Ellenőr, 1873. szeptember (5. évfolyam, 201-224. szám)

1873-09-02 / 201. szám

létől a másikig, melyek elég szerencsétlenek szent István koronájához tartozhatni — a járványok irtóztató módon pusztítanak, minden nap ezren­­kint hullnak el az emberek és áldozatai lesz­nek a cholerának s isten más csapásainak; a szalmás gabonák még nem takarittattak be a me­zőről s már az éhség irtóztató módon élesíti fo­gait, hogy kipusztítsa azokat, a­kiknek nem volt mit aratniok ; a levegő tele van dögvészes mias­­mákkal; nagy a rekkenőség, megakadályozza, megnehezíti a lélegzést; fenn a kék ég boltive alatt hollók és sasok kiáltanak, magas röptűkben nagy ívet csinálva, érzik, hogy alant dögvész van. „Ezen nagy csapások közepette a magyarok irtóztató műtéteket próbálnak a románokon. Na­gyon jól tudják ők, hogy a nép, mely annak ide­jében oly nagy türelmet tudott tanúsítani, ma már ki van forgatva mindenből, ki van sajtolva belőle az utolsó életszikra szegény és nyomorult tehetet­lenségig, ez alkalmat ők sikeresen használják fel. „Fáradságunk gyümölcsei az övéi, a népek szabadsága áldásaiban mi nem részesülhetünk; hazánkat s nemzeti jogainkat elrabolták és nem elég hogy a nép ezer meg ezer kart és meleg ke­belt nyújt számukra az általuk alkotott draconis­­mus megvédésére, ma már többet kívánnak s a népet meg akarják fosztani egyetlen clinodiumá­­tól, a nyelvtől. A nyelvtől akarnak ők bennünket bármily áron megfosztani, mert addig nem mond­hatják, hogy mindenünket elvették. „Nem elég nekünk az istentől jövő számta­lan csapás, bttgry velők c$ryUU éljünk o UflBwnk a­ járványban; nem elég az, hogy éhhalálnak teszszük ki magunkat s meztelen lábakkal járunk, hogy őket, a magyarokat, jóllaktassuk és felöltöztessük; nem elég, hogy ért­üi­k annyi román vér ömlik el, hanem most már bennünket nemzeti jellegünktől is meg akarnak fosztani. Midőn az erő­szak, önkény és sértés már nem ismer határt, az egészséges ész helyet csinál a szenvedély és bo­­szú érzetének, az ember a kétségbeesés állapotában többé nem ember, az ő farnája iszonyú, iszonyúbb magánál a rettegésnél „Ha a magyarság annyira féltékeny nemzeti jellegére s annyira küzd a nyelv nemzeti indivi­dualitás érdekében — tudják meg a magyarok, hogy mi nem kevésbé ragaszkodunk mindezekhez s elég erőt érzünk magunkban azokat megoltalmazni. Ha ők elvették nemzeti jogainkat, ne gon­dolják elvehetőnek a nemzeti létezés jogát ősi föl­dünkön.“ , . Legmulatságosabb e szemenszedett szitkozó­­dásban a románok vérhullatása a magyarokért. Talán csak nem az 1848-ban Janku bujtogató ve­­zérsége alatt ömlesztett vérre akarja ráfogni, hogy a magyarokért áldozták ? Ily áldozatért bocsássanak meg nekik az istenek! Ostende, aug 27-én. Van nekem egy barátom, „csillagász“ — s ha még hozzáteszem, hogy magyar, úgy önök bizonyára azt fogják hinni, hogy ez lehetetlen. Pedig hát ez, hölgyeim és uraim, ép oly igaz, minthogy a föld forog a nap körül. — Lásd Pon­sard Galilée-jét. Nos, ez az én astronomus barátom egy 8 hü­­­velyknyi reflectort rendelt volt John Browningnál, Londonban (Minorico 111). — Mielőtt azonban tovább mennék elbeszélésemben, engedjék meg, hogy megmagyarázzam önöknek, mi az a reflector ? A reflector, kedves olvasó, abban különbözik a refractortól, hogy míg ez az égitestet a csőben "”.WiQ niMifr amaz azt fényelteti (Műszó. Tessék rajta gondolkozni!) John Browning nevezetes ember az optica körében. Modora nem ment az angol gorombaság­tól, s árai mesések; két ok, hogy az emberek tömegesen tóduljanak boltjába. — Avagy nem tapasz­talták önök önmagukon, hogy mily nagy benyomást tesz valakire, ha a kereskedő kíméletlen vevőjé­vel ? Ezt már nem hordják ! Ez részul áll önnek! Veszi, vagy nem veszi ? Talán nem is tetszik, vagy mi? . .