Ellenőr, 1874. április (6. évfolyam, 90-118. szám)

1874-04-01 / 90. szám

endő összehozatalára, egy rövid nyilatkozat köröztetett a 48-as pártbeli s baloldali képviselők között. Azután aláírásra is került a j­ dolog, miután a 48-as párt tanácskozmányában, mint az egyesülésre szolgáló tárgyalási alap elfogadtatott ily tárgyalási alapul készségesen lett elfogadva a 48-as képviselők által; alá is íratott as­s az, aláírók között van­nak — mint értesülünk — Szederkényi Nándor és Matko­­vics Tivadar, 48-as képviselők is, habár most neveik kiha­gyattak onnan, kinek akaratából s miért ? nem tudjuk. Ezen egyesülési programm alapján meg is indult a balközépből kilépett tagokkal a tárgyalás. Mint tudjuk, a Hungáriában márczius 5-én tartott közös értekezletből 7 tagú küldöttség lett megbízva, ezek voltak: Mocsáry Lajos, Simonyi Ernő, Madarász Csávolszky, Gubody, Helfy és Szederkényi Nándor. E héttagú küldöttség meg volt bízva, az egyesülés tettleges keresztülvitelére módoza­tot készíteni. A héttagú küldöttség — mint értesülünk — tanácskozott is. A tanácskozmányban részt vett Szederké­nyi is, mint kiküldött tag, s az egyesülés módoza­taira véleményt is készített a küldöttség, mely vélemény az egyesült párt közös elnevezését függőbe tartotta s közös elnevezést nem ajánlott. Ezen vélemény tárgyalására, márczius hó 21-dikére a­­pesti központi ellenzéki kör­ helyiségében közös értekez­let lett összehiva. Ezen értekezleten mindenki azt várta, hogy a küldöttség javaslatait fogja bemutatni, s annak alapján a közös értekezlet fog majd határozni Azonban a közös értekezlet közös meglepetésére föláll Simonyi Ernő s azt mondja, hogy a tényleges egye­sülés ne mondassák ki most még, hanem a két árnyalat közös működésére, modus vivendi állapíttassák meg s erre vonatkozó javaslattétellel bízassák meg a 7-es bizott­ság. Utána Mocsáry szól, támogatva Simonyi előadását, azt mondva, hogy erre vonatkozó indokait elhallgatja. A közös értekezlet jelenlevő tagjai bámultak a­ két sphynx rejtélyes előadásán; mindössze azt sajnálták, hogy a múltkor vagy a ,,Hungáriádban lettek luddá téve, midőn az egyesülés megpecsételésére oly lelkes áldomást ürítettek, vagy most tétetnek luddá, az érthető­en sphynxek által. Másnap mint tudjuk, úgy a „Magyar Újság“, mint a „Bal­oldal“, közzétette a hivatalos communiquét a Simonyi által indítványozott s Mocsáry által fogalmazott módon. Az egyesülés barátai, ezen tény által elkedvetle­nedve mentek széjjel, azon gyanúban, hogy az egyesülés tulajdonképen nem is a közügy érdekében, hanem való­színű, hogy más személyes tekintetektől vezettetik, a­mely személyes tekinteteknek többen uszályhordozói lenni nem akarnak. Ezen benyomás alatt létetett márc­ius 21-én a 48-as párt értekezletén Matkovics indítványa, hogy a 48-as párt mondja ki, hogy az egyesülés nem sikerülvén, a 48 as párt marad az eddigi alapon. Matkovics az egyesülési programm aláírója, s az egyesülés lelkes barátja. Matkovics indítványát azon értekezleten, pártolta Szederkényi is, az egyesülési programm másik aláírója, s az egysülésnek szintén lelkes barátja, s a „Magyar Ujság“-ban szószólója. Ki­sült hogy Simonyi és társai, kik márcz. 21-én tartott közös értekezleten azt vitték keresztül, hogy a két párt ár­nyalat egyesülése ki ne mondassák, s márczius 24-én a 48-as párt kebelében, a 48-as párt ellen léptek föl, s már­­czius 25-én, a tegnap ismertetett módon, új pártot alkot­tak, mely uj párt nem az egyesült párt — hiszen az egyesítést a közös értekezleten márczius 21-én megtagad­ták, — hanem párt, melyben a szerepkörök, most már teljhatalommal kezeltetnek. — Az egyesülési programm aláírása, mi összefüggésben sincs ez uj párttal, s akik ott alá vannak írva, nem mind tagja az új pártnak. Németh Albert képviselő most Pesten járván, bará­tai előtt, úgy Hódmezővásárhelyre írt levelében oda nyi­latkozott, hogy ő a 48-as párt megszüntetését határo­zottan ellenzi, s azt el nem fogadja. Simonyiéknak megmutatta Hódmezővásárhelyről, a 48-as párttól érkezett nyilatkozatot, melyben he és megtá­madás foglaltatik azon képviselők ellen, kik a 48 as párt megszüntetésére tőrnek. Ezen nyilatkozat — mint halljuk — már közlés végett nyomdában is volt. Azonban Simo­­nyiék fölhívására Németh Allbert a közlést fölfüggesztette azon reményben, hogy Simonyiék azon statáriális állás­ponttól, melyet elfoglaltak, el fognak állani.