Ellenőr, 1873. október (5. évfolyam, 225-255. szám)

1873-10-23 / 247. szám

Előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 n Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, afidor-utc­a 6. H/. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Maiden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. POLITIKAI NAPILAP: A lapot illető reclamációk Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek­ helyben és vidékről Pest, két sas-utcza 14. sz. alá intézendők. 247. szám. Budapest, csütörtök, október 23. 1873. V. évfolyam. TÁVIRATOK. Trianon okt. 21. Este. Bazaine pere. Schnei­der és Roucher tanuk vallják, hogy Bazaine legke­­vésbbé sem erőlködött a főparancsnokság elnye­résére. Canrobert marsehall katonai működésekben résztvevéseiről beszél, s kiemeli, mily csekély volt a tüzérség, ő csak 54 ágyúval rendelkezett, mind­ennek daczára a csatatéren állását megtartotta. Canrobert súlyt fektet Bazaine személyes bátorsá­gára. A Sz.­Privat-i ütközet részleteire vonatkozólag azt mondja, hogy ő a főhadiszállást kétszer értesí­tette, miszerint lőszerekben hiányt szenved; dél felé ugyan értesíttetett, hogy a gárda segélyére fog jönni, hanem ez meg nem történt. Ő e tekintetben Bazaine magatartását annak érinti, hogy ez nem tulajdonított oly nagy fontosságot e csatának. — Leboeuf, Ladmirault, Bourbaki, Frosard, Jarras a katonai működésekre aug. 19-ig tesznek tanú­vallomást. .Bourbaki mondja, hogy ő 18-án nem kapott parancsolatot, miszerint Canrobert segélyére Biessen, kinek veszélyes helyzete előtte ismeretlen volt. Ő nem hitte magát felhatalmazottnak, parancs nélkül állomásából kimozdulni. Páris, okt. 22. A „Journ. off.“ közzéteszi az Aube és Seine-inférieure kerületi választótestületek­nek november 16-ára való egybehivását. Páris, okt. 22. A „Soleil“ jelentése szerint Chambord gróf beleegyezett abba, hogy a nemzet­gyűlés a visszahívó okmányba a már ismeretes alapot fölvegye és késznek nyilatkozott visszatéré­sekor a franczia katonák vérétől áztatott tricolort üdvözölni. Berlin, okt. 22. A „Provinziak­orr.“ a csá­szár-találkozás nagy politikai jelentőségére utalva, kiemeli, miszerint minden német keble a legbensőbb elismerést táplálja az osztrák császár irányában azon nemes k­érzületéért, melyről az Osztrák-magyar monarchia és Németország közti viszonylatok leg­újabb alakulásában kitüntető bizonyítékokat adott; a történelem kénytelen lesz az osztrák császárnak ezen tettét mint valóban fejedelmi nagyságát hir­detőt betudni és a közös politika legszilárdabb alap­jául elismerni; — a létrejött politikai közösség természetében fekszik, hogy a jelenlegi találkozás­nál is a kifejlődő európai viszonyokkal szemben hatékonynak kell bizonyulnia, é­s a világkiállí­tás közvetíti utóbbi megerősítését ama széleskörű, hatalmas politikai közösségnek, melyen Európa bé­kéje nyugszik. Róma, okt. 21. A jezsuita rend főnöke P. Beckx azon ajánlatot, hogy a vaticánban lakjék, visszautasította. P. Secchi a római csillagda ve­zetését továbbra is megtartja. A rendházak irattá­rai a vaticánba vitettek. A néhány kisajátított ko­lostorok és a liguidatio-junta közt felmerült kü­lönbségek csakis a könyvtárakra vonatkoznak. Lemberg, okt. 21. Ma választó-gyülekezet volt az izraelita templomban dr. Kohn elnöklete alatt, dr. Byk tárgyilagos beszédben szól a köz­ponti bizottságok tevékenységéről s a felállított candidatiókat támogatja. Dr. Mauch rövid beszéd­ben hitvallását adja elő. — Löwenstein szónok fényes beszédben kiemeli a comité tevékenységét és a felállított jelöltségeket szintén pártolja. Prága, okt. 22. Mint