­. Dehogy nem . . . Kérem, adja, itt a pénz, tessék ! S a vevő hóna alatt a portékával távozik, meg nem áll­hat vári kimenet társának mondani: Kissé nyers, de becsületes! Az udvarias bőbeszédű boltos gyakran rá­veszi valamire az együgyüket, a szófukat, durva majdnem mindig megingatja a legszilárdabb jel­lemet is. De térjünk vissza John Browninghoz, illető­leg az én astronomus barátomra. — Te tehát Londonba megy? — Holnap indulok. — Tudod mit, tégy egy szívességet, s hozz nekem Browningtól — egy színházi látcsövet. — Egy gukkert? — akarod mondani. — Igen, egy gukkert. — De ha nincs neki. — úgy csináltass számomra. — Hány tollos legyen ? (Notabene: a csillagá­szoknál minden második szó: Zoli.) — Egy fél, egy vagy kettő . . . — S az ár? — Ad libitum. — Accepto! Az én üstököskeresőm (ez t. i. ket­vencz foglalkozása) elutazik. Harmadnap táviratot hozott­­ak tőle Doverből, melyben értesit, hogy a fene­k­geri betegséget­­ nem kapta meg. Azután semmi i­ hír. Várok egy hetet, kettőt, hármat .... Mind ,­ hiába!­­ Egyszer csak, midőn már el is kezdtem feledni az egész dolgot, levelet kapok John Browning­tól, itt Spanban, melyben jelenti, hogy a „Panergelic­­ Binocular Glass“ t már elküldte Pestre. Egyszers­mind mellékli a számlát ! 13 £ 10 sh. , Bigre!­én Spaaban, s a cső Pesten! S mire­­ haza kerülök, október lesz: a vámon addig már­­ rég elveszett — szokás szerint — John Browning küldeménye ! — Az nem lehet! 13 £ 10 sh ! ... . Meg kell gondolni a dolgot. Lássuk csak ? Midőn így tűnődném, hogy mely után s módon juthatnék gukkerem birtokába, egyszerre csak levelet veszek az astronomustól: „Barátom,­­ jobban meggondolva a dolgot reflectorom­at 9 tol­­losnak óhajtanám Holnap utazom John Browning­hoz. A három órai vonattal Pepinsteren megyek keresztül. Jöjj elémbe. Egy gondolat! Rögtön telegrafi­ozok neki, hogy ott leszek, s hogy hozza látcsövemet magá­val, mire még az­nap választ kapok tőle : Okvetlen ! Az expresse 15 perc­c­el késésben van, mond­ja az állomási főnök Pepinsterben, de, ime, már érkezik. — S csakugyan. A vonat megáll. Senki sem int, egy arcz sincs az ablaknál! . . . Bizo­nyára elaludt, hisz ez oly könnyen megtörténik az emberrel ily melegben, midőn 37 órája már utazik. A csillagászok hosszú nappal szoktak alud­ni. — Nézzünk ex­ixonpák­ka ! — De íme alig va­gyok a második coupé lépcsőjén, midőn már hal­latszik : „En voiture!“ A mozdony füttyent. Oh, egek, s az én látcsövem?! Nem hagyhatom, lehetetlen ! Bevetem te­hát magamat az utolsó kocsiba. — A jegyeket — mond a vezető! — Nincs , de utánfizetek (kénysze­r kény­szerből) Zürichig. — Az nem lehet. Ez a vonat nem vesz fel utasokat a közbeeső állomásokon. Önnek Ostendéig kell jönnie. — A világ végéig, ha úgy tetszik — felelem egész elhatározottsággal. — Jól van. íme tehát akaratom ellenére a cölti-ostendei expressen ! Liege i­s a vonat megáll. — Hová megy ön? — Valakit keresek. — Majd Malines-ban. ... Már indulunk. 15 perez késés: azt be kell hoznunk! Malinesban azzal vigasztalnak : majd Lou­­vain-ben ! ott ismét , majd Gaudban ! itt, majd Bruges­ben!­s mindenhol hangzik a fatális: 15 percz késés! Végre megérkezünk Ostendébe, a rakparthoz. A hajó egészen gőzbe van burkolva, a málhákat két ölnyi távolságról dobálják a fe­délzetre, pele-méle. Az eső szakad. Oda állok a bemeneti deszkához s egyenkint defiliroztatom magam előtt az utasokat. Ladys and gentleman — egymásután jönnek s tűnnek el. Hol az astronomus ? A váróterembe rohanok. — Nem maradt itt egy ur? — De igen, étkezik. Megyek az étterembe. — Egy vén angol ül az asztalnál s kiált: — Még egy beef, azután két kald s hat Sandwich papirosba takarva! (Magában) Hogy fognak örülni a halak, szegények, már alig várnak ! „A mérges ember hasonlít a vad szamárhoz“ — mondta egyszer valamely krokodilus. Én azért politociu mntamim rv. U& m­á v ben vagyok, gyerünk a diguere ! — susogtam­ ma­gamnak. A tenger dagad, a szél egész erővel fu. — Itt egy csódzott fichu —­ ah, mily titkok! ... ott egy fölvont jupe — oh, ez a valóság! Uratlan kalapok, kalapnélkü­li urak, röpülő esernyők, rö­pülő fürtök. . . . Mily gyönyörű ez a plage ! Sok esm­erős, néhány magyar is. A töb­bek közt Károlyi György, Tisza Kálmán családjával, Aczél, Inkey­s neje, Wodianer Albert, Helvei Laura stb. stb. — Tessék, csak 2 sous . . . Pompás lát­vány ! Egy három árboczos. Pompás téléscopó! — Ugy­an hagyjon nekem 1 ékét! * * * . . . Már 4 napja vagyok itt, s még nem mulasz­tottam el — kivévén az első éjszakát a hajóhoz menni, valahányszor az expresse csak jött. Eső vagy köd nekem mindegy, kell hogy megkapjam csövemet! U. i. E pillanatban kapom a következő le­velet : „Kedves barátom! A­ rajnai vasút 30 perc­c­el elkésvén, a csatlakozás meghiúsult Vervicrnél. Csak a következő éjjel mehettem tovább — nem kis bosszúságomra. Holnap indulok per Newhoven — Dieppe haza. A gukker nálam van. Viszem ma­gammal. Astronomus barátod. A számlámat ! Kocsit! Indóház! . . . Követ­kező sorokat Dieppeből. Addig is uram s hölgyeim türelem. C—I. TÁRCZA. 