“ * A ,,Magyar Újság“megerősíti a,,Hunniá“­­nak a 48-as párt márczius 25-diki üléséről hozott (állásnak is közlött) tudósítását, s ehhez e meg­jegyzést csatolja: „A történet tudomásunk szerint hűen van előadva. Azt jegyezhetjük még meg, hogy Mocsáryék megjelenésére a 24-én tartott értekezleten óhajtás fejeztetett ki, a lapok egyesítése czéljából, s csupán e czélból kérettek Mocsáryék a megjelenésre. De arról, hogy 25-én folytatólagosan tar­tandó értekezleten, mely értekezlet „közös gyűlés“ „közös értekezlet “-nek neveztetik a „Baloldal“-ban már egy új párt alakítása, s a 48 as párt megszüntetése fog tárgyaltatni, szó sem volt. De szó sem volt még „közös“ gyűlésről sem, s igy, hogy ki, hogyan keresztelheti azt „közös gyűlésnek“, ő tudja Ily módon ki lehet mondani a­­jobboldali párt meg­szüntetését is, 8 embernek. Csakhogy az ily tréfa — ko­moly férfiak közé nem való.“ V­IDÉK. A következő levelet, mely „ nép ne­vében“ küldetett be hozzánk, közöljük hangjának őszinteségénél és okoskodásának világosságánál fogva . Tisztelt szerkesztő úr! Mi adózó nép az „Ellenőr“ 85-ik számában azt olvastuk, hogy többen a főrendiház ülésében márczius 26-án e szót földszabályozás, adó föleme­lésnek értelmezték ; rész értelmezés — földszabályozás és adó­fölemelés két különböző szó. Mi nép a földszabályozás alatt igazságos alapra állítandó osztályok fölállítását, és mivelési ágak elkülöní­tését és azokra fölállítandó s meghatározó tiszta jövedelmet értünk, s e háromra van szükségünk, mert most illő osztályba, illő mivelési ágba, s illő tiszta jövedelem meghatározásába földjeink nincsenek TÁR­CZ­A. A házasuló, — Tollrajz. — Ez a kis rajz (szeszélyes óra könnyed szü­lötte) távolról sem tart igényt arra, hogy székfog­lalói számba vétessék; a hosszas bevezetés helyett hát azonnal igazába léphet az „in médiás res.“ Azok a székfoglalói bevezetések úgyis csak arra valók, hogy a megszabott óra közét kitöltsék és a hallgatók és a fölolvasó közül mindig ez utóbbit tegyék nyertes féllé. Mert, ha a bevezetés jó volt, a közönség azt mondja, mennyivel lehet jobb hát még a t­ö­b­b­i ? Ha pedig a bevezető rész nem elégíté ki a várakozásokat, a közönség azzal vigasztalja magát, hogy hisz a­mit hallott, az még csak a bevezetés volt, a t­ö­b­b­i bizonyára jobb lesz ! A székfoglaló ilyformán csak foglaló ma­rad — a „többire“. Nem így a tollrajz, mely min­t Bias, a görög bölcs, magával hordja és­­ hozza mindenét. De hogy „in médiás res“ lehessünk, az ol­vasó ama szívességére van szükségem, hogy szép, ifjú fővárosunk jobbparti részének egy csöndes, a várban, magasan fekvő utczájába türelmesen elkí­sér. Itt lakik * László Egy régi, százados épület­nek első emeletén bir két szobát és egy kis kam­rát ; az emeleten kívül még csak a házi úr, egy mogorva agglegény lakik, ki könnyelmű diákoknak és megszorult hivatalnokoknak szokott pénzt kölcsön adni, mesés kamatra és legkevesebb három biztos kezes nevét viselő váltóra. A ház földszint­jén, a­melynek egyik részét a magas hadügy­minisztérium építtető bástyafalnak, kőből­­ senki sem lakik, raktárnak bérelte ki egy gabna-ke­­reskedő. László szobáinak ablakai a budai hegyekre nyílnak, a­mi által e lakásnak a király-utczaiak fölött megvan az a nagy előnye, hogy a nyitott ablakokon fülrepesztő zaj helyett üde hegyi jég árad be. Az a fülrepesztő zaj i­s az volt, a­mit László került, inkább került, mint a mennyire az üde levegőt kereste. Kihalt, mogorva lakását nem vétte volna föl a legszebb dunaparti palota összes lakosztályaival s azért a házi úrral igyekezett a jó viszonyt folytonosságban tartani és meg nem ér­demelt tisztességet adott meg neki mindenka. Az emberek azt hitték , vagy helyesebben: azzal hí­zelegtek maguknak, hogy László embergyűlölő. Csalatkoztak. A gyűlölet bizonyos mérvű érdeklő­dést s gyűlöletünk tárgyának sorsa iránt való részvétet tételez fel. Lászlóban e helyett csupán csak merev közöny volt az emberek iránt. Né­hány keserű c­alódás azt a meggyőződést oltákelé, hogy az emberek túlnyomóan nagy része önző, haszonleső és gondolkozásában az alacsony röghöz kötött s azért igyekezett — nem javítani a vilá­got, hanem mindig tisztességes távolban tartani magától az embereket. Csak öreg szolgájával állt bizalmas lábon, részint azért, mivel Gergelyben — igy hittük a jó öreget — önfeláldozó önzetlen­séget tapasztalt, részint azért, mivel benne oly emberére talált, a­ki nem csak osztotta, de ta­pasztalásának gazdag tárházából szedett érvekkel helyeseknek is állítá