Ellenőr, 1874. január (6. évfolyam, 1-31. szám)

1874-01-16 / 16. szám

írja, hogy a „forradalmárok" részéről a kormány­­párti választókra hallatlan erőszakoskodásokat, csalá­­lásokat és minden lehető nyomást gyakoroltak. A választási elnöknek bölcs tapintata azonban ideje korán minden bajnak elejét vette. Pancsova fényesen bizonyítja, hogy a polgárosított vég­vidéken a nép eléggé öntudatos, az ellenfét tehát nem képes az ottani összes lakosságot részra vezetni és elámítani, Budapest főváros közgyűlése. Január 15-én. A mai ülés a tegnapinak folytatása s a ta­nácskozás első tárgyát Széher Mihálynak a tegnapi napirendről leszorult azon indítványa képeze, me­lyet a fővárosi kisajátítási alap rende­zése iránt benyújtott. Az indítvány számos figye­lemre méltó pontot tartalmaz, melyek megfontolását budget bizottságra kívánja bízni. — Havas Ig­­nácz mindenek előtt a középítészeti bizottság által szeretné ez indítványt tárgyaltatni, míg Vécsey több pontot talál abban, melyek első­sorban a közgyűlés által vitatandók meg. A főpolgármester indítványára elhatároztatott, hogy a fontos indít­vány a pénzügyi és gazdasági bizottságok által tizennégy nap alatt tárgyaltatván, a közgyűlés elé fog terjesztetni, mielőtt a budget-bizottsághoz utasíttatnék. Következik Weisz Bernát indítványa több, a szervezés által háttérbe szorított fontos ügy újból leendő napirendre vétele iránt. — A közgyűlés utasítá a tanácsot, hogy a szakosz­tályokban ezen ügyek újabb tárgyalása iránt intézkedjék. Következik Fenyvessy Adolf indítványa az incompa­tibilitás iránt. Az indítvány elsorolja az incompatibilitás eseteit s az indítványozó ke­rülve egyelőre minden érdemleges indokolást, egy­szerűen hangsúlyozta szabályrendelet hozatalának szükségességét oly fontos, gyakran kétséges kérdés­ben, mint a fővárosi képviselői állás incompatib­itása s kérte a közgyűlést, hogy indítványát illetékes bizottsághoz utasítsa s tárgyalás végett napirendre tűzze. V­á­r­a­d­i Károly azt hiszi, hogy a jogügyi bizottság illetékes ez indítvány fölött véleményt adni. Vécsey ellenben fölöslegesnek tartja az egész indítványt, mivel a törvény szavai eléggé világosak és irány­adók s elégnek tartaná annak kimondását, hogy képviselő nem lehet az, ki a fővárossal szerződési viszonyban áll. Szentkirá­lyi igazat ad ugyan Vécseynek, de úgy gondolja, hogy e szerződési viszony nagyon sokféle lehet és sokfélekép értelmezhető, ennek praeczizirozása tehát nem lenne fölösleges. Brody is szükséges­nek tartja e kérdés tisztázását, s végre a több­ség elhatározó, hogy az indítvány a jogügyi bi­zottsághoz utasíttatik. Következik Szuper László indítványa a r­u­­dasfürdő renoválása iránt. Az indítvány a pénzügyi és egészségügyi bizottsághoz utasíttatott. Jelentetett ezután, hogy Dörschng szerződési viszonyba lépvén a fővárossal, megszűnt képviselő lenni. Helyébe Maszák Hugó lép. A molnárok és s­üi­­­ő­k társulatának bér­elengedési ügye következet ezután. Azokon kérték ezek a partbér elengedését, mivel a számukra kije­lölt part­részt nem használhatják. Az ügy megjárta már a minisztériumot is, mely a közgyűlés elé utasítá azt, mire a folyamodó társulat kiegyezést ajánlott. Erre való tekintettel az ügy elintézése elhalasztatott. Utolsónak maradt Fromm és O­rész doktor urak ismeretes csereberéje. A főorvos a csere megerősítését ajánlja, a jogügyi bizottságnak semmi kifogása ellene, a tanács nem bánja, csak a közgyűlés helybenhagyása volt még hátra. Jóllehet Brody eléggé kimutatta e fogásban a választók nyilvánult akaratának kijátszását s megérteté, hogy veszedelmes pr­ecedens lenne belőle, ha megerősíttetnék, a többség (57 szavazat 48 ellenében) beleegyezett a cserébe. Egyéb tárgya az ülésnek nem volt. KÜLFÖLD. Január 15. Franczia köztársaság. A nap újdonságai ezek: A nemzetgyűlés elfogadta a maire-törvé­ny­­javaslatot a részletes tárgyalás alapjául s azután titkos szavazással elvetette a baloldalnak az első czikkhez beadott azon indítványát, hogy a fenálló maire-törvény változást ne szenvedjen. A beadott szavazatok aránya az általános vitát berekesztő szavazásnál ez volt,— 378: 316; a második szava­zásnál pedig 356: 292. Azóta valószínűleg átestek a részletes tárgyaláson is s a törvény életbeléptetése késni nem fog. — Egy hir, mely az „Ind. Beige“ útján érkezett hozzánk arról szól, hogy R­­­uh­er Thierssel hosszabb értekezést tartott e hét kedd­jén. Thiers ez alkalommal úgy nyilatkozott volna, hogy a jelenlegi kabinet fenntarthatásában nem hisz, s a kamara feloszlatása előbb utóbb elkerü­l­­hetlen lesz.