Ellenőr, 1874. február (6. évfolyam, 32-58. szám)

1874-02-03 / 33. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 írt. — kr. Évnegyedre . . 5 írt. — kr Félévre . . . 10 B „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egy®8 szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, néher-utcza 0* Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el, 33. szám. Budapest, kedd, február 3. 1874. POLITIKAI NAPILAP, Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 0. sas, a Legrédy testvérek irodájában), Kiadó-hivatal: Előfizeti címhelyben és posta utján, két sas-utcza 14. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reklamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. VI. évfolyam. UTOLSÓ POSTA. — Don Carlos királykodik, élvén idejét amig lehet. Franzia lapok táviratai szerint Don Alfonzót fővezérévé nevezte ki Catalóniába Freixát úgy Barcelonába, Trystenit Levidába, Plánát pedig Tarragoniába. Saballs kegyvesztetté lett. — Ő felsége továbbá, halálbüntetés terhe alatt ráparancsol a republicánus hatóságoknak meghajlott karlistákra, hogy azonnal visszatérjenek zászlói alá.— A karlista hatóságok legközelebb a postabélyeget is behozták, s minden ily bélyeggel el nem látott küldeményt lefoglalnak. A Linaresben foederalista összeesküvést fedezett fel a spanyol hatóság. __ Az „Agence Havas“ jelentésére, hogy az „Univers“ felfüggesztése miatt nem lesz interpelláczió, mert e lépést a jobboldal majdnem egyhangúlag kárhoztatja — azt feleli az „Union hogy ép ellenkezőleg e lépés a jobboldal osztatlan tetszésével találkozik, de a szélsőjobb határozta el, hogy még most meg nem teszi. Bécs, jan. 30. (Zárlat: Hitelrörvények 240.— Magyar földhitelintézet —Angol-magyar Anglo-austria 159 50 Magyar hitelrészvény —Franco-magyar — .— Váltóbank —. —. Napoleondor 903.— Államvasut 334.50 Lombardok 16150. Galicziai 228.50. Tramway 175. Magyar sorsjegyek —. 1860 dik 106.50. 1864 diki 141.50. Magyar jutalomjegy —. Hitelsorsjegy 170.50. Arany 5.36 London 112.50 Török Sorsjegy 47.— Municipális bank — budapesti színlapok. Kedden, febr. 3. N E M Z E T I SZÍN HÁ Z. A mára előre hirdetett „Álarczos bál“ helyett, Ellinger betegsége miatt: D I O R A H. vagy a ploermeli búcsú. Víg opera 3 felvonásban. írták: Cárié és Barbier ; fordított* Csepregi. Zenéjét szerzette Meyerbeer. Személyek: Hoel - — — — Láng J Corentin — — — — Pauli Licorah — — — — Balázsné B.V. Vadász — — — — Tallián 1-sö ) . , n — — - Humann A. i-ik ) Pasztor'fiu - — — Nádayné. VÁR -SZÍNHÁZ. A nemzeti színházi tanoda növendékei által, az Egressy Gábor és Szerdahelyi Kálmán szoboralap javára, mérsékelt helyárakkal adatik : Kalmár és tengerész. Eredeti dráma 4 felvonásban. Irta Czakó Zsigmond. Az országházból. I. (Febr 1. és 2. A válságos keleti vasutügy feletti első napi vita se minket nem ingatott meg azon sejtelmünkben és reményünkben, hogy a magyar képviselőház valahára képes lesz kibontakozni azon eddig követett szokásából, miszerint a kormányt mindig fedezze, kihúzza a sárból, — képes lesz egyszer már azt is kimondani szavazatával, hogy „ez már mégis sok,“ — és az elébe terjesztett törvjavaslatot visszautasítani, se a kormánylapokat nem volt képes jobb hangulatra hozni, és csüggedésekből kiragadni. Nem is csuda. — Midőn egy részről Zsedényi Ede is a javaslat ellen szólal fel — oly adatokat és érveket hozván fel, amelyek az egész baloldal hangos helyeslését idézik elő; más részről pedig még a három ellenzéki árnyalat részéről senki se szólal fel, és minda mellett — a miniszterelnökön kívül — csak egy szónok száll a síkra a javaslat mellett, akinek érdemeiből ugyan