Ellenőr, 1874. május (6. évfolyam, 119-148. szám)

1874-05-01 / 119. szám

POLITIKAI NAPILAP. 119. szám. Bndapesi, péntek májns 1. 1874. VI. évfolyam. Előfizetési árak: Egész év CB . . 20 írt. — kr. Évnegyedre . . 5 írt. — kr Félévre . , 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ lilgyen Nzám ára 10 krajezár. Szerkesztési iroda: Budapesten, ná(l«r-utcsíB «■ «*• Semmit eem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak kármentes leveleket fogadunk el. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-uteza H. sz. (Légrkdy testvéreit irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta utján: nádór-utcza 6. ez. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-atcza 6. sz.) intézeudök. TÁVIRATOK. Bécs, ápr. 30. A „Presse“ jelenti: Az ultimo a kézműipar osztálynál minden zavar nélkül lebo- uyolittatott, úgy hogy egy említésre méltó fizetés­képtelenségi eset sem állott be. Bécs, ápr. 30. A „N. Fr. Pr.“-nek távirják Londonból: A britt püspökök engedvén több nyugat­indiai s amerikai püspök felhívásának, zsinatot szándékoznak egybe hivni, melyen a különböző auglikán egyházak szövetséggé alakulván, azok egymáshoz való viszonyai szabályoztassauak, eset­leg a közös ügyek vezetésére egyházfő választassák. Konstantinápoly, ápr. 30. A szerb fejedelem ma délben ide érkezte után rögtön meglátogatta a sultánt, azután a magas porta felé indult, hol a nagyvezér s az összes miniszterek kitüntetéssel fogadták. Az udvarban diszőrség volt felállítva. London, ápr. 30. Az angol bank a kamatlábat 31/a°/o-ról 4 százalékra emelte. Nürnberg, ápr. 30. A helybeli sociáldemokrata munkásegylet feloszlattatott, több helyütt házmoto­zás vétetett foganatba; a munkások békésen vise­lik magukat. ______________________ Budapest, április 30. . Chambord gróf harmad nap óta ismét ,.érdekes egyéniség.“ Harmadnap óta kutat­ják, keresik; tűvé teszi a reporteri élelmes­ség, hogy kifürkészsze hollétét; s politikai combinátioknak egész hálózata szövődik a kérdés körül: a „Republique Franqaise“- nak van-e igaza, mely a „roy“-t Versailles- ban tudja, vagy a félhivatalos kijelentésnek, mely ezt tagadja ? Csak egy kis szeletke nyilt levél, vagy egy kis csapatka alkudozó hiányzik, hogy a „roy“-ra vonja Franczia- ország minden figyelmét, s még a külföldi érdeklődésre nézve is egy újabb monda-kör ! központjává tegye a megviselt legenda-kört. avec la triste figure. De bizony bizony semmivel se kevésbbé ,,triste figure“-t mu­tat az ország állapota is, hol ilyen, máról- holnapra „boldog fedezhető hiányon függ“ vagy múlik a helyzet sorsa; hol egy scartba tett tarokkirály annyira uralja a játék esélyeit, hogy fektében is ütéssel ér fel, s ha kézbe jut: döntő lehet. Az egyesült közjogi reac- tio dicsőséges országlásának tizenegyedik, s a septennium nagy masearádéjának hatodik havában szerencsésen eljutott az ország abba a kivánatos kedélyhangu atba, hogy idegzetét lázas izgatottságban tartsa egy akkora jelentőségű kérdés is, mint az: hol méltóztatik Chambord grófnak a tavasz kellemeit élvezni; s nem méltóztatik-e a seartban létei kényelmes nyugalmát, a ké- zeDforgás koptató viszontagságaival felcse­rélnie! Két évvel ezelőtt Chambord gróf megjelenése Versaillesban, vagy Párisban, aligha keltett volna másféle érdekeltséget vagy feltűnést, mint aminőt egy érdekes példány természeti vagy archeológiái rit­kaság megjelenése ezen tudományok bará­tainál előidézni szokott. Ma mindenek sze­mei rajta függenek s szorongó figyelemmel keresik még a horizonton is a jeleket, me­lyekből megtudható volna: jön-e, vagy el­marad a félelmes ,.