­­ Jelentik, hogy Bismarck herczeg felszólította a franczia kormányt: tilt­sa be az „Univers“ és „Monde“ czímű ultramon­­tán lapokat. E hírt a „Nord“ ereszti világgá, de hitelessége igen gyönge lábon áll, hiszen a „Monde“ és az „Univers“ egy egész évfolyama sem okoz annyi bajt s kellemetlenséget Bismarck herczegnek, mint a „Germania“ egyetlen száma, s még­sem jut eszébe ez utóbbi lap betiltása, pedig ezt valamivel könnyebben kivihetné.­­A válság történetéhez érdekes adatot közlött Picard Ernő a balközép hétfői értekezletén. Egy chiffriro­­zott körirat ez, melyet Broglie, mint belügyér január 9 ikén, tehát rögtön a leszavaztatás után, a megye főnökökhöz intézett. Kitűnik abból, hogy a szélső jobboldalra nagy pressiót gyakorolt a kormány, s Broglie már 9-ikén egész pontosan tudta az egész modus procedendit a visszaváltó szavazatot illető­leg. De kitűnik az is, hogy a kormány igen szívén viselte a rend fenntartásának ügyét, é­­s arra az eshető­ségre is készen volt, ha netalán leszavaztatnék, s már vasárnap két ezredet rendelt Párisból a Ver­sailles­ helyőrség megerősítésére. Úgy látszik, hogy leszavaztatás esetében egy kis államcsínytől sem riadtak volna vissza. A császári herczeg már­­czius 16-ikán tölti be 18-ik életévét, s így a csá­szárság alkotmánya szerint nagykorúvá leszen. A bonapartisták e napot Chiselhursti zarándokolásra akarják felhasználni, s ha lehet bizonyára rendez­nek otthon is egy kis tüntetést a la Saint Ger­main l’Auxerroit.— Az Olaszországgal való ko­molyabb súrlódás veszélye épen nincs elhárítva. Egy mai távirat ismét beszél ez eshetőségről, s azt mondja, hogy az aggodalmakat legkevésbbé sem oszlatta el a múlt napok dementija, Spanyolország. Az új spanyol kormánynak könnyen baja kerülhet Angliával, a­mi bevezetés­nek meglehetősen kellemetlen volna. Egy angol gőzös (ismét hajókérdés!) az „Ellen Constance“ múlt csütörtökön, mikor a cartagenai kikötőből távozni akart, az ostromzár egyik hajója által daczára annak, hogy az angol lobogót feltűzte elsülyesztetett, mely alkalommal 3 angol matróz a vízbe fúlt. Meglehet valami félreértés forgott fenn, de az angol kormány bajosan fogja annyiban hagyni. Sagasta san. 5 ikén következő jegy­zéket intézett a madridi német követhez: Exclád! Azon események következtében , melyek folyó hó 3-án reggel a fővárosban lefolytak s melye­ket exclád már ismer, a köztársaság végrehajtó hatalma következőleg alakult meg (Itt elmondatik a már rég óta ismert miniszteri névsor.) A végrehaj­tó hatalom fenntartja magának, hogy a barátságos hatalmaknak alaposan kifejtse azon­­okokat, melyek a Madrid első katonai hatóságaitól kiindult elhatáro­zást szükségessé tették, midőn — a kamrák által Castelar minisztériuma iránt kifejezett bizalmatlan­sági szavazat után — a szabadságot s a társadalmi rendet a legnagyobb veszély fenyegette. Az or­szág közvéleménye örömmel üdvözölte ez intéz­kedést, melylyel a vitéz hadsereg a társadalom és a haza minden érdekének védelmére ideje­korán közbelépett a nélkül, hogy a katonai hatalom s a fő­városnak mindenkor eszélyes lakossága közt a leg­kisebb viszály is keletkezett volna. Midőn exclád­­dal a végrehajtó hatalom megalakulását ,tudatom, van szerencsém kitűnő tiszteletemet kijelenteni. Praxedes M. Sagasta. A német követ­­ne csak annyit felelt, hogy a jegyzék tartalmát közölni fogja kormányával.