Ellenőr, 1873. november (5. évfolyam, 256-284. szám)

1873-11-01 / 256. szám

július 1-jétől 1873. szeptember hó végéig és az eredményt 1874. év hason időszakában tünte­tik fel. Együtt 31.802,350 35.262,780 Kiegyenlítésül: az 1871. évi 30 millió ezüst frinyi köl­csön, az 54 millió ezüst frinyi kölcsön pénzeiből, a lombard-ü­zletekből és a pénzkészlet apadása foly­tán 17404871 4678608 Együtt 49,207,221 39941389 A II. kimutatás a magy. koronához tartozó állampénztáraknál 1873. évi julius 1-től szept. vé­géig pénztárilag teljesített tiszta államkiadásokat tünteti fel összehasonlitva azokat az 1872. évi ha­son időszakban az 1873. évi­ és az 1873. évi Il­ik negyedében teljesített államkiadásokkal és az 1873. évi előirányzat negyedrészével. Ennek két első ro­vata az 1873. és 1872. évi tényleges eredmény jú­liustól szép. végéig e következő Kiadások 1873. 1872. A királyi udvartartás költségei 1162500 912499 Kabinet­iroda 5774 15348 Főrendi és képviselőhöz 276598 284791 Közösügyi rendes és rendivüli költség 6036934 6913189 Az absolut kormány nyugdíjai 122459 Elvállalt államadóssá­gi járulék 6910777 8468172 Földtehermentesítés és örökváltság _ 1444760 2743954 Vasúti kölcsön, 30 és 54 millió ezüst frt­nyi kölcsön kama­tai,­ törlesztése és­kezelési költségei 3196195 530000 Közös függő államadósság kezelési költségei 29735 34176 Függő államadóság: előlege­­zési műveletek,­­ bírói le­tétek és kincstári utalvá­nyok kamatai és költségei 849277 470528 Horvát-Szlavonország s horv. szt. határőrvidék beligazga­­tási szükséglete 1072070 1267283 Fiumei kormányzat 7837 6503 Állami számvevőszék 34466 35885 Miniszterelnökség 76373 61733 Ő felsége személye körüli minisztérium 15350 15460 Horvát-Szlavón Dalmát mi­nisztérium 11706 10309 Belügyminisztérium 1957311 1943623 Pénzügyminisztérium : a) pénzügyigazgatás 2129883 1974073 b) rendkivüli kiadások 6566158 8716158 Közmunka- és közlekedési minisztérium 10227085 2979332 Földm-,ipar- és keresk. minisz­térium 1081317 844333 Vallás- és közoktatásügyi mi­nisztérium 1110476 1047578 Igazságügyminisztérium 2912827 2818042 Honvédelmi minisztérium 2092202 2734950 Együtt: 49.207,221 39.911,389 Ezen eredmények azt mutatják, hogy a f. é. 3 negyedének bevételei a tavalyi megfelelő bevé­telekhez képest 3.460.430 írttal kedvezőtlenebbek. Hasonlag a kiadásoknál az eredmény 9.265.832 írttal kedvezőtlenebb. A főpolgármester e három bizottsági taghoz V­á­­r­a­d­y Károlyt, dr. H­i­r­s­c­h­­­e­r Ignáczot és Al­­d­á­s­y Antalt nevezte ki, s egyúttal felhívta a bi­zottságot, melynek elnö­k törvény szerint a fő­polgármester, hogy a közgyűlés után jelenjen meg a főpolgármesteri hivatalban előleges megállapo­dás és tájékozás végett. Ezzel végezvén az ülés főtárgyát, az igazoló bizottság tett jelentést az eddig még nem igazolt képviselők felől. A mai jelentés szerint most már a főváros képviselő-testületének minden tagja iga­zolva van. A teljes névjegyzék ki fog nyomatni. Ezután a választások sorrendje és napja iránt hozatott határozat. A főpolgármester indítvá­­nyozá, hogy a polgármester választása keddre tűzessék ki, az első alpolgármestere szerdára,­­ ugyan e napon tegye le az esküt a polgármester, végre a második alpolgármester megválasztásának napja csütörtök legyen. A közgyűlés elfogadta ez indítványt. M­á­­t­y­u­s Arisztid mindazáltal szüksé­gesnek tarta annak határozati kimondását, hogy az alpolgármesterekre vonatkozólag a kijelölő bizott­ság köteles előlegesen a képviselők tudomására hozni jelöltjeinek neveit, tájékozás végett. Senki­nek, a főpolgármesternek sem volt ez ellen kifo­gása, csak úgy találták, hogy ez iránt határozatot hozni elég idő lesz a polgármester választásakor. Elég, ha elég — Máttyás minden esetre fentartó jogát, indítványát a mondott időben megújítani. R­á­t­h főpolgármesternek még egy indítvá­nya volt. A tájékozó bizottság javaslata szerint az igazoló és bíráló bizottság tagjai i­jonan válasz­tandók , — ebből kiindulva indítványozá, hogy e bizottságok a második alpolgármesterrel egy na­pon, talán épen egyszerre választassanak meg. Ez indítvány is elfogadtatott, é­s ez alkalomból Tavaszi a tájékozó bizottság javaslatának fel­olvasását kívánatosnak tarta, a közgyűlés azonban ellene volt. Végül Ráth főpolgármester tudomásra hoza, hogy J­o­v­i­c­z­a Sándor