Ellenőr, 1874. március (6. évfolyam, 59-89. szám)

1874-03-01 / 59. szám

Előfizetési árak: Egész év’f . . 20 frt.— kr. Évnegyedre . . . itt.— kr Félévre 10 „ — „ Egy hónapra . 1 * 80 „ FiryeN «iám ára 10 krajczfi­­. Szerkesztési iroda: B n­a 1 n p e a t e n­a nód#r­ute*a 6. aa. Semmit sem közlőnk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak l­é­­mentes leveleket fogadunk el. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-uteza 6. mar.. (Légrády testvérek irodájában). Kiadó-hivatal: Előfuserkotle­­ elvben és posta utján, nádor-uteza 6. sz. a. POLITIKAI NAPILAP. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek Dodijába (nádor-uteza 6. sz.) intézendők. 59. szám. Budapest, vasárnap, márczius 1. 1874. VI. évfolyam. TÁVIRATOK. Bécs, febr. 28. A képviselőház mai ülésében Schoener egy bizottság kiküldetését hozza javaslatba a marhavész okainak kutatása végett. A katonai nyugdijátalányra vonatkozó előterjesztés egy külön bizottsághoz utasittatott. A kérvényi bizottság je­lenté­s, a hadügyminiszter által a hadsereg fel­­szerelési tárgyak szállítása tekintetében 1873. decz. 15-én közzétett hirdetés tárgyában, Hallvich, Gis­­kra, Sturm, Herbst, Haase, Suess, Oberleithner és Meznick által védelmeztetvén, csaknem egyhangú­lag elfogadtatott, miután Banhans kereskedelmi miniszter a ház tetszésnyilatkozatai között kijelenté, hogy kormány e határozatot, ha a ház által el­­fogadtatik, hathatósan fogja ajánlani a hadü­gyér figyelmébe. Bécs, febr. 28. A képviselőház Pawlikow és Klinkosch választását igazolta. Az elnök a szerdai ü­lés napirendjére a katholika egyház jogviszonyainak szabályozásáról szóló­­javaslat másodszori felolva­sását tű­zi. Smolka óhajtaná, hogy ezen tárgy azon időben vétessék tanácskozás alá, midőn a bizott­ság az összes hitfelekezeti előterjesztések felett fogja jelentését benyújtani s midőn a kormány a többi készülőben levő Vallásügyi törvényjavaslato­kat is teszi majd a ház astalára A többség az elnök által ajánlott napirendet fogadja el. Bécs, febr. 28. Umlauft és társai a hirlapcau­­sio és a colportagetilalom megszüntetése tárgyában indítványt terjesztettek a képviselőház elé. Bécs, febr. 28. A „N. Fr. Pressernek táv­írják Prágából, hogy Schwarzenberg herczegbíbor­­nok jövő héten Bécsbe indul, hogy a hitfelekezeti előterjesztések elleni kérvényeket személyesen nyújtsa át ő felségének. Barcelona, febr. 27. A karlisták minden kard­csapás nélkül Ampostába vonultak s most Tortosát fenyegetik. Bayonne, febr. 27. Mariones tbk. kísérletei, hogy a karlisták sorain áttörjön, meghiúsultak; úgy látszik, vereséget szenvedett. A vihar a hajó­hadat San Sebastianaba visszatérésre kényszerül L­ima, Tolosát elhagyván, San Sebastianaba indult. Madrid, febr. 28. Serrano a végrehajtó hata­lom s­zabala a minisztertanács elnökeivé válasz­tattak London, febr. 28. Az edinburgi herczeg és her­cegnő bevonulása márczius 12 ére van kitűzve. London, febr. 28. A Tic­borne-perben ma mon­datott ki az Ítélet: Blain­ant hamis eskü és hamis tanúvallomásban bűnösnek találtatván, tizennégy évi kényszermunkára ítéltetett. Párizs, febr. 28. A „Liberté“ írja, hogy egy Thiers­­nél tartott tanácskozásban kimondatott, hogy Ledru Pollin megválasztatása az egyesült baloldalt ne válaszsza két táborba. Az