a „Bohemia“ értesül, korántsem bír az utolsó konstantinápolyi levél ment­ség jellegével és így a viszályokra nézve nem bír módosító hatással. Hága, okt. 22. A „Dagblad“ jelenti: A fran­­czia kormány az azsiai szultántól egy emlékiratot kapott, mely Hollandia elleni panaszokat tartalmaz. Mac-Mahon ezen emlékiratot a hollandi kormány­nak küldte meg. Bukarest, okt. 21. A semmitő törvényszék megsemmisítette a római jury ítéletét, mely által a román vasúti társulat nem egészen 20 hold kisa­játított földekért 78.000 arany kárpótlásra ítélte­tett, s a ká­pótlási kérdést egy újonnan összeállí­tandó juryra utalta. Bukarest, okt. 22. Egy itteni lap jelentése sze­rint Vasilie Boerescu külü­gyér beadta volna lemon­dását, mivel társaival a belügyi kérdésekre nézve nem tudott egyetérteni. Lahovary Sándor emlittetik utódjául. Bécs, okt. 22. (Zárlat.) Hitelrészvények 209.50 Magyar földhitelintézet —Angol-magyar —.—.­ Anglo-austria 132 — Magyar hitelrészvény —.—. Franco-magyar—.— Váltóbank —. Napoleondor 905.— Államvasut 320.— L­ombardok 156 .50. Galicziai 209.—. Tramway 160. — Magyar sorsjegyek —.—. 1860-dik 100.50. 1864-diki 131.50 Magyar jutalomjegy —. Hítelsorsjegy 160. — . Arany 5.41.— 107.35 London —.— Török sorsjegy 56.50 Municipális bank —.—. Bécs, okt. 22. (Hivat. zárlat.) Magyar földteherm. köt­­vény 73.—. Salg-Tarján 100—. „Magyar* hitel 110.—. Ma­gyar záloglevél 80.25. Erdélyi — .—. Magyar keleti vasút 62.—. Magyar sorsjegy 74.50. Tiszai vasút 190.—. Magyar kölcsön 93.— Angol-magyar 39 50. Franco-magyar 24 — Alföld 138.—. Magyar északkeleti vasút 108.—. Keleti vas­úti elsőbbségi kötvény 65.50. Porosz pénztári utalvány —.—. Magyar gőzhajó elsőbbségi kötvény —. Magyar földhitelintézet 40.—. Török —.— .Municipális 17.-. Utolsó posta. — Néhány éve már, hogy Marathon an­gol látogatói közül áldozatul estek többen egy görög rablóbandának. Az ügy nagy izgalmat szült akkoriban, komolyan foglalkoztatá a diplomatiát s hosszas perlekedésre szolgált a londoni és athénei kabinetek közt. Hanem a bandita-főnök mégsem került kézre, sőt folytatta útonálló uralkodását továbbra is, mert hát About Edmundnak alkal­masint igaza volt, midőn elbeszélte, mily ható­sági érdekközösségen nyugszik „A hegyek ki­rálya“ által élvezett fosztogatási szabadság Hellas classicus földjének modern urai közt.­­ Végre azonban egy török parancsnok — Mehemet Ali basa — érkezett Thessaliába, aki nem akart sze­met hunyni a bandita és orgazda üzelmekre, de sőt díjat is tűzött ki fejeikre. Ennek aztán a lett a következése, hogy a rettentő Tako Arvani­­t a­k­i­t csakhamar elárulta egyik czinkostársa. Mi­dőn látta, hogy rejthelye körül van fogva katona­ság által és nem menekülhet, desperatus küzde­lemre szánta el magát, mígnem elesett kilencz golyóval gonosz testében. Fejét azonnal levágták a törökök s elküldték Janinába, hol identifikálni fogják. — Edinburg teljes forrongásban van a vízvezetéki tervek felett s egy eredeti elhatáro­zásra jutott, hogy helyreállítsa a nyugalmat. Á­t­a­­lános szavazásra bizza a kérdés el­döntését. A város minden adófizető polgára kapni fog e­gy levelezési postalapot. E lapon fel­sorolva lesznek a különböző tervek és társulatok, s mindenki azt hagyja meg kitörletlenül, a­melyet elfogad. Ezen pl­ebi­seu­­m megtör­ténik rövid időn, napja azonban nincs kitűzve. Vájjon nem szorulunk ilyen kisegítő eljárásra mi is, előbb utóbb, a pesti vízvezeték tervezeteivel szemben ? — Sir George Grey — az angol po­litikai élet egyik veteránja — ki többször volt miniszter s jelenleg is az alsóház tagja, értesítette Morpeth várost, melynek 