Ő“, melyet a két év előtti nullából ilyen jelentőségre pontozott fel az önérdek és a hóbort rancune-politikája. Mi megalázólag kicsinynek tűnik fel a gloire nagy nemzete e hamleti töprengésé­ben a felett, Versaillesben van-e, vagy nincs ott szent Lajosnak még furcsább szentség hirére vergődött unokája ! S tán még ki­sebbnek fog látszaui, ha hozzá vetjük, hogy a gloire-szülő hatalmas korszak otromba kezekkel megcsonkított vívmányaira nézve némileg valóban a lét vagy nemlét kérdé­sét illeti e töprengés. Igen paradox izü ál­lítás, de azért nem kevésbbé igaz, hogy ha e pillanatban képes még valami megállí­tani Francziaországot a visszaesés lejtőjén: a legitimitás türelmetlen hóbortja az. A „roy“ Versaillesben, actióba lépve, izgatva, rajongva, sokkal hathatósabb előmozdítója lenne a józan eszű, tisztességes emberek pártkülönbség nélkül való országos egyesü­lésének, mint a szabadelvű pártok összes tevékenysége s rizmakra menő nyomtatott ige a hírlapokban. Chambord gróf megjele­nése az actió terén kézzelfoghatóvá tenné a helyzet tarthatatlan absurditását. Meg­adná a lökést azon jótékony rázkódáshoz, melyre némely megbomlott, s már semmi érv meggyőző erejével rendbe nem hozható agyrendszereknek okvetlenül szüksége; s ha ettől nem, nincs medicamen in hortis, amitől észre térjenek. A legitimistáknak Chambord által szított rakonczátla.nkodása térítheti észre egyedül a jobbközép hajdan szabad­elvű, most vaksággal megvert elemeit. A restauratió megkísérlése, előzmények után, melyeknek szégyenpirjától még most is ég a tisztességes monarchisták arcza, múlhatat­lanul felébresztené a solidaritás érzetét a modern / Francziaország minden igaz barát­jánál. És van ilyen sok a jobbközép sorai­ban is ; s a czentrumok fusióját, melyet most hónapok óta egy alapjában hibás po- litik ai számítás akadályoz meg, létrehozná egy nap alatt a legitimisták részéről jövő külső lökés, felszakasztván a leplet, mely a számítási hibát eltakarja; és a septennatus épen akkor lesz igazén és komolyan szer­vezve, ha szervezésének a legitimisták sze­gülnek ellene, igazán és komolyan. Parodisticus helyzet biz ez; de sajnos, j hogy még ilyenül sem biztat kedvező kifej­lődéssel. Francziaország valószínűleg meg lesz mentve az üdvös pironságtól, hogy a balgatagság kegyelméből jutott józan eszé­hez. Nem sok kilátás van erre sem. A szá­mítóbb, higgadtabb legitimisták átlátják a helyzet veszélyeit; meg tudják becsülni a mostaui se hús se hal kormányzat hasznos voltát, s érzik, hogy minden elhamarkodott lépés nekik, mint pártnak, életükbe kerül­hetne, a septenniumnak pedig megadná az alkalmat a decretált életnél sokkal hosszabb időre elég, izmositó fejlesztő köztársasági életerőt szívni magába. Van rá gondjuk, hogy ez ne történhessék meg; s igen természetes­nek találjuk megfeszített törekvésüket gátat vetni az áradat elé, mtlyet tulajdon oktalan pártfeleik akarnak felidézni a saját pártjuk elsöprésére. Még két hét választ el a nemzetgyűlés összejövetelétől, de a legitimisták seregestül Versaillesba gyűlnek már, és tanakodnak a teendők fölött, és keresik csinyát-binját, mi­ként lehetne a Dahirel, Brun, de la Ro- chette, s du Temple-féle szilajvérü legitimis­tákat megzabolázni, s olyan valami modus vivendit kitalálni, hogy Mac-Mahon értelme­zése is jól lakjék legalább,amennyire Broglie herczeg szükségesnek látja, a