egyesült baloldal czélul tűzi ki magának új választások kiírását és a ple­­biscitum behozatala . Berlin, febr. 28. A tőzsdeüzlet eleinte szilárd volt, később azonban az árfolyamok főkép bank és iparpapíroknál jelentékenyen csökkentek. Üzlet kor­látok­. Bukarest, febr. 28. Az országgyűlés 8 milliót szavazott meg kaszárnyák és katonai épületek eme­lésére. Lissabon, febr. 27. Madridi táviratok jelentik, hogy Mariones tbk. a karlisták által megveretvén, 3000 embere elesett. Serrano és Topete északi irányba nyomulnak. ______ Utolsó posta. — A német diplomatiai képviseletben kü­szöbön álló változások okát abban adják a leg­újabb berlini hírek, hogy a porta eddigi berlini követe, Aristarchi bey, a szultán által nagyköveti rangra emeltetvén, most a német kormány is — jóllehet a porta lemondott a szokásos reciproci­tásról — nagykövetséggé emeli konstantinápolyi képviseletét. Eichmann, mostani követ, mint rang­ban a fiatalabbak közé tartozó, nem promoveál­­ható nagykövetté, s Arnim gróf párisi követen lé­vén az előléptetés sora, ő megy Konstantinápolyi­ nagykövetnek s helyét Párisban valószínűleg Ho­henlohe Schillingsfu­rzt, Klodvig herczeg fogja be­tölteni. A kinevezéseket a birodalmi gyűlés ülés­szakának végére várják.­­ A hivataltól megfosztott, vagy ille­téktelen hivatalos cselekmény miatt megbüntetett egyházi személyeket illetőleg a porosz kormány törvényjavaslatot nyújtott be a szövetségtanácshoz. A javaslat következő három szakaszból áll: 1. §. Egyházi személyek, kik bírósági ítélet folytán hi­vataluktól megfosztottak, a honi országos köz­ponti hatóság végzésével az állampolgárságtól is megfoszthatók; a végzés meghozataláig az orszá­gos rendőrség megtilthatja, hogy bizonyos megha­tározott helyeken tartózkodhassanak, vagy tartóz­kodási helyet jelölhet ki számukra. 2. §: E hatá­rozat azokra is alkalmazandó, akik törvényelle­nes hatáskörben gyakorolt hivatalos cselekmények miatt törvényerejűl­eg elítéltettek. Az országos rend­őrség felhatalmaztatik, a vád alá helyezett egyházi személyeket, a hivatalos vizsgálat megindításától befejezéséig internálni, vagy kiutasítani. 3. §. Egy­házi személyek, kik e törvény értelmében honpol­gári jogukat elvesztik, a szövetségtanács engedélye nélkül egyik szövetséges államban sem szerezhet­nek honpolgárságot és nem is tartózkodhatnak, ha saját hazájukból kiutasittattak. — Az Orleansok és Chambord gróf között ismét alkudozások vannak folyamatban, mint a hit tudni akarja, s minden c­áfolat daczára, most az­zal a kibővítéssel ismétli, hogy ez alkudozásokat Mac-Mahon határozottan roszalja. A Bonaparte család száműzetésének kérdését Napoleon Jerome herczeg legújabb üzelmei vetették fel, de több mint valószínű, hogy ismét elesik, mert a kormány nem igen merné az assembléet ily indítványnyal meglepni, lévén nagyon valószínű, hogy a republi­kánusok még a Bourbon és Orleans családokra is kiterjeszteni kívánnák e jótékony gondoskodást.