László nézeteit a világ és emberek felől. Sokat és sokszor mosolyogtak — nem kár­örvendve, csak gúnyosan — László és öreg szol­gája az emberek dőresége felett. Ők nem birálgat­­tak, hanem csak gondos megfigyelői voltak az eseményeknek s azt lárták, hogy azok már mé­­hü­kben hordják a legkíméletlenebb önbirálatot. Persze a szép nem sem képezett kivételt s hölgyeink számos, szembeötlő hibái Lászlót a nősülési szán­déktól egészen elidegeníték. Nem azért, mintha neki szerelemre nem lett volna szüksége és szerelem után vágya, de mert a társadalom bármely osztályának hölgyeit tekintő, nem látta biztosítékát annak, hogy mostani megelégedettségéért a házas élet boldog­sággal, nagyobb boldogsággal, mint a mennyit e megelégedettség nyújt, kárpótolhatná. Hogy agg­legény marad, nem fogta meg de hogy azzá ne kelljen maradnia, nem remélte. (S hát nem elvből, a­mit nevetségesnek és természetellenesnek tartott, volt ellensége a házasulásnak, hanem a körülmények által ellenzője annak — önmagára nézve. Mikor mi Lászlóval megismerkedünk, izga­tottan hosszú lépésekkel jár fel s alá, egyik szo­bából a másikba. Úgy látszik, nyugtalan éje volt, s még az édesen jótékony reggeli álom is cserben hagyta, mert különben még lágy karjai közt nyu­godnék. Hisz még az öreg Gergely is szendereg kisded kamrájában, pedig az már úgy szokott lenni, hogy minél közelebb van az ember ahhoz a hosszú álomhoz, a­melynek reggelét csak a hit tudja — remélni, annál rövidebb lesz az a rövid álom, a­melynek reggelét a tudomány még másod­­perc­ekre is meg tudja­­ határozni. László azt hitte, hogy az öreg szolgája ma szokása ellenére tovább alszik, pedig ő volt az, a­ki szokása ellenére korábban kelt ki ágyából, mint rendesen. Az öreg Gergely, mikor jóval hajnal ha­sadta előtt a ruhákért belépett, nem is mulasztá el csodálkozásának majd fejbólintással, majd köz­vetlen kérdéssel kifejezést adni. — Nyugtalan érem volt, szólt László. A gon­dolatok, mintha rajzottak volna fejemben, egymást űzték, egymást kergették. — Gondoltam, mindjárt gondoltam — szólt az öreg szolga, a ruhakefét kezébe véve s a ruhá­kat karjára vetve. A folyó is kikel ágyából, ha megdagad. E szavak után Gergely, valószínűleg azt tart­ván, hogy „dixi et salvavi animam meam“, kifelé indult, hanem László marasztalta. — Ugy­e, hogy későn jöttem haza az éjjel, Gergely? Nem találja? Alkalmasint nem tudja, hogy már éjfél felé járt az idő. Hanem hát a színházi előadás nagyon hosszúra nyúlt, de ha reg­gelig tart is, sem untam volna meg, annyira az életből volt kiírva az előadott darab. Gondolja csak Gergely, maga is előfordult a színpadon. — Én-e ? — kérdezte csodálkozva Gergely. Hát azok a színész urak már nálamnál érdekesebb embereket nem találnak a megmajmolásra? — Higgye meg, Gergely, hogy a közönség nagyon jól mulatott a maga képmásán, a­kit a színpadon boszuságomra Lászlónak hívtak. Boszu­­ságomra mondom — mert sokkal találóbban hiv­­hatták volna Gergelynek. Épen olyan zsörtölődő, olyan bizalmatlan volt az emberek iránt, mint ma­ga Gergely. Az embereket tömegesen, látatlanban elitélte s a nőket, a nélkül, hogy kivételt tett volna, pipere bábuknak, a külpompán kapóknak és lelketlen hiú teremtéseknek állttá. — És tán nem v­olt igaza ? — kérdés urát gyanús szemekkel vizsgálva Gergely. — Csak félig volt igaza, Gergely; a nők közt is vannak derék kivételek. László e közben szivarra gyújtott s a kar­székbe veté magát valószínűleg oly szándékkal, hogy Gergelylyel a beszélgetést tovább fogja fűzni. — Sőt az a képmás — folytatá László —­■ abban is hasonlított magához Gergely, hogy ép olyan örömtelen agglegény volt, mint maga Gergely. — Ebben azt hiszem — szólt ravasz mo­­solylyal az öreg szolga — nincs mit szemére ves­sünk egymásnak, nagyságos uram. László lázasan ugrott föl karszékéből. — Én agglegény ? — szólt a tükör előtt teremve. Agglegény, az annyit tesz, hogy öreg le­gény. Nemde Gergely ? Hanem Gergely nem válaszolt, mert látva az általa keltett zivatart és túl akarván esni a ru­háknak sártól, portól és egyéb gyarló foltoktól való megtisztításán, kapott az alkalmon és kiosont. De László sem várt kérdésére választ, hanem hátra se tekintve, e nélkül is folytatta magánbeszélgeté­sét a tükör előtt: — Micsoda? Hát én már öreg legény vol­nék? De hát van-e már őszhajszálam? Nincs, bi­zonyára nincs, tükröm nincs a hízelgéshez szok­va. Az igaz, hogy fiatal gyerek sem vagyok már. Túl a harminczon, közel a