az eddigi két főváros egyesítése alkalmából 500 forintot tett le a főpol­gármesteri hivatalban oly czélból, hogy az István­ról nevezett betegsegélyző és temetkezési egylet a járvány által sújtott özvegyeket és árvákat segé­­lyezzek vele. A közgyűlés megéljenzé a nemeslelkű adományozót. A közgyűlés ezután eloszlott. A legközelebbi közgyűlés tehát kedden lesz, midőn a polgármes­ter fog megválasztatni. Bevételek 1873 1872 Egyenes adók 15938502 16722512 Fogyasztási adók : 3042210 3108628 Vámkezelési átalányból 36451 36471 Bélyeg, jogilletékek és díjak 4710863 4731749 Fémjelzés 2780 7038 Út-, híd- és révvám 8147 5532 Dohányjövedék 3516882 4338894 Lottó-jövedék 311184 323716 Ló-jövedék 2399390 2851965 Államjószágok és államerdők 251340 715999 Államnyomda, hiány 6960 30824 Államépü­letek, hiány 9213 20653 Ingó államvagyon 246393 478269 Államvasutak és gyárak 639138 419940 Különféle pénzügyi I. bevételek 39961 666864 Kül. rendkivüli bevételek 575329 783742 Budapest főváros közgyűlése. — Október 31. — .A A mai ülést már R­á­t­b Károly főpolgármes­ter nyitá meg. A képviselő testület elég n­agy számmal jelent meg,­­ az ülés tárgya a kijelölő bizottságba tegnap történt választás eredményének kihirdetése s ugyane bizottságba a főpolgármester részéről három tag kinevezése. Az ülés 10 órakor vette kezdetét­ a jegyző­könyv vezetésére Barna Zsigmond kéretett fel, hitele­síteni azok fogják, kik a főváros két előbbi köz­gyűlése jegyzőkönyvét hitelesíték. Ezután Haris Sándor, a szavazatszedő bizott­ság elnöke kihirdeti a szavazás eredményét. Ez olvasóink előtt már tudva van, Királyi Pál, Ra­­docza János és Hunfalvy János választattak meg. Honvéd-előléptetés. A hivatalos lap mai száma közli : Ő felsége Gödöllőn 1873. évi október 29 én kelt legfelsőbb elhatározásával a m. k. honvédség állományában — 1873. évi november hó 1-től szá­mítandó ranggal —­ legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A te­ttleges állományban , a gy­logságnál alezrede­sekké : Csicserics Ignácz, Christianovic Gyula, Kiss Antal, Tuzson János, balaton­füredi Varga Imre, Rapun Jenő, és Vlasich Konrád honvéd-őrnagyokat s­zászlóalj-parancs­nokokat, (Őrnagyokká következő honvéd-századosokat: Hód Gyulát, egyúttal a békés-bihari­­) zászlóalj-parancsnokává, és Karstonfelsi Pajor Kálmánt, a jelen alkalmazásában­ meg­maradás mellett, mindkettőt a számukra fentartott, folyó évi máj. 1-től szárullandó ranggal; továbbá báró Gaal Nán­dort, egyúttal a pesti 1. zászl. parancsnokává , Hoffmann Győzőt, egyúttal a déltorontáli 14. zászl. parancsnokává, Gózony Jánost, egyúttal a heves-békési 7. zászl. parancs­nokává, Purt Frigyest, egyúttal a solt-kunsági 2. zászl pa­rancsnokává, Frank Mátyás Antalt, egyúttal a nagyszebeni 21 zászl. parancsnokává, Say Győzőt, a honvédelmi minisz­tériumban elfoglalt jelen alkalmazásától való felmentés mel­lett, egyúttal a budai 63. zászl. parancsnokává, és Timon Nándort egyúttal a máramaros ugocsai 34. zászl. parancs­nokává. I-sö osztályú, századosokká : dannenfeldi lovag Pit­­toni Miksa szabadságolt állománybeli lovas századost, to­vábbá : Rensz Ágoston, Petrás Gyula, Mikecz József, Le­­hoczky György András, Kránitz János, Teubel Zsigmond, Naszé József, Babos Kálmán, tomesti Pánczély Károly, Ritter Istv­án és Klobucar Vilmos II. osztályú honvédszáza­dosokat. II. osztályú századosokká : mohácsi Párduc­, Sándor, kézdi-polyáni Szabó Gyula, Brandt József, Milanovic István, Petrovics Bazil és Mészáros Ádám honvéd főhadnagyokat. — Főhadnagyokká : Fissinger Jenő szabads. áll. gyalog­­főhadnagyot, továbbá: Simunovic Mihály, Varicák Mihály, Magjerek Károly, lovag Bogdanovic Hannibal és Erney Emil honvéd-hadnagyokat. A lovasságnál alezredessé: erdődi gróf Pálffy Zsig­­m­ond honvéd-lovas-őrnagyot s a zágrá­bi kerület lovas osz­tálya parancsnokát. Őrnagygyá : báró Dőry Lajos századost, egyúttal a pesti 1. lovas-osztály parancsnokává. Századosokká : báró Bruckenthal Ákos, Kugler Nán­dor és Albrecht Béla honvéd lovas-főhadnagyokat. Főhadnagyokká : pazonyi Elek Mihály lovashadna­gyot, továbbá : Galgóczy Gusztáv honvéd lovas hadnagy számára fentartandó ranggal, Antal Miklós, Álgy­­ Sándor és Dohner Géza honvéd lovas-hadnagyokat, Hadnagyokká : Kövér András, Tarnay Lajos, Balta Béla, és Szeles Dénes honvéd-lovas-hadapródokat. A