Ellenőr, 1874. április (6. évfolyam, 90-118. szám)
1874-04-01 / 90. szám
endő összehozatalára, egy rövid nyilatkozat köröztetett a 48-as pártbeli s baloldali képviselők között. Azután aláírásra is került a j dolog, miután a 48-as párt tanácskozmányában, mint az egyesülésre szolgáló tárgyalási alap elfogadtatott ily tárgyalási alapul készségesen lett elfogadva a 48-as képviselők által; alá is íratott ass az, aláírók között vannak — mint értesülünk — Szederkényi Nándor és Matkovics Tivadar, 48-as képviselők is, habár most neveik kihagyattak onnan, kinek akaratából s miért ? nem tudjuk. Ezen egyesülési programm alapján meg is indult a balközépből kilépett tagokkal a tárgyalás. Mint tudjuk, a Hungáriában márczius 5-én tartott közös értekezletből 7 tagú küldöttség lett megbízva, ezek voltak: Mocsáry Lajos, Simonyi Ernő, Madarász Csávolszky, Gubody, Helfy és Szederkényi Nándor. E héttagú küldöttség meg volt bízva, az egyesülés tettleges keresztülvitelére módozatot készíteni. A héttagú küldöttség — mint értesülünk — tanácskozott is. A tanácskozmányban részt vett Szederkényi is, mint kiküldött tag, s az egyesülés módozataira véleményt is készített a küldöttség, mely vélemény az egyesült párt közös elnevezését függőbe tartotta s közös elnevezést nem ajánlott. Ezen vélemény tárgyalására, márczius hó 21-dikére apesti központi ellenzéki kör helyiségében közös értekezlet lett összehiva. Ezen értekezleten mindenki azt várta, hogy a küldöttség javaslatait fogja bemutatni, s annak alapján a közös értekezlet fog majd határozni Azonban a közös értekezlet közös meglepetésére föláll Simonyi Ernő s azt mondja, hogy a tényleges egyesülés ne mondassák ki most még, hanem a két árnyalat közös működésére, modus vivendi állapíttassák meg s erre vonatkozó javaslattétellel bízassák meg a 7-es bizottság. Utána Mocsáry szól, támogatva Simonyi előadását, azt mondva, hogy erre vonatkozó indokait elhallgatja. A közös értekezlet jelenlevő tagjai bámultak a két sphynx rejtélyes előadásán; mindössze azt sajnálták, hogy a múltkor vagy a ,,Hungáriádban lettek luddá téve, midőn az egyesülés megpecsételésére oly lelkes áldomást ürítettek, vagy most tétetnek luddá, az érthetően sphynxek által. Másnap mint tudjuk, úgy a „Magyar Újság“, mint a „Baloldal“, közzétette a hivatalos communiquét a Simonyi által indítványozott s Mocsáry által fogalmazott módon. Az egyesülés barátai, ezen tény által elkedvetlenedve mentek széjjel, azon gyanúban, hogy az egyesülés tulajdonképen nem is a közügy érdekében, hanem valószínű, hogy más személyes tekintetektől vezettetik, amely személyes tekinteteknek többen uszályhordozói lenni nem akarnak. Ezen benyomás alatt létetett március 21-én a 48-as párt értekezletén Matkovics indítványa, hogy a 48-as párt mondja ki, hogy az egyesülés nem sikerülvén, a 48 as párt marad az eddigi alapon. Matkovics az egyesülési programm aláírója, s az egyesülés lelkes barátja. Matkovics indítványát azon értekezleten, pártolta Szederkényi is, az egyesülési programm másik aláírója, s az egysülésnek szintén lelkes barátja, s a „Magyar Ujság“-ban szószólója. Kisült hogy Simonyi és társai, kik márcz. 21-én tartott közös értekezleten azt vitték keresztül, hogy a két párt árnyalat egyesülése ki ne mondassák, s márczius 24-én a 48-as párt kebelében, a 48-as párt ellen léptek föl, s márczius 25-én, a tegnap ismertetett módon, új pártot alkottak, mely uj párt nem az egyesült párt — hiszen az egyesítést a közös értekezleten márczius 21-én megtagadták, — hanem párt, melyben a szerepkörök, most már teljhatalommal kezeltetnek. — Az egyesülési programm aláírása, mi összefüggésben sincs ez uj párttal, s akik ott alá vannak írva, nem mind tagja az új pártnak. Németh Albert képviselő most Pesten járván, barátai előtt, úgy Hódmezővásárhelyre írt levelében oda nyilatkozott, hogy ő a 48-as párt megszüntetését határozottan ellenzi, s azt el nem fogadja. Simonyiéknak megmutatta Hódmezővásárhelyről, a 48-as párttól érkezett nyilatkozatot, melyben he és megtámadás foglaltatik azon képviselők ellen, kik a 48 as párt megszüntetésére tőrnek. Ezen nyilatkozat — mint halljuk — már közlés végett nyomdában is volt. Azonban Simonyiék fölhívására Németh Allbert a közlést fölfüggesztette azon reményben, hogy Simonyiék azon statáriális állásponttól, melyet elfoglaltak, el fognak állani.