1 # ® 11 © I © I­ © 1 a I i §. — Irta JULES JANIN. — (Folytatás.)­­ Látva, hogy ez ifjú leány az ő kegyelmére­­ szorult, az undok arezon egy pillanatra értelem­­ villant át. — E csiszolatlan de gyönyörű anyagot , műértőleg szemlélte, úgy tett mint a jó La Fon­­­­taine művésze a carrarai márvány előtt, azt kér­dezte :­­„M­i legyen? — Isten, asztal vagy­­ viztartómedencze? .... Isten fésztt monda a művész a lelkesülés első elragadtatásában .............Isten lesz! Vigyázz barátom, istenednek nem lesz ol­tára ! A vén banya néma elmerüléséből felocsúdva i1 a fejét rázta : lemondott istenéről! Leányom, mondá a szegény gyermekhez for­dulva, nem tehetek érted semmit .... Későn jöttél. Én magam is majdnem éhenn­alok. Bol­tomba már nem járnak vevők , éjjel nem kopog­tatnak ajtómon, nappal is hiában tartom nyitva. — E szavak mondása mellett nagy macskáját si­mogatta, az pedig hozzá törleszkedve egyhangúlag dorombolt. Ekkor a gyermek ki­sz ideig egyenesen ál­lott, mint az olyan ifjú személy teszi, aki érti, hogy nézik, látva hogy nincs mit remény­em, bágyadtan leült a földre, a vén asszony tűzhelye elibe. A nőszörnyeteg könyörülettel és sajnálkozás­sal tekintett reá, bütykös ujjaival a gyermek szép­­ szőke hajfürtjeit simogatta! A tisztátlan teremtés át­szott .... játszott a legbecsesebb és ritkább­­ ékességgel! A Berenics hajfürtökkel játszott. Lágy ! mint a selyem, fényes, tömött és minden ártalmas ! hajkenőcstől tiszta volt; egy boldogtalan leányka ; szép haja, kinek ez az egyetlen egy ékszere mar­­­rad­t meg, melyre büszke, melylyel díszíti magát.—­s E gyenge fehér nyak körül tömött fürtökben hul­­­­lámzott; e márványsima homlokot dicsfénynyel­­ vette körül; az öreg asszony bü­rhedt keze ez­­ átlátszó tömeget emelgette, a szép haj hullámzása­­ által mozgásba hozott jég felverte a tűzhely ha­muját, és is könnyű pehely a hosszú hamvas für­tökre szállt. Hajdanában, mormoga az öreg, ezzel a háló­val meg lehetett volna fogni az uralkodóházból származó két herczeget, három tábornokot, egy püspököt, és ki tudja hány főhivatalnokot ..... Ah ! az idő megváltozott! Hirtelen egy gonosz eszme szállta meg a vén banyát: — Nem adnád el a hajadat? — kérdé a gyermektől. A földön heverő gyermek agya az éhségtől gyötörve, és a széngőztől izgatva volt .... feje zúgott, előbb nem értette meg ; e szó : eladni haját, egyetlen kincsét, álomnak tetszett, olyan nehéz álomnak, amilyent a szegényből csak a hi­deg és éhség kínja csikarhat ki. A nehéz álom el­­kábítja az agyat. .... reggel felébredve még­is azt sóhajtja a szegény: álmomban éheztem, álmomban fáztam; az ébrenlét, a valóság kínjához képest ez csekélység, ez öröm! A banya, egy kereskedősegéd hidegvérüsé­­gével a tövinél megfogta a szép hajat, és hosszát karja hosszúságához mérte. A tömött aranyhaj, a kifeszített kar összeaszott, r­egsárgult, ránczes, vén bőrrel érintkezésbe jőve, csak annál szebben tün­döklött ; akarata ellen a banyának is feltűnt ez elentét, karját még mindig kinyújtva tartá, és fel­váltva hol az összeaszott holt karra, majd ismét az életteljes fénylő hajra bámult .... mennyi fény — élet és melegség! E perezben az öreg asszony piszkos főkötője alól egy ragacsos ősz hajszál csúszott ki, mint ha ez a borzas fésületlen szőr, e gyermek szép haját látva, az irigység dühétől bántva dugta volna ki magát. — Válaszolj hamar, mondá az öreg, eladod-e a hajadat? Szép tömött, hosszú, legalább is egy vörös, ~ tizenöt frankot hozok érte, — és azt a pénzt megeszszü­k. Az ifjú leány kibomlott haját egyik