Ellenőr, 1873. május (5. évfolyam, 100-125. szám)

1873-05-01 / 100. szám

Amerikában, Svájczban a választásnak A kölcsö­nöz elevenséget, hogy a jogosítottak tömegesen lépnek az urnák elé a haza iránti kötelességüket meggyőződésük értelmében leróvni. Ritkábbak ott olyan kerületek, melyekben ellenjelölt ne állíttat­nék fel, miután egy választónak sincs kedve még biztos bukás esetén is, önmagát tétlenségre kárhoztatni és a választójogtól megfosztani. Marok­nyi számban is oda lépnek a választó vederhez. Minden esetre aggasztó jelenség, hogy egy oly kerület, melynek az előtt hatpárti képvi­selete volt az országgyűlésen, kardcsapás nélkül kénytelen ott hagyni a­zért, mert fé­l attól, hogy jogainak gyakorlásáért üldözés lesz a bére. A fe-­­­e­l­ő­s­s­é­g ezért a jobboldalt illeti, s ám ők lás­sák, ha a közü­gyek iránti részvét maholnap egé­szen kivész. Részünkről örömestebb vettük volna tu­­domásul az abádi kerület balpárti értekezleté­n­e­k azon határozatát, hogy az a­d­­­i­ó terére lép, és­ tisztességes eszközökkel rajta lesz, hogy elveinek győzelmet szerezzen, mint azt, hogy f­i­­g­y­e­l­ő­állásban marad, mert e visszavonulás nyo­maiban közöny fakad, a közöny pedig gyil­kosa az alkotmányos életnek. Bécs, ápril 29. (Saját levelezőnktől.) (J. S.) Már naponkint érkeznek királyi ven­dégek. Tegnapelőtt jött a dán koronaörö­kös, tegnap a walesi herczeg, s ma várják a porosz koronaherczeget. Tehát a jövő nemzedékének uralkodói együtt vannak. Eddig az angol herczeg fogadtatása járt legnagyobb c­ere­­móniával, mert a dán koronaörökös fogadtatásán az udvari szertartási bölcseség nem kívánta meg a király jelenlétét. A walesi hg. tegnap este 1 10-kor érkezett meg a nyugati vaspályán. Az indóházban egy csoport pléhnyakú generális várta Marok­k­ főhad­­­parancsnokkal, azután egy század katona, s a ne­vezett vasút igazgatósága. Ő felsége körülbelől 10 perc­c­el értesitteték a külön­vonat érkezése előtt Bellegarde gr. szárnysegéd által, a magas vendé­gek közeledéséről, mire a király, Albrecht, Vilmos, Károly Lajos, Lajos Viktor, János, Salvator, Lipót, Zsigmond fő,­ és Kóburg s a modenai herczegek, a közeledő vonat felé haladtak a „God save the King“ hangjai mellett. — A kocsiból kiszáll a wa­lesi hg, testvérével, Arthur herczeggel. A király mindkettőt szívélyesen üdvözli, az előbbit megöleli, megcsókolja, a­míg Arthur hggel csak kezet fog. Ezután történnek a kölcsönös bemutatások. Albert főherczeget, az ismert nagy Don Juant, szép, szőke, teliszakállú, magas embernek láttuk, s férfias ter­metén igen jól állt a vörös angol tábornagyi dísz­öltözet. Arthur, sokkal kisebb bátyjánál, s barna nappiritott arcza. A kölcsönös bemutatások után kocsikra ülve, az uralkodó ház tagjai a királyi várba, a magas érkezők pedig a számukra beren­dezett közös pénzügyminisztérium palotájába haj­tattak. Az angol koronaörökös és testvére számára, a pénzügyminisztériumban 24 szoba rendeztetett be, egészen hasonló bútorzattal windsori lakosz­tályaikhoz. A lépcsőket gyönyörű szőnyegek fedik, a szögletek mindegyikét a tropikus növények egy-egy kis ligete diszíti. A két hálószoba, az épület két legszélső részében van, egészen szürke bútor­zattal, úgy hogy csupán az ágy és az öltöző asz­tal fehér és arany diszítésű. A falon Belvederből hozott négy kép függ, mindannyi a tájkép. A háló­szobából, egy közös reggelizőbe juthatni, melynek bútorzata zöld selyem, gazdagon aranyozott zselye­­székekkel,­­— a mennyezet egészen arany. Az oldal­falakon Ferencz József, II. József és I. Ferenczet ábrázoló képek vannak. A reggeliző dolgozó szo­bába nyílik, ennek bútora szintén zöld, a mennye­zet közepén nagy virágcsokor látható, ez alkalom­ra festve egy híres olasz festőtől. A herczeg író­asztala szintén fehér aranyozással. A dolgozószo­bából a fogadó terembe léphetni, ez világos kék selyem, a falat savoyai Jenő, II. Rudolf és III. Fer­­dinánd képei díszítik. Ezután jön három kisebb szoba s Arthur hg. lakosztálya. A vendégek itt mutatásuk ideje alatt, ha csak a várba nem lesz­nek hivatalosak, mindig otthon ebédelnek; kony­hai személyzetük 4 szakács és 3 czukrászból áll, nagyon természetes, hogy mindegyik udv­ari. A közkiállítás megnyitási solennitásának programmja a tekintetben szenvedett változást, hogy a közönség — tekintettel a fagyos időre — frackja fölé tavaszi kabátot is vehet, — de ezért a fehér nyakkendő annyira szükséges, hogy a nél­kül a bebocsáttatás nincs megengedve. Ezenkívül a szónoki expectorációk barátainak le kell monda­ni azon élvezetről is, hogy dr. Felder érdemdús polgármester szónoklatát hallják, igy legalább­­ meg leszünk mentve az öndicsőitő Deutschthum frázisainak különféle unalmas variátióitól.