harminczhathoz, mahol­nap a negyvenhez. A patvarba is! . . . Nyílt az ajtó; Gergely lépett be, a ruhákat hozván vissza. — Maga az Gergely? — kérdé László, a tükörtől eltávozva s a karszékbe ereszkedve le. — A nagyságos ur még mindig a tükör előtt van? Valóban azt kell hinnem, hogy azt vizs­gálja : beillik-e még vőlegénynek? Gergely nagyon szellemdúsnak találhatta ez ötletét, mert szokása ellenére hangosan felkac­a­­gott, de nem csekély volt meglepetése, midőn László mosoly helyett, szemöldeit összevonta. Ger­gely a hibát, a­melyet egyébiránt csak következ­ményéből sejtett ilyennek, helyreütni akarván, egy kis történetke elbeszélésébe kezdett, a­mit az udvari tanácsos úr komornyikjától hallott, a­kinek megbízhatóságát emelte az a körülmény, hogy a tanácsosné ő méltóságának nemcsak szolgálatá­ban, de kegyében is állt. A tanácsosné ő méltósága termei még városszerte a legfrisebb és legpi­­kánsabb hírek tárházainak voltak elismerve. — Nem hiába vagyunk mi — kezdé meg Gergely elbeszélését — a nagyságos ur meg én abban a véleményben, hogy a mostani nők nem egyebek pipere-bábuknál ! Ez tegnapelőtt is bebi­­zonyodott, mint a tanácsosnő ő méltóságának ko­mornyikjától hallom, grófi szomszédunk estélyén. A komornyik igy adta elő a dolgot . . . — Maga kiállhatatlanná kezd válni Gergely ! —szakitá félbe László, öreg szolgáját, a ki e ba­rátságtalan, urától meg nem szokott kemény meg­jegyzésre először nagyot nézett, azután hirtelen elborult az arcza és szemei könybe lábadtak. Most Lászlón volt a sor, hogy hibáját helyreüsse és Ger­gelyt megengesztelje. — No ne vegye azt úgy Gergely, a mint mondva volt — szólt az öreg szolgához, nem értettem úgy. Hanem lássa Gergely, ha mi az e­g­é­s­z női nemet gáncsoljuk, mégis csak igazságtalansá­got követünk el a derék, a jó kivételeken , mert ilyenek vannak ám! — Komolyan mondja a nagyságos úr ? — kér­dé Gergely, a­ki a csodálkozástól alig győzött ma­gához térni. — Aztán lássa Gergely — folytatá László ! — nevetséges is az, ha az ember előítéleken lova­­r­­ol. Csak hallotta volna, mily hangosan kacsagta ki a közönség a színházban az előítéleteseket. Pe­­­­dig ha mi, maga Gergely meg én, azt tartjuk az emberekről, hogy egytől-egyig, kivétel nélkül ön­zők, a nőkről meg kivétel nélkül — tudja Gergely ! mit tesz az? — hogy: kivétel nélkül pipere­bábuk, lelketlen teremtések, higgye meg Gergely, az sem egyéb előítéletnél .... Na, de hagyjuk ezt, mert még több rendbeli megbízásom van. Mindenekelőtt alkalmas lakást kellene keresnie Gergely. — Lakást? — kérdé csudálkozva Gergely, a­ki, ugy látszott, hogy ki se jő a meglepetések­ből. — Lakást? Hát ezt a békés, nyugalmas helyet már megunta a nagyságos úr? — Igaza van, meguntam már ezt a mogorva zárdát, a­hol azon a Harpagon háziúron kivül más élő­lényt nem lát az ember, az is inkább élőhalott. A balparti városban óhajtanék alkalmas lakást, valamelyik népes utczában, a­hol sok em­ber jár, férfiak és nők vegyest . . . érti Gergely? — a­hol nők is járnak. Tán a váczi, vagy hatvani utczában volna a legjobb. Gergely még mindig nem tudta: álmodik-e vagy ébren van, s csak annyit tudott ura után,­­ gépiesen mondani, hogy: „a váczi utczában volna a legjobb.“ — Öt szobából és egy konyhából álló la­kásra van szükségem Gergely. — Öt szobából álló lakásra? — Igen; még pedig azok közül az egyik te­remnek, egy ebédlőnek, kettő dolgozószobának és egy nátószobának legyen használható. Az ember nem tudhatja mi történik s mikor látogatják meg szerető rokonok és jó barátok, a­kik ide azért helyezve — ez nagy hiba — példa Szinfalu — hol is egyetlen osztály van fölállítva, és több minőségű földek léteznek, a főrendiház melyik tagja merészli azt állítani, hogy öt ezer holdat magában foglaló határ egyenlő termő minőségű alappal bir — midőn dűlői egyik dombos, a másik mérsékelt emeletü, a harmadik róna fekvésű. — Kertjeik gyümölcsösek konyha veteménynyel s luczer­­nával ellátvák, rétjei idei és vegyes szénát termők, s mégis egyenlőn adóztatnak; több ily községeket tudunk előmutatni. Ezt józan észszel megfontolva csakis szabályozás által lehet kiigazítani, tehát égetőn szükségeltetik a szabályozás — szükségel­tetik, hogy a földek külön termő osztályba, jelen­ben álló mivelési ágosztályba, és tiszta jövedelem meghatározása alá helyeztessenek, eképpen igazsá­gosan teendenek adóztatva, — minthogy most sem kellő osztályba, sem használatban álló mivelési ágba a földek nincsenek, azért