­­ Thiers, több képviselővel társalogván tegnapelőtt a nemzetgyűlésben, úgy nyilatkozott, hogy gyávaság volna a köztársaság ügye felett kétségbeesni. Az arany partvidéken legutóbb vívott nagy csatáról terjedelmes jelentéseket hoznak a ma érkezett angol lapok. Távirataink kiegészítéséül átveszszük­ a következő adatokat: A csata január 31-ikén vivatott, az atlanzi halmok túlsó felén Ku­maszitól 15 angol mérföldnyi távolságra Amoasul városa mellett. A jelentésekből kitetszik, hogy az angolok meglepetettek. Az aslantiak minden oldalról egyszerre rohanták meg a támadást nem váró angol hadakat, s egy pillanat alatt körülke­rítette nagy tömegük a maroknyi sereget. Tizenkét óráig tartó heves küzdelem fejlődött ki, mely az aslantiak teljes megveretésével végződött. Iszonyú veszteséget szenvedtek a vad hordák, de véres és veszteségteljes napja volt az angoloknak is. A maroknyi seregből 250 ember esett el vagy se­besült meg súlyosan, köztük igen sok tiszt. Az ütközet alatt sir Garnet Wolseley és tábor­kara igen ki voltak téve a tűznek. Azt mondják, hogy az aslanti fővezér elesvén, maga a király vette át a vezérletet. A csatára következő napon, az angolok egy fontos helyet foglaltak el, mely alkalommal csak egy tengerész esett el. Más napra ismét csatát vártak, s Kamaszi ostroma február 5-ikére volt kitűzve. A hadügyérségtől sir Garnet Wolseley segédcsapatokat kér. A Kamaszi bevéte­léről, mit a „Standard“ híre jelzett, a többi lap még nem tud semmit. A Livingstone holtteste megérkezett Zan­­zibarba, mint a zanzibari consul hivatalosan jelenti. ~ Disraeli értesítést küldött szét pártja tagjaihoz, tudatván velük, hogy a parlament már­­czius 5-ikén ül össze. — Nemzeti színház: Vasárnap,márcz. 1. „A székelyföldön,“ népszínmű, népdalokkal 3 felv. — Várszínház: „Házasság XV. La­jos alatt,“ vígjáték 3 felv. Budapest, február 28. Görög ostracismus és franczia számű­zés a gyávaság fájának­­ és modern haj­tásai. Kaloda ott, vádlottak padja itt, irigy szájhősök találmánya, hogy az állami vagy társadalmi rend nevében egy fejjel tegyenek kisebbé minden embert, ki a pusztulás egetrázó csapásai között nagyobb volt ná­­luknál. Senki sem tudja, ,,kik ők és hol vagyon hazájuk“, míg a vihar tart, mert korán homokba dugják fejeiket, hogy a „siralom völgyének“ keserveit és kínját ne lássák, ne hallhassák, ám, ha eltűnt a vész, előbújnak rejtekeikből, mint a hullákat vadászó var­jak, hogy a szerencsétlenség áldozatain­­ ak na árazzanak. Broglie­ur és társai „rendmentő“ hő­siességét is csak azóta bámulja a világ, mi­óta a 19-ik század „isten ostorai“ meg­szűntek franczia földet tapodni. Kéjenczek, kik az udvari erkölcstelenség iszapját fecs­kendezték szét az országban, cselszövők, kik a hadsereg demoralisatióját terjesztették, most Cato köntösében tartanak örök ítéletet a szeptember 14-ét megelőző emberek tettei és hazafisága fölött. A versaillesi assemmblée gyűlölködőinek nem elég az áldozat, mit a társadalmi rendnek a commune részeseinek deportáliójában hoz­tak, mert hisz ezek csak apró emberkék, jelentéktelen „akasztófa virágok“, nekik ha­talmasabb emberekre fáj foguk és egy Gam­­betta­ egy Favre-pörben akarnák legyilkolni a köztársasági jellemek hazafiságát. Mintha botor ármánynak még sikerült volna valaha vértanuk szenvedéseibe fojtani a korszel­lemet. Megbuktatták Thierst a Francziaországot regeneráló államférfim lángészt, bűnbakul dobták egy korszak korrupciójáért Bazainet a­helyett, hogy önmagukon kezdték és rajta végezték volna és most már vethetik bát­ran a hurkot annak nyakába, kinek esze és szive egyedül volt helyén, midőn egész Francziaország