“ * A ,,Magyar Újság“megerősíti a,,Hunniá“nak a 48-as párt márczius 25-diki üléséről hozott (állásnak is közlött) tudósítását, s ehhez e megjegyzést csatolja: „A történet tudomásunk szerint hűen van előadva. Azt jegyezhetjük még meg, hogy Mocsáryék megjelenésére a 24-én tartott értekezleten óhajtás fejeztetett ki, a lapok egyesítése czéljából, s csupán e czélból kérettek Mocsáryék a megjelenésre. De arról, hogy 25-én folytatólagosan tartandó értekezleten, mely értekezlet „közös gyűlés“ „közös értekezlet “-nek neveztetik a „Baloldal“-ban már egy új párt alakítása, s a 48 as párt megszüntetése fog tárgyaltatni, szó sem volt. De szó sem volt még „közös“ gyűlésről sem, s igy, hogy ki, hogyan keresztelheti azt „közös gyűlésnek“, ő tudja Ily módon ki lehet mondani ajobboldali párt megszüntetését is, 8 embernek. Csakhogy az ily tréfa — komoly férfiak közé nem való.“ VIDÉK. A következő levelet, mely „ nép nevében“ küldetett be hozzánk, közöljük hangjának őszinteségénél és okoskodásának világosságánál fogva . Tisztelt szerkesztő úr! Mi adózó nép az „Ellenőr“ 85-ik számában azt olvastuk, hogy többen a főrendiház ülésében márczius 26-án e szót földszabályozás, adó fölemelésnek értelmezték ; rész értelmezés — földszabályozás és adófölemelés két különböző szó. Mi nép a földszabályozás alatt igazságos alapra állítandó osztályok fölállítását, és mivelési ágak elkülönítését és azokra fölállítandó s meghatározó tiszta jövedelmet értünk, s e háromra van szükségünk, mert most illő osztályba, illő mivelési ágba, s illő tiszta jövedelem meghatározásába földjeink nincsenek TÁRCZA. A házasuló, — Tollrajz. — Ez a kis rajz (szeszélyes óra könnyed szülötte) távolról sem tart igényt arra, hogy székfoglalói számba vétessék; a hosszas bevezetés helyett hát azonnal igazába léphet az „in médiás res.“ Azok a székfoglalói bevezetések úgyis csak arra valók, hogy a megszabott óra közét kitöltsék és a hallgatók és a fölolvasó közül mindig ez utóbbit tegyék nyertes féllé. Mert, ha a bevezetés jó volt, a közönség azt mondja, mennyivel lehet jobb hát még a többi ? Ha pedig a bevezető rész nem elégíté ki a várakozásokat, a közönség azzal vigasztalja magát, hogy hisz amit hallott, az még csak a bevezetés volt, a többi bizonyára jobb lesz ! A székfoglaló ilyformán csak foglaló marad — a „többire“. Nem így a tollrajz, mely mint Bias, a görög bölcs, magával hordja és hozza mindenét. De hogy „in médiás res“ lehessünk, az olvasó ama szívességére van szükségem, hogy szép, ifjú fővárosunk jobbparti részének egy csöndes, a várban, magasan fekvő utczájába türelmesen elkísér. Itt lakik * László Egy régi, százados épületnek első emeletén bir két szobát és egy kis kamrát ; az emeleten kívül még csak a házi úr, egy mogorva agglegény lakik, ki könnyelmű diákoknak és megszorult hivatalnokoknak szokott pénzt kölcsön adni, mesés kamatra és legkevesebb három biztos kezes nevét viselő váltóra. A ház földszintjén, amelynek egyik részét a magas hadügyminisztérium építtető bástyafalnak, kőből senki sem lakik, raktárnak bérelte ki egy gabna-kereskedő. László szobáinak ablakai a budai hegyekre nyílnak, ami által e lakásnak a király-utczaiak fölött megvan az a nagy előnye, hogy a nyitott ablakokon fülrepesztő zaj helyett üde hegyi jég árad be. Az a fülrepesztő zaj is az volt, amit László került, inkább került, mint a mennyire az üde levegőt kereste. Kihalt, mogorva lakását nem vétte volna föl a legszebb dunaparti palota összes lakosztályaival s azért a házi úrral igyekezett a jó viszonyt folytonosságban tartani és meg nem érdemelt tisztességet adott meg neki mindenka. Az emberek azt hitték , vagy helyesebben: azzal hízelegtek maguknak, hogy László embergyűlölő. Csalatkoztak. A gyűlölet bizonyos mérvű érdeklődést s gyűlöletünk tárgyának sorsa iránt való részvétet tételez fel. Lászlóban e helyett csupán csak merev közöny volt az emberek iránt. Néhány keserű calódás azt a meggyőződést oltákelé, hogy az emberek túlnyomóan nagy része önző, haszonleső és gondolkozásában az alacsony röghöz kötött s azért igyekezett — nem javítani a világot, hanem mindig tisztességes távolban tartani magától az embereket. Csak öreg szolgájával állt bizalmas lábon, részint azért, mivel Gergelyben — igy hittük a jó öreget — önfeláldozó önzetlenséget tapasztalt, részint azért, mivel benne oly emberére talált, aki nem csak osztotta, de tapasztalásának gazdag tárházából szedett érvekkel helyeseknek