott módok közül egyiket sem elfogadhatónak s az általa ajánlott szerkezet elfogadásában talál egyedül megnyug­vást. A központi bizottság nem fogadta el az ere­deti javaslatot, hogy a főváros által választandó három jelölt közül a kormányhatalom nevezze ki a főpolgármestert. Nem fogadta el pedig azért, mert ez által a felelős kormány oly helyzetbe juthatna, hogy oly egyént kellene saját nézetei és szándé­kainak kivitelére kinevezni és érte felelőséget vál­lalni, ki iránt bizalommal talán nem viseltetik; ezenfelül azon jog, mely ezen intézkedés által a­­ törvényhatóságnak adatik részben illusk­ossá lesz, mert köteles lett volna a kormány a három egyén közül egyet kinevezni; de akkor fenn­maradt volna a kormánynak azon joga is, hogy azon általa kinevezett egyént bármikor hivatalától felfüggeszsze, és egyúttal a­mikor kinevezte mind­járt felfü­ggeszsze , a­mikor ismét új választás lett volna elrendelendő, a­mi is sok összeütközésre adott volna alkalmat. De nem fogadta el a központi bi­zottság azon nézetét sem, melyet a különvélemény foglal magában ; nevezetesen hogy a polgármester városi bizottság által választassák és az ország fő­városa úgy rendeztessék, hogy annak törvényha­tósági bizottságában és annak vezetésére a kor­mánynak semmi közvetlen befolyása ne legyen, mert már az 1868-iki 23-ik t. ez. azt kívánta, hogy a városok akkér rendeztessenek, hogy azok intézkedései a kormány felügyelete alatt történje­nek ; a különvélemény szerint pedig ez iránt semmi­ntézkedés nincs, a felügyeleti jogot a belügymi­niszter csak közvetve gyakorolhatta volna. De van­nak a főpolgármesternek fentartva bizonyos intéz­kedések és jogok, melyeket a belügyminiszter köz­vetlen nem is gyakorolhat, azon kívül az összeköt­tetés sokkal nehezebb, bonyolultabb lett volna. Gondoskodni kellett tehát arról, hogy legyen az államkormánynak a törvényhatósággal szemben kö­zege, gondoskodni kellett arról, hogy ezen közeg miként alkalmaztassák. Erre nézve két mód van : vagy fentartani az egyéb törvényhatóságokban is életbe léptetett mó­dot, hogy feltétlen kinevezés útján állíttassák fel azon közeg, vagy pedig azon módozatot, mely a központi bizottság ezen javaslatában foglaltatik , és minthogy a központi bizottság úgy látja, hogy ezen módozat által teljesen biztosítva van a kor­mány befolyása azáltal, hogy 3 egyént ajánl, s 3 oly egyént mindenesetre fog találni, kiknek mind­egyikében bízhatik a kormány. Másrészt fen van tartva a törvényhatóságnak azon joga, hogy ha netalán ezen egyének egyike vagy másika ellen kifogása volna, azt válaszsza, ki iránt leginkább viseltetik bizalommal a törvényhatóság. Molnár György a k. p. bizottság előadója el­len felhozza, hogy az általa kikerülni akart ösz­­szeü­tközés kormány és municipium között megtör­ténhetik, mert akár egyet nevez ki a kormány, akár hármat jelöl ki, mihelyt ez a három olyan, hogy a közgyűlés bizalmával nem találakozik, éz iose ott van az összeütközés. Átalánosságban a főispáni intézmény criticá­­jába bocsátkozván kimutatja, hogy a főispánnak perfect kötelességei egyedül a következők : 1.) a administrate érdekében tisztújítást tar­tani 2.) tartozik legalább egyszer scentralis szé­ket tartani. 