­­ Tegnap ismét volt próba a köröndben, s a­­ karoknak újólag a nagy oszlop melletti elhelyezé­­i se constatáltatott legczélszerű­bbnek, s mig bent a karok erőlködtek, addig a munkások a főlépcső oldalán elhelyezték a két óriási broncz oroszlánt.­­ Egyátaljában a kirendelt 1000 katona munkás­sága nagyon meglátszik; a parkírozás halad s a szökő­kutak és vizmedenczék működése fáradsá­gaiknak tulajdonítható. A kocsis­ demonstráció, daczára a naponkénti száz forint bánatpénznek,­ elcsukatásnak, illetőleg szabadalom­vesztésnek,­­ még javában foly. Na­gyon sok is a kellemetlenség miatta, mert ily nagy városban a bérkocsi nem fényűzési, de szükséges czikk, különösen azoknak, kik előtt az idő pénz. A kocsihiányt még inkább érezhetővé tette a teg­napi eső, a­mikor a bérkocsik teljes létszám mel­lett is nagy keresletnek örvendnek.­­ Az indóhá­­zaknál történik a legtöbb fenakadás,­­ mert a két­fogatuakat helyettesítő bárkák (vulgo omni­­busok) legkevésbé nem látszanak arra alkalma­tosaknak, hogy a naponkint érkező sok angol te­mérdek podgyászának lábat adjanak.­­ Mint hall­juk, a községi tanács már alkudozik a kocsisokkal, kik Badenbe mentek egyöntetű terv végett gyülé­­sezni, mivel az ideák assocziácziójának nyilvánítása a főváros falain belül megtiltaték az uj par­­lamentaireknek. A strikce érzékenyen sujtá az utóbbi rendjel­eső azon fogatnélkü­li boldogjait, kik kitüntetésü­ket megköszönve, per pedes apostolorum valának kényszerítve, első lépésük alkalmával adni az „udvarképtelenség“ bizonyítékát. — Hogy meddig tart a fiáker-krízis, még nem tudjuk, hogy ne soká tartson, az érdekében van úgy a strickcolók, mint a közönségnek. A Háromszék törv­én­y­h­ató­ság­a a jezsuiták megtelepedése ellenében kérvényt nyújtott be a közoktatási miniszterhez, melyből idézzük a következőket: „A jezsuita­ rendnek Erdélyben történt meg­szüntetésével és kitiltásával tűnik fel azon magasz­tos jelenség, hogy míg Európának más országaiban elkeseredetten folyt a vallás­háború, a kis Erdély népei között törvények biztosíták a 4 különböző vallásnak szabad gyakorlatát, a­mely ősi törvé­nyek sértetlenül szállanak a mai utókorra, s me­lyek megőrzését és kiterjesztését kérjük most Nagyméltóságodtól. Jól tudjuk mi azt, hogy a mai felvilágosodott korban nem egyedül egyes szerzetek tanától és tételétől függ a szabadság biztonsága, de igen­is a törvények bölcseségétől, melynek új­ból megteremtéséhez felvilágosodott szellem és ki­fejlett közélet szükséges, hogy mit az első, mint maga elhullat, találjon az utóbbiban termékeny föld­re, és miután mindkettőt csak a tudománynyal pá­rosult szabadelvű­ség fejlesztheti ki, a szabadság érzetének ezen ármányos elleneitől védjük meg magunkat, védjük meg hazánkat.“­­ A pozsony-nagy-szomb­ati vaspálya ma adatott át a közforgalomnak. Az ünnepélyes megnyitáson Szlávy miniszterelnök is jelen volt, s mint egy pozsonyi távirat jelenti, a 13 kocsiból álló első vonat katonazene és éljenzés mellett in­dult Pozsonyból, s a közbeneső állomásokon Ün­­nepies fogadtatásban részesült. TARCZA. JANE EYRE — ÖNÉLETÍRÁS — írta CUBBER BELL. (Folytatás.) XX. Fejezet. Ezúttal elfeledtem lebocsátani a függönyöket, a­mit különben soha sem szoktam elmulasztani. En­nek az lett következménye, hogy a fényes teli­hold bevilágított ablakomon és felébresztett álmom­ból. A néma éj közepette felnyitván szemeimet, hosszasan néztem az ezüstszínű, kristálytiszta égi­testet. A látvány gyönyörű szép, de némileg izgató volt: félig felkeltem, hogy összehúzzam legalább az ágy függönyeit. Hatalmas Isten! mily rémes kiáltás! Az éjszaka nyugalmát és csendét egyszerre kettévágta egy vad, éles, átható kiáltás, mely vé­gig harsogott Thomfield-Hall egyik végétől a