Ellenőr, 1873. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-14 / 37. szám

egyik tagjára jut, mindig a legnagyobb készség­gel fogok az általad óhajtott és nézetem szerint a hazára nézve üdvös czélra közreműködni. Mint tudom, eddig igen sikeres volt a vasüzletben való működésed, és én csak őszintén óhajtom, hogy m­iinél nagyobb siker koronázza további­­igyekezetedet. Te benned mindig becsültem a kitartást, melyet minden általad fölfogott ügyben tanultani szoktál. Midőn a tiszaszabályozási ügyet mozdí­­tod elő, több alkalommal figyelmet gerjesztett czikkekkel léptél föl a napi sajtóban: hasonlót várok tőled, mint kitűnő gyakorlati szakférfitól a vasipar érdekében. Az első czikked ugyan elle­nem volt — nem tudom mi okból — intézve, de csak örvendenék, ha ez adott volna alkalmat arra, hogy e válaszom kapcsában tárgyilagossággal fog­nál üdvös és gyakorlati eszmék szőnyegre hoza­talával föllépni a vasipar érdekében. Lónyay Menyhért: Az egyévi önkéntesekről. *) Az „Ellenőr“ 32. számában igen jó hangon írt czikk jelent meg, a­melyre, valamint az ön­kéntességre egyátalán néhány észrevételünk van. Czikkíró­nr először is nem tartja helyesnek, ha az önkéntes különbeni három évig való szol­gálatnak terhe alatt köteleztetnék a tiszti vizsga letételére; továbbá azt állítja, hogy a magyar ifjúnak nagy hátránya az, miszerint a vizsgálatot csak német nyelven lehet letenni, végre azt óhajtja, hogy az önkéntes legyen honvéd. Az első pontra nézve egyet­értünk, és mi­után meg vagyunk győződve, hogy ily formában a delegációkban semmi esetre sem fog keresztül menni, csak annyit említünk meg, hogy ez által nemcsak zárt kapu nyittatnék a visszaélések szá­mára, de másrészt nem minden önkéntes született katonának, nincs is mindenkinek hajlama és tehet­sége a katonai tudományokra, míg végre e rend­szer nem másért, mint magukért az önkéntesekért hozatott be kedvezményül, a­melyhez az, hogy az önkéntes esetleg tiszt is lehet, csak mint előny járul, de nem mint kötelesség. Nem az itt a fő­­czél, hogy mindenki tiszt legyen, hanem, hogy a tudományos pályára törekvő nemzedék minél ke­vesebb ideig legyen kénytelen megszakítani pályá­ját, mert a státusnak nemcsak jó katonákra, de mindenekelőtt műveit és becsületes honpolgárokra is van szüksége, és némely önkéntesből igen rosz tiszt válnék,­mint honfi, mint polgár pedig a legki­tűnőbb erényekkel bírhat. Azonban kívánatos, hogy a ki erőt és képességet érez magában, tegye le, mert mind magának, mind a hadseregnek csak előnyére válik, az intézménynek e mellett becsü­­­letét emelvén. A nyelvre nézve is osztjuk czikkíró úr né­zetét és azt állítjuk, hogy az osztrák-magyar stá­­tusviszonynak megfelelő­ség igazságos és méltányos volna, hogy a vizsgálatot magyar nyelven is le­hessen letenni; de miután a közös hadsereg hiva­talos nyelve a német, úgy vélekedünk, hogy azt érteni és legalább írásban bírni minden tisztnek szükséges, de ennyit sokkal könnyebb elsajátítni, mint a vizsgát német nyelven letenni. Czikkiró úr harmadik pontját azonban — bár hazafias érzelmekből fakadt — nem tartjuk jelenlegi státusviszonyaink között igazságosnak, mert ez által nemcsak nálunk, de természetes fo­lyományként Ausztriában is a művelt ifjúság igen nagy része elvonatnék a közös hadseregtől, amire a státus épen nem törekszik; igazságtalan azért, mert a honvédségben könnyebb szolgálni, a­mi ismét egy kivétel volna, pedig az önkéntesi ked­vezményt is sokan irigy szemmel nézik az alsóbb rétegekben. De igazságos és méltányos is volna szerin­tünk, hogy ne minden önkéntes­­menjen a közös hadsereghez, hanem egy része a honvédséghez is és pedig oly formán, hogy minden egyévi önkén­tességre aspiráló húzna sorsot, úgy mint akárki más, és ha ennek folytán a közös hadsereghez jut, legyen rendes katona, ha pedig a honvédség­hez, legyen honvéd önkéntes.. Ez véleményünk a czikkre nézve s most át­térünk az önkéntességre egyáltalán. Hogy az önkéntesség sok kívánni valót hagy hátra, annak okai véleményünk szerint, hogy az önkéntes állása a hadseregben nincs határozot­tan körvonalazva, hogy sok felebbvaló, ki az in­tézményt kárhoztatja, az önkéntesekkel érezteti ezt; hogy sok felebbvaló büntetés nélkül gorom­­báskodhatik, a­mit egy művelt embernek igen