3.) tartozik legalább egyszer évenkint a tisztviselők hivatalos eljárását megvizsgálni. Ezen a főispánokra bízott perfectum officiumok — úgymond — elegen­ek-e arra, hogy ők a vég­rehajtó hatalmat az administrate terén méltán kép­viseljék. Minden egyéb kötelességeket a főispánok — tehát a pesti főpolgármester is saját szabad tetszésük szerint teljesítik, így például a közgyűlé­sen megjelenhetnek, ha nekik tetszik, a hanyag vagy vétkes tisztviselők ellen a vizsgálatot elren­delhetik, s őket hivatalukból a vizsgálat alatt fel­függeszthetik, ha nekik tetszik ez nem perfectum officium, úgy hogy ha az ember figyelembe veszi ezeket, azt látja, hogy itten a tulajdonképeni czél nem az a­mi akart lenni, hanem valami más. S nem szükséges hosszasan indokolnom, hogy azon czél nem lehet más, mint hogy nem az állam vég­rehajtó hatalma, hanem az állam végreható hatal­mának időleges kezelői képviseltessenek általuk, a­mi hogy nem lehet helyes törvényhozási czél, úgy gondolom, hogy a fölött vitatkozni fölösleges. Kérdi a belügyért, megérdemli e ez a czél az általa követelt nagy kiadásokat. A fővárosi főis­pánnak pedig még ennyi értelme sincs. Nem lesz tisztviselő, mert nem felelős, sem a kormány, sem a municipális képviselet közvetlen befolyása alatt nem állván. Ajánlja a különvéleményt. Steiger Gyula következő módosíványt nyújt be: „A főpolgármester a közgyűlés által kijelölendő három — a képviselőségre és a tanács főtisztvi­selőire előszabott minősítvénynyel biró egyén kö­zül a főváros összes választó­joggal biró polgárai által, illető választó kerületekben eszközlendő tit­kos szavazás útján választatik, a­kinek megvá­­­­lasztása azonban a belügyminiszter útján ő felsége a király helyben hagyása elé terjesztendő. Ha a megválasztott egyén ő felsége által meg nem erő­­sittetik, akkor uj választás eszközlendő, melynél azonban a meg nem erősített egyén kijelölésbe nem hozathatik s meg nem választható.“ Indokolásában kifejti mennyire ellene van a kinevezési rendszernek a főváros közönsége, s el­lene volt a belügyminiszter által e tárgyban össze­­hitt enquéte is. Itt a kormány székhelyén az állam politikai érdeiket a belügyér közvetlenül ellenőriz­heti s nincs szüksége egyátalán képviselőre. Ad­minisztratív tekintetben pedig határozottan rosz szolgálatot fog a kormánynak a főpolgármester tenni. Jó közigazgatást — úgymond — részemről képzelni sem tudok anélkül, hogy azon tisztviselő, ki a közigazgatás ellen áll, a maga kezében és személyében ne egyesítse a jó közigazgatás minden eszközeit, t. i. az administratió fölötti főhatalmat és ellenőrködést. Viszont megfordítva nem képzel­hetek oly administratiót, hol a legfőbb tisztviselő­nek csupán ellenőrködtetési joga van, de a közi­gazgatási eszközök nincsenek kezében, mert az eset­ben sem egyik, sem másik, sem tisztán ellenőrkö­­dési, sem tisztán közigazgatási tisztviselő. Most hogy áll a dolog? A polgármester nálunk, a megyében az alispán, ki a közigazgatás élén áll, nem gya­korolhatja azen hatalmat, mely nélkül jó közigaz­gatást nem is képzelhetek, s nem szerezheti meg azon függetlenséget, mely viszont a főispánnak van adva mi fővárosban mulhatlanul szükség, hogy közte és a kormány közt létezzék. Viszont meg­fordítva a főispán majdnem impotens hatalommal ruháztatik fel a tisztviselők irányában , de nem folyhat be a közigazgatás menetébe. Lehet-e azt képzelni, hogy míg egyik csak hatalmaskodik, a másik csak administrál, de viszont a hatalmat nem gyakorolhatja ez által oly administratió létesíttetik, mely méltó a fővárost, mely a fővárost nagy­gyá, hatalmassá és jól administrálta,­­ teszi? Ha tehát úgy áll a dolog, hogy ha annak, ki a hatal­mát gyakorolja a jó administratió érdekében a közigazgatás élén is kell állni, akkor merő igaz­ságtalanság és merő méltatlanság az, hogy egy ál­lami tisztviselőt állítunk a főváros ellenére akkor, mi­dőn mint már előbb említettem a hatóság saját vagyo­nát kezeli, mert saját vagyona kezelését egy testület kénytelen, legalább nem ismerek oly törvényt, mely ezt rendelné, oly személyeknek alárendelni, kik­hez semmi bizalma nincs, vagyis a­kiket nem az ő bizalma választott. Hiszen ha ezt méltóztatnák decretálni, akkor a