valamit levonni távolról sem szándékunk, de nem veheti sértésnek ha kimondjuk, miként rendszerinti szerepe oly egészen más, hogy mostani fellépését egyébnek, mintsem a kormánypárt szorultságának, nem vehettük ; ily előzmények után természetes, hogy a kormányválság legalább is valószínű. Hogy a miniszterelnök — most már egy személyben pénzügyminiszter is — férfiasan állotta meg és erélyesen viszonozta a kereszttüzet, amelybe egyfelől Zsedényi Ede, másfelől Ghyczy Kálmán és Mátyus Arisztid lövegei vették — azt szívesen elismerjük, — hanem bizony Szeniczey Ödön vendégszereplése annál gyöngébb volt. Mindenesetre komor intő jele az időnek, midőn a kormányképesség privilégiumát hat éven át kizárólag monopolizálta,a kormány mellett mégis egyedül egy vendégszereplő,ellene pedig Zsedényi szónokol, és az emez által ajánlott ellenindítvány alatt a szakbizottságból (ha jól emlékezünk) Bánó, Házmán és Paczolay nevek kerültek ki. E körülmények hatása látszik meg a jobboldali vasárnapi lapokon, amelyek máskor a kormány sorsa felett döntő szavazás előtt a diadal harsonáját fújták: s most a vízbefuladozóként azon vékony remény szalmaszálába kapaszkodnak, hogy a leszavaztatás után jöhető zavar képét az ellenzék elébe tartván, talán ezt majd odaviszik, hogy az egykori határozati párt 61 -iki példáját követve, saját magukat apaszszák le többségből kisebbséggé. Így beszél a ,,P. Napló“, midőn azt mondja, hogy az ellenzék a kormánypártot — amelyet le nem győzhetett eszmékkel, alkotásokkal, a nemzet közvéleményével — (a pénzről és választási visszaélésekről természetesen nem szól) most legyőzni reménye a szavazatok számával. De nem veszi számításba (az ellenzék), hogy a számok nem programai, nem számítja mi lesz a vége győzelmének, és meddig tarthat az. Ha a deák-párt elveszti a többséget — hol az a párt mely megtalálja ? és merre irányozza majd az állam zaklatott hajóját — vagy önsorsára bízza ? Tiszteljük laptársunk hazafias töprengéseit, és nevetnénk rajta, ha nem ugyanazon zaklatott hajóban eveznénk. De hát ki vitte e hajót a zaklattatásba ? ki volt kormányosa ? kapitánya ?... készüljön el azonban. laptársunk ezen kiábrándulás után, amelyből látja, hogy azon egyedül kormányképes párt nem oly nagyon kormányképes — azon másik kiábrándulásra is, hogy nem egyedül kormányképes, és nyugtassa meg magát arról, hogy mi számba vettük - - igenis — a körülményeket, amint helyzetünkben számba kell venni, — nem ijedünk meg többségünktől, ha az csakugyan a mi oldalunkra hajlik, és ha mind a mellett nem jön át a kormányzás oly simán a mi kezeinkbe, mint midőn az Lord Derbytól a Gladstone kezeibe ment át, annak bizonyosan nem mi leszünk az okai. Semmi esetre pedig nem szavazhatunk meg oly törvényjavaslatot, amelyet már magában véve rosznak tartunk, csak ezért, mert a kormányt megbuktatni nem akarjuk, meg nem szavaznék még azon esetben sem, ha osztoznánk. laptársunk kormányképességi és képtelenségi tanaiban ; meg nem szavaznék azon esetben sem, ha saját pártunkból volna a kormány. Azt mondja a ,,P. N.“ hogy a min. elnök szabatosan állította fel a kérdést, mely szerint ha a törvjavaslat elfogadtatik, a vasúttársulatot csak mai adóssága fogja terhelni ; de ha el nem fogadtatik, s ha ennek következtében a másodsorozatú kötvények kótyavetyére kerülnek, a kötvények mind fenmaradnak, és azon kívül a mai adósságnak is csak kis része lesz törleszthető. És akkor végkép elbuknak a részvényesek anélkül, hogy a jóhiszemű hitelezők meg lettek volna mentve. Ez az — úgymond a „P. N.