má­sikig. Érvelésem elakadt: szívem megszűnt dobog­ni, kinyújtott karom megbénult. A kiáltás elhalt és nem lett ismételve. Igaz egyébiránt, hogy bárkinek ajkairól hangzott is e rémes kiáltás, bizonyára nem ismételhető egy könnyen: még az Andes he­gyek legnagyobb, legerősebb condora se lenne ké­pes kétszer egymásután ily kiáltást hallatni a sziklafészket környező felhők közül. Ily rendkívüli erőfeszítés után okvetlenül pihenésnek kell kö­vetkeznie. A hang a harmadik emeletből származott, mert fejem felett hangzott. És fenn — igen épen szobám mennyezete felett — most viaskodást hal­lottam ; a zajból ítélve, halálos küzdés lehetett; egy félig elfojtott hang háromszor ismétlő gyorsan egy­másután : — Segítség ! segítség! segítség! — Hát nem jön senki? Szólalt meg újra rövid szünet után és a lábdobogás és küzdelem zöreje közt a szoba mennyezetén át világosan meg­érthetem e szókat: — Rochester! Rochester! az ég nevére, jöjjön ! Egy szobaajtó kinyílt, valaki végig szaladt vagyis inkább rohant a folyosón. Felettem, a har­madik emeleti szobában egy erőteljes lépés nesze hallatszott, valami lezuhant és erre elcsöndesült minden. Néhány ruhadarabot öltöttem fel hirtelenében és bár az irtózat erőt vett minden tagomon, kimen­tem szobámból. Az alvók mind felriadtak; vala­mennyi szobából kiáltások, rémült suttogások hang­zottak; az egyik ajtó a másik után kinyílt; a ven­dégek egymásután megjelentek s a folyosó lassan­­kint megnépesült. Az urak és hölgyek elhagyták ágyaikat és záporként özönlött a sok kérdés: „Oh mi történt?“ — „Kinek lett baja?“ — „Hozza­nak gyertyát!“ — „Talán tűz támadt ?“ — „Nem­de rablók vannak a kastélyban?“ — „Hová me­neküljünk ?“ A hosszú folyosón a homályt csak a holdvi­lág oszlatta el némileg, e nélkül teljes sötétség uralkodott volna. A vendégek ide-oda szaladgáltak, majd ismét összecsoportosultak; némelyik fohász­kodott, másik nagyokat botlott, szóval: a zűrzavar legmagasabb fokát érte el. — Hol az ördögben van Rochester? kiáltá Deut ezredes. Nem találom ágyában. — Itt van! itt van! hangzott a válasz. Le­gyenek nyugodtak mindnyájan, már jövök. A csarnok túlsó végén levő ajtó kinyílt és Rochester úr előlépett, kezében égő gyertyával, épen most jött le a felső emeletről. A hölgyek egyike azonnal odarohant hozzá s megragadta kar­ját, Ingram kisasszony volt. — Miféle borzasztó esemény történt ? mondá. Szóljon, tudassa velünk egyszerre a legroszabbat. — De ne döntsenek fel legalább, vagy ne fojtsanak meg! viszonzá Rochester, mert most a két Eshton kisasszony kapaszkodott bele és a két özvegy lady fehér hálóköntösbe burkolva szökött eléje, mint két vitorlás sorhajó. — Semmi baj! — semmi baj ! kiáltó. Az egész nem egyéb, mint rögtönzött előadása e vígjátéknak: „Sok zaj semmiért.“ Hölgyeim ne fojtogassanak, mert dühös leszek, és akkor aztán nem birok magammal. És csakugyan ijesztően nézett ki. Fekete szemei szikrákat hánytak. Nagy erőfeszítéssel le­csillapítván indulatát, így szólt: Egy cseléd hirtelen roszul lett, ennyi az egész. Igen ideges, gyönge egyén, néhány álmait kétségkívül valóságnak, kisértetes tüneménynek tartotta, és ijedtében elvesztette eszméletét. Most azonban mindenkit felkérek, hogy vonuljon vissza szobájába, mert mindaddig, míg az egész házban nincs nyugalom, nem lehet kellőleg hozzálátni az ápoláshoz. Uraim, szíveskedjenek jó példát adni­­ a hölgyeknek. Ingram kisasszony, meg vagyok győződve, hogy ön csakhamar legyőzi az indoko­latlan rémületet. Amy és Louise, térjenek vissza fészkekbe, mint egy pár fehér galamb. Myladik (­ szóval az özvegyekhez fordult), önök bizonyosan meghi­tik magukat és veszélyesen megbetegedhet­nek, ha még tovább időznek e hideg folyóson. És így, majd hizelegve és enyelegve, majd parancsolva sikerült neki lassan kint beerőszakolni összes vendégeit, illető hálószobáikba. Én nem vár­tam, míg engemet is szobámba parancsol, hanem visszavonultam észrevétlenül, épen úgy, a­mint meg­jelentem. Ágyamba mindamellett nem feküdtem vissza, sőt ellenkezőleg elkezdtem rendszeresen felöltözni. A kiáltásra következett zajt és az e közben kiejtett szókat nyilván csak én magam hallottam, mert az én szobám felett létező szobából hangzottak. Meg voltam győződve, hogy