Ellenőr, 1874. május (6. évfolyam, 119-148. szám)

1874-05-28 / 145. szám

sék, hajtotta végre a gyilkosságot, a­melynek ki­vitele előtt a gyilkos és áldozata közt, a leány karján észlelt kék foltokból következtetve, heves viaskodás és a leány részéről élénk ellenállás lehetett. A gyilkos, vérfagylaló tettét a konyhában hevert fejszével vitte véghez, az áldozat fejét vadállatra mutató kegyetlenséggel kettéhasítva. A rendőrség erélyesen folytatta ma is a teg­nap megkezdett nyomozásokat, de eddig a­nélkül, hogy azok a legkisebb nyomra vezették volna. A lakosságban e gyilkosság, mely pünkösd hétfőjén, Ru­sz Hedwig halálraitéltése után két nappal történt, nagy izgatottságot okozott; a há­zat, a­melyben az eset történt, nagy néptömeg állta körül egész nap. Növelte meg az izgatottságot egy öngyilkosság híre, mely a gyilkos színhelyé­hez közel, egy pinczében történt, hol egy „életunt“ fiatal ember fölakaszta magát. Ezenkívül pünkösd vasárnapján még két öngyilkosság, és a két ünnep alatt ö­t öngyilkossági kísérlet történt. No, hogyha Bécs még most sem „gemüthilch“ város, úgy sohase volt az ! — A közmunkatanács tudvalevőleg azon kérdést intézte a légszesztársulathoz, váljon már most a szerződési határidő letelte előtt nem lenne e hajlandó a sugárúton a légszeszcsöveket lerakni és így ezen utat az újbóli felszaggatás ke­­lemetlenségeitől megmenteni. A légszesztársulat ezen műveletre késznek mutatkozik azon feltétel alatt, ha a közmunkatanács az idő előtt befektetendő tőke kamatjait viselné. Reméljük, hogy a közmun­katanács ezt az ajánlatot határozottan vissza fogja utasítani, tekintve, hogy a társulat köteles a csövek lerakása alkalmával felszaggatandó kövezetét ugyan­azon állapotba, a­melyben azelőtt volt visszahe­lyezni, és ha a csövek lerakását már most eszkö­­közöltetné, csak a felszaggatás és újbóli követés költségeit takarítaná meg, a­mely költségek leg­alább is annyira rúgnak, mint a társulat által kö­vetelt kamatok.­­- A pesti egyleti bank vagyoni állá­sára vonatkozó és vasárnapi lapunkban közlött adatokat­­, laptársunk a „Pester Lloyd“ is kö­zölte. Mai számában azt írja, hogy „illetékes hely­ről megkerestetett annak kijelentésére, hogy azok (az adatok) a tényállásnak nem felelnek meg.“ De hát mi felel meg a tényállásnak, ezt legyen szí­ves nyilvánosságra hozni a liquidationális bizott­ság, s mi készséggel fogjuk közölni kimutatását. A mi inforrmatiónk újból és határozottan állítja, hogy az általunk közlött vagyonállási kimutatás meg­felel a tényállásnak, s végeredménye nem lehet más, mint a­melyet mi abból következtettünk.­­ A tót gymnasiumok elleni vizs­gálat. A „Národné Noviny“ a tót gymnasiumok ellen elrendelt vizsgálat tárgyában egy közleményt hoz, mely a következő adatokat hozza nyilvános­ságra. A b­.-szt. mártoni evangélikus gymnasiumra nézve Geduly superintendens nyilván kijelen­tette volna, hogy ő a vizsgáló szerepet annál ke­­vésbbé vállalhatja el, miután a zólyomi vádiratban semmi concret tények nem hozatnak fel, általános phrasisok pedig nem vehetők figyelembe.­­ A znga­váraljai gymnasium ellen a vizsgálatot Bar­ton József tanfelügyelő folytatja. Az első vizsgálati folyamat alkalmával állí­tólag semmi kifogásolható tény nem derült ki, a második folyamatnál azonban a tanulók titkos ki­hallgatásából a következő adatok lőnek kide­rítve : a­­hogy az isteni tisztelet alatt csak tótul és latinul folyik az ének, magyarul pedig nem; b) hno-jr a tonniA ifinanci av inteni tisztelet után na­ponkint csak a szt.-atyáért, szülőkért s a jótevők­ért imádkozik, a hazáért és a királyért pedig nem; c) hogy a jegyzőkönyvek és osztálykönyvek csak lót nyelven vezettetnek; d) hogy a tanulók írás­beli feladványi füzetein a feliratok mind tótul ír­­vák; e) hogy a tanárok magok között csak tótul társalognak; f) hogy a gymnasiális tanulóknak meg van tiltva az ottani tanítóképezde növendé­keivel társalogni; g) hogy a tanulóknak az taná­­csoltatik, ne társalogjanak magok közt magyarul ; h) hogy egy ízben az mondatott nekik, miszerint nemzetüktől ne pártoljanak el; i) hogy a tanári kar a maga didaktika methodikus tanácskozási jegyzőkönyvében a magyar nyelvet a tót nyelvvel szemben idegennek nevezi; k) hogy három év előtt a tanulók a majálison a „Hor­sa Tátrán“ czimű dalt énekelték, 1) hogy a számos kívülről be­­­ tanult magyar szavalatok közt egy