oldalról a másikra hányta, sovány kezecskéjével a hom­loka felett is fölemelte, bágyadt nedves szemeit felemelte, és bánatosan mosolygott . . . Nem bá­nom, adjuk el mondá . . . és az éhség oltárán szép haját feláldozá! Ekkor az öreg lehajolt azon kosárhoz, melyen a macska aludt. A macskát csendesen félreta­­szító, és a koldusrongyok undok tömkelegében keresgéli: régi övék, kendőcskék, szalagcsokrok, egykor rózsaszín, most piszkos, szinehagyott fakó, melyekből fejére főkötőket csinál, gyűrött, ron­gyos gallérok, melyeket zsebkendőknek használ; rész selyem harisnyák, melyeknek a feje gyolcsból volt kitoldva. E szemétfészekből a ronda rongyokat ki­hányta, a szoba megtölt hajók, fodor, csipke, hím­zés, szalag, selyem és egyéb drága szövetek ron­gyos, piszkos, kopott maradványaiva­l. e kosárban a lunya fényűzés foszlányai voltak összegyűjtve; a kosár fenekén egy olló volt — egy hímpad­ló. — A vén asszony ezt kereste. Midőn az ollót meglelte, e rozsdás életlen portékát, melylyel koronkint vén körmeit nyiszolta,­­ a gyermek haját ismét a kezébe vette, és a gyö­­­­kerétől kezdve, hogy szinte a feje bőrét súrolta, el­kezdte ezt a fönséges fényben úszó tenger hajó,­­ melyre egy királyné is büszke lehetett volna, , nyitni, azaz nem is nyirta, inkább tépte és re­szelte. Oh nyomor! oh fájdalom! az öreg asszony irgalmatlanul dolgozott, a rozsdás olló nyikorgot!,, nyögött, a földön pihenő szegény gyermek csen­desen tűrte. Pope a levágott hajfürtről egy hosz­­szú költeményt írt. Marmontel lefordította Pope költeményét; hát e gyalázatos vén banya kezei alatt lehullott fürtök emlékére, melyik költőnk fog elégiát írni? E rettenetes munka háromnegyed óráig tar­tott; az áldozat be volt végezve. Midőn a gyermek fejét megkoppasztotta, a gyönyörű zsákmányt egy régi mocskos színlapba, a hajdani bőség és tivornya maradványába gön­gyölte. A szegény gyermek kinyújta kezét; tizenöt frank helyett csak tizennégyet kapott. Szomorúan távozott. De nagyon éles hideg volt, a pompájától megfosztott fő fájdalmasan érezte a csipős hideget. — Oh rettenetes bűn ! pokoli találmány! Ezelőtt egy órával egy egyszerű kis kalap elegendő volt arra, hogy e kedves főt a hideg ellen megvédje . . „ Fájdalom! a fényes korona hiányzik, a drága ékszer nincs meg a hullámzó fürtök eltűntek, nincs semmi . . . A tizennégy frankból négy frankot egy kis meleg kendőért kellett adnia, amivel kopasz fejét betakarja. — Ily átható kegyetlen hideget soha nem éreztem! ~ Ah! szegény hajam! szegény hajam! büszkeségem és ékességem hol vagy!! Pénze húsz napig tartott, husz hosszú napig. Hajával minden örömét és büszkeségét elvesztette; mily boldog volt, midőn egy tört tükördarabkába nézett, és látta, hogy szép szőke haja mint egy dicssugár övezte fejét körül és reá mosolygott; midőn eszébe jutott, hogy neki nincsen szép kalapja, dús hajzata mindig megvigasztalta. — Este midőn haza tért, és reggel mielőtt távozott, egy boldog­sága mindig megmaradt: az a néhány percz, míg haja rendezésével bajlódott. Már mindennek vége! Húsz nap múlva az éhség ismét elővette. A néma — nyomasztó és szomorú nyomor ismét visszatért! — Két kezébe rejte fájó homlokát, a legszebb ékességétől megfosztott égő homlokát és reá szánta magát, hogy a vén asszonyt ismét fölkeresse. A vén banya karszékében ült, ócska ruháit foltozgatta ; varrás közben egy trágár dalt] éne­kelt , — szomjas volt, midőn a gyermek be­lépett, alig nézett reá. A vén asszony durván fogadta, nyers hangon azt mondta: „Most már nem tehetek érted semmit, legfeljebb ezt az első fogadat húzathatom ki, az evésben úgy sem veheted semmi hasznát. E sza­vaknál undok ujjat arra a fehér gyöngyre tette, mely azon a helyen ahol volt egy országot ért. Az a fog, melyet a szörnyeteg érintett, épen az a legelső fog volt, mely a mosolynál látszik, az az első fog, mely a bíbor ajkak között tü­n­­döklik, az a fog, mely az első csóknál a kedves homlokán nyugszik, az a fog, mely e nagy szó­hoz : szeretlek! a hangot és kifejezést adja. E fog sokat jelent ; ékesség, — ifjúság — báj­mosoly és egészség! Midőn az előrelátó vén banya a szegény