kezelési ágban : főhadnagy-kezelő-tisztekké : Kes­­segh­ Mihály hadnagy-kezelő-tisztet, továbbá: Répászky Antal hadnagy-kezelő-tiszt számára való rangfentartással, Hutka János, Hajnal Bernát, Bereczky József és Szilágyi Ferenc­­ honvéd hadnagy-kezelő-tiszteket. Hadnagy kezelő-tisztekké : Jeszenszky Ede honvédel­mi minisztériumbeli számtisztet, továbbá : Koczmann Károly, Koch István, Kiss József, Péter Lajos, Rózsa­­Dnos és Hrebényi István honvéd-törzsőrmestereket. A szabadságolt állományban a gyalogságnál I-fő osztályú századosokká:­ Albrecht Frigyes, Wachtel Zsig­mond és Szégner Ervin Il­od osztályú honvéd-százado­sokat. A lovasságnál őrnagygyá: Kéthelyi gr. Hunyady Pál honvéd-lovas-századost. Századosokká: Márff. Emil, Kovács József, okányi TÁR­CZ­A. Emlékezés Szalay Lászlóra. (Halottak napi koszorú sírjára.) A kerepesi út melletti temető sirhalmai miatt sok halottunk van, kiknek élete a nemzet életével forrt össze: nem egy van, ki a közel­múlt idők­ben, midőn még magyarul írni sem volt szabad,­­ megvetve a könnyen elérhető anyagi jólét csáb­­jait, hadiár küzdve is a mindennapi élet szükségle­teivel, mégis kitéphetlenül megmaradt azok körében, kikre ez elnevezés: „nemzet napszámosai“, oly méltán ráillett. Ott porladoz e temetőben az 1848—1859-ki eseménydús éveknek több bajnoka; ott nyugszik Vörösmarty, ott Czuczor, Garay, Bajza, ott talál­juk a pesti egyetem nem egy jeles tanárának nyughelyét, elég csak az európai hirű Balassát, Sauert, a fiatalon elhunyt Tóth Jánost, az oly nagy alapítványt tett Schordant és Csauszt meg­említeni. Nem csekély azok száma sem, kiket az 1861 ks évben még a politikai küzdelem terén láttunk s kiknek eltűntét most oly fájdalmasan érezzük. Mennyi remény szállt sirba Reviczky Sze­­vérrel e korán elhunyt ifjúval; mi veszteség volt egy Ghyczy Ignácz, Hajnik Pál, s többek elhunyta, ma mindenki érezi. 1864 ik év különösen szomorú volt ránk nézve, akkor hunyt el Hajnik, Reviczky, Madách ; mindegyik halála, kivált az akkori viszonyok kö­zött, nagy csapás. De a legnagyobb csapás, me­lyet az 1364. év a magyar irodalomra sőt állam életünkre mért tagad­atlanul az volt, mely oly fényes és munkás élet közepette Szalay Lászl­­­ót, az akadémia titkárát az élők sorából kiragadta Mit vesztett Szalay Lászlóval az irodalom, nem akarom fejtegetni; történeti munkája, mely Ma­­canlay történetének méltó párja lett volna, befeje­zetlen; s e veszteséget úgy báró Eötvös József 1865-ik évben mondott emlék­beszédében, valamint Fáik Miksa az „Oesterreichische Revue“ czimű folyóiratban közlött életrajzában, végre Flegler Sán­dor, a nürnbergi múzeum igazgatója, e buzgó ma­gyar barát, 1866-ban Lipcsében ily czim alatt „Erinnerung an Ladislaus von Szalay“ mesteri tollal ecsetelték. Mit vesztett Szalay halála által állalaéletünk arra nézve elég oda utalnunk, hogy m­ai napig sincs codificált törvényünk, s a codificació terén­­-­ fájdalom — hozzá hasonló tehetséget nem bírunk. Midőn a kegyelet e napján mindenki, még a legszegényebb munkás is siet a temetőbe, hogy övéinek sirkantjára az emlékezet jeléül egy szerény koszorút tegyen, hadd tegyem azt én is akkor, midőn a sirkantot, a­melyben a drága hamvak egy, az élet örömeit alig ösraerő és férjének a jó és rosz sorsban hű támaszát képező hitves, a gyermekeiért egyedül élt anya, és egy szép remé­nyekre jogosított, de korán elhunyt fiú, az apa egyik reménye egymás mellett pihennek, a család tagjai koszorusokkal keresik föl s a feled­­hetlen emlékének áldoznak. Nem lehet c­élom Szalay életrajzát megírni, s a ki azt ha még nem ismerte, ismerni és ol­vasni kívánja, vegye elő az idézett munkákat, me­lyek kitű­nőleg ismertetik Szalay működését. Én csak azt tűztem ki feladatul, hogy Flegler Sándor úrnak idézett munkája után némely adatokat aka­rok közzétenni, melyek a magyar közönség előtt kevésbé ismeretesek, de amennyiben a megboldo­gult jellemzésére vonatkoznak, bizonyára nem ér­­deknélküliek. Szalay László, miután a német birodalmi gyűlésnél küldetése véget ért, miután még egy ide­ig Brüsselben, Párisban és Londonban tartózkodott volna, 1849 év tavaszán Svájczba, nevezetesen Zü­richbe költözködött. Magyarországból ez időtájt egyik szomorú hír a másikat követte, s a különben verőfényes őszi napok ellentétben álltak Szalay lelki