septennatus káposztájából, s azért az ő practicus magya­rázatuknak se kopjék fel az álla, meg a káposzta is megmaradjon annak, a minek ültet­ték. S e tanakodásukban legelőször is megálla­pították azt, hogy a mostani kormány min­den áron — ipsissima verba — fenntartandó. Meg kell adni, helyzetükben ez a leghelyesebb kiindulási pont, sinnen minden bizonynyal el­érik az alapot, melyen Broglie herczeggel a jó egyetértés ismét helyre állhat, — vagy na­gyon kellene az indicativ jelekben csalód­nunk. Broglie herczeg nem az az ember, ki meg ne értse a szép szót. Meg hát, ha jól fenekére nézünk a dolognak, ő tulajdonké­pen soha sem tette magát a legitimistáknak kellemetlenné. A septennatus sérthetetlen­sége dolgában megeresztett flosculusai hatá­rozott értelemmel sohase bírtak abban az irányban, melyen esetleg a legitimisták ér­dekeibe lehetne botlani. Soha macska még nem kerülgette úgy a forró kását, mint Broglie ur az ilyen pontokat. Volt alkal­munk több Ízben mutatványokat közölhet­ni, Broglie ur septennatus-értelmező nyilat­kozataiból, de soha nem olyat, melyre rá lehetett volna fogni, hogy tojástáncza köz­ben csak egyetlen legitimista érdek-petécs- két is megsértett, vagy eltaposott volna. Volt is eszében. Amit Broglie ur mondott, mindössze oda megy ki, hogy a septenna- tust meg kell tartani, mert szükség van rá; meg kell szilárdítani alkotmány törvé­nyekkel, mert különben inog az ő miniszteri széke is. Ez nyilatkozatainak valódi értelme, s ha Mac-Mahon privát diligencziából némi köztársasági zománczot vetett is reá: lénye­ges concessiót ő sem tett a köztársaságnak. A septennatust igen szépen meg lehet tar­tani és biztosítani is alkotmánytörvények­kel úgy, hogy — minden elnöki és minisz­teri értelmezés daczára, annak maradjon, a minek készült: büntakaróuak a restauratio- nalis üzelmekre ; és a nélkül, hogy a köztársa­sági pártra az alkotmányos biztosítékokból valami haszon háromoljék. S ha nem igy fog történni: csodát jegyzünk fel,mint­hogy a már mutatkozó tünetekből ítélve ördöngösség nélkül ez alig eshetnék meg. Foglaljuk össze e tüneteket; orvosi műszót használunk, mert bizony nyavalyáról van szó. A balkőzéppel pro forma, s a legiti­misták megrettentésére folytatott alkudo­zások megszakadtak. Ez egy igen megszo­kott s gyakran ismétlődő tünet, de annyit most is bizonyít, hogy a köztársaságnak ko­moly elfogadása, még oly lágy meleg értelme­zésben is, mint a Dufaureé, esze ágában sincs a kormánynak. Ebbői logice követke­zik, a másik tünet, hogy t. i. olvadozó hangok pendülnek meg a kormány lapok húrjain a legitimisták felé. A Broglie úrral igen beuső viszonyban levő „Francais“ érzel­mesen szavalja : ,,a jelenlegi helyzetben csak egyetlen egy kormány lehetséges, s e kormánynak a jobboldallal együtt kell ha­ladnia.“ „Dufaure-ral combinálni miniszté­riumot, — mondja tovább — annyi volna, mint eldobni 150 szavazatot (a legitimis­tákét) 30-ért.“ „A hét évet — mondja is mét — fel kell használnunk, amint legjob­ban lehet ; ezt akarjuk mi, s mert akar — arra fordítjuk a főgondot, hogy a május 24- iki többség felbomlását megakadályozzuk.