leány haját eladta, e másik kincsnek is szer­zett vevőt. — Hallod leányom! még köszönettel tartozol, hogy ezt választom ! Egy foggal több vagy kevesebb, — de nagy dolog ! Van eladó fog elég még szebbek mint a tiéd, válogathatok. — Nem elég drágáért vettem meg a hajadat ?. A gyermek sokkal ártatlanabb, éhesebb és szegényebb volt, semhogy szépségére gondolt volna. — A gyermek ebbe a vásárba is beleegye­zett. — Alig mondta ki az: igent a vén asszony rögtön egy fogorvoshoz ’,uc. következik.) — A fővárosi állandó vízmű létesí­tése tárgyában Klein és Faser angol mérnökök részletes javaslatot terjesztettek Pest és Buda vá­­rosok hatóságai elé, s készeknek nyilatkoznak az ajánlat egyes pontjaira nézve tárgyalásokba bocsát­kozni. A javaslattevők nem ismeretlenek. Már 1871-ben részt vettek a magyar főváros átalános szabályozása tervezetére kiírt pályázatban, s mun­kájuk, mely a vízműre is kiterjeszkedett,­­ az alkalommal pályadíjat is nyert. A vízműre vonatkozó, akkor csak átalános vonásokban vázolt tervüket, most formulázott ja­­­vaslattá dolgozták ki, melynek főbb pontjai a kö­vetkezőkben foglalhatók össze: Javaslattevők a szükséges tőke beszerzését magukra vállalják. E czélból „Budapesti vízmű­­­társulat“ cz ég alatt társulatot alakítanak, mely 60 évre kizárólagos szabadalmat nyerne, és ez idő­tar­tama alatt senki másnak Budapest városában vízellá­tás czéljából engedély nem adatnék. A vízművek egyike Pest számára Uj-Pest mellett, Buda és Ó-Buda számára Ó-Buda fölött lesz elhelye­zendő. E két mű a margitszigeti híd befejezése után egymással öntött vascső által köttetnék össze, hogy így minden pillanatnyi hajnak is eleje vézessék és a város vízben soha hiányt ne szenvedjen. A pesti vízmű akként lenne szerkesztendő, hogy naponkint 850,000 lakosnak szolgáltathasson fejenként 5 köb­­láb vizet, a budai pedig 70,000 lakost láthasson el szinte 5 köblábbal számítva fejenként és napon­kint. Mindkét mű a lakosság szaporodásához ké­pest még inkább bővíthető leend. A pesti oldalon a víz a kőbányai medenc­ébe, s a budai oldalon a Gellérthegyen vagy a svábhegyen építendő me­denczébe fog vezettetni. A társulat kötelezi magát a vízművet 3 év alatt kiépíteni akként, hogy a főváros min­den egyes része kellő mennyiségű vízzel elláttat­­hassék.­­ A társaság 10,000 k. 1. vizet ingyen enged át a hatóságnak a nyilvános épületek, ut­­czák stb. számára. A víz ára minden lakott szoba után 1 frt 50 kr lenne évenkint. A városi hatóság átengedné a társulatnak díj nélkül az ideiglenes vízművet, miért a társulat a városnak 4­­/2 °/s kamatozó elsőbbségi kötvényt adna át. A város eladná a társulatnak kisajátítási árban az állandó vizek­ építésére szükséges telke­ket.­­ Az építkezéshez szükséges szerek és anya­gok vám- és díjmentessége szintén kieszközlendő volna. A vizdíjak czimén befolyó társulati nyere­mény községi adómentességben részesül, míg a be­fektetett tőke 10%-át nem haladja felül. A városi hatóság a társaság irányában a víz eladásából származandó bevételekre néző 66000 font sterling (660,000 frt) erejéig kezességet vállal, mely összeg­ben azon a városnak adandó 41/2°/a elsőbbségi kötvények kamatösszegei is benfoglaltatnak. A ga­­rantírozott jövedelem csak a vízmű­ átadása napjá­tól számítandó. Ha azonban a város a víz árát oly összegben szabná ki, hogy ebből 666,000 forint bejönne, a társaság ebbe is beleegyezik. A jövede­lem pótlására a város által fizetendő különbözete­ket, ha a jövedelem idővel meghaladná a 660,000 forintot, a társulat visszapótolná. Minden esetben kész a társaság a befektetett tőke utáni 10°/0-ot megh­a­ladó tiszta hasznot a város­i­ h­a­t­ó­­sággal megosztani. Úgyszinte kötelezi ma­gát a társaság a városnak átengedendő elsőbbségi kötvények után járó 41'2°/0 kamatokat mindenkor pontosan b­ef­i­z­e­t­n­i, mely fize­tés a jelen vizmü átvételétől számítandó 6 hónap után veendi kezdetét. Húsz év lefolyása után jogosítva van a városi hatóság a vízművek megváltására oly v O­V z. c­jr .