nincs igazságos alapon az adó kivetve, csakis mi szegény adózó nép vagyunk megróva. Kívánjuk a rögtöni szabályo­zást, mely ellen a főbb birtokos urak vannak (jól tudják ők miért). Az adófölemelés az országgyűlés dolga — mivel a háztartási szükséglettől függ — hogy a tiszta jövedelem után mennyi perczent vettessék ki, azt a pénzügyminiszter terjeszti az országgyűlés eleibe; ebbe mi nép nem szólhatunk, csakis a szabályozást sürgethetjük, mert ez által hiszszük az adót igazságos alapon kivethetőnek — és a nép felzaklatott kedélye ez által csendesittethetik le. Azért inkább ma, mint holnap fogyunk a szabályo­záshoz, különben a panasz és adó nem fizetési makacsság mindég fenmarad. Kelt Szinfaluban márczius 28-án 1874 a nép nevében Schneider Lipót. KÜLFÖLD. Márczius 31-én. Franczia köztársaság. A nemzetgyűlés utolsó ülései igen gazdagok voltak érdekes és tanulságos mozzanatokban. Kétszer történt meg az a sajátsá­gos eset, mely egészséges tervezett­ parlamentek­ben fehér holló számba megy, hogy t. i. a kormányt az ellenzék menti meg, s még­pedig egyszer a több­ség kebeléből eredő csapás elhárításával. Az egyik esetet már tegnap esti lapunkban ismertettük, s ol­vasóink tudják, hogy a munic­ipális tanácsok pro­­rogálásánál fordult elő, mikor a kormány a bal­közép ellenző szavazatainak köszönhető a javas­lat megmentését, mert csak ez ellenző szavazatok beadása kerekítette ki a határozat érvényességére szükséges szavazatmennyiséget. A balközép tehát ellene szavazván, diadalra segítette a kormány javaslatát, ami bizonyára párját ritkító kuriózum. Hanem sokkal érdekesebb ennél a pénteki ülés incidense, melyet egész lefolyása szerint ismer­tetni a franczia pártviszonyok s a kormány hely­zetének megvilágítására szükségesnek tartunk. A pénteki ülés napirendje előtt D a híres legszélsőbb szélső jobboldali képviselő, indokolván az állandó kormányforma megalapításának szüksé­gét, következő indítványt tett: „1. czikk. A nem­zetgyűlés 1875. junius elsején határozza meg az ország végleges kormányformáját. — 2. czikk. A szavazás névszerint, szavazó jegyek beadásával fog történni.“ Derült égből a villámü­tés nem lehet megdöbbentőbb, mint volt a „könnyű lovasság“ e váratlan vágása a kormányra s az egész monarchi­kus coalitióra nézve. Jóllehet nagyon jelentékte­len töredék az, mely az assembleeban Dahriel úr háta mögött áll, s bevallott színekkel képviseli a „nem egyezkedő legitimitást, a nettó királyt; de köztudomású dolog, hogy igen sokan vannak a jobbon, kiket szivük e maroknyi töredékhez vonz, bár sokkal jobb politikusok, sem hogy színeiket ily nyíltan bevallják. De hát nem lehetett egész bizonyosságal tudni, hogy így a frohsdorfi idény küszöbén, nem fogják-e ez egyszer nyíltan követni szivük sugallatát. K e r­d r­e 1 képviselő sietett az „érettebb“ legitimisták nevében eloszlatni ez aggodal­makat, ellene nyilatkozván Dahiiel úr indítvá­nyának, de egyszersmind oly kijelentéseket s czélzásokat tett, melyek a septen­atusra és kor­mányára nézve semmivel sem kényelmesebbek, mint Cazenove de Pradine ismeretes nyilatko­zata volt. Emlékszünk , hogy Cazenove úr azt mondta volt, hogy Mac-Mahon nem fogja az ajtó előtt váratni, a „Királyt“, ha a nemzetgyűlés megszavazza a királyságot. Ugyan­ez eszmének adott kifejezést Kerdrel is, és pedig még világo­sabban. Dahriel indítványának szükségét fejtegetve, előadta, hogy az assemblée, Mac­Mahonra ruházván a hatalmat, ő irányában s az ország irányában is kötve, s nem döntheti meg akkori szavazatát, s így nem fogadhatja el a Dahriel indítványát sem. De ha kötve van az assemblée, nincs kötve Mac­Mahon senki irányában, s neki joga van hatalmát akkor tenni le, amikor jónak látja, vagy a körül­mények úgy kívánják; s ez utóbbi esetben pláne némi erkölcsi kényszerűség is forog fenn. Ha tehát elérkezik a nap, mikor a hazafiság azt fogja kí­vánni, hogy mondjon le hatalmáról, ha­ Cazenove szavaival élve — a királyság bekopogtat az ajtón a tábornagy ismeretes conservativ érzelmeit tekin­tetbe véve, bizton remélhető, hogy meghajlik a le­gitim királyság előtt. — így érvelt Kerdrel ur­ és Broglie herczeg, kit ez érvelés, valamint a Dahriel indítványa is szükségszerüleg nyilatko­zatra indított, nem merte az érvelést megtagadni, hanem csak egész általánosságban fejtegette, hogy Mac-Mahonra kell bízni álláspontjának értelmezé­sét és érzelmeinek kinyilatkoztatását. Tehát ismét egy semmit mondó frázis, mint