“ Ha mind ez nem azt jelenti, hogy Brog­lie ur — cout qu’ il coute — kebelére akarja zárni kedves legitimistáit, akkor nem tudjuk, mit jelent. De jelent még egyebet is : azt, hogy Broglie urra nézve május 24- ikinek és november 19-ikének müve se több se kevesebb, mint az ö becses személyének uralma Mac-Mahon czége alatt. A kabinet barátai szorosabban vett alkotmány kér­dést nem látnak a dologban: egyszerű kor­mány kérdés az egésá, s mindpn knmhiim- czió, mely a mostani kormánynak biztosit, jó lesz, helyes lesz és hazafias. Ilyen felfogás alapján lehetetlen a jó hazafiaknak egymást meg nem érteni. A nagy hűhóval neki eresztett alkotmány lár­ma valószínűleg gyöngéd döngicsélésben fog elenyészni. A legitimisták fel fogják ésszel érni. hogy maradandónak kijelentett septen­natus, egy olyan aranyemberrel mint Brog­lie, még köztársaságul is többet ér, mint Broglie nélkül érne mostani meghatározat­lanságában, és e lehető legjobb miniszterek lehető legjavát, megtartják továbbra is a maguk hasznára és a ,.roy“ jóvoltáért, még ha ennek némi pillanatnyi kellemetlen­séget is kénytenek volnának okozni; s pél­dául megakadályozni azt is, hogy Versail­lesba menjen oktalankodni. Úgy halljuk, hogy az ismeretes zsidó-ügyben T re fort miniszter ur Ígéretet teend a képvise­lőháznak a vitás intézkedés re vi s i ój ára. Lehet, hogy ezen ígéret által — mely a jegyzőkönyvbe is felvétetnék — a baj elsimul. — Nem ártana kitalálni valami orvoslatot a R i 1 1-ügyre vonatko­zólag is, mert hogy ebben sem járt el szabály sze- rüleg és higgadtan a különben tisztelt, de kissé puzdori miniszter ur, az bizonyos. v Buffet. A fagy kéidése van napirenden s teszi ko­morrá a különben sem vidám helyzetet. Bogy mily terjedelemben és mennyi kárt tett ez a kegyetlen időjárás, az iránt eltérnek a nézetek az illető Op­timismus vagy pessimiemus szemüvege szerint, de hogy nagy a kár, s sok vidéket ért, a felett nincs kétség. A jövőre vonatkozó aggodalmak tehát nem növekedőben vannak. Mit fogLak tenni a dele- ga ti ok ezen sulyosbuló csapásokkal szemben? hangzik mindenfelé a kérdés. Vájjon az ország nyomorának meggondolása sem lesz még ké­pes a hadügyi költségvetés telhetetlen követe­léseit tetemesen leszállítani? Vigyázzanak, mert a milliókat megszavazhatják ugyan balomra, de az a haderő nem fog érni semmit a veszélyek idejében, ha fentartásánsk tulcsigázott igényei által tönkre­jut előbb a sokféleképen szegényedő nemzet. Már pedig az anyagi bukás nem teszi elégedetté Ma­gyarországot, akár mennyit beszéljenek is neki az 1867-ki 12-ik t. czikkely áldásainak örökkévaló­ságáról; s bogy Magyarország elégedetlensége nem szolgál a monarchia erősítésére, arról tán Kuhn tábornok urat is meggyőzhették az 1859-ki és 1866 ki háborúk. A del egátusoknak — jegyzé meg va­laki — figyelmeztetni kellene a hadügyért, hogy ezúttal nem az ő mesés számításaihoz hanem a t her mo me t r um rideg pontozataihoz, fognak al­kalmazkodni áldozatkészségükben. A hévmérő — két nap alatt — 20 foknyi melegségből öt fok­nyira esett a jég alá: ez tehát annyit tesz, hogy a hadügyi rendes és rendkívüli kiadások előirányzatát legalább is huszonöt millióval köve­teli megkönnyítendőnek a terhei alatt már is ros­kadozó ország békéje. * Ghyczy Kálmán gondteljesen jár, s más­ként nem is járhat az adott viszonyok közt; de hogy egészsége elhagyta volna a sok baj miatt, az csak czéízatos mendemonda. A Reform politikai Figarója mindegyre énekli ugyan, hogy „csak az ágyba! csak az ágyba! Jaj be eápadt!“ hanem Ghyczy nem Bazilio, s a pénzügyérség sem Ro- sina, akár mit tervezzen is az Almaviva lelemé­nyes factotuma. A képviselőház tárgyalás alá vette a mar­havész meggátlása iránti törvényjavaslatot, melyről sokan állítják, hogy rósz és zavaros, de senki sem meri állítani, hogy jó és vdágos. Bartal minisz­ter ur is csak annyit tudott mondani ajánlatára, hogy meg kellett csinálni a nyugoti és keleti álla­mok intézkedéseinek kapcsolata gyanánt. Egy szó­val p r e s s i o alatt készül s határszéli vidékeink­re nézve boszantó is, káros is de hát — „több is veszett Mohácsnál.