­j. f­elv a­j'-'---3 - - A b-25 szőrös snnmlájával azonos. E tiszta jövedelem megállapítására a legutolsó 10 év jöve­delme fog alapul vétetni. Az engedélyi idő lejártával a társaság az összes műveket egészen jó karban ingyen és minden kármentesítési igény nélkül a városi ható­ságnak adja át. Az ajánlattevők készeknek nyilatkoznak az engedély-okmány kiadása alkalmával 200,000 frt óvadékot letenni. KÜLFÖLD. Szeptember 1. — Franczia Köztársaság. Az „Agence-Havas“ szor­galmasan csinálja a fusiot. Az már neki betegsége, s az ember megszokta e correspondence-intézet fu­sionalista gyöngélkedéseinek valami mélyebb jelen­tőséget nem tulajdonitani; —­s ha ma azt adja tudtunkra, hogy Chambord és a párisi gróf között a viszony folytonosan szívélyes, s hogy a „roy“ kedves rokonát bizalmasan már dauphinnak czi­­mezgeti, mindebből egyedül azt értjük meg, meny­nyire szeretné sz „Agence-Havas“ a szívélyesség és bizalmasság ezen örvendetes állapotának minél előbb való tettleges bekövetkezését. Egy másik pá­risi táviratunk a conservatív párt vezéreinek azon szándékáról értesít, mely szerint a szünidő vége felé értekezletet, tartanának, az alkotmányjavaslatok kérdését előlegesen megoldandók , — ha t. i. menni fog. — Broglie hg. cvreuxi beszédét a „Presse“ kormánynyilatkozatnak mondja, s meg­jegyzi, hogy e beszéd a minisztertanács előleges jóváhagyása után lett elmondva — tehát a kor­mány tagjai közt meghasonlást elő nem idézett. Ez a dementi a kormány csendes visszavonulását jelenti a fusiótól, — melyhez legalább egyelőre nem mer határozottan csatlakozni. — A nemzet­gyűlés állandó bizottságának egyik utóbbi ülésében a szokottnál hevesebb szóváltás fordult elő. Buffet az ülés elején vitát kezdett az állandó bizottság üléseiről hozott hírlapi jelentések miatt s kikelt e jelentések ferdítései ellen. Mire szóba jött az ülések nyilvánossá tétele, s az is, hogy hivatalos jelentések adassanak ki. az indítványok elvettettek. Ezután Jozon intézett interpellate a minisztériumhoz, az ostromállapotban nem levő departementokban a sajtó ellen foganatba vett rendszabályokra nézve. (Közbe­kiáltások .) De os­tromállapotban vannak. — Jozon tiltakozik. — Több hang: Mindig a régi nóta. — Mahy: Mert a kormány bűnei is a régiek. Azok kényszeríte­nek bennünket hason interpellate megújítására. Buffet kijelenti, hogy nincs helye itt egyes tények­re nézve interpellálni s határozni, hanem csak a nemzetgyűlés esetleges összehívása iránt. Jozon erre interpellatióját kibővíti a május 24-ike óta a sajtó ellen foganatba vett összes rendszabályokra, melyek szigorúságukban túlhaladják a császárság leggyászosabb idejét. Kérdi tehát: 1. Mikor vetnek véget a sajtó elleni elnyomó rendszabályoknak; 2. szándékoznak-e legalább a rendszabályokat csak az ostromállapotban levő departementokra szólí­tani ; 3. szándékoznak-e megállapítani végre az ostromállapotban levő departementek hivatalos jegyzékét. Bettié védvén eljárását ígéri,hogy a kért hivatalos jegyzéket előterjeszti. A Vosges de­­partement többsége bizalmi feliratot intézett Thiershez, melyben a legkeményebb rászólást feje­zik ki a május 24-ike emberei iránt; a corsicai főtanács számos tagja (e hely a bonapartismus fő­­fészke) szintén bizalmi nyilatkozatot intézett Thiers­hez, melyben tiltakoznak, hogy a bonapartista ü­zelmekkel egész kerületük azonosíttassék; a Rhone­­departement, üléstermében a köztársaság szobrá­nak felállítását határozta el, mert e kormányformát fogadta el a nemzet, s ezt van eltökélve, szükség esetén, erélyesen védelmezni is; az Ardéche-kerü­­let az ingyenes és kötelező oktatás mellett nyilatkozott; a Niévre-departement egy szó több­séggel az erre vonatkozó indítványt mellőzte. Spanyolország. A cortes legutóbbi ülésében Salmeron nagy határozottsággal ellene szólott Orense azon módosítványának, melyet a felkelők megke­­gyelmeztetése érdekében tett. A módosítvány 119 szóval 42 ellenében elvettetett. Ugyanazon é­rtes­­ülésben a belügyminiszter terjesztett be egy fontos törvényjavaslatot, mely az 1822 iki azon törvény visszaállítását czélozza, mely szerint a 20 - 35 éves polgárok nemzetőri szolgálatra kötelezhetnek. A c a­r­­­i­s t­á­k­ról újat nem hallani — azon egyetlen furcsaság kivételével, hogy