elvesztette azokat. „Conclusion de la Campagne de la Loi­re“ czimen vonja össze aljas gyanúit s vádja­it az assemblée boszubizottsága G­ambetta és a septemberi férfiak ellen. Az „iszonyú sorsért“ őket teszi felelőssé, mert hát a sut alá bújt emberek előtt nagy bűn, hogy az elkábult népet végső erőfeszítésekre lelkesí­tették és a győző sas szárnyaiból legalább néhány tollat tördeltek ki. A septemberi férfiak elbizakodásának, ügyetlenségének és politikai tévedéseinek róvják fel fiaik hasztalanul kiontott vérét és a hadsereg tönkretételét. Íme néhány tollvonásban mennyi hazugság és mily meg­hamisítása a történelemnek szemtől szembe ez eseményeket átélt korszak élő tanúságá­val ! Előttünk szintől­ szinte a franczia mon­archikus kormányrendszerek azon áskálódó nyomorultjai, kik soha sem felednek és soha sem tanulnak. Legalább lettek volna következetesek a jelentés fényeinek ferdítő művészetében. De állítani, hogy a császárság közvetlen oko­zója minden szerencsétlenségnek és mégis a szeptember 4-iki forradalom embereire, kik e császárságot megbuktatták, hárítani a felelősséget, oly lelkiismeretlen eljárás, mely csak a vak gyűlölet szövetségeseinek agyában támadhat. Gambettát a vádlottak padjára ültetni a rend nevében, megjárja az önkény kormányától. Minek is ürügyet keresni rá? Hisz csak nem tartják oly bár­gyúnak a világot, hogy számbavehető oknak vegye azt, miszerint dictátori hatalmát min­den ellenőrzés és jogtisztelet nélkül bitorol­ta. Hát ugyan miért nem állottak elő a Broglie-regime bujkáló emberei, hogy osz­tozkodjanak a kétségbeesés erélyével szított hazafias ellenállás vezető hatalmában, hogy az eső után előrántott kedves tanácsaik kö­penyegét használhatóvá tették volna nem­­zetek számára a megpróbáltatás nap­jaiban? Tömérdek aljas jelenetet jegyzett már fel a történelem, melyeknek olvasására felhá­borodik a lélek, egy ily pör csak szaporí­tani fogná a sötét lapokat. Az assemblée versaillesi cselszövőitől függ eldönteni, oly vádanyagot tartalmaz-e a vizsgáló bizott­ság jelentése, melyért szégyenpaddal kell fizetni. Megtörtént az ó­korban is, hogy pryta­­neum helyett száműzés volt a polgári eré­nyek jutalma, miért ne történnék meg Fran­­cziaországban, melynek története a nagy végletek, óriás bűnök, erények és tévedé­sek játéka. Lejátszhatják az emberiség meg­botránkozására, újabb csúf episodját is törté­nelmüknek, kezökben a hatalom, tehetik , de abban tévedni fognak most, és tévedni fognak mindenkor, hogy az események logi­kája és az emberi nem haladásának tör­vénye hanyatt bukik az ily botrányköveken. Megbotlik az igaz, de aztán annál izmosabb erővel követeli jogait. A baloldali kör vasárnap, márczius 1-je napján, d. n. 5 órakor értekez­letet tart. Kossut­tól egy újabb levelet hoz — február 20-iki kelettel — a „Szombati Lapok“ mai száma. Ez a levél is Madarász Józsefhez van intézve, ki — mint látszik — a „függetlenségi párt“ vezére gyanánt igyekszik magát bemutatni, hogy mily előnyére a szoldaliak részére tervezett egyesülésnek, az persze más kérdés, de nem is a mi dolgunk. A levél egyébiránt érdekes a benne foglalt ígéret által. Kossuth, ugyanis, felemlítvén a gyakran és többek által hangoztatott átuítást, mi­szerint „a megyei önkormányzat a miniszteri fele­lősséggel össze nem egyeztethető, é­s érintvén „az úgynevezett kikerekítés szüksége“ felőli frázisokat, következőt mond: „Én, ki a parlamentáris kormányzat alapítói közé tartozom hazánkban, én épen a kormányrendszer eltorzí­­tatlan valósításának szempontjából azt mondom, hogy ha kérdeznének: „minő törvényekkel lehet a nemzetet rege­nerálni ?