Cazanove nyilatko­zata alkalmával. Broglie egyébiránt határozottan ellenezte Dahriel indítványát s ezzel kitette magát az indítvány esetleges elfogadásával járó félreis­merhetetlen vereségnek. És csakugyan lett volna benne része, ha isten nem áldotta volna meg a franczia nemzetgyűlést is „Theorien Reiterekkel,“ akik a füstért feláldozzák a pecsenyét. Tudjuk a szélsőbal s a baloldal egy része nem ismeri el az assemblée alkotmány­ozó jogát. Dahriel indítványa e jog elismerését involválja, s igen helyén lett volna ellene szavazni elvi szempontból mindazoknak, kik e jogot el nem ismerik, ha az indítvány érdemleges elfogadásáról lett volna szó s feltehető lett volna, hogy gyakorlati következményei lesznek. De ez esetben csak az indítvány sürgősségének kimon­dásáról volt szó, egy manőerreről a kormány el­len, melynek minden gyakorlati következménye csak abban állhatott: megverni a kormányt s kimutatni alapja gyöngeségét. így fogta fel a kérdést az ellenzék minden árnyalata. Voltak azonban egye­sek a szélsőbalon, baloldalon és a balközépen is, kik a fentebb említett puritán felfogásnak hódol­tak s az indítványnak ellene szavazván, meg­men­tették a kormányt. Voltak ezek 49-en, s az ő sza­vazataikkal együtt 327-re rúgott az indítvány el­vetésére alakult többség, 242 szavazat ellen, mely az indítvány mellett nyilatkozott. Ha e republicá­­nusok nem szavaznak „félre“, a kormány csak 278 szavazatot kap, a kormány­ellenes szavazatok pe­dig e 4­*-czel 291-re emelkedtek volna, s a kor­mány 13 szóval kisebbségben marad. Megemlítjük, hogy Dahriel indítványa mellett csak 12 „könnyű lovas“ tört lándzsát, a főlő „alkudozók“ mint Ca­zenove, Le Brun, Carayon-Latour stb. nem szavaz­tak. Barodet, Ll­uis Blanc, Ledru-Rollin a javas­lat ellen, Gambetta, Grévy, Perier mellette szavaz­tak , 131-en tartózkodtak a szavazástól. A kormány tehát 49 ellenzéki képviselő ke­gyelméből, megmenekült a vereségtől, de azon módtalanul ferde helyzetbe jutott, hogy most hat egész hétig a jobbközép és szélsőbal coalitiója alapján kormányoz, azon tudattal, hogy a május 2­5-iki coalitió elejtette. Ez eset természetesen nagy senzatiót kelt a republikánus sajtóban s a szélsőbal és balközép orgánumai nem igen kímélik az erős szemrehányó kifejezéseie a republikánus félre szavazóktól, kik e jó alkalmat oly ügyetlenül elrontották. Ez ülés napirendjén a párisi várművek kér­dése állt, s nevezetessé tette e napot Thiers felszólalása által, a­mi múlt évi május 24-ike óta most történt először. Thiers a várművek roppant költséget igénylő kiterjesztése ellen szólt s azt ta­nácsolta, hogy csak a mostani erődítési gyűrű ke­retén belül létessenek javítások. Beszéde kitű­ő volt, de annyira szakszerű, hogy az egész erődí­tési kérdés alapos ismerete nélkül, nem élvezhető, s még ez utóbbi esetben is csak akkor, ha az ember franczia. Azért nem közöljük kivonatosan sem. A nemzetgyűlés nem hallgatta meg a nagy államférfi hazafias intését, s megszavazta az or­szág nyomasztó pénzügyi helyzetére új és meg­mérhetetlen súlyú terheket hárító eredeti javaslatot 389 szóval 193 ellen, tehát roppant szótöbbséggel, minőt csak bizonyos ki nem mondott, de pártkü­lönbség nélkül létező utógondolat gyűjthetett a Broglie-kormány ezen harczias javaslata köré. A nemzetgyűlés szombati utolsó ülése a koncz­osztásnak volt szentelve. Jutott belőle az orleanis­­táknak, és a bonapartistáknak is. Megszavazták az Orleans herczegeknek illető katonai rangjaikat végleges minőségben, a Napoleon család javait pedig feloldták a zár alól. Vasárnap aztán a népre került a szó sora. Gironde és Haute-Marte megyében pótválasz­tások voltak, s mint távirataink jelentik, mindkét helyütt ismét a republicanus lobogó emel­kedett fel diadalmasan. Girondeban Roudier repub­­licánus jelölt nyert többséget Bertrand bonapartista és Larricu úgy nevezett conservatio ellen, ez utóbbi kapván legkevesebb szavazatot; Haut-Mar­­neban pedig Danelle­ Bernardin köztársasági jelölt győzött Lesperut úgynevezett conservativ fölött. A végleges számeredményt még nem ismerjük. Spanyolország. A karlisták ötszörös sánczöve ellen megindított támadásról ismét egy rakás el­len­mondó hír érkezett. A madridi hivatalos lap 27-iki keletű sommorostrói sürgönye szerint a köz­­társasági csapatok elfoglalták a Muriata, Barb­uda házait; az Abanto elleni támadás elhalasztatott. Primo Rivero tábornok és Ferrero dandárparancs­nok megsebesült; az előbbi altábornoki