nehéz, fő­kép méltatlanul eltűrni; s végre, hogy sok önkéntes sem viseli magát — fájdalom úgy, — a­hogy tőle várni lehetne, a­miből az intéz­mény ellenei csak tőkét csinálnak, sok szegény önkéntes szomorúságára. Ezekből folyólag azt állítjuk, hogy nem va­lami ideál ez az önkéntesség, de ha a törvényho­zás az önkéntesek állását, kötelmeit és jogait rész­letesebben meghatározza, mert a mostani tág tör­vény szerint a parancsnokok jó vagy rész­akara­tától igen sok függ; ha továbbá a kormány a törvények tiszteletben tartása fölött szigorúan őr­ködnék, ha a parancsnokoknak meghagynák, hogy keményen büntessék meg a hatalmával igaz­ságtalanul visszaélő tisztet, de egyszersmind ügyelnének arra is, hogy a parancsnokok csak­ugyan megteszik-e; ha minden tiszt köteleztetnék, hogy a reglement-t, mely igen szép elveket tartal­maz, büntetés terhe alatt tartsa meg, akkor igen kevés panaszt hallanánk, s a­mi fölmerülne is, az vagy nem volna jogosult vagy igen könnyen or­vosolható, és egy jóravaló önkéntes sem fogna késni, ha kell, sőt teljes szívből eszét és vérét a hazáért és a hadsereg becsületéért feláldozni, de ahol igazság nincs, ott azt csak kényszerrel lehet, kieszközölni. Az önké­nteseknek pedig azt ajánljuk, hogy csak férfias komolyság, kitartás és jellem az, a­mivel ez intézménynek becsületet lehet szerezni. Egy katona.­­­A belgrádi „V­ido­v dán“ egy ottani szerb lapnak abbeli közleményét, miszerint az osz­trák gőzhajózási társulat elrendelte, hogy a sze­mélyszállító gőzösök többé nem Belgrádban, ha­nem Zimonyban kössenek ki, a szerbiai közleke­désre és forgalomra káros hatásúnak mondván, reményét fejezi ki, hogy ezen intézkedés megmá­szására nézve a kellő lépések megléteinek é­keztessék, és különben a bíróságok személyzeté­nek szaporítása ismét szükségessé fog válni.“ Ha ez is egyike Kerkápoly úr azon ismert logicus észjárásának, úgy arról a logicáról a nemzet és különösen a jogkereső nép szomorú fogalmat szerezhet magának. Mert hogyan gondolja Ker­kápoly úr szaporítani a kincstár jövedelmét akkor, a­midőn a perek számát lejebb szállítani akarja, vagy ha, téve tagadva: a kincstár jövedelme sza­porodnék is, azt hiszi Kerkápoly úr, hogy a de­ficit angias istállóját kisöpörheti azzal, ha a jog­kereső közönséget jogai érvényesíthetésétől ily módon megfosztja? váljon jogosult-e az állam,­­ mások kárán gazdagodni; s váljon hiszi-e Kerká­poly úr, hogy az övénél kevésbé hírhedt logicában létezik ezen eljárás mentéséül axióma? Hiszen ha a perek rengeteg száma a bíróságok szaporítását teszi szükségessé, a rendes bélyeg-illeték mellett is, ezen szegény logica szerint, emelkedni fog a bélyeg-jövedelem , s a megszaporított bírói személyzet fizetése az adót magasabbra emelni nem foghatja. Vagy azt hiszi a miniszter úr, hogy a sok per talán a szenvedélyek által terem meg? Azt hiszi a miniszter úr, hogy korunkban valakinek nagy kedve van a hosszas és költséges perek foly­tatására, ha csak követelését vagy igazát végkép veszélyeztetni nem akarja? Higgye meg excellen­­tiád, a rész perrendtartás, a zilált jogviszonyok, és az oly nagy tapintattal kinevezett birák él­hetetlensége teremti a pereket, nem pedig a szen­vedély s ha ennek ellenében az állam, mely tu­lajdonképen nem egyéb, mint a polgárok jogai biztosítását czélzó­ testület, a jogkeresést bizonyta­lanná teszi, sőt attól a népet elzárni akarja,­­ bűnt követ el saját maga és bűnt követ el az egyedi tulajdon eddig szentnek tartott joga ellen. Kétszeres bűnt követ el jelen törvényjavas­lat : —ss­mert, midőn a 800 forintot meghaladó követelés u­tán, ha az végérvényesen eldöntetett, mmit, tehát 80 forintot kaparit el a maga részére s így a saját vagyonához oly irigy költséggel hoz­zá jutott fél tulajdonát is megcsonkítva látja; ad­dig fennálló törvényeink elleni intézkedés történik a költségeket a vesztes fél tartozván viselni. Hall­gatással mellőző és azon eshető számtalan vissza­élést, mely e javaslat szerint, a meg nem becsül­hető per tárgy után 20 frtnyi illeték állapitatván meg,­­ származni fog. De lehetetlen szót nem emelni, midőn a bélyeg­csonkítások állandóan há­romszoros bírságolása rendeltetik el oly hozzáadás­sal, hogy a leletező s illetve a bírságot behajtó hivatalnok a behajtott büntetés pénzek