21 év óta képviselője, hogy a jövő választásoknál nem lép fel, mert a magán­életbe akar visszavonulni. Sir George a whig-párt híve volt mindig. — Egyptom első budgetje most jelent meg a khidiv rendeletére. A bevétel százegy millió 660 ezer forintra van számítva, a kiadás kilenczven millió 460 ezerre. Ez szép dolog volna, ha igaz. Meglehet azonban, hogy csak egy „hitel­­mivelet“ előkészítésére virágzott ki az egész budget. — Az olasz folyók — jelesen a Po és Ticino — ismét fenyegető emelkedésben vannak s aggodalmat keltenek partjaik lakosságában. Pa­­v­­­a már készül is a veszedelem ellen s erősiti gátjait. — A cholera még tartja magát Italiában, de­ hanyatlik ott is. — A vadászati törvények ellen sokan véte­nek Angliában. Tavaly 9571 ilyen eset került a bíróságok el. — A spanyolországi dolgokról a leg­újabb távirati hír ezeket mondja: Az insurgens hajóraj szombaton (19-én) 6 franczia és angol ha­dihajó által kitérve Vale­nézi­a előtt jelent meg. A város helyőrsége és lakossága nyugodtan és el­szántan készülődik a védelemre. Segélycsapatok érkeztek a szorongatottak oltalmára Lopaz Pinto dandárnok vezénylete alatt, egy részük El Grao-t szálta meg, hogy a város megtámadását ez oldalról le­hetetlenné tegye.­­ Ugyancsak e hir a k­a­r­l­is­tákról azt mondja, hogy Lóm­a dandárnok Lizar­­raga hadait megtámadta szállásaikból kiűzte. A Puente-la-Reyna mellett vívott csatában, hivatalos jelentés szerint 9 ezer karlista és 4 ezer köztársa­sági vett részt. A győzelem elvitázhatlanul a köz­­társaságiak részén van. A karlisták 130 ha­lottat s 700 sebesültet vesztettek.­­ A német szövetségtanács a jövő birodalmi gyűlés elé terjesztendő nagyobb munká­latokat csak jövő hó végefelé fogja megkezdeni, minthogy nem reménylhető hogy határozatképes számmal hamarább gyűljenek össze tagjai. Ily na­gyobbszerű javaslatok, a birodalmi-igazságügyi tör­vények s a birodalmi számvevőszék szervezésére vonatkozó javaslatok. A porosz ország­gy­űlés összehívása november 11-ére várható. — Az „Osservatore R o m a n o“ október 21-iki száma a pápa és a német császár között váltott leveleket többek közt következő megjegy­zéssel közli: „Az elbizakodás nagyon is felizgatta Németország képzelődését, hogy választ adni merészel­hettek az egyház üldözői. Felejtik azonban, hogy isten annak idején elleneszegül az elbizakodottaknak, s megsegíti az alázatosakat; hogy az ember tör­vénye balgatagul hiszi az isten örök változhatatlan törvényeinek letiporhatását, és hogy istennek nevé­ben százszorosan, ezerszeresen hatalmasabb a gyönge az elhagyatott pápa, mint valamennyien a porosz eretnekek, és azok, kik hozzájok hasonlók és tet­teiket utánozzák a roskatag és nyomorati emberi hatalom nevében!“ IF u «I n j> 4»»t i s/Julapo li. Budapest, Csütörtökön, október 23-án 1873. NEMZ­E­TI SZÍNHÁZ. A bolygó hollandi. Regényes opera 3 felvonásban. Irta Wagner Richárd. Fordította ifj. Ábrányi Kornél. . Személyek: Daland, norvég hajós — — — Kőszegül Senta, leánya — — — — Tannerné Erik, vadász — — — — Pauli Mary, Senta dajkája — — — Kvassayné Daland kormányosa — — — Szabó A hollandi — — — — Angyalfi S. Kezdete 7 órakor. VÁR -­SZÍNHÁZ. Sakk a királynak. A bécsi burgszínház által 500 aranynyal jutalmazott vígjáték 4 felvonásban írta Schauffert Hypp. Ágost. For­dította Dóczi Lajos. Kezdete 7 órakor. Budapest, október 22. Abban, hogy a Bécsben találkozott fe­jedelmek szépen szólottak egymáshoz, nincs semmi különös. Hasonló alkalmaknál nem különbözik az eljárás a csekélyebb állású emberek közt sem. Mert ha legalább is ud­varias hangon nem akarnának beszélni