hangu­latával. Ha már a közügyek menete, a világosi katasztropha fájdalmasan hatottak kedélyére, erős lelkületű még nagyobb kisértetnek is ki volt té­ve. Szalayt az 1848 és 1849 években szereplő egyéniségek nagy részéhez baráti kötelék fűzte. Azok egy része pedig a világosi esemény után részint vérpadon múlt ki, részint börtönben sínylődött; egy kisebb része a számkivetés sa­­nyara kenyerét ette. Ama kisded kör, melynek tagjai 1832. évtől kezdve szellemi tehetségüket, egész tetterejüket, és munkásságukat a haza jólé­tének előmozdítására áldozták, felbomolva, szétszór­va, majdnem összezúzva volt akkor, midőn alig egy évvel előbb az 1848. évi márcziusi napokban az eleinte annyiszor megtámadott Parlamentaris­mus és miniszteriális rendszert győzelemre látták jutni. Szalay bár­mennyire sajtólag hatottak rá az események, mégis ritkán nyilatkozott ezek felől; ő ismerte az ellenfelet, meghajolt az események daemoni hatalma előtt, s el volt a legvégsőre is készülve. Megtörtént egyszer azonban, hogy nyu­godtsága és higgadtsága elhagyta, és egy kis időre a heves fájdalom kitörései erőt vettek rajta. 1849. szeptember havában a külföldi lapok részletesen leírták, hogy gr. Battyányi Lajos, ki 184­1. januárban, midőn mint békekövet Windisch­­grätz h­erczeg táborába küldetett, elfogatott s ké­sőbb a budai, olmützi, laibachi és bécsújhelyi bör­tönökbe záratott, majd ismét a pesti „újépület“ börtönébe szálliták, hol hadi törvényszék elébe ál­­littatott. Szalay Lajos mindjárt gyanította, mi fog kö­vetkezni. Kedélyének leghevesebb forrongásában, az ártatlan, és jellemére nézve legmélyebben tisztelt államférfiú ellenében folytatott eljárás miatt, melyet Szalay az önkény legerőszakosabb és legtörvény­telenebb erőszakoskodásának tartott, az osztrák kormány akkori vezérférfiait oly szavakkal és oly epaetonokkal illette, melyeket ma visszaadni nem lehet. Gr. Battyányi Lajos ezen nemes keblű férfiú, kinek minden gondolata a hon boldogságára volt irányozva 1849. október 6-án kegyelem utján agyonlövetett. Szalay, ki előbb a külföldi lapokban ily czim alatt: „Drei Worte zur Beherzigung an die öster­­reichise Machthaber,“ a Batthyányi Lajos gróf irá­nyában követett eljárás ellenében felszólalni akar, a kivégeztetés hírére hirlapi czikkét ki nem adatta, fájdalmát magába zárta, s fájdalmának enyhíté­sét a történeti tanulmányokban kereste, melyek utóvégre arra vezették, hogy 1850-ben Magyaror­szág történetének megírását megkezdette. Szalay László zürichi tartózkodása alatt­­ alig fordult meg valahol, legfőbb idejét családja körében töltötte , és ez időben a latin és görög classicusok olvasásával foglalkozott, különösen Cicero munkái voltak azok, melyek a történeti tanul­mányok mellett leginkább elfoglalták. Szalay, kit azon időben anyagi gondok is ter­heltek, ki vagyonilag szegény lévén, sőt neje vagyona az 1848-49 években egészen elveszvén, családja fentartásáról is gondoskodni kénytelen volt, é­s kit az annyira szeretett haza szomorú s reménytelen állapota is oly igen sújtott, termé­szet által nyert sajátságánál fogva magában zár­kózó volt, és soha senkinek sem panaszkodott. Erősen hitte ez időben, hogy reá nézve a visz­­szatérés lehetetlen, lehetetlen mert az akkori kormány meg nem tűrte volna; de lehetetlen azért is, mert az ő múltja és meggyőződései akkor, midőn elv­társai a vérpadon végeztettek ki, mások börtönben és ismét mások a számkivetésben szinlődnek, a visszatérést meg nem engedhetik. Itt valóban bámulnunk kell Szalayt, kinek svájczi tartózkodása alatt más jövedelmi forrása nem volt, mint azon összeg, melyet történeti mun­kájáért a lipcsei kiadó­ fizetett, (ivenkint 15—20 frt) ezen csekély jövedelmi forrás mellett magát és családját fentartani képes lehetett. Előbb említettük volt, hogy Szalay magában zárt jellemű volt, zürichi tartózkodása ideje alatt alig közlekedett valakivel, kivéve, ha a keresztül utazó magyarok felkeresték. Szalay napokat töltött a zürichi tó partjain, hol az üde természet szépsége homloka felhőit szétoszlatta. Gondolatokba merülve sokszor azon csendes helyeket kereste fel, hol az idegenek, és ösmerősök háborgatásaitól menten, egyedül, saját eszményeinek élhete t. n­y alkalommal Szalay egy zürichi ösmerősé­­vel találkozott, minek következménye rövid szó­váltás volt. Szalay — gondolataiban félbeszakit­­tatva —, röviden és laconicusan felelt a hozzá in­tézett kérdésekre. A zürichi urat, ki Szalayt, mint a légu­d­vari­abb és legszivesb emberek egyikét is­merte, a nyert feleletek annyira meglepték, hogy Szalayt azon aggodalommal hagyta el, mikép el­méjében zavar állt be. Szalay az­nap Flegler Sándorral találkozván, az egész eseményt az ő szokott modorában elmon­dotta, hozzá tévén ég azt: „Biztosíthatom a jó embert, hogy sokat vesztettem az életben, mi­előt­tem drága volt, sokat fogok még veszteni, a jö­vőbe táplált reményem sem valami rózsaszinűi, de azért eszemet nem vesztettem el, s meg fogom azt tartani.“ Szalaynak visszavonulása és magányos élete barátai lett az ő kedélyére nézve rosz hatásúnak tűnvén fel; iparkodtak azok új körökbe bevonni Az 1849—50 év telén Zürichben egy társulat alakult, melynek tagjai részint német családokhoz tartoztak, részint badeni fejedelemségbeli némely menekültekből álltak. Szalay is meghivatott ezen társulat estélyeire. Eleinte teljességgel nem akart Szlávy György és Szalánczy Sándor honvéd-lovas főhadna­gyokat Főhadnagyokká : felső-pulyai Rohonczy Aladár hon­­véd-lovas-hadnagyot, továbbá : Galgóczy Gusztáv lovas-had­nagy számára való rangfentartással; zágorjei Rubidó Ra­­dosláv, és Kedves József honvéd lovas-hadnagyokat. Hadnagygyá : Probstner Béla szabads. áll. honvéd­­hadapródot. A kezelési ágban hadnagy-kezelőtisztekké: Matisz Kálmán számvevő-őrmestert, Kleszky Béla czimzetes őrmes­­tert, Lang Mór czimzetes őrmestert Kelemen Károly sza­kaszvezetőt, Bilmayer József és Adler Antal tizedeseket, Schannen Gyula czimzetes tizedest, Benedek Samu közhon­védet, Velesov József és Vadas József őrmestereket, Schnei­der Lajos őrvezetőt, Vadász Imre közhonvédet, Perczel Kálomán szakaszvezetőt, Pecze Károly közhonvédet, Stolcz István számvevő-őrmestert, Winkler János tizedest, Hajdus­­ka Alajos közhonvédet, Farkas Lajos őrvezetőt, Saly Ist­ván közhonvédet, Belicza József szakaszvezetőt és Miklósy Károly honvédet. Végre karstenfelsi Pacor Albert alezredest a 8. dan­dár ideiglenes parancsnokságától való felmentés mellett a honvédelmi minisztérium I-sö ügycsoportja főnökévé, pákosi Paxy Károly őrnagyot a 63. zászlóalj parancsokságátóli felmentés mellett a budai V. honvéd­kerületi parancsnok­sághoz segédtisztté, és Bassarabics Sándor őrnagyot a 64. zászlóalj állományából a honvédelmi minisztérium elnöki osztályában rendszeresített katonai előadói alkalmazásba legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Kelt Budapesten, 1873. évi okt. hó 30 án. S­z­e­n­d­e B­é­l­a s k. Ő felsége Gödöllőn 1873-ik évi okt. hó 29. kelt legfelsőbb elhatározásával a magyar honvéd­ség állományában 1873. évi november hó 1-től számítandó ranggal. Weincsiek­ Ernő I. osztályú honvéd százados­­hadbírót, honvéd-őrnagy-hadbiróvá és az ideiglenes honvéd­­főtörvényszék ülnökévé legkegyelmesebben kinevezni, és Antal József honvédet és honvéd-hadbiró-gyakornokot és honvéd-hadnagyi jelleggel, szabadságolt állományban, leg­kegyelmesebben felruházni méltóztatott. Kelt Budapesten, 1873. évi okt. hó 30-án. Szende Béla, s. k. Ő felsége Gödöllőn 1873-ik évi október 29-én kelt legfelsőbb elhatározásával a magyar honvéd­ség állományában 1873-ik évi november hó­­­től számítandó ranggal legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott: I. A tettleges állományban : Törzsorvossá, őrnagyi ranggal és a rendszeresített átalány élvezete mellett; dr. Bernolák Józsefet. Dandárorvossá, L osztályú századosi ranggal és illet­ményekkel ; dr. Kohn Ábraházdot. Honvéd-ezredorvosokká, II. osztályú századosi rend­fokozattal s a rendszeresített évi átalány élvezete mellett: dr. Stettner Henrik, dr. Szű­cs Imre, dr. Szabó Alajos, dr. Wolf Bogdán, és dr. Nussbecker Frigyes honvéd-főor­vosokat Főorvossá, főhadnagyi ranggal és teljes illetmények­kel : dr. Vavrik Ágostont. Zászlóalji orvosokká, főhadnagyi ranggal és a rendsze­resített átalány élvezete mellett: dr. Mocsáry Antalt, dr. Weit­­zen­feld. Ármint, dr. Faykis Károlyt, dr. Artaul Henriket, dr. Fáy Márkot és dr. Berger Hugót. II. A szabadságolt állományban : Torz orvossá, őrnagyi ranggal: dr. Szikszai Szabó Jó­zsefet. Zászlóalji orvosokká, századosi ranggal: dr Deme­­trovics Mihályt; főhadnagyi jelleggel: Varga