rangra emeltetett, Quintars tüzérezredes elesett. Egy car­­lista sürgöny ez ellenében azt állítja, hogy a car­­listák f. hó 27-én megtartották a második védel­mi vonal összes positióit, az Abantes hegyet is beleértve. Serrano távir­at összeköttetése el van vágva. A legújabb madridi távirat pedig ezt jelenti: A csapatok az elfoglalt positiókat, Muriatát bele­értve, megtartották és a többi positiókat lövöldö­zik. Abanta ellen még nem intéztetett támadás. Loma és Primo de Rivero tánok hir szerint sú­lyosan megsebesültek. És végre egy Londonon át karlista forrásból érkezett távirat szerint a csata f. hó 2- án újra megkezdetett; a köztársaságiak szakadatlanul visszaverettek és körülbelől 4000 em­bert veszítettek, a carlisták vesztesége 1000 em­bert tesz. Tessék ezen eligazodni. Legvalószínűbb, hogy az egyes positiókért vívott harcz változó sze­rencsével folyik, de félre­ismerhetetlenül a köz­társaságiak előnyomulásával. Az utolsónak kö­zölt karlista sürgönyt teljes joggal hazugságnak tarthatjuk, a­míg az ellenkező meg nem bizonyul, lévén a hazugság már számtalanszor rábizonyítva Don Carlos ő felséghivetve. Németország. Vilmos császár ismeretes állás­­foglalása után igen természetesnek találjuk, hogy a beteg államkanczellár is sietett prespiot gyako­rolni, a hadügyi törvényjavaslat dolgában. A„Spe­­nersche Ztg.“ írja, hogy két csak neveik kezdő­be­tűivel jelzett képviselő meglátogatta Bismarck herczegnőt, s a herczeg megtudván ottlétüket beteg ágyához kérette őket, s tartott nekik egy igen keserű és ingerült leczkét, a hazafiságból, parlamen­arizmusból stb. E leczke természetesen a parlamenti többségnek szólt tulajdonképen, s vo­natkozással e többség magatartására a békelétszám tárgyában. A kanczellár azzal fenyegetődzik, hogy ha a birodalmi gyűlés konokságában megmarad, vagy ő, a kanczellár köszön le, más szerencsé­sebbre hagyván e megbízhatatlan többség vezeté­sét, vagy pedig a birodalmi gyűlés feloszlatását fogja a koronától kérni.­­ Amint mondják, ez a fenyegetés már­is tetemesen módosította a renitens többség hadügyi nézeteit. Hogy is lehetne máské­pen ! A szövetségtanács tegnapi ülésében a vasúti bizottság indítványa szerint Bajorország, Würtemberg és Baden beleegyezésével fölszólította a s­övetségi kormányokat, hogy a vasúti szállít­­mányi tarifák általános fölemelése, vagy a tarifa rendszer megfelelő módosítása iránt f. év ápril 15-ig határozzanak. A himlőoltási és a katonai nyugdíjazási törvények a birodalmi gyűlés szerke­zete szerint fogadtattak el, végül megállapíttattak a hadi szolgálmányokért adandó utólagos kárpót­lásokról szóló törvény végrehajtási intézkedései. A hivatalos lapból. Igazságügyi magyar miniszterem előterjesztésére megengedem, hogy Pap Alajos semmitő­­széki bíró, saját kérelme folytán végleges nyugalomba helyeztessék, és ez alkalomba neki, hosszú és kitü­ő szol­gálataiért elismerésem nyilván­.ttassék Kelt Bécsben, 1874 évi mart. hó 23. Ferencz József, s. k. Dr. Pauler Tiva­dar, s. k. Az igazságügyminiszter Biszterszky Károly selmeczbányai törvényszéki telekkönyvvezetőt a losonczi járásbírósághoz, és Cherven Andor losonczi járásbírósági telekkönyvvezetőt a selmeczbányai törvényszékhez he­lyezte át. Az igazságügyminiszter ifj. Vitályos Lajos te­lekkönyvi helyszínelési tollnokot a gyergyó­szentmiklósi törvényszékhez írnokká nevezte ki. Lovag Marcziányi György tettleges állományú honvéd-gyalog-hadnagy, a m. k honvédségben viselt tiszti rangjáról s cziméről önként leköszönvén, lemondása elfo­gadtatott. Neumann Károly szabadságolt állományú honvéd­hadnagy, a magyar királyi honvédségben viselt tiszti rang­járól s czíméről önként leköszönvén, lemondása elfogad­tatott Ru­sz Ferencz német-bogsáni körjegyző saját, vala­mint Ferencz, Irma és Ágosta nevű gyermekei veze­tékne­­vüknek . Rendes­re­ kért átváltoztat­ása belügyminisztériumi rendelettel megengedtetett. Mozaik. — A levelek száma. Dr. Stephan, a né­met birodalom főposta mestere, hivatalos adatok nyomán az egész föld kerekségén egy éven át a postákon megfordult levelek mennyiségét kiszámí­totta. Ez nem kevesebb, mint 3 milliárd és 300 millió. Ebből esnek egy napra körülbelől 91­ 4 mil­lió, minden másodperczre vagy 100 levél.