egy­mással az illetők, akkor bizonyára nem is tennének egymásnál látogatást. Különös az volna, ha azért jönnének össze, hogy egy­másnak éles dolgokat mondjanak. Igaz, hogy a baráti hangokban is megvan a fokozat, s hogy a nyájasság és szívélyesség közt többféle accord-okban társaloghat együtt a vendég és házigazda; de mindez megtör­ténhetnék minden jelentőség nélkül is, mint megtörténik akár­hányszor, midőn a társal­mi miveltség asztalánál véletlenül lesz­nek szomszédok a különben nem nagyon ro­konszenvező egyének. Nem a fejedelmi toasz­okban van te­igen természetes, hogy tisztában lévén a fejedelmi találkozások valódi fontossá­gáról, a toaszok szívélyessége és a német császár jelentékeny béke­nyilatkozata még inkább kiemelik az esemény jelentőségét. De ismételjük, hogy ezen felköszöntések azért bírnak kivételes és rendkívüli értelem­mel, mert a nemzetek óhajtásával vannak öszhangban.­­ A törvénye­lő­készítési munká­latok folyamáról a „Jogt. K.“ a következő­ket írja: A magánjogi törvénykönyv kidol­gozásával megbízott szakférfiak e hó elején gya­kori tanácskozásokban a követendő főbb elvek iránt jutottak megállapodásra. Dr. Győri Elek az átalános rész szövegezésével is meg lön bízva, melynek alapjául tudvalevőleg az igazságügyi mi­niszter által a kir. ítélőtáblának Hoffmann javas­latára vonatkozó tervezete lett kijelölve. Hogy a szövegezés nem áll pusztán csak fogalmazásban, arról az illetők már a fentebb említett tanácskozá­sokban meggyőződtek. Sajnáljuk, hogy az igaz­ságügyi miniszter úr a kir. ítélőtáblának terveze­tét legalább a szaklapok útján nyilvánosságra nem hozta. A fizetési rendeletekről szóló tör­vényjavaslat, melynek kidolgozásával Eötvös Károly képviselő úr volt megbízva, — amennyi­ben alkalmunk volt a tervezettel megismerkedni, egy igen lényeges pontban eltér az e hó elején Ausztriában életbelépett hasonnemű törvény­től. Ez eltérés abban áll, hogy az ellenmondás magán a kézbesítési íven történhetik, s így egy külön új beadvány, annak újbóli igtatása és elin­tézése,­­ szóval az egész gépezet újbóli mozgásba hozatala megkíméltetik. Az eljárás ezen egyszerű­sített neme tudomásunk szerint csak Hamburgban honos, és az osztrák gyakorlati jogászok is immár annak elfogadását sürgetik. A kisebb — bagatell — perekről szóló törvényjavaslatot dr. Suhajd, legf. Ítélőszéki Malheur és pech. (…) Csak az imént járta végig a lapo­kat egy adoma a chislehursti hamvak egy­koron drámai vonásokban gazdag életéből. Az amerikai szerencsevadász, a hámi fogoly és a deczemberi véres államcsíny embere erkölcsi tanaiból szakított ki ez adoma egy részletet, melyben a kalandor-császár gal­­gonhumorral fejtegeti magzatának a mal­­heur és accidente között rejlő finom kü­lönbséget. Párrafogható társa Napóleon csintalan magyarázatának a malheur és pech között rejlő különbség megfejtése. Ausztriának ri­kító tarkasága sorsa szolgált egy német lapnak a megfejtési példakép előteremté­sére. „Ausztriát — úgymond — sok sze­rencsétlenség érte már. Az utolsó évek há­borúiban volt végzetszerű ma­­­heu­r-je. De a­mi a nemzetközi kiállításból reá háramlott, már az merő — pedig Búcsúztatóul még e felsült kiállítási hű­hóra is vethetünk egy futó pillantást. Hisz a felfuvalkodó osztrák gőgnek úgy is a ro­tunda sokat bámult kúpja volt a fojtogató szörnye, úgy jártak vele, mint a hiú An­dromeda szépségével. Midőn már a rajongó lovagok ünneplő sokaságát leste pipereasz­talának ércztükör-lapjai mellett, Poseidon egy sziklához lánczolta és egy tengeri szörnyet küldött rá hivalkodásának bünte­téséül. Az osztrák vakságot és henczegő