nem egy cseléd nehéz ál­mai ejtették ily rémületbe az egész házat, és hogy Rochester úr magyarázata nem volt egyéb mesé­nél, melylyel vendégeit megnyugtatni akarta. Fel­öltöztem tehát, hogy készen legyek minden eshető­ségre. Midőn az öltözködéssel elkészültem, sokáig ültem az ablaknál, végig nézve a magános pázsiton és az ezüstfényben úszó mezőkön és várva, magam se tudom mit. Úgy rémlett előttem, mintha valamely eseménynek okvetlenül kellene követnie ama bor­zasztó ordítást, küzdést és segélykiáltást. Csalódtam, újra csend jön , fokonkint meg­szűnt minden nesz és mozgás, egy óra alatt Thorn­­field-Hall megint oly néma volt, mint a temető. Úgy látszott, hogy az álom is éjszaka újra korlát­lanul uralkodik. E­közben a hold is közel volt a lenyugváshoz. Nem­ akarván az ablak mellett ülni az éjjeli hidegben és sötétségben, elhatároztam, hogy felöltözve a­mint voltam, lefekszem az ágyra. Elhagytam helyemet és csendesen végig mentem a szobán, midőn leültem, hogy czipőmet levessem, halk kopogást hallottam ajtómon. — Szükség van reám? kérdem. — Ébren van ön ? kérdé egy hang, melyet vártam. Rochester úr hangja. — Ébren, uram! — Talán fel is van öltözve?* — Fel. — Úgy hát jöjjön ki, de csendesen. — Engedelmeskedtem. Rochester úr ott állt a folyosón, gyertyával kezében. — Szükségem van önre, mondá, jöjjön utá­nam; engedhet időt magának, de zajt ne üssön. Lábaimon igen vékony talpú czipők voltak, melyek lehetségessé tették, hogy a szőnyeggel be­vont folyosón oly halkan lépjek, mint egy macska. Rochester úr végig ment a folyosón, és a lépcsőkön fel, és megállt a végzetes harmadik emelet alacsony folyosóján; én folyvást utána mentem, és most mellette álltam. — Van szivacs az ön szobájában? — Van uram. — És valamely illatszer — illó só vagy efféle ? — Az is van. — Menjen vissza és hozza el mindkettőt. Visszatértem, megkerestem a szivacsot mosdó asztalomon, és az illatszert éjjeli asztalom fiókjában és újra felmentem a harmadik emeletre, hol Ro­­chestar úr várt reám, kezében egy kulcsot tartva, melyet az alacsony fekete ajtó zárjába dugott; ek­kor ismét hozzám fordult. — Nem ájul el ön ha vért lát ? — Nem hiszem, ámbár még soha se pró­báltam. Sajátszerű érzés fogott el, midőn neki válaszol­tam, de ezen kívül sem hideg borzadályt, sem ájulást nem éreztem. — Adja ide kezét, mondá, semmi hasznát se vehetném az ájulásnak. Odanyújtom kezemet. — Meleg és nem reszket, úgymond, s ezzel megfordítván a kulcsot a zárban, kinyitá az ajtót. Egy szobát pillantottam meg. Azonnal em­lékeztem, hogy ezt­ is láttam már, midőn Fairfaxné asszonyság megmutogatta a kastély nagy részét. Akkorában szőnyeggel volt boritva mind a négy fal, de most a szőnyeg egyik része fel volt hajtva és mögötte egy ajtó látszott, mely akkor el lévén rejtve, nem is sejtettem létezését. Ezen ajtó nyitva volt, a belső szobából világosság látszott, és horkoló, ta­­gozatlan hangok hallatszottak, melyek az ebek moz­gásához hasonlítottak. Rochester úr letette a gyer­tyát egy asztalra, és azt mondván, hogy várjak egy perczig, bement a belső szobába. Megjelenését hangos kaczaj fogadta, mely eleinte zajos volt, majd Poole Grace üvöltő ha! ha !-jában végződött. Tehát ő volt ott. Rochester úr hangját nem hal­ A Skene-szerződés Ügye. A­ hadsereg-fölszerelési kérdésben kiküldött enquête magyar tagjai a következő javaslatokban állapodtak meg. A hadügyminisztérium által az utolsó delegá­­tió határozatainak értelmében fölhíva, hogy még a ma ülésező delegátio tartama alatt terjeszszük elő a hadseregfölszerelési ügyben ülésezett enquéte ered­ményeit, a rendelkezésünkre állott idő rövidsége, s az enquéte több tagjának sok­oldalú elfoglaltsá­ga miatt lehetetlenséggé vált e kérdés mindkét ol­dalának, az élelmezés s a felszerelésnek megfelel­nünk, s azért inkább a második elintézésére kellett szorítkoznunk. Azért csak erre nézve vagyunk azon hely­zetben, véleményünket előterjeszthetni, a­mely, ha nem is kimerítő, mint az elénk terjesztett kérdésre való válasz eléggé figyelembe vehető. Vagyunk bátrak­­ tárgyalásaink jegyzőköny­veit, mellékleteit, melyek a kérdőpontokat, felelete­ket, kérvényeket, az utóbbiak kivonatait, a gyűjtött anyagnak az előadó által való összefoglalását (Ez utóbbit lapunk a múlt héten közölte. A szerk.) tartalmazzák: a hadügyminisztérium elé terjeszteni. Ezzel lényegében be van feladatunk fejezve s csak az van hátra, hogy a különböző adalékok viszonylagos értékének gondos megbirálása után azok eredményét az egyes kérdő pontokra nézve összefoglaljuk. Az első pontra nézve — „a hadsereg ellátá­sának mai módja, tekintettel a minőségre, árra, át­­verési módozatra, a békében s háborúban való szolgáltatásra, a szolgáltatási határidő megtartá­sára“ — oda nyilatkoztunk, hogy a fölszerelési s ruházási ügy mai állása­­i ! 