is állítá László nézeteit a világ és emberek felől. Sokat és sokszor mosolyogtak — nem kárörvendve, csak gúnyosan — László és öreg szolgája az emberek dőresége felett. Ők nem birálgattak, hanem csak gondos megfigyelői voltak az eseményeknek s azt lárták, hogy azok már méhükben hordják a legkíméletlenebb önbirálatot. Persze a szép nem sem képezett kivételt s hölgyeink számos, szembeötlő hibái Lászlót a nősülési szándéktól egészen elidegeníték. Nem azért, mintha neki szerelemre nem lett volna szüksége és szerelem után vágya, de mert a társadalom bármely osztályának hölgyeit tekintő, nem látta biztosítékát annak, hogy mostani megelégedettségéért a házas élet boldogsággal, nagyobb boldogsággal, mint a mennyit e megelégedettség nyújt, kárpótolhatná. Hogy agglegény marad, nem fogta meg de hogy azzá ne kelljen maradnia, nem remélte. (S hát nem elvből, amit nevetségesnek és természetellenesnek tartott, volt ellensége a házasulásnak, hanem a körülmények által ellenzője annak — önmagára nézve. Mikor mi Lászlóval megismerkedünk, izgatottan hosszú lépésekkel jár fel s alá, egyik szobából a másikba. Úgy látszik, nyugtalan éje volt, s még az édesen jótékony reggeli álom is cserben hagyta, mert különben még lágy karjai közt nyugodnék. Hisz még az öreg Gergely is szendereg kisded kamrájában, pedig az már úgy szokott lenni, hogy minél közelebb van az ember ahhoz a hosszú álomhoz, amelynek reggelét csak a hit tudja — remélni, annál rövidebb lesz az a rövid álom, amelynek reggelét a tudomány még másodpercekre is meg tudja határozni. László azt hitte, hogy az öreg szolgája ma szokása ellenére tovább alszik, pedig ő volt az, aki szokása ellenére korábban kelt ki ágyából, mint rendesen. Az öreg Gergely, mikor jóval hajnal hasadta előtt a ruhákért belépett, nem is mulasztá el csodálkozásának majd fejbólintással, majd közvetlen kérdéssel kifejezést adni. — Nyugtalan érem volt, szólt László. A gondolatok, mintha rajzottak volna fejemben, egymást űzték, egymást kergették. — Gondoltam, mindjárt gondoltam — szólt az öreg szolga, a ruhakefét kezébe véve s a ruhákat karjára vetve. A folyó is kikel ágyából, ha megdagad. E szavak után Gergely, valószínűleg azt tartván, hogy „dixi et salvavi animam meam“, kifelé indult, hanem László marasztalta. — Ugye, hogy későn jöttem haza az éjjel, Gergely? Nem találja? Alkalmasint nem tudja, hogy már éjfél felé járt az idő. Hanem hát a színházi előadás nagyon hosszúra nyúlt, de ha reggelig tart is, sem untam volna meg, annyira az életből volt kiírva az előadott darab. Gondolja csak Gergely, maga is előfordult a színpadon. — Én-e ? — kérdezte csodálkozva Gergely. Hát azok a színész urak már nálamnál érdekesebb embereket nem találnak a megmajmolásra? — Higgye meg, Gergely, hogy a közönség nagyon jól mulatott a maga képmásán, akit a színpadon boszuságomra Lászlónak hívtak. Boszuságomra mondom — mert sokkal találóbban hivhatták volna Gergelynek. Épen olyan zsörtölődő, olyan bizalmatlan volt az emberek iránt, mint maga Gergely. Az embereket tömegesen, látatlanban elitélte s a nőket, a nélkül, hogy kivételt tett volna, pipere bábuknak, a külpompán kapóknak és lelketlen hiú teremtéseknek állttá. — És tán nem volt igaza ? — kérdés urát gyanús szemekkel vizsgálva Gergely. — Csak félig volt igaza, Gergely; a nők közt is vannak derék kivételek. László e közben szivarra gyújtott s a karszékbe veté magát valószínűleg oly szándékkal, hogy Gergelylyel a beszélgetést tovább fogja fűzni. — Sőt az a képmás — folytatá László —■ abban is hasonlított magához Gergely, hogy ép olyan örömtelen agglegény volt, mint maga Gergely. — Ebben azt hiszem — szólt ravasz mosolylyal az öreg szolga — nincs mit szemére vessünk egymásnak, nagyságos uram. László lázasan ugrott föl karszékéből. — Én agglegény ? — szólt a tükör előtt teremve. Agglegény, az annyit tesz, hogy öreg legény. Nemde Gergely ? Hanem Gergely nem válaszolt, mert látva az általa keltett zivatart és túl akarván esni a ruháknak sártól, portól és egyéb gyarló foltoktól való megtisztításán, kapott az alkalmon és kiosont. De László sem várt kérdésére választ, hanem hátra se tekintve, e nélkül is folytatta magánbeszélgetését a tükör előtt: — Micsoda? Hát én már öreg legény volnék? De hát van-e már őszhajszálam? Nincs, bizonyára nincs, tükröm nincs a hízelgéshez szokva. Az igaz, hogy fiatal gyerek sem vagyok már. Túl a harminczon, közel