­­ A jezsuita befolyás, hír szerint, Don Carlos és Don Alfonzo igényeit úgy szeretné összeegyeztetni, hogy Carlos elégedjék meg egyelőre az éjszaki provinciákkal, legyen éjszaki Spanyolország királya, a többit pedig en­gedje át Alfonzónak. Ezzel a kompromisszummal elérné a két pr­etendens azt, hogy egyesült erővel működhetnének a köztársaság ellen. S majd ha magukra fognak maradni, aki győzi ám hadd marja. — A karlisták minden áron be akarják venni Bilbaot, mert angol bankárok ettől tették függővé egy újabb kölcsön lehetőségét. Mariones Serrano hatalmát elismerte­ Olaszország. A „Nazione“ római levelezője is határozottan megc­áfolja azt a hírt, mely szerint„ a pápa bizonyos formalitások fentartása mellett kész volna az olasz államtól civillista fejében engedmé­nyezett 3 millió 200,000 franciát felvenni. A ga­­ranczia törvény meghozatala óta történt erre több­ször kísérlet közvetítő egyének által. De a kísérlet soha sem vezethetett czélhoz, mert a törvény úgy van szerkesztve, hogy a mondott összeg felvétele az olasz állam elismerését involválja. Ezt a pápa nem teszi meg. Az olasz kormány pedig e pont módosításába semmi szín alatt bele nem egyezhe­tik. Az összeg bármely perc­ben rendelkezésére áll a pápának, csak vegye fel. De nem veszi. Ugyan a levelező megerősíti azt a hírt is, hogy Bismarck bg azonos jegyzéket intézett a német birodalom külföldi képviselőihez, melyben kijelenti hogy a császári kormány kénytelen a végletekig vinni a pápaság elleni harczot. Ez elhatározás megérlelésére — levelező szerint — több egyebek között nagy befolyással volt az, hogy a pápa Vilmos császárral szemben teljesen megfeledkezett az uralkodók közt szokásos illemformaságokról, mi iránt pedig Vilmos császár igen érzékeny. Ő, mikor a pápa megbetegedett, rögtön tudakozódott hogylétéről s nyilvánítá részvétét, s mikor felgyó­gyult, szerencsét kívánt neki. Ez úgy szokás. A pápa ellenben, mikor Vilmos császár megbetegedett, egyetlen tudakozódásra sem méltatta; sőt azt mondják, hogy mikor Antonelli a szokásos forma­litásra figyelmeztette, határozottan megtagadta ez udvariasságot a császártól, ki mint mondá, meg­sértette őt levelével s még ráadásul közölte is sajtó utján a sértő levelet. Az újévi szerencsekivánatok is elmaradtak e két udvar között.­­ Az ujbibornoki kinevezések után van ma összesen 54 bibornok, 2 pedig in petto ; ezek közül 41 olasz, 3 ausztriai, 1 magyar, 1 spanyol, 1 portugál, 1 izlandi, a többi franczia.­­ A bibornoki kar teljes számához hiányzik még 14. IX. Pius pápáskodása alatt száz bibornok halt meg, s ő 1846 óta 1873-ig 16 consistorium­­ban szintén százat nevezett ki. Életkorra nézve legöregebb bibornok De Angelis, ki 1792-ban szü­letett. Rangra nézve azonban idősebb nálánál Pat­­rizi, lévén ez 1834-ben kinevezve, míg Angelis ki­nevezése 1838-ban történt. Az utolsó conclavében részt vett bibornokok közül már csak 8-an vannak életben. Anglia. A strandi választási győzelemre nagy súlyt fektetnek az angol conservativek s egyik közlönyük a „Saturday Review“ a Gladstone-kabi­­net necrologját látja a straudi választók szavaza­tában . „Nyílt szó ez — úgymond — s értelme félre­magyarázhatatlan. A straudi választók kije­lentették, hogy szeretnének már a Gladstone­­kormánytól szabadulni. Pedig most nyugodtan meg­gondolhatták szavazatukat; nem álltak semmi ne­hezebb napi esemény pressiója alatt; a kormány hibái s tévedései rég ismeretesek, s higgadtan le­hetett velük számolni. Hosszú idő múlt el a par­lament, elnapolása óta; a minisztérium megtett mindent amit a közvélemény visszahódítására meg­tehetett. Bright a kabinetbe lépett, a kormány ellen­szenves tagjai elbocsáttattak, egy szóval a kormány minden kártyáját kijátszotta, s mit nyert vele? nyerte azt a szavazatot Straudban, mely világosan jelenti, hogy a közvélemény hangulata csak rosz­­szabra fordult. A Gladstone-kabinet haldoklik — halála lassú és csendes lesz. De meghal." — így a tory lap. De hát sokat megjövendöltek már, ami meg nem történt s a liberális sajtó épen a legjobb reménynyel indul az ülésszaknak. Németország. A bulla-harcz egyre érdekesebb kezd lenni. Már a franczia lapok is beleszólottak, s egyikök a „Liberté“ arra szólítja fel a „Köln. Ztg.“-ot, hogy az általa közlött fordítás hitelessé­gének próbájául ám közölje a bulla eredeti latin szövegét. A „K. Ztg.“ készséggel enged e felszó­lításnak s egész terjedelmében közli az eredeti szöveget, s ujjólag kijelenti, hogy e szöveg hiteles. Bismarck közlönye a „Nordd. Alig. Ztg.