hazafias szel­lemű sem találtatik. Ennélfogva a vizsgáló főtan­­felügyelő kijelentette, hogy a znya­váraljai gym­­násiumi intézetben magyar hazafias szellem nincs. A tanári kar az imént elsorolt vádakra ponton­­ként adott felvilágosítást, ez utóbbit kellőleg indo­kolva, illetőleg a vádakat megc­áfolva, a­mi pe­dig a magyar hazafias szellemet illeti, erre azt válaszolta, hogy igen­is az intézetben specifikus magyar hazafiság nem uralkodik, de uralkodik magyarhoni hazafiság s lelkesedés, valamint az országban lakó összes nemzetiségek, s úgy külö­nösen a magyar iránti tisztelet és szeretet, így TÁRCZA. A halottak elégetéséről. — Felolvasás. — (Vége.) A temetkezés ellen orvosok által egészségügyi szempontból tett kifogásokhoz járult nem sokára azon panasz is, mely valamennyi nagyobb lakos­ságú városban felhangzott: szűk lett a hely élők­nek és halottaknak. Úgy egyik mint a másik ok folytán átalánossá és sok gyorsan fejlődő városra nézve életkérdéssé lett a halottak eltemetésének kérdése. Ha a kérdés történeti vizsgálata eddig veze­tett bennünket, ha kiderült annak szüksége, hogy a tárgyról alapos véleményt szerezzünk magunknak, nem lesz felesleges azon kérdésről gondolkoznunk: mi a temetés, minő czélja van s miként érhetjük el e czélt legkönnyebben ? A temetés nem más mint egy vegyi folyamatnak, a testünk alkatrészeit képező vegyületek szétbontásának megindítása, mi az által történik, hogy a test minden oxydálható, élenyithető alkatrésze élenyittetik (elég) a nem oxydálhatók pedig visszatérnek a földbe vagy a levegőbe. Minél olcsóbban, minél gyorsabban s minél kevesebb mellékes tennék, talán ártalmas anyagok kifejlődésével eszközölhetjük ezt, annál inkább ér­tük el czélunkat. Itt legelőbb is azon kérdés merül fel: megfelel-e az eltakarítás mai módja, az elte­metés, a föld alá tétel, az említett követeléseknek? E kérdésre tagadólag kell válaszolnunk. Minden­esetre igaz, hogy a halottak eltemetése sem egyéb, mint kezdete egy oxidálási folyamatnak, lassú, láng nélküli elégésnek; ez után is szétesnek a test vegyületei legelemibb, többé szét nem bontható al­katrészeikre, de oly lassan, hogy e mellett nagy mennyiségű mellékes termékek képződnek, melyek az élő emberiségnek nagy károkat okozhatnak. Még ott, hol a temető földje oly alkotása, hogy elég élőny juthat a szétbontandó, elkorhasztandó testhez, a bomlási folyamatból származó ártalmak csekélyek­nek mondhatók; hol azonban az nem történik, ott a szegény holttestre egy még szörnyűbb folyamat vár: az elrothadás, ez az, mitől a halottakat meg kell kímélnünk, meg épen azért, hogy mi élők élet­ben maradhassunk s a mi több: egészségben ma­radhassunk! A sír feletti hamus­ földet nem sokára átitatják a rothadáskor fejlődött anyagok, gázokat bocsátva szét a levegőbe hosszú időn keresztül s egyszersmind az esővíz segélyével eljutva az ivó­vízhez is. Ha nem feladatom is itt ezen rothadási anya­gokat az általuk okozott betegséghez való viszonyuk­ban felkeresni s önök előtt bemutatni, egynémely dolgot óhajtok mégis önök szíves figyelmébe aján­lani. Bizonyára igen jól ismeretes önök előtt, hogy mindazon helyek, hol tömeges temetkezéseknek kelle történni, járványos bajok székhelyeiül tekin­tetnek s az ottani lakosok betegesek és senyvedtek. Hogy minden háború után nem csak a harczolók földje, hanem a talán békés szomszéd is gonosz látogatókat kap a legveszélyesb betegségek alak­jában, melyek közül elég lesz itt csak a typhust említenem, azt szintén tudjuk. Mily sok szeretet és ragaszkodás kell ahhoz, hogy egy halott szagát el­tűrjük, hogy a háramló gázok által költött undort és borzadályt legyőzzük, azt kinek-kinek volt al­kalma megítélni s ha egy kórházba lépve az ott­honos bűzök miatt önkénytelen fogjuk be orrunkat, a­hol pedig csak élők rontják a levegőt, elképzel­hetjük a hatást, mit rothadó halottak a levegőre tesznek! És ha a ragályos és járványos betegségek tana az egészségügyi tudományban sok dologra nézve adós marad is a felelettel, annyi bizonyos, hogy rothadó emberi testrészek a legveszélyesb, gyógyíthatatlan betegségeket okozhatják. Sokan em­lékeznek még önök közül, uraim! dr. Semmelweisz tanár áldásos működésére e városban; ő volt az első, ki bebizonyíta, hogy a szétbomló emberi alkat­részekkel való érintkezés miatt sok életképes fiatal anya vész el gyermekágyi lázban, s a tudományt, melynek derék képviselői itt és egyebütt alapos vizsgálatok által bizonyíták be, hogy a beteg testen vagy holtakon fejlődő bomlási termékek mily ve­szélyes lázakat és pusztításokat okoznak az élők testében, a tudományt nem csekély számú bátor ifjú bajnokától fosztotta meg a „hullaméreg.