Ellenőr, 1873. július (5. évfolyam, 149-175. szám)

1873-07-01 / 149. szám

„A bán ezután is Horvát-Szlavon és Dalmát­­országok bánja czimmel él s tagja marad a közös országgyűlés főrendi házának.“ 9. §. A horvát-szlavon határőrvidék két ez­­redének időközben Horvát-Szlavonországokkal tör­tént közigazgatási egyesítése folytán az 186 . XXX. t. sz. 66. §-a a következőkép módosittatik : a második bekezdés 7. pontja után beigtat­tatik: ,8. Belő vár­megye“ Az azon szakaszban felsorolt határőrezredek közül pedig : 7. a varasd-kőrösi és 8. a varasd­­szentgyörgyi “ kihagyatnak. 10. §. Az 1868. XXX. t. czikkelylyel be­­czikkelyezett egyezménynek minden egyéb pontjai változatlanul fentartatnak. Budapest, 1873. évi junius hó 27-én. Szél­l Kálmán a horvát ügyben kiküldött ma­gyar országos bizottság előadója. A rozsda. Komárom, 1873. junius 28. (Bácz utcza, Badayház) Tisztelt barátom! Becses lapod 145 dik számában, két közlemény foglaltatik, melyre egy pár észrevételt kell tennem. A ,,P. N.“ írja, „hogy a kereskedelmi mi­niszterhez az ország minden részéből 150 külön­böző helyről mutatvány kalászokat küldtek be. A miniszter a kalászokat a képviselőház háznagyi hivatalába kü­ldő megtekintés végett, hol sokat nézték, és Thaly Zsigmond nézete ellenében con­­statáltatott, hogy az ausztráliai búzában is mutat­kozik a rozsda“. Vagy nem tudták a tisztelt urak az én véle­ményemet, vagy ha tudták, úgy nem ellenem­ben, hanem véleményem szerint con­­statálták, hogy az ausztráliai búzában is mutat­kozott s mutatkozik a rozsda, s hogy ez nemcsak állításom, de komoly való; engedd meg, kedves ba­rátom, hogy a „Gazdasági Lapok“ 24-ik számából ide vonatkozó nézetemre hivatkozhassan. „Az ausztráliai fajta búzát vagy egészen meg­kímélte idáig a rozsda, vagy csak igen jelenték­telen mérvben látszik rajta a csapás, — ügy, h­e­ly­e­s­e­n i­ndo­k­o­lt az­o­n r­e­m­é­n­y­e­m mi­szerint a mag­­alakításra nagyon ke­vés vagy semmi befolyást sem fog az ausztáliai búzánál a rozsda gyako­rol­n­i.“ Ezen reményem volt nekem — tehát nem is véleményem — május 31-én, midőn a fennebbi czikket írtam a „Gazdasági lapokban — akkor mikor bennünket még az aratástól öt hét választott el. — Ma­ midőn az aratástól már legfelebb 8 nap választ el, ezen reményem teljesen igazolva van; mert az ausztráliai búza az idén is nagy termést és kitű­nő minőségűt fog s­zolgáltatni. Ide zárok számodra az ausztráliai búzából öt kalászt, és hármat a veres fajú búzából. — Tedd meg összehasonlításodat, s ha engem le­akarsz kötelezni, légy szives magaddal a képvise­lőház folyosójára vagy a buffetbe bevinni. *) vagy a háznagyi hivatalba szemle végett beadni, hogy láthassak azon, minap tanácskozást tartott urak, hogy az én véleményem tökéletes volt. — Vizsgáljátok meg barátom az Öt kalászt, azt fog­játok észre venni, hogy a legerősebben tá­madott kalászok szeme is tökéletes,­ míg a rozsdacsakazok nagyságára volt befolyással, a kevésbé támadónak igen sokkal hosszabak lévén, bánáti fajú veres­ búza pedig, mely az ausztrá­liai búza táblának tőszomszédjában szedetett, gyö­nyör­ü termésre enged kilátás. — Monda­ni is felesleges,hogy a veres buzafajt a három kis kalász képviseli. Ez utolsó tíz nap a gabonákra oly kedvező volt, hogy maguk a gazdák soha jobb időt nem kívánhatnak, mégis mily nyomorultak a veres búza­­kalászok; igaz, hogy ezen kedvező időjárás mellett fog teremni valami, s talán ínségnek nem nézünk elejébe, de hidd el kedves barátom aki jó termés­ről beszél — vagy csak jó közönséges termésről is, — az nem tudja mit cselekszik, ha csak szánt szándékkal az üzérek malmára nem akarja hajtani a vizet, hogy a gabonára lenyomatván úgy járjunk, mint tavaly, hogy minden gazda sietett eladni gabonáját, hog­y az árleesés előtt túl adjon rajta— azonban, mint tudod, nem hogy csök­kent volna, de csaknem kilencz fo­rintra emelkedett a búzaára. Igy a gazdák helyett az üzérek nyertek. Engedd megtennem másik észrevételemet is. !"A K u n s c h ur meg támad, „hogy minek zaklatom a gazdákat vetőmag szer­zése végett, s a kormányt beavatkozás végett, az én búzámba is beüthet a kr­ach.