1. A minőségre nézve csekély kivétellel a­­ megszabott mintáknak megfelel, hogy azonban azok hordási tartama, még példányszerűség esetén is, a hadügyminisztérium által igen hosszúra van meg­határozva. 2. Az árak átlag véve magasaknak s csak egyes tárgyakra névő mondatnak megfelelőknek, habár az összehasonlító vizsgálat arra az eredmé­nyre vezet is, hogy egyes tárgyak drágább költ­ségei azok minőségi és készítési előnyei által kár­pótoltatnak. 3. Az átadási módozatra nézve nem merültek fel oly adatok, melyek folytán az aggályosnak látszhatnék. 4. A szolgáltatás béke idején biztosítottnak tekinthető. Az ez iránt fölmerült kétségek nem je­lentékenyek. 5/ A egyezményben kikötött mennyiség szál­lítása, eltekintve azon körülményektől, melyek az e czélokra igénybe vett telepek normális működését akadályozhatnák, biztosítottnak tekinthető. A második kérdés azon részére, mely az egyezményi kötelezettség megtartására vonatkozik, az első kérdésre adott válaszunkban megfeleltünk, meg kell azonban különösen ebben jegyeznünk, hogy 1. a szakértők által felhozott s más oldalról nem tagadott adatok szerint idegen bőr s ausztrá­liai gyapot használtatott, az ármeghatározás azon­ban a belföldi árak alapján történt. 2. A magyar posztógyártás kielégítés útján mellőztetett, s ez által ez ipar ápolása szenvedett. 3. Az egyezményileg kikötött helyeken je­lentékeny felszerelési telepek fölállítása elmulasz­­tatott, a­mi ha gazdálkodási tekintetből indokolt lehetne is, mégis arra szolgált, hogy a nagyobb szállítási képesség és a decentralisatió szándokla­­tát meghiúsítsa. A második kérdés továbbá így szól: „Meg­vannak-e az egyezménytől várt biztosítékok a bé­keidőn a háborúban való szolgáltatás biztosítására, s minő nemzetgazdasági következményei vannak az egyezménynek. “ Béke­időn a fennakadás nélküli és lehető egy­szerű kibonyolítása s ellenőrzése ez üzletnek biz­tosítottnak látszik s habár az árak vásári megál­lapításának, s az egyes szakiparok további fejlesz­tésének föltételei nem is teljesi­tettek, mégis tény­leg jelentékeny haladás, különösen a készítésre nézve éretett el az egyezmény által. Háború esetére a szolgáltatások az egyez­mény keretén belől való mennyiségre és határidő­re biztosítottnak tekinthetők, a­mennyiben nem áll­nak be a consortium működését akadályoztató kö­rülmények. Minden viszonyok közt azonban az egész ipart igénybe kell háború esetén venni s segélyről még a hadköteles népesség igénybevételével is ott gon­doskodni,­­a­hol az található. A garantia, melyet az egyezmény nyújt, há­ború esetére tehát nem elégséges s az iparunk ké­pességének a monarchia minden részén lehető ter­jesztésében keresendő. Az egyezmény hatására nézve az enquétenek főleg a kereskedelmi kamarák nézeteire kell tá­maszkodnia. Ezek pedig iparunk képességét átlag fölösen kielégítőnek mondván, hangsúlyozzák egyúttal, hogy e képesség némely tárgyaknak kizárólag egy con­sortium kezébe juttatásával átalában csökkent, né­mely irányban egészen megbénult. A harmadik kérdésre nézve, mely a szerződés felbontása esetén újabb szállítási módozatra s an­nak a bizalomra érdemes vállalatok szabad ver­senybe vonását tekintetbe vevő részletes kiviteli alkalmazására vonatkozik — elismeri a bizottság a szabad versenyre való törekvést c­élnak, nem tanácsolhatja azonban az előbb fönnállott szállítási módra való visszatérést, valamint minden egyez­ményi biztosítás s némely irányú koncentráció rög­töni abbahagyását, mert ily állapotnak előfeltéte­­lei a kívánatos mérvben nem léteznek. Az út azon­ban a szabad versenyig a jelenlegi módtól igen hosszas s a közben az átmeneti