“ a bulla latin szövegét azon megjegyzéssel nyomatja le, hogy teljesen meg van győződve a bulla valódisá­gáról, s remény, hogy módjában lesz ennek teljes azonyítékát adhatni. A „Germania“ azon állítására pedig, hogy a hulla 10,000 frankért vett hamisít­vány, azzal felel, hogy a­mely napon a „Germa­nia“ is bebizonyítja miként a német kormány bárkinek bármely összeget is fizetett e czélból, é­s a „Norddeutsche Allgemeine Ztg.“ kész ugyan oly nagy összeget "Péter fillérül Májunké káplán kezé­­be letenni.­­ A „Germania“ egyébiránt kissé megütközött, mikor a bulla latin szövege is meg­jelent. Már előbb is feltűnő volt, hogy a bulla lé­nyeges tartalma ellen nem tett kifogásokat, vagy legalább nem tekintette azt kárhoztatásadónak. Csak egyszerűen azt mondta — a tartalmat sem helyeselve sem elitélve — hogy a bulla hamust­­vány. Most tovább megy s azt mondja, hogy „benső okoknál“ fogva valóban nehéz e bulla valódisága ellen kifogást tenni. De „külső okok­nál“ fogva igen is azt mondja, hogy a bulla ha­misítvány s fölhívja a „Köln. Zeitg.“-ot annak igazolására, miként jutott e szöveg birtokába. — A „Germania“ tehát megengedi „benső okoknál“ fogva, hogy ily bulla létezhetnék s létezését csak azért tagadja, mert „külső okoknál“ fogva valószínűleg bosszantóan inopportunusnak találja a titok kifecsegését. — Mindenesetre nagyon kiván­csiak lehetünk mindezek után azon bizonyítékokra,­­ melyeket a „Köln. és a Nordd Alig. org“ az ok­mány hitelessége mellett közzétenni ígérkezik. Hogy mi lehet oka vagy czélja e bulla k­özzététe­lének — már akár hamisítvány akár valódi — egyelőre igen nehéz megérteni. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a hatalmak közös fellépését a cu­­riával szemben „egyelőre“ eredményezni nem fogja, legalább a pesti és bécsi kormánylapok ily értelmű megjegyzéseit ma a bécsi correspondenzbu­­reau is megerősíti, — jelentvén a­mint következik. Azon hírekkel szemben, melyek szerint a ka­­tholikus hatalmak a római curiánál az új pápai constitutio miatt — állítólag — közös lépéseket tettek volna, megerősíthetjük, hogy a külföldi sajtó által közzétett s a pápaválasztásra vonatkozó ok­mány hitelességének kérdését nem tekintve, itt egy oly lépésben való részvétről annál kevésbé lehet szó, miután a bécsi kabinet már hosszabb idő előtt a vati­­kánban épen nem kétértelmű óvást tett, a pápaválasz­tásra vonatkozólag eddig érvényben volt constitutiók minden változtatása ellen, valamint nem mulasztotta el aqyirinálban is rámutatni, hogy a netáni conclave legteljesebb függetlensége mily szükséges, hogy a katholikus világban utólagos zavarok elkerültessenek.­­ A választások eredményéről tegnapig 360 kerületből érkezett Berlinbe tudosítás; hátra van még 23 kerület. Táviratunk, mely ezt tudatja, a megválasztott képviselőket következőleg osztá­lyozza pártok szerint : 130 an tartoznak a nemzeti szabadelvű párthoz; 83-an a centrumhoz a cleri­ális­­párt; 35-en a haladópárthoz; 30-an a német biro­dalmi párthoz, 17 conservativ, 8 szabadelvű biro­dalompárti, 11 engyel, 6 social-demokrata, 3 particiaista, 1 dán, 33 kerületben szűkebb válasz­tás lesz. A miniszterek közül eddig Fálk és Achenbach vannak megválasztva. Az ultramon­­t­á­n­o­s Délnémetországban egész a kihágásig vitték az agitátiót. A würtembergi 15-ik kerületből például következő táviratot vett a „Schwab, Mer­kur“. Hallatlan mérveket ölt a választási küzdelem. Egy katholikus pap revolverrel lövöldözött a vá­lasztók egy gyűlésében. — Ez agitátió azonban aligha aratott volna oly megdöbbentő sikert, ha a többi párt valamivel több tevékenységet fejtett volna ki. TÁRCZA. HOLT FELIX A RADICALIS. Irta GEORGES ELIOT. Angolból fordította DOMINKOVICS MÁRIA. ÖTÖDIK FEJEZET. (Folytatás.) Lyon néhány perczig hallgatott. E párbeszéd nem volt nyílt vitorlázás, s a szélesség és hosz­­szuság fokai iránt épen nem volt­ bizonyosságban. Ha a glasgowi szónokok megvetője a pálinka s sabbath megtörés mellett izgatott volna, úgy Lyon úr világosabban látta volna maga előtt az irányt. „Na persze" mondá gondolkozva „igaz, hogy Pál apostol sátor­készítő volt mesterségére nézve, ha­bár a rabbik minden bölcsességébe jár­tas volt. „Pál apostol bölcs ember volt,“ viszonzá Felix. „Miért akarnék én túl tenni rajta, mert va­lamit tanultam? Hiszen a közép­osztálybeliek leg­­többnyire épen oly tudatlanok, mint a munkás osztály mindenben, ami életük körén kívül esik. S e miatt ennek a munkások bolond jelszavak prédájául, e miatt szállnak lejebb és lejebb. A legjobb fők közülök elhagyják született pajtásai­kat s minden súlyt arra fektetnek, hogy egy kő lépcsős házat szerezzenek réz csengetyü gombbal.