“ * A hivatalos Közi dny mai számában egy választ nyertünk az „Ellenőr“ által tegnapelőtt, állami nyelvünk érdekében, közlött egyik felszóla­lásra. A választ adjuk odább, nem hagyva el még zársorait sem, hogy gyönyörködjék bennük a leczkéztető miniszteriatismus ízlése még egyszer. S nem is feleselünk e válaszszal mert, őszinte tiszte­lettel viseltetünk a gr. Zichy József munkaképes­sége és hivatalos ügybuzgalma iránt. Csak arra kérjük a közlekedésiigyér urat, hogy legyen kissé ridegebb azok irányában, a kik nem respectálják a magyar kormányzat törvényszerű nyelvének igé­nyeit s akkor nem lesz szüksége éles válaszokra azok ellen, a kik a magyar nyelv állami igényeit respectáltatni akarják. Higyje el a miniszter ur, hogy a hazai sajtó szívesen mellőzne minden fel- jajdulást és minden zúgolódást, csak ne volna rá ok. Mert hogy van elég, azt bizony az odább meg­olvasható válasz is bizonyítja. Ugyan kisértse meg gr. Zichy József, hogy az a déli vasúttársaság nem találhat-e módot, miszerint a magyar király kormá­nyához intézett minden — és bizonyára a saját érdekében fogalmazott — irományait a magyar királyság állami nyelvére fordittatná ? Mi azt hisz- szük, hogy a déli vasuttársulat találna arra módot csupa udvariasságból is, :ha a magyar miniszter megkérné szépen s figyelmeztetné erélyesen. — A Deákpárt ma esti 6 órakor tartott értekezletén, mindenek előtt megállapittatott azon tagok névsora, kikből a szombaton választandó bányatörvényi bizottság lenne alakítandó. Ezután Ghyczy pénzügyminiszter szólalt fel, hogy jelezze a választ, melyet Solymossy képviselő interpellatiójára a legközelebbi ülésben adni fog. Az interpellate lényegileg két pontból állott: először, vájjon a miniszter az egész országban uralkodó nénzszükség és mindinkább nnsztitó uzsora ellen egy magyar önálló nemzeti bank fel­állítására javaslatot szándékozik-e tenni. A pénzügyminiszter erre körülbelül a követ­kezőt feleli: Hogy Magyarországnak mint pusz­tán földmivelő országnak több egymásra következő rósz aratás után nyomasztó pénzszükségbe kell jutnia, a dolog természetében fekszik, úgy mint más részről e pénzszükség a pénz drágulását is, az úgy­nevezett uzsora kamatokat idézi elő. E bajnak ma­gától értbetőleg növekednie kell, ha e calamitá- sokkal még egy nagy pénz- és kereskedelmi vál­ság jár együtt, a mint ez most is történt. Az ily viszonyok közt minden vállalkozási szellem meg bénul, a fogyasztás csökken, ez által a munka is kevesebb lesz, és az általános jólléten súlyos sebek ejtetnek. Ez utóbbi jelenségek még a legvirágzóbb államokban is előfordultak, és a pénzügyminiszternek be kell vallania, hogy ez ellen hatályos eszközöket javasolni nem képes, de legkevésbé ajánlhatja az uzsoratörvények isméti behozatalát. Mert e törvé­nyek épen azért szüntettelek meg, mivel a közvé­lemény azokban a hitelhiány okát látta. Jó aratá­sokat sem lehet elrendelni, és ha nem is lehet tagadni, hogy a kormánytevékenység különböző téréin javítások léptethetők életbe, melyek az anyagi helyzet emelését eredményezik, — ez eszközök ha­tása, mégis csak időt kívánó, s az ez irányban te­hető rendelkezések a többi miniszterek, s nem a pénzügyminiszter hatáskörébe tartoznak. A pénzügy- miniszter