“ Azt hiszem, hogy elég híven adtam vissza Kunsch úr reám vonatkozó sorait. Én azt hiszem, hogy a honfinak kötelessége a nagy közönséggel tudatni, ha valami hasznost fedezett fel, ha vala­mely növény hasznos az ó­szőnyi uralomban; azt hittem az egész országon hasznos lehet. — Kunsch úr azonban azt hiszi, hogy hagyjunk mindent a régiben, — legyen neki az ő hite szerint, vezesse azután is Trencsényi vagy veres búzáját, én meg maradok az ausztráliai búza mellett. Próféta nem vagyok, mint Kunsch úr, — lehet, hogy a krach beleüt az én ausztráliai hazámba is — jégeső vagy vádor egerek képében, de hogy a rozsdától nyugodtan alszom, annyi bizonyos. De miután némely czikkek mégis óvatossá teszik az embert, itt kijelentem a nagy közönség­nek, hogy mindenkinek adok ugyan vető­magot, ki augusztus 1-je napjáig megkeres, de az expedi­­tiót magamra nem vállalom, mert ismerem a vasuta­kon s gőzösökön szállított gabnák és burgonyák történetét — hiszen magam is tapasztaltam — gyanúsításoknak pedig kitenni magamat semmi esetre sem fogom. Fogadd régi baráti érzelmeim kifejezését. Th­a­ly Zsigmond, ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése június 30-án. Elnök: Bittó István. Jegyzők: Wachter Frigyes, Kiss Miklós. A kormány részéről jelen vannak : S­z­­­á­v­y, Tisza, Trefort, Pauler, Szende, Sza­­páry, Zichy miniszterek. Elnök bemutatja Esztergom megye kérvényét a katonák beszállássolása iránt,továbbá a dézs-szathmáry vasút kiépítése tárgyában Kővárvidék részéről, továbbá Mosony­­megye kérvényét a Dunaszabályozás tárgyában, végre Torna, Liptó és Mosony megyék kérvényét II. Rákóczy Ferencz és tár­ai hamvainak hazaszállítása iránt. Ifj. Z­i­­chy József bemutatja a Fiume város és kerület kérvényét a jezsuitáknak az országba való bevándorlása tárgyában. E kérvények a kérv. bizottsághoz utasíttatnak. Bujanovics Sándor tekintettel arra, hogy a felvidéken a cholera dühöng, felhívja a honvédelmi minisztert, hogy a kassai főparancsnokság által elrendelt gyakorlatok későbbre halasztassanak. Szende miniszter köszönettel veszi a figyelmez­tetést s ígéri, hogy intézkedni fog.­­ Megtörtént a­z­e­r­k. Fabriczius Károly interpellációt intéz a bel­ügyminiszterhez aziránt, hogy szándékozik-e intéz­kedni a segesvári Wendh-hídra nézve a nemes s nem nemesek köszti 48 előtti különbséget eltörülni, — mint azt a segesváriak még a múlt évben kérték az országgyűléstől, mely elintézés végett a belügy­miniszterhez tette át az ügyet. — Közöltetik a belügyminiszterrel. — Az állandó igazoló bizottság benyújtja a jegyzőkönyvet, mely szerint Károlyi Ede választatása a szokásos 30 nap fentartása mel­lett igazoltatik. — A könyvtári bizottság jelentést tesz a Gyéczy Ignácz örökösei által a képviselőház­nak ajándékozott könyvtár átvétele és felállítása tárgyában. — Ki fog nyomatni s szétosztatni. — A gazdasági bizottság benyújtja a képviselőház jövő julius havi költségvetését. — Kinyomatik s napirendre tűzetik. Tisza Lajos miniszter bemutatja a gömöri iparvasutak költségtöbbletének fedezéséről s a bel­vizek levezetése körüli eljárásról szóló törvényja­vaslatokat, s kéri azok kinyomatását, hogy mikorra a ház ismét összejő, az osztályokban azonnal tár­­gyalhatók legyenek. — Kinyomatik s szétosztatik. Zichy miniszter felel Pólya József amaz inter­­pellatiójára, melyben azt kérdezte tőle, hogy tekin­tettel arra, hogy a gyümölcstermelés, a fatenyésztés fontossággal bir hazánkra, tekintettel továbbá arra, hogy az 1840. 9. t. sz., mely a mezei rendőrségről szól, a jelen viszonyok, a jelen körülmények közt elégtelennek mutatkozik: van-e szándékában egy a kor igényeinek megfelelő, a mezei rendőrségre vo­natkozó törvényjavaslatot a második ülésszak ele­jén a ház asztalára letenni ? — Osztja az interpel­láló nézetét jóllehet megjegyzi, hogy sokszor nem csupán ama törvényben, hanem annak végrehajtói­ban van a hiba; ez okból e körülmény tekintetbe­vételével szándékában van még az ülésszak alatt javaslatot terjeszteni elő. A Pólya a válaszban megnyugszik. Tisza Lajos válaszol Matuska Péter amaz interpellátiójára, melyben kérdés intéztetik hozzá aziránt, hogy kész-e a közlekedési miniszter a kassa­­oderbergi vasút forgalmának könnyítése és az álta­lános érdek figyelemben tartása czéljából a kassa­­oderbergi vasúttársulatnál minden rendelkezésére álló eszközökkel oda hatni, hogy a központi igaz­gatási hivatal, mely jelenleg Tessenben székel, magyarországi területre, nevezetesen az erre legal­kalmasabbnak mutatkozó Liptó-Szt.