“ Mindezek eltagadhatlan tények s egészségügyi szempontból erősen követelik a temetők megszün­tetését, nem is szólva arról, mily hasznot hajtana a roppant területet elfoglaló temetők megszüntetése nemzetgazdasági tekintetben. A temetők úgy is mindenütt és minden tekintetben sok nehézségnek okai; régen megszűntek azok a békés nyugalom helyei lenni, mit német nevek (Friedhof) oly szé­pen fejez ki; ma már veszélyes, harczos álladalma­­kat képeznek, melyeknek holt fegyveresei titokban, de sokkal biztosabban és vészesebben sértenek, mint az élők gyorsispuskái és mitrailleusei. És miután, ha a régebben kijelölt helyek beteltek, óhajtani fog­juk újabb ily nemű elleneinket lehetőleg nagy tá­volban helyezni el testünktől, ez nem érhető el máskép mint az által, hogy a betelt temetőknél jóval messzebb és mindig messzebb fogunk az újaknak helyet mutatni ki. Ezzel aztán a fekete szegélyű gyászjelentéseken olvasható kegyes szavak: „legyen neki könnyű a föld! Béke lengjen porai felett!“ üres illusióvá lettek. Nem csak könnyűvé nem tesz­­szük a földet halottaink felett, de egyenesen meg­tagadjuk azt tőlök ez által, mert a dolgot és ke­nyeret követelő munkástömeg elborítja, felosztja s házakkal rakja meg a volt temető­helyet s ezzel természetesen vége van az óhajtott nyugalomnak. Szerencsésnek mondható, kinek a sors megengedte, hogy önmaga által készített sírboltban találjon nyug­helyet magának, bár ezek is csak rövid ideig ma­radnak mentek a munkás mindent elsimító kapujá­tól, nem pedig mind az időknek végéig. Hogy mily kevesen vannak, kik e czért elérik, azt minden el­hagyott temetőben láthatni, valamint azt is, minő sorsa van e részben a szegény, vagyontalan népnek. Ha e realistikus álláspontot elhagyjuk, uraim! egy másikat is fogunk még találni, mely a holt­testek elporlasztását elégetés által sokkal szebbnek, sokkal óhajtandóbbnak és nemesebbnek tünteti fel. Már az a költő, kit az egész világ magáénak nevez és assimilál, ki teljes joggal neveztetik az emberi szív legalaposabb ismerőjének, azon ember, ki a természetbeli ellentétek elsimulását az által tünteti elő önmagában, hogy iparos népből származva, a legnagyobb költővé lett. Shakespeare, felmutatta előttünk ezen álláspontot ama finom érzékkel, mely sokkal erősebben és sokkal mélyebben hat az em­nek-kinek saját lelkiismerete, szokása és hitéhez képest. Sokak előtt kegyelettelen eljárásnak tűnik fel, hogy e szerint a halottakat egy előre meghatározott vegyi folyamatnak vetjük alá, sőt azokkal, e szerint mondhatnám, kalmárilag rövid uton bánnak el. Bővebben fejtegettük fentebb, miként történik a holttest elégetése a földben is s a halott átadása a sírásóknak jelenben semmi más, mint a mi lesz az elégetési intézet s­zemélyze­tének átadása jövőben; ez tehát nem tesz kü­lönbséget. Ha pedig katholikus szempontból azon ellenvetés létezik, hogy az elégetés által megsemmi­sülnek azok religuiái, kiket egykor talán szentek­nek fog az egyház tekinteni, ezzel szemben nekünk sokkal biztosabbnak látszik azoknak hiteles azonos­­ságú hamvait tisztelni szent maradványként, mint a vakesetre bízni, hogy az illető jeles egyénnek mú­landó részeit századokon át megőrizze. Némelyek az előfordulható tetszhalál és gyakran törvény által követelt ki­ás­at­ás (exhu­­matio) eseteit hozták fel ellenérvekül s ezek oly fontos kérdések, melyekről érdemes kissé hosszasab­ban gondolkoznunk. Nem is tekintve azt, hogy a tetszhalálnak határozottan bebizonyított esete ember­­emlékezet óta nem fordult elő, haladt már annyira az orvosi tudomány, az emberiség üdvét, jólétét c­élzó törekvéseiben, hogy átalános merev­ görcs felléptét, mert csak ezt lehet orvosilag tetszhalál alatt érteni, meg tudja a haláltól különböztetni. Igaz, hogy vannak sokan, kiket nem nyugtat meg az orvosi tudományban való hit, mert az náluk hiányzik, de alig lesznek ezek is képesek kitalálni, miként fog a sírjában felébredő eltemetett egyén ismét jelent­kezni az élők közt, hacsak nem valami szellős sírboltban, Romeo Júliájaként, mire azonban a ha­landók közül legtöbbnek alig lesz