a harminczhathoz, maholnap a negyvenhez. A patvarba is! . . . Nyílt az ajtó; Gergely lépett be, a ruhákat hozván vissza. — Maga az Gergely? — kérdé László, a tükörtől eltávozva s a karszékbe ereszkedve le. — A nagyságos ur még mindig a tükör előtt van? Valóban azt kell hinnem, hogy azt vizsgálja : beillik-e még vőlegénynek? Gergely nagyon szellemdúsnak találhatta ez ötletét, mert szokása ellenére hangosan felkacagott, de nem csekély volt meglepetése, midőn László mosoly helyett, szemöldeit összevonta. Gergely a hibát, amelyet egyébiránt csak következményéből sejtett ilyennek, helyreütni akarván, egy kis történetke elbeszélésébe kezdett, amit az udvari tanácsos úr komornyikjától hallott, akinek megbízhatóságát emelte az a körülmény, hogy a tanácsosné ő méltóságának nemcsak szolgálatában, de kegyében is állt. A tanácsosné ő méltósága termei még városszerte a legfrisebb és legpikánsabb hírek tárházainak voltak elismerve. — Nem hiába vagyunk mi — kezdé meg Gergely elbeszélését — a nagyságos ur meg én abban a véleményben, hogy a mostani nők nem egyebek pipere-bábuknál ! Ez tegnapelőtt is bebizonyodott, mint a tanácsosnő ő méltóságának komornyikjától hallom, grófi szomszédunk estélyén. A komornyik igy adta elő a dolgot . . . — Maga kiállhatatlanná kezd válni Gergely ! —szakitá félbe László, öreg szolgáját, a ki e barátságtalan, urától meg nem szokott kemény megjegyzésre először nagyot nézett, azután hirtelen elborult az arcza és szemei könybe lábadtak. Most Lászlón volt a sor, hogy hibáját helyreüsse és Gergelyt megengesztelje. — No ne vegye azt úgy Gergely, a mint mondva volt — szólt az öreg szolgához, nem értettem úgy. Hanem lássa Gergely, ha mi az egész női nemet gáncsoljuk, mégis csak igazságtalanságot követünk el a derék, a jó kivételeken , mert ilyenek vannak ám! — Komolyan mondja a nagyságos úr ? — kérdé Gergely, aki a csodálkozástól alig győzött magához térni. — Aztán lássa Gergely — folytatá László ! — nevetséges is az, ha az ember előítéleken lovarol. Csak hallotta volna, mily hangosan kacsagta ki a közönség a színházban az előítéleteseket. Pedig ha mi, maga Gergely meg én, azt tartjuk az emberekről, hogy egytől-egyig, kivétel nélkül önzők, a nőkről meg kivétel nélkül — tudja Gergely ! mit tesz az? — hogy: kivétel nélkül piperebábuk, lelketlen teremtések, higgye meg Gergely, az sem egyéb előítéletnél .... Na, de hagyjuk ezt, mert még több rendbeli megbízásom van. Mindenekelőtt alkalmas lakást kellene keresnie Gergely. — Lakást? — kérdé csudálkozva Gergely, aki, ugy látszott, hogy ki se jő a meglepetésekből. — Lakást? Hát ezt a békés, nyugalmas helyet már megunta a nagyságos úr? — Igaza van, meguntam már ezt a mogorva zárdát, ahol azon a Harpagon háziúron kivül más élőlényt nem lát az ember, az is inkább élőhalott. A balparti városban óhajtanék alkalmas lakást, valamelyik népes utczában, ahol sok ember jár, férfiak és nők vegyest . . . érti Gergely? — ahol nők is járnak. Tán a váczi, vagy hatvani utczában volna a legjobb. Gergely még mindig nem tudta: álmodik-e vagy ébren van, s csak annyit tudott ura után, gépiesen mondani, hogy: „a váczi utczában volna a legjobb.“ — Öt szobából és egy konyhából álló lakásra van szükségem Gergely. — Öt szobából álló lakásra? — Igen; még pedig azok közül az egyik teremnek, egy ebédlőnek, kettő dolgozószobának és egy nátószobának legyen használható. Az ember nem tudhatja mi történik s mikor látogatják meg szerető rokonok és jó barátok, akik ide azért helyezve — ez nagy hiba — példa Szinfalu — hol is egyetlen osztály van fölállítva, és több minőségű földek léteznek, a főrendiház melyik tagja merészli azt állítani, hogy öt ezer holdat magában foglaló határ egyenlő termő minőségű alappal bir — midőn dűlői egyik dombos, a másik mérsékelt emeletü, a harmadik róna fekvésű. — Kertjeik gyümölcsösek konyha veteménynyel s luczernával ellátvák, rétjei idei és vegyes szénát termők, s mégis egyenlőn adóztatnak; több ily községeket tudunk előmutatni. Ezt józan észszel megfontolva csakis szabályozás által lehet kiigazítani, tehát égetőn szükségeltetik a szabályozás — szükségeltetik, hogy a földek külön termő osztályba, jelenben álló mivelési ágosztályba, és tiszta jövedelem meghatározása alá helyeztessenek, eképpen igazságosan teendenek adóztatva, — minthogy most sem kellő osztályba, sem használatban álló mivelési ágba a földek