főváros helyzete a többi tör­vényhatóságokkal szemben nem előnyös, hanem sokkal hátrányosabb mint az ország legutolsó községének helyzete, mert saját vagyonáról sem rendelkezhetik szabadon, már­pedig ez a törvény­­hozás c­élja nézetem szerint nem lehet. Én egyedül azt tartom a különérdekek helyes ki­egyenlítési módjának, hogy a főváros élére a választóközönség azt állítsa, a kit legjobban tisz­tel, a kit bizalmával megajándékoz, kit ezen ki­tűnő állásra alkalmasnak, képesnek s a főváros kormányzatára nézve legilletékesebbnek vél. — Kívánom tehát a polgármester szabad választá­sát (Helyeslés balfelöl.) Módosításom ellen ugyan mindjárt felhozathatik az, hogyha a szabad választást kívánom, miért teszem azon meg­szorítást, hogy a szabad választás mellett a polgármestert a korona erősítse meg? Ezt azért, teszem, mert az állam érdekével oly összeforrottnak, íoy pontosan összefüggőnek tartom a főváros érde­két, hogy a koronának e részben — részint mint az ország által befektetett vagyon őrének, részint annak administratiojánál fogva befolyás kíván biztosítani, hogy megerősítse — vagy meg ne erősítse a választottat. Az összes választók által pedig azért kíván­ja választani a polgármestert, mert nagyobb garan­­ciát lát az összes választókban, mint a képviselő­testületben, de súlyt fektet arra is, hogy az ország fővárosának élén álló tisztviselő a legnagyobb tisz­teletben részesüljön, ezt pedig csak egy uton vé­lem leginkább biztosítva, t.­­. ha az illetőt az ösz­­szes választók választják, ez adja meg a polgár­­mesternek, a főváros fejének azon tekintélyt és méltóságot, melyre az ország fővárosa elöljárójá­nak mélhatlanul szüksége van. (Helyeslés bal­­felől.) Csak egyetlen egy ok lehetne, a­mi miatt a főispáni institutiót behozni lehetne. Pest város kö­zönsége az ország kívánalmaihoz képest és ennek megfelelően kellőleg, méltóan nem képes a maga administrátióját kezelni, ha valaki abban a nézet­ben van, hogy a fővárosra magára az administra­tiót bízni nem lehet, ezt érti, ez logikus felfogás, de tagadja azt, hogy ezen esetben logikus mód az mely ajánltatik. Előtte nem álhat a kérdés más­képen, mint úgy, vagy a kormányközeg az, a­kit a törvényhozás a főváros élére akar állítani, és ak­kor a kormány által kell kineveztetnie és föltétle­nül a kormánynak kell érte a felelősséget elvál­lalni; vagy municipális tisztviselő és akkor szaba­don kell azt választatni. Egy oly fővárostól azonban, mely minden szép, nemes hazafias ügyet annyi áldozat készség­gel karol fel mint Pest, nem lehet az adminisz­tratív képességet megtagadni. Higgye el a t. ház, hogy Buda-Pest fővárosának kormányzata őrzi hi­vatását.* Tudja, mit már tőle a nemzet; tudja, hogy annak nagy magyar nemzeti fővárosnak kell lennie. (Élénk helyeslés balfelől) nem is kér a törvényhozástól egyebet, mint azt, hogy ne hoz­zanak neki olyan törvényeket, melyek mellett azon magas célnak megfelelni nem képes; ne hozzanak neki oly törvényeket, melyek alapján önmagát fél kormányozni és feladatának megfelelni nem képes; ne erőszakoljanak rá oly orgánumot, mely meggyőződése szerint a közadminisztratiót, annak szabad mozgását megbénítsa. Ezért pártolom a különvéleményt. (Helyeslés balfelől.) Kármán Lajos egyik módozattal sincs mege­légedve s e szakaszt következőleg indítványozza szövegeztetni: „a főváros élén a főpolgármester áll, ki a közgyűlés által 6 évre választatik s a király által megerősittetik. A közgyűlés által meg­választott főpolgármestert, ha ő felsége meg nem erőssitené, akkor a közgyűlés újból választ, mely alkalommal azonban a király által meg ném erő­sített egyén választás alá nem eshetik. Kondorossy György különösen a társadalmi szerződésen