“ — mire nem találhat feleletet se Zsedényi, se más. Megengedjük, hogy ha valaki a keleti vasúttársulat közgyűlésén állítja így fel a kérdést, ahol arról volna szó, hogy a kérdéses törvjavaslat elfogadtatása mellett kérvénynyel járuljanak az országgyűléshez, arra senki se találna feleletet. De mi a képviselőházban vagyunk — az ország képviselői. A „P. Lloyd“ saját pártja embereit gyenge oldalukon akarja fogni, midőn azt mondja, miszerint könnyebb azon bátorsággal bírni, hogy az ellenfélhez csatlakozzanak, mintsem hogy a közvéleménynyel szembe szálljanak. Sorai végén pedig valamenynyi pártbeli képviselőket az özönvízzel ijesztgeti, ha e javaslatot megbuktatják. A második napi ülést egészen a Simonyi Ernő beszéde törte ki. Sok igazat mondott, egyenesen, sőt vastagon színezve, mint szokta. Félünk azonban, hogy „intempestivus“ vád alá helyezési javaslatával a kormánypártnak toborzott néhány szavazatot. A mai déli ülésben többen beszéltek. A nevezetesebb beszédek voltak a Tisza Kálmáné, Szilágyi Dezsőé és a Kerkapolyi Károlyé. Emebből kitűnt, hogy a javaslat ellenzői közt Tisza Kálmán helyezkedett a legnehezebben megviható álláspontra. Bekövetkezik-e ma este a szavazás — még nem tudjuk. De annyi bizonyos, hogy ha még most győzni is talál a kormány — ereje már nagyon fogyatékán van — s a diadal „pyrrhusi győzelem“ lesz. II. Esti ülés. (…) Nem csalódtunk, a két ünnepi ülés tiszteletére kapott ügyesebb bajvívókat is a kormány. Bel kár, hogy Szilágyi Dezső retoricája jobb ügynek nem tett szolgálatot, így kitüntette ugyan, hogy tud beszélni, a halálra ítéltek mellett, de nem tudja kivívni, hogy ártatlannak nyilvánítsa a közvélemény azon javaslatot, mely megköti az országgyűlés kezeit az ügy végleges elrendezésében és belesodorja az országot ama eshetőségbe, hogy ismét 17 milliót dob a könnyelmű gazdálkodás feneketlenjébe. Kerkapoly dialektikája hasonló sorsban részesült. Erős volt ugyan, mint mindig és izzó-porrá zúzó természete hamar feltalálta Simonyi Ernő beszédében a szétbonczolható okoskodásokat, melyekkel vasárnap a vasúti ügy jogi alapjának vizsgálódása folytán bonyolult, de aztán az argumentatio elkapatta oly térre is, hol kényelmetlenné tette számára a helyzetet Horn Ede. Simonyinak egyébiránt, még 36 órával beszéde után, sem bocsáthattuk meg, hogy vád alá helyezési indítványa és a tárgy között nem volt szoros kapcsolat, és e tapintatlanságot a logikai szemrehányások gyöngédségével érinté meg Ghyczy Kálmán esti zárbeszéde. Simonyira hatott is a szép szó s valószínűleg a ház hangulatának észlelése, mert az indítványt függetlenné tette a keleti vasút törvényjavaslatának kérdésétől. Ghyczy Kálmánnak teljesen igaza volt, hogy a tényállás egyéni véleményével is megegyező, csakhogy e véleményt a bizottsági vizsgálat és bírói eldöntés fölébe helyezni nem tarthatja igazságosnak. A nézet olyan, mely korrektsége mellett nem von le semmit Simonyi beszédének érdeméből az ügy vizsgálása és tanulmányozása tekintetében. Hanem azért nem hiszszük, hogy Simonyi az esti ülés alkalmából ne sajnálta volna a fáradságot, hogy a közvéleménynek ez egyhangúlag megbuktatott ügyére oly szapora bőbeszédűséggel vesztegette a szót. Hiszen csak csúfosan elveszett ügynek is kell annak lenni, melynél Csiky Sándor érvelésétől is szétmúlik a törvényjavaslat okoskodási alapja. Ki tagadhatná, hogy van józan észszerűség azon föltevésében, hogy a magántársulatokért való készfizetés hübelebalázs rendszere utóvégre oda juttathatja az országot, hogy minden adós az országtól fogja kérni adóssága kifizetését. Eger városa örökös képviselőjének még csak nem is ez volt a legjobb ötlete, hanem „szerény“ indítványa, melylyel az érdekelt képviselőknek kizárását