alkalma. Elteme­tés és elégetés tehát egyaránt kizárják az életbe visszatérés lehetőségét; ott pedig, hol elégrő biztos halott-vizsgálat nem történik, gondoskodnia kell erről az államnak, hogy az állam­tagok egy iszonyú rémképtől az által megszabaduljanak. Hasonlóul az állami rendőrség feladata az is, hogy a halott-ki­­ásatást feleslegessé tevő intézkedéseket megtegye, miután a törvényszéki vegyész legtöbbször képes ugyan a holttestből kiásása után bizonyos anorga­nikus mérgeket előállítani, azokat kimutatni, de egy végződött az első vizsgálat a znyo-váralljai gymna­­sium ellen, lehet — úgymond közlő, — hogy rövid idő múlva be fog­övetkezni még egy második, harmadik stb. de vigyázzanak az illetők, hogy épen ily inquisitiók által kelthető föl azon szellem, melyet oly erőszakosan és szűkkeblűen kutatnak, de melyről az intézet maga nem is álmodik. Egy beszterczebányai levelezésben ugyane tárgyra vo­natkozólag azt írja az illető közlő, hogy Barton ott tekintélyes urak előtt odanyilatkozott, hogy a zngai gymnasiumot a legjobb rendben találta, s hogy róla csak jó jelentést tehet. (Ezek után ké­rünk nem egy soros, hanem részletesebb hivatalo­sabb jelentést, mert a fent idézett tót lap e közlé­sén még el nem igazodhatunk. Szerk.) Az ötödik magyar jogászgyülés. — Harmadik nap május 27-én. — Szakosztályi ülések. Az első szakosztály ma folytatta a hozzá intézett kérdésnek tárgyalását. Először Tomcsányi szólott, kijelentve, hogy elméletet hallott eleget, de ő, ki a gyakorlat embere, a hibát abban látja, hogy itt a római jo­got a telekkönyvvel nem bírják összeegyeztetni. Ő azonban a kettőt összeegyeztethetőnek tartja. Sze­rinte a telekkönyvi bejegyzés is elévülés alá esik, mint minden más jog rövid óhajt lenni, csatlako­zik Zlinszky és Kovács nézeteihez elvek tekinte­tében, de indítványukat nem fogadja el, mert egyik sem elég szabatos, ezért ajánlja következő módo­­sítványát. Az elbirtoklás (praescriptio acquisitival telekkönyvileg bejegyzett jog ellenében is érvénye­síthető akkor, ha ez a bejegyzett jog, f elévülés folytán elenyészett. Mannheimer nem pártolja az indítványo­zót azon nézetben, hogy a telekkönyvi bejegyzett birtokos ellenében elbirtoklás ne volna engedhető, nem pártolja az előadót. C­z­o­r­d­a Bódog osztja azon nézetet, hogy az elbirtoklás a telekkönyvi intézménynyel össze nem fér, jelezve e kérdésben álláspontját, az előadó in­dítványához a következő toldalékot ajánlja: „Szük­séges azonban, hogy a törvényhozás a tényleges és valóságos birtokállapottal ellenkező telekköny­vek kiigazítása iránt, nem különben birtokváltozás eseteire, a telekkönyvi bejegyzés eszközlése iránt nem csupán megengedőleg, hanem a feleket köte­lezőig és kényszerítőig intézkedjék úgy, hogy a telekkönyvön kívül hosszabb birtoklásnak a lehe­tőségig eleje vétessék.“ Hoffmann tegnapi indítványához ezen módo­­sítványt terjeszti elő : „Ingatlanokon egyedül telek­könyvi bejegyzés alapítson meg dologbeli jogot; más szerzési módok, nevezetesen elbirtoklás, örö­kösödés és bírói ítélet csak a bekeblezés eszközlé­sére jogosítanak.“ S­á­g­h­y Gyula, az elbirtoklás védelmére emel szót, hivatkozik a gyakorlatra, s megjegyzi, hogy a gyakorlat emberei tegnap az elméletbe mélyed­­tek, szóló, ki az elmélt embere, kénytelen a czél­­szerűség kedvéért a gyakorlat alacsonyabb útján haladni. Igazat ad Hoffmannak azon állításában, hogy a kérdés helytelenül volt feltéve, ajánlja a következő simulázást: „Az elbirtoklás telekkönyvi rendszer mellett is az elbirtokolt jog telekkönyvi bekebelezésének érvényesítésére ad igényt, de csak 8-ik személyek telekkönyvi bejegyzés mel­lett jó­hiszemmel szerzett jogainak sérelme nélkül.“ Győri Ernő a formulázáshoz kíván szólni, s Hoffmann indítványát így kívánja formulázni: „Ingatlanon dologbeli jogot egyedül telek­könyvi bejegyzés alapit meg, az elbirtoklás csak a bekeblezés eszközlésére jogosít.