elbizakodást is keményen megfenyítette a sors. Készen volt a pompás épület, mely­nek Ausztria diadalkapujául kellett vala szolgálni. Ám a kicsis pénzügyi szörnye is­tennyilaként csapott egyszerre le; a „rotty“ pogány kegyetlenséggel­ tépte szét merész álmodozásaikat. De Andromeda legalább bűnbánólag pergeté könyeit a tengerbe, melyekből a hitrege szerint a hölgyek nyakékitő gyöngye származott; Ausztria ellenben lealáztatásán még mindig nem tud okulni. Sem a malheur, sem a pech nem képes többé a fásult szívben igaz vezeklést teremteni. Pedig ideje volna közéletének, alkot­mányosságának, kiállításának egyeteméért szőrköntöse ölteni és hamuval behinteni go­nosz fejcsontjait. Mert nem ér egy hajtófát az oly alkotmányos közélet, hol a válasz­tások oly rettenetes zagyvalé­kát hozzák felszínre az ellenséges párttöredékeknek. S mily hitvány kárpótlás a pénzügyi romlás és becsületben szenvedett károkért azoknak a császári, királyi, fejedelmi, herczegi ven­dégeknek sűrű látogatása? Mindez meges­hetett volna olcsóbb áron és oly politikai eredmények mellett is. Mert hát a pénzben és becsületben szenvedett deficit, olyanforma a fényes fogadtatások mellett, mint a­ki­nek aranypalástja alatt nincs­­ inge. Pa­­pírkráglit bigyeszt tehát a nyakába és úgy viszi eladó lányát mutogatni az udvari bálba. A szétágazó számítások szerint tizen­két egész tizenöt millióra rúg a kiállítás által elért deficit A sok légvár, mely feles­legekből volt építve, szerteszét­illant. Hogy számították teli tűz és ábránddal az özönlő vendég sokaságot. Schwarz báró képzelő­dése 60,000 embert pingált a tervezetbe. Ennyinek kellett volna minden áldott nap a kiállítás tévéit bebarangolni és aranyesőt hullatni Bécs városának pénzsóvár emberei számára. És ime egy-két ünnepnek 60,000-re rugó sokaságán kívül, volt sok nap kétezer­­nyi szerény látogatóval is. Hát még az „es ist nur ein Kaiserstadt, es ist nur ein Wien“ jókedvű élezés lakos­sága, hogy ivott a meg nem lőtt medve bőrére; hogy kaczagott tenyereibe egész a nyilalásig a felett a takaros ötlet felett, hogy most már lóvá teszi az egész világot. Kizsebelik, meggazdagodnak és aztán isten neki fakereszt, hadd’szidják a bécsiek kaján­­ságát. Bezzeg, a horogra kevés hal jutott. Nevetni pedig most az nevethet legjavában, a ki utoljára nevet. Szegény Bécs elpuskázta e szerencsét. Szó ide, szó oda, Ausztriát a szellemi vereségnek a gyalázatig, az anyagi vesz­tességnek pedig a teljes deficitig való faju­­lásától ismét csak Magyarország mente meg. A gyűlölet otrombaságával ócsárolt nép volt az, mely megmentette a kiállítás térségét a kétségbeejtő némaságtól; a „Be­­tgarenthum“ fillérei rántották ki számítá­saikat azon csúfságból, hogy a felállítás költségeit egész nagyságukban meg nem ütötte a deficit gutája. Ha volna érzékeny­­ségük a férfias becsület követelményei iránt, a magyar nagylelkűség ez újabb megrázó példájára töredelem ébredne felhek mélyé­ben azon sértések miatt, melyekkel elhal­mozták. De hát a hol nincs, ott ne keress. A természet nem hiába alkotta a viziló­­bőrűek faját, hanem azért, hogy az érze­lem, a becsület nyilai egyhamar át ne tör­hessenek vastagságán. Nem is azon csodál­kozhat a magyar egyeneslelk­űség, hogy a számtalan előzékenység ki nem gyógyítá az osztrákokat ellenséges rögeszméjükből, ha­nem azt, hogy lehet tisztességes arc­c­al azon pimasz vágással emelkedni felül a tartozó hála érzelmein , miszerint adósság­­csinálás révén rándult fel a magyar fényel­­gő természet az ő gyönyörűséges kiállítá­sukra. Nem ilyen volt-e a mesebeli szamár rúgása az oroszlán ellen? Szédelgő