kívánta, foglalkoztatta Szlávy polemizáló tehetségét. Persze, hogy az indítvány gyakorlatilag kivihetetlen most, bár az érdekeltek erkölcsileg szemérmes része bizonyára okulni fog az egyszerű ember egyszerű igazságán, daczára Szlávy működésének, ki a békétlenkedő lelkiismeretüeket azzal morphiumozta, hogy a javaslat ellenzői szintén érdekeltek, nem ugyan az igazgatótanács, hanem azon részvényesek iránt, kiknek ügyét szónoklatukban védik. Hát ugyan kérem a vállalat nem és úgy azonos-e a részvényesek igaz érdekével, mint az ország érdeke a népével, mégis isten és ember előtt egy szempont alá esik-e a kormány magán, vagy az ország közt az igazgatótanács személyes vagy a részvényesek közös érdekeit védeni. A kormány javaslata mellett gázfénynél Hedry Ernő szólalt fel, mintegy jelezve, hogy van homály a világosság daczára is. Kimondhatta volna hímezés hámozás nélkül, hogy eddig helytelennek tartotta a törvényjavaslatot, de holnap azért rá fog szavazni, a szegény botorkázó lélek azonban kerülgette darabig a forró kását, s csak isszonyú kínnal sütötte ki, hogy neki ugyan az ország közvéleménye blikiliség. A népképviselői törpeség e szánalmas ténye után jó volt Horn Edét hallgatni a miniszterelnök, de különösen Kerkápoly és Szilágyi védelmi okoskodásainak megcáfolásában. Az ország hitelének tönkrejutása és az állam életképességének csökkenése tárgyában eregetett ijesztgetésekre igen talpraesetten felelte, hogy és ez mutatja mily beteges lehet azon állam, melynek pénzügyi köszvénye olyan, hogy egy pénzpiacz szelétől halálos dermedtség fenyegeti egész testét. Nagyon elevenére tapintott a jobboldal örök híveinek az által is, hogy szemökre lobbanta, miszerint nem mint képviselők, hanem mint bírák és ügyvédek beszélnek. Kár, hogy beszédjének végét elvonta egy eszmével, melynek tőzsdeszagát megérezték sokan, de találóan levágta Tisza Kálmán. Az állammal vétetné meg az egész vasutat, mert hát alacsony a részvények árkerete, csakhogy Tisza Kálmán szerint dobbal nem lehet ám verebet fogni, vagyis kikürtölni és elhatározni a megvételt, s aztán üsse ki, ha felrohantak a részvények. Látható e rövidkén vázolt mozzanatokból, hogy az ülés nem volt érdektelen és O’ Connel nem panaszkodhatott volna, hogy az ülés éjjeli tartása sokakat hortyogtat a padokon, hanem hogy valóságosan érdekes-e az országra nézve, az megválik holnap, midőn a szavazás történik. A szavazó névsorból fog leginkább meggyőződni az ország, kik becsülik e kormányt 17 millióra és kik nem adnak az országért egy szavazatot sem. A képviselőház napirendjét képező válságos kérdés függésben léte alatt kénytelenek vagyunk elhalasztani zárnyilatkozatunkat „Kossuth levelére.“ Hasonló okból kell elodáznunk azon nézeteink előadását is, melyek a „Ki az?“ czimű esetre vonatkoznak. Közöljük azonban erre nézve a „Baloldal“ tegnapi nyilatkozatát — mint kiegészítő részt — addig is, míg a dologhoz szólhatnánk. — Az igazságügy miniszter egy szabályrendeletet intézett a bíróságokhoz és ügyészségekhez, valamint az orsz. fegyintézetek és vegyészeti műterem igazgatóihoz, a bírák és bírósági hivatalnokok, valamint az orsz. fegyintézetek és vegyészi műteremnél alkalmazott államhivatalnokok rangfokozata, és ezeknek, valamint a szolgaszemélyzetnek a kiküldetések alkalmából járó napdíj és fuvarilletmény tárgyában. — Körrendelet az e. f. királyi bíróságokhoz. A m. kir. vallás és közoktatási ministerium értesítése szerint, többször fordult már elő az az eset, hogy a bíróságok a közalapítványok és jótékony intézetek, különösen az országos siketnéma és vakok intézete részére rendelt hagyományokról az említett alapok és intézetek jogi képviseletére törvény szerint hivatott közalapítványi kir. igazgatóságot kellő időben értesíteni elmulasztották. Miért is az első folyamodású kir. bíróságokat előfordulandó esetekben az 1868. 