“ Végül Szavazas ala nuuvanai,van­ az­ íuuuva­nyok, a többség a napirendre térést fogadta el. * A harmadik szakosztály ma a hoz­zá intézett második kérdést vette tárgyalás alá. E kérdés következőig hangzik: melyek a hivatalos hatalom jogszerűségének határvonalai az ellenszegülés bűnfogalmának meghatározása tekin­tetében ? Indítványt Dárday Sándor és Sátor Jenő szabadkai alügyész küldött be. Dárday annak kimondását indítványozza, hogy a hivatalos hatalom csak jogszerű hatáskö­rében állván a törvény oltalma alatt, — a hivata­los közegek törvényellenes rendeletei és cselek­­vényei iránti ellenszegülés nem büntethető. Sátornak az a véleménye, hogy a hivata­los hatalom jogszerűségének határvonala mindazon esetben, midőn a közhivatalnok a fenálló törvény rendelete ellen jár el, megszűntnek tekintendő s bár ez esetért a tisztviselő felelősségre vonandó, mindenki fel van jogosítva a jogtalan cselekvény­­nek ellenállani, s ez esetben az ellenszegülés a vétlen önvédelem korlátai között, bűntény tárgyát nem képezheti. Előadónak Pu­­­sz­k­y Ágostnak kellett volna inni, de ő, mint ily alkalmakkor rendesen, aka­dályoztatása miatt meg nem jelenthetett, ennélfogva előadóul Dárday kéretett fel. Dárday kijelente, hogy az ő és Sátor in­dítványa közt lényegiig semmi különbség sincs, csak­is abban van köztük különbség, hogy ő a kérdést nem csak jogi, hanem jogpolitikainak is tartja. A hivatalos hatalom túlkapásainak értelme­zésében a külföldiek elméletét fogadja el s ellen­észrevételeket téve azokra, a mikben Sátor vel meg nem egyez, indítványát a következő fogal­mazványban ajánlja: a hivatalos hatalom csak jogszerű hatáskörében állván a törvény oltalma alatt, a hivatalos közegek törvény­ellenes rende­letei és cselekvényei iránti ellenszegülés sem bün­tethető. K­ő­r­ö­s­y úgy találja, hogy a kérdés nincs helyesen feltéve, mert az államhatalomnak csak egy határa van, nem pedig határvonalai. A határ elválasztja a létezőt a nem létezőtől, s ily értelme­zés szerint bűntettet senki sem követ el, a­ki el­lenszegül ezen határon létező intézkedésnek. Ennél fogva módosítványkép ajánlja, hogy mondassák ki, miszerint az államhatalom tettei jogszerűségének határvonalait a törvény képezvén, az ellenszegülés bűntette csak akkor büntethető, midőn a tettes oly állami közegnek szegül ellen, mely hivatalát a tör­vény korlátain belül gyakorolja. Lázár Ádám Dárday indítványát pártolja. Késő Ensel pedig a kérdést idő előttinek tartja, ez okból napirendre térést indítványoz, mi ha el nem fogadtatnék, Kőrösy indítványához járul, szól­tak még többen, köztök Brod­e, határozottan napi­rendre térést indítványozva. Nagy József szerint a bí­rói hatalom túlkapásai csak a vétlen önvédelmet provokálja, aként az lenne inkább kimondandó, hogy a bírói hatalomnak nem szabad ellenszegülni, kivéve ha az törvénytelenül jár el. E­m­b­e­r az ellensze­gülést legtöbbször az anarchia kifolyásának tartja, a fődolog tehát az államhatalom hatáskörét meg­határozni, nem pedig az ellenszegülhetés esetét kije­lölni,­­ a napirendet pártolja. Végül Látor szólt még, kijelentve, hogy in­dítványát visszavonja és Kőrösyéhez járul s Dár­day zárszava után, ki szintén elfogadta Körösi módosítványát, a szakosztály is ezt fogadta el. A többség előadója Kőrösy, a kisebbségé Emmer Kor­nél lesz. Az utolsó kérdés így hangzik: miként álla­píttassák meg az alkotandó bűnvádi eljárásban k­özvádló és védő jogköre? Friedmann Bernát e kérdésbeni indítvá­nya oda nyilvánul, hogy a közvádló és védő csak úgy felelhet meg feladatának, ha a büntető eljá­rás alapjául a tiszta vádrendszer szolgál. Indítványt tettek még R­­­­­o­ó­k Zsigmond és Székely. Az előadó Löw Tóbiás a két szélsőséget a középben véli leginkább összehozha­tnak, bár ezt sem fogadja el s átalában azt ta­lálja, hogy a kérdés lényegére átalán elfeledték a véleményezők a választ. Ennélfogva a maga részé­ről indítványozza: 1. A vádrendszer érvényesítésé­vel a közvádló indítványától, esetleg vádlevelétől teendő függővé, mely személyek és cselekvények tekintetében rendelheti el a bíróság a bűnvádi vizsgálatot, és tarthatja meg a főtárgyalást. 2., A bűnvádi eljárás minden szakában megengedendő a védő használata. A vádlevél beadása előtt a pa­nasztott egy bírósági tag jelenlétében szólhat vé­dőjével és az utóbbi az iratokat a vizsgálóbírónak, illetőleg a törvényszéknek a fenforgó körülmények kötelességszerű méltatása alapján hozott határo­zata következtében megtekintheti. A vádlevél be­adása után ezen határozatok elesnek. A védő jelen lehet a szemle és a házkutatásnál és megjelölheti azon tárgyakat, melyekre a vizsgálatot kiterjesz­tetni kívánja. A vádlevél beadása után vagy szin­tén a főtárgyalás megkezdésekor a védő a vizs­gálat kiegészítése vagy új tanúk berendelése iránt Réső Ensel véleménye eltér az indítványok­tól s