a politikai pártszervezéssel megbízott carlista-junta a szent inquisitió visszahelye­zését is felvette programmjába. De határoztak már ott ennél bolondabbat is anélkül, hogy akár emberben, akár állatban, hiba esett volna amiatt. — Hanem hogy az efféle szent hóbortnak vége szakadjon va­­lahára, a spanyol név reputatiója érdekében mégis csak kívánatos, s a republikánus párt rajta is van tőle kitelthetőleg, hogy e kívánat teljesedésbe men­jen. Legközelebb hozzáláttak a tartományok kép­viseletei a car­listák megadóztatására vonatkozó cortes határozat végrehajtásához, mely rendszabálynak jó sikerét reményük. Tarragona e te­kintetben következő határozatokat állapított meg: 1. Kivettetik egy átalános 5°/0 és hadi adó a föld­birtok után. 2. Ezenkívül fizetnek 16°/0-ot „a kar­listák, kik bármi módon elősegítik a rebelliot, vagy támogatják, valamint azok, kiket evégből kiküldött SJJVClrlIle Ui/.UlliSrtfiUlv Jl^____Lul 1___l.’RixAlnnl­ H? bizottságok, vagy junták polgárai, katonai és bírói hatósági férfiakból és tartománybizottsági tagokból állanak. Ezen junták, melyek a főbb városokban fel fognak állíttatni, az illető kerületből minden embert maguk elé idéztethetnek, akitől felvilágo­sítást remélnek. 3. A quatificált karlistáknak, vagy azoknak atyái és testvérei, kik a karlisták között a kapitányságig rangot viselnek, az 5%-on kívül még 25°/0 adót fizetnek. 4. Hasonlókép 25°/0-ot fizet­nek mindazon egyének, vagy azoknak atyái és testvérei, kik részt vesznek a karlista bandákban. 5. Mindazon erődített helyek, melyek vigyázatlan­ságból vagy gyávaságból nem fejtettek ki elég el­lenállást a karlistákkal szemben s akár közönyös­ségből, akár jó akaratból adókat engedélyeztek a karlistáknak, ugyanannyi összeget fognak fizetni adóba, mint a­mennyit a karlistáknak adtak. Németország: A poroszországi képviselőválasz­tások — hír szerint — október második felére vannak kitűzve. Addig talán az Enlenburg gróf az utóbbi időben ismét nagy kérdéssé lett miniszter­sége fölött el fog gördülni a koczka. Berlint kü­lönben ez idő szerint mindezen apróságoknál job­ban érdekli az a győzelmi e­m­l­é­k, melyet most vannak készülőben a francziákon vett diadalok emlékezetének felállítani. Az emlékmű, melynek felállítását a császár rendelte,­­ beszélni fog az utókornak a Dániában s cseh völgyeken aratott győzelmekről. Az alapkőbe két erről szóló emlék­irat lesz bevésve. Az egyik így szól: „Mi Vilmos stb. tudatjuk, miszerint azt határoztuk, hogy had­seregünk tetteinek állandó emlékére a lefolyt évben viselt hadjárat alkalmával elvett hadi jelvények­ből egy emlék emeltessék. — A végén ez van Tanítsa meg ez emlék a jövő nemzedékeket mennyire megmaradt népünkben a béke alatt is atyjainak szelleme, mennyire képes volt hadseregünk a felfegyverzett nép, örökölt harczias ügyességét rendben és fegyelemben megtartva, szárazon és vi­zen az elemekkel daczolva, és az ellenség vitéz ellenállását leküzdve — királya iránt halálig megtartani hűségét. A második emlékirat ez: „Poroszország a szilárd mag, mely körül Né­metország tagjai szabadságban és egységben újra csoportosulnak. Az északnémet szövetség, mely min­den országot magában foglal a Majnán innen,­ kész, hadserege közös, zászlója minden tengeren lobog. Szilárd véd- és daczszövetségek kötik a dél­német államokat Poroszországhoz és a szövetséghez és a vám- és kereskedelmi érdekekben, valamint egy közös parlamentben való képviseltetésükben záloga van letéve annak, hogy az észak és dél, hovátovább mindinkább meg fogják tagadni a régi ellentétet, mely közöttük hosszú ideig elidegenítést hozott létre stb.“ Magán az emléken, melynek ünne­pélyes leleplezése a sedani csata bekövetkező év­fordulóján fog megtartatni, ezen felirat olvasható: „A hálás haza a győzelmes hadseregnek.“ A fel­iratnak megfelelőleg és a császár utasításához ké­pest az ünnepély túlnyomólag katonai színezetű leend. Miután pedig az emlék nemcsak Franczia­ország, hanem egyszermind Dánia és Ausztria el­len vívott győzelmeknek is van szentelve, a csá­szár már előre elhatározta, hogy az illető ünnepé­lyen csak a porosz hadsereg vegyen részt, habár az ünnepélyt Németország más részeiben is ma­gasztos nemzeti érzülettel megülik. (Ezek a „Prov. Corr.