nincsenek, azért nincs igazságos alapon az adó kivetve, csakis mi szegény adózó nép vagyunk megróva. Kívánjuk a rögtöni szabályozást, mely ellen a főbb birtokos urak vannak (jól tudják ők miért). Az adófölemelés az országgyűlés dolga — mivel a háztartási szükséglettől függ — hogy a tiszta jövedelem után mennyi perczent vettessék ki, azt a pénzügyminiszter terjeszti az országgyűlés eleibe; ebbe mi nép nem szólhatunk, csakis a szabályozást sürgethetjük, mert ez által hiszszük az adót igazságos alapon kivethetőnek — és a nép felzaklatott kedélye ez által csendesittethetik le. Azért inkább ma, mint holnap fogyunk a szabályozáshoz, különben a panasz és adó nem fizetési makacsság mindég fenmarad. Kelt Szinfaluban márczius 28-án 1874 a nép nevében Schneider Lipót. KÜLFÖLD. Márczius 31-én. Franczia köztársaság. A nemzetgyűlés utolsó ülései igen gazdagok voltak érdekes és tanulságos mozzanatokban. Kétszer történt meg az a sajátságos eset, mely egészséges tervezett parlamentekben fehér holló számba megy, hogy t. i. a kormányt az ellenzék menti meg, s mégpedig egyszer a többség kebeléből eredő csapás elhárításával. Az egyik esetet már tegnap esti lapunkban ismertettük, s olvasóink tudják, hogy a municipális tanácsok prorogálásánál fordult elő, mikor a kormány a balközép ellenző szavazatainak köszönhető a javaslat megmentését, mert csak ez ellenző szavazatok beadása kerekítette ki a határozat érvényességére szükséges szavazatmennyiséget. A balközép tehát ellene szavazván, diadalra segítette a kormány javaslatát, ami bizonyára párját ritkító kuriózum. Hanem sokkal érdekesebb ennél a pénteki ülés incidense, melyet egész lefolyása szerint ismertetni a franczia pártviszonyok s a kormány helyzetének megvilágítására szükségesnek tartunk. A pénteki ülés napirendje előtt D a híres legszélsőbb szélső jobboldali képviselő, indokolván az állandó kormányforma megalapításának szükségét, következő indítványt tett: „1. czikk. A nemzetgyűlés 1875. junius elsején határozza meg az ország végleges kormányformáját. — 2. czikk. A szavazás névszerint, szavazó jegyek beadásával fog történni.“ Derült égből a villámütés nem lehet megdöbbentőbb, mint volt a „könnyű lovasság“ e váratlan vágása a kormányra s az egész monarchikus coalitióra nézve. Jóllehet nagyon jelentéktelen töredék az, mely az assembleeban Dahriel úr háta mögött áll, s bevallott színekkel képviseli a „nem egyezkedő legitimitást, a nettó királyt; de köztudomású dolog, hogy igen sokan vannak a jobbon, kiket szivük e maroknyi töredékhez vonz, bár sokkal jobb politikusok, sem hogy színeiket ily nyíltan bevallják. De hát nem lehetett egész bizonyosságal tudni, hogy így a frohsdorfi idény küszöbén, nem fogják-e ez egyszer nyíltan követni szivük sugallatát. K e rd re 1 képviselő sietett az „érettebb“ legitimisták nevében eloszlatni ez aggodalmakat, ellene nyilatkozván Dahiiel úr indítványának, de egyszersmind oly kijelentéseket s czélzásokat tett, melyek a septenatusra és kormányára nézve semmivel sem kényelmesebbek, mint Cazenove de Pradine ismeretes nyilatkozata volt. Emlékszünk , hogy Cazenove úr azt mondta volt, hogy Mac-Mahon nem fogja az ajtó előtt váratni, a „Királyt“, ha a nemzetgyűlés megszavazza a királyságot. Ugyanez eszmének adott kifejezést Kerdrel is, és pedig még világosabban. Dahriel indítványának szükségét fejtegetve, előadta, hogy az assemblée, MacMahonra ruházván a hatalmat, ő irányában s az ország irányában is kötve, s nem döntheti meg akkori szavazatát, s így nem fogadhatja el a Dahriel indítványát sem. De ha kötve van az assemblée, nincs kötve MacMahon senki irányában, s neki joga van hatalmát akkor tenni le, amikor jónak látja, vagy a körülmények úgy kívánják; s ez utóbbi esetben pláne némi erkölcsi kényszerűség is forog fenn. Ha tehát elérkezik a nap, mikor a hazafiság azt fogja kívánni, hogy mondjon le hatalmáról, ha Cazenove szavaival élve — a királyság bekopogtat az ajtón a tábornagy ismeretes conservativ érzelmeit tekintetbe véve, bizton remélhető, hogy meghajlik a legitim királyság előtt. — így érvelt Kerdrel ur és Broglie herczeg, kit ez érvelés, valamint a Dahriel indítványa is szükségszerüleg nyilatkozatra indított, nem merte az érvelést megtagadni, hanem csak egész általánosságban fejtegette, hogy Mac-Mahonra kell bízni álláspontjának értelmezését és érzelmeinek kinyilatkoztatását. Tehát ismét egy semmit mondó