vállalat volt ez a kiállítás is; óriás zárköve a szédelgő koriránynak, me­lyet ropogva döntött halomra a kiállítás megnyíltát kisérő „krach“. A vállalat szé­delgő irányzatát nemcsak a bécsi lakosok kapzsisága mutatja, melylyel gazdagodásra akarták kibányászni a culturczélokat, ha­nem a páratlan könnyelműség is, mely az egésznek rendezése és lefolyásában irányadó volt. Szükségtelen egyebet említenünk, mint a díjkiosztáshoz tapadt tömérdek botrányt, minőket a többi kiállítások kezdetlegesebb történetében hasztalan keresünk. Volt ám másutt is keserv és pa­nasz a díjkiosztásból kimaradt elégületlenek részéről, de oly vádakat soha sem hoztak még fel nyilvános tiltakozás alakjában, mint a bécsi kiállítás mellőzött emberei. Adataik­ból elég egy-kettő, hogy compromittálja a jury tekintélyével együtt a közkiállítást is. Sze­met szúr bizony minden elfogulatlan ember­nek azon tény, hogy Ausztriából hét oly c­éget tüntettek ki, a­melyek közül egy sem szerepelt tárgyaival a kiállítási paloták ter­meiben. Hasonló történt majd minden or­szágban kisebb-nagyobb számmal. Angliá­ból is eddig hat becsületes elég jelenkezett tudatni, hogy érdemetlenül jutottak a meg­tiszteltetéshez, mert hisz feléje sem néztek Bécs városának. Egy fakereskedő rövidáruk kiállításának czimén nyert érmet. De ki győzné elszámlálni a sérelmes bot­rányok hemzsegő tömegét, melyek egyen­ként úgy sem bírnak reánk érdekkel, ha­nem csak okozatos összefüggésekben a kiállítás előtt és alatt tapasztalt ama szá­mos szellemi és anyagi vereséggel, mely Ausztriát sajtotta. Mikor a káprázat mámo­rában csaknem a csillagokat rugatta velük szilaj örömeik kitörése és fellengős gondola­taikban megint átengedték magukat a nagyra­­vágyás ama gonosz szellemének, mely őket sugalja Ausztria sorsának egyedüli intézője gyanánt, akkor dőlt össze mindazon szép színpadi állat, melyben nekik annyira ked­vük telt, akkor jött Magyarország népének mentőkeze tünedező reményei közül legalább a foszlányokat megmenteni. Magyarország emelte ki a franczia és porosz vereségekből egykor, Magyarország itt is, ott is, Ma­gyarország mindenütt. Borzasztó leczke a rosz lelkiismeretnek, hogy Magyarország nélkül el nem lehet, mert Magyarország ereje nem múlékony félerő a monarchia egészében, hanem maga a forrás, honnan az egész monarchia erejét meríti, hát az esemény fontossága, hanem van a tényben, miszerint a kölcsönös meghívások­ra történt viszonyos látogatások azok közt jöttek létre, a­kik nem­régiben még és hosz­­szú időn át mint ellenségek állottak távol egymástól. S még ezen tény sem bírna nagy horderővel, ha ezt nem hatványozná egy másik tény. Mert bármily jól érezték vol­na is magukat együtt. Bécsben és Berlinben, Németország, Itália és Magyarország-Austria fejedelmei, kedélyességükben utoljára is csak személyes érzelmeik harmóniáját látná a világ, ha nem tudná, hogy a feje­delmek ezen találkozásait és ki­békülését a nevezett államok nem­­zetei kívánták és helyeslik leg­melegebben. Ebben — a három állam nemzeteinek egyhangú hozzájárulásában — fekszik a fejedelmek szívélyes nyilatkozatainak hord­­ereje. E nélkül puszta szó és üres cere­mónia maradt volna mindenféle felköszön­tés és ünnepély; vele a nemzetközi jogo­sult érdekek közös értelmezésének ha­talmas szövetsége gyanánt áll az egész esemény. És miért van fejedelmeikkel a nemze­tek érzelme? Nem egyébért, mint az átalá­­nos meggyőződésért, hogy a magyar-osztrák, olasz és német monarchiák egyetértése által Európa békéje biztosítva lehet hosszú időre s igy a népek nyugodtan láthatnak szellemi és anyagi haladásuk üdvös