alapuló állam­érdekek követelményé­ben látja a kinevezési jog mellett szóló érveket sarkallani s gyakori „eláll“ kiáltásokkal félbesza­kított beszédben bizonyitgatja felállított érvelési rendszerének helyességét. A kir. bizottság szöve­gezésére szavaz. Oláh Gyula szereti, ha a gyermeket nevén nevezik, s ugyan azért elvárta volna a belügyér­­­től, kit szerencsés most a baloldal padján látni (Derültség) hogy kimondja nyíltan, miszerint a fő­polgármester tulajdonképen főispán. És ki mi az a főispán : egy ur a ki másnak parancsol, egyéb dolga nincs s az administratióra befolyása semmis: ez az alispán s városokban a polgármester vezeti. A főispán — úgymond — oly teendőt, mely a közigazgatást vezető hivatalnokok teedője lenne, nem teljesít és egyúttal a mi annak a teendője olyan nem létezik. Ezen kívül specifikálva vannak azon főispáni teendők, csakhogy megbocsát nekem a t. belügyminiszter úr, nagyon tudom reducálni mindezeket azon meleg napok teendőire, tudom reducálni azon teendőkre, mikor kizárólag és leg­­kizárólagosabban saját kezeikhez czimzett leveleket kapnak értem a képviselő választások idejét. (Igaz! balfelől.) Akkor van munka és én nem tartózko­dom hivatkozni arra, hogy emlékezem a legkö­zelebbi választások alkalmára, midőn a kormány­­párti lapok néven szállították a főispánokat, hogy ez az x-y semmit sem tesz. Én abban az időben vártam te­hát, hogy Magyarországnak 80—100 főispánja közül találkozni fog legalább egy olyan, ki a polgári erénynek értelmével bír és azt mondja annak a journalistának szemébe, hogy én nem a kormánynak hivatalnoka vagyok, hanem Magyar­­ország hivatalnoka és nem fogom magam eszközül felhasználtatni. Én mondom megvártam volna ezt Magyarország főispánjainak legalább néhányától, de sajnálattal constatálhatom, hogy ilyen egy sem akadt, sőt mind meghúzta magát, és a­ki meg volt szólítva nevén, az felelt, ne­hogy valami okot adjon az elégületlenségre ide fönn Pesten. Ilyen főispánra a fővárosnak semmi szüksége nincs. Pár­tolja a kü­lön­véleményt: Házmán Ferencz. Majdnem minden szónok részéről hallotta említeni, hogy mindenek felett az önkormányzatot kell szem előtt tartani. Kérdi, hogy eddigelé hol volt az önkormányzat? önkor­mányzat csak oly ügyekben létezhetik, melyekhez senki másnak hozzászólása nincs. Mindig provo­­kálnak Angliára, Amerikára stb. nézzék meg az ottani kormányzati testületeket és látni fogják, hogy azok nem közegei az államnak. A szőnye­gen levő törvényjavaslat elfogadott részében az van mondva, hogy gyakorolni fogja a törvény korlátai között az önkormányzatot és másodszor az állami közigazga­tás közvetítését. Ez tehát, oly vilá­gos, hogy c­áfolatot nem igényel. De ha még szük­séges volna valami figyelmezteti a házat azon kö­zömbösségre, mely az önkormányzati hatóságokban mutatkozik, hol annyira megy a dolog, hogy, nem tudom való-e, a­mit hallottam, az illető bizottsági tagok arról tanakodnak, hogy a házi vagy az más pénztárból diurnum fizettessék, azon polgári köte­­­lesség teljesítésért, melyre választottak. (Ellenmon­­dás balról, felkiáltás : ki az ?) Az államnak tehát vannak érdekei a muni­­czipiumokban, sőt azok képviseltetését helyesli mind­azonáltal a központi bizottság szerkezetére nem szavaz. Beöthy Lajos a különvélemény mellett beszélve kifejti, hogy a jogkörükből kivetkőztetett törvény­­hatóságokban, helyesebben már most helyhatósá­gokban az állam érdekei nem kívánnak meg kép­­viseltetést, olyat legalább nem mint régi politikai jelentőségű megyékben. Erre az ülés feloszlik. T­Á­R C­Z A: A hét viszhangja. Ború után derű . . . Minő nyájas a képviselőház ábrázatja. Meny­nyi szívesség minden arczon. A folyosókon min­denki nemcsak az udvariasság