frázis, mint Cazanove nyilatkozata alkalmával. Broglie egyébiránt határozottan ellenezte Dahriel indítványát s ezzel kitette magát az indítvány esetleges elfogadásával járó félreismerhetetlen vereségnek. És csakugyan lett volna benne része, ha isten nem áldotta volna meg a franczia nemzetgyűlést is „Theorien Reiterekkel,“ akik a füstért feláldozzák a pecsenyét. Tudjuk a szélsőbal s a baloldal egy része nem ismeri el az assemblée alkotmányozó jogát. Dahriel indítványa e jog elismerését involválja, s igen helyén lett volna ellene szavazni elvi szempontból mindazoknak, kik e jogot el nem ismerik, ha az indítvány érdemleges elfogadásáról lett volna szó s feltehető lett volna, hogy gyakorlati következményei lesznek. De ez esetben csak az indítvány sürgősségének kimondásáról volt szó, egy manőerreről a kormány ellen, melynek minden gyakorlati következménye csak abban állhatott: megverni a kormányt s kimutatni alapja gyöngeségét. így fogta fel a kérdést az ellenzék minden árnyalata. Voltak azonban egyesek a szélsőbalon, baloldalon és a balközépen is, kik a fentebb említett puritán felfogásnak hódoltak s az indítványnak ellene szavazván, megmentették a kormányt. Voltak ezek 49-en, s az ő szavazataikkal együtt 327-re rúgott az indítvány elvetésére alakult többség, 242 szavazat ellen, mely az indítvány mellett nyilatkozott. Ha e republicánusok nem szavaznak „félre“, a kormány csak 278 szavazatot kap, a kormányellenes szavazatok pedig e 4*-czel 291-re emelkedtek volna, s a kormány 13 szóval kisebbségben marad. Megemlítjük, hogy Dahriel indítványa mellett csak 12 „könnyű lovas“ tört lándzsát, a főlő „alkudozók“ mint Cazenove, Le Brun, Carayon-Latour stb. nem szavaztak. Barodet, Lluis Blanc, Ledru-Rollin a javaslat ellen, Gambetta, Grévy, Perier mellette szavaztak , 131-en tartózkodtak a szavazástól. A kormány tehát 49 ellenzéki képviselő kegyelméből, megmenekült a vereségtől, de azon módtalanul ferde helyzetbe jutott, hogy most hat egész hétig a jobbközép és szélsőbal coalitiója alapján kormányoz, azon tudattal, hogy a május 25-iki coalitió elejtette. Ez eset természetesen nagy senzatiót kelt a republikánus sajtóban s a szélsőbal és balközép orgánumai nem igen kímélik az erős szemrehányó kifejezéseie a republikánus félre szavazóktól, kik e jó alkalmat oly ügyetlenül elrontották. Ez ülés napirendjén a párisi várművek kérdése állt, s nevezetessé tette e napot Thiers felszólalása által, ami múlt évi május 24-ike óta most történt először. Thiers a várművek roppant költséget igénylő kiterjesztése ellen szólt s azt tanácsolta, hogy csak a mostani erődítési gyűrű keretén belül létessenek javítások. Beszéde kitűő volt, de annyira szakszerű, hogy az egész erődítési kérdés alapos ismerete nélkül, nem élvezhető, s még ez utóbbi esetben is csak akkor, ha az ember franczia. Azért nem közöljük kivonatosan sem. A nemzetgyűlés nem hallgatta meg a nagy államférfi hazafias intését, s megszavazta az ország nyomasztó pénzügyi helyzetére új és megmérhetetlen súlyú terheket hárító eredeti javaslatot 389 szóval 193 ellen, tehát roppant szótöbbséggel, minőt csak bizonyos ki nem mondott, de pártkülönbség nélkül létező utógondolat gyűjthetett a Broglie-kormány ezen harczias javaslata köré. A nemzetgyűlés szombati utolsó ülése a konczosztásnak volt szentelve. Jutott belőle az orleanistáknak, és a bonapartistáknak is. Megszavazták az Orleans herczegeknek illető katonai rangjaikat végleges minőségben, a Napoleon család javait pedig feloldták a zár alól. Vasárnap aztán a népre került a szó sora. Gironde és Haute-Marte megyében pótválasztások voltak, s mint távirataink jelentik, mindkét helyütt ismét a republicanus lobogó emelkedett fel diadalmasan. Girondeban Roudier republicánus jelölt nyert többséget Bertrand bonapartista és Larricu úgy nevezett conservatio ellen, ez utóbbi kapván legkevesebb szavazatot; Haut-Marneban pedig Danelle Bernardin köztársasági jelölt győzött Lesperut úgynevezett conservativ fölött. A végleges számeredményt még nem ismerjük. Spanyolország. A karlisták ötszörös sánczöve ellen megindított támadásról ismét egy rakás ellenmondó hír érkezett. A madridi hivatalos lap 27-iki keletű sommorostrói sürgönye szerint a köztársasági csapatok elfoglalták a Muriata, Barbuda házait; az Abanto elleni támadás elhalasztatott. Primo Rivero tábornok és Ferrero dandárparancsnok megsebesült; az