feladataihoz. S nagyon jellemző tény, hogy a három feje­delem barátságos viszonyát csak épen azon elemek nézik rosz szemmel, amelyek háborút és zűrzavart sóvárognak bukott uralmuk visszaszerzése iránti káprázataik valósítására. Maga a clericális dühöngés is elég bizonyíték arra, hogy a fejedelmek egyetértése ezúttal megfelel az érdekelt nemzetek várakozásának és czéljainak. S mi örvendünk is annak lelkünkből, mert Magyarországnak életszüksége, hogy békét élvezhessen. S örvendünk, hogy ki­rályunk elég önuralommal bírt mindazon keserű emlékek legyőzésére, melyek lehetet­lenné tették volna kibékülését azokkal, kik nem­régiben még ellenségei voltak. Senki sem csodálkozhatott volna, ha ezen kibékü­lés nem történik ily gyorsan és teljesen, mert hiszen az emberi természet egy, min­denütt, akár a trónon, akár egy viskóban küzdjön érzelmeivel; s elég példa bizonyítja folytonosan, hogy mily nehezen bocsátnak meg egymásnak az emberek, ha semmi hatalom sem áll is rendelkezésükre. Királyunk azon­ban belátta, hogy Itáliával és Germániával ki kell békülni haladéktalanul a monarchia érde­kében, mely biztosítékot igényelt egy európai új háború kitörése ellen. S ezen belátás elég volt, hogy önuralma létesítse azon üdvös viszonyt, melybe a három uralkodó ház lépett egymással, nemzeteik teljes elégedett­ségére. S ha ebben — mint valószínű — gróf Andrássy Gyula külügyminiszterünknek is tevékeny része volt, ezen érdemét a legnagyobb elismerés illeti mindazok részé­ről, kik hazájukat szeretik s ennek helyzetét és érdekeit helyesen megítélni képességgel bírnak. biró az szerkesztő, ki nagyban és egészben az osz­trák törvényt fogadá el alapul. A pertárgy értéke 25 ízát meg nem haladhat. A bírói illetőség a já­rásbíróság. Az eljárás közvetlenségre és szóbe­liségre van alapítva. Érdemleges ítéletek ellen bi­zonyos esetekben csak semmiségi panasz engedte­tik, de felebbezés nem. Felebbezésnek csak bi­zonyos közbenszóló végzések ellen adatik hely. A polg. perrendtartás módosítását c­élzó javaslat Babos Kálmán semmitőszéki bíró úr dolgozata. Ez legterjedelmesebb és kiterjed a bírói illetőségre, a szavatosságra, a sommás eljárás gyökeres átalakítására, a kézbesítésre, a felebbvi­­telre, a hagyatéki eljárásra s átalában a perrend­tartásnak mindazon szakaszaira, melyeket a gya­korlati élet egy vagy más irányban hiányosaknak bizonyított be. Végül még megemlítjük, hogy Apát­hi ke­reskedelmi törvénykönyvi tervezete felett is meg­kezdettek a tanácskozások a keresk.­minisztérium kebelében. Vilmos császár Bécsben. A tegnapelőtt Schönbrunnban adott nagy dísz­­ebédről már szóltunk, egyik táviratunk a felköszön­­téseket is hozza, melyeket ez alkalommal a két uralkodó egymásra mondott. Még egyszer közöljük e pohárköszöntéseket ezúttal teljesen hiteles fordí­tásban, miután azok tartalmának sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítunk, mint a minővel az ilyes felköszöntések rendesen bírni szoktak.­­ Uralkodónk szavai ezek voltak: „Miután legbensőbbb óhajtásom, hogy ked­ves barátomat és testvéremet még a kiállítás uton Bécsben üdvözölhessem,­­ teljesedésbe ment: örvendő szívvel és legnagyobb köszönettel eme­lem poharamat a mi fenséges vendégünk egész­ségére! ” Felsége a német császár és porosz király éljen!“ ! A német császár erre így felelt• „Engedje meg Felséged, hogy az épen most hallott felemelő szavakra legszívesebb és legbarát­ságosabb köszönetemet fejezzem ki. Ehhez soro­zom köszönetemet azon vendégszerető és barátsá­gos fogadtatásért, melyre a császárné, hitvesem és gyermekeim itt találtak. Különös megelégedésemre

Next