legszigorúbb sza­bályai szerint mozog, hanem igyekszik azt is ki­tüntetni, hogy a világon nincs nála gyöngédebb és előzékenyebb teremtés. — Parancsolsz egy kitűnő szivart ? — Csupa illat, merő ambra. — Ah barátom, mily siker a beszéded után. Fogadd üdvözletemet. — Be ra­gyogó színben vagy. — Nem fogunk-e együtt ebédelni, mint korábban? — A kedves nőd? a kicsikék ? Mennyire örülök, hogy egészségesek. De hát mit tegyen a jövő titkába nem látó halandó, mikor nem sejtheti, hogy ki lesz oldala mellől miniszter. Laertes, mielőtt a világba indulna, igen ki­tűnő tanácsokat kap atyjától, a világban jártas Poloniustól, hogy miként viselje magát az embe­rekkel szemközt. „Légy nyájas és előzékeny. . .“ stb. A vén udvaronc tanácsainak legelébb is egy nagy részét idején van most szem előtt tartani, ha jót akar az ember, mert ha van valakinek jóravaló ismerőse, ki tudja, nem abból lesz-e miniszter. A­ki csak annyira vitte, hogy most még mi­niszteri jelöltnek sem emlegetik, az ugyan kevésre vitte. Olyan ember pedig pláne kevés lehet egész Budapesten, a­kinek valamelyik jó barátja vagy ismerőse ott ne szerepelne abban a listában, mely majd personificálva a vörös bársony székekben fog elhelyezkedni. Van ilyen liszta vagy kilencven, hogy sokat ne mondjunk. Semmi­­sem természetesebb tehát, hogy min­den tiszteletreméltó ismerősünket kitüntessük, amint tudjuk, mert ha netán nincs is neve a 90 lisztában, kerekedhetik egy óra múlva 91-ik is, és az lesz az igazi. Nemcsak a politikai, hanem a társadalmi helyzet is nehéz e provizórius napokban. Végre is egy nyájas szó, egy udvarias tény, s egy leendő miniszter jóindulata a mienk. Ez pedig hasznunk­ra lehet. És nemcsak leendő miniszterekről van szó, hanem államtitkárokról is, kik tudvalevőleg követ­ni szokták rendesen a minisztereket. Ismét 8—10 rejtélyes alakot kell sejteni magunk körül, így az­tán a­ki csak körü­löttünk megfordul, azok mind a jövő emberei lehetnek,miniszterek, vagy államtitkárok. Ki tudja, mire van hivatva Havas Sándor mi­niszteri osztálytanácsos úr is, hisz már ott ül pár nap óta a tisztelt Házban, a miniszteri zselyeszék mögött, melyben még Tóth Vilmos ragyog e ko­mor napokban is, hanem kissé fátyolozottan. Engedelmet kérünk, hogy kimagyarázhassuk magunkat Havas urat és az igen tisztelt belügy­miniszter úr fátyolozottságát illetőleg. Ugyan ki ne emlékeznék, hogy a jelenlegi belügyminiszter kineveztetésekor mint egyik elő­nyét, hangját is dicsérték. A válság beálltával rög­tön elv­eszté ez előnyét, és csodáljuk, hogy midőn kijelenté a ház előtt rekedtségét, (a­mit előkelő személyiségeknél fátyolozottságnak szoktak nevez­ni) nem sejti meg rögtön valami élelmes bécsi levelező a válságot is, mely a kabinetet fenyegeti Akkor mutatta be a miniszter Havas Sándor osz­tálytanácsos urat, mint a­ki beszélni fog helyette. Hanem Havas Sándor osztálytanácsosnak aztán hangját sem hallottuk a fővárosok rendezéséről folyó egész vita alatt. Azaz, hogy mégis egyszer hallottunk vagy hat taktust tőle, azt is leszavazta a ház. Ő inkább látható, mint hallható, s a fátyo­lozottság udvarias kifejezését Oly betű szerint ve­szi, hogy a belügyminisztert tökéletesen rejtve hiszi, és láthatóságát hű mozdulatokkal és arczki­­fejezésekkel representálja a ház előtt. Ha a miniszter úr tagadólag int fejével, vagy kezével, malmot csinál ujjaival, megsimítja szakál­­lát, jobbra dúl székében, azt mind épen úgy teszi Havas Sándor vonalról vonalig, a t. ház éber figyelme közt, mert hát alkotmányos szokás sze­­r­it ellenőrizni kell a miniszter tettét, s azét is, ki képviseli. Mozgalmas, de néma szereplésében Havas úr valódi shynx, kit rejtélyessé tesz saját lénye ép úgy, mint a furcsa viszonyok, melyek még néhány száz mást szintén lappangó nagyságokká és rejté­­lyes előkelőségekké tettek. Vele azonban legke­vésbé van tisztában a ház.