-Miklósba át­helyeztessék? — Az ü­zlet vezetése azért székel Tessenben, mert ama vasút főforgalma itt koncen­­trálódik, s mivel az már hevett szokás, hogyha valamely mind a két területre kiterjedő vaspálya, társulatnak igazgatósága a magyar államban van, annak üzlete igazgatósági hivatala a másik állam területén állítandó fel, és megfordítva. A másik kérdésre, t. i. van e a közlekedési miniszternek tudomása arról, hogy Liptó-Szent- Miklós városa a kassa-ederbergi vasúti társulatnak gépműhelyek felállítására szükséges telekmennyisé­get felajánlott és építőanyaggal is késznek nyilat­kozott a műhelyek felállításánál hozzájárulni ? s hogy annak daczára a vasuttársulat Rutkán hatá­rozta a műhelyeket felállítani?É s várjon az erre vonatkozó tervek, miután az építés még meg nem kezdődött, sőt Rutkán még a műhelyekre szüksé­gest telek sem szereztetett meg, megmásíttathatná­­nak-e a közlekedési miniszter által ? — azt feleli, hogy ama műhelyeket alkalmasabb helyre nem lehetne tenni, mint épen Rutkára s nem is lehetne ezt Liptó Sz.­­Miklóssal felcserélni, mivel a főforgalma ama vo­nalnak ide esik, ennélfogva a mozdonyoknak is itt kell tartatniok. — A válasz tudomásul vétetik. Széll Kálmán : T. ház ! A képviselőház, úgy mint a főrendiház is a legmagasabb trónbeszédre adott válaszfeliratukban kijelentették már abbeli készségüket, hogy ő felsége fölhívására a horvát kérdésben bizottságot küldenek ki. (Halljuk ! Hall­juk !) Az országos küldöttségek, a képviselőház 1872. október hóra 11-kén és a főrendiháznak ugyancsak 1872. októberben kelt határozataival kiküldettek azon megbízással, hogy a legmagasabb trónbeszéd­ben kijelölt tárgyakra nézve értekezzenek a Horvát- Szlavon Dalmátországok országyűlésének országos bizottságával. A magyar orsz. bizottság kevés nappal reá a horvát-szlavon-dalmát országgyűlés küldöttségével tartott első együttes ülésében fölhívta e küldöttséget arra, adja elő írásbeli formulázás­­ban azon kívánságokat és szen javaslatokat, ame­lyeket az 1868. évi XXX. t. czikkek netáni mó­dosítására, vagy kiegészítésére indítványba hozni kíván. A horvát-szlavon-dalmát küldöttség ezen föl­hívásnak eleget téve, javaslatát a magy­­orsz bizottság elé terjesztette. Az­ javaslat folytán hosszabb időn át tartott magántanácskozásokban, a minden oldalról folytatott kimerítő eszmecsere következtében, és az aközben írásbelileg váltott üzenetek folytán és alapján, a két országos bizottság között eleinte mutatkozott nagy eltérések és különbségek szűnni kezdettek, és végtére a tárgyalások végstádiumá­ban a fenforgott kérdés minden pontjára nézve kölcsönösen megnyugtató egyetértés jött létre. (Ál­talános élénk tetszés) Ezen a két bizottság által egyetértőleg és egyező megállapodással hozott egyezményi javas­latot az országos bizottságok törvényjavaslat alak­jában szerkesztve határozták, az országgyűlé­sek elé terjeszteni, és én, mint a magy. orsz. bi­zottság előadója ezen utasításnak eleget téve a magy. orsz. bizottság által a horvát szlavón dalmát ország­­gyű­lés küldöttségével tartott együttes ülések jegyző­könyveit, a két országos bizottság közt váltott üzeneteket, ezen üzenetek mellékleteit, és a tár­gyalások végeredményét képező egyezményi javas­latot, ezennel a t. ház asztalára leteszem. (Élénk éljenzés) Ezen egyezményi javaslat alapelveinek fejtegetése, a tárgyalások folyamának előadása, azon szempontoknak is kiemelése, amelyek a magyar országos bizottságot ezen egyezményi ja­vaslat megállapításánál és a horvát-szlavon-dalmát országgyűlés küldöttségével való közös elfogadásnál, vezették, feladata lesz azon tárgyalásnak, amely ezen egyezményi javaslat fölött e házban meg fog in­dulni. Én akkor kötelességemhez képert szeren­csés leszek e részben az országos bizottság szem­pontjait és az egyezmény minden pontjánál irány­adókul elfogadott érveket részletesen kifejteni. Most a mai nap feladatához képest bővebben ebbe belebocsátkozni, időelőttinek tartván, ezt nem teszem. , De legyen szabad mégis két észrevétellel , kísérnem ezen egyezményi javaslat előterjesztését. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy őszinte, valódi örömmel constatálhatom a magyar országos­­ bizottság részéről is azon tényt, hogy ezen egyez-­ ményi javaslat a két országos bizottságnak i közö­­­sen egyértelműleg elfogadott javaslata. (Élénk­­ éljenzés.) másodszor, legyen szabad kifejezést ad­­­nem azon óhajtásnak és reménynek, sőt a magam­­ részéről azon élénken érzett meggyőződésnek, hogy ezen, az 1868. XXX. t. czikk alapelvei nyomán,­­ és a százados kapcsolat alapján létrejött közös­­ egyezmény újabb zálogát képezendi annak, hogy­­ a két testvérnemzet közötti testvéri viszony men­nél melegebbé, mennél őszintébbé, s így felbont­­hatatlanná és örökké fog válni. (Általános élénk tetszés nyivánítása) mert amidőn egyfelől a ma­gyar korona egységéből, a százados, kapcsolatban megállapított állami közösségből és az őszállam elutasíthatatlan érdekeiből folyó következések az egyezményben szigorúan föntartatnak, ugyanak­kor az egyezményi javaslat biztosítást képez a testvérnemzet törvényes autonóm jogainak és alkotmányának biztosítására s erősítésére, és anyagi és szellemi fejlődésének előmozdítására. Ezen előterjesztéssel van szerencsém minden idevonatkozó okiratot és okmányt a t. ház asz­talára letenni. (Hosszasan tartó általános éljenzés) — A benyújtott jelentés és mellékletei ki fog­nak nyomatni és szétosztatnak. — Következik a napirend: Trefort mi­niszternek, Lük­ő képviselő interpel­lációjára adott válasza tárgyalásá­nak folytatása. Huszár Imre: T. ház! A t. vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter úr által a tegnapelőtti ülés­ben beadott határozati javaslat véleményem szerint két részre osztotta a szőnyegen levő tárgyat. Az egyik rész vonatkozik a múltra, egy con­­cret esetre, s e részben nézeteimet kifejezi azon határozati javaslat, melyet Lttke­­ barátom be­nyújtott. A másik rész vonatkozik jövőre, s e tekin­tetben, t. i. azon viszonynak most már elodázhat­­lan rendezésére nézve, mely az egyház és állam közt fennáll, egy módot nyújt a t. miniszter úr ha­tározati javaslata. Legyen szabad erről röviden el­mondani nézeteimet. A t. miniszter úr tegnapelőtti beszéde elején azt mondta, hogy őt a jelenleg folyó vita legke­vésbé sem gond­olta. Émn megvallom nem voltam oly szerencsés helyzetben, mint a t. miniszter úr, különösen nem voltam addig, míg nem hallottam Pest belvárosa nagyérdemű képviselőjének felszóla­lását. Én előre el voltam határozva, hogy rásza­vazok azon határozati javaslatra, melyet a t. mi­niszter úr benyújtott, azonban indokolása, melylyel a határozati javaslatot kísérte, megvallom, engem már azon pontra szólított, melyen kényszerítve lát­tam volna magamat, magát az indítványt is elle­nezni szavazatommal, melynek egyébiránt lényege ellen nincs kifogásom! A t. miniszter úr indokolása nem kielégítő, s valláspolitikai programmjának azon tételei, melyeket elmondani méltóztatott véleményem sze­rint nem szabadelvűek, sőt egyenesen kimondom, veszélyesek. Tekintettel leszek a t. képviselőháznak szű­ken kimért idejére s állításom igazolására csupán néhány példát szándékozom idézni. A t. vallás­i közoktatásügyi miniszter úr többek közt ezt mondja: „A mi feladatunk és az utánunk jövő generatió feladata lesz létrehozni az öszhangzást a társadalmi, a politikai és egyházi viszonyok közt. Nem fog ez történni nagy elvek kimondása által, hanem a társadalmi mozgalom és a jövőben alkotandó törvények hosszabb sora ál­tal. Ide tartozik első­sorban a törvény — nem a vallásszabadságról, hanem a vallás szabad gyakor­latáról és a vallásfelekezetek egyenjogúságáról.“ Te hát! Nem szoktam szőrszálhasogatásokba bocsátkozni, s azok közé sem tartozom, kik az eszmék oroszlánsörénye helyett a szavak egér farkába kapaszkodnak ; azonban bocsássor, meg a miniszter úr, midőn ő a vallásszabadságot és a vallás szabad gyakorlatát szemközt egymással mintegy ellentétben felállítja, anélkül hogy néze­teit egyikre nézve is kellőleg megmagyarázná, én feljogosítva érzem magamat azon kételyre, hogy váljon nem szándékoltatik-e ismét egy oly törvény­hozási intézkedés, mely merő körülírások közt, egészen elveszti és elnyomja a lényeget ? (He­lyeslés) A katholikus alapok és alapítványok tárgyá­ban nyilatkozván a miniszter úr, többek közt eze­ket mondja: „Ide tartozik szabályozása a katholi­­kus alapok és alapítványoknak, melyekről a maga idejében nézeteimet elmondtam. Ezek jogi termé­szete iránt csak bírói úton lehet tisztába jönni. Megvallom, nem vagyok képes elhallgatni megütközésemet a miniszter úr ezen nyilatkozata felett. Emlékezni fog a t. ház, hogy midőn Ghy­­czy Kálmán J. képviselő úr ismeretes indítványa ellenében, Hoffmann Pál képviselő úr indítványa fogadtatott el, mely e kérdések jogi oldalának tisztába hozatalára egy bizottság