54. t. ez. 84.,565. és 567. §§-ainak szoros szem előtt tartására ezennel felhívom. Budapesten, 1874 január hó 28-án. Dr. Pauler Tivadar, s. k. Ki az*? A „Baloldal“ vasárnapi száma írja a következőt : „Keszler József, kis keleti vasút igazgatótanácsa memorandumának lapunkban leendő ismertetéséért 1000 forintot kínált, ma nyilatkozik az , Ellenőriben. Nyilatkozatában nagyon természetes, nem tagadja, mert nem is tagadhatja a történteket s csupán csak azt iparkodik bizonyítgatni, miszerint ő az által, hogy nekünk 1000 forintot ajánlott a közlemény fölvételéért, semmi roszat, semmi bűnt nem követett el Egy választott bíróságot akar, hogy annak ítélete döntse el, vájjon vesztegetési kísérlet volt-e az, amit tett. Hogy mikép tisztázza ki magát Keszler úr, az az ő dolga. Hogy „valamit“ kell tennie eljárásának tisztázására, azt úgy látszik, érzi maga is, de nekem ahhoz csak annyiban van közöm, ha netalán olyat állít, amiről tudom, hogy nem való. Épen ezen oknál fogva, miután nyilatkozatában van egy két passus, melyet nem egészen híven ad elő csak azért, hogy magát tisztára mossa, szükségesnek tartom a következőket megjegyezni. Keszler, midőn először hozzám jött, egyedül a memorandum kivonatának közlését kérte s ezért ajánlotta az 1000 frtot, s midőn ezt megtagadtam, elment. Másnap eljött ismét, hogy ha nem adom kivonatkép benn a lapban, hát adjam mellékletül a lap mellett. Azt mondtam, nem adom így sem. Mellékletet, mely közérdeket nem sért, tisztességes díj mellett mindig szívesen ad a lap, de oly mellékletet, melyről tudjuk, hogy a közvélemény félrevezetésére van írva és mások bűnei miatt az ország pénztárának zsarolását czélozza, nem adunk sem ingyen sem pénzért, sehol, sem a lapban, sem a lap mellett. Enyhítő körülményül hozza fel Keszler, hogy kezet adtam neki. Az igaz, mert hát az a szerencsétlen természetem van, hogy nem szoktam kidobni senkit. Midőn kiírtam az eseményt, de nem említve nevet, hozzám jött Keszler ismét, sopánkodva, hogy mért tettem azt és kérve, hogy ne írjam ki nevét. — Ha nem lesz rá szükség, nem írom, ha szükség lesz rá, kiírom. Ez volt részemről a válasz. És én ki is írtam, mert szükség volt rá.“ Csávolszky L. Páris, január 28. (Saját levelezőnktől.) Ma éjjel tartatott meg a második bál az Elysées-i palotában, mely jóformán még fényesebben ütött ki, mint az első , 9 óra felé roppant néptömeg gyűlt egybe a palota körül, hogy legalább futólag láthassa a kocsikban a párisi nagyvilág által kifejtett pompát. Miután az első mulatságot részletesen leírtam, nem sok mondanivalóm marad hátra. Miniszterek, képviselők, diplomaták, az irodalom és tudomány képviselői és a szép világ még nagyobb számmal jelent meg, mint az első bálban. 11 óra felé oly csoportosan érkeznek a vendégek, hogy a nem épen tágas lépcsőzeten alig mozdulhattunk. S ez kétségkívül a bál árnypontja volt s részemről csak csodálkozom, hogy Párisban ilyesmi is történhetik. Az Elysées-i palota már magában véve nem elég alkalmas ily nagy ünnepély rendezésére s csak kisegítőnek használtatott fel, miután a Tuileriák romban hevernek. A lépcsőzet meglehetős szűk, s a termek előtt levő ruhatárakba csak egy kis ajtón át lehetett ki és bejárni, úgy hogy minden nagyítás nélkül én és akik velem egyidőben jöttek, egy álló órát voltunk kénytelenek tölteni álldogálva, míg a zsúfolásig telt termekbe jutottunk. Úgyhogy nem egy hölgytől hallom említeni, ha ezt tudta