­­ Tegnap este két előadás halasztatott el közbe­jött akadályok folytán. A nemzeti színházban a Vörösmarty születés­napja emlékezetére kitűzött „Julius Caesar“ s he­lyette a „Jó hazafiak“ kerültek színre, a Deák­körben pedig a gr. Lónyay programm­ előadása. Reméljük, hogy itt is a jó hazafiakon a sor. A születési emlékünnepet nem tudjuk mi aka­dályozta meg amott, itt pedig valószínűleg az lett akadály, hogy épenséggel nem születési alkalmatos­ság jött közbe. * A népszínház terve már készen van, s leír­ták a lapok részletesen, hogy minő lesz, hányan férnek el benne, mennyibe fog kerülni, stb. Mind­ez olvasható minden lapban, hanem hát mikor fog­juk látni ott a Hermina-téren. Annyit írunk, annyit beszélünk felőle, hogy már valami mesés dolog lesz belőle, melyet meg­­szok a közönség nyomtatásban, mint a tengeri kígyót. Bár csak tudna ez a dolog is annyi vizet zavarni. Fájdalom, a közönség figyelme még most sem volt képes öszpontosulni e fontos ügy körül. Hasztalan volna tagadni, hogy az érdekeltség nem olyan, minőt várni lehetett, s ha váratlan fordu­lat nem áll be február elején, midőn a gyűjtőíve­­ket be kell adni, arra a tapasztalatra fogunk jön­ni, hogy a gyűjtőíveket még igen-igen korán bo­csátották ki, s várni kellett volna . . . hogy med­­dig ? Ezt aztán meg sem lehet mondani. Azért valószínűleg még igen sokszor fog ol­vasni a közönség a hírlapokból a népszínház felől. A felszólítások eltalálhatnak egy jó pillanatot, mikor viszhangra lelnek itt is, ott is. A borongó hazafiság, mely a magyartalanság miatt olyan ke­serves frázisokban panaszkodik, majd csak neki keseredik egyszer még annyira, hogy lesz látszatja. Hanem persze, hogy most a téli mulatságok, a passziták és vidám torok idejében, a farsang kö­zelében, e neki­keseredésről szó sem lehet. De a mulatság sem roszabb alkalom. * Ha a hét viszhangját méltón akarnók megírni, csak hegedűszóban mondhatnék el. Koncert koncert után, ebből állnak az es­ték. Richter, Bülow, Schumann Klára, Joachimné, Sabatbiel és társai, Becker és társai: ezek a múlt és jövő falragaszok legvastagabb betűkkel nyomott nevei. Vastagabb betűkkel pedig semmit sem hir­detnek, mint a hangversenyeket, kivéve a kará­csonyi és újévi ajándékokat, melyekre már szintén mosolyog (és pedig elég barátságosan) az idő. A kirakatok utcza-szerte változnak, s való­ságos kaleidoscop mindenik telve tarkasággal, s kivilágítva már délután 4 órakor szemfényvesztő lámpákkal. Itt van az idő, midőn mindenhol „bámulatos olcsó“ még az is, a­mí­ drága, midőn czélszerű, alkalmas és gáláns minden de minden ünnepi aján­dékokra, kedves meglepetésekre. Természetesen most épen csak most érkezett minden Párisból és Londonból, a legkitűnőbb c­égektől, s egyenesen ünnepi ajándékokra és meglepetésekre szánvák a flanel ujjas ep úgy — mely a család legtiszteletre méltóbb tagjának megörvedeztetésére oly alkalmas — mint a ringó talpú ló, mely a család legifjabb sarjadékot van hivatva elragadni. Tolikés, fogpiszkáló, nemkü­lönben szintén legalkalmabb ajándékok. A kereskedések újra öltöznek és kikönyököl­nek az ablakba. E c b o. Külföldi szemle. Pest, nov. 30-án. A franczia kormánykrisis a nem­­­zetgyűlés tegnapi ülésében hosszas izgatottság után véget ért a Kerdrel-bizottság javaslatának elveté­sével. Thiers ez ülésben hosszabb beszédben ki­fejtette, hogy ő nem indítványozza egy végleges kor­ JANE EYRE. T ÖKÉLETIHÁS — Irta CURREE BELL. (Folytatás). XIV. fejezet. Egy nyugalmas pálya ígérete, melyet legelső fogadtatásom Thornfield­ Hallban ígérni látszott, nem lett