mindazáltal nem fogadja, hogy a pénz­ügyminisztérium ressoríjábsn is sok történhetett volna, mi legalább a jelen helyzet enyitéséhez já­rult és különösen Magyarország pénz- és bankügyét függetlenebbé tette volna. Ez vezérli őt az interpellatio második fontos pontjára, a bankkérdésre, melyet illetőleg nézetét nyiltau ki akarja fejezni. Erre nevezetesen két ok­ból érzi magát kötelezettnek Először kötelessége ismert mnltjánál fogva e kérdést illetőleg nyíltan beszélni, nehogy egy részen aggodalmakat, más részen reményeket keltsen, melyek nélkülöznék az alapot. Másodszor Magvarország azon helyzetben van, hogy a legközelebbi időben ismét kénytelen lesz az európai hitelhez folyamodni, és ezért a bankkérdéshez való állását illetőleg nem engedhet kételyeket felmerülni. Mert ha az, a mit mondandó lesz, nem is fog tetszeni a szédelgőknek, a solid körök bizalmát mégis, ha emelni nem, de legalább szilárdítani fogja. Ennél fogva az interpellatio ezen részére válaszolja, hogy mindenesetre hajlandó lenne egy önálló nemzeti bank felállítása iránt indítványt tenni, de hogy ezen pillanatban ezen indítványt nem­csak megtenni, hanem sikeresen keresztül is vinni egye­nesen lehetetlenségnek tartja. Az akadályokat csak röviden akarja érinteni. Eltekint attól, hogy jegy­bankok a legtávolabbról sem képezik ama varázs­eszközt válságok ellen, milyeneknek sok felől tar­tatnak. Anglia a maga kifejlődött bankügyével, vagy hogy közelebbi példát keressünk, Bécs a maga önálló bankjával, bizonyitjáa ezt legjobban; a kinek nincsen hitele, vagy azt meg nem érdemli, ez azt egy jegybank felállítása által nem fogja megnyerni. Arra sem akar emlékeztetni, hogy viszonyaink a monarchia másik felével a bankkérdés ily rög­tönzött megoldásának akadályát képezik, — azonban ki kell emelnie, hogy egy ilyen fon­tos lépés, mint a jegybank felállítása, csak a siker biztos kilátásával, s csak akkor tehető, ha minden előföltétel meg van. Ezen előfeltételek elseje és legfontosabbja a valuta szabályozása, az államjegyek visszavonása, a szükséges alap meg­szerzése, és hogy mindez a mai viszonyok között nem teljesithető, alig szorul bizonyításra. 1872-ben, midőn ő maga egy önnálló magyar nemzeti bank felállítását sürgősebben ajánlotta — a viszonyok legalább aránylag kedvezőbbek voltak; hitelünk a külföldön akkor még úgy szólván még érintetlen volt; csak két rósz esztendőnk volt; a jólét az országban nagyobb volt, és a kilátás egy önnálló bank felállítására, megkivántató feltételek előállítá­sára legalább bizonyos fokig létezett. Az ország­gyűlés akkor ama határozatot hozta, hogy a magyar minisztérium magát az osztrákkal a va­luta szabályozása és a bankkérdés végleges meg­oldása czéljából érintkezésbe tegye; eközben azon­ban a pénz és hitelszükséglet fedezéséről Magyar- országon gondoskodjék. A ház ezen határozatának a korábbi pénzügyminiszter eleget tett, s megálla­pítások egész sora következett, nem uj osztrák­bankkal, hanem az osztrák kormánnyal. Ezen tár­gyalások részletei a jelen pillanatban elő nem ter­jeszthetők, részben azért, mert egyáltalán nem czél- szerü egy még függőben levő tárgyalást parlamen­táris vita tárgyává tenni, részben azért is, mert a jelenlegi kormány nézetei egyben másban talán el­térhetnek elődje nézeteitől. A pénzügyminiszter ennél fogva sajnálja, hogy sem az interpelláló kérdésének első részében óhajtott hatályos rendszabályokat a pénzszükség ellen javaslatba nem hozhatja, sem egy önálló ma­gyar bank azonnali