“ jelemző szavai.) Oroszország. A „Russkij Mir“ Kazalinskból vett hírei nyomán Khivából azt közli, hogy a se­­kinczek nevű­ turkománok 2000 felszabadított s hazájukba visszatérő perzsa rabot családjaikkal együtt nem messze Khivától felkonczoltak. A vét­kes turkománok megfenyítésére azonnal orosz had­csapatok indultak.­­ A Khivában kiütött lázadás­ról angol forrásból eredő hírt egy ma érkezett szt. pétervári távirat megczáfolja. A hivatalos lapból. Az igazságügyminiszter a beszter­­czebányai kir. törvényszékhoz telekkönyvi írnokká Bl­él Lajos ottani ügyészségi írnokot, Me­csér József igazság­ügy miniszteri számvevőségi bijnokot ugyanoda II . oszt. számtisztté, a kalocsai kir.­­törvényszékhez jegyzővé Sa­lamon Miklós ottani díjas joggyakornokot, a baracsa­­gyarmati kir. járásbíróság mellé végrehajtóvá Gruber Károly ottani adóhivatali végrehajtót, a sziráki kir. járás­bíróság mellé végrehajtóvá K­o­ó­s Béla gutai birtokost, Juhász Károly hajdú­szoboszlói járásbírósági végrehaj­tót a kis­szebeni járásbírósághoz, Lövik Gusztáv homon­­nai törvényszéki joggyakornokot a sztropkói járásbíróság­hoz aljegyzővé, Gosztonyi Alajos megyei dijnokot a nagy­mihályi járásbírósághoz írnokká és Mankovics Alajos törvényszéki aijnokot a homonnai törvényszékhez telekkönyvi írnokká nevezte ki; Farkas Bertalan ho­­monnai törvényszéki telekk.­írnokot, írnoki minőségében a sá­toralja­ujhelyi járásbírósághoz helyezte át; továbbá Karosa Bulcsu törvényszéki joggyakornokot a gálszécsi Birin­­g­e­r Arthur homonnai törvényszéki joggyakornokot a ki­­rályhelmeczi járásbírósághoz aljegyzőkké; — végre Zám­­bory János járásbirósági dijnokot a gálszécsi és Kl­imó Sándor dijnokot a királyhelmeczi járásbírósághoz írnokká, a székesfehérvári k. járásbírósághoz írnokká Gödör La­jos ottani dijnokot, a miavai kir. járásbiróság mellé bíró­sági végrehajtóvá Rajtsányi Ferencz szemezi kir. tör­vényszéki telekkönyvi írnokot, Kőrös Kálmán segédte­­lekkönyvvezetőt a békés-gyulai törvényszékhez aljegyzővé,, a nagyszebeni törvényszékhez aljegyzővé Bil­­evicz Adolf Gusztáv nagy­szebbeni kír. törvényszéki írnokot és a szász-sebesi járásbírósághoz telekkönyvvezetővé K­o­o­t­z Frigyes szász-sebesi sbir. írnokot nevezte ki. A pénzügyminiszter K­­­i­e­g­l Róbert állami főreál­­tanodai helyettes tanárt adóhivatali ellenőrré, Flaschit István gyakornokot Ill­ad osztályú számtisztté és M­a­­tusch Endre adóhivatali tisztet ellenőrré nevezte ki. Goldstein Sándor halasi lakos saját és Izabella nevű leánya vezetéknevének „Aranyléra kért átváltozta­tása f. évi 35,75 . sz. belügyminisi­toriumi rendelettel meg­orz­ i a n­a­g­y. Az újvidéki királyi magyar tannyelvű főgymnasium megnyitása Királyi elhatározás folytán az újvidéki kir. magyar tannyelvű főgymnasium az 187­3/4 ik tanév elején egyelőre a négy alsó osztálylyal megnyitandó lévén, a szülők és gyámok, kik a gondjaik alatt álló növendékeket a tanintézetbe adni szándékoz­nak, a következőkre figyelmeztetnek. 1. A tanulók fölvétele i. e. szeptember hó 29. 30-ik és október hó 1­­ - ik napjain délelőtti 9 órától 12-ig a gymnasiumi épületben történik. 2. Az első osztályban fölveendő növendékekre nézve kötelező fölvételi vizsgálatok, továbbá az esetlegesen előfordulható javító- és magán­vizsgá­latok az imént említett behratási napokon délutáni 1 órától 5-ig tartatnak meg. 3. A fölvétetni kívánó tanuló legközelebb végzett tanulmányairól szóló bizonyítványaival atyja, anyja vagy ezek megbízottja kíséretében tartozik az igazgatónál és az illető osztály főnökénél je­lentkezni. 4. Azon szülők és gyámok, kik vidéken lak­nak, gyermekük, illetőleg gyámságuk alatt álló növendékük fölvételekor alkalmas helyettest tartoz­nak bejelenteni, ki a gondviselésre bízott tanulóra nézve az igazgatóság fegyelmi s tanulmányi köz­léseit nevükben elfogadhassa. --5. Minden tanuló behatása alkalmával az in­tézet tanszereinek gyarapítására 2 frt 10 kv. fölvételi díjt tartozik fizetni. — Az évi tandíj 8 írt

Next