László, Nagy Károly, Krausz Frigyes, Bürger Ármin, Bőhmer Nándor, Benedikt Ede, és Deutsch Sámuel orvos­ tudorokat; továb­bá: Klugh Nándor, Mar ősi Kálmán, Bakay Lajos, Kolczo­­nay Ernő, Krausz Adolf, és Piringer József honvédköteles orvostudorokat. Kelt Budapesten, 1873. évi október hó 30-án. Szende Béla, s. k. Letett hadapródi vizsga eredménye szerint — 1873. november hé­tjétől számítandó ranggal — következő hon­véd-egyéneket a magyar királyi hon­védgyalogság szab­d­­ságolt állományában hadapródokká kinevezem, úgymint: Merkenberger Károly 6-­ ik zászlóaljbeli tizedest, Friedrich Lajos, Verán József 1-ső zászlóaljbeli, és Zámbori Nándor 7- ik zászlóaljbeli honvédeket. KÜLFÖLD. Október 31-én. Franczia köztársaság. Ma három nevezetes tényről hoz hírt a távirat. Az egyik Chambord gróf várva várt nyilatkozványa, mely — a mennyire a távirati kivonatból kivehető — teljes mértékben fenntartja a Bourbonok „non possusmus“-át­­, a másik kettő az erkölcsi rend kormányának olyan lénye, mely arra mutat, hogyan akarják a „non possu­mus“ emberét ennek daczára mégis trónra emelni, s non possumusával együtt a franczia nemzet nyakára kényszeríteni. A loyális Mac-Mahon a chevalier sans peur et sans reproche ugyancsak sans peur viseli magát. A tábornoki kar epuratiojához fogott hozzá, s úgy látszik el van tökélve minden repub­licani érzelmű­ tábornokot kiküszöbölni a hadse­reg kötelékéből. Elsőnek Bellaraare osztály tábor­nokot vette, aki egy levelében nem ismerte el a jelenlegi nemzetgyűlés alkotmányozó hatalmát. Ezért „állandó nyugalomba“ helyezte a köztársaság el­nöke, s ez alkalomból egyszersmind hadi paran­csot bocsátott ki, melyben Bellamare lépését „fe­gyelmi kihágásnak“ qualifikálja, s reményét fejezi ki, hogy ilyesmi ismétlődni nem fog, lévén a ka­tonának egyedüli feladata, a vak engedelmesség — minden körülmények között. Ez azt jelenti, hogy aki a hadsereg tagjai közül ezután nyíltan ki meri mondani republikánus meggyőződését, az fegyelmi kihágást követ el és mint ilyenért fog lakolni. Szép. Nem is kellett már hozzá egyéb, mint, hogy a katonai elnyomás mellé a rendőrség persecutiója is felhivassák a köztársaság ellen. És felhivatott: Francziaország valahányszor katastrophának nézett elébe : mindig titkos társula­tok rendőri felfedezése járt elől, s jelentette a ka­­tastropha közelgését. Most is eljutottak a dolgok már ebbe a stádiumba. Autunban ma fedezték fel az első „titkos társulatot.“ Számos elfogatások történtek. A vizsgálat m­egindíttatott. Folytatása nagyon természetesen szaporán fog egymásra kö­MIMI­ kö­vetkezni. Ez a szokott terrorizmus. Mac-Mahon ter­rorizálja a hadsereget, a rendőrfőnök a polgársá­got. Kitűnik pedig ebből, jobban mint bármi egyéb­ből, hogy tehát a royalista összeesküvés, terroriz­mussal erőszakkal é­s ha kell polgárháború árán is kész V. Henriket trónra ültetni, még­pedig azt az V. Henriket, aki mint fenntebb említettük— fenntartja a nonpossumust s ragaszkodik „elvei“ integritásához. Ez az V. Henrik egyelőre azonban, mégse megy trón­ja közelébe, a Franczia határszélre a politikai ne­vezetességű „két ló“ gazdátlanul marad ottan. A „roy“ alkalmasint be akarja várni legújabb nyilat­kozatának hatását; s ha még ez sem rettenti vissza a quand mem­e orl­anista pártot, mely e nyi­­latkozványnyal tökéletesen defavoyáltatott,akkor már mehet Chambord gróf bízvást. Bízvást legalább annyi­ban amennyiben restauratiója a fondorkodók s az erő­szak akaratától s eszközeitől függ. Ma azonban még nem tudható, mily helyzetet teremtett a mo­narchikus pártok között a gróf legújabb levele. A levél megérkezése után azonnal ülést tartott a­­ bizottság — az úgynevezett, comission d’étude, s másnapra rá a jobboldal is. Mi megállapodás jött ott létre, ma még nem tudjuk. A jobbközép, táj­­ón tartott-e külön ülést, szintén ismeretlen. De h­a tartott, Falloux úr, a legújabb frohsdorfi orleanista alkudozó — értesíthette pártját, hogy Chambord­er. sem volt rávehető miszeri­nt az orleanisták kivonataihoz képest nyilatkozzék. — A köztársasági párt működéséről — csak a töméntelen számú republikánus nyilatkozatok beszélnek, és úgy ta­láljuk, hogy minden ingadozó a köztársaság mel­lett nyilatkozik. A bona­partisták mozgalmá­ról alább részletes ismertetést adunk. Spanyolország. Csak angol lapok távirataiban