felét kapja — váljon lesz-e ily manipulatio mellett haszna az államnak? váljon van-e rátiója ezen testvé­ries felezésnek akkor, midőn a leletezés a hiva­talnoknak úgy is kötelessége? Tudja-e azt a miniszter úr, hogy az európai cultur­államokban átalánosan elfogadott elv a gyors, jó és olcsó igazságszolgáltatás: tudja-e azt a miniszter úr, hogy törvényjavaslata épen és legin­kább azt a népet sújtja, a­kit a bíróságok szapo­rításának mellőzésével talán—ha ugyan— nagyobb adótól akar megkímélni ; tudja-e azt a miniszter úr, hogy a bíróságok okvetetlenül bekövetkező sza­porítása— még ezen javaslat mellett is — nyílt titok? Bár mélyebben behatolhattam volna ez odip­­sus törvényjavaslat lényegébe, de nem tettem azt szándékosan, meg lévén győződve, hogy a fent felhozottak is elég, sőt több a világszerte igazsá­gosnak és jogszeretőnek ismert magyarnak, sem­hogy ezen, az egyéni szabadság és a szentnek tar­tott tulajdon elleni törvényjavaslatot törvénynyé emelkedni engedje. Pokornyi J. Ármin: A bélyeg és illetékek iránti szabályok módo­sítására vonatkozó törvényjavaslathoz. A törvény­alkotásnál, úgy annak megbírálá­­sánál, első tekintetre mindig azon c­élzat vagy­ok jöhet figyelembe, a­melyért vagy a­mely miatt a törvény létrehozása szükségessé vált. A bélyeges illetékek iránt fennálló szabályok módosítására vonatkozó törvényjavaslat törvénynyé tételének okait a miniszteri indokolás szerint abban találja, hogy „a bélyegilletékek emelését nemcsak a kincstár jövedelmeinek szaporítása, hanem az is ajánlja, hogy a perlekedési szenvedély ily módon megfé­­ r. A kérdés bővebb megvilágítására adjuk e czik­­ket és közelebbről tán egy másikat is. Szerk. A perleked­ési hajlam csökkentésére vo­natkozó indokolást mi sem tartjuk szerencsés öt­letnek. De nem is volt az komoly indok, hanem csak alkalmi lepel, a deficit fedezésére szüksé­gelt fogások csinosítására. Kerkápoly pénz­ügyőr mindig talál ily kedves érvet a terhek emelésének megkedveltetésére, de nem hiszi azt maga sem. Rászorul — ez az egész titok.­­ A­mi azonban a bélyegcsonkitások elleni in­tézkedést illeti, nem érthetünk egyet Pokornyi úr nézeteivel. Szerkesztő. Osztrák dolgok. — A választási reform a császár által elláttatott a jóváhagyási záradékkal, s a kabinet­­iroda már át is küldötte a minisztériumnak. A kormány pénteken, mint a legközelebbi ülés nap­ján fogja azt a reichsrath elé terjeszteni.­­ Morvaországban a lapok egy mee­­tinget hirdetnek Auspitzba febr. 23-ára. A tanács­kozás tárgyát az képezné, mi módon kell a „Neue Freie Presse“ elterjedésének gátat vetni, mely lap oly kíméletlen utczai nyelven támadja meg a cse­heket és morvákat. Hasonló czélból tartanának Stefenauban és Königinhofban is népgyűlést.­­ A pénzügyi bizottság tegnapi ülé­sén Bauhausz miniszter terjesztette be a bécsi vi­lágkiállítás költségeinek előirányzatát. Az összes költség 15.700,000 frtra rúgna. Eddigele már 7.500,000 frt lett elköltve, vagyis 1.500,000 fo­rinttal több, mint mennyit a reichsrath ez ideig engedélyezett. De még a túlkiadás sem elég a munkálat keresztülvitelére, hanem az eredeti 6.000.000 előirányzathoz még 9.700.000 frtnyi póthitel szükséges. Schwarz bárónak, a kiállítási bizottság vezérigazgatójának ez ülésen igen meleg napja volt. A bizottsági tagok egész keresztüz­­közé fogták, s ugyancsak izzadt a czáfolgatás nehéz munkájában, úgy látszik a szembekötősdit­­megelégiették Ausztriában , mert hát majd­nem az arczátlansággal határos az oly , ámítás, mit Giskra is kifejezett, hogy elég 6.000.000, aztán utói­g kevés hijával kétszer akkora összeget kí­vánnak, hogy a művet befejezhessék. Külföld. Febr. 13 án. Frnézia köztársaság. Előttünk feküszneke a legújabb párisi lapok, s módunkban van mérlegelni a benyomást, melyet a harminczas bizottmány bere­­kesztő ülésének­ határozata idézett elő a különböző pártok közegeiben, röviden összegezjük: megelé­gedve senki sincs a bizottmány határozataival, a monarchikus lapok, mert nem sikerült Thierset vég­kép megfosztani szavától a nemzetgyűlésben, a re­publikánusok, mert jövőjük iránt ép oly bizonyta­lanságban hagyattak, mint voltak annak előtte. A „J. des Débats“ szerint minden élőről kezdendő , a harminczas bizottmány működése nem szolgált egyébre, mint kimutatni az összes világ előtt, hogy míg egyrészt a monarchisták nem tudnak semmit lerombolni (t. i. Thiers hatalmát), addig a kormány szintén képtelen valamit építeni ,szükségesnek látja, hogy az ügygyel maga a nemzetgyűlés foglalkoz­zék s valahára véglegesen döntsön. A „Siecle“ szerint a szakadás folytán egyetlen eszme merül fel inkább, mint valaha, ez uralkodik s magával ragad mindent t. i. a nemzetgyűlés feloszlatása. Thiers nem tehet egyebet, mint hogy a nem­zetgyűlés el is viszi a vitát. A „Rép. franc.