“ Lyon állát s száját simogatá, mert talán mo­­solygási hajlamot érzett s nem tartá tanácsosnak készségesen megmosolyogni olyasmit, mely csak a valódi, keresztényi világ megvetés torz képének létszék Ellenkezőleg a keresztényi gyakorlat e szentségtelen utánzásában veszélyes kelepcze le­hetett. „Mindazáltal,“ jegyzé meg komolyan, „sokan az ily törekvés által képesek lettek a szabadság ügyének s a közjólétnek jó szolgálatokat tehetni. József gyűrűje s ruhája nem lehetett jóravaló­­ ember becsvágyának tárgya, de mégis ama biza­lom jele volt, melyet istentől nyert ügyessége által szerzett, s mely képesítette arra, hogy test­véreinek megmentője legyen. „Oh, no, az önök gyüstts és illatos nép em­berei. Nincs vágyam ilyennek lenni. Csak egyszer szorítsa magas selyem nyak­kendő valakinek a nyakát, s rögtön ujj szükségletek s ösztönök fognak mutatkozni nála. Átalakulása nya­kán veendi kezdetét s nem fog az hamarabb meg­szűnni, mig először ízlése s aztán nézetei meg nem fognak változni, mely utóbbiak az elsőbbeket fogják követni, mint az éhes kutya lába az orrát. Köszönöm az irnoki uraságot, nem kell. Még oda juthatnék vele, hogy szegény emberektől elszede­getett ínséges filléreken vegyek magamnak jó ka­bátot s dús lakomát csapjak belőlük azon ürügy alatt, hogy szolgálataimat a szegényeknek szen­telem. Iokább lennék Paley kövér galambja, mint olyan demagóg, ki csupa nyelv és gyomor ámbár — s a következő szavakat kissé más hangon mon­dá Felix — meglehetősen szeretnék, más fajta demagóg lenni, ha lehetnék." „Tehát ön nagy érdekkel viseltetik korunk nagy politikai mozgalma iránt?“ kérdé­sben, ki­nek szemei egyszerre fellángoltak. „Meghiszem azt. Megvetek­­minden embert, ki nem viseltetik érdekkel, vagy ha teszi, más emberekben nem igyekszik azt felkelteni.“ „Helyes — jól fiatal barátom, helyes — mondá a lelkész, mely szívből jövő hangon, szelle­met a politikai rokonszenv kilátása elvonta Holt Felix lelki érdekeinek közvetlen tekintetbevételétől. Ama napokban isten ügyének nem egy eszköze vallott oly hitet a politikai vallási szabadságért küzdött tusában, mely bizony rész volt s összefér­hetetlen az üdvözüléssel. Ez az én véleményem is, --- melyet néhány testvér ellenzése daczára megőrzők, kik azt állítják, hogy a nyilvános ügyekben való részvétakadály az üdvösség útján, s hogy a szószék nem azon hely, honnan az em­berek, mint a közügy tagjai kötelességeikre tanít­tassanak. Sok kicsinyes megszólást kellett e miatt el­tűrnöm, hogy a szószékben oly neveket mint Broug­ham, s Wellington kimondtam.“ „Miért nem Wellingtont épen úgy, mint Rab­­sakét? s miért nem Broughataot úgy mint Bálá­­mot? kevésbbé törődik az Isten most az emberek­kel, mint Ezekiás s Mózes idejében ? Megrövidült karja, s oly nagy lett a világ, hogy be nem érheti ? De ők azt mondják, hogy az új testamen­tumban nincs politikáról szó.“ „Ebben eléggé igazuk van, mondá Felix szo­kott fesztelenségével.“ „Hogyan? Ön azokhoz tartozik, kik azt ál­lítják, hogy keresztény papnak nem szabad a szó­székben nyilvános ügyekbe elegyednie, mondá Lyon kipirosodva. Kész vagyok e kérdésben bár­mely illetékes bíróság ítéletének magamat alá­vetni.“ „Nem, Lyon úr, mondá Felix, én abban a vé­leményben vagyok, hogy a pap minden igazságot tanítson, amit tud, akár benne van, akár nincs­ a testamentumban. Hiszen úgy is, oly keveset tu­dunk s még kevesebbet vagyunk képesek agyába verni a fillér számláló, csomaggöngyölő nemzedék­nek, mint a milyen az ön kápolnáját is legnagyobb részt betölteni szokta.