előbbi altábornoki rangra emeltetett, Quintars tüzérezredes elesett. Egy carlista sürgöny ez ellenében azt állítja, hogy a carlisták f. hó 27-én megtartották a második védelmi vonal összes positióit, az Abantes hegyet is beleértve. Serrano távirat összeköttetése el van vágva. A legújabb madridi távirat pedig ezt jelenti: A csapatok az elfoglalt positiókat, Muriatát beleértve, megtartották és a többi positiókat lövöldözik. Abanta ellen még nem intéztetett támadás. Loma és Primo de Rivero tánok hir szerint súlyosan megsebesültek. És végre egy Londonon át karlista forrásból érkezett távirat szerint a csata f. hó 2- án újra megkezdetett; a köztársaságiak szakadatlanul visszaverettek és körülbelől 4000 embert veszítettek, a carlisták vesztesége 1000 embert tesz. Tessék ezen eligazodni. Legvalószínűbb, hogy az egyes positiókért vívott harcz változó szerencsével folyik, de félreismerhetetlenül a köztársaságiak előnyomulásával. Az utolsónak közölt karlista sürgönyt teljes joggal hazugságnak tarthatjuk, amíg az ellenkező meg nem bizonyul, lévén a hazugság már számtalanszor rábizonyítva Don Carlos ő felséghivetve. Németország. Vilmos császár ismeretes állásfoglalása után igen természetesnek találjuk, hogy a beteg államkanczellár is sietett prespiot gyakorolni, a hadügyi törvényjavaslat dolgában. A„Spenersche Ztg.“ írja, hogy két csak neveik kezdőbetűivel jelzett képviselő meglátogatta Bismarck herczegnőt, s a herczeg megtudván ottlétüket beteg ágyához kérette őket, s tartott nekik egy igen keserű és ingerült leczkét, a hazafiságból, parlamenarizmusból stb. E leczke természetesen a parlamenti többségnek szólt tulajdonképen, s vonatkozással e többség magatartására a békelétszám tárgyában. A kanczellár azzal fenyegetődzik, hogy ha a birodalmi gyűlés konokságában megmarad, vagy ő, a kanczellár köszön le, más szerencsésebbre hagyván e megbízhatatlan többség vezetését, vagy pedig a birodalmi gyűlés feloszlatását fogja a koronától kérni. Amint mondják, ez a fenyegetés máris tetemesen módosította a renitens többség hadügyi nézeteit. Hogy is lehetne másképen ! A szövetségtanács tegnapi ülésében a vasúti bizottság indítványa szerint Bajorország, Würtemberg és Baden beleegyezésével fölszólította a sövetségi kormányokat, hogy a vasúti szállítmányi tarifák általános fölemelése, vagy a tarifa rendszer megfelelő módosítása iránt f. év ápril 15-ig határozzanak. A himlőoltási és a katonai nyugdíjazási törvények a birodalmi gyűlés szerkezete szerint fogadtattak el, végül megállapíttattak a hadi szolgálmányokért adandó utólagos kárpótlásokról szóló törvény végrehajtási intézkedései. A hivatalos lapból. Igazságügyi magyar miniszterem előterjesztésére megengedem, hogy Pap Alajos semmitőszéki bíró, saját kérelme folytán végleges nyugalomba helyeztessék, és ez alkalomba neki, hosszú és kitüő szolgálataiért elismerésem nyilván.ttassék Kelt Bécsben, 1874 évi mart. hó 23. Ferencz József, s. k. Dr. Pauler Tivadar, s. k. Az igazságügyminiszter Biszterszky Károly selmeczbányai törvényszéki telekkönyvvezetőt a losonczi járásbírósághoz, és Cherven Andor losonczi járásbírósági telekkönyvvezetőt a selmeczbányai törvényszékhez helyezte át. Az igazságügyminiszter ifj. Vitályos Lajos telekkönyvi helyszínelési tollnokot a gyergyószentmiklósi törvényszékhez írnokká nevezte ki. Lovag Marcziányi György tettleges állományú honvéd-gyalog-hadnagy, a m. k honvédségben viselt tiszti rangjáról s cziméről önként leköszönvén, lemondása elfogadtatott. Neumann Károly szabadságolt állományú honvédhadnagy, a magyar királyi honvédségben viselt tiszti rangjáról s czíméről önként leköszönvén, lemondása elfogadtatott Rusz Ferencz német-bogsáni körjegyző saját, valamint Ferencz, Irma és Ágosta nevű gyermekei vezetéknevüknek . Rendesre kért átváltoztatása belügyminisztériumi rendelettel megengedtetett. Mozaik. — A levelek száma. Dr. Stephan, a német birodalom főposta mestere, hivatalos adatok nyomán az egész föld kerekségén egy éven át a postákon megfordult levelek mennyiségét kiszámította. Ez nem kevesebb, mint 3 milliárd és 300 millió. Ebből esnek egy napra körülbelől 91 4 millió, minden másodperczre vagy 100 levél. Az egyes világrészek ezen összegben a következő arányban osztoznak: Európa szállít évenként 2 milliárd és 355 millió levelet; Amerika 750 milliót, Ázsia 150-et, Afrika 25 öt és Ausztrália 20 milliót. Ha a föld