olvasunk néhány új adatot a vörös és a fekete internationale ellen folyamatban levő küzdelemhez. Ezek szerint, a kormány hajójára már 23-ikán fel­vonult Cartagena előtt, s csatarendbe állván üt­közetre hívta fel az insurgenseket. Dehát ezek nem találják a verekedést oly kényelmesnek, mint a fosztogatást, s vitéz hajóik meg se moorczantak a révben. Az erődök azonban tüzet adtak a kor­mány hajóira, de lövegeik nem hatottak a czélig. úgy látszik, az insurgens hajók, nem is fognak elegyedni addig, míg az éhség rá nem kényszeríti, pedig eleség dolgában jól állanak most — Lobo visszavonulása után jól fel­használták a szabadságot — s azt mondják, hogy a velenczei zsákmány leszámitásával is van még 3 hónapra való eleségük s 6000 tonna szenük a gőzösök fü­­­tetésére. Maguk a gőzösök azonban jóformán h­arcz­­képtelenek. A „Tctuan“ gépe szét van rombolva s a „Numancia,, bordái összeroppantak. A főnökök czivódásához már az is járul, hogy a legénység is lázongani kezd. Az hallatszik, hogy a galerai erőd legénysége megölte parancsnokát. Olaszország. Európában nincs állam, melyet a francziaországi restauratio eshetősége oly közelről érdekelné s oly kiszámíthatatlan helyzetbe sodor­hatná, mint Itáliát. De nem is várja ölbe tett kéz­zel a jövő czéljait. Mindenek előtt hadserege az, melynek jókarba s harczkészségbe helyezésére for­dítja legfőbb gondját ez állam. A múltkor jelentette a távírda a békelétszám tetemes felemelését. Hi­vatalos kimutatás szerint e létszám következő ele­mekből áll: Hadsereg parancsnok tábornagy 5; al­tábornagy 42 ; vezér­őrnagy 83 ; ezredes 251 ; al­ezredes 262; őrnagy 708; kapitány 3515; had­nagy 4767; alhadnagy 2558; összes tiszti létszám 12,196. Őrmester 16,431; tizedesek és legénység 186,003 ; összesen 202,434. A tábornoki s fő­tiszti karral együtt­­ 214,630. A lóállomány 26 228. A különféle fegyver­tevvek szerint követke­zőleg oszlik szét e haderő, ide nem értve a tábor­nokokat: Táborkari törzs: 141; királyi vadász­csapat 19,725 ; gyalogság 133,855 ; lovasság 22,204 ; tüzérség 21,331 ; mérnöki csapatok 4906 ; egész­ségügyi csapatok 1135; különféle osztályok: 278. A bonapartista mozgalom. Említve volt már lapunkban, hogy a bona­­partiták elvégre határozott R­.int vallottak s októ­ber 25-én tartott pártgyűd­ésü­kön meghozták a ha­tározatot, melynek értelmében a restauratio ügyé­től forma szerint­ elszakadnak. A kérdés csak az, hogy hányan vannak igy nyilatkozók? hányan ké­pezik azon párt zömét parlamenti képviseletét, mely magát legújabb időkben „Réunion de l’ appel au peuple“ névvel nevezi ? — Az első tudósítás sze­rint harmincznak kellett volna lenniök. A „Gau­­lois“ azonban már 25-tel is beéri. Az átalános hie­delem nem tesz fel 15-19 főnél többet. A tény pedig az, hogy a „népre hivatkozás egylete“ okt. 25 iki ülésének jegyzőkönyvét nem írták alá a jelenlevők — mint a „Gaulois“ óhajtotta volna — s csak Eschasseriaux elnök, Gignoux de Fermon gróf, titkár aláírását viseli. Ezek és Rinher eddig­­elé az egyetlen „nyilthomlokú“ honapartisták. A sajtóban, a párisi főorgánumokon kivü­l 65 vidéki lapot mond magáénak „a reunion de l’ appel au peuple“ mely 65 lap szerkesztőségei egyletté alakultak — s mint a „Job­ra, de Paris" újságolja — f. hó 26-án, Mac­ Mahonnál küldöttségileg jelentkeztek. Mac Mahon távollétében d’Harcourt kabinet,­főnök fogadta a küldöttséget, s vette át tőle az elnökhöz intézett feliratot, melyben biztosítják az elnököt, hogy a népre hivatkozás egylete, Mac-Mahon ha-* Az orientalisták nemzetközi kongres­­susára, melynek jövő évben London lesz a szín­helye, már mostantól fogva nagy előkészületeket tesz az angol rendező bizottság. Az időpont meg­választásának, nem csekély nehézségén már túl­estek. Eleinte augusztus vagy szeptember hóra akarták tenni a kongressus idejét, ettől azonban elálltak, mert hát akkor utazni szokott egész An­glia és London nincs otthon. Jobbnak látták hus­­vét idejét. Ekkor a franczia és a német tanárok ünnepi szünidőt élveznek s megjelenhetnek e kon­­gressuson csak úgy, mintha az aug.