kimondatni kívánja, hogy a perbefogatástól kezdve a vádló és a védő egyenjogúsága fenntar­tandó. K­a c­z­­­á­n­­ indítványának lényege meg­egyez Ressével, csak abban emelkedik feléje aman­nak, hogy ő a védői kar rendezését és szervezését is kívánja, miután leg­tbbször azt tapasztalhatni, hogy a szakképzett közvádlónak teljesen képzetlen védő áll szemben. A tárgyalásnak útját szelte Emmer indít­ványa, ki azon indokból, hogy a kérdés megol­dása előtt szükséges a vádrendszer megállapítása, javasolta, hogy térjen a szakosztály napirendre. Ez indítvány elfogadtatott­j­aként az utolsó kér­dés megoldatlanul maradt. A negyedik szakosztály még tegnap kezdi meg azon hozzá utasított kérdés tárgya­lását, mely e szakosztályt már a múlt évben is fog­lalkoztatta. A kérdés így hangzik: a közvetlen szóbeli eljárásban minő jogorvoslatok engedendők meg? Véleményes indítvány három részről adatott be: dr. Plósz Sándortól, Ráth Györgytől és dr. Weisz Lajostól. Dr. Plósz Sándor indítványa a következő: „A közvetlen szóbeli eljárásban a következő per­beli jogorvoslatok engedendők meg: 1. Mint má­sodfolyamodási jogorvoslat: Teljes felebbezés, újí­tások megengedésével, végítéletek és a törvény által kijelölendő kétoldalú meghallgatás alapján hozott határozatok ellen. 2. Panasz, a bíróság ran­yasztása és a törvény által kijelölendő, egyoldalú meghallgatás után hozott határozatok ellen. II. Mint harmadfolyamodású jogorvoslat: Felülvizsgá­lat a peres eljárást befejező ítéletek ellen, a jog­szabály helytelen értelmezése alapján. Ráth György királyi semmitőszéki biró fő­leg az elsőfolyamodású társbiróságok és a főtör­vényszékek jogerőre nem emelkedett végítéletei ellen megengedendő jogorvoslatokra szorítkozva, a kö­vetkező indítványt teszi: A társas bíróságok ha­tásköréhez tartozó perekben jogorvoslatul megenge­dendő : a) az első bírósági végítélet ellenében sem­miségi esetekre nézve, valamint akkor, ha valamely fél az ítéletet úgy tény­, mint jogkérdések tekinte­tében sérelmesnek találja, a felebbezés a másodbí­­rósághoz, és a felebbezett fél csatlakozása, tények és bizonyítékok nyithatásával; b) az egyedül jog­kérdésben megtámadott első bírósági végítélet, to­vábbá semmiségi esetekre és jogkérdésekre nézve a másodbírósági végítélet ellenében a legfőbb bí­rósághoz intézendő felülvizsgálati kérelem Olykép, hogy e legfőbb bíróság ily kérelem folytán esetleg és a­mennyiben az ügyet ítélethozatalra megérett­nek találja, annak érdemében is határozhasson. Végre dr. Weisz Lajos temesvári ügyvéd indítványa oda terjed, hogy : „Szóbeli közvetlen eljárásban egyedül a felebbvitel és semmiségi pa­nasz mint rendes, a perújítás mint rendkívüli jog­orvoslat engedendő meg. Bármely közben szóló végzés csak az érdemleges ítélettel felebbezhető. A felebbviteli bíróságok előtt újabb bizonyítékok nem érvényesíthetők. Két egybehangzó ítélet ellen to­vábbi felebbvitel kizárandó ; az első és másodbí­­róság ítéleteinek eltérése esetében a harmadbíróság felülvizsgálata fennhagyandó. Semmiségi panasz­nak csak alaki sérelmek ellen, és taxatív, lehe­tőleg a legkevesebbre szorított esetekben lehet helye.“ Erdélyi Sándor előadó bővebben kifejti nézeteit a perorvoslatokra vonatkozólag. Áttérve ez egyes jogorvoslatokra, a másodbiróságiaknál a felebbezést megengedendőnek tartja, még pedig mind a tény, mind a jog kérdésére nézve, melyek nehezen választhatók el egymástól. A harmadbiró­­sági orvoslatoknál a felülvizsgálatot pártolja. Vé­gül nézeteit következő indítványba foglalja egybe: „Perbeli jogorvoslatok it megengedendők: a) mint másodfolyamodásu orvoslat a felebbezés a tény és jog kérdésében, az ellenfél csatlakozásával és a bi­zonyítékok érvényesíthetésével ; b) mint harmad­folyamodásu orvoslat a felülvizsgálati kérelem a per teljes jogkérdésében.