­­ Az egyes világrészek ezen összegben a következő arányban osztoznak: Európa szállít évenként 2 milliárd és 355 millió levelet; Amerika 750 mil­liót, Ázsia 150-et, Afrika 25 öt és Ausztrália 20 milliót. Ha a föld lakosságát 1300 millióra tesz­­szük, minden emberre évenkint 3 levél esik. A legnagyobb levélforgalommal Anglia bír, hol min­den lakosra 29 levél esik évenkint, utána Svájcz, a hol 20, Németország, hol 14, Francziaország, hol 12, Ausztria 5 és Oroszország, hol csak minden második lakosra esik egy levél. Európában­­ van 43.000 postahivatal és 180.000 hivaalnok. Az elsőből Anglia bir legtöbbet t. i. 12,00­0 et, az utóbbiakkal Németország van legnagyobb mérvben megáldva, lévén a postahivatalnokok száma 60.000 úgy hogy ott minden 660-ik lakos postahivatal­nok. A posták összes bevétele 125 mill. tallér, a kiadás 100 mill. tallér, a­mi a tőkének 25°/0 ka­matozása.­­ A postaforgalomnak legészakibb ál­lomásai Hammerfest (Norvégia legészakibb városa, Kvaloe szigeten) és Reykalwik, a legdéliebbek Tierra­ del Fuego (Amerika legdélibb csúcsa) és New-Zealand.­­ A német postákon 1873-ik évben 14 millió pénzes levél és 36 millió csomag szállít­tatott 4­2 milliárd tallér értékben; postautalvány 160 millió tallér. Németországban az összes leve­leknek 15­/0 hivatalos, 5°/0 irodalmi, művészeti és tudományos, 55% kereskedelmi és 45% családi. A távadónál, hol a dolog természeténél fogva a kimutatás pontosabb lehet, az arány következő: a sürgönyök 4% hivat., l°/0 hírlapi sürgöny, 29% és 66% tőzsdei és kereskedelmi. HÍREK. — Márczius 31. — — Eljegyzés. A belga kir. pár legidősb leányát, Lujza Mária Amália szász herczegnőt (született 1850 febr. 18-án) e napokban jegyezte el Fülöp szász-koburgi herczeg, s magyar kir. hon­védőrnagy. Az eljegyzés nagyon közelről érdekli József főherczeg családját. A belga királyné ugyanis a főherczeg nővére (József nádor leánya,­ a vőle­gény pedig Klotild főherczegnőnek, József főher­czeg nejének testvérbátyja. A fiatal pár Magyaror­szágon fog lakni. — A magyar tudományos Akadémia szerdán, ápri 1-én összes ülést tart, melynek tár­gyai: 1) Jelentés a gr Karácsonyi drámai pályázatról. 2) A márczius havi folyó ügyek, s több rendű pályamunkák bemutatása. — Az állami pecsétről, melyet nem régiben uj alakzatokkal véstek, már tettünk emlí­tést. A „P. Lloyd“ következő részletességgel ismer­teti azt: A pecsét egy fő pajzsból áll, mely négy részre van elosztva. A harmadik és negyedik mező közé egy ék van beszúrva. E paizsban egy közép­­paizs van elhelyezve, melyben ismét egy közép paizs látható. Ez utóbbi három részre van elosztva, melyek egyikében egy oroszlán áll, mely a her­­czegizett habsburgi grófságra emlékeztet, másikán egy pólya (széles egyenes vonal) vonul át, mely az ausztriai herczegséget jelenti, harmadikéban egy rézsűt fekvő pólya van, melyen három, láb és csőr nélküli sas nyugszik. E három czimer együttvéve képezi az uralkodó család czimerét. A középső pajzson Magyarország czimere látható. A főpajzs első mezőjében Dalmatia czimere van el­helyezve , három aranyozott koronás leopárd tő. A második mezőben Horvátország, a harmadik­ban Szlavónia czimere látható. A negyedik mezőben az egykori erdélyi nagyherczegség czimere áll. A mezőt egy pólya két részre osztja: a felső részen egy magasba törő sas látható (a magyarok) a sastól jobbra a sugaras nap, balra a félhold áll (a székelyek). Az alsó részben aranymezőben hét vörös vár áll két-két fekete ablakkal, (a szászok). Az Fiume területének czimerét foglalja magában, mely két fejű sasból áll. — A sas egy korsón nyugszik, mely a tenger partjáról önti kincseit a tengerbe. A sas felett egy herczegi korona lebeg. A mező alján e szavak olvashatók: „indeficienter.“ A paizsot Szt.­István koronája födi; maga a paizs két repülő angyal által emeltetik. — Orosz rendjelek. Az orosz kormány a bécsi kiállítás alkalmából több magyar kiállítót rendjelekkel tüntetett ki. Nevezetesen Goldschmied úr az opál-kiállításért az Anna-rend középkereszt­jét kapta, Schuk N. mérlegkészítő, Fischer herendi porczellángyáros és Kramer butorgyáros a Sza­­niszló-rendet, Oettl vasöntöde tulajdonos és Wei­ner udvari ruhagyáros a Szaniszlórend arany­ér­mes szalagját.­­ A lapplandiakkal csakugyan felültet­ték a brünni rendőrséget. Az észak eme lakóinak mu­­togatójára ugyanis egyik szolgája megharagudván, boszuból azt a jelentést tette a rendőrségnél, hogy gazdája nem lappokat, hanem svábokat mutogat. A följelentés alaptalansága most már kiderült s mi­vel a fagyos világbeliek így megtámadt tekintélye engesztelő áldozatot kívánt, a szolga hűvösre ke­rült. Most már oda van az a sok élet is, a­mit a

Next