-szeptemberi nagy szünidőre volna kitűzve.. Meg fog tehát a kongressus nyittatni husvét hétfőjén s tart egy hét­é­tig. Ethnologiai, philologiai és archeológiai dolgoza­tokat, valamint az Oriens különféle művészetére s tudományaira vonatkozó közleményeket nagy szám­ban készítenek elő. A programja további részét fogja képezni: a múzeumok keleti tárgyainak meg­tekintése. A„british Muzeum“ az egyptomi régiségből teljesebb s legszebb gyüjteményt­ bir egész Európában s Dr. Birch kalauzolása mellett fogják a kongres­­sus tagjai megtekinteni­, assyriai sobor gyűjtemény ,s unicum ; itt Rawlinson lesz a kalauz. A kongressus ide­jéig valószinű­leg hazatér George Smith is s újon felfe­dezett keleti kincseket mutat be. Az indiai és Kensing­ton múzeumban is lesz egy napig mit nézni a keleti ritkaságokon. Egy szóval a világon alig talál va­lahol annyi tárgyat együtt az orientalista érdeklő­dése mint Londonban, s ez eleve is biztosítja, hogy a jövő évi kongressus még nagyobb hasznot fog hajtani a keleti tudományok mivelésére s tar­talomban maradását kívánja. A fogadtatás után este ismét gyűlést tartottak a lapbizottság s a parlamenti bonapartista párt tagjai Itt szerkesz­tették az alább II. alatt közlött nyilatkozatot, mely másnap a „Gaulois“ ban megjelent. Az I. alatt, az első gyűlés jegyzőkönyvét közöljük szintén a „Gaulois“ után. I. A parlamenti bonapartista párt okt. 25-iki ülésének jegyzőkönyve: „A népre hivatkozás“ parlamenti pártja, tu­domásul vette több tagja csatlakozási nyilatkoza­tát, határozott összejövetelének tárgyában s egy­hangúlag a következő határozatot hozta : „Az imperialista párt vallásos érzülettel fogja megtartani politikai hitvallását és zászlóját. Nem fogja magát ez útról eltéríttetni semmiféle incsel­­kedés, sem rágalom által. Nem fog beleegyezni sem engedményekbe, sem compromissumba a kö­vetkező tanokra nézve: Rend; nemzeti souveraini­­tás; demokratia. Az „Appel au peuple“ párthoz tartozó képviselők hozzájárultak a mai, 24-ki több­ség alakításához ; ők elhárítnak magukról minden felelősséget azon tettek miatt, melyek megingatták a szövetkezést és készek megragadni minden kor­szerű eszközt a közérdek biztosítására. A nem­zetgyűlésnek nincs meg a szükséges ha­talma arra, hogy egy állandó és tiszteletben álló akár köztársasági, akár pedig monarchikus kor­mányt alkothasson. Egyedül a nemzet akaratának sza­bad és egyenes nyilvánítása képes egy végleges kor­mányt alapítni Francziaországban. Az ország nem vív­hatja ki másként a pártok közötti barátságos megfér­­hetést, a békét és munkát, mint a souverainitás e nagy lénye által, mely kétségbe vonhatlan kütforrása a jognak. Politikai intézményeink alapjául nem né­hány, hanem milliónyi szavazattöbbség kell, hogy szolgáljon. A monarchikus r­estau­ration­á­­lis terveket az ország visszautasítja. E tervek egyaránt nyugtalanítják azon embereket, kik az 1789-ki szellemért lelkesülnek, kik okulást szereztek maguknak a modern népek történelmé­ből, valamint nyugtalanítják azokat is, kik a föl­det művelik, vagy a műhelyekben dolgoznak. A monarchista pártok intenziói hiábavalók: polgári jogok, községi függetlenség, polgári egyenlőség, vallásszabadság, közoktatási, — s mindaz a mi egy népnek politikai hitvallását alkotja — nagy garral föl volt említve. A vállalat lehetetlen : ezt keresztül vinni akarni egy többségi cselfogással, annyit tenne, mint megsérteni a mandátumot, nem pedig gyakorolni. A nemzet ez­által a legbor­zasztóbb szakadásoknak volna kitéve: Francziaor­szág nem akar forradalmat hátrafelé. Az imperi­alista párt tehát minden monarchiai propositió ellen fog szavazni. Adjuk a szót Francziaországnak, őt illeti meg a jog, hogy ítéletet mondjon és válasszon e következők között: köztársaság, királyság, császárság!“ Aláírva: Báró Eschatteriaux elnök, Gignoux de Feran gróf, titkár. II. A lapbizottság declaratiója: „A néprehivatkozás“ egyesületéhez tartozó 65 vidéki hírlap nevében kijelentjük csatlakozá­sunkat a fentebbi irat elveihez. A nemzeti souve­rainitás oly jog, melyet veszély nélkül megsérteni nem lehetne. Ennek jogkörébe tartozik Francziaor­szág államformáját meghatározni. Kötelességet vé­lünk teljesíteni, követelvén, h­ogy a népsouveraini­­tás megképeztessék, s nélküle ne történjék semmit. Addig is hazafias szükség a hatalmat Mac-Mahon tábornagy leyális kezei között meghagyni. A jelen körülmények között egyedül tőle lehet várni a rend biztosítását s a nemzeti nagy érdekek dia­dalra juttatását aláírva. Ernest Merson a­lapbizottság elnöke, E. Mansard, titkár.

Next