‘‘ az e végre szükséges törvények közt kiváló súlyt fektetnék arra, mely igy szó­lna. ..A megyei intézmény, a magyar alkotmányos élet eme védbástyája tisztán népképviseleti alapra fektetve, történelmileg fejlődött teljes hatóságába visszahelyeztetik.“ Én ismerem a megyei életet, mint már nem sokan is­merjük : — bölcsöm volt. Talán lendíthetek valamit a szándékosan reá hárí­tott balfogalmak homályának eloszlathatására. Meg fogom kisérteni, habár szavam a pusztában kiál­­tónak szava legyen is — mint 25 év óta mindig.’­ Bizonyára senki sincs Magyarországon, a ki Kossuthnak ez irányban­ nézeteit a legnagyobb érdekeltséggel ne várná. S hazánk távoli nagy fia meglehet győződve, hogy midőn ily és hasonló természetű kérdésekben járul a vélemények tisztá­zásához, vagy épen —mint múltkor az uzsorára vonatkozóig — népies térfogalmak fel­világosításához, ak­ko­r nem csak a szé­l­s­ő­­baloldali pártárnyalatok, hanem minden párt s az egész ország értelmisége ál­tal üdvözöltetik, tiszteletteljesen, minden nyilatkozata. A szász baj. TI. Bécs, febr. 25. Első czikkemből kifolyólag, könnyen előáll a kérdés: miként lehetnek oly képvi­selői a szász nemzetnek, kik cselekedeteikkel nem támaszkodhatnak arra a­ népre, mely őket megválasztja? Valóban­ a szász képviseletek listáin végig nézve, azt látjuk, hogy a névsorokban az 1848-as coryphaeusok még ma is ott vannak. A tárgyalásokat követve, meg azt találjuk, hogy ők ma is az irányadók! „Das alte Lied vom alten Hass !“ Saját­ságos jelensége az a német elemnek, hogy személy kérdésben a végletekig conservativ. A kit egyszer beküldött, azt küldi aztán is. Részint e conservativismusnak, mely­nek növesztése, fenntartása a falusi papság­ra van bizva, de legnagyobb részben egy más körülménynek róható fel e stereotyp arezu­­lata a szász egyetemnek. A szász egyetem működésének fősúlya mindig oeconomikus kérdések megoldására volt fektetve, mi kívánatossá tette, hogy a begyakorlottak újból megválasztassanak. Ez nem is volt helytelen addig, a­míg e képviselet éppen e főfeladat megoldására szorítkozott. Megjött azonban ama korszak, a­mely­re a magyar — bizonyára a szász ultrák érdekében is — fátyolt borított. Az egye­tem nem avatkozott, nem tiltakozott az absolutismussal szemben; átalakult „igent“ mondó és bizalmi feliratokat gyártó testü­letté, kész eszközévé sőt öntudatos része­sévé az erőszaknak, bár a nép, a­melyet képviselt, aligha gyengébben érezte az álla­pot súlyát, mint maga a magyar vagy a román! Itt kezdett esh­ázni az a mag, mely az 1863-ks conventiculumban megtermé fattyú­­gyümölcsét, melynek az volt a magva, hogy egy egész ország joga, érdeke játékszerévé tétetett egy minden polgári önérzetből ki­vetkezett bureaucrata sereg önkényének! E sereg első gondja az volt, hogy minden erővel belemarkolt a társadalmi élet min­den mozzanatába, hogy látszólagos. Solidari­tát teremtsen önmaga és a szász nép között. Ezt, az álfény és hízelgés útján kereste leginkább. Schmerling