formák szükséges és természetes módozatainak hosszú sora van. Egy ily átmeneti forma az, melyet a bizott­ság ajánl. Ez lenne, hogy a szükséglet teljes biz­tosítása mellett az ipar illető ágai megfelelő vi­dékein fejlesztessenek. Ez irányban maga a hadügyminisztérium is tett, habár csekély kezdeményezést, midőn indíttat­va érezte magát némely czikkeket a consortium üzletétől külön választani, némely más ágakra nézve pedig az srakba tartozó ipar bővebb fejlesz­tését kikötni. Ez elv bővebb kifejezését a bécsi­­ kereskedelmi kamara adja. A bizottmány is azon véleményben lenne, hogy iparunk szolgáltatási képességének gondos meg­­hányása után a szolgáltatás szétválasztása, a tár­gyak csoportosítása a szerint, a­mint a verseny­nek egészen vagy részben átengedhetők, vagy rész­ben a tárgyak mineműségéhez képest megbízható módon időnkint is biztosíthatók, — a versenynek a termelési képesség s a hadsereg szükségletének tekintetbevételével különböző helyeken való kiírása, — a termelőknek maguknak, közvetítők lehető kerülésével fölkeresése, s velük, ha az szükséges, szolgáltatások iránt szerződés kötése is ajánlatos lenne. A jövőben kötendő új egyezményekre nézve ki kell mondanunk, hogy azokban jutányosabb, helyesebb módozat szerint megállapítandó árakra s a szolgáltatás decentralisatiójára kell törekedni; nem hallgathatjuk azonban el, hogy a mind ka­tonai, mind nemzetgazdasági tekintetben oly kívá­natos decentralisatió a főczél veszélyeztetése nélkül alig ölthet egyhamar túl nagy mérveket. Csekélyebb szolgáltatási pályázatoknál a na­gyobb, elégséges biztosítékokat nyújtó erők nem vennének részt, azonfelül csak nagyobb szolgál­tatási egyezmények téríthetik meg, a mindig költ­séges gyári befektetések pedig, míg egyrészt csak gyári úton érhetők el a kívánt olcsó árak, úgy csak ez után eszközölhető a készítés tartama alatt való folytonos felügyelet. A kiírandó versenyeknél a decentralisatió te­kintetében végső határól az egyes tábornoki ke­rületeket kell kijelölnünk. Ha a felszerelési ügy ilyszerű részletezése által nagyobb teendők várnak is a hadsereg igaz­gatóságára, úgy másrészt a monarchia iparának minden részben való méltatására s ápolására nyúj­­tatik alkalom, mi­által a hadseregszükségletnek bő szolgáltatási források nyílnak, másrészt pedig a monarchia minden részének megfelelő kárpótlás adatik a hadseregre nyújtott óriási áldozataiért. Végül meg kell a bizottságnak jegyeznie, hogy a rendszer ezen változtatására, vagy annak ily irányú fejlesztésére a Skene féle egyezmény múlhatlanul szükséges, mert az terjedelmére nézve csak új egyezkedéssé tétele esetén válhatik a kí­vánalmakhoz méltóvá. A bizottság azon véleményben van, hogy az elvek keresztülvitele, melyek szükségesek, a had­ügyminisztérium administrativ feladatát képezik, s csak a kereskedelmi minisztériumok feladata leend erre nézve alappontozatokat nyújtani. Bécs, ápril 22. 1873. Az enquête-bizottság magyar tagjai, ne­vezetesen : Lónyay János, Hiersch Károly osztálytanácsos. Az ápril 17 iki ülésben olvasták volt fel elő­ször e jelentést. Ekkor Hiersch a magyar ke­reskedelmi miniszter részéről indokolta azt, hogy miért csatlakozik a miniszter részéről is azon indítványhoz, hogy a szerződést Skenenek felmond­ják. Indokolásában csak azt fejte ki, hogy Skene árai nagyok, monopóliuma ipar- és közgazdasági szempontból rész és szállításképessége a szük­ségletnek meg nem felel. Ezért a verseny ut­áni beszerzést indítványozza, még­pedig a megbíz­ható és szolgálatképes c­égek közt. Továbbá a szál­lításnak 4 főosztályra osztását indítványozza. A posz­tó, vászon, bőr és egyéb tárgyak szerint, vala­mint egyenlőtlen decursiv határidők szerinti szerződések kötését és mintegy e nézetek Zichy gr. indítványában is megvannak, a magyar ke­reskedelmi miniszter nevében csatlakozik ahhoz. Ezzel szemben az osztrákok és ezek közt Mayer­hoffer különvéleményt jelentenek be. Mayerhoffer véleménye oda megy ki, hogy a szerződést a társulattal fenn kell tartani, a követ­kező módosítások mellett: a) Kiválasztandó abból minden olyan felsze­relési czikk, melyet nem maga a társulat állít elő. b) A gyapjú, gyapot, vászon és bőrczikkek­­ből körülbelül fele annak, mi egy évben