“ R­u­p­p Zsigmond a tény­ és a jog kérdését szigorúan szétválasztatni kívánja, és csak az utóbbi tekintetében akarja a felebbezés jogát megálla­­píttatni. G­y­ő­r­y az előadó indítványát pártolja. Dr. Friedmann B. fejtegeti a korlátlan felebbezés nehézségeit a közvetlen szóbeli eljárásban, melye­ket a mi viszonyaink között tekintetbe kell ven­nünk. Ilyenek: a nyelvkülönbség, mert alig kép­zelhető, hogy az egész országban oly felebbviteli bíróságokat lehessen szervezni, melyek a különböző népnyelveket értsék. A sok fórum továbbá a nép jogérzetét is csökkenti Végre azok által a sok ha­szontalan perlekedésnek is tág kapu nyittatik. El­fogadja Rupp nézetét. Dr. Weis­s Lajos meg akarja ugyan en­gedni, hogy mind a tény, mind a 10. §. kér­dése a másodbirósághoz felebbeztessék, uj bi­zonyítékok felhozását azonban kizáratni kívánja ; ily módosítással elfogadja az előadó indítványát. Dr. Garay Dezső e ténykérdés felebbvite­l£4 évnopoll-pototkod­onnal tartja a szabad bizonyí­tási eljárással, míg a jogi kérdésekre nézve szük­ségesnek tartja egy ellenőrző fórum létezését. Rupp indítványát pártolja. Dr. Weinmann Fülöp szerint a felebbvi­tel azért engedendő meg, mert szükséges. E szük­ség pedig, ha szó van a tény- és jogkérdés közti választásról, mindenesetre inkább fenforog a tény­kérdésre néz­v, mely mind a két fél vitás és ellentétes nyilatkozatai által bizonytalanná vált, s mert a jogi kérdésre nézve kevésbbé lehet feltenni, hogy a bíró a törvénytől eltérjen, és alaposabb az aggály arra nézve, hogy a tényekre nézve téve­désben lesz. A bizonyítékok szabad méltánylásának rendszere ennek útját nem állja, minthogy bármily általánosak legyenek is a határok, bizonyosan lesznek olyanok megszabva, melyeken belől­e rész­ben mozogni kell. Ő az előadó véleményéhez járul Dr. Weisz Lajos módosításával. Miután az idő előrehaladt, tegnap a tárgya­lás itt félbeszakíttatott. Ma tovább folyt a tanácskozmány. Első, ki a kérdéshez s az előterjesztett indítványok­hoz szólt, Mannheimer volt, utána Pr­e­s­­k o­t­t beszélt, visszautasítva a feltevést, mint­ha a szakosztály a jogi és ténykérdés iránt nem lenne tisztába, s kijelentve, hogy a korlátlan felebbezést nem helyesli, Friedmann indítványát tette magáévá. K­ö­r­n­y­e­i hosszadalmasan és ke­délyesen polemizált Rupp és társai ellen s vitatja, béri szívre, mint ezernyi nagy tudományosságú bi­­zonyitgatás. Ki nem rendült meg önök közül keble legmélyében, mikor a szerencsétlen dán herczeg udvari bolondjának Yoriknak koponyáját borzadva ejté ki kezéből, mivel a sírbeli átváltozás eszméje megrendítette. Kinek tagjain nem villant át egy pereznyi iszonyat, mikor a Hamletei remegtek, látva hogy a sírban mily szörnyű, undorító bomlásnak vagyunk alávetve. Ki magán annyira erőt tudott venni, hogy megnézett egy holttestet, melyen az igazi sírásók, ama kis teremtmények, darabról da­rabra — s ez sokáig tart! — szétszedték a tago­kat, az visszaborzadva e látványtól, nagyon fogja óhajtani, hogy kedves övéi ne adják át az ő testét oly sorsnak, mely ilyen szörnyű eredményre vezet. Vagy ez mind csak képzelődés volna? Minél behatóbban és több oldalról vizsgáljuk a halottak eltakarításának kérdését, minél határo­zottabban védjük az eltemetés gyakorlatával szem­ben az elégetésnek szükségét s támogatjuk az erre vonatkozó indítványokat, annál tisztábban áll elénk, hogy nem csak ipar, nemzetgazdaság és közegész­ségügy, hanem az aesthetika, a kegyelet és hála is követelik az elégetés szokásához való visszatérést. Nem akarjuk azonban elhallgatni, hogy némi er­kölcsi erő — a­mi nagyon gyakran épen kegyelet hiányának neveztetik — szükséges ahhoz, hogy oly munkát vállaljunk el, melyet régi idők óta meg­szoktunk az anyaföldre bízni s ez által szakítani azzal, mi százados szokás és gyakorlat által van meg­szentelve, mi testünkbe és vérünkbe ment át. Ha azonban egyszer nézeteink helyességéről komolyan meggyőződünk, e miatt nem szabad azok sorába állatunk, kik saját ellenvetéseik alapján a halot­tak elégetésének ellenségei. Míg ezen ellenvetése­ket ismerni tanuljuk, engedjék meg uraim, hogy egyszersmind ezek közül a főbbeket röviden meg­­c­áfoljam. Legkevésbbé van igazuk azoknak, kik azon eszmén alapítják ellenkezésüket, hogy az elégetés minden társadalmi és egyházi szokást telje­sen felforgat, mert annak ezekkel teljességgel nincsen semmi köze. A halé**'­* kiterítése, — kivi­tele az eltakarítás trotvere, az egyházi áldás és szertartás bármely vallás és rítus szerint érintetlenül megmaradnak, ki­hogy az előadó indítványát elfogadni nem lehet s elfogadásra ajánlja m­ódosítványát, amely szerint a felebbvitel megengedendő, de csak az első bíró­ság előtt kifejtett ténykörülmények és bizonylatok alapján. Vaj­kai kijelenti, hogy azon álláspont­hoz ragaszkodik, melyet e kérdésben a múlt évi jogászgyűlésen védett s épen ezért az előadó in­dítványát pártolja. Végül szavazásra került a sor s a többség az előadó indítványának első pontját fogadta el, má­sodik pontja azonban kisebbségben maradt, a több­ség Friedmann indítványa második pontját fogadta el. Ezzel a tanácskozás véget ért, a többség elő­adója Ritoók, a bizottságé Garay lesz. Ezzel a szakosztályok tárgyalásai véget értek. — Igazítás. Tegnap esti lapunk tudósí­tásában tévesen volt mondva Saághi tanár úr­ról, hogy kolozsvári egyetemi tanár . Kolozsvárott nem is volt, hanem pesti egyetemi tanár.