meghazudtolva hosszasabb ismerettségem által a kastélylyal és lakóival. Fairfaxné aszonyság olyan volt, milyennek látszott, csendes kedélyű, jó szivü, megfelelő neveléssel és elég természetes ész­szel biró nő. Növendékem élénk gyermek volt, kit előbbi környezete elkényeztetvén néha akaratosko­­dott, de minthogy teljesen reám lett bízva és ne­velési rendszeremet semmiféle idétlen beavatkozás se keverte meg, csakhamar elfeledő előbbi apró A Kerdrel-bizottság előadója, Barbie, beter­jesztette jelentését a nemzetgyűlés 26-ki ülésében s átalános elkeseredést idézett elő vele úgy a kormány­körökben mint a szabadelvű képviselők csoportjaiban. E jelentésben előadja a bizottság többsége, hogy a nemzetgyűlés felelni szándékozván az el­nöki üzenetre, kiküldte a Kerdvel-bizottságot, hogy minél előbb részéről is nyilatkozzék az ország helyzetét illetőleg, és e bizottság a legjobb hisze­­műséggel s a legbékülékenyebb szellemmel járt el feladatában mindig szorosan szem előtt tartján, hogy Francziaország nem akar meghasonlást a nemzetgyűlés és a köztársaság elnöke között. Eddig nem adott ugyan a nemzetgyűlés vá­laszt az elnöki üzenetre, a legközelebbi üzenet némely pontjai azonban felizgatván a nemzetgyű­lés tagjainak egy részét, Kerdrel szükségesnek tartotta a felirat javaslatba hozatalát. Midőn ugyan­is némelyek hallották a köztársaság elnökétől, hogy fölösleges az időt a köztársaság proklamálásá­­val tölteni, s jobb ha inkább szervezéséhez fogunk az ország eme törvényes kormányformájának, azon kérdést vetették fel, el van-e hat tépve a bor­­deauxi egyezség s kétségbe vonatik-e a nemzet­gyűlés alkotmányozó hatalma ? Mindnyájan meg voltak döbbenve a midőn látták, hogy a kormány részrehajlatlanságából ki­vetkőzve, minden erejét egy oldalra összponto­sítja, és hogy a nemzetgyűlés által egyhangúan alkotott kormány egy párt szolgálatába bocsátja tekintélyének hatalmát, még­pedig oly pártéba, mely eddig legalább nem birt többséggel a ka­marában. A köztársaság elnöke nagyon helyesen mon­dotta volt üzenetében, hogy a köztársaságnak kon­makranczoskodásait és engedelmessé és tanulékony­­nyá lett. Nem birt kiváló tehetséggel, nem rend­kívüli jellemvonásokkal, vagy pedig az érzés és íz­lés oly fejlettségével, mely őt bárcsak egy hüvel­­­­lyel is a közönséges gyermekek rendes színvonala fölé emelte volna, de oly hibái sem voltak, melyek miatt mondani lehetne, hogy e színvonal alatt állt. Meglehetősen kielégítő előmeneteleket tett, irántam élénk, bár talán nem épen nagyon mély ragaszko­dást tanúsított és egyszerűsége, vidám csevegése és tetszésem elverésére irányzott törekvései által ben­nem is a vonzalom oly fokát ébresztő maga iránt, mely épen elég volt arra, hogy mindketten meg legyünk elégedve egymás társaságával. Meglehet, hogy a fenebb elmondottakat igen hideg szóknak fogják tekinteni azok, kik ünnepé­lyes tanokat vallanak a gyermekek angyali termé­szetéről és a nevelésökre hivatottak azon kötelessé­géről, hogy bálványozó ragaszkodással viseltessenek irántuk, de én nem azért írok, hogy a szülői ön­zésnek hízelegjek, az oktalan magasztalásokat visz­­hangozzam, vagy a szédelgést előmozdítsam; én csupán a valót mondom. Adéla jólléte és előmene­tele szívemen feküdt, őt magát kedveltem épen úgy, valamint Fairfaxné asszonyság iránt is hálás vol­tam nyájasságáért és társaságában oly élvezetet éreztem, mely teljesen megfelelt irányomban min­denkor tanúsított figyelmének és szelleme és jelle­me mérsékeltségének. Hibáztasson bárki, még ezt is elmondom, hogy mikor koronkint elmentem a mezőre sétálni, mi­kor lementem a kapuhoz és kitekintettem az or­­szágutra, vagy pedig mikor Adélét dajkájánál és Fairfaxné asszonyságot a