Ellenőr, 1873. május (5. évfolyam, 100-125. szám)

1873-05-28 / 122. szám

is folyvást idegen hitelre szorul és az önálló magyar bank- s hitelintézet még mindig embryóban lé­tezik ? Pedig a magyar állam eszméje a kiegyezés által testté vált, s ebből folyólag egyre növekedő terhek s kötelezettségek háramlanak az államra. Váljon ily constellatió közepett pénzügyi független­ség nélkül képes lesz-e maga az állam is­ e rész­beni feladatának megfelelni s államiságát fentar­­tani akkor, midőn gazdaságunk minden ágában nem fejlődés, hanem a mindinkábbi hanyzatlás ész­lelhető? Ezen kérdésre valóban csak negative vála­szolhatunk, miután a magán­érdekek veszélyeztetése maga után vonja az állami érdekek veszélyezte­tését. És elmondhatjuk, hogy ezen körülmény már­is fenforog, s azzal az alternatívával állunk szem­ben, hogy vagy államiságunkról kell lemondanunk, vagy közgazdasági törekvéseink veszélyes irányát meggátolnunk. Tertium non datur. Ezen veszélyes helyzetből pedig eddigi köz­­gazdasági politikánk megváltoztatása folytán szaba­dulhatunk ki , a­mely nemcsak hogy nem nyújt szabad tért azon jogos aspiratióknak, melyeknek tevékenysége iparosaink, kereskedőink és gazdáink anyagi jólétének emelésében akar érvényesülni, hanem hova­­tovább válságossá teszi a helyzetet az államra úgy, mint nemzetünkre nézve egy­aránt. És közgazdasági politikánk megváltozása ab­ból áll, hogy vám, hitel- és kereskedelmi viszonyainkat önmagunk rendezzük be — már a paritás alapján is. Mert ez adja szerintem azon éltető erőt, mely nélkül a gazdasági élet csak senyved, s senyvedésével végtére is nem­zeti létünket teszi semmivé. Azért minden áron közgazdasági függetlensé­get teremtünk , melynek megteremtésében nagyon is zilált anyagi helyzetünknél fogva bizonyára a feje­­delmi jó­akarat is segítségünkre leend. K­uns­eh. KÜLFÖLD. — Május 27. -Franczia köztársaság. A mai posta sokkal kevesebb hírt hozott a válság további következ­ményeiről, sem­mint várni lehetett. Az első meg­lepetés befolyása látszik meg a ma ide érkezett franczia lapokon, s valószínűleg az tartja lekötve a franczia közvélemény nyilatkozásait otthon. Mindenből kitetszik, hogy­ a válság ilyen fordula­tára elkészülve senki nem volt, kivéve a monar­­ch­ista összeesküvőket, a­kik hetek u­tán hónapok óta alattomosan szőtt cselszövényeik s fondorlataik érett gyümölcsét szakították le május 24-ikén. Náluk minden elő volt készítve, el volt igazítva szépen. S tán még mielőtt a nemzetgyűlés össze­jött volna, kész kicsinált dolog volt Thiers meg­buktatása, kész kicsinált dolog volt, milyen quali­­ticatiót keressenek utódjában. A válság első nap­ján 23-ikán szóba jött a triumvirátus is, melyről már tegnap szólottunk, de legelőször Aumale hg. személyére irányultak a monarchisták szemei. Erre vonatkozólag 23-iki kelettel, következő párisi táv­iratot hoz a „Daily New.“ : „Minden politikai párt értekezést tartott ma reggel Versaillesban. A szélső­jobb elhatározó, mi­szerint semmit sem akar kezdeni Aumab­­erggel. A bonapartisták szintén kijelenték ellenében, misze­rint a republika elnökségére való emelésének esz­méjét elvetik. A jobboldal a triumvirátus eszméjét karoló föl: Changarnier-t­ legitimisták fogadák el, Buffet-t az orléanisták, Daru­t a bonapartisták. Ez elhatározást az utolsó pillanatban azonban felette veszélyesnek tartó magára nézve a monarchikus párt, belátván, miszerint Aumale h­g. elnöksége kétségtelenül alkamasabb államcsíny eszközlésére s könnyebben válhatnék népszerűvé.“ — Mac-Ma­­hon csak az Aumale hg. jelöltségének elejtése után jött szóba, úgy látszik erős pártja volt a mo­narchisták között eleitől fogva, s maga is meg­mozgatott minden követ-jelöltségének keresztülvite­lére. E tekintetben különösen a hadsereg köreiben fejtett ki nagy tevékenységet. Több tábornok támo­gatását előre biztosította magának. Ilyen Duerot. Mások, így Chancy is, visszautasították.­­ A nemzetgyűlésben levő párt felei ezalatt a főbb polgári hivatalnokok megnyerésén fáradoztak, s mint Thiers lapja, a „Bien public“ szombati száma állítja, már 22-ikén több ilyen tisztviselő — a köz­ponton, sőt a megyei prefet-k közül is meg volt nyerve. — És mindez megtörténhetett a nélkül, hogy hitéből csak egyetlen csepp is kiszivárgott volna a közönség közé. Valóban mesteri munkát végzett a reactió. De még a diplomatia sem bírt előérzetével a történendőknek. A mindent legelébb kitudó „Times“ kitűnőleg informált párisi levele­zője 22-iki ketettel még így ír lapjának: „két nap óta megnyugtatóbb fordulatot vettek az ügyek. Martel megválasztatása s a Thiersnek adott meg­nyugtatások azt látszanak jelzeni, miszerint a jobb­oldal felhagyott a kormány megdöntése tervével s megelégszik tőle conservativebb politikát követelni. Mindazonát ez aránylagos nyugalmat kivált azon lehetetlenségnek kell tulajdonítanunk, melyben a jobboldal létezik győzelme felhasználásánál, mi­dőn Thiers utódának neve körül kel­lene megegyeznie. Több tábornokról volt ma szó , azonban e hírek semmi komoly alappal nem bírnak, s valószínű, hogy a monar­chisták e táborozása ép oly vereség­gel fog végződni, mint az előbbennek, s azért nem csodálkozhatni, ha a kormány egész önbizalommal néz elébe a tusának.“ Mennyire csalódott e kitűnőleg értesült leve­lező, látjuk a bekövetkezett eseményekből. Nem tartottuk fölöslegesnek a válság előz­ményeire s lefolyására ma ismételve visszatérni. A helyzet teljes képét akarjuk adni s minden adatot felveszünk ezentúl is. Megkívánja ezt az esemény nagy hordereje, melyről ma még nem tudható, meddig hatnak el következményei. —­ A nap történetére átmenve, leg­először is constatáljuk, hogy az új elnök végle­gesen megalakította kormányát. Ugyanazon férfiak lettek a kabinet tagjai, kikről tagnapi hírünk szólt. Monarchista valamennyi, s képviselik a monar­chisták valamennyi árnyalatát. Magne, (pénzügy) Desterligny (közmunka) és C­­­s­s­e­y (hadügy) — bonapartisták. Broglie hg. (elnök és külügyi Beulé (belügy) és Dampierre (tengerészet) — o­r­­leanisták. Ernoül (igazságügy) Barbie (vallás) és Labouillerie (kereskedelem) - legitimisták. Hár­masával osztoztak meg szépen. De első tekintetre szembeötlik, hogy a számegyenlőség daczára a legvék­­nyabb koncz a legitimistáknak jutott. Szegény Chambord grófot — tulajdon szent programraja verte meg, s lett neki az ő igéi szerint, midőn igazai védelmére a „vallás“, az „igazság“ és — mellesleg a „kereskedés“ fog az uj kabinetben ren­delkezésre állani. — A legfontosabb tárczák a pénz- és hadügy bonapartistáknak jutottak. Az orléanisták kapták az elnökséget s a legfontosabb tárczák harmadikát : a belü­gyet. Jelen körülmé­nyek között bizonyára még emelkedik a tárcza ér­téke. — Ha azonban számításba veszszüik, hogy a köztársaság elnöke is bonapartista s bonapartista a pénz és a hadsereg, félreismerhetlen e párt előnye. A jelen k­a­b­i­n­et­b­e­n III. Napóleon hát­ra hagyott árvájának ügye bír határo­zo­tt tu­­­s­ú­l­y­­­y­a­l. Ki tudja, merre billenti a jö­vő mérlegét ? A másik dolog a­mit constatálnunk kell, az, hogy a köztársaság új elnöke üdvözlő táviratokat kapott az európai udva­roktól. Első volt ebben Berlin. Onnan érkező táviratok után ítélve, alig szenved kétséget, hogy a franczia dolgok ezen fordulat­át igen jó szemmel nézi a német kormány. Ami azonban nem akadályozza őt abban, hogy meg­szálló csapatainak kivonulását e for­dulat hírére azonnal beállítsa.Ez tényleg meg is történt. Egy müncheni távirat értesít róla, és Németországnak igaza van. Egy milliárdja van koczkán, olyan milliárd, melyet ez évi septemberig kell behajtania Francziaországtól. Egy szóval a csapatok kivonulását nem tartja — az eshetősé­gekkel szemben — tanácsosnak. — Mindazonát első volt Németország követe: Armin gróf, aki az uj helyzethez gratulált Mac-Mahon czime előtt az országnak. Ez egy tegnapi fogadtatáson történt.— A mi kormányunk ugy látszik — tartozkodó angot foglal el. Hírlik, hogy Thiersben, a képviselő­ben bízik, hogy nem fogja engedni hetekig ro­hanni azt a reactiót, mely Thiers-t, az elnököt megdöntötte. A nap harmadik híre az uj kormányhata­lom nyilatkozatairól s intézkedéseiről szól. Ezek rávezetnek megismerésére. Első tette volt az új elnöknek, mint már tegnap megírtuk, a párisi csapatokat consignálni. E consignatio azóta vissza­vonatott. Második tettét a megye­főnökök megros­tálása képezi. Huszar prefect neveztetett ki egye­lőre s 9 más megyébe helyeztetett át. Folytatása valószínűleg következik, mert nem tehető fel, hogy a hátralevő félszáz főnök egytől egyig már meg­­nyeretett volna. A harmadik tette — ha a hír nem csal — a nemzetgyűlés elnapolása lesz. Hihetőleg bizonytalan időre. Nyilatkozatok dolgában meglehetősen fukar volt az uj hatalom uralkodásának két első napján. Csupán két ilyesmit ismerünk azon ki­vüli, melyben Mac-Mahon az elnökség elfogadását tudatta. Az egyik körsürgöny a prefect-khez, de lenyomata Páris és Versailles utczasarkain is olvasható, s a TÁRCZA. JANE EYRE­ -ÖNÉLETÍRÁS Irta CURB­IER BELL (Folytatás.) Csaknem akaratom ellenére ejtem ki e szó­kat és ép oly akaratlanul eredtek meg könyeim is. Mindazonáltal nem zokogtam hangosan és a mennyire lehetett, kerültem a sóhajtozást, is. A gon­dolat O’Gallné asszonyságra és Bitternull Lodgere keservesen érintő szivemet és még keservesebben azon tajtékzó víztömegek képe, melyek ezentúl engem Rochester úrtól, ki e perezben még mellet­tem állt, elválasztani fognak ; de legkeservesebb gondolat­a volt reám nézve azon még óriásabb óceán, a gazdagság, rang és előitélet, mely kérlel­­hetlenül lejtett saját személyem és azon férfi közé, a­kit lelkemből szerettem. — Igen hosszú­­út ez, mondom újra. — Bizonyára hosszú, és kétségtelen Jane, hogy ha ön elmegy Bitternall Lodgebe, Izlandba, soha se fogjuk egymást látni többé. Én nem szán­dékozom meglátogatni Izlandot, mert legcsekélyebb rokonszenvet sem érzek ezen ország iránt. Nemde Jane, mi jó barátok voltunk­ ?! — Igen, uram. — És midőn jó barátok az elválás előesté­jén állnak, a fennmaradt csekély időt szeretik egymás társaságában eltölteni. Jöjjön beszéljük meg csöndesen az elbucsúzást, mintegy fél óráig, míg a csillagok ragyogó élete elkezdődik amott fenn az égen; Íme, itt a gesztenyefa és alatta az egyszerű pad, üljünk le ide, egymás mellé, hi­szen a nélkül is aligha fogunk valaha e helyen ketten együtt ülhetni. Mindketten helyet foglaltunk.­­ Nagy a távolság Izlandig, Jane és én nagyon sajnálom, hogy ily hosszú és fárasztó útra kell küldenem kis barátnémat, de ennek meg kell lenni s így nem segíthetünk rajta. Nem hiszi ön Jane, hogy mi rokonok vagyunk ? Ezúttal nem koc­káztathattam semminemű feleletet, mert szívem egészen el volt szorítva. — Azért kérdem — folytatá — mert néha igen furcsa érzelmek ébrednek bennem ön iránt, főleg ha ily közel ülünk egymáshoz, mint e perez­ben ; úgy rémlik előttem, mintha valahol e balol­­dalomon egy kötelék léteznék, mely szorosan és felbonthatlanul van összefűzve egy hasonló köte­lékkel az ön kicsi testének megfelelő oldalán, és ha ezen viharos csatorna és a kétszáz mértföldnyi távolság köztünk lesz, félek, hogy e kötelék szét­szakad és én elvérzem e miatt. A­mi önt illeti , ön el fog feledni engem. — Soha uram, ön jól tudja, hogy ez nem történhetik meg soha! — többet nem bírtam mondani. — Jane, hallja ön a csalogányt amott a lombok közt ? Hallgattam és görcsösen zokogtam, mert tel­jesen képtelen voltam uralkodni magamon, a szo­morúság végkép erőt vett rajtam. Midőn szólni bír­tam, csak azon forró vágyamat tudtam kifejezni: vajha soha se születtem, vagy legalább soha se jöttem volna Thornfieldbe. — Azért, mert szomorúságot okoz innét el­mennie ? A bánat és szerelem által felfokozott izga­tottság leigázta erőmet heves küzdelem után; kö­vetelte azon jogát, hogy kitörjön, uralkodjék és megszólaljon. — Igen, sajnálom, hogy el kell válnom Thornfieldtől, szeretem Thornfieldet — szeretem, mert nyugodtan és boldogan élhettem itt, legalább néhány hétig. Nem zsarnokoskodtak felettem. Nem lettem száműzve alacsony lelkű emberek közé és nem voltam kizárva az érintkezésből azzal, a­mi fényes, magas és nemes. Szemtől szembe beszél­hettem azzal, a­mit tisztelek, a­miben gyönyörkö­döm — egy eredeti, erőteljes és emelkedett szel­lemmel. Megismerkedtem önnel Rochester úr, és irtózom és remegek azok gondoláitól, hogy kényte­len vagyok elszakadni öntől örökre. Belátom az elválás szükséges voltát és a gondolat olyan reám nézve, mint a halál elkerülhetlenségének eszméje. — És miért tartja ön az elválást oly elke­­rülhetlennek ? kérdé Rochester úr hirtelen. — Önmaga is ilyennek ismerte el, és szinte szemeim elé állttá. — Mily alakban ? — Egy főrangú és szép hölgy, Ingram kis­asszony, az ön arájának alakjában. — Arám! Minő ara ? Nekem nincs arám ! — De lesz. — Igen, lesz, akarom - akarom, hogy legyen. — Ez esetben mennem kell, ön maga mondá. — Nem, önnek maradnia kell, esküszöm — és ezen eskü meg lesz tartva. — Ismétlem, hogy mennem kell ! viszonzom szenvedélyesen. Azt hiszi ön, hogy maradhatok azon meggyőződéssel, hogy semmi se vagyok önre nézve? Azt hiszi ön, hogy nem vagyok egyéb ér­zéketlen gépnél, és tétlenül nézhetem, a­mint el­ragadják ajkam elől a kenyérmorzsát és kiöntik poharamból az éltető vízcseppet ? Azt hiszi, hogy nincs szivem és lelkem, azért mert szegény, elhagyatott, árva és rut vagyok ? Csalódik. Ép oly felkölt lelkem és me­leg szivem van, mint önnek. És ha az isten valamely csekély szépséggel és nagy vagyonnal áld meg, ép any­­nyira nehézzé tudnám önnek tenni az elválást tőlem, a­mily fájdalmas az most reám nézve. E perezben nem a szokás, az illem és a halandó test közvetí­tésével beszélek önhöz, hanem lelkem egyenesen lel­kéhez szól, mintha már mindketten átléptük volna a sír küszöbét és isten előtt állnánk egyenlően — amint hogy egyenlők vagyunk! — Amint hogy egyenlők vagyunk, ismétlé Ro­chester úr, aztán karjai közé szorított, keblére vont és ajkaimra nyomó ajkát — igy Jane, igy! — Igen, uram, igy, viszonzom, és még­sem igy; mert ön férj vagy legalább annyi, mintha férj volna; férje egy nőnek, ki ön alatt áll, ki iránt nem érez rokonszenvet, kit nem hiszem hogy iga­zán szedethessen, mert láttam és hallottam amint kigúnyolta őt. Én megvetnék ily szövetséget, s ezért többet érek önnél. Engedjen távoznom. — Hova Jane ? Izlandba ? — Igen — Izlandba. Megmondtam a mi lel­­kemre nehezült, most már elmehetek bárhova. — Jane, csendesüktön, ne vergődjék mint egy szilaj elvadult madár, mely saját tollait tépi ki kétségbeesésében. — Én nem vagyok madár és nem kerültem hálóba, hanem szabad akarattal biró emberi lény vagyok s ezen szabad akaratomat most arra hasz­nálom, hogy elhagyjam önt. Még egyszer megfeszítem erőmet és kibonta­kozva karjai közül, felegyenesedve álltam előtte. — Szabad akarata határozzon sorsa felett, mondá Rochester úr, én kezemet , szivemet és va­gyonomat ajánlom önnek. — Ez bohózat,a mely felett csak kaczagnom lehet. — Kérem önt, hogy legyen társam ez élet­ben, a földi pályám részese. — Élettársat már választott és meg kell ma­radnia e választása mellett. — Jane, ne szóljon néhány perczig, mert nagyon fel van izgatva, én is hallgatni fogok. A babérbokor szegélyezte után egy szellő-fu­vallat lebbent végig, megreszketteté a gesztenyefa bimbóit, aztán elenyészett a messze távolban. Csu­pán a csalogány éneke hallatszott, s amint azt h­allgatom, újra sírni kezdtem. Rochester úr csende­sen ü­lt, nyájasan, de komolyan tekintve reám. Kis vártásra igy szólt: — Üljön mellém, Jane, értsük meg egymást. — Soha se fogok többé ön mellé ülni: a gyökér ki van tépve s nem térhet többé vissza helyére. — De Jane én nőül kérem önt: én csupán önt óhajtom nőül venni. Nem feleltem; azt hittem gúnyolódik. — Jöjjön Jane — jöjjön ide. — Az ön arája áll köztünk. Rochester úr felkelt és hozzám jött. — Az én arám itt áll, mondá és ismét ma­gához vonott, most csupán ön méltó hozzám, ön egyenlő velem. Jane, akar ön nőmmé lenni. Még mindig nem feleltem és iparkodtam ki­bontakozni ölelései közül, mert nem hihettem el szavait ? — Ön kétkedik bennem Jane? — A legnagyobb mértékben. — Ön nem hisz nekem ? — Ön­ tehát hazugnak tart ? kérdé szenvedélyesen. Meg fogom önt győzni kis kétkedő, szeretem-e Ingram kisasszonyt! Ön jól tudja, hogy nem. Szeret-e ő engem ? Meggyőződtem róla, hogy nem; elhireszteltem, hogy vagyonom kétharmad­­részszel csekélyebb, mint általánosan hiszik s az­tán meglátogattam őket, személyes tapasztalást szerzendő a hit hatásáról. Mind ő, mind anyja na­gyon hidegen fogadott. Én nem vehetem nőül In­gram kisasszonyt, nem lennék képes ezt tenni. De önt — különös, csaknem földöntúli lény, önt sze­retem lelkem egész hevével. Önt, a homályos szár­mazású, egyszerű és jelentéktelen külsejű szegény árvát kérem, hogy legyen nemmé. — Hogyan­ engem ? kiáltom, komolyságából és főleg udvariatlanságából hinni kezdem őszinte­ségét — engem, kinek önnön kívül nincs egyetlen barátom a világon, nincs egyetlen fillérem, melyet ne ön adott volna. — Önt Jane. Kell, hogy ön az enyém legyen, egészen az enyém. Akar enyém lenni? Mondja, felel­jen gyorsan! — Rochester úr, engedje hogy arczára néz­zek, forduljon a holdvilág felé. — Miért? — Mert olvasni akarok vonásaiban. Fordul­jon meg. — Legyen, de aligha fogja arczámat olvas­hatóbbnak találni, mint egy megsárgult, össze­gyűrt pergament-darabot. Olvasson, de gyorsan, mert kínos a várakozás. Arcza izgatott és hév­ü­lt volt, vonásain erős küzdelem, szemeiben sajátszerű­ kifejezés látszott. — Oh! Jane, ön kínoz! kiáltá. Kínoz azzal a fürkésző és mégis his és nagylelkű tekintetével. — Hogyan lehetne az ? Ha ön igazat szól és ajánlata őszinte, az én érzelmem csak hála le­het —­ és ez nem kínoz. — Hála! kiáltá; aztán szenvedélyes hangon folytatá: Jane, fogadja el ajánlatomat gyorsan. Mondja Eduard — nevezzen így — Eduard, én ne­je leszek. — Komolyan beszél ön ? —­ Igazán szeret engem? — Őszintén kívánja, hogy neje legyek? — Őszintén kívánom, s ha kívánja, esküvel is erősítem! — így hát uram, neje leszek. — Nevezzen Eduardnak — egyetlen sze­relmem. — Kedves Eduard! — Jöjjön tehát — simuljon most egészen hozzám, és aztán mély, érczes hangon e szókat súgta fü­lembe: Tegyen boldoggá — én is boldog­gá teendem önt. — Az isten bocsásson meg nekem, mondá az­tán, és az emberek ne keveredjenek bele, ő az enyém és én tudni fogom őt megtartani. — Nincs senki, a ki belekeveredjék e dolog­ba, uram, nekem egyetlen rokonom sincs. — Nincs — az annál jobb, mondá. Ha kevésbbé szerettem vala őt, hangjának és tekintetének szilajsága feltűnt volna előttem, de a­mint itt mellette ültem, az elválás rémképétől megszabadulva, az egyesülés édenének küszöbén, csupán azon boldogságra gondoltam, mely annyira váratlanul nyílt meg előttem. Újra és újra kérdező: Boldog ön Jane? És én újra meg újra igennel feleltem. Egyszer aztán e szókat mormogta magában: — Ez engesztelés lesz — bizonyára. Nem volt-e ő elhagyatott, kitaszított árva ? Nem aka­rom-e őt védelmezni, szeretni és vigasztalni ? Nincs-e szívembe szerelem és elhatározásomban állhatatos­ság ? Ez ki fogja engesztelni az isten itélőszékét. Tudom, hogy teremtőm helybenhagyja tettemet. A­mi a világ ítéletét illeti — kezemet mosom. Az emberek ítéletével daczolok, sokat tudok programmot olvasnak ki belőle. Tar­talma­­m ez:­­„A nemzetgyűlés bizalma folytán a köztársaság elnökévé választattam meg. A fennálló törvények és intézmények semmiféle módon nem fognak megsértetni. Kezeskedem a rend­ben tartá­­sáért és számitok az önök ébersége és hazafias támogatására.“ Ez 25 év kelt. — Tegnap 26 ikán a nemzetgyűléshez intézett üzenetet Ez második nyilatkozata, s a nemzetgyűlés teljes programai­nak vette. Csak távirati kivonatban ismerjük ez iratot s igy igen száraznak látszik. Az elnök elő­dének a béke föntartására és a hadsereg szerve­zetére vonatkozó politikáját folytatni, és befelé eré­lyes conservativ politikát követni ígérkezik és biz­tosit, hogy a kormány őrködni fog a nemzetgyűlés souverain hatalmának integritása fölött. Általános frázisok — dictated éllel. Megjegy­zendő, hogy Mac-Mahon még sem írásban, sem szóval nem említette a köztársaságot. „Fennálló rend“, „erkölcs“ és „társadalom“ az ő kifejezései. — Megemlítendő még, hogy a fennálló rend, erkölcs és társadalom megmentésére már Napóleon herczeg (a vörös) is előtermett. Mint értesítenek, már teg­nap útban volt Páris felé átveendő ott dynastiája érdekében, a bonapartisták vezérletét. Ez a májusi fél-államcsíny két napi története. A parlamenti ütközet második napjáról közlünk még itt kiegészítő tudósítást, Thiers és Perrier beszédeit; a többiről a távirda szól.­­ A nemzetgyűlés május 24-i­k­i végzetes üléseiről részletes tudósítások fe­­küsznek előttünk. Az első reggeli ülés napirendjét a Thiers beszéde foglalta és töltötte be egészen, a 30-as bizottság alkotmánya szerint az elnök után szólásra senkinek joga nem lévén. ” Az ülés megnyílván Thiers lépett a szószékre s kö­vetkező beszédet intézett a nemzetgyűléshez : „A nemzetgyűlés nem fog csodálkozni, ha engem a szószéken megjelenni lát. Én vagyok egyedül az, ki itt felelős a kamara előtt. Pontosan akarom önök előtt jellemezni a politikát, melyet két év óta követek. (Mivel már e helynél félbeszakítják a szónokot, Buffet elnök figyelmezteti a házat, hogy midőn az elnök szól, a félbeszakítás nemcsak a házszabályokba, hanem az új törvényekbe is ütkö­zik.) A harminczas bizottságban sürgősen követel­tem, hogy az interpellációk feletti tárgyalásokban részt vehessek; a mai vita bizonyítja, mennyire volt igazam. Tehát ép úgy­ a törvény, mint a józan ész nyilatkozatra késztet. Minisztereknél fölfogható, ha azon meggyő­ződésben, hogy az országnak­ használnak, a ha­talmat nem bocsátják ki szívesen kezeikből. Az én esetem azonban egészen más. Én ez állásra a legnehezebb körülmények között, melyek törté­nelmünkben valaha előfordultak, hivattam meg. Azt hosszas ellenszegülés nélkül, pusztán köteles­ségérzetből elfogadtam; ezt az ország jól tudja. Most ítéljenek fölöttem ; ítéletek reám nézve tör­vény lesz. Tisztelem a politikai lelkiismereti sza­badságot és úgy, mint a vallásit, de a pillanat ünnepélyes, és nekem minden tekintetben nyíltan kell szólanom. Azt a politikát, melyet kétértelműnek nevez­tek, én és társaim nem választottuk szabadon: a körülmények erőszakolták azt reánk. E részben nincsen más érdemünk, mint hogy a helyzetet helyesen felfogtuk. Feladatunk volt,"pénzügy, sereg nélkül, az idegenek által elfoglalt terület mellett és a pártküzdelmek közepette kormányt teremteni. Csak tekintsék önnem magukat és az önök közti meghasonlásokat, és mondják meg, váljon könnyű­­e itt kormányozni ? Nem akarom önöket sérteni, de legyen szabad nyíltan szólanom! Az egyik rész a köztársaságot óhajtja, a másik a monar-V/HiAti MluxlliAt itenislaiuona K"­­ merészelné a monarchia híveit gáncsolni, miután ez századokon át Francziaország nagyságát képezte ? Másrészt ismét a köztársaság hívei mondhatják, hogy midőn korunkban a demokratia árjai hatalma­san folynak, a köztársaság az egyedüli kormányalak mely Francziaországot megmentheti. Mily csekély e házban a két párt nézetkülönbsége, azt önök épen most Martel és Larcy urak megválasztásában látták. Nyíltan ki kell mondanom: E ház ezen oldalának nézetei (jobbra mutatva) nem egyeznek meg telje­sen az ország nézeteivel. (Derültség és helyeslés a bal oldalon ; mozgás a jobb oldalon ) Ez a szó „köztársaság“ önök között többet megijeszthet, azonban jogtalanul. A valódi republicánus nézetei­ben mérsékelt és magamagán uralkodni képes, és mai nap jogosan föl lehet tenni, hogy a köztársa­ság Francziaország természetes kormányalakja. Ha a felsőbb osztályok nem is köztársasági ér­zelműét, a nagy tömeg bizonyára az (Helyeslés a legszélsőbb balon), azonban a köztársaság jövője at­tól függ, hogy az ország meg ne ijesztessék, hanem ellenkezőleg megnyugtattassék. A képtelenek erősza­koskodások által csak megrontanák a köztársaságot, azért az állam kormányán a rend férfiainak kell álla­mok ; oly kormányra van szükségünk, mely a rend­zavarások irányában kérlelketlen; egy pártkormány magát a közrendet veszélyeztetné. Természetesen könnyebb lenne egy pártot követni, mint valamennyit egyensúlyozni. Ez nálam korántsem politikai radica­lismus, hanem csak a helyzetnek részrehajlatlan mél­tatása. Szónok két évi működését röviden jellemzi, azután folytatja. Nem tartok a történelem ítéletétől. A com­mune élét vettük. Midőn akkor azt tanácsolták nekem, hogy a vérrontástól óvakodjam, azt válaszol­tam : nem baj, bár ömölték a vér­patakokban, a seregnek Párisba kell hatolnia. És a sereg Párisba hatolt, mi a nagy zendülést, legyőztük és a rend diadalmaskodott. Azután két kölcsönt eszközöltünk, melyeknek párját a történetben nem találjuk és az ország végleges fölszabadulását biztosítottuk. Míg egész Európa a pénzválság súlya alatt szenved, mi pontosan eszközölt fizetéseink által bámulatba ejtjük a világot. Négy millárdot lefizettünk, az ötödikből az első részletet nyolcz nap múlva fizetjük és a kö­vetkező részlet­­fizetések is biztositják. Midőn Fran­­cziaország ily életképességről tanúskodott, tekin­télyét visszanyerte. Egész Európában biznak Fran­­cziaországban és tisztelik kormányát. Midőn had­seregünket ismét szervezzük, mit nem titkolok, úgy azon senki sem csodálkozhatik, mi felszereljük a hadsereget, mivel az európai versenyben a min­ket megillető rangot elfoglalni akarjuk, de nem mivel háborúra készülünk. Európa bízik sza­vunkban. Befelé a rendet egész terjedelmében fentart­­juk. Hitelünk biztos, a börze csak alárendelt hul­lámzásoknak van alávetve és minden válságtól megkíméltetik. Mindezt pártpolitikájukkal egy „har­­czoló kormánynyal“ nem eszközölhetnék. Igen, de az erkölcsös kormány­ mondják. Biz azt nehéz helyreállítani, de épen az zavarja meg legjobban, ki mindig róla beszél. (Helyeslés a baloldalon.) Az erkölcsi zavar oka a kormányforma roppant nagy és jelentőségében még túlzott kérdésében rej­lik. Önök azt mondják, hogy nem monarchisták, hanem csak conservative. Hisz mi is conservati­vek vagyunk, és csodálkozom, midőn Háromnál ifjabb emberek, kik eddig még mit sem tettek, ve­lem szemben e szóval hánykolódnak. Önök azt mondták tegnap, hogy nem bíznak meg bennünk, midőn magunkat conservativeknek nevezzük; legyen szabad önöknek mondanom, hogy senki sem hisz önöknek, midőn magukról azt mond­ják, hogy monarchisták; nem, ezt senki sem hiszi. (Helyeslés a baloldalon és a karzatokon.) Egy hang: A szajnai praefectus tapsolt! Ki vele. (Cannon szajnai praefectus elrejtőzik. Audiffret Pasquier herczeg: A karzatokat ki kell üríteni! Buffet elnök átalános csendre int, Thiers folytatja. Korábbi nézeteim között egyet sem tagadtam meg és bebizonyíthatom, hogy conservativebb vagyok, mint mindazok, kik félbeszakítanak. Ha a baloldal helyeslésével talál­kozom, úgy annak oka csak abban rejlik, hogy szavaimhoz hű­ maradtam. A bölcsész nyugton vizsgálhatja, váljon eme vagy ama kormányforma helyesebb­é ? Ha azon­ban a kormányon állunk, e dolog másképen van. A provisorium veszélyes, mert a küzdtért nyitva tartja minden párt számára; az egyik erőszakos­kodásai okul szolgálnak a másik erőszakoskodá­saira. A jövőt — a­meddig lehetett — nyitva akartuk tartani, ha azonban a helyes pillanatban azt mondjuk, hogy a provisorium többé tarthatlan, csak nem követünk el árulást. Mint a monarchia ros­i ki, most­ nem titkolhatom, hogy a monar­chia nálunk lehetetlen. Önök is megvannak ezt közvetve, midőn azt mondják, hogy nem a mo­narchiai, hanem a conservativ ügy érdekében küzdenek. Csak egy trón van és ezen háromnak nincsen helye. (Nyugtalanság a jobboldalon.) Ha a jelenlegi kormányt félreismerik és szidalmazzák, úgy ennek oka csak a provisoriumban rejlik. Saj­nálom, hogy két minisztertől meg kellett válnom, azonban szükségünk volt egységes, homogén minisztériumra és azért oly férfiakat választottam, kik fővonásaikban osztják nézeteimet. Az alkotmányos törvényekkel kezet nyújtunk önöknek; azt azok figyelmes átolvasásánál föl fog­ják ismerni. Mindenesetre elutasíth­atlan követel­mény volt a kormányforma végleges elhatározását előrebocsájtani. Az általános zavazati jog többé meg nem dönthető. Annak idején erélyesen küzdöttem ellene; ma uralma megtörhetlen, azonban tisztázni­­és erkölcs­es­ebbé tenni lehet. A két kamarai rend­szer föltétlenül szükséges. A történelem nem mutat fel példát, hogy egy ország sorsa állandóan egy gyülekezetre bízatott volna. Hisz a népképviselet és a végrehajtó hatalom közti összeütközéseket is­­ előre kell látni — ily összeütközések nem egy pél­­­­dáját láttuk itt. A harminczas­ törvény határozmányai­­ a józan eszmét minden tekintetben sértették, és mégis alávetettem magamat az engesztelés és a szent béke­­ kedvéért. — Fájdalom, azt látom, hogy ez engedé­kenységem hiába volt. — A jobboldal előter­jesztéseinket nem akarja elfogadni, mivel másról­­ szólanak , mint a monarchiáról; a baloldal elveti azokat, mivel a háztól minden souverain jogot megtagad és azt állítja, hogy csak a jövő nemzetgyűlés van hivatva a köztársaságot szervezni. Én ellenben azt hiszem, hogy midőn önök elé a conservativ köztársaság alapítása végett a javasla­tokat terjesztjük, valóban mint conservativek cselek­szünk. Az utóbbi választások korántsem oly nyugta­lanítók, a­mint azt elhitetni akarták. Részletes vá­lasztások majdnem mindig kevezőtlenül ütnek ki a conservativ pártra nézve, az általános választások­nál a mérsékelt nézetek majd diadalmaskodnak. A conservativ jelöltek megbuktak, mivel mindig mo­narchikus utógondolatokkal vádoltatnak. Ha a köz­társaság ügye kérdésen kívül lesz, akkor a választá­soknak nem lesz többé e szélső jellegük. E né­zetben terjesztettük önök elé a törvényjavaslatokat. Ha azok nem lennének kielégítők, akkor ter­mészetesen a dictaturának volna helye, és hová ve­zet az, azt önöknek mondanom sem kell. Vele Fran­cziaország 1815-ben még dicsőségesen bukott. De mikép bukott 1870 ben! A nagyok dictaturája di­csőségesen, a kicsinyeké egyszerűen tesz tönkre. (Hosszas helyeslés a baloldalon.) Az anyagi rend nálunk teljesen helyre van állítva, az százszorta nagyobb mint győzőinknél: nem egy német város oly zavaroknak volt színhelye az utóbbi időkben, melyek nálunk lehetetlenek. Tegnap keményen tá­madták meg a kormányt és pedig a részvét oly hangján, mely megindított. A szónok rész véget jó­solt nekem; azt mondá, hogy nevetségessé válom és a radicalisms pártfogolja vagyok. Köszönöm a barátságos intést és viszonozni akarom. Őt is párt­fogolják, de ő oly pártfogásnak örvend, melyet a nemes Broglie herczeg nagy atyja, undorral utasí­tott volna vissza, ő a császárság pártfogolja !•“ (Tartós helyeslés a balon, ellenmondás a jobbon.) Az ülés 11 tíz órakor fölfüggesztetik és 2 órára új ülés hirdettetik ki. A délutáni ülés lefolyását ismerik olva­sóink. E helyütt csupán Perrier Kázmér beszédéből adunk kivonatot. Dufaure­ur s a köz­társaság elnöke — úgymond, a két ülésben c­áfolták meg egymás után a kormány ellen emelt vádakat. Kimondották, hogy a gyöngeség legelső oka a kor­mány ideiglenes jellemében nyugszik, melynek nincs törvényes szentesítése. Én egyszerűen aka­rok nyilatkozni. Először Broglie úr jogosulatlan szemrehányásaira válaszolok. Nincs joga azt mon­dani, hogy midőn Berenger, Waddington és én a kormányba léptünk, ez közeledés a radicalizmus­­hoz. Tetteink és szavaink nem indokolják e fölte­vést. Waddington úr és én sokáig a jobbközéphez tartoztunk. (Zaj jobbról.) Csak akkor hagytuk el, midőn láttuk, hogy egyik része a szélső­jobbhoz közeledik. (Zaj.) Egy közeli alkalommal mindhárman kimutattuk, hogy nem akarunk a radicalis párttal érintkezésbe lépni. Vagy bolondjai vagy bűnrészesei vagyunk a radi­­kalismusnak — ez az egyetlen alternative, melyet Broglie úr nekünk enged. Azt kérdem tőle, kik lesznek a megcsaltak ama coalitióban, melynek ő eszközévé teszi magát. (Helyeslés balról.) Nem aljas dicsvágyból igyekeztünk hatalomra jutni. Mondja meg Broglie úr, ha diadalmaskodik, a hatalom megszerzése, kinek fog a koalitióban használni: a plebiscitum, az alkotmányos, vagy a korlátlan monarchia hiven­ek-e? (Élénk helyeslés balról, ellenmondás jobbról.) Jól tudják, hogy én és barátaim túszok vagyunk a conservativ köztársaság fenntartásáért.­­Bal,­ a capinette lépésünket azon indok sugallta, hogy azon csoport program­ját, melyet képviselünk, megvalósítsuk. Azt kérdjük a kamrától, mely útra akar lépni, hogy őt azon kö­vethessük. Ha a sors ellenünk van, tudni fogjuk, mit kell tennünk. Az ország ítélni fog önökről és rólunk. A Szónok azután kifejti, hogy Francziaország a rendet és szabadságot akarja s a provisoriumtól szabadulni óhajt. Az egyetlen lehetséges kormány, melyet consolidálni kell, a köztársaság. Sok becsü­letes embert, ha késedelmeskednénk, határozatlan­ságunk kétségbe ejtene. (helyeslés balról.) Ha önök a köztársaságot nem akarják, csináljanak más kor­mányt, ha tudnak. (Tetszés.) Az új kormány s a köztársaság elnöke elfogadták a definitívum s a mérséklet kormányát. Ha azzal vádolnak bennün­ket, hogy a radikalizm­us szövetségesei vagyunk, becsületünket támadják meg. Ezután ment véghez a szavazás a napirend fölött.

Next