kiküldetését in­dítványozta, e javaslat legmelegebb pártolásra ta­láltat. közoktatási miniszter úrnál. Itt szavaknak félreértéséről nem lehet szó, a t. miniszter úr igen világosan nyilatkozott s ha más magyarázatot ad szavainak, mint amely magyarázat azokból vilá­gosan kitetszik, nagy örömmel fogom hallgatni e részbeni explanatióját; de azon szavak, miket itt felsorolni bátor voltam, véleményem szerint nem jelenthetnek egyebet, mint egy közelálló confliktust egyrészről az illető bizottság jelentése és az or­szággyűlés, másrészről a miniszter vagy esetleg a t. kormánynak nézete között. Arról azonban meg vagyok győződve, hogy a ház sokkal inkább fog­ja tudni mivel tartozik tekintélyének, hogysem ily fontos kérdést, amelyet a saját fóruma elé tarto­zónak kimondott, az államhatalmak egyik-másiká­nak illetékességére átbocsásson. (Helyeslés). Az autonómia tárgyában ekkér nyilatkozott a t. miniszter úr. Idetartozik a kath. autonómia kérdése, megvallom attól tartok, hogy a vaticani concilium decretumai késleltetni fogják a kath. autonómia életbeléptetését, mig a locális autonómia életbeléptetésének szüksége iskola és egyéb cul­­tusügyekre már most is országszerte mutatkozik, és eszerint minél előbb létesítendők. Az ország kath. lakosai t. ház, nem ezt az autonómiát köve­telik, hanem egy szabadelvű alapokra fektetett or­szágos autonómiát. Egy ilyen autonómia létesítésé­nek reményében gyűltünk mi össze 1871-ben s a többség munkálata, melyet én részemről akkor is elleneztem s más résznak tartok, megakadt a t. kormányát s ennek következtében megakadt az autonómiai mozgalom is nagy részben. Ennek né­mileg természetes megfejtését látom abban, hogy a fed­erűs e mozgalmat nem jó szemmel nézte, mert nagyon jól tudja, hogy bármely alapon indul is meg ezen autonómia, a főpapság annak vezetését hosszas ideig megtartani nem fogja, mert kétség­telen az, hogy az országnak kath. világi polgárai nem fogják azt megengedni, hogy a saját hozzá­járulásukkal törvényesíttessék és szentesíttessék a föd­erűs azon korlátlan hatalma az autonómia kö­rébe tartozó minden ügyre nézve, amelyet eddig gyakorolt, nem fogja engedni, ez hogy törvényesíttes­sék és szentesíttessék hozzájárulásával bizonyos külső sallangokért, melyek szemfény­vesztésül oda vettet­tek. (Helyeslés balfelől.) És most midőn a t. minisz­ter úr az országos autonómia háttérbeszorításával locális autonómia szükségét hangsúlyozza, nyíltan kimondom semmi bizalommal nem viseltetem ezen danaida ajándék iránt. (Helyeslés balfelől) Mert nem tartom azt egyébnek, mint egy odavetett horognak, s én nem vagyok oly könnyelmű, hogy a horgot elnyeljem, s továbbá nem vagyok oly együgyü, hogy önkormányzatnak tartsam az autonómia oly torzképét, milyet pl. egy kis helyiségben a tiszte­lendő t. plébános urnák mint legokosabb embernek korlátlan befolyása alatt álló autonomicus kupak­tanács ábrázol (Helyeslés balfelől). Ezek t. hát s ezekhez hasonlók a t. vallás- és közoktatási mi­niszter úrnak indokai, ezek körvonalai azon vallás­­­­politikai programnak, melyet, mint mondá, a pres­­sió egy nemének engedve, volt szíves velünk közölni. Megvallom t. ház, nagyon sajnálom, hogy ezen pressio gyakoroltatott a miniszter úrra, mert ennél gyarlóbb és veszélyesebb indokolást egy ily nagy fontosságú kérdésben miniszteri padokról még nem hallottam. (Igaz ! balfelől). És ha ezzel szemben most te­hát­ végig gondolom azokat, miket Pest belvárosának igen­­. képviselője e kérdésre nézve elmondott, akkor két­szeresen sajnálom, hogy nem ezen programmot hallottam a miniszterpadról. (ügy van­ balfelől) Pest városának igen t. képviselője is beszél mind­azokról az ügyekről, melyekről beszélt a t. vallás- és közoktatási miniszter úr, és ugyanazon rendben vette is azokat elő. De mily különbség van a két fejtegetés, mily különbség van a nézetek és elvek közt ? (Halljuk.) Amott homályos h­acs, itt egy világos kimerítő programra ; amott szűkkeblűség, itt felvilágosodott szabadelvűség, ott szavak, itt eszmék. Pest belvárosának igen­­. képviselője szintén felemlítette a vallásszabadságot, de nem vitázott szerek felett, nem feszegette milyen törvény kell, vallásszabadság vagy vallás szabad gyakorlata, hanem kifejtette világosan az érveket, azon két rendszert, mely szerint az egyház és az állam közti viszonynak kérdése Európában és Ameriká­ban megoldatott. Kiemelte, melyik