volna, nem jött volna A palota termei ismét mind nyitva voltak földszint és első emelet, azonban a kertben rögtönzött táncztermekkel együtt mind oly tömve voltak, hogy a mozgás mintegy éjfél utáni egy óráig nagy erőmegfeszítésbe került. Aki azonban e kellemetlenségeken túl tudta magát tenni, s ha, minthogy ülőhelyet kapni alig volt lehetséges, ki nem fáradott, az dúsan kárpótolva lett az előtte feltáruló látványban. Daczára, hogy némely dolgon, mint a bemenetén, és a tánctermeken meglátszott a rögtönzés, a le és fel hullámzó nagy világ, a pompás és gyönyörű öltözetek, szép arczok és ami legjobban feltűnt, a rendkívül gazdag ékszerek az egésznek egy kis tündéries szint nyújtott. A buffet termei, miután a bemenet kiállott fáradalmai után a közönség legnagyobb része élénk türelmetlenséggel várta, végre éjfél után felnyittattak s itt valóban a tábornagyné előrelátását és ügyes rendezését a legnagyobb elismerés illeti. A megjelent mintegy 6000 vendég közöl ekkor egy rész már eltávozott ugyan, de még lehettünk vagy 4000-en, akik hölgyek és férfiak egyaránt, jóformán mint a sáskák siettünk a dúsan terített asztalokhoz, s amit jóformán lehetetlennek tartottunk volna, a nagyszámú cselédség kifogyhatatlan provisiójával végre mégis kielégített mindenkit. Egyik teremben hideg sültek, halak s a legfinomabb borok, pezsgők szolgáltattak ki, a másik teremben hűsítők, italok és édességek. Az uraknál az halott noir túlnyomó volt. Párisban csak épen a tényleg szolgálatban levő katonaság jelenik meg egyenruhában. A táncz, midőn 4 óra felé elhagytam az ünnepélyt, még javában folyt. * A franczia nemzetgyűlés e héten ismét oly határozatokat hozott, melyek épen nem válnak díszére; nem akarom miatta az egész nemzetet megítélni, mert meg vagyok győződve, hogy csak a politika vakítja el a jobboldalt annyira, hogy a tegnapihoz hasonló határozatokat hozhasson, mert ez sérti az egyéni öntudatot s megtámadja a vallási szabadságot. A nemzetgyűlés határozattá emelte, hogy közös katholikus istentiszteletek tartassanak a katonaság számára, melyre a csapatok valláskülönbség nélkül legyenek kénytelenek megjelenni. S André (bal) indítványát, hogy a protestánsok és zsidók mentek legyenek e kötelezettségtől, elvetették. Pellissier ezredes azzal okadátolta a javaslat elfogadását, hogy a katonaságnál nem kell kivételeket alkotni, hanem egyöntetűséghez kell szoktatni. Az önök systemájával mondt: az egész teher csak a katholikusok vállain nyugodnék.“ Ez aztán szép érvelés s Dupanloup érseknek örömet okozhatott. Egyébiránt, ő eminentiája meg lehetett nyugodva, a javaslatok úgy fogadtatván el, a mint ő kardoskodott mellettök. Mint már talán tudják, a baloldal interpellálni készül, s illetőleg határozatot benyújtani, hogy a septenatus végleg szabályoztassék és Mac Mahon hatalma e hét évre végleg megalapitassék még pedig szilárdul. E tekintetben tehát érdekes vitákat várhatunk, miután tudvalevőleg a legitimisták nem akarnak tudni septennatusról, hanem csak prorogatióról a monarchia végleges kimondásáig. A jobboldal közötti véleménykülönbség csak oly formán lesz összeegyeztethető, hogy a septennátust szinteg elfogadva, a közép kéz alatt engedményeket fog tenni a szélső jobbnak, azt úgy magyarázni, mint neki tetszik. Ez esetben is bizonyos azonban, hogy a szélső jobb alatt mind inkább ingóvá és gyengébbé válik az alap. ______ gr. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése február 1-én. Elnök: Bittó. Jegyzők: Mihályi, Szeniczey. A kormány részéről jelen voltak Szlávy, Panner, Trefort, Szende miniszterek. Ülés kezdete délelőtt tíz órakor. Elnök benyújtja a múlt hó végéig beadott s függőben levő törvényjavaslatok, indítványok, interpellácziók jegyzékét s bejelenti Esztergom megye kérvényét a megyék kikerekítése ellen, Hedry Ernő is nyújt be kérvényt Bártfa város részéről törvényhatóságának fentartása érdekében. Ezek az illető bizottsághoz utasíttatnak. Következik a napirend: a keleti vasút függő adósságainak rendezéséről szóló törvényjavaslat. Simonyi Ernő előrebocsátva, hogy nincs érdekelve ez ügyben s nem hallgathat, midőn az államra 30 millió terhet akarnak róni s ugyan ennyivel a részvényeseket egy bank-consortium javára megkárosítani. A bűn súlya a kormányt terheli, mely hanyag volt a felügyeletben, meggondolatlan a jótállás adásban, önkényes akkor, midőn a törvényhozó testületnek lett volna feladata intézkedni. Az nem segít sokat, hogy a miniszterelnök magára vállalja tetteiért a felelőséget, mert a hibák, a bűnök régibb keletűek, s más minisztert is terhelnek. A kormány tette tönkre az ország hitelét s most a ház által akarja áldozatok árán megmenteni azt s megmenteni főleg a kormány hitelét és tekintélyét. Törvényellenes volt a kormány egész eljárása, megrovandó a törvénytelenségnek a ház előtt tegnap történt sanctionálása. Azután előadja a keleti vasút történetét. Keleti vasut-társaság nem létezik: van egy igazgatótanács, mely annak nevezi magát. Ezeket a ház el nem ismerheti soha. November 1-én — 1868-ban — adatott be a terv a kormányhoz, s már nov. 4 én meg volt állapítva a 80 mfldnyi vasutengedély okmánya, s már daczára az ő óvó felszólalásának, deczember 7-én szentesítve s kihirdetve jön. Először Waringék 42 krért ajánlkoztak a vasút kiépítésére, végre az engedélyokmányba 1 frt 17 kr került. Mindenütt 10°/0-nyi kauezió szokott követeltetni, nálunk beérték 5°/0 elvben, de tényleg a kauezió csak egy millió volt, mikor 75 millió tőkéről volt szó. Különben az engedély megadatott, a keleti vasút kiépítése elhatároztatott, és ezen keleti vasútnak jogalapját képezi az 1868. 45-ik tvczikk, s azon törvényczikknek 12-ik szakasza szerint a fenálló és alkotandó törvények és kormányrendeletek és az engedélyokmány feltételei. Ezek képezik a törvény szerint ezen vasútnak jogi alapját. Ezekre hivatkozni lehet, minden más okmányra való hivatkozás törvénytelenség. Az engedélyokmány nincs beczikkelyezve, s csak egyszerűen szentesíttetett; azután az országos levéltárból eltűnt. Ez engedélyokmány törvényerővel bír. Ez Waringnek és társainak adja az engedélyt. És mégis , Waring a kormány tudta és beleegyezése nélkül átruházta az anglo-osztrák bankra azt. Átruházta a párisi szerződések, által melyekről sokat hallottunk, sokat írtak és már sokat beszéltek az emberek, példátlanok még a vasutak történelmében is, mely pedg igen furcsa történet. Ezen szerződések 2 idegen ember között — és ez még becsületére válik a magyar nemzetnek, illetőleg válnék, ha ezt következményeiben egy szépséges clausula le nem rontotta volna — e szerződés köttetett két idegen ember által egyenesen azon őzéiből és azon szándékkal, hogy a jóhiszemű részvényesek meglopassanak. Aki ezen szerződéseknek tartalmát olvasta és ismeri, lehetetlen, hogy ezt másra magyarázza, mint hogy itt a szándék az volt, hogy meg lehessen csalni a részvényeseket, hogy azon pénzeket, melyeket az emberek összeadtak, törvénytelenül nagy részben elsikkaszthassák. Ezen czélból a két szerződő fél testvériesen megosztozott. Az anglo-austriai bank nyereséget volt csinálandó a részvények kibocsátásánál és az agip bezsebelésénél, a Waring testvérek pedig nyereséget akartak csinálni a kiépítésnél. Ezt azután amíg lehetett, titokban tartották. Ámbár ama szer.