felállítását nem ajánlhatja. Mihelyt a tárgyalások az osztrák kormánynyal be vannak fejezve, az eredmény úgy is a parlament elé kerül, s ez azon helyzetben lesz, hogy ezen tárgyalások felett Ítéletet mondjon. Ghyczy kijelentései általános helyesléssel találkoztak, s a párt elhatározza, az ezen értelem­ben tartott választ Solymossy interpellátiójára, a házban tudomásul venni. Trefort cultuszminiszter ezután a Rill-féle ügyet hozza szóba. Vádolja Rill magatartását, ki a miniszter elnézése daczára rendeletéi ellenében is­mételve is fellépett, s igy az elbocsátást elkertil- hetlenné tette. Az ország, mondja a miniszter ked­vezőtlen anyagi helyzete daczára, culturalis czélokra most is nem keveset áldoz; ennél fogva lelkiisme­ret dolga, a felől tenni, hogy az ez által szándé­kolt czél valóban el is éressék, a mi lehetetlen, ha a tanítók között a fegyelem fel nem tartatik. Azt hiszi, hogy teljesen correct járt el, s hasonló eset­ben ismét épen igy járna el, kéri ennél fogva, hogy a kérvényi bizottság javaslata — mely a Rill-ügyre vonatkozó kérvényt egyszerűen a mi­niszterhez utalja elintézés végett — fogadtassék el, A párt helyesli. A tanácskozás harmadik tárgyát a zsidó iskola alap kérdése képezi. 0 vasóink ismerik a határozati javasla ot, melyet a kérv. bizottság a házban ajánlani fog, mely a minisztert arra hivja fel, hogy beható jelentést tegyen a kérdésről, és azon Óhajt teszi hozzá, h«»ffv afblie’ a minlotn- „a. széről minden további rendelkezés felfüggesztessék. Trefort miniszter e határozatba megnyug­szik. A jelentést még idejében elő fogja terjeszteni, hogy még ez ülésszak alatt tárgyalhassák, addig pndig az ügyben más ne történjen. Z e d é n y i megnyugvással veszi tudomásul a miniszter nyilatkozatát, de azt hiszi. hogy ha a do­log érdemleges tárgyalását szombaton meg akarjuk előzni, úgy az óhaj kifejezése helyett egy a mi­niszterhez intézett határozott utasítás lenne teendő, mert egy részről ellenkezik a ház mé'tóságával a mi­niszterrel szemben csupán óhajtást kifejezni, ezt lehet a koronával vagy egy idegen hatalommal szemben tenni, mig a parlament saját miniszterének esak utasításokat adhat. Más részről szóló tudja, hogy az ellenzék e módosítást kívánni fogja, mi — ha a Deákpárt azt el nem fogadja —minden esetre hosz- szab vitára adhatná alkalmat. Steiger Gyula egy nagy tetszéssel foga­dott beszédben Zstdényi ellen fordul. Ő — Steiger — volt az, ki az utasításnak óhajra változtatását a bizottságban indítványozta és keresztülvitte hogy ezt indokolja, röviden vázolja az egész ügy sjenesisét, és bizonyítja, hogy Ő Felsége úgy az alkotmányos aera előtt, mint azután is, ez ügyban határozott rendelkezéseket tett, melyek kifolyása volt a cultusminiszter eddigi eljárása. Ha már mosta minisztert utasítani akarnák, hogy a dologban egyebet tegyen, úgy ez annyi lenne, mint O Fel­ségének egy rendelkezését megszüntetni. Ennél fogva ő eredetileg e záradék teljes elhagyása mellett volt, s elégségesnek tartotta, ha a minisz­ter jelentése mielőbbi beterjesztésére hivatik fel; ma is ragaszkodik e nézethez, s ha már egyáltalán kell záradék, úgy erre legalább a legenyhébb for­mát kívánná választani, és ez épen az óhajtás ki­fejezése, Wahrmann Mór mindenben csatlakozik Steiger nézeteihez; ma ő sem akar a dolog érde­mébe bocsátkozni, a mint hogy neki minden zá­radék, akár óhaj, akár utasítás, teljesen felesle­gesnek látszik, de ha ez mégis kivántatnék, úgy semmi esetben sem mehetünk túl az