lakosságát 1300 millióra teszszük, minden emberre évenkint 3 levél esik. A legnagyobb levélforgalommal Anglia bír, hol minden lakosra 29 levél esik évenkint, utána Svájcz, a hol 20, Németország, hol 14, Francziaország, hol 12, Ausztria 5 és Oroszország, hol csak minden második lakosra esik egy levél. Európában van 43.000 postahivatal és 180.000 hivaalnok. Az elsőből Anglia bir legtöbbet t. i. 12,000 et, az utóbbiakkal Németország van legnagyobb mérvben megáldva, lévén a postahivatalnokok száma 60.000 úgy hogy ott minden 660-ik lakos postahivatalnok. A posták összes bevétele 125 mill. tallér, a kiadás 100 mill. tallér, ami a tőkének 25°/0 kamatozása. A postaforgalomnak legészakibb állomásai Hammerfest (Norvégia legészakibb városa, Kvaloe szigeten) és Reykalwik, a legdéliebbek Tierra del Fuego (Amerika legdélibb csúcsa) és New-Zealand. A német postákon 1873-ik évben 14 millió pénzes levél és 36 millió csomag szállíttatott 42 milliárd tallér értékben; postautalvány 160 millió tallér. Németországban az összes leveleknek 15/0 hivatalos, 5°/0 irodalmi, művészeti és tudományos, 55% kereskedelmi és 45% családi. A távadónál, hol a dolog természeténél fogva a kimutatás pontosabb lehet, az arány következő: a sürgönyök 4% hivat., l°/0 hírlapi sürgöny, 29% és 66% tőzsdei és kereskedelmi. HÍREK. — Márczius 31. — — Eljegyzés. A belga kir. pár legidősb leányát, Lujza Mária Amália szász herczegnőt (született 1850 febr. 18-án) e napokban jegyezte el Fülöp szász-koburgi herczeg, s magyar kir. honvédőrnagy. Az eljegyzés nagyon közelről érdekli József főherczeg családját. A belga királyné ugyanis a főherczeg nővére (József nádor leánya, a vőlegény pedig Klotild főherczegnőnek, József főherczeg nejének testvérbátyja. A fiatal pár Magyarországon fog lakni. — A magyar tudományos Akadémia szerdán, ápri 1-én összes ülést tart, melynek tárgyai: 1) Jelentés a gr Karácsonyi drámai pályázatról. 2) A márczius havi folyó ügyek, s több rendű pályamunkák bemutatása. — Az állami pecsétről, melyet nem régiben uj alakzatokkal véstek, már tettünk említést. A „P. Lloyd“ következő részletességgel ismerteti azt: A pecsét egy fő pajzsból áll, mely négy részre van elosztva. A harmadik és negyedik mező közé egy ék van beszúrva. E paizsban egy középpaizs van elhelyezve, melyben ismét egy közép paizs látható. Ez utóbbi három részre van elosztva, melyek egyikében egy oroszlán áll, mely a herczegizett habsburgi grófságra emlékeztet, másikán egy pólya (széles egyenes vonal) vonul át, mely az ausztriai herczegséget jelenti, harmadikéban egy rézsűt fekvő pólya van, melyen három, láb és csőr nélküli sas nyugszik. E három czimer együttvéve képezi az uralkodó család czimerét. A középső pajzson Magyarország czimere látható. A főpajzs első mezőjében Dalmatia czimere van elhelyezve , három aranyozott koronás leopárd tő. A második mezőben Horvátország, a harmadikban Szlavónia czimere látható. A negyedik mezőben az egykori erdélyi nagyherczegség czimere áll. A mezőt egy pólya két részre osztja: a felső részen egy magasba törő sas látható (a magyarok) a sastól jobbra a sugaras nap, balra a félhold áll (a székelyek). Az alsó részben aranymezőben hét vörös vár áll két-két fekete ablakkal, (a szászok). Az Fiume területének czimerét foglalja magában, mely két fejű sasból áll. — A sas egy korsón nyugszik, mely a tenger partjáról önti kincseit a tengerbe. A sas felett egy herczegi korona lebeg. A mező alján e szavak olvashatók: „indeficienter.“ A paizsot Szt.István koronája födi; maga a paizs két repülő angyal által emeltetik. — Orosz rendjelek. Az orosz kormány a bécsi kiállítás alkalmából több magyar kiállítót rendjelekkel tüntetett ki. Nevezetesen Goldschmied úr az opál-kiállításért az Anna-rend középkeresztjét kapta, Schuk N. mérlegkészítő, Fischer herendi porczellángyáros és Kramer butorgyáros a Szaniszló-rendet, Oettl vasöntöde tulajdonos és Weiner udvari ruhagyáros a Szaniszlórend aranyérmes szalagját. A lapplandiakkal csakugyan felültették a brünni rendőrséget. Az észak eme lakóinak mutogatójára ugyanis egyik szolgája megharagudván, boszuból azt a jelentést tette a rendőrségnél, hogy gazdája nem lappokat, hanem svábokat mutogat. A följelentés alaptalansága most már kiderült s mivel a fagyos világbeliek így megtámadt tekintélye engesztelő áldozatot kívánt, a szolga hűvösre került. Most már oda van az a sok élet is, amit a