“ szintén a feloszlatást hangoztatja. Francziaország lelkese­déssel fogadá az elnöki üzenetet, mely megalapí­­tandónak mondá a republikát, s most örül látni, hogy az elnök föntartja politikáját, s nem enged a királypártiaknak ; de ez még nem elég, neki sza­kítania kellene a nemzetgyűléssel s aztán az or­szágra tekinteni. A „Bien publ.“ (Thiers közege) konstatálja, miszerint a harminczas bizottmány legutolsó ülése nem felelt meg a kormány engesz­­telődési várakozásainak , sajnálandónak mondja a határozatot, végleges döntésre a nemzetgyűlést hivja fel, ennek hazafiságától reméli, hogy végül intézkedni fog az ország jövőjéről s ezzel nyugal­máról. A „Soir“ komédiának nevezi a bizottmány összes működését s reméli, miszerint a nemzetgyű­lés Thiers mellett fog dönteni. A „Frangais“ nem talál szavakat Thiers dicsőítésére el­akarván hitetni — az egy ügy­ü — olvasóival, hogy mert a bizottmány monarchikus többsége hozott oly határozatot, minő neki tetszett, már Thiers meg­adta magát s minden monarchikus füty után fog már ezután tánczolni szép Francziaors­zágban: az „Union“ pláne azt sajnálja, hogy a bizottmány minden cseremónia nélkül be nem fogta az elnök száját. Természetesen ez nem megy oly könnyen. Mint a fennebbi rep­­lapok idézeteiből látjuk, az ingerültség nagy a nem várt fordulat miatt s egye­temes vélemény, miszerint az ügygyel, mely nem kevesebb mint a köztársaság megerősítése s talán végleges megalapítása, magának a nemzetgyűlésnek kell foglalkoznia. Egy ma Bécsből érkezett távirat megerősíti, mit i imént az uralkodó hangulatról mon­dunk, az izgatottság rendkívüli mértékeket vesz s egy fokkal viharosabb ülés létetik kilátásba a függő kérdés alkalmából, m­int voltak az el­nök emlékezetes üzenetét követő ülések. Svájcz, Mermillod püspököt egyszers­mind ki is utasította a szövetségi kormány mind­járt akkor, a­midőn semmisnek nyilatkoztatta ki a pápai brevet, mely a püspököt apostoli vikári­ussá nevezte ki Genfbe. Mermillodnak most tehát vagy egyedül, vagy ha azt tenni nem akarja, rendőrök kíséretében­ kell elhagynia Helvecziát. A szövetségi tanács eljárása ez esetben annyival ér­dekesebb, minthogy Mermillod svájczi polgár s er­re támaszkodva mindenesetre tiltakozni fog a ki­utasítás ellen. Anglia: Az í­r egyetemi nevelés kér­dése legközelebb fog szőnyegre kerülni a parla­mentben s a londoni lapok előleges szemlét tarta­nak e tárgy fölött. A „D. News“, szerint a kor­mány szándéka oda megy ki, hogy vége szakad­jon valahára az úgynevezett római katholikus sé­relmeknek. Itt mindenek előtt azon kérdés merül­het fel említett lap szerint a parlamentben, hogyan fordulhat elő egyátalában kath. sérelem a felsőbb­oktatás terén, és ha mégis előfordul, miben áll az tulajdonképen ? Definiálni kell tehát a „felsőbb ok­tatás“ kifejezést. Ez elég ruganyos tárgy, hogy magába ölelje a középiskolákban nyert nevelést is, noha tulajdonkép csak kollégiumi és egyetemi oktatás érthető alatta és ez értelemben kell a par­lamentnek jelenleg az ir felsőbb oktatással foglal­koznia. E két oktatási fokozat szoros összefüggés­ben áll egymással, s az egyetemen nyerhető kép­zettség egyedül az ez utóbbiakban nyert alaptól feltételeztetik. Izlandban pedig a középiskolák száma igen csekély; 1861-ben csak 12,785 ily iskola ál­lott fen, és pedig 5792 katholikus és 6993 pro­testáns, míg Skócziában, melynek népessége há­rom­ötödét teszi Izland népességének, 15,000 kö­zépiskola áll fen a legkitűnőbb oktatási rendszerrel, minthogy itt már a legtöbb, elemi iskolában tanít­ják a latin és franczia nyelveket, a mathematiká­­val együtt. ■­­­ Az ír nemzeti nevelési li­ga Belfastban tartott gyűlésén kimondotta, hogy határozottan rászólja azon javaslatot, mely a fen­­álló egyetemeket