lovag tiszteletbeli tagjává választatott meg még a szebeni természet­­tudományi egyletnek is, ő, kinek összes tu­dománya, állambölcsesége, természetellenes állapotok előidézésében állott! E hízelgési aerának az lett a foganatja, hogy intézői, kik az egyetem ügyét úgy is már kezekben tartották, a legmagasabb hi­vatalokban helyezkedtek el s nyomást ke­z­d­te­k gy­ak­or­ol­ni saját népök­­r­e is, a­melynek köszönhették, hogy ere­detileg az egyetembe juthattak. A „megfélemlítés“ tacticája nagy nap­jai voltak ezek — befolyásuk még ma sem enyészett el egészen. A szász polgár, földmives, a „Ministe­­rial-Rath“ vagy „Secretair“-ben még ma is oly hatalmat lát, a melynek ellentállani nem lehet, a­mely előtt meg kell hunyász­­kodni a jognak is, mert különben nagy a veszedelem. Kedvében jár még annak is, a kiről tudja, hogy oly felérhetetlen magas­ságú hatalmasokhoz hozzáfér. — És való­ban ! a központban kiadott egy jelsz­ó, mely papiakról papiakra eljár, csak ritka eset­ben téveszti czélját; a conventiculisták, be­­zirkerek, exráthok és secretariusok ismét ott ülnek az egyetemben! A kihalás, kivétülés következtében tá­madt hézagokba új emberek is jutottak be, kiknek összes bölcsesége abban nyilatkozott, hogy a tisztán önző czélszerűség tanáig emelkedtek fel az alkotmányos aerával szemben. Elfogadták a kiegyezést, a közös ügyet, mert nem tehettek ellene, azután pedig el­mentek Budára hivatalt vadászni, daczára annak, hogy legtöbbjének a könyöke még m­g volt kopva a Schmerling bureau asz­talától. Az ifjat követte a vénje s ismét megvolt a befolyás! — Nos megtörtént, hogy a magyar miniszteriális tanácsossá met­amorphosált szász betűiket megfogal­mazta, signálta a leiratot, azután saját magzatja ellen agitált odahaza! Tette az elsőt a fizetéshez mért „kötelességérzetből“, a másikat speciális szász hazafiságból — voltaképen a Schmerling korszak visszaidézése reményében. Rannicher Jakab ur tudna er­ről beszélni. Ez az ultrák és ósdiak politikai mo­rálja, s ez az elem vallja magát az összes szász nép szószólójának. Azt hiszszü­k azonban, hogy ez egyszer kudarczot vallott a circumspectusság s igen kár volt Leher, Well­mer s más urak befolyását igénybe venni bizonyos anti­­chambre megnyitása reményében. A magyar oroszlán beteg, de még nem halt meg B­enkin pedig, gondolják meg kedves szász uraim, hogy ha ez az oroszlán eldől, sok mással együtt önök is temetkez­nek teste alá, ha ideje korán nem térnek észre vagy nem tesznek úgy, mint a pat­kány a rosz hajóval. No de önök csak ott maradnak a hajóban, ugye? Hammersberg Károly. — A következő levelet vettük: Tisztelt szerkesztő úr! Becses lapjának teg­napi számában csekély személyem is azok közt van fölsorolva, kik a „vacsoráló párthoz“ tartoznak, és annak legutóbbi együttlétében is részt vettek. Én sem a „vacsoráló párthoz“ nem tartozom, sem annak összejöveteleiben soha részt nem vet­tem, és így engem illetőleg az említett közlemény téves. Midőn fölkérem, hogy ezen nyilatkozatomat becses lapjában — mint a­melyben ezen rám vo­natkozó téves közlés megjelent — közzétenni szí­veskedjék — tisztelettel vagyok stb. Budapest febr. 28. 