szabadelvűbb, és határozottan kijelentette, hogy ő a szabadelvűbbet pártolja. (ügy van­ balfelől.) Beszélt egyházi javak, alapok és alapítványok kérdéséről is, de ezen a törvényhozás elé tartozó tárgyat nem utasította a bíróhoz. (Felkiáltások balfelől: Nem!) Hanem proponált egy megoldási módot, mely megoldási mód az egyházi érdekek teli na­páa kifilégisti az államnak culturalis érdekeit; és ezen magasaim altaim kiütendő kérdést kivonta a bírói bölcs belátás vagy a procatori rabulistica köréből, (ügy van­ balfelől). Nem folytatom te­hát, továbbra párhuzamot a két indokolás közt; mindenkinek fel fog tűnni ez, ki a két beszédet elolvassa, és fel fog­ tűnni, hogy a két beszédben csak egy a közös,­­ a határozati javaslat. Ebben összpontosul mind a két beszéd, holott mindegyik homlokellenes ellentétes irányból indult ki (ügy van­ balfelől) Én t.­hát kijelentem, hogy szívesen hozzájá­rulok már most a miniszter úr határozati javaslatá­hoz, de nem a miniszter úr indokolása, hanem Pest belvárosa igen t. képviselőjének indokolása folytán (Helyeslés bal felől), oly feltétellel, hogyha a t. miniszter úr saját indokolásának elejtésével elfo­gadja azon elveket és nézeteket, melyeket szeren­csések voltunk Pest belvárosa igen tisztelt kép­viselőjétől hallani. (Élénk helyeslés és tetszés balfelől). En te­hát szükségesnek tartom ezt, mert nyíltan kijelenten, hogy csak ily módon lehet bizalmunk a kiküldendő bizottság munkálkodásának eredménye iránt; szükségesnek tartom ezt azért is, hogy el­­hihessük, miszerint, az igen­t, miniszter úr nem tartja eszköznek a bizottságot arra nézve, hogy ezen kérdés elaltassák. (ügy van! ügy van !) De szükséges t.­hát az is, hogy azon bizottság, mely rekü­ldendő lesz, megértse a képviselőház nézetét és akaratát, és azért magam és elvtársaim nevében bátor vagyok kijelenteni azt, hogy igenis hajlandók vagyunk a t. miniszter úrnak határozati javaslatát elfoglalni, de csak akkor, és csak azzal a fel­tétellel, ha elfogadtatik hozzá ezen pótlás, mely így hangzik. (Halljuk.) A t. miniszter úr határozati javaslatának végén ezen pótlás veendő fel. Utasításul adatván ezen bizottságnak, hogy javaslatában azon irányelveket szigorúan tartsa szem előtt, melyeket Deák Ferencz I. képviselő úr június 28 iki beszédében kifejtett (Élénk helyeslés balfelől). Tarnóczy Gusztáv szerint a tárgyalás folyamá­ban öt kérdés merült fel. Egyik a miniszter javas­­ata, melyet készséggel elfogad, a másik, mikor választassák meg ama bizotttság! Erre nézve ő is azt hiszi, legjobb lesz őszszel. Harmadik kérdés Huszár Imre módosítványa. Ezt is elfogadja, de most már feleslegesnek tartja Lükő Géza határzati javaslatát. Nem helyesli ugyan a miniszter eljárá­sát, de azért nem akar országgyűlésileg rászólást szavazni. Ezután a miniszter tegnapelőtti szavaira reflectálva többnek tartja hivatalos körözvényt az egyszerű sajtó­közleménynél; végül Lukácsy állítá­sait c­áfolja, kinek figyelmébe ajánlja, hogy el­múlt már az az idő, midőn az egyház az állam fölött állott-Simonyi Ernő az előtte szólottak beszédeinek taglalásába bocsátkozik. Deák Ferencz sok szépet mondott, de semmi újat és csak azt sajnálja, hogy befolyását 7 év alatt nem használta fel ez eszmék megtestesítésére. De beszédének legnagyobb része nem tartozik e tárgyhoz s csak arra szolgált, hogy a kérdés más irányt vegyen. Szóló a tárgy mellett kíván maradni. Semmi köze hozzá, ki mit hisz, egészen más kérdés azonban, várjon e vagy ama képtelen tant előadják-e az iskolában ?! Itt már az államnak igenis van hozzászólása s ha ezt teszik, ha az ily­­ant hivatalosan terjesztik, a kormánynak kö­telessége erélyesen fellépni s nem megelégedni az egyszerű tehetetlen rászólással. A kormány három év előtt kiadott egy ren­deletet a csalatkozhatlansági dogma terjesztése ellen; czélszerű volt-e a rendelet, vagy nem, az nem kérdés, de a kormánytól mindenesetre elvár­ható, hogy mielőtt valamit rendel, gondolja meg lesz-e hatalmában azt végrehajtani s ha tehetet­lennek érzi magát, inkább ne rendeljen semmit. (Helyeslés balfelől) Különben az első esetnél a kormány nem ily erélytelenül járt el. Akkor a rendelet megsértőjét legalább ad audiendum ver­bum regium idézte, s ha ennek sem lett volna foganatja, temporáliáitól fosztotta volna meg a tör­vénysértőket s aligha akadt volna püspök, ki szí­vesebben lett volna