egyetemi hatóságaiktól megfosztja, s központi vizsgáló bizottságot állít helyébe, ami veszélyezteti az akadémiai függetlenséget, káros a józan tanitás érdekeire s végtelen zavarokra szol­gáltat okot, továbbá, hogy Fawcett képviselőnek a parlamentben tett indítványa pontosan életbe lép­tetve leginkább oldhatná meg ezen kérdést. — A délstaffordshirei vasgyárosok Wed­­nesburyben tartott közgyűlésén konstatáltatok, hogy a vasgyárosok szövetsége évről-évre örvendetesen gyarapodik, s míg múlt évi karácsonyapján csak 4300 tag volt együtt, a múlt hó végével már 23.000-ra növekedett a tagok száma, kik közt az unionisták nyolczszorta számosabbak a nemunio­­nistáknál. Ezután a délwalesi kőszénbányászok stri­­kejára tért át a gyűlés, erősen megróván a gyáro­sokat, a­z­ért a munkabért 10°/0 kal alább szál­lítani törekesznek, midőn pedig munkásaik ugyanazon munkabér mellett dolgoznak, mely az egész országban dívik. — A délwalesi kő­­szénbányászok strikéja alig ér egyhamar vé­get , mert a gyárosok készebbek inkább bezárni bányáikat, mint elállani árleszállítási igényektől, mig másrészt a munkások páratlan kitartással ma­radnak meg követeléseik mellett. — A nyilvános parkok kérdése rövid időn szintén a parlament elé kerül s vége szakad azon faggató és kicsinyes perpatvarkodásnak, mely az ily helyeken összejö­veteleit tartani megszokott nép és a hatóság között Londonban már évek óta folyik. Bruce kijelentet­te, hogy ő egy új szabályzó kódexet tesz le köze­lebb a ház asztalára.­­ Az angol papság anyagi helyzete sem igen fényes, s egyik londoni lap felkarolván ügyeket, megjegyzi, hogy az élel­mi, tüzelő stb. szerek mai drágasága mellett a szegényebb angol papság helyzete a legmélyebb sajnálatra érdemes. Ha nőtlen, jó társaságokba alig mehet s igy nem csiszolhatja magát, mert az ily szelíd örömök is némi kiadásokkal járnak, me­lyeket pár font heti fizetéséből nem fedezhet. Ha szerencsétlenségre nős, mind magát mind nejét el­­szigeteltségre kell kárhoztatnia, ha pedig még na­gyobb szerencsétlenségre aztán gyermekei is van­nak, ezeknek nevelését kénytelen elhanyagolni, vagy magát nélkülözéseknek kitenni. Németország. Sas­kernek nagy­szabású beszéde kellőleg volt méltatva berlini levelezőnk által. A sajtó szokatlan erővel és tűzzel szellőzteti most e beszédet, s még a kormányhoz közel álló lapok is erélyesen sürgetik a parlamenti vizsgála­tot. A „Nat. Zig“ szerint a kormány most elég­tételre van kötelezve, különben mélyen megrendül iránta minden becsületes ember bizalma. Az egész ország most szigorú vizsgálatot kér a kormány­tól. A kormány maga örvendhet azon, ha a nép súlyt fektet arra, hogy az államügyek vezetése oly férfiakra bizassék, kik erkölcsileg fedhetetle­­nek. A Wagener ügy komoly vizsgálatán kívül az ország feltétlenül követeli, hogy a parla­menti vizsgáló bizottság létrejöve­­t­e­lének semmi gát ne ve­tt­essék, és hogy azt a kormány támogassa. Amiltzenplitz gróf kereskedelmi minisztert illeti, mi még­ ez ülésszak elején azt tanácsoltuk neki, hogy mond­jon le, akkor azt becsülettel megtehette volna, most már nagyon sokat szenvedett a miniszter tekintélye, s a Wagener ügyben, valamint a Wa­gener ellen intézett megtámadásokkal szemben elfoglalt állása, teljesen lehetetlenné tette őt, mint minisztert. Spanyolország.­A trónkövetel­ők egész raja van útban Madrid felé. Amadé lemondása minden pártot a diadal reményével tölt el, így a London, Brüssel és Genfben tartózkodó komm­u­­nevezérek a spanyol fővárosba siettek. Al­f­ons h­e­rczeg Párisban tart sűrű értekezletet párthíveivel. A franczia legitimisták pedig hír sze­­rint két millió frankot gyűjtöttek össze Don Car­los rablóbandái számára, s végül az Orleans her­­czegek 20 millió frankot bocsátottak Montpen­­s­i­e­r hg. kivernek rendelkezésére, melyen a spa­nyol hadsereg lenne megvásárlandó.­­ A király 11-én végkép lemondván minden jogáról a spa­nyol koronára, a kortes a legnagyobb zavar kö­ze pette legott összeült, s a republikánusok csatla­kozván a radikálisokhoz, kikiáltották a köztársasá­got. Amadé király 12-én kora reggel elhagyta Mad­­ridot s a „Róma“ és „Valencia“ nevű olasz frega­­tokon családjával és kiséretével együtt Olaszország felé vitorlázott. Követte tehát a madridi lapok ta­nácsát, melyek úgy vélekedtek: „Ha ép bőrrel akar Amadé távozni, úgy menjen minél előbb, mert nem mindeniki párt oly nagylelkű, mint a republikánus.