gyümölcs befőzésnél hagy­ván, felmentem a padlásra, onnan kiléptem a ház­tetőre és végig néztem e magányos mezőkön és te­reken a láthatárt szegélyző felhőkig vágytam — a kényelem oly hatalmával bírni, mely e határvona­lon is keresztülhatoljon és elvigyen a zajos világba, a városokban az élet azon régióiba, melyeket csupán hal­lomásból ismertem, de soha sem­ láttam, ilyenkor több gyakorlati tapasztalatot óhajtottam annál, melyet birtam, több érintkezést a hozzám hasonlókkal, bő­vebb ismerkedést változatosabb jellemekkel, mint mennyit jelen helyzetemben feltalálhattam. Elismer­tem mindazt a­mi jó volt Fairfaxné asszonyságban és Adéléban, de meg voltam győződve, hogy létezik, mányforma proklamálását, hanem csak azt, hogy a jelenlegi formának a szükséges kormányzati fel­tételt adassanak meg. Létezik egy rendetlenkedő párt, melyre vigyázni kell, de nem csupán Fran­­cziaországban, hanem egész Európában. Thiers forma szerint kárhoztatja a socializmust, roszalja a munka abbanhagyásokat, tiltakozik az atheismus ellen, megvilágosítja a kormány politikáját a pápai székkel szemben, és a császárság által a pápa irányában követett politikát mint eszélytelent kárhoztatja, mivel az csak a dynastikus érdekek­nek szolgál. Thiers borzadását fejezi ki, hogy az ő politikáját azon kezesség mellett is gyanúsítják melyet ő a rend pártjának folyvást adott. Ő a monarchiát lehetetlennek tartja, s úgy hiszi, a con­­servativ köztársaság jobb, mint a Barbie jelentése által magasztalt kormányharcz. Thiers így végzi beszédét: Többé nem a miniszteri felelősségről van szó, hanem a bizalom kérdéséről.­­ Miután Ernőll, Lucien és Brun (legitimisták) a bizott­mány javaslatait támogatók, a kormány (vagyis Dufaure) indítványa 370 szóval 334 ellen (104 szavazó közül) elfogadtatott. A baloldal a szava­zás eredményét „Éljen a köztársaság!“ kiáltás­sal fogadá. Napóleon herczeg kiutasítása tárgyá­ban az illető bizottság tegnapelőtt összeülvén, Le­­franc belügyér itten oda nyilatkozott, miszerint nincs kormány, a­mely Napoleon exherczeg jelen­létét Francziaországban megtűrhetné már csak azon okból is, mivel igy nem tilthatná meg a volt csá­szári család többi tagjainak s magának az excsá­­szárnak bejövetelét és letelepedését sem. A kormány a nemzetgyűlés távollétében haladéktalanul kiűzen­­dőnek tartotta továbbá az exherczeget, mert biztos tudomása volt egy körötte szövődő bonapartista összeesküvésről. A bizottság ezután Roucert hall­gatta ki. A franczia folyók az egész országban félelmesen dagadnak s kiáradással fenyegetnek, miért is a Rhone, Szajna, Loire, Garonne s más kisebb folyók mentében szorgalmasan folynak az előintézkedések. A német koronaherczeg betegsége a múlt napokban oly komoly volt, hogy mind ő, mind a császári érdekek miatt, melyeknek örököse, a legkomoly aggodalmak merültek fel. Ugyanazon kényes és titokteljes gyomorbaj szállta meg, mely­ből a walesi herczeg a múlt évben épült fel. Hir szerint azonban tegnapelőtt kedvezőbb fordulat állott be. A spanyol zavarok republikánus, még­­inkább azonban carlista részről folyvást tartanak s bár a kormánycsapatok mindenfelé diadalt aratnak a lázongók fölött, ezek mindannyiszor újult erővel tűnnek fel ismét az ország különböző részein ra­bolva és pusztítva mindenfelé. Az egyptomi alkirály a maga részéről is expeditiót, készül indítani Afrika belsejébe s e czélra 5000 embert szerelt fel Purdy bey vezérlete alatt, ki Zanzibarból Livingstone után indul, hogy őt támogassa, ha ez azonban ily támogatást el nem fogadna, az egyptomi expeditió önállóan indulna a Nil folyam forrásainak felfedezésére, mi ha si­kerül, a forrásnál az egyptomi zászló tűzetik ki. Kormánykicsis Francziaországban.

Next