a hadse­reg számára szükséges, a Skene társulat által lenne szállítandó, a második rész korlátolt concurrentia mellett megbízható firmák által, ha mindjárt ezen solid firmák egy néhány százalékkal többet kíván­nak, mint a szabad verseny mellett a nem megbíz­ható firmák. c) Kisebb árakra kellene törekedni s főleg az árak meghatározását Üzletszerűbben kellene esz­közölni. KÜLFÖLD. — Ápr. 30. — Franczia köztársaság.Bár a hét párisi kép­viselővé választása átalában megdöbbentette a legitimista lapokat s vádolják Thierst, az ő po­litikájának eredménye gyanánt tüntetvén fel e vá­lasztást, mivel a köztársaság elnöke intéseik daczá­ra mindig a baloldalra, és nem a konservativekre támaszkodott. A republikánus lapok ellenben a nemzetgyűlés kihágásait látják"‘Bárodét választásá­ban megboszulva, szerintük Bárodét megválasz­tatása igen nagy fontosságú tény s borzasztó fel­ébredés a konservativekre nézve. — Gambetta és a demokrata párt néhány vezére hir szerint tiszte­legni­­szándékozik Thiersnél s biztosítani őt sze­mélye és politikája iránti mély tiszteletekről. — A nemzetgyűlés állandó bizottsága f. hó­ 26-án"­tartott harmadik ülésében Adnet, felső-­ pyrennei képviselő kérdést intézett a belügyérhez az iránt, minő utasításokat kaptak a spanyol ha­tárvidéki közhatóságok a területekön ki­s bejáró karlista bandákra vonatkozólag? Goulard belügyér kijelentette, hogy a kormány tüzetesen foglalkozott e kérdéssel, s kellő intézkedéseket tett annak meggátlására, hogy a franczia terület felszerelési helylyé váljék egy barátságos országot nyugtalanító bandákra nézve. A kérdés megoldása igen kényes volt azonban azon spanyolokkal szemben, kik rég idő óta Francziaországban békésen élnek , más­részt kezdetben a közhatóságok sem hajtották pontosan végre a vett rendeleteket, most azonban a legnagyobb pontosság látható mindenfelé.­­ Ezután D­e 1­­ 11 e képviselő kötelezködött bele Jules Simon közokta­tási miniszterbe, sérelmesnek és a nemzetgyűlés tekintélyét mélyen sértőnek tartván ennek a Sor­­bonneban tartott beszédéből azon passust, melyben ezeket mondá : „Thiers egyedül munkált a terület felmentésének nagy munkáján, közepette ama szünte­len megújuló nehé­ségeknek, melyeket a pártvil­­longások tornyositottak fel körötte“ — Mily érte­lem adható e szavaknak — kérdé Desilre — mi­dőn a közokt. ügyér egyetlen szóval sem társítja a nemzetgyűlést Thierssel azon elismerésben, mely­lyel az ország a terület felmentése körüli hazafias fáradozásokért tartozik. A nemzetgyűlés és a kor­mány ellenségei minden alkalommal az országos hatalmak meghasonlítására törekesznek és így félreismerik azon lemondást, melynek a nemzet­gyűlés annyi bizonyítékát szolgáltatta.­­ A tá­vollevő Jules Simon helyett Goulard oda nyilatko­zott, hogy azon közlemény, melyet a „Soir“ s többi lapok Simon beszédéről hoztak, eltérnek a miniszter valóságban mondott szavaitól, melyekből távolról sem lehet a nemzetgyűlés megsértésére következtetni. Spanyol köztársaság. A kortes állandó bizottságát a kormány eme rendelettel osz­latta fel: A köztársaság végrehajtó hatalmának elnöksége. — A köztársasági kormány tekintetbe véve, hogy a kortes állandó bizottsága magatartása és czéljai által a rendetlenség eszközévé lett; te­kintetbe véve, hogy e bizottság szemmel látható­lag végtelen hosszúra igyekezett nyújtani a provi­­soriumot, a­melyben jelenleg élünk, midőn pedig a köztársaság és a haza érdeke egészen ellenkezőt parancsol; tekintve, hogy e végből a törvény elle­nére el akarta napolni az alkotmányos kortesbe történendő választásokat; tekintve, hogy össze akarta hívni a nemzetgyűlést, noha rendkívüli körülmények épen nem jogosították fel ily cselekvényre, főleg midőn a hadsereg fegyelme is jelentékenyen meg­szilárdult, a közrend csaknem teljesen biztosítva volt, és Don Carlos bandái már komoly veresége­ket szenvedtek ; tekintve, hogy ez igazolatlan igé­nyek nagyban előmozdították a tegnapi zavarokat, nem is számítván ama közvetlen részt, melyet az állandó bizottság némely tagjai abban vettek; te­kintve, hogy e bizottság egy főparancsnokot akart tegnap a néperő élére állítani, s igy a végrehajtó hatalom attribútumait bitorolni; tekintve végre, hogy folytonos