“ — Az újan kikiáltott köztársaság kormányelnöke, miután Castelar semmi hivata­los állást nem akar elfogadni, hír szerint Rivero lenne. Olaszország. A III. Napóleonért tar­tott gyászmiséről, melyet már jeleztünk, olasz lapok egész részletességgel szó­lnak, leirják a szertartás részleteit, le a jelenvolt magasállásu egyéneket, a roppant néptömeget s a templom fő­bejárata fölé helyezett eme feliratot: “III. Napóle­on lelki üdvéért, ki mint fővezér Victor Emánuel királylyal együtt vezényelte az egyesült hadakat az 1859-ki olasz függetlenségi háborúban. — A hálás polgárok üdvöt kérnek reá az úrtól.“ A szer­tartás után aláírás nyittatott a milánói Napoleon szoborra, s Peruzzi polgármester, La Marmora tk., Cambray-Digny, De Gori és Finocchietti táv­iratilag tudatták Eugenia excsászárnőt a gyászmi­­mise nagyszerű lefolyásáról.­­ A római köz­ségtanács 9 iki ülésében megszavazta a vá­ros szépítésére kért 11.362.191 frankot, melyből 2 millió mindenek előtt a Tibet folyó szabályo­zására fog fordittatni. A bécsi világkiállítás költ­ségeire pedig 5000 frankot szavazott meg. Amerika: Grant elhatározta, hogy észreté­­ríti a már hosszabb idő óta daczoló mormonokat s legközelebb S­h­e­r­i­d­á­n­ikot kéreté magához, hogy felvilágosítást vegyen tőle, miként kelljen legelőnyösebben hadiállást foglalni a mormon Je­ruzsálem, az u. n. Sóstóváros körül, sőt már út­ban is vannak a csapatok Utah állam déli részei felé. Brigham Young közlönyei mindezekkel szem­ben szilárdságot és kitartást tanácsolnak a mormo­noknak, ha mindjárt mártyrhalált kellene is szen­­vedniök.­­ A Minessota államban m. hó 7-én dühöngött borzasztó hózivatarról az uj­­yorki „Herald“ szomorú részleteket közöl. Sze­rinte a többnyire skandináv eredetű lakosok az előtte való nap uralgott szép idő folytán tömege­sen keresték fel a városokat, hogy a télre szük­ségeseket beszerezzék, midőn azonban 7-en haza indultak, egyszerre óriási hózivatar támadt, mi a hőmérséket 54 fokra szállította a fagyponton alól, úgy hogy az utasok igavonó barmaikkal együtt megfagytak s mintegy 300-re megy az e napon ily módon kimúltak száma. A hivatalos lapból. Vallás- és közoktatá-ügyi ma­gyar miniterem előterjesztésére Hamar Pál közalapít­ványi ü­gyigazgatónak, a miniszteri tanácsosi czimet és jelleget díjmentesen adományozom Kelt Bécsben, 1873. évi febr. hó 11-én. Ferencz József, s. k. Trefort Ágos­ton, s. k. Az igazságügyminiszter a szakolczai járásbiróság mellé bírósági végrehajtóvá H­o­d­o­ss­y Kálmán nyitra­­megyei volt esküdtet nevezte ki. I­­o­h­n Bernát, kaposvári illetőségű bécsi lakos ve­zetéknevének ,,Kaposi”-ra kért átváltoztatása megenged­tetett. A pécsi pénzügyigazgatóság által V­é­b­e­r Sándor lr. oszt. irodatisztté, Ch­rist­óf Gyula pedig irodai se­gédtisztté neveztetett ki A pécsi m. kir. pénzügyigazgatóság által Tóth Lajos adóhivatali VI. oszt . Molnár Vincze pedig VII.­ oszt. adóhivatali tisztté neveztetett ki. S­PORT. „Utóhangok a Rákosról“ czimmel a „Vadász és Versenylap“ ezeket írja: A pesti falka vadászatai tehát beszüntettek, néma csend honol ismét a Rákoson s a rókák öröm lakóit tartanak a covertekben. Az ebekből 15 db Tatára küldetett a master kennelébe, ezek képezik majd a jövő idény törzsét, melyhez Carter ki egy időre A­ngliába megy, utasítása szerint majd vagy 30—35 darabot fog még szerezni. A volt falkából 5 párt gr. Nádasdy vett meg az agárdi falka szaporítására, 5 párt pedig b. Wesselényi Béla a kolozsvári számára. A jövő idényre remélhetőleg sokkal tökéle­tesebbek lesznek a pesti falka vadászatai, részint mert az ebek jobban összeválasztva lehet­nek, részint a vadászutak is jobb lovakon fognak megjelenhetni. A­mi egyébiránt ez utóbbit illeti: lótenyésztésünk tetemes haladására mutat, hogy míg ezelőtt 15—20 évvel a rókafalkát csak im­portáló angol lovak birták követni; az idén már igen csekély kivétellel, csupa hazai lovakon folyt e vadászat, s körülbelül másfélszáz paripát kívánt. Csak húsz ily vadásztársulat legyen Magyarorszá­gon s a jó lovat tenyésztőnek nagyon jól fizetik fáradságát. A falka október 26-tól január 31-ig 47-szer vadászott, s ez idő alatt mintegy 127 űrlovas és 10 delnő követé felváltva. Király Ő Felsége 14-szer vadászott, királyné Ő Felsége pedig 21-szer. Leg­többet vadásztak: A Master.....................47-szer. Gr. Szapáry L. tbk . . 46 szer. Gr. Szapáry Iván . . 44-szer. Gr. Batthyány Elemér . 43-szor. Gr. Sztáray János . . 43-szor. 40 és 30 közt voltak : b. Simonyi Lajos, gr. Szapáry Im­ire, gr. Keglevich Béla, Jankovich Aladár, Blaskovich Ernő, gr. Károlyi Pista, Kund Béla, gr. Festetich Pál, Baranyay Pál, Blaskovich Miklós, b. Piret­tich stb. 30 és 20 közt: gr. Andrássy Gyula, báró Wenkheim Béla, Dőry Lajos, b. Waecker-Gotter, ifj. gr. Almásy Kálmán, gr. Almásy Tasziló, gr. Festetich Tasziló, gr. Keglevich István és Gábor, stb. stb. A mi végre e vadászatokat, mint a merész lovaglás legjobb iskoláját illeti: me­glehetős szám­mal vett bennök részt mind a hadsereg, mind a honvédség, különösen a fiatalabb tisztek által, kiknek bizonyára igen jó iskola is lesz az. Csak mentői több alakuljon Magyarország­on. * Gr. Károlyi István, mint a „P. L.“ írja, a káposztásmegyeri szőlők és a r.-palotai erdő közt fekvő 12 hold földet ajándékozott a falka társulatnak. E területen azonnal hozzá fognak a szükséges helyiségek építéséhez, tekintettel nem csak a róka,­­ hanem a farkas és nyúlvadásza­­tokra is, s lesznek istállók s lovak, s helyiségek falka és agarak számára is. Természetes, hogy ugyanitt fognak építtetni az őrök és szolga sze­mélyzet számára szükséges lakások is. Tervben van egy vadászkastély is díszteremmel, ő Felsé­geik használatára. Rosebery lord bejelentette az angol parlamentben, hogy f. hó 20-án indítványt fog tenni egy bizottság kinevezése iránt, melynek feladata lesz megvizsgálni a lótenyésztés jelen ál­lását az egész országban. Ennélfogva nevezett lord egyik sportlapnál­­zihívja a lótenyésztő és lókedvelő közönséget, küldjön be hozzá gyakor­lati információkat e tárgyban s közli egyszersmind a pontokat, melyekre nézve felvilágosításokat óhaj­tana. — Közöljük e pontokat mi is, mert hazánk is lótenyésztő ország lévén, később előfordulható al­kalommal talán némi tájékozásul szolgálhatnak. 1. Bármely ide vonatkozó és gyakorlati ismer *­retből merített tény. , 2. Az egyének száma az egyes kerületekben kik jelenleg lótenyésztéssel foglalkoznak, viszo­nyítva azok számához, kik pl. huszonöt év előtt ugyanazzal foglalkoztak. 3. Minden eltérés, mely egyik-másik kerü­letben a lovak osztályozásánál jelenleg felmerül, és felmerült 25 év előtt. 4. Nagyobb-e a nehézség a különböző faj­ta lovak beszerzésében most, mint volt 25 év előtt ? 5. A lovak valamelyik kiváló osztályára vonatkozó tények, melyek eltűnni látszanak An­gliában. 6. A különféle lovak növekedő ára (a beszer­zés nehézségeitől különválva) egybehasonlítva a 25 év előtti árakkal. 7. Gyakorlati okok. 8. Gyakorlati orvosságok. H­írek. Febr. 13. — Honvédalapítvány. Az 53.honvéd­zászlóalj zászló­szentelése alkalmából Révay báró­né, szül. Tajanay Helena és Radvánszkyné szül. Podmanicky Mária bárónő 1000 forintnyi alapít­ványt tettek le a czélból, hogy annak kamataiból a zászlóaljnak csatában sebesültjei segélyeztessenek. — Egy község, melyet sok csapás ér. A múlt évben Nagy-Bun erdélyi községet az árvíz tette tönkre, most pedig február 10-én a község másik része Kis-Bun lett a lángok marta­léka néhány ház kivételével. A szerencsétlen tönk­re jutott lakosok valóban megérdemlik, hogy a közönség részvétele irányukban felébredjen, s a csapást áldozatkészségével némileg enyhíteni se­gítsen.­­ A bécsi concordia íróegylet köz­gyűlést fog tartani a tisztességes irodalomnak a zugsajtó irányában követendő együttes eljárása tár­gyában. A czélt, a zuglapok elnyomását, még a világkiállítás előtt szeretnék elérni, nehogy azok Bécs erkölcsi (!) hitelét rontsák a külföldiek szeme előtt. — Várjon a „Neue Freie Pressét“ a tisztes­séges lapok közé fogják sorozni? Talán azért tisz­­tességes­, mert sok pénzt kap, míg az úgyne­vezett zuglapok megelégesznek a hirdetések kizsa­rolt árával? — Megemlítjük itt, hogy a „N. Fr. Pr.“ egyik szerkesztője nemrég valaki kérdezőskö­­désére kijelentette, hogy mihelyt az osztrák nem­zeti bankkal kielégítő megoldás jö létre, felhagy­nak az ellenséges hanggal Magyarország irá­nyában, de addig nem lehet. Hogy mennyit ér a bé­csi sajtó, megmondotta néhány hét előtt a berlini „National Zeitung.