1874. Steiger Gyula: A magyarországi alattvalók jogképessége az országon kívül. Nem ismerünk országot, nem ismerünk tör­vényhozó testületet, hol valamely törvényes intéz­kedés meghozatalánál a nemzeti élet és sajátság oly nagyon hangsúlyoztassék, mint nálunk, és nem ismerük ismét országot, nem törvényhozó testüle­tet, melynek törvényhozási műveleteiben és a jelzett fontos körülményeknek oly kevés vagy talán semmi kinyomata legyen. Kétségtelen dolog, hogy vala­mely ország lakói jogképességének megállapításá­nál, kiválólag figyelembe veendő, az ország saját­ságos viszonya és nem kevésbbé a nemzeti élet, miután mindezek lényeges befolyással bírnak a polgárok érettségi fokának r­egbírálására. S az is kétségtelen, hogy egyetlen egy törvényes intézke­désnél sem kell a törvényhozónak óvatosabbnak lenni, mint a polgáriak rendelkezési jogaik megh­óvásaiban idegen államokkal szemben. Mégis fel nem foghatjuk azt, hogy mi, kik még oly törvényhozási munkálatoknál is, melyekről nemzeti életünk és sajátságaink abstrahálhatók volnának, folytonosan ezekre hivatkozunk, nagy horderejű tényezőket tüntetjük fel, de aztán midőn végmegállapodásra, törvény által megtestesítésére jó a dolog, akkor még oly természetű törvényrendele­teknél is, melyekkel a nemzeti élet és sajátság össze van forva, nyomára nem akadhatunk a minden álam törvényhozó testületét terhelő fönteb­­bi tekintetek megóvásának. Íme az 1840 ki törvény a váltójogképessé­­get szintén szabályozza, s ha valahol, úgy ép e törvényben fogjuk feltalálni a törvényh­ozás gyám­kodását az alattvalók irányában, azonban ismét megfeledkezett arról, hogy a jogképesség a kül­földnek az ottani körülményekre való tekintettel megállapított törvényeivel szemben megóva legyen. És ekként a törvényhozás akkori intézkedése nem tökéletes, nem egészséges alapon nyugvó, és egy­­átalán nem ad számot ép azon belviszonyoknak, melyeknek szemü­gyre vételével mutatkozott szük­sége­sek a közlakosság jogképességét szabá­lyozni. Más országok azonban, hol miként kifejtettük nem annyira hangs­úlyoztat­k folytonosan a jelzett viszonyok bármelyike is, de törvényhozói komo­r feladatokat józanul felfogták, ott, mondom, gyökeresen keresztül bírták vinni azt, hogy az ál­lam alattvalójának jogképességét más országok törvényei ne ülte áithassák. Hogy tényekre is hivatkozhassunk, vizsgáljuk meg a mi váltójog adósunk, Apáthy István, ügyes módosító kezén keresztülment 184 - ki váltótörvény XV. t. sz. I. 4 § át, mely ak­ként intézkedik, hogy a váltói kérdések, melyek a váltóformáját, tartalmát és jogbeli következé­sit tárgyalják, a kötelező cselekvény helyén fenálló tör­ények szerint bírálandók el. S egy későbbi­­ szabályozza a jogképességet, melyből a nőket egyátalán kiveszi, hacsak mint kereskedő beje­gyezve nincs Azonban miután a törvén­y azt mondja, hogy a jogképesség a kötelező cselekv­én­y helyén fenálló törvények szerint bírálandó meg, igen ter­mészetes, hogy oly országokban tűzik ki az itteni nők által kötelezőleg aláírt váltók fizetési s ille­tőleg a kötelezettség teljesítési helyét, melyeknek törvényei egy bizonyos kor elértével váltókötele­­ze­tségre nézve a nőt is képesítettnek mo­ndják. Ezekből tehát kétségtelen, hogy a törvényben gyö­kerező sajó­ságos viszonyaink és nemzeti életünk oly bölcsen vannak biztosítva, hogy csak egy lé­pést kell tennünk a Lajtbán túl fekvő tartomá­nyokba,­­ már­is végkép elenyésztek. Vagy