mártyr, mint a gazdag jövede­lem kényelmes élvezője. A placet-jogra térve át, megengedi, hogy a corpus jurisban nem található fel, de a jog oly jól megállapított, többször igénybe ve­t, sohasem kifogásolt s ezután meg nem másított szokásjog, melyet a hármas könyv kötelező törvényerővel ruház fel. Nem szól magáról a placet-jog helyes voltáról, melyet ő kétségbe von, csupán jogos és törvényes voltáról. De nem is arról van itt szó, hanem a mi vallási ügyeinkbe egy idegen egyház­főnök beavatkozásának megakadályozásáról. Ameri­kával nem lehet Európát e tekintetben összeha­sonlítani; ott az egyháznak nincs nagy hatalma, mint nálunk s nem is gyakorolja hatalmát idegen ál­lamban, hanem odahaza. Nálunk azonban egy ide­gen egyházfőnök rendeletet ad ki, más országba hatót, mely rendelet az itteni kormány helyeslését nem birja. Ezután Lukácsi ama szavaira reflectál, hogy a ház nem egyforma mértékkel mér czivilek és papokkal szemben. Csengeri esete egyszer fordult elő, Schopperé már ismétlés. Előbb a fehérvári püspök sérte meg a törvényt, s megbüntették érte; azután a rozsnyói püspök követett el törvénysér­tést, ez már súlyosabb büntetést érdemel. Az, hogy a papok általában gúny tárgyai, csak azt mutatja, hogy úgy, ahogy most vannak, nem a mai korba, nem a mostani társadalomba valók. Egyébiránt a papok sem áldozatra szánt báránykák ám. Ahol otthon érzik magukat, épen nem alázatoskodnak. Ennek illustrálására felol­vassa a következő idézetet egy német pap prae­­dikatiójából, melyet mi magyar fordításban köz­lünk : „Mi papok oly magasan állunk a kormá­nyok, a császárok, királyok és egyéb földi feje­delmek fölött, mint az ég a föld fölött. A királyok és fejedelmek oly hátra vannak a papok mögött mint az én a szépen csiszolt arany mögött. Az angyalok és arkangyalok is mögötte állanak a pa­poknak, mert ezeknek hatalmában áll isten helyett a bűnöket megbocsátani, mit az angyalok nem tehetnek. Mi az isten anyja fölött állunk, mert ez Krisztust csak egyszer hozta a világra, mi papok pedig ezt naponkint teszszük. Igen, mi papok bi­zonyos tekintetben még az istennek is felette ál­lunk, mert ez köteles nekünk minden időben és minden helyen szolgálatunkra állani és paran­csunkra a misében a consecrationál az égből alá szállani.“ C íme, ez a papok alázatossága. Huszár Imre beszédére térve át, úgy látja, hogy ő és elvtársai Lükő határozati javaslatából elállottak. (Felkiáltások balfelől: nem! nem!)­­5 részéről magáévá teszi azt, a záradék nélkül, mi­után a kormánynak külön utasításra nincs szüksége a törvény megtartására. Elfogadja a miniszter in­dítványát is, de nem kívánja az ügyet elhamar­kodni, sem pedig könnyelműen elmérgesíteni, de épen ezért amellett van, hogy a bizottság jó idején, még most megválasztassék. Huszár Imre módosítványát fölöslegesnek tartja. A ház nyilat­kozott minden oldalról, elég utasítás ez a küldött­ségnek, nem lenne parliamentáris egy képviselő beszédét szabni elő útmutatásul. Végül mégegyszer elégedetlenségét fejezi ki a kormány eljárása fölött, s a miniszter által ki­küldeni indítványozott bizottság megválasztását baloldalonl­ eszközöltetni. (Helyeslés a szélső Schvarcz Gyula azok után, amiket Deák el­mondott, elfogadja a miniszter indítványát, mind­­azáltal egyetért Simonyival abban, hogy nem lenne parlamentáris Huszár módosítványának elfogadása. A kérdést tisztán közjoginak tartja. Nem szüksé­ges nálunk mindent írott törvényből vonni le, a szokásjog elég ; igy véve fel a dolgot a miniszter­nek kötelessége volt ama rendeletet kibocsátani. An­nak megszegősére nagyobb büntetést kellett volna szab­ni az egyszerű zárt levélbeni rászólásnál s nagyon saj­nálja, hogy a kormány nem volt elég erélyes vala­mint azt is, hogy nem bír azzal a szabadelvű­ség­­gel, mely Deák Ferencz beszédét áthatotta. Elfo­gadja Trefort indítványát s Lükő határozati ja­vaslatát. Trefort Ágost vallás- és közoktatásügyi minisz­ter : Az eddigi felszólalások után szükségesnek tartom kinyilatkoztatni, hogy azon motivációk közt melyekkel Pest belvárosa igen­­. képviselője indít­ványomat támogatta, és az én felfogásom közt nincs különbség. Különbség legfelebb csak a for­­mábm van és én elfogadom mindazon eszméket, melyeket a­­ képviselő úr a bizottság feladatára nézve előhozott (Helyeslés.) Ghyczy Kálmán. Ámbár t. hát, szem előtt kívá­nom tartani az idő rövidségét, mely tanácskozá­sunkra előreláthatólag még nyitva áll, nem tehetem mégis, hogy az itt elmondottak közül némelyekre csekély észrevételeimet meg ne tegyem. (Halljuk!). Én egyetértek Huszár Imre képviselő úrral abban, hogy tanácskozásuknak két tárgya van. Tanácskozásunk egyik tárgya a miniszter úrnak a Lztkő Géza barátom interpellációja folytán a Schop­­per ügyet illetőleg adott válasza és e válasz tárgya­lása. Másik tárgya tanácskozásunknak azon hatá­rozati javaslat, melyet azon tanácskozás közben a miniszter úr a ház asztalára letett, és azt hiszem, bármelyikről beszélünk a két tárgy közül, mindig a napirenden levő vita tárgyának keretében moz­gunk. Ahhoz, hogy az egyház és az állam közötti viszonyok szabályozásának keretébe mi minden tar­tozik, én ez alkalommal bővebben szólani nem kí­vánok, mert e részben saját nézeteimet is Deák Ferencz Pest belvárosi nagyérdemű képviselője oly jelesen, oly kimerítőleg, nemcsak a háznak, hanem amint hiszem, az ország közvéleményének is jóvá­hagyásával és helyeslésével fejezte ki, hogy én azok­hoz legfölebb még csak egyet tehetnék, és ez az, hogy a kikü­ldendő bizottságnak fontolóra kell ven­nie azt is, hogy az egyháznak, mint egyháznak a szorosan vett hittani oktatást kivéve a tanügyre ez országban befolyás engedhető-e és milyen befolyás engedhető? (Élénk helyeslés). Azt hiszem, hogy maga Deák Ferencz t. kép­viselő úr is a tárgy ezen részletét csak azért nem említette meg, mert ő is meg lesz győződve arról, hogy az összes tanügy feletti kizárólagos törvény­hozási intézkedés, kivéve természetesen a hitokta­tás, az államnak magának jogához tartozik. (He­lyeslés) és mindazon jogok, melyeket az egyház e téren mint egyház az állammal szemben követel magának az állam­ jogaiban beható usurpatiónál egyébnek nem tekinthető. (Élénk helyeslés bal­felől.) Egy észrevételem van még Pest belváros nagyérdemű képviselőjének, előadására. Tökélete­sen egyetértek vele abban, hogy a tetszvényjog alapján kiadott rendeletek megsértésének megtor­lására nézve az eddig létezőknél kimerítőbb és hatályosabb eszközökről kell gondoskodni, de nem tartom azt, hogy most nem volna törvény, melyre hivatkoznunk lehet az ily rendeletek megszegői ellen. És ezt én igen poetikus kérdésnek tartom, mert igaza van abban Schwarcz Gyula képviselő úrnak, hogy meglehet hogy a kikü­ldendő bizottság későn fog referálni mindenesetre bizonyos idő elmúlta után fog referálni. Hogy pedig addig sza­bad legyen a vásár és hogy az illetők addig te­hessenek mindent, amit tenni jónak látnak, az állam meg fegyvertelenül álljon velük szemben, ezt én helyes és elfogadható álláspontnak nem tartom. (Élénk helyeslés balfelől). Midőn a tetszvényjog alapján kiadott rende­letek meg­sértőit feleletre vonhatóknak vélem, és fe­leletre vonhatóknak vélem bírói után, nem megyek vissza régi törvényeink fejtegetésére. Én azon bűn­vádi gyakorlatnak, praxis kriminálisnak keretében óhajtok maradni, amely az 1848-dik esztendeig kizárólag divatban volt az országban, és nézetem szerint törvényesen most is fennáll. Egész serege van a bűntetteknek, különösen a kihágásoknak, a­melyekre nézve a törvény büntetést nem rendel és kérdem, nem voltak-e ezek mindig megbüntetve és annak útján biróilag is megtorolva? Igenis, mert létezik törvényeinknek azon rendelete, jelesül az 1723-dik esztendő XXI. törv.­ezik, amely azt mondja, hogy minden ily esetben, amelyekben a törvény határozott büntetést nem rendel, a biró bölcs belátására bizatik a büntetés meghatározása (helyeslés) Én nem mondom, hogy az a mai kor codificationális elméleteinek megfelelő intézkedés, de igenis fennálló intézkedése törvényeinknek és minthogy kétségbe vonni csakugyan nem lehet, hogy a törvényes királyi rendeleteknek megszegése, a törvényes királyi rendeletek ellen való ellensze­gülés, csakugyan bíróilag megtorlandó cselekmény, áll az is, hogy ha akar, fog az illető felperes­­ügyész törvényt találni, melynek alapján bíróilag, ha kell, a törvényes királyi rendeletek megszegői ellen eljárhat és büntetést követelhet. (Igaz! ügy van! bal felöl.) A­mi­k­ár a határozati javaslatot illeti a­melyet a miniszter úr beterjesztett, nem lehet ta­­gadni, hogy az oly szép elvet foglal magában , hogy lehetetlen ellene szavazni, és mégis te­hát,­­ megtörténhetik, hogy délibáb játszik velünk és ta­­l­­án incedimus super ignes cinem­ suppositas.

Next