“ A franczia pénzt sem vetették meg 1870-ben, az osztrák közvéleménynek a po­roszok ellen izgatására, s erre vagy fél millió frank franczia pénz fogyott el Bécsben. A bécsi sajtó Németországban már minden hitelét elvesz­tette, s el fogja veszteni nemsokára az egész világ előtt. Jól tenné a „Concordia“ közgyűlése, ha tisztító szándékát kiterjesztené az egész bé­csi sajtóra s megállapítván, hogy a kis la­pok ne vadásszanak a hirdetések, a nagy la­­­­pok pedig ne a syndicatusokban való részesítés után, egyúttal kiterjesztené figyelmét a politikai illemre is, mely már egyszer más hangot paran­csolhatna nekik az ugyanegy monarchiában együtt­lakó népek irányában. Hogy a cultura terjesztésére nagyon roszul választott hang az örökös káromko­dás, bizonyítja az a siker, melyet az uralkodó chnosz képében elértek, s melyből most erőszakos rendszabályok segélyével szeretnének kivergődni.­­ A régi németszínház-tér beépí­tése ellen Hans Eduard s vele ama tér valameny­­nyi háztulajdonosai egy memorandumot terjesztet­tek be a városi tanácshoz, oly czélból, hogy azt a város átiratához mellékeljék, s terjeszszék a közmunka-tanácshoz. A közmunkatanács ugyanis e tér beépítését újólag nagy bölcsen elhatározta.­­ A budai Albrecht után egy máso­dik lépcső létesítése iránt két tervet mutatott be a budai városi mérnöki hivatal. E lépcső a Szabó féle háznál lenne felállítandó, melynek folytatását ké­pezné az utón túl a Lónyay-féle lépcsőzet. A be­nyújtott 2 tervből az fogadtatott el a tanács ré­széről, mely három nyugponttal terveztetett. A lépcsőzet feltűnően csinos lesz, s május végéig átadatik a közönségnek, mely akkor kényelmesen jut a vízivárosi főutczából az Albrecht-útra. A lép­cső költségvetése 6000 frt.­­ Egy bankóhamisítónak jött nyo­mába a nagyváradi rendőrség. Régóta czirkulál­­nak már a környéken hamis bankjegyek, de sok ideig sikertelen volt minden kísérlet, melyet an­nak forrása felfedezésére tettek. Végre rábukkant egy csendbiztos. Margittán egy Papp István nevű ember hamisnak ismert 100-ast akart felváltani, mi Tóth József csendbiztosnak fülébe jutván kér­dőre vonta Papot, hol vette ? Ez azt állitá, hogy bihari emberektől kapta két ökre árában. A pan­dúrok mindjárt a bihariak után siettek, és el is fogták ő­ket. Nem bihariak, hanem kerekiek voltak Egyiknek neve Dózsa Gáspár, a másiké Jónás Ferencz; ezek a vallatás alatt kirukkoltak vele, hogy ők a pénzt Nagyváradon egy borotvált képű, nyírott bajusza félig ősz embertől kap­ták, ki a Körös utcza legutolsó házában lakik. Kaptak ők többet is, darabját 15—20—30 írtjá­val. A vallomást tevőket aztán Tóth József csend­biztos behozta Nagyváradra, hogy itt együttesen járjanak el Serényi Gusztáv főkapitánynyal itt Dózsa Gáspárnak 20 irtot kezébe adtak, és azzal az utasí­tással vezetteték magukat főkapitány és csend­biztos a Kőrös utczán levő házhoz, hogy ott menjen be, s próbáljon ismét 100 fotost vásárolni. Rend­őreink ezalatt álruhába öltözve, a házat körülfog­ták. Dózsa Gáspár bement, de 100 forintost nem kapott, mert készletben nem volt. Ekkor a rend­őrök berontottak a házhoz s az emberi küzdelem után elfogták. Motozás közben egy szalmazsákból kiesett régi kalendárium levelei között csakugyan meg is találtak 2 darab félig készített, 3 darab előrajzolt és 5 darab kivágott, de még tisztában levő 100 forintos papírokat. Találtak tízest is. Neve a hamisítónak Sinkó Károly, miskolczi ille­tőségű, mintegy három hóval ezelőtt az újhelyi börtönből szökött meg. Bevallotta, hogy a hamis pénzjegyeket ő csinálta, s hogy itt Nagyváradon 9—10 darab hamis tízest hozott forgalomba a ko­fák között. Bűnrészesül csáb­i illetőségű Tóth Mi­hályt nevezte. Az ügy a királyi törvényszéknek átadatott. A hamisítónál fegyverek is voltak, úgy látszik, hogy a meglepetésekre készen tartotta magát.­­ Távirdai bélyegzett lapok lesz­nek nemsokára kibocsátva, melyek a távirdai for­galom nagy könnyűségére szolgálnak. A bélyegek húsz szó utáni illetékeknek fognak megfelelni, de ezeknek alkalmazásba hozatala az illeték egyön­tetűségét is feltételezi, melyet a „P. Ll.,“ melyből e hirt átveszszük, egy közép árban, húsz szó után

Next