talán azon következtetésnek engedjünk tért, hogy a tör­vényhozás az érintett szakasz meghozatalánál a hitelt, egy itteni polgárnak más országban leendő perlésével emelni fogja? Hiszen mi sem vagyunk ez ellen, sőt, mellette, de ama viszonyoknak érin­tetlen hagyása mellett, melyek minden polgár cse­­lek­mén­ynek jogképesség tekintetében való meg­­bírálására alapul szolgálnak. Ugyanis míg a német törvényho­zás az ottani kereskedelmi és műveltségi viszonyokhoz képest a nőt így bizonyos korban jogképesnek találta, addig a mi csekély iparos s földműves osztályainkban sem a viszonyok, sem — mondjuk ki — a műveltségi fok nem tették kívánatossá a nőt — egyes esetek kivételével, vál­­tóképessé tenni. A külföldi törvényhozók ellenben következe­tesen keresztülvitték azon átalános elvet, hogy az állampolgárok még azon jogü ügyleteiben is, me­lyeket külföldön kötnek, hánuk törvényeihez köte­lesek alkalmazkodni, amennyiben ezáltal személyes ágképességük korlátoltatik, s amennyiben azon jogügyleteknek saját hazájukban is joghatálylyal kell bírniük. Ugyanezt követte az O9­trák törvény­­hozás is, amint ez az átalános osztrák polg. tkv. 4. és 37. §§-aiból kitűnik. Ugyan­ily intézke­désre akadunk a porosz törvényekben is, de min­denütt, hol politikailag rendezett viszonyok vannak, nem feledkeznek meg a polgárok jogképességének megvédéséről. De még többet is mondunk: a mi váltótör­vénykönyvünk fentebb hivatkozott §-ának zársza­vai szerint, ha valamely külföldön véghezvitt, cselekmény következményei a váltótörvényszék előtt forognak fen, a külföldi törvény különféle rende­leteire hivatkozó fél, csak az esetre nyer az itteni törvények szerint jogszolgáltatást, ha amazokat nem igazolja. Tehát mindent másnak, magunknak meg semmit és csupa lovagiasságból elkoczkáztat­juk legszentebb jogainkat, s midőn ez eljárás kö­­vetkezményeit érezzük, nem magunkat vádoljuk, hanem arra fakadunk, hogy „mégis hunozul a német.“ Magyarország törvényhozás és törvénykezés tekintetében, a Lajthán túli­arto­mányik irányában ép úgy, mint a világ bármely államával szemben, független és önálló államot képez; azonban nem hisszük, hogy még legszélsőbb politikusaink előtt is eme függetlenségünkre nézve ártalmasnak látsz­hatnék, ha törvényünk ez intézkedés tekintetében hasonlítana más országokéhoz. E czikk megírását ösztönszerű­leg az idézte elő, hogy az igazságügyminisztériura egy polgári házassági ügyben, mely Bécsben köttetett meg, ki­mondta azt, hogy a más országok törvényei sze­rint és ugyanott kötött házasság itt nálunk hatály­­lyal nem bírhat,"mert a személyek képességét, ille­tőleg törvényeinkbe ütközik. Ez alkalmat felhasz­nálni akarva, figyelmeztetjük a törvényhozó­t arra, hogy úlabbi törvényalkotásoknál a magyarországi alattvalók jogképességük körében, történjék a kö­telezettség bármi módon, más ország törvényei ál­tal megsérthetők ne legyenek. Kun László, Páris, február 25. (Saját levelezőnktől.) Mint minden nagy város, úgy Páris legkelle­mesebb és legtöbb érvet nyújtó mulatságai közé tartozik a színházak láto­gatása. S a választás Párisban talán még nehezebb, mint más városok­ban, mert mind a színészet, mind a kiállítás álta­lában igen jó. Van ugyan itt is nagy kü­lönbség, de akár­hány apróbb színház létezik, mfl/exril

Next