­­ Az újvidéki „Szibszki Národ“ nem tartja ugyan czélszerűnek, hogy az 1872. évi egyházi zsinat feloszlatása után egy uj választási congressus hivatik össze, mert az eddig tapasztal­tak után nem remél semmi jót attól, ellenkezőleg erős meggyőződése czikkírónak, hogy „az elnyo­mott keleti vallásu egyháznak szent és igazságos ügye a döntő pillanatban legfelsőbb pillantással győzni fog,“ mindazáltal örömmel fogadja a választó congressusnak összehívását, de nem azért, mintha azt óhajtotta volna, hanem azért, mivel sok minden napvilágra kerül, s mivel a dolog lényegét illetőleg „Isten és világ előtt erkölcsileg azon elv fog győzelemre jutni,“ melyet a „Szibszki Národ“ képviselt, nem pedig az, me­lyet a „bérenczek“ képviselnek, kik az árulás s a nép ámítás álarczát hordják. Cziskiró végül báró Mollináry táborszernagyot óhajtja ki­. bizto­sul, s meg van győződve, hogy király ő felsége saját személyének és jogainak Magyarország alvi­­dékein való képviseltetését oly fontos missióban másra alig ruházhatná. KÜLFÖLD. Május 27-én, Angolország. Az orosz czárt következő rövid entrefileival búcsúztatja el a „Daily News“ : „Az orosz czár tegnap (május 21.) távozott el Angliá­ból, s látogatásából bizonyára kedves emlékeket vitt magával ő is, utitársai is. Mi nem voltunk képe­sek e látogatásban, a­mely mindenek előtt atyai szeretet és udvariasság gyümölcse volt az uralkodó királyi ház iránt, melyhez a czárt most már szoros családi kötelék fűzi — azt a magas politicai fontos­ságot látni, melyet némelyeknek kigondolni tet­szett. A nemzetek czéljait s az európai ügyek fo­lyását, nem határozzák meg többé családi paktumok. De igen messze vinni a politika ilyen impersonális felfogását még­sem lehet. Míg az emberi ügyeket, emberi lények intézik és nem gépek — s a hiva­talos emberi természet bár igen megközelíti a gé­piességet, de még­sem azonos azzal — az emberi érzelmeknek mindig lesz befolyása az ügyek me­netére, alakulására A személyes barátság és tiszte­let uralkodók és államférfiak között, mindig többé ke­vsbbé hatalmas elem lesz a jó egyetértés létre­hozásában és fenntartásában. Ez értelemben Sán­dor császár látogatása Angolországon, bár czéljai szerint egészen magán természetű, bir bizonyos politikai fontossággal, melyet túlozni nem szükséges valamely magas missio általános fictiojával.­­ Az alsóház pénteki ülésén azon panaszokkal foglalkozott, melyeket egy képviselő Sandhur­t lord Izland katonai főparancsnoka ellen emelt. A ház tömve volt s a karzatokon nagyszámú közön­ség foglalt helyet. Anderson glasgowi képviselő emelt szót s azzal vádolta Sandhurst urat, hogy harmincznégy hónap óta lévén Izland katonai főpa­rancsnoka, ezen időből tizenhét hónapon át nem volt állomásán, de mindemellett a katonai szabá­lyok ellenére fölvette teljes fizetését és asztalpén­zét. Egészben véve ily módon 9000 fontot kapott s ez összeget úgy vette föl, hogy déli Francziaor­szágból neve aláírását kis darab papiron haza küldé, hol e papirt gummival ragasztották fel a szokásos nyugtákra. A hadügyminiszter helyettese védelmébe vette a lordot, mire a ház napirendre tért Anderson úr azon indítványa felett, hogy a ház fejezze ki rászólását Sandhurst lord eljárása iránt. Denique Angolországban is szentesítik a he­rék és henyélők visszaéléseit Törökország. Konstantinápolyból írják a „Pester Corr.“-nek, hogy Agrifi pasa külügyminiszterré tör­tént kineveztetése a jelen körülmények közt sokkal nagyobb jelentőségű, mint ahogy első tekintetre látszik. Ezúttal nem egyedül személyváltozás, a­mint az utóbbi időben a portánál annyiszor ismét­lődött, hanem rendszer­változás állott be , pedig visszatérés Ali pasa politikájához Nem a Zwor­­nik-kérdés buktatta meg Rasid pasát, hanem a je­lenlegi nagyvezér Husseyn Awni pasa azon hatá­rozott akarata, hogy oly férfiak álljanak mellette, kik őt erélyek­ és tapasztalatukkal az Ali pasn ál­

Next