Ellenőr, 1873. augusztus (5. évfolyam, 176-200. szám)

1873-08-07 / 181. szám

mány nevében leköszönt s az elnöki széket Kor­bon­i­c­s korelnök foglalta el, ki indítványozza, hogy a leköszönteknek buzgalmukért köszönet nyil­­vánittassék, a­mely indítványt a közgyűlés egy­hangúlag elfogadta. A szavazások előbb az elnökre történtek. Beadatott összesen 64 szavazat, ezekből N­e­y Ferencz 35-öt nyert, ki ekkér a tanáregyletnek ismét elnöke lett. Az uj elnök rövid székfoglaló beszéde után, melyben meleg köszönetét fejezé ki a bizalomért s a majd megválasztandó tiszttársak szives támogatását előre is kérte. Azután az al­­elnökre, a két titkárra, a pénztárnokr­a s a könyv­tárnokra adattak be a szavazatok. Alelnök B­ere­cz Antal lett 48 szavazattal,­l­ső titkár Komáromy, második titkár Tömör, pénztárnok Mauritz, könyv­tárnok Bodnár Zsigmond. Még csak a választmány megalakítása volt hátra, melybe helybeli tagoknak beválasztottak : Császár, Dunay, Felsmann, Hofer, Holub, Kondor, Horzán, Landau, Lederer, Lengyel, Mayer és Say, vidéki tagoknak pedig Abday, Dékán, Domanovszky, Károly Gy. H. Korbonicz, Kuncz, Pauer, Petrovich, Schröder, Stőhr, Topler. Egyéb teendője a közgyűlésnek nem lévén, eloszlott. Három órakor disz-ebéd volt a „Hungária“ nagy termében s ez volt a tanár-egylet tagjainak utolsó találkozója. Az ebédre számosan jelentek meg, magukkal hozván többen nejöket is. Termé­szetesen felköszöntésekben sem volt hiány; Nem a királyt, királynét s az országgyűlést éltette, Kor­­bovics, Newt, az uj elnököt, Say a journalisztikát, Erődi a tanár­egyletet, Fischer mindkettőt éltette. A társaság öt óra után oszlott el s ezzel a tanár­­egylet ezidei összejövetele véget ért. Észrevételek az enquéte megállapodásai­ra a rozsda­­ügyben. Nem azért teszem meg észrevételeimet, mintha csalhatatlanságot vindikálnék ez ügyben magam­nak, s azt hinném, hogy a bölcseség kövét én találtam fel,­­ hanem mert erre évtizedeket meg­haladó időjárási s gazdasági jegyzetek és saját tapasztalataim, tehát nem elméleti okoskodások utalnak. Máskülönben meg az értekezlet megálla­podásait a múlt években a hírlapsajtó terén is vitatott s megállapított elvekkel ellentétben állók­nak tekintem. A rozsda mikénti keletkezését illetőleg, e tekintetben ugyane lap 1. évi 136-, 140- és 145-ik számaiban elmondom szerény nézetemet, s azt hi­szem, hogy az olyan tapasztalt gazdák, kik egy­szersmind az időjárás befolyását a termesztmé­­nyekre szintén észlelni szokták, nekem adnak iga­zat. De mellettem szól az értekezlet abbeli meg­állapodása is, hogy a rozsda nem más, mind az időjárás kifolyása s hogy a mag fejlődését nem az, hanem a fagy­i túlságos nedv akadályozá­s idézte elő a rozsdát ez idén. Azonban igen is téves az értekezlet azon megállapodása, hogy a rozsda gyérítésére nézve sok függ az emberi akarat a tudománytól. És igy a sorvetést, a lelegeltetést, a légáramlatot akadá­lyoztató fák ritkítását, az ausztráliai s más egyéb importálandó búzafaj termesztésének megkí­sértését hozza javaslatba. A sárvetést illetőleg, igaz, hogy ajánlható az annyiban, amennyiben oly nagyságú téren, hová kézzel egy mérőt elvetünk, vetőgép segítségével elegendő lj.l mérő. De tagadom azt, hogy a rozsda terjedését közbeeső egyenes s hézagos vonalainál fogva megakadályozhatnók vagy mérsékelhetnők. Mert saját szemeimmel észleltem az idén is, hogy a sorvetést szintoly mérvben támadta meg a rozsda, mint amily mértékben meg volt támadva kézzel­­való vetés. A legeltetés soha sincsen hasznára a vetés­nek , mert ha száraz a tavasz, akkor a vetés elébb veszítvén nedvét, előbb is jut sinlődő állapotba; ha pedig kövér a tavasz, a buja vetés megsarló­­zása válik szükségessé. Kivéve azonban azon ese­tet, midőn a föld nincs megfagyva eléggé, s hirte­len nagy hó lepi be, s a vetésen a fagyás által kérgessé válik; az ily esetben áll be annak szük­sége, h­ogy a juhval legeltessék s más marhával is meggázoltassék a vetés a földből fejlődő gőzré­szek által okozott melegség enyhítése czéljából. A légáramlatot akadályoztató fák ritkítását sem tartom óvszernek a rozsda ellen, miután saját tapasztalásom szerint mintegy 200 láb magas s puszta helyen és oly mérvben támadta meg a rozsda a szár­as kalászokat, mint a sík s fáktól védett földeken. S mi több, az előbbinek éjszak felé eső része, minden védelem nélkül rozsdásabb volt, mint a délfelé nyúló, s ebben az irányben lejtős és még a többi szár és kalászok által is védett részeken. A külföldi búzafajokkal is hasztalan tennénk kísérletet. Mert saját s mások tapasztalata nyo­mán is állíthatom, hogy habár aklimatizálódik is az idegen fajbúza, a mi régi bánáti búzánkat erő­ben és szépségben sem az ausztráliai, sem a Vic­toria- búza el nem éri. Igazolja ezt nem csupán az ezen fajbúzákkal megtörtént kísérlet eredménye, hanem az úgynevezett s századok óta használt trencséni búza is. Máskülönben meg nincs az a fajbúza, mely egyenlő mértékben egyszer-másszor ki ne volna téve az idő viszontagságainak. És sok évi tapasztalásból mondhatom, hogy hol az egyik, hol a másikat éri az elemi csapás, vagy mindket­tőt megkíméli, s hogy a hó nélküli igen kemény telet leszámítva, az idő viszontagságait még leg­inkább kiállja a bánáti búza. S így ezen fajbúzá­­nál csakis arra lehet gondunk, hogy azt az elfaj­­zástól megóvjuk, amit minden 5—6-ik évben ten­nünk is kell oly vidékeken, hol a kicserélést a föld vegyalkatrészei szükségessé teszik. Egyéb­iránt a fennebb idézett gazdasági jegyzetek azt is igazolják, hogy a múlt században szintén voltak elég ily viszontagságos évek, s hogy vetettek a gazdák úgynevezett libát is, mégis a legjobb mi­nőségű búzát arattak. De vetettem ilyet már ma­gam is, és az eredmény kitűnő volt. Mindenekfe­­lett fő az, hogy gazos magot ne vessünk, s csira­képes legyen az. A kapálásra pedig önkénytelenül is mosolyra fakad a gazda. Talán a búza megboronálását ér­tette kapálás alatt az illető, mert csak nem akarna előre aratni s megsemmisíteni a vetést. A boronálás azonban akkor szükséges, ha kérges a föld ta­vaszkor, de amelylyel ártunk a vetésnek, ha a tavasz szárazsággal folyik le, miután a felpiszkált föld elébb kiadja nedvét. Mi mindent elmondott már az elmélet az idő viszontagságai ellenében csak a legközelebbi évek­ben is. Sokan határozottan ál­tották, hogy Ma­gyarország éghajlati viszonyainak száraz voltát az erdők kiirtása s folyóinak szabályozása idézte elő. Mégis 1872 évi június 1-től kezdve 1873 évi jú­nius 8-ik napjáig egyre esett az eső. Én persze ez állításra csak mosolyogtam, s a nagy mindenség örök törvényeire támaszkodva, absolut igazságot annak egyáltalán nem tulajdonítottam. Felszólalni azonban nem akartam, miután az állítást ösztönzé­sül helyesnek találtam a fatenyésztés s erdősítésre nézve épen akkor, midőn én a „Hon“-ban mindezt sürgettem. És ime most már a rozsda ellen földeinknek alagcsövezését is javaslatba hozták már. Persze ha még szárazság üt be, akkor meg kasszírozását hozandják javaslatba. Szükséges az szerintem a vízálló s fenekes helyeken a kanalizálással egye­temben. Ezekből tehát az a tanulság, hogy ne csak elmé­letre alapítsuk gazdálkodási rendszerünket, hanem éghajlati viszonyaink számbavétele mellett a való­ban komoly tapasztalatra is, s hazánk százados jó hírnevét ok nélkül ne compromittáljuk, s hogy az idő viszontagságain korántsem az ember, hanem csakis a jó isten segít. És soha se feledjük, hogy isten a gazda, miénk csak a munka! . . TÁRCZA. JANE EYRE. r­­of.LKm­as . írta 013 HHJEB BJEX !. (Folytatás.) XVI. Fejezet.. Végre elérkezett a hajnal. Fölkeltem ágyam­ból. Körülbelől egy óráig holmimat rakosgattam fiókjaimban és szekrényemben, hogy rövid távollé­tem­ alatt rendben maradjon minden. Eközben hal­lottam, amint St. John kiment a szobából. Ajtóm előtt megállt, attól féltem, hogy kopogtatni fog, de félelmem alaptalan volt, mert csupán egy pa­­pírdarabkát dugott be ajtója alatt. Fel­vettem. A következő sorok voltak reá írva: „Ön tegnap este nagyon hirtelen hagyott el. Ha még valamivel tovább marad, reá tette volna kezét, a keresztény keresztére és az angyalok ko­ronájára. Várom végleges határozatát két hét múlva midőn visszatérek. Addig is legyen éber és imád­kozzék, nehogy kísértetbe essék ; bízom benne, hogy a lélek erős, de látom, hogy a test gyönge. Szünet nélkül imádkozni fogok önért. —­ St. John. — Lelkem hajlandó megtenni ami helyes, fe­lelem gondolataimban, és remélem, testem is elég erős lesz teljesíteni az ég akaratát, mihelyt ezen akarat határozottan tudva lesz előttem. Minden­esetre pedig elég erős reend kutatni, keresni me­nekülést a kétségből s a homályból,hogy megtalálhassa a bizonyosság napvilágát. Június első napja volt, de az eget felhők bo­rit­ák és a plitis eső sűrűn csapódott ablakaimra. A főajtót kinyitni és azon St. Johnt kimenni hallot­tam. Amint az ablakon kitekintek, láttam amint végigment a kerten, és azon újra tért, mely a ködös ingoványok közt Wirecrosshoz vezetett — ott fogja találni a postakocsit. — Néhány óra múlva követni foglak én is ezen ösvényen, unokatestvér, gondolom magamban. Én is kocsit remélek találni Whitcrossnál. Valakit meg kell látnom, vagy legalább biztos tudomást, kell szereznem felőle, mielőtt végkép elhagynám Angolországot. Még két óra idő maradt a reggeli előtt. Ezen időközt arra használtam, hogy csendesen fel s alá jártam szobámban, elmélkedve azon esemé­nyen, mely új irányt adott terveimnek. Viszszaidéztem emlékembe ama belső érzést, mert képes voltam viszaidézni egész leírhatatlan sajátszerűségében. Visszaidéztem ama rejtélyes hangot és ismét oly sikeretlenül kérdeztem, hogy honnét származott, mint amint mindinkább megerősödött azon meg­győződésem, hogy bennem hangzott az és nem a külvilágon. Tűnődtem, vájjon ideges benyomás volt-e, avagy csalódás ? Egyiket sem hihettem, mert inkább inspiratiónak tartottam. Az érzelem csodá­latos megrázkódtatása oly hatást tett reám, mint a földrengés, mely Pál és Silas börtönének alapfa­lait megreszketteté ; m­egnyitá a szív rejtekeinek ajtóit, megtágitá burait és felriadt álmából, re­megve, figyelve, kikelve magából; ekkor egy ki­áltás háromszor egymásután rezgett át fülemen, szivemen és lelkemen, mely nem félt és nem volt megrémülve, hanem mintegy örömtől mámorosan repesett azon siker miatt, melyet kivívnia sike­rült. — Mielőtt sok nap elmúlnék, mondom végre magamban, tudni fogok valamit arról, kinek hangja engem magához hivni látszott. A leveleknek nem volt, eredményük — kísértsük meg most a szemé­lyes nyomozást. Reggelinél tudatára Dianával és Maryval, hogy elutazom és távol leszek legalább négy napig. — Egyedül, Jane? kérdék. — Egyedül, mert tudakozódnom és kérdezős­ködnöm kell egy barátom után, ki miatt okom van nyugtalankodni. Azt mondhatták volna és kétségkívül gon­dolták is, hogy kívülök nincs barátom, mert hiszen magam mondtam azt nekik számtalanszor, de természetes gyöngédségüknél fogva nem szóltak semmit, csupán Diana kérdezé, várjon elég jól érzem-e magamat, hogy útra kelhessek, mert — mint megjegyző — nagyon halvány vagyok. Megnyugtatom, hogy semmi bajom sincs, kivéve lelki aggodalmaimat, melyeket azonban mielőbb el­oszlathatni remélek.­­További teendőimet könnyen elvégezhetem, mert nem háborgatott semmiféle tudakozódás, semmiféle kérdés. Mihelyt egyszer megmondom nekik, hogy most nem magyarázhatom meg ter­veimet bővebben, szerényen és előzékenyen bele­nyugodtak hallgatásomba, megadván a szabad cselekvés kiváltságát, melyet hasonló körülmények között bizonyára én sem tagadtam volna meg tőlök. Délután három órakor hagytam el Moor­ Houset és kevéssel négy óra után Whitcross fehér oszlopánál álltam, várva azon kocsi megérkezését mely engem a távol Thornfieldbe volt szállítandó. A néptelen utak és magányos völgyek közt, már messziről hallottam robogását. Ugyanazon kocsi volt, melyből csaknem egy évvel ezelőtt leszálltam épen e helyen — de mily reménytelen, feldúlt és kétségbeesett kedélyállapotban! A kocsi megállt intésemre. Felszálltam — anélkül, hogy ezúttal vitelbér fejében meg kellett volna válnom egész vagyonomtól. Úgy érzem magamat, mint midőn a postagalamb hazafelé röpül. Harminczhat órai utazás volt. Kedden délután indultam el Whit­­erosstól, és a reákövetkező csütörtökön korán reggel a kocsi a lovak megitatása végett megállt egy útféli fogadó előtt. A körüllevő vidék nagy, terjedelmes szántóföldei, zöld sövényei és alacsony, gyepes halmai (mily különbség az éjszakra fekvő Morton környékéhez képest!) úgy tűntek fel sze­mem előtt, mint egykor jól ismert arcz vonásai. Igen, ismertem e tájkép jellegét, éreztem, hogy közel vagyunk utazásom czélpontjához. *— Mily messze van innét Thornfield ? kérdem a fogadóst. —­ Épen két mérföldnyire, asszonyom, ha a dülőutakon megy. — Utazásomnak vége, gondolom magamba. Kiszálltam a kocsiból, podgyászomat a foga­dós gondjaira bizám, hogy őrizze, míg újra eljö­vök érte, kifizettem a vitelbért és útnak akartam indulni. A kelő nap megvilágítá a fogadó czimtáb­­láját, melyre aranyozott betűkkel e szók voltak írva: „A Rochesterek czimeréhez.“ Szivem meg­döbbent,. Máris Rochester ur birtokán voltam. De leverő hatást gyakorolt rám a gondolat: — Lehet, hogy maga Rochester ur túl van a csatornán, de ha Thornfield­ Hallban lenne is, ki van ott még kívüle? Őrült neje és neked semmi közöd sincs hozzá, nem szabad vele beszél­ned, sem társaságot keresned. Minden fáradságod hiába volna — jobb ha nem megy tovább. Kér­dezősködjél a fogadósnál, ők is megmondhatják mindazt amit tudni akarsz, eloszlathatják kéte­lyeidet azonnal. Menj hozzá és kérdezd meg, vaj­jon itthon van-e Rochester úr ? A tanács igen helyes volt, de nem bírtam magamat elszánni követésére. Kimondhatatlanul féltem oly választól, mely talán kétségbe ejthetne. A kétely hosszabbítása a reményt is meghosszabbitá. Vágytam a remény csillagának sugara alatt még egyszer megpillantani a kastélyt. Itt vonult tova előttem az ösvény, itt terültek el a mezők és szán­tóföldek, melyek közt vakon, siketen, rémülten, őrjöngve rohantam végig azon reggelen, midőn Thornfieldet elhagyom, és mielőtt még tudtam volna, mily irányt válaszszak, már messze voltam a foga­dótól. Mily gyorsan mentem! Néha szaladtam is ! Mily mohón néztem a láthatárra, hogy megpillant­sam a jól ismert erdőket! Mily érzelmekkel üdvö­zöltem egyes ismert fákat és a tájkép egyes rész­leteit a rétek és halmok közt. Végre láttam az erdőt: a varjútanya sötéten emelkedett fel előttem, a reggeli jéget hangos ká­­rogás törte be ; sajátszerű gyönyört éreztem, siettetem lépteimet. Egy másik dűlőn, másik ösvényen túl megpillantottam a hátulsó udvar falkerítését — a cselédlakókat és istállókat a házat még elfödte az erdő. „Homlokzatát akarom meglátni legelőbb,“ gondolom, „hol hol hatalmas szárnyai oly mély benyomást gyakorolnak a szemre nemes arányaik­kal és hol egyszerre megpillanthatom az ő, ablakát is a többi közül; talán épen ki fog tekinteni hiszen korán szokott kelni: talán e perezben a gyümölcsös kertben vagy a ház előtt sétál. Oh! csak őt láthatnám­ csak egy perezre. Bizonynyal nem lennék annyira őrült, hogy oda menjek hozzá! — Nem merem határozottan állítani — nem tu­dom. És ha igen, mi történnék akkor ? Ki érez­hetné magát megsértve, ha még egyszer megízlet­­ném az életet, melyet csak látása adhat? De fél­rebeszélek : e perezben talán a Pyreneek felett látja a napot emelkedni, vagy valahol a háborgó tenger partján.“ Végig mentem a gyümölcsöskert alacsonyabb falkerítése mellett, a szögleten r­egfor­dultam, hol épen egy ajtó volt, mely a mezőre nyílt, két kőgolyóval díszített kettős kőoszlop közt. Az egyik oszlop mö­gül végig tekinthettem a kastély egész homlokza­tán. Óvatosan toltam előre fejemet, megnézendő, vájjon fel van-e már húzva valamelyik hálószoba ablakainak függönye — e védett helyről meglát­hattam mindent.Lehet, hogy a fejem­ felett repülő varjak fi­gyelemmel kísérték mozdulataimat. Szeretném tud­ni, vájjon mit gondoltak felőlem : elejénte kétségkí­vül nagyon óvatosnak és félénknek tartottak, utóbb ellenben merésznek és nyugtalannak. Egy pillan­tás, aztán hosszas bámulás — majd rejtekhelyem elhagyása és kirohanásom a gyeptérre, végre meg­állapodás szemközt a kastélylyal és rémült, szinte kővémeredt ijedtség kifejezése egész való­ban. A varjak bizonyára nem tudták, mi történ­hetett velem. De halljuk a magyarázatot, olvasom. Egy szerető alva találva kedvesét egy gyep­­padon, egy pillantást óhajt vetni arczára anélkül, hogy felébresztené őt. Csendesen végig­oson a pázsiton, vigyáz, hogy semmi zaj se legyen hall­ható; megállt — mert azt hitte, hogy a hölgy felriadt, majd ismét tovább megy; a világ min­ dinsele. KÜLFÖLD. Augusztus 6 — Franczia Köztársaság. Fusiótól terhes a jég. Vájjon lesz-e belőle valami ? A monarchikus lapok erősen állítják, hogy lesz. Máskor is ezt tették, mégsem lett belőle semmi. Azonban meg kell vallani, hogy ily közel rég nem állt a Bourbon család két ága, mint épen jelenleg. A párisi gróf és Joinville herczeg a fiatalabbik ágból végül meg­­alázák magukat s Bécsbe utaztak Chambord gróf „meglátogatására“. Előbb tisztán udvariassági tény volt ez csak, ma azonban egy táviratként a „J. de Paris“ mely igen közel áll a fusionális körökhöz „c on s t a t á l­j­a,“ hogy a párisi gr. és Joinville hg. látogatása Chambord gróf­nál a két család közti kibékülést je­lenti, és hogy a lépés az összes Or­leans­i herczegek beleegyezésével tör­tént. Ha ez igaz, a „tisztán udvariassági“ tény nagy politikai ténynyé nőtte volna ki magát, ez­iránt sem a republikánusok, sem a bonapartisták nem lehetnek csak egy perc­ig is kétségben. Annál több okunk van azonban kételkedni a „ J. de Paris“ híte alaposságában, mert hiszen csak az imént oly jellemet hittünk feltalálni Chambord gróf­ban, ki ultramontán irányban képes a legszélső­­ségig menni, de az ellenkező irányban nem egy ta­podtat sem, ismeretes jelszava lévén, hogy nála nincs egyezkedés sem egyezség; ha tehát e termé­szete sértetlen fenállása mellett mégis megvalósul­na „J. de Paris“ híte, úgy okszerűen azt kell következtetnünk, hogy a Bourbon család fiatalabb ágának tagjai feltétlenül kapituláltak, amit pedig senki sem mert feltételezni a Chambord gróf által képviselt középkori s jelenleg egyáltalán fel nem támasztható holt eszmék mellett s mindenki, még a leghevesebb royalisták is úgy voltak meggyő­ződve, miszerint, ha fusióra kerülne valaha a sor, úgy mindenesetre Chambordnak kellene elavult s megkövesült elveiből valamit elengedni, s hogy a pápa, kinek egyezkedő közbenjárását kérték a két ág tagjai között, szintén oda fog hatni, hogy Chambord gró­fot­ birja engedmények tételére. Még egyszer mi nem adunk hitelt a „J. de Paris“ hírének. Avagy in­kább nézzük a makacs trónkövetelő legközelebbi cselekményét, hogy megítélhess­ü­k képtelenül ódon eszméit s annak súlyát, melylyel ezeken függ. Ol­vasóink emlékezni fognak a nemzetgyűlés tárgya­lására, midőn a „Jézus szent szive“ tiszteletére emelendő templomról volt szó; ekkor az ultramon­tán-clerical!« pártként a törvény szövegébe kell­­ vala jönnie a kitételnek, miszerint a montmartrei templom, a „Jézus szent szivéről“ leend elnevel­­endő. A nemzetgyűlés monarchistáinak nagy több­sége, t. t. a jobbközép nem mert ily salto-mortillé­val a középkorba ugrani vissza, s Cazenove eről­ködése daczára a hírhedt elnevezés elmaradt a törvény szövegéből. Chambord gr. az, ki nem tud az idővel megalkudni, s julius 2- tól levelet intézett Cazenove képviselőhöz, melyben köszöne­tet szavaz a fanatikus ultramontánnak s iránta csodálatát fejezi ki, „dicső küzdelméért. — Nos, nem világos jele ez ismét a ténynek, hogy Chambord gróf mindenáron hű akar maradni jelleméhez még akkor is, ha ezáltal nyílt ellentétbe jó pártosai zömével ? Nem vi­lágos bizonyítéka ez ismét a ténynek, hogy Chambord grófnál nincs sem egyezkedés, sem egyezség? És ne feledjük, hogy a levél, melylyel oly merészen lépett fel a monarchisták ellen, jul. 2- ról kelt, tehát oly napról,mely évfordulója­ a júliusi forradalomnak és ő neki még csak eszébe sem jutott az emlékezetes napon valamit tenni a két ág egyesülése érdeké­ben, de sőt épen ellenkezőleg! — Párisból sürgöny­zik a „N. Fr. Pr.“-nek. Egy politikai társalgás alkalmával Broglie­rg erélyesen tiltakozott azon clericalis vagy ultramontán jelleg ellen, melyet a minisztériumnak tulajdonítanak.­­ Nagy hatást idé­zett elő Francziaországban Thiersnek önmegtaga­­dásteljes beszéde, melyet a mühlhauseni női küldött­séghez intézett, midőn a hálanyilatkozatát vitte ez meg a terület felszabadítójának. A küldöttség el­nöke a nemzetgyűlés hálátlanságára utalt az alka­lommal; a köztársaság volt elnöke nem engedi meg ezt. „A nemzetgyűlés — mondá a küldöttség­hez — reám vonatkozólag egyszerűen jogával élt. Más politikát követett, mint én; az ő joga volt tehát, hogy kezemből a kormány reám bízott gyeplőjét kivegye. Nem lenne igazam, ha emiatt panaszkodnám, s nem is panaszkodom a történtek felett, minthogy szerencsésen megtaláltam a nyu­galmat, melyre oly nagyon szükségem van, és sze­rencsés vagyok, hogy ama nehéz állást elhagyhat­tam, melyet becsülettel csak úgy lehet betölteni, ha odaadással, egyetértésben működünk a nemzet­gyűléssel. Ismételve köszönöm a ragaszkodás jeleit, mely mélyen meghatott, s elegendő kár­pótlás azért, amit három év alatt tehettem.“ Az „Union“ két okmányt hoz; az egyik Chambord grófné levele, melyet a franczia nőkhöz intézett, kik férje mellszobrával lepték meg; a másik azon száz képviselőtől ered, kik részt vettek a char­­trés­ és paray-le-moniali búcsúkon. Az áhitatos atyák szükségesnek látták egy feliratot intézni a pápához, az 5 „igen szent atyjokhoz.“ E feliratban a nemzetgyűlés jobboldalának képviselői megú­jítják katholikus hitvallásukat s azon reménynek adnak kifejezést, miszerint „az egyház és Fran­­cziaország, amaznak idősebb leánya, vissza fog­ják nyerni, egyik a másik által a jólétet, a bé­két, a nagyságot és a szabadságot.“ — Lehetlen belső öröm nélkül fel nem jegyeznünk az engesz­­telődés megható példáját, mely Nancyban, a né­met hadak elvonulása alkalmával adta elő magát véresen küzdött két nemzet fiai között. Manteuf­­fel német tábornok 30,000 francot küldött a nevezett város tanácsának, hogy azt alapítvá­nyul elfogadván, kamataival a város területén ele­sett németek sírjait gondozza. A tanács erre azt felelte, hogy a halál nem ismer nemzetiséget s a város kész német segély nélkül gondozni az el­hunytak sírjait, — ennélfogva a felajánlott ösz­­szeget nem fogadhatja el. Mantenffel meghatva e nemeslelkűség urat, megköszönte a város ható­ságának nemes gondolkozásmódját és egyúttal a 30 ezer frankot az ottani kórházak költségeinek fedezésére kérte fordittatni, hálával emlékezvén meg egyszersmind a franczia orvosok és sebészek azon önzetlen fáradozásairól, hogy a sebesült né­met katonákat kötelességükön túl is ápolták. A város természetesen nem tehetett ez újabb aján­lat ellen semmi kifogást és őszinte köszönettel fogadta az egykori ellenség ajándékát. Anglia. Az angol parlament tegnap záratott be egy trónbeszéddel, melyben azon remény van kifejezve, hogy az edinburgi herczeg házassága Angol- és Oroszország közt új barátsági köteléket fog képezni; a trónbeszéd továbbá közli a Franczia­­országgal való kereskedelmi szerződésnek és az Olaszországgal, Dániával, Svédországgal és Brasili­­ával való kiadási szerződések megkötését s consta­­tálja, hogy a kereskedelmi tevékenység némileg lankadt ugyan, de hogy az ország helyzete általá­ban javul. Spanyol köztársaság. A cortes júl. 30-ai ülésé­ben Castelar erélyes fellépése után 195 szavazat­tal 15 ellenében határozatba ment, miszerint a lá­zadó képviselők perbe fogazassanak. A kisebb­ségből Quintero erre nyíltan kijelenté, miszerint ő maga is lázadó! Első lesz, ki perbe fog fogatni, mert az új kormány, amint kezdetben ígérkezett, vas­karral lát a munkához, s nemcsak szóval de tett­ben is a legnagyobb erélyt fejti ki a rend helyre­állítására. Csapatai sikerrel küzdenek a déli láza­dók ellen: Granada önkényt meghódolt; Andalusiá­­ban helyreállíttatott a rend; Cadixot hatalmába esték a kormány csapatai, hasonlag Sevillát; mig Malagában Sober, ki előbb a kormány ellen lázadt fel, miután a lázadók között egyenetlenség tört ki, ellenfeleit leverte s maga meghódolt a madridi kormánynak. — Werner, a „Vigilant“ híres elfo­­gója, mint távirataink hozták, még híresebbé tette nevét a carthagenai lázadó Contreras kézrekerítése által. Ez őrjöngő lázadó két gőzösével mint valóságos kalóz keringett a spanyol déli partokon sarczolva a tengeri kikötőket. Almeriára került a sor s e várostól félmillió frank sarczot követelt. Megtagadtatván, a várost bombáztatni kezdé, de miután sikert nem remélhetett, Malagánál kísérlett jobb szerencsét. De már ekkor szemmel kiséré mozdulatait a német, franczia és angol hajócsapat s midőn Contreras Malagát ágyúztatni készült, megtámadák a kalózo­kat és Contrerast hatalmukba ejtve Werner német kapitány túszul visszatartá őt saját hajóján, egyet­értésben a franczia és angol segédkezőkkel. A ber­lini kormánynak nem igen lehetett ínyére — amint van is oka — Werner, a spanyol vizeken levő német hajóraj parancsnokának e magatartása, ki ismételve látszott spanyol belügyekbe avatkozni. Ennek folytán visszaszólita őt állásáról, s helyébe Przewisinski a wilhelmshafeni hajóraj főigazgató­ját küldte a spanyol vizekre határozott s kimerítő utasításokkal. A hivatalos lapból. Személyem körüli magyar miniszte­rem előterjesztése folytán a keleti marhavész elfojtása kö­rül szerzett érdemek elismeréséül D­ö­r­y Dénes tolnamegyei alispánnak az illető dijak elengedése mellett a királyi ta­nácsosi czimet. dr. Sass István ugyanazon megye főorvosá­nak és Rampel Adolf uradalmi igazgatónak Ferencz­ Jó­­zsef-rendem lovagkeresztjét, Lovescher József apáthi községi bírónak pedig az ezüst érdemkeresztet­ adományo­zom, s egyúttal megengedem hogy báró M­i­s­k­e Imre fe­hérmegyei, Chernel Nándor vasmegyei, C­s­é­p­á­n Antal somogymegyei és Csutor Imre zalamegyei alispánoknak elismerésem nyilvánittassék. Kelt Schönbrunnban, 1873. évi julius hó 1- én Ferencz József, s. k. Br. Wenckheim Béla, s k. A m. kir. belügyminiszter dr. G­r­ó­s­z Lipót minisz­teri titkárt a m kir. statisztikai tanács rendes tagjává ne­vezte ki. ✓ T­a­n U g­y. — A budapesti terézvárosi állami főreáltanodában 20 rendes és 1 rendkívüli tanár vezetése alatt 335 tanuló járt a tanév végéig iskolába, ezek közt 337 magyar ajkú volt , 165 róm. kath., legtöbben látogatták az iskolát az izra­eliták közül: 188-an. A jövő évben már az uj tan­terv szerint fognak az előadások tartatni amint a közoktatási miniszter által előiratott s lapunkban közölve volt. E tanterv szerint a franczia nyelv és a bölcseleti előtan, eddig rendkívüli tantárgyak, a rendesek közé soroztatnak. Az intézet természet­tani készülékek, terményrajzi gyűjtemény dolgában eléggé el van látva, könyvtára szépen gyarapodik; a tanulók közt hárman részesültek ösztöndíjban. A jövő tanév október 4-én veszi kezdetét, meg­jegyzendő, hogy az egyes osztályokba csak meg­határozott számú tanuló vétetik fel, ha a szám eléretett, a fölvétel bezáratik.­­ Az iglói állami tan­ító képez de gondosan összeállított értesítést küldött be, mely előrebocsátva az intézet két éves történetét elso­rolja az igazgatóság és a tanári szék működését, magának az igazgatónak az intézet beléletére ható intézkedéseit ; azután az iskolai törvények adat­nak elő, ismertetve van a házi rend, az élelmezés rendje s a módszer, mely szerint minden egyes tantárgy előadatott. Van valami ridegség e mód­szerben, mely még annak ismertetésén is megérzik, mindenesetre azonban értelmes, gondolkozó taná­rokra és sikeres tanításra mutat. A gyakorló is­kola szintén gondosan látszik szervezve lenni. Ösz­­szesen 23 an jártak az első és 22-en a 2-ik osz­tályba­ (jövő évre a harmadik osztály is felállit­­tatik); elégtelen osztályzatot csupán egy kapott.­­ A jászberényi kath. főgymna­­siumban 14 tanár vezetése alatt 172 tanuló járt, kik között 165 magyar, 144 róm. kath. volt; az év végén tartott vizsgálaton 25-en buktak meg s 17-en nyertek kitűnő érdemjegyet. Az érettségi vizs­gára 20-an jelentkeztek, de csak 15-en találtattak éretteknek. Az ifjuság önképző­ köre dicséretesen működött, átalában a tanításban az irodalmi irány figyelembe részesült. Az értesítést hosszabb ismer­tetés nyitja meg Horatius életéről s költészetéről.­­ A s­ze­ged v­ár­o­s­i fő gy­an­a­sia­mb­a a lefolyt évben 330 tanuló járt, kik között 274 magyar volt, vallásra nézve pedig a róm. kath. száma 245. Kitüntetéssel végezték a tanévet 51-en, elsőrendű osztályzatot nyertek 164-en, 35-en vissza­­­utasíttottak. Az érettségi vizsgálatra 25-en jelentkez­tek, egy önkényt visszalépett, kettő megbukott, a többi keresztül ment. Az ifjúsági segélyegylet tőkéje jelenleg 1470 írtból áll, az önképző­kör vagyona 120 frtot tesz ki, munkássága kielégítő. Tizennégy rendes tanár működő­­ a tanintézetben, mely tudva­levőleg a kegyesrendiek kezei közt van; rendkívüli tantárgyak voltak : a franczia nyelv, ének és gyors­írás. A jövő tanév októberben kezdődik. — A szegedi állami főreáltanoda most lett teljesen 6 osztályúvá, s a növendékek túlnyomó száma miatt az első osztályt 3, a máso­dikat 2 parallel osztályra kellett osztani. A tanu­lók száma 595, a tanároké 16 volt. A tanintézet könyvtára s természetrajzi gyűjteménye ez évben szépen szaporodott. Az értesítés panaszolja, hogy két tanári szék az egész évben betöltetlen volt s e bajt növelte még az a körülmény, hogy két fiatal tevékeny tanár legtöbb ideje a katonai szolgálat által vétetett igénybe. A mostani véderő­rendszer fonákságét semmi sem bizonyíthatja ecla­­tánsabb módon mint az, hogy a tanulóknak tanár nélkül kellett miatta maradniok. HÍREK. — Aug. 6. — — A nagyváradi görög-kath. püs­pök, Papp Szilágyi József tegnap elhunyt. A boldo­gult még élte javában levő férfiú volt, s körü­lbelől 8 év óta viselte méltóságát, tapintatos kézzel nyúlva mindenhová, hol súrlódások támadhattak volna.­­ A budai várkert bővítésére a Duna felőli házak nagy részét már megvásárolták. Még csak két ház tulajdonosával nem értek véget az alkudozások. Valószínű, hogy egyik ház értékét a kisajátító esküdtszéknek kell meghatározni. A vár­kert alatt építendő nagyszerű terasse tervképe már régen készen van, s figyelmeztetjük rá a képes lapok szerkesztőit. Úgy tudjuk, hogy a miniszter­­elnökségnél van. — A budai Dunaparton, a lánczhídtól jobbra és balra néhány platánfát ültettek kísérlet­­képen. Ezek igen szépen fölvették magukat, bizto­sítva lévén azon a ponton az északi szelektől. Mi­vel tehát a kísérlet jól ütött ki, most az egész partvonalt platánfával segélyzik be, s asphalt-bur­­kolattal látják el. A platánültetvényeket K. Lipthay Béla ingyen ajánlotta föl a közmunkatanácsnak. Lesz tehát Budának is corsoja. — A gödöllői őszi vadászatoknak az idén alkalmasint más színezete lesz, mint volt tavaly, a sok idegen által, kik ide készülnek.A walesi herczeg is igen sok előkelő sportman kiséretében jön. Az ő számára most magyar környékén ke­resnek alkalmas szállást. A fóthi park tulajdonosa gr. Károlyi István is készül a vadászatokra. Eddig ugyanis vadászatok alkalmával gyakran megtör­tént, hogy a nagy terjedelmű parkon keresztül a hajtás úgy történt, hogy az alacsony kapukon át­ugráltak. Most már nem lehet átugrálni sehol, de hogy a park útját ne állja, a tulajdonos hét nagy kaput készíttetett. Minden kapu fölött zászló lesz, melyek az átjárók irányát messziről megmutatják, maguknak a kapuknak zárja pedig olyan, hogy lovonülő is fölnyithatja a legnagyobb könnyűséggel és gyorsasággal. — A királyné a háromszéki árvaház­as­­vár­a rendezett sorsjáték alkalmából 100 frtot kül­detett a le. Szentkereszty Stefanie elnöksége ala­kult bizottsághoz. — A nagy sugárút vonalán már meg­kezdték a csatornák építését. Egyéb építkezések azonban a pénzválság miatt csak csöndesen foly­nak. Az idén 24 háznak kellett volna fölépülni, de csak 12 készül el. Jövő évben akarják a hátráló­­dást, helyrehozni, s akkor egyszersmind elkészí­teni mindkét oldalon az asphaltos járdát, s elül­tetni a segélyző fasorokat.­­ A színi képez­de a rendes módon kezdi meg annak idejében a tanfolyamot, s csak ha az orsz. zeneakadémia nyílik meg, lépnek át az operai növendékek az új intézetbe, hol esetleg új fölvételi vizsgát tesznek. Ebből az látszik, hogy a zeneakadémia semmiképen sem nyílik meg az ősz elején. — A bécsi köz­kiállításra utazó ta­nárok és néptanítók számára a tiszavidéki és vágvölgyi vasutak igazgatósé­gai feleáron adnak jegyeket a II. és Ill-ik osztályú helyekre; a duna-drávai vasút igazgatósága pedig szabad oda és visszautazási jegyet ad azoknak, akik ezen díjkedvezmény végett az illető igazgatósághoz for­dulnak, s kérelmüket a közoktatási minisztertől nyert igazolványnyal támogatják- A többi vasutak igazgatóságai ily kedvezményt nem adnak.­­ Furcsa intézkedés, hogy több tör­vényszék a choleraveszély elhárítása tekintetéből a fegyenczeket kezdi elbocsátani a börtönökből, mások pedig ennek megengedését kérelmezik. Ennek folytán Kozma Sándor kir. főügyész körrendeletet intézett a kir. ügyészekhez, hogy az Eynemlt intézkedéseket egész erélylyel ellenezzék. A köz­szerencsétlenségek közepette — úgymond — oly intézkedéseknek, melyek a közrémületet csak fo­kozzák, épen nincsen helyük, és hogy oly időkben, midőn a nép közt a kétségbeesés amúgy is köny­­nyen megszüli az elégül­etlenséget és a törvény iránti tiszteletlenséget, a börtönöket kiüríteni és a fe­­gyenczeket a nép közé vetni, olyatén lépés, melyet csak a legvégsőbb esetekben lehetne igazolni. Fölemlíti, azt is, hogy­ eddigelé a fegyenczek között mindössze csak 5 choleraeset fordult elő. Fölhívja végül az ügyészeket, hogy kifejlett cholera ese­teknél a betegeket azonnal szállítassák az e czélra szánt kórházakba, s a fertőztelenítést szigorúan fo­ganatositassák.­­ Tűzvész nélkül egy nap sem múlik most el a fővárosban. Ma hajnalban 3 óra körül ismét nagy tű­z volt. A váczi úti boulevard és csil­­lag­ utcza sarkán a Tafler-féle háromemeletes uj ház padlása gyűlt ki s a tető egészen elégett. A magas épület nagy lángokban lobogott, s ha szél­csönd nincs, a Lipótváros házai s többi közt az

Next