“ „Fiatal ember“ mondá­nyon, egészen közel lépve Felixhez. Nagyon sebesen beszélt, mint min­dig, kivéve ha az izgatottság mint súly a nyelvére nehezült, gondolatai túl áradtak s a gondolatok nála mindig szavakká alakultak. „Én nem magamért terve­lek, mert nem csak hogy nem kívánom, hogy valaki job­ban gondolkozzék rólam, mint érdemiem, hanem sok oly dolgot tudok, mi még az igazságtalan megvetést is türelmesen elviseltetné velem. Nem azért beszé­lek, mintha korom s állásomnak tiszteletet követel­nék, nem hogy önt megszégyenítsem, hanem hogy intsem önt. Nincs s­emmi ellenvetésem, hogy véle­ményét nyíltan kimondja, s nem tartozom azok közé, kik a fiatal embereket alázatos hallgatásra ítélnék, hogy rájuk mint öregebbekre annál jobban figyeljenek , mert Illés legfiatalabb volt Job barát­­jai közül, s mégis bölcs megfenyítést tartalmaztak sza­vai s az öreg Eli egy Sámuel nevű fiatal fiúnak tudtul adott nyilvánulás által oktattatott. Különö­sen e tárgyban kell magamra vigyáznom, a­mennyi­ben oly nyilatkozat szükségét érzem, melyet elfojtott tűz képében tüntet fel benső gondolatom, amíg ki nem mondom, nyílhegyü szavakban, melyek mind­egyike czért talál. Mindazon­által imádkozom egy­más szavai iránt is fogékony lélekért, mely a kegyelem egy jele. De mindezek daczára fiatal barátom, mint már mondám, kényszerítve érzem magam inteni önt. A kisértések, melyek leginkább a természeti ado­mányokkal s világi okossággal megáldottakat lepik meg, — a kevélység és gúny: mind arra valók, hogy az elmét a hatalmas dolgoktól a gyönge világi dolgokra fordítsák. Dölyfös orr s fennhor­dott fő nem érzi meg az igazság nyomát. A kár­­hoztatásra és elitélésre azonnal készséges szel­lem —“ E szavaknál az ajtó felnyílt s Lyon egy pil­lanatra megállt, hogy visszaforduljon, de miután csak Lyddy volt a theakészlettel tehát folytatá­s ...„Mondhatnám olyan mint az összeszoritott ököl, mely ü­d­egeket tud osztogatni, de nem vehet át s nem tarthat meg semmi drágát — lenne bár az mennyei manna.“ „Tökéletesen értem önt, Lyon úr,“ — mondá Felix jóindulatulag s a kis ember felé nyujtá kezét ki utolsó mondatát hirtelen nyomatékkal ejtvén ki, egészen közel lépett hozzá, — „de nem érzek hajla­mot, ön ellen emelni öklömet.“ „Jó, jó,a mondá Lyon, megfogva s megrázva az odanyujtott jobbot, „gyakran fogjuk egymást látni, s a mint remélem kölcsönös előnyt fogunk meríteni társalgásunkból. Maradjon csak itt s the­­ázzék velünk, csütörtökön későbben étkezünk, mert leányom ez időben franczia leczkét ad. De most bizonyosan ismét honn van s rögtön eljön kiosztani a theát.“ „Köszönöm, maradni fogok,“ mondá Felix nem kíváncsiságból, hogy a lelkész leányát lát­hassa, hanem mert a lelkész társalgásában élveze­tet talált, — sajátságos modorában, s beszédének őszinteségében, mely még gyöngéinek is bájt köl­csönzött. A leány, gondolá bizonyosan valami kicsi szo­­mázott, tiszta, érzékeny s buzgó kisasszony­ka le­het s minden korlátolt asszonyos modorban, mely nem érdekelte Felixet jobban, mint a Dorcas mee­­tingek, buzgó nők életleirásai s a diszitmény hím­zés, mely a nonconformista komolysággal épen nem volt összeférhetlen. „Én talán nagy barátja vagyok a figyelmetlen nyilatkozatok s erőteljes kifejezéseknek,“ folytatá „egy glasgowi phrenolog nagyon kifejlettnek találta nálam a tisztelet szervét, mi felett ismerőseim egyike hangosan felkaczagott, s azt mondá, hogy én va­gyok a legistenkáromlóbb képromboló a világon. Ezt — mondá phrenologom — nagy idealis musá­­ból ered, mely nem talál semmi oly tökéletest, a­mi tiszteletet eredményez. Természetesen törlesz­­kedéssel viszonoztam e simogatást, mint az eb.“ „Igen, igen, én is megvizsgáltattam egyszer körülbelől hasonló eredménynyel koponyámat. Félek azonban, hogy ez csak hiú árnyéka ama pogány rendelet teljesítésének: „Ismerd meg ten­­magadat" s csak önbecsülésre vezet s csak helyet­tesíti a gyümölcsöt, mivel a fa minősége egyedül megítélhető. Mindazáltal — Ah, kedves Eszter, ez itt Holt ur, kivel, különös nagy örömömre épen, most ismerkedtem meg. Velünk fog b­eázni.“ Eszter könnyedén meghajolt, mi alatt végig haladt a szobán a gyertyáért, hogy az asztalra tegye azt. Felix felállt s a közönyösség oly kifeje­zésével hatta meg magát, melyet talán épen benső meglepetése még túlzott. A lelkész leányának je­lensége legkevesebbé sem felelt meg várakozásá­nak, nagyon különbözött az attól, amit egy lelkész leányáról általában képzelt, s habár nem volt semmi bájolóra elkészülve, mégis kellemetlen volt rá nézve a csalódás. Ha mozgott finom virágos kertekre emlékeztető illat terjedt szét. Nem akarta megfigyelni, de a leány ruganyos járása s parányi lábainak lépegetése, a hosszú vékony ujjak s ma­gas fésülködés, fényes barna hajfonadék s a hátul lefüggő fürtök, mind, de mind megérezteté vele, hogy finom urhölgygyel van dolga, s azon jelhatáro­zásra tirta, hogy a lehető legkevesebb figyelembe részesítse. Egy finom urhölgy mindig olyan üvegcse­­csebecse-féle valami, nagyon mesterkélt s mint ilyen varázsnélküli rá nézve; de egy finom hölgy, ki még ezen felölte komor, öreg puritánus leánya volt, különös rész benyomást tett rá. „Mindazonáltal“, folytatá Lyon, ki ritkán ejte el a beszéd fonalát, „a phrenologiai tudomány össze nem egyeztethető az isteni kijelentéssel. És tagadhatlan, hogy vannak különböző természeti hajlamaink, melyeket még az isteni kegyelem sem törül el. Nekem fiatalságom óta megvolt azon hajlamom az igazságnak alapjára jutni — a lelki gyógyszert inkább vizsgálni s rostálni, mint al­kalmazni.“ „Ha igazsága oly fajtájú gyógyszer volna, mint Holt labdacsai s életitala, úgy jobban teszi, ha minél kevesebbet nyel be abból" mondá Felix, „de akik az igazsággal kereskednek épen úgy, mint a gyógyszerárusok, a lenyelést ajánlják. Em­berek, kik labdacsok s tantételek árulásából élnek, áruczikkeik megrendelését óhajtják s nem kiváncsi kérdezősködést azokat illetőleg.“ E nyilatkozat majdnem gorombaságként hangzik ; de oly brusque nyíltsággal volt kimondva, mely minden személyes szándék távollétét bizonyitá. A lelkész leánya most először érzé magát indíttatva, Felixre tekinteni. De szemléje e szokatlan beszélő felett mihamar megtörtént s felmenté atyját a felelet szükségessé­gétől, mondván: „A thea ki van merítve, atyám.“ (Folyt. küv.) IMMMM Az olasz irodalomból. I. Fiume januárban. (M. S.) Mindenki, a­ki az újabb olasz iroda­lomban némi jártassággal bir, bizonyára nem fog eléggé csudálkozhatni azon roppant szellemi moz­galom felett, mely az utolsó 15 év folyamában az olasz irodalom minden ágában keletkezett.­­ Az eredeti és fordított munkák egy egész serege jelent meg az idő alatt, és az irodalombarát alig képes elég lelkiismeretességgel követni annak nyomdo­kait; de mi itt, szűk keretbe szorítva, csak egy példát akarunk felemlíteni a sokból, mely minden­esetre a legszebb világításba képes helyezni az olasz nép újabb szellemi ébredését Értjük Smiles „Selfhelp“ czímű műveinek roppant sikerét az appe­­nini félszigeten, mely mű egy­maga képes volt majdnem egy egész irodalmat támasztani az ola­szoknál, s melynek vezérelveit magukévá téve az olasz írók, nemzeti szellemben egy valódi kincstárt nyitottak meg az olasz népnek annak történeti múltjából. Smiles „Selfhelp“ czímű műve, a­ mely An­golországban 1859-ben jelent meg először, és ott 1869-ig, tehát 10 év leforgása alatt 7 kiadást ért. — Olaszországban, 1871-ig, már 18000 példányban elkelt volt. Bizonyára oly szám ez, mely nemcsak magának az angol írónak de az olasz nép józan felfogásának is csak dicséretére válik. (Gy. A.) Smiles itt jelzett művének honi nyelvünkre történt lefordításának ismertetésénél, (lásd a „Hon“ m. évi július 4 iki esti lapját) így nyilatkozott: „Smiles „Önsegély“ czímű műve nem politikai mű, nem nagy tudományú kutatás ered­ménye, sőt nem is oly nagy önálló becsesei bíró mű, mint sok más, de mégis rendkívüli fontosságú mert szerző e műben egészen az új bölcsészeti és társadalmi nézetek szerint ad az ifjúság kezébe egy oly olvasó könyvet, melynél jobban szerkesz­tett s nagyobb erkölcsi hatású jelenleg az egész világirodalomban sincs.“ Ennek igazságát, úgy hiszem, leginkább az olaszok fogták fel , mert például a florenczi „nép­nevelési kör“ mindjárt Smiles szóban forgó művé­nek megjelenése után egy igen jelentékeny díjt tűzött ki annak, ki a jelesebb olasz férfiak élet­rajzait koszorúba fűzve, hasonczélú művet képes *) „Önsegély“ élet- és jellemrajzokban. Smiles ere­deti műve nyomán a hazai viszonyokhoz alkalmazva magyar nyelven előadja könyves Tóth Kálmán. Két kötet. Bu­dapest Légrády testvérek. Ára 3 forint, előállítani. Sőt később maga az olasz külügymi­niszter ez irányban egy körlevelet bocsátott ki valamennyi olasz konzulsághoz, melynek tartalmát reánk nézve is érdekesnek tartjuk az alábbiakban közölni. E körlevél igy hangzik: Florencz 1887. decz. 17. Nagyságos ur! Smiles Samu úr egy könyvet szerkesztett, mely Angolországban igen népszerű lett, s mely­ben oly férfiak élete van elmondva, kik szegény­ségben születvén, és nélkülözések s akadályok közt növekedvén, kitartó akaraterejük által ezeken győzedelmeskedni, s maguknak — úgy saját mint mások javára — nevezetes társadalmi állást ki­vívni sikerült. Olaszországban hasontartalmu művet óhajta­nak összeállítani, mely kizárólag csak olasz hon­fiak életéből merített példákat tartalmazna. Ezen minisztérium képes lévén teljesen fel­fogni azon hasznot, mely egy ily műnek kiadásá­ból eredhet, s mely ha egyszer közkézre kerül, le­hetetlen, hogy a tömegre ne hasson s azt a jeles példák utánzására ne ösztönözze, kérem ennélfogva uraságodat, szíveskedjék azon olasz honfiak élet­rajzi adatait összegyűjteni, kik azon tájakon élvén, becsületes módon gazdagodtak meg, nem feledvén el felhasználni a pályájuk kezdetén elébtük gördült akadályokat, valamint azon küzdelmeket és eszkö­zöket sem, melyekkel azokon győzedelmeskedni szerencsések voltak, s végül “azon hasznot, mely ily módon elfoglalt állásukból önmagukra, az or­szágra, melyben éltek, nem különben szülőföldükre háromlott. Végül igen kívánatos volna, ha uraságod egyúttal az olasz emigratióra vonatkozó általános adatokat szíveskednék gyűjteni, mennyiben azon tá­jékra vonatkoznak, lehetőség szerint felemlítvén, az emigránsok számát, az általuk gyakorolt mes­terség nemét, és működésüknek a polgárosodásra való befolyását. Elismerem e feladat nehézségeit, de teljes bizodalomm­al vagyok, hogy uraságod szívesen fog hozzájárulni egy oly­an szerkesztéséhez, mely idővel hathatós befolyással lehet hazánk nagysá­gának emelésére. Fogadja stb. Men ab­re­a.“ Hogy e felszólítás nem hangzott el nyomtala­nul, azt leginkább azon adatbőség bizonyítja, me­lyet a beküldött anyag nyomán keletkezett „Volere é potere“ czimű­ igen jeles műben egybefoglalva találunk. Az olaszok azonban itt még nem álla­podtak meg, és Smiles 18,000 példányban elkelt művét, az imént említett „Volere ё potere“ (Az akarat erő) czimű munkán kívül, nyomban követte: „Buon senso e buon cuore;“ irta C. Cantu; „L­n st­a­n­z'a­v­i­n­n­e ignoranza“, Uraiktól; és Stratorello műve: „Il nuove chi si aint­a Die l’a­iuta;“ *) és még sok más. És most halljuk, mit mond a „Volere ё po­tere“ szerkesztője munkájának végszavaiban. „Én befejeztem munkámat; — úgymond — a siciliai fejedelmen kezdtem azt s egy afrikai szerecsenen végeztem: két oly egyén ez, ki egy­más mellett méltón megállhat, mert az erény meg­szüntet minden távolságot, minden különbséget. Igyekezzünk utánozni őket. Az erős akarat által való önnevelés minden korban szükséges, s ez sokszor még az élet vég­­per üzeneteiben is segítségünkre lehet. De vonjanak mind­ebből tanulságot főleg ifjaink; tanulják meg, mit tesz az erős akarat; ta­nulják megvetni az élet kényelmeit, a frivol dol­gokat, a hiúságot; tanulják meg, miként kell meg­­vetőleg hátat fordítani a hízelgőknek, az emberiség ezen legutálatosabb s legaljasabb fajának. Felszabadult hazánknak nagy szüksége van fiainak józan eszére s erős karjaira, hogy megszi­lárduljon, felviruljon s állandóan elfoglalja azon helyet, mely azt Európa többi nemzetei közt meg­illeti. A dicsekvés nem elég többé; ellenkezőleg félre kell tenni minden önámitást mert az csak a gyengeség s nem az erő jele. Ifjak, atyáink híven teljesítették kötelességei­ket ; most rajtatok a sor ezt tenni; emlékezzetek meg, hogy: Az erő akarat. * — Nemzeti kisdednevelésünk re­formja czim alatt Szerdahelyi Adolf, az országos óvó és gyermekkertésznőképezde igazga­tója, egy füzetet irt, mely három czikkben fejtegeti az idevágó kérdéseket. A kisdednevelés hiányait abban találja, hogy még ma sincs egy kisded-psy­­chologia, egy kisded-anatómia és egy kisded-psy­­siologia. A régi módszerek elavultak, azok helyett *­ „Józan ész és nemes szív“, — „Kitartással győ­zünk a tudatlanságon­“, — „Az új Önsegély“.

Next