akadály volt e bizottság a köztár­sasági kormány haladásában, mely ellen szünet nélkül összeesküdözött. — Rendeljük 1) hogy a nemzetgyűlés állandó bizottsága feloszhattatik; 2) a kormány számot fog adni jelen rendeletéről az alkotmányozó nemzetgyűlésnek. Madrid, ápril 24. Pi­g Margall a végrehajtó hatalom ideigi elnöke. —­ Gyökeres miniszterválságról keringe­nek egy idő óta a hírek, s még pedig napról napra megbízhatóbb alakban. Ezek szerint a neje halála által jelenleg teljesen levert Figueras, Castelar és Pi y Margall föderalista érzelmű tagok maradnának meg csak a kormányban, s ajakul lépnének be Con­treras tk., Estebanes, Garcia-Lopez és Rispa. — Don Carlos szerencsecsillaga, úgy látszik, végkép letűnik s Alphons hg. törzskarával s bandái maradványaival múlt szerdán franczia földre volt kénytelen menekülni. Ezenkívül a karlisták min­denfelé vereséget szenvedtek. Saballs 1000 főnyi bandáját két egyenlő csapatra osztotta, hogy köny­­nyebben menekülhessen a köztársaságiak heves ül­dözései elől, czélját azonban el nem érte, s mind­két csapata teljesen szétveretett, ő maga pedig nyomtalanul eltűnt. A Catalonia katona fő­­parancsnoka eme napiparancsot intézte f. hó 24-étől hadseregéhez: Katonák! Don Alphos teg­nap reggel 7 órakor franczia területre menekült. Saballs fut, s a banda, melyet vezényelt, szétszó­­ratott. Ez eredmény a hadsereg magatartásának tulajdonítható, mely visszatért a becsület, a fegye­lem ösvényére, s fáradatlanul üldözi a karlista ban­dákat. Engedelmeskedjetek tovább is, és főnökei­tek mindenkor a győzelem utáin fognak titeket ve­zényelni. És igy mindnyájan közreműködünk a köztársaság megszilárdítására. — A londoni karlist­a-bizottság mind e vereségekkel szem­ben egy 24-én Veracruznál vívott nagy győzelem­ről tudósítj­a a hitetlen világot; e csatában állítólag 700 karlista és 1400 katona vett részt Dorregaray és Nouvilas tk. vezénylete alatt s az eredmény nemcsak határozott győzelem volt a karlistákra láttam, noha valaki szólt hozzá halk hangon, né­hány másodpercz múlva kijött és becsukta maga után az ajtót. — Ide Jane! mondá és én átmentem egy széles ágy túlsó oldalára, mely összehúzott függö­nyeivel a szoba nagy részét elfoglalta. Az ágy mel­lett egy karszék állt, melyen egy férfi ült, kabát­jának kivételével egészen felöltözve, hátrahanyat­­lott fejjel, lecsukott szemekkel. Rochester oda tarta a gyertyát, a halvány és látszólag élettelen arcz­­ban azonnal az idegenre — Meson úrra ismertem. Inge az egyik oldalon egészen vértől volt áztatva. Tartsa a gyertyát, mondá Rochester úr, s mi­dőn azt átvettem kezéből, egy vízzel telt mozsda­­medenczét hozott elő. Ezt is kezembe adta, azután a szivacsot belemártván, megnedvesité a hullaszerü arezot, elkérte tőlem az illatszeres üvegcsét és az ájult ember orra alá tartá. Meson ur csakhamar felvete szemeit és felsóhajtott. Rochester ur kigom­­bolá a sebesült ember ingét és a szivacscsal le­mosta a bekötött vállról és karról alá csörgedező vért. — Életveszélyes a seb? suttogá Meson ur. — Bah! karczolás s egyéb semmi. Ne hagyd el annyira magadat, ember! Szedd össze erődet. Most pedig magam megyek el a seborvosért s re­mélem holnap reggel elutazhatik. Jane — mondá eztán felém fordulva. — Mit parancsol uram? — Egyedül fogom önt hagyni e szobában ezen úrral egy órára, sőt talán két órára­ törülje le szivacscsal a vért, ha netalán ismét vérzés követ­keznék be; ha újra elájulna, itasson vele vizet és tartsa orra alá az illatszeres üvegcsét. Ne beszél­jen vele semmiféle ürügy alatt — és Richard — je­gyezze meg, hogy élete foroghat koc­kán, ha ön beszél a kisasszonynál, mert semmiről sem állok jót, ha ajkait kinyitja és magát újra felizgatja. A szegény ember megint nyöszörgött, szinte látszott, hogy nem is mer mozdulni, mintha a ha­láltól vagy más egyébtől való félelem egészen meg­bénította volna. Rochester úr most kezembe adta a véres szivacsot, melyet én szintén úgy használtam, mint tőle láttam volt. Néhény perczig nézte műkö­désemet, azután e szavakkal: __ Ne feledje — semmiféle beszélgetés! ki­ment a szobából. Igen furcsán éreztem magamat, midőn a kulcs megfordult a zárban és lépteinek zaja lassan kint el­enyészett. (Folyt köv.)

Next