óhajtás for­máján. Hogy az ellenzék élesebb formulázóst fog indítványozni, elhiszi, mert azért ellenzék. Nem­csak joga, de kötelessége is a miniszter szavai és Ígéreteivel szemben bizalmatlanságot tanúsítani, s e bizalmatlanságnak bármely alakban kifejezést adni. De hogy a Deákpárt, melynek kebeléből a minisztérium, s az illető szakminiszter is való — ennek irányában szintén bizalmatlanságot tanú­sítson az által, hogy ha minden más rendelkezés felfüggesztését igén, ezt ne vegye egyszerűen tudo­másul, hanem még erre vonatkozó óhajt is határo­zatra emeljen vagy ez óhajt még utasítássá is változtassa, — ezt mégis minden parlamentaris fogalommal ellenkezőnek találja. O a házban nem fog a kérdésben érdemleges vitát provocálni, de ha más részről előidéztetaék, akkor fentartja ma­gának az ügyet bebatólag megbeszélni. Mindenek előtt óhajtja a záradék elhagyását, vagy ha a párt ezt nem fogadná el, legalább azon forma megtar­tását, mely az óhajtás kifejezését czélozza. Zichy Antal és Tavaszi Endre a minis­ter Ígéretében megnvugszanak. Vizsoly i Gusztáv motiválja a kérv. biz, határozati javaslatát. Szilágyi Dezső a kérv. bizottság indítvá­nyában két részt különböztet meg. Az első ellen, mely a minisztert jelentésre hivja fel, nincs semmi kifogása; a másodikat, mely minden további ren- kezés felfüggesztésére vonatkozik, semmikép el nem fogadhatja, sem óhaj, sem utasítás alakjában, a vita főleg a körül forog, vájjon a zsidó iskolalap Ugye kizárólag a végrehajtó hatalom hatáskörébe íartozik-e, mint eddig tényleg, vagy pedig hogy a parlamen­táris ellenőrzés körébe is vonható. Épen mert ez a vitás kérdés eddig eldöntetlen, kivántalik a miniszter­től kimerítő jelentés, hogy annak alapján a ház az egyik, vagy másik nézet mellett nyiíatkozhassék. Ha már előbb, mintsem e jelentés itt lesz. a mi­niszternek minden további intézkedés eltihatik, úgy a tárgyilagos álláspont el van hagyva, s állás fog­lalva a végrehajtó hatalom ellen, a mi nem ész­szerű, mert nem lehet egy részről közelebbi felvi­lágosításokat kívánni Ítélet mondása czéljából, s más részről azonnal Ítéletet mondani, mielőtt e felvilágosítások >peg vannak adva. Indítványozza tehát, hogy a határozati javaslat első része fogad­tassék el, a második rész pedig egyszerűen ha­gyassák el. Csupán a minisztert illett, későbni ha­tározatok praejudicálása nélkül, önkényt kijelen­teni, hogy ez eldöntésig minden további lépéstől tartózkodni fog. Szilágyi beszédét a párt helyesléssel fogadta, s miután az elnök a kérdéseket formulázta, a párt egyhangúlag azt határozza, hogy a hat. javaslat első részét elfogadja, azután azonban a miniszter jelentse ki, hogy nem csak az első részben kifeje­zett kívánatnak eleget tesz, hanem addig az ügy­ben minden intézkedéstől tartózkodni fog. Ezzel a javaslat második részét szükségtelennek tartja, s annak elhagyására fog szavazni a házban. — Ez­zel az értekezlet véget ért. A képviselőház IV-ik osztálya az ügyvédi rendtartás tárgyában elfogadta Vécsey Tamás­nak azon módositványát az átmeneti intézkedések­nél, hogy azon jogászok, kik 1873/4 őszén meg- I kezdték a jogi tanfolyamot az eddigi szabályok szerint tehessék az ügyvédi vizsgát. =. A z i ne omp a ti bi lit á si b i zott s ág az első két ülésről szóló tndósitásainkban már köz­lőiteken kívül a következő vezérelvekben állapo­dott meg : A következő kategóriák alá esők nem lehet nek egyidejűleg országos képviselők:

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék